Kedves Lelkiatya! Milyen illatú tömjént használjanak a templomban azt ki dönti el? Sajnos most olyat használnak, templomunkban amit egyszerűen nem bírok megszokni. Hagyomanyossal nincsen gondom. Köszönöm válaszát.
Szerzetes házakban van esélye annak, hogy az egyes tömjénillatokat tudatossággal, egyfajta rendszer szerint használják. Lehet, hogy nálunk, a magyar parókiákon is van egy-egy ilyen hely, de én ezt inkább kétlem. Szóval, a különböző illatú tömjének használata inkább ötletszerű. Azt hiszem, azonban, hogy nem is annyira az egyes illatokkal van baj, hanem a tömjén alapanyagával. Hallottam, hogy vannak, akiket a nem természetes alapanyagú tömjén irritál. Ezt el tudom képzelni. Szerintem megteheti bármelyik hívő, hogy megemlíti ezt a gondját a sekrestyésnek vagy az atyának. Aztán később vagy figyelembe tudják venni, vagy nem. De nem kell félni beszélni erről.
Hogyan imádkozzunk a csendben?
Miért értékes a csend?
Miért vesz körül bennünket annyi sok zaj?
Mely hangokra figyelem segithet az elcsendesedés felé?
Hogyan tudunk bensöleg szivünkben is elcsendesedni?
Életünkben a jo Isten jelenlétének megtapasztalásában mi segit bennünket?
Ezek roppant lényeges és fajsúlyos kérdések. Röviden aligha lehet rá megfelelő választ adni. Megpróbálom mégis.
Amikor imádkozunk, fontos, hogy lehetőség szerint fizikai csöndet is teremtsünk magunk körül. Bezárt szoba, csöndes templom, esetleg kint a természetben. De a csöndben való imádkozás azt is jelentheti, hogy én magam sem mondok semmit, nem énekelek, nem is gondolok imákat, csak hallgatok. A gondolatokat elcsitítom magamban, vagy ott hagyom azokat fent a fejemben, én magam pedig leszállok a szívembe, ahol nagy csönd uralkodik, ahol ott van Isten. A csöndben való imádkozás az Istennel való eszköztelen találkozás. Nem könnyű ez, de nagyon mélyre vezet.
Miért értékes a csönd? Mert súlyt ad minden hangnak, minden szónak.
A mai világ óriási erővel törekszik eltávolítani minket Istentől. Ennek egyik kiváló eszköze a zajkeltés, fizikai és lelki értelemben egyaránt. A zajokat a zenének álcázott hangorkánok kínálják az élet minden zeg-zugából, a szellem számára pedig az információ özön biztosítja a lelki ricsajt. Ilyen körülmények között Istenre figyelni szinte képtelenség.
Hogy mi vezethet a csöndbe, ez egyéni útkeresés eredménye. Nem vagyunk egyformák. Van, akit a klasszikus zene nyugtat meg, van, aki az andalító könnyűzene, van aki ezek közben sem tud elcsöndesedni. A természet általában nyugtatóan hat mindenkire. Ilyen lehet a templom csöndje is, de van aki azt vak sütetségnek érzékeli és kimenekül belőle. Talán a leghatékonyabb keresztény figyelem a Szentírásra irányulhat. Akkor olyan összetett igyekezetre van szükség, amely egyszerre emberi erőfeszítés is, és egyszerre elengedés. Ez a munka nem erőlködés, hanem vitorlabontás, hogy aztán hadd fújjon a Szentlélek szele. A Szentírás szavaira való figyelem talán az egyik legjobb módja a hallgatás felé való lépegetésnek.
A benső elcsöndesedésre már utaltam fentebb: ez azt jelenti, hogy elhagyom a gondolatokat. Vigyázat, azokat nem elűzni kell, az hasztalan próbálkozás volna. A velük való viaskodás helyett engedni kell, hogy legyenek, csak én másra figyelek, befelé, mélyebbre, a gondolatok meg hadd maradjanak csak odafönt, a fejemben.
Isten megtapasztalása azonban nagyon sokféle lehet. Ez nem csak a csönd terméke. Sőt, nem is várhatom, hogy ha eleget vagyok csöndben, ha a lelkem is elcsendesítem, akkor már meg is van a Jóisten. Isten megtapasztalása ingyenes ajándék az ő részéről. Ezt nem lehet kicsikarni, előhívni, produkálni. Erre késznek kell lenni, és lehet, érdemes várni rá. Egészen biztosan megjön. Csak számolni kell azzal, hogy akár évtizedeken át is megvárathat!
