Kedves Lelkiatya!A Katolikus tanítás szerint a házaság törés halálos bün! Én 25 éve élek második házaságomba mind a kettönknek van érvényes Katolikus szentségi házasága a multjából 6 éve egyáltalán nem élünk szexuális élet így feloldozást kaptam és rendszeresen járok gyóni áldozni Az lenne a kérdésem hogy én a házaságtörés büne alól kaptam feloldozást 6 ével ezelőt??? vagy ez továbra is ebben a bünben élek??? Illetve még annyit kérdeznék hogy mivel nálunk semmilyen testi kontakt nincs ( pl ólelés,simogatás) csak a reggel mikor elmegy dolgozni illetve este hazajön a számra ad egy puszit! Ennyi és nem több bele fér e??? Nem csókolozunk ez nagyon fontos!!! Válaszát előre is köszönöm
Ön nem él házasságtörésben. Nagyon nehéz élethelyzetbe jutottak, és nagy hősiességgel, nagy lelki erővel élik meg. Isten ezt nagyon megáldja. Én azt javaslom, nyugodtan ölelje meg a párját, a szeretetnek ez nagyon szép gesztusa. Nemde gyermekeinket, barátainkat is megöleljük. De nem akarok beleszólni a részletekbe. Legyenek áldottak továbbra is!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet lemondani a szabad akaratról? Mert nem szeretnék miatta elkárhozni. De önkielégítés függő vagyok. Naponta elbukom és sajnos nem tudok ellene tenni semmit. Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! A függés betegség. Persze, hogy mennyi benne a saját felelősségünk, ezt a Mindenható tudja. Ez a kijelentés nem oldja föl a mi felelősségünket. Csak azért fontos ezt is tisztázni, mert nem ugyanúgy kell kezelni, mint a más jellegű betegségünket. Hozzáteszem, mint bűn, a beteg, romlott emberi természetünk következménye, a bűnös ember beteg ember, akinek gyógyulnia kell. Krisztus a gyógyító. A vele való egyesülés, a minél szorosabb kapcsolat, az imádság, a szentségek, az egyház egyéb eszközei, mind a terápia része.
A szabad akarattól nem lehet megszabadulni, mert ez az emberi létezésünk egyik alappillére. Ha nem lenne szabad akaratunk, nem lennénk emberek. Isten a szeretetében adta nekünk ezt a csak minket megillető lehetőséget, amikor a saját képmására alkotott minket.
De ne csüggedjen! Legyen türelmes a küzdelemben! El fog jönni a nap, amikor lesz ereje kilépni ebből a béklyóból. Soha ne adja föl a küzdelmet! Ha már egy nap sikerült elkerülni, már ujjonghat, az már eredmény. Aztán megpróbálja két nap, majd három. Így is lehet, ilyen fokozatosan. De arról is van tapasztalat, hogy egyszercsak az Úr elveszi. Nekem az egyik függőségemet a pócsi Édesanya egyetlen csókkal elvette. Óriási tapasztalat! Érdemes hozzá is fordulni.
Kedves Lelkiatya, a következő kérdéssel fordulnék önhöz. Vásároltam egy ikont. Mivel olyan városkában lakom, ahová csak havonta jár ki görögkatolikus atya, és akkor sem tudok mindig ott lenni, megkértem egy kedves ismerősömet egy viszonylag fiatal ròmai katolikus atyát, aki egyes görögkatolikus papokon is tùltéve jártas egyházunk szertartásaiban és dolgaiban, hogy áldja, és azon is erősködtem, hogyha lehet görögkatolikus imával. Nagyon szépen áhittal, összeszedetten énekelve meg is tette, ròmai katolikus papi ruhában.
Ez az áldás érvényes volt?
( Az atyának köszönhetem, hogy görögkatolikus vidékről más vidékre költözve, meg tudtam, tudom őrizni a görögkatolikus identitásomat, nagyon sok bátorìtást, segìtséget kaptam ehhez tőle. )
Istennek legyen hála, hogy ilyen jó lelkű római katolikus atyák segítik a lelki életünket! Magától értetődő, hogy sok áldást közvetítő ennek az atyának az imája is, éppen úgy, mintha bármely más római vagy görög atya végezte volna.
