Tisztelt Lelkiatya! Nem egy problémámmal fordulok Önhöz, mert valójában már megszoktam azt a helyzetet, amiről írni fogok, már nem újdonság számomra, egy kis túlzással úgy is fogalmazhatnék, hogy már nem is érdekel, hogy változik-e a helyzet. Úgy érzem én egy láthatatlan ember vagyok. Engedje meg, hogy kifejtsem mire gondolok. A szüleimen, nagyszüleimen és 1-2 rokonon kívül a többi embernek nem vagyok elég fontos, nem értékelnek, nincs rám igényük. Általános iskolában és gimnáziumban nem lettek tartós barátságaim. Voltak barátaim, akár éveken keresztül is, de az iskola után már nem érdekeltem őket. Az egyetemen ugyanígy volt, az órák előtt, után, között el tudtam beszélgetni emberekkel, volt, akivel sokat tanultunk együtt, együtt készültünk majdnem minden vizsgára, egy-két alkalommal együtt is ebédeltünk, volt nálam is. Csak béreltem (azóta is bérlem) a lakást, de volt nálam és itt is tanultunk együtt. Beszélgettünk is tehát nem csak szigorúan a tanulás volt. Összegezve: voltak olyan emberek, akikkel jóban voltam, egyesekkel tényleg igazi barátság volt, nem feltétlenül ezzel a lánnyal, akiről az imént írtam, de voltak ilyenek, viszont mindenkinek csak addig voltam érdekes, amíg el nem ballagtunk abból az iskolából. Az általános iskolában kifejezetten sok barátom volt, akkor sok emberrel voltam jóban, azért nem mindenkivel csak iskolában találkoztam, de sem azokkal nem maradt meg a barátság, akikkel nyári szünetben közös programot szerveztünk, sem azokkal, akikkel főleg iskolában és hazafele úton beszéltem. Az egyetemi csoporttársaim voltak mindenfélék, az a lány, akivel szokásunk volt együtt tanulni, ő alapszakon volt csoporttársam szóval a gimnázium utáni 3 egyetemi éven, de mesterszakot is végeztem, az 2 éves volt. Igazából akkor sem alakultak ki maradandó barátságaim. Volt, akivel tartottuk a kapcsolatot a végzés után is, de egy idő után már az az illető egyre kevesebbet írt nekem és aztán én se írtam. Pedig megbeszéltünk mély, személyes témákat is, részben ugyanolyan tapasztalataink voltak dolgokkal kapcsolatban és egy tragikus családi eseményt sajnos mindkettőnknek át kellett élni, erről is tudtunk beszélni egymással, nem volt teljesen felületes a kapcsolat, még akkor sem ha csak az egyetemen találkoztunk és chaten beszéltünk, de mégsem lett hosszú távú barátság. Egy idő után már nem akartam állandóan csak én írni a másik félnek.A rokonaim egy részével is így állok, hogy nem érdeklem őket eléggé. Nem írnak, nem kérdezik hogy vagyok, nem akarnak velem időt tölteni. Főleg a velem egykorúak nem. A keresztanyukám sem érdeklődik irántam sose, mondjuk édesanyám iránt sem szokott, keresztapukám (az ő férje, ő anyukám testvére) igen. Az én anyukám keresztszüleim egyik lányának a keresztanyja, azért ő néha ír a keresztlányának, ha nem is gyakran, de szokott. A rokonságból vannak mások is, akikről mondhatnék, de nem írnám tele ezzel az egész üzenetet. Bebizonyosodott tehát, hogy láthatatlan vagyok. Nem csak láthatatlannak érzem magam hanem értéktelennek is, olyan embernek, aki annyira nem számít. Párkapcsolatban is sokszor tapasztaltam ezt, még megvan ez a kapcsolat, hogy a páromat nem érdekelte valamiről a véleményem, meg se akarta hallgatni, ha meghallgatta, akkor nem érdekelte, ha valamivel megbántott, akkor eszébe sem jutott bocsánatot kérni, néha még ő volt felháborodva. Azt is megfigyeltem, hogy gyakran más emberek tanácsára megtett valamit, amit én is javasoltam neki korábban, de akkor azt mondta, hogy nem akarja, nem érdemes, ne mondjam neki. