Kedves Lelkiatya!
Az alábbi családi jelenséggel kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményére.
Olyan családban nőttem fel,ahol apukám sokat dolgozott,és ha fáradt feszült volt leginkább akkor ,de kiabált velünk.
Ő olyan családban nőtt fel,ahol az apukája ivott,és kiabált.
Én anyuka vagyok, de sajnos egyre inkább én is kezdem átvenni ezt,ha értetlenek,nem fogadnak szót kiabálok!Van amikor már saját magamon meglepődök,hogy nézd már ,hogy ordítok!Ha eldöntöm,már Kedves leszek,sem mindig sikerül,nem értem,de sokszor már majdnem mindenen képes vagyok robbanni!
Ez ilyen ilyen generációkon átívelő valami?Bűn? Ez a családi hangos szó,kiabálás?
Hogy lehet ebböl kigyógyulni,én nem szeretnék kiabálós anyuka lenni!!
Kisfiam múltkor pityergett,hogy a tanító néni is mindig kiabál az osztállyal,idegbeteg..
Köszönöm a segítséget!!
Számolnunk kell azzal, hogy sokmindent átvettünk a szüleinktől, jó és rossz tulajdonságokat egyaránt. Van, amit valóban a génjeinkben örököltünk, s van, amit inkább eltanultunk tőlük, mintegy belenőttünk ugyanabba a magatartásmintába. Úgy gondolom, nem sok jelentősége van annak, hogy melyek az öröklött s melyek a szerzett tulajdonságaink, ugyanis ezzel is, azzal is van dolgunk. Egyikre sem mondhatjuk, hogy nem tehetünk róla. Mindenről tehetünk, mert minden a kezünkben van. Persze, van, amit könnyebb, van, amit nehezebb kezelni. Ezzel nem azt mondom, hogy ne fogadjuk el saját magunkat. Dehogynem. Az az alap. Onnan lehet indulni. Ha van olyan tulajdonságom, amit utálok magamban, nem akarom, nem bírom elfogadni, akkor addig azzal nem is tudok mit kezdeni. Az alap a fölismerés és az elfogadás. Ez nem azonos a belenyugvással. Ezért roppant fontos a keresztény életben, a bölcs életvezetésben az önismeret. Lássam, ki vagyok, milyen vagyok, mire vagyok képes és mire nem, stb. Ráadásul ez az önmegismerés egy egész életen át tartó folyamat, csak a koporsóval zárul le.
Ha Ön fölismerte, hogy képes "mindenen robbanni", akkor ebben nem azt kell vizsgálnia, hogy az édesapja is ilyen volt, hanem azt, hogy mit kezdjen vele. Persze, ha jó viszonyban vannak, megkérdezheti, hogy ő annak idején vagy akár most is mit kezdett vele. Ez esetleg tanulságos lehet Önnek is. A gyógyulásban sokat számít, ha erről a rossz tulajdonságáról beszél a férjének, a gyermekeinek. Hogy fölismerte magában ezt a rossz dolgot, és szeretne küzdeni ellene, segítsenek neki. Ez többszörös haszon. Amikor kibeszélünk valamit, az már nem marad rejtekben, jobban kezelhető, esetleg a gyermekek szólnak, hogy "anya, már megint kezded", akkor hamarabb ráébredhet, hogy megjelent a kísértés, vigyázni kell. De ennél még fontosabb, hogy a gyermekek is megtanulják, hogy lehet és kell is a rossz tulajdonságainkkal bánni.
Tisztelt Lelkiatya!
Ahhoz hogy valakit felvegyenek a pap nevelő intézetbe milyen feltételei vannak? Milyen szabályok vannak az intézetbe amit ott mindig be kell tartani ? És minden kispap betartsa azt hogy megőrzik a szüzességét a hazassagig? Esetleg nem tudna olyan oldalt vagbkonyvet ajánlani ahol olvashatók a pappá válásról?
