Dilexit nos: Szeretett minket

Dilexit nos: Szeretett minket

2024-11-13 12:47:48
Szerző: Görögkatolikus Metropólia
Ferenc pápa
Lelkipásztori
Görögkatolikus Metropólia
November 15-én nem csak a karácsonyi böjt kezdődik. Görögkatolikus egyházunk ezen a napon egy nagyszabású, de legalábbis igen hosszantartó közleménybe fog.

Október 24-én – még a szinódusi ülésszak közben – Ferenc pápa közreadta legújabb pápai enciklikáját. Az írás címét – mint minden enciklikának – a szöveg kezdő szavai adják meg: Dilexit nos, azaz Szeretett minket.

Az Isten végtelen szeretetéről, a szív fontosságáról, a személyiségünk belső egységéről, a szeretetből fakadó misszióról és még sok más értékes gondolatról szóló írás annyira mély és gazdag, hogy arra gondoltunk, az egészet közreadjuk napi morzsák formájában. Fülöp atya fogja fölolvasni nekünk az enciklikát, amely így, naponta közölve egészen jövő év június 29-éig, Szent Péter és Pál főapostolok ünnepéig fog tartani. Csaknem minden görögkatolikus felületünkön megjelenik majd, s természetesen ily módon vissza is kereshető, sőt, szakaszonként is meg lehet majd hallgatni. Érdemes tehát követni, mások figyelmét is felhívni rá.

A szöveg sok meglepetéssel szolgál, a szeretet és a szív olyan vetületeire is rámutat, amelyekről ritkán esik szó. Fogadják sok szeretettel, osszák meg ismerőseikkel is, hogy minél többekhez eljuthasson az üzenet!

A rövid kisfilmeket 2024. november 15-től itt érhetik el: 

https://www.facebook.com/fulop.kocsis.35

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!