Kedves Lelkiatya! Mikor várható, hogy feltöltésre kerül a 2025/26-os egyházi év szertartási útmutatója, valamint a Melléklet IS?
Természetesen. Ez a honlapunkon mindig megtalálható. Reméljük, még augusztus hónapban fent lesz.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Az foglalkoztat mostanában hogy görög katolikusnak kereszteltek 88-ban, egy borsodi kis faluban, ahol talán már misék sincsenek. A bérmakeresztnevem nem tudom. Nem emlékeznek rá. Viszont az elsőàldozàsom római katolikus templomban volt. Szeretném ki kérni a keresztlevelem is ha a későbbiekben egyhàzi esküvőt szeretnénk. Annó nekem azt mondta az elsőàldoztató atya hogy én màr római katolikus lettem. De most tulajdonképpen én görög vagyok vagy római? A mi családunk nem volt templomba jàró, én magamban imàtkoztam, de hogy elkerültem otthonról a pàrommal járunk templomba. Hol a rómaiba, hol a görögbe. Sőt huszon x év után újra gyóntam és àldoztam. A rómaiba. De azt mondtàk a görögben nem àldozhatok mert nem vagyunk a hàzassàg szentségében. De még a pàrom is az előző feleségével volt egyhàzban esketve. De ott az atya azt mondta elvileg érvénytelen mert református lányt vett el rómaiként. Szóval olyan zavaros nekem minden. Jó lenne tudni én most hovà is tartozom. Köszönettel: Kinga.
Kedves Kinga! A keresztséggel lépünk be az egyházba. Ha Önt görögkatolikusnak keresztelték, akkor Ön most is görögkatolikus. Ezen nem változtat az, hogy elsőáldozó a római katolikus templomban volt. Vagy rosszul értette, amit a plébános atya mondott, vagy esetleg ő nem tudja jól. A keresztlevelét is, értelemszerűen a görögkatolikus egyház tudja majd kiadni. Még ha netán nem is élne ott egyházközség - bár ilyen nagyon ritkán fordul elő, ezért ennek jobban utána kell nézni - az anyakönyvezést tovább folytatja a görögkatolikus egyház, legföljebb nem ott helyben, hanem azon a parókián, amelyhöz az a település ma tartozik. Ha Ön állandó párkapcsolatban él a házasság szentsége nélkül, akkor sem a görög, sem a római templomban nem részesülhet addig a szentségekben, amíg ezt a kapcsolatot Isten színe előtt helyre nem teszi. Erre erősen buzdítom. Ha a kedvese római katolikus, és református leánnyal kötött házasságot, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy az a házasságkötése érvénytelen volt. De ha az is volt, akkor is előbb az Önök házasságát kell egyházilag rendezni, hogy továbbra is részesülhessen a szentségekben. A római és görögkatolikusoknál ugyanaz van érvényben, ezen a téren semmi különbség nincs a két egyház között. Ne riassza el Önt az, hogy most ezekkel komolyan kell foglalkoznia! Óriási ajándék a Szentség, a szentségi élet, illetve magának az Úrnak végtelenül irgalmas szeretete. Ez éltet minket, és ezért érdemes komoly áldozatokat is hozni. Ha tehát szeretnének összeházasodni a párjával, akkor vizsgáltassák meg, hogy az ő házassága érvényes volt-e vagy sem. Ha igen, akkor nagy fájdalom, hogy Önök nem házasodhatnak össze. Akkor azt tanácsolom Önnek, hogy nagyon mélyen és alaposan gondolja át, hogy valóban ezt a fiatalembert szánta-e az Önnek Úr. A legfontosabb az Istennel való egység, a vele való élő kapcsolat. Mindent ennek rendeljen alá. Elhiszem, hogy nehéznek tűnik, de ha nem riad vissza ettől a nagyon magas igénytől, akkor a hitbeli életében minden elképzelését felülmúló csodálatos dolgokat fog megélni, megtapasztalni. Adjon hálát neki, hogy elindította ezen az úton! Ez az ő hívása, amelyre érdemes igent mondani, és ebben az igen mondásban ki is tartani.
Kedves Lelkiatya!
Hivatástisztázó alkalmak során megbizonyosodtam arról, hogy Isten papnak hív. Viszont állandó a kétség bennem: nem a hivatással, hanem magammal kapcsolatban. Mi van, ha nem fogok tudni beilleszkedni a szemináriumban? Félek az emberektől, de leginkább magamtól.