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez évekkel ezelőtt volt és azóta sokat változott és az emberek az évek alatt változnak, neki is változtak a körülményei, de azért érdekesnek tartom, hogy másoktól jobban elfogad tanácsokat, jobban elhisz nekik dolgokat, előbb-utóbb jobban átgondolja ha más mondja neki, amit én. Évekkel ezelőtt mondtam neki, hogy jó lenne ha megtanulna vezetni, akkor teljesen feleslegesnek tartotta, most már elkezdte, az elméleti rész sikerült is neki. Örülök a sikerének, hogyne örülnék, de amikor évekkel ezelőtt én mondtam neki, akkor nagyon ellenkezett, el sem gondolkodott rajta egy percig sem, rögtön kizárta mint lehetőséget. Most azért kezdett tanulni szerintem, mert egyszer az édesapját rákkal műtötték és akkor jött rá, hogy mi lenne ha valami súlyos baja lenne az apjának, ki tudna akkor vezetni, akkor is csak jó lenne az autó, ki segítene a szüleinek, ehhez társult az is, hogy az apja sem ellenezte, hogy megtanuljon, így a támogató szülői vélemény és körülmények hatására elgondolkodott. Régen azt is javasoltam neki, hogy vegyen részt valamilyen tanfolyamon, ahol informatikát tanulhat, de úgy, hogy pénzt is kereshetne vele. Hogy ha nem is dolgozik majd abban, de legyen még valami végzettsége és akár mellékállásban csinálhatja. Azért mondtam, mert érdekli az informatika, már akkor is érdekelte és akkor még annyi pénze sem volt, mint most. Akkor teljesen elzárkózott, azt mondta, hogy nincs rá ideje, neki van munkája, minek tanuljon olyat is. Most már gondolkodik rajta, mert az egyik kollégája foglalkozik honlap-szerkesztéssel a fő munkája mellett és innen jött az ihlet, amihez nem tudom, de lehet hozzájárul, hogy sok mindennek felment az ára és jól jön a plusz pénz. Régebben sem volt elfoglaltabb mint most, még kevesebb dolga volt. Két példa arra, hogy másokra sokkal könnyebben hallgat mint rám. Vannak makacs emberek, ennek ellenére szerintem fordítva kellene lennie és a párja véleményének fontosabbnak kellene lennie mint haverok, barátok, ismerősök, kollégák véleményének. Én is sokat változtam évek alatt, de nem esett jól, hogy mások véleményét jobban meghallgatja és megfogadja. Az érzelmeimet ha megemlíthetem, nem érzelmes ember hanem tettekkel fejezi ki a szeretetét, nem szavakkal, nem romantikus típus. A tetteivel ki tudja fejezni, nehéz időszakokon segített át engem és tényleg kimutatta a tetteivel a szeretetét. Mindketten átéltük milyen amikor daganatos beteg egyik szülőnk, milyen a bezártság a covid alatt, milyen mikor egyikünket műtik, amikor beteg és segíteni kell neki, mégis együtt maradtunk, azok nem tették tönkre a kapcsolatot. Visszatérve az előzőre, amit írtam, ilyen értelemben is sokat változott, de egy időben nem egyszeri eset volt, hogy egyáltalán nem érdekelte, hogy megbánt-e valamivel vagy sem, amikor szóvá tettem, ami rosszul esett vagy kifejezetten kértem, hogy ne úgy csinálja, akkor sem hatotta meg. Már nem ennyire ilyen, sokat változott, de akkor ez így volt. Az megmaradt, hogy általában nem kér bocsánatot ha megbánt. Néha megteszi, de általában nem. Az emberekről általában véve azt kell mondjam, hogy nagyon sok esetben elvettek tőlem, de nem adtak vissza nekem, nem értékeltek engem, velem nem olyanok voltak mint amit tőlem akartak, elfogadtak. Az egyetemen addig voltam jó, addig kellettem, addig beszélgettek velem egyetemisták, ameddig