Kedves Lelkiatya! Mióta írtam, találkoztam az említett mentálhigiénikus szakemberrel. Segítene nekem, ha szeretném, de azt mondta, hogy az atya még szolgál nálunk, csak, mint kiderült, megváltozott a beosztása. Van új szolgálata, de az ideje kisebb részében nálunk is szolgál még. Azt javasolta, keressem fel újra, ő is segíthet, de érdemes az atyához visszamennem. Úgy hiszem, az atya másként tudna nekem segíteni és, ahogy ez az ismerős mondta, jobban ismer engem. Teljesen azt gondoltam, már csak máshol szolgál. Ön szerint érdemes hozzá visszamennem? Az eddigi utamon sok segítséget adott, lehet rá van szükségem?
Igen.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan vélekedik az Egyház arról, ha valaki fiatalként eldönti, hogy egyedül szeretné leélni az életét? (egyszerű civilként)
Legalábbis alaposan meg kell vizsgálni ennek valódi indítékait. Miként, egyébként, minden élethivatásban. Minthogy a legtermészetesebb a családi élethivatás, és ennek természetfölötti változata az Istennek szentelt szüzesség, ezek mellett az önként vállalt magányos élet valóban nem könnyen értelmezhető. De mindenre van példa, Isten országában semmi sem lehetetlen. Az azonban egészen bizonyos, hogy ilyen döntést nem szabad meghozni lelkivezetői támasz nélkül. Ha fizikailag egyedül marad is valaki, annál erősebb a szükség, hogy lelkileg ne maradjon egyedül.
Tisztelt Érsek atya! Tisztelt Lelki atya!
Mi a különbség egy egyházi intézmény, különösen iskola esetén a lelki igazgató, iskolalelkész, és lelki vezető között?
Mert ezekben mi hívek egyáltalán nem értünk semmit.
Köszönöm!
János
Magam sem tudom egészen pontosan. Talán nem is minden esetben tisztázott munkakörök ezek. Azt tudom, hogy mindig, vagy legalábbis a legtöbbször az iskolák esetében a helyi parókus a lelki igazgató, és mellette lehet másik atya, aki iskolalelkész. Nem tudom, hogy iskolákban van-e lelki vezető. Talán inkább más, szociális intézményekben hívják így az ott szolgáló atyákat. Belátom, ezekben a jogi kategóriákban nem vagyok erős. (Ezekben sem...)
Tisztelt Lelkiatya! Azt mondjuk, a bűnt nem szeretjük, a bűnöst igen. Vannak olyan bűnök, amelyeknél tudom azt mondani: "halat szálka nélkül, rózsát tövis nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni".Vannak azonban olyanok is- abortusz, nemzeti alapon történő gyűlölködés, gyermekekkel szembeni durvaság, állatkínzás-amelyek elkövetőiről nem nagyon tudom feltételezni, hogy jóakaratú emberek.Találkoztam már olyan emberrel, aki minden szégyenérzet nélkül beszélt arról, hogy neki milyen-súlyosabb-rendőrségi ügyei voltak.Arra gondoltam: "Ez az ember ennyire nem fogja fel, hogy ezek szégyellni való dolgok? Talán rá is vonatkoznak Jézus szavai: Atyám, bocsáss meg nekik...? " Találkoztam azonban olyan pappal, aki azt mondta, hogy bizonyos súlyos bűnök esetén kizárt, hogy ne jelezne a szóban forgó ember lelkiismerete.Persze ha valakiről tudok valami ilyen dolgot, azzal szemben is úgy viselkedek, mint másokkal, de nehéz nem érezni ellenszenvet irántuk (Ha biztosan tudom, hogy megbánta, amit tett, az más, de sajnos sok esetben nem tapasztalom ezt.)
