Kedves Lelkiatya! Nagyon vonz engem a keleti lelkiség viszont a Vatikánnal nem tudok egyet érteni pár dologban. (Vatikán 1-2) Ettől függetlenül szeretnék apostoli egyházhoz tartozni. Eddig sajnos egy antitrinitárius egyház tagja voltam de az Úrnak köszönhetően felismertem az eretnekséget. Nagyon régóta gondolkozok és őszintén megmondva nagyon vonz az Ortodoxia viszont Magyarországon nincs akkora jelenlét. Éppen ezért találtam meg a görög katolicizmust. Fülöp metropolitának több előadását is meghallgattam és teljesen nyitott lennék de mivel a Vatikánnal ennyire nem tudok egyet érteni nem tudom mitévő legyek. Válaszát előre is köszönöm!
Ez nagyon veszélyes álláspont. Az eretnekség szó a hairetikosz szóból származik, amely válogatást jelent. Azokat jelölték ezzel a szóval, akik válogattak az egyes tanítások között. Nem okos dolog tehát válogatni, hanem alázattal kell elfogadni azt, amit nem értünk. Ön egy gyógyuló folyamatban van, az Isten-keresése, Isten utáni vágya vezeti. Ez nagyon helyes. De be kell látnia, hogy nem mindent lehet megérteni, nem minden bizonyítható az emberi értelem számára. Nincs semmi, ami az értelemmel ellentétes volna, de vannak olyan dolgok, amelyek az értelmet meghaladják. A protestáns egyházak, és az azokból való további kis egyházak szeretnek mindent értelemmel megmagyarázni. S ami a Szentírásból nem megmagyarázható, azt nem fogadják el. Ez önmagában nagyon hasznos és helyes is. Csakhogy el kell fogadni azt, hogy az Isteni kinyilatkoztatás sokkal szélesebb körű, annál jóval magasabb rendű, hogysem az elménkkel azt befogadhatnánk. Ezzel, persze, nem szabad visszaélni. Sem úgy, hogy valaki a tanítás helyett azt mondaná: "Fogadd el, és kész!", vagy úgy hogy a nehéz kérdéseket hamar rövidre zárja, és azt mondja: ez úgysem érhető. Az előbbi a gőg, az utóbbi a lustaság magatartása. A hit mélyebbre vezet, mint az értelem. A hit szerve a szív, nem az agy. Azt javaslom, hogy sok imádság után és során hallgasson a szívére. Az lesz az igazi megtérés, amikor azokat a dolgokat is őszintén és alázattal fogja tudni elfogadni, amelyeket még(!) nem ért.
Kedves Lelkiatya!
Láttam, hogy Bukaresrben átadták az új ortodox katedrálist, ami tényleg gyönyörű lett. Egy dolgot nem értek azonban, mégpedig azt, hogy az ikonosztázionon miért van 5 ajtó kialakítva? Eddig csak 3-ról tudtam, a királyi és a diakónusi ajtókról, de az a plusz 2 ajtó milyen célt szolgál?
Sem teológiai, sem liturgikus jelentősége nincsen. Gondolom, igen monumentális lehet az ikonosztázion is, s mivel ilyen széles, ezért lehet rajta a megszokott három ajtón kívül még kettő.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! 30 éves római katolikus férfi vagyok. 28 éves koromban kezdtem el járni misére minden vasárnap,és idén husvétvasárnap volt az elsőáldozásom es a bérmálkozásom.
Szeretem Istent,érzem a közelségét az életemben.
Van egy problémám viszont....minden vasárnap a misén a szentáldozáshoz járulok ami nagyon fontos a számomra.
Viszont az önkielégitéssel van problémám....
Régebben többször is csináltam,akár minden nap. Viszont amióta bermalkoztam már jóval ritkábban. De vannak napok amikor elbukok és megteszem.
Mehetek igy áldozni? Vagy csak gyónás utan mehetek?
Imádkozom Istenhez minden nap,és tudom hogy bűnt követek el...szégyellem is magam emiatt Isten előtt de kérem a bocsánatát. Próbálom az életem minden cselekedetében Krisztus tanitásait szem elott tartani. Észre is veszem magamon,hogy sokszor ha tennék valamit vagy mondanék valamit akkor azt nem teszem meg,mert eszembe jut Krisztus. De van amikor egyszerűen legyőz a testem és vágy.
Ön mit mond,mehetek áldozni vagy nem?
Válaszát előre is köszönöm.
