Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg tizenhét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Dicsőség Istennek ! Kedves Atya ! Barátnőm másfél éve rákbeteg. Kapja a kezeléseket, de nem javul az állapota. Tulajdonképpen fent j ár és nem érzékeli a rák hatását, de mert további terjedést állapítottak meg és az orvos újabb gyógyszert javasolt, ő ezt visszautasította azzal a felkiáltással, hogy ezentúl ő már rábizza a dolgot a Teremtőre. Én ezzel nem értek egyet és hamis magyarázatnak találom. Jómagam 12 éve kapok kezelést és mondhatnám jól vagyok. Néha másfél évig tünetmentes,majd ujból van kisebb daganatom és megint kapok kemoterápiás kezelést. Vajon egy hivő eldöntheti- e azt, hogy abbahagyja, nem próbál újabb gyógyszert, ha tudja,hogy ez az elhatalmasodáshoz és halálhoz vezet. Barátnőm orvos. Szeretettel üdvözlöm : Anna
Kedves Anna! Nagyon nehéz kérdést tett föl. Azt hiszem, nem lehet erre általános választ adni, ezt mindenkinek egyénileg kell eldöntenie. Alapvetően kötelességünk küzdenünk az életért, a másokért való felelősségünk miatt is. Ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy ez minden orvosi beavatkozás elfogadására is vonatkozik. Persze az Ön által leírt esetben lehet, hogy inkább arról van szó, hogy az illető tünetek hiányában nem érzi a betegség súlyát, s ha az már most fájdalmakkal járna, akkor talán másként gondolkodna erről. Nem könnyű tanácsot adni. Hogy Ön is hordoz hasonló betegséget, ez mindenképpen súlyt ad az Ön véleményének. Javaslom, hogy álljon továbbra is a barátnője mellett, s amikor mégis úgy érzi, hogy szüksége van Önre, akkor álljon rendelkezésre. Egyébként nem érdemes tanácsokkal, figyelmeztetésekkel ostromolni. Hadd élje ő is a maga életét, ahogy szeretné. Nem vállalhatjuk át mások felelősségét, mindenki a magáét hordozza. Ugyanakkor tegyen lelkiismerete szerint, hisz arra is volt már példa, hogy valakit ezek a baráti figyelmeztetések mentettek meg.
Tisztelt Lelkiatya! Mikor érezheti azt egy fiatal, hogy tisztán lépett ki egy kapcsolatból? Tehát ha két fiatal együtt jár, de valamilyen okból úgy döntenek, hogy külön folytatják, tisztának érezhetik magukat, ha a kapcsolatukban jelen volt az ölelés, simogatás (nem intim helyeken), csók, de ennél tovább nem mentek el testileg? És még egy kérdés: ellenkező neműek között bűn a baráti ölelés? Néha olyan jól esik... Előre is köszönöm a válaszokat!
Az itt leírtak nem teszik tisztátalanná a kapcsolatot, feltéve, ha ezek a mozdulatok valóban tiszta szeretetből fakadnak, nem pedig érzelem nélküli élvezetkeresésből. A baráti ölelés nagyon szép dolog. De ha megjelenik benne az érzékiség, akkor az nagyon méltatlanná teszi, s az ilyet mindig kerülni kell, mert hazug. Barátinak mutatja magát, miközben testi örömöket lopkod belőle.
Kedves Lelkiatya! Miről énekelnek a Soviet Prevechnii-ben? Engem nagyon megfogott. Mikor ezt becsukott szemmel hallgattam azt éreztem, mintha e dal az Isten iránti szomjazó vágyakozást fejezné ki. A dalnak van egy olyan hullámzása, hogy a lélek egészen kitárul és mintha egy pillanatra betöltené Isten. Lehet, hogy egészen másról szól ez a mű, de mégis nagyon átütő erejű. Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Ez a himnusz magyarul is megtalálható a görögkatolikus Énekeskönyvünkben. Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) ünnep vecsernyéjének első sztihirája: Az örök elhatározást...
