Dícsértessél az Úr Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! Római katolikus vallású család vagyunk, a családunkban a gyerekeinket is így neveljük, hívő emberek vagyunk. Férjemmel négy gyermekünk van. A két nagyobbik lányunk külön él már tőlünk. A kisebbik férjhez is ment,a vejünket fiunkként szeretjük. 2024-ben tavaszán azonban a lányunk elmondta nekünk, hogy házasságunk nem működik, már túl vannak a párkapcsolati és az egyéni terápián is. Alig akartuk ezt elhinni, mert semmit nem vettünk észre a problémákból, a mai napig sincs vita, veszekedés közöttük. Próbálták a nehézségeiket megoldani, de nem sikerült. A lányom azon a nyáron külön költözött. Azóta is folyamatosan imádkozom a házasságukért. A lányom, aki a külön költözéskor már fizikai tüneteket is produkált, a költözés után bár hosszú hónapok alatt, de újra kivirult, boldog lett. Az imák és a remény mellett, mi is kezdtük elfogadni a helyzetet. Azonban ahogy telt az idő a lányunk egy régi baráti ismerősükkel mélyebb kapcsolatot alakított ki. Ez a férfi a nehéz helyzetekben mindig mellette állt, támogatta, segítette őt, így nem is lepődtünk meg, amikor közölte velünk, hogy összeköltöznek. Viszont a szívem és a lelkem egyszerűen nem tud megnyugodni. Egyrészt a legjobbat szeretném neki, hisz tudom, Isten végtelen szeretete ott van vele, mégsem tudom ezt a kapcsolatot a szívem mélyén elfogadni. Főleg úgy, hogy ez a férfi 20 évvel idősebb nála, elvált és három gyermeke is van. A lányom viszont szereti, boldog vele. Mit tudok tenni? Beszéltünk már sokszor vele erről, de hajthatatlan. Mikor teszek jót vele? Hogyan tudok " jól" imádkozni érte, értük, a vejünkkért, hiszen a válást még nem mondták ki? Annyira tanácstalan vagyok. Imádkozzak azért a kapcsolatért, amiben boldogtalan volt és belebetegedett, imádkozzam ezért, amiben kiteljesedett és boldog? Hogyan tudnám elengedni a rossz érzéseimet ezzel a viszonnyal kapcsolatosan? Mit tegyek? Köszönöm szépen előre is a válaszát.
Szívem mélyéből osztozom Önnel, ez nagyon nehéz helyzet. Talán nincs is igazán jó megoldás rá. Ezért én is tanácstalan vagyok, mit is mondhatok. Az alaphelyzet az, hogy a világ mindnyájunkra rettenetes erővel hat. Azt szajkózza, hogy el kell válni, ki kell menni a rossz helyzetből, meg kell szabadulni a szenvedéstől. Ma már kifejezetten nevetségesnek tűnik azt hangoztatni, hogy a szenvedés jót tesz, a szenvedésre szükségünk van, a szenvedés nemesít. Ha nem egy jóval idősebb, egyébként is családi kötelékben lévő férfi volna, aki karjai közé fogadja a lányát, akkor még el is gondolkodnék, hogy esetleg valóban valami súlyos defektus lehetett az első házasságának megkötésekor. Ilyenkor siet az Egyház a bajba jutott emberek segítségére, és vizsgálja meg nagy alapossággal, hogy hátha az ilyen házasság nem is volt érvényesen megkötve, lehetséges, hogy a hamar jelentkező nehézségek egy rejtett, súlyosabb okra vezethetők vissza, amely eleve érvénytelenné tette a házasságot. Ilyenkor lehet tovább lépni, a házassági próbálkozásból kilépve új életet kezdeni. Az a tény azonban, hogy olyan férfi erősíti az első házasság tönkremenetelét, aki már ezt egyszer maga is átélte, gyakorlatilag kódolva van, hogy ha - ne adja Isten - vele is próbálná összekötni az életét, akkor előbb-utóbb abból is majd válás lenne, nos az ilyen tényezők csak még jobban fölerősítik bennem a gyanút, hogy a sötét oldalról fúj ez a szél, amely szépnek tartott, valójában mérgező helyzetekkel sodorja az érintetteket egyre rosszabb helyzet felé.
