Dicsőség Jézus Krisztusnak ! Szilagyi Hajnalka Aurelia vagyok Nagyváradról. Sajnos obsesiv compulsiv delirant személyiségzavaros vagyok és autista. Meg sajnos örökbefogadott vagyok másfél éves korom óta. Másfél éves koromig teljesen elhanyagoltak a kórházban, csak tápszert kaptam, 7 kg voltam mikor rámtaláltak anyuék és semmit nem tudtam mert nem foglalkoztak velem addig. Az eredeti szüleim román ortodoxok voltak és anyuék akik örökbefogadtak azok magyar reformátusok így én is az lettem. Sajnos románul sem tudtam megtanulni és annyira fáj hogy nem érzem az ortodox szent miséket. Nálunk sajnos nem csinálják meg hogy eljöjenek téríteni a református templomba az ortodox vallást és magyarul. Sok problémám van. Az egyik hogy anyu aki örökbefogadott mindenkin segít. Most van egy valószínűleg végső stádiumú daganatos ( maga alá csinál, nem tud járni, nem lát, fájdalmai vannak de nincs konkrét vizsgálati eredmény csak erre tippel mindenki mert egyből csapta le a betegség) volt kolléganője akinek nincs abszolút senkije és anyu jár oda segíteni. Vagy ha nem segít akkor beszélget vele és azonkívül mindennap telefonon. Kétnaponta jár oda. Nekem ez az egyik problémám. Én féltékeny vagyok hogy anyu jár oda. Nem tudom hogy kezeljem. Éva nénire is irigy vagyok hogy rákos és anyu segít neki, nekem meg sajnos nem lesz aki segítsen öreg koromban mert nincs testvérem és nem dolgozok gyárba hogy legyen kolléganőm. Anyura is irigy vagyok hogy tud segíteni. Mert így a mennybe jut. Atyám, igaz a kálvinista kettős predesztinacio és én azért lettem pszichikai beteg hogy a pokolba kerüljék? Egy hang azt mondja a gondolataimmal hogy igaz a Kálvin kettős predesztinációja és azért nem adta Isten hogy normális legyek mert a pokolba szán és hogy ez Istentől ered, az információ? Ezért is irigylem anyut hogy ő jó mert tud segíteni és a mennybe jut. Az igaz ( ezt is az a hang gondoltatja ) hogy csak reformátusok közt van pszihikai beteg és mindegyik a pokolba jut? Mert azt mondta nekem a hang hogy nincsenek jó cselekedeteim és a Biblia azt írja hogy kell és bennem nincs empátia a betegségem miatt. Az egyháznak van valamilyen magyarázata a pszihikai betegségre?

Tisztelt Lelkiatya! Olvastam olyat, hogy a próbaházasság többek között azért nem fogadható el, mert az emberrel való kísérletezés nem fér össze az emberi méltósággal.Mármost az is bűnös kísérletezésnek minősül-e, ha: 1. Azt mondom feleségemnek: "Van a testi kapcsolatnak ilyen és ilyen formája is, próbáljuk ki?" 2.Testsúlyom az optimális alatt van, megpróbálok többet enni a szokottnál? 3.Egészségi probléma esetén nem azonnal orvoshoz megyek, hanem először recept nélkül kapható gyógyszerrel próbálkozom? Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt lelkiatya! Én írtam azt a kérdést,ami úgy kezdődött,hogy:"Római katolikus vallású vagyok,idén volt az elsőálldozasom és bérmálkozásom. Felnőttként találtam meg Istent. Tavaly nyár óta szinte csak rossz történik a családunkban." Azt hiszem félre értett engem atyám. Azt írta,hogy van bennem egyfajta számítás, hogy Isten követőjévé lettem, és most már Isten feladata, hogy megsegítsen engem. Ez egyáltalán nincs így, nem volt bennem számítás sosem Istennel szemben. És ugy gondolom,hogy a hitemmel sincs baj. Persze tudom,hogy Isten szeretetében