Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi egy meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Tudom, hogy Isten szeret engem, én azonban nem érzem igazán, hogy szeretem Őt.Igyekszem a -legalább a súlyos- bűnöket kerülni, teszem azt, ami a kötelességem, de úgy érzem, hogy csak kötelességtudatból teszem ezt, nem szeretetből.Igyekszem belegondolni abba, mennyi mindent köszönhetek Istennek, de nem érzem, hogy ennek hatása lenne.
Van ilyen időszak, ne ijedjen meg tőle! Szavaiból arra következtetek, hogy korábban volt olyan tapasztalata, amikor megérezhette Isten iránti szeretetét. Ez nyilván sokkal jobb, de nem biztos, hogy az volt az értékesebb. Amikor küzdenünk kell, a küzdésünk mindig értéket is terem. Ha kötelességtudatból teszi, amit tesz, nagyon jól teszi. Nincsen ebben semmi rossz. Nem kell várnia hozzá az érzelmet, kivált nem kell érte tennie, erre törekednie. Hiszen nem érzelmeket vár tőlünk Isten, hanem valóságos odaadást. Ami könnyebb, ha van hozzá érzelmi töltet, de ismétlem, nem biztos, hogy az a jobb. A tanácsom, tehát, hogy folytassa most ezt az életszakaszt így tovább. A hála és a bűnbánat továbbra is legyen ott az imáiban. Ilyenkor egyébként segít, ha több szertartásra elmegy, többször ott van a templomban, a közös imádságokon. A testvérek, különösképp a szentek imádsága pótolhatja azt, ami most - úgy érzi - az ön szívéből hiányzik.
Tisztelt Lelkiatya! Utólag derült ki sajnos, hogy a korábbi párkapcsolatomban valószínüleg számos dologgal kapcsolatban hazugságban éltem - legalábbis vannak erre utaló jelek. Mindez azért volt meglepő számomra, amikor kiderült, mert hivatalosan békében váltak el az útjaink a párommal, és elmondása alapján mindig őszinte volt velem, de ezeknek tudatában kételkedek a mindenkori őszinteségében. Mit tudnék tenni ezzel kapcsolatban?
Ha jól értem, egy korábbi, már lezárult kapcsolatról van szó. Az bizonyos, hogy az illetővel már nincs dolga, vele kapcsolatban nincs feladata. Még azt is szoktam tanácsolni - bármily meglepő -, hogy jobb, ha nem is imádkozik érte. Azaz ne hordozza tovább érzelmeiben azt az embert, akitől elváltak az útjaik. Hasonlót javaslok erre a kérdésére is. Nem vagyok biztos abban, hogy már azonnal képes lesz levonni fontos tanulságokat. Ezekhöz általában hosszabb időre van szükség. Ha a másik ember magatartásában tapasztalat őszintétlenséget, s erre később jött rá, nincs vele dolga. Ez az ő felelőssége volt. Emiatt nem szabad, hogy óvatosabb próbáljon lenni, főként nem gyanakvóbb. A következő kapcsolatba is bizalommal lépjen be, keresse benne életének jövendő párját, akivel majd összeköthetik az életüket. Ne vetítsen rá semmit a következő kapcsolatra az előzőből. Más lesz. A személy is, a vele való kapcsolata is. Ha azonban az Ön saját magatartását vizsgálja, s esetleg abban tapasztalt őszintétlenséget, mely később tudatosodott, ez viszont a párkapcsolattól függetlenül is megdolgozandó feladat. Ezzel meg ne várjon a következő kapcsolatig. Amit egyedül megél, azt éli meg a párkapcsolatban is. Ha erről van szó - nem tudom, jól értettem-e a levelét - akkor tudatosan törekedjék arra, hogy a gondolatai, a szavai és a tettei mindig összhangban legyenek. Kérje ehhöz Isten mindenható erejét is, és erre figyeljen a hétköznapokban, az egészen kicsi, hétköznapi helyzetekben is. Gyakorolja be kicsiben, amit majd nagyobb, jelentősebb dolgokban is meg kell valósítania, az őszinteséget!
