Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg három? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Hosszú évek tapasztalata nálam, hogy azok a férfiak, akik udvarolnak nekem, erőszakosnak tűnnek és sosem vonzanak. Ellenben azok, akik cseppet sem teszik a szépet, de békét és nyugalmat sugároznak, igen. Ez utóbbiak általában nálam idősebbek, és a legritkább esetben szabad állapotúak. Aztán a rosszabbik eset, amikor ők is éreznek vonzalmat. A saját korosztályomban nem érzem ezt a fajta érettséget, s így bocsánat, de nem tekintem őket igazán férfinak. Nyilván persze, hogy szeretném hogy legyen társam, de valahogy nem megy. Lelkiekben mit kéne változtatnom?
Azt hiszem, semmit. Ebben a jelenségben nem látok semmi javítani valót. Szerintem egész egyszerűen csak rossz tapasztalatok érték Önt ezen a téren. Nyilván olyan férfire van szüksége, akivel kölcsönösen vonzódnak egymáshoz. Imádkozzék minden nap azért, hogy az Úr mutassa meg, ki legyen élete párja. Erre legyen nyitott. Van, amikor a szív beszél, de nem mindig (főként egy bizonyos kor után). Inkább a lélekre figyeljen! Ha lelki fejlődésben kér tanácsot, ezt mondhatom: hagyatkozzék bátran az Úrra, nagy bizalommal. Legyen nyugodtan igényes, keresse, kérje az "igazit". De ez az igényesség nem azt jelenti, hogy előre megfogalmazza, milyen legyen, s azt a megálmodott figurát hozza el Önnek. ilyen nincs, ezt tévedés volna. Nem ez a bizalom, hanem az, ha nyitott szívvel, Istenre hagyatkozással tud élni.
Kedves Lelkiatya! Van egy dolog ami nagyon zavar , kérem engedje hogy leirjam. Egy faluban lakunk ez egyik hölgy teljesen oda van a fiatal atyáért. Látszik rajta hogy teljesen oda van érte, pedig ő 40 a fiatal atya 25 fölötti nem sokkal. De a hölgy házas, gyereke is van. Soha nem jártak templomba, most jar a fiával, nyomja a fiát, hogy minden áron ministraljon a misen, ő meg az első sorok között ül. Pont úgy ül hogy lassa a fiatal atyát a misen ahogy bent áll. Kérem, hogyan dolgozzam fel? Nagyon zavar ez a dolog. Hogy tehet ilyet egy nő, hogy annyira rajong érte. Én is bellatom tényleg csodálatos a fiatal atya mind kinézetre mind a lelkileg.
Mint látja, a beírt szövegen kicsit változtattam, hogy lehetőleg ne legyen fölismerhető a helyzet. Hiszen hasonló jelenség az ország bármely pontján megtörténhet, tehát tanulsággal is szolgálhat. Teljesen világos, hogy ez a sátán kísértése, amellyel Önt el akarja távolítani akár a templomtól, akár az atyától de leginkább az illető hölgytől, aki, ezek szerint végre elkezdett templomba járni. A tanácsom egyértelmű és világos: úgy fogadja és kezelje ezt a gondolatot, mint kísértést. Nyomban utasítsa el, ne higgyen neki, ne is foglalkozzék vele. Ugyanis az ég világon semmire sem lehet vele menni. Semmit nem lehet vele elérni, csak árkokat ás, távolságot kreál személyek, szép igazságok között. Úgy tekintsen az említett hölgyre, mint megtérő bűnösre, akinek jobban örülnek az angyalok az égben, mint más, régóta templomba járó hívőre (v.ö. Mt 18,13). Az illető hölggyel együtt örüljön, hogy a gyermeke ministrálhat, örüljön annak, hogy néhány személlyel többen vannak a templomban, adjon hálát mindezért. A mérgező gondolatokat, mint idegen testet vesse ki magából!
Tisztelt Lelkiatya! Virágvasárnapi prédikációban egy atya arról beszélt,hogy a legújabb tudományos kutatások igazolták,hogy az utolsó vacsora nem csütörtökön,hanem kedden történt. Ez valóban igaz? Hisz a Szent Hagyomány tanítása is nagycsütörtököt nevezi az utolsó vacsora napjának,az Eucharisztia és az Egyház alapításának. Én próbáltam utánanézni,de csak egy 2011-es brit tanulmányt találtam,de ott nem is keddet,hanem szerdát említi. Aszerint a keveredés más naptárhasználat miatt történhetett. Mt.,Mk.,Lk. ,evangéliumában az utolsó vacsora ideje pészach kezdetekor,Jn. evangéliumában pészach előtt volt. Jézus és a három evangelista régi zsidó naptárat használt,míg Jn. evangélista a hivatalos holdnaptárat. Ez állítólag megmagyarázza azt is,hogy egy éjszaka alatt hogyan történhetett a letartóztatás,kikérdezés és a bírósági tárgyalás,Jézus pere. Lehetséges ez?
