Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennyolc meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! A bizánci zsolozsmákon mikor mennyi fénynek kell világítania? Mi erre a pontos utasítás? A másik kérdésem, a Hajdúdorogi metropóliának szertartási tipikonját el lehet valahol olvasni? Köszönettel: Péter
Kedves Péter! Erre nincs külön előírás. A kérdést mégis jogosnak érzem, mert ugyanakkor van jelentősége a keleti szertartásainkban, hogy milyen és mekkora világosság van. Az egyik fő törekvés, hogy lehetőleg természetes fény legyen, illetve a természetes anyagokból készített világítók használata (gyertya, olajmécses). Az elektromos világítás erőszakos hatása nem tesz jót a szertartásaink belsőséges atmoszférájának. A másik szempont, hogy egyes szertartások nem ugyanazt a fényt igénylik, sőt egyes szertartásokon belül is vannak különbségek. Ha megoldható, szép dolog, hogy mellőzzük a villanyfényt azokon a szertartásokon illetve azoknál a részeknél, amikor egyébként nincs is rá szükség, tehát az imaszövegeket nem kell föltétlenül látni, olvasni, énekelni. Ilyenkor lehet, hogy csak az olvasónál van világosság, s a többi fényt csak az ikonok előtti gyertyák, mécsesek adják. Viszont vannak olyan ünnepi részek, amikor a minél nagyobb fényáradat fejezi ki jobban az örvendezést, az Isten dicsőítését. Ha jól tudom, a görögöknél szokás, hogy legünnepélyesebb pillanatokban (pl. nagy doxológia) nem elégszenek meg a fények teljes fölgyújtásával, de még a mozgatható lámpatesteket be is lendítik, hogy a fények minél mozgalmasabban töltsék be az imádság terét. Ez nagyon szép. Egy másik érdekes "fény-pont" az alkonyati imádságunkban van. Kifejezetten Magyarországon alakult ki, hogy a vecsernyében az Enyhe világossága himnusz alatt a mesterséges fényeket lekapcsoljuk, és csak a természetes fények égnek. Ez is nagyon szép. Az értelme pedig az, hogy ebben a himnuszban azt énekeljük: "... látván az esteli fényt..." Ezzel a lámpaoltással valóban van esélyünk arra, hogy lássuk is az esti fényt - amely nyilván nem az esti villanyvilágításra vonatkozik - és ne csak énekeljünk róla. Ez a sokszoros hatás, a szép ének, a nagyon ősi (2-3. századból való!) himnusz, a természetes fények szépsége mind segít abban, hogy az Istent mélyebben, lelkünk mélyebb rezdüléseivel tudjuk imádni. A vecsernyét régen a lámpagyújtás szertartásának is nevezték, s több helyen éppen ilyenkor gyújtják meg a lámpákat, nálunk pedig ezen himnusz után, az ekkor következő prokimen éneklése alatt. A Metropóliának egyelőre nincs saját tipikonja, az elérhető, ránk vonatkoztatható tipikonokból állítja össze évről évre egy szakember, amelyet a Hierarchák Tanácsa minden évben jóváhagy, ennek alapján végezzük a szertartásainkat. Ez mindig megtalálható a honlapunkon is a Liturgia/Utasítás/Szertartási Utasítás címszó alatt.
Kedves Atya! Mit gondol pszichológus/pszichiáter által vezetett családállításról? Keresztényként részt vehetek ilyenen?
Nem javaslom, hogy részt vegyen rajta. A szellemi atyja Anton (Bert) Hellinger, aki korábban szerzetes pap volt, később onnan kilépett, majd a papságot is elhagyta, s egyre jobban eltávolodott a keresztény tanítástól. Szakmai szempontból is bírálják, hogy a családgyógyítási módszere inkább egyéni ötletekre épül mintsem tudományos kutatásokra. Az általa elindított módszer azóta nagyon sok formában burjánzott tovább ellenőrizhetetlenül, amelyekért ő maga felelősséget nem vállal. A gyógyítási eredményei inkább látszólagosak, általánosak. Egyes érzékenyebb lelkületű személyek esetében a módszer súlyos pszichés következményeket is eredményezett. Egy régebbi, de ma is érvényes összefoglaló található erről a Magyar Kurír oldalán: https://www.magyarkurir.hu/hirek/hellinger-fele-csaladallitas-kereszteny-szemmel
Kedves lelkiatya! Van néhány ismerősöm aki másban a szálkát magában a gerendát nem látja meg. Állandóan félrevezetik az embert, olyan dolgokat találnak ki ami nem is igaz, befolyásolják a döntéseimet, magyarán szólva manipulálnak. Azt mondták egyszer hogy keressek fel egy pszichológust, pedig nekik nagyobb szükségük lenne rá, mert a szakirodalom szerint nárcisztikus a viselkedésük.
