Tivadar rem.
◀︎ 
 május 16. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
ApCsel 20,7-12

A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt. Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutik nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott. Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.

Jn 14,10-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „A beszédeket, amelyeket nektek mondok, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem van, ő maga viszi végbe műveit. Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, magukért a tettekért higgyetek nekem! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, melyeket én végbeviszek, sőt még nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert Atyámhoz megyek. És ha valamit a nevemben kértek, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek a nevemben, én megteszem. Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az Igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja, és nem ismeri őt. De ti ismeritek őt, mert veletek marad, és bennetek lesz. Nem hagylak árván titeket: eljövök hozzátok. Még rövid idő, és a világ nem lát többé engem, ti azonban láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon majd megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, és én tibennetek. Aki parancsaimat befogadja és megtartja azokat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom neki magamat.”

Megszentelt Tivadar atya

Tivadar Egyiptomból származott, gazdag keresztény szülőktől. 12 éves korától mindennapos iskolába járt. Nem foglalták el a világi tudományok, ő magasabbra törekedett. Imádságban, megtartóztatásban és jótettekben foglalta el magát. Elhatározta, hogy elhagyja szülei házát és lemond szülei gondoskodásáról. Titokban eltávozva, először egy egyiptomi kolostorba, aztán szent Pachomiosz tabenniszi kolostorába lépett be. Sem szüleinek kérése, sem más földi öröm nem vonták el figyelmét az általa választott élettől. Tivadar még könnyező édesanyját sem akarta látni, aki vissza akarta hívni a kolostorból. Ezután anyja is elhagyta a világot és a Pachomiosz nővére által létesített, női kolostorba lépett. Tivadar mindenben elfogadta Pachomiosz atya utasításait, teljesítette akaratát. Mellette élt, és segített tanítójának a kolostorok felvigyázásába, mivel a Szentírást jól ismerte, sokszor Pachomiosz helyett prédikált. Tanítójának halála után őt választották meg utódjának. Ebben a minőségben bölcsességgel kormányozva, fényes és Istennek tetsző életet élve hunyt el késő öregségben, 368-ban.