Főtisztelendő Atya! Kérem, írja le, mit jelent "àgytól-asztaltól" elválni. Természetesen úgy, hogy nem hűtlenség miatt, hanem, amikor az egyik házasfél már a szeretet legkisebb jelét sem mutatja, sőt folyamatosan bántja, alázza, sértegeti a másikat, ami elviselhetetlenné válik. Válaszát nagyon köszönöm!

Dicsőség Jézus Krisztus kedves lelki atya én egy görög katolikus kántor vagyok el kezdtem gyakorolni a tropárt ,kontak gyakorlatot a karácsony idő szakra , én januárban lesz 5 éve kántor a szentatyak vasnapi énekel kezdtem de csak a tropárt és a konták elég jól sikerült gyakorlatok de van egy hiba: utolsó konták 1 hangon van és előtte 6 hang van nekem ez nehéz kell gondolkogyak az 1 hangon hogy jól jön ki de valahogy nem sikerül , és én ki találtam hogy nem 1 hangon fogom be fejezni hanem ugyan azt szöveget fogom énekelni hanem 6 hangon , én ezt így látom jó az én részemről , kérdés következő lesz nekem ebből problémám mert tavaly ki hagytam ez 1 hangot (engem úgy is meg véd a balazsfavi érsekség) remélem nem baj hogy így fogom csinálni énkelést előre köszönöm a választ

Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy honnan tudhatom, hogy egy párbeszéd során vétkeztem-e, illetve a frusztráció mikor számít bűnnek. Édesanyámnak nemrég volt egy kisebb műtéte. Ma segítettem neki átkötni a sebeit és egyébként egész nap teljesen türelmes voltam és a kötözésnél is, meg amit tudok szívesen segítek, de egyetlen pillanatra frusztrált lettem, szerintem azért mert kezdtem már fáradni. Rossz szavakat nem mondtam, csak kicsit türelmetlenebbül beszéltem hozzá akkor. Ez csak egy mondat volt. Utána összeszedtem ismét a nyugalmam és utána ugyanolyan türelmes voltam, mint eddig. Mivel zavart a dolog, mondtam neki, hogy sajnálom, de azt mondja, nem sértettem meg, inkább ő maga volt türelmetlen. Vétkeztem vagy nem? Honnan lehet tudni most és máskor? Amikor 2 ember már aznap kibékül, az nem bűn, de amikor sokáig húzódik a haragvás, az igen? Ha igazából a türelmetlenség nem akadályozta meg utána a jó kapcsolatot, ugyanúgy segítettem édesanyámnak, csak egy pillanatig tartott és nem volt rossz hatása, akkor nem bűn? De ha megsértettem volna vele és nem segítettem volna neki, vagy ezek egyike, akkor bűn lenne? Honnan lehet tudni ezt? Hálás lennék a válaszáért.

Kedves Lelkiatya! Mit szól ahhoz, hogy az egyik görögkatolikus pap hétköznapokon és hétköznapra eső ünnepeken - ide értve karácsony és húsvét 3. napját, szent Miklós ünnepét...stb - nem végez Szent Liturgiát sem a templomában, pedig oda van kinevezve. A Szent Liturgiát is csak vasárnap és munkaszüneti napra eső ünnepnap végez. Más szertartás soha sincs, pl Előre Megszentelt Áldozati Liturgia, Vecsernye, Utrenye...stb. Igaz, hogy van más feladata, lelki vezetője egy nagy görögkatolikus iskolának. Annyira liberális szemléletű, hogy szerinte egy egyházi iskolába járó diáknak elég évente kétszer Szent Liturgián részt venni. Szerintem ez annyira liberális gondolkodás, hogy lelkileg tönkre teszi a jövő nemzedéket, az Egyházat.

Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye Dr Dávid R Hawkins/ Elengedés. c könyvéről?.. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Előre is elnézését kérem, ha esetleg már feltettem Önnek ezt a kérdést. Már egy ideje foglalkoztat, de őszintén szólva nem vagyok biztos abban, hogy már meg is kérdeztem vagy csak akartam. A kérdésem az lenne, hogy mi a bűn, ez lenne a kiindulópont, de valójában mégsem ez lenne a kérdésem, mert erre a kérdésre már találtam választ a korábbi válaszai között, mert rákerestem. Akkor Ön ezt írta a kérdezőnek Papp Miklós atya válasza alapján: "A bűnt újszövetségi szemléletben úgy definiálhatjuk: szeretetlenség. Amikor nem jól szeretünk, vagy nem jóra irányul a szeretetünk. Mivel az Eucharisztia a szeretet szentsége, valóban súlyos szeretetlenséggel (azaz súlyos bűnnel) nem járulhatunk szentáldozáshoz. Az Egyház tanítása szerint kétféle bűn van: az enyhe és a halálos. Az enyhével lehet haladni, bár sérti a szeretetet, de nem rombolja le. Ilyenek lehetnek pl. kósza bűnös gondolatok, kisebb pontatlanság, rossz szóhasználat, az indulatok enyhe kitörése, azaz kisebb rendetlenségek. " Mielőtt továbbmennék és rátérnék arra a kérdésemre, ami még homályos nekem, szeretném azt már most pontosítani, hogy a halálos bűnre most nem vonatkozik a kérdésem, mert annak a definíciója egyértelműbb és hogy őszinte legyek, engem az alapján amit eddig olvastam róla, általában nem is az érint. Szóval a bocsánatos bűn a fent leírtak szerint az lenne, ami sérti a szeretet, de nem rombolja le. Én magam elég sokat küzdök mindenféle definíciók mellett is azzal, hogy megértsem pontosan mi a bocsánatos bűn és minél előrébb jutok a lelkiéletemben, annál nehezebb. Amikor elhagytam a halálos bűneit, vagy mondjuk 98%-ban, csak hogy valahogy ezt kifejezzem, akkor már csak a bocsánatos bűnök foglalkoztattak igazán és azok közül is azok, amiket éppen elkövettem szóval ha valamely bocsánatos bűnöktől Isten kegyelme megtisztított, akkor azok helyett más dolgokra irányult a figyelmem, amikre meg azelőtt nem. Sokkal jobban odafigyelek már mindenre, amit teszek és mondok és fokozatosan arra is, amire addig nem. Ennek nagyon örülök és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy számos bűnömtől megtisztított (önkielégítés, Isten nevének helytelen használata, veszekedés másokkal, mások szándékos megbántása, irigység, mise mulasztása, de lehet más is lenne, csak ami eszembe jutott), de ez a tisztulási és tanulási folyamat azért nehézséget is jelent nekem. Főleg azért, mert gyakran nem tudok különbséget tenni a "bocsánatos bűn" és a "nem tökéletes, nem krisztusi, de nem is bűn" között. Közben annyit szeretnék gyorsan egyértelműsíteni, hogy nem dicsekedni szeretnék mindezzel más olvasók vagy Lelkiatya előtt, csak azt írtam le, ami tényleg megtörtént. Hogy nem érzem magam méltónak erre a sok kegyelemre és néha nem is értem mi miért történik, az már egy másik kérdés. Az eredeti témára visszatérve, szóval nem mindig tudom megkülönböztetni, hogy amit tettem az egy bocsánatos bűn volt, ami sérti de nem rombolja teljesen a szeretetet vagy nem is volt bűn még ha nem is volt teljesen krisztusi. Bizonytalan számomra az is, hogy például az, ami igazából nem szándékos, az lehet-e bűn. Hogy az lehet bocsánatos bűn, de egész biztos nem halálos bűn, vagy az eleve nem is bűn. Nagyon szeretnék eljutni oda, hogy tényleg tudjam magamról, hogy vétkeztem egy adott helyzetben vagy nem. Néhány példát szeretnék leírni, mert a válasza szerintem sokat segítene, hogy ezekben a helyzetekben tisztán lássak és úgy általában jobban megértsem, hogy mi is a bűn. Az