sosem érhetjük el a maximumot.. Egyszerűen csak a kérdést teszem fel,hogy "miért"? A zsoltárok könyvének nagy részében is ezt a kérdést teszik fel és erre keresik a választ amire én is. A zsoltárok egy részét író Dávid király sem azért írt,mert számítás lett volna a részéről,hogy Istennek segítenie kell mert követi őt.Hanem felteszi a kérdéseit,hogy:„Uram, meddig felejtesz el engem?” (Zsolt 13) „Miért alszol, Uram?” (Zsolt 44) „Miért hagytál el engem?” (Zsolt 22) Azért kérdezi Istent,mert hiszi, hogy meghallgatja,mert hisz benne, hogy segíthet, és mert hozzá mer őszintén beszélni. Vagy Jób könyvét is említhetném, ahol Jób szintén nem érti, Isten miért nem segíti őt,miert hagyja őt betegen.Jób igaz ember, mégis súlyos csapások érik. Jób nem tett semmi rosszat, de elveszíti a vagyonát,meghalnak a gyermekei,súlyos betegséget kap.És őszintén kérdezi:„Miért engedi meg ezt Isten az ártatlannal?” „Mit tettem, amiért így sújt?” „Miért kell ekkora fájdalomnak lennie?” Jób Istennel vitatkozik és Isten ezt elfogadja.Jób nem káromolja Istent, de panaszkodik,értetlenkedik,kérdez,néha keserű.És mindezt Isten előtt teszi, nem tőle elfordulva. Szerintem benne sem volt számítás,csupán csak a miértekre kereste a választ. Neki sem a hite volt gyenge,hanem csak kétségbe esett volt. Olvasom a szentírást ha tehetem mindennap. 1-1,5 órát legalább szánok a szentírás olvasásra, imára,zsolozsmát is szoktam imádkozni naponta 2x legalább stb. Csak egyszerűen nem értem,hogy miért van igy? És ne értsen félre atyám,nem kioktatni akarom és vitatkozni önnel. Köszönöm a válaszát és köszönöm, hogy időt szánt rám,csak azt hiszem,hogy félre értett engem. Kérdezem az Urat minden nap és imádkozom hozzá. Egyszerűen csak nehéz így, miközben az élet egyre nehezebb és keservesebb...miközben akik másokat tesznek tönkre,másokat semmiznek ki és családok életét teszik tönkre azok boldogan és gondok nélkül élnek. Mégegyszer, kérem ne haragudjon. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Lelkiatya! Római katolikus vallású vagyok,idén volt az elsőálldozasom és bérmálkozásom. Felnőttként találtam meg Istent. Tavaly nyár óta szinte csak rossz történik a családunkban. A vállalkozásunkban nagy összeget nem akarnak nekünk kifizetni azóta. Szinte már tönkrement a családunk és vállalkozásunk,szinte semmi se sikerül. Imádkozom,könyörgök Istenhez de semmi. Aki pedig rosszat tesz,elveszi azt amiért más dolgozott meg,annak nincs baja,élvezi más pénzét. Miért hagyja ezt Isten? Jézus is azt mondta,hogy "Én vagyok az út,az igazság és az élet." Ha Isten igazságos miert nem segít? Tudom,hogy vannak az életben amikor Isten a hitünket próbára teszi de miert eddig? Vagy ennyire? Mit ér a hitem ha közben tönkre megy a családom? Nem csak anyagilag de egészségileg is mert rengeteg a stressz már több mint 1 éve. Tudom,hogy azt szokták mondani,hogy aki hisz az ne ebben az életben várja a boldogságot,pénzt stb hanem a mennyországban lesz részünk az igaz boldogságban. Ezt értem,de emberek vagyunk...hogyan szeret Isten minket ha azt akarja,hogy az életben szenvedjünk? Nem többet kérek,csak azt ami járna nekünk. Sokszor már azt érzem,hogy felesleges imádkozni. Néha felteszem magamnak a kérdést, hogy miért imádkozom? Azt érzem elvesztem a hitem. Vagyis ez nem jo