Mit tehet mint édesanya? Például én megvizsgáltatnám - ehhöz lehet, elég egy hozzáértő pappal való beszélgetés - hogy az első házasság vajon érvényes volt-e vagy sem. Ha az látszik, hogy igen, érvényes volt, ez hátha a lányát arra készteti, hogy azért ne olyan könnyedén ugorjon ki belőle. Ezen felül, azt hiszem, más eszköze nincsen, csak az imádság. Imádkozni azért, hogy a lánya fölébredjen, hogy ne a világ szólamát fújja, amelyet sajátjának vél, hanem merje fölismerni a krisztusi utat. És még inkább merje követni azt. "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét..." Én is imádkozom a családjukért.
Tisztelt Lelkiatya! Most írogatok egy lánnyal, de nagyon sok idő mire válaszol, akár órák is. Már februárban írogattunk csak az nem jött össze, és megkérdeztem hogy újra akarja e probálni és igent mondott, de úgy tűnik hogy nem annyira érdeklem, sok idő mire vissza ír(akár órák is) kürölbelül csak én beszélek stb. Akkor miért mondott igent? Régen nem ilyen volt. Mi lehet Isten akarata itt, imádkoztam emiatt de nem tudom. Nem akarok kamu reményt kapni ezzel a kapcsolatban kapcsolatban.
Az órák... az sok idő? Ha a leány éppen iskolában van, barátok vagy családtagok között, vagy más munkája, elfoglaltsága van? Ha nem válaszol azon nyomban, vagy néhány órán belül, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy neki nem fontos ez a kapcsolat. Persze, hogy valóban fontos-e, az majd ki fog derülni, de ehhöz idő kell. Minden emberi tevékenységünkhöz idő kell, az idő segít megérteni a dolgokat, helyzeteket, segít megtisztítani a gondolatokat. Hagyjunk időt a dolgainknak. Főként az ilyen érzékeny területen, mint az érzelmi szálak fonódása. Ezt tudom mondani Önnek, hogy ne legyen türelmetlen sem ebben a kapcsolatban, sem Istennel kapcsolatban. Végezze a feladatait lelkiismeretesen, és mindig örüljön, amikor kap hírt, üzenetet ettől a leánytól. Várja ezeket, de ne elvárja. Akkor fog tudni igazán örülni. Aztán, meglátjuk, mi hogyan alakul. Most legalábbis semmi oka az elégedetlenségre. A türelmetlenségre meg soha nincsen ok.
Tisztelt Lelkiatya! Ki a "lelkiatya"? Vagyis az itt megfogalamozott kérdésekre ki válaszol valójában? Esetleg több személy? Ha nem nyilvános a kilétük, az talán mégsem titok, hogy az illető(k) görögkatolikus áldozópap(ok)-e? Illetve hányan is vannak egyáltalán?
Igen, többen is válaszolnak. Nem mindig görögkatolikus papok. Azokhoz továbbítom a kérdést, akik jobban értenek ahhoz a témához, amelyet érint.
Tisztelt atya! Az itt föltett kérdések, üzenetek küldője mennyire anonim az Ön számára? Valamilyen módon "lenyomózható" ki teszi/kik teszik föl ezeket ezen a fórumon?
Nem, ez teljesen anonim. A fölvetett lelki kérdésre születik a válasz, amelyet ki-ki a maga szükséglete, fogékonysága szerint használ föl. A válaszok legtöbbje nem csak a kérdezőnek szól, hanem mindazoknak, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy Fradi sálat lehet viselni a templomban? Tegnap kaptam és azóta mindig rajtam van és holnap mennék misére benne, de eszembe jutott hogy mi van ha nem szabad viselni, válaszát előre is köszönöm fradistákgyöngye
Természetesen. Az Úr is örvendeni fog ezért. Nem azért, mintha ő fradi drukker lenne. (Illetve az is, de ő egyszerre mindenkinek tud drukkolni - ezt csak ő tudja megcsinálni.) De legfőképpen azért, mert ez Önnek örömet okoz, egyéniségéhöz tartozik. Ha netán valaki megszólná ezért, és esetleg arra válaszolni kell, mondja azt, hogy meg akarta mutatni az Úrnak, azért hozta el. Gyermekkoromban azt tanultam, hogy minden új ruhát először a templomba kell elvinni. Ezt is tekintheti így.
