Kedves Lelkiatya! Mit tanácsol nekem, mit tegyek, ha nem egyszer összeveszek hozzátartozómmal a hitem miatt? Ő is katolikus, de nem gyakorolja a hitét. Bizonyos dolgokban teljesen máshogy gondolkodunk, mert más a hitünk és teljesen el vagyok szomorodva. Eleve az elszomorít, hogy nem részesül a szentségekben, nem látja a szentliturgia jelentőségét, esetleg ünnepekkor, nem hisz a gyónás fontosságában és abban sem, hogy az eucharisztia tényleg Jézus maga. Emellett, ő nem ítéli el a homoszexuális rendezvényeket, én meg nagyon. A homoszexuális kapcsolatokat igen, de nem a bűn miatt, hanem mert furcsának tartja. Az abortuszról régebben esett csak szó, de szerintem ennek kapcsán sem értünk egyet. Nekem nagyon fáj, hogy már évek óta egyedül érzem magam a családban a hitemmel. Mindenki más elfogadja a házasság előtti együttélést is, én meg a megtérésem idején (amikor évek hitehagyása után visszatértem Jézushoz), direkt kiléptem egy bűnös kapcsolatból, elköltöztem a közös albérletből, hogy ne éljek bűnben. Értem, hogy irgalmasnak kell lennem, de ha egyszer utálom a bűnt és azok, akik olyan fontosak nekem pártolják meg fáj, hogy nem értenek meg, akkor hogy lehet ezt a helyzetet normálisan kezelni?
Gondoljon egy picit a másik oldalon lévőkre. Lehet, hogy nekik meg fáj (talán nem így mondják, hanem úgy, hogy bosszantja őket) az Ön vallásossága. Ők meg azt élik meg, hogy Ön nem érti meg az ő álláspontjukat. Mi a teendő? Sohasem a másiktól kell várni, hogy ő értsen meg engem, hanem nekünk kell a kezdeményezőnek lennünk, hogy mi értsük meg őket. Azt javaslom, ne akarja minden áron elmagyarázni nekik sem az Eucharisztiát, sem a házasság előtti tisztaság értékét, sem a homoszexualitás abszurditását. Fogadja el, hogy ő vagy ők ezekről másként gondolkodnak. Ha nehéz is, ha fáj is, ezt kell tennünk. Isten sem változtat meg minket erőnek erejével. Hagyja, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Még akkor is, ha ez bűnt szül. Nekünk is ezt kell követnünk.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben.Ötvenes éveiben járó férfi vagyok.Kisgyermek koromban édesapám gyakran volt részeg...
Nemrég ráakadtam olyan internetes oldalra, ahol szó esett arról,mely országban milyen gyakori a gyermekek bántalmazása-szinte minden országban igen gyakori, sok országban inkább szabály, mint kivétel.Ennek elolvasása felkavart, és ilyen gondolatok kavarognak bennem: "Ha ilyen sok durva ember van, számíthatunk arra, hogy valaha is jobb lesz a világ?","Ilyen emberekért hozzak bármilyen áldozatot?"," Sok gyermeknek talán jobb is volt, ha még gyermekkorában meghalt, mert a mennyországba került,és már nem bánthatták a szülei","Akiket Rákosi idejében becsuktak, azok közül sokan nem érdemelnek sajnálatot, mert ha azt nem is követték el, amiért becsukták őket,viszont durvák voltak a gyermekeikkel szemben, legalább amíg börtönben voltak, addig sem bánthatták a gyermekeiket"
Ezektől a gyermekkori emlékektől szabaddá kell válnia. Ha ennyire nyíltan tud róla beszélni, amint a levelében leírta, csak itt nem tettem közzé, akkor ez már jó irány a teljes gyógyulás felé. Ugyanakkor, ne érezze magát följogosítva, hogy Ön jobban haragudjon egy gyermeket bántalmazó személyre, mint más teszi, pusztán amiatt, mert ilyet Ön is átélt. Minél jobban törekedjék arra, hogy megértő tudjon lenni az ilyen helyzetekben is. Erre Önnek is szüksége van. Amíg még följogosítva érzi magát a haragra, addig nem gyógyult ki kellően ebből a gyermekkori traumából. Márpedig ezen érdemes dolgozni.