Mi lehet erre a megoldás?
A félelem soha nem tud jó tanácsot adni. Ne hagyja, hogy a félelem befolyásolja a döntéseit! Nyilván, előbb meg kell vívnia ezekkel a félelmekkel, ez az első feladat. Lehet, hogy pszichológus segítségére is szüksége van, ettől se riadjon vissza. Hozzáteszem, hogy a kispapképzésnek nálunk fontos eleme a helyes önismeret megszerzése, s ehhöz jelentős szakmai segítséget is kapnak a fiatalemberek. Persze, önmagunk elégtelenségének érzése is helyénvaló, hiszen a papság olyan magasztos hivatás, hogy arra valóban nem lehet érdemes senki. Ez Isten kiválasztásának a titka. Úgy szoktuk mondani, Isten nem az alkalmasokat hívja meg, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá. Ebben kell bízni, hogy Isten lesz, aki vezeti majd az Ön hivatásának alakulását. Persze, amire most rátalált, az még nem biztos, hogy a papi hivatás, hanem nagyon komoly elköteleződés Isten mellett. Ezt semmiképp se hanyagolja el! Haladjon tovább, hogy kitisztuljon, mit vár Öntől az Úr, ahhoz fog adni kellő erőt is.
Kedves Lelkiatya! Nagyon át tudom érezni, amit a kérdező írt, aki mindig az önkielégítés bűnével küzd a Szentlélek-ima után. Hasonló dolog van velem is és már legnagyobb tanácstalanságomban írok. Alig mertem ezt eddig felhozni valakinek, egy atyának mondtam, de akkor nem ilyen részletesen. Nem egészen ugyanúgy van a helyzet mint a másik kérdezővel, de mégis hasonló. Nagyon szégyellnivaló, de nincs más választásom, ha tanácsot szeretnék. Bármilyen különösen is hangzik, alapvetően én nem szoktam már kielégíteni magam, régen küzdöttem sokkal többet ezzel, de Isten kegyelméből már nincs is meg a kísértés. Kivéve mikor igen. Egyetlen eset után szoktam beleesni a bűnbe, egy bizonyos ima után. Nem akármilyen ima, hanem a Jézussal töltött idő, együttlét, a vele való beszélgetés után. Amikor vele vagyok és főleg amikor elmélyülten, meghitten vagyok vele, mondhatni "intim" együttlétben vagyunk, bár most ahogy írom, rájöttem hogy nem a legjobb választás ez a kifejezés, szóval olyankor megjelenik bennem valami vágy. Ez még nem önmagában a bűn, szerintem ez még lehet is az Úrtól mert ez még nem az önkielégítés iránti vágy. Ez egy vágy az Úr iránt. Az eucharisztiára, az együtt töltött időre, egy nagyon mély szeretet iránta, de egyébként olyan érzés mint egy vágyakozás általában és bizony tud hihetetlenül erős lenni, nem tudom megfogalmazni. Ilyenkor ezen a ponton még egyáltalán nem gondolok önkielégítésre, igazán más szexuális dologra sem. Mégis van olyan, szégyellem leírni, hogy közben elkezd lüktetni a nemiszervem (ez csak úgy máskor nem jellemző), érzek ott valami jó érzést vagy esetleg megkeményednek a mellbimbóim (fiatal nő vagyok). Nem azért mert magamhoz nyúltam volna vagy olyasmire gondoltam volna hanem csak úgy megtörténik és hirtelen érzem. Jézusnak sem mondok erotikus dolgokat (legfeljebb olyat, hogy vágyok arra, hogy vele legyek meg nagyon szeretem), nem érintem meg magam, nem nézek erotikus dolgokat (olyanokat egyébként sem szoktam mert megszabadított tőle az isteni kegyelem és ezért is kimondhatatlanul hálás vagyok) semmi ilyesmi nem történik. Én úgy hiszem, hogy önmagában nem ez a vágy a baj, amit érzek, mert szerintem az egy tiszta, Jézus iránti vágyakozás (a testem reakcióját nem igazán értem, de az nem is szándékos részemről!), hanem a legnagyobb baj az, hogy utána valahogy bennem marad ez a vágy és nem tudok vele mit kezdeni és mivel a testemnek vannak ezek a reakciói (amiről tényleg nem tehetek mert nem teszek semmit, hogy előidézzem), ezért azok felizgatnak és azok miatt úgy érzem, nem bírok csak úgy létezni ezzel a vággyal magamban és valahogy meg akarok szabadulni tőle. Két külön dolognak