Válaszul Székely János püspök atya írását teszem ide: A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) az utolsó vacsora napját a zsidó húsvét előestéjére, csütörtök estére teszik, hangsúlyosan jelzik, hogy Jézus a húsvéti bárányt költötte el tanítványaival. Másnap pénteken, húsvét napján (Niszán hónap 15-én) történt a kereszterefeszítése, a következő nap szombat a nyugalom napja volt, a hét első napján (vasárnap) hajnalban mentek ki az asszonyok Jézus (akkor már üres) sírjához, és ekkor találkoztak a feltámadt Krisztussal. Első látásra túlságosan kevés időnek látszik a csütörtök este és a péntek reggel a sok eseményhez, ami ekkor történt (este kihallgatás Annás főpap előtt, másnap hajnalban a főtanács halálos ítélete, azután kihallgatás Pilátus előtt és a keresztrefeszítés). Azonban a főpapok és a főtanács szempontjából teljesen logikus, hogy ez ennyire gyorsan történt. Csütörtökön este, amikor Jézust elfogták, szembe kellett nézniük azzal, hogy másnap délre az egész város tudni fogja, hogy a híres és sokak által szeretett Názáreti Jézust elfogták és el akarják ítélni. Tudták, hogy sokakban hatalmas lenne a felháborodás, talán zendülés törne ki. A lehető leggyorsabban el kellett érni a halálos ítélet kimondását Pilátusnál és a keresztrefeszítést. Mire a nép felocsúdott, Jézus már ott függött a kereszten. Szent János evangéliuma két ponton egy kicsit más kronológiát követ. A betániai vacsorát hat nappal húsvét előttre datálja (ez a vacsora a szinoptikus evangéliumok szerint két nappal húsvét előtt történt, vagyis szerdán este). Jézus keresztre feszítését pedig János nem húsvét napjára (Niszán hónap 15-ére), hanem az előeste napjára, Niszán 14-ére teszi. (Abban megegyezik a szinoptikusokkal, hogy ez a nap péntek volt). A két különbségnek valószínűleg elsősorban teológiai oka van. János evangélista azt akarja hangsúlyozni és láttatni, hogy Jézus az igazi Húsvéti Bárány (ő idézi Keresztelő János szavait is: ?Nézzétek, az Isten Báránya!?). A zsidó szokások szerint a húsvéti bárányt több nappal húsvét előtt be kellett szereznie a családnak, és biztonságos helyen kellett tartania, hogy semmi tisztátalanság ne érhesse. Ezért jelzi János evangélista, hogy Jézus, az igazi Húsvéti Bárány, már hat nappal húsvét előtt Jeruzsálembe érkezett, megérkezett hogy feláldozhassa magát szeplőtelen bárányként. A keresztrefeszítést pedig azért teszi a János evangélium a húsvét előestére, mert ekkor áldozták fel a templomban a húsvéti bárányokat. Így az igazi Húsvéti Bárányt akkor áldozzák fel, tehát a keresztrefeszítés pontosan akkor történik, amikor a templomban az áldozat szertartása zajlik.
Kedves Lelkiatya! Szerintem én nálam már eljött a vég Nincs türelmem idegesít a családom is gyerekek is rosszak rumliznak Már odáig jutottam,hogy mondtam hangosan Istennek minek adtál gyerekeket ha tönkre tesznek?Milyen ajándék ez ? Rengeteg a baj velük szemtelenek is Hiába imádkozom Szeretnék szép családot de itt minden rossz Már azt mondtam Istennek inkább vegye el az életem holnap mert nekem ez az élet már nem kell!!!!! Mivel minden rossz valószínűleg mindenki elkárhozik a mostani rossz fog csak folytatódni hát ez van?. Ez így van vagy torzul látok? Köszönöm ha tud segíteni Bárcsak jól lennék minden téren,kérem imádkozzék értem értünk!
Úgy sejtem, az erőforrásokkal van a hiba. Azért fárad bele a legszebb emberi hivatásba, mert nem tud élni a hozzá szükséges erőforrásokkal. Ha nehéz a gyermekekkel, akkor a házastársával való kapsolatot kell megvizsgálnia. Hiszen ezt a mintát követik a gyermekek. Ha a szülők békés szeretetben szeretik egymást, akkor a gyermekek is ezt teszik. Ha értetlenség, meg nem értés, netán versengés vagy veszekedés van közöttük - még akkor is, ha azt gondolják, hogy ezt a gyermekek nem látják! - ez a gyermekek viselkedésén is nagyon hamar lecsapódik. A másik erőforrás pedig az Istennel való kapcsolata. Úgy sejtem, hogy Ön alapvetően hívő ember, a templomba is eljár, de a úgy tűnik, ez a hit nem elegendő a jelenlegi, nem könnyű élethelyzetéhez. Ez a másik irány, amely felé fontos lépéseket tanácsolok. A rendszeres imaélet, családi imádság, vasárnapi Szent Liturgia / szentmise, gyónás, szentáldozás - ezek a legfőbb eszközök, amelyek nélkül nem tudunk jól keresztény életet élni. Bízom abban, hogy a mostani húsvét fog hozni Önnek ebben jelentős előre lépéseket. Imádkozom is ezért.
