Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenöt meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Görögkeleti templomokban szinte szabályszerű, hogy a hívek a templomba lépve az ikonokat kis metániával köszöntik. Görögkatolikus templomkban még nem láttam ennek megfelelőjét; ez tiltva van, vagy csak nem szokás? Ha élni szeretnék vele (ha nem is annyira kimerítően, nem minden ikont körbejárva, mint az ortodoxoknál), ez engedélyezett? Van templom, ahol esetleg szokásban is van hasonló?
Ez nálunk is szokás, csak nem annyira erőteljesen jelenik meg. Szinte minden templomunkban van un. analogion, azaz ikontartó állvány. Azon a templom védőszentje, címünnepe, vagy az adott ünnepkör ikonja látható. A hívek ez előtt hajolnak meg és ezt csókolják meg. Sok templomban ez nem a bejáratnál hanem jóval beljebb, szinte az ikonosztázion előtt van, s addig már valóban kevesen mennek el, hogy hódoljanak előtte és megcsókolják. Van templom, ahol nem is csak egy hanem kettő, esetleg több kitett ikon van. Ahol ez szokás, ott ezek előtt is meghajolnak és megcsókolják. Tehát egyáltalán nem idegen ez a görögkatolikus gyakorlattól, csak nálunk nem annyira erőteljes. Ha indíttatást érez rá, nyugodtan odamehet az ikonokhoz, akár analogionon van, akár a falra függesztve és megcsókolhatja. Az ikonosztázon levő ikonokat a hívek nem szokták megcsókolni, az már a külső szentély része, addig már nemigen szoktak elmenni a hívek - nagyon helyesen. Egyébként ennek pótlására is alakult ki, hogy az alapképek előtt levő analogionon ugyanazon szent (Krisztus, Istenszülő, Szent Miklós, templom címünnepe vagy védőszentje) van kitéve, hogy mégis legyen lehetősége a híveknek ezeket megcsókolni, de anélkül, hogy odalépnének az ikonosztázionhoz.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! A mai nap feltettem Önnek egy kérdést. Úgy kezdődött, hogy 17 évesen levelezni kezdtem egy két évvel idősebb lánnyal. A végén a lelki gyötrelemről írtam. Kérem, hogy a kérdésem ne jelenjen meg teljes terjedelemben, csak a válasz! Kérem, hogy csak a kérdésem első bekezdésének első mondata jelenjen meg! Köszönettel: Ministráns
Kedves Ministráns! Valóban megrendítő sors az Öné. Fiatal korában jót akart, nemes szándék és törekvés vezette, s később ez alakította, határozta meg az életét. Nyilván, ha akkor megkérdez hiteles embert, akkor azt mondja Önnek, hogy ez a nemes szándék még kevés a házasságkötéshez. Mégis, meghozta ezt a döntést, s azóta nagyon szépen alakult az élete. Talán lehetett volna más, békésebb, kiegyensúlyozottabb, de ez egyáltalán nem biztos. Akkor más lett volna, az bizonyos, viszont az Úr Isten ezt áldotta meg. Két szép gyermeke erre a legjobb bizonyíték, de még sok minden más, amit eddigi házasságukban megéltek, megvalósítottak. Azt mondhatom, hogy amiről most Ön ír, az inkább egy lélektani jelenség. Elérték azt a kort, azt az élethelyzetet, amikor a gyermekek, a kezdeti célok már nem tartják Önöket össze. Sajnos ebben a szakaszban nagyon sokan föladják a küzdelmet és elválnak. Semmivel sem lesz boldogabb az életük, de a sok csalódás, a belefáradás ördöge - meg leginkább a világ erre irányuló brutális hatása - arra készteti őket, hogy elváljanak. Én a következőt tanácsolom. Azok a gondolatok, amelyek nehezítik, szinte akadályozzák Önt abban, hogy a feleségét szeresse, azokat nagyon világosan különítse el, mint kísértés. Az ördög belemászik ezekbe a helyzetekbe, kihasználja az ember gyöngeségét, a sebeket, amelyeket hordoz, és el tudja érni, hogy eltávolítsa az embereket egymástól, s következésképp az Istentől. Egész egyszerűen ne higgyen ennek, ezeknek a gondolatoknak. Az a nem épp megtisztelő