Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhét meg húsz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Mitől függ az, hogy egy szerzetes hogyan használja hivatalosan a nevét. Azt tudom, hogy a szerzetességben kapott nevet használják utána, viszont a keresztelési nevüket elég sokféleképpen láttam már leírva. Kocsis Péter Fülöp atyánál általában mindkettőt kiírják, Szocska A. Ábel atyánál rövidítve, Orosz Atanáz vagy Várszegi Asztrik atyát pedig csak a szerzetesi nevén szokták nevezni. Serédi Jusztinián György bíboros esetében pedig megcserélik a két nevet. Tovább nehezíti a dolgot az ortodox és ókeleti főpapok szenteléssel kapott neve, akik általában csak azt használják utána, viszont Németh István Theodosius szentesi szír püspök esetében mindkettőt ki szokták írni. Elnézést kérek a különböző korokból származó példákért és köszönöm a segítségét!
Mint az Ön által is fölhozott sokféle példa mutatja, nincs erre általános szabály. Helye és személye válogatja, hogy ki hogyan használja. Talán azt mégis meg lehet állapítani nagy általánosságban, hogy Nyugaton jobban megmarad az eredeti keresztnév, Keleten inkább átveszi a szerzetesi név a helyét. De ez utóbbinál az is előfordul, hogy a szerzetesnek is változik a neve, s különböző szerzetesi fokozatoknál újabb és újabb nevet kap, ráadásul, ahol él ez a gyakorlat, ott ezeknél a névváltozásoknál a nevek kezdőbetűit meg is tartják (Alekszejből Arszeniosz lesz, később meg Anatolij). De csak példának említem, mert ez sem mindenütt így van Keleten sem. A mi jelenlegi püspökeink esetében a keresztnevet fölváltotta a szerzetesi név, csak azokat nem mindig pontosan használják az egyes hírközlések. Illetve valóban, Ábel atya megtartotta az Antal keresztnévre utaló A. betűt. Ismétlem, tehát, nincsen erre egységes gyakorlat ezen a téren.
Dicsőség Lelki Atya! Egyik kerdesem, hogy miert igy imadkozunk a bunosokert, hogy "akik kozt az elso en vagyok" - ilyenkor mindig rossz erzesem van, mintha nem lennek jo ember. Masik kerdesem, hogy hogyan tudnek olyannak megbocsatani, aki folyamatosan gonoszkodik velem. Nem tudom itt kifejteni, de vegye ugy mintha eletemre torne. Nagyon kuzdok a megbocsatassal, de evek ota, hetrol hetre art nekem ez az ember, igy nagyon nehez. Honnan meritsek erot, hogy ezt elviseljem es lehessek nagylelku, hogy ne haragudjak es megbocsassak ujra es ujra?
Abból érdemes kiindulni, hogy Ön valóban jó ember, hiszen Isten minden embert jónak teremtett, ugyanakkor nyilvánvalóan bűnös is, mint ezt tapasztalja. Így vagyunk ezzel mindnyájan. Mindkettőnek tudatában kell lennünk. Ezért nem veszíthetjük el sohasem a reményt, ugyanakkor sohasem bízhatjuk el magunkat. A bizánci Liturgiában, az Eucharisztia vétele előtt mondott imádság arra vonatkozik, hogy tudatosuljon bennem a méltatlanságom, amelynek alapja, hogy magamat nem másokhoz hasonlítom, hanem magához Krisztushoz, akivel néhány pillanat múlva találkozni, egyesülni fogok. Amikor másokhoz hasonlítanánk magunkat, akkor tűnik csak visszásnak, hogy magamat náluk bűnösebbnek kell mondanom. Ez mindig rossz kiindulási alap. Sohasem láthatok bele a másik ember lelkébe, hogy milyen, miért ilyen, stb. Nekem csak a saját lelkem állapotával kell számolnom. Tehát nyugodtan mondja tiszta szívből ezt az imát, segít a helyes bűnbánó lelkület kialakításában. Amit a másik ember iránti szeretetet illeti, ez nyilvánvalóan igen nagy feladat az Ön számára. De ne adja föl! Ha újra és újra szembesül az ellenséges magatartással, akkor már nem is éri váratlanul, nem lepi meg. Elhiszem, hogy nem lehet hozzászokni, de be lehet gyakorolni a fölülemelkedést. Vagy meg sem hallom, - annyira szokványos, annyira nem csodálkozom rajta -, vagy ha igen, akkor mint ismert jelenséget köszöntöm, mint egy bosszantó legyet, amelyet nehéz elhajtani, de azért nem hagyom, hogy ez a légy elrontsa a napomat. Kétségtelen, ehhöz igen tudatos munka kell, de elérhető. Ha nem elkerülhető a találkozás, akkor mindig előre imádkozzék érte. Amikor tudja, hogy találkozni fognak, akkor előtte kérje az Urat, hogy segítse meg őt, adjon neki kegyelmet. S miután már közbenjárt az érdekében, csak akkor kérje, hogy segítsen megoldani ezt az emberileg csaknem kezelhetetlen helyzetet. A távolabbi rákészülés pedig éppen az Eucharisztia, amellyel indította a kérdését. Minden egyes alkalommal így vegye magához a Szentséget, ezzel a lelkülettel, hogy kéri az Urat, hogy ő adjon Önnek szeretetet, sőt, beléköltözésével ő szeresse az Ön belsejéből ezt az illetőt. Amire Ön már nem képes, az végbeviszi az Úr az Ön lelkén keresztül.