Isten nem csak akkor bocsátja meg a bűneinket, hogyha mi bocsánatot kérünk. A bűnbánatra azért van szükségünk, mert azzal tesszük alkalmassá magunkat arra, hogy befogadjuk Isten megelőző irgalmát. Ebben nem könnyű követni a mi Istenünket, de erre kell törekednünk. Az igazi szeretet feltétel nélküli. Emberileg akkor könnyebb a megbocsátás, ha látjuk, hogy a másik is belátta a bűnét, főként, ha bocsánatot is kér. Bár, tegyük hozzá, sok esetben még így is nehéz, de legalábbis időre van szükségünk, hogy valóban megbocsássunk. Ha azonban az illető megátalkodott, továbbra is teszi a rosszat, szánt szándékkal ártani akar nekünk, akkor is szeretnünk kell? Igazán nem könnyű még kimondani sem, de igen. Ez a keresztény szeretet lényege. Ez nem jelent megalkuvást, a kihasználás elfogadását, meghunyászkodást, stb. a szeretet megannyi látszólagos megnyilvánulását. Ezek nem szeretetből fakadnak. Nem ezeket a látszat magatartásokat kell produkálnunk a szeretet címén. Az lehet a kapaszkodó az ilyen nagyon nehezen szerethető embereknél, ha úgy tekintek rájuk, mint a gonoszság áldozataira. Nem tudom, hogy miért ilyenek, hogy mikor hallgatott el a lelkiismeretük és miért, miért ilyen a gondolkodásuk, hogyan alakult ez az életükben, stb. Ezek számunkra nem látható tényezők. Isten látja őket, és szereti őket. Bűnök ellenére is. Ha ezeket megfontoljuk, ez talán segít minket abban, hogy a körülményektől függetlenítsük magunkat, és próbáljuk őket akkor is szeretni, ha ezt az emberi gondolkodás még csak elviselni, elképzelni sem tudná. Nem is arra kell törekednünk, hogy ne érezzünk ellenszenvet. Hanem ezt a leküzdhetetlen érzést félretéve tudjunk úgy cselekedni vele, ahogy arra neki szüksége van, s nem úgy, ahogy az én meglátásom szerint megérdemelné. Újra hangsúlyozom, ez nagyon nehéz, emberi erővel lehetetlen is. De ezért kapunk isteni erőt, ezért akar minket a megtestesült Isten, a Megváltó átisteníteni, az isteni hasonlóságunkat beteljesíteni, hogy mégis képesek legyünk rá.
A 2 nagymamámért kérem imádkozzanak! Nincsenek nagyon jól lelkileg, mentálisan, talán fizikálisan sem. Köszönöm!
Imádkozunk értük. Erre én is kérek másokat is.
Üdvözlöm!
Keresem ennek a Mária éneknek a szövegét:Márához drága szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk....
Ezt találtam: https://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/107057/egyhazi-zenek/mariahoz-draga-szuzanyankhoz-zeneszoveg.html
Ez azonban nem az a szöveg, amit mi Máriapócson, illetve általában a görögkatolikus templomainkban énekelni szoktunk. Annak nem találom a világhálón az elérhetőségét. De ha a rómaiak által énekelt változatot keresi, akkor a fenti címre kattintva megtalálhatja.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Lenne egy kérdésem, amely mostanában foglalkoztat. Ön szerint melyik temetkezési forma lenne helyesebb: a hagyományos, koporsós temetés vagy a hamvasztás? Mi az Ön személyes véleménye erről lelki és hitbeli szempontból?
Szeretném jobban megérteni, hogy a két forma közül melyik hogyan kapcsolódik a keresztény hitünkhöz, különösen a test feltámadásába vetett hitünkhöz.
Előre is köszönöm, ha megosztja velem a gondolatait!
Isten áldja! ????
Nem csak én, személy szerint, de egyházunk tanítása is egyértelműen a koporsós temetést javasolja. Ez nálunk, görögkatolikusoknál különösen is hangsúlyos, ugyanis a temetési szövegeink egy része is arról szól, egyet idézek is, hogy "látom a koporsókban nyugvó, isteni képre teremtett szépségünket, elhervadva s dicsőséghagyottan, emberi alak s ékesség nélkül." A test elbúcsúztatása szorosan hozzátartozik a gyászunkhoz. Sokszor hangsúlyozom, hogy nagyon fontos a gyermekeket is elvinni a temetésre. Lássák a halottat, tudjanak ők is elbúcsúzni tőle. Az akkori élményük, ha úgy tetszik, megrázkódtatásuk nem kárukra, hanem hasznukra válik. Közelebb kerülnek az élet valóságához, találkoznak a halál emberi jelenségével, tapasztalatuk születik arról, hogy az ember porból lett és porrá lesz. Mondhatnánk, hogy ez a porból való lét talán az urnás temetésnél érzékletesebb módon megjelenik, de ez nem így van. Egy zárt tartónak, amiben az elhunyt hamvai vannak, érzékletes módon nemigen kapcsolódik ahhoz a személyhöz, akitől elbúcsúzunk. A koporsóban azonban annál inkább. Régi szokás, ma már ebben a formában nemigen gyakoroljuk, hogy meg is csókolták az elhunyt testét. De, hogy legalábbis megérintsük, én ezt is nagyon jónak tartom. Ilyenkor van lehetőségünk meg is szentelni a holttestet, ezzel még inkább bekapcsoljuk az imádságba az elhunyttól való elbúcsúzást. Egyes országokban, például Szlovákiában, ha hamvasztást végeznek is, mert így olcsóbb a temetés, előtte még a holtest mellett elvégzik a temetés szertartását. Legjobb volna ezt nálunk is bevezetni. Igen sok egyéb érv is szól amellett, hogy a temetési szertartásunkat elhunyt szerettünk holtteste mellett végezzük el.
