Nem, szinte biztosra vehető, hogy ez nem lehet bűn. Hiszen épp azzal próbálkozik, hogy a rossz gondolatokat elűzze, tehát, hogy elkerülje a bűnt. Inkább csak az a kérdés, hogy okos megoldást választ-e vele. Illetve arra is föl kell figyelni, hogy az ember még saját magát is képes becsapni, s egy-egy ellenséges gondolatot - akárcsak tudatalatti szándékkal - azzal tart a saját közelében, hogy harcol vele, birkózik vele, addig is ott van... Figyelnünk kell, mert könnyen becsapódhatunk ilyen módon. Talán ezért is tanácsolják az atyák, hogy jobb egyáltalán nem foglalkozni ezekkel a rossz gondolatokkal. Mert amíg viaskodunk velük, addig úgyis ott vannak a fejünkben, ilyen módon elűzni nem tudjuk. Mondok egy egyszerű példát. Ha azt kapja feladatul, hogy semmiképpen se gondoljon az elefántra, akkor azon nyomban megjelenik a képe, s nem is igen tud szabadulni tőle. Minél inkább törekszik arra, hogy ne gondoljon erre a behemótra, az csak makacsul annál inkább ott van a fejében. Mármint annak a képe. Mit lehet tenni? Ha helyette tudatosan egy másik állatra gondol, vagy éppen egészen mással, például csillagászati érdekességekkel köti le a gondolatait, akkor egy idő múltán valóban meg is feledkezik az elefántról. Efféle stratégiaként ajánlják, tehát az atyák, hogy a gondolatainkat tereljük másra, de ne foglalkozzunk azzal, amitől szabadulni akarunk.

Inkább az a kérdés, hogy Ön miért irigykedik? Ne engedjen teret ennek a buta gondolatnak! Ennek a lánynak az életében vannak olyan dolgok, amelyeket Ön szívesen átvenne, lehet. De vannak olyanok is, amiket meg nem. Esetleg, amelyekről nem is tud. Mindenkinek megvan a maga élete, annak gondjai és örömei. Akkora butaság ezeket az életeket, sorsokat összehasonlítani, mint ha össze akarnánk hasonlítani egy ceruzát egy létrával. Az egyik erre, a másik arra jó. Az egyik embernek ez a feladata az életben, a másiknak más. A kérdésére nem tudok választ adni, mégpedig azért, mert teljesen rossz a kérdés. Ilyeneket igazán semmi értelme föltenni. Sem nem tudjuk a választ, sem nem visz minket előrébb a saját életünkben. Márpedig, nemde, ez a cél. Azt javaslom, tehát, hogy a saját életét tekintse át inkább, Ön mi mindent kapott, lehetőségeket és nehézségeket, és imádságban gondolja át, hogy mi a dolga mindezekkel, hogy a jó és rossz dolgokon keresztül hogyan akarja Önt vezetni, segíteni az Úr. Ezzel a válasszal tudom segíteni Önt.

Mindent helyre lehet hozni. Nyilván roppant lelkiismeretfurdalása van emiatt a tette miatt, s ez nagyon jó, nagyon helyes. Ezt komolyan kell venni, most ez a teendő. Ha csak lehetséges, azt javaslom, tárja föl az illetőnek, hogy amit mondott, az hazugság volt. Lehet, hogy nagyon nehéznek tűnik, de ez majd teljesen fölszabadítja. Nekem is volt ilyen élethelyzetem, és hatalmas lelki élményt jelentett, amikor a hazugságomat le tudtam tenni. Talán elég lett volna meggyónni, a Jóistentől bocsánatot kérni, de sokkal mélyebb a gyógyulás, ha a helytelen cselekedetet a helyére is tudjuk tenni. Ezt a kettőt javaslom tehát, hogy kérjen bocsánatot az illetőtől, akinek nem mondott igazat, utána pedig gyónja meg ezt a bűnét. De lehet akár fordítva is. Ez most a feladat.

Természetesen szabad kérni az altatást, ha arra van lehetőség. Nekem is volt hasonló esetem. Ezt azért említem, mert bennem is volt némi szégyenkezés, hogy nem merem vállalni a fájdalmakat, kellemetlenségeket, de vannak más, elkerülhetetlen szenvedések is, amelyeket fölajánlhatunk. Kicsit hasonló ez ahhoz, hogy vajon szabad-e fájdalomcsillapítót használnunk. Erre is természetesen igen a válasz.

