Ha egy püspöknél az eretnekség gyanúja merül fel, akkor arról értesíteni kell a feljebbvalóját. Magyarország esetében a pápai nunciust.

Igen, az erről szóló híradásban megtalálható a hitvallás teljes szövege is. https://hd.gorogkatolikus.hu/Szeptember-1-jetol-visszaterunk-a-Hiszekegy-eredeti-szovegehez-2025-augusztus-29

Teljesen elszigetelődött, önszerveződő csapat. Igaz, vannak határon kívüli kapcsolataik is, de attól, hogy határokon átnyúló, még nem biztos, hogy egyetemes, azaz, a katolikus egyházzal egységben van. Óva intem Önt bármilyen velük való együttműködéstől. Minthogy a püspökszenteléseik érvénytelenek, mert a pápa nem hagyta jóvá, így valószínű, a papszenteléseik is azok, legalábbis, akiket ezek az érvénytelenül püspökké lett személyek próbáltak pappá szentelni.

Bízom abban, hogy igen. Volt már rá példa, még ha nem is hivatalosan is. Úgy érzem, hogy ebbe az irányba haladunk, mégha egyelőre nagyon lassan is.

Egyik bűn a másikat generálja. Egyikünk bűne följogosít minket is a bűnre. Ezek, sajnos, nagyon gyakori jelenségek. Gyakori, ismerjük a kísértő stratégiáját, mégis újra és újra belesétálunk a csapdájába. Kedves Anita! Ha követi ezt a gyakorlatot, akkor sem lesz békéje, semmivel sem lesz jobb a lelkiállapota, egyáltalán nem jelent megoldást a házasélet fájó hiányára, önbecsülése sebeire. Semmiben sem segít. Hazudja, hogy majd jobb lesz, de a pillantnyi örömérzet áraként hosszú távra beköltözik szívébe a békétlenség. S nem azért, mert a keresztény gondolkodás bűntudatot sulykol, hanem, mert nem természetes, nem az Isten rendje szerint való, és ezt a kicsit is mélyebben érző ember lelkiismerete bizony, érzékeli, jelzi. Külön kell választani a házasélet kudarcait ettől az érzéki művelettől. Az egyiket is, a másikat is kezelni, ha lehet, gyógyítani kell, de nem gyógyír az egyik a másikra. Önnek szeretetre van szüksége, amelyet ez a cselekedet nem ad meg. Ne hagyja, hogy becsapja saját magát. Ha pedig külön választotta, akkor egyrészt harcoljon, hogy ne uralkodjék el a gondolatain, az életén ez a helytelen, semmit meg nem oldó dolog. Másrészt keressen megoldást a férje szeretetlenségének helyretételére. A pótcselekvés, legyen az bármilyen jellegű vagy tartalmú, nem hoz megoldást, legföljebb ideig-óráig elfedi a tüneteket. A szeretethiányra az szokott orvosság lenni, ha az ember elkezd viszonzás nélkül szeretni. Akár a családon belül, akár azon kívül. Ha teleszívja magát azzal a szeretetettel, amit másoknak ad. Nem kérve, nem várva viszonzást. Ez igenis lehetséges, de csakis Isten segítségével. Ennek számtalan módja lehet, most nem kezdek bele a sorolásába. Inkább azt javaslom, hogy lásson hozzá ehhöz a feladathoz. Ha már ilyen élethelyzetbe, szeretet nélküli férj mellé került, azzal lépjen ki belőle, hogy kezdjen el - Isten segítségével - intenzíven szeretni. Gondolja végig, hogy ez hogyan lehetséges, milyen területeken megvalósítható. Míg ezeken töpreng, már akkor is alábbhagy a hazug érzéki késztetés, és ha a tettek mezejére lép, akkor végképp el is felejti. Sok szép feladat vár Önre, és sok szeretetéhes ember a szeretetére. Ebbe az irányba induljon, ez az Isten megoldása.

