Van ilyen időszak, ne ijedjen meg tőle! Szavaiból arra következtetek, hogy korábban volt olyan tapasztalata, amikor megérezhette Isten iránti szeretetét. Ez nyilván sokkal jobb, de nem biztos, hogy az volt az értékesebb. Amikor küzdenünk kell, a küzdésünk mindig értéket is terem. Ha kötelességtudatból teszi, amit tesz, nagyon jól teszi. Nincsen ebben semmi rossz. Nem kell várnia hozzá az érzelmet, kivált nem kell érte tennie, erre törekednie. Hiszen nem érzelmeket vár tőlünk Isten, hanem valóságos odaadást. Ami könnyebb, ha van hozzá érzelmi töltet, de ismétlem, nem biztos, hogy az a jobb. A tanácsom, tehát, hogy folytassa most ezt az életszakaszt így tovább. A hála és a bűnbánat továbbra is legyen ott az imáiban. Ilyenkor egyébként segít, ha több szertartásra elmegy, többször ott van a templomban, a közös imádságokon. A testvérek, különösképp a szentek imádsága pótolhatja azt, ami most - úgy érzi - az ön szívéből hiányzik.

Ha jól értem, egy korábbi, már lezárult kapcsolatról van szó. Az bizonyos, hogy az illetővel már nincs dolga, vele kapcsolatban nincs feladata. Még azt is szoktam tanácsolni - bármily meglepő -, hogy jobb, ha nem is imádkozik érte. Azaz ne hordozza tovább érzelmeiben azt az embert, akitől elváltak az útjaik. Hasonlót javaslok erre a kérdésére is. Nem vagyok biztos abban, hogy már azonnal képes lesz levonni fontos tanulságokat. Ezekhöz általában hosszabb időre van szükség. Ha a másik ember magatartásában tapasztalat őszintétlenséget, s erre később jött rá, nincs vele dolga. Ez az ő felelőssége volt. Emiatt nem szabad, hogy óvatosabb próbáljon lenni, főként nem gyanakvóbb. A következő kapcsolatba is bizalommal lépjen be, keresse benne életének jövendő párját, akivel majd összeköthetik az életüket. Ne vetítsen rá semmit a következő kapcsolatra az előzőből. Más lesz. A személy is, a vele való kapcsolata is. Ha azonban az Ön saját magatartását vizsgálja, s esetleg abban tapasztalt őszintétlenséget, mely később tudatosodott, ez viszont a párkapcsolattól függetlenül is megdolgozandó feladat. Ezzel meg ne várjon a következő kapcsolatig. Amit egyedül megél, azt éli meg a párkapcsolatban is. Ha erről van szó - nem tudom, jól értettem-e a levelét - akkor tudatosan törekedjék arra, hogy a gondolatai, a szavai és a tettei mindig összhangban legyenek. Kérje ehhöz Isten mindenható erejét is, és erre figyeljen a hétköznapokban, az egészen kicsi, hétköznapi helyzetekben is. Gyakorolja be kicsiben, amit majd nagyobb, jelentősebb dolgokban is meg kell valósítania, az őszinteséget!

Minden görögkatolikus könyv- és kegytárgyboltunkban kapható. Budapest, Molnár u. 3., Debrecen, Petőfi tér 9., Miskolc, Szeles u. 35., Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.

Nem, az Ön baleseti sérülései nem lesznek ott a föltámadt testén. Hogy pontosan milyen is lesz majd az a test, azt nem tudjuk, de az egészen bizonyos, hogy ott már minden tökéletes lesz, a testünk is, a lelkünk is. Nem lehet azt gondolni, hogy aki idős korában hal meg, az a megöregedett testével volna ott, vagy aki gyermekkorában hal meg, az meg gyerekként. Jézus föltámadása egészen más volt, mint a miénk. A föltámadt testén látható öt seb - tehát vélhetően nem minden korbácsütés és töviskoszorú szúrásának a nyoma! - inkább jel volt, üzenet.

