Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kilenc meg hét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Mit gondol arról a nézetről, hogy a keresztény pár között házasság előtt semmilyen fizikai kontaktus ne legyen? (tehát se csók, se kézfogás)
Ezt nem tartom helyesnek. Túlzóan rigorózus törekvés, amely nem tesz jót a kapcsolatnak sem a jelenben, sem az esetleges házasságban. Ezektől nem félni kell, ezeket nem szabad bűnösnek tartani, csak megvan a maga helye is ideje. Mint az evés is akkor bűn, ha azzal mértéktelenül, csupán a testi kívánság miatt él az ember, nem pedig a józan belátást követve. Egy kapcsolatban megvan az ideje és szerepe a kézfogásnak, az ölelésnek, a csóknak. Tehát sem elsietni nem szabad, sem a végletekig távol tartani. Azt nyugodtan mondhatjuk, főként a mai világban, hogy érdemes inkább tartózkodónak lenni, érdemes kivárni. Kisebb hibát követ el az ember, ha kissé késve lép e téren, mint ha túl hamar. Ugyanis a mai, teljesen torzult gondolkodás már nagyon hamar követelni akarja mindezeket. Nagyon szép az, ha a szerelmes ismerkedés során csak hónapok után meri megfogni a fiú a leány kezét, megint hónapokkal utána megölelni, meg is csókolni. Persze, nem lehet ezt tudatosan időzíteni. Az éppen olyan mesterkélt volna, mint a teljes tartózkodás. Ám amikor ez megtörtént, akkor sem szabad tovább szaladni. Hiszen a házasságig, amikor teljessé válhat a szerelmes egyesülés, még igen sok idő van. Egy kapcsolatnak egyaránt fejlődnie kell szellemileg, érzelmileg és testileg is. Az a legjobb, ha ezek szép harmóniában fejlődnek, s úgy érkeznek el szerelmesek a nászéjszakáig.
Tisztelt Lelkiatya! 30 éves, egyedülálló férfi vagyok. Soha nem életem hölggyel nemi életet, és szándékom, hogy házasságkötésig nem is fogok. Az önkielégítéssel kapcsolatban van komoly problémám. Én nagyon szeretnék leszokni róla, próbálok kitartó lenni, de sajnos egy idő után lelki és testi tüneteket okoz a hiánya, így végül mindig engedek. Két példát írnék le: 1) Volt már olyan, hogy hosszabb időn át kitartottam, viszont a testemben olyan erős feszültséget éreztem, hogy egyre kevésbé tudtam ellátni a napi feladataimat, kötelességeimet. Így végül engedtem, mert nem akartam hanyag, felelőtlen ember lenni. 2) Tudom, hogy alapból testi tüneteket nem okozhatna az önmegtartóztatás, és hogy a felesleges váladék magától kiürül éjszaka. Viszont olvastam róla, hogy a váladék mégsem ürül mindig magától, és felgyűlve különböző betegségekhez, akár rákhoz is vezethet. Azt írják, ez akkor történhet meg, ha valaki gyakran van izgalmi állapotban, kielégülés nélkül. Ez nálam sajnos megtörténik, mivel nagyon könnyen izgalmi állapotba kerülök, sokszor spontán, minden külső hatás nélkül is. És sajnos érzem azokat a testi tüneteket, amik hosszú távon betegséghez, rákhoz vezetnek. Fontosnak tartom leírni, hogy előbb éreztem a testi tüneteket, és csak utána tudtam meg, hogy ezt a kielégületlenség okozhatja, és hogy milyen súlyos következményei lehetnek. Ebben a két esetben szoktam vétkezni. Gyakran agyalok órákon, napokon át, hogy mit vár tőlem Isten. Akkor is tartsak-e ki, ha ennek kötelességeim elhanyagolása az ára, vagy betegség, rák kockázata? Végül mindig engedni szoktam ilyen esetekben. Ami után lelkiismeretfurdalásom van, főleg úgy, hogy mindig órákkal előre eltervezem, mit fogok tenni, amikor a fent leírt két eset valamelyike napok óta fennáll. Tehát nem egyszerűen beleesek, hanem már hamarabb elhatározom, az önkielégítést válaszom, mert adott helyzetben azt érzem a kisebb rossznak. De hogy tényleg az-e... azt csak Isten tudhatja. Rendszeresen imádkozok, hogy Isten segítsen leküzdeni ezt a helyzetet, de úgy érzem, egyedül semmit nem tudok tenni ellene. Mit tudna tanácsolni? Előre is köszönöm válaszát!