Kedves Lelkiatya ! Mi a neve a Hajdúdorogi női/fetfi korusának amit pl a Görögkatolikus médiaközpont YouTube csatornáján halunk ? (pl : Akathisztosz Himnusz az Istenszülő Szűz tiszteletére)
A NIKA kamarakórus énekel ezen a felvételen.
DJK! A liturgikus ruhákkal kapcsolatban lenne kérdésem. Egy papnövendék/pap mikortól viselhet kamilavkát, valamint grecát? Köszönöm a válaszát!
A grékát (rászont) akkor kapják meg, amikor felolvasói rendben részesülnek. A kamilavka (fejfedő és fátyol) szerzetesi viselet, akkor kaphatja meg valaki, ha szerzetessé szentelték. A fátyol nélküli papi sapkát (klobuk) diakónusi rangtól kezdve viselnek.
Kedves Lelkiatya! Nekem az a problémám, hogy jegyben járok egy férfival egy éve. Az eljegyzés előtt, az együttjárásunk idején megbeszéltük egymással, hogyan képzeljük el a jövőt. Melyik városban élünk, milyen házban lakunk, az esküvőt és legalább két gyermeket minél hamarabb. Ehhez képest minden megváltozott az utóbbi időben. El kell költöznöm jó messzire, az ő szülővárosába, mert ott keresett munkát és én mondjak fel itt, ahol vezető beosztásban vagyok, lakjak nagymamája régi lakásában, amit most örökölt, nekem saját tulajdonom nem lehet, magának vesz egy kocsit, amit néha használhatok, az esküvőt csak 2 tanúval képzeli el és hagyjam el a szüleimet, majd néha jöjjek haza látogatóba. Nagyon szomorú vagyok emiatt. Nem ebben egyeztünk meg, amikor együtt jártunk. Kompromisszumot nem köt, azt mondta, ha nem megyek utána, akkor elhagy. 33 éves vagyok és nem tudom, mit csináljak. Szeretettem ezt a fiút, de mióta ilyen zsarnok és anyagias, nagyon haragszom rá, mert becsapott. A munkahelyen megismerkedtem egy férfival, aki tetszik nekem. Lelki Atya szerint bontsam fel az eljegyzést és kezdjek el ismerkedni mással vagy tartsak ki a vőlegényem mellett, aki így zsarol? Köszönöm a választ.
Még ha nem is volna a láthatáron más férfi, akkor is azt javasolnám Önnek, hogy ne kösse magát végérvényesen ahhoz a férfihoz, aki már most ilyen erőszakosan akarja irányítani az életét. A közös megbeszélés, közös megállapodás, egymás kölcsönös elviselése és tisztelete alapvető elemek a jó házasságban. A jegyesség ideje arra is való, hogy mindezek megmutatkozzanak. Ha ezt nem találja meg, akkor vajmi esélye van annak, hogy a házasságban majd megvalósuljon.
Kedves Lelkiatya! Míg válaszára vártam, én is megtaláltam a II. Vaticanum papságról szóló zsinati cikkelyét és megmutattam ennek az ismerősömnek. Ő azt állítja, hogy azok az írások, amelyekben a nős papságról esik szó, párhuzamos igazságokat fogalmaznak meg és nem szögezik le sehol, hogy a nős keleti papság érték az Egyházban. Szerinte a Szentszéknek már régen meg kellett volna szüntetnie ezt az elhajlást az apostoli hagyománytól. Úgy véli, hogy ez csupán egy engedmény az uniátus egyházaknak az egység érdekében, amire Róma csak rákényszerült a visszatérő szentszékek nyakassága miatt, de soha nem fogadta el igazi értéknek, és az Egyház ezt az álláspontját csak a békesség kedvéért nem hangoztatja. Azt hangoztatja, hogy a Nyugati Egyház rátalált a Krisztus akarata szerinti papság értelmére és azóta azt követi, míg a többi Egyház nem akarja meghallani ezt és továbbra is megengedi az alacsonyabb rendű életállapotot (ld. a szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál a Tridentinum szerint) a papjainak. Azt sulykolja, hogy ezzel csak megcsúfítjuk és lealacsonyítjuk a szentségi