Nagyon nehéz helyzet. Jézusnak az a furcsa tanácsa jut eszembe, hogy legyetek szelídek mint a galambok és okosak, mint a kígyók (Mt 10,16). A szelídséget ne adják föl, arra újra és újra nagy erővel törekedni kell. De álljanak is ki bátran, félelem nélkül az érdekeikért, az igazság és jogosság birtoklása adjon erőt, hogy képviseljék azt. Nem tudják fölfalni, tönkretenni Önöket, csak ha hagyják. De ez kettőt jelent. Az egyik az okosság, álljanak ki az érdekeikért, a másik, hogy nem hagyhatják, hogy ezek a külső támadások a lelkükig érjenek. A türelem minket gyógyít, belső feloldódást szül. De csak, ha Krisztusban éljük meg a türelmet, tehát nem csupán magukra erőltetve, a kirobbanásokat elfojtva. Legyen bátrak az összeütközésben. Ne bántóak, hanem bátrak. Szelídek, de határozottak. Természetesen imádkozzanak is értük, és kérjék a Mindenhatót is az életük helyes irányban maradására. Mindenből lehet áldás - higgyenek ebben!

Ismereteim szerint a római katolikus rítusban többféle vízszentelési szertartás van, amelyből lehet választani. (Igaz, a görögkatolikusban is. Augusztus 2-án is van, az un. makkabeusi vízszentelés, az egy kicsit rövidebb változat.) Mostanában a római katolikusoknál gyakran a rövidebb változatot szokták alkalmazni, de néhol szívesen végzik a jóval hosszabb szertartást is. Ők ennél a nagyobb szertartásnál is használnak sót. Szép imádság fűződik hozzá, és az áldó ima az ószövetségi aktusra utal, amikor Elizeus sót tett a vízbe, s ezzel vált az ihatóvá (2Kir 2, 19-22). Annak valóban van egyfajta titokzatossága, hogy a görögkatolikus vízszentelés után ez a víz nem romlik meg, sok év múlva is friss, iható marad az üvegben. Papgyerekek szívesen kísérleteznek ezzel. Én ugyan nem vagyok papgyerek, de magam is megtapasztaltam ezt az érdekes jelenséget.

A szénpogácsa meggyújtásakor, 1-2 percig még érezhető annak a gyúanyagnak a kellemetlen szaga, amely könnyűvé teszi a szén izzítását. Ezért jobb, ha a szénpogácsát nem a templomtérben gyújtjuk meg, hanem az emberektől kicsit távolabb. A tömjén az illattól függetlenül is többféle lehet. Vannak természetes alapú gyanták és vannak kémiai alapúak. Úgy tudom, hogy csak ez utóbbi szokott irritáló hatású lenni. Budapesten, a Molnár u. 3. szám alatt található a Szent Atanáz könyv- és kegytárgyboltunk. Ott lehet nagyon finom illatú és jó minőségű tömjéneket kapni.

Nem, nem igaz. Isten, amikor megbocsát, akkor minden bűnünket elfelejti. Isten bocsánata nem olyan mint az emberé, hogy még a legjobb szándékkal is ott marad az emlékében a rossz élmény. Pl. ha valakit súlyosan megbántottak, megkárosítottak, s utána igyekszik az illetőnek megbocsátani, azért óhatatlanul is ottmarad az emlékében, hogy ez az ember valamikor rosszat tett nekem. Isten nem ilyen. Amikor ő megbocsát, akkor ezzel el is törli a bűneinket. Ami megmarad, az a mi emlékünk, a mi saját önvádunk, amitől nehezen tudunk szabadulni. Meg kell értenünk Isten végtelen és kimeríthetetlen szeretetét. Ő semmi szemrehányást nem tesz nekünk, nem veszi elő sohasem a vétkeinket. Ez hitünk egyik sarkalatos pontja, hogy ezt el tudom-e hinni, el tudom-e fogadni. Szóval, egyetlen szentgyónással mindent helyre tehet. Pontosabban, Isten már helyre tett mindent, Önnek csak együtt kell élnie ezzel az irgalommal, s továbbra is ebbe a végtelen szeretetbe kell kapaszkodnia. No, csak bátran!

