Tisztelt Lelkiatya Sürgős kérdésem lenne!!! Röviden a mamográfia kimutatott egy elváltozást a mellembe amit ki kell operálni kedden lessz a műtét és csak most hallottam egy ismerősömtől hogy ne menjek be a korházba mert minden injekció tele van grafénnal meg nanotechnologiával Teljesen kétségbe vagyok esve mit tegyek????
Teljes butaság, amivel Önt ijesztgetik. A kórházban gyógyítanak, nem embereket manipulálnak. A kórházban dolgozó orvosok, ápolók ugyanolyan emberek, mint Ön vagy én vagy bárki más. Miért is kellene őket ilyen agyafúrt mesterkedéssel vádolni? Menjen csak be a kórházba, kövesse azt, amit az orvosok Önnek tanácsolnak. Ne akarjunk okosabbak lenni azoknál, akik tudásukat hosszú évek kemény munkájával szerezték éppen azért, hogy a betegeknek segíteni tudjanak. Jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánok Önnek.
Tisztelt Lelkiatya!
Sokat hallottam arról, hogy a német katolikus egyház rossz irányba halad túl szabadelvű, na de mi a helyzet az USA-val? Az imádkozás alkalmazást népszerűsítik tv reklámban és az az érzésem, mintha el akarnák adni az embereknek Jézust, mint egyfajta marketing terméket és szórakozási lehetőséget, mintha afogyasztói társadalaom részévé akarnék tenni, pedig a hitünk annak nem része, azon felül van vagy nem is tudom.. A hitemet megélni a legmeghittebb, legbensőségesebb dolgok egyike és most mégis mintha árucikké silányítanák a vallásunkat. Hol van a helyes út? Kit kövessünk? Mit tehet ezért a szinodális út?
Réka
Azt hiszem, az amerikai kultúra, vagy legalábbis annak bizonyos területe már jóval hamarabb árucikké degradálta a vallást. Nem ritkán hallottam paptól, szerzetestől azt a tanítást, hogy "Isten azt akarja, hogy sikeres legyél". Szerintem ez súlyos félrevezetés. Nem állítom, hogy ez a hang csak az USA-ban van, de tény, hogy amerikanizáló jelenség. De jól fogalmaz a kérdésével, mert a helyes utat kell megtalálnunk. Hisz ugyanakkor felelősségünk van abban is, hogy minél többen halljanak Jézusról, az Örömhírről, Isten szeretetéről. Tehát bizonyos propaganda mégis kell, de nevezzük inkább missziónak. A misszió minden megkeresztelt ember feladata. Ha van tapasztalatom az Istennel töltött élet boldogságáról, akkor kötelességem, hogy ezt másokkal is megosszam.
Kedves Lelkiatya! A napokban napvilágra került a népszámlálási adatok. Lesujtó eredményt hozott a görög katolikusok száma. Miközben hurrá optimizmust hallottunk a főpasztoroktol hogy a sok iskola, templom, intézmények meghozzák a gyümölcsöt a létszám tekintetében. Nem inkább arról van szó hogy az egyház elindult elortodoxiasodás felé? A hosszú nehéz erőltetett szertartásokat amit a szerzeteseknek találtak ki, a hétköznapi embert eltávolította. Nem a hiveknek kellene alkalmazkodni a püspökök iránymutatásainak, hanem a hívek igényeit kellene figyelni. Stratégiát kellene váltani, mert a végén, változtatni kellene a vadidegen szertartási elemekből, könnyen emészthető imádságokra van szükség. Ebben lesz érdemi változás?