Mindenképpen azt tanácsolom Önnek, hogy vegye föl a kapcsolatot egy görögkatolikus atyával. Olyan sok és sokirányú kérdést tett föl, amelyekre lehetetlen ebben a formában válaszolni. Nem tudok olyan könyvről amely mindezt egyben összefoglalja, de nehezen is tudok ilyet elképzelni, hisz maga a kérdéskör is roppant szerteágazó. De azért is javaslom a személyes kapcsoltfelvételt, mert a hivatás alakulása is mindig személyes, nem lehet csupán könyvekből összeolvasni a hozzávalókat. Kérdezzen egy vagy több atyát is ezekről, ha van lehetősége, és a vele, velük való személyes kapcsolatnak köszönhetően még több kérdés is fölvetődik. Nyilván fontos és érdemes ezekkel foglalkoznia, biztatom is erre, de mindenképp valamilyen személyes kapcsolat alapján.
Kedves Lelkiatya!
Kis Szent Teréz mondotta:
Most már egész életemen át szívesen vagyok beteg,ha ezzel a jó Istennek örömet szerezhetek!
Van egy ismerősöm aki mindig én úgy érzem " már-már panaszkodik is " ,hogy jaj de betegek ,szegények vagyunk.
Egész életünk ilyen,jobb lenne már meghalni.
Minek így élni....
Ezt a mondatot Kis Szent Terézével összehasonlítva ég és föld.
Terézke úgy tűnik szerette a szenvedést,mert így közel érezhette magát az Úrhoz.
Míg az ismerősömnek mintha ez egy borzasztó nagy baj lenne...
De ez miért van?
Mert az egyik Szent a másik " sima ember" aki nem tudja milyen értékes Isten szemében jól szenvedni?
Köszönöm szépen!!
Azt hiszem, pontosítani kell. Nem hiszem, hogy Szent Teréz szerette volna a szenvedést. Viszont jobban szerette az Urat, mint amennyire nem szerette a szenvedést. Mondhatjuk, hogy ez teszi a szentet szentté, hogy annyira szereti az Úr Jézust. De azért itt nincs határvonal, hanem fokozatok vannak. Törekednünk kell arra, hogy minél jobban szeressük Istent. Kérni kell a Szentlelket, hogy tanítson meg jól szeretni, és gyakorolni is kell a szeretetet, hogy belejöjjünk. A szenvedéstől az egészséges ember vonakodik. Ez teljesen természetes. Még Jézus is szerette volna elkerülni a szenvedést és a halált. A Getszemáni kertben azért imádkozott, hogy hacsak lehetséges, elkerülhesse azt, ami rá vár. De fontosabb volt neki az Atya akarata. Erre kell nekünk is törekednünk, hogy Isten mindennél fontosabb legyen nekünk, még a saját jólétünknél, kényelmünknél, biztonságunknál is. Meg kell tanulnunk ezt az önzetlen szemléletet. Ez a keresztény élet, hogy ebben folyamatosan fejlődünk.
Kedves Lelkiatya!
Anyukámmal rengeteget vitatkozunk ,máshogy látunk dolgokat,jót akarna ő ,de nem jön jól át,nem ért meg engem,sosem éreztem igazán ,hogy feltétel nélkül szeretne,inkább úgy mondanám örömet okoztam neki ha ügyes voltam,de hatalmas fájdalomnak élte éli meg ha nem ,és visszaszólok, hogy én Milyen hálátlan vagyok, van egy olyan szokása,hogy mindent percekig mond,akár kiabálva de ettől nem lesz jobb,tudom apa szerint is ez rossz szokása körül ír valamit 2 percig ami másnak 20 másodperc csak.Nem tudom ez miért van nála.
Nem érzem ,hogy szeretne és én sem őt úgy ,a sok kiabálás mintha ezt rombolná
Milyen egy jó szülő gyerek kapcsolat?
Mi mit rontunk el?
Köszönöm.
B.