egyik példa lehet már szinte nevetségesnek tűnik, de nekem tényleg homályos. Régen sokat veszekedtem másokkal és/vagy szavakkal megbántottam őket veszekedés nélkül. Ez valahogy természetes, hogy bűn, de amióta azok nincsenek, azóta azon gondolkodok, hogy bűn-e az ha idegesen beszélek valakivel, de egyébként nem veszekedek vele és főleg ha nem is igazán szándékos. Ma hazajöttem fáradtam, éppen a templomból és hát nagyon fáradt voltam és anyukám mondott nekem valamit, aminek annyira nem örültem, ehhez hozzáadódott a fáradtság és kicsit felcsattantam. Nem kiabáltam, nem veszekedtem, csúnya szavakat nem mondtam, igazából felháborodni se háborodtam, de amikor válaszoltam neki, akkor idegesen válaszoltam. Ő nem sértődött meg. Csak a hangom volt ideges és látszott, hogy nem örültem, hogy azt mondta, amit mondott. Valamit rosszul csináltam és annak nem örültem, hogy azt mondta, de mint említettem, azért hozzájárult az idegességemhez a fáradtság is. Ez bűn volt így is, hogy nem bántottam meg az édesanyám? És mit lehet erről mondani úgy általánosságban: bűn ha idegesebben válaszolunk a másiknak, de amúgy nem bántjuk meg, ő nem sértődik meg és nem is kiabálunk, csak érződik a hangunkon, hogy nincs kedvünk, idegesek vagyunk, ilyesmi? A másik dolog, ami bizonytalan: édesanyámmal társasjátékot játszottunk és egy idő után amikor éppen nem én következtem, akkor netezni kezdtem és éppen a bűnnel kapcsolatos dolgokat kerestem, mert annyira zavart az, hogy nem tudtam, vajon vétkeztem-e. Isten iránti szeretetből foglalkoztatott ez ennyire és nem a játék egész ideje alatt figyeltem másra, csak egy részében, amikor nem én következtem, akkor egy ideig erről olvastam. Ez tiszteletlenség volt édesanyámmal szemben és így bűnbe estem? A harmadik bizonytalan eset volt, amikor egy hajléktalanra lettem figyelmes, akit gyakran látok, de nem mertem odamenni hozzá és segítséget ajánlani. Jézus buzdított minket, hogy segítsünk a szegényeken, szeressük egymást ahogy ő minket és ezt szervezett keretek között, adománygyűjtéseken, ételosztáson én is megteszem másokkal együtt, de arra nincs bátorságom, hogy oda menjek egy hajléktalanhoz az utcán. Egy ismerősömmel együtt vagy valakivel együtt megtettem volna, de az ismerőseim között nem igazán van olyan, aki erre szerintem hajlandó lenne, ehhez kell egy bizonyos lelkület, érdeklődés a másik iránt, bátorság az ő részükről is és így azt az ismerősömet kérdeztem, aki sokat találkozott már rászorulókkal a munkája kapcsán és önkéntesként is és ő nem jött velem, mert már akkor már más dolga is volt, későn kérdeztem, de a szavaiból azt vettem ki, hogy ő nem nagyon támogatná ezt a dolgot. Ilyen esetekben bűn nem segíteni egy rászorulónak vagy ha azért nem teszem, mert a biztonságomat féltem, akkor ez egy érthető indok? Szándék lett volna bennem, de egyedül nem mernék cselekedni ilyen helyzetben, ismerősök nem segítenének és azért egy-két imát felajánlottam az illetőért. A bűn az lenne ha egyáltalán nem lett volna meg bennem a szándék? Ez a 3 eset csak példa,tényleg nem tudom biztosan, hogy melyik volt bűn és melyik nem vagy esetleg egyik sem, de egyébként is úgy érzem, nagyon sokat segítene a lelkiéletemben ha mindig tudnám, hogy vétkeztem éppen vagy nem. Úgy gyónni is könnyebb, könnyebb látni hogy mi az amin változtatnom kell, nagyobb lenne a lelki békém is. Volt többször olyan is, hogy meggyóntam valamit, ami nem is volt bűn vagy a gyóntató atyát kellett megkérdeznem, hogy tudjam, vétkeztem-e. Ha esetleg tudna nekem választ adni, hálásan megköszönném. Tényleg csak a bocsánatos bűn érdekelne most, mert nekem főleg az okoz bonyodalmat.

