Mindig az örömhír szavait hirdesd!-Diakónusszentelés

Nagy várakozás előzte meg a vasárnapi Szent Liturgiát, hiszen nemcsak Debreczeni András diakónusszentelése tette ünnepivé a szertartást, hanem kicsit az is, hogy először köszönthették a főszékesegyház hívei Ábel atyát, mint püspököt.

A templomba az ilyenkor szokásosnál is több pap lépett be: a főpásztort tizenkilencen kísérték, köztük sok külföldi vendég, akik a Nyíregyházán, ezen a héten megrendezett szemináriumi elöljárók találkozójára érkeztek, a világ számos pontjáról. Ábel atya az alkalmat megragadva magyarul és szlávul köszönetet is mondott azoknak az elöljáróknak, akik éveken át nevelik a kispapokat, buzdítják őket a jóra, erősítik hivatásukban. Köztük Andrást is, aki 2011-ben kezdte meg tanulmányait a nyíregyházi szemináriumban. Püspök atya örömét fejezte ki, hogy ő végezhette az ünnepi szertartást, hiszen érsek atya éveken keresztül segítette ki pap-és diakónusszenteléseken a korábbi kormányzót (a tisztség nem engedélyezi ezek végzését – a szerk.).

„András meghallotta az Úr hívó szavát a » menyegzőre «. Nem keresett kifogásokat, nem mentegetőzött, hanem az Isteni gondviselésre ráhagyatkozva elindult a papság útján.” – utalt ezzel Máté evangéliumának aznapra vonatkozó szakaszára (Mt.22,2-14) püspök atya, majd az isteni gondviselés csodájára hívta fel a figyelmet. „Tegnap egy jubileumi ünnepségen vettem részt. Ötven évvel ezelőtt felszenteltek valakit pappá (Ihnáth János főesperest – a szerk). Hűséges, jó példával járt a hívek előtt és lassan befejezi munkáját, de az Úristen gondoskodik utánpótlásról, hiszen a mai napon, András testvérünket szenteljük diakónussá” – mondta, és akárcsak egy nappal korábban a jubiláló paptestvérnek, úgy Andrásnak is Pál apostol Timóteushoz írt levelét idézte, egyfajta útravalóként a szolgálathoz.

Felolvasta a férfiaknak és asszonyoknak szánt tanítását, melyek kapcsán figyelmeztetett, hogy azok mindenki számára megfontolandók és követendők. Krisztus ugyanis mindenkit hív a „lakomára”, ahol méltóan kell megjelenni azoknak, akik elfogadták a meghívást. „Pál apostol úgy folytatja:» buzdítsd az ifjakat is, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elől jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly «– nem elég egy papnak, egy diákónusnak csak hirdetni, hanem első sorban élnie is kell, amit hirdet” – mondta a szentelés előtt álló ifjúnak Ábel atya, de azt is megjegyezte, hogy ezt minden egyes keresztény embernek meg kell fogadni! „Nem elég csak egy-egy prédikációt meghallgatni, csak az Evangélium szavait magunkévá tenni, hanem azt meg is kell élni, meg is kell valósítani.”

Pál apostol tanításából a legfontosabb – folytatta elmélkedését a püspök – mégis a következő: „Hirdesd, a mi üdvözítő Jézus Krisztusunknak dicsőséges eljövetelét (…)” Ábel atya arra kérte Andrást: mindig az örömhír szavainak hirdetése lebegjen szemei előtt és váltsa valóra a levélben olvasható szavakat! Zárásként egy rövid történeten keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy a választott hivatást ápolni kell, mert ellenkező esetben hamar el lehet veszíteni, bele lehet keseredni.

A prédikáció végén püspök atya egy ajándékkal, egy kereszttel is meglepte Andrást, és arra kérte őt, hogy bárhol is szolgáljon, bármilyen nehézséggel is találja magát szembe, álljon meg a kereszt előtt, mondjon el egy imát és emlékezzen arra, milyen alkalomból is kapta. „Ez a kereszt kegyelmet, Isten különleges kegyelmét hordozza, és ez majd emlékeztet téged és megsegít, hogy a nehézségben erőre kapj, kitarts és a rád bízott feladatot véghez vidd.”

A felajánlás után bekísérték András alszerpapot a szentélyig. Ott meghajlott a püspök előtt, aki kereszt alakban megjelölte a fejét. Két diakónus háromszor vezette körbe az oltár körül, melyet mind a négy sarkán csókkal illetett. Az oltár előtt térdeplő szentelendő fejét a püspök kezével és omoforjával befedte, ekkor kezdetét vette a főpásztor által mondott szentelési ima. Majd megkapta a diakónusi jelképeket: az oráriont, a kézelőt, a ripidiont és a tömjénezőt.

Az újszentelt a következő igeszakaszt választotta jelmondatává: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél.” (Jeremiás 20,7) Ennek jegyében Csepelen kezdi meg szolgálatát.