Kedves Lelkiatya!
Mi az oka, hogy ilyen katasztrofális az emberek mentális állapota?
- dührohamok, egymás bántása, csúfolás, zaklatás, erőszak iskolában, munkahelyen.
Hogyan lehet segíteni?
Persze imádkozom mindenkiért.
Szent Pál és rajta keresztül a Szentlélek ezt tanácsolja: "Ne győzzön rajtad a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21) Én azt tapasztalom, hogy van ilyen is, olyan is. Nem mindig és minden helyen vannak ezek a rossz dolgok, amiket említ. Valószínű, volt ebben része a közelmúltban, s emiatt is írta e sorokat. De a saját életében is visszagondolhat olyan helyzetekre, amikor nem ezt kapta, illetve érdemes olyan helyeket fölkeresni, ahol ennek az ellenkezője az uralkodó: a béke, egymás elfogadása, dicséret, stb.
Bizonyára ismeri Szent Ferenc erre vonatkozó imáját, de azért itt is leírom:
Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik,
hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van,
hogy harmóniát vigyek oda, ahol békétlenség van,
hogy hitet vigyek oda, ahol kételyek vannak,
hogy örömöt vigyek oda, ahol szomorúság lakik.
Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak ahelyett, hogy engem vigasztalnának,
hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg,
hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek.
Mert aki elfelejti magát, az találja meg,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen
Kedves Lelki atya! Rómaikatolikus vagyok. Nagyon szeretem a görög Liturgiát és liturgiákat. Arra gondoltam, hogy szívesen részt vennék időnként görög Liturgián. Eddig csak online közvetítések alkalmával vettem részt görögkatolikus liturgiákon. A kérdésem az, hogy mit mond áldoztatáskor a pap, amikor kiszolgáltatja a Szentséget és mit kell rá válaszolni.
Szeretek Római katolikus lenni és nagyon örülök, hogy testvérek vagyunk a görögkatolikus hívekkel. " Egy Pásztor és egy akol." Köszönöm a válaszát. Mária
Kedves Mária!
Görögkatolikus (és ortodox) Szent Liturgián a pap név szerint említi az áldozót és a következőt mondja:
"Isten méltatlan szolgá(ló)ja, N. (pl. Mária) részesíttetik a mi Urunk Jézus Krisztus drága, legszentebb testében és vérében bűnei bocsánatára és az örök életre. Amen. Íme, ez illeti ajkaidat, elvétetik gonoszságod és bűneidtől megtisztulsz" (ld. Iz 6,7). Az Eucharisztiában részesülő erre nem mond semmit.
A gyakorlat olykor ezt felülírja, mert meglehetősen hosszú ez a szöveg ahhoz, hogy minden egyes áldozónál elmondja a pap. Ami mindig elhangzik, az ennek a szövegnek az eleje, főként, az áldozó nevének említése. A második mondatot pedig fennhangon szokta mondani a pap, amikor már mindenkit megáldoztatott.
?Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus!? A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.?
Ezek szerint a gonosz lelkek nem tudták, hogy Jézus a 2. isteni személy, azaz a Fiúisten?
A biblikusok sokat vitáznak azon, hogy a gonosz lélek mit tudott és mit nem. Az a valószínűbb, hogy nem tudta, hogy ő az Isten Fia. Csak embert látott benne, az Isten kiválasztottját, az Isten Szentjét. Mint volt ilyen korábban is, főként a próféták vagy más kiválasztottak. Mindegyikükre próbálta kivetni a hálóját. Itt-ott sikerült is. Volt, hogy prófétát is félrevezetett (pl. 1Kir 13,11-26), vagy királyt bűnbe vitt (2Sám 11. fej.). Így akarta megkísérteni Jézust is a pusztában, vagy próbálta eltenni láb alól. S mikor azt látta, hogy meghalt, azt gondolta, hogy legyőzte. Az ókeresztény korban különösen is szerették dramatizálni ezt a helyzetet. Aranyszájú Szent János húsvéti hittanító beszédében így fogalmaz az alvilág kudarcáról: "Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott."
Kedves Lelkiatya!
