Eltemették Milan Šašik püspököt - Fülöp metropolita és Ábel püspök a helyszínen vett végső búcsút

Eltemették Milan Šašik püspököt - Fülöp metropolita és Ábel püspök a helyszínen vett végső búcsút

2020-07-21 12:01:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: kárpátaljai görögkatolikusok Facebook oldal
gyász
Határontúl
Július 14-én hunyt el Milan Šašik munkácsi püspök. Mindnyájunkat megrendített a halálhír, hiszen püspök atya viszonylag jó egészségnek örvendett, nem volt előjele, hogy hirtelen szívelégtelenség vessen véget tartalmas életének.

A temetésére a koronavírus okozta szigorítások ellenére két magyarországi püspök is el tudott jutni, Fülöp metropolita és Ábel nyíregyházi püspök.

A temetés szertartásának egy részét 19-én vasárnap este végezték el az ungvári szeminárium templomában. Majd hívek ezrei egész éjjel virrasztottak a kitett koporsó mellett. Másnap pedig, Szent Illés ünnepén, július 20-án főpapi Szent Liturgiával és a temetés befejezésével búcsúztatták az elhunyt főpásztort. Az ószláv nyelvű Liturgiát Jan Babják vezette, mellette Nílus segédpüspök és Szvjatoszláv nagyérsek celebráltak sok más keleti és latin rítusú püspökkel együtt. A Szent Liturgián nemcsak ószláv nyelven hangzottak el imák, hanem az ukrán mellett magyarul és románul is.

A székesegyház altemplomába való leszállítás előtt Ferenc pápa üzenetét olvasta föl Béres Péter rektor, valamint ukrajna nunciusa, Claudio Gugerotti is küldött köszöntőt a gyászoló híveknek és papoknak. Lelkes és lelkesítő búcsúztatót mondott Ukrajna nagyérseke, Szvjatoszláv Secsuk, valamint a magyarok nevében Fülöp metropolita is. Magyarul hangzott el Zán Fábián Sándor kárpátaljai református és Majnek Antal munkácsi római katolikus püspökök köszöntője is.

Végül Níl segédpüspök megható szomorúsággal sorolta még hosszan, hogy ki mindenki gyászolja a sokak által annyira szeretett főpásztort. Ennek a mozzanatnak az volt az érdekessége, hogy mire Níl püspök befejezte a búcsúzók fölsorolását, éppen akkorra jelent meg nyilvánosan a hír, hogy ő lesz az egyházmegye adminisztrátora a püspöki szék rendes betöltéséig. Így a gyászba nem kevés öröm is vegyült, mert az egyszerű szívű segédpüspököt legalább annyira szeretik a kárpátaljai görögkatolikus hívek, mint a megboldogult főpásztort.

A holttestet fémzáras koporsóban helyezték el a kriptában, Milán püspök atya utolsó kérésének megfelelően közvetlenül Romzsa Tódor püspök sírhelye mellé. A székesegyház körüli téren sok ezren maradtak még ott, hogy imádsággal búcsúzzanak el szeretett főpásztoruktól.

VEZETŐ HÍREK
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanúságtevő szentjeiről

Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócóskerti görögkatolikusoknál
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
 
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
 
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
 
A harangot nekünk kell életre kelteni! – harangszentelé...
A harangot nekünk kell életre kelteni! – harangszentelé...
 
Adj vért, és ments meg három életet!
Adj vért, és ments meg három életet!