Kedves Lelkiatya! Sajnos azt tapasztalom, hogy az utóbbi időben csak a negatív dolgokat emelik ki a munkámban. Nem tudom ezt már kezelni. Tisztelettel, Szofia

Kedves Lelkiatya! A segítségét szeretném kérni: gyerekkorban sok bántalmazás ért, főleg lelki, de alkalmanként testi úton is. Mivel folyamatosan úgy érzem, hogy valami nincs rendben velem, sokat keresem a válaszokat, mind egyházi, mind világi (pszichológia) forrásokban. Egészen biztos vagyok benne, hogy édesanyámnak nárcisztikus személyiségzavara lehet. A legtöbb világi tanács radikális javaslattal áll elő: teljesen meg kell szüntetni a kapcsolatot, hogy begyógyuljanak a "sebek". A jelenlegi viszonyt nézve ez rendkívül felszabadító gondolat, de talán figyelmen kívül hagyja a másik fél akaratát, jólétét. Egyházi szempontból nézve szeretném a segítségét kérni: hogyan érdemes kezelni egy bántalmazó szülővel a kapcsolatot? Köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Olyan kérdést szeretnék feltenni, amit még személyesen így ebben a formában nem mertem senkitől megkérdezni. Most már van lelkivezetőm, de korábban mindig azzal az atyával beszéltem a kérdéseimről, problémáimról, akinél éppen gyóntam, illetve volt egy olyan atya, akivel többet beszéltem, mint a többiekkel, de egyébként nem egyetlen állandó gyóntatóm volt akkor. Azóta már van lelkivezetőm, aki nagyon sokat segít nekem, de van egy dolog a lelkiéletemben, ami nagyon bánt, de személyesen nem szeretném elmondani senkinek, illetve ha meg is tenném, időre van szükségem. Volt egy olyan dolog a lelkiéletemben, pontosabban az imaéletemben, ami nem egy nagyon szokásos dolog volt, de segített közelebb kerülnöm Istenhez, megerősíteni a hitemet és az imát is segítette. Azért mertem belekezdeni, mert egy atya véleményét kértem és ő nem tartotta rossz ötletnek, volt is a beszélgetés alatt a gyóntatószékben egy olyan sugallata, hogy ez egy Istentől való dolog. Pontosabban, először nem is akart sem pozitív, sem negatív véleményt mondani, de aztán jött ez a sugallata és úgymond áldását adta rá. Később nekem is voltak ilyen megérzéseim, sugallataim. Az az érdekes, hogy amikor két másik atyával beszéltem erről, akkor előbb egyikőjük negatív véleménnyel volt erről, először nagyon biztos volt ebben, de utána valahogy mégis azt mondta, hogy lehet ez egy jó dolog is. A másik atya, aki a lelkivezetőm lett, először szintén negatív véleménnyel volt róla, de utólag mesélte, hogy a beszélgetésünk utáni napon volt egy sugallata ami inkább arra utalt, hogy nem biztos, hogy neki van igaza. Utána már csak egyszer beszéltünk a dologról, elmeséltem neki, hogy milyen pozitív hatással volt az imaéletemre, a hitemre, ezeknek részben örült, de részben meglepődött rajta és azt mondta, hogy nem fog tudni nekem igazán választ adni. Még nem nagyon foglalkoztam mélyebben az üggyel és nem is biztos, hogy szeretnék vagy fogok, de azt nem értem, hogy az miért lehet, hogy ha esetleg ez a dolog nem Istentől volt, akkor Isten miért engedte meg néhány atyának, hogy akár először, akár utólag olyan sugallata legyen, hogy ez Istentől való? Még ha ez az ellenség műve volt is, Isten engedélye nélkül semmi sem lehetséges szóval Isten megengedte akkor, hogy az atyáknak legyen ez a sugallata. Olyan is volt, hogy én úgy éreztem, hogy ez a dolog valóban Istentől volt mert valahogy volt 1-2 dolog, amiről azt éreztem, hogy Isten azáltal mondja nekem azt, hogy igen, ez tényleg tőle jött, de ha esetleg ez is egy hazugság volt, akkor miért engedhette ezt Isten? Istent nem hibáztathatom és nem is akarom, de megérteni jó lenne.

Tisztelt Lelkiatya! Megpróbálom röviden… bár jobb lenne részletesen bemutatni minden tényezőt, ami oda vezetett, hogy nem járok templomba többé. Tudom, hogy ez nem végérvényes, csak nem tudom, hogyan térjek vissza, és hová. Ortodox vagyok, felnőttként tértem át, korábban katolikus voltam és katolikus iskolába jártam. Elmondhatom, hogy ifjúként sok kifogásom alakult ki a katolicizmussal szemben, ez vezetett oda, hogy az ortodoxiát válasszam. A szertartások (gitár, karbatett kéz, száraz ostya, gépies fegyelem), a világlátás, az emberek (álszentség) komoly ellenérzéseket keltettek bennem. ... Ezért döntöttem úgy, hogy többé nem megyek katolikus misére (ő a gyerekekkel jár tovább). A kölcsönösség jegyében azonban nem megyek ortodoxba sem. Olyan ez a helyzet tulajdonképpen, mintha elváltunk volna, és ő vitte a gyerekeket. Már sehol nincs helyem. Atya, adjon tanácsot! Mit tegyek? Az ortodox oldalra így nem tudok állni (olyan volt ez számomra, mint egy igaz szerelem, és megkeseredett), a katolikus oldalra nem akarok állni, mert nem bírnám. Megbeszélni nem sikerül. Patthelyzetben vagyok. Mihály