Kedves Lelkiatya! 25 éve élek második házaságomba! 6 éve teljes tisztaságban József házaságban élünk és ez már a korunk miatt is így is fog maradni Így a görögkatolikus atyáktól feloldozást kaptam és járok gyónni, áldozni. Viszont, mióta az Attila téri Székesegyházat elkezdték felújitani azóta hétköznap római katolikus templomba járok. Természetesen ott is járok gyónni, áldozni, viszont az ottani papok elég szigorúan kezelnek. Már attól is félek, hogy meg fogják tagadni a Szentségeket tőlem!!! Kérdésem az lenne hogy én csak a görögkatolikus egyházban járulhatok ilyen állapotában a Szentségekhez. Én utánanéztem és a kánonjog is azt írja, hogy akik érvényes házaságuk mellett újra házasodnak, de vállalják, hogy szexuális egyesülés nélkül élik tovább az életüket és mély bünbánatot tartanak, ők járulhatnak Szentségekhez. Na, ez vagyok én. Lelkiatya, a római katolikus egyházban is gyónhatok, áldozhatok, vagy ott más szabályok vannak? A másik kérdésem, hogy ezt hogy második házaságomban élek, de teljes tisztaságban, ezt nekem minden gyónáskor meg kell emliteni? Válaszát előre is köszönöm.
Helyesen olvasta ki a kánonból. Az újraházasodottak szentségi tilalma nem érvényesül, ha a felek József-házasságban élnek, tehát nincs közöttük szexuális kapcsolat. Ez fiatalabb korban nagyon nehéz, és csak nagy lelki erővel, hittel valósítható meg. Idősebb korban ez már könnyebben megy, egy ponton túl természetes is. Ebben a kérdésben ugyanazt tanítja a római és görögkatolikus egyházjog: járulhatnak szentségekhöz. Lehet, hogy a római atya szigorúbb, de azt nem fogja Önnek mondani, hogy nem gyónhat, nem áldozhat. Ezt az életállapotát nem szükséges újra és újra megemlítenie a szentgyónásban. Különösen, ha már ismerős atyához megy, aki ezt egyébként is tudja. De ismeretlennél sem szükséges ezt előhozni, legföljebb, ha a beszélgetés során ez valamiképp felszínre kerül, pl. beszél a régi házastársához való viszonyáról, s az atya meglepődhet, hogy van második házassága is. De ez olyankor is előfordulhat, ha valakinek az első házassága semmisségét kimondták. Ezekre vagy rákérdez a pap vagy nem. De külön ezzel előhozakodni nem szükséges, nem része a gyónásnak.
Hogy tudnék inkognitóban írni?
Írja meg gondolatait, kérdését a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én látom, és tudok Önnek személyesen is válaszolni.
Kedves Lelki atya! Protestáns háttérből jövök és Római katolikus hitet családom révén jobban ismerem de ez is hiányos a Görög pedig elég új a számomra de úgy gondolom az Úr erre vezet hónapok óta. Nehezemre esik közösségbe menni minden annyira új és idegen, és a sok tanult dolog megszólal bennem a multamból. Lenne esetleg tanácsa hogyan tudnék fiatal felnőtt lányként kapcsolódni? Illetve elveszve érzem magam gyónás terén. Szeretném meglépni mint következő lépés de fogalmam sincs mit kellene mondanom eddig kötetlenül Istennek és közeli hozzátartozóknak vallottam csak. Hogyan tudnék ez úton elindulni és felkészülten érkezni gyónásra?
Köszönettel: Natália
Kedves Natália!
Ez sokkal egyszerűbb, mint gondolná. Keressen föl egy atyát és beszélgessen el vele. Nem kell hozzá semmi előkészület. Majd ő tanácsokat fog adni Önnek. Nem biztos, hogy mindjárt az első beszélgetés egy szentgyónás lesz, de akár az is lehetséges. Nekem is volt már ilyen élményem, hogy a Szentlélek hihetetlenül megsegítette a bűnbánó, megtérő személyt. De az is lehet, hogy előtte lesz még néhány találkozásuk, beszélgetésük. Szépen kialakul ez. Ha nagyvárosban lakik, ahol esetleg több parókia van, akkor válassza ki azt, amelyik Önnek a legkedvesebb, legvonzóbb. Ha faluban él, s csak egyetlen atya van, akkor őhozzá menjen, a Szentlélek rajta keresztül fog Önnek segíteni. Ha vonzódik a keleti egyház sajátosságai felé, akkor javaslom, hogy egy görögkatolikus atyát keressen föl. Ő fog majd Önnek eligazítást adni. Csak ezt az egy lépést kell megtennie, semmi többet. Utána pedig majd szépen adódik a többi is. Imádkozom Önért, hogy legyen bátorsága lépni.
