Kedves Lelkiatya!
Évekkel ezelőtt tértem vissza görögkatolikus hitem megvallásához és gyakorlásához, és csak pár hónappal ezelőtt fedeztem fel nagy örömmel és lelkesedéssel, hogy egyházunknak saját görögkatolikus monstrancia-hagyománya is létezett, amelyben az Eucharisztikus Krisztust szentségimádásra helyezték ki.
Különösen megérintett, amikor megtudtam, hogy a görögkatolikus monstrancia egyik sajátossága éppen az volt, hogy a Szentség tartója nem kör alakú, mint a latin hagyományban használt forma, hanem négyzet alakú volt, kifejezetten az „Ahnec”, vagyis a bizánci „Bárány” számára kialakítva.
Szeretném megkérdezni, hogy van-e ma bárhol lehetőség ennek a jámborságnak a megélésére a saját görögkatolikus hagyományunkban? Előfordul-e még ilyen gyakorlat egyes parókiákon, vagy kérhető-e alkalmanként?
Tudom, hogy egyházunkban fontos a saját bizánci örökségünk felfedezése és megőrzése, így is gyakorlom aktívan a hitemet. Ugyanakkor számomra Krisztus eucharisztikus tisztelete olyan összkatolikus kincs, amelyet nagyon szeretnék a saját rítusomban is mélyebben megélni. Őszintén szólva hatalmas lelki vágy, öröm és elérzékenyülés ébredt bennem, amikor felfedeztem, hogy ennek nálunk is volt hagyománya.
Talán személyes érzés, de kissé fájdalmas számomra, hogy erről alig esik szó, és még a Görögkatolikus Múzeumban sem találkoztam a sajátos monstranciánk bemutatásával. Pedig úgy érzem, ez nem idegen dolog tőlünk, hanem sok görögkatolikus hívő valódi lelki öröksége és Krisztus iránti szeretetének egyik formája lehetett, amellyel őseink is jámboran éltek.
Még ha ma esetleg egyesek idejétmúlt latin hatásnak is érzik ezt a hagyományt, bennem mégis őszinte lelki vágy él iránta. Nem azért, mert „latinossá” szeretnék válni, hanem mert ezt a Krisztus iránti eucharisztikus szeretetet a saját görögkatolikus hagyományomban is szeretném megélni, nem csupán római katolikus testvéreim templomaiban.
Azt is szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy egy ilyen keleti szentségimádási alkalom megtartása külön püspöki engedélyhez kötött-e, vagy elegendő hozzá olyan atya és parókia nyitottsága, ahol ezt szívesen és méltó módon megélnék?
Különösen szépnek és rítusunkhoz méltónak tudnám elképzelni például egy csendes, elmélyült Jézus-ima alkalommal egybekötve.
Köszönöm szépen válaszát és áldását!
Bence
Kedves Bence! Valóban, ez a fajta ájtatosság jelen volt a görögkatolikus szokásainkban, főként a XX. század első felében. Talán a 70-es, 80-as évektől kezdett háttérbe szorulni. Én úgy tudom, hogy a múzeumunk is őriz ilyen monstranciát, amely szögletes alaku tartóval van kialakítva. Amiket én láttam, azok nem voltak nagyon míves munkák, inkább ügyes kezű mesterek alakították ki ezt a sajátos szentségtartót. Nem árt tudni, azonban, hogy a nálunk gyakorlatban lévő szentségimádás nem olyan volt, mint amilyen mostanában terjed a római katolikus egyházban. Ma már inkább a Jézus jelenlétében való csöndet hangsúlyozzák, ahogy arra Ön is utal, mint a régebbi ájtatossági formulát. Ugyanis mi, görögkatolikusok, illetve az őseink ezt is sajátosan, sok énekkel valósították meg. Persze, fontos volt a kihelyezett Oltáriszentség jelenléte, de nagyjából hasonlóan énekelték el ezt az ájtatosságot, mint a parakliszt, vagy más paraliturgikus imánkat. Lehet, hogy külön engedély kell hozzá, ha valaki szeretne ilyet végezni a görögkatolikus szertartáson belül, ugyanis jelent meg már erre vonatkozó tiltás egy korábbi püspöki körlevélben. Egyházunk fejlődési iránya ugyanis éppen az, hogy a latin hatású elemektől tisztítsuk meg liturgikus gyakorlatunkat. Egyáltalán nem tilos és elítélendő a szentségimádás, csak, ha valaki erre vágyik, akkor menjen el ennek saját közegébe, a római rítusú templomba és ott vegyen részt ilyen imádságon. A Jézus-imával főként nem kötném össze, hiszen annak egyik lényegi eleme éppen az eszköztelenség, a teljes befelé figyelés. Egyfajta érzelmi ráerősítésnek volna tekinthető a kihelyezett Oltáriszentség, amely viszont a lényegtől, a belső összeszedettségtől venné el a figyelmet.