Tisztelt Lelkiatya! Sok helyütt hirdetik a Andrew Louth: Modern ortodox gondolkodók című könyvet és meg is szeretném venni. No de hol kapható? Az interneten erre semmi nyom. Kérem segítsen! Köszönve: Sára
Minden görögkatolikus könyv- és kegytárgyboltunkban kapható. Budapest, Molnár u. 3., Debrecen, Petőfi tér 9., Miskolc, Szeles u. 35., Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.
Kedves Lelkiatya! Krisztus urunk sebei tanúbizonyságul maradtak meg a feltámadt testén, vagy az én baleseti sérüléseim is rajta lesznek a megdicsőült testemen?
Nem, az Ön baleseti sérülései nem lesznek ott a föltámadt testén. Hogy pontosan milyen is lesz majd az a test, azt nem tudjuk, de az egészen bizonyos, hogy ott már minden tökéletes lesz, a testünk is, a lelkünk is. Nem lehet azt gondolni, hogy aki idős korában hal meg, az a megöregedett testével volna ott, vagy aki gyermekkorában hal meg, az meg gyerekként. Jézus föltámadása egészen más volt, mint a miénk. A föltámadt testén látható öt seb - tehát vélhetően nem minden korbácsütés és töviskoszorú szúrásának a nyoma! - inkább jel volt, üzenet.
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon rossz viszonyban vagyubk mindkét szomszédunkkal, vidéken élünk ők Budapestiek, csak bookingon kiadják a házakat. Mindenbe belekötnek, áskálodnak,keresztbe tesznek. A biblia azt tanitja, hogy áldjuk és Imádkozzunk ellenségeinkért, én ezt teszem de közben felfalnak, tönkre tesznek. Az egészségem rovására megy. Eladni nem tudjuk a házat csok miatt csak 10ev múlva. Mit tegyek, menjek bele a harcba es vágjak vissza? Mert a szép szóból és kedvességből nem értenek:(
Nagyon nehéz helyzet. Jézusnak az a furcsa tanácsa jut eszembe, hogy legyetek szelídek mint a galambok és okosak, mint a kígyók (Mt 10,16). A szelídséget ne adják föl, arra újra és újra nagy erővel törekedni kell. De álljanak is ki bátran, félelem nélkül az érdekeikért, az igazság és jogosság birtoklása adjon erőt, hogy képviseljék azt. Nem tudják fölfalni, tönkretenni Önöket, csak ha hagyják. De ez kettőt jelent. Az egyik az okosság, álljanak ki az érdekeikért, a másik, hogy nem hagyhatják, hogy ezek a külső támadások a lelkükig érjenek. A türelem minket gyógyít, belső feloldódást szül. De csak, ha Krisztusban éljük meg a türelmet, tehát nem csupán magukra erőltetve, a kirobbanásokat elfojtva. Legyen bátrak az összeütközésben. Ne bántóak, hanem bátrak. Szelídek, de határozottak. Természetesen imádkozzanak is értük, és kérjék a Mindenhatót is az életük helyes irányban maradására. Mindenből lehet áldás - higgyenek ebben!
Kedves Lelkiatya! Vízkeresztkor felmerül bennem mindig egy kérdés, ami ott motoszkál nézve az összkatolikus híradásokat. Nálunk görögkatolikusoknál a nagy vízszentelés szertartása egy kivételesen szép és megrendítő tapasztalás minden évben, amikor részt tudok venni rajta. Számomra a misztikájában és ősiségében rejlik annak csodája. Ezzel szemben pedig meglepődve tapasztaltam, hogy római katolikus testvéreink a szentelendő vízbe sót is raknak. Mi ennek az oka? A mi szertartásunkból ez hiányzik, a szenteltvíz mégsem poshad meg. Mi rejlik ebben a különbségben? Köszönöm válaszát
Ismereteim szerint a római katolikus rítusban többféle vízszentelési szertartás van, amelyből lehet választani. (Igaz, a görögkatolikusban is. Augusztus 2-án is van, az un. makkabeusi vízszentelés, az egy kicsit rövidebb változat.) Mostanában a római katolikusoknál gyakran a rövidebb változatot szokták alkalmazni, de néhol szívesen végzik a jóval hosszabb szertartást is. Ők ennél a nagyobb szertartásnál is használnak sót. Szép imádság fűződik hozzá, és az áldó ima az ószövetségi aktusra utal, amikor Elizeus sót tett a vízbe, s ezzel vált az ihatóvá (2Kir 2, 19-22). Annak valóban van egyfajta titokzatossága, hogy a görögkatolikus vízszentelés után ez a víz nem romlik meg, sok év múlva is friss, iható marad az üvegben. Papgyerekek szívesen kísérleteznek ezzel. Én ugyan nem vagyok papgyerek, de magam is megtapasztaltam ezt az érdekes jelenséget.