Miért hagyott el engem Isten?Annyi rosszat éltem át,hogy elvesztettem a reményt és a hitemet is.Miért ilyen rossz ez a világ?
A bűn miatt rossz a világ. A hit az, amelyik segít meglátni a bűn mögött is az emberi jóságot. Ha csupa rosszat lát önmaga körül, az nem a rossz események megsokszorozódása meg a szeretetlen emberek megszaporodása, hanem a hitének elgyöngülése miatt van. De ezzel nem szemrehányást akarok tenni, hanem máshová helyezni a látószöget, az optikát, amellyel lát. Semmi oka, hogy a hitét elveszítse, hiszen Krisztus föltámadt. Ő él, ma is szeret, gondoskodik rólunk. Amikor nehéznek látjuk az életünket - természetesen ilyen is van - akkor még jobban segít! Soha, de soha nem hagy magunkra, ilyen nincs. Azt javaslom, a bánatát, a gondjait, a reménytelenségét mind mondja el, mondja ki az Úrnak. Neki mindent el lehet mondani. Ezeket a szentírási szövegeket is elő lehet venni: Jer 20, 7-18; 7. és 21 (22.) zsoltár és sok más zsoltár még. Panaszkodja ki magát a saját szavaival meg a Szentírás szavaival, végül pedig mondja azt, amire Jézus külön is tanított minket: "Legyen meg a te akaratod!" Higgye el, hittel kell látnunk, csak hittel érdemes szemlélnünk és értelmeznünk az életünket, Akkor minden egészen más, egészen új értelmet nyer. Nincs elveszett ember, nincs elveszett élet. Forduljon Jézushoz, és megadja Önnek a szabadulás tapasztalatát. Én is imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!
Mit szól egy olyan ember "jelleméhez", akinek a nagyon kevés pénzét mindig kiegészíti egy "jóakarója", de csak azzal a feltétellel, ha egy bizonyos pártra szavaz? Az én jó ismerősöm ez az ember. Az illető engedett a zsarolásnak.
Elég jól ismerem magam ahhoz, hogy tudjam, ilyet én nem tennék meg.
A kêrdésem az, hogy megszakítsam-e ezzel az illetővel a kapcsolatot?
Köszönöm szépen a válaszát.
Ha ilyet tenne, s ebben következetes lenne, igen hamar magára maradna. Egészen bizonyos, hogy nem ez az Isten akarata. Amit leírt, emberi magatartást, az valóban nem éppen nemes viselkedésmód. Ezt tudom mondani erről a viselkedésről. De semmiképp sem volna helyénvaló az illetőt ezzel jellemezni. Tény, hogy tetteinek része, s nem kizárt, hogy más dolgokban is vezeti ez az opportunizmus, de attól még ő is Isten gyermeke, a testvérünk, akinek vannak jó és rossz tulajdonságai. Azt javaslom, hogy keressen az illetőben jó tulajdonságokat is. Egészen bizonyosan van ilyen is. De nem azért, hogy mérleget készítsen, miből van több, jó vagy rossz tulajdonságból, hanem, hogy ez a másik fajta látásmód segítse abban, hogy nagyobb irgalommal tudjon rá tekinteni. Mindenkire így kellene, irgalommal. Mivel a mi Istenünk is ezt teszi. Igazán nem lehetünk nagyobb, "igazságosabb" bírálói embertársainknak, mint ő. Visszatérve az első mondatomra, ha mindenkivel megszakítaná a kapcsolatot valamilyen emberi hibája miatt, akkor egyedül maradna, mert nincsen ember hiba nélkül. "Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!" (Lk 6,36)
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy a Katolikus egyház el temeti e azt a személyt aki öngyilkos lett???
