Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi húsz meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! A kollyba mibol keszul? Hogyan kell elkesziteni? 2
A koliba alapja a főtt búza. Ezt lehet tetszés szerint ízesíteni cukorral vagy mézzel, dióval, kakaóval, ehető magvakkal, aszaltgyümölcs darabokkal. A búzát előtte egy éjszakán át áztatni kell, majd vízben megfőzzük - erre is szánni kell 2-3 órát. Ha megfőtt, belekeverjük a cukrot vagy mézet és az egyéb hozzávalókat. Érdemes egy kis sót is beletenni, az még ízletesebbé teszi. Valójában ennyi az egész. Van, aki a búzát egészen pépessé töri, és abba a masszába keveri a hozzávalókat. A méz helyett érdemesebb inkább cukrot használni, mert a méz kiszívja a magvak víztartalmát és a búzaszemek hamar megkeményednek. Az áldásra előkészítés során szokták a koliba felületét díszíteni, hogy ne csak finom, hanem szép is legyen. Itt utat lehet engedni az egyéni kreativitásnak. A receptet is közlő egy korábbi cikk szép példákat is mutat erre: https://hd.gorogkatolikus.hu/Hogyan-keszul-a-koliba-2017-februar-28
Kedves Lelkiatya! A nemrég kirobbant háború miatt merült fel bennem egy kérdés. Az orosz-ukrán háborúra gondolok. Több egyházi személy is kérte, hogy imádkozzunk a békéért és magam is imádkoztam ezért. A békéért, a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekekért, betegekért, azokért, akik kénytelenek elbújni vagy menekülni. Van valami, ami mégsem világos számomra: tényleg számít az, hogy imádkozunk? Nem arról van szó, hogy Istenben ne hinnék, hanem arra, hogy Istennek számít-e az ha mi imádkozunk a békéért. Vannak dolgok a történelem folyamán, amik mindenképp megtörténnek. Például az is biztos, hogy egyszer vége lesz a világnak. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez a háború jelzi a végét, bár vannak, akik azt mondják, hanem, hogy például azért hiába imádkoznánk, hogy ne legyen vége majd valamikor a világnak, úgyis vége lesz. A világ vége, Jézus eljövetele első és második alkalommal, a világ fejlődése, sok olyan dolog van, ami ellen nem biztos, hogy tehetünk bármit is. Legalábbis nekem ez a benyomásom, de lehet, hogy tévedek! Jézus mondott is valamit, amiből én erre következtetek: Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. (Máté 24,6) A másik meg, amin elgondolkodtam, nos, ez lehet, hogy udvariatlan kérdés és kissé butaság is, de azon gondolkodtam, hogy ez hogy is működik. Ha imádkozok a békéért és ezt sokan megtesszük, akkor Isten valahogy befolyásolja a politikusok és ebben részt vevő egyéb személyek gondolatait? Ez már nem az a világ és helyzet, amikor Jézus személyesen megjelent valahol és igazságot tett. Akkor hogy kell ezt elképzelni? Köszönöm válaszát. Továbbra is imádkozni fogok a békéért.
A világvégéről szólva jó tudnunk, hogy az ősegyházban azért imádkoztak, hogy minél hamarabb legyen vége a világnak, minél hamarabb jöjjön el Krisztus. Ez arról tanúskodik, hogy akkor a hívek számára sokkal fontosabb volt a Krisztushoz tartozás, a Krisztussal való egyesülés, mint a világ dolgai. Mára ez megfordult, és még a keresztények között is sokan a világ dolgait tartják előbbre valónak, és csak utána azt, amit Krisztus mond - feltéve, ha egyezik azzal, amit a világról gondolunk. Ha nem, akkor vagy háborgunk vagy közömbösek maradunk. Amikor Jézus minél hamarabbi második eljöveteléért imádkoztak - azóta eltelt 2000 év! - mégsem gondolták, hogy hiába imádkoznak, hogy fölösleges a Marana tha - azaz, jöjj el, Urunk! Mert ebben az imában a vágyukat fogalmazták meg. S kimondva, közösen kiénekelve ezt a vágyat az még erősebbé válik. Ez a lelkiélet útja, hogy még és még és még szorosabb kapcsolatba jussunk Krisztussal, Istennel. Ha imádkozunk a békéért, ezzel erősödik a vágyunk a béke iránt. Ha ezt sokan tesszük, akkor sokunkban erősödik. Ez sokkal hatékonyabb béketeremtés, mint amikor nagy rendezvényeken tömegek skandálják, hogy "Soha többé háborút!" Az csak önámítás, mert attól nem születik béke az emberek szívében, csak ideig tartó föllelkesülés - amelynek, ráadásul semmi hatása nincs a háborúcsinálókra. Ugyanis azokat ezek a tömegrendezvények mákszemnyit sem hatnak meg. Mivel csupán emberi erőlködés. Ha azonban minél többen, ezrek, milliók a krisztusi béke embereivé válunk, ez igazi béketeremtés. Hogy ez mikor, s hogyan jut el a háborúcsinálók lelkéig, az persze szintén kérdéses. De legalábbis, a jószándékú emberek szívét, lelkét, életét megváltoztatja. Isten a szívünkön keresztül hat az életünkre, nem az eseményeken keresztül. Nem tudjuk, tehát, hogy imánk hogyan hat, hol, hogyan számít be. De miránk egészen biztosan hat. S mivel Jézus egészen világos buzdítást mondott, többször is hangoztatta: "Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok!", ezért nem szabad lankadnunk és bizonytalankodnunk a kéréseinkben. Persze, a legtökéletesebb kérés, amit Jézus a Miatyánkban adott ajkunkra, kötött a lelkünkre: "Legyen meg a te akaratod!" Ez most is érvényes. Értelmetlen háborúk, érthetetlen katasztrófák idején imádkozik így a hívő ember: Nem tudom, mi ez és miért van, de arra kérlek, legyen meg a te akaratod.