Kedves Lelkiatya! Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy hogy miként tudnám elérni, hogy ne akarjak megértést másoktól vagy jobban fogalmazva, hogy ne fájjon mikor lekicsinylik a problémáimat. Ha Jézusra gondolok, az segít, mert valljuk be őszintén, az emberek többsége nem sokra értékelte és mikor szenvedett, akkor még gúnyolták is ahelyett, hogy segítették volna. Igen, de még így sem mindig könnyű, hogy ne fájjon nekem. Még így sem, hogy Jézus a példa előttem. Nem bűnökről van szó, hogy valaki lekicsinyli a problémám, nem segít, nem érti meg milyen nekem, épp ellenkezőleg, nem érti az a valami nekem miért probléma és akkor én veszekszek, csúnya szavakat mondok, megharagszok. Nem, ilyenről szó sincs. Egy rossz szót se mondok senkinek, nem tartok haragot, még csak nem is kiabálok, ezekre nem is érzek semmi késztetést, szóval nem elfojtásról van szó. Inkább egy szomorúság, egy fájdalom van bennem az ilyenek miatt és az lenne a kérdésem, hogy miként érjem el magamnál, hogy ne is vágyjak arra, hogy megértsenek engem. Próbáltam átgondolni, vajon Jézus mit érezhetett onnantól kezdve, hogy Júdás megjelent és elárulta, vallatták, ütötték, leköpték, Pilátus elé vitték ahol szinte mindenki a halálát akarta és a kereszthordozás közben is gúnyolták, ütötték, megalázták. Próbálom összehasonlítani az ő érzéseit az enyéimmel. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy nincs is olyan sok különbség közte és közöttem, leszámítva azt, hogy én nem vagyok Isten és teljesen bűntelen. Azért feltételezem, hogy hasonlóak az érzéseink mert ő nem vétkezett a szenvedése közben sem és igazából én sem bántok meg senkit, nem mondok egy rossz szót se, nem veszekszek, nem tartok haragot. Szerintem ez már önmagában egy elég jó dolog. Azt viszont észrevettem, hogy még nem tudom a saját keresztemet olyan alázatosan, türelmesen, akkora beletörődéssel vinni ahogy ő az övét. Ezt teljesen elismerem, nem tagadom. Szerintem Jézusnak is fájt, ahogy bántak vele, de közben nem várta a megértést, elfogadta a helyzetét, alávetette magát mindennek, még csak nem is panaszkodott szinte közben, sőt, másokat vigasztalt, a jeruzsálemi asszonyokat és a saját édesanyjáról is gondoskodott a keresztről is. Én magam sajnos (még) nem tartok itt. Én a szívem mélyén vágyok a megértésre, néha panaszkodok. Néha sikerül egy nehéz helyzetben megőrizni a türelmem és magam helyett a másikra jobban figyelni, alázattal alávetve magam vinni a keresztemet de valamikor meg ez nehezebb. Mivel sokszor vizsgálom a saját viselkedésem, bűneim, cselekedeteim, érzéseim, így felfigyeltem valamire. Azt vettem észre, hogy leginkább akkor van bennem fájdalom és az alázat hiánya amikor a problémás időszak, helyzet, valami amivel küzdök eléri a csúcspontját vagy valamelyik csúcspontját a sok közül. A héten édesanyám eltörte a vállát, kötést kapott rá, így sok mindenben be kell segítenem neki, sokkal jobban mint szoktam, ezen a héten más alkalmakhoz hasonlóan voltam adományokat gyűjteni rászorulóknak önkéntesként és ott is pont ezen a héten kell(ett) a legtöbbet dolgozni, meg mostanában mindig összejött nagyon sok intéznivaló, szinte naponta, és így mire elértem ehhez a héthez, addigra már eleve elfáradtam és ez a hét is nehéz volt, tehát valahogy ezen a héten volt a nehézségek csúcspontja. A helyzetet nehezíti, hogy a hús részleges elhagyása mellett azt is vállaltam böjt elején, hogy nem eszek édességet 40 napon keresztül és így sokszor hiába vagyok nagyon fáradt, nem tudok megenni egy kis kocka csokit sem. A legtöbb olyan élelmiszer, ami nagyon kicsi, bárhova magammal vihetem, gyorsan megehető, sokáig eláll, az édesség mert vagy csokoládé vagy csokoládés ostya vagy egy kis adag kakaós piskóta, minden ilyesmi. Egy péksütemény nem ilyen, azokat nem tudom csak úgy a zsebembe betenni, az nagyobb, jobban morzsál, a gyümölcsök sem ilyenek, azokat sokszor meg kell hámozni, sok héja van, valamikor ragad is tőle a kezem, ezért ideális egy kis kocka csoki, de azt nem ehetem meg mert be akarom tartani amit vállaltam böjt elején. Így ez csak nehezítette a helyzetem, hogy hiába voltam már nagyon fáradt az adománygyűjtés közben, nem ehettem meg egy falat csokit sem. Az sem esett jól, hogy én 3 órán keresztül adományt gyűjtöttem, de akivel ott voltam és szervezte az egészet, nekem nem hozott széket, hogy én is leüljek, csak magának. Valahogy nagyon el volt foglalva akkor a gondolataival, telefonozott, velem akkor szinte alig beszélt, pedig máskor igen. Próbáltam mentegetni őt magamban, hogy biztos nehéz hete volt meg próbáltam úgy felfogni, hogy akkor legalább ha jobban szenvedek, akkor jobban mutathatom Jézusnak a szeretetem. És bármily hihetetlen is, de bizonyos fokig még örültem is annak, hogy fáradt vagyok, hogy nem ülhetek le egy percre sem, hogy egy hosszú hét után ezt is megcsinálom, hogy szenvedhetek Jézusért. Valójában egyszerre volt bennem ez az öröm, még mosolyogtam is arra gondolva, hogy Jézusért szenvedek, de volt bennem egy fájdalom is. Abban szeretném a tanácsát kérni, hogy hogyan tudnék teljesen megszabadulni a fájdalomtól, a szomorúságtól és a vágytól, hogy megértsenek engem. Az a vágyam, hogy minden nap úgy vigyem a keresztem, ahogy Jézus vitte az övét: panaszkodás nélkül, csendben, mindig alázatosan, minden pillanatban úgy szeretve mint Jézus. Úgy, hogy én vigasztaljak másokat és én segítsek de ne vágyjak arra, hogy engem vigasztaljanak.
