Tisztelt Lelkiatya! Félek hogy a sok rossz miatt nem kapom meg Isten szeretetét és még néha attól is, hogy Isten mérges. Félek a gonosztól, és nagyon sok rossz van az életemben, OCD, aggódás,(Isten követésében, és más dolgokban is) stb. És mérges leszek Istenre hogy miért engedi ezt is miért nem add jót. Mi a tanács ami ezen segíteni tudna?
Meg kell állnia és jóval mélyebben megismernie Istent. Ön egy olyan kivetített lényt tart Istennek, aki nem létezik. Ilyen isten nincsen. Önnek jobban meg kell ismernie Jézust, az ő Atyját meg a Szentlelket. Isten soha nem mérges, nem sértődik meg, szeretetének nincsenek feltételei. Ha igazán megismeri Istent, akkor majd el fog tűnni a félelme is, aminek nincs semmi helye az életünkben. A gonosznak nincs hatalma fölöttünk. Akkor miért félnénk tőle. Csak el akarja hitetni velünk, hogy félnünk kell. De ilyenkor kell teljes bizalommal Istenhöz fordulnunk, aki mindennél erősebb, a gonosznál és a mi gyöngeségeinknél is. Nála van a megoldás, a menekvés, az erő, a jövő. Olvassa minél többet a Szentírást, főként az Újszövetséget, vegyen részt minél többször Szent Liturgián / szentmisén, és áldozzon is. S persze, gyónjon rendszeresen, legalább havonta. Isten gyógyít, magához ölel, átitat szeretetével, isteni erejével. Induljon el, hogy fölfedezze ezt az végtelen szeretetet és erőt!
Kedves Lelkiatya!
Életem nagyobb részét protestáns közösségekben töltöttem (baptista, majd református), annak ellenére, hogy katolikusnak vagyok keresztelve és bérmáltam is gyerekkoromban.
Az utóbbi 4-5 évben el-eljárok misére/liturgiára, amikor pedig tehetem, akkor hétközbeni imaórákra, és hanyagolom a korábbi közösségeket.
Viszont - szerintem éppen a korábbi időszak hatására - nem vagyok képes egy szenthez sem imádkozni. Azt sem értem, hogy miért is kellene pl. Szűz Mária közbenjárását kérnem, amikor lehet közvetlenül is imádkozni Jézushoz.
Bűnt követek-e el, (katolikusként), ha továbbra sem kérem a Szentek és Szűz Mária közbenjárását?
Tudna-e olyan megbízható cikkeket, könyveket ajánlani, amik segítenének egy visszatérő katolikusnak a hit gyakorlásában, stb.?
Köszönettel: Edit
A szeretetet nem lehet rőffel mérni. Nem mondható, hogy ha a szentekhöz fordulok, akkor kevesebb szeretet marad bennem Isten felé. Egy sok gyermekes szülőnek nem jut kevesebb szeretet a gyermekeire, mint annak, akinek csak egy van. A szeretet végtelenül sokszorozódhat. De tudom, ez most csak érvelés, s ezzel nem fogom tudni Önt meggyőzni. Nem az érvek győznek meg, hanem a saját tapasztalat formál minket. Annyit mondhatok mégis még hozzá, hogy amikor az Istenszülőhöz fordulunk, akkor mégiscsak más érzelmi húrok pendülnek bennünk. Az anyai szeretet mindig más. Amikor Jézus nekünk adta az Édesanyját, mint az Egyház anyját, akkor ezzel a többlettel ajándékozott meg bennünket. Hasonlóképpen a szentek is. Általuk egy nagy család részesei vagyunk, ahol jobban tud áradni a szeretet, mint két személy között, még ha a kettő közül az egyik maga Isten is, de a másik mégiscsak egy korlátolt ember. Közösségi lénynek vagyunk teremtve - a Szentháromság mintájára!. Szükségünk van tehát közösségre, amely nem korlátozódik csupán a földi kapcsolatokra. Ha a halál után van föltámadás, akkor a testi halál nem szakítja meg az emberi kapcsolatokat, csak átalakítja.
Könyveket kér? Azt javaslom, olvassa a szentek életét. Abban mindenképp tanulságosak, hogy jó példát adnak a hitben, az istenfélő életben. Tehát mindenképp sokat tanulhatunk az élettörténeteikből. De megismerkedve velük, Önhöz is közelebb kerülnek ezek a családtagok, akik teljesebbé teszik a hitünket, Isten iránti szeretetünket.
