A testvérkapcsolati megállapodás szerint a kegyhelyek együttműködnek a keresztény értékek megőrzése és minél részletesebb bemutatása érdekében, munkatalálkozókat, konferenciákat, zarándoklatokat, előadásokat és lelkigyakorlatokat szerveznek, Kárpát-medence-szerte népszerűsítik a Mária- utat, részt vesznek nemzetközi együttműködésekben, és közösen nyújtanak be pályázatokat.
Mosolygó Péter kegyhelyigazgató szerint ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a Mária úton - egy keresztet formázó út a Kárpát-medence szívében – induljon be a zarándokforgalom és ebben, mint kegyhelyek tudnának segíteni.
“Lenne tavasszal egy szezonnyitó Máriapócson, egy záró pedig Csíksomlyón. Mariazell és Csíksomlyó között 1400 km a távolság. Ezt az utat kellene felfestésekkel, jelzésekkel, szállásokkal fejleszteni, így az El Caminohoz hasonlóan lehetne a Mária kegyhelyeket végigjárni, ezáltal a magyarságot is összekötni” - mondta Péter atya. Hozzátette: az összekötő szerepen van a hangsúly, így nemcsak gyalogosan, hanem akár kerékpárral, lovas kocsival is meg lehetne tenni az utat.
A megállapodás része az is, hogy a jó gyakorlatokat eltanulják egymástól a kegyhelyek. A csíksomlyóiak például a búcsúnaptárukban szeretnének előrelépni, hiszen a nemzetközi szinten is nagy népszerűségnek örvendő pünkösdin kívül csak elvétve vannak búcsúi alkalmak.
Ugyanakkor a görögkatolikus kegyhely is át tudna venni jó gyakorlatokat a határon túliaktól, Péter atya például a zarándokházuk működését tartja követendőnek.
A dokumentumot az idén 12. alkalommal megrendezett Mária-út-konferencián írták alá, melyen Fülöp metropolita atya is részt vett és “Máriapócs a nemzetek megbékélésének helye és eszköze” címmel előadást is tartott.
A konferencián részt vett Brassó, Bukarest, Hargita (Csík, Gyergyó, Udvarhely), Háromszék, Kolozs, Maros, Neamt, Szatmár, Suceava megye valamint Máriapócs Mária út projektjében tevékenykedő civil, egyházi és politikai képviselői is.
Kapcsolódó írás:
Testvértelepülés lett Máriapócs és Csíksomlyó