segítettem nekik tanulni, ameddig egyetértettem velük, ameddig nem mondtam ki, hogy valami nem tetszik. Bizonyos emberek mindig azt hitték, hogy csak úgy lehet minden ahogy ők akarják, ha kifejeztem, hogy nekem az úgy nem jó és nem csak hozzájuk lehet igazodni, nem nekik van mindig igazuk, akkor vagy védték a maguk vélt igazát és emiatt elromlott a kapcsolat, már hozzám se szóltak vagy egy bizonyos személy át sem gondolta egy pillanatra sem, hogy nekem lehet igazam, nem érdekelte, hogy nekem az nem jó, nem tetszik, amit és ahogy ő akar, még inkább örült is neki, hogy bosszanthat. Itt nincs arról szó, hogy én lennék a szörnyeteg, aki mindig azt akarja, hogy mások igazodjanak hozzá, ezek kivételes esetek voltak, amikor én szerettem volna megértést másoktól, mert akkor az már a sokadik alkalom volt, hogy én igazodtam másokhoz, én voltam tekintettel másokra és egy kis viszonzást akartam, mert így lett volna igazságos. A megbocsátás is ilyen. Az emberek egy része nagyon ritkán kér tőlem bocsánatot, de azért annak örülnek ha én kérek tőlük ha én is megbántottam őket. Aztán a hibák. Én bántok meg valakit, nekem van rossz szokásom, én mondok/teszek rosszat, azt eléggé meg tudják jegyezni, de azt nagyon könnyen elfelejtik, hogy ők mit tettek, ők milyenek mintha ők tökéletesek lennének. Nem minden egyes ember ilyen, de már több alkalommal átéltem több emberrel szemben. Ha valamit jól csinálok, azt természetesnek veszik, nem sok jó szót kapok érte, ha valamit rosszul csinálok, hibát követek el, több hónapnyi szünet után visszaesek egy régi hibámba, azt sokkal jobban megjegyzik. Már mondják is, szóvá teszik. Ugyanígy emlegethetnék azt is amikor jót teszek, rossz szokásaim elhagyom, de ez nem divat. Én pedig ha ezt valakinek elmondom, akkor ha az illető érintett, akkor nem mond semmit, nem is érti ez miért fontos, ha nem érintett hanem kívülálló, akkor csak annyit mond, hogy nézzem másokban a jót és az emberek ilyenek, nem egyedüli eset. Megint én és nem a másik. Kérdezhetném magamtól, hogy nekem miért jár kevesebb valamiből mint másoknak, miért mindig én legyek ilyen vagy olyan.Mi lehet az oka, hogy olyanoknak van sok barátja, ismerőse, csodálója, akik emberileg nem jobbak nálam, másoknál sem, nem tökéletesek, csak esetleg ezt hitetik el magukról, nagyképűek és önzőek, ha arra van szükség, kimutatják a foguk fehérjét? Többnyire a szép arcukat mutatják, de akkor is szeretik őket amikor meglátszik a kétszínű, beképzelt, önző természetük. Az olyannak mint amilyen én vagyok miért nincsenek barátai, miért nem értékelik, miért nem látják meg benne az értéket és ha látják, miért csak ideiglenesen és bizonyos célokra kell nekik? Nem vagyok önző, próbálok megértő lenni, segítőkész, nem közösítek ki senkit, nem dicsekszek azzal amivel lehetne, nem akarok mindenáron a figyelem középpontjába kerülni de azért szívesen beszélgetek azzal, akivel van közös téma, akinek szimpatikus vagyok. Az egyetemre járt, most már ott dolgozik egy autista lány, azon a tanszéken ahol én tanultam az emberek 90%-a nem beszélgetett vele, féltek is tőle és nem is akartak volna, én nem zavartam el, ha épp nem volt kedvem beszélgetni vagy dolgom volt, siettem, akkor is szóltam hozzá udvariasan néhány mondatot, amikor jobban ráértem, akkor hagytam, hogy beszélgessen velem tovább,, ha olyan volt a téma, hogy hozzá tudtam szólni, akkor érdeklődtem felőle, visszakérdeztem és amikor olyanokat mondott, amik autistaként