Kedves Tamara! Miközben az Egyházunk teljes mértékben a házassági kötelék megtartása, ápolása, építése mellett van, jól ismeri azokat a nagyon nehéz élethelyzeteket, amelyekben ezek mégsem tarthatók meg. Úgy gondolom, az Ön esete is ilyen. Ma már nem élő gyakorlat, de szellemiéségében megvalósítható az "ágytól és asztaltól való elválás" formája. Ilyenkor az egyház jóváhagyja, sőt, áldásával segíti is az emberileg tarthatatlan, másként nem orvosolható élethelyzetet. Azt hiszem, Önnek is ilyen megoldást érdemes választania. Én magam is azt tanácsolom, hogy lépjen ebbe az irányba. Ne legyen emiatt lelkiismeretfurdalása. Isten nem csak nagyra értékeli az Ön évtizedeken át való kitartását, de meg is jutalmazza érte. Hogy ennek milyen egyéb gyakorlati következményei lesznek, ezt Önnek kell átgondolnia, erre vonatkozóan nem tudok tanácsot adni. De a lelki vetületét látva megnyugtatom Önt, hogy valószínű, ez lesz a helyes megoldás. Az átfogóbb értelmezés végett azért hozzáteszem, hogy az ilyen asszimetrikus kapcsolatok kialakulásának nagyon sok összetevője van. Egy szemernyit sem akarván Önt hibáztatni, mégis szeretnék rávilágítani arra a lélektani jelenségre, hogy bizonyos esetekben az egyik ember magatartása váltja ki vagy erősíti föl a másikét. Egy erőszakos ember, ha áldozat tipusú személlyel kerül kapcsolatba, akkor állandó késztetést kap erőszakosságának fokozására. Hogy ilyenkor kinek mi a felelőssége, azt egyedül csak a Mindenható Isten tudja, mi képtelenek vagyunk ebben tisztán látni. Bízom benne, hogy nem veszi rossz néven ezt a gondolatot. Csupán azért hoztam elő, hogy valamelyest a férjét is mentegessem. Ne haraggal, gyűlölettel váljon el tőle, hanem érte való imádkozással.

Nem pontosan így van, hogy a férfiak bemehetnek a szentélybe, a nők meg nem. Ez inkább arra vezethető vissza, hogy a szentélybe nem léphet be bárki, csak az, akinek arra jogosultsága van. Minthogy az oltár és a szentély szolgálatát évszázadokon át klerikusok látták el, akik viszont csak férfiak lehetnek, innen tevődött át ez a nemek megkülönböztetése. A szentély különleges hely, az Isten Országának jelképe, amelyet ikonosztázionnal, függönnyel különítünk el. Ennek az elkülönítésnek része, hogy e titokzatos helyre nem léphet be akárki. Ebből fakad az is, hogy a bizánci rítusban nincsenek leány ministránsok. Pontosabban, ha vannak, akkor ők kívül szolgálnak. Elég sok olyan esemény van a Szent Liturgiában, amely a szentélyen kívül zajlik. Ezekbe a cselekményekbe kapcsolódhatnak be a lányok. Ám az is igaz, hogy ezt az elvet, sajnos nem mindenütt követik. Ha már a sekrestyések szóba kerültek, azt mondhatom, hogy a legtöbbet nekik kell dolgozniuk. Mindent elő kell készíteni a Szent Lutirgiához: kenyeret, bort, könyveket, ruhákat mécseket, gyertyákat, tömjénezőt és még sorolhatnánk. Ehhöz általában rendet kell tartani, ami igen hosszadalmas munka. Tehát a sekrestyés feladata nem csak a szertartás előtt néhány perccel kezdődik, hanem még a pap megérkezte előtt a helyszínen kell lennie, és többnyire utolsóként is ő távozik. Lám, már ezen a helyen is megtört a régi hagyomány, hiszen legtöbb helyen nem férfiak, hanem nők látják el a serkestyési feladatokat. Nekik óhatatlanul be kell lépniök a szentélybe, de erre ők jogosultak is. Igen, vannak olyan személyek, akik elhivatottsággal végzik ezt a nem könnyű de nagyon szép szolgálatot.