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy ebben a böjti időszakban szerdán és pénteken halételt lehet-e fogyasztani? Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Igen, az alapszabályt megfogalmazó rend szerint szerda és péntek csak a hústartalmú ételektől kell tartózkodni, halat lehet enni ezeken a napokon is.
"Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad." Kedves Lelkiatya, legtöbbször ezt az igét hozzák fel a gyónás szentségének eredetére, azonban az a problémám ezzel, hogy Jézus a Bibliában számtalanszor hivatkozik hasonlóan: "menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet; ti adjatok nekik enni" és ezeket pedig az atyák úgy fordítják prédikációikban, hogy ez viszont nem csak a klérus feladata, hanem a miénk, híveké is. Egyedül a gyónásra vonatkozó "ti" igeszakasz van kizárólagosítva ("levédve"), hogy az csak a felszentelt papokra vonatkozhat - és sokszor az a gyanúm, hogy csak azért, hogy az egyházi hagyomány ne veszesítse el az értékét. Ez azonban sehol nincs leírva. A kezdő igeszakaszt ugyanúgy magamra is vonatkoztathatom, ahogy a többit is: hatalmam van megbocsátani a szomszédnak, mert megkarcolta az autómat és hatalmam van arra is, hogy nem bocsátok meg. Hatalmam, ergo szabad akaratom. A döntéssel bíró következményeket persze vállalnom kell. Az apostolok Jézus követői, tanítványai, ugyanúgy ahogy mi is napjainkban. Amit nekik mond, azt nekünk is mondja, ahogy ezt többször hallottak prédikációkban alátámasztva más atyáktól is. Egyedül az idézett igeszakasz van csak "kisajátítva" az egyház számára, mintegy hivatkozási pontként a gyónás szentségének megkérdőjelezésére. Legyen kedves atya és mondja el az igazságot!
Teljesen téves lenne ezt a szakaszt individuális értelemben venni, mintha az egyes keresztényekre vonatkoznék. Akkor az illető bűnös volta attól függene, hogy én neki megbocsátok-e, vagy sem? Az említett szakasz megértésében segít a Mt 16,19-20 és a Mt 18,15-18. Hogy az említett helyekre egy az egyben vissza lehetne vezetni a papok feloldozási hatalmát, az szintúgy túlzás. Jézus ezeken a helyeken elsősorban a közösség szemszögéből közelíti meg a bűnt és a bűnöst. Aki vétkezik, az az egész Egyház ellen vétkezik. Mármost bizonyos esetekben az egyházi közösségnek ki kell zárnia a súlyos bűnben élőket, a saját védelmük érdekében és a bűnöst észhez térítendő. Ezt a gyakorlatot ma ritkán alkalmazza az Egyház, legalábbis a súlyos bűnökben lévőkön nem látszik, hogy ki vannak zárva; ha nekik maguknak van belátásuk, akkor nyilván tudják magukról, hogy nem járulhatnak például Eucharisztiához. A kereszténység első századaiban az ilyen helyzeteket súlyosabban ítélték meg, és ténylegesen több évre, évtizedre is kizárták az olyan vétkeket elkövetőket, mint a gyilkosság, házasságtörés vagy hitehagyás. És akkor vették vissza őket az egyházban, amikor alkalmasnak látták az időt, illetve úgy ítélték meg, hogy az illető már meggyógyult lelkében. A helyi egyház feje, a püspök volt az, akinek mindezt mérlegelnie kellett. Később a püspök átadta ezt a feladatát egyes papoknak. Talán ez a történelmi háttér segít megérteni, hogy a "megbocsátás hatalmát" Krisztus nem az egyéneknek, hanem az Egyháznak adta át, az Egyházat pedig teljességében az elöljárói képviselik. Valóban nem mindig egyszerű megkülönböztetni, hogy bizonyos szakaszok csak az apostolokra vonatkoznak-e, vagy minden Krisztus-követőre. Ilyenkor segít a megértésben, ha az említett helyeket más, újszövetségi helyek, vagyis az apostoli levelek vagy az Apostolok Cselekedetei tanításának fényében értelmezzük. Ha pedig figyelmesen olvassuk Pál leveleit, akkor ott találunk rá példát, hogy Pál valakit kizár és visszafogad valamely egyházközségből. Tehát maguk az Üdvözítő tanítványai adják meg nekünk az értelmezés kulcsát.
