ApCsel 4,13-22

Azokban a napokban, amikor a zsidók látták, milyen bátran beszél Péter és János, és megtudták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Felismerték őket, hogy Jézussal voltak. Mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem tudtak mondani ellenük. Felszólították őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között: „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy látványos csoda történt általuk, az Jeruzsálem minden lakója számára nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a dolog a nép körében, fenyítsük meg őket, hogy többé ne beszéljenek az ő nevében egyetlen embernek se!” Miután behívták őket, megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Vajon igaz dolog Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre? Ítéljétek meg magatok! Mi nem tehetjük, hogy ne beszéljünk arról, amit láttunk és hallottunk.” Mivel a népre való tekintettel nem találták módját, hogy megbüntessék őket – ugyanis a történtek miatt mindenki dicsőítette Istent –, ismételt fenyegetés után szabadon bocsátották őket. Az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt, több mint negyvenéves volt.

Jn 5,17-24

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek, a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát, mert amiket ő tesz, azokat a Fiú is éppúgy teszi. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya ugyanis nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki őt küldötte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.”

Artemon vértanú

Laodicea és Szíria papja. Diocletianus alatt szenvedett vártanúságot 303-ban. Mondják, hogy először Laodiceában tartóztatták le, mint keresztényt, mert megtagadta az áldozat bemutatását. Csodálatos módon megszabadult, és Kisázsiában folytatta szolgálatát. Itt fejezték le.

Szent Kreszcensz (Crescens) vértanú

A likiai Műra városában született és élt. Amikor idős korában azt tapasztalta, hogy a pogány vallás kezd diadalmaskodni a kereszténység fölött, fellépett a pogányok előtt, s a keresztény hit igazságát hirdette. A pogányok elfogták, és kiléte felől faggatták. Ő azonban csak annyit vallott be, hogy keresztény. Tüzes kemencébe vettetve halt vértanúhalált - melynek időpontja ma már ismeretlen.