3Ján 1,1-15

Én, az Öreg, szeretett Gájuszomnak, akit az igazságban szeretek. Kedves barátom, imádkozom azért, hogy minden tekintetben jól menjen sorod, miként lelked is jól van. Nagy örömömre szolgált, amikor testvérek érkeztek, és tanúsították, hogy igaz vagy, s az igazság útján jársz. Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak. Kedves barátom, hitből fakadó magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, kivált az idegenek iránt. Ők tanúságot tesznek az egyház színe előtt szeretetedről. Helyesen cselekszel, ha Istenhez méltó útravalóval bocsátod el őket. Mert a Név ügyéért keltek útra, s a pogányoktól nem fogadnak el semmit. Nekünk kell tehát őket befogadnunk, hogy munkatársaik legyünk az igazság szolgálatában. Írtam a gyülekezetnek, ám Diotrephész, aki elsőbbségre törekszik, nem ismer el bennünket. Ezért, amikor majd megérkezem, emlékezetbe fogom idézni tetteit, hogy miként rágalmaz minket gonosz szavakkal. Sőt még ezzel sem elégszik meg, hanem egyfelől ő maga nem fogadja be a testvéreket, másfelől azokat, akik erre hajlandók, akadályozza ebben, és kizárja őket a gyülekezetből. Kedves barátom, ne a rossz példát kövesd, hanem a jót! Aki a jót teszi, Istentől van, aki a rosszat, az nem látta Istent. Mindenki tanúságot tesz Démétriosz mellett, még maga az Igazság is. Mi is tanúskodunk, és tudod, hogy tanúságunk igaz. Még sok mindent kellene neked írnom, de nem akarom tintával és tollal. Remélem, hamarosan látlak, és akkor személyesen beszélhetünk. Béke veled! Köszöntenek a barátaid. Köszöntsd barátainkat név szerint!

Lk 19,29-40; 22,7-39

Abban az időben, amikor Jézus Betfagéhez és Betániához közeledett, ahhoz a hegyhez, amelyet az Olajfák hegyének hívnak, elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek el a szemközti faluba! Amikor bementek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki megkérdezi tőletek: »Miért oldjátok el?«, így válaszoljatok neki: »Mert az Úrnak szüksége van rá.«” A küldöttek elmentek, és úgy találták, ahogy megmondta nekik. Amikor eloldották a szamárcsikót, gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig ezt mondták: „Az Úrnak szüksége van rá.” Akkor elvezették Jézushoz. Miután ráterítették ruháikat a szamárcsikóra, felültették rá Jézust. Miközben elhaladt, ruháikat az útra terítették. Amikor pedig már az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledett, a tanítványok egész csoportja elkezdte örvendezve dicsérni az Istent az összes csodáért, amelyet láttak. Hangosan ezt mondták: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd meg tanítványaidat!” Feleletül ezt mondta: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amelyen föl kellett áldozni a húsvéti bárányt. Jézus pedig elküldte Pétert és Jánost e szavakkal: „Menjetek, készítsétek elő nekünk a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!” Ők pedig ezt mondták neki: „Hol akarod, hogy előkészítsük?” Ezt mondta nekik: „Íme, amikor bementek a városba, szembe jön majd veletek egy vizeskorsót vivő ember. Kövessétek őt abba a házba, ahová megy, és mondjátok meg a házigazdának: »A Mester ezt kérdezteti: hol van az a helyiség, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« És ő mutat majd nektek egy nagy, emeleti helyiséget étkezésre berendezve. Ott készítsétek elő!” Elmentek, és úgy találták, ahogy megmondta nekik. És előkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett és a tizenkét apostol is vele együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elfogyasszam veletek, mielőtt szenvedek. Mert mondom nektek, többé nem eszem belőle, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt: „Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa!” Aztán kenyeret vett kezébe, hálát adott, megtörte és odaadta nekik, mondván: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ugyanígy a kelyhet is a vacsora után, mondván: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik. De íme, annak keze, aki engem elárul, az enyémmel együtt van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja!” Erre ők kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ezt fogja tenni. Majd versengés is támadt köztük, hogy közülük ki tartja magát nagyobbnak. Erre azt mondta nekik: „A pogányok királyai uralkodnak a népeken, és akiknek hatalmuk van fölöttük, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki a nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a kisebb, és aki elöljáró, mint a szolga! Mert ki nagyobb? Az, aki asztalhoz ül, vagy aki felszolgál? Nemde az, aki asztalhoz ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Én pedig nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.” Akkor így szólt az Úr: „Simon, Simon, íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék meg a hited, és amikor megtérsz, megerősítsd testvéreidet.” Ő erre azt mondta neki: „Uram, veled kész vagyok börtönbe és a halálba is menni.” Ő pedig ezt mondta: „Mondom neked, Péter, ma még meg sem szólal a kakas, és te már háromszor tagadod meg, hogy ismersz engem.” Aztán azt mondta nekik: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, vajon szenvedtetek-e valamiben hiányt?” Ők pedig így válaszoltak: „Semmiben.” Akkor így szólt hozzájuk: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye magához, hasonlóképp a tarisznyát is! Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen kardot! Mert mondom nektek, ismét be kell teljesednie rajtam annak, ami írva van: »Gonosztevők közé sorolták.« Mert ami rólam meg van írva, az beteljesedik.” Ők pedig így szóltak: „Uram, íme, itt van két kard!” De ő így szólt hozzájuk: „Elég.” Ezután kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték őt.

Szent Nikéforosz vértanú

A III. század közepén élt Antiochiában. Szoros barátságban volt Szaprikiosszal, az antiochiai egyház egyik papjával. Barátságuk azonban megszakadt, és Szaprikiosz részéről kérlelhetetlen gyűlöletté alakult át. Nikéforosz minden békülési kísérlete csődöt mondott. A 260. évi keresztényüldözés idején Szaprikioszt mint papot halálra ítélték. Amikor a vesztőhelyre vitték, Nikéforosz ismét bocsánatát kérte, Szaprikiosz azonban még válaszra sem méltatta. Az utolsó pillanatban Szaprikiosz megtagadta Krisztust, és hódolt a bálványoknak. Ekkor Nikéforosz önmagát jelentette fel keresztényként Szaprikiosz helyett. A bírák Szaprikioszt szabadon bocsátották, Nikéforosznak pedig fejét vétették.(Vértanú-aktájuk olvasható az ókeresztény írók VII.-ben.)