Tisztelt Lelkiatya! Milyen tömjénfajták, vagy szénpogácsa van, ami nem irritál? Nálunk latinban ritkán van tömjénezés, de nekem az is elég, befulladok tőle. Arra gondoltam, hogy görög liturgiákon szinte mindig van, tehát lennie kell olyannak, ami nem bánt. Próbáltam nézni, nyiregyházi kegytárboltban, de az megszűnt, aztán a pesti valami Miklós utca, de annak nincs honlapja. Akkor a ferenciek terén találtam többfélét, de egyik se tetszik. Hol tudnék érdeklődni? Oké, ez nem lelki probléma, de valahol befolyásolja, a liturgián való részvételt, már előre félek a nagyheti szertartásoktól, nagyon szép felemelő, csak, nehéz elviselni. Köszönöm szépen a választ!
A szénpogácsa meggyújtásakor, 1-2 percig még érezhető annak a gyúanyagnak a kellemetlen szaga, amely könnyűvé teszi a szén izzítását. Ezért jobb, ha a szénpogácsát nem a templomtérben gyújtjuk meg, hanem az emberektől kicsit távolabb. A tömjén az illattól függetlenül is többféle lehet. Vannak természetes alapú gyanták és vannak kémiai alapúak. Úgy tudom, hogy csak ez utóbbi szokott irritáló hatású lenni. Budapesten, a Molnár u. 3. szám alatt található a Szent Atanáz könyv- és kegytárgyboltunk. Ott lehet nagyon finom illatú és jó minőségű tömjéneket kapni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tényleg igaz hogy az Isten nem bottal ver késik de nem felejt? Hosszú ideig távol éltem az Úrtól, bűnt bűnre halmoztam, mindent bánok, de félek hogy ez nem elég.
Nem, nem igaz. Isten, amikor megbocsát, akkor minden bűnünket elfelejti. Isten bocsánata nem olyan mint az emberé, hogy még a legjobb szándékkal is ott marad az emlékében a rossz élmény. Pl. ha valakit súlyosan megbántottak, megkárosítottak, s utána igyekszik az illetőnek megbocsátani, azért óhatatlanul is ottmarad az emlékében, hogy ez az ember valamikor rosszat tett nekem. Isten nem ilyen. Amikor ő megbocsát, akkor ezzel el is törli a bűneinket. Ami megmarad, az a mi emlékünk, a mi saját önvádunk, amitől nehezen tudunk szabadulni. Meg kell értenünk Isten végtelen és kimeríthetetlen szeretetét. Ő semmi szemrehányást nem tesz nekünk, nem veszi elő sohasem a vétkeinket. Ez hitünk egyik sarkalatos pontja, hogy ezt el tudom-e hinni, el tudom-e fogadni. Szóval, egyetlen szentgyónással mindent helyre tehet. Pontosabban, Isten már helyre tett mindent, Önnek csak együtt kell élnie ezzel az irgalommal, s továbbra is ebbe a végtelen szeretetbe kell kapaszkodnia. No, csak bátran!
