Zsid 1,10-2,3

Te vetettél, Uram, kezdetben alapot a földnek; és kezed alkotása az ég. Ezek elpusztulnak, de te megmaradsz. Ezek mind elavulnak, mint a ruha. Összegöngyölíted őket, mint egy köpenyt, és mint a ruha, elváltoznak; de te ugyanaz maradsz; és esztendeid el nem fogynak. Az angyalok közül kinek mondta valaha is: Ülj a jobbom felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem? Nemde mindannyian szolgáló lelkek ők, akik azok szolgálatára küldettek, akik örökölni fogják az üdvösséget? Még jobban kell tehát figyelnünk a hallottakra, hogy el ne sodródjunk. Ugyanis ha az angyalok által hirdetett ige hatályba lépett, és minden törvényszegés és engedetlenség megkapta jogos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha semmibe veszünk egy ilyen nagy üdvösséget? Ezt először az Úr hirdette, és azok, akik hallották, megerősítették számunkra.

Mk 2,1-12

Abban az időben Jézus betért Kafarnaumba. Mikor meghallották, hogy a házban van, hirtelen annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el.
Ő pedig hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát,
négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és nyílást készítve engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid megbocsáttattak.” Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Vajon ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint egyedül az Isten?” Jézus pedig lelkével rögtön észrevette, hogy így gondolkodnak. Azt kérdezte: „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: »Bűneid megbocsáttattak«, vagy azt mondani: »Kelj föl, fogd az ágyadat és járj«? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az tüstént fölkelt, fogta az ágyát, és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent és mondták: „Ilyet még sohasem láttunk.”

Szent Szabinosz és vértanútársai

Szent Szabinosz, aki az egyiptomi Hermopoliszból származott, Diocletianus egyházüldözése elől a városán kívül próbált elrejtőzni, de két aranyért elárulta őt egy koldus, aki ott eledelét kéregette, és akivel mindig csak jót tett. Miután megtagadta a római birodalom istenségeinek tiszteletét, kegyetlen kínzások után a Nílusba vetették 287-ben.