Hermilosz és Sztratonikosz vtk., sínai és raithi vtk.
◀︎ 
 január 13. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Ef 6,10-17

Testvéreim! Erősödjetek meg az Úrban, az ő hatalmas erejében! Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben! Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, melyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok! Talpra hát, derekatok felövezve az igazsággal, rajtatok a megigazulás mellvértje, lábatok szilárd a béke evangéliumában! Minden körülmények között fogjátok a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát! Vegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, azaz Isten szavát!

Mt 4,1-11

Abban az időben a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odajött hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő azonban azt felelte: „Írva van: »Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amely Isten szájából származik.«” Akkor a szent városba vitte az ördög, a templom párkányára állította, és azt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, hisz írva van: »Angyalainak parancsolt felőled, a tenyerükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd a lábad.«” Jézus így válaszolt neki: „Az is írva van: »Ne kísértsd Uradat, Istenedet!«” Majd egy igen magas hegyre vitte magával az ördög, és megmutatta neki a világ összes országát és dicsőségüket, és ezt mondta neki: „Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Akkor azt mondta neki Jézus: „Távozz tőlem, sátán! Írva van: »Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!«” Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá, és szolgáltak neki.

Szent Hermilosz és Sztratonikosz vértanúk

Hermilosz diakonus volt, aki a IV. század elején az üldöztetéskor állhatatosan megvallotta hitét. Ezért börtönbe vetették, ahol Sztratonikosz lett a börtönőre, akit megindított a keresztény hívő állhatatossága, és maga is keresztény hitre tért. Licinius császár idejében szenvedhettek vértanúságot, mégpedig úgy, hogy egymással összekötözve vízbe (valószínűleg a Dunába) fojtották őket.


Sínai és raithi szent atyák

Izaiás, Száva, Mózes és tanitványa, Mózes, Jeremiás, Pál, Adám, Szergej, Domnosz, Proklosz, Hipatiosz, Izsák, Makariosz, Márk, Benjámin, Özséb, Illés és még sokan mások. Diocletianus alatt ölték meg őket a szaracénok 296-ban (vagy a szláv hagyományok szerint a IV. század végén). A raiti monostorban a följegyzések szerint harminchárom atyát öltek meg ekkor.