Róm 2,28-3,18

Testvéreim! Nem az az igazi zsidó, aki közismerten az, és nem az az igazi körülmetélés, ami a testen látható. Az a zsidó, aki nem mutatja, akinek a szíve van körülmetélve, a lélek, és nem a betű szerint: ez részesül dicséretben, nem az emberektől, hanem Istentől. Akkor hát mi a zsidó előnye, és mi a körülmetélés haszna? Minden szempontból sok. Először is, Isten igéi rájuk lettek bízva. Mi van akkor, ha egyesek hűtlenné váltak? Vajon hűtlenségük semmivé teszi Isten hűségét? Szó sincs róla! Isten igaz, s az emberek valamennyien hazugok, amint meg van írva: Hogy igaznak bizonyulj beszédeidben, és győzz, amikor ítélkeznek rólad. Ha pedig a mi gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Talán igazságtalan az Isten – emberi módon szólok –, hogy kiönti ránk haragját? Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítéli meg majd Isten a világot? De ha Isten igazsága az én hazugságom által gyarapodott az ő dicsőségére, akkor én miért esem még mindig ítélet alá mint bűnös? Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: „Tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle”? Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet. Mire jutottunk hát? Vajon különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már kimondtuk a vádat, hogy mindannyian – zsidók is, görögök is – a bűn uralma alatt vannak, amint meg van írva: Nincs igaz egyetlenegy sem, nincsen, aki értsen, nincs, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem. A torkuk nyitott sír, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, rombolás és nyomorúság jár a nyomukban, és nem ismerik a békesség útját. Isten félelme nincs a szemük előtt.

Mt 6,31-34; 7,9-11

Így szólt az Úr: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Ugyan ki volna közületek olyan ember, aki ha fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat Atyátok, aki a mennyekben van, a tőle kérőknek?”

Szent Tikhon püspök

Tichon a Ciprus szigetén levő Amathunt városában született. Szüleitől tanulta meg a szent könyvek olvasását, ezért hamar az egyházi rendbe került, felolvasóvá avatták. Szent élete miatt Memnon püspök diakónussá, aztán a püspök halála után a hívek kívánságára e város püspökévé szentelték. Híveit a hitre és jámbor életre tanítva, szavainak erejével és csodáival sok pogányt tett kereszténnyé. A környéken levő bálványszobrokat összetörte, a bálványtemplomokat pedig pusztulásra ítélte. Hosszú életet élve, amely hasonló volt az angyalokéhoz, szellemi nyáját a jámborságra oktatva és igaz tanítással vezetve őket, békében hunyt el 425-ben, előre megtudván Istentől halála idejét és azt mással is közölte.