Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennyolc meg tizenkilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem,hogy a gonosz ismeri a gondolatainkat, belelát a fejünkbe? Úgy gondolom,hogy csak Isten mindenható,és csak Neki van erre hatalma.
Nem, a gonosz nem lát bele a fejünkbe, nem ismeri a gondolatainkat. Viszont iszonyúan eszes, sok mindent ki tud következtetni. Nem lehet túljárni az eszén. Ezért nem is szabad vele sem parolázni, sem lepaktálni semmilyen értelemben. Mert egészen biztosan az ember húzza a rövidebbet. Vagy elutasítani kell, vagy ha erre sincs ereje az embernek, akkor az Úrhoz kiáltani, őrá fölnézni, őbelé kapaszkodni. Akkor nem lehet semmi baj. Persze, félni sem kell a gonosztól, mert nincs fölöttünk semmi hatalma, csak annyi, amennyit mi adunk neki, azzal, ha beengedjük.
Feltámadt Krisztus! Mit lehet tudni a három isteni erényről, mik a főbb gondolatok?
A hit, remény és szeretet három olyan adottság, lehetőség, feladat, amelyet nem lehet túlzásba vinni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy megtérésem előtt a beteg gyermekem energetikai kezelésekre hordtam, hogy hátha meg gyógyul, ezzel őt a gonosznak kiszolgáltattam?Ha igen akkor hogy szabadulhat meg?
Mindenekelőtt legyen nagyon hálás a megtéréséért. Bízom abban, hogy azóta rendszeresen él a szentségekkel. Bátorítom is erre. Mert ha így van, akkor a rendszeres kegyelmi és lelkiélet sokat fog segíteni a gyermekén is. Ha ez az energetikai kezelés valami okkult módszer, akkor annyi bizonyos, hogy többet olyan helyre ne vigye a gyermekét. Igen, aki ilyet tesz, az saját magát könnyű prédává teszi a gonosz számára. De a megtérése kiemeli Önt és a gyermekét is ebből. Ha tud imádkozni, a szentségek által élő kapcsolata van Krisztussal, akkor imájával a gyermekén is sokat fog tudni segíteni. Nem csak a betegségén, hanem sokkal inkább a lelkiállapotán. Nem is szükséges, hogy célirányosan a gyermekéért imádkozzék. Az a fontos, hogy élő kapcsolatot tartson az Úrral. Akkor bármi is történt korábban, a Mindenható mindet a javára, a javukra fordítja.
Kedves Lelkiatya! Örömmel vennénk, ha segítene nekünk abban, hogy hogyan érdemes erről gondolkodnunk, én nagyon sok mindenben egyetértek Demkó Balázs atya írásával. De nem biztos, hogy helyesen gondolkodom. Elmélkedés az online liturgiáról Mostanában lehet olvasni az interneten a koronavírus okozta zavar ?áldásairól?, hogy lelassul felpörgetett életünk, a családok többet lehetnek együtt... Miközben van ilyen hozadéka a világjárványnak, kevésbé áldásos gyakorlat honosodik meg Egyházunkban a szükség miatt. Az internet egy virtuális, ál-világot kínál fel az életben, ugyanakkor az Egyház számára is biztosít lehetőséget, hogy híveink bekapcsolódjanak a szertartásokba, amíg az összegyülekezésre vonatkozó tilalom fel nem oldódik. Miközben arra buzdítanak bennünket, hogy vegyünk részt a Szent Liturgián online, mint gyakorló pap, mégis legszívesebben óvva inteném ettől híveimet. Inkább az online ?valóságtól? távolabb, monitor és TV elől félrevonulva imádkozzanak ikonok előtt! Tartok ugyanis attól, hogy egy virtuális vallásosság születik, és gyakorlattá válik. Nem szeretném, ha születne egy görögkatolikus cybervallás, ami életünk része lesz. Nem szeretném, ha az Egyház egy stand lenne a hazugság, rém- és állhír, és ezer féle káromló elektronikus termékkel teli világpiacon. Az Egyház, és különösen a Szent Liturgia, nem fogyasztási termék, de az online liturgia, templomlátogatás nélkül, az. Elismerem azt a tényt, amely szerint elkerülhetetlen, hogy ne legyen fent az Egyház a világhálón, de ha ott jelen is van, nem lenne szabad hitünk szent titkait ennyire kitárni, be nem avatott tömegek előtt gyöngyeinket csörgetni. A világháló így miattunk is spirituális adottságokkal rendelkező hely lesz, miközben szenvedünk és harcolunk a családban azért, hogy gyerekeink túlzott internet és telefonfüggőségét visszaszorítsuk, és minden