Kedves Lelkiatya! Szeretnék egy kérdést feltenni, amit a saját helyzetem inspirált, de nem akarom azt sem, hogy túl személyes legyen és szégyellem megkérdezni. Hadd kérdezzem általánosabb módon ahelyett, hogy részletekbe mennék: amikor valaki nagyon személyes elhívást kap vagy egy másik ember nagyon személyesen neki szóló szeretetét, azt megintcsak, hogy lehet elfogadni? Hadd hozzak egy példát: van egy nő és egy férfi, akik szeretik egymást. A férfi megkéri a nő kezét vagy ha még nem is tartanak itt, de egyre egyértelműbb, hogy tetszik neki a nő és olyan neki mint senki más vagy akár ezt ki is mondja egyértelműen. A nő örül ennek és szereti a férfit, de valahol méltatlannak is érzi magát és nem tudja úgy elfogadni ahogy talán kellene...Ilyenkor mit tehet a nő? Tulajdonképpen érthető az érzés, nem? Hiszen az a férfi, aki szereti, az összes többi nő közül őt választotta. Nem igazán lehet ezt megérteni. Hogy miért ezt az egyet az összes közül. Ha esetleg a férfi egy nagyon tisztaságra törekvő, igazán jó keresztény férfi, akkor pedig csak növekedhet ez az érzés, hogy kiváltság egy ilyen férfihoz tartozni. Szerintem ez is számít és bár a szerelem önmagában egy felfoghatatlan dolog, de minél tisztább, keresztényibb a kapcsolat vagy a másik fél, annál nagyobb kegyelemnek tűnik. Ilyenkor felmerülhet az, hogy Isten jól tudja, ki mennyire illik egy ilyen kapcsolatba, kihez ki illik, ki mire képes, de egy hétköznapi embernek ezek homályos dolgok és nem biztos, hogy ezek segítenek neki a megértésben. Ön mit tanácsolna egy nőnek, aki ilyen helyzetben van, hogy egyszerre szerelmes és örül is, de közben meg méltatlannak érzi magát és nem tud mit kezdeni a helyzettel? És mit tehet a nő akkor ha már minden nap ez a méltatlanság és értetlenkedés veszi át az öröm helyét és emiatt már nehezen tud közeledni az illető férfihoz, aki persze szeretné ha közeledne és nem távolodna? Hogyan mutathatja ki a nő így ilyen esetben, hogy szereti az illető férfit ha közben ilyen érzései vannak? Nyilván ezek erősödnek a férfi jelenlétében. A legkínosabb kérdés: hogyan kezelje a nő ilyen esetben a férfi fizikai közeledését vagy akár a jelenlétét? A találkozásnak örömnek kellene lennie, de inkább erősíti a méltatlanság és "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" érzését. A testi együttlét még jobban, hiszen az a legnagyobb közelségként fogható fel (persze ez házasságban történik, de ez a kérdés szempontjából mindegy). Ha egy nő örül ugyan a szerelmének, de közben méltatlannak is érzi magát, nem érti miért ez Isten szándéka, van valami szégyenkező izgalom benne már egy beszélgetéstől is vagy a másik közelségétől, akkor hogyan tudja azt lelkileg jól megélni ha a szeretett férfi teste az övébe hatol? Már bocsánat ezért a kifejezésért. Szégyellem ezt a kérdést, de érdekelne, mit tanácsolna valakinek egy ilyen helyzetben.
A végéről kezdem. A testi egyesülés akkor helyénvaló, akkor valósulhat meg, ha már összeértek, testileg is, lelkileg is. Ez csak a házasságban válik nyilvánvalóvá. Ezzel a bizonytalanság érzéssel még nem szabad belépni a házasságba, hiszen még nem érett erre a kapcsolat. Úgyhogy ezt a bizonytalanság érzést nem érdemes belevetíteni a házasságba, addigra az - jó esetben - a helyére kerül. Ezzel azt is kimondtam, hogy ez átmeneti állapot. Érthető, de nem szabad, hogy túl sokáig jelen legyen a kapcsolatban. Akinél ez túl sokáig megmarad, annak a személynek önértékelési, önelfogadási gondjai vannak. Érdemes lelki vezetővel beszélgetni erről, súlyosabb esetben akár pszichológus segítségét is lehet kérni. Ugyanis minden ember értékes. Nem kevésbé és nem jobban, mint a másik. Nem lehet azt mondani, hogy valaki nagyon értékes, és ezért csak egy bizonyos kategórián belülre tartozó személy lehet az élete társa, azok közül választhat, akik szintén hozzá hasonlóan értékesek. Nincs ilyen osztályozás, ilyen értékrend mérlegelés. Ha van, az torz, azt javítani, gyógyítani kell. Hangsúlyozom, első megközelítésben van helye ennek a méltatlanság érzésnek. Szép is, hogy az ember a másikat sokkal nagyobbra értékeli, mint önmagát. Ennek a fordítottja sokkal rosszabb volna! Johann Sebastian Bach házastársa szavait jegyezték föl, aki így imádkozott: "Uram, add, hogy méltó legyek hozzá!" Érdemes tehát ezért imádkozni is. Ugyanakkor el kell tudni fogadni a másik szeretetét. Isten is sokkal jobban szeret minket, mint amennyire megérdemelnénk. De ez nem akadálya annak, hogy ő szeressen, mi pedig ezt elfogadjuk. Ha beleragadnánk a méltatlanságunk tudatába, akkor soha nem ismernénk meg az ő végtelen szeretetét. Kicsire vetítve hasonló ez a szerelemben is. El kell tudni fogadni a másik szeretetét. Azzal tudom igazán viszonozni, ha elfogadom. Ha nem fogadom el, akkor nem is tudom viszonozni, amit nyilván ő is szeretne. Szóval, nem szabad hinni ennek a hamis érzésnek. Egy ideig van létjogosultsága, az elején, de egy ponton túl vagy kísértés, vagy beteges jelenség. Hinni nem szabad neki, s ha nem tud tőle szabadulni az ember, akkor megfelelő szakemberhöz kell fordulni.
