2Kor 4,6-15

Testvéreim! Isten, aki azt mondta: „A világosság felragyog a sötétségből”, világosságot gyújtott a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán. Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy látható legyen, hogy ez a rendkívüli erő Istené, és nem a miénk. Mindenféle szorongatás ér, de mégsem szorítanak sarokba bennünket. Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk. Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak. Letipornak, de el nem pusztulunk. Mindenkor Jézus halálát hordozzuk testünkben, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Életünk folyamán ugyanis szüntelen halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon halandó testünkben. Így tehát bennünk a halál munkálkodhat, bennetek pedig az élet. Mivel pedig bennünk a hitnek ugyanaz a Lelke van, ahogy meg van írva – hittem, azért szóltam –, mi is hiszünk, és azért szólunk: tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt, és veletek együtt maga elé állít. Hiszen minden értetek történik – amint a kegyelem terjed –, hogy egyre többen és többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

2Kor 6,1-10

Testvéreim! Krisztus munkatársaiként buzdítunk benneteket: ne maradjon hiábavaló Isten kegyelme, amit befogadtatok! Amint ő mondja: A kedvező időben meghallgattalak, s az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a legkedvezőbb idő; íme, most van az üdvösség napja! Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, nehogy rosszallás érje szolgálatunkat, hanem minden szempontból Isten szolgáihoz illő módon ajánljuk magunkat: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésekben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igaz mivolt támadó és védő fegyvereivel, tiszteletben részesítve és megszégyenítve, rágalmak és dicséretek között; mint akiket ámítónak tartanak, és mégis igazak; mint akik ismeretlenek, és mégis jól ismertek; mint akik haldokolnak, és íme mégis élők; mint akiket megkorbácsoltak, és mégsem végeztek ki; mint szomorkodók, de mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.

Mt 25,14-30

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy ember, aki idegenbe készült, összehívta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, és azonnal útra kelt. Aki öt talentumot kapott, elkezdett vele kereskedni, és másik öt talentumot nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki pedig egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött e szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött, aki öt talentumot kapott, másik öt talentumot hozott, és így szólt: »Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.« Ura pedig azt mondta neki: »Jól van, te jó és hű szolga. A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!« Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: »Uram, két talentumot adtál, nézd, másik két talentumot nyertem rajta!« Azt mondta neki az ura: »Jól van, te jó és hű szolga. A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!« Odajött az is, aki egy talentumot kapott, és így beszélt: »Uram, tudtam, hogy szigorú ember vagy: aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz onnan is, ahová nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Íme, vedd, ami a tiéd!« Ura így válaszolt neki: »Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahová nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek hát el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adatik, hogy bőven legyen neki; attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A mihaszna szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre!« Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.” Ezeket mondva felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Lk 6,17-23a

Abban az időben Jézus megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából és Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből; és akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfia miatt. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert íme, bőséges a jutalmatok a mennyben!”

Szentéletű Karitón szentéletű atya

274 körül született Ikoniumban. Jeruzsálemi zarándoklatra indult, de útonállók megtámadták, és egy barlangba vetették. Menekülésért imádkozott, és csoda történt, egy kígyó jelent meg, és a rablók borába bocsátotta mérgét, amitől ők visszatérve meghaltak. Kharitón ott maradt ebben a barlangban a Fárán-völgy szélén, a kincseket szétosztotta és templomokat épített belőle, ő pedig önmegtagadásban élt. Itt csatlakoztak hozzá első tanítványai megalapítván a Fárán lavrát. Amikor már tömegek jártak hozzá elmenekült a Dukasz hegység egyik barlangjába, de ide is tanítványok követték, innen is továbbment, egy megközelíthetetlen Thekoa melletti barlangba, nemsokára itt is új lavra jött létre. Több csodát is véghez vitt, többek között forrásvizet fakasztott. 350 körül halt meg.