Tisztelt Lelkiatya! Több éve már,hogy eltávolodtam Istentől és legfőképp az Egyháztól. Ezt a pandémia időszaka,mikor nem voltak nyilvános szentmisék,csak megerősítette és konzerválta azt. Keserűség,sértődöttség,neheztelés és bűntudat nyomja a lelkemet. Egyetlen dolgot tudok biztosan,amiben soha nem kételkedtem: Isten van,és ez most épp elég nekem. Nem is oly rég írta egy levélírónak,hogy egy érdekes bölcsesség azt mondja,hogy a sértődékenység fordítottan arányos az intelligenciával,és,hogy emberi butaság. Ha megbántódom,mert ott ér sérelem,ahol amúgy is óriási seb tátong,elmenekülök,felállítom a határokat,hogy ne érjen több fájdalom. Mások szemében ez úgy tűnhet,hogy butaság,sértődés,vagy akár hiszti,de számomra ez egy védekezési mechanizmus. A pszichológia szerint a túlérzékenység egy jellemvonás,személyiségünk része,amelyet születésünkkor belénk kódolt tulajdonság. Amely talán,az érem másik oldalát is tekintve,ajándék is lehet. Isten ajándéka,mint természetes alap,amelyre épülhet a természetfeletti. A lélek,amely fogékonyabb a jóra a szépre,az együttérzésre ,a spiritualizmusra stb. Mert olyat érzékel,amelyet mások soha,de épp ezért sebezhetőbb is. Egy adottság,amely akár gyümölcsöt is teremhet. Az emberek tolerancia és megértés hiányában feltéphetnek régi sebeket,és én úgy védekezem,hogy elmenekülök,ha úgy tetszik: megsértődöm. Ha őszinte vagyok: van ebben egyfajta büntető szándék is,hogy lássák,mit veszítettek. A kapcsolatom Jézussal is jelenleg,most még ilyen,de rettenetesen hiányzik! Hogyan tudnék újra bízni az Úrban,ás hálát adni,ha úgy érzem elhagyott engem? Hogyan lehet? Köszönettel.
Előbb a lélektani fölvetésére válaszolok. Jogosnak tartom azt a megjegyzését, hogy az érzékenység, így a túlérzékenység is egy jellemvonás, a személyiségünk része. De mint minden jó és rossz tulajdonságunkat, amelyet örököltünk, tudunk jóra és rosszra is használni. Erre Ön is utalt, nagyon helyesen. Ugyanis ha valaki érzékenyebb lélek, ez azt is jelenti, hogy érzékenyebben reagál a világ és más emberek dolgaira. Ezzel mindenképpen hasznára lehet másoknak. Fontos azonban azt is látni, hogy az érzékenység nem azonos a sértődékenységgel. Az érzékenység jellemvonás, a megsértődés viszont cselekedet, s aki gyakran megsértődik, azt mondjuk sértődékenynek. Aki érzékeny lélek, annak keményebb munkával kell megtanulnia kezelnie ezeket az érzéseit, és ha ilyen jellemvonása van is - amit, ismétlem, lehet jóra és rosszra is fordítani - az nem jogosítja föl őt arra az önzésre, hogy a rossz érzéseit, sebzett lelkiállapotát másokra is rávetítse. Lehet úgy megbántódni belülről, hogy azt senki nem veszi észre. Nem az érzés elfojtásáról beszélek, mert az visszaüt, hanem annak helyes kezeléséről. Ez idővel nagyon jól megtanulható. Legalábbis annak, aki akarja, aki a saját tulajdonságait igyekszik nemesíteni, mások javára fordítani. Ön is írja, hogy a sebzettségéből védekezési mechanizmus indul be. Ez érthető, de nem helyes, nem célravezető. Nem védekezni kell, hanem előre menni, az adott helyzetet jól, helyesen kezelni. Akkor lesz a sebzettségből erő, az érzékenységből finom lelkűség. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, ez a védekezési mechanizmusa zárta be a kaput Ön előtt az Egyház, és bizonyos mértékben Isten felé is. Hosszú utat tett meg idáig. Az a jó hírem, hogy ha hosszú időn át rossz irányba menetelt is, nem kell azon föltétlenül visszagyalogolni. Isten tud egy sokkal rövidebb utat az Ön szívéhöz. Azzal, hogy megírta ezt a levelet, és figyelmes lélekkel olvassa ezeket a gondolatokat, valójában már megtette az első lépéseket Isten felé. Az ugyanis nem elég, ha elhiszi a létét. Ez még nem hit. Önnek arra van szüksége, hogy fedezze föl Istent a saját életében, a saját szívében. Tekintsen csak mélyen oda bele! Nemde most is ott van Isten, csak már jó ideje nem figyel rá. Azt tanácsolom, hogy adjon önmagának egy jó adag csöndet. Vagy otthon a szobájában, vagy a természetben, vagy legjobb talán egy templomban. Hallgasson el, ne kergesse tovább az annyiszor végigjárt gondolatokat, hanem figyeljen a szíve legbenső hangjára. Meglepő dolgot fog tapasztalni... Én is imádkozom Önért, hogy ez a régóta várt fordulat mihamarabb bekövetkezzék.