Ha Konstantinápoly és Róma valamilyen csoda folytán egységre lépne, akkor mi lenne a görögkatolikusok sorsa?
Ez nagyon találó kérdés. Nem tudom pontosan megmondani. Az én elképzelésem az, hogy megmaradna minden egyházi közösség, csak mindegyik között megvalósulna a béke és egymás elfogadása. Arra alapozom ezt a véleményemet, hogy az idők során kialakultak saját jogú egyházak. Ezek korábban nem voltak, most léteznek. A nagy egység megvalósulása nyomán mi lenne velük? Be kellene olvadniuk? Hová, melyik egyházba? A magyar görögkatolikus egyháznak melyik ortodox egyházzal kellene egyesülnie, az orosszal, a göröggel, a románnal, a szerbbel? Nem minden keleti katolikus egyháznak van megfelelője az ortodox egyházban. Így hát szerintem minden egyház vinné tovább a saját hagyományait, de békében és egységben a többi egyházzal.
Feltámadt Krisztus! Kedves lelkiatya!
Ha egy fiatalember glutén érzékeny, jelentkezhet-e papnövendéknek? Mivel a proszcora tudomásom szerint csak búza lisztből készülhet.
Ha pedig az a kispapok, akinek a tanulmányai közben lesz ez a betegsége, akkor hogyan lehet pap, hiszen akkor hogyan végezhet Luturgiát?
Sajnos komoly bajokat tud okozni a glutén ezeknél az embereknél.
Sokszor az ilyen beteg inkább nem megy áldozni, mert sokan különcnek, csodabogárnak nézik.
Kíváncsian várom válaszát
Marika
Nem könnyű kérdés. Azt biztosan nem mondanám neki, hogy ne is jelentkezzék. Lehet, hogy fölvennék, lehet, hogy nem. Ezt látatlanban nem lehet megmondani. A felvételi bizottság legfőképpen azt vizsgálja, hogy az illetőnek van-e Istentől jövő papi hivatása vagy nem. Ha annak erős jelei mutatkoznak, el tudom képzelni, hogy az ilyen fiatalembert is fölvegyék, és a későbbi együttmunkálkodás folyamatában derül majd ki, hogy mit szán neki a Jóisten. Azt kell megtalálni.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit gondol Ön a Waldorf pedagógiáról ész arra épülő ovodák és iskolákról?
Szabad/célszerű e katolikus családnak ilyenbe járatni a gyermeket. Az egyház tervez e ilyen pedagógiai elemekt alkalmazó intézményt létrehozni (kigyomlálva az esetleges tévedéseket).
Köszönettel!
Egészen bizonyosan sok jó eleme van, amelyet föl lehet használni az egyéni és csoportos oktatásban, nevelésben. Azonban hosszú távon sok hátránya is van. Ami azonban a legveszélyesebb, hogy a szép nevelési elvek mögött egy hamis ideológia is van, amely kifejezetten keresztényellenes. A waldorf iskola szellemi atyja az a Rudolf Steiner, aki a teozófia nevű szellemi irányzatnak is képviselője, egyik kiemelkedő alakja. Ma már a legtöbb iskolában fölhagytak a poroszos jellegű oktatással és fölváltotta azt a szeretet alapú nevelés. Természetesen főként a keresztény iskolákban, de más fenntartású oktatási intézményekben is. Nem kell e veszélyes szellemiséget képviselő Waldorf óvodába, iskolába vinni a gyermekeket azért, hogy egészséges lelkületű oktatásban részesüljenek.
Kedves Lelkiatya!
Ön szerint melyek egy jó pap legfontosabb erényei, amelyeknek mindenképpen rendelkeznie kell azoknak a fiatalembereknek, akik erre az útra lépnek?
Nem biztos, hogy össze lehet foglalni ezeket a tulajdonságokat. Ugyanis nagyon sokfélék vagyunk, és a tulajdonságok alapján nemigen lehet meghatározni, hogy ki a jó pap és ki nem. Az első és legfontosabb az isteni hívás, hogy legyen meggyőződve arról a pap, hogy őt Isten hívta, Isten küldi az emberekhöz. Ezt vizsgálják a szemináriumba való fölvételkor, és ezt az elhivatottságot kell gondozni és erősíteni a papképzés folyamán. A legeslegfontosabb a mély, személyes Isten-kapcsolat. Ezzel pedig párosul az elkötelezettség a segítőkészségre, főként a hit továbbadására. Más személyi tényezőt azért nem akarok mondani, mert Isten meghívása rácáfol minden emberi elképzelésre. Nem egyszer olyan személyek is kapnak isteni meghívást, akikre mi egyáltalán nem gondolnánk, eszünkbe nem jutna, hogy az illető az adott tulajdonságaival jó pap lehetne.