Udv: János
Kedves János! Nem tagadom, én nem így látom. Egyrészt éppen a görögkatolikus egyház az, amelynek eredményei nem is lettek olyan rosszak. A történelmi egyházak közül az egyetlen, amelynek csak viszonylagos csökkenéssel, 8%-kal kell számolnia, (a protestáns 18 és római katolikus 30-hoz képest). Ha ehhöz hozzávesszük a népességfogyást, és azt is rávetítjük a görögkatolikusokra, akkor ez még kevesebbre jön ki. Inkább azt sejtem, hogy Önnek bizonyos változások nem nagyon tetszenek, s úgy gondolja, hogy ezzel a többség is így van, sőt, el is riasztja az embereket, főként a fiatalokat. De sem a statisztika, sem az általános helyzet nem ezt mutatja. Persze, vannak templomaink, ahol fájó módon fogynak a híveink, de ennek oka leginkább a népesség életmód váltásából fakad, mintsem hogy a szertartásokat lehetne okolni ezért. Én olyan jelentős változásokat, "hosszú, nehéz, erőltetett szertartásokat" nem is nagyon látok. Mostanában szokott lenni néhol éjszakai virrasztás, ez igaz, de ezeken azok vesznek részt, akik ezt szeretik. Ők általában nagyon lelkesen is számolnak be ezekről. Ahol a Szent Liturgián visszavezették a harmadik antifóna éneklését (merthogy régen is volt, csak az elmúlt évtizedekben maradt el), ott is mindössze néhány perccel válhatott emiatt hosszabbá a szertartás. Nem hiszem, hogy ezen néhány percek miatt hagynának minket el tömegesen. Én a szertartások változásaiban azt látom, hogy a cél inkább az, hogy minél emészthetőbb, minél lelkibb legyen. A hosszúság csak járulékos dolog.
Kedves Lelkiatya!
Úgy érzem,és gondolom,hogy valószínűleg már eltúlzom az egész iskolai számonkérést jegyeket.
Nyilván szeretném, ha jól tanulnának,meg meg is van hozzá az eszük,de nem igazán érdekli őket az iskolai tananyag.
Hogyan motiváljam őket ,vagy hagyjam rájuk ,és majd megtapasztalják milyen ha nem tanulnak,mert jön az egyes,kettes?
Én nem akarok már veszekedni,büntetni,úgy tűnik az sem visszatartóerő max rövid ideig.
De azon is sokat töprengek vajon amit én most elvárok ,hogy tanuljon az tényleg annyira fontos?
Mármint úgy akarom érteni fontos,de nem a jegyek a legfontosabbak,ha 2 akkor 2.
Önnek mi a véleménye?
Köszönöm, hogy segít!!
Igen, én is úgy érzem, hogy talán túlzásba esett ezen a téren. Azt javaslom, hogy tudásra, érdeklődésre, kutatásra serkentse a gyermekeit, ne a jó tanulmányi eredmények megszerzésére. Persze, van összefüggés, mégsem azonos a kettő. Lássuk be, gyakran magunk miatt szeretnénk, ha gyermekeink jó eredményekkel jönnének haza. Hisz milyen jó érzés arról beszélni másoknak, hogy szépen halad a gyermekünk! Én azt mondom, ezt teljesen kapcsoljuk ki. Szinte perverzitás, a gyermekeinkkel való visszaélés, ha magunkat akarjuk fényezni az ő eredményeikkel. Azért (lehet) súlyos ez, mert valóban megnyomoríthatja a gyermeket, miként arra számos példa is van, sajnos. Szerintem bátran mondhatja nekik azt: mindegy, milyen jegyet hozol haza, csak tanulj, tanulj meg tanulni, tanuld meg, hogyan válhatsz értékes emberré. Ha ilyenekről beszélünk a gyermekeinknek, erre sokkal fogékonyabbak, mintha egyszerűen a jó eredményt várnánk el tőlük.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, elhunyt családtag hamvaiból lehet-e hazavinni egy kis dobozban,otthon szerettei között őrizni? Olvastam olyanokat,hogy nem tud feltámadni az elhunyt,mert nem a szent helyen van. Bűnnek számítana?
Köszönöm szépen! Szilvia
Kedves Szilvia!
Azt hiszem, ez nem bűn, de mégse tegyen ilyet. Nem csak a bűnt kell kerülni, hanem a helytelen cselekedeteket is. Érdemes tanulni az elődeinktől. Nem véletlenül alakult ki minden kultúrban, hogy a halottakat el kell temetni (van, ahol elégetik), el kell tőlük búcsúzni, és nélkülük kell folytatni az életet. Egyáltalán nem helyes a divatnak ez az iránya, hogy a hamvakkal különböző megoldásokat keresnek. Van, aki kilövi az űrbe, van, aki ékszert csináltat belőle, csak, hogy a legszélsőségesebbeket említsem. Bár igaz, hogy görögkatolikus egyházunk annyira helyteleníti a hamvakkal való méltatlan bánásmódot, hogy nem engedélyezi a temetés szertartását elvégezni, ha a hamvak nem a temetőbe kerülnek. (Nem végezhető görögkatolikus szertartás a hamvak szétszórása, vízbe szórása, vízbe eregetése, hamvak hazavitele esetén.) Nem bűn tehát, mégis azt tanácsolom, ne tegyen ilyet.
