Szeretném tanácsát kérni. Elég hosszú lenne minden részletet leírnom, de talán a lényeget sikerül. Külföldön élünk férjemmel, 2 kisfiunkkal. Mi 46 év felettiek, a gyerekek picikék. ... Atya mit mondana erre nekünk? Hogyan tudunk jól dönteni? Tudom, ez nem lelki kérdés, mégis úgy gondolom, átlagos emberi “okosság” nem elég ehhez,bölcsebbnek kellene lennünk, Atya pedig sok bölcs tanácsot adott itt már embereknek. Kérem ne közölje egészében az írásomat. Köszönöm kedves Atya.

Kedves Lelkiatya! Imát szeretnék kérni a testvérem,Péter gyógyulásáért. Sokat betegeskedik az utóbbi időben. Görögkatolikusok vagyunk,de ő nem hisz igazán Istenben. Kérem, hordozza őt imáiban . Köszönöm. Isten áldja!

Kedves Lelkiatya! Tőlem érkezett a levél Júdásról. Azt értem, amit írt és köszönöm is a válaszát. Júdás kapcsán egy dolog van, amit nem értek. Azzal egyetértek, hogy a földi élettel kell foglalkozni, azzal, amit most tehetünk magunkért és másokért, de vajon Isten miért nem nyilatkoztatta ki teljesen egyértelműen, hogy Júdás üdvözült-e? Miért nem mondta el esetleg Jézus az apostoloknak a feltámadása után? Vagy miért nem közölte valahogy? Most bizonyára arra gondol, aki ezt olvassa, hogy mi értelme annak, hiszen már meghalt, nem lehet semmin változtatni és nekünk megvan a saját életünk. Bennem pont emiatt merült fel ez a kérdés. Ha Júdás elkárhozott, akkor ez esetleg lehetne egy elrettentő példa az utókornak, hogy lám, még az egyik apostola is a kárhozatra jutott, az ember figyeljen oda a tetteire, aki már Jézus követője tehát keresztény az sose mondjon le a hitéről, ne tagadja meg Jézust akármi történjék, ne helyezzen mást az élete középpontjába, amikor bűnbe esünk, akkor mindig kérjük Isten bocsánatát, tanuljunk Júdás hibájából. Hogy mindig figyeljünk a lelkünkre, még hosszú Krisztus-követés után is nagyon óvatosak legyünk mert ő is elárulta három év után és főleg, hogy higgyünk mindig a megbocsátásban, keressük Istent akármilyen bűnt követtünk is el, nehogy Júdás hibájába essünk, elveszítve az üdvösségünket. Ha Júdás a mennyben van vagy esetleg a tisztítótűzben, akkor meg pont az isteni irgalom egy szép bizonyítéka lehetne, reményt adna azoknak akiknek a szerettei önmaguktól vették el az életet, reményt adna a bűnös embereknek általában, hogy Isten bocsánata mindig elérhető és akkor is szeret minket, amikor mi nem is gondolnánk. Olvastam nemrég, hogy valaki nagyon súlyos bűnt követett el (gyilkosságot), a börtönben volt, ott kezdett Bibliát olvasni, megbánta, amit tett és elgondolkodott azon, hogy Júdásnak vajon megbocsátott-e Isten. Arra gondolt, hogy Júdásnak is szörnyű bűne volt és ő maga is szörnyű bűnt követett el. Mindkettő visszafordíthatatlan volt. Úgy érezte, hogy ha Júdás üdvözült, akkor az neki is erőt adna ahhoz, hogy hinni tudjon Isten megbocsátásában. Persze erre is lehet azt mondani, hogy az Júdástól független, ami igaz is, de én tényleg el tudok képzelni sok olyan helyzetet, amikor erőt adna egy embernek ha tudná, hogy Júdás üdvözült. Ha lenne erről biztos kinyilatkoztatás. Ez, amit most utóbb írtam szintén homályos nekem. Amikor valaki úgy érzi, hogy Júdás történetéből valahogy mégis erőt tud meríteni, amikor Júdás személye mégis valami jót tud kihozni számára egy rossz helyzetből vagy esetleg a hitét tudja kicsit növelni, ez most vajon egy Sátántól való dolog, amit Isten jóra használ fel, amennyiben Júdás a pokolban van vagy igazából ehhez semmi köze sem a Sátánnak, sem Istennek? Ebben is éppen azt nem értem, hogy ha Júdás a pokolba került, akkor