Az mindig félrevezető, ha egymást akarjuk pszichológushoz küldeni. Az is nehezen elképzelhető, hogy többes számban lehetne beszélni egyes pszichológiai jelenségekről. Mindnyájan mások vagyunk. Persze, az lehet, hogy van a környezetemben két hasonló jellegű ember, mégsem lehet még kettejüket sem egy kalap alá venni, s úgy ítéletet mondani róluk. Ha úgy érzem, egyformán rosszul bánnak velem, bizony, nagy a valószínűsége, hogy ennek oka főként bennem keresendő. Föl kell tennem a kérdést: Miért érzem úgy, hogy így viselkednek velem? S ennek nyomán valóban önvizsgálatot tartani, mi lehet az én magatartásomban az, amely nekik szemet szúr - akár mint a szálka, akár mint a gerenda. Azt semmiképp sem szabad hagyni, hogy manipuláljanak. Ilyenkor nagyon fontos, hogy találjon az ember egy külső szemlélőt, egy pártatlan embert, aki segít megítélni a helyzetet, segít fölismerni, hogy mi okozza ezt a nehéz helyzetet. De ismétlem, nekem csak azt érdemes vizsgálnom, hogy bennem mi az, amit rosszallnak, mi az oka, mit változtathatok ezen. A másik ember hibáját hiába látom meg, változtatni azon úgysem tudok. Változtatni csak magamon tudok. Ez a javasolt ember lehet egy lelkiatya is, akinek elmondja a tapasztalt dolgokat, s ő majd segít azokat értelmezni, tanácsaival segít, hogy mit érdemes változtatni. Fontos még az is, hogy tudjon ezekért az emberekért imádkozni. Egyrészt őmiattuk, hogy részesüljenek kegyelemben, hisz minden bizonnyal rászorulnak, másrészt az Ön lelki békéje miatt is. Ha imádkozni tud értük, akkor jobban fogja tudni kezelni a velük való összetűzéseket.
Tisztelt Lelkiatya! 24 éves vagyok nem rég költöztünk külöm a ferjemmel es a gyerekemmel egy sajat házba. Mint ket oldali szomszedom rendmániás nagyon is. Ugy.vettem eszre enis kezdek az lenni. Ön szerimt ez bün?
Nem hiszem, hogy az volna. Bűnnek igazán nem nevezhető. Egy adottság, öröklött vagy szerzett, amelyet lehet jól és lehet rosszul kezelni. Persze, fölmerül bennem a kérdés, hogy a két szomszédjának "rendmániája" hogyan s miként hat ennyire erősen, hogy átragad Önre is. Ha abból fakad, hogy Ön is olyan akar lenni, mint ők, nem akar lemaradni, nem akarja, hogy megszólják, akkor hamar álljon le ezzel a törekvésével, mert ez nem vezet jóra. Mások elvárása nem jó tanácsadó. Az én fontos tanácsom, hogy beszéljék meg a férjével, hogy mi is volna a legjobb. Amit közösen döntenek, azt kövesse! Lehet tanulni is másoktól, rendszeretetet, kertrendezési ismereteket, s hasonló értékes dolgokat. Ez nem szégyen, lehet erről beszélni, beszélgetni a szomszédokkal. Mindez tehát lehet jó is és rossz is - a lelkülettől, a szív állapotától függ.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Az az érdekes kérdés merült fel bennem jelenleg, - amit szeretnék is megkérdezni- miszerint beöltözhet-e egy gyermek farsang alkalmával papnak, illetve szerzetesek. Mit szólnának ehhez az előljárók állami és egyházi iskolában? Kíváncsi lennék arra, hogy jelen esetben milyen állásponton vannak. Válaszát előre is köszönöm! Áldott napot kívánok!