kifejezés, mert Isten létezését soha nem tudnám tagadni,tudom és érzem hogy ő létezik. Hanem egyszerűen az Isten iránti ragaszkodásom és bizalmam veszítem el. Mit tegyek atyám? Mit tudna nekem tanácsolni? Előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Mindig jönnek ezek a gondolatok hogy Islám az igazság, nem keresztény. És hogy miért. Láttam hogy egy valaki olyat tanácsolt egy fiúnak hogy büntesse, s fiú az apját bűntetti(nem szól hozzá,stb) azért mert az apja azt mondta neki hogy dobja ki a csotkiját. Ez hol szeretet? Keresztény ajánlotta. Ez van a fejemben(nem tokeletes a kereszténység emiatt) akkor nem az igazságot követem

Kedves Lelkiatya! Szeretnék valamit megkérdezni, mert szükségem lenne tanácsra és bölcs véleményre, de nem merek mindent teljesen elmondani. Olyan dologról van szó, amiről már korábban beszéltünk itt ezen a felületen. Akkor még nem igazán volt lelkivezetőm. Igazán most sincs, annyi, hogy kialakult, hogy kik azok az atyák, akikkel többet beszélek és egyikőjük különösen sok tanácsot adott. Őt amúgy megkérdeztem, hogy lenne-e a lelkivezetőm és valami olyasmi jött ki ebből, hogy hivatalosan ezt így nem meri vállalni, azt mondta, hogy nem érzi késznek magát erre és szerinte a saját lelkiélete nem áll ott, hogy nagyon komolyan tudjon lelkivezető lenni, de egyébként tapasztalt ebben és igazából vállalta, hogy próbál segíteni, de azért nem hivatalosan és nem tett nagy ígéreteket sem, hogy biztosan mindig sikerül meg ilyesmi. Nem is ez a lényeg...de így érthetőbb lesz a többi. Nehéz megfogalmaznom, hogy kértem egy hatalmas kegyelmet Istentől. Ezt már évek óta szeretném. Nem könyörögtem érte folyamatosan, néha elvesztettem a hitemet ezzel kapcsolatban. Az utóbbi időben egyre jobban arra visz a Szentlélek, ha az, hogy ne adjam fel és könyörögjek. Az említett lelkiatya is ebbe az irányba mozdított. Az az érdekes, hogy valamikor úgy beszél, mintha nem tőle jönne, amit mond. Valahogy akkor van benne valami titokzatos bizonyosság, nem tudom megfogalmazni. Hogy ő mennyire tudatosan mondja ezeket vagy nem, észreveszi-e, azt nem tudom. Szóval legutóbb azt mondta, hogy ha nagyon szeretnék valamit Istentől, akkor kérjem kitartóan, de úgy, hogy ne legyen bennem kétség afelől, hogy megkapom és addig zörgessek a kapun, amíg kinyitják. Nem nagyon volt ez téma eredetileg, valahogy ezt úgy mondta, hogy meg is lepődtem, hogy hogy jön ez ide. Mindenesetre ez amúgy is rezonált a szívem vágyával és éreztem is, hogy hallgatnom kell rá. Azóta minden nap eszemben van ez a dolog, amit szeretnék és el is határoztam, hogy könyörögni fogok az Úrnak addig, amíg megkapom és úgy fogok könyörögni mint még soha. Azt is eldöntöttem, hogy felajánlásokat fogok tenni. Ma például fel is ajánlottam érte egy nagy sétát, amit megtettem. Mehettem volna villamossal vagy busszal ahova akartam, de lemondtam a kényelemről és ezt is felajánlottam az Úrnak. Meg azt a szentségimádásban töltött 45 percet, 1 órát is. Görögkatolikus vagyok, de ha tudok, szívesen megyek szentségimádásra. Szóval a múltkor azt mondta az atya, hogy addig könyörögjek az Úrnak, amíg megkapom és kétségem se legyen. Itt említette Jakab apostol levelét is, de most abból nem idéznék. Egy korábbi alkalommal meg mondott nekem valamit, akkor is úgy, hogy valahogy olyan