A magyar törzsek a népvándorlás során a Krisztus után IX. században vonultak be a Kárpát-medencébe. A bizánci források szerint a vándorlás közben találkoztak bizánci misszionáriusokkal, sőt a X. század közepén magyar főurak keresztelkedtek meg Konstantinápolyban: egyikük egy Hierotheosz nevű püspököt is hozott magával.
Az első király Szent István (997-1037) II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát, s 1000. karácsonyán koronáztatta meg magát. I. István 10 római katolikus püspökséget alapított, ezek közül kettő, Esztergom és Kalocsa érsekség lett. A keresztény magyar állam befogadó jellegű volt: itt otthon érezhette magát itáliai, frank, germán, zsidó, román, ruszin, lovag, kézműves, pap, kereskedő. S, bár Szent István a keleti rítus számára nem alapított püspökséget, ezek a keresztények zavartalanul gyakorolhatták vallásukat: virágzó férfi- és női kolostorok működtek az országban. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött királyi koronázási palást a XI. századból magyarországi görög apácák kézi munkája. De ebben az időszakban hazánkban fordították le görögből latinra Damaszkuszi Szent János és Maximosz Hitvalló műveit, és innen terjedtek el a nyugat-európai kolostorokba.
A XIII. század elején Imre király kérte II. Ince pápát, hogy alapítson görög püspökséget Magyarországon, de ez csak terv maradt. A középkori keleti egyházi életet a tatárjárás (1241-42) csaknem teljesen elpusztította, a kolostorokat lerombolták a mongolok, az embereket megölték, elhurcolták. A XIII. század második felétől az ország peremvidékeire (Kárpátalja, Erdély, Felvidék) beköltöző vlach, rutén-ruszin népek adták a keleti szertartásnak - ekkor már a nagy egyházszakadás utáni ortodox hívek utánpótlását.
Ismeretes, hogy a nyugati és a keleti egyház nagy szakadása 1054-ben következett. Ekkor Konstantinápolyban Humbertus kardinális az időközben meghalt IX. Leó pápa (1049-1054) legátusa kiközösítette Kerulláriosz Mihály pátriárkát és követőit, amit a pátriárka viszonzott. A szakadás 1204-ben vált teljessé, amikor a keresztes csapatok elfoglalták Konstantinápolyt és itt latin császárságot és patriarkátust állítottak fel.
Azonban mindkét egyház részéről történtek kísérletek az egység helyreállítására. A XIV. egytetemes (II. lyoni) zsinaton 1274-ben X. Gergely pápa (1271-76) és VIII. Mikhaél Palaiologosz császár (1259- 1282) nevében írtak alá uniós okmányt. Sajnos, néhány év múlva az unió felbomlott.
A XVII. egyetemes zsinaton (1431-1447) jött létre 1439-ben Firenzében IV. Jenő pápa (1431-1447) és VIII. Joannész Palaiologosz császár (1425-1448) követei között egy újabb unió. Ez sem lett tartós, de mégis jelentős, mert feltételei a későbbi részleges uniók mintájául szolgáltak.
Ezek lényege: a keletiek elfogadják a római pápa primátusát, a Filioque-t, azaz, hogy a szentlélek az Atyától és Fiútól származik, a purgatórium azaz a tisztítóhely létét, és azt, hogy az eucharisztia érvényes alapanyaga a kovászos és a kovásztalan kenyér (ostya). Ennek fejében változatlanul megőrizhették rítusukat és egyházfegyelmüket.
Ezen feltételek alapján jött létre unió 1596-ban, az akkor lengyel-litván korona alá tartozó Bresztben (Ma: Belorusszia) rutének részére; 1611-ben szerbek számára Márcsán (ma: Horvátország) 1646-ban a Magyar Királyságban Ungváron (ma: Ukrajna) ruszinok részére 1698-ban ill. 1700-ban az Erdélyben élő románok számára (ma: Románia). Fontos megemlíteni, hogy az uniós mozgalom vezetői között sok jezsuita szerzetes dolgozott. Valamint, hogy a keleti szertartású magyarok, mivel nem volt önálló egyházi szervezetük, ószláv és román egyházközségekben éltek. Ezért nem beszélhetünk görög szertartású magyarok külön uniójáról.