Kedves lelkiatya ki van a megszentelő kegyelem állapotában? Piroska
Kedves Piroska!
Nem biztos, hogy pontos választ tudok Önnek adni. Ez a kifejezés a latin teológia egy sajátos terminusa, amit a keleti teológia nem ismer, nemigen használ. Azt mondhatom, hogy Isten ajándéka és az ember erőfeszítéseinek eredményeképpen a lélek ebben az állapotában könnyen hajlik a jóra, érzékeli az imádságra késztetést, tisztábban tud meghozni döntéseket. Nem ismerek éles határvonalat a megszentelő kegyelem és annak elvesztése mezsgyéjén. Mindig törekedni kell arra, hogy ebben az állapotban legyünk. Nyilván minden bűn ezzel ellentétes. Annyit mondhatok még el, hogy azt tapasztalhatjuk, hogy amikor az ember Istenre figyelő életet él, amikor buzgón törekszik az ő szavának, tanításának megtartására, akkor valahogyan kézre áll a világ, abban is jobban el tudunk igazodni.
Tisztelt Lelkiatya! Nehezemre esik küzdeni a bűneim ellen, legyen ez önkielégítés, harag,stb. De egy atya az mondta hogy induljak el a szeretet utján, tegyek jót, szeressek. És ezután jobb lesz a kísértéseim, könnyebb lesz küzdeni, és a legfontosabb, érezhetem Isten szeretetét. Ez így jó, de mindig elinduluk a szeretet, de aztán megállok, nem tudom miért, valahogyan nem jön a jó és a szeretet egy idő után. Ezzel kapcsolatban kérek segítséget. Meg egy másikkal és szeretném a segítségét kérni. Van egy lány akit kedvelek, beszéltem vele. De már több mint 2 hete nem válaszol. Talán mert nem szeretetből indult ez a kapcsolat (egy barátom úgy atta oda az elérhetőségét hogy szexuálisan elégitsen ki) és most el is veszett egy kicsit a vonzódásom hozzá. De most van egy másik lány, akit bekövettem és ő is engem, vele korrekt lenne hogy elkezdek írogatni? Mert már szerintem nem is fog visszaírni az a lány. Köszönöm előre a válaszát.
Elöljáróban annyit le kell szögeznünk, hogy a szeretet többféle is lehet. Egészen más az, amikor egy fiú megszeret egy lányt (megint teljesen más, amikor a lány szerelmet kínál föl neki, ami voltaképpen inkább csak testiség!), más, amikor szeretettel tartozunk szeretteink, rokonaink felé, s megint más, amikor rászoruló embernek, szegénynek, hajléktalannak ajánlunk föl segítséget. Azt sejtem, hogy amikor az atya az önkielégítés bűnének legyőzésére a szeretet gyakorlását javasolta, akkor leginkább ez utóbbira gondolhatott: induljon el a szolgáló szeretet útján. Vagyis feledkezzék meg önmagáról, ne a saját testével, saját örömeivel vagy éppen kudarcaival foglalkozzék, hanem vegye észre más emberek baját, azokra irányítsa figyelmét, arra fordítson energiát, hogy másoknak segítsen. Ezt én is nagyon meg tudom erősíteni. Ez az önzetlen szeretet tud leginkább kigyógyítani minket a beteges önszeretetből. Ez, persze, nem mindig könnyű, főként ebben kitartani nem kis nehézséget jelent. De épp ebben áll a győzelem, annak lehetősége. Ki kell tartani, és egy idő után elpárolog a testi örömök keresésének kényszere.
