Isten a jókedvű adakozót szereti

Isten a jókedvű adakozót szereti

2024-07-09 10:10:13
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Szociális
Nemzetközi
Hajdúdorogi Főegyházmegye
cigánypasztoráció
Svédországból érkezett egy jelentős felajánlás Debrecenbe.

Már harmadik alkalommal jutott nagyobb mennyiségű felajánláshoz a Hajdúdorogi Főegyházmegye. Kovács Péter, a Svédországban működő Höganäs International Aid nonprofit egyesület vezetője kereste fel dr. Seszták István főhelynök atyát. A tárgyalások olyan jól alakultak, hogy a külföldön élő úr egyházunk rendszeres adományozója kíván lenni.

Kovács Péter jelenleg Höganäs község önkormányzati tanácsának elnöke, az ő nevéhez fűződik a svéd segélyszervezet, amely 1992-ben indult. Nyugat-Európában bevett szokás, hogy a nonprofit egyesületeknél leadott adományokat jelképes összegért meg lehet vásárolni. Az így befolyt pénzt is jótékony célra fordítják.

Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti.

(Korintusiaknak írt II. levél)

Az eddig kapott adományban bútorok, használati tárgyak, elektronikai eszközök, felnőtt és gyermekruházat is volt. Jaczkó Dániel, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász vezetőjének koordinálásában jutott el a felajánlás többek között a nyírábrányi csoporthoz. Ebben nagy segítségükre volt Nagy Lajos polgármester, akire mind a szállítmányozásban, mind a helyszín biztosításában számíthattak. A Nyírábrányi Művelődési Ház klubtermében sikerült lebonyolítani a karitatív akciót: a polgármester még a helyi közfoglalkoztatottakat is bevonta a ruhák szortírozásába, és azok kiosztásába.

Köszönjük Kovács Péter bizalmát és nagyon hálásak vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a nagyvonalú akciónak. Bízunk benne, hogy legközelebb még több helyre eljuthatnak ezek a csomagok.

VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete