A 2011 óta létező tehetségközpont országos szintű és határon túlnyúló működése öt terület köré szerveződik:
Folyamatosan kutatnak olyan hangszeren játszó 12 és 22 év közötti fiatalok után, akik hátrányos helyzetük miatt a képességeiktől messze elmaradó oktatásban részesülnek. Mára 600 diákot hallgattak meg és 240 végzett tanulójuk van.
Évente 60 fiatallal kötnek ösztöndíjszerződést. Ennek keretében a diákok egyénre szabott, intenzív zenei képzést, folyamatos mentori támogatást, személyre szabott készségfejlesztést, különórákat, vizsgafelkészítést és pályaorientációs tanácsadást kapnak. Tíz volt diák előmenetelét pedig aktívan nyomon követik.
Kiemelkedő művészek és kiváló mentorok dolgoznak azon, hogy diákjaik a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. Snétberger Ferenc mellett oktat a Központban többek között ifjabb Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos György, Balázs János, László Attila vagy Kraszna László is. Emellett olyan volt diákok is tanítanak, akik korábban a Központ tanulói voltak, ma pedig a Zeneakadémián egyetemi hallgatók.
Akik szívesen élnének az ösztöndíjjal, azok ide kattintva tölthetik ki a jelentkezési lapot.