területen a valódi, személyes jelenlétet, élményt, átélést hangsúlyozzuk. Mostanában vasárnap nem templomba megyünk, hanem online bekapcsolódhatunk a nekünk legszebben szóló templomi szertartások virtuális helyszíneibe. Onnan nézzük, ahonnan a legmegfelelőbb: a konyhából, a nappaliból vagy a dolgozószobából. Ezekben a napokban megszületnek a virtuális vallásgyakorlás formái. Félő, hogy ezáltal változni fog az Istennel és a transzcendenciával való kapcsolatunk is. De milyen irányba? A digitális kultúra igényt tart arra, hogy nyitottá tegyen bennünket a tudásra és új kapcsolatokra. Ugyanakkor egy bizonyos ?kapcsolati háló? nagysága fölött már csak felszínes kommunikációra lesz lehetőség, ami mégis sok időt elvesz és gyorsítja életünket. Engem még nem győzött meg az online világ pozitív hozadéka, minden előnyével együtt, de ami most történik az összegyülekezés helyett, az kifejezetten megijeszt. Nemrég az online szertartásnézés kapcsán valaki azt mondta nekem, hogy amikor a pap áldást ad, ő is keresztet vet, mint a templomban. Szép. De nincs a templomban! Ha pedig az áldás a monitoron keresztül is hat, akkor miért ne lehetne scypon gyónni...? Abba az illúzióba eshetünk, hogy a szent és a vallás csupán egy kattintásnyira van tőlünk. Az internet amúgy is úgy működik, mint egy szupermarket, amely immár házunkba viszi a püspöki liturgiát. De ne feledjünk el egy fontos dolgot: az ember nem valós lelki szükségletei, hanem kielégítendő igényei szerint meríthet a világhálóról! Vagyis lassan megkopik az a képessége, mellyel felismeri, hogy lelkének mi az igazi szükséglete. Mert online nem lehet áldozni! Azzal ámíthatja magát bárki, hogy a szent a ?globális fogyasztó? rendelkezésére áll, éppen akkor, amikor annak szüksége van rá. A nép nélkül végzett parókiális gyakorlat másik szomorúsága éppen az, amikor a templomba el nem jövő hívő a bolt előtt beszélgetve a következőt mondja a papjának: ?Micsoda szép liturgiát láttunk vasárnap a máriapócsi templomból közvetítve!? A virtuális liturgia ezerszer elérhetőbb és könnyebb. Hozzá tenném, olyan mintha.... valóságos lenne. És milyen a valóság? A helyi közösség temploma ütött-kopott, vagy van kántor, vagy nincs. Ki kell takarítani, hideg, vagy túl meleg, messze van, el kell odáig menni. Fel is kell öltözni. Ráadásul nem szeretünk ott mindenkit, akivel a templomban találkozunk. A közösség a valóságban egészen más, mint a facebook csoportban. Az interneten könnyen lehet megnyílni a bizalomra. Nap mint nap láthatjuk, hogy emberek olyan dolgokat mondanak el (osztanak meg) magukról könnyen, amelyeket csak nehezen mesélne el egy hétköznapi helyzetben, vagy a Szent Liturgia után a templom előtt. Döbbenten látom, hogy a virtuális világ, az úgynevezett cybertér, nem fagyos, hanem érzelmileg meleg, otthonos hely. Amint megszakítjuk az internetet, kilépünk a virtuális világból, lezárhatjuk. Azt látom, hogy a személyes jelenléttel szemben a közösségi hálók nem egyének, hanem egyének közötti kapcsolatok összessége. Nem a ?jelenlét? a kulcsszó, hanem a ?kapcsolat?. Így lesz valaki facebook-os ember 200 ismerőssel, de a valóságban, amikor virtuális kapcsolatai nélkül van jelen, magányos ember. A valóságban a közösség mindig igényel áldozatot és elkötelezettséget. A virtuális világ ilyesmivel nem terheli meg az embert. XVI. Benedek pápa írta, hogy ?amikor valaki megszállottan vágyik a virtuális kapcsolatra, akkor ennek következménye odáig mehet, hogy az ember elszigetelődik, megszakítva a valós társadalmi érintkezéseket. Végül ez zavarokat okoz a pihenés, az elcsendesülési és az elmélyülési szokásaiban, amelyek viszont szükségesek az egészséges ember fejlődéséhez.?* Az Egyház döntően közösség. Nem létezik közösség nélkül Egyház. Amikor pedig üres templomban végzi a püspök vagy pap a Szent Liturgiát, nem teljesíti be maradéktalanul Isten akaratát, mert az összegyülekezett Egyház, az Krisztus testének képe. Ennek a testnek a feje Krisztus, a Szent Liturgiára összegyülekező Egyház fejének képmása a püspök vagy a pap. A pap áll a közösség élén, ő vezeti, és éppen ez a főség alkotja meg a keresztények csoportjából az ajándékok teljességét bíró Egyház gyülekezetét.