Az Úr nagyon világos tanítást adott nekünk, embereknek, kezdve az Ószövetségtől az Újszövetségen át egészen az Egyházig. Hogy ebből mit értünk meg, ki mit fog fel, hogyan magyarázza, az már az emberi oldal. Ott nagyon sok eltévelyedés történt az elmúlt kétezer év alatt. Azt hiszem, az Ön kérdésére ugyanazt válaszolhatjuk, mint magára a bűn valóságát feszegető kérdésre: Isten szabadságot adott nekünk. Ez nem csak az egyéni döntéseinkre vonatkozik, hanem a közösségben megélt cselekvésekre is. Számtalan tévtanítás jelent meg az egyháztörténelem során. Isten azért engedte meg ezeket, mert mindent megengedett nekünk. Minél engedelmesebben kezeljük ezt a szabadságunkat, annál jobban értjük Isten igazságait is. Az engedelmesség és az alázat kulcsfontosságú Isten kinyilatkoztatásának befogadásában.

Lehetőleg a saját parókuson keresztül érdemes jelezni, ha valaki ilyen jellegű segítséget szeretne kérni. Vagy a püspökségen, az egyházmegyei hivatalon keresztül.

Kedves Cili! Fontos kérdést tett föl, nagyon köszönöm. Valóban, a Hierarchák Tanácsának rendelkezése értelmében a Magyar Görögkatolikus Metropóliában szeptember 1-jétől a Hitvallásban két szövegmódosítás lesz érvényben. Az egyik, hogy az egyvalóságú szó helyett egylényegű-t mondunk. Ez egyszerűen csak egy sikerületlen fordítás volt akkor, amikor rögzült a magyar liturgikus szövegünk. Amikor a római katolikusok a Nicea-Konstantinápolyi hitvallást mondják - jóval ritkábban, mint mi, görögkatolikusok, de azért ők is használják - ezen a ponton az "egylényegű" szót használják. Nagyon helyesen, ugyanis a Fiú az Atyával nem egy valóságot alkotnak. A három Isteni Személy külön-külön valóságnak tekinthető, de az isteni lényegük egy. Tehát a Fiú az Atyával nem egyvalóságú, hanem egylényegű. Ezt a nem szerencsés fordítást az egyéb liturgikus szövegeinkben is használjuk, de ott egyelőre nem lesz módosítás, az jóval nagyobb léptékű revíziót kívánna. De a Hitvallásban ezt a kiigazítást könnyen megtehetjük. A másik módosítás a Filioque betoldás elhagyása. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy ez a katolikus teológia álláspontja, míg az ortodox hit a Filioque nélkül vallja a Szentháromságot. Tény, hogy nem jelentéktelen teológiai kérdésről van szó, de tudni kell, hogy a katolikus teológusok is tisztában vannak azzal, hogy ez az eredeti szövegváltozat, és a VI. században először Hispániában változtattak ezen, annak érdekében, hogy az ariánus eretnekséggel szemben a Fiú isteni mivoltát hangsúlyozzák. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy ez a vita sok évszázadon át nem a keletiekkel volt, hanem a katolikus egyházon belül, és egészen a X. századig a pápák is azon az állásponton voltak, hogy ne legyen módosítás a Hitvallás eredeti szövegében. Sajnos az is igaz, hogy később ez a vita hosszú évszázadokra kiéleződött Kelet és Nyugat között. Ma már nem az ellentéteket élezzük ezekben a vitákban, hanem azt keressük, hogy az egyik és másik fölfogásnak mi a mélyebb értelme, mi az, ami abból elfogadható. Ebben a közeledési folyamatban először Szent II. János Pál pápa tette meg azt a lépést, hogy Dimitriosz pátriárkával együtt a Filioque nélkül imádkozták el a Hiszekegyet. Ez 1987-ben volt. Majd harminc évvel később I. Bartolomeosz pátriárkával már a Szent Péter bazilikában celebrált szentmisén mondták el ugyanígy a közös hitvallást 1995 június 29-én. Amikor tehát a görögkatolikusok ezt az irányt követik, akkor a szent pápa útmutatása szerint járnak el. Aki az 1996-ban kiadott Instrukcióban meg is fogalmazta a keleti katolikusok felé, hogy lehetőség szerint térjenek vissza a saját keleti hagyományaikhoz. Ezt követjük tehát, amikor a Hitvallás eredeti szövegváltozatához térünk vissza. Szeptember 1-jétől a templomainkban ki lesznek téve azok a kis kártyák, amelyek a Hitvallás eme kiigazított változatát tartalmazzák. Csak egy kicsit oda kell majd figyelnünk. De megnyugtathatom Önt, ebben semmi eretnekség nincs, ez a katolikus egyház fejlődésének az iránya, amelybe mi, görögkatolikusok is bekapcsolódunk.

