1Kor 15,58-16,3

Testvéreim! Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek! Tegyetek meg minél többet az Úr ügyéért mindenkor, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok az Úrban nem hiábavaló.
Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy tegyetek, ahogy azt Galácia egyházainak rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, amikor megjövök! Amikor megérkezem, ajánlólevéllel elküldöm azokat, akiket alkalmasnak találtok, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék.

2Kor 4,6-15

Testvéreim! Isten ugyanis, aki ezt mondta: „A világosság felragyog a sötétségből”, világosságot gyújtott a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy látható legyen, hogy ez a rendkívüli erő Istené, és nem a miénk. Mindenféle szorongatás ér, de mégsem szorítanak sarokba bennünket. Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk. Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak. Letipornak, de el nem pusztulunk. Mindenkor Jézus halálát hordozzuk testünkben, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Életünk folyamán ugyanis szüntelen halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon halandó testünkben. Így tehát bennünk a halál munkálkodhat, bennetek pedig az élet.
Mivel pedig bennünk a hitnek ugyanaz a Lelke van, ahogy meg van írva – hittem, azért szóltam –, mi is hiszünk, és azért szólunk: tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt, és veletek együtt maga elé állít. Hiszen minden értetek történik – amint a kegyelem terjed –, hogy egyre többen és többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Lk 6,17-23a

Abban az időben Jézus megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából és Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből; és akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfia miatt. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert íme, bőséges a jutalmatok a mennyben!”

Lk 5,17b-26

Abban az időben, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek ott, akik Galilea és Júdea összes falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Megpróbálták bevinni őt és letenni elé. Mivel nem találták a módját, hogyan vigyék be a tömegen keresztül, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig látván hitüket ezt mondta: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek, és ezt mondták: „Ki ő, hogy így káromkodik? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hacsak nem egyedül az Isten?” Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: „Mit tanakodtok szívetekben? Mi könnyebb? Ezt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid« - vagy ezt mondani: »Kelj föl és járj«? Azért pedig, hogy meglássátok, az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani” - ezt mondta a bénának: „Mondom neked, kelj fel, fogd ágyadat és menj haza!” Ő pedig a szemük láttára rögtön fölkelt, fogta ágyát, amelyen feküdt, és az Istent dicsőítve hazament. Mindnyájukat ámulat fogta el, dicsőítették az Istent, és félelemmel eltelve mondták: „Ma csodadolgokat láttunk.”

Szentéletű Karitón szentéletű atya

274 körül született Ikoniumban. Jeruzsálemi zarándoklatra indult, de útonállók megtámadták, és egy barlangba vetették. Menekülésért imádkozott, és csoda történt, egy kígyó jelent meg, és a rablók borába bocsátotta mérgét, amitől ők visszatérve meghaltak. Kharitón ott maradt ebben a barlangban a Fárán-völgy szélén, a kincseket szétosztotta és templomokat épített belőle, ő pedig önmegtagadásban élt. Itt csatlakoztak hozzá első tanítványai megalapítván a Fárán lavrát. Amikor már tömegek jártak hozzá elmenekült a Dukasz hegység egyik barlangjába, de ide is tanítványok követték, innen is továbbment, egy megközelíthetetlen Thekoa melletti barlangba, nemsokára itt is új lavra jött létre. Több csodát is véghez vitt, többek között forrásvizet fakasztott. 350 körül halt meg.