Érdekes kérdés. Ha a gyermeknek jut ez eszébe, én nem beszélném le róla. Illetve csak abban az esetben, ha ezt gúnyból, komolytalanság miatt akarná tenni. Akkor igen. Attól, viszont óva inteném a szülőket, pedagógusokat, hogy ők javasolják ezt a gyermekeknek. Lehet jól is, lehet rosszul is kezelni ezt a dolgot. Nem a tény elítélendő, hanem a mögötte lévő lelkület vizsgálandó. Szerintem.
Kedves Lelkiatya! Egyik válaszában azt olvastam, hogy nincs üdvösséget érintő különbség az orthodoxia és a katolicizmus között. Ezt miként kell pontosan érteni? A pápai csalhatatlanság dogmájának elfogadása nem érinti az üdvösségünket? Ha ez egy "de fide" hittélel, akkor annak megvallása nem szükséges az üdvösséghez? Lehetséges, hogy egy katolikus elkárhozik, mert elutasítja ezt a dogmát, míg egy orthodox ugyanezért nem? A másik kérdésem szintén a pápa egyetemes jurisdikciós primátusához kapcsolódik. Azt tanítja Róma, hogy a dogmákat kereszténység kezdeteitől fogva hitte az Egyház és ez így van az I. Vatikáni zsinat tételeivel is. Miért van az, hogy ezekre a Róma pozícióját erősítő tanítások csak az Egyházszakadás után lettek megerősítve? Ha ezek a kérdésekről az első évezredben hívnak össze egyetemes zsinatot, vajon elfogadta volna-e a másik négy patriarchátus küldöttsége? Nem kellene a szakadás utáni kérdéseket egy összegyházi egyetemes zsinaton megvitatni, ahol az orthodox egyházak is képviseltetik magukat? Mind II. János Pál, mind pedig XVI. Benedek csak a pápai primátus gyakorlásának megvitatására hívta meg a keleti egyházakat, holott a primátus elméletével (és a vonatkozó katolikus dogmákkal) ugyanakkora gondok vannak...
Amennyire én tudom, Szent II. János Pál és Benedek pápa, de Ferenc pápa is nem csupán a primátus gyakorlásának, hanem kifejezetten annak elméletének megvizsgálására is fölszólította a teológusokat. Az nagyon jó gondolat, hogy a szakadás utáni kérdéseket egy összegyetemes zsinaton kellene megtárgyalni. De be kell látni, hogy egy ilyen nagyszabású zsinatnak bizony sok nehézsége van. Mindjárt a gyakorlati oldaláról nézve is, hiszen láttuk, hogy a Keleti Egyház több mint egy évszázados készület után is csak egy töredékes egyetemes zsinatot tudott összehozni, s az abban fölvetett kérdések is bizony, csak részlet kérdések voltak, még ha fontosak is. De még a Katolikus Egyháznak sem volna könnyű ma olyan zsinatot megszervezni, mint volt a legutóbbi II. Vatikáni. Ugyanis a világ püspökeinek a száma azóta is sokat nőtt, több, mint négyezer püspök van az egész világon. El sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet úgy megszervezni egy ilyen zsinatot, amelyban nem csak, hogy ennyien egyszerre jelen vannak, de mindnyájan érdemben hozzá is tudnak szólni a kérdésekhöz. Szóval, nem egyszerű kérdés ez. Miként nem egyszerű az sem, hogy a dogmafejlődésnek hol, hogyan jelöljük ki a megengedett határait. Kétségtelenül szükséges ez, de ismétlem, nem egyszerű. Ennek a dogmafejlődésnek a része például az is, hogy a második évezredben a nyugati egyházban jelentős mértékben megnőtt - ahogy Ön fogalmaz: - Róma pozíciója. De nem lehet visszamenni az időben. Azt vizsgálni, hogy a mai kérdésekre az ókori időkben milyen válaszokat adtak volna, szó szerint anakronizmus. Nem tudjuk megválaszolni. Én legalábbis bizonyosan nem. Hogy mennyiben érinti az üdvösségünket a pápai primátus elfogadása, az sem egyszerű kérdés. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy embertől függ, hogy kinek az esetében milyen súlyos dolog. Nyilvánvalóan egészen másként számít egy egyszerű hívőnél akár ortodox, akár katolikus, egy papnál, akár ortodox, akár katolikus, és egy szakteológusnál, akár ortodox, akár katolikus. Hogy ki kárhozik el, azt meg végképp nem tudjuk. Azt egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Irgalmas Urunk ítélőszéke előtt valaki azért kárhozna el, mert nem hitt a pápai primátusban. Persze, hogy ott mi is lesz, azt sem nem tudjuk, de hogy nem hittanból fognak minket vizsgáztatni, azt biztosra vehetjük.
