Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg tizenhét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Össze tudná nekem foglalni pár mondatban Moszkvai Szent Matróna életét? Előre is köszönöm! Péter
Kedves Péter! Bocsásson meg, erre nem vállalkozhatom. De egyszerű tanácsom, hogy a világháló keresőjébe írja bele a szentnek a nevét, és több lehetőséget is talál, amely Szent Matrónáról ad Önnek megfelelő tájékoztatást.
Kedves Lelkiatya! Egy olyan kérdésben szeretném a véleményét kérni, ami már régóta foglalkoztat, személyes érintettség miatt. Ön szerint lehetséges az, hogy valaki elveszítse a hitét? Ha ez esetleg megtörténik valakivel, visszatérhet még? És vajon az Istenhez való visszatérés milyen kapcsolatban áll az egyházhoz való visszatéréssel? Létezhet a két dolog egymástól külön? Többször olvastam, hogy sokan azért imádkoznak, hogy legyen hitük, de számomra ez egy érthetetlen ellentmondás, hiszen az ima már eleve valamilyen hitből fakad. Válaszát, gondolatait előre is hálásan köszönöm! Tisztelettel: Péter
Kedves Péter! Igen, sajnos lehetséges, hogy valaki elveszítse a hitét. Miként az is, hogy valaki újra megtalálja. Valójában mi, lelkiatyák sok ilyet láttunk már, kísérünk figyelemmel. A hitet táplálni, gondozni kell, különben elhal. Olyan, mint a szerelem. Tud lángoló lenni, életalakító, de ha nem tápláljuk, erősítjük naponta, akkor lassan kihuny, sőt, ellenséges érzületté tud válni. De arra is van példa, s most már inkább erről beszéljünk, hogy az ember újra hitre talál. Az csak logikai önellentmondásnak tűnik, hogy valaki a saját hitéért imádkozik. Aki ezt teszi, az már fölismerte, hogy bizony, nagy szüksége van, volna a hitre, de még ez nagyon hiányzik neki. Igen, az ilyen állapotban lévő embernek azt szoktuk tanácsolni, hogy imádkozzék ezért a hitért. Kicsit olyan ez, mint a holdkóros gyermek apjának a fölkiáltása, aki kérte ugyan a fiának a meggyógyítását, de érezte, hogy még nincs elég hite hozzá. Jézus azt mondta neki: "Minden lehetséges annak, aki hisz". Ekkor az apa fölkiáltott: "Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!" A hitét kereső ember ugyanezekkel a szavakkal imádkozhat. Hiszen csíra szerűen már megvan benne a hit, de ő maga is érzi, hogy ez még kevés. De van egy másik tanácsom is. Ha úgy érzi, elvesztette a hitét és szeretné újra megtalálni azt, kövesse ezt az egyszerű gyakorlatot: minden nap olvasson el az Újszövetségből 4-5 mondatot. Abból mindig válassza ki azt a néhány szót, ami abból Önt megfogta, amin érdemes elgondolkodnia. Nem próbálom megjósolni Önnek, hogy mennyi idő múlva, de egészen bizonyosan nem is olyan sokára egyszer csak úgy ébred, hogy természetes lesz a számára az imádság, vagyis az Istennel való közvetlen kapcsolat.
Tisztelt Lelkiatya. olyan problém?val, kérdéssel fordulok Önhöz, hogy gyermekünket szeretnékegkereszteltetni, Isten gyermekévé tetetni. Viszont a leendö keresztapa nem valja a hitet, nincs megkeresztelve. Ez esetleg akadalya lehet gyermekunk keresztsegenek? köszönöm elöre is v?lasz?t.
Aki nem gyakorló keresztény életet él, az valóban nem lehet keresztszülő. Hiszen a keresztszülőnek éppen az a feladata, hogy segítse a megkeresztelt személy további keresztény fejlődését. Ha valami komoly ok miatt mégis azt az illetőt akarják megkérni keresztapaságra, aki nem vallja, nem gyakorolja a hitét, akkor azt szoktuk tanácsolni, hogy válasszanak mellé egy másik személyt, aki viszont hitvalló keresztény. Lehet akár több keresztszülő is. Bár ez nem ajánlatos, mert akkor csak külsőségekkel növeljük az egyébként roppant bensőséges eseményt. Mégis, erre van lehetőség, hogy több keresztszülőt is választanak, s valójában, keresztény értelemben az lesz az igazi, aki felelősséggel fogadja ezt a fölkérést, s nem csupán formaságnak tekinti.