Kicsit olyan ez, mint amikor a kamasz gyerek a másik oldalról mondja el, hogy a szülei miért nem értik meg. Persze, felnőtt korban ezt már egészen másként, bölcsen, türelemmel kell kezelni. Azt mindenképpen érdemes fölmérni, hogy a gyermekkorukban mit rontottak el a szüleink, mi az, amit érdemes másként tenni. Már csak azért is, mert nagyon gyakori jelenség, hogy az ember, noha fölismeri a szülei hibáit, szépen ugyanazokat ő maga is elköveti. Nagyon tudatos önvizsgálat, önnevelés kell ahhoz, hogy ezeket az ismétlődő hibákat elkerüljük. Felnőttként már azt mondom, ne legyenek elvárásai a szüleivel szemben. Örüljön annak, amit kapott tőlük. Hogy a jó dolgokat is fölismerje és elismerje, ez legalább annyira fontos. Ezeket pedig érdemes megköszönni, felhozni nekik, hogy ezekért milyen hálás. Már semmilyen szemrehányást nem érdemes tenni a múltért. Azt már helyrehozni úgysem lehet. Ha nehéz elviselni a szülők, vagy bárki más, rokon vagy idegen ember magatartását, akkor ez jó lehetőség a türelem, az elfogadás, az igazán önzetlen szeretet gyakorlására. Hozzáteszem, sok esetben épp azért nehéz elviselni a szüleink gyengéit, mert azok bennünk is ott vannak. Valójában saját magunkban nem tudjuk ezt elfogadni, nem tudunk vele kibékülni, s ezért annyira taszító, ha kívülről találkozunk vele. Bölcsesség, türelem, a szeretet gyakorlása - ez gyógyítja, ez teszi helyre a gyermek-szülő kapcsolatot. S persze, az egymásért való imádság.
Kedves Lelkiatya!
Lehet furcsa lesz amit felvetek.
Ha valaki fiatalon volt római katolikusként elsőáldozó,bérmálkozó, és mindennap imádkozik ,szentségi házasságban is él már ,tudja,hogy mennyi mindent kapott a jó Istentől ,hálás is ,és meg köszöni.Gyermekeket is kapott!
Felvállalva mint cselekedetet ,hogy 12 éven át imádkozza a 7 miatyánk, 7 üdvözlégy imát Krisztus urunk szent sebei és drágalátos vére tiszteletére ,tehát ezen elvek mentén élek,de még magam sem tudom a pontos okát ,de anyukaként kb ennyi a hitéletem ,mármint szentmisére nem sűrűn járunk,a gyerekek meg vannak keresztelve ,aki korban olyan ,volt elsőáldozó is már ,szoktak imádkozni.
Próbáltam vissza gondolni a gyerek koromra ,engem is megkereszteltettek voltam ugye elsőáldozó is de hogy is fogalmazzak jól,tehát mindezek ellenére mi nem voltunk egy templomba járó család ,ha mentünk is csak ritkán,sőt nagyon ritkán.
Nem tudom, hogy lélektanilag hogy van ez de biztos ragadt rám formált mégis pár dolog,mert csak azért is maradt meg az imádkozás,sőt bővült,hatott valamilyen szintem,de mivel nem voltunk templomba járó család így ez nem is rögzült bennem , a Szentmise iránti tisztelet,szeretet és felnőttként is ezt érzem látom,hogy nem különösebben igénylem ,olyan semleges ,de amikor meg eljutok mégis jó!!
Én rokonságomban sok mindenki meg van keresztelve ,de egy olyan embert sem tudok felmutatni,aki járt volna rendszeresen minden vasárnap misére....helyette pl munka.
Létezik olyan, hogy pl én olyan életet élek, hogy tudta Isten vállalom ezt az imát mint anya,de kb ennyi,és más oldal meg hiányos....
Lehet ilyen elfogadás is Isten részéről ,hogy tudja én ilyen formában szeretem ,adok neki imákat lelkekért?
Nagyon régen olvastam valamilyen Mária nevű szentről,furcsa elö ,vezetékneve volt nem maradt meg aki a sivatagban bolyongott ott imádkozott ,ő így élt,úgy szerette az urat.De előtte hajón is volt és volt,hogy paráználkodott,de abbahagyta.
A gyermekeink sem igazán szeretnek misére menni ,nagyon unják,énekelni pláne,de sajnos tudom milyen, mert én is így voltam ezzel anno....