Kedves Lelkiatya! A parokus atya beszelgetese utan, gyulolom, a szerzett glutenerzekenysegemet. Sulyos bunnek lehet ezt tekinteni? Faj az, hogy nincs ket szin alatti aldozas, megbamulnak, amikor elsonek kell menni, masok gunyolodnak rajtam. Maganyosnak erzem magam, hiaba vannak korulottem a tobbiek, ok mindig ket szin alatt aldoznak.
Épp az imént válaszoltam valakinek, amely, ezek szerint Önnek is szól. Semmi szégyellnivaló nincsen abban, ha valakinek ez a betegsége alakult ki. Jól is néznénk ki, ha keresztény közösségünkben valakinek szégyellnie kellene valamilyen gyöngeségét, betegségét! Nyilvánvalóan ez nem lehet bűn ssem, hiszen egyáltalán nem tehet róla az ember. Inkább egy érdekes játékra szólítom. Ezek szerint kialakult az Ön szervezetében ez a gluténérzékenység. Ennek sok oka lehet, ezt most nem érdemes feszegetni. Én viszont arra biztatom, hogy keresse azt a dolgot, ami miatt, aminek az érdekében kialakult Önben ez a betegség. Keresse, hogy a Jóisten mit akar, milyen jó dolgot tud ebből kihozni! Egészen bizonyosan van ilyen tényező, javaslom, hogy ne nyugodjék, amíg ezt meg nem találta. Akkor majd könnyebben tud hálát is adni ezért a tulajdonságáért. Sőt, arra kérem, ha majd meglelte, írja is meg nekünk. Jó tanulságul szolgálhat sorstársainak, de a többi kedves olvasónak, akik olykor ellátogatnak erre az oldalra.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Hogyan valasszak mini kelyhet? Ha megerkezik a minikehely, milyen teendoim lesznek vele azonkivul, hogy elviszem a parokus atyanak? Mit fog vele csinalni? Valaszat elore is koszonom.
Előrebocsátom, hogy a "mini kehely" használata nem előírás, és véleményem szerint nem is a legjobb megoldás. Ennél sokkal egyszerűbb, ha a glutén érzékény ember vagy emberek az elején vesznek részt a szentáldozásban, a pap részesíti őket a Szent Vérből, mielőtt a Szent Kenyereket beletette volna a kehelybe, utána visszamegy az oltárhoz, beleteszi a Bárány (a Szent Eucharisztia kenyere) részecskéit, és abból áldoztatja meg a többi jelenlévőt. Ez megbélyegzés volna? Semmiképpen sem az. Ez egy közösség természetes életének a része, amelyben figyelünk egymásra. Az nem jó irány, ha arra törekszünk, hogy "csak ki ne tűnjünk valamiben!" Ki ebben, ki abban tűnik ki, nincs azzal semmi baj. A külön kehelyből való áldoztatás esetén sem feltétel, hogy a glutén érzékeny embernek kell ezt beszereznie. Csaknem minden templomunkban, még a legszegényebbekben is van legalább két kehely. Ebből az egyiket nyugodtan lehet arra használni, hogy abba csak Szent Vért tesz a pap és a glutén érzékenyeket abból áldoztatja. Két kehely esetén van lehetőség arra, hogy ők akár az elején, akár a végén részesüljenek a Szentségből. Ennek sincsen semmi jelentősége, ahogy jobban meg lehet szervezni. Figyelnünk kell egymásra, el kell fogadnunk egymás különbözőségeit. S természetesen a magunkéit is.