Kedves Lelkiatya! A férjemmel teljesen különböző társadalmi háttérrel rendelkezünk. Ő nagyon gazdag családból származik, én nagyon szegényből. Köztünk ez nem jelent problémát. Az édesanyja is elfogadott, ... a környezete azonban nem... Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Hogy viselkedjek velük? Egy pszichológia könyvben azt olvastam, hogy az ilyen házasságok halálra vannak ítélve. Ez igaz? Meg lehet még menteni ezt s házasságot?... Előre is nagyon köszönöm!
Szó sincs arról, hogy az ilyen kapcsolat halálra volna ítélve. Ez teljesen rosszindulatú, de legalábbis szűk látókörű felfogás. Ha szeretik egymást, akkor minden lehetséges. Igen, ez a jelentősnek tűnő nehézség leküzdhető. Nem biztos, hogy orvosolható olyan értelemben, hogy a jelenség teljes egészében felszámolódjék. Sejtem, hogy Ön is ezt szeretné legjobban, de alighanem azzal kell számolnia, hogy ezt nem lehet elérni. Hiszen olyan sok ember gondolkodását kellene megváltoztatni, hogy egy élet is kevés volna hozzá, hogy ezeket a kapcsolatokat ebből a szempontból végigjárja. Nem is javaslom Önnek ezt az utat. Ne akarjon bizonyítani ezek előtt a személyek előtt. Ha adott helyzetben lát nyitottságot erre a férje köréből származó bizonyos emberekkel, akkor olykor elő lehet hozni ezt a témát, vagyis ne legyen tabu sem, amiről nem beszélünk, de semmiképp sem szabad túlzásba vinni, mert akkor ez bélyegzi meg ezeket a kapcsolatokat, s valóban mindenki azt érezhetné, hogy Önnel állandóan erről kell beszélgetni. Nem, ezt valóban el kell engedni, ahogyan a férje is mondja. Sőt, azt a belső, rejtett kívánságát is el kell engedni, hogy a férjétől várja, hogy oldja meg ezt a helyzetet. Ő sem lenne erre képes, bármennyire is szeretné, ezért ez meg is terhelné a kapcsolatukat, ha kimondva vagy akár kimondatlanul Ön ezt várná el tőle. Ez a helyzet az Ön életének a feladata. Egyik tanácsom, hogy kezelje humorral. Nevesse ki az efféle célzásokat. Minthogy valóban nevetségesek is! Egyáltalán nem ez adja meg az ember értékét, hogy mit végzett, milyen társadalmi körből származik. Aki így gondolkodik, az valójában szánalmasan leegyszerűsíti az életet, s épp a lényeget nem érti. Lesajnálni, lenézni sem volna helyes őket, mert az is szeretetlenségből fakadna, de legalábbis az ilyen megnyilvánulásaik leginkább szánalomra méltók. Bátran vállalja ezt a helyzetet, hisz nincsen ebben semmi megalázó! Sőt, legyen büszke, hogy Önnek ilyen sors jutott! Vajon van-e értelme magyarázkodni, hogy nem a pénzért ment férjhez? Ha ebbe belekezdene, ugyanolyan sekélyes gondolkodásra süllyedne le. Fölösleges. Ha többet imádkozik értük, akkor közelebb kerülhet Jézus szemléletmódjához, aki a kereszten így imádkozott a gyilkosaiért: ??bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!? Szóval, maradjon ki teljesen ebből a dologból. Ez az ő szegénységük, szűkösségük, amely sokkal szánalmasabb, mint a pénzbeli szűkösség. De legyen megértő is velük. Ön szerencsésebb, mert a társadalmi helyzete nem sodorta ebbe a szegényes gondolkodásba. De emiatt Ön se nézze le őket, hanem imádkozzék értük. Tudja, mindenkinek megvan a maga életének a nehézsége, életfeladata. az Ön számára ez is azok közé tartozik. Egyik a sok közül. Tekintse így, igyekezzék jól kezelni, de ne tartson attól, hogy ez a legnagyobb rossz az életükben, a házasságukban. Egy feladat, amin túl kell lépni elfogadással, fölülemelkedéssel, humorral, megértéssel, imádsággal. Ez megerősíti a férjével való kapcsolatukat, nem pedig kárára van.