Köszönöm a válaszát.
Mindenképpen azt tanácsolom Önnek, hogy lépjen tovább, ne elégedjék meg az eddigi vallási gyakorlatával. Ezt nem csak Önnek, hanem mindenkinek mondom. Mindig fejlődnünk kell a hitben. Ami nem fejlődik, az nem él. Márpedig a hitünknek élnie kell. Főként a vasárnapi szentmisén való részvétel terén buzdítom előre lépésre. Sajnos, ha ez nem volt természetes gyakorlat az életükben, akkor bizony, nehezen lesznek rávehetők a gyermekek, főként kamaszkortól kezdve, hogy ők is járjanak el rendszeresen templomba. Számolni kell azzal is hogy ma a világ sokkal erőteljesebben próbálja az embereket eltávolítani a hittől, Istentől. Ha Önök a férjével nem adnak kellő alapot a gyermekeiknek, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy a világ elviszi, eltéríti őket. Régen is fontos volt a gyermekekkel rendszeresen templomba járni, de ez ma sokszorosan fontosabb tényező a hit megőrzése szempontjából. Persze, ezt azzal kell kezdeni, hogy Önnek fontossá válik a templom, hogy Ön saját maga számára fedezze föl, hogy milyen sokat adhat a rendszeres szentségi élet, gyónás, gyakori áldozás, a templomi szertartásokban való megmerítkezés. Amíg ez nem saját meggyőződése, addig nyilván a gyermekeinek sem tudja tovább adni. Önnek sokkal erősebb kötődést kell adni a gyermekei számára, mert nagyon megváltozott a világ.
Alighanem egyiptomi Máriára utalhat, aki évente egyszer vette magához az Eucharisztiát, éveken át egyedül élt a pusztában. Ám az ő életét igazán nem hozhatjuk föl követendő példaként. Utcanő volt, és egy templomi élmény kapcsán megtért. Akkor beismerte súlyosan bűnös életét, és ezért határozta el, hogy a hátralevő részt kemény böjtöléssel és aszkézissel tölti. Ez, bizony, meglehetősen távol van a mai életünk gyakorlatától. Javaslom inkább, ismerje meg pl. Carlo Acutis életét, aki 15 évesen lett szent. Érdemes a gyermekeivel is megismertetni ezt a példát.
Kedves Lelkiatya!
Meg szeretném kérdezni, kíváncsiságból ,hogy Római katolikus gyónhat görögkatolikus templomban,és görögkatolikus papnál egyébként?
Vagy csak római katolikusnál?
Köszönöm!!
Igen, természetesen. Teljes szentségi közösségben vagyunk a katolikus egyházzal. Lehet gyónni, áldozni, adott esetben más szentségben is részesülni egymás rítusa szerint. Persze, ajánlatos a saját rítust követni, de sok olyan helyzet lehet, ahol szabad és érdemes is élni ezzel a lehetőséggel. Mindenesetre semmilyen egyházjogi akadálya nincs.
Kedves Lelkiatya!
Négy gyermekünk van ,és sajnos mindkét részről 1-1 nagyszülő él már csak egy nagypapa, és egy nagymama 65 évesek.
Nyugdíjasok ,de dolgoznak még.
Ami zavar,hogy nem foglalkoznak úgy a kisunokákkal,van,hogy hetekig,hónapokig nem látják ,q nagymamával egy városban lakunk, nagypapa aki az én apukám 15 km távolságra szomszéd városban él.
Apukám világ életében sokat dolgozott ,de m?r m?r inkább már átmegy ez munkafüggőségbe inkább azt látjuk.
Mindig a munka munka ,de a család a legfontosabb pedig.
Volt mikor mi vittük a gyerekeket mert ha nem ,még annyit se látták volna őket.
De miért ilyenek?
Vagy én ezt,hogy kezeljem jól mert nagyon rosszul esik elszomorító.
Köszönöm szépen!