Amit a párkapcsolatról ír, az egészen más. De próbálok arra is válaszolni. Ha szexuális kielégítés céljából formálódik egy kapcsolat, az nem igazi személyes kapcsolat, főként nagyon távol áll a valódi szeretetről. Az ilyentől sokkal inkább meneküljön. Örüljön, hogy az a kezdeményezés abbamaradt. Ugyanakkor jó szívvel bíztatom, hogy merjen kezdeményezni, ismerkedjék meg lányokkal, beszélgessen velük. Legjobb ezt társaságban, ahol szépítés nélkül lehet egymással találkozni (a sminket nem számítva). Míg a világhalón keresztül többnyire a szebb arcunkat mutatjuk meg - ma már vannak erre önmagukat kínáló programok is, amit szörnyűségesnek tartok! - és nem a valós személyről kapunk igazi benyomásokat. De azért így is indulhat kapcsolatfelvétel, ma már erre sok példa van. Csak törekedni kell arra, hogy mindjárt az elejétől fogva minél őszintébb, minél személyesebb legyen a kapcsolat.
Tisztelt Lelkiatya ! Segítséget kerem! Anyukám neveloszulo ...
DE nagyok üti a nevelt gyerekeket , csak az ágyon ültetnek és csak épp hogy ad nekik enni. Szidja atkozza őket. Névtelenül beakarnam jelenteni mert nagyon sajnálom őket mint gyereknek nem ilyen élet kellene. ( nem szeretti őket ...). Ön nem tudna hogy lehetne ez bejelenteni vagy nem tudná nekem segíteni...
Nagyon fontos, hogy erről a szomorú helyzetről mielőbb jelentést tegyen.
Az alábbi szervezeteknél tehet bejelentést:
Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály (4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 14-16-) Írhat e-levelet is a fehergyarmat@szabolcs.gov.hu címre, vagy telefonálhat: 06 (44) 795 647
OGYSZ Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye (4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál utca 3.) e-postacím: szabolcs.szatmar.bereg@ogysz.hu, telefonszám: 06/42-404-406
Kedves Lelkiatya! A házaságtörésre ami az én hibámból jött létre van bünbocsánat???
Mindenre van bocsánat. MINDENRE! Csak őszinte bánatot kell tartani. Házastársak esetében nagyon fontos a másik kiengesztelése is. Ez sokszor nehezebb, mint a Jóisten felé. Emberek vagyunk, nekünk nem mindig olyan könnyű megbocsátani, mint az Úrnak. Ezzel is számolni kell. Ha megtörtént a bűnbeesés, mindenekelőtt igyekezzék minél előbb meggyónni. Egyszersmind az atyától tanácsot kérni, hogy hogyan tárja ezt föl a házastársa előtt. Itt is bölcsesség kell, meg kell találni a legjobb módot, legmegfelelőbb időt és körülményt hozzá. Ez nem színjáték, hanem az emberi bölcsesség követeli meg ezt a körültekintést. Az biztos, hogy mielőbb be kell vallani a házastársnak is, de az ehhöz szükséges körülményt, időpontot jól meg kell választani. Persze, nagyon bízom abban, hogy ez a válaszom már idejét múlt, és ezeket a lépéseket azóta már meg is tette. Imádkozom is ezért.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy milyen gyakorlati tanácsot adna arra hogy ne az önkielégítés bűne elleni küzdelem legyen a lelki életem központi része. Úgy érzem magam mint egy kelj fel Jancsi, aki újra és újra elesik és újra újra meggyóntam... Szinte már semmi más ellen nem tudok figyelni mindig arra kell figyelni hogy ne kövessem el, de még így is 4 naponta menetrend szerint elbukom az éjszaka amikor lankadt a figyelmem... Nőként nagyon magas a tesztoszteron szintem és állandóan stresszes az egész életem de tudom hogy nem szabad kifogásokat keresni. Tanácsát előre is köszönöm Terézia
Kedves Terézia!