Tisztelt Lelkiatya!Meghalt a dednAgymamám de én nem ismertem. Mindenki szerint olyan külsöleg és belsöleg mint én. Nagyon mély érzéseket táplálok iránta és folyamatosan arra gondolok hogy vajon ö mit tenne mindig rá gondolok. Ö lát vajon engem? Miért lehet ez hogy enyíire szerettem?
Gyakran előfordul ez, hogy valamelyik rokonunkkal sokkal közelebbi vonások kötnek össze, ahogy Ön írja, még generációk távlatában is, mint más, akár a közelünkben élő személlyel. Ha ismerték volna, minden bizonnyal igen jól megértették volna egymást. Ha a dédnagymama a mennyországban van ? reméljük így van ?, akkor látja is Önt és segít is Önnek. De nem csak ő. Hiszen az üdvözültek mindegyike az Istenből táplálkozó végtelen szeretettel tekint ránk, és segítenek minket. Ugyanakkor nem érdemes ennek a kapcsolatnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem volna helyes, hogy ez határozza meg az Ön életét. Torzult esetben az is előfordulhat, hogy az ember a saját gondolkodását, felelősségét kivetíti a már eltávozott személyre, és nem a valós életre figyel, hanem erre a ?lelki? kapcsolatra, amely ugyanakkor ellenőrizhetetlenül akár teljes képzelgéssé is válhat. Hisz nincs tévedhetetlen visszajelzés arról, hogy mi az, amit a dédmama mondana, s mi az, ami valójában a saját gondolata, csak kivetíti rá. Igazából önmagával beszélget, mégis a valóságtól eltávolodó hatással. Ez a képességünk, hogy a túlvilágra tekintsünk, a túlvilágiakkal keressük a kapcsolatot valójában az Istenre utaltságunknak egyik jele. Nem érdemes a vele, vagyis az Istennel való beszélgetést, az imádságot egy képzelt kapcsolatra lefokozni. Köszönje meg Istennek ezt a szorosabb lelki kapcsolatot, de inkább hozzá imádkozzék, mint a dédmamával ?beszélget?. Istenben ez a lelki, rokoni kapcsolat is még erősebbé, igazán gyümölcsözővé lehet.
Kedves lelkiatya! Az egyik ismerős szerelmespár egyik tagja a másik facebookját használta ami azt jelenti hogy a másik nevében facebookozott. A fiú észrevette, hogy a lány használta a facebookját és összevesztek miatta. Az hallódott róluk hogy nehéz időket élnek meg együtt. Ez azt jelenti hogy megrendült a bizalom közöttük? Válaszát előre is köszönöm.
Ön is a fészbukról kérdezett, ezért igyekszem hamar válaszolni rá. Szerintem nem érdemes nagyon feszegetni ezt a kérdést, amelyet Ön fölvetett, mert biztos választ nem fogunk rá kapni, csak találgathatunk. Akár azt is jelentheti ez a dolog, hogy az illető leány olyan szoros bizalmi kapcsolatot érzett, hogy akár már ezt is megteheti. Igaz, talán mégsem szép dolog egymás leveleit elolvasni, akár házaspárok esetében sem, kivált nem a másik nevében írni. De történhetett ez akár játékosságból, vagy csupán megfontolatlanságból. Semmiképp sem sütném rá bizalmatlanság bélyegét. Ha pedig ebből nézeteltérés támadt, akkor sincs semmi baj. Jó lehetőség ez a tisztázásra, a különböző vélemények megbeszélésére, ha kell, ütköztetésére. Ezek nagyon is természetes folyamatok egy ismerkedő szerelmespár életében. Nem csak elkerülhetetlenek, de fontos építő elemek is. Ha megvan a szeretetkapcsolat, akkor ezek a nézeteltérések, illetve ezek szeretetből fakadó kezelése sokat segíthet, megerősítő lehet. A "nehéz idők" segítenek.
Kedves Lelkiayta! Ön mit gondol a facebookról? Helyes az ha képet rakunk ki magunkrol vagy a gyerekekröl,vagy hogy megosztunk dolgokat? Mit gondol mit vall az egyház erről?