Kedves Lelkiatya. Vallásomat gyakorló, fiatal felnőtt nő vagyok. Tanácsot szeretnék kérni munkahelyi konfluktussal kapcsolatban. Szegény sorból származom, a szüleim mindent meg tettek, hogy diplomát szerezzek. Most én támogatom őket, mert bedőlt a jelzáloghitelük. Én fizetem, hogy ne árverezzék el a házunkat. Szinte erre megy el az egész fizetésem. A kollégáim ezt éreztetik velem, kiközösítenek és nem fogadnak el. Kinevetnek, hogy szegényesen öltözködöm, nincsen kocsim és saját házam. Mindig kérdezik, hogy mikor lesz, és értetlenkednek. Ez már több éve így van. Vidéken élek, váltani nem könnyű, szükségem van erre az állásra,így itt maradtam. De ez a helyzet már egyre szörnyűbb. Én nem veszem fel, amit mondanak,ennek ellenére kedves vagyok velük, de ez nem nagyon segít. Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Nagyon fontos és nagyon értékes, amit tesz. Nem csak a hála, hanem a természetes emberi kötelességteljesítés is erre készteti - nagyon helyesen - hogy a fizetésével nem a saját életét akarja világi módon fejleszteni, hanem a szüleit támogatja. Ezt kevesen értik meg. Éppen ezért nem is érdemes arra törekedni, hogy ezt mások megértsék. Nem is szabad törődni azzal, hogy mit várnak el Öntől az életvezetésében. Ez mindig félresikláshoz vezet, ha valakit ez vezet. Ön eddig erős tudott lenni, s azt tette, amit a lelkiismerete diktált. Ezt meg is áldja a Mindenható. Úgy sejtem, hogy egyelőre nincsen házastársa, akivel ezeket meg tudná beszélni, s ezáltal sokat könnyíthetne a fölösleges terhek viselésében, amelyet az emberek értetlensége tesz a vállára. De addig is jó, ha van olyan barátja/barátnője, s emellett pedig olyan lelkiatyja, akinek ezeket időről időre el tudja mondani, ki tudja beszélni. Akkor több ereje jut arra, hogy továbbra is kedves maradjon, az emberek vádaskodása, netán gúnyolódása leperegjen Önről. Ez tehát a gyakorlati tanácsom, hogy lehetőleg ne egyedül hordozza ezeket a terhes gondolatokat, legyen, akivel meg tudja osztani. Mindenesetre legyen tisztában azzal, hogy helyes úton jár, hogy nem szabad hagyni, hogy más emberek gyarlóságai elbizonytalanítsák. Ha bántást kap, imádkozzék azért az illetőért. Elég, ha akkor mindjárt elmond érte egy Üdvözlégy-et, s az Istenszülő kézbe veszi a dolgát, így őt is, Önt is megsegíti.
Kedves Lelkiatya ! Egy beszélgetésben felmerült, hogy nem kell a templomban feltétlenül diszkrét ruhában megjelenni, mert nem az a lényeg. Válaszomra, hogy az egy szakrális tér és jelen van az Úrjézus az Oltáriszentségben, és őt meg kell tiszteljük, azt a választ kaptam, hogy Isten mindenütt jelen van. Voltak minderre válaszaim, DE rádöbbentem, hogy nem egészen tiszta nekem, hogy a templomban jelenlévő Isten és a mindenütt jelenlévő Isten tényében mi a lényeges különbség. Kérem segítségét és nagyon köszönöm előre is a választ. Üdvözlettel Anna
Kedves Anna! Bár nem a ruházatra kérdezett rá, csak ennek kapcsán az Isten jelenlétére. Mégis néhány szóval hadd szóljak ahhoz is. Én is fontosnak tartom, hogy az ember a templomban szépen, tisztességesen öltözzék föl, kivált vasárnap. Ahogy az ember vendégségbe, hivatalba, különösen, ha magas rangú személyek vannak jelen, odafigyel arra, hogy milyen ruhát vesz föl, éppen így a tőlünk telhető megtiszteltetés jele, ha a templomban is odafigyelünk erre. Persze, az is igaz, hogy Jézus nem csupán egy magas rangú személyiség, hanem a legeslegjobb barátunk, aki bármilyen öltözetben szívesen fogad. Ez is fontos szempont. De ha a legjobb barátainkhoz megyünk el vendégségbe, és ha egyáltalán nem sértődne meg, ha szakadt farmerben állítanánk be, akkor is igen nemes dolog az öltözékünkkel is kifejezni nem csak a baráti szeretetünket, hanem a tiszteletünket is a tisztességes öltözékkel. Zavaró tényező még ebben a kérdéskörben az, hogy nagyon sokan nem az Úrért, hanem az emberek véleménye miatt öltöznek föl szép ruhába, s úgy mennek a templomba. Ez mindenképp alapos félrecsúszás, Az ilyen világi hiúság ne tévesszen meg bennünket, ne csapjuk be magunkat! Az Isten jelenlétéről. Ő valóban mindenütt jelen van, bármikor, bármilyen körülmények között szólhatunk hozzá, akár pizsamában, fürdőköpenyben, papucsban, túrabakancsban, igazán mindegy, hogy mi van rajtunk. Az ő jelenléte mindent betölt. Mégis mi, emberek, érezzük a különbséget az egyes helyek, környezetek között. Másként tudunk imádkozni az erdőben vagy hegytetőn, s másként a buszon utazva, megint másként otthon, a szobánkba zárkózva. A mi lelkünk az, amely nem egyformán, nem egyforma mértékben és módon nyitott az Isten jelenlétére. Ez az, ami különbséget eredményez. De nem is csak a külső körülmények, hanem a belső nyitottságunk. Amikor azt imádkozzuk a Szentlélekhöz, hogy te "mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz,... jöjj el, és lakozzál mibennünk", akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy a mindenütt jelenlévő Lélek énbennem minél erőteljesebben, minél hatékonyabban legyen jelen.