érzem azt, ami Jézussal kapcsolatban történik és azt, hogy utána sajnos én nem tudok azzal a vágyakozással és testi dolgokkal mit kezdeni és egyszerűen annyi nekem. Nem olyasmi ez mintha lenne egy vőlegényem, akivel még nem szabad testiségbe bonyolódnom, de amikor meglátom, akkor meg feljön a vágy és, mivel nem vezet sehova, nem tudok máshogy szabadulni mint kielégíteni magam? Persze Jézus nem lesz a férjem és ahogy mondtam, amikor vele vagyok, akkor ez még nem egy kifejezetten szexuális vágyakozás, de valahogy mégis az együttlétünk után jön elő. Gondoltam már arra, hogy valahogy azt kellene csinálnom, hogy ha már annyira előhozza belőlem Jézus személye ezt a vágyakozást, akkor az eucharisztiában kellene ezt "kielégítenem", mármint hogy annak kellene maradnia a vágyakozás középpontjának. Mivel lehetőségem minden nap van az eucharisztiában részesülni, így nem érezném azt, hogy sose fog beteljesülni amit érzek. Szóval ezt az erotikus vágyat ami végül ebből az egészből kisül, át kellene vezetnem Jézusra (és nem hagyni, hogy magamra irányuljon) egy másfajta formában. Bízom benne, hogy nem ítél el engem és nem gondolja majd, hogy szándékosan csinálom, mert tényleg nem. Ha úgy lenne, megmondanám. Nagyon fáj a szívem ha arra gondolok, hogy esetleg le kellene mondanom a Jézussal való kapcsolatomról, legalábbis annak a személyes, elmélyült, mély jellegéről. A templomban nem szokott ilyen lenni általában, de egyszer ott is volt olyan, hogy magamhoz vettem az eucharisztiát és utána....olyan jó érzésem volt odalent, kicsit mint akinek orgazmusa van, de amúgy nem az volt. Ez majdnem közvetlenül a szentáldozás után volt. Nem voltam szerelmes az atyába, akitől kaptam, szóval emiatt nem lehetett. Persze nem nyúltam magamhoz egy ujjal sem, nem is gondoltam önkielégítésre meg szexuális dolgokra meg nem képzeltem el Jézust meztelenül, nem voltak iránta testi gondolataim, nem voltak a szentáldozáskor ilyen szándékaim és nem is számítottam arra, amit utána éreztem. Szentségimádás után egyszer volt hasonló talán, de egyébként....nem jellemző, nagyon nem jellemző, a templomban főleg nem. Otthon sincs mindig, de mostanában több időt is töltöttem Jézussal , bár meg kell jegyezni, ez nem minden alkalommal fordul elő. A kapcsolatunk legelején is volt ilyen, amikor évek után ismét közeledtem hozzá és akkor sok időt töltöttem vele, nagyon intenzíven szerettem, sokszor sírtam a szeretettől, néha úgy éreztem, hogy nem fér bele több szeretetet a szívembe iránta, vagy lehet akkor kifolyna vagy a szívem robbanna fel..... Tényleg nagyon szeretem őt, de úgy szégyellem azt, amit fent írtam..... Le kellene mondanom a Jézussal való együttlétről? Nem csak őt szoktam így külön megszólítani, máshogy is szoktam imádkozni, különösen szeretem az édesanyjának ajánlani mindenféle imámat, a rózsafüzért naponta, de mást is amikor tudok, az apostolok közbejárását kérem naponta többször, a Hiszekegy-imával indítom minden napomat, szoktam az Atyát külön imában megszólítani.....és őszintén szólva naponta járok liturgiára, mert itt van lehetőség. Vagy éppen az a lényeg, hogy legyek együtt Jézussal, történik, ami történik, és próbáljam leküzdeni a vágyaimat, nézzek szembe az önkielégítés kísértésével és erősítsem magam? Gondoltam már rá, hogy ez az egész azért van, hogy erősödjek..... Valami ilyesmi történhet, amikor találkozik egy jegyespár....a menyasszony kívánja a vőlegényét és vágyakozik rá, a vőlegény a menyasszonyát, de vissza kell fogniuk a vágyaikat, viszont azt sem tehetik meg, hogy nem találkoznak egyáltalán szóval így elfogadják, ami jön, amit éreznek, de igyekeznek tiszták maradni. Bízom benne, hogy tud velem megértő lenni és nem ítél el.