miért engedi meg Isten, hogy valakinek az ő története segítség legyen és erőt adjon? Még ha az embernek a gondolatai nagy része saját magától jön is, Isten engedélyével történik minden, az is, ahogy az ember erőt nyer valamiből. Isten persze mindenből ki tudja hozni a jót, de ha Júdás nem üdvözült, akkor miért engedi Isten, hogy oly módon segítsen valakin az ő története mintha a mennyben lenne? Egyébként is őszintén mondtam, amiket itt leírtam, de bevallom, saját tapasztalat is vezetett oda, hogy ezen így elgondolkodtam....mert volt Júdás kapcsán rossz és jó tapasztalatom. Akármelyik is volt Istentől, nem értem, hogy az, amelyik nem Istentől való volt, azt Isten miért engedte meg. Ahogy a fent leírt esetet sem értem. Ha nem lenne saját tapasztalatom, akkor is érvényes lenne persze a kérdésem a fent leírt okokból. Azt megértem, hogy Isten nem akarja nekünk kinyilatkoztatni, hogy az emberek közül ki hova került halála után meg hogy pontosan mi történik akkor, de Júdás nem csak egy átlagember volt és még a híres emberek között sem csak egy a sok közül hanem Jézus apostola. Ebből a szempontból tanulságosabb lehet az ő esete mint valaki másé. Ön mit gondol mindezekről?

Kedves Lelkiatya! Szeretnék én is azoknak üzenni, akik a csúnya beszéd ellen küzdenek. Az én helyzetem ugyan kicsit más volt, de talán ez is hasonló, mert szavakról van szó: sajnos sokszor hiába vettem Isten nevét, valahogy már szokás is lett nálam, kimondtam akkor is amikor nem kellett volna. Nem káromkodva, de kimondtam amikor nem is igazán volt rá szükség és igazi átgondolás nélkül. Nekem alapvetően az ima segített, kértem az imában, hogy megtisztulhassak ettől a bűnömtől és Isten kegyelmének hála ma már egyáltalán nem jellemző rám ez. Kellett az is hozzá, hogy akarjam ezt elhagyni meg figyeljek oda amikor tudok, de szerintem az én esetemben az imának is volt akkora szerepe mint az én igyekezetemnek. Meg végül is biztos hogy kell az akarat is, én is igyekeztem, de hiába akarnék leküzdeni akármilyen bűnt, ha Isten nem akarná megadni ezt a kegyelmet vagy imában nem kérném. Csak azért akartam ezt említeni, mert szerintem ez kicsit lehet kevesebb hangsúlyt kapott eddig itt az oldalon. Őszintén szólva nem ez az egy bűn az, amitől Isten megtisztított, de én mindegyikre úgy gondolok, hogy kegyelem nélkül nem ment volna. Egy ideig csak annyi történt, hogy én magam igyekeztem küzdeni és valamikor ellenálltam a kísértéseknek és valamikor nem, persze az is Isten ajándéka volt, de az, hogy teljesen megtisztuljak ezektől, az meg főleg az övé.

Tanúságtétel a csúnya beszéd ellen. Volt egy férfi ismerősöm, férfi, aki szintén le akart szokni a csúnya szavakról. Ő, azt tette, hogy beíratkozott egy énekkarba, valami népdalkör, mondván, hogy ez is motiválja:" nem illik így beszélni, aki kórusba jár". Aztán, azonosan hangzó szavakat talált ki. Bocsánat a gondolati bűnökért, meg a mögé gondolásért: "dúrva anyját", "odaszexuáltam a kezem" stb. És leszokott róla egy idő után. Nem vallásos. Én magam is, szoktam, mert jól hangzik. Én elmondok akkor magamban egy Üdvözlégyet, hát a 4x5 tizedes rózsafüzér, volt, hogy kijött aznap. Elhagyni szerintem teljesen nem lehet, a csúnya szavakat,de lényegesen lehet csökkenteni a számukat. Illetve szókincs gyarapítással, kevés szavunk van, amit nem tudunk kimondani, odamondjuk azt a bizonyost. Nem tudom, versolvasás, vagy, szinonima szótár, választékosan beszélni. Tudatosan kerülni akár élő társaságot, akár a médiát, akármit ahol úgy beszélnek. Nekem ezek jöttek be.