Érdekes módon rögzült az Ön gondolkodásában ez a két dolog, hogy adott esetben nincs más megoldás, ezt kell tennie, ugyanakkor megmaradt a lelkiismeret furdalása, tehát mégiscsak érzékeli, hogy ez nem helyes dolog. Mindenképp elgondolkodtató, hogy lehet-e egészségesnek és szükségesnek nevezni azt, ami lelki értelemben nem helyes, vagy a másik oldalról: lehet-e azt mondani valamire, hogy erkölcstelen, ha ugyanakkor az egészséges élet azt megköveteli. Önellentmondás mind a kettő. Csak az lehet erkölcsös, ami megfelel a természetnek, s ami megfelel a természetnek, az nem lehet erkölcstelen. Többször is volt már szó erről ebben a rovatban, esetleg azokat a válaszokat is visszakeresheti. Az önkielégítés nem szükségszerű, sőt, nem is egészséges. Amint írja, Ön is tud róla, a szervezetnek megvan ez az öntisztító képessége, hogy a felgyülemlett folyadékot kiürítse. Orvosoktól kérdeztem, nem létezik olyan betegség, hogy a szervezet termeli az ondót, de kiüríteni nem tudja. S nem is arról van szó, hogy nehéz kivárni ezt az öntisztulást, ugyanis az érzéki vágy nem a felgyülemlett folyadék mennyiségétől függ. Inkább ott a hiba, hogy az Ön gondolkodásában túlzott mértékben elhatalmasodott ez dolog. Szinte egyfajta kényszerességként jelenik meg, amelynek nyilván megvannak az előzményei, s amelyet ilyenkor már valóban nem könnyű kezelni. Azt mindenképp rögzíthetjük, hogy a biológiai és a pszichikai jelenségnek ebben az esetben nincs közvetlen összefüggése. Sokszor természetesen van, s itt is van közvetett kapcsolat, de amint mondtam, nem a biológiai jelenség készteti Önt a cselekvésre, hanem az érzékiességnek e téren való elhatalmasodása. Ennek tisztázása talán már segít abban, hogy ne csapja be magát, s az önkielégítést ne állítsa be olyan cselekvésnek, amely elkerülhetetlen, amelyre, szinte szükség van. Nem kell tehát félnie, sem rákot sem más betegséget nem okoz ennek kerülése. Hogy a gondolkodását hogyan tisztítsa meg ennek a kényszeres összefüggésétől, azt már nehezebb megmondani. Nagyjából ugyanazzal küzd meg, mint minden más egészséges férfi. Ilyen értelemben mondhatom Önnek is az általános javaslatokat. Alapvetően kerülni kell az érzékiességet gerjesztő hatásokat (ilyen tartalmú gondolatok, képek, filmek, cselekedetek). Ezek minél jobban visszaszoríthatók, annál kevésbé válik eluralkodóvá és kezelhetetlenné az érzéki vágy. Amikor pedig természetes módon ez mégis megjelenik, akkor a figyelmet másra kell terelni. Ez kinek-kinek másként működik. Van, akit az imádság segít ki ilyenkor, van akit a megerőltető szellemi vagy éppen testi munka. Persze, az imádság mindig segít. Kérje az Urat, hogy emelje ki ebből a helyzetből, s adjon tiszta gondolkodást és lelki erőt, hogy ezen a téren is meg tudjon maradni az ő útján!
Kedves Lelkiatya! Fiatal, húszas éveim elején járó lány vagyok, és mint minden lány, én is szeretem a csinos, divatos ruhákat, rendszeresen használok körömlakkot. Csak mint katolikus vallású, Isten mennyire nézi jó vagy nem jó szemmel? Baj? (Természetesen a józan ész határain belül testem a körmeim általában vissza fogott színekkel, ruhákból néha el tudok úszni, de igyeksze.)
Ez nem is annyira egyszerű kérdés. Az egyik ősegyházi irat szerint a keresztények "a világban élnek, de nem ebből a világból". Ez azt jelenti, hogy természetesen részesei vagyunk ennek a világnak, de nem azonosulhatunk vele. Mi elsősorban a mennyek országának vagyunk állampolgárai, s csak másodsorban ennek a világnak. Ez azonban kinek-kinek az életében mást jelenthet, nincs erre recept. S bizony, nem könnyű megtalálni az Isten akarta egyensúlyt. Én általában azt tanácsolom, hogy minél jobban tudjuk magunkat függetleníteni ettől a világtól. Semmiképpen se hagyjuk, hogy ez a világ diktáljon az egyéni életünkben. Márpedig a divatot, nemde, valaki diktálja. Vannak divatdiktátorok, akiknek, szerintem, ebbéli törekvésükben vajmi kevés közük van az Evangéliumhoz. Ezért kellene függetleníteni magunkat ettől a diktátumtól. Persze, ehhöz erős egyéniségre van szükség. Az Egyháznak éppen ezért ez is feladata, hogy a híveket hozzásegítse, hogy minél erősebb egyéniséggé váljanak, hogy Krisztusban erősödjenek meg, s ne a világ mindenféle szele dobálja őket. Én személy szerint nagy ellensége vagyok mindenféle festésnek (köröm, arc, haj), amellyel az ember magát szebbé akarja tenni. A Teremtő ezen a téren sem rontott el semmit, az ember úgy a legszebb, ahogyan ő megalkotta. Külső festéssel nem tudja magát szebbé tenni. Annak egészen más módja van. A lelkiélettel, az egyéniségünk nevelésével tudjuk magunkat igazán vonzóvá és széppé tenni. Egyik mondás szerint az ember negyven éves kora után felelős az arcvonásaiért. Erre persze, sokkal nehezebb törekedni, mint beülni egy kozmetikushoz és benyújtani az igényünket. Mindezen eszmefuttatás után tegye nyugodtan, ami Önnek tetszik. Bizonyára nem bűn körmöt festeni (bár annak az árát lehetne jobb célra is fordítani). De ne csak arra törekedjünk, hogy kerüljük a bűnt, hanem, hogy értékes egyéniséggé váljunk, akkor fogjuk tudni követni Urunkat, aki figyelmeztetett, hogy az ő követése keskeny ösvény, nem olyan könnyen járható, mint a széles út, amelyen tömegek járnak.