látszólag furcsa módon. Beszéltünk egy számomra nehéz helyzetről és többek között azt mondta nekem, hogy ha ezt alázattal elviselem az Úr akarata szerint, akkor megkapom azt (és itt mondta a szót, amit nem írok most le). Akkor érdekesnek tartottam, de nem mertem rákérdezni, hogy jól értem-e. Találkoztunk egy héttel később. Nem hagyott nyugodni a dolog, rákérdeztem, hogy jól értettem-e, amit a múltkor mondott. Mondta, hogy igen. Szerintem maga sem tudja, hogy miért mondja, amit mond, de mostanában nagyon ebbe az irányba viszi a Szentlélek (ha ő az). Korábban sem zárta ki teljesen, hogy megkapnám ezt a kegyelmet, de akkor olyan óvatosan fogalmazott és mindketten úgy voltunk vele, hogy majd kiderül. Az utóbbi időben olyan érzésem van, mintha a Szentlélek mondatná ezeket vele. Már évekkel ezelőtt is volt egyszer-kétszer olyan érzésem, hogy meg fogom ezt a kegyelmet valamikor kapni. Aztán nem foglalkoztam vele. Most mióta elkezdtem úgy imádkozni, ahogy az atya javasolta, azóta valahogy sokszor biztos vagyok benne, hogy megkapom. Hiszek is benne (bár ez néha meginog), de van is egy érzésem. Valami azt súgja nekem, hogy az már a mennyekben el lett döntve, hogy megkapom, csak az a kérdés, hogy elhiszem-e. Meg, hogy várnom kell. Hogy igazából az imáim már nem azért kellenek, mert ezen múlna, hogy az Úr megadja-e, mert már eldöntötte, hogy megadja, hanem azért, hogy küzdjek érte és a hitem legyen olyan erős, mint sose volt. Hadd jegyezzem meg, hogy még mielőtt lett volna lelkivezetés-jellegű kapcsolatom atyával meg a helyi közösségben jobban beilleszkedtem volna és csak itt kértem segítséget, akkor Önnek is megírtam ezt a kívánságomat és Ön azt írta, az biztos, hogy Istentől származik, de azt Ön sem tudta megmondani, hogy milyen formában kapom meg pontosan. Ez az egész eddig csak a háttértörténet. Nem tudom, fontos-e leírnom, hogy milyen kegyelemről van szó, de most még inkább nem fedem fel. A kérdésem leginkább a következő lenne: ha az ember tudja előre, hogy nagy kegyelmet fog kapni, hogyan lehet arra lelkileg felkészülni? És, ha olyat kap, amilyet még sose kapott? Már eddig is nagyon sok kegyelmet kaptam, de ez, amit a szívem mélyén legjobban szeretnék és kértem és amiről eddig szó volt, ez olyan, ami lehet mindegyiket felülmúlná bizonyos szempontból. Azt most nem kérdezem, hogy megkapom-e, mert én már úgy veszem, hogy igen. Egyrészt az említett lelkiatya és Jakab apostol tanácsát követve, másrészt pedig azért, mert tényleg érzem....Ráadásul tényleg, ha az ember kap egy nagyon nagy kegyelmet, akkor még úgy sem feltétlenül könnyű rá felkészülni, hogy előre tudja biztosan, nem hogy ha még kételkedik. Kérem, ne haragudjon, hogy ezt kérdezem, pontos részletek nélkül meg így, hogy már beszéltem mással is róla....Hiszem, hogy azért segítene a válasza. Sok kegyelmet kap az ember az életében és én is kaptam sokat, de most nem olyasmiről van szó, mint egy munka, egyetemi szak, párkapcsolat. Valami ennél nagyobb... Csak hogy érzékeltessem: engem fokozatosan engedett egyre közelebb magához Jézus miután évekkel ezelőtt a kételkedésem és nemtörődömségem után visszafogadott. Az első szentliturgia akkor, a szentáldozás, utána a szentáldozás vasárnaponként, utána a hétköznapi liturgia és szentáldozás (Isten kegyelméből ez lehetséges