Inkább a távol-keleti vallások sajátja az, hogy az érzelmeket és vágyakat igyekeznek kiiktatni. Ez nem jellemző a kereszténységre. Sőt, minél előrébb jutunk a szeretetben, annál érzékenyebbé, annál sebezhetőbbé válunk. Nem az a cél, hogy ne fájjon, hanem, hogy ha fáj, azt fölajánljuk, Jézusnak adjuk. Leírásában utalt is arra, hogy ezt is fölfedezte már. Igen, ezt kell tennünk. Ha böjt vagy más lemondási gyakorlat nehéz, akkor azért hálát lehet adni, és odaadni Jézusnak: "Fogadd el, Uram, ezt a csekélységet!" Az, persze, helyes törekvés, hogy szeretne megszabadulni az emberek elismerése utáni vágytól. Jól érzékeli, hogy ennek nem volna helye a keresztény életünkben. Én mégis azt mondom, ne ettől a vágytól akarjon megszabadulni, hanem amikor ezt a gyöngeségét érzékeli, akkor egész egyszerűen tartson bűnbánatot. Imádkozzék a szóban forgó emberért, alakítsa át érte mondott imádsággá ezt a belső érzékelést. Én bizonyos vagyok abban, hogy Jézusnak is kegyetlenül fájt, amikor előre látta, hogy a tanítványai majd gyáván elfutnak, magára hagyják őt. Az ő arcán is égett az a hely, ahol Júdás megcsókolta. Emberileg ő is szörnyen szégyelhette magát, amikor megfosztották a ruháitól. Ezek az emberi érzések nem tűntek el belőle. De tudta kezelni. Például éppen azzal, hogy imádkozott azokért, akik ezeket tették vele. Ezt tudom tanácsolni Önnek, hogy ebben is tanuljon Jézustól. Meg kell, hogy mondjam viszont, engem továbbra is zavar a levelében, amire már talán korábban is utaltam, hogy úgy látja, úgy sejti, hogy már egyre jobban hasonlít Jézusra. Én úgy tudom elképzelni, hogy aki a lelkiéletben előrébb jut, az egyre méltatlanabbnak érzi magát Jézus szeretetére, az egyre inkább azt látja, hogy milyen távol van attól, ami Isten kegyelmével lehetne. Kérem, raktározza el ezt a gondolatot is. Az teljesen helyénvaló, hogy lelki törekvésében egyre közelebb érzi magát Jézushoz. De ami a hozzá való hasonlóságot illeti, azt nem érdemes méricskélni, mert egészen bizonyosan rossz eredményt fog kihozni az efféle emberi méregetés.
Dicsértessék! Kedves Lelkiatya! Egy dolog már régóta nem hagy nyugodni. Elnézést, hogy ilyen témában kérdezek, de ha önkielégítek úgy, hogy NEM nézek mellé szemérmetlen tartalmat, akkor az úgy is bűn? Úgy sem szabad? Válaszát előre is köszönöm, kedves Lelki Atyám! Szép Nagypénteki napot Önnek, az Úr áldja meg magát! Dicsértessék!
Igen, akkor is ártalmas. A szexualitás eredeti célja és értelme a másiknak való örömszerzés. Melléktermékként, ha úgy tetszik, Isten ajándékaként, miközben a másiknak, a szeretett személynek örömet szerzünk, az közben nekünk is csodálatos örömet jelent. Úgyhogy ez nagyon jól ki van találva. Ám, ha önző célra fordítjuk, vagyis a házastárrsunkat kihagyjuk belőle, akkor ellenünk fordul. Ha nem helyesen kezeli ezt az ember, akkor előbb-utóbb rabjává válik. Ezért szól úgy az erkölcsi parancs, hogy ezt minden módon kerülnünk kell, a mi érdekünkben, a mi védelmünkben fogalmazódott ez meg. Ezért is volt az első kurta mondatom ilyen egyértelmű. Nem csak az kérdés, hogy ez bűn-e vagy sem, hanem, hogy hasznos-e, előre visz vagy visszavet. Ha föladjuk a küzdelmet, bedobjuk a törölközőt, akkor csúnyán visszaüt. Ilyen a bűn természete.