jelző, amely mostanában gyakran eszébe jut, ha a feleségére néz, nos, ez is kegyetlen kísértés, támadás a szeretet, a házasság ellen, aminek ne higgyen, amit igyekezzék minden módon kerülni. A felesége olyan, amilyen. Minden bizonnyal tudták szeretni egymást. Most újra igyekezzék megszeretni őt. Tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű, de higgye el, nem lehetetlen. Kérje az Urat, hogy tudjon szeretni, hogy tudja szeretni a feleségét, drága gyermekei édesanyját! S egy új szakasz kezdődhet az életükben. Higgyen abban, hogy ez lehetséges! Hiszen az Istennek minden lehetséges. Márpedig Ön nagyon sokszor Őbenne bízott az élete során. Higgye el, hogy eddigi életáldozatát értékeli és megáldja az Úr! Folytassa nyugodtan ugyanezt az utat, és további áldásokban lesz majd része, részük.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném tudni, hogy egy római katolikus használhatja-e a csotkit? Válaszát előre is köszönöm: Kata
Kedves Kata! Természetesen a római katolikusok is imádkozhatnak csotkival, ennek nincs semmi akadálya. Sőt, még a protestánsok is, van is közöttük nem kevés, aki használja. A lelkiatyák viszont azt tanácsolják, hogy aki erőteljesen belekezd ennek az imádkozásába, az ne tegye ezt lelki vezető nélkül. Még az sem föltétlen szükséges, hogy az illető lelki vezető ismerje és imádkozza a Jézus-imát, hogy használja a csotkit. Nem valami guru tudásának az átadásáról van szó, hanem arról, hogy olyan lelki folyamatok, lelki mélyülés indulhat el, amelyet nem szabad vezető nélkül bejárni, nehogy eltévedjen ott az ember. Ez katolikusoknál természetesebb, mert majdnem minden esetben együtt jár a szent gyónással. De egyáltalán nem kizárt, hogy protestáns ember is legyen lelki vezető, ha imádságos, mély hitű, lelki emberről van szó.
Kedves lelkiatya! Már régóta be szeretnék álni ministrálni, de nem tudom mikor mit kell csinálni, meg így egyáltalán. Ettől eléggé félek. Félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerülnék. Tudna adni félelmem ellen bátorító szavakat? Illetve a ministrálás menetét esetleg letudná írni? Hálásan köszönöm.
A ministrálás menetét itt nem tudom leírni, hiszen az sokkal több helyet és időt igényelne. Persze, ezzel nem elriasztani akarom, csak azt megerősíteni, hogy azért az nem is annyira egyszerű. Meg jelentősen eltér a római és görögkatolikus egyházban. Nem tudom, melyikre kíváncsi. Viszont nagyon bátorítom a ministrálásra. Ha ez Önben ennyire erősen megfogalmazódott, akkor minden bizonnyal a Szentlélek indíttatása lehet, amelyet érdemes követni. Ezt tudom bátorításul mondani, hogy ez valószínűleg nem csak az Ön egyéni ötlete, hanem hiteles belső indíttatásnak a következménye, amelyet aztán vállalni is kell. A félelemnek nincs helye az Isten szava követésében. Főként nem szabad helyet adni a hiúságnak, hogy mit szólnak mások. Mit szólnak? Teljesen lényegtelen. Szinte bizonyos, hogy elsőre még nem fog menni teljesen hibátlanul, de ez nem számít. A gyakorlás során az ember nem csak megtanulja, hogy mikor mit kell tenni, hanem szép fokozatosan rájön, hogy minden mozdulatnak van jelentése, jelentősége. De ezek csak lassan tárulnak föl. Még akkor is, ha van egy türelmes atya, vagy idősebb ministráns, aki elmagyarázza mind, amit csak szükséges. A személyes fölfedezés akkor is izgalmas folyamat. Tehát ez vár Önre, fiatal barátom. Sem félnie, sem vonakodnia nem kell. Isten örülni fog annak, ha beáll az oltár szolgálatába. S talán még más emberek is. Bár mondom, ez utóbbinak nincs igazán jelentősége. Ez semmiképp se vezesse! De a belső indíttatást mindenképpen kövesse!
Miért nem fogadható el katolikusként a Sola Scriptura elv?
