Az év legeredményesebb véradását szervezte meg a Debreceni Görögkatolikus Parókia a Magyar Vöröskereszttel

Az év legeredményesebb véradását szervezte meg a Debreceni Görögkatolikus Parókia a Magyar Vöröskereszttel

2021-04-22 14:16:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Debrecen
Friss
Minden várakozást felülmúlt a Debreceni Görögkatolikus Parókia és a Magyar Vöröskereszt területi szervezetének közös akciója: csaknem harminc véradó, köztük Fülöp metropolita atya segített embertársain ilyen módon az Attila téri látogatóközpontban.

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete rendszeresen kitelepül különféle helyszínekre, hogy a távolság ne legyen akadálya a véradási szándéknak. (A megyei véradási helyszínekről IDE kattintva tájékozódhat)

Első alkalommal fogott össze a szervezet és a Debreceni Görögkatolikus Parókia, hogy másokon segítsen. Ennek eredményeként az idei év legeredményesebb véradására került sor, hiszen összesen 27-en jelentkeztek donornak. A rendszeresen váradók mellett az egyházközség tagjai is lelkesen vettek részt az akcióban, köztük Fülöp metropolita atya.

A sikeres együttműködés egészen biztosan folytatódik: májusban két alkalommal is lesz majd véradás a látogatóközpontban. A pontos időponokról később adunk tájékoztatást.

A véradás, a segítségnyújtás egyik legegyszerűbb módja, és akár három ember gyógyulásához járulhatunk hozzá – olvasható a Magyar Vöröskereszt honlapján. Várják azokat – a magukat egészségesnek érző önkénteseket is – akik védőoltásban részesültek, fertőzésből gyógyultak vagy régóta nem jelentkeztek véradásra. A véradással kapcsolatos minden szakmai információ megtalálható a www.messzirejuthat.hu és a www.ovsz.hu oldalakon.

A hazai vérellátásért felelős szervezet, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a toborzásért felelős Magyar Vöröskereszt hangsúlyozzák, hogy az emberi vér mással nem pótolható, csak véradással. Az egészséges nők négyszer, míg a férfiak öt alkalommal adhatnak vért 365 nap alatt.    

Aki COVID-19 fertőzésen átesett, a teljes gyógyulást és tünetmentességet követően három hét múlva (21 nap) adhat vért.
Minden védőoltásra igaz, hogy az oltakozás utáni néhány napra célszerű pihenőt tervezni. A COVID-19 elleni védőoltás azonban a véradásból nem kizáró ok. Amennyiben valaki láz-, tünet-, és panaszmentes, már a vakcinációt követő napon adhat vért.

A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően jelenleg is biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Aki vért kíván adni, a véradásra vigye magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját. Az aktuális véradóhelyszínek és időpontok megtalálhatók a eszt.hu/vwww.voroskereradas és a www.ovsz.hu/veradas oldalakon.

VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
 
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
 
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
 
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
 
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
 
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...