Amit leír, az hasonló lehet ahhoz, amiről az előző levélíró is beszámolt. Van egyfajta téves testi jelenség, amely rögzül bizonyos lelki tevékenységhez, s amely kialakulásának nyilván megvan a maga oka. Ezt nem is érdemes feszegetni, ez alapvetően nem segít ennek a helyzetnek a tisztázásához.
A Krisztus iránti vágyunk helyes, érdemes úgy imádkozni, hogy az iránta való szeretetünk minél nagyobb legyen. Ez, persze, nem csak a belső imában, az elmélyült önátadásban jelenhet meg, hanem minden egyéb lelki és testi tevékenységünkben. Tehát fontos kiegészíteni ezt az elmélyült imát a rendszeres szertartásokkal, és a felebarátaink megsegítésével. A tettek nélkül ugyanis halott a hitünk, bármennyire forrónak tűnik is. Tehát helyes, ha így imádkozik, de amikor érzékeli ezeket a testi tüneteket, akkor azonnal hagyja abba ezt a fajta imádságot. Nem, mert rossz volna, hanem mert sajnos, tévesen hozzátapadt ez a testi jelenség. Nem javaslom, hogy hagyja elhatalmasodni, s majd megvív vele valahogy. Amint érzékeli ezeket a testi tüneteket - igazából ezen érzékelések már erotikus tartalmú gondolatok, amelyek egyre inkább gátolják az imádságban való igazi odaadást, ahol nincs helye semmilyen eltérítő gondolatnak! - nyomban váltson más fajta imádságra. Elkezdheti a rózsafüzért vagy zsoltárokat kezd el olvasni, vagy más, inkább jobban megmozgató imádságot. Szóval, ne csapja be önmagát. Amint ezek a testi, érzékiség felé terelő tünetek megjelennek, attól kezdve az már nem pusztán tiszta imádság, ezért ne folytassa. Lehet, hogy arra is jó ez a rossz jelenség, hogy Önt más imamódokra is késztesse. Aztán idővel, amikor ez a torzulás elhalványul, elhal, akkor újra nagyobb teret kaphat a belső ima, a csöndes önátadás.
Tisztelt Lelkiatya!
Én vagyok az, aki az utóbbi időben kezembe került néhány protestáns, református írást olvasom. Az érdekelne, hogy az alábbi kérdésben mi a helyes a Bibliára alapozva?
A Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete ez:
80.K.: Mi különbség van az Úrvacsora és a pápás mise között?
F.: Az Úrvacsora azt bizonyítja nékünk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatáért, melyet Ő maga vitt egyszer véghez a keresztfán, minden mi bűneink megbocsáttatnak. És hogy mi a Szentlélek által Krisztusba oltatunk, aki emberi természetével (testével) már nincs a földön, hanem a mennyekben van, Istennek, az Ő Atyjának jobbján s azt akarja, hogy ott imádjuk Őt.
A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem a Krisztus szenvedéséért bocsáttatnak meg, ha csak a misemondó papok naponként meg nem áldozzák érettük a Krisztust. És hogy Krisztus a kenyér és a bor alakjában testileg jelen van. És ezért azokban kell Őt imádni. Ezért a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás.
A mise valóban azt tanítja, amit a Feleletben olvashatunk?:
"A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem a Krisztus szenvedéséért bocsáttatnak meg, ha csak a misemondó papok naponként meg nem áldozzák érettük a Krisztust. És hogy Krisztus a kenyér és a bor alakjában testileg jelen van. És ezért azokban kell Őt imádni."
Köszönettel: Nikolett
Kedves Nikolett!