És még egy fontos, tapasztalatból fakadó igazság: Isten nem az arra alkalmasokat hívja, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá a papi szolgálatra.
https://metropolita.hu/2025/05/tanitasok-a-katolikus-hazassagi-egyesulesrol/?fbclid=IwY2xjawKVpnRleHRuA2FlbQIxMQABHrq4VN0aJeoeYXyJPjdnv4JSQP-tap8YMHUAf5p1rVRM_jgJWOp5mz0URrJ7_aem_mJa64ki1Y3hmayJUgjp3LQ
Kedves Lelkiatya! Most hallom először, hogy az orális szex, házasságon belül is bűnnek számít. Felháborít, és szerintem erős túlzás, tévtanítás. Vagy valóban így van? Szépen kérem, hogy válaszoljon!
Bevezetésül leszögezem, hogy ennek az oldalnak megtévesztő a neve, ugyanis a mi metropóliánknak nincs semmilyen kapcsolata vele. Igen, valóban erős túlzás és téves tanítás némely része annak, ami itt a házasságon belüli szexuális kapcsolatról le van írva. Nem a módozatok és különböző formák hordozzák magukban a bűn lehetőségét, hanem az önzés és a szeretet nélküli érzékiség. Sokkal inkább az mondható, hogy a házas szexuális életben minden szabad, amivel egyik fél a másiknak örömet okoz. Szabad játszani, szabad ötletelni, csak mindig a másik tiszteletben tartásával. Alapvető igazság, hogy a szexuális életben ne az egyéni örömszerzés, hanem a másiknak való gyönyörkeltés legyen a cél.
Tisztelt Lelkuatya!
Dr. Zacher Gábor korábban azt nyilatkozta, hogy az alkohol is drog. Ön egyet tud ezzel érteni?
Bizonyos értelemben igen. A szakértő nyilván nem meggondolatlanul mondta ezt. De tegyük hozzá - föltételezem, hogy az említett szakértő is megtette - hogy mégsem pontosan úgy működik, mint a valóságos kábítószerek. Ez utóbbiaknak nincsen semmi helye az ember életében, míg vannak olyan alkohol tartalmú italok, amelyek viszont joggal és Isten akarata szerint részei az emberi kultúrának. Hogy melyik mennyire, azt most nem akarom részletezni, mert talán ilyen értelemben is van ezek között különbség. Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy az alkohol mértéktelen fogyasztása függőséget okozhat, ezért olyan, mint a drog.
Kedves Lelkiatya! A PhD-hallgató vagyok, aki korábban is írt már Önnek. Szeretném a véleményét kérni egy helyzettel kapcsolatban. Van egy illető nő, aki szintén PhD-s, bár sokkal korábban kezdte, mint én, 5 évvel korábban, szóval 10 éve, de mivel abban a rendszerben bármennyi ideig lehetett egy PhD-t csinálni, ezért még nem fejezte meg, hiszen addig írja ameddig akarja. Tavaly volt az úgynevezett előzetes vitája, ami után elvileg már csak a doktori szigorlat és a doktori védés van. Az én esetemben nem így van, nekem körülbelül egy évem van még és 4 éve kezdtem. Azt nem tudhatom biztosan, hogy egyszerre fogjuk-e befejezni a képzést vagy hogy ugyanazon a doktoravatón kellene-e részt vennünk. Azt szerettem volna kérdezni, hogy ha valamiért nagyon nem szeretnék egy doktoravatón lenni vele és szeretném, hogy már idén befejezze a PhD-ját, mert így nem egy avatón kellene lennünk (ugyanis 2 van évente), akkor imádkozhatok-e ezért. A teljes történetet nagyon hosszú lenne leírni, de a múltban nagyon sok fájdalom ért miatta, konfliktusokat okozott egy számomra fontos emberrel, egy közös barátunkra sokszor rossz hatással volt sajnos. Már a jelenléte is emlékeztetne mindezekre és nem szeretném, hogy pont azon a napon legyen ott, ami nekem annyira különleges és egy ilyen napom van életemben, egyszer fogok doktori címet kapni. Még ha vannak is jó tulajdonságai, bár abból én nem nagyon láttam, akkor is ott a rossz. Haragudni igazán már nem haragszok rá, imádkoztam is a megtéréséért, de úgy érzem, ez nem jelenti azt, hogy