Kárpátaljai magyar zarándokok érkeztek Máriapócsra – immár harmadszor a békéért

Kárpátaljai magyar zarándokok érkeztek Máriapócsra – immár harmadszor a békéért

2025-07-21 09:58:50
Szerző: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Máriapócs
zarándoklat
Szocska Ábel püspök
Kárpátalja
Közel kétszáz kárpátaljai magyar zarándok indult útnak Beregsurányból a sokéves hagyománynak megfelelően Illés próféta ünnepe előtti pénteken, hogy gyalogosan tegyék meg az utat a nemzeti kegyhelyhez, Máriapócsra: felajánlva áldozatukat, fáradalmaikat az Istenszülőnek – újra a békéért.

A kétnapos zarándoklat alatt, amely során az első nap több mint harminc, a második napon pedig több mint húsz kilométert gyalogoltak, Nyírmadán pihentek meg. A csoport szombat délután érkezett meg Ófehértó felől.

A fákkal szegélyezett főúton már jóval előttük kanyargott az ismert népének refrénje: „Kárpátaljáról, édes hazánkról ne feledkezzél el szegény magyarokról.” A zarándokokat a település határában dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató, Pindzsu István, a Családvár igazgatója és Szocska A. Ábel megyéspüspök fogadta, aki köszöntötte is őket a település előtti utolsó keresztnél.

Vasárnap, Illés próféta ünnepére három busszal további mintegy 150 fő csatlakozott a gyalogosokhoz – köztük sokan olyanok, akik már Magyarországon élnek, de kárpátaljai gyökereik révén osztoznak a közösség lelki terhében és örömeiben.

Szombat este Akathisztosz és virrasztás szertartásába kapcsolódhattak be, vasárnap főpásztori liturgiába, melyet Ábel püspök vezetett, mellette szolgáltak a kárpátaljai paptestvérek, akik a híveket kísérték.

A zarándoklat fő szervezője, Csirpák József atya a liturgia végén így szólt a jelenlévőkhöz: „Három éve zarándoklunk a békéért, de nem csak a békéért kell zarándokolnunk. Annak ellenére, hogy nehéz élethelyzetből jöttünk, hogy a családjaink szétszakítva élnek, nekünk arról kell tanúságot tennünk, hogy velünk van az Isten – nem félünk.”

A kárpátaljai magyar zarándokok jelenléte idén is erős tanúságtételként hatott mindazok számára, akik a hit és a remény útját keresik ezekben a bizonytalan időkben.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!