Amit a Heidelbergi Káté mond a "pápás" miséről, az nagyon szűkös ismeretről árulkodik. Maga a használt jelző is arra utal, hogy erősen polemikus szándékkal fogalmaz a szerző (illetve szerzők: Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus, 1563). Nem sokat ért, értenek az Euchatisztikus áldozatból. Ez az ismerethiány valamelyest magyarázza, hogy a szöveg miért állítja szembe olyan élesen és becsmérlő módon a reformátusok által értelmezett Úrvacsorával. Persze, hozzátehetjük, hogy ha nem is a mise, de a katolikus teológia valóban vallja, hogy megváltásunk nem merül ki pusztán egyfajta helyettesítő szenvedésben. Ezt a merőben jogi megközelítést a mélyebb katolikus teológia bőségesen kiegészíti. Igaz, ebben még nagyobb szerepe van a patrisztikus teológiának, amely a keleti egyházban mindig is természetes volt, és a XX. század derekától kezdve a katolikus egyház teológusaira is jóval erősebben hatott, mint korábban. Ugyanakkor a szentmisét ilyen megközelítésben nem lehet a megváltás aktusához kötni, ahogyan tévesen fogalmaz a Káté szövege, azt állítva, hogy a megváltás csak akkor érvényesül a hívekre, ha "misemondó papok naponként meg (nem) áldozzák érettük a Krisztust." Az Eucharisztikus liturgia nem megvalósítja a megváltást, hanem annak gyümölcseiből részesít.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit tenne abban a helyzetben ha egy ima imádkozásakor mindig megjelenik egy súlyos bűn? Amikor elkezdem mondani a Szentlélek Litániát akkor egy két nap alatt bele esek az önkielégítés bűnébe. Ha abba hagyom akkor nincsen semmi gond, de ha újra kezdem akkor kezdődik elölről az önkielégítés bűne elleni küzdelem és végül a bukás is. Válaszát előre is köszönöm onegirl
Ez egy fájdalmas lélektani jelenség, hogy valamely emberi szokásunkhoz hozzátapad ez a rossz szokás. Ez nem azt jelenti, hogy az adott emberi tevékenység bűnös volna, vagy magában hordozná a bűn lehetőségét. Ettől a rossz szokástól szabadulni kell. Azt tanácsolom, hogy egy ideig ne használja azt az imát, amely valamely téves fixáció eredményeképpen ezt eredményezi Önnél. Imádkozzék más módon, és ügyeljen arra, hogy a gondolataiban ne kötődjék hozzá ez a rossz szokás. Azokat gyakorolja, amelyek elterelik a gondolatát ettől a bűntől. És persze, kérje is Isten segítségét, hogy szabadulni tudjon. De ha már rögzült, nincs mit tenni egyebet, minthogy elkerüli azt a helyzetet, amely ezt a kísértést a gondolataiba hozza. Még akkor is, ha ez önmagában értékes és szép volna, például ez a szép imádság, amelyre utal.
Hadd hozzak egy másik példát, még ennél is nehezebben kezelhetőt. Van, aki arra panaszkodik, hogy amikor szentáldozáshoz járul, akkor törnek rá a szennyes kísértések. Ez a sátán furfangjának a diadala. Azt nyilván nem tehetjük meg, hogy emiatt ne részesüljünk az Eucharisztiában. Ilyenkor fityiszt kell mutatni a kísértőnek - ez Aviali Nagy Szent Teréz javaslata - és akár van bűnös gondolat, akár nem, a kegyelem forrásához mindig oda kell mennünk. De amikor elhagyható az ilyen imamód, akkor nyugodtan válthatunk. Ezt tanácsolom tehát Önnek is.
Tisztelt Lelkiatya!
Az utóbbi időben kezembe került néhány protestáns, református írás. Nyitott emberként elkezdtem olvasni. Az érdekelne, hogy az alábbi kérdésben mi a helyes a Bibliára alapozva? (Egyszerre inkább egy témában teszek fel kérdést.)
A Bűneset utáni embereknek is van még szabad akaratuk?
Krisztus mindenkiért meghalt, vagy csak a kiválasztottakért? (Kálvin tanítása szerint csak a kiválasztottakért.)
Az Atya már az idők kezdete előtt eldöntötte, hogy kit teremt üdvösségre és kit kárhozatra? (Kálvin szerint igen.)
Kálvin János fő művében többek között ez is olvasható:
"Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva."
Ezt nevezzük ugye kettős predesztinációnak.
De az Atya, aki Szeretet, hogyan tenné meg, hogy egyeseket már eleve az örök kárhozatra rendel el?
Tudom, hogy az Ő Kegyelme szükséges az újjászületésünkhöz. De én ezt a Kegyelmet úgy értelmezem, hogy Krisztus kereszthalála által mindenki számára megadta a lehetőséget a hozzá való visszatéréshez, és az embernek maradt annyi szabad akarata, hogy eldönthesse, él ezzel a lehetőséggel, vagy elutasítja azt.
Ref. ismerőseim azt mondják, hogy Krisztus csak a kiválasztottakért halt meg, tehát nem minden egyes embernek kínálja fel a lehetőséget.
Kálvin írása szerint az embernek nincs szabad akarata, a sorsa (üdvösség vagy kárhozat) már születése előtt eldöntetett, mégis felelősnek is tartja az embert. Ez számomra ellentmondás.