Mindenekelőtt azt kell megfontolni, hogy az illető atyának vajon valóban az ajándékozás-e a szeretet nyelve. Mert ha nem, akkor nem biztos, hogy azt a célt éri el, amit szeretne. Úgy érzem, abban a jó szándékban, amely Önt vezeti, hogy a háláját valamiképpen kifejezze, nagyon erősen a saját kívánsága van jelen. Önnek minden bizonnyal sokat jelent az ajándék, szeret is kapni és szeret is adni. Ezzel szereti kifejezni azt, amit érez. Ez jó, ez teljesen rendjén van. De nem biztos, hogy a másik embernél ez ugyanúgy működik. S bármily furcsán, talán bántóan is hat, de elképzelhető, hogy miközben a háláját akarja kifejezni egy-két apró ajándékkal, az illetőnek ezzel nem örömet okoz, hanem kellemetlenséget. Ez tehát az első, amit meg kell fontolni. Más oldalról viszont nem tartom rossz dolognak az ajándékozást, lehet ezzel kifejezni a hálánkat. Csak fontos, hogy ekkor is mondjunk le a visszajelzés vágyáról. Ha ajándékot adok, és közben azt figyelem, hogy sikerült-e örömet okoznom, ebbe megint sok önzés vegyül, megint én vagyok a főszereplő. Tehát adhat ajándékot hálája jeléül, de aztán hagyja magára a történetet. Ha átment az üzenet, jó, sikerült örömet szerezni, sikerült kifejeznie a háláját, ennek örvendhet. Ha meg nem ment át, akkor ne sértődjék meg, nehogy búnak adja a fejét, mert az csak az Ön érzéseit leplezi le. Még egy dolog. Kifejezheti a háláját apró ajándékkal, de csak egyszer, vagy legföljebb még egyszer. Kész. Ne indítsa el azt a folyamatot, hogy ajándékokkal halmozza el az illetőt. Az már annak a veszélyét hordozza magában, hogy valójában önmagára szeretné fölhívni a figyelmét. Fölerősödhetnek olyan érzelmek, amelyeknek viszont semmi helye nincs egy ilyen kapcsolatban. Tehát jól érzékeli, hogy nem veszélytelen ez a dolog. De ha az általam említett elemeket figyelembe veszi, egyáltalán nem káros, nem rossz dolog a hálánkat ajándékkal kifejezni.

Nem. Ezeknek a tárgyaknak önmagunkban nincs semmi erejük. Csak a hitünk ruházza föl erővel. Ha nem használja, ha nem imádkozik vele, akkor jobban teszi, ha nem is hordja. Persze, nem ezt tanácsolom, hanem azt, hogy tanulja meg, micsoda erő rejlik abban, ha az ember hittel hordja és használja, ha Istenhez kapcsolódik vele és általa. Érdemes. Fantasztikus dolgokat fog megtapasztalni.