csak az ő saját világában léteztek, egy "normális" ember számára nem értelmezhető dolgokat, kérdéseket, akkor is igyekeztem türelmesen meghallgatni, udvariasan reagálni, nem kimutatni, hogy ez az én fejemben nem úgy működik. Én lehet, hogy nem vagyok tökéletes és bűntelen, de mások sem azok, én mégis sokkal jobban belegondolok abba, amit csinálok, nem vagyok meggyőződve róla, hogy csak nekem lehet igazam, én azokat sem közösítettem ki, akiket sokan igen, mégis általában nem vesznek észre az emberek, nem érdeklem őket eléggé, könnyen emlékeznek a rosszra, amit tettem, de a jóra sokkal kevésbé, még ha ez nem is igaz mindenkire és mindenre. Ez miért van? Miért van ez így velem? Úgy általában, az miért nem elég érdekes, elég fontos, hogy valakinek a lelke milyen? Miért nem ez az igazi érték a sok minden helyett, ami alapján ma szeretnek/nem szeretnek valakit? Aki pedig valójában kétszínű, önző, nagyképű, csak mutatja a szép arcát, de az nem a teljes igazság, őket miért szeretik annyian, aki pedig látja milyenek, miért nem ábrándul ki belőlük? Hogy lehet ezt elfogadni, hogy engem kevesen szeretnek, kevesen veszik észre az értékeim, nem vagyok érdekes másoknak? Jézusnak nem fájt lelkileg, amikor kigúnyolták, lenézték, leköpték, bántották? Ha még neki is fájt, ha egyáltalán érdekelte ez, pedig ő az Atyától jött és hozzá is ment vissza, aki nagyon szereti és tökéletes (az Atyára utalok), nem szorult olyan mértékben másokra mint manapság az ember, felette állt az embereknek, még így is nagyon sok embert megváltoztatott, akkor hogy tudna ez nem fájni egy olyannak mint én, aki egyenrangú másokkal, rászorul másokra, nem tökéletes de azért nagyon igyekszik és törekszik rá, sokkal nehezebben és korlátozottabban tud hatni másokra, mert valljuk be, ez így van, még akkor is ha az ember próbálkozik, nem vagyok én Messiás, és átél olyan élethelyzeteket, amiket Jézusnak nem kellett (nem volt párkapcsolata, házassága, nem élte át milyen volt látni hónapokon át, ahogy a családtagja szenved mert beteg, ha el is hagyták a követői, akkor is volt annyi követője, barátja, támogatója, hogy nem maradt egyedül, vele az esetek többségében tisztelettel bántak, nem volt kérdés, hogy megbecsülték, örültek, hogy ott van)? A keresztény ember nem azzal törődik, hogy mások értékeljék, mások sose bántsák meg, mások elismerjék, másoknak fontos legyen, de az ember benne van a társadalomban, emberek között, hogyan tudna teljesen beletörődni mindenbe. Mindig elfogadni ha mások nem szeretik,megbocsátani, állandóan azt adni másoknak amit nem kap vissza. Próbálom megérteni, megtanulni, beletanulni, velem van a baj ha nekem ez nehezen megy? Másoknak olyan könnyű? Ha azt akarom, hogy egyáltalán ne essen rosszul mások viselkedése és mindig tudjak szeretni mindenkit, egy rossz gondolatom ne legyen másokról, legyen türelmem mindig adni akkor is ha nem kapom vissza, akkor szinte azonosulnom kell Jézussal, igaz? Mintha én lennék ő, mintha ő lennék és nem magam lennék, értve ezt úgy, hogy a józan ész határain belül. Fényévekkel könnyebb lenne az egész életem, ha eljutnék ide. Átmenetileg sikerült már, csodálatos volt, de életem minden napján megmaradni ebben az állapotban hihetetlenül nehéz. Én érzem, hogy lehetséges ha Isten is megadja nekem ezt és én is erős akarattal kitartok, de nehéz ezt úgy, hogy soha ne zökkentsen ki semmi és kitartson ez az állapot.

Tisztelt Lelkiatya! Melyek az imádságos élet hiteles jelei?