Kedves Lelkiatya! Én csak szeretném megköszönni a válaszát a próbaidős munkámmal kapcsolatban,és úgy fogok tenni,ahogy javasolta. Ha Isten is úgy akarja,hamarabb találok majd mást,és akkor nem kell felmondási időt töltenem,hisz próbaidő alatt nincs ilyen. Ami viszont a templomot illeti,azt nem tudom megígérni. Őszintén sajnálom. Soha nem a társaságért jártam templomba -én ott is egyedül voltam-,Jézussal most is beszélgetek,a gondolataimban van nappal,és Vele alszom,a párnám alatt lévő kereszttel… De Isten folyton próbára tesz,nemcsak az életben,de a munkában is. Azt kértem adja meg nekem,ami a legjobb nekem. Hát ez lenne az? Vagy tán ez a büntetésem,mert nem tartottam be az ígéretem? De akkor hol az az igazság,hogy -- ha hűtlenek vagyunk is ,Ő hű marad,mert Ő magát meg nem tagadhatja--? Nem számonkérés ez,csak a saját elkeseredésem… Ha egy sebet nem kezel senki,mert olyan helyen van,amit már sem más,sem önmaga nem ér el,az bizony elmérgesedik,és örökre gyógyíthatatlanná válik...

Kedves Lelkiatya! Kicsit tartok attól, hogy feleslegesen kérdezek és nem lehet megválaszolni a kérdésem, de azért megpróbálom, mert nagyon nehéz ezt megértenem. Mi katolikusok szoktunk olyat, hogy imádkozunk az elhunytak lelkéért. Talán furcsán hangzik, de én olyanról is hallottam, olvastam, hogy valakik még Júdás üdvösségéért is imádkoznak. Először ortodox keresztényektől hallottam ezt, hogy bizonyos szerzetesek megteszik és utána 1-2 katolikus oldalon is láttam példát arra (amerikai oldalak), hogy az illető hívő vagy levelet írt egy atyának és tőle kérdezte, imádkozhat-e Júdásért (az atya igent mondott) vagy egyszerűen csak leírta valaki valahol, hogy ő fog. Eddig nem csináltam ilyet, de tegnap több dolog miatt is a figyelmem Júdásra irányult és volt bennem egy sugallat, egy megérzés vagy nem tudom minek mondjam, hogy imádkozzak érte. Pontosabban valahogy úgy volt, hogy azon gondolkodtam, biztos nem üdvözült, biztos a Pokolban van és akkor jött egy sugallat, hogy akkor ha én így gondolom, ha így van, imádkozzak érte. Egyébként éppen ezelőtt részben más téma kapcsán kerestem valamit a youtube-on. Beírtam egy nem Júdáshoz kapcsolódó keresést. Nos, mint írtam, közben gondolkodtam Júdás kapcsán. Jött a sugallat. Azután nem kezdtem imádkozni, de az egyik katolikus videó, amit az eredeti kérdésem kapcsán találtam, pont arról szólt, hogy Isten hogy viszonyul az öngyilkossághoz, hogy lehet esetleg mégis remény az öngyilkosok számára, egy atya beszélt benne a nagymamájáról, aki öngyilkos lett, hogy hogyan kapott egy másik atyától utasítást, hogy imádkozzon érte, hogyan derült ki neki, hogy üdvözült, bizonyos szentek mit mondtak az isteni megbocsátás és üdvösség kapcsán, és hogy ez az egész hogy vezetett el ahhoz, hogy pap lett belőle. Nem tudom, hogy ez véletlen egybeesés-e, de érdekes, hogy pont úgy jött ki a lépés, hogy azután talált meg ez a videó, miután Júdásra gondoltam. A videóban egy szó sem esett Júdásról, de kapcsolódott a megbocsátáshoz, ez tény. Persze mivel mind2 a megbocsátás témája, csak a videót magam miatt kerestem, a sugallat meg Júdás miatt jött, ez így egybeesik, de akkor is érdekes. Bevallom, mikor ezt néztem, akkor is úgy elgondolkodtam, mikor ez az atya beszélt arról, hogy imádkozott a nagymamájáért és hogy van remény és van értelme imádkozni azokért is, akik elvették a saját életüket, akkor volt egy olyan érzésem, hogy tegyem meg én is Júdásért. Megtettem végül.....tele bizonytalansággal