Megrázó, mégis különleges: ukrán népzenegyűjtő útjáról mesélt a debrecenieknek Both Miklós

Megrázó, mégis különleges: ukrán népzenegyűjtő útjáról mesélt a debrecenieknek Both Miklós

2018-11-12 12:34:23
Szerző: Dehir.hu/Mikula Szilvia
Kultúra
Görög Zenei Esték
A Görög Zenei Esték új évada is páratlan zenei csemegét kínál a debrecenieknek. A Lautitia Kóruscsalád első vendége Both Miklós zeneszerző-előadóművész volt.

Elindult a Görög Zenei Esték második évada: a Lautitia Kóruscsalád első vendége Both Miklós kétszeres Fonogram-díjas és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője volt. A Lautitia Kamarakórusa három gyönyörű dallal kápráztatta el a közönséget, majd Both Miklóst hallhattuk.

A zeneszerző – rendhagyó módon nem koncerttel, hanem – előadással készült, melyen a legutóbbi ukrajnai népzenei gyűjtéséről mesélt videóbejátszásokkal. Both Miklós először magáról mondott néhány szót, megtudhattuk, hogy egy orvosokkal, mérnökökkel teli családban kezdett a zene iránt érdeklődni: 8 évesen kezdett autodidakta módon gitározni. Kezdetben a rockzene volt számára meghatározó, majd érdeklődése fokozatosan a komolyzene, majd a magyar népzene felé tolódott. Mesélt a kínai útjáról, melyen az ottani zenéket tanulmányozta, és amikor először járt Ukrajnában 2014-ben, ez az út adta az ötletet, hogy komolyabban foglalkozzon az ukrán népdalok rögzítésével.

A beszámoló alatt a közönség láthatta a legelső ukrajnai felvételt is: megkért az utcán néhány asszonyt, hogy énekeljenek valamit, mire ők a biciklijük mellett állva dalra fakadtak. Gyönyörű, mélyre ható szövegvilággal rendelkező balladák és vidám, szovjet indulókhoz hasonlító dalok mellett interjúkat is hallhattunk. Megrázó emlékeket osztottak meg az idősek: a holodomor, vagyis az ukránok által lakott területeket sújtó 1933-as éhínségről is beszámoltak. Felkavaró volt hallani, hogy egy kenyérből akár házat is lehetett venni, és sokszor kénytelenek voltak az emberek éhen halt rokonaikat megenni a túlélés reményében.

A sokkoló történetek mellett azonban örömteli pillanatokat is átélhettünk: jókat nevettünk a bájos néniken, akik az internet rejtelmeiről beszélgettek: megpróbálták megfejteni, mire jó, és vajon mi lesz, ha ők is felkerülnek rá. Hihetetlen, milyen tempóban tűnik el ez a kultúra. És ez nem csupán ukrán, hanem európai kultúra. Van egy egységes európai kultúra, ami a régi világból, az írásbeliség előtti világból maradt ránk. Ez a nagyon komoly történelmi lenyomat pedig eltűnőben van” – mondta Both Miklós, majd hozzátette: nem csupán a „megmentésére”, az utókor számára érdemes foglalkozni a népi kultúrával. A zeneszerző-népzenegyűjtő szerint minél többet foglalkozunk más kultúrákkal, annál többet tudunk meg a sajátunkról.

Az est Both Miklós és a Lautitia Kamarakórus közös produkciójával zárult. Kocsis Fülöp érsek-metropolita megköszönte a látottakat-hallottakat a kórusnak és az előadóművésznek, majd nevetve hozzátette: legközelebb hozza is magával az ukrán asszonyokat Both Miklós, ne csak felvételekről halljuk őket.

„Egészen különleges élményben lehetett részünk. Óriási kincsek, értékek vannak a szomszédos országokban, de itt, a mi világunkban is. Arra kaptunk biztatást ezen a különleges estén, hogy a magunkét is felfedezzük” – mondta Kocsis Fülöp érsek-metropolita, megköszönve az estet a kórusnak és az előadóművésznek, majd nevetve hozzátette: Both Miklós legközelebb hozza is magával az ukrán asszonyokat, ne csak felvételekről mutassa meg őket.

A Görög Zenei Esték következő alkalmán, január 13-án Dánielfy Gergő lesz a vendége a Lautitia Gyermekkarnak.

VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete