Arisztarkosz, Pudensz és Trofimosz apk.
◀︎ 
 április 14. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
ApCsel 4,1-10

Azokban a napokban miközben az apostolok beszéltek a néphez, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok. Felháborodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával hirdetik a halálból való feltámadást. Letartóztatták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket a következő napig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hívők lettek. A férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett. Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kaifás, János, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: – Miféle erővel vagy kinek a nevében tettétek ezt? Ekkor Péter Szentlélekkel telve így szólt hozzájuk: – Népünk vezetői, Izrael vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jó tett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien Izrael egész népével együtt, hogy a Názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, s akit Isten feltámasztott a halálból! Ez az ember általa áll előttetek egészségesen.

Jn 3,16-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben vitte végbe azokat.”

Arisztarkosz, Pudensz és Trofimosz apostolok

A hetvenkét tanítvány közé tartoztak. Az első kettő Szent Pál kísérője, tesszaloniki illetve efezusi származású tanítvány volt.
Pudensz, akiről a 2 Tim. 6,21 tesz említést, a hagyomány szerint római szenátor volt, aki a városban szállást adott az apostoloknak és házát imahelyiséggé alakította át. 68-ban Rómában szenvedhetett vértanúságot.
Trofimosz apostol Efezusból származott. Szent Pállal együtt szenvedhetett vértanúhalált 67 körül.