Mert nem csak a Szentírás az egyetlen formája a Kinyilatkoztatásnak. Az Egyház tanítóhivatala megelőzte a Szentírást. Már akkor is volt kegyelemközvetítés és igehirdetés az Egyházban, amikor a Szentírás könyvei még nem rögzültek. Valójában az Egyház határozta meg azt is, hogy mi a Szentírás, melyek azok a szövegek, amelyek sugalmazottnak tekinthetők, s melyek azok, amelyek nem. Tehát az Egyháztól elválasztani és úgy értelmezni a Szentírást jogtalan és félrevezető próbálkozás. A következő képpel próbálom ezt megvilágítani. A kertész gyümölcsfákat ültetett. Később jönnek a vándorok, és enni szeretnének a gyümölcsfákról. A kertész nélkül ezt nem tehetik meg, mert a kertész tudja, hogy mikor melyik fáról lehet enni és melyikről nem - például a permetezés miatt, vagy mert bár tetszetős a gyümölcs de még nem érett. Nyilván a facsemetét meg a növekedést is az Isten adja, nem a kertész, de az Isten a kertészre bízta ezeknek a fáknak a gondozását. Ha a kertész ezeket a fákat nem gondozza, akkor nem is hoznak gyümölcsöt, netán rossz gyümölcsöt hoznak. Ezért jogtalan dolog volna, de balgaság is a kertésszel nem törődni, s követelni, hogy mindenki akkor és annyi gyümölcsöt vehessen magának, amennyit akar. A mi érdekünkben van szükség a kertészre.
Kedves Lelkiatya! Római Katolikus vagyok, vasárnaponként részt szoktam venni misén, vagy felszentelt pap távollétében igeliturgián, ahol ilyenkor áldoztatás van. Manapság felénk a paphiány miatt gyakoribbak ezek az igeliturgiák. Kérdésem az, ha például egyházközségünk bármely tagja vendégül lát egy igeliturgiára meghirdetett hétvégén egy bizánci rítusú papot annak családjával, akkor az igeliturgia felszentelt pap jelenlétében zajlik. Ilyen esetben mi a szokás? Megmarad igeliturgiának felszentelt pap jelenlétében és részvételével, vagy ebben az esetben a felszentelt pap bemutathatja-e római vagy a saját bizánci rítusának megfelelően a misét? Válaszát köszönöm, Gergő
Kedves Gergő! Ha adott esetben az igeliturgián egy görög pap van jelen, attól az még igeliturgia. Volt már arra is példa, hogy római katolikus pap jelenlétében végeztek igeliturgiát, mert például ő gyóntatott. Attól még igeliturgia volt. Görögkatolikus pap római szent misét nem végezhet Ahhoz pápai engedély kell, a Keleti Kongregációtól kell megkérni. Általában - a rítus keveredés kerülése miatt - nem szokták megadni, csak nagyon rendkívüli és valóban indokolt esetben. Ilyen helyzetekben inkább az a helyes megoldás, hogy ha a pap még aznap nem végzett Szent Liturgiát, engedélyt kér a plébánostól, hogy saját rítusában celebrálhassa az Eucharisztiát. Ezt pedig a legtöbb alkalommal meg szokták engedni a római katolikus atyák. Mint ahogyan fordítva is, számtalan példa van arra, hogy görögkatolikus templomban római katolikus szent misét végezzenek - amikor erre szükség van.
DJK! Kedves Lelkiatya! Ha római katolikusként veszek részt görögkatolikus szent liturgián, akkor hogyan vessek keresztet?
Római katolikusként, római módra. A görögkatolikus pedig a görög módra vet keresztet a római templomban is. Esetleg az lehet kérdés, hogy az Evangélium előtt hogyan tegyünk magunkra jelet. Bár nem kérdezte, de azért elmondom az én gyakorlatomat. Ha római katolikus szentmisén veszek részt, akkor az Evangélium fölolvasása előtt három kis keresztet rajzolok a homlokomra, az ajkamra és a szívemre - ahogyan a római katolikusoktól tanultam. Mi, görögkatolikusok az Evangélium előtt és után keresztet vetünk magunkra. De azért is, mert előtte is, utána is áldást is kapunk. Tehát, ha római katolikus megkérdené tőlem, hogy a Szent Liturgián ezen a ponton mit tegyen, azt tanácsolnám neki, hogy ilyenkor ő is vessen magára keresztet, a maga megszokott módján. De az is biztos, hogy ha ilyenkor kis kereszteket rajzol magára, az is teljesen jó. Mint ahogyan egy görögkatolikus részéről is rendben van, ha ő inkább keresztet vet, amikor felhangzik a szentmisén, hogy "Evangélium Szent N. könyvéből."