Valóban, nagy kincs, ha a gyermekek a nagyszüleikkel szoros kapcsolatban lehetnek. Ez mindenkinek nagyon jót tesz. Érdemes úgy kialakítani a családi életet, hogy meglegyen ennek a rendszeressége. Persze, az adottságokat, lehetőségeket figyelembe kell venni. Ha a nagyszülők még dolgoznak, főként, ha sokat dolgoznak, akkor nem tud úgy megvalósulni az a felhőtlen és felelőtlen szeretetkapcsolat, amelyet annyira fontos megtapasztalni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Hogy miért ilyenek az Önök családjában a nagyszülők, ezen nem érdemes nagyon töprengeni. Annyi tanulságot levonhat, hogy majd az Ön esetében ez ne így legyen. Most pedig kell egy kicsit ügyeskedni, hogy a gyermekek minél többet lehessenek a nagyszülőkkel. Kell hozzá egy kis ötletesség, néha ravaszság, persze, szeretetből. Úgy értem, érdemes kitalálni olyan programokat, amelyben kézenfekvő, hogy a gyermekek és a nagyszüleik együtt lehetnek. No persze, ha ez erőltetett, akkor senkinek sem jó. Fontos, hogy a gyermekeinek továbbadja az élet szeretetét, a család szeretetét. Segíteni kell a gyermekeinknek megérteni, hogy az élet nem a munka meg a pénz, nem is az iskolai teljesítmény. Hanem a szeretetkapcsolatok építése, megélése.
Kedves Lelkiatya!
A gyermek Isten ajándéka.
Pont írt egy apuka,hogy már nem szeretnének többet.Feleség sincs olyan állapotban.
Meg mondom őszintén én nagyon örülök, hogy anyuka lehetek ,minden nehézségeivel együtt,de már én is érzem pszichésen is,hogy már nagyon nem szeretnék újabb kisbabát.
Ötödiket.
Ezért mi a férjemmel használunk óvszert is,vagy megszakításos aktus a legjellemzőbb.Tudom ez nem a leghelyesebb mód,de azt sem tartom jónak,hogy úgy jöjjön egy baba,hogy nem várják.
Amiért ez a gondolkodás alakult ki bennem elkárhozhatok?
Nagyon nagy bűn,hogy nem szeretnénk már kisbabát, korilag is már nem annyira fiatalok vagyunk
40 és 46 év.
Köszönöm szépen válaszát!
Ebben a helyzetben, az Önök esetében ez nem bűn. Az fontos, hogy a kölcsönös szeretet kifejezése legyen.
Kedves Lelkiatya ! A minap azon tunodtem el hogy vajon miert is oly nagy a karizmaja Asziszi Szent Ferencnek ? Tobb helyen halottam hogy a Katolikus egyhaz eggyik ha nem a legnagyobb szentjenek tartjak . Vagy lehet hogy en tudok rolla keveset ? On jelenlegi tudasa alapjan hogyan rajzolna korbe e szent alakjat ? Vajon vannak e csodai napjainkban is ami akar valahol olvashato? Tudom hogy Romai katolikus szent viszont az megdobbentett hogy meg az Ortodox egyhaz eggyik nagy karizmaja es szentje Arenie Boca is tiszteloje volt sot a Templomba ahol a profetikus festmenyeit keszittte feltuntette Szent Ferenc alakjat is festmenyeiben !
Alighanem azért is ilyen közkedvelt szent, mert az alakja is nagyon rokonszenves. Hirdette és megélte a szegénységet, beszélgetett a madarakkal, stb. Nem csak az Isten iránti szeretet lángolt benne, hanem ez párosult a természet, az állatok szeretetével is. Keleten egyébként hasonló alak Szárovi Szent Szerafim, akit gyakran egy medvével ábrázolnak. Persze, más összetevője is lehet annak, hogy a Poverello, Isten Szegénykéje ilyen népszerű még a nem katolikusok körében is. Valóban, az ortodox egyházakban is megjelenik az ő tisztelete. Ebben viszont az is szerepet játszhat, hogy nem sokkal a nagy és végleges (eddig véglegesnek tűnő) szakadás után élt, amikor még nem rögzült az egyházi emberekben ez a fájdalmas esemény.