a szívemben, féltem, hogy rosszul teszem, de azóta is azon kattogok, hogy nem tudom megérteni. Mint írtam, másoknak is volt már olyan sugallata, olyan szándéka, hogy imádkozzon érte. Elvileg Júdás nem üdvözült, vagy legalábbis nagyon sokan nagyon szigorúan és kategorikusan azt mondják, hogy nem. A szentek között mondjuk többféle meglátás is van, néhányan azt mondták, hogy látomásuk volt a tisztítótűzről és Júdást is látták ott, de ez a ritkább vélemény. Szóval azt nem tudom megérteni, hogy ha tényleg nem üdvözült, ahogy elvileg maga Jézus mondta a Szentírásban meg igazából néhány szentnek, akkor miért lehet mégis az, hogy néhányaknak van egy olyan szándéka, hogy imádkozzon érte? Persze van szabad akarat, de amikor egy keresztény ember imádkozik valakiért, azért abban benne van a Szentlélek sugallata, nem? Szerintem nincs ima isteni sugallat nélkül. Nem vagyok tévedhetetlen, az igaz. Azt nem tudom elképzelni, hogy a Sátántól lenne ez mert ő sosem akarna imádságra késztetni minket, ez ellentétes az akaratával. Ráadásul Júdás kapcsán szerintem még jobban érvényes minden, ami egyébként is érvényes, hiszen amikor az ember imádkozik, akkor azért teszi, mert azért valamilyen szinten hisz Istenben, akarja még a vele való kapcsolatot, azért még tud remélni, nem akar elfordulni tőle, bízik a megbocsátásában és amúgy is szép másokért imádkozni, de szerintem ha valaki Júdásért imádkozik, akkor az már egy magasabb szintje annak, hogy hisz az isteni irgalomban. Júdást a fél világ megveti és utálja és nagyon sokan biztosra veszik, hogy elkárhozott. Amikor valaki Júdásért imádkozik, akkor valahol az van benne ebben, hogy "Isten irgalma olyan végtelen, hogy még neki is van megbocsátás" vagy hogy még az iránt is érdemes egy jó gesztust tenni, jelen esetben az imában, akit mások megvetnek, aki ezt a legkevésbé szokta megkapni. Mintha Isten kiválasztana bizonyos embereket erre, hogy tudjanak még jobban bízni az ő irgalmasságában, legyen bennük még több együttérzés és imádkozzanak ezért az apostolért, aki elvette saját életét. Bizonytalan voltam mikor imádkoztam érte, elismerem, de valahol mintha mégis ez lenne pedig benne, amit leírtam. De egy ilyen jó dolog meg csak Istentől származhat, nem? Az ima eleve csak tőle jöhet, a szándék. De ez meg elvileg ellentmond annak, amit sokan mondanak, hogy Jézus megjelent szenteknek és olyan dolgokat mondott, ami lehet nem mondta ki szó szerint, hogy Júdás elkárhozott, de ez olvasható ki belőle vagy nagyon közel áll ahhoz más. De ha meg a Pokolban lenne, miért helyezné Isten bizonyos emberek szívére, hogy imádkozzanak érte? Annak nem látom semmi értelmét mert az úgyse változtatna a sorsán, elvileg nem mehetne a pokolból a mennybe. Félreértés ne essék, nem felmagasztalni akartam azokat, akik imádkoznak érte, csak azt akartam mondani, hogy valahogy ebben az isteni irgalmasságba vetett nagy bizalom van ott. Bennem is volt egy ilyen, persze jó szándékból. Ami engem illet, azóta sem tudok békésen arra gondolni, hogy jól tettem, amit tettem, bár az ima nem tudom lehet-e bármikor is rossz, és megérteni főleg nem tudom, képtelen vagyok rá, hogy ez az egész hogy egyeztethető össze. Azt nem tudjuk itt eldönteni, hogy Júdás üdvözült-e, de már az is segítene ha valahogy a logikáját meg tudnám érteni az egésznek és valahogy érteném azt, ami számomra ellentmondásos. Bízom benne, hogy nincs olyan ima, ami rossz lenne és amiért Isten haragudna rám.....remélem.....

