Róm 8,22-27

Testvéreim! Tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk, és várva várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert üdvösségünk távlata a remény. Viszont az a remény, amelyet már látunk, nem is remény; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor várjuk állhatatossággal! Ugyanígy a Lélek is erőtlenségünk segítségére siet. Mert nem tudjuk, hogy valójában mit is kell kérnünk, de maga a Lélek esedezik értünk szavakba nem foglalható sóhajtozással. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a szentekért.

Mt 10,23-31

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony, mondom nektek, még végig sem járjátok Izrael városait, mire eljön az Emberfia. Nem múlja felül a tanítvány a mesterét, sem a szolga az ő urát. Legyen elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, hogy olyanná, mint az ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, és olyan titok sincs, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy fillérért? És Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek pedig minden szál hajatok számon van tartva! Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.”

Szent Dávid atya

Dávid atya Szaloniki városában született. Fiatal korában felébredt benne a vágy, hogy szerzetesi életet éljen. A várostól távol, egy mandulafa alatt épített magának egy kis hajlékot, és abban élt 70 esztendőn át. Vigasztalta és tanította azokat, akik felkeresték. Értelme mindig a magasságokban járt. Isten ezért a csodatevés ajándékával tüntette ki. Állandóan böjtben és imádságban élt, türelmesen viselte el az időjárás viszontagságait. Hosszú és szent élet után 540 körül békében hunyt el.