Kedves Lelkiatya!
Kérem szépen pár sorban jellemezné nekem ,hogy milyen egy önző anya?
Itt viselkedésre gondolok,és ha felismerek majd belőle párat,hogy lehet azt kijavítani?És legfőképp megbocsájtani,ha valakit így neveltek fel.
Köszönöm szépen!!
Nem szívesen állok kötélnek. Nem tartom célravezetőnek, hogy írjuk körül, hogy milyen egy bűnös magatartás, aztán, ha annak részleteit magunkban fölismerjük, ebből következtetünk a magunk (és mások) bűnére. Mindig az emberből érdemes kiindulni. Az emberből, akinek mércéje Krisztus, az ő magatartása. Őhozzá kell mérnünk magunkat.
Hogy milyen az önzés? Ha önmagamnak fontosabb vagyok, mint más. Következésképp magamnak szerzek meg dolgokat, nem másnak, magam kedvét keresem, nem másét, magam élvezetét szolgálom, nem a másikért keresem. Alapvető kötelességünk, hogy önzetlenek legyünk, önzetlenné váljunk. Ugyanis eléggé mélyen gyökerezik bennünk az önzés. A gyermekeknél ez jól látható, akik még nem palástolják belső világukat. Őket meg kell tanítani, magunkat tovább kell nevelni arra, hogy tudjunk önzetlenné válni. Hosszú tanuló folyamat ez. Aki belekezd, az jól tudja, hogy mennyire nehéz. Az ilyen ember nagyobb megértéssel tud fordulni azok felé, akikben hasonló hiányosságot lát. Fontos is, hogy ne egymást méregessük, kiben mennyi gyarlóság van. Épp ellenkezőleg: a másik emberben keressük mindig a jót, és magunkban hibát, ne másban - miközben fontos, hogy a jó tulajdonságainkat is ismerjük, hálás szívvel fogadjuk.
Tisztelt atya!
nem sokára kereszteljük a 2. lányomat.
a feleségem nem katolizált, de szeretném felserkenteni a hajlamát, affinitását a legteljesebb hit felé, egyházunk gyönyörű szertartásai segítségével.
abba már beleegyezett hogy görög rítus szerint kereszteljük a babát.
(magam római vagyok, tehát csak keresztelő lesz egyelőre)
a kérdésem, hogy a szülő asszony tisztulásának szertartásában részt vegyen, azt támogatja-e az egyház az ő esetében?
szeretném ha ezzel is hozzásegíthetném a mennél teljesebb liturgikus életszemlélethez és élethez és - kitudja egyszer talán még ebben az életben - a szentségek elfogadásához.
köszönöm.
Bár szokatlan, de nem tartom hibás megoldásnak, hogy a nem katolikus édesanyáéért imádkozzunk. Minthogy nem a szentség ünneplésének közvetlen része, hanem egy attól független áldásnak a hozzácsatolása, ezért részesíthető benne olyan személy, aki nincs megkeresztelve vagy nem katolikus. Ha szeretné, megteheti, hogy keleti rítusban legyen a gyermeke megkeresztelve, de tudnia kell, hogy attól ő még római katolikus, tehát az Ön rítusát követi. Akkor lehetnek a gyermekek görögkatolikusok, ha a felesége katolizálva azzá válik. De jól látja, hogy ezt nem szabad sürgetni, követelni. Ide el kell érnie, erre neki is meg kell érnie, meg kell térnie.
Kedves Lelkiatya!
Milyen körülmények között nem szabad áldoznom, ha pornót néztem és/vagy önkielégítést végeztem (szentségi házasságban élek, de ez mégis folyamatos probléma számomra)? Próbálok küzdeni ellene (hol jobban, hol kevésbé), de folyton visszacsúszom. Ilyenkor nem merek menni áldozni, amíg meg nem gyóntam (egyetemista koromban egy lelki vezetőm azt mondta, hogy ilyenkor mindig menjek el gyónni), mert nem akarok szentségtörést elkövetni. Ez persze azzal is jár, hogy ilyenkor az első elbukás és a gyónás közötti időben "felhalmozódnak" a további bukások... Mit tanácsol, hogy kezeljem ezt?
Válaszát előre is köszönöm!