Igen, eltemeti. Ma már nincsen erre vonatkozó tilalom. Régen ezt az elrettentés miatt is alkalmazták, illetve úgy gondolták, hogy az öngyilkos bizonyosan a pokolba kerül, hiszen élete utolsó tette egy gyilkosság volt, amit aztán már nem volt módja megbánni. Ma, sajnos, az elrettentésnek nincs már túl nagy jelentősége, mert számtalan olyan helyzet van, amikor nem is kérnek imádságos, egyházi temetést. Ez nagy baj, de ismert jelenség. A másik érv pedig, hogy ma már tudjuk, a klinikai halál állapotában még van valami tudati tevékenység, és elképzelhető, hogy ekkor még bűnbánatot tart az illető, aki önkezével vetett véget az életének. Persze, ne legyen ilyen helyzet, ezzel nem szabad játszani. Az öngyilkosságot egyértelműen a sátán sugallja. Istennek mindig van megoldása az életre. Ha épp adott pillanatban nem látszik, hát meg kell keresni. De olyan élethelyzet nincs, amiből ne volna Isten akarata szerinti kiút.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya!
Két dolog nyomaszt :
Tartós munkahelyet szeretnék, de ehhez nincsenek megfelelő kapcsolataim.
Nem találtam meg a megfelelő férjjelöltet sem.
Imáit kérem.
Tisztelettel :
Edit
Kedves Edit! Ma Magyarországon lehet munkahelyet találni. Megvan ennek a módja, hogy hogyan lehet ezekre rákeresni a világhálón. Fedezze föl ezt a lehetőséget! Persze, férjjelöltet már nem annyira könnyű találni, és nem csak Magyarországon. Ehhöz különösen is rendszeresen kell imádkozni. Persze, közben pedig érdemes ellátogatni olyan közösségi programokra, ahol van lehetőség barátságokat kötni. Újabban a mi egyházunk is szervez kifejezetten párválasztást segítő találkozókat. Ezeket is keresse föl. Én is imádkozom Önért, hogy meglássa a lehetőségeket és legyen bátorsága megtenni a szükséges lépéseket.
Tisztelt Lelkiatya! Én voltam aki ezt írta"Kedves lelki Atya! Egy komoly témáról szeretnék beszélni veled! Itt olyan problémám van, ami komoly, számomra. Lett egy barátnőm, de félek. ...
Köszönöm" Azt értem hogy mi ez. De hogyan tudom kezelni? Mert sajnos nagyon sok ilyen szituációba kerülök. És az Isten kapcsolatban mit tudd mondani? Köszönöm
Egyértelműen az a tanácsom, hogy most ezt teljesen kapcsolja ki az életéből. Mármint a barátnő keresését. Ennek nincs itt az ideje, ha most próbálkozik vele, amikor még nem érett meg erre, akkor később ennek az erőltetésnek súlyos következményei lehetnek. Mindennek megvan a maga ideje. Amikor nagy vágyat érez arra, hogy egy lányt megöleljen, megcsókoljon, hozzábújjon, akkor ez most az Ön számára egyszerű kísértés, amelyet le kell győzni. Most még nincs itt az ideje és helye az életében. Ami később természetes lehet - főként a házasságban - az ekkor még csak kísértés, és ha követi az ember, akkor bűnt követ el. A lányokra úgy nézzen, mint embertársaira. Adott esetben velük is lehet jókat beszélgetni, játszani, sportolni. De kétségtelen, hogy ha sokszor kerül ilyen helyzetbe, akkor fölerősödhet az a kísértés, amelyről fentebb szóltam. Tehát ennek megfelelő bölcsességgel kezelje ezeket a helyzeteket. Ön szereti az Urat, törekszik tiszta lelkiismerettel élni. Ez óriási kincs, nem szabad eljátszani azzal, hogy nem veszi komolyan azokat a kísértéseket, amelyek bűnbe vinnék. Talán a múltkor is írtam, vagy Önnek, vagy valaki másnak, hogy foglalkozzék más, érdekes dolgokkal, olvasson, írjon, kiránduljon, kísérletezzen, tegyen nagy fölfedezéseket. Ezek mind nagyon értékes időtöltések a tanuláson kívül, illetve ahhoz kapcsolódva. Ha már most a szerelmi élet fogyasztójává szeretne lenni, ez olyan, mintha valaki a készülő torta alapanyagait enné meg még az összeállítás előtt. Igazán nem érdemes sietni vele.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném a segítségét kérni az Evangélium értelmezéséhez.