Kedves Lelkiatya! Budapest egyik templomában nyelvre szerettem volna áldozni, de az áldoztató káplán atya rám szólt, hogy "kézbe tessék áldozni". Ha jól tudom, akkor "a hívőnek mindig megvan a joga ahhoz, hogy saját választása szerint a nyelvére kérje a szent ostyát" (ld. a Redemptoris Sacramentum instrukció 92. pontját), a járványügyi helyzet miatti korlátozást pedig bíboros úr márciusban feloldotta (https://www.esztergomi-ersekseg.hu/hirek/a-jarvanyugyi-intezkedesek-visszavonasa-az-esztergom-budapesti-foegyhazmegyeben). Az lenne az (elméleti) kérdésem, hogy az említett atya eljárása törvényes volt-e? Ha nem volt az, akkor a Lelkiatya mit tanácsol a gyakorlatban: jelezzem a problémát a plébánosnak/megyéspüspöknek, vagy engedjem el ezt az egészet? Nem akarok ennek az atyának rosszat, viszont ha jeleznem kellene, akkor mulasztással sem szeretnék véteni. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Azért írok Önnek mert nemrég jótékonyság céljából pénzbeli segítséget nyújtottam de nem néztem meg részletesen segítséget végző minden tevékenységi pontját és időközben rájöttem, hogy nem minden célkitűzéssel értek egyet. ... Kérem a kérdésemet nem tegye ki csak a választ! Segítségét előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Csontot ne törjetek benne! Miért nem sérülhetett a megváltó csontja?

Kedves Lelkiatya! Mátraverebely- Szentkuton is gondolnak majd a glutenerzekenyekre?

Dicsőség! Néhány évvel ezelőtt még voltak "barataim" akiket idővel leszelektaltam. Volt akinek ezért volt akinek azért nem voltam "jó". Valoszinuleg az irigyseg miatt. Feltekenysegbol kaptam facebookon egy üzenetet a nyáron az egyik facebookjarol akinek a barátnőjével 2 éve vitam volt, nem tudom mit de biztos vagyok abban, hogy valószínűleg valami csúnya dolog lehetett, szerencsére visszavonta hogy ne lássam meg, aminek örülök is mert legalább valakinek fontos, hogy ne érjen szomorúság. Arról szeretnék kérdezni hogy miért utalják az embert az irigy emberek? Miért párosul gyűlölettel?

Lelkiatya! A görögkatolikus templomokban miért nincs tabernákulum? Vagy a rómaikban miért van? Elmegyek egy templom mellett és ott árválkodik bent egyedül az Úr..

Kedves Lelkiatya! Nagy hiányosság, hogy az összes liturgikus ének nem jelent meg még hivatalos formában lekottázva. 2010. 08. 31-én is volt ezzel kapcsolatban egy ígéret ezen a fórumon. "...de valóban még jobb lenne, ha még több lekottázott liturgikus énekünk elérhető volna ezen az úton". 12 év eltelt, de még mindig nem jelent meg. Hányszor 12 év szükséges még.

Kedves Lelkiatya! Jézus mondta, hogy "kérjetek és adatik". Van egy dolog, amit már évek óta kérek. Nem bűnös dolog, nem hatna a lelkem kárára (sőt), nem nagy dolog, mégsem kapom meg. Rengeteget imádkoztam már érte Istenhez és a Szúzanyához is, hasztalan. De egyre több dologgal vagyok így. Tudom, hogy Isten nem kívánság automata, de az Ő segítsége nélkül hogy lehetne bármit is tenni? Hiszen Ő mondta, hogy "Ha Isten nem építi a házat, az építő hiába fáradozik". Kérdésem, hogy milyen a jó kérő imádság? Lehet, rosszul imádkozom, rosszul kérek? Másik kérdésem, hogy mi "történik" azokkal az imákkal, amelyek nem találnak meghallgatásra, a sok imával, amit egy konkrét cél eléréséért mond az ember, de nem teljesül be? Ha úgy érzem, hogy Isten távol tartja magát tőlem, az csak egy hamis érzet, mert Isten mindig velem van, vagy tényleg valós dolog? Előre is nagyon köszönöm építő válaszát.