Van egy olyan rész az Újszövetségben, mikor Jézus azt mondja (Jn 14, 21): Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.
Mért tartja fontosnak Jézus, hogy közvetlenül kinyilatkoztassa magát személyeknek?
Köszönve: Adél
Kedves Adél! Ebben a sorban nem azt érzem fontosnak, hogy Jézus valakinek közvetlenül nyilatkoztatja ki magát. Jézus ezzel a tanításával nem különbségeket akar tenni emberek között. Inkább arra mutat rá, hogy milyen szoros összefüggés van az értelem és a szeretet között. Hiszen Jézus mindenkinek ki akarja magát nyilatkoztatni, mindenkivel meg akarja ismertetni önmagát, a szeretetét, a hatalmát. Csakhogy ennek sikere a befogadón múlik, hatásfoka a szeretetünk mértékének függvénye. Aki szereti Jézust, azzal megindul az Atya szeretet-áramlása. A szeretet, amellyel az ember Jézust szereti, megnyitja a szívét arra, hogy az Atya szeretetét is be tudja fogadni. S valójában ebben áll a kinyilatkoztatás, hogy befogadjuk az Atya szeretetét. Mondhatni, az már csak a következmény, hogy föltárul előttünk Isten titka - ez Jézus önkinyilatkoztatása.Valaki minél inkább tud szeretni, annál inkább képessé válik Isten titkainak befogadására.
Feltámadt Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Mit tanácsol? A közelmúltban ért rágalmakat és megalázó mondatokat nem tudom feldolgozni.
Azt javaslom, hogy imádkozzék az illető(k)ért, aki(k)től kapta a rágalmakat. Erre összpontosítson, hogy ez a bűnük ne okozzon a lelkükben még nagyobb kárt, hanem valahogyan fordítsa az Úr a javukra. Ő mindenható, ő ezt is megteheti. Mert különben mi egyéb következménytől kellene tartania? Az Önre kimondott rossz szavaknak semmi erejük nincsen, azok semennyit sem befolyásolják az Ön életét. Hogy ki mit gondol vagy mond Önről, annak semmi jelentősége nincsen. Egyedül az számít, hogy Isten hogyan tekint Önre. Ez legyen a fontos! Lám, még egy ilyen helyzetben is az a megoldás, hogy nem magamat nézem, hanem a másikat, nem a magam javát keresem, hanem a másikét.
Ha pedig éppen elhiszi ezt a gondolatmenetemet, csak éppen érzelmileg nem tud azonosulni vele, semmi baj. Ez érthető is. De azért csak imádkozzék az illető(k)ért, s idővel gyógyulni fog a lelkén ütött seb is.
Kedves Lelkiatya! Dicsértessék a Jézus Krisztus! A napokban írtam Önnek egy levelet, melyben leírtam, hogy én igyekszem másoknak megbocsátani, de mások nekem nem mindig. Arra vonatkozó válaszát megkaptam és hálásan köszönöm, viszont szeretnék most ismét írni, mert van valami, ami már nagyon elkeserít és tudom, hogy mit kellene tennem, de mégsem tudok megbirkózni vele. Már egy ideje tart és kénytelen vagyok elmondani. ...
Úgy érzem, erre lenne szükségem. Hogy vele találkozzak. Hiszek anélkül is, hogy láthatnám, de többet érne nekem ez a csoda mint bármilyen más vigasztalás, bármilyen kedves szó, bármilyen támogatás a családom és ismerősök részéről, bármilyen saját erőfeszítés. Próbálok én máshogy gondolkodni, boldogabbnak lenni, olyannak lenni, amilyennek ő akar engem. Megbocsátok másoknak, adakozok másoknak (adományt), levetkőztem sok rossz szokásomat, igyekszem türelmesen bánni másokkal, imádkozom másokért, még számomra idegen emberekért is, igyekszem a leginkább Jézusra hasonlítani, még akkor is ha így se vagyok olyan, mint ő (ahogyan Ön is írta, legfeljebb közelíteni lehet hozzá, de teljesen olyannak lenni nem). A múltkori levelében azt írta, az egy kegyelem az Isten részéről nekem, hogy elindultam a fejlődés útján, felismertem, hogy Jézushoz hasonlóvá kell válnom és ezt tudatosan akarom és csinálom is, ahogyan említette, ez azt jelenti, hogy a Szentlélek működik bennem. Ennek szívből örülök és hálás vagyok érte. Kérem ne nehezteljen rám emiatt a bizonyára naiv ( reményeim szerint nem felháborító) kérdés miatt, de Ön szerint van arra bármennyi esélyem, hogy kaphassak egy látomást vagy valahogyan találkozhassak a Megváltómmal? Ha tényleg őszintén, nagy akarattal, tiszta szívvel, bűnbánóan és nagy szeretettel kérem ezt? Tudom, hogy ez segítene rajtam, úgy ahogy semmi más. ...
