2Kor 1,21-2,4

Testvéreim! Isten az, aki nekünk veletek együtt Krisztus iránti szilárdságot ad, és felkent minket. Ő meg is jelölt minket pecsétjével, és foglalóul szívünkbe adta a Lelket.
Én pedig – Isten a tanúm – az életemre mondom, hogy irántatok való kíméletből nem jöttem el újra Korintusba. Ez nem jelenti azt, hogy uralkodunk a hiteteken. Ellenkezőleg, örömötök munkatársai vagyunk, mert szilárdan álltok a hitben.
Arra a döntésre jutottam tehát, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúan. Hiszen ha én elszomorítalak titeket, akkor ki vidámít fel engem? Biztos, hogy nem az, akit én elszomorítok. Pontosan azért írtam éppen ezt, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellett volna. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. Sokat gyötrődve, szorongó szívvel és könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy elszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a túláradó szeretetet, amely irántatok él bennem.

Zsid 13,17-21

Testvéreim! Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre tudván, hogy erről számot kell majd adniuk. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra!
Imádkozzatok értünk! Meg vagyunk ugyanis győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. Arra buzdítalak benneteket, hogy főként azért imádkozzatok, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.
A békesség Istene, aki az örök szövetség vére által visszahozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát! Munkálja bennünk azt, ami kedves előtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön[-örökké]! Amen.

Mt 22,2-14

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Hasonló a mennyek országa egy király emberhez, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Erre más szolgákat küldött e szavakkal: »Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, lakomámat elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, jöjjetek a menyegzőre!« De azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után, a többiek pedig nekiestek a szolgáknak, bántalmazták és megölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városukat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: »A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre!« Azok a szolgák ki is mentek az utakra, és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a menyegzős terem vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve. Megszólította: »Barátom, hogy jöttél ide be, amikor nincs menyegzői ruhád?« Az hallgatott, a király pedig azt mondta a szolgáknak: »Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.« Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Lk 6,17-23a

Abban az időben Jézus megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából és Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből; és akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfia miatt. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert íme, bőséges a jutalmatok a mennyben!”

Szent Antimosz nikodémiai püspök

A Bizánc melletti Nikodémia püspöke volt. Miután Maximianus császár keresztényüldöző rendeletére lerombolták a templomát, hegyvidéken rejtőzködött, a helytartó katonákat küldött az elfogatására, akiket először vendégül látott, aztán felfedte előttük kilétét, és amikor el akarták engedni, meggyőzte őket, hogy vigyék a helytartó elé. Útközben megtérítette és megkeresztelte katonai kíséretét. Aztán a helytartó megkínoztatta, és 302-ben lefejeztette tíz társával együtt.

Szentéletű Teoktisztosz

Szentföldön, Fárán lavrájában volt szerzetes az V. század első felében. Nagy Szent Eutim az öreg jeruzsálemi szerzetes bizalmas barátjává fogadta, és rábízta a szerzetesjelöltekről való gondoskodást. Később ő lett az egész palesztin szerzetesség atyja. Igen öreg korában halt meg 467-ben.