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Kíváncsi lennék az Ön elgondolására, miszerint egy keresztény hívő ember kimondhatja-e azt, hogy nincs kedve templomba menni. Mit gondol erről? Mit tanácsolna, hogyan lehetne rábírni valakit, akinek a "most nincs kedvem" a mindenkori válasza hívásomra? Szeretném hozzátenni, hogy egy kedves emberről van szó. Válaszát előre is hálás szívvel köszönöm: Renáta
Kedves Renáta! Elgondolásom szerint teljesen jogos lehet kimondani, hogy nincs kedve templomba menni. Ezt érzi, kár volna mást mondania. Hogy el is megy-e a templomba, az pedig ezek után is az ő döntése. Magamnak azt mondom, ha nincs kedvem templomba menni, mert ilyen is van, akkor kedvetlenül megyek a templomba. De tudom, hogy el nem maradhatok onnan. Egyrészt kötelesség is, másrészt jól tudom, hogy csak rosszabbul járnék, ha a pillanatnyi kedvemnek engednék, mert a lelkemben űr keletkezne, még akkor is, ha azt egy ideig nem érzem. Szóval lehet mondani. Hogy például egy szülő mit is mondjon, amikor a gyermeke ezt válaszolja a vasárnapi templomba indulás előtt az már más kérdés. Nagyon is nehéz kérdés. Nagyon szeretnénk, ha a gyermekünk számára természetessé válna, hogy minden vasárnap ott vagyunk a templomban. Ez nem megy másként, ennek egyetlen módja, hogy piciny kortól kezdve valóban mindig ott vannak a templomban. Persze, kamaszodó korban elkezdenek nyafogni, hogy "nincs kedvük". Ha pici korban nyafog - nyilván az is előfordul -, akkor arra nem kell odafigyelni. Meg kell tanítani a gyermeket, hogy azt tegye, amit a szülő mond neki. Ez nagyon fontos! A mai szabadszellemű gondolkodásban néha használnak olyan tanácsokat, hogy hadd tegye a gyermek azt, amihöz kedve van, akkor fog egészségesen fejlődni a személyisége. Persze, amikor csak lehet, hadd tegye, de nem mindig! Van, amikor a felnőttnek kell előre gondolkodnia, hogy hosszú távon mi hasznos a gyermeknek, s azt kell adnia, azt kell megkövetelnie tőle. Ennél hasznosabb és fontosabb pedig nincs, hogy a gyermekünket a legkisebb kortól kezdve bevezessük a templomba, az Egyházba, az Isten világába. Nos, a kamasz gyermekkel való viaskodás terén a következő a tanácsom. Kössünk vele egyességet, hogy 18 éves koráig, amíg még kiskorú, addig minden vasárnap el kell menni a templomba, nincs apelláta. Utána pedig szabadon dönthet. Általában ezt elfogadják a gyermekek. S persze, alig várják, hogy végre nagykorúak legyenek, és végre szabadon kihagyhassák a vasárnapi Liturgiát. Csakhogy ebben huncutság is van, mert a legtöbb esetben 18 éves korára már megkomolyodik annyira, hogy bármennyire is fogadkozott korábban, ekkortól már nem hagyja el a templomot. Vagy legalábbis néhány év múlva rá fog jönni, hogy nem attól boldog felnőtt, hogy nem kell járnia templomba, sőt belátja, hogy mennyire nagy szüksége van neki is erre. Ezt a gyermekekkel kapcsolatban tudom mondani. Ha felnőttről van szó, aki azt mondja: "nincs kedvem menni", akkor pedig a fentebb leírt érvelést érdemes elővenni. Ha kedvetlenül is, ha önmagát legyőzve, de nem hagyhatjuk el a templomot, nem hagyhatjuk el az Egyházat, nem hagyhatjuk el az Istent. Nyilván ez utóbbit senki nem akarja elhagyni, de a kétezer éves tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbbször a templom, a gyülekezet elhagyásával kezdődik a hitehagyás. Ettől Isten óvjon meg mindnyájunkat!
Tisztelt Lelkiatya, a szerzetességgel kapcsolatban van egy kérdésem. Mit lehet tudni a nagy skhémáról? Néhány orosz szerzetesen fedeztem fel, hogy külbönleges, csuklyás az öltözékük, és tele van liturgikus idézetekkel. Pl. Joakim, Ilija, Szerafim szerzetesek. Sajnos nem sokat találtam erről, csak annyit, hogy ezt nevezik a nagy skhémának. Ez egy szerzetesi fokozat? Mit jelent ez? Van a ruházatuknak szimbolikája? Hogy élnek ezek a szerzetesek? Jelen vannak a katolikus keleti körökben is? Köszönettel, Gábor.