A szívem és a reményem, a reménykedésem valahogy nem fogadja el az ész korlátait. Úgy értem, hogy valahogy nem tudom feladni az ebbe vetett hitet és reményt. Egyébként nagyon sokszor imádkoztam már nagyon sok mindenért, többek között beteg ismerős gyógyulásáért is, akiről eleinte azt mondták, hogy lehet nem is marad életben, most pedig elég jó állapotban éli az életét, érte is nagyon kitartóan, nagy hittel imádkoztam, de ez, amit most annyira szeretnék, ez más kategória. Bocsásson meg a hosszú levelemért, annyira fontos számomra az, amit leírtam. Természetesen megértem ha ezt ilyen terjedelemben nem közölheti nyilvánosan, de ha válaszolna nekem, nagyon megköszönném.
Most is azt írom Önnek, azt érzem, hogy Isten Szentlelke vezeti Önt. Ha megvan Önben a szándék, hogy vele együttműködjék, hogy kövesse az ő szavát, késztetéseit, akkor nagyon szép és boldog életet fog találni, igen, itt a földön is. Bár, ne ezt a boldog életet keresse, ne a problémáinak a megoldását, hanem magát az Urat. S a félénken föltett kérdése pontosan erre vonatkozik. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ez a vágya, hogy szeretne találkozni Jézussal, szeretné látni őt, szintén a Szentlélek indítattása. Úgyhogy ne habozzék követni ezt a belső vágyat! Igen, kérje bátran Istentől, hogy adja meg Önnek ezt a kegyelmet, hogy láthassa Jézust, hogy találkozhasson vele! Ennek a módját azonban ne akarja előírni, ne legyenek erről elképzelései, hogy ez hogyan valósulhat meg! Az csak az emberi ábrándjai volnának, s azok nem fontosak, sőt, félrevezetők lehetnek. Isten végtelenül hatalmas, számtalan módon meg tudja Önnek adni ezt a kért kegyelmet. Tehát ne határolja le magában, hogy milyen legyen ez a találkozás. Csak kérje. Viszont kérje bátran! "Uram, add, hogy találkozhassam veled! Add meg nekem ezt a kegyelmet!" Ez olyan kérés, amelyet egészen bizonyosan meghallgat és teljesít is az Úr. Persze, ne legyen türelmetlen sem, olykor az állhatatosságunk fokozása miatt kicsit megvárat minket az Úr a kéréseink teljesítésével. De az sem kizárt, hogy már holnap megkapja ezt a kegyelmet. S nagyon jól látja azt is, hogy ez valóban kiemelné minden súlyos gondjából. Nem törvényszerű, hogy az ember boldogtalan, szomorú legyen, ha bajok érik. Az ember boldogsága a szív állapotától függ, nem a külső körülményektől. Istennel való találkozása a szívét fogja meggyógyítani, mert akkora szeretettel lesz majd tele, amelybe minden emberi bánat úgy vész el, mint a tengerbe dobott kő: nem ver nagy hullámot, mert a víz, vagyis a szeretet, az Istennel együtt megélt boldogság mindent elborít. Igen, úgy érzem, ez vár Önre is. Kérje bátran!
Kedves Lelkiatya!
Én hiszek Istenben, nagyon sokszor imádkoztam már olyan helyzetekben is és hittem, hogy Isten megsegít a hitem miatt, amikor mások szerintem nem hittek annyira, mint én. Előfordult már, hogy egy beteg ismerősömért imádkoztam, akiről először azt hittük nem is marad életben (lélegeztetni kellett, annyira rossz állapotban volt, de nem a covid miatt és hetekig nem múltak a panaszai, tünetei utána sem és gyenge volt), heteken keresztül imádkoztam érte. Most már sokkal jobban van, ki is jött a kórházból pár hete.
