Jak 1,1-18

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek. Kizárólag örömnek oka legyen, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez! Az állhatatosság pedig legyen maradéktalan, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül! Ha valakinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki készséggel és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, kételkedés nélkül! Aki ugyanis kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amit a szél felkorbácsol és ide-oda sodor. Ne gondolja az ilyen lelkében megosztott és minden útján állhatatlan ember, hogy bármit is kaphat az Úrtól! A szegény sorsú testvér legyen büszke méltóságára; a gazdag viszont megalázott voltára, mert elmúlik, mint a mező virága! Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet. A virága lehullik, és szépsége oda. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is. Boldog ember az, aki a kísértést kiállja, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amit Isten az őt szeretőknek ígért. Senki se mondja, amikor kísértésbe esik, hogy „az Isten kísért engem”. Istent ugyanis nem kísértheti a gonosz, és ő maga sem kísért senkit. Mindenki a saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfogan és bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fény s árnyék váltakozása. Akarata szerint nemzett minket az igazság igéje által, hogy mintegy zsengéje legyünk teremtményeinek.

Mk 10,11-16

Így szólt az Úr: „Aki elbocsájtja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség bocsájtja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították azokat, akik odahozták őket. Amikor Jézus észrevette, megharagudott, és azt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa! Bizony, mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Azután ölébe vette, és kezét rájuk téve megáldotta őket.

Szent Sebestyén

288. körül halhatott vértanúhalált. Sebestyén a császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl. Ezután újra a hóhérok kezére került. Másodszor is halálra ítélték, bunkókkal agyonverték, és egy csatornába dobták. A vértanúként tisztelt Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Pestis és más járvány idején fordultak hozzá.