Tisztelt Lelkiatya! Miért lehet fontos, hogy a Metropolitánk szerepeljen videőkban, ahol nem a rendi ruhában teljesit sportos feladatokat pl. vizi sielés, létramászás? Miért kell ezt mutogatni? Hogy jobban elfogadják és szeressék? Nekem Ő az Isten azaz az ima embere, kell ennél több? Köszönöm a válaszát.
Talán jól érzi, ez valóban nem annyira fontos. Ám mégsem baj, ha látjuk őt így is, egyszerű emberként, s nem csak díszes egyházi öltözékben. Szem előtt kell tartanunk, hogy a papok is esendő emberek, akik csodálatos feladatot kaptak Isten és az emberek szolgálatára, mégis ugyanúgy részesei ők is a hétköznapi életnek, mint bármelyikünk.
Kedves Lelkiatya! Hogyan értelmezzük a következő szentírási részt : "Hiszek Uram segíts hitetlenségemen" Válaszát előre is köszönöm!
A holdkóros fiú édesapja kiáltotta ezt, amikor Jézus azzal biztatta: "Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23). Előtte már volt egy nagy kudarcélménye: kérte a tanítványokat, hogy gyógyítsák meg a fiát, de nem tudták. Ezek után fordult Jézushoz. Nem csoda, hogy megingott a hitében. Az a figyelemreméltó, hogy ezt be is látja. Szeretne hinni, tudja is, hogy milyen fontos ez, Jézustól is kap erre biztatást, ugyanakkor érzi, hogy mégsem elég erős hozzá. De minden bizonnyal nagyon szeretne jobban hinni, ha másért nem, a gyermeke meggyógyulásáért. Jézus pontosan ezen keresztül érinti meg őt, és ad neki biztatást. Ugyanis az, hogy az apának legyen hite, még sokkal fontosabb, mint az, hogy a gyermeke egészséges legyen. Nekünk is tanulságos ez a kiáltás, szinte a mi szívünkből is jön. Hisz hasonlóképpen mi is nagyra értékeljük a hitet, szeretnénk jobban hinni, de érezzük ebbéli gyöngeségünket is. Nagyon helyes tehát, ha mi is ugyanezekkel a szavakkal imádkozunk, ha a Szentírásnak ezt a mondatát használjuk föl imádságként. A hit ugyanis Isten ajándéka, mégis kell hozzá a mi hozzájárulásunk, erőfeszítésünk is. Ezért kell kérnünk is, ugyanakkor mindent megtennünk azért, hogy valóban erősödjék is a hitünk.
Tisztelt Lelkiatya! Ha egy biritusú pap nem az eredeti rítusában végez szertartást (pl.: a pápa balázsfalvi szentliturgiája), akkor a saját rítusának öltözékét kell viselnie? Például egy eredetileg latin rítusú pap casulában és stólában kell végezze a bizánci rítusú szentliturgiát? Vagy a görögkatolikusnak szentelt pap a latin rítusú szentmisét az önök öltözékében? Az olyan gesztusok esetén, mint térdelés/állás, illetve a keresztvetés különbözősége, mi a helyzet? A szegedi dómban ministráltam, amikor a metropolita atya koncelebrált Kondé Lajos atya miséjén - ott letérdelt az Eucharistia előtt. De ha önellóan végez szertartást másik rítusban, akkor mi a heelyzet?