Magamért is imádkoztam több alkalommal. Egyszer bőrproblémám volt, nagyon piros volt és fájt is. Elalvás előtt imádkoztam, hogy hadd múljon ez el és mikor reggel felébredtem azt láttam, hogy már sokkal kevésbé piros és nem fájt már egyáltalán. Egyébként örökre nem múlt el, utána elmentem orvoshoz, de akkor reggelre helyrejött, pedig nem kentem be krémekkel, gyógyszert sem vettem be rá.
Nem tudom, hogy igazam van-e, de szerintem ezekben annak is szerepe volt, hogy hittem és imádkoztam.
Most is szeretnék hinni és imádkozni, de nem mindig megy. Isten létezésében hiszek, azt is hiszem, hogy amikor imádkozok akkor meghallgatja az, akihez imádkozok, viszont van bennem egy korlát, egy fal, egy akadály. Azt elhiszem, hogy meghallgat, de hogy tényleg segít is, abban néha nem merek hinni. Az a helyzet, hogy szeretnék kérni Istentől valamit, de nem merem biztosan hinni, hogy tényleg segít. Jézushoz is imádkozok és az Atyához is Jézus nevében. Nekem sokkal jobb így, mint annyit mondani, hogy "Istenem". Függetlenül attól, hogy hiszek a Szentháromságban. Jelenleg egészségügyi problémám van és szeretnék a hitem által meggyógyulni (van időpontom orvoshoz, de én arra vágyok, hogy a hitem gyógyítson meg), hinni ennek a lehetőségében, de valahogy nehéz nekem elhinni, hogy Isten meggyógyít engem. Egyrészt azért, mert félig-meddig saját hanyagságomnak köszönhetem. Másrészt azért, mert nem egy hatalmas, halálos, magatehetetlenséget okozó probléma. A hanyagságomat megbántam már ezerszer is és ezt imában is elmondtam. Ha a hitem gyógyítana meg még mielőtt orvoshoz jutnék ezzel, az se változtatna azon, hogy most már komolyan venném a dolgokat és nem lennék felelőtlen. Megtanultam már így is a tanulnivalót ebből. Ami a problémát illeti, valahogy az a benyomása az embernek, hogy Istenhez mindig a súlyos beteg emberek imádkoznak, a papok is szerintem csak őket gyógyítják és néha félek, hogy Istent nem érdeklik az én problémáim, mondván, hogy van attól sokkal súlyosabb. Pedig a fenti eset, amit leírtam, hogy a bőrbajom reggel meggyógyult ha nem is véglegesen, pont azt mutatná, hogy nem csak az imádkozhat gyógyulásért, akinek valami orvos által gyógyíthatatlan baja van. Egyébként ezen kívül is van épp elég probléma, betegség, ami miatt imádkozhatnék, de nem akarok olyan pofátlan lenni Istennel szemben, hogy egyszerre 5 dolgot kérek tőle. És ahogy említettem is, néha nehéz hinnem azok miatt a dolgok miatt, amiket leírtam. Máskor is előfordult már, hogy valaki más gyógyulásáért vagy a sajátomért több héten át imádkoztam és néha elbizonytalanodtam, de ez most rosszabb. Azon is gondolkodtam, hogy ha részesülnék az Eucharisztiában, akkor az hátha meggyógyítana engem, de gondolom ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez azt hiszem pont ugyanaz a helyzet, vagyis nagyon hasonló ahhoz, amikor egy nő a tömegben megérintette Jézus ruháját, mert abban hitt, hogy ha csak a ruhája szélét meg tudja érinteni, akkor meggyógyul.
Van okom hinni és reménykedni? Mit gondolhat rólam Isten?
Néha úgy érzem, én úgy sejtem, hogy azt szeretné, hogy higgyek és ne féljek. Bár sikerülne.