Kedves Lelkiatya! A mai evangéliumot olvasva az fogott meg hogy vajon mit tettek a sok arannyal, tömjénnel és mirhával amit a barlangba hoztak a Kisjézusnak? Aztán arra gondoltam ez lényegtelen és a kísértőtől való gondolat lehet. Abban maradtam végül, hogy Isten még ilyen kicsinyként is szabad volt a földi javaktól ?s otthagyták az Istenszülő és Szent József az ajándékokat a barlangban, hiszen a kegyelem gazdagságával voltak eltelve..meg aztán lehet hogy gondoltak a pásztorokra is, akik ott helyben szegénységben éltek. De vajon helyes ez az okfejtés illetve szabad ilyenekre gondolni vagy jobb inkább egyenes elvetni ilyen anyagias gondolatokat? Egyúttal kérem bocsásson meg, lehet ez buta kérdés.. Tamás
Érdekes kérdés. Nem mondom, hogy fölösleges ezen gondolkodni, de azt mondhatom, hogy biztos választ nem fogunk rá találni. Annál is inkább, mert nagy valószínűséggel inkább jelképes beszédről lehet szó. A betlehemi történet népies feldolgozása nem véletlenül egészíti ki az eseményt azzal, hogy a pásztorok is hoztak ajándékot, ugyanis ők sokkal hasznosabb dolgokkal örvendeztethették meg a gyermeket és szüleit, tejet, sajtot, báránykát adnak át. Ez, természetesen a fantázia része, hiszen erről egyáltalán nem szól a Szentírás, mégis szeretjük jól kiszínezni, s nem állunk messze a valóságtól, ha ilyen képekkel tesszük gazdagabbá a születéstörténetet. Az arany és tömjén meg a mirha ebben a környezetben igazán nem bizonyulhattak hasznos ajándékoknak. Még az arannyal is lehetett volna bajuk, hiszen szegény emberek kezébe ilyesmi akkor nemigen kerülhetett. De a tömjénnel meg a mirhával végképp nem tudtak volna mit kezdeni. Ha jelképes beszéd, akkor már sokkal jobban értjük, és sok egyházatya így is magyarázta, hogy ez a három különleges ajándék Jézusnak, az Isten-embernek különlegességére utal. Az arany a királynak, a tömjén az Istennek, a mirha a (később halotti leplekbe burkolt) embernek járt. Ám ez is egy az elképzelések közül. A kérdések nyitva maradnak, lehet rajta tovább gondolkodni. Ami a lényeg, hogy magának karácsonynak, a megtestesülésnek a titkához vezessenek közelebb ezek a töprengő gondolatok, és ne vigyék el figyelmünket a lényegről.
Kedves Lelkiatya! Nem kellene aggódnom, szoronganom, félnem amiatt, ami miatt félek, szeretnék is erre megoldást találni, ezért kérem a tanácsát. Félelmet, aggodalmat ébreszt bennem, időnként napokon keresztül. A félelmem alapja a tény, hogy bármikor találkozhatok Jézussal, nem tudhatom ennek idejét, ez pedig két okból is félelemmel tölt el. Az egyik maga a találkozás, hogy vele találkozok. A másik, ami még jobban gyötör, az a félelem, hogy mi van ha nem leszek kész mindennel addigra, amire eljön a találkozás. ... Nem tudom mikor találkozok Jézussal, de annyira szeretnék készen lenni rá és azt szeretném hallani tőle majd azon a napon, hogy büszke rám, jó tanítvány vagyok, sokat dolgoztam. Az ő metaforáival élve nagyon sokat gondolok arra, elég jó lesz-e a termés amit teremni fogok, lesz-e időm elég jó gyümölcsre. ... Jézust ismerve azt gondolom, nem helyeselné az aggódásomat, mert ahogy mondta, elég minden napnak a maga baja, szerintem azt mondaná, hogy az aggódás helyett cselekedjek inkább, annak több haszna van mások számára és a magam számára is. Tényleg ezt mondaná? Tanácsolna nekem valamit? Nincs is akivel megbeszélhetném ezt, így még nehezebb, mert magamba kell fojtanom, tanácsot, megértést nem kapok. Ráadásul állandóan kishitű vagyok, kevés önbizalommal és akkor még félek is. Nem beszélve arról, hogy hajlamos vagyok minden miatt sokat aggodalmaskodni és ha túlaggódom az egyik feladatomat, akkor nehezebb teljesíteni a másikat. Egy hétköznapi földi feladat miatt aggódok, nehezen megy -> nehezebb teljesíteni a feladatom, ami a mennyekben lesz megítélve. Egyik hat a másikra. Hálás lennék a tanácsáért, Atyám, nyugtalan a lelkem.