Milyen egy mai szent? Akiből sugárzik a szeretet. Aki, miközben szeret, tud alázatos lenni, ezzel aztán még könnyebben elfogadják őt az emberek. Egyáltalán nem szükséges, hogy a szent csodákat műveljen. Az a nagyobb szent, akinek az egyetlen ismérve ez a hatalmas szeretet, amely egyértelműen Isten végtelen és irgalmas szeretetét közvetíti.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A Debreceni főszékesegyház felújításával kapcsolatban szerepel az egyik cikkben a következő: "a berendezési tárgyak felújítása, szükség szerinti helyrehozatala, illetve néhány bútorzat új liturgia szerinti áthelyezése". Mit takar az "új liturgia" megnevezés, melyik liturgia változott és miben, hogy ahhoz át kell helyezni egyes bútorokat?
Válaszát köszönöm!
Köszönjük a jelzést. Úgy látom, azóta javították is a szöveget. Ugyanis egy vessző kimaradt a jelzők felsorolása közben: új, liturgia szerinti... és ez valóban megváltoztatta a szöveg értelmét. Természetesen semmiféle új liturgiáról nincsen szó, hanem új helyére kerülő bútorokról.
Kedves Lelkiatya!
Egyik ismerős bácsi ma azt mondta nekem,hogy kérni akart pár dolgot egy nénitől ( étel) aki templomba jár.
De az lett a vége,hogy nem vitte el amit megbeszéltek,és ez a bácsi azt mondta nekem,hogy mondta is az illetőnek,hogy nagy baj ,hogy ha valaki nem segít egy szegény emberen,azt megveri az Isten ,aki ad meg megáldja.
Hát én szerintem ez elég komoly kijelentés,mert nem tudni miért nem ad valaki a másiknak,sokan kuncsorognak is ,dolgozni meg óckodnak...
Ön szerint mi az igazság e téren,tényleg megbosszulja Isten ha valakinek nem adunk ételt?
Azt is mondta a bácsi a néni anyukája meg is halt másnap,de mondtam biztos nem azért mert nem adott Önnek pár dolgot.
Isten ezért nem veszi el az anyukáját,kiderült közben,hogy beteg is volt.
Köszönöm válaszát!
Isten soha nem bosszul meg, nem torol meg semmit. Bár az ószövetség használja Istenre a "bosszúálló" jelzőt, de ezzel inkább a hatalmát akarja kifejezni, nem pedig azt, hogy Isten valóban bosszút állna. Az is igaz, hogy amikor ez íródott, akkor a bosszú még teljesen elfogadott volt az akkori társadalmakban. Szóval, Isten nem áll bosszút, nem törleszt, de még csak nem is büntet. A tetteinknek megvan a következménye, ezzel számolni kell, meg Isten sokszor nevelő szándékkal megengedi a rosszat, de nem büntet. A bűneinket leginkább megbocsátani, feloldozni akarja, mint büntetni. Hogy ki mit miért tesz, azt megint csak egyedül ő tudja. Az ilyen szavak inkább annak az embernek a bosszúja, aki bosszus, mert elesett valami támogatástól. Ezek nem komoly szavak, ezek leginkább azt sértik, annak tesznek rosszat, aki kimondja.
Kedves Lelkiatya!
Mit gondol arról, ha egy pap elveszti a hitelességét a hívők szemében? Ön mit tenne, ha tudomására jutna egy ilyen eset?
Egyik legsúlyosabb bajok közül való. Nem szabad lemondani róla. Minden ember megmenthető. Ezen kell dolgozni. Egyrészt érdemes eljárni az evangélium szellemében: "Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!" (Mt 18,15-17) Tehát elsőként szembesíteni kell, hogy mi az, ami miatt hitelét vesztette. Ne csak a háta mögött történjék áskálódás! De ha nem hallgat a személyes, vagy kis csoportos figyelmeztetésre, akkor lehet szólni az elöljáróinak. De nagyon fontos, hogy mindezt nem haragból, nem haraggal, hanem a gyógyulás érdekében, imádsággal.