Nem tudok arról, hogy történt volna hivatalos megnyilatkozás a fészbukról (én így írom, magyarosabban). Azt látjuk, hogy Ferenc pápa igen tevékenyen használja ezeket az eszközöket az evangéliumi üzenetek terjesztésére. Tehát mindenképpen jó lehetőséget is hordoznak. Látni kell azonban a veszélyeit is. Egyik veszélyét abban látom, hogy az ember társra, társaságra, közösségre való igényét látszólag kielégíti, valójában azonban nem azt adja, amit várunk tőle. Ezek csupán virtuális kapcsolattartások, amelyek semmiképp sem pótolják az igazi emberi kapcsolatot. Erre ügyelni kell(ene)! A másik veszély, hogy sokkal közvetlenebb módon tudunk magunkról hírt adni, mint a valóságos kapcsolatoknál, ahol azok természetes gátjai is segítenek az egyensúly megtartásban, s így olyan megnyilatkozások is könnyen születhetnek, amelyeket ember később megbán, szeretne visszavonni. Ez viszont már csak nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges. Ez vonatkozik a szövegekre és a képekre is. Veszélyt látok még abban is, éppen ugyanezen túlzott közvetlenség miatt, hogy feleslegesen hozzászokunk ezekhöz az önközlésekhöz. Mindenhonnan hírt akarunk adni magunkról, ezzel önkéntelenül is azt érzékeltetjük a világgal meg magunkkal is, hogy fontosak vagyunk, hogy van mondanivalónk, hogy nem lehet kihagyni minket. Ez megint virtuális igazság. Ettől valójában nem válok fontosabbá, de jó érzés arra gondolni, hogy mégis. Tehát az engem kérdezőket óva inteném a túlzott használattól. Olykor jó, hiszen hasznos és értékes dolgokra is lehet használni, de a mértéktartás itt is nagyon fontos (lenne).
Kedves Lelkiatya! Távol áll tőlem, hogy évezredek hittudósainak és szentjeinek tudását megkérdőjelezzem, de fönnakadtam a liturgia egy mondatán, amin nem tudok tovább lépni, ebben kérem a segítségét! Az áldozás előtti imában mondjuk: "nem mondom ki az ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok Neked, mint Júdás". Előtte azt valljuk, hogy "bűnösök között az első én vagyok". A kettő együtt számomra olyan, mintha azt mondanám, "igaz, hogy én vagyok a legbűnösebb, de azért Júdásnál jobb vagyok." Ezért inkább a csókot nem adok Neked mint Júdás részt elhallgatom. Továbbá a "nem mondom ki ellenségeidnek a titkot" részt se nagyon merem kimondani, Péter apostol háromszori tagadása miatt, és azért sem, mert egy gyerekkori filmélmény jut eszembe, amiben papokat addig kínoztak, még meg nem tagadták hitüket. Nem jelenthetem ki, hogy hasonló esetben erősebb lennék. Tisztelettel: BM
Kedves BM! Az imában megfogalmazott mondat is inkább kérés, mint ígéret. Igen, kimondom, hogy bűnösebbnek tartom magamat mindenki másnál, s ennek ismeretében, ennek fényében jelentem ki, hogy nem szeretném megcsalni Uramat sem csókkal, azaz hamis szeretettel, sem más módon, pl. a Titok méltatlan kezelésével. Ha pusztán csak nyelvileg elemeznénk a szöveget is értelmezhető így, hogy nem szeretnélek csókkal elárulni. De éppen bűnösségem belátása még inkább ráerősít, hogy nem holmi magabiztossággal teszek ilyen kijelentéseket, hanem ezen szavakon keresztül is szeretném kifejezni, s közben kérni hozzá az erőt, hogy hadd legyek méltó ehhez a fölfoghatatlan ajándékhoz. Fontos, hogy miközben belátom, hogy hatalmas ingyenes ajándékról van szó, s azt is, hogy erre én méltatlan vagyok, ugyanakkor kifejezzem azt is, hogy a magam részéről mindent szeretnék megtenni, hogy mégis képes és alkalmas legyek ennek befogadására. Úgyhogy mégis azt tanácsolom Önnek, hogy imádkozza velünk, bűnös társaival együtt ezt a szép imádságot. A szentek által megírt imák nem csak kifejezik a gondolatainkat, hanem segítenek nekünk a helyes lelkület kialakításában is.
Kedves Lelkiatya! Schütz Antal dogmatika könyvében a következő állításra lettem figyelmes: "Az anglikánok elméletének három egyháza pedig nem egy törzsnek három hajtása, hanem az anglikán és az ortodox egyház a római katolikusnak hűtlenné lett lánya; tehát csak úgy állíthatják helyre az egységet, ha visszatérnek az elhagyott anyához." Ezt még most is így tanítja a Katolikus Egyház, hogy az egység egyetlen útja az ortodoxia számára a visszatérés Rómához? Válaszát előre is köszönöm!
Nem így tanítja a Katolikus Egyház. Például jelentős különbséget tesz az ortodox egyházzal való szakadás és a későbbi protestáns egyházakkal való szakadás között. Az ortodox egyházban jelen van a teljes Krisztus letétemény, a szentségeik érvényesek a katolikusok számára is. A történészek és teológusok leplezetlenül rámutatnak arra, hogy a szakadásnak nem csak az ortodox testvérek voltak az okozói. Ezért furcsa is volna azt kijelenteni, hogy hűtlenségük miatt nincsenek közösségben velünk, és vissza kell térni hozzánk. Egymás felé kell közelednünk, egymást jobban próbálni megérteni, egymás teológiai és lelki álláspontját elfogadni. Mert nincs alapvető, üdvösséget érintő dogmatikai különbség a két egyház között. A protestáns egyházaknál már nem ugyanez a helyzet. Természetesen ott is ki kell mondani, hogy a szakadás(ok) létrejöttében is mindkét fél hibás volt. Ha töretlenül és hűségesen követtük volna Krisztus Urunkat, akkor talán nem következtek volna be ezek a szörnyű szakadások. Ezeket mindig emberi bűnök eredményezték. Viszont az is igaz, hogy a protestáns egyházak tanításában már sok olyan elem van, amely nem egyezik a katolikus egyház tanításával. Ennek ellenére mégsem egyszerű elvárni az abban a hitben felnőtt emberektől, akár még teológusoktól is, hogy lássák be, hol az igazság, és igazodjanak. Ezért az ökumené iránya sem az, hogy mindenki jöjjön vissza hozzánk, hanem keresnünk kell a lehetséges közös utakat - számtalan ilyen is van -, hogy Krisztus Urunkat minél hitelesebben szolgálhassuk és hirdethessük.