Kedves Atya, Nem vagyok hívő annak ellenére, hogy az összes családtag, rokon ill. ismerős aktívan gyakorolja. Évtideken keresztül próbáltak megváltoztatni, rávenni, megszerettetni a szertertásokat zero sikerrel. Kérdésem: mi bennem a hiba? Annak ellenére, hogy nem találok/érzek semmi "gonoszat" magamban. Köszönöm! "A"
Kedves A! Talán meglepő lehet a válaszom, de én azt tanácsolom Önnek, hogy továbbra is álljon ellen a családtagjai térítő próbálkozásainak, ne adja be könnyen a derekát. Valószínű, Önnek más útja van, és ezt kell végigjárnia. Persze, erre viszont buzdítom, hogy járja végig a saját útját. Elmondása alapján azt sejtem, hogy Önnek különleges kapcsolata van, lesz, formálódik Istennel, nem ugyanaz, mint a körülötte élőknek. Ezért is nem javaslom, hogy a békesség kedvéért adja föl az álláspontját, és kövesse az övéket. Azt, temészetesen nagyon erősen javaslom, hogy foglalkozzék az "Isten-kérdés"-sel. Ez emberi létünk, a világtörténelem legfontosabb kérdése. Minden más erre épül, ebből vezethető le, ez adja meg az értelmét. Szerintem ezen a téren ássák el a csatabárdot odahaza, és rögzítsék, hogy ők járnak a maguk útján, Ön pedig a saját útján. Ilyen módon tőlük teljesen függetlenül teheti meg a saját lépéseit. A magam részéről azt is megengedem, hogy Önt most ez egyáltalán nem foglalkoztatja, tehát nem is sürgetem, hogy lépjen mielőbb. De legyen ott a tudatában, hogy ezzel valamikor, előbb vagy utóbb azért foglalkozni kell. S meglátja, magától el fog jönni az a pillanat vagy inkább időszak, amikor egyre erőteljesebben jelentkezik majd e kérdés megoldásának szüksége. Ez az, amit nem érdemes sem siettetni, sem megerőszakolni azzal, hogy mások nyomdokába lép, hanem törekszik a saját lépéseit megtenni. Szerintem, tehát nincs Önben semmi hiba. Lassan rajzolódik ki az Ön saját útja. Ezt kell elfogadniok a szeretteinek és Önnek is. De az biztos, hogy nem szabad szőnyeg alá söpörni. Könyvek, előadások, világhálós tartalmak során keresse az igazságot, az élet megoldását, mindennek az értelmét! Persze, lehetséges, hogy ez a hozzám intézett kérdése már azt jelzi, hogy igen közel van, itt kopogtat az ajtón ez az idő, ez a kérdés. Ezt egyedül csak Ön tudja eldönteni. Ha viszont így van, akkor ne habozzék, ne halogassa tovább, járjon utána ennek a kérdésnek! Ha megengedi, én is imádkozom Önért, hogy mielőbb találja meg az igaz választ. (Meggyőződésem, hogy ezt a családtagjai is már régóta teszik.)
Tisztelt Lelkiatya! Szeretnék imádságot kérni egy súlyosan beteg emberért. Tisztelettel: I.
Imádkozom, és biztosan azok is, akik szintén olvassák ezt a kérést. Legyen Isten áldása az életükön!
Kedves Lelkiatya! A férjemmel van bajom. Szerintem nagyon hazug ember. Mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, közben pedig teljesen mást mond és tesz. Én azt mondom, amit gondolok. Ő nem. Nem tudok egyáltalán hinni neki. Nagyon keveset van velem, inkább a szüleivel szeret lenni a nyaralójukban. A szülei nem szeretnek engem, szerintem alig várják, hogy elváljunk. És az anyósom nagyon kotnyeles, a legfőbb tanácsadó. A férjem állandóan írja, hogy hiányzom és rám gondol, de én azt hiszem, hogy akinek hiányzom, az megkeres. Eljön hozzám. Emellett rettenetesen lusta ember is szerintem. Ha tehetné, átaludná a napot. Amikor itthon van, akkor is csak fekszik. Vagy alszik vagy telefonozik. Ha szóvá teszem, hogy szerintem ez nem helyes viselkedés és nem férjhez illő, akkor zaklatásnak veszi. És mindig azt mondja, hagyjam abba. Sok pénzt keres, de az is mind az övé. Nekem fogalmam sincs, mennyi a fizetése, mert mindig azt mondja, nem tudja. Általában nem tud semmit: mikor fejezi be a munkát, mikor tudunk találkozni, mennyi a fizetése, mikor lesz közös otthonunk. Egyfolytában ködösít, engem pedig ostobának néz. És évek teltek el így. Amikor véget akarok vetni a kapcsolatnak, akkor meg nem lehet elküldeni, mert mindig visszajön. Annyira el vagyok már fáradva ebbe a sok hazugságba! Köszönöm, ha tud tanácsolni valamit!