Kedves Lelkiatya! Romai katolikus vagyok.Gyermekkorom ota, sok evtizedes kihagyas utan ,kb.egy evvel ezelott tertem vissza a Szentgyonashoz es Szentaldozashoz. Problemam: mikor kovet el az ember sulyos vagy bocsanatos bunt, honnan es mibol lehet azt tudni, hogy bocsanatos-e vagy sulyos bun-e amit elkovettunk, mikor jarulhatok igy nyugodtan gyonas nelkul a Szentmisen Szentaldozashoz? Valaszat halasan koszonom.
Istennek hála, hogy újra fölfedezte az ő erejét, szeretetét. Azt javaslom, hogy tegye rendszeressé a gyónását, és lehetőleg mindig ugyanahhoz a paphoz járjon. Válassza ki azt, akiben legjobban megbízik, és kérje is meg, hogy lássa el tanácsokkal. (Egy ilyen rövid válasz nem tud mindenre kitérni.) Ha rendszeresen gyónik, mondjuk, havonta, akkor rendszeresen áldozhat, tehát minden vasárnap, de akár hétköznap is, ha megteheti. Nem javaslom, hogy a bűnöket figyelje, értékelje, melyik a súlyos, melyik kevésbé az, hanem inkább a Krisztus követő életre összepontosítson. Valósítsa meg a hétköznapi életében az ő életét. Törekedjék arra, hogy tettei az ő tettei legyenek, s kerülje mindazokat, amelyeket ő nem tenne az Ön helyében. Ilyen egyszerű. Persze, ehhöz állandó és személyes, mély kapcsolatot is kell tartania vele, hogy valóban ő legyen jelen az Ön életében, ne pedig csak egy elképzelt messiás. Minden szent misében bűnbánó lélekkel vegye magához az Úr Jézus Testét, s akkor ez a valóságos jelenlét meglepő módon fogja átalakítani az életét.
Tisztelt lelkiatya! Azt szeretném kérdezni hogy egy 17 éves lány és egy 25 éves fiú között nagy a korkülönbség? Köszönöm válaszát.
Ez a személyiségektől függ. Első hallásra valóban soknak tűnik. De főleg ekkor, amikor a leány csupán 17 éves. Később, 20-30 fölött már ez a 8 év eltörpülhet, de ekkor még nagyon nagy a távolság. Ezért nagyon fontos, hogy ne menjenek mélyen bele a testi kapcsolatba. Nem csak a testi egyesüléstől óvom, az magától értetődő, de még az ölelés, csók is túlságosan bódító lehet ebben a korban. Egy felnőtt férfi sokkal jobban tudja kezelni, sőt, irányítani ezt a dolgot, mint a fiatal tapasztalatlan leány. Az e téren való kiegyensúlyozatlanság is okozza, hogy ekkor még nem tud harmonikus lenni egy ilyen kapcsolat. Érdemes tehát várni, nem előreszaladni. Ha tudnak várni, lassan lépegetni a kapcsolatban (azt értem ezalatt, hogy nem túl sokat találkoznak, inkább leveleznek, s ha együtt vannak, akkor inkább sokat beszélgetnek, nem pedig szerelmeskednek), akkor lehet ebből is szép kapcsolat, mely éppen e megfontolt lépések miatt érlelődhet nagyon értékessé.