Az uniók megkötésekor, és azóta is sokszor megvádolták a Rómával egységre lépőket, hogy pusztán érdekből, privilégiumokért ismerték el a pápa primátusát. Ez nem igaz, azért mert még évtizedeket kellett várni, hogy az unitusok jogi helyzete tisztázott legyen. Ők mégis kitartottak, hűek maradtak. A történelmi Magyarországon először az erdélyi román görögkatolikusok kaptak püspökséget 1721-ben Gyulafehérváron (később a központ Balázsfalva lett). Az 1646-os ungvári uniót csak 1771-ben követte saját önálló görögkatolikus egyházmegye felállítása Munkácson. 1777-ben létesült a horvátországi görögkatolikusok számára a körösi (Krizsevc) egyházmegye, valamint a nagyváradi görögkatolikus egyházmegye (Oradea). Ezen egyházmegyék metropolitája az esztergomi érsek Magyarország prímása volt. Az önálló egyházszervezet kialakításában döntő szerepe volt Habsburg Mária Terézia magyar királynőnek (1740-80), Lotharingiai Ferenc német-római császár feleségének. A XIX. században tovább fejlődött a görögkatolikus egyházszervezet Magyarországon. 1818-ban a Szentszék megalapította az eperjesi egyházmegyét (Presov, ma Szlovákia) a munkácsi egyházmegye diszmembrációjával. 1853-ban az erdélyi románok metropoliájába tömörültek Balázsfalva központtal és két új püspökség (Lugos, Szamosújvár) felállításával.
Dr. Janka György
A görögkatolikusok azok a bizánci szertartású keresztények, akik a katolikus egyházzal teljes egységben élnek. Elnevezésükben a "görög" szó a bizánci szertartásra, a "katolikus" pedig a Római Apostoli Székkel való egységre utal.
Ma Magyarországon a mintegy 300 ezer görögkatolikus hívő három egyházkormányzati egységben él: a Hajdúdorogi Főegyházmegyében, a Miskolci Egyházmegyében és a Nyíregyházi Egyházmegyében. A főegyházmegye és a két egyházmegye alkotják a Görögkatolikus Metropóliát, melynek székhelye és székesegyháza Debrecenben van.
A három egyházkormányzati egység közül elsőként a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítására került sor. Több évtizedes kitartó küzdelem után Ferenc József király, mint a magyar katolikus egyház főkegyúra, 1912. május 6-án alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét a magyar ajkú és identitású görögkatolikusok számára. Az alapítást egy hónappal később X. Szent Piusz pápa is jóváhagyta a Christifideles graeci kezdetű bullájával.
A Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítása előtt a magyar görögkatolikusok ószláv (munkácsi és eperjesi) és román (gyulafehérvár-fogarasi, szamosújvári és nagyváradi) liturgikus nyelvű egyházmegyékben éltek. Ezek az egyházmegyék a 17. század közepén és a 17-18. század fordulóján létrejött uniókból születtek, melyek során a Magyar Királyságban élő többnyire rutén és román nemzetiségű ortodox keresztények egy jelentős része egységre lépett a katolikus egyházzal. A köztük élő magyarok, illetve a hozzájuk csatlakozó, anyanyelvükben és önazonosságukban magyarrá váló rutének és románok leszármazottai a 18. század végétől kezdődően igényelték a magyar nyelv liturgikus használatát, hiszen az iskolai oktatás ellenére az ószláv és a román nyelvű szertartásokat számos településen már nem értették. A kéziratban egyre szélesebb körben terjedő liturgia-fordítások hivatalos használatát az egyházi hatóságok tiltották, mivel a katolikus egyházban a népnyelv liturgikus alkalmazását a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) reformjáig szigorúan szabályozták. A magyar nyelv liturgikus használatának engedélyezését a magyar görögkatolikusok egy saját egyházmegye