** Amint groteszk egy fej test nélkül, annyira torzó a Szent Liturgia nép nélkül. Azért is kell imádkoznunk elkötelezetten a járvány megszűnéséért, mert a jelenleg kialakult és végzett egyházi liturgikus élet nem alkalmas hosszú távon Isten akaratát képviselni és az Ő Országát megjeleníteni. Ráadásul az ?online realitás? fellazíthatja az egyházközségek közösségi életét, sekélyessé teheti, rosszabb esetben, megszüntetheti. Befejezésként idéznék, hosszabban, Alexander Schmemann csodálatos liturgiamagyarázatából egy ide vonatkozó rövid részt: ?A liturgia a gyülekezet szentsége. Krisztus azért jött, ?hogy Isten szétszóródott gyermekeit összegyűjtse.? (Jn 11, 52) Az Eucharisztia kezdettől fogva megjelenítette és megvalósította Isten Krisztus által és Krisztusban egybegyűlt új népének egységét. Határozottan tudatosítanunk kell magunkban, hogy a templomba nem azért megyünk, hogy egyénileg imádkozzunk, hanem mint Egyház összegyűljünk. Maga a látható templom csak képe annak a nem kézzel épített templomnak, amelynek jelzésére szolgál. Az Egyház összegyülekezése ezért valóban az első liturgikus cselekmény, az egész liturgia alapja, s ha valaki ezt nem fogja föl, nem képes megérteni az istentisztelet többi részét sem. Amikor azt mondom, hogy a templomba megyek, akkor ez azt jelenti, hogy a hívők gyülekezetébe megyek, mégpedig azért, hogy velük együtt megalkossam az Egyházat, hogy azzá legyek, amivé keresztelésem napján lettem, azaz a szó legteljesebb, abszolút értelmében Krisztus testének tagjává. ?Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai? ? mondja az apostol (1Kor 12, 27). Megyek, hogy kinyilvánítsam és megvalósítsam tagságomat, hogy megmutassam és tanúsítsam Isten és a világ előtt Isten megvalósult Országának Misztériumát?.*** *XVI. Benedek: Új technológiák, új kapcsolatok - üzenete a tömegtájékoztatás 43. világnapjára (2009.) ** Alexander Schmemann Eucharisztia 34. oldal
Kétségtelen, elgondolkodtató sorokat olvashatunk az Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség oldalán. De ha jól értem, ez inkább töprengés, amely fölhívja a figyelmet az esetleges veszélyekre. Nem arról állásfoglalás, hogy ne kövessük a világhálón keresztül a szertartásokat, hanem éppen arra mutat rá, hogy ez nem lehet végső, később is rögzíthető megoldás. Mindezekben teljesen igaza van. Ellenvetésül talán azt lehet fölvetni, hogy az ember mégiscsak vágyik a valóságos kapcsolatokra is. Kétségtelen tény, hogy ez a virtuális világ teljesen elhatalmasodott rajtunk, szinte egy új generáció születik, akik számára mindez azért természetes, mert ők ebbe születnek bele. De mégis, amíg ember az ember, addig szüksége van valós kapcsolatokra, érintésre, igazi találkozásokra. Ha jól szervezzük meg ezt a mostani világhálós egyházi életet - amely azért mégsem virtuális, hanem csupán a leszűkített lehetőségekben megvalósítható élet -, akkor ezzel továbbra is erősíthetjük azt, hogy mennyire szükségünk van egymásra, mennyire szükségünk van az Istenre. Tehát nem tartom rossznak, ha valaki otthonról, a szobájából követi a szertartásokat, kivált, ha együtt is énekel a távoli templomban lévőkkel, ha meghajol, ha keresztet vet. Ez számára valóságos imádság. De tény, hogy ebbe nem szabad belekényelmesednünk. S már most gondolkodnunk kell azon, hogy a vészhelyzet elmúltával hogyan fogjuk még buzgóbbá, még odaadóbbá tenni keresztény életünket. Ha jól csináljuk, a mostani helyzet is ehhöz segíthet hozzá.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy ebben a helyzetben van gyónásra lehetőség Máriapócson? Természetesen a szükséges óvintézkedések betartása mellett. Ha igen, akkor mikor és hogyan tudok egy atyát elérni. Előre is nagyon szépen köszönöm!