DJK! Kedves Lelkiatya, most egy érdekes kérdést, tanácsot szeretnék felvetni itt. Hogyan tudnánk ebben az elmaterializálódott, világiasodott Földön keresztényként viszonyulni a földi javainkhoz? Szeretnék néhány példát is felvetni, mire gondolok pontosan. Szinte minden dologból, amit meg tudunk vásárolni óriási választék van a piacon, egészen olcsótól luxus kategóriáig. Mivel még a szüleimmel élő fiatal felnőtt vagyok, egy ideig úgy gondoltam, mint keresztény, a legjobb amit tehetek az, ha a pénzem egy részét eladományozom, egy részét szüleimnek adom, és csak minimálisat költök magamra, a keresetem nagy részét félre teszem. Ezt továbbra is jó ötletnek tartom, viszont úgy gondolom, az Úr azt szeretné, ha boldogok lennénk, és persze boldogságunk nem szabad, hogy tárgyakból fakadjon, de szabad magunkra is költenünk. A kérdés viszont, hogyan lehet ezt keresztényként tenni? Például ha egészségesen szeretnénk étkezni, az akár 2-3x drágább lehet, mint az "átlagos" vagy olcsó élelmiszerek. Hasonlóképpen autót is tud az ember már párszázezer forintért is vásárolni, ami nyilván nem egy életbiztosítás. Hogyan válasszunk? Az ember választhatja az olcsót, és a pénzét inkább fordíthatja jótékony célra, de választhatja a drágább de megfelelő minőséget is, viszont akkor ott van benne a tüske, mi van, ha túl sokat költött valamire, mondjuk jelen példánál egy autóra. Persze a témát lehetne tovább is boncolgatni, hiszen egy drágább autó sokkal tovább megbízható, és nem szorul javításra/cserére, míg az olcsóbb minden bizonnyal igen. Végül egy saját példát szeretnék leírni. Fiatalként elég sokat használom az okostelefonomat. Részben a munkám is igényli ezt. Kb 5 éve vásároltam egy drága de csúcskategóriás telefont, ami majdnem 4 évig tökéletesen működött, soha nem volt szervizben, soha nem volt baja. 4 év után le kellett cserélnem, és úgy voltam vele, nem akarok sokat költeni erre, így egy középkategóriás készüléket választottam. Nos ez a telefon még nincs egy éves, de már alig várom, hogy lecseréljem, mert egyáltalán nem megbízható... Ebből a példából okulva úgy vagyok vele, inkább megveszem a drága készüléket, ami hosszú évekig megbízható "társam". De persze ilyenkor mindig rosszul érzem magam, ha drágább dolgot vásárolok, tudván, emberek milliói éheznek. Vannak dolgok, pl ruha, ami esetén én is könnyen túlköltekezem magam, de nagyon szeretném az Ön tanácsát meghallgatni ebben a témában. Végezetül had kapcsoljam ide a gazdag ifjú esetét, ami miatt szintén tanácstalan vagyok, hogyan álljunk a materiális világhoz keresztény szemmel.
Vannak olyanok, akiket kifejezetten szegénységre hív az Úr. S nem csak a szerzeteseket. A szegénységben könnyebb megélni az Istenre hagyatkozást, az őszinte emberi kapcsolatokat. Ha valaki őszintén és odaadóan törekszik a szegény életre, lehet, hogy csotrogányon jár, ami gyakran cserben hagyja, lehet, hogy a telefonjával bajlódnia kell, de belül sokkal tisztább, egyszerűbb, nyugodtabb az élete. Ezt azonban nem mindenki teheti meg. Van, hogy a munka, az életvitel mást követel. Lehet jó keresztény az is, aki anyagi javakban bővelkedik (Fil 4,12). Ám ekkor is meg kell tartani a józan mértéket. Aki megteheti, használhatja a csúcsminőséget, csak nagyon vigyázzon, hogy ne váljék a rabjává. Ez nem könnyű! Tudatos lelkiismeretvizsgálat, állandó szentgyónás segít abban, hogy ha minőségi, tehát drága dolgokat használok, azért megmaradjak lélekben egyszerűnek, együttérzőnek, adakozónak. Ami az egészséges táplálkozást illeti, az nem biztos, hogy drágább, ha a korábbi szokást követi az ember, vagyis azt fogyasztja, amit éppen az évszak kínál. Érdemes erre is törekedni. Kicsit másfajta életritmust követel, de megéri természetes életet élni. Még ha nagyobb odafigyelést is igényel, mint hajszolni magunkat, vagy hagyni, hogy a világ hajszoljon, s eközben nem is élvezzük az életet, csak mint egy gép, úgy éljük. A világ Isten ajándéka - így kell hozzá viszonyulni. Tele van örömmel, szépséggel. Ezeket meg kell látni, ezekkel szabad, sőt, kell is élnünk. De tudnunk kell kézben tartanunk, hogy ne a tárgyak és az utánuk való vágyak irányítsanak, hanem mi magunk irányítsuk az életünket - mindig az Isten felé.