Én azt tanácsolom, ne töprengjen azon, ne próbálja mérlegelni, hogy majd Jézus hogyan tekint Önre az utolsó ítéletkor. Két ok miatt. Egyrészt egyáltalán nem tudja most fölmérni, hogy milyen állapotban lesz majd akkor. Lehet, most úgy érzi, jó ideje már, hogy egyre inkább előre haladt a keresztény életben, de semmi garancia nincs arra, hogy ez idővel szépen, lineárisan folytatódni fog. Nem tudja, hogy Ön hogyan fog akkor Jézus elé állni. A másik ok, amiért nem érdemes ezen töprengeni, hogy nem fogja tudni Jézus tekintetét, hogy ő milyen szemmel néz majd Önre. Lehet, szépen elképzeljük, hogy igazságos lesz vagy irgalmas, szerető vagy kemény, de ezekből semmi sem igaz. Nincs elképzelésünk Istenről, kivált nem az ítélőszéken ülő Istenről. Ez felesleges képzelgés, nincs rá fogalmunk, képünk, messze túlhaladja minden értelmi képességünket. Ráadásul, és ez a harmadik ok, nekünk nem a múltat kell fürkésznünk, hogy akkor milyen leszek, milyen lesz Jézus velem, hanem a jelenben kell élnünk. A jelenben kell látnunk önmagunkat és figyelnünk Jézus tekintetére. A hittel imádkozó ember tudja, hogy Isten végtelenül irgalmas. Nagyon jó vele lenni, boldogító a közelsége. Ha a jelent nézem, akkor látom a feladataimat és látom a hiányosságaimat is. Ha a jelent nézem, akkor van tapasztalatom arról, hogy hogyan segít meg Isten, vagy akár hogyan tesz próbára egy-egy nehézségen keresztül. Ezt tudom Önnek leginkább tanácsolni, hogy felejtse el ezt a jövőről, a jövőben Jézussal való találkozásról való meddő gondolatát. Ismerje föl, hogy ez nem más, mint kísértés, a jelen feladatairól való figyelemelterelés. A másik fontos tanácsom, hogy mindenképp legyen valaki lelki atya, akivel ezekről a dolgokról beszélgetni tud. Sok fontos dolgot is fölvet, ez nagyon jó, de csak akkor tud a helyes keretek között maradni, ha van, aki segít ebben Önnek, és nem egyedül bóklászik a sok hiábavaló gondolat sűrűjében.
Kedves Lelkiatya1 Évek óta nem tudtam részt venni a budapesti Duna szentelésen mert jan 6 munkanapra esett. Hogy idén ott lehessek szabadnapot vettem ki, erre a napokban jön a hír hogy jan 5-én lesz. Most igazán nem tudok hogy sírjak vagy nevessek, de ezek szerint az én vágyam/akaratom kevés vagy nem Istentől való volt?
Mint utólag kiderült, a Duna-szentelés, bár szép szertartás volt, mégsem tudott olyan emelkedett lenni a hatalmas eső miatt. Úgyhogy amondó vagyok, egyet se búsuljon azért, hogy erről most lemaradt. Jövőre január 6-ka szombatra esik, akkor majd könnyebben el fog tudni menni erre a különösen is nagyon szép szertartásra. Remélem, a szabad napját azért hasznosan tudta tölteni. Ez mindig rajtunk múlik, nem a körülményeken.