szívesen is kell találkoznom vele. Akkoriban többek között az volt a problémám vele, hogy sokszor figyelmen kívül hagyta az érzéseim, megtett valamit akkor is amikor tudta, hogy az engem nagyon zavar, valahogy mindig azt várta, hogy mások igazodjanak hozzá, a saját eredményei nagyon fontosak voltak neki, de az enyémek nem és sértődékeny is volt, egyszer egy közös ismerősünk kijavította egy szövegét és sok hibát talált benne és amikor közölte vele, akkor ő (ez a nő) nem szólt hozzá napokig, mert nem tetszett neki, amit mondott. Pedig az illető ismerős már nem PhD-s volt hanem adjunktus az egyetemen, oktató és értett is a témához. Ami még ezeken kívül is nagyon taszított benne az az volt, hogy csúnya szavakkal illetett másokat csak mert viccesnek találta vagy egyszerűen szerinte azzal nem volt semmi baj. Nem egyszer volt ilyen. Egyébként leszbikus és volt, hogy ott aludt egy férfinál, mikor szállásra volt szüksége úgy, hogy mehetett volna máshoz is és a férfi párjának nagyon nem tetszett a dolog. Hogy azt tudta-e, azt nem tudom, de szerintem ezt gondolni lehet, hogy egy nő ne menjen egy férfihoz aludni és gondoljon annak párjára is meg tényleg mehetett volna máshoz vagy egy nap alatt is megjárhatta volna az utat, mert vonattal körülbelül 3 óra lett volna oda az út, vissza nyilván szintén annyi. Mindezek miatt nekem már akkor is taszító volt, de mivel sok konfliktust is okozott köztem és más valaki között, aki nem látta az igazi énjét és nem ismerte fel a helytelen tetteit, ezért annál rosszabb érzéseket kelt. Ezeket csak a háttértörténet miatt írtam le. A kérdésem az lenne tehát, hogy szabad-e azt kértem Istentől, hogy ez az illető nő fejezze be már most nyáron a PhD-ját, védje meg a disszertációját, legyen túl a szigorlatán és így ne kelljen ugyanarra a doktoravatóra mennünk. Mikor ezt megkérdeztem laikus hívektől, akikkel megosztunk egymással dolgokat vagy kérdezünk néha egymástól, egy részük fel volt háborodva, másik részük szerint kérhetem ezt Istentől amennyiben elfogadom az ő akaratát, akármi is az. Valakik azt hiszik, hogy nem bocsátottam meg neki. Azt azért nem mondanám. De szerintem az nem jelenti azt, hogy szívesen kell vele egy eseményen lennem. Lehet megbocsátani meg nem haragudni távolról is.Már imádkoztam is a megtéréséért. Szerintem igazán bűnt akkor követnék el és akkor vétenék igazán a szeretet ellen ha azt kívánnám neki, hogy bukjon meg a vizsgáin vagy ne legyen doktori címe. Ilyeneket nem kívánok neki. Engem nem zavar ha doktori címe lesz, nem zavar ha meglesz a védése, nem zavar ha valamikor doktorrá avatják, de nagyon szeretném, hogy Isten megadja nekem, hogy ne ugyanakkor kelljen ezt megtennünk, fejezze be már idén nyáron, mondjuk vizsgaidőszak végén a védését (júliusban és augusztusban nem szokott védés lenni, csak júniusban), avassák ősszel doktorrá és akkor biztosan nem egyszerre fejeznénk be. Baj lenne ha ezt kérném az imában? Nekem is egy doktoravatóm lesz (ha Isten kegyelméből tényleg lesz, hiszen minden jót neki köszönhetek) és nem szeretném, hogy rossz emlékekkel keveredjen ez a nap. Nem beszélve arról, ez a másik ok, hogy ha esetleg meghívnék közös ismerőst, akivel bár évek óta nem beszélt, akit nyilván felismerne és a múltban nem volt rá jó hatással és nem szeretném, hogy találkozzanak. Ez az ismerősöm nem keresztény, de az utóbbi években változott jó irányba nagyon sokat és bár szabad akarata van, törékeny a lelke és nem akarnám, hogy befolyásolja ez a PhD-s illető akár a régi emlékekkel vagy bármivel. Szabad imádkoznom az említett szándékomért?