1., Hogyan tudhatjuk, hogy a Getsemáni kertben mit és hogy imádkozott a mi Urunk, hiszen egészen félrevonult, egyedül volt az Atyával. Lehet, hogy a feltámadása után elmondta az apostoloknak?
2., A mi Urunk élete az Írások alázatos követésével teljesült be. Hogyan lehetséges, hogy nem ismerték fel, hogy Ő a Messiás, hisz pontról-pontra úgy cselkededett, ahogy írva volt róla? Lehetséges, hogy az Atya elhomályosította az értelmüket vagy hagyta őket mindezt átlátni, de mivel meghagyta a szabad akaratuk, ezért tudták elutasítani?
3., Hogy fog elkövetkezni a zsidók számára a megváltás, ha Istenfiának szavát, aki közvetlenül hozzájuk és értük jött nem ismerték fel? Vagy így is meg lett váltva a kiváasztott nép?
Köszönöm a válaszait.
Érdekes és izgalmas kérdés az első. Nem tudom rá igazán a választ. Annyit tudhatunk, hogy a Szentírást a Szentlélek sugalmazására írták le a szent szerzők. Hogy melyiküket hogyan inspirálta arra, hogy erről be tudjanak számolni, ezt nem tudom.
Történetkritikai szempontból nem is tudjuk bizonyítani, hogy Jézus „szóról szóra” úgy imádkozott, ahogyan az evangéliumokban olvassuk. Elképzelhető, hogy Jézus utólagos tanításaiból (akár a feltámadás után) ismerték meg imájának belső tartalmát; de leginkább az a fontos, hogy a keresztény közösség, majd az evangélisták a Szentlélek által vezetett reflexiója formálta a ma olvasható kánoni elbeszélésekké. A hangsúly pedig igazán ezen van! A Szentlélek munkáját figyelhetjük meg az írón és a közösségen. Ez formálta ezt a szöveget olyanná, amilyen.
A teológiai hit szempontjából ezért nem az a döntő kérdés, hogy „diktafon‑pontossággal” idézzük-e Jézus szavait, hanem az, hogy valódi önátadásának és belső küzdelmének igaz tartalma jutott el hozzánk. Az egyház kezdettől fogva így értette és így vallotta ezt az eseményt.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy miért kaptuk meg a szabad akaratot ha ennek az ára a kárhozat lehet? Istenhez szeretnék tartozni, de mindig elbukom a maszturbálás bűnébe, ha nem lenne szabad akarat akkor nem tudnék bűnt elkövetni és biztonságban lennék. Miért nem lehet lemondani a szabad akaratról? Válaszát előre is köszönöm onegirl
Azzal a fontos kijelentéssel kezdem, hogy Ön Istenhöz tartozik akkor is, hogy ebben a bűnben gyakran elbukik. Tanácsom, hogy ne adja föl a küzdelmet. Keresse a módját, hogy melyik a hatékonyabb ellenszere ennek. Van, akit az ilyenkor elkezdett kemény munka segít ki, van, akit az imádság, van, akit az olvasás vagy egyéb elterelő tevékenység. Ebben sem vagyunk egyformák. De sokan küzdünk ezzel, ilyen vagy olyan eredménnyel. Ezek a küzdelmek is már nemesítenek, s ha van eredmény, akkor meg még értékesebb emberré tesznek minket. Szerintem ezt sem akarta elvenni tőlünk a Teremtő, amikor megalkotott és ilyen világot álmodott meg nekünk. Ha nem volna szabadakaratunk, nem volna fejlődés, nem volna igazi öröm sem. A szabadságot arra kaptuk, hogy azzal tudatosan és egyre jobban Istenhez kötődjünk. Ezt kár volna elvenni az Isten képmására teremtett embertől. S ismétlem, nem az elbukás, hanem a közömbösség távolít el minket Istentől. "Ember, küzdj és bízva bízzál!"