Kedves Istenszerető Lelkiatya! Látom és tapasztalom, hogy gyermekkorunkból mennyire megmaradnak a szülőktől tanult mozdulatok, szófordulatok, viselkedésminták. Felnőttként mit tudunk tenni az eltanult/leutánzott esetlegesen épp rossz hozzállás leküzdésében? Mi az én felelősségem ebben, aki olykor szinte annyira észrevétlenül, de mégis ezek szerint cselekszem? Ha látom ahogy pl édesanyám viselkedése egyre inkább nagymamáméra hasonlít, akkor vajon ez az "átörökítés" mennyire szabja meg a saját egyéniségem alakulását? Hol lép be, hogyan alakít át engem eközben mégis Isten a maga arcára? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Nagyon lényeges kérdést fogalmazott meg. Ezzel minden embernek komolyan kell(ene) foglalkoznia. Tudatos életet kell élnünk, nem pedig csak hagyni, hogy az események, hatások sodorjanak bennünket. Ebben a kérdésben az első lépés annak tudatosítása, hogy mit kaptam, mit örököltem. Az önismeret az alapja és első lépcsőfoka az önnevelésnek. Hozzáteszem, hogy ez is a sírig vagy inkább a mennyig tartó folyamat, az embert folyamatosan érik meglepetések saját magával kapcsolatban. Legalábbis, ha tudatosan él. Az önismeret keresztény szemlélete azt jelenti, hogy minden tulajdonság Istentől kapott ajándék, melyet lehet jóra és rosszra is használni. Itt lép be az önnevelés felelőssége. Nyilván nem a gesztusok, átvett mozdulatok számítanak, hanem a másik emberhöz való viszonyulás. Ez folyamatosan tanulható, alakítható. A fölismert, folyamatosan tapasztalt rossz tulajdonságaink miatt sem kell elkeserednünk. Erre adta nekünk az Úr a szentgyónást, a bűnbánat képességét. Ugyanakkor jól kell látnunk a jó tulajdonságokat is, azért is hálát adni, s megpróbálni minél inkább élni azokkal, fejleszteni őket. Minden személyiségből lehet szentet formálni. De persze, nem a saját erőből, hanem Isten Szentlelkével való együttműködés által.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, Az utóbbi egy hónapban számos gyötrelmen mentem keresztül, melyekre nem találok megoldást. Felnőttként keresztelkedtem, így nem mindig találom a helyes utat, melyet Isten kijelölt nekem. Ebből fakadóan gyakran korábbi életem szokássá vált bűneit követem el és nagyon lassúnak érzem a fejlődésem. Van, hogy nehezemre esik ezen vétkeim miatt templomba menni és ez állandó jelleggel gyötör. A problémáim több forrásból erednek. Szüleimmel megromlott a kapcsolatom nagyjából öt éve, és azóta hullámzó a kapcsolatunk. Többször kitagadott, elzavart édesapám, édesanyám érzelmi zsarolással válaszol a neki nem tetsző döntésemre. Kifelé folyamatosan igyekeznek megfelelni, de a család összhangja megszűnt. Egyáltalán nem beszélgetünk, nem járunk közös programokra és nem fordulhatok feléjük a problémáimmal, mert fáradtnak mondják magukat és egy sorozatot néznek, amibe én nem szólhatok bele. Nagyon egyedül érzem ilyenkor magam, és ennek hatására gyakran a páromra helyezem a terhet. Én fizikai közeledésre, megnyugtatásra vágyok, ő mindig tanácsot igyekszik adni a helyzeteimre. Ettől mostanában ő is besokall, javasolja, hogy költözzek el otthonról, hisz huszonegy évesen ez teljesen természetes.Tudom, hogy szüleim erre érzelmi zsarolással válaszolnának, amit én nem bírok. Jelenleg se a párom se a szüleim nem szólnak hozzám, és úgy érzem Istent elhanyagoltam így nem vagyok méltó hozzá kéréssel fordulni. Ezen problémák után folyamatosan magányosnak éreztem magam, nem tartom méltónak magam arra, hogy barátaimhoz forduljak. Próbálom Isten kegyelmét keresni, de az az igazság, hogy nem tudom megfelelően imádkozom-e és, hogy meghallgatja-e egy ilyen bűnös lélek imáit az Úr. Az utóbbi egy hétben szuicid gondolataim is támadtak, melyeket hamar elhesegettem, de nagyon megrémítettek (keresztény életem előtt jellemző volt rám az ilyen gondolkodás). Szeretnék megerősödni hitemben és elfogadni önmagamat, mert azt gondolom ez az első lépés a nyugalmam és a tiszta életem felé(van esetleg erre vonatkozó rész a Szentírásban?). Ugyanakkor nem tudom ezt hogyan tegyem meg, illetve szeretném a párommal és a családommal rendezni a helyzetemet, valamiféle kompromisszum által.(A családom és a párom nem vallásos, de elfogadják a hitemet)
