Jak 4,7-5,9

Szeretteim! Engedelmeskedjetek Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és menekül majd tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti megosztott lelkűek! Bánkódjatok, gyászoljatok, sírjatok! Nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra! Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő majd felmagasztal titeket. Ne rágalmazzátok egymást, testvérek! Aki rágalmazza testvérét, vagy ítélkezik fölötte, az a Törvényt rágalmazza, és a Törvény fölött ítélkezik. Ha pedig a Törvény fölött ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a Törvénynek. Csak egy törvényadó és ítélőbíró van, aki megmenthet és elveszejthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod fölött? És ti, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap, s milyen lesz életetek. Olyanok vagytok, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk tenni.” Ti azonban kérkedtek elbizakodottságotokban. Minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tud jót tenni, de nem teszi, bűnt követ el. És ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a rátok váró nyomorúság miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és fölemészti testeteket, mint a tűz. Micsoda kincset gyűjtöttetek az utolsó napokra! Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amit elcsaltatok, kiált, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának a fülébe. Dőzsöltetek a földön, és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket a mészárlás napjára. Elítéltétek, megöltétek az igazat, és senki nem állt nektek ellen. Legyetek tehát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! Íme, a földműves várja a föld drága gyümölcsét, és türelemmel van, amíg az meg nem kapja a korai és késői esőt. Ti is legyetek türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok egymásra, testvérek, nehogy ítéletet vonjatok magatokra! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.

Mk 11,27-33

Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték: „Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége mennyből való volt-e, vagy pedig emberektől? Feleljetek nekem!” Ők egymás közt tanakodva így beszéltek: „Ha azt mondanánk: »a mennyből«, azt fogja kérdezni: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk talán azt: »az emberektől«?” De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus azért ezt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”

Szent Melánia

Római nemes úrnő volt, az Idősebb Szent Melánia unokahúga, aki 378-ban Jeruzsálemben kolostort alapított. Ő maga egy Pinius nevű szenátor felesége volt, majd miután egy leánynak adott életet és két gyermeke halva született, rávette férjét az önmegtartóztató életre, s hatalmas vagyonukról lemondva (illetve azt eladva és elajándékozva) együtt kerestek kolostort előbb Szicíliában, majd Észak-Afrikában, s végül a Szentföldön. Itt több monostort alapítottak. A szentéletű Melánia 439-ben halt meg, néhány évvel férje halála után.