Amiről ír, nem egyéb, mint a küzdelem. Küzdelem, amelyben olykor alul maradunk, máskor felül kerekedünk. Fontos szempont, hogy a lelkiéletét, az Úr Jézussal való kapcsolatát ne a bűnök határozzák meg. Ha elesett, az mindig nagy kár, de minél hamarabb forduljon vissza hozzá. Ennek nem csak egyetlen módja a szentgyónás, hiszen nincs mindig a közelben áldozópap, aki föl tudna oldozni. A szentgyónással érdemes rendszeresen élni, és ugyanígy az Eucharisztiával is. Ezek nem függhetnek az éppen elkövetett bűneinktől. Tehát azt tanácsolom, hogy ha elbukott is ezen a téren, azért az Eucharisztiától ne tartsa távol magát. Nem kell szaladni meggyónni, hanem őszinte bánattal fordulni az Úrhoz, bocsánatot kérni, és hálával fogadni, hogy ennek ellenére is szívesen egyesül velünk. Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy adott esetben elbukott. Persze,nagy erővel küzdeni is kell ellene, ezzel a küzdelemben való odaadással mutatjuk meg neki és Önmagunknak, hogy komolyan vesszük azt, hogy hozzátartozunk.
Kedves Lelkiatya! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy mi a férjemmel római katolikusok vagyunk.
En igaz felnőttként tértem meg. Férjem gyermekkortól. Az én szüleim nem hívők, sőt még nem is visznek. Két naponta hívom édesanyámat. Szoba jött Jehova tanúk által mert a faluban házról házra jártak. Hogy mivel én hiszek és szentélyünk is van. Nem vagyok épeszű, nem vagyok normális, elvont vagyok, mitől lesz nekem jobb ha nem létező dolgokban hiszek, Imátkozok attól még úgyis meghalok.. Inkább a valóságban hidjek ne ilyenekben. Ezt mégis hogy kellene kezelni.?Mondhatok bármit én akkor sem vagyok normális. Az emberek többsége engem bánt mert hiszek Istenben, vagy az adott párban vannak reményeim, ők engem bántanak én viszont sosem bántok senkit azért mert nem olyan pártot képvisel mint én és istenben sem hisz. Nem állok le vele szapulni hogy ő miért nem normális. Ezt sosem fogom megérteni.Ön szerint hogyan kellene ezt kezelni. Néha annyira felhúzom magam hogy elkezd a fejem fájni. Köszönöm szépen ha válaszol.
Jaj, ez valóban nem könnyű! Úgy elhatalmasodott napjainkban az egymás meg nem értése, hogy valóban alig tud megállni az ember a lábán a saját véleményével. Ez nagy kár! Ezen csak a saját köreinken belül tudunk változtatni, azon kívül nem. Tehát fontos, hogy én ne álljak bele ezekbe a meddő, végeláthatatlan vitákba. Ha másként vélekedik valaki, hozzá lehet tenni, hogy én nem így látom, de különösebben nem kell hozzátenni semmit. Kivált nem érdemes megpróbálni meggyőzni a másikat. Amikor pedig a hitünkről van szó, arról is csak akkor érdemes beszélni, amikor látunk nyitottságot annak befogadására. Talán erre is vonatkozik Jézus mondása: "Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé..." (Mt 7,6) Gondoljon arra, hogy a keresztényeket más korokban is gúnyolták, üldözték, megvetették. Ezzel nem kell törődni. Jézus e szavakkal pontosan arra akarta fölhívni a figyelmünket, hogy hitünkkel hatalmas értékű kincset kaptunk. Ennek örvendhetünk, s erről akkor érdemes tanúságot tenni, ha látjuk a befogadás reményét. Ha meg nem értést, bántást tapasztal, imádkozzék ezekért az embertársaiért. Ennyit tehet értük, többet nemigen.
Tisztelt Lelkiatya! 2 hete írtam magának a bűn küzdésről! Tudom hogy Isten arra hív hogy küzdjünk, de én nem küzdök, akarok de nem akarok küzdeni. Megbántom Istent és nem akarok változni. Hogyan kell tehát küzdeni a bűneink ellen? Hogyan kell legyőzni őket? Akarom mostmár Istennel lenni, jó élményeket megélni, a szeretetét átélni. De ha mindig beadok a bűnnek nem fog ez megtörténni. Kérem segítsen, én vagyok az a 14 éves OCDs(már szerencsére jobban vagyok)
Ilyeneket írtam önnek:Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell tinédzserként Isten követni? (14 éves) Mert azt tudom hogy más felnőttként követni Istent mint tiniként. Akarom érezni Istent, Isten szeretetét, akarok közeledni hozzá. De tiniként hogyan? Mert kijönnek a hormonok meg minden (irigység,harag,stb) Olvasok Szentírást, imádkozom, de az OCD-VEL nagyon nehéz. És félek hogy csak azért használom Istent hogy bocsásson meg, vegye el a rosszat, és adjon jót. Aztán ezt lehet hogy az OCD hiteti el velem hogy ezért csinálom)És hogy pont ezért nem adja ezeket meg és nem lehet kapcsolatban vele. Korábban írtam már önnek...