Az első és legfontosabb azt megértenie, hogy az Isten Önt egyáltalán nem hagyja el. Arról szó sincs, hogy nem volna méltó hozzá kéréssel fordulni. Ilyen nincs. Ez teljesen téves, mondjuk ki: a gonosztól származó kísértő gondolat. Isten mindig kész Önnek segíteni, Önt meghallgatni, Önt megerősíteni. Ez a legfontosabb, hogy erre az állandó és biztos támaszra újra találjon rá. S éppen ilyen helyzetben erősítheti meg leginkább a vele való kapcsolatot, amikor a családja, a szülei, a kedvese sem érti meg, nem tudnak igazi támaszt adni, de Isten megérti Önt és kész segíteni. Ugyanebből a tévedésből fakad az is, hogy a barátaihoz sem tartja magát méltónak. Ez egyáltalán nem így van. A barátságokra nem méltók vagyunk, hanem ajándéknak tekintjük, amellyel élnünk kell, azért kaptuk. Azt javaslom, keresse föl egyik-másik barátját, de ne azzal a céllal, hogy kipanaszkodja magát nekik, hanem, hogy mivel tudja őket segíteni, mire lehet szükségük. Ha mások gondjaira figyel, akkor a sajátjai eltörpülnek, meg is feledkezhet róluk. Mindazonáltal jót tehet, ha a szüleitől elköltözik. Ha tanul, akkor menjen el kollégiumba. Még akár ugyanabban a városban is. Azt hiszem, ez most elkerülhetetlen. A szülei nem igazán tudnak most Önnek támaszt adni, s amíg velük él, addig óhatatlanul áltatja magát azzal, hogy hátha mégis. Ezzel újabb és újabb csalódásoknak teszi ki magát. Azt nagyon jól látja, hogy saját maga elfogadásával kezdődik a dolog. Ha keres a Szentírásból részeket, akkor azt magától a Szentlélektől kérje. Olvasson főként zsoltárokat, s azokban megtalálja azt, amire most az Ön lelkének szüksége van. Ezek közül is a 30. (31.) zsoltárt javaslom elimádkozni. Persze, nem is csak egyszer. Ne féljen egyáltalán! Ez most jó helyzet arra, hogy megerősödjék az Úrban, majd pedig erős lélekkel tudjon fordulni az emberekhöz.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A testemmel küzdök. Állandóan parázna gondolatok gyötörnek. Sokat imádkozom és kérem az Urat adjon erőt a küzdelemhez, de folyton elesem és ebbe kezdek belefáradni. Lassan átadom magam ennek és hagyom, hogyha rám tör a vágy, akkor történjen meg az, aminek meg kell. Hogyan tudnék ebből az állapotból kilépni? Szeretettel: Bence
Kedves Bence! Egyik tanácsom, hogy ne ezt tartsa a lelki élete legfőbb pontjának. Nem azt mondom, hogy ne törődjön vele, de jó, ha tudja, hogy nem ez a legnagyobb bűne. Amikor szeretetlenül, figyelmetlenül bánik másokkal, amikor önző vagy lenéző másokkal szemben, amikor elhanyagolja az imádságot, ezek a bűnök nem kevésbé súlyosak, legalább annyi figyelmet kell ezek elkerülésére is fordítani. A másik tanácsom hasonló ehhöz, vagyis szintén a figyelem irányítására vonatkozik. Amikor megjelenik a parázna gondolat, akkor ne kezdjen el viaskodni vele, ne akarja minden áron elűzni, mert minél jobban erőlködik ezen, annál jobban rabjává válik. Fordítsa a figyelmét máshová. Kezdjen el egy verset vagy szentírási szakaszt tanulni, kezdjen el számolni, kezdjen el ismeretterjesztő munkát olvasni. Vagy éppen tekintsen Krisztus arcára. Kinek milyen módszer mutatkozik alkalmasabbnak. Fontos még, hogy mindjárt az elején csípje nyakon a gondolatot. Olyan a kísértés természete, hogy ártatlannak, aprócskának mutatkozik az elején, aztán egyre inkább elhatalmasodik. Amikor szentgyónása után újra előmerészkednek a gondolatok, akkor kezdjen erősen más értelmi, gondolatelterelő munkába. Mindazonáltal ne fáradjon bele ebbe a küzdelembe! Ha elesett, kelljen föl! Kérjen bocsánatot az Úrtól és folytassa az útját! Nincs semmi baj. Van, amikor maga az Úr engedi nekünk ezt a küzdelmet, mert közben tanítani akar. Egyik alkalommal Szent Antal remetének nagyon hosszú küzdelme volt a gonosszal, mindenféle módon kísértette. Ő kitartott, de már teljesen kimerült. Végül megnyílt fölötte az ég és meglátta az Urat. Fölkiáltott hozzá: miért nem jöttél hamarabb segítségemre? Az Úr válasza pedig meglepő, azt mondta: "Gyönyörködtem küzdelmedben." Vagyis kedvesen vette ezt a küzdelmet. De azt is tegyük hozzá, amit Szent Pál mond: "Hűséges az Isten, aki erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok" (1Kor 10,13). Ne csüggedjen, tehát. Meglátja, javára fog válni Önnek is ez a küzdelem.