ott, ahol lakok), sőt, utána naponta részesültem az Ő szent testében és vérében, mert volt lehetőségem és nagyon erre vitt az utána való szeretet. Ha még addig nem lettem volna elég áldott, azt is megadta nekem, hogy a templomi szolgálatomnak köszönhetően segítsek az atyának a liturgián és így beléphettem a szentélybe. Hihetetlen volt ott állni a szentélyben és látni, ahogy Jézus ott van tőlem két lépésre, a kehelyben az ő teste és vére. Értem, persze, mindig velem van, de nekem az egy felfoghatatlan kegyelem volt. Nos, az amiről itt írtam ilyen titokzatosan, ez még ennél is hatalmasabb dolog lenne.....Ezzel csak próbálom érzékeltetni, már amennyire így lehet. Hálásan fogadnám, ha tudna nekem tanácsot adni. Hogyan készülhet fel az ember lelkileg egy nagyon nagy kegyelemre? Még ha örül is neki, azért ott van a méltatlanság-érzete normális esetben, lehet nem tudja mit fog utána érezni, még nem tudhatja milyen lesz az élete azután a kegyelem után, nyilván azért pontosan nem tudja mikor kapja meg és meddig kell várnia. Minél nagyobb kegyelem, minél inkább mennyei és nem földi dolog, annál szokatlanabb. Mária előre tudta, hogy a Megváltónak fog "életet adni", Szent József előre tudta, hogy a Megváltóról kell majd gondoskodnia és a szeme láttára fog felnőni, Mózes előre tudta, hogy ő vezeti ki a zsidó népet Egyiptomból. Az ember hálás Istennek a kegyelemért és próbál neki tetsző életet élni egyébként is, de vegyül ebbe az egészbe egy félelem. Tudna nekem tanácsot adni?

Tisztelt Lelkiatya én voltam aki ezt küldte Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet küldtem magának "Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem." És azt mondta hogy nyugodtan vágjak bele a küzdésnek. Na igen, én is ezt szeretném, de mindig amikor belevágok elbukok, nem megy, sőt mintha nem is küzdenék. Ezért kérem, segítsen. Hogyan kell? Hogyan kell belevágni. A másik meg hogy mondta gyónjak, áldjak. De én nem vagyok keresztény, csak úgy élek mint egy. És mivel külföldön élek, szerintem egyhamar nem is leszek. Akartam az lenni, de azt mondták hogy készüljek, utánna meg azt hogy nem lehetek az Magyarországon mert akkor kéne hittanra járnom. Tehát az akarok lenni de nem megy. Ez azt jelenti hogy az áldás, gyónás nélkül nem fog jól menni? Isten nem fog annyira segíteni? Nem fogok olyan könnyen szabadulni a kísértéseimtől? Stb. De járok templomba és ott imádkozom. Úgy érzem mintha Isten nem segítene. Kérem hogy segítsen a küzdésben, de nem. Egyszerűen nem. Miért? Akkor hogyan kérjem. Hogyan kérjem a nevében. Ezekre a kérdésekre kérem mind válaszoljon. Hogyan érezem őt? Hogyan szeressem őt? Nagyon úgy tűnik nekem hogy Isten nem akar segíteni amúgy már rég segített volna, ahogy érzek íránta, hogy küzdjek. Pl úgy érzek íránta mint a frász. Nem jól. Nem szeretettel. Ön csak a kereszténységről beszélt, kérem a kérdéseimre is válaszoljon. Meg a többire is kérem. Ismerek egy papot. De ő azt mondta nem lehetek keresztény mert akkor kéne hittanra járnom Magyarországon. Akkor? Maga is felkészíthet, örülnék neki. De ha nincs ideje akkor az otthoni papot is megkérdezem újra Nem, nem megy a küzdés, kérem, komolyan válaszoljon, hogyan kell küzdeni, attól hogy nem vagyok keresztény még kell küzdenem. Nagyon mérges vagyok Istenre. Milyen szeretet? Tudja hogy ki megy a pokolba és mégis a földre teszi őket szenvedni. Sok szenvedést add. Nem segít nekem amikor többször kérem. Mind ezért mérges vagyok rá. Nem segít? Ez szeretet? Válaszoljon kérem a kérdéseimre