Köszönettel: Nikolett
Én úgy tudom, hogy ma már a hivatalos protestán álláspont sem ennyire merev az eleve elrendelés kérdésében, mint ahogyan azt Kálvin János annak idején megfogalmazta. Hogy ne lenne az embernek szabadakarata, ez teljesen téves tanítás. A kereszténységnek éppen az a lényege, hogy Krisztus elhozta nekünk a teljes szabadságot. Nem szabad összekeverni az Isten előre tudását az ember sorsának alakulásával. Valóban Isten tudja előre, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ő így is akarná. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ez fontos hittétel, amelynek világos bibliai alapja is van: 1Tim 2,4. Nem is tudom, hogy Kálvin ezt hogyan hagyhatta figyelmen kívül. Szent Ágoston pedig így fogalmaz: Isten megteremtett a te megkérdezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni a te közreműködésed nélkül. Persze, ahhoz, hogy valóban eljussunk az üdvösségre, ehhöz mindenképpen szükségünk van az Isten kegyelmére, hiszen nem juthatunk oda csupán a magunk erőfeszítései eredményeképpen. De Isten meg is adja minden embernek ezt a kegyelmet. Az pedig a mi döntésünk és tetteink következménye, hogy élünk-e ezzel az isteni ajándékkal.
Kedves Lelkiatya!Prosztatagyulladásom van,az orvos azt mondta, hogy naponta "ürítsem", mert fennáll a veszélye, hogy prosztatarákot kapok.Mondtam, hogy nincs aki segítsen, mondta, hogy segítsek magamon.Ebben az esetben is önkielégítésnek azaz bűnnek számít az aktus? Kérem mielőbb válaszoljon,nagyon fájdalmas ez a betegség.
Nem tudom, ki lehet az az orvos, aki ilyen szakvéleményt és orvosi tanácsot adott. Ugyanis egyáltalán nincs összefüggésben az önkielégítés és a prosztatarák, legalábbis ilyen közvetlen módon semmiképpen sem. Persze, én sem vagyok ennek szakembere, de tájékozódtam ebben a kérdésben. Amikor valaki nem él házaséletet, akkor szervezet természetes módon gondoskodik a felgyülemlett ondó távozásáról, általában havonta vagy néha gyakrabban. Az ilyen éjszakai magömlés természetesen nem bűn, még ha érzéki álomképek kísérik is. Ezt azért is fontos tisztázni, mert sajnos élt régebben olyan morális vélemény, hogy ez is bűnnek számít. Ez leginkább a nőknél jól ismert havi vérzéshez hasonlítható. Az merő önigazolás, aki erre hivatkozva próbálja a tudatos önkielégítést ezzel indokolni. Kétségtelen, nem kis küzdelem ez a tisztaságért, de ne csapjuk be önmagunkat, sem mást ezzel a tévhittel! A prosztatarákot rendszeres vizsgálattal, szűréssel lehet megelőzni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Úgy érzem, a görögkatolikus egyház rossz értelemben gyereknek kezeli a híveit.
Évek óta kérdezek rá nyár végén, megtekinthetők-e az egyházmegyéinkben lezajló személyi változások listá, mint a latin testvéreknél. Egyszer tette közzé a hajdudorogi, egyszer a miskolci egyházmegye ezt a listát.
Nagyon rossz ennek az üzenete. Azt sugalja, a bölcs klérus majd tudja melyik atya hol fog szolgálni, a laikusoknak nem kell kis fejecskéjét terhelni ezzel a sok információval. Pedig nekünk, laikuspknak se mindegy, egykori papjaink, lelkivezetőink, barátainkat merre vezette a Szentlélek és általa a főtisztelendő püspökatya.
Kérem tiszteljenek meg minket azzal, hogy megkapjuk ezt a minket igencsak érintő információkat.