Kedves Lelkiatya!
Elköteleztem magam gondolatban a tisztaság mellett, de tegnap este előfordult az az eset, hogy internetezés közben feldobott az internet akarom ellenére néhány szemérmetlen képet. Nekem sajnos elég volt ennyi, hogy veszélyes vizekre evezzek. Néhány ilyen jellegű képet és videót megnéztem, valamint önkielégítést is végeztem. Nagyon szégyellem magam. Már arra is gondoltam, hogy lecserélem az okostelefonomat "buta" telefonra, de egyenlőre nem tudom megtenni. Onnan intézek sok mindent.
1 hete, pünkösdkor gyóntam utoljára. Félek, hogy mit szól a lelkiatyám, hogy szinte ugyanazzal a bűnnel megyek hozzá ilyen hamar.
Kérem szépen, imádkozzon értem!
Köszönöm szépen előre is!
Azt javaslom, mielőbb menjen meggyónni. Most, még pünkösd utószele segíthet, hogy lezárja ezt a dolgot. A szégyen semmiképp se tartsa vissza. Esetleg magától a bűntől igen. Ha újra jelentkezik a kísértés, gondolhat arra, hogy ez milyen megszégyenítő a lelkiatya előtt. Persze, még megszégyenítőbb az Úr Jézus előtt, de azt kevésbé érzékeljük. Ezért kell a hitét jobban megerősítenie, hogy a hite által legyen nyilvánvaló az Úr jelenléte, közelsége, s az ő iránta való szeretete tartsa vissza Önt a tisztátalanságtól. A hívő ember részéről az önkielégítés olyan, mintha egy házas ember a felesége jelenlétében, a szeme előtt követne el egy másik nővel házasságtörést. Még belegondolni is borzasztó! Ezért javaslom, hogy Isten jelenlétét, állandó segítségének tudatát erősítse meg a hitében. Járja át lényét, személyiségét a Szentlélek, s akkor nem fog tudni odaférkőzni semmi tisztátalan erő.
Kedves Lelkiatya nem rég írtam önnek. És emailt is. Elfelejtettem önnek jelezni amit írtam ne jelenjen meg az egész kérdésem kérem szépen. Én írtam a munkahelyi karbantartós"incselkedésről"válaszát leirhatja.
Köszönöm szépen a megértést.
Legyen résen! Vigyázni kell, mert belefuthat olyan dologba, amit nem szeretne, de a körülmények mégis belecsúsztatják. A legkézenfekvőbb megoldás a veszély elhárítására, hogy elmondja ezt a helyzetet a férjének. Vele beszélje meg, tárja föl neki a dolgot. Ha az illető pedig továbbra is szeretne Önhöz közeledni, beszéljen neki a férjéről, hogy általában mindent el szokott neki mondani, ami a munkahelyen történik. Legyen nagyon határozott, és ne engedje ezeket az érzelmeket kifejlődni. Ahogy mondja is, semmi jó nem származik belőle, csak - mint minden kísértés - hazudja, hogy jó lesz. A Miatyánkot mondja el a munkahelyén többször is. ... ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Istent kérje, hogy adjon erőt elkerülni a téves irányú lépéseket!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelki Atya! Azt szeretném kérdezni, hogy a papi mellkereszteknek vannak fokozatai? Van különbség az arany és ezüst színű között?
Illetve vannak diakónusok, akik fekete fejfedőt viselnek. Ennek van valami jelentése, vagy csak "ki hogy szereti"?
Köszönöm a válaszát!
Azt hiszem, bizonyos egyházakban vannak. De ezeket a kategoriákat én egyáltalán nem ismerem. Szerintem az volna legjobb, ha minden pap pusztán Isten szerelméért dolgozna, és nem nézné, hogy milyen földi kitüntetést kap érte.
A diakónusoknál terjed a fejfedő használata, én is úgy látom. De nem tudok ennek szabályozásáról. Úgy tudom, megengedett a viselete, de nem kötelező.
Kedves lelki atya, meggondolatlan ságot tettem, én hibám engem kihasználtak, de régebben történt és fontos embernek adtam egy levelet mostanában gúnyt és csúfolást tetszenek a hátam mögött azért adtam levelet át személyesen mert igazságtalan Velem élet, és amit abban levélben írtam azt csak magamért tettem és csak magamért kéretem, és lehetséges hogy nagyon bajban fogok kerülni még az is lehet hogy bírósági eljárás lesz belőle,de a levél az kézel írtam.de most nyugtalan vagyok levél miatt nem vagyok rendszeresen járatos ehez személyhez.nagyon ritkán szoktunk találkozni de nem csúfolás és a gúny tárgya van le írva hanem egy egyszerű kis segítség kérés,arra kérem atyát hogy imatkozon ezért az emberért én meg lesz az elveszett juh.tiszteletel Robert erdélyből.
