Nem halálos bűn. Voltaképpen egyfajta betegség okozza a szentmiséről való távol maradását. Mindazonáltal erőst bíztatom, hogy amennyire csak teheti, vegyen erőt magán, és ne maradjon el a szentmiséről. Nem azért mert bűn volna. Sőt, veheti úgy, hogy ez a betegsége miatt Önnek nem is számít bűnnek. Ne ezért törekedjék legyőzni a lelkében forrongó ellenséges erőt, hanem, mert ott van a gyógyulás. Ha meg tudja tenni a hozzá szükséges lépéseket, hogy minden rossz érzése ellenére elmegy a templomba, részesül az Eucharisztiában, ez nagyon sokat fog Önnek segíteni a lelke gyógyulása érdekében. Persze, mindehhöz kérje a Szentlélek segítő erejét is, s higgye is el, hogy megkapja. S azzal élve menjen el a szentmisére. Például menjen el hétköznap. Meglátja, akkor valami miatt könnyebb. És áldozzon is, vegye magához a mindennél hatalmasabb orvosságot. Kérésének megfelelően imádkozom is Önért, hogy legyen ereje ehhöz a nem könnyű küzdelemhöz.

Kedves Szilvi! Köszönjük a bátorító tanácsokat. Mivel azok átélt tapasztalatokból fakadnak, jóval hitelesebbek, mint az én korábbi tanácsaim. De teljesen egybecsengenek azokkal. S talán másoknak is tudott így segíteni.

Ha van rá lehetősége, jól teszi, ha meggyónja. De ha esetleg nem sikerül valami miatt, azért még ne maradjon el a szentáldozástól. Áldozzon meg vasárnap mindenképp. Az a jó, ha rendszeresen gyónik, mondjuk, havonta, s akkor az ilyen becsúszó bűnök nem terhelik annyira a lelkiismeretét.

Adja Isten, hogy kitartson elhatározásában, a meghívás iránti hűségében! Úgy sejtem, nem csak én fogok imádkozni Önért, hanem ennek az oldalnak olvasói közül majd többen is. Legyen áldott az élete és hivatása!

Azt kell megérteni, fölfogni, befogadni, elfogadni, hogy nem a bűnök távolítanak el Istentől, hanem a bűnbánat hiánya. Igaz, a bűn olyan esemény, amely megtépázza Istennel való kapcsolatunkat, de ne feledjük el, hogy a másik oldalon a mindenható és végtelen irgalmú Isten van. Akkor gondolom a bűneimet gyógyíthatatlannak, ha azt hiszem, hogy a másik oldalon hozzám hasonló, véges természetű lény van, aki ugyan próbál megbocsátani, mint az embertársaink, de mivel ők sokszor nem tudnak, meg talán magamon is azt tapasztalom, hogy sokszor nekem sem sikerül, ezért ezt vetítem rá Istenre, és azt hiszem, hogy ez neki sem lehetséges. A hit abban áll, hogy fölismerem és elismerem Isten végtelen hatalmát, befogadom az ő elképzelhetetlenül nagy szeretetét. Ő sohasem haragszik, nem sértődik meg, soha nem húzza le a rolót. Épp ellenkezőleg. Minél többet vétkezem, annál nagyobb szeretettel és irgalommal fordul felém, mert nagyon jól tudja, hogy csak így tud engem meggyógyítani, újra fölemelni. Az csak a mi emberi kivetítésünk, hogy Isten letaglóz minket a bűneink miatt. A bűn nem csak gonosz tett, hanem betegség is. A betegnek pedig gyógyulás kell. Ezt akarja adni nekünk Isten. Az a sátán kísértése, hogy nincs bocsánat, nincs menekvés, nincs remény. Épp ellenkezőleg! Mindig van bocsánat, mindig van menekvés, mindig van remény. Azt javaslom Önnek, hogy ne a bűneivel harcoljon, hanem bűneivel, azok terhével együtt forduljon Istenhöz. Ne gondolja, hogy csak akkor fordulhat hozzá, amikor letette a bűneit és valamelyest megtisztult a lelke. Ez tiszta tévedés! Hálás szívvel köszönje meg neki ezt az irgalmat, kérjen tőle bocsánatot és kérjen erőt a további küzdelemhöz. Meg fogja adni. Ha katolikus vagy ortodox, mindenképp menjen el meggyónni és hálás szívvel vegye magához az Eucharisztiát. Ez Isten fizikailag is érzékelhető ölelése, szeretetének legnagyobb jele. Érthető, hogy a nagy ellenség éppen ettől akar minket távol tartani. Ne higgyen neki! Sokkal inkább higgyen Isten hívó szavának, amely mindig, minden körülmények között keresi, hívja Önt. Higgyen ebben a csodálatos üzenetben!