Ez nagyon nehéz így. Keveset tudok az élethelyzetéről ahhoz, hogy bármit tanácsolni tudjak. Úgyhogy az a tanácsom, hogy keressen föl valakit, aki ebben segíteni tud Önnek. Vagy egy jó lelkiatyát, vagy egy családterápiás szakembert. Ez így valóban nem házasság, és ezt így sokáig nem lehet tartani, mindenképpen változtatni kell. Lehetőleg nem a szakítás felé, hanem az egység felé, de mindenképp kell lépéseket tenni, mert ebből nem lesz egység. Egyelőre csak ennyit tudok Önnek mondani. Ha Debrecen közelében van, akkor jó szívvel tudom ajánlani a KEMENCE szolgálatlásunkat a Petőfi tér 9. szám alatt. Ott szakemberek várják az arra rászoruló embertársakat. De nyilván sok más helyen is talál hasonló egyházi segítségnyújtást.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Lehet, hogy aggályos lelkiismerettel küzdök? Sokszor történik, hogy miután gyónok, és elkövetek valami bűnt, egyből azt érzem, hogy újra mennem kell gyónni. Volt, hogy két nap után mentem el. Most is ez történt. Egy dolgot említettek nekem, én pedig erre reagálva viccelődve - talán lehet a szituációra nézve gúnyosan is - a liturgia egyik szavát említettem. Hirtelen jött, én kimondtam nem gondolkodva, és aztán kezdtem el gondolkodni, hogy nem kellett volna, hisz a szertartás szövege szent, én pedig ezt a szent szöveget használtam fel arra, hogy viccelődjek. Aztán meg is bántam, hogy kimondtam, és a jó Istenhez imádkoztam, hogy bocsássa meg ezt az elszólásomat. Aztán, amikor később egy Szent Liturgia keretében az áldozásra került sor, gondolkoztam, hogy menjek-e, vagy sem, súlyos bűnt követtem-e el, vagy sem. Végül elmentem áldozni, de azóta sajnos ezen gondolkodom. Elég, ha ezt a bűnt, ezt az elszólást a legközelebbi gyónásomban meggyónom, vagy menjek el most és tegyem le? Illetve azzal, hogy így mentem el részesülni az Úr Jézus testében, követtem el bűnt? Válaszát előre is köszönöm!
Nagyon jól tette, hogy részesült a Szentségben. Minden alkalommal tegye ezt meg. Ezért van a Szent Liturgia, hogy az Eucharisztia által egyesüljünk Krisztussal. Amit Ön említett, az nagyon csekélyke bűn, ha bűn egyáltalán. Hiszen semmi rosszat nem akart vele tenni. Viccelődni pedig szabad. Én is jót mulattam a minap, amikor fiatalok kicsavarták az egyik zsoltársor szavait, s az "Így áldani foglak téged" szavakat így hangsúlyozták: "Igyál Dani, foglak téged". Ez vajon sértené az Urat! Szerintem jót nevet velünk együtt. Vagy egy paptestvér a nem túl jól sikerült kántorizálást egy kicsavart liturgikus szöveggel jellemezte: "Teljes az égés!"...(a föld...) Ami a gyónását illeti, mindenképpen azt tanácsolom, hogy rögzítsen magának egy állandó időhosszat, s mindig ugyanolyan időszakonként menjen gyónni (pl. két hetente, havonta, két havonta). Ne az elkövetett bűneink határozzák meg a lelkiéletünket! Annak legyen meg ez az állandósága. A naponta elkövetett bűneinket pedig naponta bánjuk meg. Ha ezt teszi, gond nélkül mindig mehet áldozni, és jól is teszi, ha mindig megy.
Kedves Lelkiatya! Én nem vagyok papné, de ha az lennék és új településre küldenének minket lakni, biztosan alkalmazkodnék a helyi viszonylatokhoz. Arra gondolok, hogy 2-3 liturgián csak hallgatnám a helyi dallamvilágot és igyekeznék igazodni hozzá. Engem rettentően zavar, hogy idejön egy új pap a feleségével és minden 40-50-60 éve templomba járó nénit, bácsit elhallgattatnak, mert a papné a saját dallamával áriázza végig a szentmisét. Szinte megsemmisül az a pár ember, aki eddig áhítattal vett részt a liturgián. Elhiszem, ha egységesíteni kell a dallamokat, ismerjük mi azt is és ha más templomba megyünk, nyilván azon a hangon énekelünk. Én mégis úgy érzem, hogy a helyi változatok értékként foghatóak fel. És az a veszélyes ebben az egészben, hogy pár év múlva már senki sem fog emlékezni a régi, szép, helyi dallamokra, melyek legalább 100 éve jellemzőek voltak a településre. De javítson ki, ha rosszul gondolom. És elnézést, ezzel nem akarok megbántani senkit.