Kedves Róbert! Ne féljen a következményektől. Ha valóban lesz belőle kellemetlenség, Isten akkor is ott fog állni Ön mellett, nem hagyja el. Sokszor előfordul az életünkben, hogy utólag megbánjuk valamely tettünket. De Isten mindig ki tudja igazítani. Csak ahhoz, hogy ezt meglássuk, bízni kell benne. Természetesen imádkozom is Önért - s talán még mások is, akik ezt olvassák -, hogy Isten akarata teljesüljön az életében, és meglássa Ön is, hogy mi ebben most az ő akarata.
Kedves Lelkiatya!
38 éves vagyok, 2 diplomával. Hívő görög katolikus vagyok.
Jelenleg több problémával nézek szembe:
-Kénytelen vagyok anyukámhoz költözni, aki mindenbe beleszól.
- Állást keresek, mifelénk ez így is nehéz. Anyagi okok miatt nem tudok költözni.
- Pár hónapja nagyon sokat romlott a látásom, persze javítható.
Üdvözlettel :
V.
Ha most ezt kell választania, nyugodjék bele. Egy kis próbatétel lesz. Azt javaslom, készüljön föl rá lelkileg. Legyen nagyon kedves az édesanyjával, amiben csak lehet, próbáljanak együttműködni, de hozza meg magában a világos határokat, mik azok, amikben nem hagy beleszólást. Tekintse ezt ideiglenes állapotnak, s valóban keressen más megoldást, mihelyst lehet. De addig meg ez a feladat. A lehető legnagyobb szeretetben, de a határok megtartásával építsék ki édesanyjával a kapcsolatukat. Remélem, állást is kap mielőbb, mert anélkül még sokkal nehezebb volna ez a próbatétel. De Isten megsegíti Önt, ne féljen!
Kedves Lelkiatya! Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre, melyben arról érdeklődtem, honnan tudhatjuk, mi Isten akarata. Ön írta nekem, hogy nem kell félni és bízni kell, mert ha Istenben bízunk, akkor tudjuk, hogy a rossz döntésből is ki tudja hozni a jót. Ez biztosan így van és jó, hogy erre felhívta a figyelmem, de kissé más szempontok vezették a kérdésem. Elsősorban azért kérdeztem, hogy honnan tudhatom, mi Isten akarata, mert ha nem teszem azt, ami nem az akarata és azt teszem, ami az akarata, akkor nem bántom meg. Persze, irgalmas, jót akar, szeret, időn kívül van és mindent tud, de ha választhat az ember, inkább azt válassza, ami egyezik Isten akaratával. Igen, de azt meg akkor tudja megtenni, ha tudja mi az. Főleg ez vezetett a kérdésemhez. Bár, az sem elhanyagolható, hogy ha esetleg az ember eleve egy stresszes, idegesítő, bizonytalan helyzetben van, akkor azt szeretné, hogy jobb legyen és nem rosszabb. Mondok egy példát: mostanában próbálok munkához jutni az eredeti tervem szerint és nagyon nehezen megy, mert eleve egy olyan területről van szó, ahol több okból is nehezebb most már dolgozni. Gondoltam arra, hogy amíg ezzel próbálkozok, addig is lehetnék magántanár, mert kapcsolódik azért valamelyest a tanulmányaimhoz és pénzem is lenne. Az elgondolás lehet, hogy jó, de ha nem lennének tanítványaim, vagy nem elég pénzem lenne ebből, akkor ugyanúgy nem tudok megélni. Persze, ez meg egy újabb stresszforrás. Most, ahogy ezt írtam valami gondolat jött, hogy ha az ember azt nézné, hogy csak azt csinálja, ami bejön, akkor semmit se csinálna meg nem kezdene el, mert lehet nem sikerülne. A külföldre költözés is ilyen. Szerintem egy nagyon ijesztő dolog, amiben azért van kockázat, legalábbis általában. Az ember nem rosszat akar magának vele, de mégis kerülhet nagyon rossz helyzetekbe vagy rájöhet, hogy ott sincs jobb helyzetben. Ezzel kapcsolatban is volt egy gondolatom. Mostanában mintha az lenne a szívemben, hogy megbántam, hogy nem mentem külföldre korábban tanulni és dolgozni (ugyanis a munkámhoz meg pont a jó nyelvtudás kell) és mintha lelkileg ez jó lenne nekem. Nagyon sok probléma, betegség, stressz után érzem azt is, hogy pihenésre és más környezetre vágyok, de közben bűntudatom is van emiatt, mert amiatt, hogy másnak ez bejött, nem biztos, hogy nekem is, meg nem is tudhatom egyezne-e Isten akaratával és különben is, fiatalabb korban szokás az ilyet (én 29 vagyok), egyetemistaként. Lehet, hogy szívesen kipróbálnám, hogy milyen 1 hónapot külföldön dolgozni, de ha nem lenne eredményes, akkor meg felesleges pénzkidobás volt odamenni. Lehet, hogy a nagy lelki kimerültség, szomorúság befolyásol és azért vágyok külföldre, de elvileg az is lehet, hogy tényleg Isten akarata, vagy legalábbis nem ellenkezik azzal és jó lenne, mert azért praktikus szempontokban is gondolkodtam, csak azokat nem teljesen írtam le.