Kedves lelkiatya, azt olvastam hogy az áldozás egyik formája a lelki áldozás amikor a hívő csak lelkileg veszi magához Krisztus testét és fizikailag nem. Azt is olvastam hogy ha kilenc egymást követő első pénteken megáldozik az különleges kegyelmet kap. Azt szeretném kérdezni hogy e kegyelmeket lelki áldozás útján is meg lehet nyerni? Válaszát előre is köszönöm Piroska

Kedves Lelkiatya! Még pár éve írtam Önnek olyan élményeimről, melyekben érzékeltem Jézus fizikai jelenlétét anélkül, hogy láttam volna. Akkor, amikor nagyon féltem egy vérvételtől és érzékeltem, ahogy elkísér, vár velem és egészen a végéig éreztem a jelenlétét. Konkrétabban, tehát azt is, hogy itt vagy ott van, amíg én itt vagyok. Máskor is volt hasonló helyzetekben ilyen, például amikor féltem a sötétben egyedül és megkértem, hogy kísérjen haza, egészen amíg hazaértem, addig éreztem. Olyan is volt már, amikor csak úgy kértem, legyen velem és a hazafele tartó sétámon éreztem a jelenlétét. Akkor Ön azt mondta nekem, hogy Jézus valóban ott volt velem. Pár napja történt, hogy nem tudtam aludni. Mostanában rengeteget stresszelek mindenféle probléma miatt. Egyik éjszaka egy online szentségimádás segített elaludnom, utána pedig egyszerűen megkértem Jézust, hogy legyen velem, amíg alszok. Pontosabban, ez kétszer történt így meg. Kértem, hogy üljön az ágyam szélén, amíg alszok vagy legyen mellettem az ágyamban, mindegy milyen formában, csak legyen velem az éjjel, hogy meg tudjak nyugodni, mert annyira stresszes vagyok. Nem tudom bűn volt-e ezt kérnem. A lényeg az, hogy végül mindkét éjszaka olyan érzésem volt, mintha ott lenne mellettem az ágyamban. Valahogy ez megnyugtatott és elmúlt az aggodalmam. Beszéltem erről egy barátnőmnek, igazából kettőnek és ketten teljesen mást mondtak, de egy atyában jobban bízok. Az egyikőjük szerint nyilván tényleg mellettem volt Jézus és az ő akarata is volt ez, a másik kételkedik, mert szerinte furcsa lenne, ha Jézus ott feküdne egy nő mellett az ágyban. Az biztos, hogy azon a két éjszakán valahogy éreztem a jelenlétet. Múlt éjjel nem és szomorú is lettem. Igaz, bár kértem újra az Úrtól, a szívem mélyén nem akartam, lehet ezért sem adta meg. Méltatlannak éreztem magam és más is zavart, meg akkor is bizonytalankodtam, ezért nem tudtam volna olyan nyugodtan lenni, mint máskor. Be kell vallanom, hogy ahogy ezt a levelet írtam, valami eszembe jutott. Mostanában kértem egy hatalmas kegyelmet az Úrtól, illetve régen kértem, de mostanában újra és az jutott eszembe, ha ebben a dologban kételkedek, amit ott leírtam, akkor hogy akarok én Jézustól még sokkal nagyobb kegyelmet kérni. Hogy lehetek akkor bizalmatlan meg kételkedő. Megkérdezhetem erről az őszinte véleményét? A szívem mélyén valamiért azt érzem, hogy bár nem illik az embernek nagyon elbízni magát meg tényleg nem felejtheti el a méltatlanságát, Jézust megbántom a kételkedésemmel.....