felállítása révén vélték elérhetőnek. Ezt a célt tűzte ki maga elé az 1868-ban a legnagyobb magyar görögkatolikus városba, Hajdúdorogra összehívott kongresszus. A kongresszus által megválasztott Állandó Végrehajtó Bizottság, illetve 1898-tól a Görög Szertartású Katholikus Magyarok Országos Bizottsága három fontos eredményt ért el. 1873-ban Hajdúdorog székhellyel a Munkácsi Egyházmegyén belül külhelynökség jött létre a magyar ajkú egyházközségek számára. Bár a külhelynökség mint egyházkormányzati egység nem felelt meg a magyar görögkatolikusok elvárásainak, a Danilovics János külhelynök kezdeményezésére felállított liturgikus fordító-bizottság a legfontosabb szertartáskönyvek magyarra fordításával óriási szolgálatot tett a magyar görögkatolikus ügynek. A harmadik kiemelkedő eredmény az 1900-ban Rómába szervezett szentévi zarándoklat, melynek alkalmával a magyar görögkatolikusok mintegy félezer fős csoportja a katolikus egyház központjában bizonyíthatta önnön létezésének tényét. Ez utóbbira azért volt szükség, mert a magyar görögkatolikusok mozgalma a 19. század végére aktuálpolitikai színezetet kapott, és a többségi magyar társadalom és a nemzetiségek közötti egyre fokozódó ellentét szövegkörnyezetébe került. A nemzetiségek egyes egyházi és politikai képviselői a magyar görögkatolikusok mozgalmában a magyar kormány elmagyarosító politikájának eszközét látták, s aggályaiknak nemzetközi fórumokon, köztük a római Szentszék kormányzati szerveinél is, hangot adtak. Ezzel szemben a magyar görögkatolikusok törekvéseik lelkipásztori megalapozottságát hangoztatták, s rámutattak, hogy ekkor Magyarországon már mintegy kétszázezer olyan bizánci szertartású katolikus élt, akik a román vagy ószláv szertartási nyelvet nem értették.
Ilyen előzmények után érlelődött meg a döntés, mely 1912 májusában a Hajdúdorogi Egyházmegye felállításához vezetett, melybe a munkácsi, az eperjesi, a nagyváradi, a gyulafehárvár-fogarasi, a szamosújvári és az esztergomi egyházmegyékből összesen 162 parókia került besorolásra. A római Szentszék csak azzal a feltétellel adta hozzájárulását az alapításhoz, hogy az új egyházmegye liturgikus nyelve az ógörög lesz, s a magyar nyelv csak oly mértékben érvényesül a liturgikus cselekményekben, ahogyan a római katolikus egyházban a latin mellett szerepet kap.
Az újonnan felállított Hajdúdorogi Egyházmegye első püspökévé az uralkodó Miklósy István, sátoraljaújhelyi parókust nevezte ki, kinek felszentelésére 1913. október 5-én Hajdúdorogon került sor. Az új püspök ideiglenes székhelyéül Debrecent választotta, mert ekkor a magyar kormány még nem nyilatkozott arról, hogy a Szentszékkel való tárgyalások során tett vállalásait, vagyis az új egyházmegye központi intézményeinek kiépítését és anyagi alapjainak megteremtését milyen formában és hol kívánja teljesíteni. Az anyagi alapok megteremtése terén azért volt szükség a teljes körű állami szerepvállalásra, hogy a munkácsi, eperjesi, nagyváradi, gyulafehérvár-fogarasi és szamosújvári egyházmegyéket anyagi veszteség ne érje.
Az egyházmegye megszervezését 1914 februárjában súlyos tragédia árnyékolta be. Az első világháború előszeleként Miklósy István ellen bombamerényletet követtek el, melynek szálai a román elkövetőkön keresztül az orosz titkosszolgálathoz vezettek. Az 1914. február 23-án a debreceni ideiglenes püspöki hivatalban felrobbant pokolgép megölte Miklósy püspök három közvetlen munkatárását, Jaczkovics Mihály helynököt, Slepkovszky János püspöki titkárt és Csatth Sándor jogtanácsost.