Meg kell különböztetni a birítusú pap szolgálatát az egyszerű koncelebrálástól. Ha jól tudom, az a pap, aki birítusú engedéllyel rendelkezik, az teljes egészében annak a rítusnak megfelelően öltözködik és viselkedik, amelyik rítus szerint végzi a szertartást. Nem szabad keverni a dolgokat. Ha viszont más rítusú koncelebrálásról van szó - ez sokkal gyakoribb -, akkor az előírás az, hogy mindenki a saját rítusának megfelelő öltözetben álljon az oltárhoz, és úgy kapcsolódjék be a szertartásba. Hogy milyen gesztusokat végez, erre - azt hiszem - nincsen előírás, ez mindenkinek saját belátására van bízva. Főként a keresztvetés lehet kérdéses. Van, akinek nem okoz nehézséget, hogy annak megfelelően vessen keresztet, amilyen rítusú templomban van, de az általánosabb az, hogy ez annyira természetes és megszokott mozdulat, hogy jobb, ha az ember megtartja a sajátját. Viszont más gesztusokban meg, szerintem, érdemes követni az adott hely és rítus előírásait.
Kedves Lelkiatya! Az ApCsel 1,14-ben olvasom, hogy együttimádkoztak a tanítványok Jeruzsálemben Jézus anyjával Máriával és testvéreivel. Kik lehettek Jézus testvérei, akikről a Biblia itt külön meg is emlékezik? Köszönöm és sok kegyelmet kívánok! Adél
Kedves Adél! Az itt szereplő adelphosz - testvér kifejezés nem csak a közös szülőtől származó édestestvéreket jelenti, hanem a szélesebb rokonságot is. (Hasonlóan nálunk a cigány családoknál is a távolabbi rokonoknak is azt mondják: testvér.) Jézus kortársai, illetve a keleti emberek ma is sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a családi kapcsolatoknak, mint azt mi megszoktuk Európában. A család sokkal összetartóbb, jobban számon tartják a rokoni kapcsolatokat. Jézus föltámadás után minden bizonnyal még inkább fölértékelődött, hogy kik tartoztak Jézus családjába, akár Mária, akár József oldaláról. Amikor már csodatevő rabbi hírében állt, akkor is előkerült, hogy kik Jézus rokonai (néha próbálják is ezt érvényesíteni: Mk 3, 31; Jn 7, 3-9), de akkor még nem volt egyértelmű Jézus megítélése. Később is még, az ősegyház életében sokáig számon tartották, hogy kik voltak azok, akik Jézus családtagjai voltak. Ennek teológiailag nincs jelentősége, de emberileg teljesen érthető.
Kedves Lelkiatya! Az a problémám, hogy nagyon gátlásos, merev, görcsös lettem az emberi kapcsolataimban. Volt olyan időszak az életemben, amikor a viszonylagos csendességem ellenére közkedvelt, jó humorú nő voltam. Nagy lelki betegségen estem túl, amikor szinte minden barátom elfordult tőlem. A jó Isten adott új barátokat, ismerősöket. De sajnos nagyon nehezen oldódok fel, a feszültség szinte tapintható a közelemben. Pszichológushoz nem szeretnék fordulni, mert félek, hogy eltérítene az Isten felé vivő útról. Kérem, ha tud nekem segíteni, adjon néhány soros tanácsot. Attól félek, hogy ez az állapot örökre így marad. Előre is köszönöm.
Első tanácsom, hogy attól ne tartson, hogy ez örökre így marad. Ez most egy állapot, amely változni fog. Gondoljon csak arra, hogy volt ez sokkal rosszabb is. Annak a mély völgynek még megvannak a maradványai. Úgy sejtem, hogy Önnek önismereti hiányosságai vannak. Meg kell találnia az okokat, hogy miért jelentkezett újra ez a görcsösség. Talán tudja is, csak a módját nem találja még, hogy ezt föloldja. Ne féljen attól sem, hogy szakértő segítségét kérje. Vannak keresztény pszichológusok is, akik nem eltéríteni fogják Istentől, hanem segítenek jobban rátalálni. De az is lehet, hogy egy lelki atyával való kapcsolata is már ki tudja segíteni ebből a helyzetéből. Hiszen ami az emberi kapcsolataira jellemző, az az Istennel való kapcsolatában is megmutatkozik. Építse előbb a vele való kapcsolatot az imádságban, az egészséges, gyógyító beszélgetésben, szentgyónásban, s ennek eredményeképpen az emberi kapcsolatai is javulni fognak. De könnyen lehet, hogy szüksége lesz arra, hogy szakemberrel is beszéljen. Bátorítom erre is. És imádkozom is Önért.
