Kedves Anett! Ezt a szép köszönési formát nem csak a papok használhatják. Ha őszintén szól az emberből ez a szép elköszönés, akkor nyugodtan oda is írhatja a levele végére.

A hiúság a szenteket is megkísérti. Az adott egyénnek kell megtalálnia a módját, hogy ne ragadja magával a hiúság, de azért mégis megmaradjon az emberek szolgálatára. De hozzá kell tennem, aki rendkívüli kegyelmi ajándékokat kap, az megkapja hozzá a bölcsességet is, hogy mindezt ne magának tulajdonítsa, ne a maga számára arasson babért. Sokszor inkább az történik, hogy bizonyos lelki eredményeknek a tapasztalatlan lélek annyira örül, hogy elragadja a lelkesedés. Az ilyen személyre mondta Szent Bazil atyánk, hogy olyan mint a tyúk, amely kotkodácsol, ha tojt egy tojást. Ezt meghallja a róka, jön és elragadja tőle. A kegyelmi ajándékokat legjobb titokban tartani, csak a lelki atyával megosztani, s annak a tanácsait követni. Az Úr Isten pedig megtalálja a módját, hogy a kegyelmi ajándékának mégis meglegyenek az általa akart gyümölcsei.

Ezekkel a betegségekkel sincs elzárva az Eucharisztiától. Érdeklődtem és megtudtam, hogy néhány csepp alkohol nem okozhat zavart a colitis betegségben szenvedőknél sem. Igaz, ez római katolikusoknál talán nehezebben megoldható, de ha egyeztetnek az atyával, akkor ez ott is lehetséges. A görögkatolikusoknál kicsit könnyebb, de ott is szükséges az előzetes egyeztetés. Ha Ön gluténérzékeny és ráadásul colitise van, akkor ezt a megoldást javaslom, hogy mindig néhány cseppnyi Szent Vérrel áldozzék.

Természetesen lehet hittanár a gluténérzékeny ember. Ebben semmi összeférhetetlenség nincsen. S természetesen nincs kizárva az Eucharisztiából sem az ilyen adottsággal élő ember. Többször is volt már szó ezen a fórumon, hogy mi a megoldás erre a római és a görögkatolikus egyházban. Ez utóbbiban a Szent Vérből áldoznak meg a gluténérzékeny személyek. Az azonban mindenképp kerülendő, hogy áldoztatás közben tudja meg a pap, hogy jelen van ilyen személy, s abban a pillanatban kelljen azon nyomban megoldást találnia. Az ilyen személyeknek mindig már előre szólni kell, mielőtt megkezdődnék a Szent Liturgia, s javasolt a legelsőként részesülni a Szentségben, akkor még könnyebben elkülöníthető a Szent Vér. Megértem azt az atyát, aki hirtelen nem tudott mit kezdeni egy ilyen helyzettel. Ezt lehetőleg el kell kerülni.

Ismereteim szerint a kaposvári egyetem is szervez ilyet a helyi püspökséggel karöltve. Valamint Máriapócson is szervezőfélben van egy ilyen képzés. Én nagyon jónak tartom, mert rávilágít arra, hogy a jó vezetés, a jó fölépítés, az intézmények működése is mind csakis Isten rendje szerint lehet gyümölcsöző. A keresztény szemléletű vezetés egyrészt hatékonyabbá teszi a munkát, másrészt valóban az Isten országát is építi egyben, s nem csak az egyéni vagy vállalati érdekeket.