papság hivatalát. Azt is mondta, hogy a házas papok életét nem lehet példaként állítani a híveknek, mert élheti akár a legszentebb életet is a pap, az is eltörpül amellett, hogy a szent rendhez egy megengedett gyengeséget gyakorolva csatlakozott, és szerinte nem is állította követendő példának az Egyház soha a keleti "viri probati"-t még a keleti egyházak híveinek sem. ....... Ha valóban nem áll ki egyetlen iratban sem az egyház a papságra vonatkozó keleti egyházfegyelem értékei mellett, akkor ez számomra igen nagy csalódás, mert én hiszem, hogy a keleti egyházak gyakorlata a maga kontextusában igenis helyes és működőképes, egyházközségeik pedig virágoznak, miközben a latin közösségek pap nélkül maradnak... Egy még korábbi levelemre adott válaszából megértettem, hogy a latin egyházban nem lehet egy tollvonással megváltoztatni a szentségi fegyelmet, most pedig ez az ismerősöm azt erőlteti, hogy a cölebsz papság gyakorlatát még csak újragondolni sem lehet, mert annak esetleges fakultatívvá tételével meghasonlana a Nyugati Egyház... A Lelkiatya is úgy gondolja, hogy ha a társadalmi körülmények, a hívek érettsége, valamint az Egyház belátása úgy hozná, hogy egyszer eltörlik a kötelező celibátust, akkor elhagyná azzal az igaz hitet és nem lenne hiteles mérce a katolikus keresztények számára? Azt gondolom egyébként, hogy az Úr ugyanúgy szeretné akkor is az Egyházat, ha nőtlen papok csak a szerzetesrendekből kerülnének ki, és elfogadná, hogy a magány és izoláció fenyegető veszélye miatt, amik az egyházmegyés papokra leselkednek, ennek a gyöngeségnek engedményt tesz az Egyház. Egy kérdés még felmerült bennem, miközben az előbbi bekezdést megfogalmaztam: a Lelkiatya szerint miért olyan nagy erény a világi papok cölibátusa az Egyházban? Tartalmaz teológiai vagy spirituális szempontból bármilyen többletet azoknak a papoknak az életállapotához képest, akik a tisztaságot egy monasztikus közösségben vagy remeteségben élik meg? Mind a szerzetességnek, mind pedig a remeteségnek természetes velejárója és követelménye a tisztaság, míg a világi papság terén ez bizonyos megosztottságot szül az Egyházban, hiszen a korai hagyomány és a keleti egyházak gyakorlata is mást mutat, mint ami a papság római felfogásából kiolvasható. Mit veszítenénk el pontosan azzal, ha minden cölebsz pap és egyházmegyés püspök egyben szerzetes is lenne?
Szerintem nem érdemes versenyt hirdetni a különböző életállapotok között. Ha lehetne ilyen sorrendet fölállítani, és megjelölni a győztes, vagyis a legjobb életállapotot, akkor mindenkinek arra kellene törekednie. Ha ez a szüzesség, a cölibátus volna, akkor elég hamar kihalna az Egyház. Mindig voltak olyan lelkiségi irányzatok, amelyek a házasságot, a szexuális életet csupán gyöngeségnek tartották, mintha a Teremtő éppen csak megengedné az embernek, mert nem bírja ki nélküle, de az az igazán magasztos, aki tartózkodik ettől. Az ókeresztény korból is bőségesen találunk erre példát. De ettől még ez tévedés marad. Hogy a házasságot, a férfi és a nő közötti egyesülést a Teremtő akarta, ehhöz nem fér kétség (Ter 2,24). Az atyák írásaiban valóban aránylag kevés szó esik a házasság erényéről, de sok más értékes téma is hiányzik ezekben az értekezésekben, például az egészséges táplálkozás. Ezek a ma annyira égető kérdések akkor sokkal természetesebbek voltak. A cölibátus, mint nem természetes jelenség sokkal inkább igényelte, hogy