Ha szeretek valakit, ez azt jelenti: örülök annak, hogy vagy, akarom, hogy Te is legyél. Amikor valaki felé nem ezzel az érzelemmel vagyunk - tegyük hozzá, nagyon sokszor van ilyen! - akkor ez arról árulkodik, hogy nem tudjuk igazán szeretni az illetőt. Ez még nem súlyos bűn, de azt jelzi, hogy messze vagyunk még az igazi szeretettől, amely nem válogat, nem támaszt feltételeket, a bántás ellenére is szeret. Ha azt szeretné, hogy az illető ne legyen jelen az Önnek fontos és kedves napon, ez arról árulkodik, hogy Ön nem szereti az illetőt. Ez csak egy megállapítás, amelyet azonban fontos megtenni. Én is kénytelen vagyok azt mondani, mint néhány ismerőse, hogy Ön még nem tudott megbocsátani ennek a személynek. Ezt azért fontos kijelenteni, mert különben azzal áltatja magát, hogy már sikerült legyőznie magában ezt a gyöngeségét, holott még továbbra is ott van a lelkében, az életében. Ha azért imádkozik, hogy ő ne legyen ott, ez olyan, mintha imájában megerősítést kérne ennek a gyöngeségének, szeretethiányának a meglétére. Ezt ne tegye, ezért a szándékért ne imádkozzék, ehhöz ne kérje Isten megerősítését! Azt tanácsolom inkább, hogy ne is foglalkozzék ezzel a személlyel. Egyelőre nem fogja tudni megszeretni, az még messzebb van. Most elég annyi is, ha bevallja saját magának ezt a gyöngeségét, és mellette a munkájára összpontosít, arra fordítja az energiáját. Az helyes, ha imádkozik érte, ez már nagyon jó. De bízza Istenre, hogy hogyan segít rajta, nem kell neki ebben tanácsot adni.
Kedves Lelkiatya! Az elváltak de újraházasodotak halálos bünben élnek???
Csak akkor, ha ezzel az életmódjukkal tudva és akarva szembe akarnak fordulni Istennel. Ha ez nem áll fönn, hanem egész egyszerűen szeretik egymást, de korábbi rossz döntéseik miatt vannak olyan életállapotban, hogy nem gyónhatnak, nem áldozhatnak, ez nem a halálos bűn állapota. Nyilván nem jó, és sokkal jobb volna, ha élhetnének a szentségekkel, de hála Istennek, aki végtelenül tágas szeretettel ölel magához mindnyájunkat, bűnösöket és még bűnösebbeket, számukra is rengeteg módja van a hitük megélésének és folyamatos erősítésének. Fontos, hogy ezekkel éljenek, és akkor életüknek ez a hiányossága Isten kegyelméből még rejtélyes módon a javukra is válik. (Róm 8,28)
Lelkiatya!
Kérem imádkozon hogy sikerüljön a forgalmi vizsgam. Nagy szükségem van rá 3 gyerek mellett.
Köszönöm!
Imádkozom én is, és minden bizonnyal még sokan, akik ezt a kérését olvassák.
Dicsértessék a jézus krisztus! Én egy 20 éves római katolikus lány vagyok, a szüleim vallásosan neveltek föl, a hit számomra teljesen természetes. Éppen ezért nem volt közeli kapcsolatom Jézussal, a vallás inkább olyan megszokás volt. Másfél éve találkoztam egy 23 éves fiúval, sem ő sem a ma családja nem vallásosak. Összejöttem vele, most is együtt vagyunk nemrég megkérte a kezemet. Már a kapcsolatunk viszonylag kezdetén lefeküdtem vele, és így éltünk sokáig. Egy beszélgetés húsvét előtt viszont mindent megváltoztatott bennem, eldöntöttem hogy igazán megtérek. Eldöntöttem hogy betartom a böjtöt, minden nap olvasom a bibliát, heti kétszer megyek misére, minden este imádkozom és nem fekszem le vele többet. Ez a döntésen sok vitát szült viszont minden alkalommal megbeszéltük hogy együtt maradunk, mivel ő inkább lemond erről de nem szeretne engem elveszíteni. Azóta sok akadály zúdult a nyakamba, de gondolom ez teljesen természetes, ha valaki végre kezdi komolyan venni a hitét. A fogadalmat többé-kevésbé sikerült betartanom. Azóta háromszor feküdtünk le, minden alkalommal egyre rosszabbul éreztem magamat utána. A legutolsó után volt egy komoly elbeszélgetésünk és letisztáztam hogy én ezt tényleg soha többé nem szeretném, csak akkor hogyha összeházasodtunk. Ő ezek után is kitartott mellettem. Nekem is ő és én is neki mindenben az első párkapcsolatban, és minden ilyesmiben, ő a lelki társam és mellette érzem magam igazán boldognak. Mellette igazán az lehetek aki vagyok. Viszont mostanában ha két hétig nem találkozunk, és sok tiktok videót nézek, amikben keresztény lányok mondják el a véleményüket, sokszor elbizonytalanodom. Viszont amikor megérkezem hozzá, és megölel egyből eltűnik minden. Én tudok rá pusztán szeretett el tekinteni, és elképzelhetetlen számomra nélküle az élet. Ő a legjobb barátom is. Lehet hogy ez nem jó, de olyan mellette lenni, mint a templomban, lelkileg teljesen nyugodt vagyok. Az idő repül, pedig már másfél éve együtt vagyunk, és éltünk fél évet együtt is. Abban biztos vagyok hogy nagyon szeretem őt, és nem szeretném elveszíteni. Kérem segítsen, nem tudom mit csináljak, nem tudom hogy mi a helyes. Nem szeretnék impulzív döntést hozni. Igen vannak emberi hibái is, de azt hiszem ez minden kapcsolatban előbb utóbb gondot okoz. Tegnap láttam egy videót amiben egy lány azt mondta, hogy nagyon sok olyan helyzet van, hogy imádkoznak a hozzám hasonló helyzetben lévők, az Istenhez, hogyha ő nem szeretné hogy jelen legyen az életükben, akkor távolítsa el az illetőt. A lány szerint azonban ez rossz, és nekünk kell ezt a döntést meg hoznunk és a jeleket észrevennünk. Én nem vagyok teljesen biztos benne mi a helyes, Isten is megbocsát nekünk, nekünk is meg kell bocsájtani másoknak ugyanúgy a páromnak is. Ő egy jó ember, jó élet felfogással, és a nevelési elveink nagyban hasonlítanak nincs ellene a keresztény nevelésnek, és tudom hogy nagyon szeret engem. Mióta együtt vagyunk leszokott a dohányzásról és sok mindenben javult. Kérem válaszoljon az írásomra, szükségem van egy kis támogatásra. Válaszát előre is köszönöm.