Az értelmünket azért kaptuk, hogy használjuk. Egy-egy döntésnél alaposan mérlegelni kell a szóba jöhető tényezőket, s azokat mérlegelve meghozni a döntést. Ehhöz szabad és érdemes is Isten segítségét kérni - mindenhez, egyébként -, de a döntést akkor is nekünk kell meghozni. Vannak előre nem látható tényezők, ez igaz. Ezeket Istenre kell bízni. Ugyanakkor egy döntésnek megalapozottnak kell lennie, tehát megpróbálni minél jobban kizárni a nem látható tényezőket. Például külföldre hosszabb időre csak akkor menjen, ha a lakhatása és a remélt munkahelye már ki van választva, megbízható módon meg van szervezve. Különben a külföldi lehetőség csak azért kecsegtető, mert nem tudjuk, ott mi vár ránk, de ettől a bizonytalanságtól még nem lesz jobb ott a helyzet. S minthogy sok természetes kapaszkodó hiányozhat, inkább azt javaslom, hogy ne menjen ki. Hacsaknem szereti a kalandokat, bizonytalanságokat, és vidáman hagyatkozik Istenre, bármi is történik, jó szívvel fogadja azt. Így is lehet élni, főként, amíg nincs saját családja az embernek, akikért felelős. De úgy látom, Ön inkább a biztosabb utat szeretné választani, és Isten akaratát ezért is keresi, hogy ne fusson bele valami balfogásba. Mondom, ezeket nem lehet kizárni. Mégis, ha szívesen menne ki a bizonytalanba, ettől sem kell félnie. Minden bizonnyal lesz abból haszna, ha mást nem, tapasztalatot szerez.
Kedves Lelkiatya! Bün e ha Banki hitelt vettem fel a házunk alap szintű butorozására???
Nem mondhatom, hogy bűn, de legalábbis - szerintem - nem okos lépés. Nyilván azért is teszi föl ezt a kérdést, mert jelez a lelkiismerete, hogy talán nem jó döntést hozott. Az ilyen lépések előtt is nagyon fontos alaposan körüljárni a dolgot, igazán megbízható emberektől kérni tanácsot. És imádkozni is kell a helyes választásért. Az én véleményem, hogy egyáltalán nem érdemes kölcsöt fölvenni efféle vásárlásokhoz. Idejétmúltnak tűnik, pedig ma is érvényes a mondás: "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!" Meglátásom szerint az ilyen vásárlásoknál a hitelfölvétel teljes önbecsapás. Abban a pillanatban több pénzhet jut az ember, de utána meglesz annak a böjtje, hiszen többet kell majd visszafizetni. Nagyon sokan jártak már pórul, hogy azt hitték, később jobb anyagi források állnak majd rendelkezésre, jobb lesz a fizetés vagy valami egyéb szerencsés dolog éri, és vissza tudja fizetni a több pénzt. Csakhogy nem jött be a számítása, később sem lett több a pénze, és csak éveken át nyögi a visszafizetés terhét. Ettől jobb eleve megóvni magunkat. Ha tehát előre kér tanácsot, én azt mondom, ne vegyen föl hitelt. Ha most megtette, igyekezzék tőle minél előbb megszabadulni, tehát keresni a módját, hogy mielőbb törleszhesse tartozását. Ez a részemről nem pénzügyi tanácsadás akar lenni, ahhoz végképp nem értek, de a lélek nyugalma miatt mondom, hogy sokkal jobb a visszafogottabb, szerényebb élet, mint ilyen pénzügyi és lelkiismereti terhekkel élni.