Kedves Lelkiatya! Az egyik kérdező arról érdeklődött, hogy miért mások a római és a görög katolikus liturgia olvasmányai. A lelkiatya válaszát egészíteném ki, illetve pontosítanám. Azt írta a válaszában, hogy a római katolikusok 3 éves rendszerben veszik a szentírási szakaszokat, míg a görög katolikusok 1 évesben. Ez azonban csak részben igaz. A 3 éves perikópa rendszer csak a II. Vatikáni zsinat után bevezetett Novus Ordo miserítusra igaz. Az ősi hagyományos latin rítus - amely gyakorlatilag egy idős a bizánci rítussal -, s hazánkban is celebrálják egyes helyeken, ugyanúgy 1 éves rendszert használ, mint a görög katolikus egyház. Sokkal több az átfedés a két tradicionális rítus között, mint a Novus Ordo-nak bármelyikkel. Továbbá nagyon fontos kiemelni, hogy az egyházi év számítása eltér a latin és a görög rítus között. Ez alapjaiban meghatároz sok mindent. A görögkatolikus egyházi év szeptember 1-én kezdődik, míg a latin advent első vasárnapján. A görögkatolikusoknál karácsony előtt 40 napos bűnbánati időszak van, amit egyesek - latin hatásra - 6 hetes adventi időszaknak neveznek, szemben a latin 4 hetes adventtel. (Újabban divat lett a 6 gyertyás görögkatolikus adventi koszorú, azonban nincs szerepe rajta a gyertyák színének, ami viszont a latin adventi koszorú sajátja a megfelelő adventi vasárnap liturgikus színekhez igazodva.) Sokszor beszélgettem mind római, mind görögkatolikus atyákkal, s nagyon sokszor azt tapasztaltam, hogy sajnos a papság is meglehetősen tájékozatlan a másik rítus vonatkozásában. A fentiekben felsorolt példák tipikusan ilyenek. László
Kedves László! Köszönöm. Közzéteszem, amit ennek kapcsán írt.
Tisztelt lelkiatya! Aggályos lelkiismerettel küzdök. Érzékenységemből kifolyólag felszoktam magamat dolgokon izgatni, ha súlyos bűnt követek el szánalomra méltónak és bűnösnek érzem magam és emiatt tudok mélyen elmélyülni az imádságban két hetente szoktam gyónni Mit tud tanácsolni, hogy ez az állapotom megszűnjön?
Ha az ember átérzi a maga bűnösségét, az sokat segít az Istenhöz fordulásban. Nem az a baj, ha súlyos bűnt követ el, hanem, ha ilyenkor nem fordul Istenhöz. Mindig tudnunk kell, hogy Isten jósága sokkal nagyobb, mint a mi gonoszságunk. Ahogy említette, az érzékenységéből fakadóan jobban fölzaklatják a saját bűnei, mint esetleg másokat. Ám ez áldás is, mert akkor az Istenhöz fordulása is sokkal intenzívebb. Így hát, tekintse inkább jó tulajdonságnak ezt az érzékenységet. Ne a bűnei vagy éppen ez az érzékenysége legyen a szeme előtt, hanem Isten végtelen jósága. Minél többet gondol erre, annál kevésbé lesz elkeserítő, ha bűnöket követ is el. A kéthetenkénti gyónás nagyon jó. Esetleg megteheti, hogy most, nagyböjtben akár hetente gyónik, majd húsvét után újra kéthetente. Ez még közelebb fogja vinni Istenhöz. Tehát ne ezen állapot megszűntetése legyen a célja, hanem az, hogy ez még inkább Istenhöz emelje!