Az első és legfontosabb, hogy fogadják el ezt a helyzetet. Az imádságuk ne arra irányuljon, hogy ez változzék meg, hanem, hogy Isten legyen jelen ebben a súlyos szenvedésükben. Igen, Krisztus is elesett a kereszt súlya alatt, de azért tudott fölkelni, mert elfogadta azt. Tudta, hogy az Atya akaratát teljesíti. Hiszen kérte őt, hogy ha csak lehet, múljék el ez a keserű pohár. De hozzátette: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. Önöknek azért ennyire nehéz ez a kereszt, mert egész egyszerűen nem tudnak más forgatókönyvet elképzelni és elfogadni, mint a sajátjukat, hogy a drága leányuk meggyógyul. Lehet, hogy meg fog gyógyulni, miért is ne tehetne a Mindenható ilyen csodát? De amíg nem hagyják őrá ezt a döntést, amíg a szívük mélyéig nem fogadják el, hogy lehet másként is, mint ahogyan Önök szeretnék, addig a csoda egészen bizonyosan nem fog bekövetkezni. Nem képesek meglátni, mert nem bíznak Istenben. Istennek mindig van megoldása, többféle is, amelyek nekünk eszünkbe sem jutnak. Hagyják, hadd cselekedjék ő maga az Önök életében. Elsősorban tehát ezen dolgozzanak. Tudom, nem könnyű munka, de ez vezet a megoldás felé. Törekedjenek arra, hogy el tudják fogadni Isten akaratát, bármi legyen is az. Nem duzzogva, tehetetlenül, hogy úgyis az lesz, ahogy a Hatalmas akarja, hanem ahogy a Miatyánkban ajkunkra adta Jézus a szót: Legyen meg a te akaratod! Ez nem puszta beletörődés, hanem szívből jövő akarás. Ezen az úton keressék életük megoldását!

Ez egy igen divatos, de önmagában semmitmondó kifejezés, hogy valaki rossz testben született. Isten soha nem gyárt selejtet. Aki ilyet érez - nem függetlenül a nagyon erős környezeti ingerektől, amelyek erőszakosan sulykolják ezt! -, az egész egyszerűen nem találja önmagát. Nem a származásával, nem a tulajdonságaival van baj, hanem az önértékelésével. És a hitével. A kettő szorosan összefügg. Még nem tud hitben látni, hitben élni. Nem tudja önmagát Isten szemével látni, aki viszont csordultig van szeretettel az önmagát szeretni nem tudó személy iránt. Ezt azért nagyon fontos világosan látni, mert ott kell kezelni a bajt, ahol van, ahonnan ered, nem pedig a felszínen, a tüneteknél. Garantálom Önnek, hogy ha a hitben mer előre lépni, akkor máris lesz tapasztalata arról, hogy sokkal jobban érzi magát a saját bőrében. Ne higgyen annak a hazug állításnak, hogy Ön defektes. Könyörgöm, mihöz képest? A világ diktálta elvárásokhoz képest? Hát érdemes ahhoz igazodni? Ahhoz a hazug világhoz, amely csak felszínes értékeket ismer és ismer el? Amely kidobja a személyt, ha nem tűnik neki hasznosnak? Érdemes ilyen világgal lepaktálni? Mit lepaktálni! Hozzá igazodni? Nem sokkal inkább érdemes az egyetlen igazi valósághoz, az Istenhöz, az ő megerősítő szeretetéhöz igazodni? Ne mással törődjék! Ezen az úton induljon el! Önnek hitre, Isten szeretetének megtapasztalására van szüksége, nem arra, hogy a világ szólamait húzza magára.

Mint hívő tarthatja nyugodtan a házában. Fontos, hogy minél nagyobb tiszteletet kapjon, illő helyen legyen elhelyezve, esetleg tiszteleti lehetőségnek is kitéve. Hogy mennyire szabályos interneten ereklyét megvenni, ezt nem tudom, de azt igen, hogy ez egy meglévő gyakorlat, és semmilyen hivatalos tiltásról nem tudok ezzel kapcsolatban.