A debreceni bombamerénylet után Miklósy püspök székhelyét Nyíregyházára helyezte át, ahol ma is található. Az első világháborút lezáró határmódosítások következtében a Hajdúdorogi Egyházmegye elveszítette parókiáinak mintegy felét. Sok tízezer magyar görögkatolikus az ország határain kívülre került, ahol a csehszlovák és román hatóságok minden eszközzel akadályozták, hogy magyarságukat és görögkatolikusságukat egyszerre élhessék meg. Ugyanakkor Magyarország új határain belülre került huszonegy görögkatolikus egyházközség, melyek nem a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez, hanem az Eperjesi és a Munkácsi Egyházmegyékhez tartoztak. Mivel az eperjesi és a munkácsi püspöki székhely Csehszlovákiához került, a Magyarországon maradt egyházközségek számára XI. Piusz pápa 1924-ben létrehozta a Miskolci Apostoli Exarchátust. Az exarchátus első főpásztora Papp Antal érsek, egykori munkácsi püspök lett, akit a csehszlovák hatóságok kiutasítottak és Magyarországra toloncoltak.
A trianoni Magyarországon a görögkatolikusok számaránya a korábbi 10 százalékról mindössze 2 százalékra csökkent. A görögkatolikusok társadalmi-politikai súlyának drasztikus visszaesése azzal a konkrét hátránnyal is járt, hogy a magyar állam késlekedett az 1912-ben tett vállalásait teljesíteni, így az egyházmegye anyagi alapok és létfontosságú központi intézmények (püspöki rezidencia, papnevelő intézet, tanítóképző, stb.) nélkül maradt.
A két világháború közötti időszakban a görögkatolikusok társadalmi szervezetek létrehozásával próbáltak meg maguk is javítani helyzetükön. A legfontosabb ezek közül a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetsége (MAGOSZ) volt, mely 1921-ben alakult meg Máriapócson. A MAGOSZ-nak az volt a feladata, hogy összefogja a görögkatolikusokat, s a közéletben és a politikában képviselje az érdekeiket. A görögkatolikusok közötti kapcsolattartást szolgálták az ebben az időszakban alapított újságok is: a Görögkatholikus Tudósító, a Máriapócsi Naptár, majd pedig a Görögkatolikus Szemle, illetve a Keleti Egyház című tudományos-ismeretterjesztő folyóirat.
Az első világháború után Magyarországon csak egy bazilita monostor maradt: a máriapócsi. Itt a baziliták a zarándokok fogadása mellett lelkigyakorlatokat szerveztek papoknak és világiaknak. 1933-tól Hajdúdorogon is építkezésbe kezdtek. Vezetőjük ekkor Dudás Miklós volt, aki elöljáróként megszervezte a bazilita nővérek hajdúdorogi és máriapócsi letelepülését is.
A Hajdúdorogi Egyházmegye első püspöke, Miklósy István 1937-ben halt meg. Utódját Dudás Miklós bazilita szerzetes személyében 1939-ben nevezte ki XII. Piusz pápa. Az új püspök nagy lendülettel látott munkához, de a kinevezése után néhány hónappal kitört világháború, majd pedig az azt követő kommunista hatalomátvétel a végletekig leszűkítették lehetőségeit. Az egyházüldöző kommunista rendszer béklyójában a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus, melynek élén kormányzóként Papp Antal érsek 1945-ben bekövetkezett halála után Dudás Miklós püspök állt, nem indulhatott meg az intézményi fejlődés útján, sőt a Rákosi-rendszer első éveiben az a veszély is fennállt, hogy a magyar görögkatolikusok sem kerülhetik el a környező szocialista országokban élő hittestvéreik sorsát, vagyis egyházuk betiltását és az ortodox egyházba való bekényszerítésüket. A magyarországi ortodoxia szervezeti széttagoltsága miatt végül a magyar kommunisták lemondtak erről a tervükről, s a magyar görögkatolikusok önállóságukat megőrizve a római katolikus egyház sorsában osztoztak. A rendkívül kedvezőtlen külső körülmények ellenére a Dudás Miklós püspök 1972-ben bekövetkezett haláláig három területen sikerült fontos eredményt elérni. 1950-ben teljesült a magyar görögkatolikusok régi vágya: a megyéspüspök ekkor alapította meg Nyíregyházán a püspöki székház épületében a papnevelő intézetet és hittudományi főiskolát, melyek ma is működnek. A másik fontos eredmény egy szintén régi vágy beteljesülése volt: 1965. november 19-én Rómában, a Szent Péter Bazilikában Dudás Miklós püspök magyar nyelvű Szent Liturgiát mutatott be több száz püspök előtt, akik a II. Vatikáni Zsinat tanácskozásán vettek részt. A zsinat úgy döntött, hogy a római katolikus egyházban az addig kizárólagos latin mellett a nemzeti nyelvek is használhatók a liturgiában. Ezzel elhárult az akadály a magyar nyelv maradéktalan liturgikus használata előtt is. 1968-ban a Szentszék – először kísérleti jelleggel, majd pedig véglegesen is – kiterjesztette a hajdúdorogi püspök joghatóságát az egész országra. Ennek óriási jelentősége volt a keleti országrészből Budapestre és környékére, illetve a dunántúli ipari központokba áttelepülő görögkatolikusok lelkipásztori ellátásának megszervezése szempontjából.