Ez nem könnyű kérdés. A dallamok megújítása alapvetően azt szolgálja, hogy a templomi énekeink minél szebbek legyenek, hogy az oda betérőknek az imaéletét, egyházszeretetét minél jobban segítsék. Olykor ebből összetűzés, feszültség támadhat, hogy nem olyan könnyű változtatni azon, amit megszoktak az emberek. S igaz az is, amit Ön ír, hogy a helyi dallamoknak is megvan a maga értéke. Ezek nem mindig egyforma értékek, a szakember tudja megmondani, hogy melyeket érdemes be is gyűjteni, elraktározni, továbbadni a következő nemzedéknek, s melyek azok, amelyek csak egy-egy korábbi kántor egyéni hajlításgatásai, amelyek azért önmagában nem rendelkeznek zenei értékkel. Az biztos, hogy a dallamok megújítását - hisz nem új dallamokról van szó, hanem csak azok kiigazításáról, az éneklési mód javításáról - nagy körültekintéssel, jó pedagógiai érzékkel és főként szeretettel, türelemmel kell végezni. A helyi gyakorlatot mindig figyelembe kell venni, és lehetőség szerint egységesen lépni a pappal, kántorral, hívekkel. Lehet tanítani, gyakorolni azt, ami új, ami szokatlan lehet. Ezek a gyakorlások jó lehetőséget adnak a közösség építésére is. Nagyon fontos, hogy ez a fajta igényesség előre vigye a közösséget, a lelkiéletet és ne visszavesse.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Az lenne a kérdésem, hogy Nagypénteken (amikor csak csonka szentmise van) ha nem megyek el misére, mert akkor pont családi rendezvényen leszek, akkor azt meg kell gyónni?
Az ilyet lehetőleg inkább el kell kerülni. Semmi nem lehet fontosabb, mint Krisztussal együtt átélni ezt a szent napot. Nem tudom pontosan, hogy a római katolikus egyházban milyen előírás van erről. Én nem azt mondom Önnek, hogy gyónja meg, hanem, hogy keresse a módját, hogy hogyan tudja mégis megszentelni ezt a napot. Legalább egy teljes órát szánjon rá arra, hogy vagy világhálón keresztül bekapcsolódik valamelyik szertartásba, vagy a szentírást előveszi és Krisztus szenvedéstörténeteit átolvassa, átelmélkedi, mondom, legalább egy teljes órát szánva rá. Jézus a Getszemáni kertben ezt a szemrehányást tette az apostoloknak: Egy órát sem tudsz virrasztani velem (Mt 26,40) Aztán, ha legközelebb gyónni fog, akkor mondja el, hogy csak így sikerült megszentelni ezt a napot.
Kedves Lelkiatya! Eligazításra lenne szükségem egy kérdésben, ami időnként mindig felmerül bennem. Mit jelent az, hogy ne ítélkezzünk és mit jelent az ítélkezés? Tegnap egy baptista barátnőmmel beszélgettem és kiderült, hogy a húsvéti ünnepeket nem otthon tölti, pénteken elutazik. Nekem ez furcsa volt, mert nekem gyerekkoromban is mindig hozzátartozott az ünnephez a templomi mise, húsvéti ételek, a találkozás a rokonsággal. A barátnőm is családi okokból utazik, mert a húgához megy külföldre, hogy ott pontosan mit csinál, nem tudom. A barátnőm az egyetlen hívő a családjában. Mikor még csak annyit tudtam, hogy utazik valahova, felmerült bennem 1-2 elképzelés, hogy mit tervezhet és mikor mondta, hogy a húgához megy, megértettem, hogy ez nyilván fontos, hogy találkozzon vele és teljesen érthető ha a húgának is főleg hétvégén van ideje erre, de közben volt bennem egy értetlenkedés, valamiféle ellenérzet is, mert arra gondoltam, hogy lehet olyan napokat mint a nagycsütörtök és a nagypéntek, két nagyon súlyos, szenvedéssel teli nap Jézus életében úgy eltölteni, hogy az ember csak teszi amit akar és nem figyel Jézusra eléggé. Persze ez lehet a katolikus hitemből is adódik, mert nálunk van nagypénteki sírbatételi szertartás, nagycsütörtökön kínszenvedési evangéliumok szóval nálunk ez hangsúlyozottabb mint egy baptista egyházban, szerintem. Ha nem a katolikus szertartásokra gondolok, akkor is olyan furcsa lenne nekem, hogy azon a napon, amikor Jézus félelem közben vért izzadt értem a Getszemáni kertben és másnap megverték, kínozták, megalázták, átszúrták a kezeit én úgy töltsem azokat a napokat mintha egy átlagos nap lenne. Szerintem egy nem katolikusnak is jó ezt az időt csendben, elmélkedve, Jézussal tölteni. A barátnőm meg jövő héten nem is dolgozik tehát így elvileg akkor is mehetne a húgához. Velem például jövő héten tervez találkozni. De ha nem is találkozhatna vele, nekem valahogy annyira Jézus mindennek az alapja, a Megváltó aki miatt egyáltalán a szeretteinkkel lehetünk az örök életben, hogy nekem nagyon furcsa, hogy egy keresztény "megvonja" Jézustól a figyelmét ezen a pár napon, nem tölti el ezeket úgy mint ünnepeket. A Jézus iránti szeretetem miatt vannak bennem ilyen érzések, gondolatok, de közben meg bűntudatom van amiért ezt érzem és gondolom, mert ez biztos ítélkezésnek minősül. Ez valóban az?