Kedves Lelkiatya! A római katolikus papok, akik nőtlenek, tudnak a papi szentségben is szerelmesek lenni? Egy ismerős egyszer megkérdezett egy ilyen papot, hogy mindig teljes egészében átjárja-e a szent lélek, és azt felelte, hogy nem, van hiányérzete. Mert ugye ők is emberek, azon belül férfiak. Mi a véleménye Önnek? Érdekes kérdés ez.
Igen, minden bizonnyal a cölibátusban élő férfiak is tudnak szerelmessé válni. Ez nem könnyű küzdelem, amikor ilyen adódik. De ebben nem a Szentlélek hiányát látom, hanem az egészséges ember élettani jelenségét. A férfi vonzódik a nő iránt és viszont. Ezt szépen megteremtette így az Úr. Vannak személyiségek, akik felé jobban vonzódunk, ezek a barátságok, van, akikhez kevésbé, ezek a nehezebben szerethető emberek. S ennek része az is, amikor egy férfi és egy nő személyiségének találkozásakor föllép az erős vonzódás. Ráadásul a mindkettőben megtalálható érzékesség miatt ez erős testi vonzódást is jelenthet. Ezek természetes folyamatok, amelyeket helyesen kell kezelni. A házasságban élőknek éppen úgy, mint a szüzességben élőknek is. Bizony, még egymást szerető házasfelek esetében is megjelenhet a szerelmi vonzódás egy másik személy iránt. Az a lényeg, hogy ezt hogyan kezeli az ember. A házasságban élőnek ilyenkor nagyon tudatosan és erős akarattal, fokozott szeretettel kell a saját házastársa felé fordulni, a szüzességben élőnek pedig ugyanígy az Úr Isten felé.
DJK! Kedves Lelkiatya, mostanában küzködök egy súlyos bűnnel. Törekszem sokat imádkozni, és nem elkövetni, de ha bűnbe esek akkor a gyónás szentségéhez járulni. Viszont mivel "szokás szerű" bűnről van szó, ezért ha egyszer elkövetem, és tudom, hogy el fogok menni gyónni, még többször beleesek ugyan abba a hibába. Tudom, hogy ez nagyon nem helyes, és le akarom ezt győzni. Tegnap ismét bűnbe estem, viszont csak ma délután tudok elmenni gyónni, ezért felelőtlenül radikálisan megígértem az Úrnak, hogy nem esek bele még egyszer ugyan abba a hibába a Szentgyónás előtt. A Lelki Üdvömre ígértem, hogy nem követek el bűnt. Aztán újra elkövettem. Rettenetesen érzem magam. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen "ígéretek" esetén elegendő meggyónni, ez "megtöri" a nem betartott ígéreteinket az Úr felé? Vagy hogyan lehetne ezt jóvá tenni? Tudom, felelőtlenség a lelki üdvösséggel kapcsolatban ígérgetni, de Isten látja, hogy azért próbáltam radikális módszerhez folyamodni, hogy ne essek bűnbe. Most viszont eléggé félek, hogy ilyen dolgot tettem.