Pontosítanom kell, mert nem helytálló a mondat, miszerint a görögkatolikus papok egyszer nősülhetnek. Ez nem így van, a görögkatolikus papok nem nősülhetnek, akit már pappá vagy diakónussá szenteltek, az már nem köthet házasságot. Azt csak a fölszentelés előtt lehetséges. Tehát így helyes az állítás, a görögkatolikus egyházban nős embereket is lehet pappá szentelni. A családi állapotot tehát még szentelés előtt alaposan meg kell gondolni, mert fölszentelés után már ezen változtatni nem lehet. A másik fontos mondatom, hogy a görögkatolikus egyháznak nem ez a legfőbb jellemzője, hogy családos emberek is lehetnek papok. Ez a szemlélet meglehetősen leszűkítve nézi egyházi életünket, és szinte csak ennyit lát meg benne. Keleti egyházunk ennél sokkal gazdagabb, sokkal mélyebb sajátos lelki tapasztalatokkal él. Ezek megismerése, elsajátítása nemigen lehetséges könyvekből vagy tanulmányok által. Ez is egyik oka annak, hogy a rítusváltást nem nagyon szorgalmazzák az egyházi vezetők. Annak súlyos oka kell, hogy legyen, ha valaki rítust akar váltani bármelyikből bármelyikbe. Erre semmiképp sem elégséges ok a papság mellett a családos életre való vágyódás. Mintha valami kiskapu vagy menekülési lehetőség volna a görögkatolikusságunk.

Nem egyszerű. Félő, hogy ha nem elég intelligens ahhoz, hogy ezt az egyik legfontosabb feladatát a lehető legjobban végezze, akkor nem lesz intelligenciája a jószándékú bírálat elfogadásához sem. Ennek ellenére meg kell próbálni. Előtte nagyon erősen meg kell imádkozni a dolgot, hogy ne csak a saját véleményét mondja el, hanem a Lélek szóljon az Ön szaván keresztül. Akkor van esélye, hogy eljut a pap lelkéhöz a szó. Aztán segíthet még, ha nem egyedül teszi, hanem másokkal megbeszélve. S vagy együtt szólítják meg az atyát, vagy egymástól függetlenül. Tehát kap egy megerősítést, hogy ez nem csak egyéni meglátás, hanem valóságos hiányosság. De lehetőleg ne hagyják szó nélkül. Nem szabad, hogy a templomban elhangzó tanítás rendszeresen gyönge, hatástalan legyen. Ezért közösen vagyunk felelősek.

Ha azzal a céllal teszi, hogy ezen keresztül is az Evangéliumot, az Örömhírt terjessze, akkor nagyon jónak tartom. Ha magamutogató céllal teszi, az mindenképp helytelen. De nem csak az ő esetében.

A keleti Liturgiában általában nincsen ez szabályozva. A nagy elv az, hogy jobb, ha minél többet állunk, azzal jobban ki tudjuk fejezni a nagyobb tiszteletet. Vannak részek, amikor semmiképp sem való, hogy ülve imádkozzunk. Az Evangélium hallgatása ilyen, de általában a könyörgéseket is ilyennek tartom. Ennek ellenére a legtöbb görögkatolikus templomban az ekténiák (könyörgések) alatt is ülni szoktak a hívek. Állni illik még az egész eucharisztikus imádság alatt, tehát a fölajánlástól egészen az áldozásig. Rómaiaknál vannak részek, amikor le is kell térdelni, a keletieknél nincs ilyen előírás. Ismétlem, a minél nagyobb fokú tisztelet megadása a cél, és nem az, hogy azt teszem, amit a többiek, hogy "ne lógjak ki a sorból". Hiszen az egyéni lelkületnek is kell teret engedni.

Ebben nem tudok tanácsot adni. Nagyon sok jó médium van. A katolikus egyház által fönntartott sajtó forrásokat átlalában megbízhatónak tartom. De tény, hogy ezek nem tartalmazhatnak mindent. Nyilván lehet és hasznos más forrásokat is elővenni. Amelyek nem szélsőségesek, nem akarnak minden áron szenzációs híreket közölni, azok talán érdemsebbek a követésre. Ám az is megfontolandó, hogy bizonyosan hasznos-e a jól informáltság. A világ fontos kérdéseit nem annyira a hírekből, mint inkább azok értelmezéséből tudhatjuk meg. Erre többnyire kevés hír is elegendő.