Kedves Lelkiatya!
Láttam ma egy riportot az izraeli támadásokról,ahol magyarok nyilatkoztak.
Mesélték halomra ölik a hamasz terroristák az embereket ,nem számít, hogy kismama,vagy kisbaba!
Családokat ölnek meg,volt tanárnő akinek a diákját.
Eléggé magamba néztem,vajon nekem mi a fene gondom van?
Jobb lenne,ha szebb lenne a házunk?
Jaj erre se telik,arra se most,minden építőanyag drága,ohh a gyerekek tanulhatnának szorgalmasabban is ,mit kéne már főzni holnap?
Ilyenkor elszégyellem magam, és megköszöntem Istennek ,hogy én itt feküdhetek most az ágyban ,és a kisfiam mellettem szuszog ,jóízűen alszik.Tesói is.Senki nem tör ránk,nem ölik meg a férjem ,akit szeretek .
Igen, ez így van. Olykor mások súlyos szenvedése ráébreszt bennünket kicsinységek miatti nyafogásaink méltatlan voltára. Ezt főként a hálaadás alapmagatartásával tudjuk ellensúlyozni, gyógyítani. Mindig törekedni kell arra, hogy észrevegyem az Isten ajándékait. Például, ahogy írja, hogy itt szuszog mellettem a kisfiam. Észre kell vennünk és meg is kell köszönnünk ezeket. Az a boldog ember, aki tud ezzel az állandó hálával élni.
Kedves Lelkiatya! Fiatal nő vagyok. Ha a közeljöv?ben lenne egy barátom, akihez még nem áll módomban hozzámenni de nagyon szeretem és lefeküdnék vele az nagy bűn lenne? Másik kérdésem milyen fogamzásgátlási módszet szabad használni, amit az egyház elfogad? Egyáltalán szabad fogamzásgátlást alkalmazni a természetes módokon kívül? Hiszen ha Isten igazán azt akarná hogy gyermekem szülessen akkor fogamzásgátlás mellett is megoldaná vagy rosszul gondolom? Szégyellem hogy ilyet kérdezek és remélem hogy nem bűn hogy kétségeim vannak.
Igen. Ezt mindenképpen kerülnie kell. Még azon az áron is, hogyha az udvarlója azt mondja, faképnél hagyja, ha nem kapja meg az Ön testét. A házasság előtti nemi kapcsolat az egyik legnagyobb vétek a házassággal szemben. Nem arra van, hogy az ember élvezze a nemi élet örömeit. Sem pedig, hogy az udvarlás során ezzel a mindkettejüknek jó érzéssel megajándékozzák egymást. Ez olyan, mint a születésnapi tortába idő előtt belenyalni, beleharapni, s az ünnepen micsoda megszégyenülés, hogy az már nem is ünnepi torta, abba valaki belerondított. A hasonlat csak azért gyatra, mert a házasságot ezzel az előzetes kóstolgatással nem csak megrondítják, hanem alapvetően megtorpedózzák. A mai válások nagy számának egyik fontos okozója ez a könnyelműség, amelyet ma oly erőteljesen elterjesztettek a világban. A legtöbb embernek túlzásnak és tarthatatlan erkölcsi normának tűnik, amit itt leírok, holott a világ egyik legtermészetesebb alapelve, csak annyira telebeszélték már az emberek fejét az ellenkezőjével, hogy szinte hihetetlennek tűnik az, ami egyébként kézenfekvő. Nem kis mértékben hozzájárult ehhöz a szabados gondolkodáshoz a fogamzásgátlási módszerek föltalálása és kifejlesztése. Ma már látszólag lehet következmények nélkül házasságon kívül is nemi életet élni. Csakhogy a belső sérülések, torzító következmények nem látszanak. Persze, a fogamzás meggátolható, de azok nagyobb része eleve abortív elven működik, akár kémiai akár mechanikai eszközökről van is szó. Akik ezeket használják, úgy gyilkolnak gyermekeket, hogy bele sem gondolnak! A nem abortív eszközök és szerek a házasságon belül, valóban súlyos okokból, bizonyos megkötöttségekkel, de az Ön kérdése most nem erre vonatkozott.