Feltámadt Krisztus! Lelkiatya! Nagyon szeretnék egy olyan írást olvasni, amely keresztény hívő értelemmel írodótt a helyes táplálkozásunkról. Manapság rengeteg videó jön velem szembe arról, hogy miként tartják a haszonállatokat az ipar számára. Elképesztő! Meghasad a szívem azokat az állatokat látva. Szenvednek, fájdalmat éreznek. Az fogalmazódott meg bennem, vajon Mennyei Atyánk ezt így akarja látni? Azon az úton igyekszem most elindulni, hogy én személy szerint miben tudnék változtatni, felelősségteljesebbé válni a földi életemben. Kezdetleges ez a jelenleg írt pár sor. Még nagyon sokat kell utánaolvasnom, könyvek után kutatnom, de felettébb kíváncsi lennék egy Atya nézőpontjára, miként gondolkodik a táplálkozásról. (vegánság, vegetáriánus-, ill. növényi alapú táplálkozás) Köszönöm szépen! Hálás szívvel köszönöm, hogyha ideje engedi Atyának a válaszadást. Köszönöm!
Kérdését egy szakorvosnak továbbítottam, aki a következőket fogalmazta meg. A helyes táplálkozásról keresztény hívő értelemmel írott könyvet nem tudok ajánlani, ilyet nem ismerek, de lehet, hogy van ilyen. Az is kérdés, hogy mire vonatkozik a "keresztény hívő értelem". A táplálkozás minőségét illetően úgy vélem a "tudományos szemlélet" a mérvadó, a keresztény hívő felfogás sokkal inkább a mennyiségi kérdésre vonatkozik. Az, hogy mi egészséges és mi nem, mit együnk és mit ne, ez tények, klinikai vizsgálatok kérdése. Itt számos kérdés felmerül, természetes vagy mesterséges körülmények között termesztett növény vagy nevelt állat képezi a táplálkozás alapját, valóban fontos-e a vegyszer, az antibiotikum, hormonok, stb. használata. Az viszont, hogy mennyit eszünk, a táplálkozást pusztán örömforrásnak tekintve betegre esszük és isszuk magunkat, ez már komoly erkölcsi kérdés. Érdekes és egyben szomorú tény, hogy a fogyasztói társadalmakban a napi bevitt kalóriamennyiség sokszor többszöröse a ténylegesen szükséges mennyiségnek, és nagyon sokan a szó szoros értelmében betegre eszik magukat. Nem pusztán az egy-egy alkalommal elfogyasztott nagyobb mennyiségű ételre, hanem a krónikus túltáplálásra gondolok. A helytelen táplálkozás - és hangsúlyozandó, hogy elsősorban mennyiségi kérdésről van szó - következtében számos anyagcserebetegség alakul ki. Erre épül egy nagy "egészségipar" beleértve a "gyógyszeripart". Súlyos tény, hogy megfelelő, mértékletes táplálkozás mellett a cukorbetegek legalább fele nem lenne cukorbeteg vagy a betegség lényegesen későbbi életkorban alakulna ki. A gondolatsort folytatva a cukorbetegség számos más érbetegséget is generál (szívinfarktus, stroke, vese-, szem- és idegi bántalom), melyek megkeserítik az emberek életét - illetve az elmondottak alapján sok esetben mondhatjuk, megkeserítik saját életüket. Szóval, a felelősségteljes, mértékletes táplálkozás az egészségmegőrzés szempontjából rendkívül fontos. Egyszer egy pap mondta, hogy a táplálkozás egy szent aktus. Úgy gondolom, így is van, mindaddig, amíg nem fordul át mértéktelen evésbe. Összefoglalva, nagyon helyes és dicsérendő a tudatos elhatározás. Az Ön felelősségtudatossága nagyon helyénvaló, ez a betegek többségéből hiányzik (sok-sok év felelőtlen életvitel után úgy gondolják az orvosok majd egy-két "bogyóval" rendbehozzák - hát ez nem megy!). Amit tenni tud: mutasson példát! Családjában, egy-egy társasági étkezés során legyen mértékletes. Többen fel fognak erre figyelni, néhányan meg is kérdezik, miért teszi, ekkor fejtse ki a véleményét a felelősségteljes táplálkozásról.