A hit nem valami varázserő, amellyel rendkívüli dolgokat tudunk produkálni. Még ha beszélt is Jézus hegyek mozgatásáról, fa kitépésről és tengerbe átültetésről, azért ezek nem kitűzött célok, hanem képszerű megerősítések, hogy a hit óriási hatalom. De nem önmagában. Nem a hitünk gyógyít meg, hanem Isten ? ha akar! Ám szeretném hangsúlyozni, hogy a soraiból azt érzékelem, Önnek valóban nagy hite van, illetve, hogy van egyfajta erős készsége, késztetése, hogy komolyan higgyen. Azonban hiányzik egy fontos fölismerés. Isten személyes jelenléte az életében, a szívében. Önnek most ebben kell előre lépnie, ez hiányzik Önnek. Ne a betegségével törődjék, akár kicsi, akár nagy dologról is van szó! Mire megy, ha megússza az orvosi beavatkozást, eltűnik a betegsége, de ez nem közelebb viszi Istenhöz, hanem netán el is távolítja? Bizony, vannak olyan jelenségek, amikor valaki rendkívüli jeleket tud produkálni, de az mégsem Isten ereje, hanem más szellemi erők praktikája. Isten mentsen meg ettől! Az Ön esetében nem ennek veszélyét érzékelem, csupán jelzem, hogy a gyógyulás még nem minden. Vannak személyek, akik nagy hatékonysággal tudnak rendkívüli gyógyulásokat elérni, de ez a képességük nem Istentől van. Szóval, a gyógyulást nem kell misztifikálni, kivált nem szabad isteníteni. Az nem cél. Az csak eszköz lehet a megerősödésben, a hitre találásban. Ám Isten más eszközöket is tud találni, nem csak a csodálatos gyógyulást. Ez az oka, hogy ebben a nagy hitre való készségében, amelyre e sorok elején utaltam, mégis ott érez valami falat, valami akadályt. Lépjen tovább, ne álljon meg itt! Igen, Önnek van képessége nagy hitre jutni. De mi is a hit? Varázserő? Nem. Bizalom Istenben, Istennel való szeretetkapcsolat. Önnek Istenre van szüksége, nem gyógyulásra. Elhiszem, hogy szeretne meggyógyulni. Ez érthető. De sokkal inkább akarja a lelkét egészségessé tenni! A vérfolyásos asszonyt a betegsége vitte oda Jézushoz. Ez igaz. Önt is. De ne álljon meg itt! Lépjen tovább, nem az egészség felé, hanem Jézus felé!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Arra keresem a választ, hogy hogyan lehet a konfliktust úgy kezelni, hogy megvalósuljanak azok az elemek amiket a szeretethimnusz tartalmaz ("nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója"), akkor az én értelmezésem szerint a béke kedvéért és ha nincs nagy fajsúlyú dologról szó, akkor szemet hunyok valami felett, még akkor is ha nagy indulatokat gerjeszt bennem.... De mit kezdjek a keletkezett indulattal? Nem szeretném, hogy megbetegítsen, ha nem tudom jól kezelni, valamint azt sem, hogy habitussá váljon és ezáltal a környezetemet károsítsam.
Válaszát előre is köszönöm :-)
Az mindenképpen tisztázásra szorul, hogy a kinyilatkoztatást, a keresztény életet, a biblia tanítását nem szabad összekeverni a helyes életvezetéssel. Van összefüggés a kettő között, de nem azonosítható. Más a konfliktuskezelés és más az Evangélium. A szeretethimnusz Istenről beszél, hogy ő hogyan szeret, s ezt nekünk érdemes követnünk. A biblia alapvetően Istenről szól. Ha követem a Szeretethimnusz tanítását, akkor ezzel Istenhöz jutok közelebb. Ez a legfőbb cél. Persze, ennek következtében sok mindent megértek önmagamról is, a világról is.