Tisztelt Lelkiatya!
28 éves fiatal férfi vagyok, aki nem foglalkozott eddig vallással és nem is volt eddig az élete része, bár egy minimális érdeklődés azért megvolt. Az utóbbi időkben elkezdtem érezni egyfajta hívást a kereszténység felé. Kisgyermekként meg lettem keresztelve római katolikusként, általános alsó osztályában jártam egy évig hittanra, ahova egy osztálytársam "elrángatott", mondván, hogy ez jó lesz (igaz, ez egy református hittan volt), de ha éppen nem egy templomban volt dolgom (mert mondjuk templomi esküvőre vagy keresztelőre hívtak meg, vagy turistáskodtam), akkor nem mentem templomba, bár édesapám mindig mondta, hogy meg kéne majd egyszer bérmálkoznom. Mivel nem érdekelt a dolog, így efelé nem tettem/tettünk erőfeszítést. Egy ideje felfedeztem, hogy egyes templomok online közvetítik a miséiket/liturgiáikat és elkezdtem néhány templom közvetítését nézni (köztük több görögkatolikus templomét is), hogy megnézhessem hogyan is néz ki egy mise/liturgia és tetszett, amit láttam, főleg, ha elgondolkodtató prédikációt hallottam a mise/liturgia során, ami miatt felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha most már megbérmálkoznék. Nem tudok sokat a folyamatról, tekintve, hogy nálam a kereszteléssel ez a folyamat megszakadt, viszont ezt szeretném most pótolni azzal, hogy amit elmulasztottam még régről, most végigcsinálom. Édesapám római katolikusként nagyon emlegette nekem a bizánci görög rítusú katolicizmust, hogy milyen szépek a liturgiák és láttam én is, hogy valóban azok és nagyon megtetszettek nekem is. Ezzel kapcsolatban viszont lenne egy kérdésem. Említettem már, hogy a keresztelésem római katolikusként latin rítus szerint történt, viszont felmerült bennem, hogy mi lenne, ha bizánci görög rítus szerint mennék tovább a folyamatban és aszerint bérmálkoznék meg? Az a kérdésem, hogy ez így lehetséges, vagy inkább jobb, ha a latin rítus szerint haladok tovább? Volt már erre esetleg példa? Nem tervezek rítust váltani, csak egyszerűen úgy érzem, jobban tudok kapcsolódni Istenhez a görög rítuson keresztül. Lehetséges, hogy félreértelmezem a szent liturgia célját és esetleg rosszul teszem fel a kérdést vagy a megállapításaim rosszak, viszont tényleg nem tudok olyan sokat arról, amit a misékről/liturgiákról tudni érdemes, így előre is elnézést kérek, ha esetleg rossz kérdéseket teszek fel. Tudna nekem ezekben a kérdésekben segíteni?
Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!
Amiről beszél, amit a lelkében tapasztal, az az Isten hívása. Erre oda kell figyelni, ezt komolyan kell venni. A különböző közvetítések, ott elhangzó tanítások mind segíthetik Önt ebben a folyamatban. De a személyes lépést nem lehet megspórolni. Most ez fog következni az Ön életében. Szólítson meg a közelében lévő atyát és jelezze neki, hogy szeretne megbérmálkozni. Ha elkezd készülni erre az eseményre, akkor e készület közben nagyon sok mindent meg fog tudni, meg fog érteni, meg fog tapasztalni. Az egyházjog is azt írja elő, de így is természetes ez, hogy a római katolikus rítusban kapja meg a bérmálás szentségét. Az erre való készület során fogja jobban megismerni saját egyháza gazdagságát. Nyilván utána is részt vehet bizánci rítusú imádságokon, de fontos, hogy előbb a sajátját ismerje meg, abban mélyüljön el. Hangsúlyozom, hogy ez nem pusztán egy új magatartásforma, Önnek nem vallásossá kell válnia, hanem az élő Istennel való személyes kapcsolatában kell mostantól minél mélyebbre jutnia, minél inkább megerősödnie. Sok kegyelmet hozzá!