Előbb a lélektani fölvetésére válaszolok. Jogosnak tartom azt a megjegyzését, hogy az érzékenység, így a túlérzékenység is egy jellemvonás, a személyiségünk része. De mint minden jó és rossz tulajdonságunkat, amelyet örököltünk, tudunk jóra és rosszra is használni. Erre Ön is utalt, nagyon helyesen. Ugyanis ha valaki érzékenyebb lélek, ez azt is jelenti, hogy érzékenyebben reagál a világ és más emberek dolgaira. Ezzel mindenképpen hasznára lehet másoknak. Fontos azonban azt is látni, hogy az érzékenység nem azonos a sértődékenységgel. Az érzékenység jellemvonás, a megsértődés viszont cselekedet, s aki gyakran megsértődik, azt mondjuk sértődékenynek. Aki érzékeny lélek, annak keményebb munkával kell megtanulnia kezelnie ezeket az érzéseit, és ha ilyen jellemvonása van is - amit, ismétlem, lehet jóra és rosszra is fordítani - az nem jogosítja föl őt arra az önzésre, hogy a rossz érzéseit, sebzett lelkiállapotát másokra is rávetítse. Lehet úgy megbántódni belülről, hogy azt senki nem veszi észre. Nem az érzés elfojtásáról beszélek, mert az visszaüt, hanem annak helyes kezeléséről. Ez idővel nagyon jól megtanulható. Legalábbis annak, aki akarja, aki a saját tulajdonságait igyekszik nemesíteni, mások javára fordítani. Ön is írja, hogy a sebzettségéből védekezési mechanizmus indul be. Ez érthető, de nem helyes, nem célravezető. Nem védekezni kell, hanem előre menni, az adott helyzetet jól, helyesen kezelni. Akkor lesz a sebzettségből erő, az érzékenységből finom lelkűség. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, ez a védekezési mechanizmusa zárta be a kaput Ön előtt az Egyház, és bizonyos mértékben Isten felé is. Hosszú utat tett meg idáig. Az a jó hírem, hogy ha hosszú időn át rossz irányba menetelt is, nem kell azon föltétlenül visszagyalogolni. Isten tud egy sokkal rövidebb utat az Ön szívéhöz. Azzal, hogy megírta ezt a levelet, és figyelmes lélekkel olvassa ezeket a gondolatokat, valójában már megtette az első lépéseket Isten felé. Az ugyanis nem elég, ha elhiszi a létét. Ez még nem hit. Önnek arra van szüksége, hogy fedezze föl Istent a saját életében, a saját szívében. Tekintsen csak mélyen oda bele! Nemde most is ott van Isten, csak már jó ideje nem figyel rá. Azt tanácsolom, hogy adjon önmagának egy jó adag csöndet. Vagy otthon a szobájában, vagy a természetben, vagy legjobb talán egy templomban. Hallgasson el, ne kergesse tovább az annyiszor végigjárt gondolatokat, hanem figyeljen a szíve legbenső hangjára. Meglepő dolgot fog tapasztalni... Én is imádkozom Önért, hogy ez a régóta várt fordulat mihamarabb bekövetkezzék.

Érdekes kérdés. Nem mondom, hogy fölösleges ezen gondolkodni, de azt mondhatom, hogy biztos választ nem fogunk rá találni. Annál is inkább, mert nagy valószínűséggel inkább jelképes beszédről lehet szó. A betlehemi történet népies feldolgozása nem véletlenül egészíti ki az eseményt azzal, hogy a pásztorok is hoztak ajándékot, ugyanis ők sokkal hasznosabb dolgokkal örvendeztethették meg a gyermeket és szüleit, tejet, sajtot, báránykát adnak át. Ez, természetesen a fantázia része, hiszen erről egyáltalán nem szól a Szentírás, mégis szeretjük jól kiszínezni, s nem állunk messze a valóságtól, ha ilyen képekkel tesszük gazdagabbá a születéstörténetet. Az arany és tömjén meg a mirha ebben a környezetben igazán nem bizonyulhattak hasznos ajándékoknak. Még az arannyal is lehetett volna bajuk, hiszen szegény emberek kezébe ilyesmi akkor nemigen kerülhetett. De a tömjénnel meg a mirhával végképp nem tudtak volna mit kezdeni. Ha jelképes beszéd, akkor már sokkal jobban értjük, és sok egyházatya így is magyarázta, hogy ez a három különleges ajándék Jézusnak, az Isten-embernek különlegességére utal. Az arany a királynak, a tömjén az Istennek, a mirha a (később halotti leplekbe burkolt) embernek járt. Ám ez is egy az elképzelések közül. A kérdések nyitva maradnak, lehet rajta tovább gondolkodni. Ami a lényeg, hogy magának karácsonynak, a megtestesülésnek a titkához vezessenek közelebb ezek a töprengő gondolatok, és ne vigyék el figyelmünket a lényegről.