Amiről Ön kérdez, hogy hogyan kezeljük helyesen az indulatainkat, azt inkább egy jó pszichológus tudja megválaszolni. Jól ismert tény, hogy ezeket az indulatokat nem elfojtani kell. Ekkor betegítenek meg, mert bennünk maradnak, csak nem engedjük felszínre kerülni. Erre mondják, hogy ez így nem helyes, nem egészséges. Amit én, e téren szerény tudásommal tanácsolni tudok, hogy elsősorban szeretni akarjon. Elsősorban ne a technikájára figyeljen, hanem a céljára. A szeretethimnusz elemei segítenek megérteni a szeretet titkát, de ismétlem, azok nem életvezetési tippek. Ha nehéz emberrel találkozik, akkor tiszta szívéből akarja szeretni őt. Ehhöz kérje Isten segítségét. Ne önmagára figyeljen, hogy mi lesz Önnel, hanem Isten jelenlétére, hogy mi lesz kettejük kapcsolatából, ha Isten ? vagyis maga a Szeretet ? köti össze önöket.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt atyám aki már elvált, a görög katolikus egyház, vagy talán az ősi szabályok betartása miatt, nem gyónhat és nem áldozhat?, 30 év után váltam el, Isten szeretetben. Várom válaszát.Tisztelettel :István
Aki elvált, az még ettől a ténytől gyónhat. Az zárja el magát a szentgyónástól, feloldozástól, s következésképp az Eucharisztiától is, aki válása után újra házasságkötést kísérel meg. Azért mondom, hogy kísérel meg, mert ez nem lehetséges. Ha valakinek érvényesen megkötött házassága van, amíg a házastársa él, addig nem létesíthet mással házastársi kapcsolatot. Ha egy háztartásban él az új élettársával, akkor hiába gyónja meg ezt az életállapotát, ha nem hagy fel vele, akkor nem őszinte a bűnbánata, ezért nem lehet feloldozás. Ha azonban, például idős koruk miatt nem élnek házastársi életet, csupán egy fedél alatt laknak, akkor az ilyen személyek részesülhetnek feloldozásban. De ezt alaposan meg kell beszélni a gyóntató atyával. Aki azonban elvált, de nem él új házastársi kapcsolatban, az gyónhat, áldozhat rendszeresen. Kell is, hogy ezt megtegye.
Tisztellt lelkiatya!!! A házi állatok kutyák macskák halála utáni létükről lehet tudni valamit hogy hová kerülnek??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Kedves Ildikó! Az állatoknak nincs lelkük, azok kimúlásuk után nem élnek tovább semmilyen formában. Legföljebb a mi emlékeinkben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges-e az imában gyógyulást kérni és elvileg lehetséges-e az, hogy valaki a hite által gyógyuljon meg. Függetlenül attól, hogy mi az, amiből meg szeretne gyógyulni. Jézus idejében ez lehetséges volt, de akkor még nem volt orvostudomány vagy nagyon kezdetleges volt. Ha valaki gyógyulásért imádkozik, akkor meghallgatja Isten ha tényleg nagyon hisz és meggyógyulhat vagy a mai világban az orvostudomány mellett Isten kifejezetten haragszik az ilyenért? Elvileg lehetséges az, hogy valaki csak a hite által meggyógyuljon? Tegyük fel, van időpontja az orvoshoz, de annyira hisz, annyit imádkozik, hogy még azelőtt meggyógyul mielőtt az orvoshoz megy. Szóval gyógyszerek, kezelés, műtét, mindenféle ilyen nélkül. Most általánosságban beszélek minden betegségről.
Mi a helyzet az Eucharisztiával? A bűnök megbocsátásán kívül alkalmas gyógyításra is? Ha valaki úgy veszi az Eucharisztiát, hogy hisz benne, hogy az meg fogja gyógyítani, akkor van erre esély? Én elképzelhetőnek tartom, hiszen az a katolikusok szerint Krisztus teste. Akkor az olyan mintha fizikailag is ott lenne Jézus és megérintenénk, vagy nem? Márpedig attól gyógyultak már meg sokan. Ha hiszünk benne és meg is érintjük, meggyógyulhatunk?
Ma éppenúgy lehetséges az ima általi csodálatos gyógyulás, mint Jézus korában, vagy bármikor az Egyház idejében. Ezzel semmilyen összefüggésben nincs az orvostudomány állapota. Nem azért gyógyul meg valaki vagy éppen nem, mert arról az orvostudomány bármit is tud vagy nem tud. Két fontos dolgot kell megérteni. Jézus idejében minden bizonnyal azért volt annyira sok csodálatos gyógyulás, mert ez Jézus küldetését volt hívatott igazolni. Ő maga is ezzel erősítette meg messiási mivoltát, amikor János tanítványai erről kérdezték. Így felelt: "Menjetek, mondjátok el Jánosnak, amit hallotok és láttok! Vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdetik az örömhírt." (Mt 11,5; Lk 7,22); pontosabban a gyógyulásokra vonatkozó prófétai jövendölésre való utalással (Iz 35,5-6). De az Egyház kétezer éves életében is számtalan csodálatos gyógyulás is történt. Elég csak Máriapócsra gondolnunk.