Nagyon szép és nemes törekvés él Önben. Ez csodálatos! Sokszorosan adjon hálát az Úrnak! Főként a megtéréséért, meg ennek számos nagyszerű következményéért. Az is különösen nagy dolog, hogy a megtérését és ennek következményeit ennyire komolyan akarja venni. És ki is tart benne. Jó, voltak botlások, de láthatóan nagyon segíteni akar Önnek az Úr, hogy hozzá hűségesen tudja élni keresztény életét. Én egyáltalán nem látom okát annak, hogy szakítaniuk kellene. Legalábbis a leírásából sokkal inkább az rajzolódik ki, hogy Önök nagyon szeretik egymást, fontosak egymásnak, jó hatással vannak egymásra. Hogy nem sikerült teljesen megtartani megtérése után is a testi tisztaságot, ez nem a barátjának a rossz hatása, hanem mindkettőjük gyöngesége. Hiszen, ha jól értem a barátja annyira szereti Önt, hogy kész elfogadni ezt a fontos igazságot, hogy testi kapcsolatuk csak a házasságban legyen. Abban sincs semmi rossz - milyen jó, hogy merte leírni! - hogy ahhoz hasonlít a belső nyugodtsága, mint amikor a templomban van. Ez a mély szeretetnek a jele. Nyilván Isten még milliószor jobban szeret minket, de mi annak csak töredékét tudjuk fölfogni. Ezért mondható, hogy a megtapasztalt emberi szeretet hasonló ahhoz, mint amikor átéljük, hogy Isten mennyire szeret minket.
Nem adhatok tanácsot nagy horderejű döntésre, de legalábbis én nem látom indokoltnak, hogy szakítsanak. Épp ellenkezőleg. Építsék tovább a szerelmüket (azt építeni kell, sőt a házasságban továbbépíteni!), és ez mindkettőjük személyiségének fejlődését is eredményezi. Készüljenek nyugodtan a házasságra, és az Úr meg fogja mutatni Önöknek, hogy mi a következő helyes lépés. A testi egyesüléstől és annak kockázatától, persze, tartsák távol magukat. Soha ne feküdjenek le egymás mellé ölelkezve, még ruhástól sem. Amit pedig a fürdőruha eltakar, az legyen tabu szemnek és kéznek egyaránt. Ha ezt betartják, nem lesz többet baj, ki fogják bírni a házasságig, utána pedig elképesztő örömben, addig soha nem tapasztalt gyönyörben lesz majd részük. Hiszen Isten fogja áldásával megpecsételni a szerelmüket.
Tisztelt Lelkiatya!
Utalom a férjem
En 30 ő 48 éves. Van 3 gyerekünk. Állandóan fekszik tevezik. Semmibe sw segít. Mindenkivel kiabal atkozodik a gyerekekkel is . Nem foglalkozik velük. Engem is fenyegett hogy megver meg csúnyán beszel. A saját gyerekünket is szavakkal bantsa. Imádkozom hogy meghaljon. Teljesen gyomorideggel élek mikor itthon van. Mit tegyek ? A gyerekeket nem tudom rá se bízni elalszik miközben én nem vagyok itthon a két éves egyedül van a házban. Segítsen hogy özvegy lehessek!!!
