Templombúcsú és aranymise Esztergomban

Templombúcsú és aranymise Esztergomban

2020-11-21 15:02:12
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, forrás: mediaklikk.hu
Hajdúdorogi Főegyházmegye
szórvány
November 8-án ünnepelte búcsúját az esztergomi görögkatolikus templom. A Szent Mihály és Gábor főangyalok tiszteletére felszentelt lelki hajlékban 1999-2011 között szolgált Cselényi István Gábor szervezőlelkészként, majd parókusként. István atyát 1970 szeptember 8-án szentelték pappá, így a kerek évfordulóról is megemlékeztek a búcsúi ünnepen. Az eseményen a köztévé Élő Egyház c. műsorának stábja is részt vett.

A Szent Liturgián az aranymisés pap prédikált. Mint felidézte: karácsony éjjelén döntötte el, hogy az Urat kívánja szolgálni. Ennek már hatvan éve, de ma is pontosan emlékszik a pillanatra, amikor a meghívást kapta.

Az ezredfordulón kerültek feleségével Esztergomba, ahol az 1765-ben épült szerb-ortodox templom került gondozásukba. Ekkortájt indult meg a Görögkatolikus Egyházban az a folyamat, hogy az ország középső és nyugati részén is egyre több szervezőlelkészség, egyházközség alakult meg.

Az egyházközség egyik tagja szerint Cselényi atya, mint jó pásztor gyűjtötte össze a szétszórt nyájat, ami mára a szórványban élő görögkatolikusok egyik biztos bástyája.

A riportban megszólalt a jelenlegi parókus Takács Gusztáv atya is, aki nagyon hálás elődjének az áldozatos munkáért.

A teljes tudósítást IDE kattintva lehet megnézni 10:43-tól.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...