Minden liturgia alatt van egy áldozópap, aki kész fogadni a gyónókat. Maszkot is tud adni, ha valaki anélkül érkezne. A központi számok bármelyikén (iroda: 42 385142, zarándokház: 42 585 020), vagy emailben is lehet egyeztetni (pocskegyhely@gmail.com). Minden pap személyes telefonszáma is megtalálható a kegyhely facebook oldalán: Máriapócs Nemzeti Kegyhely. Használjuk ki ezt a lehetőséget!
Kedves lelkiatya, teljesen Istennek tetsző életet szeretnék élni. Szeretnék sokkal jobban és többet és figyelmesebben imádkozni. Most ismerkedtem meg a zsolozsmával, ami nagyon tetszik e mellett a napi 1 tized rózsafüzér és az irgalmasság rózsafüzér imát terveztem be. Mit gondol nem kevés? Mennyi az ideális ima mennyiség és ima idő? Szeretném a napomat úgy felépíteni, hogy egész nap Isten legyen velem. Reggel:1 tized rózsafüzér és a zsolozsma olvasmányos ima órája a reggeli dicsérettel, délelőtt:a délelőtti ima óra, délben:a déli ima óra, délután :irgalmasság rózsafüzér és a délutáni zsolozsma, este:a kompletorium. Ajánlották a Jézus imát is, azt mikor szokták mondani? Mit gondol? Hogyan változtatna? Sokszor elkalandozik a figyelmem hogy lehet ezt elkerülni? Emellett szeretném a biblia olvasást is elkezdeni, mit javasol, mely részt érdemes első körben olvasni? Válaszát előre is köszönöm:Piroska
Kedves Piroska! Mindenképp nagyon dicséretes ez a lelkesedése és elszántsága, mellyel szeretné a napját az imarendhöz igazítani. Amit itt leírt, az egy szerzetesnek is dicséretére válna. Nem tudom, mennyit enged meg Önnek a munkája, az életkörülményei. Nyilván ezektől is függ, hiszen az életállapotbeli kötelességeinket nem hanyagolhatjuk el. Ezért is jó a szerzetesnek, mert annak elsődleges életállapotbeli kötelessége az imádság. Ha eddig nem volt ennyire intenzív az imaélete, akkor azt javaslom, hogy csak szépen lassan bővítse azt. Ahogy eddig volt, azt egészítse ki valamivel. Leginkább a szentírásolvasást javaslom. Tehát amit eddig imádkozott, azt tartsa meg és csak egy valamivel bővítse, mondjuk, a napi szentírásolvasással. Erre összpontosítson! A szakasz elolvasása után szánjon több időt is arra, hogy újra meg újra elolvassa, elgondolkodik rajta. Majd abból merítve imádkozzék a saját szavaival. Legelőször tehát ezt a bővítést javaslom. Emellé esetleg valamelyik kis imaórát még bele lehet venni. Ha este olvassa a Szentírást, akkor reggel vagy délelőtt, ha délelőtt olvassa a Bibliát, akkor fordítva. Első körben az Újszövetséget javaslom elolvasni elejétől a végéig. Vagy lehet kezdeni - főként most, a húsvéti időben - az Apostolok Cselekedeteivel, majd utána az apostoli levelekkel, majd a 4 evangéliummal. Mindezek mellett pedig még mondhatja a Jézus imát: "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!" Ha ezt ismételgeti a napi teendői között, s igyekszik is az Úrra figyelni, akit megszólít ezzel a fohásszal, akkor megint sokat tett, hogy rátaláljon az állandó isteni jelenlétre. Legalább egy fél évi ilyen jellegű bővítés után vállalkozzék csak arra, hogy tovább növeli a napi imaadagot. Fontos még az is, hogy legyen lelkivezetője vagy legalábbis állandó gyóntatója. Az imádság útján nem szabad egyedül elindulni, mert könnyen eltévedhet az ember. Tehát lassan emelje a napi imaadagot, ne egyszerre. Ez olyan, mint a testedzés. Ha egyszerre túl sokat vállalna, akkor akár meg is betegedhet tőle, és hamar kénytelen volna abbahagyni. Vagy még jobb példa a böjt. Ha valaki szeretne komolyan böjtölni, annak sem szabad ezt egyszerre nagy léptékkel elkezdeni, mert belebeteghet, és abba kellene hagynia. Az atyák mindig figyelmeztettek minket a helyes mértékre, az arany középút megtartására.