Kedves Lelkiatya! Az ortodox szemlén olvastam egy bejegyzést, amiben ez állt: "Az Orthodox Egyháztól idegen a monarchikus misztikus pápaság. Az abszolút hatalom emberi kézben soha nem lehet krisztusi és semmi köze a keresztény egyházisághoz." Hogy kellene katolikusként egy ilyen kijelentéshez viszonyulni? Ez egyébként egyben az ortodoxia hivatalos véleménye a pápaság intézményéről?
A helyzet, a kétezer éves folyamat sokkal összetettebb annál, semhogy egy ilyen állítással el lehetne intézni, vagy azt néhány mondattal cáfolni lehetne. Kétségtelen, hogy a katolikus egyházban, jobban a második évezredben, erősödött föl a primátus ma ismert rendje. Ebben a folyamatban pedig nem kétséges, túlzások is megjelentek, amelyeket a legutóbbi szemlélet igyekszik kitisztítani. Már Szent II. János Pál pápa is fölvetette, s az ő utódai, Benedek pápa inkább teológiai, Ferenc pápa talán inkább szociológiai szempontból kérte a teológusokat és más szakértőket, hogy vizsgálják fölül ezt a kérdést, jobban igazítva az ős- és ókeresztény egyház tanításához és gyakorlatához. Az idézett mondatban szereplő kifejezés: "monarchikus misztikus pápaság" igazán nem mondható világos fogalomnak. Inkább csak sejteni lehet, hogy mit ért alatta az, aki használja. A monarchikus szemlélet egyáltalán nem idegen az egyháztól. Nyilvánvalóan az Istentől ered és Krisztuson keresztül ér el hozzánk minden hatalom és rend. Az Egyház is ugyanezt a rendet követi. Ezért is van hierarchia. Senki sem gondolhatja, hogy mivel a keleti egyházban nincs vagy inkább messze nem annyira erős a primátus intézménye, ezért ott inkább demokrácia van. Ezt nyilván butaság volna állítani, az Egyházban nincsen demokrácia - legalábbis a mai politikai értelemben -, mégis vannak, akik a primátus ellenzőiként erre a téves következtetésre jutnak. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nép szava nem érvényesülne a nagy döntésekben is. Éppen ez fogalmazódott meg igen hangsúlyosan a legutóbbi szinóduson, de folyamatos gyakorlat volt ez mindig is az egész Egyházban, Keleten és Nyugaton egyaránt. A pápát is szavazás útján választják, a papok fölszentelése sem történik a hívek és paptestvérek megkérdezése nélkül, s ez érvényes a püspök választásra is. Ami a misztikus pápaságot illeti, ezt a kifejezést is lehet jól és rosszul érteni. Ha egy érinthetetlen kasztrendszer vezetőjét jelölné, az valóban idegen Krisztus egyházától, ha azonban próbáljuk megközelíteni ennek a Krisztustól kapott ajándéknak a felfoghatatlan voltát, akkor ez a rend is inkább misztikus, mint naturalisztikus. S ez a keleti egyházban talán még erőteljesebb, mint a nyugati egyházban. Az ortodoxia hivatalos véleményét sem könnyű meghatározni a pápaság intézményével kapcsolatban. Ugyanis az egyes teológusok, teológiai irányzatok nem egységesek ebben sem. Amennyire én tudom, a józanabb és mértéktartóbb álláspontok szerint a római pápának valóban van elsőbbsége a többi egyházi vezetőhöz képest, minthogy ő Péter utódja. De az is igaz, hogy ezt az elsőséget egyetlen ortodox szerző sem értelmezi úgy, mint ahogyan ma a katolikus tanítás vallja. Tehát van különbség, nem is kicsi ezen a téren.