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írtam önnek Tisztelt Lelkiatya! Van egy helyzetem amivel nem tudom mit csináljak. Van egy lány akit nagyon de nagyon kedvelek, iszonyatosan, és ha jól tudom ő is engem. De rossz társaságban van, vapezik(egy formája a dohányzásnak) és alkoholt iszik 15 évesen. És ráadásul muszlim is:(. De beszélgetünk és nagyon jól érzem magam de nagyon sokszor a stesszt hozza rám, mit akarna Isten a helyemben? Hagyjam? Adjak neki egy esélyt? "Probáljam megjavítani"? Köszönöm a választ Jártam vele 2 napig de túl gyorsan haladtunk, szakítottunk, a szívem szomorú, én is, kérem Istent hogy segítsen túllépni, elengedni de úgy érzem hogy nem tanultam tőle semmit? Csak azt hogy nem szabad gyorsan haladni, ön mit gondol? Nagyon szomorú vagyok és írtam magának a bűn küzdésről és hogy mindig cserben hagyom/megbántom Istent és nem akarok változni.
Mi lenne a tanácsa nekem? Csak éljem az életem Istennel? Probáljak küzdeni? Hogyan? Előre is köszönöm a választ
Hogy kitartóan kérdez, ez azt jelenti, hogy Önnek nagyon fontos az Istennel való kapcsolat illetve a saját személyiségének az egészséges fejlődése. Ez már nagyon jó alap. Annyit mondhatok csupán, hogy ne legyen türelmetlen. Igen, élje Istennel az életét, és szépen lasson mindent megért majd, legalábbis egyre többet. Ha nehéznek érzi a küzdést, például a tisztaságért, akkor bátran kiáltson Jézushoz: "Segíts, Uram, gyönge vagyok!" Ez a kiáltás a legőszintébb megnyilvánulás ilyenkor. Bátran kifejezi - saját maga előtt is - a gyöngeségét, de közben abban való bizalmát is, hogy az Úr viszont erős, ő tud segíteni. De ennél még többet ér a kitartó imádság. Erről írtam korábban is. Mindegy, hogy mit érez közben, még az sem baj, ha nem is tud egészen odafigyelni, de imádsággal kösse magát oda az Úrhoz. Minél nagyobb részt kap az életében, a napjaiban az imádság, annál hamarabb jön majd el a győzelem. Megnyugtatom, Isten soha nem sértődik meg, soha nem mondja azt, hogy most már elég. Mindig visszafogad, mindig visszavár. Arról is írtam, hogy ez a küzdelem legyen minél sokrétűbb. Az egyéni imája is legyen többféle, saját szavakkal mondott, előre megírt imák, zsoltárok, Szentírásolvasás, ezen felül pedig minél többször templomi szertartás. Ez a mostani gyöngesége ezzel a küzdelemmel (vergődéssel) nagy hasznára lesz majd a későbbiekben. Bízzon ebben, hogy az Úrnak komoly tervei vannak Önnel.
Kedves Lelkiatya!
A jógáról kérdező testvéremnek szeretnék válaszolni Önön keresztül, ha megengedi. Válaszát kétkedve olvastam, mert voltam egyszer egy beszélgetésen Gál Péter atyánál, nagyon szorult élethelyzet miatt. Megemlítettem neki, hogy szeretnék jógatanfolyamra járni, de ő ezt a leghatározottabban ellenezte. (Ő írta a New Age keresztény szemmel című könyvet.) Azt mondta, hogy mindenféle keleti ördögtől óvakodjak. Többre sajnos nem jutott idő, de azóta utánaolvastam a témának, és tudomásomra jutott, hogy még az ilyen jógamozdulatok-gyakorlatok is az elképzelt ( az indiaiak szerint valóságos) istenekhez való imádást fejezik ki. Tehát a jógát teljes egészében ki kell zárni a keresztény ember életéből.
Ezzel ellentmondok Önnek, de az írásomat segítségként szerettem volna közreadni.
Köszönöm szépen, ha megjelenteti az oldalon.
Köszönöm a kiegészítést. Gál Péter atyával én is egyetértek, s ezt le is írtam a múltkori válaszban, hogy tanító mellett magam sem javaslom ennek gyakorlását. Éppen azért, mert ha valaki tanítja, akkor óhatatlanul beleveszi a hozzá kötődő szellemi vonatkozásokat is. Ettől valóban óvakodnunk kell. De a test- és tornagyakorlatok önmagukban nem hordoznak szellemi tartalmat. Ha ezt vallanánk, akkor volnánk eretnekek meg mágusok, akik egyszerű tárgyakban vagy élettelen mozdulatokban is szellemi erőket sejtenénk. Nem, a mozdulatok önmagukban nem veszélyesek. Sőt, lehetnek nagyon egészségesek. Lehet például jóga ülésben mondani a Jézus-imát, vagy jóga fejen állásban frissíteni az agymunkát, vagy a lélegzés irányításával nyugalomra vezetni az elménket.
Tisztelt Lelki atya!
Mi a véleménye a tökfaragásról? Hallowenről? Lehet-e ennek keresztény tartalmat adni? Érdemes-e? Tanár vagyok és minden évben nekem ez Lelki probléma. Szóljak vagy ne szóljak, nyilván egyházi iskoláról van szó. Szeretem az intézményt csak számomra furcsa ez. De ha azt tanácsolja, hogy ezzel nincs baj, akkor igyekszem máshogy állni a dolgokhoz.