Megerősítem, amit korábban írtam. Nincs szükség kiíratkozásra. Ha a református egyházban dokumentálni szeretnék az Ön odatartozását, ezt meg tudják tenni anélkül is, hogy erről a korábbi anyakönyvben nem készül bejegyzés. Azért is tanácsolom ezt az utat, mert a katolikus egyházat formálisan elhagyni súlyos bűn. Szeretném ettől megkímélni, ugyanakkor szabadon hagyni a lelke indíttatásának követésében. Hogy aztán később mi fog következni az Ön életében, azt nem lehet előre látni. Nem kizárt, hogy idővel olyan fordulatok történnek majd, amelyek következtében szeretne visszatérni a Katolikus Egyházba. Ezért is hangsúlyozom, hogy indokolatlan és szükségtelen a "kiíratkozásra" törekedni.

Igen, szabad és lelkileg hasznos, ha a testvéregyházakkal egymás szentjeit tiszteljük.

Hogy ezek az exaltált jelenetek nem a Szentlélek műve, ebben valóban bizonyosak lehetünk. Inkább ember ellenes bűnök, mert becsapják, méltatlan helyzetbe bocsátják, hosszú távon félrevezetik őket. Nem nevezném azonban kifejezetten a Szentlélek elleni bűnnek. Az ugyanis nem egyéb, mint a megátalkodottság, amikor valaki nem hisz a Szentlélek erejében, nem bízik benne, nem kér bocsánatot a bűneire. Megrőkönyödésemben én is azt mondanám, hogy amit ilyen módon művelnek, az megbocsáthatatlan, de Isten őket is valahogyan meg tudja menteni. Főként azokat, akik áldozatai ennek. Akik pedig irányítják... hát, Isten velük is legyen irgalmas!

Kedves Márton! Nincs szükség semmiféle kiiratkozásra. Ha Isten közelségét a református istentiszteleten tudja jobban megélni, járjon el oda. Úgy sejtem, hogy a református gyülekezetben sem fognak kérni keresztlevelet. Mivel már bérmálkozott, a konfirmálásnak sincs igazán jelentősége. Nem kell ezt semmilyen hivatalos iratokban dokumentálni. Járjon minél gyakrabban az istentiszteletekre, és jól teszi, ha továbbra is olykor elmegy a katolikus szentmisére is. Mivel a szentgyónás kimarad az életéből, meg nem is fog rendszeresen szentmisére járni, ezért ha ott is van, ne részesüljön az Eucharisztiából. Ha az úrvacsorából szeretne részesülni, szerintem azt viszont megteheti, ha a gyülekezeti lelkész ezt jóváhagyja.

Nem, a jogos önvédelem egyáltalán nem bűn, hanem természetes emberi reakció. Az önvédelem módjának és mértékének megválasztása körül lehetnek további erkölcsi kérdések, hogy a védekezés arányban van-e a támadással. Persze, hozzátéve,hogy egy váratlan és ropppant feszült helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy helyesen tud dönteni az ember. De alapvetően leszögezhetjük, hogy az önvédelem nem bűn, hanem nagyon is helyes emberi cselekedet.

Máriapócs mindenkié. Ha politikusok jönnek oda, ez szerintem nagyon is jó. Nekik is szükségük van az Istenszülő oltalmára, segítségére. Én inkább örülök annak, hogy vannak olyan politikusok, akik ezt belátják. Nem a kegyhely válik politikai helyszínné, hanem a politikusok válnak zarándokokká. Legalábbis ennek lehetőségét mindenképpen meg kell adnunk. Persze, hogy ki hogyan éli ezt meg, az az ő személyes felelőssége. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a politikusok eleve bűnös emberek. Sem jobbak, sem rosszabbak azoknál, akik nem vesznek részt a nyílt politikában. De a politika mindnyájunk életének része, az kell, hogy legyen. Hiszen közös felelősségünk, hogy merre megy az életünk. Imádkozzunk azokért, akinek ebben nagyobb a szerepe! Ebben is segíthet nekik, ha Máriapócsra jönnek.

Nem, a színek ebben az esetben nem jelentenek semmit. Vannak különböző színű csotkik (komboszkinionok), amelyet olykor a liturgikus időkhöz szoktak kötni. A pirosat böjti időkben, a zöldet vízkereszt, pünkösd és úrszínváltozás ünnepkörében, Mária-ünnepeken kéket, húsvétkor, karácsonykor pedig fehéret. De ez inkább csak játék, jobban ráirányítja a figyelmünket az adott ünnepre. Nincs igazán nagy jelentősége.

Szerintem mások is fognak imádkozni Önért. Én is ezt teszem.