Igen, ez ítélkezés. Amikor úgy gondolom, hogy valaki nem azt teszi, mint amit én jónak látok, főként, ha nem azt teszi, amit én, ez az ítélkezésnek egyik klasszikus esete. Nem az a feladatom, hogy nagypénteken mindenkit betereljek a templomba. Persze, szép lenne, de nem ez a misszió. Hanem az, ha én magam ezt a napot a lehető legnagyobb odaadással élem meg. Könnyen lehet, hogy van olyan személy, aki még Önnél is nagyobb buzgósággal tölti ezeket a napokat. Nem eszik semmit, három napon át böjtöl, minden szertartáson ott van a templomban, a maradék időt meg szentírás olvasással tölti. Ez a személy meg talán joggal gondolhatná, hogy Ön nem elég buzgó a szent napok eltöltésében, mert azért - úgy sejtem - takarítás, konyhai foglalatosságok szintén ezeknek a napoknak az elfoglaltságai közé tartoznak. Nem vagyunk egyformák, minden élethelyzet más és más. Még ha azonos felekezetet néznénk, ha csak a görögkatolikusokat hasonlítanánk össze, akkor is nagy különbségek vannak, hogy ki hogyan éli meg ezeket a napokat. Az összehasonlítás mindig téves, sohasem vezet helyes eredményre.
Tisztelt Lelkiatya! Az egyik nagyheti prédikációban hallottam, hogy Isten meghalt és mi öltük meg. Ennek kapcsán szeretném a tanácsát kérni, hogy kell mindezt jól érteni? Én ott akadtam el, hogy Jézus halála és Isten halála közt nem látom az egyenlőséget, hiszen akkor nem tudta volna Őt az Atya a Szentlélek erejével föltámasztani. Másfelől Istent nem lehet megölni sem, a Fiát is csak az engedelmessége tette az akkori hatalmaskodó áldozatává, akik a zsidók voltak, a választott nép, akiket megmenteni jött, s talán ez lehetett számára a legfájdalmasabb és azóta is megkerülhetetlen?de erről nem illik beszélni? Vajon ha megnéznék a világon ma élő keresztényeket, nemde a pogány népek váltak Krisztus népévé, ahogy Izajásnál is mondja az Úr (49.fej): Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig
Nyilván jól kell érteni ezt az erős kifejezést, hogy "mi öltük meg Istent". Isten az élet ura, akit nem lehet megölni. De Krisztus, aki maga Isten, mint ember mégis meghalt. Az ő halála nem színjáték volt csupán, hanem valóságos halál. Tehát az halt meg, aki valóságos Isten és valóságos ember. Fontos ezzel a drámával szembesülnünk, hogy a mi bűneink miatt halt meg. De azért nehéz tisztába tenni a gondolatot, mert nem tudjuk és nem is lehet szétválasztani Jézusban az istenségét és az emberségét, tehát nem mondható, hogy Jézusban az ember meghalt, de az Isten nem. Még ha igaz is, hogy csak az ember halhat meg, Isten nem halhat meg. Krisztusban elválaszthatatlanul de összekeveredés nélkül volt jelen az ő istensége és embersége. Hogy a pogányok váltak volna Isten népévé, ezt én nem mondanám. De azzal egyetértek, hogy nekünk, keresztényeknek mégis sokszor olyan a viselkedésünk, mintha nem Isten népe, nem Krisztusba öltözött emberek volnánk. Attól még azok vagyunk, csak a mi bűnünk, ha ez nem látszik rajtunk. De az is igaz, hogy ahol szeretet van, ott Isten van. Ez nem csak a keresztényekre évrvényes, hanem minden népre, törzsre, családra, függetlenül attól, hogy meg vannak-e keresztelve.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy már késve írok, és az ünnep előtt nem olvassa senki az írásomat, de bízom benne, hogy eljut még időben önhöz. A feltámadási kánon két sora az idei húsvéton különösen nagy reménnyel és hittel tölt el engem: "Tegnap veled temetkeztem el Krisztus, veled ébredek ma a feltámadóval." Karácsony előtti héten tüdődaganatot diagnosztizáltak nálam. Azóta már túl vagyok a harmadik kezelésen. Mindenki erősíti bennem a hitet, hogy meg fogok gyógyulni. Azt szeretném kérni öntől, hogy ön vagy az atyák a húsvéti liturgiák vagy szertartások idején könyörgéseikkel emlékezzenek meg rólam. Szeretettel: K.A. Áldott húsvéti ünnepet kívánok!
Kedves K.A. Egyáltalán nem későn írt. Én is olvastam és itt közzé is teszem, hogy mások is imádkozzanak Önért. A nagypénteken a sírbatételi körmenet sok helyen azzal zárul, hogy mindnyájan belépvén a templomba átmegyünk a síri lepel alatt. Számunkra az egész templom Krisztus sírja lesz, ahová Krisztussal együtt mi is eltemetkezünk. Erre is utal az az ének, amelyet Ön is idézett: "Tegnap veled temetkeztem el, Krisztus..." Ez az Ön életében ezek szerint nem csak szimbólikus. Adja Isten, hogy vasárnap ujjongó lélekkel közösen énekelhessük a föltámadás himnuszát!
  1 2 
3
  4 5 6 7 8 9 10 11 ...