Kedves lelkiatya! Bűn- e, ha ki vagyok ábrándulva az egyházból, a papjaiból? Sok csalódásom van a papok embertelensége, szeretetlensége és a világiaktól is messze anyagiasabb viselkedése miatt. Állítólag ez a népszámlálási mizéria is csak a pénzről szól. Valamint azt is hallom - amit papok is megerősítenek - , h az érsekséget egy szűk - kormányzati befolyással bíró - egyházi maffia irányítja, amire az érseknek, püspököknek semmi ráhatása sincs: kényük szerint osztanak- fosztogatnak. Mindezek és a helyi szinten tapasztalható visszaélések nagyon elkeserítenek és mély csalódást okoznak. Eddig nagyon aktívan részt vettem a szertartásokon, a közösségi szervezésben, ma már nem látom ennek értelmét. Tehát, bűn-e a csalódottságom, ami néha azzal is jár, hogy nincs kedvem szertartásokra menni. Ami eddig lelkesített, az ma rosszérzést kelt bennem. Köszönöm válaszát! Dr F. S.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A mintadallamokat nyomtatott formában hol lehet elerni? Köszönöm

Kedves Lelkiatya, Az én kérdésem Jézushoz kapcsolódik, hogy lehet-e tudni nagyjából, hogy Jézus hogy nézhetett ki és általában miért úgy ábrázolják ahogy szokták? Történészek, régészek, a zsidó kultúra szakértőinek kutatásai alapján lehet-e sejteni, hogy Jézus hogy nézett ki. Akár úgy, hogy az akkori általános szokások alapján következtetünk arra, hogy ha így vagy úgy néztek ki akkor a helyi férfiak, akkor Jézus is ahhoz hasonló lehetett. Hajviselete, ruházata, magassága, bőrszíne, úgy általában, hogy milyen lehetett. Egyáltalán azt lehet-e tudni, hogy mennyire hasonlított az akkori férfiakra. Amikor valaki azt mondja, hogy átlagos férfi lehetett és beolvadt a tömegbe, akkor azt azzal magyarázza, hogy Júdásnak egyértelműen meg kellett mondania a római katonáknak az árulás éjszakáján, hogy melyik Jézus. Ennek azért ellentmond az, hogy nem egyszer már távolról felismerték az emberek Jézust. Azok, akik a segítségéért könyörögtek vagy csak hallani akarták a tanításait. Ennek oka éppen az is lehetett, hogy ha sokan ültek már körülötte, akik hallgatták vagy nagy kísérettel ment, az feltűnik mindenkinek. Nem Jézus külsejétől függ a Megváltás értéke, nem a kinézete számít, én csak kíváncsiságból, érdeklődésből kérdeztem. Arról mit lehet sejteni, hogy Jézus mennyire volt szép? Az emberek egy része azt mondja, hogy kifejezetten szép volt, másik része azt, hogy kifejezetten híján volt a szépségnek a külsejét illetően. (Utóbbi véleményt arra alapozzák, amit Ézsaiás írt, aki azt mondja, hogy, idézem: Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.) Számomra ez a mondat nem jelenti egyből azt, hogy Jézus csúnya lett volna másokhoz képest vagy nem lehetett volna szép. A szépség szubjektív, de én abból, amit Ézsaiás írt, nem következtetnék arra, hogy Jézus egyáltalán nem volt szép. Én ebből csak annyit tudok megállapítani, hogy Jézusban nem volt semmi nagyon más, eltérő, kivételesen gyönyörű, de ez még szerintem nem azt jelenti, hogy híján volt minden szépségnek a külsejét illetően. Éppenséggel én úgy gondolom, hogy szép is lehetett, persze lehetett nem szép is, de nem lehet kizárni teljesen, hogy szép lett volna. Ha egyáltalán szó szerint kell ezt a mondatot érteni. Nem szeretnék felháborodást kelteni a kérdéseimmel, én a külsejétől függetlenül szeretem Jézust és tudom jól, hogy akárhogyan is nézett ki, én soha fel nem érhetek az ő tökéletességéhez. Még Keresztelő Szent János is rögtön Jézushoz küldte a tanítványait amikor az megérkezett és Jézus megkeresztelkedésekor először meg se akarta keresztelni, mert fordítva kellett volna legyen. Azt mondta, arra sem méltó, hogy a saruját hordozza. Én még annyira sem vagyok méltó Jézushoz mint Keresztelő Szent János és még arra sem tartom méltónak magam, hogy a Megváltó egyáltalán rám nézzen vagy én őrá és hogy egyáltalán szóljak