Kedves Lelkiatya! Görögkatolikus vagyok, igaz, hogy nem sikerül minden héten elmenni templomba, de azért ragaszkodok a hitemhez. Más vallásokat igyekszem "nagy ívben" kikerülni, főleg szektákat, nehogy összezavarják az embert. Ezzel kapcsolatban lenne a kérdésem, egy álláshirdetésről van szó. Más egyházhoz köthető szervezetnél lelkiismeretem nem engedné hogy munkát vállaljak. Helyes e ez? Konkrétan arról van szó, hogy a pünkösdi egyházhoz köthető Gordiusz intézmény népkonyhát nyitna városunkban, és irodai adminisztrátornak felvennének. Igy hogy megtudtam milyen hátterük van, nem érezném ott jól magam, hogy "lepaktálok velük". Ugyanakkor nagyon kevés a jövedelmem, 70000-et keresek, férjem, 60-at, és albérletet is kell fizetni, Dávid fiam egyetemen tanul, alig tudom segíteni, ráadásul súlyos beteg is volt (hasnyálmirigy gyulladás), meg kell műteni, diétáznia kell, szüleim is segítségre szorulnának. Szóval kellene a több jövedelem. Ugyanakkor nagyon kivagyok borulva idegileg, sok nehézségünk volt az elmúlt években. nem lenne jó egy feszült munkahelyi légkör ahol félek a munkáltatótól. Valószínüleg nem vállalom el, de mi a helyes hozzáállás? És megkérem Lelkiatyát, ha van egy kis ideje imádkozzon értünk. Köszönöm, Isten áldja! Mónika
Kedves Mónika! Megértem a helyzetét, bizony, nem könnyű ilyen döntést hozni. Mindenképp áldásos az a törekvése, hogy tartsa a hitét, és az ezt gyöngítő tényezőket igyekszik kerülni. Egyik fontos tanácsom, hogy vegye még komolyabban a hitét. Ha nem jár el minden vasárnap a templomba, akkor félő, hogy az Isten-kapcsolata is hiányokat hordoz. Hitében való buzgóságát ezen a téren is erősítse meg, ezt javaslom. Akkor könnyebb lesz tisztánlátása a világi dolgokban is. Alapvetően helyes az a törekvése, hogy bizonytalan eredetű és összetételű gyülekezetektől is próbálja magát távol tartani. Nem tudom, hogy ez az egyházi jellegű szervezet milyen ideológiát képvisel, de az jól látható, hogy igen kiterjedt intézményrendszerről van szó. Sajnos föltételezhető, hogy csupán ezt az intézményformát választották maguknak, mert Magyarországon sokan visszaélnek ezzel az adott helyzettel, hogy a Kormány igyekszik segíteni az egyházakat. Tehát nem kizárt, hogy inkább gazdasági szervezetről van szó. Ha ez igaz, nyilván erkölcsileg erősen kifogásolható ez a magatartás, de mint munkavállaló nem biztos, hogy ezt Önnek tekintetbe kell vennie. Ha így tenne, kifuthatna a világból, mert hol van az az emberi szervezet, amelybe nem keveredik bele ilyen vagy olyan hamisság. Ezzel együtt is Önnek kell mérlegelnie, hogy megpróbálja-e ezt a munkát vagy sem. Azt javaslom, hogy erősen imádkozza meg a dolgot, kérjen útmutatást a pócsi Édesanyánktól, s majd az imádság után hozza meg a döntését, illetve tegye meg az első lépéseket. Nem biztos, hogy eleve ki kell zárni ezt a lehetőséget. Ha elmegy hozzájuk, körbenéz, s úgy látja, hogy lehet velük együttműködni, akkor talán éppen Önre van ott szükség, aki képviseli az Urat, képviseli az Anyaszentegyházat. Ezért kell imádságban meghozni a döntést, amely lehet akár az addig megfontolásainkkal ellenkező is, hiszen, nagyon összetett a világunk. Ráadásul az Mindenható pedig áldást is tud hozni ott, ahol addig annak ellenkezője uralkodott. Természetesen imádkozom Önökért.
Kedves Lelkiatya! Az adományozás, alamizsna kapcsán van egy vissza-visszatérő dilemmám. Nem találom a megfelelő gyakorlatot, és persze a megfelelő belső hozzáállást sem a szegényekhez, illetve megsegítésükhöz. Ha csak adománygyűjtésen keresztül adok a fizetésemből valamennyit, azt személytelennek érzem, ha az utcán megszólítanak, vagy hallássérültek próbálnak a közlekedési eszközön eladni ezt-azt, akkor meg nem bízom benne, hogy jó helyre kerül, tényleg segítek vele. Harmadik lehetőségnek ott volna, hogy olyan tőlem szegényebbeknek segítsek, lehetőleg észrevétlenül, akik körülöttem élnek és ismerem is őket. Ennek valahogy lenne több lelki tartalma, de ennél a megoldásnál meg szégyellősködöm, "nehogy kiderüljön", félek, hogy valaki "rám ragad" és majd nem tudom kezelni... meg nem is vagyok elég kezdeményező, elszaladnak a hétköznapok az egyéb teendőkkel. aztán csak halogatom az egész kérdéskört. Ez nem keresztény magatartás. Azért írok, mert keresem a jó megoldást. Esetleg tudna jó gyakorlatokat megosztani? Biztosan sok félével találkozott már. Tetszik nagyon Ferenc pápa hozzáállása (még régebben olvastam, nem tudom, hogy még így tartja-e): mindazoknak akik kérnek, adjunk és ne mi akarjuk eldönteni, hogy mire van szükségük, ne ítéljük meg ezt helyettük. A lényeg a szeretet, a szolidaritás kifejezése lenne, de én egyik gyakorlatomban sem érzem, hogy ez megvalósulna. Köszönöm megvilágosító gondolatait, Naszja