Nem Istennek van szüksége különleges helyre, hanem nekünk. Ő bárhol, bármilyen körülmények között tud hozzánk szólni, csak mi nem vagyunk mindig egyformán nyitottak őrá. Ha az othonunkban kialakítunk egy sarkot, ahol ikonokat, gyertyát, mécsest helyezünk el, és rendszeresen ott imádkozunk, akkor ez segíti az Istenre figyelésünket. Nyilván nem mondhatjuk, hogy Isten ott jobban jelen van, mint a lakásunk másik helyiségeiben, azt azonban mondhatjuk, hogy ott, az imasarokban mi közelebb tudunk kerülni hozzá. Így van ez a templommal is, csak közösségi értelemben. Ráadásul ez már kétezer éves közös hagyományunk az Egyházban, hogy milyen is a templom, hogyan imádkozunk ott közösen. Ha a személyes életünkben néhány évi imagyakorlat ki tudja alakítani az imádság segítő körülményeit, akkor mennyivel inkább így van ez a 2000 év óta, szentek sokasága által megimádkozott helyekkel és körülményekkel. A templomban jelen van az egyház a maga kétezer éves hagyományvilágával, beleértve teológiát, lelkiséget, zenét, kultúrát. Így alakult ki, hogy a templom olyan hely és épület, ahol az egyház különleges módon is jelen van, ahol Isten sokkal erőteljesebben és hatékonyabban utat talál a szívünkhöz. Ezért érdemes odamenni minél gyakrabban, ott időt tölteni minél hosszabban.

A kellemetlen orvosi beavatkozástól félni nem bűn. Ez teljesen természetes jelenség. Ugyanakkor az orvosi vizsgálatot, akár a szűrővizsgálatot is halogatni vagy elutasítani már komoly felelősség kérdése. A józan mértéket kell követni ebben (is). Ha indokolt a vizsgálat, ha az orvos javasolja, akkor jobb azt elfogadni. Nem súlyos bűn visszautasítani, de legalábbis nem okos dolog, hiszen nagyobb veszélynek teszi ki magát az ember. Az Ön által említett út lehet egy ideig jó megoldás, de talán nem végleges. Ahogy említette, a vérvétel nem tud olyan biztos eredményt kimutatni, mint a közvetlenebb orvosi vizsgálat. Én azt mondom Önnek, ne féljen tőle. Sokan átélték már. Van, aki drámaibban kezeli, van, aki könnyedébben. A vizsgálat egészségügyi kockázatának emlegetése, szerintem inkább csak riogatás, alibi keresés, hogy az ember elkerülje a kellemetlent. Én azt mondom Önnek, ha az orvos javasolja, fogadja el.

Kedves Péter atya! Köszönjük szépen a jelzését. A debreceniek is szívükben hordozzák Máté atya emlékét. Tragikus távozása egyházunk élő sebe, amely Isten irgalmas szeretetének és végtelen hatalmának köszönhetően egyházunk gyógyulását szolgálhatja.

Az álmokat nem kell meggyónni. Azok a tudatunk képződményei, alapvetően nem tehetünk arról, hogy mit álmodunk. Legalábbis nem közvetlenül, hanem csak közvetve. De éppen ezért nem az álmokat kell meggyónni, hanem azokat a tetteket, megengedett élethelyzeteket, amelyek ilyen tartalmú álmokat szülnek. Nyugodtan menjen el áldozni, nem kell minden egyes bűn után szaladni meggyónni. Hogy mennyi felelőssége van az embernek egy-egy ilyen éjszakai eseményben, ezt nagyon nehéz volna kimutatni, erkölcsileg értékelni. Nyilván van benne része, ahogy arra utaltam, de csak egészen közvetve. Ezért hangsúlyozom, hogy nem kell, hogy a gyónásának a része legyen. Azt javaslom Önnek, hogy amíg még ezzel az állandó kísértéssel küzd, egy ideig gyónjon gyakrabban, lehet akár hetente is. De a gyónás maga ne a bűn szüleménye legyen. Ha valaki így áll hozzá, az sziszifuszi harc, mert arra készteti, hogy állandóan ezzel viaskodjék. Holott épp az a legjobb harci modor, ha nem veszünk róla tudomást, ha nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget, ha szépen kivezetjük a gondolatainkból. Nem kell bemenni a ringbe, hogy megküzdjek a kísértéssel, mert ott, a korláton belül már bizonyosan elbukok. Messze kerüljem el az efféle küzdőteret. Minden abba az irányba terelő dolgot, képet, gondolatot tartsak távol. Akkor még van esélye a győzelemnek. Tehát, amíg még kicsi a kísértés, akkor bánjak el vele határozottan. Ebben segít a rendszeres, gyakori gyónás, a Szentségben való részesülés. Azt az alattomos gondolatot is űzze el messzire, hogy ha már elkövette a bűnt, ne menjen áldozni. Elhiszem, hogy erős ilyenkor a szégyenérzet, de a gonosznak pont ez a célja vele, hogy ezáltal távol tartsa a Szentségtől. A szégyenérzet sokkal inkább arra késztesse, hogy bűnbánattal az Úrhoz fusson menedékért, ne pedig távol maradjon tőle!