Kedves Lelkiatya! Két kérdés merült fel bennem Mária szentségét és az Úr Jézus emberségét illetően. (1) Tudjuk, hogy Mária szeplőtelen és kegyelemmel teljes volt. Az lenne a kérdésem, hogy Ő kizárólag Isten kegyelméből üdvözült, vagy szükség volt a személyes érdemeire is? Mondhatjuk Máriáról azt, hogy bűntetlensége ellenére szentté VÁLT azáltal, hogy minden "leckét" és "vizsgát kiválóan teljesített? Szabad olyat mondani, hogy ezek által a "vizsgák" által Mária tanulta az életszentséget? Boldog Duns Scotus János azt írta Mária megszenteltségéről, hogy Isten a megváltás előtt kinyitotta számára a mennyország kapuját, de csak a megváltás beteljesedésével léphetett be rajta. Ebben az értelemben Mária szentsége is a keresztáldozattal vált teljessé? (2) Egyszer egy prédikációban hallottam, hogy az Úr Jézus először azt gondolta, mint ember, hogy megváltói küldetése kizárólag Izrael házához szól, és a kánaáni asszony hitelből ismerte fel, hogy neki az egész világot üdvözítenie kell. Ez igaz így? Mondhatjuk, hogy az Úr Jézus, mint ember fokozatosan ismerte fel Isten akaratát és a saját istenségét? Hasonló tanulási folyamatra utalhat a zsidó levél is, hiszen azt olvassuk, hogy a szenvedésől engedelmességet tanult!? Válaszát előre is köszönöm.
Mária éppen úgy rászorult a megváltás kegyelmére, mint bármely teremtett ember. Ő is csak Istennek köszönheti a szentségét, mint minden más szent is. Ajándék, amelyet nem lehet megérdemelni sok-sok jó cselekedettel. Bizánci Liturgiánkban bele is fogalmazzuk ezt a tanítást az Eucharisztikus imádságba, amikor fölajánljuk Krisztus áldozatát mindenkiért,..."kiváltképpen legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső Királynénkért, az Istenszülő s mindenkorszűz Máriáért. A hívek már csak ennyit hallanak, de a teljes mondatnak éppen az a lényege, hogy őérte is fölajánljuk Krisztus áldozatát, mert neki is szüksége van erre. Semmiképp se fogalmazzunk úgy, hogy Mária jól teljesített a vizsgákon, s ezért megkapta a szentséget! Ez az emberi erőfeszítést és az isteni ajándékot is rosszul közelítené meg. Mária tehát bűntelen és szent volt, de számára is ez az Isten ingyenes ajándéka, mellyel tökéletesen tudott élni, ám szintén az Isten kegyelméből. Hogy ez hogyan is lehetséges, miként előzhette meg Mária szentsége Krisztus megtestesülését és kereszthalálát legalábbis az időben, erre csak találgatásokat tudunk megfogalmazni, pontosan majd odaát fogjuk megérteni. Érdekes megközelítés, hogy Jézus fokozatosan ismerte-e föl Isten akaratát és saját istenségét. Az én véleményem, hogy igen. Az már merész találgatás volna, hogy melyik eseményből mire is következtethetett. Talán el lehet játszani ezzel a gondolattal, de biztosat, teológiai tanítást kibontani belőle nemigen lehet. Mivel az emberi tudást is fokozatosan szerezte meg, Mária tanította meg járni, beszélni, imádkozni, ezért föltételezhetjük, hogy az öntudata is ugyanezzel a fokozatossággal ébredt, s benne a saját hivatása is.
Tisztelt Lelkiatya! Külön élek a férjemmel és a kislányommal. A nagymamám folyamtosan jönne és oktatna kifele hogy mit hová tegyek mit csináljak. Ha alszik a gyeek felkelti rá ül a dolgaira nem tarja tisztába hogy egesz nap takaritok. Be jön és kérdöre von hogy ez meg az honnan van miért nem neki adom. Ha valakitöl kapok valamit akkor átkoza az illetöt miért nem neki adta. Folyamatosan kér dolgokat el,pedig jó pénzt kap (nyugdijas. Mindig ugy aKar nálunk jonni hogy csak én legyek itthon a gyerekkel és tudjon mindenhol szétnézni és kéregetni. DE ez még nem semmi figyelmen tarja mikor megyek anyukámnál. Nem mehetek ugy el sétálni a gyerekkel hogy ö ne tegyen rá megjegyzést. Még a telfonomat is kéri pedig neki 3 is van. Anyukámat utálja mert ö nem ugy ugrál ahogy öszeretné. A szomszédjába lakik a menye eddig utálta mert hogy gazdagok de most már nagy becsbe van mert a drága menye minden kivánságát lesi pedig eddig nem voltak jobba. Zárom a kisajtot hogy ne tudjon bejönni ,teljesen bele vagyok betegedve hogy ö mindig jön napi többször is és nem érdekli hogy ha éjszazok a gyerekkel nappal szeretnék pihenni. Szent este vacsorát akar rendezni de én nem megyek kisgyerekkel. mIT TEGYEK HOGY NE LEGYEN ILYEN? hOGY ÁLLITSAM LE MAGAMROL? iSTEN ÁLDJA (BarbaRA)