Kedves Naszja! A szegényekkel való kapcsolatunkban egyik fontos elem a személyesség. Mindig szeretettel kell segítenünk, nem kényszerből vagy külső elvárásokat teljesítve. Ha hozzám fordul valaki, nem utasíthatom el, nem fordíthatom el az arcom, a figyelmem. Ez nem föltétlen azt jelenti, hogy azon nyomban meg is adom neki, amit éppen kér. A nagyobb figyelem része az is, hogy tovább is gondolom, hogy az, amit adok, az valóban segítség-e. Kétségtelen, ebben nem vagyunk egyformák. Szerintem az utcán kéregetőknek ne adjunk pénzt. Ezzel fenntartunk egy teljesen rossz és megalázó rendszert. Ha van lehetőségünk, akkor adjunk, amit tudunk, de ne pénzt. Van, aki kifejezetten erre a célra mindig tartogat magánál csokit, kekszet, magvakat. Ami a legfontosabb ilyenkor is, a személyesség. Álljunk szóba azzal, aki kéréssel hozzánk fordul. Ha csak néhány szó erejéig is elbeszélgetek vele, akkor emberséget, figyelmet, szeretetet kap tőlem, nem pedig odalökött néhány forintot. Ez azonban csak egyik része a szegények támogatásának. A segélyszervezetek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy ennél jóval hatékonyabban segítsünk. Akár a helyi karitásznak, akár nagyobb, megbízható segélyszervezetnek adott adományunk olyan helyre kerül, ahol arra valóban szükség van. Azt hiszem, tartozunk azzal, hogy ha van állandó fizetésünk, akkor annak bizonyos részét ilyen módon a szegények megsegítésére fordítsuk. A legnehezebb a közvetlen nagyobb mértékű segítség, például egy-egy család gondjainak enyhítése. Adott esetben ettől sem szabad elzárkóznunk. Szent Bazil egyenesen azt mondja, ha van két ruhánk, a másnak meg egy sem, akkor kötelességünk az egyiket odaadnunk a nélkülöző testvérünknek. Ha ez így nem is könnyen megvalósítható, de tudatosítanunk kell magunkban, hogy ha sok mindennel rendelkezünk, akkor abból adnunk kell másoknak is. Attól nem kell félni, hogy valaki ránk akaszkodik. Ez, persze, könnyen előfordulhat, s ennek nem szabad engedni. Olykor határozottnak is kell lennünk, mert nem a másik ember diktál az én életemben. Nem ritkán van erre példa. De attól való félelmemben, hogy ezt majd nem fogom tudni kezelni, inkább mégsem adok, ez nem a szeretet magatartása. Ferenc pápa - igaz más összefüggésben - de erről is beszélt Csíksomlyón, hogy kockáztatnunk is kell az igaz szeretet érdekében.
Tisztelt Uram! Ima "módszerrel" kapcsolatban szeretnék választ, útmutatást . Mennyire jó, nem jó ha időnként Istenben "pihenek", az az például ülök vagy fekszem valahol és minden cselekvést abba hagyva Istenre, Szűz Anyára vagy szentekre gondolok, időzök ebben a közegben. Ilyenkor eszembe jut több Istennel kapcsolatos tény, dolog (irgalom, hogy szeret minket). Nyugodt vagyok, lelkileg szemlélek Nagyon nehéz kifejteni, mire gondolok, de így szoktam tenni néha, és ilyenkor mindig jó érzés tölt el, feltölt. De nem tudom ez mennyire helyes mód. (Természetesen "rendes" imát is szoktam végezni, erre úgy tekintek, mint egy csendes lét Istennel, örülök a jelenlétének ) Válaszát nagyon köszönöm! Isten áldja meg a munkáját!
Ez nagyon szép formája az imának. Talán az egyik legegyszerűbb, legtisztultabb módja, amikor nem kell már hozzá semmi eszköz, még szavak sem. Imádságra azt szoktuk mondani: beszélgetés az Istennel. Ez is az, de csöndes, szótlan beszélgetés. Akit nagyon szeretünk, azzal szeretünk csak úgy, együtt lenni, szavak nélkül a közelében tartózkodni. Nagy kegyelem, hogy Ön rátalált erre az imamódra. Akkor volna félrevezető, ha csak ebből állna az imádsága. Akkor idővel kiüresedhetne. Ugyanis nekünk, hús-vér embereknek szükségünk van a földi eszközökre is, a gesztusokra, szavakra, gondolatokra. Ezeket folyamatosan táplálni, erősíteni kell. A Szentírás olvasása ennek legjobb módja, de sok más imádság és templomi szertartás is táplálja a lelkünket, gazdagítja ima-eszköztárunkat. Ha ezek is megvannak, akkor ez, amiről Ön beszél, amit megtapasztal, nagyon mély Isten-kapcsolatról árulkodik.