Javaslom, hogy kezdjen egy nagy gyógyuló folyamatba, egy megtisztuló munkába. Fölismerte, hogy ezzel a jelenséggel meg van fertőzve a lelke, szinte függővé vált. A feleségével vagy egy lelki atyával, vagy mindkettővel beszélje meg, hogy szeretne ettől szabadulni. Fontos a külső személy bevonása, mert amíg csak rejtett folyamatról van szó, addig szinte remény sincs a gyógyulásra. Szóval, valakivel ossza meg, hogy szeretne szabadulni és belekezd ebbe a munkába. Eleinte gyónjon sokkal gyakrabban. De nem az egyes bukások után, mindig csak azokhoz mérten. Akkor a bűne volna az irányító a lelkiéletben. Ez így nem jó. Inkább állapítson meg egy gyakori gyónási időszakot. Az elején lehet akár hetente, később lehet ritkítani, lehet kéthetente, havonta. Szóval a gyakori gyónásával együtt minél gyakrabban áldozzon is. Nem igaz az, hogy nem mehetne áldozni, ha beleesett ebbe a bűnbe. Főként, ha küzd ellene, akkor szó sincs arról, hogy ez halálos bűn volna. Szóval, bukás után is menjen áldozni, hiszen ez gyógyszer is, erőt ad a küzdelemben. Nem jutalom cukorka, amit akkor kap az ember, ha jól viselkedett. Ez egy meglehetősen elterjedt, de rossz megközelítés. Szóval, gyónjon, áldozzon rendszeresen. Ismeri önmagát, hogy milyen elterelő magatartással tudja távol tartani ezeket a képeket, gondolatokat, ezeket erősítse föl magában. Mindehhöz kérje a Szentlélek segítségét, megerősítését. Meglátja, sikerülni fog.
Kedves Lelkiatya! Ha Isten nem változik, akkor hogyan jutottunk el a szemet szemérttől a tartsd oda a másik orcádat is-ig?
Fokozatosan. Isten bölcs pedagógiával tanít. Figyelembe veszi az emberi befogadó képességet, arra épít, amiben az ember él, hogy onnan vezesse okosan tovább. Amikor a "szemet szemért" parancs megfogalmazódott, az már önmagában egy jelentős előrelépést jelentett, ugyanis határt szabott a bosszúnak. Jóval korábban még arról olvasunk, hogy Lámek ezzel dicsekszik a feleségeinek: "Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért." (Ter 4,24). A többszörös bosszú akkoriban az erőt jelentette. Ehhöz képest az az előírás, hogy csak annyit követeljen a bosszúálló, mint amekkora sérelem érte (szemet szemért, fogat fogért), már sokkal közelebb áll az igazsághoz. Ahhoz is évszázadoknak kellett eltelnie, hogy ez a gyengeségnek tűnő alapállás elfogadottá váljék a választott nép körében, ahol a környezet még mindig a többszörös bosszút tartotta az erő jelének. Jézus föllépése: "ha megütik az arcodat, tartsd oda a másikat is" megint egy óriási ugrás az erkölcsi érzékben. Kétezer év még nem volt elég, hogy ezt természetes igazságnak tudjuk elfogadni. De azért Krisztus óta már sokat fejlődtünk ezen a téren. Mindig voltak szentek, akik ezt komolyan vették, magukévá tették. Ez a folyamat tehát nem Isten változása, parancsainak módosítása, hanem az emberi tudás, képesség, környezet, kultúra figyelembe vétele.
Kedves Lelkiatya!
A Magyar Katolikus Lexikon ezt írja az önkielégítésről (http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C3%B6nkiel%C3%A9g%C3%ADt%C3%A9s.html):
"önkielégítés, önfertőzés (lat. masturbatio, ipsatio): a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából, halálos bűn a ?természetes erkölcsi törvény és a ?hatodik parancsolat ellen."
Ezzel szemben azt írja Papp Miklós atya, hogy súlyosan rendetlen cselekedet, de nem halálos bűn: https://777blog.hu/2019/01/29/a-papp-valaszol-maszturbacio-oszovetsegi-eroszak-jo-gyonas/.
Most már teljesen el vagyok bizonytalanodva.