Gyerekként evangélikus voltam, konfirmáltam, majd húszévesen katolizáltam. Most, idősebb fejjel újra visszatértem az evangélikus egyházba (tehát úrvacsorázó tag vagyok). Egyházjogilag még mindig a katolikus egyház "kiátkozott" tagja vagyok, aki ha gyónna, visszatérhetne, vagy ez esetben bonyolultabb a dolog?
Miért is lenne Ön "kiátkozott tag"? Remélem, senki sem mondott Önnek ilyen butaságot, Önnek sem kell ilyesmit gondolnia. Valami ok vezethette arra, hogy inkább evangélikus istentiszteletekre járjon. Abban persze, bízom, hogy nem úgy "tért vissza" az evangélikus egyházba, hogy formálisan megtagadta volna katolikus hitét és a katolikus egyházat. Az nyilván súlyosabb tett volna, s azt szintén csak formálisan, ha úgy tetszik nyíltan, legalább egy pap előtt kell visszavonnia és bocsánatot kérnie. Külsejét tekintve majdnem ugyanennek felel meg az, ha egy katolikus pap előtt meggyónik, és újra szentáldozáshoz járul. Persze, ebben a gyónásban föltétlenül el kell mondania, hogy részesült az Úrvacsorából. Nem azért mintha ez szörnyű vétek lenne, egyáltalán nem az, mégsem javasolt cselekedet. (Hogy miért, ezt egyszer egy másik kérdezőnek adott válaszban kifejtettem.) Tehát ha annyi történt az Ön életében, hogy egy ideig evangélikus istentiszteletkre járt, ez önmagában nem bűn. Meggyónni inkább azt kell, hogy a katolikus hitét elhanyagolta, gondolom, nem járt vasárnaponként szentmisére, nem részesült a szentségekben. A tanácsom tehát, hogy nyugodtan menjen el meggyónni egy katolikus atyához, mondja el az élete történetének ezt a részét, amit ebből fontosnak tart, és kérjen föloldozást minden bűnétől, amelyet eddig elkövetett. Majd az Úristen tudni fogja, hogy mi mennyire súlyos. De az őszinte bűnbánatában már ez nem is lesz annyira lényeges. A másik tanácsom pedig, hogy e szentgyónás után minél hamarabb részesüljön a Szent Eucharisztiában, és ha később el is megy az evangélikus istentiszteletre, ott ne részesüljön többet az Úrvacsorában. Illetve, hogy az elkövetkezőkben táplálja jobban a hitét, a hitismereteit, vegye komolyabban, hogy mit is jelent Krisztus egyházához tartozni. Isten és az ő egyháza várja Önt és nem elítéli, nem elutasítja.
Tisztelt Lelkiatya! Anyukám mimdig könnŰ vérü volt. Nem kellett ketszer mondani senlinek hogy bujon agyba vélük . Régen volt egy szextarsa 60as eveiben járó házas ember. Most az egyik fiatal munkatársával van akinek csaladja es pici babaja van. Mindenki tudja hogy egyutt vannaj de titloljak. Mit tegyumk mi gyerekek? Idegeskedessel telik el a napunk meet annyira mas lett a mi edesanyanak. Beszelni nem lehetne erről mert képes lenne megis utni. Védi a ferfiakat apukámat meg szidja. Segitsen kerem imaban is.