Kedves Lelkiatya! Nemrégiben evangélikus istentisztelen vettem részt, amelyen volt úrvacsora osztás is. Bizonytalan voltam, ezért nem járultam oda. De szeretném tudni: részt vehetek az evangélikus úrvacsorán?
Ha katolikus, akkor jobban teszi, ha nem részesül az úrvacsorából a protestáns istentiszteleten. Önmagában, persze, szép gesztus volna, az összetartozásnak, az egységnek bizonyos kifejezője, de mivel nagyon közel áll a Eucharisztiához, a legszentebb titokhoz, ezért jobb, ha inkább más módon fejezzük ki protestáns testvéreinkkel az egységet, a lelki közösséget. Számunkra, ugyanis a protestáns úrvacsora nem Eucharisztia, nem valóságos Test és Vér, hiszen nem fölszentelt pap konszekrálja. Számukra azonban igen, az Utolsó vacsora emléke, megjelenítő jele, az Úrral való közösség eszköze. No mármost, ha én katolikusként magamhoz veszem az úrvacsorát, ezzel éppen azokat a protestáns testvéreimet tévesztem meg, akik számára ez maga az Eucharisztia, számomra azonban nem, csupán egy testvéri gesztus feléjük. Számunkra az továbbra is közönséges kenyér és bor, amelyet ugyan magunkhoz vehetünk imádságos lélekkel, mégsem azt jelenti számunkra, mint protestáns testvéreink számára. Ezért valójában nem az egységnek a kifejeződése volna, hanem a hit titkainak összemosása.
kedves lekiatya mostanaban a ordoguzesek filmjejit neztem es miota nem nezem folyton es van mar hogy imacsag kozben mezavar egem es van hogy en kel elkersem kisertest hgyan szabadujak meg a gonosztol ?
A következőt javaslom. Először is ne nézzen többet ilyen filmet. Akkor szépen ki fog tisztulni az elméje, a gondolkodása ezektől a hatásoktól. A Miatyánk imádsága legyen rendszeres a napjaiban. Naponta háromszor imádkozza el, reggel, délben és este. Nem kell a végére összpontosítania, hogy "szabadíts meg a gonosztól", mert ez csupán egy a kérések közül. Ebben az imádságban foglalt mind a hét kérés nagyon fontos, egyformán figyeljen oda rá minden egyes alkalommal, amikor imádkozza. Ha ezt követi, akkor az elmúlt rossz hatások, rossz élmények átfordulnak és a javára fognak válni, hiszen szorosabban kötődik majd az Istenhez.
Kedves Lelkiatya! Feleségem egy ritka, immunológiai eredetű szembetegségben szenved (a bal szemére majdnem megvakult). A kezelőorvos azt javasolta, hogy a betegség tüneti kezelésére alkalmazott immunszupresszáns mellett el kell kerülni a teherbeesést, mely célra szerinte a legbiztosabb, ha hormonális fogamzásgátlást alkalmazunk. (Véleménye szerint ezzel a rendszertelen menstruációt is kezelni lehet, ami régóta kínozza a páromat.) Az lenne a kérdésem, hogy egy ilyen esetben halálos bűnnek számít a fogamzásgátló tabletta használata? Válaszát előre is köszönöm!
A hormonális tablettának több hatása van: valóban lehet egyes esetekben jó hatással a nő hormonháztartás egyensúlyának beállítására, de lehet fogamzásgátló-abortív hatása is. Ha szükségesnek tűnik, hogy jó lenne élni a tabletta terápiás hatásával, ez ellen az egyháznak nincs kifogása. Az orvostudomány terápiás vívmányait az egyház mindig is tudja üdvözölni. Persze egy keresztény orvost is meg kellene kérdezni, hogy a hormonháztartás egyensúlyához ő mit javasol, talán nem fogamzásgátló tabletta kellene. A tablettának azonban van nem terápiás, hanem fogamzásgátló-abortív hatása is. Arra kell figyelni, hogy a tablettának ezt a hatását ne használják ki: magyarul, ne ölni akarjunk vele. Lehetőleg oldják meg a családtervezést más módon. Azt, hogy biztosra kell menni, ne tablettával oldják meg, hanem pl. a természetes családtervezés fokozottabb megtartásával, esetleg mechanikus védekezéssel, vagy akár a terápia idején teljes tartózkodással. Nincs olyan házasság, ahol ne fordulna elő, hogy akár hónapokig tartózkodni kell, míg egy terápia tart. Nincs az a jó lelkiismeret, amely el tudná viselni, hogy az egészség, akár a látás megőrzése érdekében gyermeket lehetne ölni.
  1 2 
3
  4 5 6 7 8 9 10 11 ...