Én azt tanácsolom, ne töprengjen azon, ne próbálja mérlegelni, hogy majd Jézus hogyan tekint Önre az utolsó ítéletkor. Két ok miatt. Egyrészt egyáltalán nem tudja most fölmérni, hogy milyen állapotban lesz majd akkor. Lehet, most úgy érzi, jó ideje már, hogy egyre inkább előre haladt a keresztény életben, de semmi garancia nincs arra, hogy ez idővel szépen, lineárisan folytatódni fog. Nem tudja, hogy Ön hogyan fog akkor Jézus elé állni. A másik ok, amiért nem érdemes ezen töprengeni, hogy nem fogja tudni Jézus tekintetét, hogy ő milyen szemmel néz majd Önre. Lehet, szépen elképzeljük, hogy igazságos lesz vagy irgalmas, szerető vagy kemény, de ezekből semmi sem igaz. Nincs elképzelésünk Istenről, kivált nem az ítélőszéken ülő Istenről. Ez felesleges képzelgés, nincs rá fogalmunk, képünk, messze túlhaladja minden értelmi képességünket. Ráadásul, és ez a harmadik ok, nekünk nem a múltat kell fürkésznünk, hogy akkor milyen leszek, milyen lesz Jézus velem, hanem a jelenben kell élnünk. A jelenben kell látnunk önmagunkat és figyelnünk Jézus tekintetére. A hittel imádkozó ember tudja, hogy Isten végtelenül irgalmas. Nagyon jó vele lenni, boldogító a közelsége. Ha a jelent nézem, akkor látom a feladataimat és látom a hiányosságaimat is. Ha a jelent nézem, akkor van tapasztalatom arról, hogy hogyan segít meg Isten, vagy akár hogyan tesz próbára egy-egy nehézségen keresztül. Ezt tudom Önnek leginkább tanácsolni, hogy felejtse el ezt a jövőről, a jövőben Jézussal való találkozásról való meddő gondolatát. Ismerje föl, hogy ez nem más, mint kísértés, a jelen feladatairól való figyelemelterelés. A másik fontos tanácsom, hogy mindenképp legyen valaki lelki atya, akivel ezekről a dolgokról beszélgetni tud. Sok fontos dolgot is fölvet, ez nagyon jó, de csak akkor tud a helyes keretek között maradni, ha van, aki segít ebben Önnek, és nem egyedül bóklászik a sok hiábavaló gondolat sűrűjében.

Mint utólag kiderült, a Duna-szentelés, bár szép szertartás volt, mégsem tudott olyan emelkedett lenni a hatalmas eső miatt. Úgyhogy amondó vagyok, egyet se búsuljon azért, hogy erről most lemaradt. Jövőre január 6-ka szombatra esik, akkor majd könnyebben el fog tudni menni erre a különösen is nagyon szép szertartásra. Remélem, a szabad napját azért hasznosan tudta tölteni. Ez mindig rajtunk múlik, nem a körülményeken.

Biztos, hogy nem szabad komolyan venni az efféle üzeneteket. Hogy mennyire valós személy áll mögötte, azt sem lehet tudni. Bárki bármilyen képet fel tud tenni az oldalára. Ez még egyáltalán nem hitelesíti a kilétét. Viszont az átküldött üzenet teljesen leleplező. Olyan állítást közöl, ami egyszerűen képtelenség. A teljes ismeretlenségből éppen az Ön személyét mutatja meg az Úr, s hamar üzen is, hogy fizessen valamekkora összeget. Ez nyilvánvaló csalás, nem szabad vele foglalkozni.

Könyveket írtak már arról, hogyan kell végezni a Jézus-imát. Ugyanakkor rejtély marad, hogy hogyan kell jól imádkozni, illetve kinek-kinek saját módja, módszere van erre. Annyit mondhatok, hogy nem kell olyan rendszert keresni benne, mint a rózsafüzér használatában. Tehát minden szemre ugyanazt a fohászt mondjuk, nincs különbség. Ez talán azért is lehet fontos, mert az egész ima végtelenül egyszerű. Nem kell számolgatni, nem kell a rendjére odafigyelni. A kezünk éppen segíthet a morzsolásban, de a lényeg, hogy minél inkább kikapcsoljuk a világ dolgaihoz kapcsolódó értelmünket, és minél jobban kinyissuk az Isten világához kapcsolódó szívünket. Lehet egyetlen keresztvetéssel kezdeni, lehet elmondani előtte a Mennyei Király... Szentlélekhöz szóló imádságot vagy bármi mást, vagy akár közvetlenül elkezdeni a sokat ismételt fohászt: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Erre sincsen szabály.

Nincs erre kidolgozott szabály. Talán a legkézenfekvőbb, ha akkor indulnak el a hívek, amikor erre a diakónustól vagy paptól felszólítást kapnak: "Istenfélelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek!" De ha valaki már hamarabb elindul és odaáll a királyi ajtó elé, az sem baj, biztos, hogy nem kell rászólnunk, hogy elkapkodta a dolgot.