Feltámadt Krisztus! Tisztelt Lelkiatya, hogy viszonyul a katolikus egyház a Szent Tűzhöz? Elismeri Isten valóságos csodájának?
A Jeruzsálemben nagyszombaton fölgyulladó lángra gondol? Tudomásom szerint nincs róla hivatalos állásfoglalás.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérni hogy imádkozzunk együtt anyukám ért hogy ki tudjon jönni az okkultizmus bűnéből. Piroska
Ez a fajta nem űzhető ki másként csak imádság és böjt hatására. Javaslom, kedves Piroska, hogy minden nap mondjon el egy imát a Szentlélekhöz és fogadjon valamilyen böjtöt. Én is csatlakozom az imához is meg a böjthöz is. Bízzunk a Mindenhatóban, az ő végtelen hatalmában és szeretetében!
Feltámadt Krisztus! A kérdésem az, hogy van-e olyan határ (és, ha van, mi az), amit egy házasságban egy házastársnak még el kell tűrnie? Köszönettel: T.
Kedves T.! Sajnos, ki kell mondani, hogy elég nagy baj, ha az egyik félnek ilyen kérdést kell föltennie. A házasságban a szexuális együttlét kölcsönös egymásra figyelést igényel. Mégpedig nagyon odaadó, érzékeny egymásra figyelést. Valójában mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a másiknak kedvezzen. Az Ön által megfogalmazott kérdés azt rejti magában, hogy szinte mindig, vagy talán mindig is csak az egyik fél alkalmazkodik, a másik pedig parancsol, irányít. Márpedig ebben az is benne rejlik, hogy ez esetben az utóbbi csak a maga örömét keresi, még akár olyan áron is, hogy a másik akaratát megerőszakolja. Szándékosan használom ezt a szót, mert ilyenkor sajnos szexuálisan is erről van szó. Igen, van olyan határ, amit a házastárs már nem tűrhet el. De ez elsősorban nem fizikai határ: "ezt még igen, azt már nem", hanem sokkal inkább lelki határ, amely a személyiséget is érinti. Minden megengedett a házastársi szexuális életben, amely a kölcsönös szeretet kifejezője, de semmi olyannak nincs helye, amely csak az egyik élvezetét szolgálja tekintet nélkül a másik hozzáállására. Persze, ez azt is jelenti, hogy mindkettőnek kell gyakorolnia az önmérsékletet is. Az is önzés, ha valaki rendszeresen elutasítja a másik közeledését csak arra hivatkozva, hogy neki most nincs kedve. Egymásnak adják a házasfelek az figyelmüket, szeretetüket, testüket, lelküket. Ezt egyébként folyamatosan tanulni kell. Ezért van az, hogy a jó házasságban 20-30 évi házasság után jobban megy a szexuális élet, mint az első években. Ez tehát egy nagyon jó hír, mert azt jelenti, hogy ebben is lehet előre haladni, hogy az idővel ez is egyre jobb lehet. Persze, ez akkor van így - a jó házasságról beszélek -, amikor nem csak a testi együttlétben, hanem a közös életük minden részletében figyelnek egymásra, egymás javát, kedvét, örömét keresik.