Igen, ez így nagyon nehéz. De nem lehetetlen élet mégsem. A gyermekeit nem tudja rábízni a férjére, s valójában semmit nem tud rábízni. Jobbnak tűnne, ha eltűnne az életéből, akkor nyugodtabb volna, ha egyedül is kellene nevelnie a gyermekeit, de akkor legalább úgy rendezkedne be, úgy szervezne mindent. Az egyik tanácsom ez, hogy már most úgy szervezzen mindent, mintha nem is lenne ott a férje. (Sietve hozzáteszem, ez csak az első lépés.) Szóval tekintse úgy, hogy Önnek nincs is férje. Mint ahogyan a valóságban is ezt éli meg, tehát nem olyan nehéz ezt elképzelni. De igazítsa hozzá a gondolatait is a valósághoz. Most azért is nehéz, még nehezebb az élete, mert azt hiszi, hogy van férje, úgy gondolkodik, titkon néha számítana rá, akár a gyermekek gondozásában, akár a szükséges pénz előteremtésében. A gyomorideget ez okozza, ez a kettősség. Úgy él, hogy van férje, volna férje, de mégsincs. Az első lépés tehát ez, fogadja el, hogy nincs férje. Persze, még mindig ott marad az életterükben. Önnek gondoskodnia kell róla is. Igen, ez is az élete része. Enni kell adni a három gyermeknek, meg az édesapjuknak is, tiszta ruhát kell adni neki, stb. Ettől még nehezítettebb pálya az Öné, de higgye el, van hozzá ereje. Csak a legtöbb erőt a helyzet nem elfogadása szívja ki Önből. Ha ezzel az egészen új megközelítéssel áll hozzá, hogy semmin sem csodálkozik, semmiféle elvárás nincs a férjével szemben, csak az életükben egy személy, gyermekei édesapja, akiről szintén gondoskodni kell, akkor sokkal több ereje marad a napi feladatokra. Igez, néha kiabál, hát, ez sem jó, ez még egy fok a nehezítés skáláján. Fogadja el ezt is. Azért is mondom, mert egyebet úgysem tehet, s akkor már jobb, ha elfogadóan fordul e nehéz helyzethöz, nem pedig lázadva, tiltakozva.
Lehet, úgy érzi, teljesen lehetetlen dolgot tanácsolok Önnek, de nem így van. Pusztán attól fog megváltozni az élete, hogy másként tekint rá. Ha ezt elfogadja, egy picit nyugodtabbá válik a lelke. Egy picit, eleinte. Aztán hozzászokik, és még nyugodtabb lesz. Megtanulja kezelni, békével tűrni a férje kirohanásait, nem idegesíti föl magát rajta, mert hisz ismeri, nem is vár el tőle jobbat. Ez az Ön egyre békésebb magatartása hatással lesz a gyermekeire is, és idővel a férjére is. Valójában ez a távlati cél, de a hozzá vezető út is nagyon fontos. Ne a halálát akarja, mert ez a gyűlölködő gondolat csak Önt is mérgezi. Fogadja el Istentől ezt a nehéz élethelyzetet. Ha az ő kezéből fogadja el, akkor joggal kérheti tőle hozzá az erőt is. Higgyen abban, hogy Isten, aki megengedte ezt a nehéz életet, az erőt is megadja hozzá! Ezért is volt annyira keserű eddig az élete, mert nem hitt abban, hogy Isten ott ál Ön mellett és segít. Ő segíteni akar. Csak Önnek kell hinnie abban, hogy ez lehetséges. Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Imádkozzék sokat együtt a gyermekeivel ezért az erőért. És imádkozzank együtt az édesapáért is, hiszen neki is óriási nagy szüksége van erre a fölismerésre, hogy Isten ott van Önökkel, segíteni akar és tud is segíteni. (Én is imádkozom Önökért.)
Kedves Lelkiatya! P. levele kapcsán írok, amelyben egy könyv fordításával és kiadásával kapcsolatban érdeklődött. Csak szeretném megkérdezni P.-től, hogy esetleg ő maga szeretné-e lefordítani a könyvet, amit linkelt vagy ő csupán érdeklődött? Esetleg ismer kiadókat vagy tapasztalt fordító és ezért kérdezi vagy csak olvasóként érdeklődött? Remélem nem sértőek ezek a kérdések. A másik kérdés inkább Önhöz szólna, Lelkiatya, csak kíváncsi lettem: az mitől függ tulajdonképpen, hogy mely teológiai műveket fordítják le, ki dönti ezt el? Az egyháznak vannak saját fordítói, akik fizetést kapnak ezért, az egyház alkalmazásában állnak vagy ingyen fordítanak önkéntes fordítók?
Ezennel közzéteszem a kérdéseit. Amire pedig tudok, azokra válaszolok. Ma már, hála Istennek, igen sok egyházi kiadó van. Ezek a kiadók döntik el, hogy mit érdemes, mit szükséges kiadni. Ezen kívül némelyik egyházmegyének illetve szerzetes közösségnek is van saját kiadója. Ott általában a püspök vagy a teológiai tanácsadói, szerzetes közösségben pedig az elöljáró hozzák meg a döntést, hogy milyen könyveket adnak ki. A görögkatolikus metropóliának is van saját kiadója, a Szent Atanáz kiadó, és a három püspök a tanácsadókkal határozza meg a kiadandó könyveket. Fordítók több helyről is vannak. Vannak papok, teológusok, vagy hivatalos fordítók, mikor ki, melyik fordítói feladatot kapja meg, ebben végképp nincs rendszer. Összességében azt mondható, sajnos, nincs igazán tudatos szervezés a teológiai és lelkiségi irodalom magyarra való átültetésére, de így meg a Gondviselés irányítja azt, s így születnek szép és értékes dolgok.
