Testvértelepülés lett Máriapócs és Csíksomlyó

Testvértelepülés lett Máriapócs és Csíksomlyó

2022-03-19 07:14:49
Szerző: szon.hu
Máriapócs
Máriapócson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében leplezték le a Nemzeti Összetartozás Emlékművet, majd írták alá a Máriapócs és Csíksomlyó testvértelepüléséről szóló dokumentumot.

Azt az összefogást, ami a szörnyűséges ukrajnai háború nyomán hazánkban tapasztalható, nyugodtan nevezhetjük egy magyar csodának  – fogalmazott a máripapócsi kulturális központ falán elhelyezett dombormű leleplezése után Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, majd kiemelte, a dombormű is az összefogást, a határon átnyúló összetartozást hirdeti.

A Nemzeti Összetartozás Emlékművének péntek délutáni leleplezése után az ünneplők a máriapócsi kegytemplom szomszédságában található Emmanuel Zarándokházba sétáltak át, ahol Papp Bertalan, Máriapócs, valamint Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere aláírta a két település közti testvérvárosi megállapodást.

Mindketten hangsúlyozták, eddig is remek viszonyt tartott fenn a két város, hiszen hűen ápolták a Mária-hagyományokat, de ezzel a megállapodással még egy szintet léphet a kapcsolatuk. 

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő a megállapodás aláírása előtt a választókerületében végrehajtott egyházi fejlesztésekre emlékeztette a hallgatóságot. 

Az elmúlt négy évben közel nyolcmilliárd forintból újultak meg, bővültek a térség egyházi intézményei – emelte ki a politikus. 

A domborműavatást és az ünnepélyes aláírást megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor is. Románia miniszterelnök-helyettese beszédében kiemelte: Magyarország nemzetpolitikája tizenkét éve átesett egy paradigmaváltáson, aminek köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg az erdélyi magyarság előtt.  A két országnak ezen az úton kell tovább mennie az áprilisi választások után is  – mondta.  

Ezt hangsúlyozta Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is.

A két település, Csíkszereda és Máriapócs az elmúlt évtizedekben nem csak szavakkal, hanem tettekkel is erősítette, ápolta a Mária-hagyományt, ami a kereszténységünk alapja. Ez a testvériség erőt, szeretet és ragaszkodást adott eddig is, és ad majd a jövőben is  – fogalmazott Szijjártó Péter a testvérvárosi megállapodás aláírása előtt.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai