Átadták Debrecen legújabb görögkatolikus bölcsődéjét

Átadták Debrecen legújabb görögkatolikus bölcsődéjét

2024-12-02 20:50:37
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/MTI Fotó: BSZI/Máthéné Fábián Edit
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
gyermekvédelem
bölcsőde
Ebben az évben három új bölcsődét adnak át a Főegyházmegye területén. Mindegyik intézményt Szent Anna oltalmába helyezik.

Nemzetünk jövője a gyerekekben van

Nemzetünk jövője a gyerekekben van - mondta a családokért felelős államtitkár Debrecenben, a Szent Anna görögkatolikus bölcsőde épületének ünnepélyes megáldásán. Koncz Zsófia sikertörténetnek nevezte a bölcsődefejlesztést. A bölcsőde több, mint maga az épület, a szeretet, a gondoskodás és a biztonság helyszíne, amelyekben országszerte felkészült, a szeretet átadására képes emberek dolgoznak - mondta, hozzátéve, hogy a fejlesztések eredményeként az elmúlt egy évben ötezer bölcsődei hely jött létre az országban, és száz olyan településen nyílt bölcsőde, ahol korábban nem volt. Kitért arra is, hogy az országban 2010-ben mindössze kilenc egyházi fenntartású bölcsőde működött, ma 223. A debreceni Tócó-völgyben felépült Szent Anna görögkatolikus bölcsődével - amelyre 1,374 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház - húsz új munkahelyet hoztak létre.

Papp László Debrecen polgármestere azt mondta, a gyermekintézmények működtetésének "édes terhei" megoszlanak a város, az állam mellett olyan erős pillérek között, mint az egyházak. A görögkatolikus egyház a nevelés, az oktatás minden szegmensében jelen van a városban: óvodát, általános iskolát, középiskolát, és immár bölcsődét is működtet.

Kocsis Fülöp prédikációjában úgy fogalmazott: egy intézmény nem tud szeretetet adni, "szeretettel csak az ide bejövő emberek tudják megtölteni. A megtestesült szeretet legyen itt jelen" - fogalmazott az érsek-metropolita.

Az intézményről bővebben

A Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Hálózatának vezetője beszét bővebben a projektről. Dr. Tóthné dr. Tőkés Margaréta elmondta: a kivitelezés 2023 júliusában elkezdődött és 2024. október 31-én érte el a 100%-os műszaki készültséget. A 96 férőhelyes debreceni Szent Anna görögkatolikus bölcsőde több mint 1472 négyzetméter hasznos alapterületen, nyolc csoportszobával, mozgásfejlesztő szobával, gondozási egységenként kialakított játszóudvarral, parkolókkal, főzőkonyhával, a legmodernebb kültéri és beltéri eszközökkel, fejlesztő játékokkal januárban nyitja meg kapuit.

Az intézmény fenntartója a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház lesz, amelynek területén három bölcsődei beruházás valósul meg párhuzamosan: Debrecen, Makó és Gödöllő településen. A kialakításra kerülő bölcsődék egy fenntartó általi irányítása biztosítja az egységes szakmai elveken és elvárásokon nyugvó, biztonságos és szakszerű működtetést. A Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában biztosítható az is, hogy a bölcsődék ne területileg egymástól elszigetelten működjenek, hanem integrált intézményként debreceni székhellyel, makói és gödöllői telephellyel funkcionáljanak, ezáltal is növelve a költséghatékonyságot és a katolikus hitelveken nyugvó magas szintű szakmai feladatellátást. 

Az ünnepséget a Lautitia Gyermekkar éneke tette felejthetetlenné! Köszönjük, hogy most is elvarázsolták a közönséget!

Hála és köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a Szent Anna bölcsőde létrejöttében! Legyen áldás rajta!

VEZETŐ HÍREK
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti Kánonjogi Bizottság Rómában

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti Kánonjogi Bizottság Rómában

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
 
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
 
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...