Fiúi szeretettel,
Egy elkeseredett laikus
Ha megengedi, én egy kicsit másként látom ezt a helyzetet. Valóban, többször érkezett már kérés arra vonatkozóan, hogy a honlapokon tegyék közzé az új helyezéseket. Ezeket a kéréseket rendre továbbítottam is az illetékeseknek, hiszen nem igazán lelki tartalmú kérdésről van szó. Ez a felület nem panaszláda, de amennyire lehet, igyekszem a más jellegű kéréseket, kérdéseket is figyelembe venni. Úgy tűnik, a püspök atyák nem tartják annyira fontosnak, hogy ezt az általános jellegű tájékoztatást közzé tegyék. S mint látjuk, ez mind a három görögkatolikus egyházmegyében így van. A közvetlenül érintettek - atyák és hívek egyaránt - nyilván mindig kapnak tájékoztatást ezekről a változásokról. Akik kapcsolatban vannak valamely atyával vagy közösséggel, ők tőlük értesülhetnek a változásokról. Én is úgy vélem, hogy a nagy általános tájékoztatás nem annyira fontos, hiszen inkább csak a kiváncsiságot elégíti ki. Egy dunántúli közösségben élőket kevéssé érinti, hogy egy tőlük távolabbi parókián éppen milyen személyi változások vannak. Tehát ez a mérsékeltebb körű tájékoztatás mögött inkább ezt a szándékot sejtem, és semmiképpen sem a hívek lenézését. Én így gondolom, s próbálom Önt is megnyugtatni, hogy ne gondoljon többet, rosszabbat e jelenség kapcsán.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok és 15 éve özvegy. Férjemmel krisztusi szentségi házasságban éltem és azóta egyedül maradtam. Fogyatékkal élő személy vagyok és a szemműtét ami várható a közeljövőben a szememnek a fejlődési rendellenessége miatt kockázatos lesz a műtét.
Másik szememmel nem látok és ez életem megváltozásával fog járni.
Az a kérdésem hogy ezt a megváltozott állapotot hogyan fogadjam el Istenről rám nézve? Úgy érzem Istentől a vakság nem büntetés lesz hanem valami más?
Akkor mindent el fogok veszíteni ha nem fogok már látni,
van lehetőségem egyházi illetve olyan otthont választani ahol életem hátralévő részét megőrizve emberi méltóságomat megőrizve le tudom élni?
Segítségét előre is köszönöm, hogy elolvasta a levelemet és megírhattam Önnek.
A keresztek egészen különfélék, amelyeket kapunk az Úrtól. Mind más és más, összehasonlíthatatlanok. Az külön sajátos feladat, ha az ember készülhet arra, készülnie kell, hogy tudja milyen kereszt fog várni rá. Ez igazán nem könnyű, de nagy lehetőség. A keresztek arra valók, hogy közelebb vigyenek minket Istenhöz. Rajtunk múlik, hogy lépcsővé válnak-e, vagy botladozást okozó kövekké. Erre készüljön, ez legyen az imádságaiban, hogy lehetőséget kap a közeledésre. Ami az emberi méltóságot illeti, az sohasem a tulajdonságaink, képességeink függvénye, hanem mindig az ember belső lelkiállapotának az eredménye. A haláltáborokban is voltak olyan nagy lelkek, akik minden szörnyűséges megaláztatásaik közepette is megőrizték Istentől kapott emberi méltóságukat.
Ami ennek a kérdésnek a gyakorlati részét illeti, természetesen vannak olyan intézmények, ahol csökkent látású emberek otthont találhatnak. A mi egyházunknak is van ilyen, mégpedig Debrecenben, a Szent Matróna otthonunk. Ha egyebet nem talál, jó szívvel tudom azt Önnek ajánlani.
Kedves lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy ha egy nő feltekeny egy másik nőre az miert áll bosszút? Köszönöm válaszát.
Egyik bűn hozza a másikat. Ezt gyakorta megtapasztalhatjuk saját magunkban, de az emberi kapcsolatokban is. Ne csodálkozzunk tehát. Sőt, inkább legyen jelzés, hogy mivel ez így működik, eleve őrizkedjünk minden bűntől. Talán csodálkozhat, hogy a féltékenységet is bűnnek tartom. Ebben sokszor tévednek az emberek. A féltékenység minden esetben kerülendő. Az nem a szeretetnek, hanem a bizalmatlanságnak a jele. Meg tudja ölni a szeretetet. Minden módon kerülnünk kell.
Tisztelt Lelkiatya! Szent József házaság témába lenne egy kérdésem!!! Mivel nálunk nincs szexuális kapcsolat A szeretünk kifejezésére a férjem este amikor lefekszünk aludni átölel illetve végig simogatja a testemet és ennyi és ez sincs minden este sokszor csak annyira van ereje hogy átölel és már alszunk is, hozzá kell tennem hogy nem mesztelenűl vagyunk az ágyba hanem pólóba és alsóba itt nincs egymás kielégitése!!!! nincs önkielégítés!!!!!nállam még szexuális vágy sincs mikor megölel vagy megsimogat csak szeretet!!! Ennyi és szigorúan csak ennyi belefér e???