Kedves Testvérem! Mindenképpen dicséretes, hogy ilyen nagy erővel küzd a bűn elkövetése ellen. Ez igen kedves az Úrnak. Ezekben a küzdelmekben sokat tanul az ember. Van, hogy nem megfelelő eszközöket választ a küzdelemhöz, s néha ez egészen súlyos következményekkel is járhat, mert még rosszabb helyzetbe is kerülhet vele. Jézus is beszélt hasonló esetről (Mt 12,45). Ebben tud sokat segíteni a lelkiatya, aki figyelmeztet, ha nem jó eszközt választottam. Ezért is nagyon fontos, hogy a lelkileg törekvő embernek legyen saját lelkivezetője. (Tegyük hozzá, minden kereszténynek lelkileg törekvőnek kellene lennie, de sajnos, ez nem mindig van így.) Viszont az irgalmas Isten rendjében van egy másik lehetőségünk is: a hibáinkból is tanulhatunk, azok is javunkra válhatnak (hisz az Istent szeretőknek minden javukra válik Róm 8,28). Tehát nem kell még a hibáinktól, a kudarcainktól sem félnünk. Ön a küzdelmében rossz eszközt választott. Ezt hamar belátta. Fontos azt is leszögezni, hogy a fogadalom csak akkor súlyos erejű, ha az az Egyház színe előtt, de legalábbis egy pap hitelesítésével történik. Ha valaki csak magában tesz fogadalmat, akár gondolatban, akár kimondott szóval, de nem mások előtt, nem egy pap által hitelesített fogadalommal, kivált, ha nem is teljes tudatossággal, inkább félelemből, tehetetlenségből, nos, akkor ez a fogadalom korántsem minősül súlyos erejűnek. Nyilván kerülni kell a könnyelmű fogadalmakat, s még inkább azok megszegését, be nem tartását, de ez még nem minősül súlyos bűnnek. Az Ön esetére térve az így megfogalmazott ígéret megszegését sem nevezném súlyos bűnnek. Egyszerűen tanuljon belőle. Nem javaslom, hogy ilyet tegyen, és inkább azt, hogy keresse a hatékony eszközöket ehhöz a küzdelméhöz. Ezek közül az egyik legfontosabb az Isten irgalmába, szeretetébe vetett hit. Isten nem azt várja tőlünk, hogy egyedül küzdjünk, hanem segít is nekünk, kegyelmet ad. Az Isten irgalmába vetett hit azt jelenti, hogy élek vele, hiszem, hogy megbocsát, hiszem, hogy engem bűnösen is szeret. Ez a szeretet késztet engem a bűn kerülésére. (Sok esetben az is a rossz eszközök közé tartozik, hogy inkább emberi okok késztetnek a bűn kerülésére, szégyen, hiúság s hasonlók, nem pedig az, hogy Isten iránti szeretetemet ezzel a küzdéssel mutassam meg.) Másik tanácsom, hogy ne a bűntől függjön a lelki élete, Istennel való kapcsolata. Rendszeresen gyónjon, de ne a bűn függvényében. Ezzel elkerülheti azt az aggályoskodást, hogy csak akkor érzi magán Isten szeretetét, ha nem követi el a bűnt. Valójában mindnyájan ezzel küzdünk, hogy rendszeresen ugyanazokat gyónjuk. Megbánjuk, elmondjuk a pap előtt, aztán újra beleesünk. Ezek lehetnek rossz szokások, nehezen leküzdhető rossz tulajdonságok. Ezért kell a rendszeres gyónás, hogy hosszú távon legyen fejlődés, módszeres legyen a küzdelem a bűneikkel szemben. Ennek sajnálatos része, hogy újra elesek, de ennél fontosabb eleme, hogy mindig újra fölkelek. Éppen azért, mert bízom az Isten irgalmában. Ez nem vezethet könnyelműségre, hogy "nem baj, ha vétkezem, úgyis meggyónom". Az Isten iránti szeretetem nem engedné meg ezt az alávaló hozzáállást. De rémüldöznie, félnie nem kell a saját gyöngesége miatt. Szeresse az Istent, fedezze föl, hogy ő mennyire szereti Önt, s ez vezesse a lelki küzdelmében a lelkiéletében!
Kedves Lelkiatya! Mi teszi az embert leginkább alkalmassá a szeretetre? Köszönettel: Lívia
Az alázat. Alázat nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül sincs alázat. Lehet látványosan végbevinni a szeretet tetteit, de abba rengeteg torzító elem keveredhet. Ha alázat van az emberben, akkor hiteles a szeretete. De éppen így nem lehet szeretet nélkül sem alázatosnak lenni. Az megnyomorodott lélek, ha valaki tetteiben alázatosnak tűnik, de ebben nem a szeretet, az önzetlenség, az odaadás vezeti, hanem más okok, amelyeknek nincs közük a szeretethöz.
Kedves Lelkiatya! Korábban igénybe lehetett venni pszichológusi segítséget Budapesten (a görög katolikus egyház "keretein" belül/segítségével). A kérdésem, hogy ez esetleg már megszűnt vagy még van rá lehetőség? Amennyiben van, milyen módon lehetne igénybe venni? Köszönöm szépen!
Igen, erre továbbra is van lehetőség. Viszont a szakemberhöz fordulás feltétele egy görögkatolikus pap ajánlása. Előtte tehát keresse föl, szólítsa meg az egyik görögkatolikus atyát. Ha ismeri Önt, akkor nyomban fog ajánlást adni. Ha tán nem, akkor elbeszélgetnek, s majd utána fog Önnek tanácsot adni, hogy milyen lépést tegyen, hogyan érheti el a pszichológust.
    ... 6 7 8 9 10 
11
  12 13 14 15 16 ...