Kedves Gábor! Nagy szkémának, nagy angyali öltözetnek nevezzük a nagy fogalmas szerzetesek ruháját, illetve magát ezt a fokozatot is. A tartalma ugyanaz, mint a kis angyali öltözetnek: Krisztus Urunk keresztrefeszítésének a jelei, illetve néhány szó az ő szenvedéséről és megdicsőüléséről, és egy egybefüggő szöveg: Krisztus sebeit viselem testemen. Keleten a szerzetesi létnek három fokozata van: a razofor, a kis angyali és a nagy angyali öltözet. Ez utóbbi a görögöknél és a szlávoknál nem egyenrangú. Általában, 10-15 vagy 20 évi szerzetesség után válhat valaki nagy fogadalmassá, de akkor sem biztos. Van, aki egész életén át razofor marad, vagy kis szkémás. A nagy fogadalommal már sokkal szigorúbb életmód jár együtt, keményebb böjt és jóval kevesebb kapcsolattartás az emberekkel.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem a következő: hogy győzzem le a főiskolai továbbtanulástól való félelmemet? Mindjárt leírom, hogy hogyan kapcsolódik ez a hitemhez. Római katolikus, vallását gyakorló 40-es évei közepét elhagyó nő vagyok. Volt egy időszak az életemben, amikor ( az akkori barátaim példáját látva) nem érdekelt semmi más, csak a tanulás, a karrier, aminek az érdekében mindent elvetettem, még a jóra való törekvésemet is. Néhány éve voltam elsőáldozó, bérmálkozó, azóta elítélem ezt a magatartást. Viszont érzem magamban a tehetséget, és nem szeretném az utolsó lehetőséget kihagyni. De rettenetesen félek, hogy újra visszaesek az általam már elítélt viselkedésmintába. Ön szerint ez már pszichológiai eset? Kérem, adjon tanácsot nekem! Köszönöm előre is!
Egyáltalán nem gondolom pszichológiai esetnek. Inkább kísértésnek látom, amely a jóra való törekvését akarja aláásni. Nagyon is helyesnek tartom a tanulás utáni vágyat. Azt sejtem, hogy régebben valójában nem a tanulás vitte Önt rossz irányba, hanem a hozzá fűződő jelenségek. Most nem a karrier miatt akar tovább tanulni, hanem, hogy a tehetségét kamatoztassa. Minél gyakrabban beszélje meg ezeket a dolgokat imádságban az Úrral. Vigye őelé a dolgait, a tanulmányait, a nehézségeit. Ha ővele beszéli meg, akkor helyes mederben marad a törekvése, és kitisztulnak a kísérő jelenségek is. Most a kísértő más irányból próbálkozik, más irányba akarja terelni. Akkor a tanulmányai felé hajtotta - túlzó mértékben is - hogy a földi hívságokkal távolítsa el Istentől, most viszont a tanulást akarja akadályozni, mert ugyanakkor ez értékes, Isten felé vivő út.
Kedves lelkiatya egy olyan kérdésbe szeretnék választ kapni amit hivö katolikusként nem tudom eldönteni hogy bün e vagy bünrészesség de nagyon vádolom magam hogy belementem Szoval van egy játék a neten amit már régota játszok kikapcsolodásként és a játéktársakal lehet ismerkedni volt ott egy játékos aki rávett több nöi játékost hogy sexchateljen vele és elötte elhitette mindenkivel hogy ö egy áldozata a leendö anyosának aki avval zsarolja hogy ha nem lesznek együtt soha nem fogja hagyni hogy találkozzanak a komába levö lányával aki ennek az illetönek a barátnöje volt Közbe megismerkedtem emailbe ezzel a hölgyel aki lebuktatta ezt a elmebeteg embert de kérte hogy ez csak ugy fog sikerülni ha titokba belemegyek a férfi játékába és lebuktatjuk közösen !!!Sikerült persze ö mindent háritott hogy ö nem hibás de közbe kiderült hogy játékon belül volt hat áldozata !!Atyám a kérdésem mennyire számit ez halálos bünnek mert engem nagyon bánt és nem tudom hogy mit tegyek! Köszönöm a válaszát!!!