Kedves Barbara! Aligha tehet bármit is, hogy a nagymamája ne legyen ilyen. Talán szomorú, de ez az igazság. A másik embert nincs módunkban megváltoztatni. Nincs mit tenni, el kell viselni. Viseljétek el egymást szeretettel (Ef 4,2). A hatékony óvintézkedéseket azonban természetesen megteheti, hogy bezárja az ajtót, nem megy el az általa rendezett eseményre, stb. De javaslom, hogy ezt megelőzően legalább egyszer mondja el neki világosan, hogy miért fogja ezeket tenni. Nem kell félni az ilyen összetűzésektől sem, mert ez segíthet a helyzet őszinte kezelésében. Ha nem lesz rá antennája, hogy ezt a kapcsolatukban lévő nehézséget megbeszéljék, akkor marad a várakozás, hogy majd eljön annak is az ideje. Ugyanakkor tanácsolom, hogy dolgozzon a saját lelkén is, hogy mindezek ellenére is tudja szeretni a nagymamáját. Ha távolról is, ha be is zárja előtte az ajtaját, de ne gyűlölje őt, s kivált ne féljen tőle. Mondjon neki nyugodtan nemet, amikor arra van szükség. De ezt is próbálja meg szeretettel, ne indulattal, sértettséggel. S mindezek mellett imádkozzék is érte, hogy segítse meg őt az Úr. Ha csak a fele is lenne a valóság annak, amit róla leírt, már az is elég volna, hogy azt gyanítsuk, ő nem igazán boldog, nincs megbékélve saját magával. Rászorul tehát az imádságra, az Isten kegyelmére.
Kedves Lelkiatya! Szeretnék újra templomba járó hívő életet élni. Sajnos a sorsom úgy hozta, hogy az elsőáldozásom óta nem gyóntam és áldoztam. Ennek már 40 éve. Mostanra megérett bennem az állandó vágy, hogy aktív templomba járó hívő legyek, de nem tudom, hogy kezdjek neki. Úgy érzem nem lenne ildomos csak úgy beesni egy templomba és úgy tenni, mintha nem maradt volna ki 40 év.
Dehogynem! Azt javaslom, kertelés, habozás, tétovázás nélkül lépjen be bármelyik templomba és tárja föl lelkét az Úrnak. Mondja el neki mindazt, amit abban a pillanatban gondol vagy érez. Ha úgy érzi, van, amit megköszönhet neki, mondja el! Ha volt, amit Ön elhanyagolt, bocsánatot akar kérni, mondja el! Ha szeretne kérni tőle bármit is, mondja el neki! Mindent, mindent, ami a lelkét nyomja. Aztán menjen, és keressen föl egy atyát vagy a gyóntató székben, vagy csak úgy, amikor megszólíthatja. Mondja azt, hogy szeretne vele beszélgetni. A többit pedig bízza rá arra a Szentlélekre, aki már ezt a folyamatot elindította a lelkében. Erre is vonatkoztatható Jézus szava: Ne gondolkodjatok előre, hogy mit mondjatok, mert a Szentlélek fog szólni belőletek (vö. Mk 13,11). Fontos tehát, hogy alapos szentgyónást is tudjon végezni ennél az atyánál, vagy egy másiknál, akihöz majd irányítja Önt. Utána pedig az első újraáldozás lesz még egy fontos pillanat. Erre már nagy gonddal készüljön, utána pedig amennyire Öntől telik, adjon hálát neki mindenért. Valójában az Eucharisztia azt jelenti: hálaadás. Mindezek után pedig ügyeljen, hogy a továbbiakban ki is tartson. Sajnos, ennyire gyarló az ember, hogy még a legforróbb megtérés és Isten-élmény után is képes elhanyagolni a Urat meg a lelki dolgokat. Ettől kezdve most már tartson ki mellette mindhalálig!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Szír Szent Efrém és Damaszkuszi Szent János melyik művei léteznek magyar fordításbn? Válaszát előre is köszönöm. Dániel
Kedves Dániel! Szent Efrémtől kötetről nem tudok, itt-ott imádságos antológiákban lehet találkozni egy-egy himnusz fordításával. Nagyon nehéz fordítani, költői szír nyelven, tömören, metrikusan írt. A megjelent fordítások egy része sem az eredeti alapján készült. Efrém neve alatt maradt fenn egy írás, amelyet ma már bizonyos Szír Memrónak tulajdonítanak, valószínű, egy évszázaddal későbbi. Akéda, Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Kairosz, Budapest 2004, 87-94. Heidl György (szerk.) Sajnos Damaszkuszi Szent János írásai sincsenek meg nagy számban magyarul. Ami föllelhető: Damaszkuszi János Apologiája Bugár István gyűjteményes kötetében: Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban, Paulus Hungarus - Kairosz, Budapest 2004, II, 44-79. Damaszkuszi János: Beszéd a Szent Istenszülő Mária Az egyházatyák beszédei Szűz Mária ünnepekre című sorozatban, születésnapjára (Vanyó László fordítása), JEL, Budapest 1966, 146-163. Beszéd Szűz Mária elszenderedéséről és átviteléről, uo. 164-190. Továbbá a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola kiadásában megjelent Liturgikus könyvek (Ménea, Triódion, Pentekosztárion) szintén sok Damaszkuszi Szent Jánostól származó szöveget hoz, de nagyon elszórtan a vaskos kötetekben. Ezeket a fordításokat Orosz Atanáz készítette.