Averkiosz fp., Az efezusi hét vt.
◀︎ 
 október 22. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Fil 2,24-30

Testvéreim! Meg vagyok győződve az Úrban, hogy magam is hamarosan eljövök. Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott amiatt, hogy tudomásotokra jutott, hogy megbetegedett. Valóban beteg volt, közel a halálhoz, de Isten megkönyörült rajta. Sőt nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy szomorúságomat ne tetézze szomorúság. Hamarabb elküldtem tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. Fogadjátok az Úrban nagy örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgálatomra legyen.

Averkiosz hieropoliszi püspök és apostoltárs

Marcus Aurelius császár uralkodása alatt a főként pogányok által lakott frígiai Hieropoliszban Averkiosz volt a püspök. Egy napon a pogányokért imádkozott, mikor látomása támadt; egy ifjú vesszőt adott a kezébe, hogy azzal rombolja szét a bálványokat. Másnap Averkiosz így is cselekedett. A pogányok ezért halálát kívánták. Az összegyűlt tömeghez kiment a szent főpap és két ifjúból ördögöt űzött ki. Ezután az egész város kérte a püspököt, hogy oktassa őket és keresztelje meg. Averkiosz ezt meg is tette. Később Szíriában, Mezopotámiában és Kis-Ázsiában hirdette az Evangéliumot, gyógyította a betegeket és sok csodát tett. Végül ismét Hieropoliszba tért vissza. Még életében bevésette sírfeliratát, ami gazdag az első századi keresztény szimbólumrendszer használatában. Életének 73. évében, 167 körül békében hunyt el hívei között. Sírkövét a római Lateráni Múzeum kőtárában őrzik.


A hét efezusi ifjú

A Decius által indított keresztényüldözés idején, 250 körül, Efezus közelében az Oklon hegy egyik barlangjában rejtőzködött el hét keresztény ifjú. Az üldözőik rájuk találtak, amikor aludtak, és befalazták őket a barlangba, hogy éhen haljanak. Két császári szolga, akik titokban szintén keresztények voltak az ifjak történetét elrejtették a falba. Több mint kétszáz év múlva a barlang száját kibontották, mert a köveket egyébre akarták használni. Ekkor az ifjak felébredtek, és azt hitték, hogy csak egy éjszakát aludtak át. Isten e csodát a feltámadást tagadó eretnekség megtörésére eszközölte. Miután ez megtörtént az ifjak imádság közben csendesen elhunytak.