Róm 4,4-12

Testvéreim! Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem tartozás szerint. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki igazzá teszi a bűnöst, annak a hite számít igazságnak, ahogy Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten a tettektől függetlenül tulajdonít igazságot: Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek fátyol borul bűneire. Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt. Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetéltekre vonatkozik-e, vagy a körülmetéletlenekre is? Azt mondjuk ugyanis: „Ábrahámnak a hit számíttatott be igazságul.” Hogyan történt ez? Körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. A körülmetélkedés jelét körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hogy azok is igaznak számítsanak; és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének is a nyomában járnak.

Mt 7,15-21

Így szólt az Úr: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e tüskebokorról szőlőt vagy bogáncsról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: »Uram, Uram!«, csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.”

Szent Mánuel és vértanútársai

Szent Mánuel, Szábel és Izmael mindhárman édestestvérek, voltak, Perzsiában születtek. Atyjuk pogány, anyjuk keresztény volt, és kezdettől fogva a keresztény hitben nevelte őket. Amikor elérték az érett kort, mindnyájukat besorozták a hadseregbe. Bár külsőleg a perzsa király katonai voltak, bennsőleg a mennyei Királynak szolgáltak jótetteikkel. Egy alkalommal királyuk a hitehagyott Julián császárhoz küldte őket követségbe, hogy a békéről tárgyaljanak vele. Julián először tisztelettel fogadta őket, de amikor megtudta, hogy keresztények, a szokások ellenére átadta őket a hóhérnak kínzásra. Kalapáccsal ütögették, éles vasakkal szaggatták, a fához szegezték őket, végül 362-ben mindnyájukat lefejezték. Amikor a pogányok el akarták égetni testüket, egy földrengés következtében testüket elnyelte a föld, de a keresztények imádságára 2 nap múlva újra a felszínre kerültek, és illően temették el őket.