Kedves Lelki Atya! Én voltam aki ezt írta: Tisztelt Lelkiatya! Nagyon rossz vagyok. Nagyon sokszor cserbe hagyom Jézust. Gondolkozás nélkül kielégítem magam, nem is próbálok meg küzdeni. Gondolkozás nélkül csak, hagyom, hogy a dühöm cselekedjen helyettem, ami bűnbe visz. Gonosz vagyok másokkal. Nevetek másokon. Cserben hagyom Istent. Satöbbi. Imádkozok Szent Péterhez, a védőszentemhez, meg Istenhez, hogy segítsenek a csatában, hogy igenis összekapjam magam és elkezdjek küzdeni. De mindig, amikor elkezdek, abbahagyom. Egy mondatot mondanék. Sőt, kettőt is. Olyan akarok lenni, mint egy szent. Átélni Isten szeretetét. Satöbbi. De azt nem akarom átélni, hogy min megy keresztül egy szent, hogy odajusson. A másik mondat. Én nem érdemlem meg Istent, de ő megérdemli, hogy hozzáfussak, amikor baj van megérdemli hogy hozzá imádkozzak. Mert ő a mindenható. És ezt tudom. Tudom, hogy jó. De nem vagyok küzdő. Régen gondolkodás nélkül küzdöttem , nem hagytam magamat. Jót tettem, de már a jótevés nincs benne a napjaimban. Mindig azt mondják nekem, hogy küzdjek. Hogy tudatosan kell elkezdeni küzdeni. De nem bírok. Nem bírok.
Nos, egy újabb információkat adnék neked: Most leírok mindent ami a problémám! És kérem, mindenre válaszoljon!
1. A harag: a haragom átveszi a cselekedeteimet. Gondolkodás nélkül cselekszem, és nagyon-nagyon iszonyat nagy a haragom. Hogy lehet csökkenteni? Mert hogyha a haragom beindul, nem tudom leállítani, és bűnbe visz.
2: a küzdés: nagyon sokszor mondtad hogy tudatosan kell küzdeni. Nos, én nem tudok. Konkrétan nem tudok.És tényleg, mindig azt akarom, hogy állandóan küzdjek, de konkrétan nem tudok.Régen tudtam, de most van valami, ami miatt nem tudok. Ami miatt csettintésre csak beadom magamat, és nem bírok küzdeni.
3: Isten nem annyira érdekel: Isten érdekel de nem annyira hogy jót tegyek érte, meg kedves legyek, meg hogy küzdjek, annyira nem érdekel. És ez szerintem baj.
Konkrétan így érzek: Vágyat érzek arra, hogy közelebb kerüljek Istenhez, de könnyen bűnbe esem és kísértésekbe esem anélkül, hogy ellenkeznék
Lehet, hogy már leírtam Önnek, de akkor most ismét leírom. Hagyja a bűnnel való hasztalan viaskodását. Illetve nem is visakodik, ahogy mondja. Nyilvánvalóan beteg a lelke. Az egészséges emberi lélek ilyet nem tesz. Akarjon meggyógyulni! Legfőképpen ezt kérje Istentől! Kérje a Szentlelket, hogy járja át a lelkét, a gondolkodását, az egész valóját! Belülről szerezzen immunitást, mert a külső erőfeszítések nem vezetnek eredményre. Böjtöljön, kérje a lelket! Mi, görögkatolikusok úgyis most fogjuk kezdeni a következő böjti időszakunkat (Apostolok böjtje). Ez a tanácsom, hogy a lelki törekvése legfőképpen erre irányuljon, hogy kérje a Lelket, ezért könyörögjön. Imádkozzék többet, mint szokott, részesüljön gyakran az Eucharisztiában, s akkor is ugyanezt kérje, hogy Isten jelenléte, ereje járja át egész lényét. Amikor csak teheti, figyeljen Istenre. Olvasson Szentírást és más lelki könyveket, amelyek szintén Isten és az ő titkai felé irányítják a figyelmét! Beláthatja, hogy emberi erőfeszítéssel nem képes legyőzni a rosszat. Akkor hát Isten segítségével a jót, azaz Isten jelenlétét erősítse önmagában. Erre is értelmezhetjük Jézus tanácsát: "Ne győzzön rajtad a rossz! Inkább te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21) A Jóval, vagyis Istennel.
Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy kérdeztek már hasonlót mások is, de más témában. Az lenne a kérdésem, hogy honnan tudhatom, illetve általában honnan lehet tudni, hogy mi Isten akarata vagy valami megegyezik-e Isten akaratával. Nem egyértelmű dolgokra gondolok, például, hogy Isten biztos nem akarja, hogy bűnbe essünk meg hogy biztosan akarja, hogy imádkozzunk. Inkább olyan helyzetekre, amik személyesek, mindenkinél mások és bizonytalanok. Ha például gondolkodok azon, hogy magántanár legyek és tanítsak, honnan tudhatom, hogy Isten akaratával egyezik-e, ezt akarja nekem Isten vagy mást és ha nem ez a fő célja, akkor ezután az ideiglenes megoldás után mi a szándéka az életemben. Mostanában felmerült bennem ez, meg egy másik foglalkozást szeretnék nagyon, de abban nehéz elhelyezkedni azonnal, viszont a 2 összekapcsolódik, ezért gondolkodtam a tanításon, de azt se tudom, jól menne-e. Ilyen esetben például azt honnan tudom meg, hogy ezt akarja Isten vagy mást? És amikor valaki gondolkodik a költözésen? Sokan költöznek, akár az országon belül egyik városból a másikba, akár külföldre, valakik más országból ide. Ha felmerül valakiben egy ilyen gondolat, honnan tudhatja az ember, hogy Istennek mi az akarata? Hadd mondjak egy kissé merész példát: nagyon sokan másik földrészre költöznek, rengeteg európai költözött egy időben Amerikába (északi vagy déli részére a kontinensnek), az USA-ba rengetegen mentek azóta is, de amerikaiak is gyakran költöznek Európába, mostanában főleg sokan. Persze mennek az emberek mindenfelé, Ausztráliába meg Ázsiába is. Ha egy keresztény embernek megfordul ilyen a fejében, hogyan rendezze ezt el magában? Honnan tudja, hogy tényleg ezt kell csinálnia vagy ez csak butaság? Nekem van egy amerikai barátom, aki évekig lakott Magyarországon korábban és most azt fontolgatja, hogy Franciaországba költözik egy évre. Ő nem keresztény, tehát nem igazán Isten akaratát nézi, hanem más szempontjai vannak. Ha én lennék hasonló helyzetben, én katolikusként biztos tudni akarom, hogy mi Isten akarata, de honnan tudjam? Nem feltétlenül örök elköltözésekre gondolok, hanem ideiglenes helyzetekre, tapasztalatszerzésre, utazásra, ideiglenes munkára. Amikor az ember egyetemista és tanulni megy ki valahova, az még könnyebb, én mondjuk ilyet nem csináltam, de ha már komolyabb helyzetekről van szó, akkor ijesztő tud lenni, hogy mi van, ha rosszul döntök.
Két oldalról lehet megközelíteni ezt a kérdést, de ugyanoda lyukadunk ki. Egyrészt az ember szabad a döntéseiben. Azért kapott értelmet, hogy használja azt, és annak segítségével alakítsa az életét. Rengeteg döntést kell hoznunk nap mint nap. Egyáltalán fölkelek-e vagy sem - annak milyen következményei lesznek? Iszom-e kávét reggel vagy nem - annak milyen következményei lesznek? Elindulok-e a munkahelyemre vagy sem - annak milyen következményei lesznek? Ezek, persze, banális dolgok, de végső soron ezek is döntések, csak nyilvánvalóan átlátható, hogy minek mi lesz a következménye. Meg nem is okoz nagy töprengést, mert hisz minden nap meghozzuk nagyjából ugyanazt a döntést. De így van ez a ritkábban előforduló vagy éppen nagyobb horderejű döntéseknél is. Amikor összetettebb egy kérdés, akkor tanácsot is szoktunk kérni, azt mérlegeljük, hisz nem mindenki ugyanazt tanácsolja. Szóval, az életünk tele van döntésekkel, és annál biztosabban tudjuk, hogy mi a helyes döntés, minél erősebbek az elveink, amelyek mentén ezeket a döntéseket meghozzuk. Például, aki rendszeresen segít hajléktalanokon, annak nem nagy kérdés, hogy egy kéregetővel mit kezdjen. Aki viszont ritkán találkozik velük, akár óriási dilemma is lehet neki egy ilyen, viszonylag egyszerű helyzet. Ezért kell kialakítani erős irányelveket, hogy könnyebb legyen egy-egy döntésünk. Persze, így is adódhatnak nagy nehézségek, amikor nem látjuk át világosan annak következményeit. Ilyenkor nagyobb körültekintésre van szükségünk, alaposabban át kell gondolnunk. De ez még mindig az értelmünk használatának a feladata. Persze, mindig maradhat bizonytalanság is. Akiben nagy a bizalom, az nem fél a döntéseitől, mert tudja, hogy minden rosszból kialakulhat valami jó is. Ha az ember alapiránya jó, akkor még a rossz döntések is előre viszik. A másik oldal tehát az Isten akaratának az állandó keresése. Ekkor is használjuk az értelmünket, nyilván, csak ilyenkor még nagyobb teret kap a bizalom, a ráhagyatkozás. Azért fontos mindig keresni Isten akaratát, mert ez segít megerősíteni, megszilárdítani az életünk irányát, idővel annál erősebbek lesznek azok az elvek, amelyek segítenek a döntéseinkben. Nincs arra garancia, hogy mindig megtaláljuk a jó döntést, hogy tisztán meglássuk Isten akaratát. De törekedni kell rá. Azért kell állandó kapcsolatban lenni vele, hogy meglegyen bennem az erre való érzékenység. Általában Isten akaratának a követése békét eredményez a szívünkben. Legalábbis hosszú távon mindenképpen. Lehet, hogy egy adott döntést nehéz meghozni, de ha nehéz is, ha mély megnyugvás követi, akkor az Isten akaratának az útja. Imádságban kérni kell a jó döntés kegyelmét, gyakorolni kell Isten akaratának a követését, s akkor elkerülhetjük a nagy tévedéseket.