Köszönöm!
Önmagában a tökfaragás teljesen ártalmatlan. Sőt, talán magyar szokásnak is tekinthető. Nem vagyok biztos abban, hogy a régiek is faragták a tököt, de a töklámpás már régen is létezett, és a töktermő vidékeken ilyenkor voltak, vannak a tökfesztiválok. Úgyhogy lehet, és érdemes is elővenni a tököket, ennek még önmagában nincsen semmilyen veszélyes tartalma, sem vallási sem kulturális értelemben. Sőt, érdemes is ezt tenni, mert ha a hallowen-szokással szemben szeretnénk küzdeni - ami viszont fontos, mert annak semmi keresnivalója nincs sem a kulturánkban, kivált nem a kereszténységben - akkor ez lehet a legjobb módja, hogy elővesszük ugyan a tököket, meg is faragjuk, hiszen ez kifejezetten mulatságos és élvezetes tevékenység, de kizárjuk belőle a halottakra, szellemekre való utalást.
Tisztelt Lelkiatya! Már írtam önnek többször,én vagyok az az OCD-és tinédzser, egy ilyet írtam magának(a többit nem tudtam megtalálni):Hogyan lehet legyőzni az önkielégítés bűnét? Tinédzser korban?
Reménytelen vagyok, nem küzdök, nem akarok küzdeni de akarom Isten szeretetét élvezni és jó élményeket megélni! Hogyan kell küzdeni a bűneink ellen? Tudom hogy Isten erre hív. Akarat? Az önkielégítés bűnében majdnem mindennap beleesek. Most is, és elfogott egy olyan érzés hogy Isten már nem bocsájt meg, már elég, nem szeret már, régen, böjtöltem, és küzdöttem is a böjtöt mivel tinédszer vagyok abba hagytam, de a küzdést is sajnos, nem tudom hogyan térjek vissza, mert tudom hogy Isten azt szeretné hogy küzdjek, szeretet mutassak, de hogyan? Hogyan mutassak? Reménytelen vagyok, nem küzdök, hiszek Istenben de nem tudom. AKAROK küzdeni de nem akarok KÜZDENI. Nem tudom mit tegyek:( ráadásul tinédzser korban jönnek bajok, pl egy ilyen hogy mérges voltam/vagyok Istenre. Nehéz hinnem, imádkoznom, stb. De persze a Jézus imát probálom mondogatni
Előre köszönöm a választ!
Előre is köszönöm a választ!
Egyik kérdésem, hogy nem telefonozik-e túl sokat. Attól tartok, igen. S ha így van, először is azt javaslom, tegye le a telefont. A mai fiatalok, s nem is csak a fiatalok, a sok telefonhasználattal egész egyszerűen elveszítették az akaraterejüket. A telefon minden erőfeszítés nélkül kínálja föl az izgalmasabbnál izgalmasabb tartalmakat. Néha bűnösöket, néha ártatlannak tűnőt, de mivel értelmetlenek, voltaképpen nagyon károsak ezek is. Szóval, azt gyanítom, hogy Ön is, mint sok fiatal sokat lóg a telefonon, és ez is okozhatja, hogy nincs ereje, kedve küzdeni. Márpedig küzdés nélkül nincs élet. De ha nem is a telefon okozza, a mai világ anélkül is óriási erővel torzítja, gyöngíti az önakaratot. De jó, ne kenjük másra, körülményekre, eszközökre! A küzdelmet nem lehet megúszni. Azt tanácsolom, hogy olyan kapaszkodót találjon, amit eddig nem használt. Egyik ilyen a sok Szentírás olvasás. Önnek nem azt javaslom, hogy minden nap egy keveset olvasson, hanem minden nap sokat. Például zsoltárokat. Egyértelműen kemény csata vár Önre, amelyet nem kerülhet el. Halogathatja, elodázhatja, de bele fog kerülni. Azért is vagyok ebben bizonyos, mert jóllehet, nem szándékosan húztam el a válaszadást, de ennek eredményeképpen Ön mégis késztetést érzett a sürgetésre. Mert nagyon fontos Önnek ez a válasz. Nagyon szeretne már választ kapni, megoldást találni. Tehát mégiscsak él Önben a remény, sőt a szándék is, hogy változzék. A másik terület a templom. Menjen el templomba minél többször! Ennek döntése nem annyira nehéz, mint adott pillanatban a testi kísértés legyőzése. Tegyen elhatározást, hogy hétköznap is elmegy templomba, részt vesz a szertartáson. Ha van lehetősége, akkor ne csak a szentmisén / Szent Liturgián, hanem más szertartásokon is. A közösségi ima is olyan körülmény, amely elveszi a figyelmét saját magáról. Minden nap imádkozzék valakiért, gyújtson érte gyertyát. Másokért éljen, ne fogalkozzék annyit önmagával! Az is nagyon jó jel, hogy erős késztetése van a Jézus-imára. Igaz, ezzel már eddig is élt, de ez nagyon hatékony segítség, ezt ne hagyja abba. Idővel segíteni fog, meglátja. Ne essen kétségbe! Ez most nehéz időszak, de ebből is tanulni fog. Isten ki fogja Önt emelni. S lehet, hogy különleges utat szánt Önnek, s ezért is engedi bele ezekbe a nehéz küzdelmekbe, furcsa tapasztalatokba. Adjon hálát mindenért Istennek, függetlenül attól, hogy mit érez a szíve táján. Nagyon sokat kapott, nagyon sokat kell megköszönnie Neki.