Ő ad nekem örömmel valamit meg azért teszi, hogy segítségen és én meg itt kételkedek....meg bizalmatlan vagyok. Azt valahogy nem hinném, hogy egy démont küldene maga helyett, mert amúgy igyekszek nagyon közel lenni hozzá, imádkoztam tegnap a rózsafüzért, előtte hónapokig nem, de korábban rendszeresen, voltam liturgián tegnap, minden nap igyekszek Jézussal beszélgetni, a bűnöket elkerülni, tényleg őszinte szívből szeretem őt. Az utóbbi 1-2 hónap előtt amúgy naponta jártam liturgiára, naponta áldoztam, jártam szentségimádásra a római katolikusokhoz (görög katolikus vagyok). Különben is áldoztam tegnap és amennyire én tudom, a lelki tisztaság, a kegyelmi állapot nem igazán tetszik a démonoknak. Most valamiért egy szégyenérzet van bennem a kételkedésem miatt, hiába mondják, hogy fontos a lelkek megkülönböztetése, a szívem azt súgja, jobb lenne hinnem és kevesebbet aggódni meg kételkedni. Ha másért nem, akkor tényleg azért, mert ha egy ilyen kisebb (de amúgy nagy) kegyelemben kételkedek, akkor mit tennék, ha kapnék egy még nagyobbat.....Csak azért, mert nem mindenki hisz valamiben vagy nem egy megszokott dolgot tesz az Úr, attól még lehet igaz, nem? Hiszen olyan kegyelmet ad, amilyen akar és annak, akinek akar. Mindenkivel más, mindenkinek máshogy ad, mindenkivel más a terve, még akkor is ha mindenkit megváltott. Csak azért, mert az egyik embernek nem ad egy kegyelmet, megadhatja másnak. Attól még, mert a barátnőm ezt nem tudja elképzelni, velem megtörténhet. De fordítva is igaz. Neki megadhat valamit, amit meg nekem nem ad valamiért, mert vele és velem is más a terve és másra van szükségünk. Kérem, Lelkiatya, nyugodtan legyen velem őszinte.

Kedves Lelki atya! Szomorú vagyok. Óvodapedagógusként dolgozom. A kolléganőim visszamondják, hogy a váltótársam miattam feszült. A vezető volt foglalkozást látogatni, csak a negatív dolgokat mondta el. Ezek miatt azt érzem kimerültem. Nem szeretnék pályát módosítani. Mit tehetnék? Üdvözlettel: Hanna

Tisztelt Lelki atya! Minden Mária ünnep után eszembe jut az a kérdés, hogy a jól ismert evangéliumot miért használjuk? Természetesen a lelki tartalmát értem. Máriában mindkét tulajdonság megvan, így szolgált Fia mellett. De mégis fontosabb kérdés az, hogy miért került hozzá a történet második része? : "Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”". Ezt miért tartották fontosnak? Mi az oka? Hiszen egy kívülállónak úgy tűnik, hogy ez az emberek becsapása, hiszen nem is abban a házban hangzik el az evangélium tanúsága szerint, és nem egy eseményen történik ez. Van erre magyarázat? Nem mellesleg egy fiatal atyát megkerestem ezzel kapcsolatban, aki azt mondta nekem, hogy nem a Mária és Márta történet a főszöveg, hanem a második szakasz, amit idéztem is, vagyis ami tényleg Szűz Máriáról szól, a főtörténetnek hitt szakasz lett pont elébe csapva, hogy jobban megértsük Szűz Mária személyét. Ez egyelőre nekem nem adott választ. Valamint egy másik okot is mondott, hogy az Egyházban a perikóba szerkesztőjének volt szabadsága, melyet Lélekben tett. Így hasonlóvá vált a szentírókhoz. Ezt talán jobban el tudtam fogadni, de mégsem kaptam 100%-ban választ. Köszönettel, Mezeiné