Kedves lelki Atya! Egy komoly témáról szeretnék beszélni veled! Itt olyan problémám van, ami komoly, számomra. Lett egy barátnőm, de félek. Nagyon akartam egyet, de ezt már három lánnyal eljátszottam, hogy először azt hittem én magam is, hogy megkedveltem őket. Aztán, amikor komollyá vált a dolog, amikor összejött a dolog, hogy jó, akkor most járjunk együtt, akkor kiderült egy érzés magamban, hogy mégsem kedvelem őket annyira. És ezt szeretném meggyógyítani, Istennel már beszéltem erről, de mi ez? Egyszer azt gondolom és azt érzem, hogy kedvelem őket, amikor összejön, komollyá válik a dolog, akkor kiderül, hogy nem nagyon kedvelem őket, és akkor ott kell hagyjam őket, és elhitettem velük, hogy kedvelem őket. Ez egy csúnya dolog, de nem tehetek róla, én úgy gondolom. És lehet, hogy ezzel a barátnőmmel is ez volna, de már három lánnyal eljátszottam, úgyhogy nem szeretném vele is ezt eljátszani. Adok egy példát: Amikor egy lánnyal találkoztam, nagyon sokszor elgondoltam a fejembe, hogy mit fogok megcsinálni, összekújni stb. És ha a fejembe nem volt baj, nem volt félelem, semmi, de amikor ezt igazán összejött, tudod, hogy nem mertem megcsinálni. Jött egy ilyen érzés, hogy nem tetszik és nem akarom. Pedig a fejemben tetszett a lány.És nagyon sokszor ilyen jön. És mivel sok lánnyal eljátszom, nagyon sokan megutálnak. És engem nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Szorongok és nem bírok mástól véleményt kapni, ha rossz, mert nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások és aggódom, szorongok.Aztán ma jöttem rá hogy egy kicsit hiányzik az a lány, tehát elrontotta ez az érzés. A másik, félek, mindig komollyá válik a dolog, és akkor elbizonytalanodok. Félek, lefagyok. Ez nem izgalom, hanem félelem. Valaki azt mondta, hogy nem értem( mint nem értem meg komolyságra)meg, még 14 évesen erre, de amikor megérőszínli vagyok, nagyon akarom szexuálisan is, meg csak izgalommal is, meg csak hogy átéljek dolgokat. És tudom, hogy az első a szexuális az baj, de remélem meggyógyul. A harmadik, apám is mondta, hogy vele is ugyanez volt, hogy amikor még nem ismerte meg a lányt annyira, akkor tetszett, és amikor komolyjá vált a dolog, akkor meg nem annyira tetszett, és nem tudott olyan dolgokat csinálni, amit alapból csinált volna, mert félt, lefagyott, elbizonytalanodott. És ilyenkor jönnek a rossz érzések. A rossz érzések azok soha nem jók. A negyedik, megfordult a fejemben, hogy én annyira akarok lányokat csókolózni, stb. stb., hogy meg akarom csalni a barátnőmet, amit tudom, hogy a kereszténység nem fogad el. És ezért nem szeretnék csinálni. Alapból nem ilyen vagyok, nem tudom, hogy miért fordulnak a fejembe ilyenek de félek, hogy el fogom követni ezt a bűnt. És attól is félek, hogy azért, mert akarok lányokat csókolózni, stb. stb., és olyan lányokkal csinálom, akikkel jobbat kedvelek. Mert miért járna az ember egy olyan lánnyal, aki nem kedvel, és aztán, hogyha lát egy lányt, aki kedvel, miért nem csinálnám meg? Nagyon rossz helyzetben vagyok. Kérlek segíts! Egy másik problémám: a bűn. Annyiszor cserben hagyom Istent. Nem fordulok hozzá, nem küzködök a bűneimmel. Csak megadom magam. És... Szeretem Istent, de nem eléggé. És nem annyira gondolom jónak. Szeretném nagyobb jónak gondolni. De nem tudom. Nagy hét van, de több bűnt követek el, mint valaha. A bőjtöt idén nem nagyon vettem komolyan, sajnos. Néha elfelejtettem, néha megadtam magam.Mi ez? Ben ilyen vagyok. Harcos vagyok Istenért. De alig bírok imádkozni. nem azért, mert nem akarok, hanem valamiért nem tudok. Nem tudok imádkozni. Hogy szavakba öntsem, amit érzek. Isten tudja, mit érzek, de nem tudom. Az utolsó dolog: visszatérek hogy nagyon érdekel mit gondolnak mások. Ha valaki rosszat gondol, rosszat mond rólam, elkezdek aggódni, szorongani és nagyon rossz kedvet kapni. Ezt szeretném elkerülni, mert nagyon nagy kisértés az életemben. Köszönöm