Szóval nagyon erős hangsúllyal tanácsolom Önnek, hogy legyen erős ebben, és készüljön tisztán, a testi kapcsolat kizárásával a házasságra.
Mondok még egy kézenfekvő példát. Ma sok pár, főként nők szenvednek attól, hogy az együttélés már évek óta fennáll, a házasságkötés mégsem történik meg. Ennek is egyik oka, hogy idő előtt létesítettek testi kapcsolatot. Ha a leány azt mondja a fiúnak, hogy csak akkor kapja meg a testét - és ilyenkor tényleg szabad ezt mondani, mert a házasságban odaadják magukat egymásnak - amikor már elvette feleségül, akkor, bizony, a szerelemes úriember nem fog várni évekig, hanem igen hamar szívesen rááll a leánykérésre. Nagy fegyvertény volna ez a hölgyek kezében. Ha pedig, mint arra az elején is utaltam, a fiú elhagyással fenyegetőzik, akkor jobb is, ha az úriember továbbáll, hisz ezzel elárulta, hogy csak önző módon szereti a leányt, meg akarja magának kapni a testét. Micsoda méltatlan dolog ez! Igenis várja ki, hogy az övé lehessen! Ne rondítson bele az élet gyönyörű tortájába! Ha igazán szereti, kivárja. Érdemes.
Kedves Lekiatya! Nem mindig, de sokszor amikor újra elkezdek jobban foglalkozni a vallással az lelkileg engem nagyon meg tud viselni. Szorongok, sírok , rettegek, van hogy találok megnyugvást de ezek az érzelmek megnehezítik az életemet. Azt hallottam hogy ilyenkor az segít ha olvasom a Bibliát. Bár még magába a könyvbe nem kezdtem bele, de ha kérdéseim vannak rájuk keresek az interneten az pedig sokszor dob ki Biblia részleteket, de van hogy ezek csak rontanak a kedvemen, ezért nem is igazán merek belekezdeni mert félek hogy amit ott olvasnék kiábrándítana. Ugyan ez a helyzet a hittérítőkkel és papokkal , van hogy nagyon tetszik amit mondanak és ahogy mondják és tényleg segítenek abban hogy jobban álljak hozzá a valláshoz ,de aztán mondanak valami olyat ami akár napokig is képes gyomorideget okozni nekem. Mi lehet erre megoldás? Másik kérdésem pedig hogy terapeuták szerint jót tesz az embernek ha kibeszéli vagy kiírja magából az érzelmeit vagy félelmeit ezért elkezdtem vezeteni egy naplót. Ebbe a naplóba írhatok az Istennel kapcsolatos kétségimről? Azért kérdezem mert a fejemben néha úgy állnak össze ezek a gondolatok mintha kérdőre vonnám őt ezt pedig nem tudom szabad-e hiszen ő az Isten. Nem lenne bűn ha az ilyen néha akár durva kétségeimat le is írnám?
Istennel mindent meg lehet osztani, még a vele szemben támadt gondolatainkat, érzéseinket is. BÁRMIT! Ő soha nem sértődik meg, soha nem lesz semmi rossz következménye az őszinteségünknek - mint azt olykor fájdalmasan megtapasztaljuk az emberi kapcsolatokban. Épp ezért nagyon javaslom Önnek a naplóírást, az nagyon jó dolog. Írhat bele bármit, ami épp eszébe jut, ami kijön Önből.
Mi lehet az oka ennek az érzelmi, hangulati hullámzásnak, nem tudom. Azt tudom rá mondani, hogy egyáltalán ne törődjék vele. Olvassa a Szt.írást minden nap! Hosszútávon lesz gyógyító hatása, nem azon nyomban. Ezt ne is várja, ne remélje, még ha néha tapasztal is valami erre utalót. Vasárnaponként mindenképpen menjen el templomba, áldozzon is minden Szent Liturgián. Ez a módszeres, következetes lelkiélet kiemeli majd Önt ebből a hiábavaló érzelmi hullámzásból.