Ef 2,19-3,7

Testvéreim! Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem szentek polgártársai és Isten háza népe. Mert az apostolok és a próféták alapjára épültetek, a szegletkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és az Úrban szent templommá növekszik; és akiben Isten hajlékává épültök ti is a Lélek által.
Ezért kérlek benneteket én, Pál, Krisztus [Jézus] foglya értetek, pogányokért. Minden bizonnyal hallottatok a kegyelemről, amelyet Isten – tervének megfelelően – nekem adott a ti javatokra: kinyilatkoztatás révén ismertette meg velem a titkot, amelyről az imént röviden írtam. Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, ami a korábbi nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogy most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által, hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesei az ígéretnek Krisztus Jézusban az evangélium által, amelynek szolgája lettem Isten kegyelmének ajándékából, melyben hatalmának ereje által részesített engem.

Mk 11,11-23

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”

Szent Trofimosz, Szavvátiosz és Dorimedón

Antióchiában e napon nagy ünnepséget rendeztek Apolló isten tiszteletére. Ekkor érkezett a városba két ismeretlen vándor: a keresztény Trofimosz és Szavvátiosz. Mivel a helybeliek látták, hogy nem törődnek istenükkel, elfogták, és megkötözve a bíró elé vitték őket, ahol mindketten kereszténynek vallották magukat. Szavvátioszt fára függesztették, és vassal szaggatták a testét, ezután visszaadta a lelkét az Istennek. Trofimoszt pedig kegyetlenül megverték, és átvitték börtönbe Szinnadé városába. Élt akkor ott egy Dorimedón nevű szenátor, aki titokban keresztény volt. Gyakran meglátogatta Trofimoszt, és gondoskodott róla. Egy napon a város elöljárója elfogatta Dorimedónt, és miután megtudta, hogy keresztény, hittagadásra akarta bírni, de nem ért el eredményt. Ezért Trofimoszt és Dorimedónt a cirkuszban vadállatok elé vetették, de azok szelíden viselkedtek velük. Ezután mindketten lefejezéssel végezték be életüket 276-körül.