Feltámadt Krisztus! Csak gyege mobilom van,nem bírja a mise közvetítéseket. Olvasok Szentírást,énekeskönyvet, rózsafüzért mondok. A bezártság miatt ideges vagyok, leállt a munka. Szégyellem,de csúnyát is mondtam
Ilyenkor elsősorban nem a gyenge mobilkészüléket kell jobbra cserélni, hanem az antennát élesebbre állítani. Az élő vevőkészülék ugyanis nem olyan, mint a boltban vásárolható. Az nem lesz képes többre, mint amire beprogramozták. Az élő vevőkészülék azonban olyan, mint a nem mesterséges, hanem természetes intelligencia: állandóan fejleszti magát, mégpedig természetes és nem mesterséges úton. No, de elég a képletes beszédből! Az élő vevőkészülék az Ön lelke. Az antenna a hite. A természetes intelligenciája pedig az Istennel való kapcsolata, amely állandóan fejlődik, fejlődhet, ha a lelke veszi a jeleket a hite által. Ezt a célt tűzze ki maga elé: hogy ráélestíti a hit antennáit az Istentől jövő üzenetekre. De nem mesterségesen, hanem természetesen. Nagy türelemmel, szeretettel, bizalommal, Istenre figyeléssel. Használja ki ezt a nehéz helyzetet arra, hogy fölerősödjék a hite, elmélyüljön az Isten-kapcsolata. Ismétlem, nem baj, ha nem sikerül követnie a világhálón keresztül a szertartásokat. Alighanem azért adta ezt így az Úr, mert tudja, hogy Önnek most nem annyira a telefonon való egyházi kapcsolattartásra, hanem a közvetlen isteni kapcsolattartásra van szüksége. Amikor elfogják a kétségeskedő, idegesítő gondolatok, akkor ezeket tekintse kísértésnek, amelyekkel nem érdemes, nem szabad törődni. Hagyja ott faképnél őket, és pont ilyenkor foglalkozzék az Istentől jövő gondolatokkal (Szentírás, imakönyv imái, zsoltárok, énekek, stb.) Azt megteheti, hogy célirányosan kéri is a Szentlélek erejét, hogy le tudja győzni ezeket az idegesítő, hiábavaló gondolatokat. Meglátja, ebben is fog segítséget kapni.
Kedves Lelkiatya! Ön melyik Bibliafordítást ajánlja, a Szent Jeromos vagy Szent István féle kiadást? Válaszát előre is köszönöm
Az Újszövetséget újabban Simon Tamás László bencés atya fordításában olvasom. A teljes Bibliát a Szent István féle fordításból. De a legtöbbször előveszem a többi fordítást is, például a Károli vagy a Káldi féle fordítást. Érdekes dolgok derülnek ki ezekből az egybevetésekből. A Magyar Biblia Társulat kiadványa pedig azért hasznos, mert közvetlenül a versek mellett közli a párhuzamos részeket. Ez pedig abban segít, hogy más, odatartozó szentírási részeket is könnyen ki lehessen keresni. Ebben is sokat segít a világháló, hiszen egészen egyszerűen el lehet érni ezeket a fordításokat a www.szentiras.hu címen.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha nem tudom elfogadni, hogy nincsenek misék és hogy minden megváltozott, képtelen vagyok misét nézni mert csak elsirom magam, akkor azt meg kell gyónnom mert nem tartom meg a vasárnapot? Mit tegyek hogy el tudjam fogadni a helyzetet és ne sírjak állandóan, valamint ne haragudjak a püspökünkre?