Kedves Lelkiatya! A parókiáról pár hete elment egy atya. Több lelkibeszélgetésen is voltam nála. Elmondtam neki egy nagyon személyes tapasztalatot és adott is tanácsot, segített megérteni Isten akaratát. Sokat segített és korábban is lendített a lelkiéletemen. Neki köszönhetően tudtam többször is igent mondani Isten hívására, bízni Istenben, elindultam egy úton. A legutolsó beszélgetésünk is segített, de nagy hatással volt rám, amit mondott, nagyon megváltoztatta a lelkiéletem és azóta nem tudom megosztani mással. Nincs olyan atya a parókián, akivel nyugodtan megosztanám. Valaki túl elfoglalt, néhánnyal nem tudnék nagyon bizalmasan beszélni és valakivel megosztottam, de nem lett eredménye, mert az atya a mondanivalóm felét figyelmen kívül hagyta, ugyanis eleve mást gondolt, mint a másik atya. Az is előfordulhat, hogy nem is hinne nekem mindegyikük. A helyzet nem ugyanaz, de nekem ez az atya olyan volt utolsó alkalommal különösen, mint Máriának Gábriel arkangyal. Mintha Isten megerősített valamiben rajta keresztül, de utána már magamra maradtam ezzel. Hasonlóan Lukács szövegéhez:„A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott." Én kaptam egy megerősítést, tudni vélem Isten akaratát, igent is mondtam, lelkileg mégis nehéz, felülmúlta az addigi elvárásaimat, elgondolásaimat, nem erre számítottam Istentől, hirtelen jött, más sejteni valamit és bizonyosabbnak lenni, más elgondolni és más megtenni. Nagy dologról is van szó. Az volt az utolsó előtti hét, hogy az atya a városban volt és talán az utolsó alkalom, hogy gyóntatott. Ezután már nem tudtam hozzá lelkibeszélgetésre menni. Akkor mintha a Szentlélek szólt volna belőle, bátorított és megerősített, hogy Isten akarata az, amit annak vélek és jó úton haladok. Egy hívő javasolta pár napja, hogy beszélgessünk, ő ugyan mentálhigiénikus, de nem pap. Küldhette őt hozzám Isten? Ha az atya nem ment volna el, neki feltenném a kérdéseim, neki mernék beszélni erről, de ez most mindegy.
Ha jelentkezett egy szakember, hogy szívesen elbeszélget Önnel ezekről a dolgokról, akkor használja ki ezt a lehetőséget. Érdemes.
Kedves Lelkiatya!