Nem írt róla, de az ilyen jelenséggel általában együtt járnak más, hasonló tartalmú bűnök is. Pl. érzéki tartalmú képek, netán filmek nézegetése, ilyen jellegű gondolatok beengedése. Ezek a nagy elbukás előzményei, de voltaképpen már részei is. Ezeket kell elkerülnie mégpedig figyelemeltereléssel. Amikor megjelenik a gondolat, ez az első és legfontosabb lépés. Ilyenkor azon nyomban Jézusra kell tekinteni, ha kell, fölkiáltani, a Jézus-ima fohásszal szorosan az Úrba kapaszkodni. Ha ez az elszánt erőfeszítés eleinte csak azt eredményezi, hogy nem négy, hanem öt naponként bukik el, ez már hatalmas eredmény, nagyon örüljön neki. Szóval, a figyelemelterelés, mégpedig figyelmünk Jézusra irányítása a legjobb eszköz. Javaslom még, hogy legyen rendszeres a lelkiélete: havonta gyónjon és (legalább) hetente áldozzon. Ez a bűn nem a lelkiéletének a része, hanem egy pszichés beidegződés - persze, a kísértő éppen erre játszik rá! Ki lehet belőle gyógyulni, s hogy erre a fórumra írt erről, ez már a gyógyulás útjának a kezdete. Én is imádkozom Önért, s talán még mások is...
Kedves Lelkiatya!
Emlékszem, hogy amikor volt a népszámlálás, akkor híres görögkatolikusokkal is készítettek interjút, ezzel bátorítva mindenkit a hitük megvallására. Ilyen volt pl. dr. Kulja András is. Amint politikai pályára lépett, egyből levettek minden riportot vele a görögkatolikus egyházi felületekről. Azt szeretném kérdezni, hogy addig volt jó, amíg nem volt politikus? Vagy az a baj vele, hogy nem Fideszes, mint az egyház nagy része?
Úgy látom, ezt a kérdést másodjára is föltette, mert korábban nem válaszoltam rá, nem lévén igazán lelki tartalmú kérdés. A tisztánlátás végett azonban mégis megkérdeztem hozzáértő embereket erről. Azt a választ kaptam, hogy semmit nem töröltek le a korábbi anyagokból. Ha ezt Ön nem így látja, javaslom, forduljon a Metropólia Sajtó osztályához. Ők szélesebb körű tájékoztatást tudnak adni ebben a kérdésben.
DJK!
Halálos bűn-e a házasság előtti szexuális kapcsolat?
Nem szívesen válaszolok erre a kérdésre. Alapvetően azt kell mondanom, hogy nem. Hiszen föltételezhetően nem azért követi(k) el ezt a bűnt, hogy ezzel szándékosan szembeforduljanak Istennel. Ami a halálos bűn egyik "kritériuma". Ez igen ritka eset, ha egyáltalán van ilyen. Mindazonáltal attól tartok, ha azt a választ hallja meg csupán, hogy nem halálos bűn, akkor ezek után némi fölhatalmazást érez majd arra, hogy akkor mégsem olyan súlyos dolog, s "nekünk annyira jó, a Jóisten meg nem annyira haragszik érte," akkor miért ne? Az efféle gondolkodás teljesen félrevezet bennünket, akár az Istentől való elfordulásig is eljuttathat. Az rejlik mögötte, hogy Isten nem is igazán akar nekünk jót, ha ettől eltilt. (Ádám bűne a Paradicsomban volt hasonló!) Másrészt rögzíti azt, hogy ebben a bűnben lehet élni, akár hosszabb ideig is. Amely mindenképpen hitbeli tompultsághoz vezet. Nem beszélve arról, hogy a jövendőbeli házasságnak is súlyosan kárára van, a megszülető gyermekeknek ártalmára, ha ezt a nagyon kézenfekvő isteni tanítást nem veszik komolyan. Szóval, nem halálos bűn, de halálos komolyan hangsúlyozom, hogy Isten, a házastársa, a gyermekei, az egész társadalom és az Egyház java miatt is messze tartózkodnia kell tőle.