Kedves Lelkiatya!
Pár hete kiderült, hogy gyermeket várok.
Nagyon-nagyon szeretném, ha a Jóisten vigyázna ránk és szülhetnék egy gyönyörű, egészséges kisbabát.
Sok vetélésen vagyok túl és rettegek, hogy most is ez lesz a vége.
Kérem, ha tud, imádkozzon értünk.
Köszönöm szépen!
Imádkozom, mondhatom, imádkozunk Önért, Önökért.
Kedves Lelkiatya!
Pünkösdnek miért nem ünnepeljük nyilvánosan a harmadik napját, mint Karácsonynak vagy Húsvétnak?
Valóban, nagy ünnep a pünkösd is, de liturgikus értelemben a kedd már csak olyan, mint a hét többi napja, pünkösd ünnepköréhez tartozó nap. Kétségtelen, hogy létezik olyan hagyomány, amely pünkösdöt is három napos ünnepnek tartja. Egyik faluban viszont azt hallottam - jó harminc éve - hogy a "pünkösd harmadnapja csak a lustáknak ünnep". Ez az élcelődő megjegyzés mégis arra utal, hogy van, volna bizonyos létjogosultsága a 3 napos ünneplésnek, de mégsem teljesen és széles körben elfogadott.
Tisztelt Lelkiatya !
Kerem qsjon lelkitanacsot!
Férjemmel 8 éve vagyunk házasok 3 gyerekünk van. Mostanában nagyon furra a napjaink. Állandóan ellenőriz. Mikor itthon van állandóan valamit csinálnom kell takakritas stb meer akkor lejar elhord mindennek. Ha már a masik szobaba atmegyek akkor hallom kérdezi a lanyoktol anyad hol van ,mindig mindent bekell jelentenem. Nem ehetek mikor itthon van mert elhord mindenek hogy egész nap eszem. Miközben ö csak egy fotelben ül egész nap. Minden este merlegeli az az napos munkámat hogy dolgoztam e annyit mint ő. Egyszerűen gyomorgorcsom van ha itthon van. Még aludni se aludhatok el hamarabb mint ő mert elhord mindennek. Soha senkivel nem beszelhetek. Ha ügyel lányokra pl boltba megyek mert akkor jön a szemrehanyas hogy csavarogtam. Dugiba kell ennem leulnom mindent csinálni. ( TEGNAP NAGYMAMAMAL UGYELTEM GYEREKKEKRE ES KIMENTEM A KONYHABA INNI ES Ö IS AZT MONDTA Q SAJAT LANYOMNAK ANYAD HOLVAN ) annyira rosszul éreztem magam. Már érzem baj van velem hogy mindenki ellenoriz. Segítsen adjon tanácsot.b
Kialakult ez a bántalmazó viszony, aminek valami módon mindenképpen véget kell vetni. Ön sem fogja tudni sokáig ezt elviselni, és a gyermekei is jelentős mértékben sérülnek ebben. De legfőképpen a férje lelkiállapotára van a legrosszabb hatással, ha ebben a közömbös szívtelenségben marad. Sajnos, ki kell mondani, a férje nem szereti Önt. Nem tudom, hogy indult a kapcsolatuk, eleinte még jó volt és idővel romlott meg, vagy esetleg kezdettől fogva így viselkedett Önnel, csak akkor még Önben is több türelem volt? Mindenesetre az Ön elfogadó magatartása, még ha tehetetlenségből fakadt is, rásegített arra, hogy kialakuljon a férjében ez a hozzáállás. Persze, nem tudom, hogyan tudta volna megakadályozni, és sajnos most sem tudok receptet adni, hogy hogyan szűnhetne meg ez a tűrhetetlen, áldatlan állapot. Mindenesetre azt ki kell mondani, hogy ez így helytelen, és változtatni kell rajta. Első lépésben Önnek van nagy szüksége arra, hogy személyiségében megerősítést kapjon. Keresnie kell olyan szakembert, akinek el tudja mondani ezeket a sérelmeit. Persze, a férje ezt nem akarja majd hagyni, de ezzel egyáltalán ne törődjék! Kell tudni nemet mondani a férjének. Ha lesz külső kapaszkodója, akkor máris tisztábban fog látni, jobban rátalál arra, hogy mit is kell tennie. Persze, első lépésben megszólíthatja a férjét is: Miért vagy velem ilyen? (Nem akarok Jágó lenni, de el tudom képzelni, hogy a férjének van valami másik kapcsolata. Legalábbis, ha a magatartása az utóbbi időben lett ilyen, akkor még valószínűbb. Ha kezdettől ilyen, vagy fokozatosan alakult ki ez a szeretetlen magatartása, akkor nem kell ilyen külső kapcsolatra gyanakodni.)