tanításokat, buzdításokat fogalmazzanak meg róla. Azt mondani, hogy a nős papságot csak a gyöngeség miatt engedte az egyház Keleten is, meg a Rómával egyesült keletieknél is csupán elvakult latin álláspont, amely nem tud elképzelni mást, mint a saját gyakorlatát. A keleti egyházban folyamatosan jelen volt a családos emberek pappá szentelésének gyakorlata. Erről valószínű, nem fogja tudni meggyőzni azt az illetőt, akivel erről vitáznak. Hogy maga az életállapot eleve szentebbé tenné azt, aki azt választja, függetlenül attól, hogy hogyan éli meg az illető, erről meg nem is érdemes vitázni. A személyes véleményemre is rákérdezett. A római katolikus egyházban szintén évezredes hagyománya van a cölebsz papságnak. (Általánosan kötelezővé csak a X. században tették, korábban csak helyi zsinatok kötelezték rá a papjaikat.) Ez a gyakorlat is nagyon sok csodálatos emberi példát eredményezett, tehát ez is hiteles. Ahol ma fogyatkozik a papi hivatás, ez a helyi egyház gyöngeségét jelenti, de ilyenkor szerintem erősíteni kell az egyházat, nem pedig tovább gyöngíteni azzal, hogy a nehezebb elemeit egyszerűen kivesszük. Ilyen például a böjt is. Sokat veszít az egyház azzal, hogy ma nem vagy kevéssé értékeli a böjtöt. Erre nem az volna a helyes válasz, hogy akkor töröljük is el ennek előírásait, hanem az, hogy igyekszünk nagyobb buzgósággal legyőzni ezt a gyöngeséget. Záró kérdésére azt kell mondanom, itt sem szabad összekeverni az életállapotokat. A szerzetesség egészen más hivatás, mint a papság. Vannak hasonló elemei, vannak, akik mindkettőt megkapják és megélik, de nem szabad egyenlőnek tekinteni a kettőt. Maga a nősülés lehetősége még egyáltalán nem oldaná meg a hivatások problémáját. Vannak protestáns egyházak, ahol a családos emberek is lehetnek lelkészek, mégis nagy hiány van belőlük. A dolog nyitja tehát másutt van. Az egyház gyöngesége a hitélet gyöngesége. A hitélet gyöngülése eredményezi a hivatások csökkenését. A hitéletet kell fölerősíteni, ennek érdekében kell áldozatokat hozni. Én így látom.
Tisztelt Lelkiatya! Amikor liturgiát fizetünk, a pap imádkozik értünk a liturgiában, de nem ajánlja fel a személyért vagy szándékért. Azt gondolom, hogy a felajánlás több, mint a pap imádkozása a személyért vagy szándékért. Külföldön a görögkatolikus liturgiában, amikor a pap bevonul a kenyérrel és borral, megteszi a liturgia felajánlását - szó szerinti fordításban: N.-ért, akiért felajánlom ezt a szent liturgikus áldozatot, könyörögjünk az Úrhoz! Mit gondol erről a témáról és gyakorlatról? Dicsőítés Jézusnak!
Nálunk ugyanez a gyakorlat. Amikor kérik a papot, hogy imádkozzék a Szent Liturgiában egyes személyekért vagy szándékért, akkor mindig "fölajánlást tesz", részecskét helyez a diszkoszra a kért személyekért, vagy akik a szándékot kérték. Egyes helyeken még a nagybemenetkor is megemlíti a pap azokat a személyeket, akikért a fölajánlást teszik, ez nálunk nem gyakorlat, de a szándék "ereje" ettől semmit nem változik. Gyakorlat még az is, hogy az ekténiában említik ezeket a neveket vagy szándékot. Ennek az az értelme, hogy a közös imádságba jobban bevonják a híveket, de ez is olyan elem, amely nem erősíti vagy elmaradása nem gyöngíti a fölajánlási szándékot. Inkább annak kifejezője, hogy nem csak a pap az, aki imádkozik az adott személyekért vagy szándékért, hanem az egész egyház.
Kedves Lelkiatya! Mi számít túl gyakori szentgyónásnak? Köszönöm!