Alapvetően bármilyen előélet utáni megtérés elvezethet a szerzetességhöz. Ez a tetoválás dolog nem szerencsés, főként, ha kétes üzenetet hordozó jelképeket ábrázolnak, de nem akadálya a szerzetessé válásnak. Én azt tanácsolnám egy jelöltnek, aki ilyen nehézséggel jelentkezik, hogy távolítsa el a testéről ezeket a képeket. De ez nem feltétele a szerzetessé válásnak, inkább csak érthető áldozatvállalás a korábbi élettel való szakítás kifejezéseként. Nyilván elhallgatni nem szabad. Tehát, még ha sikerül is eltávolítani, és úgy jelentkezik valamely szerzetesi közösségbe, akkor is el kell mondani a korábbi életének ezeket az elemeit.

Debrecenben több ilyen szakember is van. Mindegyiküket jó szívvel ajánlom. Görögkatolikus pszichiáter: Dr. Kriskó Miklós (https://www.doklist.com/hu/d13462/). Református pszichiáter: Dr. Gaál Erzsébet (https://klinikaikozpont.unideb.hu/clinic_finder/clinic/2972793) Római pszichológus: www.forraslelkisegitokozpont.hu

Kedves M.! Fontos elem ebben az élethelyzetben, hogy amikor jelentkezett az egyébként nemes fölajánlásra, akkor ebben nagyon sok önkeresés is volt. Ha jól értem, elég gyors döntést hozott, amely logikusan nézve értelmesnek és hasznosnak tűnt. Azonban időközben változott az élete, az élethelyzete. Ezt nem lehet figyelmenkívül hagyni, amikor újra értelmezni akarja a döntését. Istennek hála, hogy talált társat az életében, ami kezdte megváltoztatni az egész életfelfogását, ebből fakadóan a korábbi döntését is, amely a korábbi élethelyzetben kézenfekvőnek tűnt, ebben az újban azonban jelentősen új szempontok is előtérbe kerültek. Azt mondhatom, voltaképpen ez a ma már sokkal egészségesebb élethelyzet rámutatott arra, hogy a korábbi döntése, ha mégoly nemesnek tűnt is, nem volt igazán megalapozott. Egyfajta menekülés volt, nem igazán az ön személyes, jól átgondolt saját döntése. Ha az lett volna, akkor még egy házasságkötés sem ingatta volna meg ebben. A hit példáját hozom. Istennel való kapcsolatunkat nem ingathatja meg egy másik emberrel való kapcsolat. Ha igen, akkor nem volt igazi az Isten melletti elkötelezettségünk. Nem kell ezt az egész ügyet a sátánra kenni. Világosan látni kell az okokat és célokat. Véleményem szerint eléggé világos tehát a helyzet. A donorként való jelenkezés nemes gesztusa nem volt megalapozott. Ezt újra kell értékelnie. Én ebben az érzelmileg is bizonytalan helyzetben nem tanácsolom Önnek, hogy vállalja továbbra is a donor szerepet. Erről azonban nyilván nem a rászoruló embertársával tud beszélgetni. Ettől kímélje meg őt. Hiszen neki talán az élete is függhet ettől, hogyan tudná másként látni, mint úgy, hogy ő megkaphassa az életmentő szervet. Azt javaslom, egy levélben, üzenetben közölje vele, hogy az új élethelyzet nem teszi lehetővé, hogy úgy segítsen, mint korábban tervezte. A feleségét pedig nyugtassa meg, hogy egyelőre marad egészséges, és Istennek hálát adva, hogy még épp idejében fordított a dolgokon, vállaljanak minél több gyermeket. (Hozzáteszem, hogy a későbbi életében ez a kérdés még könnyen előjöhet. Ezen majd akkor ne csodálkozzék. Könnyen lehet, ugyanis, hogy Önnek azért van feladata ezzel a kérdéssel, most azonban még nem érett meg arra, hogy ilyen lépést tegyen.) Imádkozzék a beteg embertársáért, most egyelőre nem tud érte többet tenni. Ugyanakkor készüljenek születendő gyermekeikkel együtt önfeláldozó életre. Így boldogok is lesznek és értékes is lesz az életük.