Tisztelt Lelkiatya! ... beszélgettünk és egy nálam idősebb ember olyan poént mondott ami szerintem káromló nevető helyzetet eredményezett és elsőre én lefagytam nem akartam túl szigorú lenni vagy megítélni ezt az embert. ... Próbálom sokszor humorosan, kedvesen de határozottan hàtha a másik észreveszi magát de nem kellene keményebbnek lennem? Szabad ezután ilyen emberekkel kedvesnek lenni jópofának vagy inkább éreztessem vele passzivitással nem tetszésemet? A válaszát, segítséhét köszönöm. Az egész kérdést kérem ne tegye ki.

Kedves Lelkiatya! Szeretném a segítségét kérni, kérem segítsen nekem helyesen látni a dolgokat és így helyesen dönteni. Próbaidős vagyok az új munkahelyemen, amire két évig vártam, hogy üresedés legyen. Miután beadtam a pályázatomat minden nap imádkoztam Jabec imájával: Bárcsak megáldanál engem Istenem, kiterjesztenéd határomat,-- nekem adnád az áhított állást --,velem lennél, hogy ne érjen semmi bántódás. Kértem Istent, adja meg, ami a legjobb nekem. Megkaptam az állást, hihetetlen boldog voltam és hálás Istennek, mert megadta amit kértem. Deén nem tartottam be a Neki tett ígéretem, miszerint visszatérek a házába, a templomába is. Nagy reményekkel jöttem az új helyre, de csalódtam és már nem tudom, jó helyen vagyok-e. Szakmailag fejlődni szerettem volna, de számomra kiderült, itt sokkal kevesebbet tehetek, mint eddig bárhol. A munkám egy szegmensét, amit nagyon szeretek, ezért is szakvizsgáztam belőle,a közvetlen főnököm szemében: – nem hozzáadott értéke a munkámnak--. Egy világ omlott össze bennem. Értéktelennek és haszontalannak éreztem magam. Később ugyan elnézést kért,de én nem tudok mit kezdeni vele,mert még most is hallom a szvait. Azt mondta,látja,nehezen engedem el a dolgokat,ezért betett abba a skatulyába. Nem jelölt ki nekem feladatot és tehetetlennek és feleslegesnek érzem magam,miközben folyton szurkálódik. Olyanokat mond négy szem közti beszélgetéseken,hogy van egy kolléganő,akivel senki sem jön ki,és nekem az itt maradásom feltétele,hogy jóban leszek vele. A kapott fizetésemért,vagy megszokom,vagy megszököm. A vezetőséggel csak rajta keresztül történjen a kommunikáció,mert ők nem mindenkihez alacsonyodnak le. Azért hozzátette,ne vegyem magamra. De mégis nekem mondta. Azt is mondta,hogy a próbaidő azért van,hogy összecsiszolódjunk,és,hogy ez a munkahely előttem is létezett és utánam is létezni fog. Kiválaszthatott volna egy szőke,nőies méretekkel rendelkezőt – bocsánat,ő nem így mondta,de azt nem írhatom le–és kevesebb tapasztalattal rendelkezőt,akinek jóval kevesebb bért kell fizetni. Bizony emiatt,amúgy is óriási lelkifurdalásom van,nem merem elmondani senkinek mennyit keresek. Nagyon bánt,mert az eddigi bérem háromszorosáért nem dolgozhatok úgy,ahogy azelőtt jóval kevesebbért. Azért vagyok itt,egy kollégát,akivel jól ki kell jöjjek,támogassam döntésképtelenségében,aki ráadásul neurotikus. Nem tudom mitévő legyek,a próbaidőm december végéig szól,és döntenem kellene,különben csapdába esem. Tudom,a legtöbb embert a pénz motiválja egy munkahelyen maradásnál,de én ennél kevesebbel is beérem,nincsenek igényeim. Ha el is veszítem,ez a három hónap arra szolgált,hogy az adósságomat rendezni tudom,anélkül,hogy egy újabb hitelt kellene felvennem. Sajnos az életem,ha életnek lehet ezt nevezni,nem leányregény. Az sincsen rendbe,de erről nem írhatok,mert túl fájdalmas,és igazából szégyellem is. Csak annyit írnék róla,hogy régen,nagyon régen nem ragaszkodom már az élethez. Nincs senkim akire támaszkodhatnék,nincs senki,aki segítene talpra állni. Olyan vagyok,ahogy József Attila írta az Egyedül c. versében: Egyedül fogok én állni a világon. Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom. Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,Aki szenvedésben csókot csókra adjon. Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,Aki büszke arra, hogy mellette állok. Aki míg én alszom őrködik könnyezve,És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve. Aki szeret engem, aki meghal értem, S még akkor is szeret örök-visszatérten. S nem fog borulni le rám senkise sírva,Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Tisztelt Lelkiatya! Hallottam már olyat, hogy: -Ma már környezetvédelmi okokból az evésben való mértéktelenség is súlyos bűnnek számít -és hogy ne együnk halat, mert egyrészt emiatt nehezebb helyzetbe kerülnek a halászatból élő népek,és mert a halászat jelenlegi módja állatkínzásnak minősül. Ezek a dolgok tényleg így vannak? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Lelkiatya! A lelkemben úgy érzem, hogy nagy szükségem van a gyónásra, de berekedtem és alig van hangom. Elfogadja az Úr, ha a lelkemben gyónok neki, ameddig a hangom helyreáll? Dóra

Kedves Lelkiatya, Sokat csúnyán beszélek, amikor ideges vagyok, és ez nagyon zavar, de nem megy a leszokás róla. Korábban kicsit mindig megítéltem azokat, akik csúnyán beszélnek, és bár 20 évig ilyen környezetben voltam, mostanára ( 1-2 éve) szoktam rá magam is. És nemhogy egyre kevesebbet beszélnék csúnyán mérgemben, hanem inkább többet sajnos. Úgy érzem, a JóIsten tanítása is ez, hogy lám, ne ítélkezzek,hiszen magam is bele estem a csapdába. Rettenetesen zavar, és nagyon szégyenlem.Viszont, hogy tudok belőle kijönni?

Kedves Lelkiatya! Amikor imádkozom rokonaimért, sokszor van olyan, hogy úgy fogalmazok, hogy kérlek Uram X-ért, meg Y-ért...de elsősorban Z-ért. Például imádkozom férjem és az én családomért, de valahogy mindig az én családtagjaimat előbbre veszem, és ők vannak az "elsősorban" kérésnél. És, ha mondjuk a férjem testvéreire már nincs időm, akkor őket csak úgy egybeveszem, hogy "és a férjem testvéreiért is"...Ez azért is van talán, mert egyik családdal sem olyan nagyon jó a kapcsolatunk, de én mélyen, belül azt szeretném, hogy az én családommal mégiscsak jobb legyen...Ez persze, nagyon csúnya dolog tőlem, és személyválogatás is...meg ki tudja mi még. Talán az is, hogy szeretném, ha férjem pozitívabb véleménnyel lenne róluk, az én testvéreimről ( merthát mégiscsak az én rokonaim, s szeretném nagyobbnak látni őket férjem szemében). Bocsánatot is kérek emiatt Istentől. Mégis, legközelebb is így csinálom...És ha nem is mondom ki így szó szerint, a szívemben, gondolatomban mégis így van, hogy az én oldalamat veszem előre, őket tartom úgymond fontosabbnak, hogy imádkozzam értük. Régóta van ez eképpen, de csak mostanában tudatosult bennem ennyire tisztán. Hogyan tudom ezt a dolgot a helyes irányba terelni? Egyáltalán, ilyen szívvel, ami ennyire féltékeny vagy irigy vagy önző, imádkozhatok én értük?