Ezt nehéz volna megmondani. Vannak szerzetesek, akik minden nap gyónnak. Ez, persze egy egészen sajátosan intenzív lelkiélet, része föltételezi, hogy a rendszeresen gyónó egy életközösségben vannak a lelki atyjával. Világban élőknek ez semmiképp sem tanácsos. Van, aki hetente gyónik, mert úgy érzi, hogy ezzel tudja állandóan karban tartani a lelkét. Ehhöz is szükséges az állandó lelkiatyai kapcsolat. Enélkül a heti gyónás aggályosságot eredményezhet. A lényeg a rendszeresség. Nem tartom jónak, ha ötletszerű a szentgyónás, tehát amikor éppen eszébe jut az embernek. Ezzel ugyanis a szentséget csak arra használom föl, hogy az adott szennyest egy időre letegyem. Ezt ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor az ember akkor mossa ki a ruháját, amikor az már valóban annyira piszkos, hogy tarthatatlan tovább benne járni. Az igényes ember mindig tiszta ruhában jár. A szentgyónás nem csak lelki ürítés, hanem sokkal inkább feltöltődés. Nem csak letesszük a bűneinket, hanem kegyelemmel telítődünk. Az ötletszerű gyónásnak az is veszélye, hogy egy idő után az ember meg is feledkezik róla. Észre sem veszi, és eltelnek hónapok, netán évek szentgyónás nélkül. Ezért hangsúlyozom a rendszerességet. De hogy milyen gyakran, ez személyiségtől és egyéni lelkiállapottól is függ. Általában azt szokták tanácsolni, hogy havonta gyónjunk, akkor minden Szent Liturgián megáldozhatunk. De van, akinek ez túl ritka, jobb, ha gyakrabban gyónik, van, akinek pedig elég a lelki karbantartáshoz az évi 4-5 alkalom. Az évenként egyszeri gyónás, amit a régi katekizmus előírt, az éppen csak arra jó, hogy az ember hite ki ne vesszen, de fejlődésre nemigen ad lehetőséget.
Kedves Lelkiatya! Egyik ismerősöm elképesztően ellene van a nős görög papságnak. Megmutattam neki a Lelkiatya válaszát az egyik kérdésemre: https://hd.gorogkatolikus.hu/lelkiatya-valasz&id=39056024918a05d03b1d24aaad9a6d1a?fbclid=IwAR3iWRU3ooFC7iqMxpZ1Pq8tRs_ONoeB3nsBYAAz0bwnr_-25CAVennXLjY Erre ez az ismerősöm azt mondta, hogy hivatkozások nélkül nem tudja elfogadni a Lelkiatya érveit. Megkérhetném a Lelkiatyát, hogy tudna olyan katolikus iratokat hivatkozni, amelyekben értéknek tartja a Nyugati Egyház a nős papságot? Válaszát előre is köszönöm.
Természetesen sokkal bőségesebben vannak olyan írások, amelyek a szent cölibátus értékéről beszélnek, mivel a családos élet a maga természetességével élhető meg, míg a cölibátus az ettől eltérő, Isten országáért vállalt különleges hivatás. De érdemes elolvasni a II. Vatikáni Zsinat papságra vonatkozó dekrétumát (Presbyterorum Ordinis), amely ugyan szintén a cölibátust dicséri, de jól elhelyezi mellette a nős papság helyét is az egyházban. https://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=15#PO16 Ugyanerre a helyre utal egy egyházjogi tanulmány, amely egy kicsit bővebben is kifejti ugyanezt: https://szentatanaz.hu/letoltesek/szabo_peter_egyhazjog_ca.pdf
Kedves Lelkiatya! Úgy tűnik, hogy a Magyar Kurírt is érdekli a probléma: http://www.magyarkurir.hu/hirek/hilarion-orosz-metropolita-toroltuk-bartholomaiosz-nevet-patriarkak-hivatalos-listajarol. Vajon miért foglalkoznak ezzel? Nem hinném, hogy tudnának hatni az orthodoxia belugyeire...