Talán XXIII. Jánoshoz fűződik a következő imádság: "Uram, adj türelmet, hogy el tudjam fogadni azt, amin nem tudok változtatni. Adj bátorságot, hogy meg tudjam változtatni azt, amit meg kell változtatnom. S végül adj bölcsességet, hogy a kettőt mindig meg tudjam különböztetni." Ilyen helyzetben föl kell mérnem, hogy mi az ami rajtam múlik, s mi az, ami nem. Hogy nem nyilvánosak a misék, ezen valószínű, csak a püspökök tudnak változtatni, illetve azok a papok, akik erre a püspöküktől fölhatalmazást kaptak. Úgy sejtem, hogy Ön egyik csoportba sem tartozik, tehát ezen változtatni nem tud. Mi az, amin tud változtatni? A saját imaélete. Azon viszont érdemes és kell is. Új helyzet állt elő, egyikünk sem akarta. Igyekszünk a helyzethöz alkalmazkodni, a lehető legjobb megoldásokat találni. Nem mindig vannak jó megoldások, és ha vannak is, nem mindig találjuk meg őket. De elfogadni a rajtunk kívül álló dolgokat nagyon fontos életbölcsesség. Babits így fogalmaz: "Bölcs belátás bízni abban, kit nem értünk." Miért is haragudnék a püspökömre? Mert úgy gondolom, nem jó döntést hozott? Biztos, hogy a helyébe én jobbat tudnék? Néha mulatságos, néha szánalmas, amikor a vezető embereknek, legyenek egyháziak vagy polgáriak tanácsokat akarnak adni, hogy hogyan kellene egy országot vagy az egyházat vezetni. Az Úr engem nem oda helyezett, akkor ne akarjak okosabb lenni az oda helyezett embernél. Tehát, hogy segíteni tudjam Önt, hogy ne sírjon és ne legyen mérges, azt tanácsolom, hogy imádkozzék az eddiginél buzgóbban. Ne a külső eszközöktől, körülményektől várja a jámbor ihletet. Más is van, aki képtelen a tévé vagy a számítógép előtt imádkozni. Akkor ne is erőltesse! Keressen más megoldást! De imádkozni kell. Nagyon kell. Nagyon sokat kell. A vasárnapi mise elhagyása - erre világos eligazítást kaptunk a Püspöki Kartól -, nem jelent bűnt. Viszont továbbra is meg kell szentelnünk az Úr napját. De nem föltétlenül a világhálón keresztül. Az nem kötelező. Lehet más módon, Szentírás olvasásával, szent énekek éneklésével, zsoltározással, más imák mondásával, stb. Ez tehát feladat, ez az, amin változtatni kell.
Tisztelt Lelkiatya! E kialakult különös helyzetben, engedélyezheti-e az Egyház, hogy bizonyos feltételek mentén elmondhassák maguk a hívek az átváltozatás szavait, hogy részesülhessenek Krisztus testéből és véréből, mint azt az Úr meghagyta nekünk? Anna
Kedves Anna! Az Eucharisztia mindig az egyház közös cselekménye. Amíg az én egyházközségem tagjai nem tudnak összegyűlni, én sem ünneplek Szent Liturgiát. Az egyház kiválasztja azokat a szolgákat, püspököket, papokat, diakónusokat, akik a közösségi ünneplést vezetik. Már amikor egybe gyűlik az egyház, Krisztus akkor jelen van, hiszen az Egyház Krisztus teste. Az pedig, hogy a kenyérben és a borban testileg is megjelenik, egy másfajta, különleges jelenlét. De a kettő alapvetően feltételezi egymást, nincs meg egyik a másik nélkül. Egyedül semmit sem tehetünk. Ilyenkor nyilván fölértékelődik az egyéni imádságunk. Lélektanilag sokat jelenthet, ha ugyanabban az időpontban imádkozunk, mint az egyházközségünk többi tagja. De teológialag ennek sincs jelentősége. Amikor az ember egyedül imádkozik, akkor is az Egyház élő tagjaként, a közösség részeként imádkozik. Tehát minden egyéni imának is van közösségi kapcsolódása. És a közösségi ima is kihat az egyénekre, akikkel egy közösségben vagyunk, még akkor is, ha éppen nem tudnak róla. Amit még megtehet ebben a rendkívüli helyzetben, hogy parókusánál/plébánosánál érdeklődhet, hogy mikor és milyen módon tud valahogyan megáldozni. Az Eucharisztiában való részesülés sem csupán Jézussal való egyesülés, hanem az egész egyházzal, kiemelten pedig a saját közösségünkkel való egységet is kifejezi és megvalósítja.