Kedves Lelkiatya! Bekövettem egy szerzetesnővért Instagramon, linkelem a profilját. https://www.instagram.com/claremsf/ Aztán utána ő követett vissza, de a személyes profiljáról, majd ezt írta: I speak peace, progress, health, prosperity and victory, into your life and family, in Jesus mighty name Amen. Írtam neki, hogy Isten áldja, majd ezt válaszolta: Child of God you are highly favoured and uplifted, I don?t know you in person but God does and as I was meditating the Holy Spirit led me through your profile and ministered a vision to me around you, I see blessings from God and also more spiritual attacks, the enemies are working on holding your favour from God and they want to make sure that you amount to nothing, the Lord said you should sow a seed of faith MARVELOUS ORPHANAGE HOME before the end of two days to attract Divine and Financial Breakthrough in your life and that of your family and loved ones because there is power in sowing (Deu 28:15). Just contact them or WhatsApp them +2347051345743 Click on the link to message them https://wa.me/message/VDV42L27JHRCM1 As you give you won?t lack IN JESUS NAME. God bless you Igazából csak azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleménye erről? Nekem elég gyanúsnak tűnik, másfelől nem értem, hogy egy szerzetesnővér miért ír ilyeneket, és hitelesnek tűnik a profilja, tele van olyan képpel, ami nyilvánvalóan egy kolostorban készült, közösségben stb. Nem valami jó az angolom, de gondolom nem baj, ha feltételezem, hogy az ilyen látomások, anyagi jólétet ígérő valamik stb., nem hiteles. Csak szinte szomorú, hogy egy nővér ír ilyet. Vagy valamit félreértek? Lehet csak gyűjt valami árvaháznak és adnom kéne? Mit gondol? Köszönöm.
Biztos, hogy nem szabad komolyan venni az efféle üzeneteket. Hogy mennyire valós személy áll mögötte, azt sem lehet tudni. Bárki bármilyen képet fel tud tenni az oldalára. Ez még egyáltalán nem hitelesíti a kilétét. Viszont az átküldött üzenet teljesen leleplező. Olyan állítást közöl, ami egyszerűen képtelenség. A teljes ismeretlenségből éppen az Ön személyét mutatja meg az Úr, s hamar üzen is, hogy fizessen valamekkora összeget. Ez nyilvánvaló csalás, nem szabad vele foglalkozni.
Kedves Lekiatya! Hogyan kell pontosan végezni a Jézus imát? Elég keresztvetéssel elkezdni az egészet? A nagy szemekre Miatyánkat kell mondani vagy nincs megkötve? Köszönöm válaszát!
Könyveket írtak már arról, hogyan kell végezni a Jézus-imát. Ugyanakkor rejtély marad, hogy hogyan kell jól imádkozni, illetve kinek-kinek saját módja, módszere van erre. Annyit mondhatok, hogy nem kell olyan rendszert keresni benne, mint a rózsafüzér használatában. Tehát minden szemre ugyanazt a fohászt mondjuk, nincs különbség. Ez talán azért is lehet fontos, mert az egész ima végtelenül egyszerű. Nem kell számolgatni, nem kell a rendjére odafigyelni. A kezünk éppen segíthet a morzsolásban, de a lényeg, hogy minél inkább kikapcsoljuk a világ dolgaihoz kapcsolódó értelmünket, és minél jobban kinyissuk az Isten világához kapcsolódó szívünket. Lehet egyetlen keresztvetéssel kezdeni, lehet elmondani előtte a Mennyei Király... Szentlélekhöz szóló imádságot vagy bármi mást, vagy akár közvetlenül elkezdeni a sokat ismételt fohászt: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Erre sincsen szabály.
Kedves Lelkiatya! A Szent Liturgian az aldoztataskor mi a helyes gyakorlat? Mikor induljanak a hívek?
Nincs erre kidolgozott szabály. Talán a legkézenfekvőbb, ha akkor indulnak el a hívek, amikor erre a diakónustól vagy paptól felszólítást kapnak: "Istenfélelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek!" De ha valaki már hamarabb elindul és odaáll a királyi ajtó elé, az sem baj, biztos, hogy nem kell rászólnunk, hogy elkapkodta a dolgot.
    ... 5 6 7 8 9 
10
  11 12 13 14 15 ...