Tisztelt Lelki atya!
Mi a véleménye a jógáról? Ez egy legális dolog, mármint a keresztény életben? Valamint ezek egyházi intézményekben helyet kaphatnak?
Nem veszélytelen. Főként, ha valaki tanítja. Amíg egyéni tornagyakorlatként alkalmazzuk, addig nincs vele semmi gond. De ha ezen gyakorlatokhoz szellemi, lelki folyamatokat akarnak kínálni, attól óvakodjunk. Ha valakinek biztos teológiai tudása és megingathatatlan hite van, akkor foglalkozhat a jóga szellemiségével is, abból is lehet tanulni. De ilyen nagyon biztos alapok nélkül sem könyvek útján, kivált nem valamilyen tanító által ne mélyedjünk el benne, mert könnyen félrevezethet. Egyike az önmegváltó módszereknek, amelyek elterelik a figyelmet a valóságos megváltástól és a Megváltótól. Egyházi intézményekben akkor lehet helye, hogyha az, aki tanítja a hozzá kapcsolható testgyakorlatokat, annak a személynek helyén van a hite és teológiai ismerete. Ha ez megvan, akkor lehet alkalmazni, akkor ugyanis nem megy túl azokon a testgyakorlatokon, amelyek kiegyensúlyozottságot, nyugalmat, állóképességet eredményeznek. Ezeken túl ne menjünk!
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írtam önnek
Tisztelt Lelkiatya! Van egy helyzetem amivel nem tudom mit csináljak. Van egy lány akit nagyon de nagyon kedvelek, iszonyatosan, és ha jól tudom ő is engem. De rossz társaságban van, vapezik(egy formája a dohányzásnak) és alkoholt iszik 15 évesen. És ráadásul muszlim is:(. De beszélgetünk és nagyon jól érzem magam de nagyon sokszor a stesszt hozza rám, mit akarna Isten a helyemben? Hagyjam? Adjak neki egy esélyt? "Probáljam megjavítani"? Köszönöm a választ
Jártam vele 2 napig de túl gyorsan haladtunk, szakítottunk, a szívem szomorú, én is, kérem Istent hogy segítsen túllépni, elengedni de úgy érzem hogy nem tanultam tőle semmit? Csak azt hogy nem szabad gyorsan haladni, ön mit gondol? Nagyon szomorú vagyok és írtam magának a bűn küzdésről és hogy mindig cserben hagyom/megbántom Istent és nem akarok változni
Látom, újra írt, s ki is egészítette a korábbi kérdését. Vagy esetleg már azóta némi fejlemény is volt a kapcsolatukban? Ha már szakítottak, akkor ne szaladjon vissza hozzá. Igen, lehetett volna belőle komolyabb kapcsolat, ahogy korábban írtam, érdemes akár ilyen helyzetnek is esélyt adni. De ha már szakítottak, inkább az a tanácsom, ne fusson utána. Kicsi az esélye, hogy ő lenne majd élete párja, az meg nemigen tisztességes, hogy azért kezdeményezne újra vagy térne vissza hozzá, hogy megváltoztassa, megjavítsa őt. A párválasztásnál sosem lehet az a szándék, hogy majd én megváltoztatom a másikat. Ez mindig tévútra visz. A másikat megismerni és elfogadni kell, nem a saját elképzeléseinkhöz alakítani. Ugyanakkor az is igaz, amit tanulságként leszűrt ebből az esetből: nem szabad túl gyorsan haladni. Hadd adjak gyakorlati tanácsot. Hadd teljen el több hét az első kézfogásig, több hónap az első csókig. Ezekkel a gyönyörű dolgokkal nem szabad kapkodni. Ha megérett rá a kapcsolat, akkor szabad továbblépni. De nyugodtan láthatja Isten segítségét is ebben - minthogy imádkozott is ezért - hogy ilyen gyorsan szakítottak. Fontos tapasztalatokkal gazdagodott, adjon hálát ezért Neki!
