Ukrán görögkatolikus parókiát avattak Budapesten

Mivel Fülöp atya éppen XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjén vett részt a Vatikánban, dr. Seszták István főhelynök helyettesítette őt az ünnepi Liturgián, melyet a budapesti belvárosi Szent Mihály templomban tartottak. Ahogy főhelynök atya beszédében kifejezte, a görögkatolikus vezetés nagyon örül annak, hogy ez a kis parókia a Hajdúdorogi Főegyházmegye egy kis szeglete lesz. “A különbözőségek ellenére leginkább összetartozunk a hitben, a hagyományban, Istenben, az egyházban.”

Seszták István felolvasta Fülöp atya levelét, melyből többek között kiderültek a parókiaalapítás távlati céljai, az ukrán testvéreinkkel való összetartozás elemei és az, ami legjobban összeköt minket: a Krisztus feltámadásából fakadó örömhír közösen történő megélése és annak hirdetése.

Fülöp atya megírta, hogy az elmúlt héten Rómában zajló a Keleti Egyházak jubileumi zarándoklatán minden keleti katolikus egyház képviseltette magát. A magyar zarándokok mellett igen nagy számban érkeztek Ukrajnából is, és természetesen jelen volt őboldogsága Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek is. “Éppen a Szent Péter bazilika sekrestyéjében készülődtünk a Jozef Abszi melkita pátriárka által vezetett Isteni Szent Liturgiára, amikor őboldogságának beszámolhattam erről a mai napról, hogy Budapesten megalapítjuk az első ukrán személyi parókiát. Nagy örömét és háláját fejezte ki, amelyet ezúton is közvetítek a magyar és ukrán görögkatolikus atyák és testvérek felé” - írta Fülöp atya.

A napi evangélium kapcsán felhívta a figyelmünket, hogy Jézus előbb inni kér, majd inni kínál. “Megszólít, hogy megszólíthatóvá legyen. Szétfeszíti az emberi korlátokat, hogy beengedhesse az embert az isteni rendjébe. Beszélgetni kezd a szamariai asszonnyal, amely az akkori emberi előírások szerint tilos lett volna, hogy elkezdje azt az isteni távlatot, amely lerombol minden fölösleges korlátot. Isten számára nem a szabályok fontosak, főként nem a gátak, korlátok, akadályok, hanem a személy, akit meghív erre az isteni távlatra.

Mi, emberek, sokszor mégis korlátok között élünk. Ez természetes is, hiszen földi mivoltunkban ezekre a korlátokra szükségünk is van. Akadályt jelenthet például az emberi kapcsolatokban a nyelvek különbözősége. Bármennyire szeretjük egymást, magyar és ukrán görögkatolikusok, mégsem tudunk igazán beszélgetni, mert nem ismerjük egymás szavait. Korlát lehet a különböző kultúra is, hiszen bár mindkét oldalon megvan bennünk a nyitottság a másik elfogadására, mégis nem ugyanazok az érzelmek hoznak tűzbe bennünket, nem mindig ugyanazokért a dolgokért lelkesedünk. Nehézséget jelenthet a kapcsolatainkban az eltérő történelem, amelyet népeink átéltek. Lássuk be, ezek miatt is sok olyan dolog van, amit nem egyformán látunk, ami különbözővé tesz bennünket. Ám, ha nem vennénk figyelembe ezeket a különbözőségeket, a nyelv, a kultúra, a történelem, és még egyéb elválasztó tényezőket, akkor nem tudnánk azokon felülemelkedni sem, akkor végképp befagyna a kapcsolatteremtési lehetőség. Igen, különbözőek vagyunk sok mindenben, ezzel számolnunk kell.”

A továbbiakra nézve az építkezés egyik legfontosabb eleme, hogy megvizsgáljuk, miben vagyunk egyek. A legszembetűnőbb ebből a csodálatos liturgiánk. Ez olyan közös kincsünk, amelyért mindnyájan tudunk lelkesedni - folytatta az érsek-metropolita. “Éppen az említett, Szent Péter bazilikában celebrált ünnepélyes Szent Liturgián hangzott el Claudio Gugerotti bíboros úrnak, a Keleti Dikasztérium prefektusának buzdításában, hogy mennyire összeköt bennünket, a közös rítus, amely különbözőségeiben is nagyon mély, az emberi értelem számára kifürkészhetetlenül mély rétegekből forrásozik. A rítus az a közös nyelvünk, amelyet mindkét oldalon értünk, amely sajátunk, amelyben egyek vagyunk. S ez mennyivel fontosabb, mint a nyelvi különbözőség, hiszen ezen a nyelven nem egymáshoz szólunk, hanem közösen szólunk Istenhez, aki pedig mindnyájunk felé egyforma szeretettel fordul.”

Távolléte ihlette sorait a parókia megalakulásának körülményeinek ismertetésével folytatta: rengeteg Magyarországra érkező ukrán családot az otthonukban zajló szörnyűséges háború késztetett szülőföldje elhagyására. A Damján atya és az őt követő Volodymyr Mysiv atya munkálkodása nyomán az egyházi vezetés elérkezettnek látta az időt, hogy a Hajdúdorogi Főgyeházmegye saját, ún. személyi parókiát alapítson a Budapesten élő ukrán görögkatolikusok számára. Fülöp metropolita szükségesnek látta, hogy a parókia megalapításával létrejöjjön a parókiagondnokság is. Dr. Molnár Pál, Garapko Viktor és Palichak Ivan vállalta magára ezt a nemes feladatot. A személyi parókia létrehozásában sokat köszönhet a közösség Grexa Liliána nemzeti szószólónak is. “Igyekszünk minden segítséget megadni ukrán testvéreinknek, hogy elvesztett otthonaik pótlásaként itt is otthon érezhessék magukat” - hangsúlyozta már nem első ízben Fülöp érsek-metropolita atya.

Hozzátette, a magyar görögkatolikusok számára is megerősítésül szolgál, hogy az ideköltözött ukrán görögkatolikusok jó része milyen buzgón éli meg a hitét, Isten- és egyházszeretetét. Mi, magyarok is tanulhatunk ebből és nem titkolt szándékunk, hogy azok az ideköltözött görögkatolikusok is újra megtalálják a hitüket, egyházukat, akiket esetleg egyéb tényezők távolabbra sodortak Istentől.

Minderre kértük Isten áldását és mondtuk együtt: Krisztusz voszkresz! azaz Krisztus feltámadt.