Kallisztrátosz és tsai. vtk.
◀︎ 
 szeptember 27. 
 ▶︎
Korábbi hangos utasítások >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Ef 2,19-3,7

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe az Isten lakóhelyévé a Lélekben. Ezért vagyok én Pál, Krisztus Jézus foglya értetek, pogányokért... Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelemadományában részesültem a ti javatokra, hogy tudniillik kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan azt fentebb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megérthetitek belőle, hogy megismertem Krisztus titkát, mely más nemzedékek idejében nem volt ismeretes az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: tudniillik, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, egy testbeliek és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint.

Mk 11,11-23

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt.” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”

Szent Kallisztrátosz és negyvenkilenc vértanútársa

Szent Kallisztratosz Kartagéna városában született. A keresztény hitre édesapja nevelte, ő szintén édesapjától kapta, aki a hagyomány szerint jelen volt az Üdvözítő kereszthalálánál. A keresztséget az apostoloktól nyerte el, utána pedig hazatért. Miután Kallisztratosz felnőtt, katona lett. Társai észrevették, hogy keresztény, mert az volt a szokása, hogy éjszaka, amíg társai aludtak, felkelt imádkozni. Jelentették a hadvezérnek, aki maga elé hívatta. Itt bátran megvallotta a hitét, és nem akart a bálványoknak áldozatot bemutatni. Különféle kínzások után bőrzsákba varrták, és a tengerbe vetették, de két delfin a partra vitte. Ezt látva, 49 katona hitt az igaz Istenben. Ezután mindannyiukat kivégezték, Bizáncban szenvedtek vértanúságot Diocletianus császár idejében, 288-ban.