Arra azonban ügyelnünk kell, hogy ne akarjuk a hitet úgy használni, mint valami varázserőt. És eza másik dolog. Valójában nem a hitünk gyógyít meg, hanem Isten, a maga végtelen hatalmával. Mi a hitünkkel csak megnyitjuk magunkat, mintegy befogadásra alkalmassá tesszük magunkat Isten művére. Tehát bármilyen betegségből meg tud gyógyítani az Úr, ha az a javunkra válik. Ugyanakkor sokszor a betegség is a javunkra válik. De ha imádkozunk, ha őszinte és hittel teli kéréssel fordulunk az Úrhoz, akkor alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy be és elfogadjuk az ő akaratát.
Az Eucharisztia nem testi gyógyulásra való. Minthogy maga Isten sem. Nem szabad őt, sem az Eucharisztiát ilyen módon tárgyiasítanunk, hogy azt/őt a gyógyulásunkra akarjuk fölhasználni.
A vérfolyásos asszony példája nagyon találó, nagyon jó. Igen, Jézus éppen olyan valóságosan van jelen az Eucharisztiában, mint annak idején a jeruzsálemi utcákon. De akkor sem gyógyult meg minden ruháját megérintő ember! Igen, meggyógyulhatunk, de a cél nem ez, hanem maga Isten. Ezt, pontosabban őt kell szem előtt tartanunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Tanácsát kérnem Joyce Meyer amerikai prédikátorral kapcsolatban. Olvasom a könyvét és nem tálalok benne semmi olyat összegezve ami az élvezetesre tekintettek kifogásolható lenne ! Hanem ellenkezőleg -nagyon sok igazságot fogalmaz meg !
Eddig győzködtem magam hogy tevtanito de úgy érzem semmiben nem mond rosszat! ( a szellem szót én szándékosan leléknek értelmezem és olvasom át az Ő esetében)
Kérem pár sorban foglalja össze Ön hogyan látja.
Köszönöm!
Levente
Kedves Levente! Bevallom, nem ismerem részleteiben az említett prédikátornak a tanítását. Ezért véleményt nem mondhatok, csupán a benyomásomat osztom meg Önnel. Az elolvasható, megtekinthető tanításokból azt érzem, hogy olyan szuggesztív személyről van szó, aki nagy meggyőződéssel tudja állítani a gondolatait, ez azonban még nem biztos, hogy azonosítható a Lélek erejével. Több írást is találtam, melyek nagyon erősen bírálják őt és tanítását, s ezeken mindenképp érdemes elgondolkodni. Úgy érzem, abba az evangelizáló irányzatba tartozik, amely a keresztény, istenfélő életet összekeveri a sikeres élettel. Főként az Egyesült Államokban burjánzanak azok a közösségek, amelyek szeretik hangoztatni, hogy Isten azt akarja, hogy sikeresek legyünk. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, amely azonban egyáltalán nem azonosítható a sikeres élettel. Sőt, az Isten szerinti boldog élet nagyon sokszor súlyos megpróbáltatásokon, szenvedéseken keresztül vezet. Az a benyomásom, hogy ez a prédikátor hölgy ezeket nem hangsúlyozza, sőt, talán ki is hagyja az igehirdetéséből. Ez azonban nagyon félrevezető. A Krisztus-követésből nem lehet kihagyni a kereszthordozást: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!" (Mt 16,24)
Tisztelt Lelkiatya!
Tudomásomra jutott,hogy egy kolléganőm hamis vádakkal illette egy társunkat., emiatt ő arra kényszerült, hogy munkahelyet váltson.
Nyomaszt, hogy nem álltam ki mellette. Mit tehettem volna?
A múlton nem érdemes rágódni. Lehet, hogy tudott volna segíteni rajta, lehet, hogy nem. Ha Ön katolikus, akkor mindenképp javaslom, hogy gyónásban tegye le ezt a gondját. Nem kideríthető utólag, hogy ebben Önnek mennyi volt a felelőssége. Ezért ne is rágódjék rajta. Tegye az Úr elé, és kész. Ha ez nem nyugtatja meg Önt, akkor keresse föl az érintett személyt, akit a helyzet megkárosított, és beszéljék át őszintén. Ez is könnyíteni fog a lelkén. De azt javaslom, hogy inkább előre tekintsen. Vonja le a következtetést, tanuljon belőle. Akár önismeretet, akár helyzetfölismerést. Mindkettő hasznos lesz a későbbiekben. Utána pedig ne rágódjék rajta tovább, hisz nem tud vele segíteni. Csak önmagát marcangolná vele, aminek nincs semmi értelme.