Az Egyház hivatalos erkölcsi tanításának a forrása a Katekizmus. Nem lexikonok és nem teológusok. Az egyház hivatalos tanításához kell igazítania a lelkiismeretét a gyóntatónak és a gyónónak is, nem kell pápábbnak lenni a pápánál. Így pl. a maszturbáció témájánál a hivatalos tanításban nem találjuk, hogy halálos bűn lenne ? senkinek nem áll jogában ezt szigorúbban tanítani. De pl. a házasság előtti teljes szexuális kapcsolatot súlyos bűnnek tartja az egyház (azzal nem is járulhatunk Eucharisztiához), így azt senki sem veheti lazábban, sem a gyóntató, sem a gyónó. A józan ész is tudja, hogy a halálos bűn tényleg a legrettenetesebb bűnöknek van fenntartva, ahol súlyos gonoszság és súlyos ártás forog fenn (pl. népirtás, nemi erőszak). A maszturbációnál a szív teljes, gonosz szemberfordulását Istennel nem vélelmezzük, és a tett következménye sem halálosan ártalmas. Nem kellene dramatizálni, ahol az egyház nem dramatizál, és nem kellene lazítani, ahol az egyház nem lazít. Természetesen nem nevezi az egyház ártalmatlannak, ?súlyos rendetlenségnek? nevezi, amivel meg kell küzdeni.
2352 Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából. "Mind az egyházi Tanítóhivatal -- a hagyomány állandó folyamatában -, mind a hívők erkölcsi érzéke bizonytalankodások nélkül állítja, hogy az önfertőzés önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet." "Bármi legyen is a motívuma, a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének." Ilyen esetben a szexuális élvezetet, melynek "az erkölcsi rend szerint az igazi szerelem, a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia, az e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül keresik". [101]
(Fölöttéb furcsa, hogy a katolikus lexikon szó szerint idézi a katekizmus tanítását, csak elé biggyeszti, hogy halálos bűn. Teljesen jogtalanul tesz bele olyat, amit az egyház tudatosan kihagy.)
Ahhoz, hogy a személyek erkölcsi felelősségéről helyes ítéletet alkothassunk és a lelkipásztorkodásnak irányt mutathassunk, figyelembe kell venni az érzelmi éretlenséget, a szerzett szokások erejét, a szorongásos állapotot és egyéb pszichikai vagy társadalmi tényezőt, amelyek enyhíthetik, talán a minimumra is csökkenthetik az erkölcsi bűnösséget.
Kedves Lelkiatya!
Nem mostanában már pár hete
egy édesanya bátorítást kért Öntől aki szülés előtt áll!
Nem tudom, hogy hány hetes kismama,de ha esetleg már megszült más szülésre váró anyukával is szeretném megosztani a tapasztalataimat!
Segíteni vele ,ha tudok!!
Nekem a jó Isten négy gyermeket is adott,minden szülés más élmény volt,testileg,lelkileg egyaránt.
A negyedik legfrisebb szülésemről szeretném elmesélni neki( k) ,hogy miként segített meg Isten.
Minden egyes fájásomnál odafigyeltem a légzésemre,próbáltam nem a fájdalom erősségére összpontosítani,minden egyes erősödő fájásnál magamban azt mondtam Istenem vigyél át gyorsan ezen ,a te dicsőségedre!( Délután 4 kor kezdett kicsit fájni a hasam ,enyhén vérezni( tágulási vérzés) kb fél hétig nagyon semmi nem történt.De rám rám figyeltek,mivel vérhígítót nemrég adtam be!Este fél 8 kor már kezdtek beállni a fájások 2 percekre,erősödni ,negyed 9 kor elfolyt a magzatvíz,akkor is mondogattam a fent írtakat,nagyon érdekes élmény volt,mert utána nagyon gyorsan felgyorsult minden miután ezt kértem ,hogy gyorsan vigyél át ezen Istenem, ja és közben elképzeltem ahogy Jézus a karjaiban fog, és visz, segít, és tényleg már csak azt vettem észre ,hogy fél kilenckor megszületett a kisfiunk!
Trombózisra való hajlam miatt vérhígítót kellett használnom,amit itthon fél 3 kor adtam be,a kórházban nem mertek beavatkozni burkot repeszteni, attól tartva nehogy gyorsan történjen bármi,mert a szülésznő attól tartott nehogy mivel nemrég szúrtam magam pár órája,nehogy nagyon erősen vérezzek.
Orvosilag ők nem gyorsítottak semmin,de minden rendben volt Istennek hála.
És tudom ,hogy tudja a jó Isten ,hogy nagyon hálás vagyok ezért a szép szülés élményért.
Mert ezt viseltem a legjobban is!
Kismamaként imádkoztam Szűz anyához, és Szent Dominikhoz.