Kedves Lelkiatya! Nemrégiben hallottam a 109. zsoltárt és valami érdekelne ezzel kapcsolatban. Bizonyos sorok már régebbről ismerősök voltak, mert úgy tudtam, hogy a benne található "Csak kevés napot hagyjanak neki osztályrészül, hivatalát nyerje el más" sor Júdásra vonatkozik, akinek apostoli hivatalát átvette Mátyás apostol és tulajdonképpen valóban kevés napot élt mert ő halt meg legkorábban a 12 (13) közül. Ezzel eddig nem is foglalkoztam, de amikor hallottam és olvastam úgy egészében ezt a zsoltárt, akkor kezdett homályossá válni, hogy pontosan mit is jelenthet. Van több olyan részlet benne, ami Júdásra nézve alkalmazható, például ez: "Hazug nyelvvel beszélnek hozzám, a gyűlölet szavával vesznek körül, s ok nélkül harcolnak ellenem. Szeretetem jutalmául váddal illetnek, én azonban imádkozom. A jót rosszal viszonozzák, szeretetem gyűlölettel." Ez utalhatna Júdás árulására. Elgondolkodtam azon, hogy esetleg vonatkozhat-e a zsoltár tágabb értelemben akár az egész zsidó népre vagy inkább arra a generációra, ami elítélte Jézust, vagy azokra akik abban a korban elítélték és nem hittek benne. Az alábbi sorok miatt gondoltam: "Fiai nyugtalan bolyongjanak és kolduljanak, űzzék ki őket elpusztult házukból! Minden java legyen uzsorások zsákmánya, munkája gyümölcsét vigye el idegen. Senki ne bánjon kímélettel vele, ne akadjon, aki könyörül árváin! Törzse induljon pusztulásnak, a második nemzedékben szűnjék meg a neve! Atyáinak bűnét ne feledjék, ősanyái vétkét le ne vezekeljék, lebegjen az mindig az Úr előtt! Az Úr törölje el emlékét a földön!" Itt többes szám van és nagyon egyértelműen egy egész törzsről, nemzedékről van szó. Nem egészen egyértelmű számomra, hogy Júdásra vagy a zsidó népre vonatkozik ez a zsoltár, de Júdással kapcsolatban bonyolódik a helyzet, mert olyan dolgokat is tartalmaz a szöveg, ami elvileg nem vonatkoztatható Júdásra, csak esetleg általánosságban a Jézust elítélőkre: "fiai váljanak árvákká, felesége pedig özveggyé!" - azért mondtam ezt, mert Júdásnak nem volt felesége. A következő sorok viszont rá "emlékeztetnek": "Fedje el az átok, mint a köntös, hatoljon belsejébe, miként a víz, hassa át csontjait, mint az olaj! Igen, úgy borítsa be, mint a ruha, mint az öv, amely mindig átfogja." Ez azért juttatta eszembe Júdást, mert én úgy olvastam római katolikusoknál tisztelt szentek látomásaiban, leírásokban, hogy Júdás a ruhájának az övével kötötte fel magát. Ez már tényleg egy részlet az egészben, de ezt juttatta eszembe. Melyik értelmezés lehet az igaz: Júdásról szól a zsoltár vagy csak általában a Jézust megvetőkről vagy mindkettő? Lenne még egy dolog, amit nem értek. Az egyik sor a különböző fordításokban így szerepel: "imádásága is bűnné legyen" és "kérése ne találjon meghallgatásra" és még bizonyára más fordítások is vannak, a "bűnné legyen" kettőben is szerepel, amit találtam. Akár Júdásra, akár Jézus összes vádlójára, akárkire vonatkozik is ez, szó szerint kell érteni vagy nem? Elméletileg egy ima csak akkor bűn ha valami bűnös dolgot kérünk az imában vagy úgy beszélünk Istenhez, hogy közben nem ismerjük el vagy hazudunk neki vagy valami hasonló. Ha azt kérem, hogy az ismerősömmel valami rossz történjen, az nyilván bűn. Akár még az is bűn ha Istennek folyton dicsekszek magammal, de semmi alázat nincs bennem. Ezek speciális esetek, de ez a zsoltár úgy tűnik, azt mondja, hogy akármi is az illető imájának a témája, mindegy mit és mikor imádkozik, az bűn és hasztalan. Ezt olyan nehezen tudom megérteni, főleg ha Júdásra vonatkoztatom. Két okból. 1. Júdás nem apostolságának első napján árulta el Jézust szóval előtte imádkozott Jézussal és talán Jézus nélkül is, tett csodákat, hallgatta Jézus tanításait és amennyire tudott vagy akart, valamilyen szinten azért próbált apostol módjára működni. Ha akkor még nem árulta el Jézust, akkor miért lett volna már az árulás előtt hasztalan és átkozott az imája? 2. Ha arra vonatkozik, hogy esetleg elárulta és utána imádkozott és az hasztalan lett, akkor ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy az árulása után szidta Jézust és még akkor is teljesen ellene fordult. Ha nem ezt nézzük, hanem tegyük fel, hogy Júdás bocsánatot kért az imában vagy bármi jó dolgot imádkozott, akkor az nem lehetne egy bűnös ima, hiszen ha jól imádkozik, az hogy is lehetne bűn? Ha Júdás örök életére vonatkozik, akkor megint csak nincs értelme. Ha a pokolban van, akkor ott nem imádkozhat. Ha a mennyben van, akkor ott imádkozhat, de nem lesz hasztalan és bűnös az imája. Ha esetleg nem Júdásra hanem egy egész generációra vagy városra/országra/nemzetre vonatkoztatjuk ezt, akkor sem stimmel, mert inkább tűnik úgy eleve elrendelésnek és nem szabad akaratból imádkozó emberek és irgalmas Isten kapcsolatának. Vonatkozhat esetleg arra, hogy akik elítélték Jézust és a halálát okozták vagy akár csak nem hisznek benne, ők hiába imádkoznak, de az előbbi lehetőségeket én nehezen értelmezhetőnek tartom. Lelkiatya hogyan értelmezi ezt a zsoltárt? Talán pont egy homályos szöveget választottam, de ez megragadta a figyelmem és én a Júdásra vonatkozó interpretáción kívül még mással nem találkoztam, pedig ha mindent Júdásra vonatkoztatok, az úgy valahogy nem egészen jó. Legalábbis szerintem. Bocsánatot kérek ha ezzel túl bonyolult kérdést tettem fel.