Egy hírügynökségnek nyilván feladata, hogy foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel, hogy minél valóságosabb híradást adjon az embereknek. Bár félő, hogy a hírfogyasztók jó részét is inkább csak a meddő kíváncsiság vezeti, mint a növekedni akarás, de azért nyilván vannak ilyenek is. Az imádkozó embernek is jó ha tudja, mi történik a világban, mert ezek ismerete is serkentheti az imádságát. Nyilván ez is jó alap lehet arra, hogy minél többen megtudjunk a valóságból.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a nagy keleti szakadással kapcsolatban. Számomra is hatalmas fájdalom, hogy erre sor került, hiszen nagyon közel áll hozzám az orthodoxia. Imádkozom is az Úrhoz azért, hogy adja vissza Keletnek az összorthodox egységet. Mindazonáltal gondolkodó és érző lény vagyok, akiben kérdések merülnek fel, ha valamit olvas. Ezeket a kérdéseket nagy bizalommal a Lelkiatya elé terjesztettem. Miért olyan rossz tanácsadó a kíváncsiság az egyházi ügyek kapcsán?
Az egyházi ügyek kapcsán csak azt a kíváncsiságot tartom jogosnak, amelynek eredményeképpen épülhetek. Mi az, amit nekem tennem kell. Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy az egyházi elöljárókat aszerint bírájuk, ítéljük meg, hogy azt teszik-e, amit mi látunk jónak vagy sem. Vagyis ezzel önkéntelenül is azt áruljuk el, hogy mi jobban tudnánk, hogy mit kellene tenniök. Ez mindig félrevezető, ezt mindig kerülnünk kell. Ugyanakkor követni az eseményeket, keresni az igazi okokat mindig lehet, szabad, sőt tanulságos is. De a cél az legyen, hogy hogyan növekedhetem Krisztus egyházában, én mit tudok, nekem mit kell tennem. Ha nem ez vezet, hanem a puszta kíváncsiság, netán ítélkezéssel vegyítve, akkor én annak nem sok értelmét látom. Tehát nem annyira azt feszegetem
DJK! Korábban már többen kérdezték, hogy szabad-e egy keresztény embernek fantasyt (elsősorban a Harry Potter világra gondolok) olvasni, és Önnek nem volt ezzel ellenvetése. Elkezdtem olvasni a könyveket, és nagyon tetszenek. Természetesen csak mint könyv tekintek rájuk, nem fogok emiatt "varázsolni". Viszont az egyik filmben felbukkan egy pentagram egy teremben a földön. Nincs semmi sátáni jelentése a filmben, és utánaolvastam, hogy a szimbólum önmagában nem rossz, ez használattól függ. Viszont őszintén megmondom, megijesztett a szimbólum. Ön szerint ha ilyen jeleket látunk, legyen az bármi, ami jelentHET rosszat, attól még szabad az adott dologgal foglalkozni? Hogyan álljon ehhez egy keresztény? Egyébként erről a fordított kereszt jut eszembe. Sokan azt hiszik, sátáni szimbólum, pedig Pál fordítva lett keresztve feszítve, ugyanis nem gondolta azt, hogy méltó Krisztussal azonos halálra. A köztudatban aztán ez rossz jelként ivódott be. Önmagában a szimbólum nem rossz, csak ha az ember rosszra használja. Ön szerint folytathatom a könyveket, filmeket, vagy ilyen esetben mit kell tenni? Köszönöm előre is
Hogy mennyire nem kell félni az ilyen szimbólumoktól, arra remek példa, hogy annak a különleges alakzatnak, amit pentagram-nak hívnak, egyebek között keresztény értelmezése is van. Ezt találtam róla a gugliban: "A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul sal?s). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. (Jézus a Hajnalcsillag a Jelenések könyvében.) A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is." Nos, ezek után mi félni való volna tőle? S minden más rajzolatra is ezt mondhatjuk. Ugyanígy, még a fordított kereszt is, ahogy Ön is mondja, szintén keresztény jelkép, Szent Péter apostol ikonján vagy képein nem ritkán szerepel. (Ő lett fejjel lefelé keresztre feszítve.) Szóval, pontosan így van, ahogy mondja, ezeknek önmagukban nincsen jelentésük, tartalmuk, erejük, csupán annyi, amennyivel az ember a saját lelkében ezekkel fölruházza. De ekkor máris látjuk, hogy nem a jelnek van itt szerepe, hanem az ember lelkének, hozzáállásának. Csak nyugodtan olvasson jó könyveket, nézzen filmeket. Lehetőleg mindig olyat, aminek irodalmi, művészi értéke is van, illetve ami valóban segít kikapcsolódni, nem pedig értéktelen csacskaságaival kiüresíti az ember lelkét.