Az ölelés és simogatás sokat ad, a szeretet kifejezésének helyén való módja. Ami egyéb érzékiséget hordoz, azzal óvatosan kell bánni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a kánai mennyegzőn amikor Jézus a vizet borrá változtatta miért kellett a Szűz Anya közben járása? Ha Jézus Isten miért csak a Szűz Anya tudta hogy elfogyott a bor? Ő honnan tudta? Mit akar Jézus ezzel a példabeszéddel tanítani?
Jogosnak tűnhet a kérdés, amit nagyon helyes mélyen átgondolni, értelmezni. Először is azt kell látnunk, hogy ez nem egy példabeszéd Jézus részéről, hanem egy valóságos történet, amelyet Szent János evangélista jegyzett föl. Hogy miért így történt, arra nehezen tudunk jó magyarázatot adni. Ezért inkább azt érdemes vizsgálnunk, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága. Hogy Mária vette észre a bor fogyatkozását, ezt én teljesen természetes jelenségnek tartom. Általában a nők a figyelmesebbek ilyen dolgokban. Máriára pedig mindenki másnál kiemeltebben jellemző volt a figyelmes, gondoskodó szeretet. (Azóta is ezt élvezzük, hogy égi édesanyánk lett, erről sok tapasztalatunk lehet.) Jézus Istenként hordozott mindenhatósága nem arra irányult, hogy az emberi csekélységeket megoldja. Talán erre is utalhat Jézus első, csaknem elutasítónak tűnő válasza. De hogy édesanyja szava cselekvésre késztette, ebből látjuk, hogy ez nem valóságos elutasítás volt, hanem egy rejtélyes válasz, amelyet kétezer év óta próbálunk hol így, hol úgy értelmezni. A bizánci egyházban különleges szerepet kap ez az újszövetségi történet. A házasságkötés szertartása során nem csak az evangéliumban, hanem az imádságokban is nagy hangsúlyt kap az, hogy Isten a kánanái menyegzőn való jelenlétével szentelte meg a házasságot. A nagy bűnbánati kánonban, amelyet nagyböjt ötödik csütörtök hajnalán végzünk, szintén találunk erre utalást. ("A házasság tiszteletreméltó, és a nászágy szeplőtelen, mert Krisztus mindkettőt eleve megáldotta, amikor a kánai menyegzőn testileg étkezett, és első csodájaként a vizet borrá változtatta, hogy te is megváltozzál, lelkem" - imádkozzuk.) Tehát igen hangsúlyos szerepet kap ez a történet az egyházi életünkben. De érdemes erről tovább elmélkedni, keresni az ebből fakadó, nekünk szóló, személyes tanítást.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelkiatya!
Görögkatolikus papok titulusairól, kinevezés címekről érdeklődnék. Eddig három titulust iismertem:
Segéd lelkész, h.lelkész, parókus. Ezek számomra egyértelműek. Aztán lett társlelkész, ezt is értem.
Van viszont két kifejezés, amit nem tudom mit is takar.
Az egyik az adminisztrátor. Van olyan atya, aki már több éve így van nevezve.
A másik pedig, amit eddig a római katolikusoknáll hallottam, hogy kormányzó. Ezt hogyan kell értelmezni?
Várom válaszát: Marika
Kelet Egyházunk joggyakorlatában a parókus, káplán (megszokott még ugyanerre a segédlelkész elnevezés) és a templomigazgató szolgálati beosztások, tisztségek léteznek. Ez utóbbi olyan templomban végzi a szolgálatát, amely nem parókiális, sem nem szerzetesi templom.
Ezek mellett léteznek még a kórház, iskola, óvoda, börtön, katona- lelkészi beosztások.
A társlelkész a római egyházban honos, a plébánia ellátásában a plébánossal azonos rangú papot jelöl.
Az adminisztrátor szintén latin elnevezés, a plébániát megüresedés vagy a plébános akadályoztatása idején kormányzó papot jelenti, más néven plébániai kormányzó.
Tisztelt Lelkiatya! Az a kérdésem hogy Görög katolikusként Gyónhatok illetve Áldozhatok e a Római Katolikus egyházbba??
Igen, természetesen. Ugyanabba az Egyházba tartozunk, velük teljes szentségi közösségben vagyunk.