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem személyes indíttatású, személyes tapasztalataimmal és imáimmal kapcsolatos, de ha általánosságban tudna válaszolni, az is nagyon jó lenne. Az alapvető kérdésem ez: hogyan tarthatok ki az imában, amikor már régóta türelmes vagyok és igyekszek is annak lenni meg hinni, de nagyon nehéz és kezdem úgy érezni, elfogyott az erőm? Van egy dolog, amit kértem Istentől, egy hatalmas kegyelem. Nem szeretném felfedni, hogy mi az. Önnek régebben felfedtem és akkor megerősített benne, hogy az Úrtól van ez a kívánságom és meg fogom kapni valamilyen formában. Most már egyébként sokkal valószínűbb az is, hogy pontosan hogyan. Szóval, öt éve könyörgök érte. Amikor Önnek írtam, akkor még más atyával nem osztottam meg, de azóta igen. Egy atya, aki elég jól ismer már engem, azt mondta nekem, hogy meg fogom kapni. Nem tudom hogyan mondjam, eleinte nem akarta biztosra mondani meg eleinte annyira nem is volt ez központi kérdés, de utána történtek dolgok. Egyik alkalommal mondott nekem valamit, ami arra utalt, hogy meg fogom kapni. Valahogy olyan természetességgel mondta ezt, de olyan volt, mintha nem ő mondta volna. Mintha a Szentlélek vezette volna ebben. Rá is kérdeztem a következő alkalommal, hogy jól értettem-e és azt mondta, igen. Lett egy érzésem mostanában, hogy kétségek nélkül, hittel kellene kérnem ezt a kegyelmet. Érdekes módon az említett atya ezt is mondta nekem, csak azt is valahogy olyan érdekesen, belebújtatva egy másik beszélgetésünkbe. Amikor elmondtam neki, hogy úgy érzem, kétségek nélkül kellene imádkoznom ezért, nagyon helyeselte. Ezután a beszélgetésünk után nagyon erősen éreztem, hogy meg fogom kapni ezt a dolgot. Többször tapasztaltam azt, hogy nem hiszem, hanem tudom, hogy meg fogom kapni. Nem azért, mert annyira járna nekem vagy annyira görcsösön akarnám, hanem azért, mert volt egy érzésem, amit nem én erőltettem és nem is tudtam megmagyarázni, de éreztem, hogy meg fogom kapni a kegyelmet. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Volt több különös tapasztalásom is, amelyekre egy másik atya azt mondta, hogy ezek is megerősítések Istentől (az először említett atyával meg akartam beszélni, de nem tudtam). Különböző szituációkban nagyon erősen éreztem, hogy meg fogom kapni és ezek szent helyzetek voltak, az Úr szent jelenlétében (szentliturgia, római katolikus szentségimádás). Ezeket most lehet nem részletezném. Csak félig akartam elmondani a helyzetet, hogy mégis megismerje Lelkiatya a kérdés hátterét. A kérdésem a következő: mit tehetek ha tudom, hogy ki kell tartanom az imában és a türelemben, de úgy érzem, elhagy az erőm, nem tudok kitartani? Nem azért, mert nem hinnék benne, hanem mert nagyon nehéz éveken át könyörögni valamiért és még nehezebb, amikor azt sem tudom, meddig kell könyörögni. Ilyen szempontból könnyebb az, amikor az embernek van valami határidő a fejében, mert például egy egyetemi szak elkezdésekor elkezd azért imádkozni, hogy jól elvégezze az egyetemet és azon a területen legyen jó munkája. Vagy amikor van egy eljegyzés és a jegyesek imádkoznak az áldott házasságért....Az általam felvetett nehézségre mit tudna tanácsolni? Merítsek erőt a megerősítésekből, melyeket az atya szerint Isten adott nekem? Vagy mit csináljak? Az egy dolog, hogy hiszem, hogy megkapom, sőt, tudom, de akkor is nehéz, amikor nem látom mikor, nem tudom mit vár el még ahhoz tőlem Isten, nem tudom meddig kell még könyörögni és ráadásul ha egy olyan kegyelem, amire nem ártana lelkileg felkészülni, akkor még az is nehezebb.