Kedves Lelkiatya! Az imádságról szeretnék kérdezni. Két kérdés lenne valójában. Lehet, hogy érzékeny témát fogok érinteni és ha bármi rosszat kérdezek vagy valakit megbántok, elnézést kérek. Az egyik már korábban is eszembe jutott, csak másképp. Már korábban is gondolkodtam azon, hogy segít-e az ima, ha olyankor imádkozok egy elhunytért, amikor már több hónap vagy év is eltelt a halála óta. Most is eszembe jutott ez a kérdés, a Gázából hazajutott izraeliek kapcsán. Csak most tudják az elhunytakat eltemetni és én úgy érzem, szívesen imádkoznék az üdvösségükért. Nem tudom, vajon a Szentlélek sugallata ez vagy nem, de szívesen megtenném. Nagyon sajnálom őket a szenvedésük miatt és az van bennem, hogy ha mást nem tudok értük tenni (nem lehet, hiszen nem vagyok izraeli, nem laktam ott, nem vagyok politikus, katona sem), akkor legalább amivel tudok, azzal is szeretnék segíteni. Imádkozni értük és akár felajánlásokat is tenni. Böjtöt felajánlani értük, mostanában nagyon sok munkám van szóval akár a kimerültségemet felajánlani, ha valamilyen számomra félelmetes dolgot kell csinálnom, akkor azt felajánlani, ha valamilyen nagyon fárasztó dolgot vállalok, például egy hatalmas sétát, akkor azt. Meg minden törekvésemet a bűn elkerülésére. A kísértések leküzdését. De van ennek értelme? Már több hónap vagy egy év is eltelhetett mióta elhunytak....és, nagyon is lehetséges, hogy nem keresztények voltak, még ha vannak is Izraelben keresztények és még ha vannak is Jézust elfogadó zsidók. Segíthet így bármit is az én imám ha csak sok idővel a haláluk után tudok értük imádkozni és nem is voltak keresztények? Az élve szabadult túszok helyzete más, hiszen ők még megtérhetnek kereszténynek, de az ő gyógyulásuk kapcsán meg az merült fel bennem, hogy mi van ha túl késő lesz, amikor felajánlom az imáim. Mostanság nagyon sok bajom van, én magam nehéz időszakon megyek keresztül, persze tudom, ez semmi ahhoz képest, amit ők átéltek és így idő kell nekem, amíg olyan lelkiállapotba jutok, hogy jobban megy az ima. Nem tudom miért, de hiába nem voltam részese ennek a borzalmas helyzetnek, engem nagyon is megviselt amiket megtudtam a szegény túszok szenvedéséről. Pedig csak olvastam róla, de napokon át gondoltam rá. Minden nap eszembe jut. Persze az internetes cikkek fele amúgy is erről szól, tehát ha akarom, ha nem, eszembe jut. Szóval, segíthetek bármit is utólag az imáimmal és a felajánlásaimmal? Azt már szinte meg sem merem kérdezni, hogy az elrablóikért van-e értelme imádkozni...bár a szívem azt súgja, hogy igen, de az már tényleg hatalmas csoda lenne ha ők megtérnének és elfogadnák Jézust megváltónak. Mégis, amikor láttam egy-egy képet vagy videót róluk, nem mintha erre rákeresnék, mert sosem szoktam, csak feldobta a youtube, akkor valamiért bennem nem utálat volt, hanem az a gondolat, hogy Jézus odaadta értük az életét. Hogy amikor véresen és sebesen szenvedett és a keresztjét cipelte, akkor értük is csinálta. Meg hogy ő nekik ugyanúgy akar örök életet adni, mint másoknak. Kicsit szégyenérzettel írom ezt, mások azt is hihetnék, hogy nem vagyok normális, elvégre azokat az elvetemült embereket mindenki gyűlöli és a halálukat kívánja, nem hogy még imádkozzon értük. Vagy minimum örök bűnösnek tartják őket. Vagyis azért ez az átlagos hozzáállás. Lelkiatya mit gondol erről az egészről? Én azt gondoltam, hogy "attól még, hogy a Sátán megnyert egy csatát, elveszítheti a háborút". Nem tudom, hogy naiv vagyok vagy erős hitű...Nyugodtan lehet velem őszinte, nem fogok megsértődni ha esetleg nincs igazam.
Az elhunytakért folyamatosan szoktunk imádkozni. Azokért is, akik csak a minap haltak meg, és azokért is, akik hónapokkal vagy évekkel ezelőtt vagy akár évszázadokkal korábban. Halottak szombatján, vagyis nagyböjt kezdete és pünkösd vasárnap előtti szombatokon, sőt, más szombatokon is a világ kezdete óta valaha is élt és elhunyt emberért imádkozunk. Ezt azért tehetjük meg, mert az örökkévalóságban nincs idő. Ott nem számít, hogy ma vagy holnap vagy évtizedek múlva imádkozunk egy-egy elhunytért. Isten mindent beleszámít az üdvösségükbe. Tehát nagyon helyes gondolat azokért imádkozni, azokért fölajánlásokat tenni, akik már jóval korábban meghaltak, csak éppen nem tudtunk róluk. Ugyanúgy nagyon helyes azokért is imádkozni, akik az ő halálukat okozták, akár élnek, akár már meghaltak. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Ebbe az isteni akaratba kapcsolódunk be mi is, ha válogatás nélkül imádkozunk, sőt, azokért még erősebben, akik bűnösségük miatt még jobban rászorulnak Isten kegyelmére. Igen, akik részt vesznek a háborúban, s főként akik gerjesztik azt, nem gondolva milliók szenvedésére, azok óriási mértékben rászorulnak Isten irgalmára és a mi imádságainkra. Ez nem csak nem téves gondolkodás, hanem Krisztusi magatartás. Ő maga tanított minket erre a Szentírásban: "Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért!" (Mt 5,44); "Áldjátok üldözőiteket..." (Róm 12,14).