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Nagyon szépen köszönjük a nagyheti és a húsvéti szertartások közvetítését ebben a korábban elképzelhetetlen helyzetben. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy mennyire hiányoznak a megszokott szertartások. A közvetítések nem pótolhatják a szentmisét, de hátha olyan emberek is bekapcsolódnak,-akár csak kíváncsiságból- akik egyébként nem szoktak templomba járni. Nem várok nyilvánosan választ, csak szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e lehetőség az interneten keresztül valami "imádság iskolája" - féle napi "kurzust" indítani, amelybe ilyen magamfajta kezdők is bekapcsolódhatnának, hogy a Húsvét fénye ne halványuljon el bennünk. Olyan jó lenne Lelkiatya vezetésével megtanulni, hogy hogyan kell a mindennapokba beépíteni az imát. Megtanulni, hogyan lehet egyre elmélyültebben imádkozni, hogyan kell átimádkozni dolgokat, hogy lehet meghallani a Jóistent. Hátha sokan bekapcsolódnának. Jó lenne egy ilyen közösséghez tartozni, amit az ima kapcsol össze. Ha Lelkiatya butaságnak tartja, akkor bocsánatot kérek, hogy raboltam az idejét. Köszönöm szépen. A Jóisten áldása kísérje Lelkiatya tevékenységét! Jó egészséget, sok erőt kívánok. Teréz
Kedves Teréz! Köszönöm szavait, gondolatait. Most válaszul csupán azt szeretném mondani, hogy egyre több helyről érkezik jelzés, hogy akár a világhálós közvetítéseken, akár az egyéb imádságra buzdító tanításoknak köszönhetően elkezdtek vagy újra elkezdtek családok közösen imádkozni. Ez nagyon érdekes, nagyon tanulságos. Újabb jele annak, hogy a Mindenható a legrosszabb dolgokból is ki tuda hozni a jót. Érdemes hát őrá figyelni. Jó gondolat ez az imádság-iskola is. Azt hiszem, Barsi Balázs atya már el is kezdett valami hasonlót. Kérjük a Szentlelket, hogy indítson erre alkalmas személyeket, akik ezt meg tudják tenni, és sokakat, akik ezt szívesen követik is!
Kedves Lelkiatya! Mit tegyek ha túlzottan függök más emberektől? Fontosnak tartom hogy szeressenek és így igyekszek mindenkinek a kedvében járni. De félek hogy bele esek abba a hibába hogy a szeretetem megfojtja a barátaimat pedig nem ez a célom. Nem szeretnék túl "tapadós" lenni. Ugyanakkor vannak számomra fontos barátok akikről gyakran szeretnék tudni és éreztetni velük hogy szeretem őket és fontosak nekem. Mit tanácsol?
Az őszinteséget. Beszélje meg a barátjával, barátaival ezt a kérdéskört. Kérdezzen rá, hogy nem érzik-e néha terhesnek az Ön ragaszkodását. Fejezze ki azt is, hogy Önt ebben a nagyfokú szeretet vezeti. A válaszukból megtudhatja, hogy a magatartásában van-e túlzás. Ugyanakkor jó, ha gondol arra, hogy tudjon visszafogott is lenni. A megfojtó szeretet valójában önzés, nem igazi szeretet. A szeretet figyelmes, szolgálatkész, érzékeny a másik igazi szükségletére. Törekedjék arra, hogy a szeretete önzetlen és számításmentes legyen. Például, ha azt érzi, hogy megbántódik mások hálátlanságán, fáj, amikor nem kap viszonzást, akkor ebből megtudhatja, hogy bizony önkéntelenül is számítóvá vált a szeretete. Ez fontos visszajelzés. Ezt azzal tudja orvosolni, hogy tudatosítja magában ezt ez elbillenést. Önmagát figyelmezteti, hogy itt valami eltolódott, ami mindenkinek rossz, a szeretteinek is, de Önnek is, mert már nem igazi szeretet vezeti, hanem önzés, amely mindig megkeseríti az ember lelkét. Még egy fontos tanácsom, hogy a szeretet-igényét legelsősorban az Úr Isten felé fejezze ki, tőle kérje és tőle várja a szeretetet. Persze, itt is fontos a figyelem, az érzékenység, hogy Istennel szemben se legyen önző, követelőző. De ha el tudja érni, hogy az Ön számára Isten szeretete legyen a legfontosabb, akkor ez sokat fog segíteni az emberekkel való kapcsolatában is.
    ... 5 6 7 8 9 
10
  11 12 13 14 15 ...