Persze, semmiképp se azzal kezdje, hogy megvádolja őt, hiszen nincs is alapja. De rákérdezni, hogy miért ilyen, az nem haszontalan. Még ha kicsi is az esélye annak, hogy ebből mindjárt elsőre egy tartalmas beszélgetés alakul ki. Tehát, ha lesz Önnek külső kapaszkodója, egy lelkiatya vagy egy mentálos szakember, akkor ezt a férjével való beszélgetést is bátrabban fogja tudni kezdeményezni, irányítani. Mindehhez pedig imádkozzék sokat, mert Isten segítsége nélkül semmit sem tehetünk, kivált ilyen nehéz helyzetben. Én is imádkozom Önökért.
Kedves Lelkiatya, milyen mondani valò van- amellett hogy bűnbánati szìn- a piros szìnű ruhában végzett temetés mögött?
Ezt nem is annyira egyszerű megválaszolni. Az ortodox hagyományban legtöbb helyen a temetést fehér színben végzik, hiszen ez a szertartás nem csak búcsúzás, hanem a feltámadás hitének a megéneklése is. Régen nálunk is fehérben temettek. A jól ismert latinizálódás folyamat során nálunk is elterjedt a fekete szín. (Hozzáteszem, hogy ez sok ortodox egyházra is hatott.) Ezt akarta módosítani, kicsit keletiesíteni Timkó Imre püspök atya, és ő rendelte el a piros színben való temetést a nyolcvanas években. Akkor is, mint mindig az ilyen jellegű rendelkezésekkel szemben volt némi ellenállás. Úgy tudom volt meghatározva bizonyos türelmi idő is. De mára már széles körben elfogadott lett, hogy a görögkatolikus temetés Magyarországon pirosban történik. Fényes héten, illetve egyes helyeken egész húsvét ünnepkörében fehérben temetnek. Másik oldalról a piros ugyanakkor a böjt színe is, ezért tűnik úgy, hogy böjti színű liturgikus ruhában végezzük a temetést, de a kettőnek, a temetésnek és a böjtnek egyéb kapcsolódási pontja a színen kívül nincsen.
Kedves Lelkiatya!
Olyan kolléganőm volt az oviban, akinek egy nevelési év alatt három váltótársa volt.
El kellett jönnöm miatta.
38 évesen, két diplomával most kereshetek állást.
Olyan kollégáért imádkozom, akivel együtt tudunk dolgozni a gyermekért, a családokért, a közösségért.
Ön még fiatal, nagyon sok minden egyebet is meg kell tanulnia. Ez is egy tapasztalat volt az életében. Ha nem a másik emberben keresi az okot, akkor azt tudja megfogalmaznia tanulságként ebből az élethelyzetből, hogy Ön még nincs az életszentségnek azon a fokán, hogy mindent és mindenkit el tudjon viselni. Tehát még van mit dolgoznia a saját lelkén. Isten pedig újra tartogat Önnek valami mást. Legyen erre nyitott. Bizalommal tekintsen a jövőre. Például azt sem kizárva, hogy ha most netán hosszabb időn keresztül nem kap munkát, az is fontos lelki tapasztalatokkal jár, lehet, abból meg azt kell megtanulnia. De az is lehet, hogy más, jobb állás vár Önre. Legyen mindenre nyitott, mindenből tanulhat, csak az Ön hozzáállásán múlik, ezek az események, helyzetek a javára válnak-e vagy sem. "Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik." (Róm 8,28)