Nagymamám 88 éves és szinte egyik pillanatról a másikra nagyon elutasító lett velem szemben, kitart amellett, hogy én megsértődtem (mai napig nem tudom hogy min, mert semmiféle ilyen szituáció nem történt...) látni nem akar, sms-eimre ,telefonhívásokra nem reagál (az ápoló szerint mentálisan és fizikailag jól van) legutóbbi látogatáskor gyakorlatilag(férjemmel) kidobott minket, se segítséget, se szavakat nem fogadott el. Én továbbra is a legjobbakat kívánom neki tiszta szívemből, de úgy érzem hogy ebbe a bűntudatba, lelkiismeret furdalásba fogok beleőrülni, annak ellenére hogy nem hiszem hogy bármit is elkövettem volna ellene. Imádkozom érte, a vasárnapi miséket őérte ajánlom fel, de úgy érzem hogy nem használ, nem érnek el hozzá az imák "hatásai", igy most már a hitem is kezd meginogni. Tudom hogy Isten malmai néha lassan őrölnek, de ilyen helyzetben még nem voltam, hogy valaki ennyire haragudott volna rám. Mivel neki nem tudok segíteni ezért szinte görcsösen keresem az alkalmakat hogy valaki máson mivel lehet segíteni, vagy jót tenni, de nem vagyok benne biztos hogy ez a helyes megoldás. Kérem lelkiatya segítségét , ilyen szituációban milyen hatékonyabb imát lehet mondani érte vagy mit tudnék még tenni? Folyamatosan ezen a bűntudaton "pörgök", néha elhanyagolva a napi teendőket is, és most már a gyónásban is kételkedem, mert a feloldozások sem törölték el ezt a bűntudatot. (Kétszer gyóntam azóta, két elsőpénteken) Ebbe fogok beleőrülni, a lelkem is, meg én is. Köszönöm
Ne görcsöljön semmin! Nehéz, de fogadja el, hogy az idős nagymama valamiért belső változáson ment keresztül. Lehet, hogy ezt a külső szakember nem érzékeli, de ahogy elmondta, azért mégis van valami nagyon erős érzelmi változás az idős hölgyben. Nehogy saját magát büntesse egy külső fordulat miatt, amit nem Ön okozott! Én azt mondom, ez inkább az Ön hitének a próbája, a megerősítésére szolgál, hogy tudja magát függetleníteni egy ilyen érzelmi helyzettől. Hagyja el az önvádaskodást, meg az önvizsgálatot, hogy mit tehetett rosszul! Lehet, most kell saját lábára állnia érzelmileg. Ebben a hite tudja megerősíteni. Önnek is azt ajánlom, mint az előbbi levélírónak, hogy a férjével együtt dolgozzák föl ezt a furcsa élethelyzetet. Őrá támaszkodjék, vele beszélje meg a dolgokat! Hagyjon föl a lázas karitatív tevékenységével is, ez ugyanis most nem hoz gyümölcsöt. Nyugodjon meg, élje a szép keresztény életét, mint eddig. Ez a helyzet pedig fordítsa Önt még jobban Isten felé, tőle kérjen ehhöz érzelmi megerősítést. A nagymamájáért pedig, persze, imádkozzék tovább, de még csak keresnie sem kell. Persze, olykor lehet próbálkozni, ki tudja mikor jön el a visszafordulat. Talán azt kérje konkrétan, hogy még a halála előtt ki tudjanak egymással engesztelődni. Ez jó volna, mert különben még nehezebb teher lesz később hordozni ezt a furcsa elfordulást. Holott, ismétlem, ez nem az Ön története, hanem az övé.
Tisztelt Lelkiatya.
Tegnapi nap elmentem sétálni, és séta közben imádkoztam és éreztem azt hogy Jézus Krisztus velem van. És hogy húsvét napján foganjon meg a kisbabánk a férjemmel. 5 éve vagyunk együtt. 1 éve vagyunk házasok. Nagyon félek a szüléstől. Meg persze a szüleimtől is. Édesanyám nem túl pozitív személyiség. Sőt tagadják Jézus Krisztus létezését is.
Sokszor kaptam tőle jeleket. Pl mikor a férjemmel ismerkedtem hitoktató, katolikus is lettem. Mindig arra vágytam az lehessek.
Szóval ön szerint lehetséges hogy Jézus segített felismerni hogy húsvét napján foganjon gyermekünk. Bízok benne hogy megsegít, és hogy nem fogok félni.
Megfontoltan azt kell mondanom Önnek, hogy az érzések sokszor könnyen be tudnak minket csapni. Lehet, hogy ez valódi jel volt az Úr részéről, de az is lehet, hogy ez inkább az Ön vágyának a kivetítése volt. Ezt, nyilván, nem lehet eldönteni. Ugyanakkor úgy látom, Önnek elsősorban nem ezen kell töprengenie, hanem azon kell dolgoznia, hogy az édesanyjától való félelmét teljesen le tudja vetkőzni. (Nem kizárt, hogy ez okozza az eddigi foganások elmaradását!) Támaszkodjék a férjére, nagyon erős, közös kapcsolatot építsenek ki. Az édesanyjának ez a nem túl pozitív hozzáállása akár azt is eredményezheti, hogy Ön a szokásosnál is erősebben kapcsolódik a férjéhez. Ne tartson attól, hogy az édesanyját kibeszélik kettesben. Ez nem szeretetlenség az Ön részéről az édesanyja felé, hanem elengedhetetlen szükségszerűség, hogy legyen ereje teljesen függetlenedni tőle. Remélem, a férjében ilyen társra talál. Dolgozzanak is ezen.