Tisztelt Lelkiatya! Van egy helyzetem amivel nem tudom mit csináljak. Van egy lány akit nagyon de nagyon kedvelek, iszonyatosan, és ha jól tudom ő is engem. De rossz társaságban van, vapezik(egy formája a dohányzásnak) és alkoholt iszik 15 évesen. És ráadásul muszlim is:(. De beszélgetünk és nagyon jól érzem magam de nagyon sokszor a stesszt hozza rám, mit akarna Isten a helyemben? Hagyjam? Adjak neki egy esélyt? "Probáljam megjavítani"?
Köszönöm a választ
Tekintsen rá úgy, mint embertársára. Beszélgessenek. Legyen vele őszinte, de ne ítélkező. Ő éli a saját életét, azt hozza bele a kapcsolatukba, és Ön is ezt tegye. Olyan dolgokba ne menjen bele, amelyet a lelkiismerete jelez. Még ha kéri is. Ez is az őszinteség jele, hogy tetteivel is kimutatja, mi fontos Önnek és mi nem fér bele az életébe. A beszélgetések során nagyon sok minden kitisztázódik. Lehet, hogy sokat adhat Ön ennek a leánynak, ezért is nem javaslom, hogy szakítsa meg vele a kapcsolatot. Isten olyan hatalmas, nem is gondoljuk, mi mindent tud végbevinni! Ugyanakkor lehet, hogy Ön is tanulhat ettől a lánytól, erre is legyen nyitott. De a lelkiismerete mindig legyen ott, hogy mi az, amibe belemehet, s mi az, amibe nem. Persze, imádkozzék is érte!
Kedves Lelkiatya!
Az életemben elérkezett egy nagyobb fordulópont, amelynek apropóján eldöntöttem, hogy szeretném életemben először elvégezni az életgyónásomat. 20-as éveimben járó fiatal vagyok, de azt olvastam, hogy ezt kortól függetlenül bárki elvégezheti, ha egy nagy fordulóponthoz ér az élete. Szóval, mik azok a dolgok, amelyekre érdemes odafigyelni a felkészülésben és maga az életgyónás alatt / után is?
Igen hasznos az életgyónás. Az elnevezés is magában hordja, hogy ezt nem lehet sokszor végezni. Ha valaki nagyon buzgó életet él, akkor is egész életében csupán néhányszor. Milyen alkalmakkor? Életpálya elején vagy a hivatás eldöntésekor vagy éppen vállalásakor, házasságkötés előtt, nagyobb házassági évforduló alkalmával, pap vagy szerzetesi szentelés előtt, stb. Tehát nagy életfordulókon. Ilyenkor a gyónó azokat a bűnöket is előveszi, amelyeket korábban már meggyónt. Ez nem is szoros értelemben vett gyónás, hiszen alapvetően nem a bűnök feloldozására irányul, hanem azok áttekintésére, újra átgondolására, lehetőséget kínálva a mélyebb bűnbánatra. Ugyanis azokat a bűnöket, amelyeket már meggyóntunk, nem csak fölösleges újra gyónni, hanem téves is. Mivel azt hordozza magában, mintha az ember nem bízna igazán a teljes feloldozásban. Az életgyónás voltaképpen az addigi életünk áttekintése, Isten elé vitele. Az erre való fölkészülés sok időt igényel, nem lehet néhány percben elintézni. Érdemes akár több napot is rászánni, jegyzeteket készíteni, hogy mi s hogyan történt addigi életemben kisgyermekkoromtól egészen mostanáig. Érdemes azonben az ajándékokkal kezdeni. Egyébként ez minden gyónásban megtehető: ne csak a magunk bűneit vizsgáljuk, hanem lássuk meg Isten ajándékait is! Előbb szedjük össze, mi mindent kaptunk Istentől, miért adhatunk hálát, melyek azok a dolgok, amik jól sikerültek az életben. Persze, ennek a végére nem is lehet érni. De hasonló végtelen folyamatnak tűnik a bűnök összegyűjtése is. Az ember fölidézi, hogy kiskorától fogva milyen bűnöket követett el. Ilyenkor az emlékezetből előjönnek azok a jelentéktelennek tűnő csínytevések is, amelyek, a lelkiismeret szerint mégis beszennyezték a lelket. Aztán szépen sorban végigveszi a kamaszkori és későbbi gyarlóságait. Ebben a lelkiállapotban tisztábban látja az ember, hogy mit miért csinált, illetve azok súlyát, mentegetőzés nélkül. Ennek vezérfonala általában a tízparancsolat lehet, annak mentén érdemes vizsgálni az elmúlt tetteket. De lehet más szempontokat is keresni: emberek ellen, Isten ellen, saját maga ellen, lelke, teste ellen elkövetett vétkek, stb.