Ahogy érzékelem, az édesapja és Önök, gyermekek már sokat szenvedtek ettől a borzasztó helyzettől. Leginkább azt tanácsolom, hogy nagyon erősen imádkozzanak az édesanyjukért, mert nagyon-nagyon rászorul. Egyrészt az élete során elkövetett tetteiért való kiengesztelődés miatt, másrészt azért is, hogy minél hamarabb ébredjen föl ebből a tarthatatlan erkölcsi-lelki állapotból. Higgyen abban, hogy az imádságával fordítani tud ezen az áldatlan helyzeten. Ez az egyik legfontosabb tanácsom. Minden ellenkező tapasztalat dacára higgyen abban, hogy ez lehetséges. Nagy próbatétel volt ez az Önök számára eddig is, s ez amit most mondok pedig, a hit próbatétele. Más gyakorlati tanácsot nemigen tudok adni, mert az édesanyjával jelenleg talán senki nem tud beszélni, nem tudja rávenni arra, hogy ébredjen föl ebből a sötétségéből. Esetleg ezzel a fiatalabb úriemberrel lehet és érdemes beszélni. Nem tudom. Önök, családtagok erősítsék egymást abban, hogy ne szűnjék, ne csökkenjék a szeretetük és türelmük az édesanyjuk iránt. Viseljék el őt így, hisz valójában ez neki is szenvedés, még ha most nem is tudja, de az lesz majd, amikor fölnyílik a szeme. Mégis ezért kell imádkozni, mert akkor kerül majd helyére a lelke, amely most nincsen ott.
Kedves Lelkiatya! Szeretnék bűnvallásban részesülni. Nagyon érzem a szükségét. Évekkel ezelőtt megtértem, újjászületett karizmatikus keresztény vagyok. Problémám hogy mostanában minél inkább megszerettem és keresem az Úrat egyre komolyabb és súlyosabb bűnöket követtek el. Viszont bűnbánat nincs bennem. De ha nem tudom megbánni a bűneimet miért érzem hogy feltétlenül gyonnom kell???? Maga az érzés hogy megvan a késztetésem a szentség megtételére elég a gyónáshoz vagy bűnbánat nélkül ne is menjek gyónni? Csilla
Kedves Csilla! Természetesen menjen el minél hamarabb meggyónni. (Ha még azóta nem tette meg, ugyanis meglehetős késéssel válaszolok az Ön kérdésére. Bocsánat!) Ez a késztetés a Szentlélek indíttatása, amely meghozza a maga gyümölcsét a szentgyónásban. Nem mindig érezzük át a bűneink súlyát. Ennek sok oka lehetséges. De ha már eljut az ember a szentgyónáshoz, legalábbis, ha valóban jó lélekkel teszi, kész arra, hogy az Istennel kiengesztelődjék, nem pedig védekezik, hárít, magyarázza vagy letagadja a bűneit, akkor a gyónásban kapott kegyelem elégségesen gyógyítja a lelkét. Ez még inkább igaz, ha a gyónásait rendszeressé teszi. Azt szokták mondani, az a legjobb, ha havonta gyónik az ember. A rendszeres gyónás aztán gyógyítja a lelkiismeretét is. Mely nem föltétlenül arra irányul, hogy egyre érzékenyebben látja meg a bűneit, egyre mélyebb bűnbánatra jut, hanem arra is, hogy ezzel együtt egyre jobban látja és érzékeli az Isten irgalmas szeretetét. Az igazi bűnbánat iránya kettős: egyre jobban bánom a magam bűneit, és egyre jobban látom Isten irgalmának nagyságát.
Kedves Lelkiatya! Fülöp érsek atya és Atanáz püspök atya melyik szerzetesi rendhez tartoznak? Van közük a sztudita rendhez? Vagy annak mintájára épül az ő rendjük? A sajópálfalai nővérek az ő rendük női ága? Köszönöm
A keleti egyház gyakorlatának megfelelően nem valamely nagyobb rendnek, hanem egyszerűen az egyházmegyéhöz tartozó közösségnek a tagjai. Annak idején a Hajdúdorogi egyházmegye szerzetesközösségeként jött létre. A sajópálai nővérek pedig a Miskolci egyházmegye szerzetesközössége. Mindig a püspök joghatósága alá tartoznak. Lelkiségük viszont valóban talán a sztudita szerzetesek lelkiségéhez áll legközelebb.
Kedves Lelkiatya! Egy furcsa kérdésem lenne: ha egy érvényesen felszentelt pap áttér egy protestáns egyházba és lelkész lesz, és hiszi, hogy az alapító szavak hatására átváltozik a kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé, akkor az általa tartott Úrvacsora Eucharisztiává válik? Válaszát előre is köszönöm!