Én úgy értelmezem a beszámolójából, hogy Ön segíteni akart, sőt, az aljas tettet meg akarta szüntetni. Ebben tehát nem hogy kivetnivalót nem látok, hanem csak dicsérni tudom. Hogy ennek érdekében milyen dolgokat kellett művelni arról fogalmam sincs, de nem hiszem, hogy ebben a helyzetben ez valami valóban súlyos erkölcstelenség lett volna. Ha mégis volt ebben bármi bűnös az Ön részéről, igyekezzék meggyónni, s ezzel végleg teljesen rendbe teszi a lelkét. Az érzékiséggel, szexualitással kapcsolatos bűnök sokszor azért tűnnek súlyosabbnak, mert az ember egészséges szeméremérzetét sérti. Valójában nem súlyosabb, mint más önzésből, szeretetlenségből fakadó bűn, csak az említett sajátosság miatt súlyosabbnak érezzük. Tehát nem terheli az Ön lelkét semmiféle különösen súlyos bűn. Javaslom azért, hogy menjen el meggyónni, s utána már ne is foglalkozzék ezzel a dologgal, adjon hálát az Úrnak, hogy kiemelte belőle!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! ... közeledtével nagy kínokat élek át. Nyughatatlanság, álmatlanság, szorongás vett erőt rajtam. Sokat imádkozom, de a kínok nem enyhülnek. Nem a hivatásomban rendültem meg. Olyan mintha egy erő elakarna pusztítani... Mintha fizikálisan megakarna törni. Néha nagyon ijesztő tud lenni, amikor légszomj tör rám és mellkasi szorítás párosítva. Ima közben tudok elaludni, de nagyon sok idő telik el, és fáradtan kezdem el a napjaimat. Nehéz időszak ez. Mit tehetek ebben az állapotban? Köszönöm a válaszát.
Kedves Testvérem! Azt javaslom, hogy a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre írjon. Akkor részletesebben tudok Önnek válaszolni.
Kedves Lelkiatya! Létezik olyan, hogy valakit megátkoznak és ez az átok valóban működik?
Nem. Az Isten áldottainak az emberek átkai nem képesek ártani. Akkor "kezd el hatni", akkor érvényesül ebből bármi, ha az ember komolyan veszi, ha elkezd félni tőle. Ennek csaknem inkább lélektani magyarázata van: az ember elkezd félni valamitől, ami aztán meg is jelenik a lelkében. Tehát nem szabad komolyan venni, nem kell tőle félni. Ha emiatt többet imádkozik az ember, az persze, nem baj, az csak jót tesz. Csak ezt se félelemből, riadalomból tegye, hanem az Isten iránti bizalom miatt. Arra megyünk, amerre nézünk. Ha az ember a körülötte ólálkodó veszedelmekre tekint, akkor azok, bizony visszahúzzák. Ha azonban az Úrra, akkor előbb-utóbb kiemelkedik ezekből az oly félelmetesnek tűnő, de valójában erőtlen veszedelmekből.
Tisztelt Lelkiatya! Egy dologban tanácstalan vagyok. Böjti nap a nagyszombat? Ilyenkor szokás szerint böjtölünk, de ez valahogy nem egyeztethető össze a szombattal és a szertartások tartalmával.
Igen, a bizánci hagyományban a szombat és a vasárnap is a böjti idő része. Ilyenkor enyhül ugyan a böjt szigora, módosulnak a böjti imák, de mind az imában, mind az étkezésben azért marad nyoma annak, hogy továbbra is a böjti időszakon belül vagyunk. Ki-ki maga döntse el, hogy hogyan éli meg, hogyan tartja meg a szombatot és a vasárnapot. De teljesen megfeledkeznünk ezen jeles idő sajátosságairól se szombaton se vasárnap nem szabad (nem érdemes).
Hol szerepel az a mondás, hogy ?Legyetek okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok? ?
Mt 10, 16 Az ilyen keresések nagyon egyszerűek a világhálón keresztül. Ha beírja a http://szentiras.hu/SZIT címet, abban van egy kereső ablak. Oda beírja a szentírásnak keresett részletét, vagy annak néhány szavát, és a program kiadja, hogy ez hol található. A mi honlapunkon keresztül is oda tud jutni. A https://hd.gorogkatolikus.hu/ címre kattintva a bal felső sarokban van egy kis könyvet ábrázoló ikon. Arra kattintva szintén ugyanerre a Szentírás szövegre talál.
  1 2 
3
  4 5 6 7 8 9 10 11 ...