Dudás Miklós megyéspüspök utódja 1975-ben Timkó Imre lett, aki mellé a Szentszék Keresztes Szilárd püspök személyében segédpüspököt állított. A Kádár-rendszerre jellemző "kis lépések politikája" légkörében lehetőség nyílt a központi intézmények fejlesztésére (a papnevelő intézet rekonstrukciója, szemináriumi kápolna és tanári lakások építése a nyíregyházi püspöki székház udvarában), de az egyház totális ellenőrzése, illetve tevékenységének teljes korlátozása nem enyhült.
Az 1989-es politikai rendszerváltás a magyar görögkatolikusok életében is új korszakot nyitott. A Hajdúdorogi Egyházmegyét és a Miskolci Apostoli Kormányzóságot 1988-tól vezető Keresztes Szilárd püspök vezetése alatt intézményi fejlesztések egész sora indult meg, melyek biztosították a kereteket a görögkatolikus egyház lelkipásztori tevékenységének kiszélesítéséhez. A jelentős görögkatolikus népességgel rendelkező településeken óvodák és általános iskolák, valamint szociális intézmények létesültek. Hajdúdorogon görögkatolikus gimnázium nyitotta meg kapuit, Nyíregyházán elkészült a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola új épülete, Máriapócson korszerű zarándokház épült, illetve sor került a bazilika teljes rekonstrukciójára. Új lendületet és intézményi kereteket kapott a görögkatolikus cigánypasztoráció. Újjáéledt és a korszerű technológiák mentén folyamatosan megújul a görögkatolikus sajtó. A lelkipásztori igényeknek megfelelően a szórványban új egyházközségek egész sora szerveződik.
Keresztes Szilárd nyugállományba vonulása után a Szentszék 2008-ban Kocsis Fülöp szerzetest nevezte ki a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspökévé és a Miskolci Apostoli Exarchátus kormányzójává. Kezdeményezésére 2011-ben a Szentszék kiterjesztette az exarchátus területét Borsod-Abaúj-Zemplén megye egész területére és élére Orosz Atanáz szerzetes személyében püspök-exarchát állított.
A magyar görögkatolikusok egyházszervezete 2015-ben történelmi jelentőségű fejlődésen ment keresztül. Figyelembe véve egyházunk több évtizedes töretlen fejlődését az Apostoli Szék a magyar görögkatolikusok számára sajátjogú és metropolitai rangú egyházat alapított. Ferenc pápa 2015. március 19-i döntése öt apostoli konstitúcióban, illetve bullában nyert konkrét jogi formát. 1. Az In hac suprema kezdetű apostoli konstitúcióval a Szentatya új egyházi kereteket hozott létre a Magyarországi Görögkatolikus Sajátjogú Metropolitai Egyház megalapításával. 2. A De spiritali itinere kezdetű apostoli konstitúcióval az 1912-ben alapított Hajdúdorogi Egyházmegye főegyházmegyei rangra emelkedett. 3. A Qui successimus apostoli konstitúció az 1924-ben létrehozott Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte. 4. Az Ad aptius consulendum apostoli konstitúció megalapította a Nyíregyházi Egyházmegyét. 5. Ugyanezen a napon Ferenc pápa Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspököt érsek-metropolitává nevezte ki. Az újonnan alapított Nyíregyházi Egyházmegye megszervezését apostoli kormányzóként dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök kezdte meg. 2015 októberében őt váltotta - szintén apostoli kormányzóként - Szocska Ábel bazilita szerzetes.
Véghseő Tamás