Kedves Ildikó! Ne féljen semmitől! A félelem rossz tanácsadó (nem csak a harag). Azért mondom ezt, mert nincs is oka rá, semmi oka! Mitől, kitől fél? A gonosztól? Neki nincs hatalma fölöttünk, ha mi nem adunk neki. Netán önmagától, hogy olyan dolgokat tesz vagy csak gondol, amelyek kárhozatosak? Ez is alaptalan félelem, mert a döntés Isten kezében van, hogy milyen sorsra jut. Vagy magától Istentől? Istentől, aki végtelenül megértő, szerető, nem győzi hangoztatni, hogy mennyire irgalmas? Ő végtelenül irgalmas, kimeríthetetlenül. Nem tud nagyobb lenni a mi bűnünk, mint Isten irgalma. Tehát mindig az ő irgalma győz. Csak ebben hinni kell, s ennek megfelelően kell élni. Szép dolog, hogy sokat imádkozik, igyekszik a házassági kapcsolatát tisztán megélni, de sem egyik, sem másik még nem termi meg a hitet, ha ez a félelem uralkodik a gondolkodásán. Azt jól érzi, hogy valamit rendbe kellene tennie az életben. Ennek kapcsán néhány fontos dologra szeretném fölhívni a figyelmét. Talán a kora is hozzásegíti, hogy józsefházasságban éljenek, ezzel együtt is ez nem túl szerencsés, nem segíti sem a jó kapcsolatukat, sem az Ön lelki békéjét. Talán meglepődik, hogy ez mondom, de az Ön esetében ezt sokkal alaposabban kell megvizsgálni. Azt írja 17 évesen kötött házasságot, majd 8 hónap múlva el is váltak. Ez csaknem bizonyossá teszi, hogy az első házasságkötése, még ha templomban is volt megkötve, a szükséges feltételek hiánya miatt nem volt érvényes. Ezt mindenképpen érdemes megvizsgálni. Mert, ha valóban úgy van, ahogy gondolom, tehát érvénytelen volt az első házasságkötése, akkor semmi akadálya nincs, eddig sem lett volna, hogy szentségi kötelékben éljen jelenlegi házastársával. Nagy kár, hogy erre jóval korábban nem figyeltek. Minthogy életének egy jó részét abban a tudatban élte, hogy az Ön házassága rendezhetetlen és ezért bűnben él, vélhetően ez a mindvégig meglévő nyomasztó érzés keltette Önben ezt a mostani állapotát. Az első tévedése után a második az volt, hogy nem rendezték a házasságukat, pedig valószínű, lehetett volna, s ezeknek a következményeitől szenved ma. Két dolgot javaslok. Rendezze a mostani házasságát. Beszélje át ezt az atyával, s ha csak lehet, mielőbb tisztázzák a szentségi állapotát. Ez nyilván nem pusztán azért van, hogy a kényszerű józsefházasság kapcsolatot föloldják. Lehet, hogy ma már erre nem is igen volnának képesek. Mégis annak tudata, hogy Ön rendezett élethelyzetben él, sokat segíthet lelke megnyugvásán. A másik dolog, nem az előző helyett, hanem mellette, hogy végre kezdje el megismerni a Jóistent. Vagy egy nagy lelkigyakorlattal, vagy egy jelentős életgyónással vagy zarándoklattal kezdjen el jobban odafigyelni arra, hogy milyen is a mi Istenünk, mi az ő igazi akarata. Például alapvetően az, hogy mi boldogok legyünk, amelyet ő, a Mindenható mindenkinek, minden életkörülmények között meg tud adni. Önnek is. Önre vár ez a béke és boldogság, már itt a földön is, nem csak odaát. Hallja meg a szerető Isten hívó szavát!

Kedves Lívia! A teljes igazság Isten teljes megismerése. A kijelentés magában foglalja, hogy ez a teljesség soha nem érhető el, soha nem valósulhat meg. Mivel azonban ez a teljesség az isteni végtelent is magába foglalja, ezért a feléje való közeledés, fejlődés is végtelen. Ha Isten kimeríthetetlen, ez nem azt jelenti, hogy akkor hozzá se kezdjünk. (Mint a kisfiú a tenger partján kagylóval való átmeregetése a tenger vizének.) Ide kívánkozik Izaiás jövendölése a beteljesült végidőről: akkor majd "úgy tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a vizek betöltik a tengert." A teljes igazságra vezetés nem annak beteljesülése, hanem a megközelítése felől értelmezendő. Minthogy az első lehetetlen is volna. Tehát sem magamban, sem másban nem az eredményt kell nézegetni, hogy én vagy más meddig jutottel, hanem, hogy mindennap megteszem-e a lépéseket e teljes igazság elnyerése felé.

Megbolondulni látszik a világ. Egyre csak folyik a fegyverkezés, közben épp a fegyverkezők harsogják, hogy mindezt csak a béke fenntartásának kedvéért teszik. Óriási hazugság! E gigantikus hazugságáradat része az is, hogy a fizikai harcok és támadások közben folyik a hírközlési felületeken is a harcoskodás. Még kiigazodni is nehéz. De az biztos, hogy a háborúnak semmi valós oka nem lehet. Imádkozzunk a békéért! Mi ennyit tehetünk.