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Mi a jele annak, hogy igazán/szívből megbocsátottunk valakinek? Mit tehetünk érte, hogy megbocsátásunk minél teljesebb legyen? Ha már az engem korábban megbántó személy nevét hallva nem fognak el heves érzelmek, indulatok, akkor talán már úton vagyok, de elfelejteni mégis ritkán vagy alig sikerült azt, ami az illető miatt rajtam történt. Meglátásait köszöni: Zsóka
Kedves Zsóka! Ha már tudok imádkozni azért, akinek korábban nem nagyon tudtam megbocsátani, ez egyértelmű jele annak, hogy úton vagyok a megbocsátás felé. Hogy mikor érkezem meg annak beteljesült állapotába, azt viszont nemigen lehet megállapítani, nem nagyon lehet kimondani, hogy már teljesen és végérvényesen meg tudtam bocsátani az illetőnek. Ugyanis sohasem tudhatom, hogy mikor milyen váratlan helyzet hozza elő belőlem a régi sérelmeket. Nem ismerjük önmagunkat sem igazán. Annyit bizton lehet mondani, hogy odaát már teljes lesz a megbocsátás, legalábbis azok számára, akik az isteni boldogságba jutottak. A két végpont között pedig talán nem is nagyon érdemes vizsgálgatni, hogy hol is tartok, milyen fokban sikerült már megbocsátanom. Elég, ha megvan a törekvés. A növekedést pedig úgyis az Isten adja, a megbocsátás folyamatában is.
Kedves Lelkiatya ! Tudjuk, hogy a fogamzásgátlás művi eszközökkel Istennek nem tetsző cselekedet, ezért a hivők számára bűn terhe mellett tiltott. Számos egyházatya fejtette ki ezt szent iratokban kötelező érvénnyel. Az orvostud. fejlődésével azonban fény derült arra, hogy egyes egészségi állapotok, mint pld. a súlyosan magas vérnyomás, a cukorbetegség, vagy a HELLP,ami életveszélyes és ált. többedik terhesség esetén alakul ki egy házasságban, akadálya lehet az áldott állapotnak, ám a Gaudium et spes szerint a házasságnak nem csak az utódnemzés, hanem a szeretetádatás is célja. Mi a teendő a szzex kapcsolat terén ilyenkor, ha a kismama élete a tét, de a nem művi eszközök alkalmazása bizonytalan, kockázatos.Önmegtartóztatás a továbbiakban, vagy tiszta szivvel kivételként óvszer használata. A szex. kapcsolat fennálhat ugyanis az élet későbbi szakaszában, amikor már a nemzőképesség nem adott Köszönettel várom válaszát. Anna
Kedves Anna! Valóban, nagy lépést jelentett a katolikus egyház tanításában annak hangsúlyozása, hogy a házassági együttlét célja nem kizárólag a gyermeknemzés, hanem kifejezetten a szeretet kifejezésének testi formája is. Tehát nem az egyes aktusokból nem szabad kizárni a gyermeknemzés esélyét, hanem az egész házasságból. Gyakorlatilag a természetes családtervezés is ezzel számol, hogy lehetőség szerint úgy szervezzék a házas életet, hogy az egyes együttlétek utáni megfoganási esély irányítható legyen. Magának a házasságnak, mint intézménynek a felfogása is sokat változott az egyes korokban. Ami a fogamzás megakadályozására irányuló törekvést illeti, abban egészen bizonyosan soha nem lesz változás, hogy az abortív megoldásokat akár vegyi készítményről, akár egyéb eszközről van szó, nem lehet igénybe venni, hiszen azok egyértelműen gyilkosságot idéznek elő. A nem abortív eszközök használatának jóváhagyásától, véleményem szerint, főleg azért óvakodnak az egyházi tanítók, mert túlzott szexuális szabadosságnak nyithat kaput. A szexuális élet egyértelműen az egész életre elkötelezett házaspároknak adott isteni ajándék, s aki annak felelősségét, vele járó kötelességeket, mondjam így, annak nehézségeit nem vállalja, annak nem adatik meg annak édes öröme sem. Viszont tény, hogy a tiszta, egészséges, szép házastársi kapcsolatnak szüksége van a testi együttlétre is, és ha találnak olyan megoldást, amellyel az Ön által említett, vagy hasonló esetekben elkerülhető a fogamzás, akkor azzal tiszta lelkiismerettel szabad élni.
    ... 5 6 7 8 9 
10
  11 12 13 14 15 ...