Pol. Aranyszájú János fp.
◀︎ 
 november 13. 
 ▶︎
Korábbi hangos utasítások >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Zsid 7,26-8,2

Atyámfiai! Illő volt, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél, akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített.

Ef 2,4-10

Atyámfiai! Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - kegyelemből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által; ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

Jn 10,9-16

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Lk 8,27-39

Abban az időben, amikor Jézus a gadarénusok vidékére jött, egy férfi jött eléje a városból, akiben ördögök voltak, és már régóta nem vett fel ruhát, sem házban nem lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Könyörgök, ne gyötörj engem!” Mert parancsolt a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ugyanis az már régóta hatalmában tartotta, láncokkal kötözték meg, és bilincsekben őrizték, de elszaggatta a kötelékeket, és az ördög a pusztába űzte. Ekkor Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Ő pedig azt mondta: „Légió”, mert sok ördög szállta meg. Ezek arra kérték, ne parancsolja meg nekik, hogy a mélységbe menjenek. Volt ott egy nagy disznókonda, a hegyen legelészett. Megkérték, engedje meg, hogy azokba menjenek. Megengedte nekik. Az ördögök erre kijöttek az emberből, és megszállták a disznókat, mire a konda lerohant a lejtőn a tóba, és belefulladt. Amikor a kondások látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a városba és a tanyákra. Az emberek kimentek, hogy lássák a történteket. Amikor Jézushoz értek, ott találták azt az embert, akiből az ördögök kimentek: felöltözve és ép ésszel ült Jézus lábánál, és megijedtek. Azok pedig, akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg az ördögtől megszállott. Ekkor a gadarénusok földjének egész lakossága arra kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem vett erőt rajtuk. Ő pedig beszállt a bárkába és visszatért. Az a férfi pedig, akiből kimentek az ördögök, kérte, hogy vele lehessen. Jézus azonban elbocsátotta ezekkel a szavakkal: „Térj vissza házadba, és beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Isten!” Az be is járta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy dolgot tett vele Jézus.

Aranyszájú Szent János főpap

Szentünk 347-ben született istenfélő gazdag és nemesi családban. Édesapja korai halála után édesanyja teljesen János nevelésének szentelte életét. Kiváló keresztény nevelést kapott, felkeltve benne a vágyat az erényes életre. Fiatal korában Libanius pogány szónokot hallgatta, és ennek következtében ügyvéd lett. Erkölcsi érzéke azt diktálta, hogy hagyja ott a világi hiuságokat. Ezt megtette és szigorú életet élt. Szent Meletiosz antiochiai püspök, látva János életét, magához vette, kiegészítette hitbeli ismereteit, és megkeresztelte 25 éves korában. Egy év múlva templomi felolvasóvá avatta. Hogy buzgóbban lássa el feladatát, a Szentírást tanulmányozta. Édesanyja halála után szétosztotta vagyonát, és 4 évig a pusztában, 2 évig pedig egy barlangban élt. Megromlott egészsége miatt visszatért Antiochiába, és Meletiosz püspök diakónussá szentelte. Új hivatása sok feladatot tett vállára. Igyekezett mindent jól végezni. Öt év múlva áldozópappá szentelték. Ez után nagy buzgósággal hirdette Isten igéjét. Meggyőző és szép beszédei miatt már akkor „aranyszájú”-nak nevezték. 397-ben Konstantinápoly főpásztora lett. Ott, mint földi angyal és mennyei ember, mint az igazság tanítója végezte főpásztori munkáját. Más, eddig ismeretlen területekre is kiterjedt figyelme. Több helyre hithirdetőket küldött. Igazsága és szigorú élete tudatában többször szemrehányást tett a császári udvar fényűző és kegyetlen viselkedése miatt. Feljelentették miatta, majd két szer is száműzték a városból. Második száműzetésében, az örményországi Kománában végezte be földi életét. Hatalmas irodalmi anyag: levelek, beszédek, Szentírás magyarázatok maradtak utána. Halála 407. szeptember 14-én történt.