Kedves Lelkiatya! Talán feleslegesen ezen gondolkodnom, de tényleg kíváncsi vagyok: a "kipurcanni" szót bűn használni vagy nem? Úgy tudom, azt jelenti, hogy "meghalni", csak annak egy kevésbé elegáns kifejezése, hogy így mondjam. Szerintem egy komoly témáról nem jó ilyen leredukált, félvállról vett szavakkal beszélni és ezért gondolkodtam el, hogy bűn-e ennek a használata. Az igaz viszont, hogy én akkor, amikor ezt használtam, nem így értettem, nem is tudtam, hogy ezt jelenti. Sokkal inkább valami nagyon nagy fáradtságot, valamilyen összeesés határát súroló fáradtságot akartam vele kifejezni. Lehet túlgondolom, de bűn ennek a használata így vagy nem?

Kedves Lelkiatya! A kérdés, amit felteszek, először talán dicsekedésnek tűnhet, de egyáltalán nincs vele ilyen célom. A kérdésem az lenne, hogy amikor megtisztul valaki sok bűnéből, Isten kegyelméből, az egy nagy dolog, egy elég nagy kegyelem vagy igazából ez bár kegyelem, amolyan természetes, átlagos dolog, hiszen a keresztény életnek ez is célja? Gyermekkoromban katolikus voltam, már akkor is görögkatolikus, csak aztán elfordultam a hitemtől. Akkor egy időben több súlyos bűnöm is volt, nem imádkoztam, Istenben kételkedtem, nem jártam liturgiára vasárnap sem, irigy voltam másokra, esetleg utáltam is az ellenségemet, az önkielégítés bűnébe is sokszor beleestem, másokat bántottam szavakkal és cselekedetekkel. 4, lassan 5 éve hívott vissza magához Jézus. Akkor ezektől megszabadultam, de tényleg mindegyiktől, amit felsoroltam. Vagyis, az önkielégítés bűnétől fokozatosan, nem olyan gyorsan mint a többitől, de végül attól is. Azóta is folyamatosan változok és még több bűn vétetett el tőlem: már nem veszem hiába Isten nevét, pedig ezzel is sokáig küzdöttem, sokkal jobban tudom megőrizni a türelmem másokkal, a veszekedések már teljesen elmúltak és nem mindig, de jobb esetben az is sikerül, hogy ne is éreztessek semmi rosszat a másikkal. Azok a bűnök, amelyektől megtisztultam, azok már nem is kísértenek. Szóval nem csak, hogy ellenállok mikor kísértve vagyok, hanem eleve nincs már kísértésem rá. Néha csodálkozok is ezen, hogy hát az lenne a "normális" hogy legyek kísértve ezekre, de nem vagyok. Egy átlagos keresztény ember vagyok, de valamiért én egy nagyon nagy kegyelemnek érzem ezt. Már az is nagy dolognak tűnik ha valaki kibír egy kísértést bűn nélkül, de nekem Isten kegyelméből már a kísértéseim sincsenek ezekre a bűnökre. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem már nincs miben fejlődnöm, mert ez így nem lenne igaz, de most nem ez lenne a lényeg. Őszintén érdekelne az Ön véleménye: jogosan érzem azt, hogy valami hatalmas kegyelemben részesültem? Az egyik atya, akinél egyszer gyóntam, azt mondta, hogy már az is nagy dolog ha halálos bűnei nincsenek az embernek. A halálos bűnhöz tudtommal kell a szándékos beleegyezés. Ahhoz nyilván egy kísértés. Nekem pedig már kísértés sincs ezekre. Egy másik atya pedig azt, hogy sokan a feléig se jutnak el annak, ahova én mostanáig eljutottam. Nem én kérdeztem a véleményüket, maguktól mondták, Önt viszont most tényleg én kérdezem magamtól. Nem dicsekedésből kérdezem, tényleg nem azért, csak szeretném a véleményét: tényleg hatalmas kegyelem az, amiben részesültem vagy csak nekem tűnik nagy dolognak? Ha az ember 1-2 bűnéből megszabadul, de a többitől nem vagy ha több bűnét nem követi el, de amúgy a kísértés megvan rá, az is kegyelem, de olyan mintha én még ehhez képest is nagyobb dolgot kaptam volna. Jól érzem, amit érzek az egésszel kapcsolatban vagy túlzok?