Tisztelt Lelkiatya! Dilemmában vagyok! Római katolikus vallású vagyok. Első házasságom polgári és róm. kat. templomban Cserkúton 1974 ben lett megkötve a legszűkebb körben pap, két tanú, polgári utón kötött házasságban. feleségem. 5 gyerekünk született. 6 . gyermekünket elvetettük. Mérnök és művész tanár házaspár. Párton kívüliek. Tudatos gyerekvállalás. Mindkettőnket jegyeztek szakterületünkön. Építkezés. Közben "rendszerváltás" privatizáció. Magánvállalkozás . Nemzetközi szinten EU-ban, USÁ-ban bejegyzett szakértő. "Medencében elfogyott a viz, hiába tudsz úszni". 12-16 óra munka. Mélyszegénység kiégés. stroke, infarktus, depresszió.. Válás polgári 25 év házasság után. Új házasság polgári 25 éve benne vagyunk. templomba járunk. Szexuális életet nem élünk. Meg van a keresztem. Járom a keresztutam. Kat. egyház normái szerint gyónás, áldozás nem lehetséges. Pokolra jutok? Tisztítótűz? Mennyországba csak a bűntelenek jutnak A vigaszág a jobb lator példája lehet. Nehéz helyzetekben Érsek Uruk példáját követve a JÉZUS IMA-t mondom. Jövőképem? hogy látják? Tanácsaik? A róm. kat egyház normáinál más egyházak más normarendszert alkalmaznak

Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy november 21-től énekeljük a karácsonyi katavásziát? Miért nem november 15-től?

Tisztelt Lelkiatya, egy ilyet küldtem magának. Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet küldtem magának "Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem." És azt mondta hogy nyugodtan vágjak bele a küzdésnek. Na igen, én is ezt szeretném, de mindig amikor belevágok elbukok, nem megy, sőt mintha nem is küzdenék. Ezért kérem, segítsen. Hogyan kell? Hogyan kell belevágni. A másik meg hogy mondta gyónjak, áldjak. De én nem vagyok keresztény, csak úgy élek mint egy. És mivel külföldön élek, szerintem egyhamar nem is leszek. Akartam az lenni, de azt mondták hogy készüljek, utánna meg azt hogy nem lehetek az Magyarországon mert akkor kéne hittanra járnom. Tehát az akarok lenni de nem megy. Ez azt jelenti hogy az áldás, gyónás nélkül nem fog jól menni? Isten nem fog annyira segíteni? Nem fogok olyan könnyen szabadulni a kísértéseimtől? Stb. De járok templomba és ott imádkozom. Úgy érzem mintha Isten nem segítene. Kérem hogy segítsen a küzdésben, de nem. Egyszerűen nem. Miért? Akkor hogyan kérjem. Hogyan kérjem a nevében. Ezekre a kérdésekre kérem mind válaszoljon. Hogyan érezem őt? Hogyan szeressem őt? Nagyon úgy tűnik nekem hogy Isten nem akar segíteni amúgy már rég segített volna, ahogy érzek íránta, hogy küzdjek. Pl úgy érzek íránta mint a frász. Nem jól. Nem szeretettel. Ön csak a kereszténységről beszélt, kérem a kérdéseimre is válaszoljon. Meg a többire is kérem. Ismerek egy papot. De ő azt mondta nem lehetek keresztény mert akkor kéne hittanra járnom Magyarországon. Akkor? Maga is felkészíthet, örülnék neki. De ha nincs ideje akkor az otthoni papot is megkérdezem újra

Kedves Lelkiatya! Minden gyónás után megpróbálok annyira Istennek tetsző életet élni, amennyire csak lehet: imádkozom, igyekszem kedves lenni másokkal, kerülöm a pletykát stb. De amint halálos bűnbe esek, mintha egy "gátszakadás" történne. Beüt az a gondolkodás, hogy "ha már úgyis el kell menni gyónni...", és megteszek olyan dolgokat, amiket amúgy kerülnék (pletyka, mások kibeszélése, durva beszédmód másokkal stb). Ha már úgyis bűnben vagyok, akkor már mindegy, "megoldom" azokat a dolgokat, amik zavarnak, bosszúságot okoznak, de olyan módon, ahogy nem szabadna. Valami baj van velem, vagy ez általános? Hogyan lehet elkerülni?