Ha nem haragszik, most az jutott eszembe, hogy lehet, valóban ez az érzés az Úrtól jött, de csak azért, hogy föltegye ezt a kérdést, és most ezzel a válasszal az igazi problémára tudjam irányítani a figyelmét. Gondolom, persze, hogy nem most először kapja ezt a tanácsot, de legalább én is ezt erősítem meg. Az imaéletében erősítse tovább az Istennel való kapcsolatát, és ő utána a férje legyen a második ember, akivel a legmélyebb gondolatait is megosztja. Lehetőleg együtt erősítsék a hitüket. Ez lesz az igazi gyógyulása a házasságuknak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Van-e az angyaloknak testük? A katekizmus szerint
test nélküli tisztán szellemi lények. Azonban a Szentírás, a szenthagyomány néhány helyen megemlíti, hogy egy-egy angyal megjelenik személyeknek. Akkor ez hogyan történik? A katekizmus talán kiegészítésre szorul? Van különbség a keleti és nyugati egyház tanítása között? Van valamilyen “kompromisszumos” megoldás?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Zsolt
Kedves Zsolt! Ezen a téren a katolikus és ortodox egyház tanítása teljesen világos és egybecseng. Az angyalok testnélküli lények. Ha megjelentek embereknek, mint például Tóbiás könyvében, vagy a Bírák könyvében többször is, Józsuének, Sámson szüleinek, stb, ezek látszat testekben történtek. Tóbiásnak el is magyarázza az angyal, hogy amikor enni látták, az csak látszat volt (Tób 12,19).
Tisztelt Lelkiatya. Mostanában hónapok óta messze érzem magam Jézustól. Régebben jártam pénteken is misére. Most hogy már nem a régi plébános van nem járok.
Eddig komolyan vettem. Most már két hetente járok csak hétvégén is. Természetesen a mulasztást meggyónom. De valami mégsem olyan mint volt.
Munkahelyemen is leteremtenek mi az a szentségimádás, az mire jó? Vagy minek böjtölök. Édesanyám azt mondta hülye vagyok mert a vérvétel elött imádkoztam.
Mostanában a templomban is érnek olyan esetek amik nem könnyítek meg hogy szeressek misére járni. Olyan nehéz most.Bárcsak egy pici jelet adna Jézus magáról.
Voltak nálam jelek elég sok. De most úgy érzem távol áll tőlem. 1 hónapja nem vettem a kezemen a bibliát. Remélem vissza találok az Úr Jézushoz.
Szüleim nem hívők, sőt tagadják. Emlékszem 20 évesen dugiba vettem egy Jézus szobrot, elmentem dolgozni, haza értem már nem volt ott. Kidobta édesanyám mert nem vagyok normális,ez beteges. Annyi bántad kaptam ez miatt. Néha úgy érzem talán én vagyok a hülye?Levettem az aranykeresztet a nyakamból is, mert azért is meg szóltak.????
Én úgy látom, hogy mivel elhanyagolta a hitének ápolását, ennek következménye a hitének gyengülése és nem fordítva. Amikor változik a saját plébános személye, ez egyfajta hit-próba is. Ilyenkor felszínre kerül, hogy a vallásos buzgóságban mennyi volt az emberi elem. Az ilyen helyzetek mindig arra késztetnek minket, hogy megvizsgáljuk, átgondoljuk az Istennel való kapcsolatunkat. Nagyon javaslom Önnek, hogy állítsa vissza ugyanazt az ima-gyakorlatát, ugyanúgy járjon szentmisékre, hétköznap is, mint korábban. Ez döntés és cselekvés kérdése. Ez nem függ attól, hogy mindeközben mit érez. Ne az érzelmei irányítsák a hitét, hanem fordítva. A hite legyen meghatározó mindabban, amit tesz, gondol, érez vagy amire vágyik. Ha visszaállítja korábbi ima-ritmusát, akkor egyszercsak megint lesz ereje kiállni Krisztusért. Ez is a küzdelem része. Nem szabad meghátrálni. Persze, hivalkodni sem kell a hitünkkel, de gesztusokkal (kereszt a nyakban, keresztvetés), szavakkal, tettekkel igenis, tanúságot kell tennünk arról, hogy mi Krisztushoz tartozunk. Jó, hogy írt erről. Remélem, a válaszom megváltoztatja a hitéletét, következésképp az egész élete is meg fog változni. Imádkozom is ezért.