Amikor benne van az ember, vagy a hozzátartozó, akkor általában ezt nem látjuk. A fájdalom nagyobb, semhogy az értelmünk képes volna meglátni. Többnyire utólag látjuk meg, hogy mégis megvolt az értelme. De ez az utólag lehet akár több év vagy évtized utáni megvilágosodás eredménye is. Legtöbbször nem tudjuk, hogy miért engedi meg a jóságos Isten az értelmetlennek tűnő szenvedést. De mindig van értelme, mindig lehet áldás belőle. Nincs értelmetlen szenvedés. Még amit gonoszságból egymásnak okozunk, az is válhat valamiképpen áldássá. Az Istent szeretőknek minden javukra válik (Róm 8, 28).

Csak akkor, ha van erre a Keleti Kongregációtól engedélye. Egyébként nem.

A szerkezete azonos: előbb az igei vagy tanítói rész, amelyben bűnbánati imák is vannak, aztán a Szentírásnak egy része (rómaiaknál néha van ószövetségi szakasz is, a görögkatolikus Liturgián nincs), utána újszövetségi szakasz, majd végül az Evangélium, utána pedig a prédikáció. Ezt követi az áldozati rész, amikor az adományokat hozzák az oltárhoz, ott a pap elmondja a megemlékező imádságot, amely tartalmazza az utolsó vacsora fölidézését, Jézus szavainak megismétlését. Ennek a végén imádkozzuk a Miatyánkot, majd ezt követi a szentáldozás, végül pedig az elbocsátás vagy záró áldás. Ezek azok a fő részek, amelyek mindkét rítusban, sőt, talán minden egyes rítusban megtalálhatók. A részletekben aztán van sok különbség is.

Ezek a keleti rítusok léteznek: ? az alexandriai rítushoz tartozik: a kopt és az etióp egyház ? az antióchiai rítushoz a szír (vagy nyugati szír), a maronita, a malankár egyház ? a káld rítushoz a hasonló nevű káld egyház, melyet hagyományosan keleti szír (ritus) egyháznak is neveznek, valamint a malabár egyház ? a bizánci (konstantinápolyi) rítus leágazásaiként ma mintegy tucatnyi egyházat tartunk számon: melkita, ukrán, rutén, román, szlovák, magyar, italo-albán, albán, orosz, fehérorosz, görög, macedón és a bolgár egyház ? az örmény rítusból az örmény egyház alakult ki.

Nem tudom. De azt sem tudom biztosan, hogy mennyire helytálló ez a megállapítás. Én inkább azt érzékelem,hogy mi magyarok busongó nemzet vagyunk. Még a legtöbb régi mulatós népzenénk is feszes, de inkább lassú - mondjuk a német, francia vagy mediterrán népekéhöz hasonlítva. Azonban én ebben nem föltétlen csak rossz dolgot látok. Ez azt is eredményezheti, hogy mélyebb gondolkodásúak vagyunk, azzá válhatunk. A csöndes, szomorúságra hajló ember jobban elgondolkodik a világ dolgain. Úgyhogy lehet ez jó tulajdonság is akár. Bár Ön nem erről beszélt, hanem kifejezetten a rosszindulatról. Én ezt nem tapasztalom. Van ilyen is, de talán mégsem lehet mondani, hogy mindnyájan ilyenek vagyunk. Az általánosítás mindig félrevezet. Ha van is ilyen tapasztalatunk, ilyenkor nem tehetünk egyebet, mint hogy a magunk magatartásával próbáljuk a mérleget a másik irányba billenteni. Azzal válaszolunk, hogy mi viszont örülünk a másik sikerének, nagyon örülünk. Ezzel egy kicsit helyrehozhatjuk honfitársaink hiányosságait. Szerintem ez a törekvés sokkal fontosabb, mint a rossz tulajdonságon való merengés.