ApCsel 20,16-18a.28-36

Azokban a napokban Pál úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen. Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik: – Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott.

Jn 17,1-13

Abban az időben Jézus az égre emelte tekintetét, és így szólt: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged, amint hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon! Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön, véghezvittem a művet, amelynek elvégzését rám bíztad, hogy megtegyem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett! Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és megtartották szavadat. Most megismerték, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van, mert a tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik. El is fogadták azt, és valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid; és ami az enyém, az a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi! Amíg velük voltam a világban, én tartottam meg őket a nevedben. Akiket nekem adtál, megőriztem őket. Senki sem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.”

Szent Jusztinosz filozófus, vértanú

Szentünk Palesztinában, Szichem városában született, pogány szülőktől. Éles elméje lévén mindenütt kereste az igazságot, de nem találta. Egy idős ember megismertette a Szentírással, és a keresztény vallásban találta meg a keresett igazságot. Kereszténnyé lett és nagy buzgósággal hirdette az evangélium tanítását a tudomány eszközeivel. A keresztényeket nevezte igazi bölcseknek, filozófusoknak. Ennek megmutatására hordta a filozófusok megkülönböztető ruháját, nyilvános vitákban megszégyenítette a pogányokat, de a zsidókat is, hitük védelmére oktatta a tudományra éhes keresztény ifjúságot. Romában külön iskolát is alapított erre a célra. Fájt neki, amikor megtapasztalta a keresztények üldözését. Magához a császárhoz nyújtott be védőiratot a kereszténység érdekében. Sejtette, hogy hitéért szenvednie kell majd. Pogány ellenfelei feljelentették Rusztikus római prefektusnál. Hat társával együtt került az ítélőszék elé. Kihallgatása után a prefektus megvesszőzésre és fejvesztésre ítélte 165-ben. Testét titokban temették el a keresztények.

Amikor a fentebb említett szent Jusztin filozófust Rusztikus prefektus elé állították, fogták el Jusztin, Euelpiszt, Hierax, Peon, Valerián és Khariton keresztényeket és ennek feleségét Charitát. Mivel ők is megtagadták, hogy a bálványoknak áldozatot mutassanak be, a helytartó őket is megvesszőzésre és lefejezésre ítélte.