hozzá egy szót is.Ezt alapul véve talán nagy udvariatlanság Jézus külseje iránt érdeklődni, de annyiféle ellentétes vélemény van erről, hogy érdekel az igazság. Ehhez tegyük még hozzá, hogy nagyon sok film készült már róla, festményeken szerepel, színházi előadások mondják el a történetét, ami azzal jár, hogy sok ábrázolást kapunk. Ez is érdekes kérdés szerintem, hogy miért úgy ábrázolják Jézust ahogyan általában szokás. Nagyon sok esetben vállig érő barna hajjal, barna szemmel, fiatal férfiként. Rövid hajjal nagyon ritkán látni. Az meg végképp ritka, hogy a haja nem barna hanem bármilyen más színű. A fekete még néha feltűnik. A testalkata általában átlagos, de a filmekben és újabban képeken is gyakran elég izmosnak van ábrázolva. Mely ábrázolások állhatnak legközelebb a valósághoz? Már annyi filmet és képet láttam róla, hogy érdekel, hogyan nézett ki igazából, melyik ábrázolás lehet a legközelibb. Néhány fotó filmekből, csak illusztrálásképpen: https://www.looper.com/img/gallery/the-untold-truth-of-the-passion-of-the-christ/intro-1652796397.jpg https://i.ebayimg.com/images/g/HHAAAOSwjahffufE/s-l225.jpg https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/S/pv-target-images/bb3a3ddde7c4708e4c4ea17308d92c606df187dca7ef5f4841504928c6a505f1._RI_.jpg https://www.johnrothra.com/wp-content/uploads/2015/04/Killing-Jesus-Movie-e1428377779475.png https://media.swncdn.com/via/19692-the-chosen-angel-studios-2.jpg Mesterséges intelligencia segítségével is készítettek Jézus-portrét a Torinói lepel alapján, az eredmény így néz ki: https://images.fineartamerica.com/images-medium-large-5/jesus-wept-ray-downing.jpg https://www.catholicmannight.com/wp-content/uploads/2013/05/Jesus-in-Glory-for-web-March-5-2012-fourth-Version.jpg https://i.pinimg.com/736x/2e/5d/9c/2e5d9cf45a309b250156e061c01bc47e--history-channel-the-history.jpg Eddig két kérdést tettem fel, nevezetesen azt, hogy mennyire hasonlított a korban élő emberekhez és hogy mennyire lehetett szép de valójában egy harmadik kérdés is kapcsolódik a témához. Mennyiben volt más Jézus megdicsőült teste mint az, amiben elhunyt? Mária Magdolna és a tanítványok először fel sem ismerték tehát ezek szerint teljesen más volt. Látszólag. Én elképzelhetőnek tartom azt is, hogy ugyanaz volt a teste, ugyanúgy nézett ki, de mivel nem hitték volna róla, hogy feltámad, ezért gondolták, hogy biztos valaki más. Az a tény, hogy a sebei egy része megmaradt, szintén arra enged következtetni szerintem, hogy alapvetően ugyanúgy nézett ki, ugyanaz a teste volt, csak a sebek nagy része eltűnt és a teste tökéletesebb lett, fájdalmak nélkül, fizikai világ korlátait legyőzni képes test. Most pedig feltennék egy negyedik kérdést, mert az a harmadiknak következménye. Jézus második eljövetelekor ugyanabban a testben jön el, ami a megdicsőült teste a feltámadás után vagy akkor ahhoz képest teljesen máshogy fog kinézni? A Jelenések könyve szerint fehér hajú, lábai érchez hasonlóak, szeme mint a tűz. Szokták is így ábrázolni, de én arra gyanakszok, hogy ez inkább egy szimbolikus leírás és nem szó szerint kell érteni.

Kedves Lelkiatya! Melyik könyvet javasolja misztikus élmények feldolgozásához? Nagy segítség lenne, mert bár a bensőséges istenkapcsolatra vágyunk és azt szorgalmazza Metropolita atya is sok megnyilatkozásában, de amikor Isten kegyelmév?l ilyesmi megadatik, akkor nem tudom hogyan tovább. ehéz ezt jól feldolgozni. Úgy értem, hogy magam számára feldolgozni, átérlelni még mielőtt esetleg egy lelkiatyának elmondanám. Legutóbb mikor rávettem magam, hogy egy számomra csodás esetet elmondjak lelki beszélgetésben, azt a választ kaptam, hogy ez nem fontos, nem érdemes vele foglalkozni...pedig az Úr bizonyosan nem csakúgy tette..bár érteném Őt! Köszönve: Zsóka

Tisztelt Lelkiatya! Mi a különbség a böjti nap és a szigorú böjt között?