Ha már a gondolataiban megjelent ez a késztetés, akkor azt tanácsolom, kövesse is. Végezze el ezt az életgyónást. Segíteni fog Önnek saját maga megértésében, hivatásának tisztázásában.
Kedves Lelkiatya! Van valami módja annak, hogy úgy tegyek fogadalmat valamivel kapcsolatban, hogy nem magánfogadalom teljesen, vagyis nem csak én tudok róla és nem csak itthon magamnak elmondom, de nem is nagy ceremónia közepette és nem püspök előtt zajlik? A szívemben van egy vágy egy fogadalom iránt, de többre vágyok, mint arra, hogy itthon magamnak tegyem, szerintem úgy betartani is nehezebb lenne, de arra meg nem érzem lelkileg készen magam, hogy nagy ceremónia, nyilvánosság, püspök és sok pap előtt tegyem, mint amikor esküvő van vagy szerzetesrendbe lép valaki. Van a kettő között átmeneti lehetőség? Arra gondoltam, hogy jó lenne egyetlen pap előtt letenni, de anélkül, hogy mások tudnák és valahogy úgy, hogy félhivatalos legyen, vagyis legyen hivatalos, de úgy, hogy ha nagyon úgy érzem később, hogy feloldanám, akkor megtehessem. Olyasmi, mint amikor egy férfi eljegyez egy nőt. Vagy egy nőt eljegyeznek. Még nem házasok, szóval ha mégsem működik, akkor nem válásról van szó (és úgy tudom, az eljegyzés felbontása nem bűn), de egyébként meg azért nem is csak szórakoznak egymással, ezért szeretnének eljegyzést. Nálam nem eljegyzésről van szó, csak próbáltam megvilágítani a kérdésem. Már egy ideje a szívemben van ez a vágy, de nem foglalkoztam vele, mert gondoltam, jó nekem enélkül is meg gondoltam, biztos nincs is lehetőség ilyenre, de nagyon azt érzem, hogy nekem ez jó lenne, segítene rengeteget a lelki életemben és ez a szívem vágya. Azt honnan tudhatom, hogy Jézus mit szeretne ezen a téren? Persze ha nincs ilyen mód, amit én szeretnék, akkor felesleges a kérdésem. Olyan ez tényleg, mint amikor egy férfi érzi, hogy szeretné eljegyezni a nőt, de még nem áll készen arra, hogy azonnal menjen vele az oltárhoz. Érthető ha ez ember ilyen helyzetben van, ugye? Én is egy ilyen köztes állapotban vagyok. Nem tudom, hogy később is mindig így szeretném-e, nem állok lelkileg készen nagy nyilvános ünnepélyes dolgokra, de nagyon ott van bennem ez a kívánság és hiszem, hogy hatalmas segítség lenne nekem a lelkem tisztulásában is.
Igen, erre van lehetőség. Ha egyetlen pap előtt mondja ki ezt a fogadalmat, azzal már nyilvánosnak tekinthető. Nem hivatalos, de köti a fogadalom. S ha úgy érzi, hogy nem tartható tovább, akkor ugyanannál a papnál vagy akár egy másik papnál is feloldhatja. Persze, ahhoz, hogy egy pap ilyet vállaljon, alaposan meg kell ismernie az okokat, indítékokat, körülményeket. Ezeket kell megbeszélnie egy pappal, aztán ő fog tudni tanácsot adni, hogy érdemes-e fogadalommal köteleznie magát vagy más módon megerősítenie ezt a lelki törekvését, teljesítenie ezt a lelki vágyát. Tehát egy pappal beszélje meg a dolgot, akiben meg tud bízni, és az ő jelenlétében leteheti ezt a fogadalmat egyszerű szavakkal, minden különösebb ceremónia nélkül.
Tisztelt Lelkiatya! Kerem csak pár szót tegyen ki amiből megismerhetem a válaszát! A férjem depressziós ...
Ritkán mondok ilyet, de az Ön helyzetében mégis azt tanácsolom, tegyen följelentést a rendőrségen családon belüli erőszak miatt. Nem kell félnie, tudják kezelni a dolgot. Nem kell attól tartania, hogy kijönnek a rendőrök és Önnek még rosszabb lesz a helyzete. Leírásából azt látom, nem nagyon van más kiút. Ha a családtagjai mernének, tudnának erőteljesebben föllépni az lehetne még megoldás, de attól tartok, ebben nem nagyon reménykedhet. Ne maradjon ebben az áldatlan és élhetetlen helyzetben. Persze, nagyon kell imádkoznia is, mert az igazi segítség felülről jön, de néha ilyen drasztikus lépéseket is kell tennünk. Úgy érzem, az Ön esete most ilyen. De imádkozom is Önökért.