Igen, ez nagyon emberi kérdés. Az ember érteni akarja a dolgokat, és föltételezi, hogy mindennek van oka és célja. Éppen azért, mert ez így is van, s ezzel a lényegre is tapint. A bökkenő ott van, hogy mi nem mindig vagyunk képesek meglátni ezeket az okokat és célokat. Van, amikor igen, van, amikor nem. Ha nem, sok esetben csak később látjuk meg, hogy miért is történt az akkor érthetetlen dolog. De olyan is van, hogy egész életünkben nem tárul ez föl, majd csak odaát. Szóval, az ember kérdez, teljesen jogosan. Jézus válasza arra mutat rá, hogy nem csak az a sematikus rend létezik, hogy ha valami baj van, akkor az ennek vagy annak a hibája. Ebben a történetben meg is láthatjuk, hogy igaza lett Jézusnak, mert nem csak, hogy meggyógyult a vakonszületett ember, hanem ezen keresztül még a kinyilatkoztatott szövegbe is bekerült. Kevés emberről mondható ez el Jézus kortársai közül. Igazi megdicsőülés. Mint amikor valakit megalázó körülmények között meggyilkolnak, és élete vége szörnyű kudarcnak tűnik, de a történelem neki ad igazat, és néhány évtizeddel később a boldogok, szentek sorába emelkedik. (XX. századi vértanúinkra gondolok.) Mit segít ez neki? Ha rákérdeznénk, utólag bizonyosan nem azt mondaná, hogy megbánta volna, hogy így alakult az élete. Meggyőződésem, hogy még Jób is ugyanígy válaszolna: sok szenvedés volt az életében, de megérte. Persze, ez még önmagában nem válasz arra, ha valaki a saját életét és szenvedéseit akarja megérteni. Inkább csak jó példa arra, hogy mindig mindenben érvényesülni tud Isten akarata. Legalábbis azok életében, akik szintén ezt akarják, akik együtt akarnak működni Istennel, akik az ő akaratát keresik. Ez már közelíthet az Ön kérdéséhöz. Nyugodtan fölteheti, feszegetheti ezt a kérdést, ostromolhatja vele az Urat, hogy miért? Csak valóban legyen nyitott a válaszra. Isten megadja a választ. Legalábbis az esetek legnagyobb részében. Utaltam ugyanis arra, hogy van, hogy az ember csak odaát érti meg. De akkor meg Isten akaratának állandó keresése töltötte be az életét. S nem tudhatja, hogy ezzel hogyan, mi módon vezetett másokat közelebb Istenhöz. A lényeg az Istenre hagyatkozás, Isten akaratának keresése. Ez ad értelmet és célt minden szenvedésnek. Aki ezzel a lelkülettel él, az egy ponton túl már nem kérdez tovább. Nem azért, mert megunta vagy belefáradt, hanem, mert sokkal mélyebb választ kapott, mint amit valaha is remélt. Bátorítom Önt, hogy kérje, keresse ezt az isteni választ. Ha hittel kéri és kitart benne, meg is fogja kapni.

Úgy tudom, igen. A padló szinten lesznek körben sztaszidionok (állószékek), s nyomban azok fölött kezdődnek majd az ikonok.

Azt tanácsolom Önnek, hogy inkább menjen el egy szakemberhez a lelki nehézségeit átbeszélni. Ugyanakkor kezdjen el rendszeresen gyónni. Ne akarja bejelenteni az atyának, hogy lelkivezetést kér, hanem járjon el hozzá rendszeresen. Legjobb havonta. Tehát mindig tegye le a bűneit, azokat ne cipelje tovább. De attól tartok, amit ettől a lelkivezetéstől vár, az inkább egy gyógyítási folyamat, jól érzi, hogy arra volna szüksége. Keressen föl inkább mentálhigiéniés szakembert. A hitét, imaéletét pedig igyekezzék függetleníteni ezektől az átélt, hordozott sebektől. Ne keverje össze a lelki gyógyulást a hitének az ápolásával. Van amikor ez egybeesik, de az Ön esetében, úgy látom, jobb külön választani.