Nem. A fölszentelt pap nem valamiféle varázserőt kap, amellyel átváltoztatja a kenyeret meg a bort. Az Eucharisztiát nem a pap "csinálja". A megtestesülés a teljes Szentháromság műve, amely csakis az Egyházban valósulhat meg. Ha valaki elhagyja az Egyházat, akkor nem élhet annak erejével sem.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A minikehelyhez szukseges a patena is, ha glutenerzekeny fogja hasznalni sztverrel valo aldozashiz a sztliturgian?
Nem szükséges. Nincs semmi szerepe ilyenkor a paténának.
DJK! Tisztelt Lelkiatya! A múlt vasárnapi Szent Liturgián gondolkodtam el azon, hogy a "perselyezés" miért része a Liturgiának? Az addig rendben van, hogy adomány, és hagyománya is van, de részemről a pénz egy szükséges rossz, mely nélkül a társadalmi élet nehézkes lenne. DE, miért nem csak "lelki adomány" része a Liturgiának??? A piszkos anyagiakat pedig Liturgián kívül lehetne "rendezni" pl. a bejárat mellett. Jelzem, nem az anyagi támogatás megszüntetéséről kérdezek, csak az áthelyezéséről. Köszönöm válaszát!
Már a legkorábbi időkben is volt ennek nyoma. Kezdetben az eucharisztikus liturgia inkább agapé volt, együttlét és közös étkezés, ahová mindenki elhozta a maga adományát, s azt közösen fogyasztották el. Érdekes, hogy ennek az elosztásnak már a kezdeti időkben is megmutatkoztak a nehézségei, hiszen már az apostolok korában is volt rá példa (Apcsel 6, 1kk). Később, amikor a közös étkezésből inkább az áldozatbemutatás, Krisztus keresztáldozatának a fölelevenítése lett hangsúlyosabb, akkor is megmaradt az adományok hozatala, mely főként a kenyérre és a borra vonatkozott, de a szegények megsegítésére is. A keleti országokban ma is látható, hogy a hívek kenyeret, bort, olajt, lisztet, cukrot, egyéb élelemféleséget hoznak. Ezt főként a papnak, családjának vagy a szerzetesi közösségnek hozzák, de minthogy gyakran többet hoznak a szükségesnél, ebből is juttatnak a rászorulóknak. A római katolikus szentmisében jobban érzékelhető, de valójában a keleti Liturgiában is jól látható a helye az adományok felhozatalának. Ezt mi nagybemenetnek nevezzük, amikor a pap a már előkészített kenyeret és bort díszes menetben fölhozza az oltárhoz. A perselyezésnek ez a legjobb helye, mert akkor az összeszedett pénz jobban érzékelhetően csatlakozik a fölvitt adományokhoz. Több templomban egyébként oda is teszik ilyenkor az ikonosztáz elé. Néhányan szoktak élcelődni, hogy ha ekkor van a perselyezés, ez egybeesik a Kerubénekkel, amelynek egyik sora így hangzik: "...tegyünk félre mostan minden földi gondot!" Csakhogy ez nem ellentmondás egyáltalán. Ennek a perselyezés célja ugyanis sokkal inkább a hívek adományának kifejeződése, mint a pénzgyűjtés. Az egyház nem ebből a perselyezésből él. Néhol inkább csak jelképes összeg jön be ilyenkor. Persze, van, hogy jelentősebb. A hívek adakozókedvétől függ. (Hangsúlyozom, hogy nem annyira az anyagi lehetőségeiktől, mert általános tapasztalat, hogy a szegény emberek arányában többet adnak, mint a gazdagok. Tisztelet a kivételnek!) Nos, tehát itt nem a piszkos anyagiakról van szó, hanem a hívek adományairól, amellyel kifejezik odaadásukat, áldozatvállalásukat. Ennek legjobb helye a Szent Liturgia, kiemelten pedig az adományok fölhozatala, a nagybemenet.
    ... 5 6 7 8 9 
10
  11 12 13 14 15 ...