Ha jól értem, Ön most tizennégy éves. Ebben a korban még nagyon sok bizonytalanság jellemzi az ember érzelmi életét. Vannak nagy felhevülések, meg nagyon mély szomorúságok. Vannak új érzések, amelyek addig ismeretlenek voltak, vannak olyanok is, amelyek meg elhalványulnak. Ebben a korban semmiképpen sem érdemes kizárólagos baráti, barátnői kapcsolatot kezdeményezni. Tudom, nagyon sokan nem így gondolják, és az Ön környezetében is már bizonyára többen is szereztek maguknak ilyen módon barátot, barátnőt. Az Ön esetében az okoz a megszokottnál nagyobb zavart, hogy miközben próbálja követni kortársai magatartását, belülről van egy mélyebb és tisztább érzékelése, amely a legtöbbeknél nincs meg, vagy legalábbis nem figyelnek rá. Önnek érzékeny a lelkiismerete, s ez nem hagyja, hogy gátlás nélkül ugyanazt tegye, mint a többiek. Hogy közben sokat ad mások véleményére, ezt csak a bevezetőben említett érzelmi bizonytalanságnak tulajdonítom. Nyilván ezen is dolgoznia kell, hogy ez ne így legyen. Az emberek véleménye vajmi keveset számít. Ne ezek vezessék, hanem az a mélyebb, tisztább lelkiismeret, amely a lelkében van.
Azért is él át ilyen kudarcokat, mert rosszul közelíti meg ezt a jelenséget. Nem azért kell barátnő, hogy legyen, akivel összebújik, akivel csókolózik. Ez teljesen téves és félrevezető felfogás. Tudom, sokan így gondolják, de teljesen bután. Ha majd lesz barátnője, ő egy igazi társ lesz, akivel nagyon jókat fognak beszélgetni, sétálni, időt tölteni. Minden fiatal párnak azt mondom, a testi érintést, csókot, ölelést hagyják minél későbbre. Az első megismerkedés vagy komoly beszélgetés után is még hetek telhetnek el, hogy megfogják egymás kezét, és utána is még hónapok, hogy megcsókolják egymást. Ezzel nem szabad sietni. Nagyon méltatlan és megalázó, hogy ha akár egyik, akár másik csupán ezt a testi jó érzést akarja megélni a másikkal, mintha az egy tárgy, egy élő próbababa lenne. Ez a látásmód nagyon megrontja a fiatalok kapcsolatait, megnehezíti a társkeresés egyébént nagyon szép és izgalmas kalandját. Azt mondhatom, ne siessen ezzel. Még valóban nem érett meg rá. Foglalkozzék más dolgokkal, sporttal, tánccal, könyvekkel, kísérletezéssel, stb. Ha eljön az ideje, akkor majd tudni fogja magától is, hogy hogy is működik ez. És mindig legyen ott a lelki szemei előtt, hogy Isten akaratát nem szeretné megszegni, szeretne mindig az ő akarata szerint cselekedni.
Tisztelt Lelkiatya! Ha úgy ítéli meg, hogy levelem közzététele egyesekben rossz hatást válthat ki, pontozza ki egy részét. Mikor házaséletet élünk,
... megkérdeztem paptól, szabad-e, azt mondta, igen, nem tudom azonban biztosan, világos volt-e számára, hogy mire gondolok.Válaszát előre is köszönöm, egyben kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok.
A házaséleten belül mindent szabad, ami a szeretetet kifejezi. Arra kell ügyelni, hogy ne váljanak önzővé, mindig a másik örömét keressék. Ha ez az önzetlenség vezeti az együttlétet, akkor nem torzul perverz túlzásokba sem. Amit leír, az egy kedves játék, nincsen benne semmi rossz. Továbbra is szeressék egymást nagyon a feleségével!