Kedves lelkiatya! Görögkatolikusként baj-e, ha nem imádkozom a rózsfüzért. A Jézus imát imádkozom naponta. Abban az imában az elválasztó szemeknél annyit mondok imaként, hogy Istenszülő Szűz esedezz értem. Az üdvözlégy-et egyébként naponta elimádkozom.Templomunkban naponta van rózsafüzér ájtatosság, csak nekem nem megszokott. Édesanyám római katolikus, ő is sokszor imádkozza a rózsafüzért. Mária és más szentek is arra buzdítanak, hogy imádkozzuk a rózsafüzért. Baj, ha én nem? Várom válaszát. Mária
Nem baj. Nagyon jól teszi, ha a Jézus-imát imádkozza. Szerintem még az elválasztó szemeknél sem kell különösebben megállni, hogy a Jézushoz kiáltás minél folyamatosabb legyen. Ugyanis, ha átadja magát az ember ennek a folyamatnak, nem a számolással törődik, akkor ez mélyebbre tudja vezetni. Az én édesanyám is sokszor mondta a rózsafüzért, s engem is megtanított rá, de azért örülök, hogy a Jézus-imát is megtanulhattam. Még arra törekedjék, hogy amikor mondja a Jézus-imát a csotkival, akkor lehetőleg teljes figyelemmel legyen jelen benne, ne foglalkozzék mással, lehetőleg legyen minél teljesebb csönd Ön körül. A Jézus-ima elsősorban a mélység imája. Ugyanakkor lehet ezeket a fohászokat napközben is mondani, mikor mást is csinál az ember, erre is nagyon jó a Jézus-ima, de mégis az igazi helye a csöndben van, ebben a külső-belső csöndben.
Kedves Lelkiatya! Miért kérdezi meg a gazdag ifjút Jézus (Mk 10, 17): Miért mondasz engem jónak? Másik kérdésem, hogy mire utal később az Úr Jézus ezzel ?Valami hiányzik belőled.? Köszönettel: Lívia
Kedves Lívia! Nagyon sokféle magyarázatot írtak, mondtak már erre. Én is csak egyet tudok mondani a sok közül. Egyébként érdemes hosszan benne maradni a szövegben, elgondolkodni rajta imádságban, hogy az ember a neki szóló, saját, személyes válaszát is megtalálja. Ilyen volt Nagy Szent Antal is, amikor 18 éves korában meghallotta ezt a szakaszt az evangéliumból. Azon nyomban sarkon fordult, és teljesítette is Jézus szavát, eladta minden vagyonát. De azért nem mindenkinek így kell cselekedni, amikor hallja ezt az evangéliumi szakaszt. Több dologra is gondolhatunk. Jézus tudta egyedül, hogy ki az Atya, és emberségében nem mondhatott egyebet, mint azt, hogy egyedül csak az Atya a jó, a földi ember meg sem közelítheti azt. (Nyilván itt nem bonyolódhatott bele abba, hogy "én és az Atya egy vagyunk".) Arra is gondolhatunk, hogy Jézus arra utal, hogy ne csak jót akarjon tenni ez az ifjú, hanem jóval többre törekedjék. Ezért folytatta, hogy még valami hiányzik neked. Érdekes dolog, hogy a Krisztus-követés kiüresítéssel kezdődik. Gazdag ifjú lévén sok mindene megvolt, de ez hiányzott, a kiüresedés. Mégpedig annak érdekében, hogy az Isten teljesen betöltse, ez elengedhetetlen. Persze, már ez is inkább utólagos lelki magyarázat. De mondtam, hogy én is csak egyet mondok a sok közül.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...