És Isten tényleg minden imám meghallgatott,és szép szüléssel ajándékozott meg.Mindegyiknél egyébként,de az utóbbi volt a legkülönlegesebb.
Minden jót kívánok minden szülés előtt álló anyukának.
Isten örül,ha bízunk benne...
Köszönjük szépen ezeket a megerősítő gondolatokat.
Kedves Lelkiatya! Az önkielégítéssel szenvedőknek üzenem (látom sokan vannak) : le lehet győzni, de a magunk erejével nem sikerül, egyedül az Úr kegyelméből lehet győzelem. Sokat kell imádkozni, legalább hetente áldozni,nagyon szeretni az Urat, enélkül újra és újra elbukik az ember.
Köszönjük a személyes tanácsot és bíztatást.
Kedves Lelkiatya! Vallását gyakorló, 30 éves férfi vagyok. Sajnos még nem volt hosszabb távú kapcsolatom. Vágyom rá, de az az érzésem, hogy nem vagyok rá alkalmas, nem ütöm meg a mércét a szebbik nemnél. Mindeddig megtartottam a testi tisztaságot, de félek napról napra egyre nagyobb a kísértés, sodródom a paráznaság bűne felé. Mindemellett félek, hogy kapcsolat nélkül kimaradok ebből az "élményből". Tanácstalannak érzem magam, segítséget szeretnék kérni. Hálás köszönet. Isten áldja!
Az biztos, hogy a kapcsolat megtalálására kell törekednie, de ezt a szexuális élmény egyáltalán nem befolyásolhatja. Ne azért keressen nőt, hogy ezt megélhesse! Ha ez a rejtett szándék, akkor eleve elrontja a közeledést. Társat keressen, barátot, megértő személyt, akit Ön is szívesen boldoggá tenne. Ebből teljesen hagyja ki a szexualitás kérdését. Hogy lesz-e alkalma megkóstolni ezt a különleges gyönyört, ez valóban a házasságkötéstől függ, mégsem szabad, hogy a társkeresésnek ez legyen a hajtóereje. Küzdjön meg a tisztaságért, mint eddig tette! Ugyanakkor keresse a közösséget - lehetőleg vallási közösséget! Vagy akár kereshet társat a világháló kínálta kapcsolatokon keresztül is. Természetesen itt is javaslom a katolikus társkereső oldalakat. Ismereteim szerint szép kapcsolatok születtek már ezen a fórumon keresztül is.
Kedves Lelkiatya! A testvérem autista és gyakran visz a templomba pörgetőt és a Szent Liturgia alatt használja legtöbbször akkor amikor nagyon feszült. A hívek nem nézik jó szemmel sajnos. Mit tehetünk ekkor! A Szent Liturgiat végző atyát nem zavarja, hogy a testvérem ezt használja..
Nagyon fontos, hogy a testvére ott lehessen a Szent Liturgián. Az a szerencsés helyzet, ha az atya megértő, és el tudja fogadni, ha esetleg zavaró a viselkedése. Erre a híveket is meg kell tanítani. Beszélgetni kell velük, közelebb kerülni egyikhöz-másikhoz, hogy ne idegenként tekintsenek rá, hanem saját családjukba tartozónak érezzék. Esetleg lehet olyen pörgetőt szerkeszteni, ami nem olyan hangos. De a legfontosabb, hogy ott lehessen a testvére minél gyakrabban a Szent Liturgián. Remélem, áldozik is.
Kedves lelkiatya az önkielégítés lehet halálos bűn? Néha luzernek érzem magam, mert mindig vesztek. Mitől lesz egy bűn halálos bűn?
Az értelmetlen cselekedet nemigen tud halálos bűnné válni. "Tudva és akarva szembeszegülni Isten parancsának" nem ez a kategória. Ugyanis a legritkábban fordul elő, hogy Isten elleni szándékkal tesz ilyet az ember. Még ha tudja is, hogy nem kellene, de az érzéki vágyán nem tud uralkodni, s ezért csúszik bele. De ez nem szembeszegülés Istennel.
Valójában azért érezzük súlyos bűnnek, mert párosul vele a szemérem, a szégyen érzet. De ennél súlyosabb pl. a szeretet ellen elkövetett bün, és még sok más, melyeket nem érzünk olyan súlyosnak.
Persze, nem akarom elbagatelizalni, valóban bűnről van szó, de az esetek legtöbbjében nem halálos bűn.