Gondoskodó Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

Gondoskodó Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt Debrecenben

2025-03-17 14:19:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI/Tóthné Espán Margaréta
Kocsis Fülöp érsek
Szociális
Debrecen
Karitász
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az ünnepélyes átadás, szentelés március 17-én volt, az eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács Péter, a Svédországban működő Höganäs International Aid nonprofit egyesület vezetője is.

Az adományozás új lehetőségét kínálja a Hajdúdorogi Főegyházmegye Debrecenben. A fenntarthatóságot is szem előtt tartva egy úgynevezett szociális boltot nyitottunk a Petőfi téren. Ez az első olyan üzlet a városban, amelyben adakozásra nyílik lehetőség. A világ számos pontján és most már Magyarországon is bevett szokás, hogy a nonprofit egyesületeknél leadott adományokat jelképes összegért meg lehet vásárolni. Az így befolyt pénzt jótékony célra fordítják az egyesületek.

A belvárosban eddig is működött egy görögkatolikus gyűjtőpont (Attila tér 5. Szociális Szolgáltatópont), oda a jövőben is várni fogjuk azokat, akik élelmiszert, tisztálkodási szereket vagy ruhaneműket ajánlanának fel rászoruló testvéreinknek, illetve hasonló termékeket keresnek saját részre. Ez továbbra is a karitatív tevékenység központja lesz. Most azonban a jótékonykodás új módját ismerhetik meg a debreceniek.

A körülbelül 60 négyzetméteres üzlethelyiség hétfőtől szombatig várja a látogatókat. Adakozni lehet oly módon, hogy a többek között Svédországból érkező felajánlásokat nyomott áron, a bolti érték töredékéért lehet megvásárolni. Az így befolyt összeggel a látóterünkben lévő hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családokon kívánunk segíteni.

Honnan érkeznek az adományok?

Korábban már hírt adtunk arról a nagyszerű együttműködésről, amely a Svédországban található Höganäs International Aid nonprofit egyesület vezetője és a Hajdúdorogi Főegyházmegye között köttetett: Isten a jókedvű adakozót szereti

A közös munka hozta magával a jobbnál jobb ötleteket, így született meg Debrecenben a Gondoskodó Szeretet Szociális és Adománybolt a belvárosban, a Petőfi tér 7. szám alatt, az Érseki Hivatal szomszédságában. 

Mit kínálunk az üzletben?

  • női-, férfi-, gyermekruházat
  • kiegészítők
  • textil
  • lábbeli
  • bőráru
  • bútor, lakberendezés
  • háztartási felszerelés
  • világítástechnikai cikkek
  • könyvek, játékok

Emellett a Hajdúdorogi Főegyházmegye megvásárolt Vámospércsen egy olyan ingatlant, amelyben többek között a külföldről érkező, nagyobb méretű adományokat tudják tárolni. Igény szerint az ottani bútorkínálatból is lehet válogatni, előre egyeztetett időpontban.

Az adományok a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársai segítségével és a Karitász koordinálásában jutottak el eddig a rászorulókhoz. A jövőben azonban megsokszorozódik az adomány és az ezzel járó feladatok mennyisége is, így Jaczkó Dániel Karitász vezető mellett Kapin István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Karitatív Irodájának lelkivezetője és Balogh Viktor, a Karitász civil munkatársa, telephely- és üzletvezető segíti a munkát.

Az esemény közös imádsággal kezdődött, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita megáldotta a boltot, Isten gondviselését kérve annak minden munkatársára, az oda betérőkre és az adományozókra. A jelenlévőkhöz szólva elmondta: az Úristen angyalokat küldött, hogy segítségünkre legyenek az Istennel való kapcsolatunk erősítésében és a mindennapokban, egyúttal az ő szeretetét közvetítik felénk. Úgy válhatunk egymásnak is angyalaivá, „emberibb emberré”, ha mások érdekeit is szem előtt tartjuk. Isten önmagát adta az embernek, hogy ebben példát mutasson nekünk.



Az ünnepélyes átadón, szentelésen dr. Seszták István főhelynöktől megtudtuk: tavaly februárban a Svédországban működő Höganäs International Aid nonprofit egyesület vezetője, Kovács Péter telefonon kereste fel Jaczkó Dániel atyát,  mert egy kamionnyi adományukat nem engedték át a román határon. Így indult a felek közötti kapcsolat, mely után Kovács Péter jelezte, hogy egyházunk rendszeres adományozója kíván lenni.



A megnyitón jelen volt Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, aki köszöntőjében hangsúlyozta: ilyen jellegű adománybolt még nem volt Debrecenben. Fogyasztói társadalomban élünk, több dolgot vásárolunk meg, mint amit el is használunk, de az adományboltban jó helyre kerülnek a szekrényekből kipakolt, feleslegessé vált holmik. Alpolgármester asszony a megnyitó előtt szemrevételezte a bolt kínálatát, s mint mondta, az üzlet lehetőséget ad a rászoruló családoknak minőségi ruhaneműk megvásárlására. Ez pedig az esélyegyenlőség megteremetése szempontjából is fontos.

Mennyi sors és mennyi élet van a boltban összegyűlt ruhaneműk, cipők mögött, és hány ember életét fogják majd ezek új színbe öltöztetni? – tette fel a kérdést Bódor Edit, a Debreceni Karitatív Testület elnöke. Annak a vasárnap délután Debrecenben felvett telefonnak köszönhetően jött létre a bolt, ami nagy segítség lesz majd a városban élő rászorulóknak.

A Höganäs International Aid képviseletében jelen volt Kovács Péter és Dobos Elek. A nonprofit egyesület 1992-ben Kovács Péter kezdeményezésére indult el. Azon a februári vasárnapon, amikor az adományokat szállító kamion elakadt, több karitatív szervezettel is sikertelenül próbálta meg felvenni a kapcsolatot. Jaczkó Dániel és a Hajdúdorogi Főegyházmegye vezetősége jóvoltából a telefonhívás után pár órával sikerült helyet találni az adományoknak. Az együttműködés eddigi tapasztalatai alapján bizakodó a jövőt tekintve.

Azt szeretnénk elérni, hogy a hozzánk betérők tudatosan vásároljanak náluk, hogy tisztában legyenek vele: az így befolyt összeggel a karitatív tevékenységet támogatják. Emellett az ide betérők tehetnek a fenntartható világért is, hiszen a tárgyak újrahasználata csökkenti a hulladék mennyiségét és javítja a rászorulók életminőségét.

Cím: Debrecen, Petőfi tér 7.

Várunk mindenkit szeretettel! Térjenek be hozzánk!

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Elhalasztják az idei Futózarándoklatot!
Elhalasztják az idei Futózarándoklatot!