Azt tudom tanácsolni, hogy az eddigi hitbeli küzdelmei mellé tegye oda a türelmet. Türelem! Én nem látok bele, hogy mi az, amit kért, és valóban megkaphatja-e. De azt veszem ki a szavaiból, hogy talán nem egy lelkiatya is megerősítette Önt abban, hogy megkapja. Nos, akkor bizonyára meg is kapja. De ha, mondjuk élete utolsó napján? Azzal egyáltalán ne törődjék, hogy mikor kapja meg. Ennek időpontját törölje ki a gondolataiból. Ha határidőt szabna az Úrnak, hogy eddig és eddig adja meg, az nemde bizalmatlanság volna? Ha már ilyen határozott kérésre szánta el magát, hagyja őrá ennek megvalósítását. Ez a tanácsom. (Hozzáteszem a magam véleményét. Szerintem legjobb semmit sem kérni a magunk számára Istentől. Úgyis megadja többszörösen is azt, amire szükségünk van.)
Krisztus születik! Azt szeretném megtudni, hogy a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházban van-e lehetőség az esti, 17:30-kor kezdődő Szent Liturgiák előtt vagy alatt gyónni? Illetve a gyóntatófülkébe vihetetek be magammal - egyik kedves barátom szavával élve - "bakipapírt" (lapot/telefont), amire összeírtam bűneimet, hogy ne felejtsek el egyiket sem?
A nyíregyházi székesegyházban minden este van gyóntatás a szertartások alatt, de egyénileg megbeszélt időben is biztosítanak időpontot gyónásra, lelki beszélgetésre. Az atyák elérhetősége az egyházközség honlapján (https://nyiregyhaza.nyirgorkat.hu/kapcsolat/), illetve az iroda ajtaján is megtalálható.
A "bakipapír" használatát jó megoldásnak tartom. Ennek csak akkor van veszélye, ha az ember abba a hibába esnék, hogy folyamatosan gyűjtögeti a bűneit, s ennek lajstromát hozza a gyónató pap elé. Ez már túlzás volna. De a szentgyónás előtti fölkészüléshez szabad és érdemes is puskát használni (mármint diáknyelven szólva). Sőt, azt javaslom, hogy az ilyen alaposabb fölkészülés esetén először azokat vessük papírra, amik sikerültek az elmúlt időszakban, amelyekért köszönetet mondhatunk Istennek. Ugyanis ne csak a bűneinket szemezgessük! Vegyük észre a jókat is, amiket Isten művelt velünk, bennünk, általunk! Így a papírka (telefonjegyzet) használata még indokoltabb, hisz azt biztosan nem tudjuk észben tartani, hogy egy-egy időszakban mennyi mindent köszönhetünk meg Istennek.
Tisztelt Lelkiatya! Isten nevét a kellő tisztelet nélkül vagy szükség nélkül nem szabad kimondani. Mármost vannak olyan nóták, mint pl.
"Kiszáradt a tóból mind a víz, mind a sár
A szegény barom is csak a pásztorra vár
Istenem, Teremtőm, adj egy csendes esőt,
A szegény jószágnak jó legelő mezőt"
Ha valaki ilyesmit énekel, bűnnek számít?
Mi kivetni való volna ebben a szövegben? Egyfajta imádságot fejez ki ez az ének, hiszen Istentől kér esőt. De még ha nem is valóságos kérésként énekeljük, hiszen már nem sok közünk van az itatótóhoz, a barmokhoz, a pásztorhoz, de az ének érzelmi töltésével akkor is azonosulhatunk. Nem tilos kiejteni Isten nevét. Ha sokszor gondolunk rá, természetes, hogy sokszor ki is mondjuk. Márpedig ez nem, hogy nem tilos, hanem kifejezetten üdvös.
