Róm 9,18-33

Testvéreim! Isten akin akar, megkönyörül; és megkeményíti azt, akit akar. Erre azt mondod majd nekem: „Akkor miért hibáztat? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ugyan ki vagy te, ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál ilyenné?” Talán nincs hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból a masszából az egyik edényt nemes célra, a másikat meg közönséges célra formálja? És ha Isten a haragját akarta megmutatni és a hatalmát megismertetni azáltal, hogy türelemmel elviselte a harag edényeit, melyek pusztulásra valók; azért, hogy ismertté tegye dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, amiket dicsőségre készített? Ez utóbbiak mi vagyunk, akiket meghívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Ozeásnál mondja: „Nem-népem”-et népemnek fogom hívni, a „Nem-szeretettet” így: „kedvesem”. És úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondatott nekik: „Ti nem vagytok az én népem”, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni. Izajás pedig így kiált Izraelért: Ha Izrael fiainak a száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék fog üdvözülni, mert az Úr teljes mértékben és végérvényesen valóra váltja a szavát a földön. És ahogy előre megmondta Izajás: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához lettünk volna hasonlóvá. Mit mondjunk hát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, igazságra jutottak: a hit alapján álló igazságra. Izrael viszont az igazság törvényére törekedve nem jutott el a Törvény értelméhez. Vajon miért? Azért, mert nem a hit, hanem a cselekedetek alapján akarta. Beleütköztek a botlás kövébe, amint meg van írva: Íme, a botlás kövét, a botrány szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, meg nem szégyenül.

1Kor 4,9-16a

Testvéreim! Úgy tűnik, hogy Isten minket, apostolokat, utolsóként léptet színre mint halálra szántakat: látványossággá lettünk a világ, az angyalok és az emberek szemében. Mi balgák vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban; mi erőtlenek, ti erősek; ti megbecsültek, mi megvetettek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul élünk és tulajdon kezünkkel fáradunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk; amikor üldöznek, tűrünk; amikor rágalmaznak, szemtől szembe válaszolunk. Úgyszólván a világ szemetévé és mindenki söpredékévé lettünk mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem hogy intselek benneteket mint szeretett gyermekeimet. Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Krisztus Jézusban az evangélium hirdetése által én lettem atyátok. Kérlek tehát titeket, kövessétek példámat.

Mt 9,36-10,8

Abban az időben Jézus látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. Akkor azt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat aratásához!” Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: az első Simon, más néven Péter, és testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Lebbeus, más néven Tádé, a kánai Simon és iskarióti Júdás, aki később árulója lett. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”

Mt 11,2-15

Abban az időben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg: „Vajon te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Amikor azok elmenőben voltak, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit jöttetek ki látni a pusztába? Vajon széltől hajladozó nádat? Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon finom ruhába öltözött embert? Akik finom ruhában járnak, királyi palotában laknak. Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon prófétát? Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Hiszen ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, aki majd előkészíti utadat.« Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Keresztelő János idejétől mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. Mert minden próféta és a törvény János idejéig jövendölt. És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

A tizenkét apostol ünnepe

Á 12 szent apostolt Jézus különböző időben és különböző élethivatásokból hívta meg Magához. Apostoloknak, azaz küldötteknek nevezte el őket, azért, mert őket akarta mennybemenetele után a világba küldeni, hogy folytassák művét és Evangélium hirdetését. Emberhalászoknak nevezte őket, és a pünkösdi tropár szerint általuk hálójába ejtette az egész földet. A 12 apostol neveit pontosan ismerjük a Szentírás felsorolásából. András és Péter testvérek, Jakab és János testvérek, Zebedeus fiai, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab, Alfeus fia, Júdás-Tádé, Simon a buzgó. A Szentírás utolsónak hozza a karióti Judás nevét a megjegyzéssel: aki áruló lett. Az ő helyébe választották meg az apostolok Jézus mennybemenetele után Mátyás apostolt, hogy újra tizenketten legyenek. Bár a 12 apostolt az év folyamán külön-külön is ünnepeljük, Egyházunk ősi időktől fogva a mai napot rendelte közös ünnepüknek.