Kedves Lelkiatya! Felveheti a sátán a Szűzanya alakját?

Tisztelt Lelkiatya! Különösen is foglalkoztatott a mai adventi vasárnap a templomban hogy Isten milyen sok kegyelmet adott és halmozott el jelenlétének édességével. Szüntelen ez a gondolat volt bennem: az Úr érintése örök, kitörölhetetlen a lelkemből, mint mikor valaki ráteszi a kezét a vállunkra s később is még évek múltán is érezzük, mintha kezének súlya nem múlna el. Miért van ez? Kitüntetés-e vagy kötelesség? Lehet-e erről s kivel úgy beszélni, hogy ne maga mutogatás legyen hanem tanúságtétel Isten jelenlétéről? Sokszor úgy érzem, az Élő Krisztus gyengéd szeretetéről, a misztikus meghívásokról kevés szó esik. Olyat is hallottam, hogy az Úr, ha ki is választ valakit szolgálatra, ezt visszavonhatja, de hogy lenne visszavonható a kegyelem, Isten visszavonhatatlan a tetteiben is, vagy nem? Lehet jól az Úr akaratát az életünkben az adományaiból keresztül? Hogyan? Szívből köszönöm a lelki útmutatását.

Kedves Lelkiatya! Hogyan kell imádkozni a Jézus imát? Annyifélét hallottam, hogy teljes a zavar

Kedves lelkiatya! Miért kell örülni annak amink van, ha jelen pillanatban nincs az amit szeretnénk? Miért rossz sóvárogni valami után ami még nem sikerült? Miért nem szabad szomorkodnunk? Miért kell türelmesnek lennünk? Miért kell nélkülöznünk mások szeretetét, megbecsülését? Miért nem szabad irigykednünk?