Kedves Lelkiatya! Miért van sokszor hâború épp a mélyenhivő országokban? Mondhatnám az afrikai országokat is példaként, de most itt egészen közel Kárpáralját. Mire akar tanítani ezzel Isten? Dorottya
Erre nincs ember, aki választ tudna adni. A háború mindig értelmetlen, hiábavaló, a bűn fészke, az emberi gyarlóság melegágya. Nincs rá magyarázat, hogy miért itt, miért ott tör ki, tör rá az ártatlan emberekre. Ugyanakkor Isten mindennel tud tanítani. Csak figyelni kell rá. Azok veszik észre a tanítását, akik figyelnek rá. S ez az üzenet mindenkinek más és más lehet.
Kedves Lelkiatya! Gandhi személyéhez hogy áll a kereszténység? Válaszát előre is köszönöm
Azt mondanánk róla, "anonim kereszttény". Ez a kifejezés Karl Rahnertől származik, aki tanításaiban kifejtette, hogy Krisztus egyházának körvonalai nem olyan pontosan kivehetők, mint ahogy mi gondolnánk. Statikusan azt lehetne mondani, aki meg van keresztelve, az keresztény, Krisztus egyházához tartozik, aki nincs, az pedig nem. De a nagy teológus azt tanította, hogy Krisztushoz tartozás nem lehet statikus, nem mérhető, nem egy állandó állapot. Vannak, akik közelebb vannak hozzá, vannak, akik távolabb. Anonim keresztényeknek azokat az embereket mondta, akik ugyan nincsenek megkeresztelve, de életük teljesen olyan, mintha ismernék Jézust, mivel ismeretlenül is úgy élnek, ahogyan ő tanítja. Mahatma Gandhiról ugyanez mondható el. Bár nem volt megkeresztelve, ismerte a keresztény tanítást, és az élete teljesen harmóniában volt vele. Voltak, akik azt mondták, akár szentté is lehetne avatni, hiszen ilyen élettel biztosan a mennyországba került.
Kedves Lelkiatya! Mi annak a zsoltárnak vagy dalnak neve ami így kezdődik: "boldog ember ki nem a bűn útját járja"
Ez az 1. zsoltár kezdő sora: "Boldog ember, ki az istentelenek tanácsában nem járt, és a bűnösök útján meg nem állt..." Ezt görögkatolikus templomainkban minden szombat este a vecsernye első részében szoktuk énekelni saját dallamon.
Főtisztelendő Atya! Hol lehet elérni azokat az apostoli és evangéliumi szakaszoknak a jegyzékét, amelyeket ezen a héten szerdán és pénteken és a nagyböjt során a hétköznap végzett Szent Liturgiákon olvasnak fel.
Bizánci egyházunk vajhagyó héten szerdán és pénteken, illetve egész nagyböjt hétköznapjain aliturgikus napokat ír elő, ilyenkor tehát nem ünnepeljük az Isteni Szent Liturgiát. Értelemszerűen nincsenek meghatározva apostoli és evangéliumi szakaszok. Viszont a napi szertartásokon (tritekti imaóra és a vecsernye) ószövetségi olvasmányokat kínál. Ezek jegyzéke megtalálható a Szertartási Útmutatóban, illetve itt a honlapunkon is közöljük mindig a napi szakaszokat. Ezek nagyon szépen végigvezetnek minket a szent nagyböjt folyamán, érdemes követni, olvasni ezeket. Itt található: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-utasitas Vagy részletesebben: https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/4b609772e819fda9e822d117c37f7c40.pdf
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Hosszú ideje a nappaliban fő helyen függ egy árkádiai táj témájú kép (festmény másolata), egy görög isten-szobor is van rajta többek között. Még a férjem hozta magával, már vagy 30 éve itt van a nappaliban, de csak most jutott eszembe, hogy nem bálványimádásnak számít-e egy ilyen mitológiai "istenség" kifüggesztése a falra. ... Köszönettel és tisztelettel várom Lelkiatya válaszát.
A kifüggesztett görög isten szobor képe nem bálványimádás. Teljesen megnyugodhat efelől. Ráadásul már egész hosszú ideje ott van, és semmi zűrt nem okozott a lelkekben. Így, festményen ábrázolva már jó ideje ott van az Önök életterében. Ez csak egy fölvetődött gondolat, amelynek semmi valódi tartalma nincs. Ugyanis csak az a bálvány, amit annak is tartunk, amit úgy is kezelünk. Nyugodtan maradhat az a kép ott. S ha legközelebb bármikor rápillant a képre, akkor jusson eszébe a Teremtő, aki mindezeket megalkotta, és mondjon egy fohásznyi dicséretet, vagy adjon hálát Istennek. Így ez a fölvetődött gondolat áldássá válik az Ön számára, mert most már nem úgy néz erre a képre, mint valami félelmetes valóságra, hanem Isten jóságát juttatja majd eszébe.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! A kérdésem lehet szokatlan lesz, de kíváncsi lennék a véleményére. Ha valami olyat látunk, hallunk, tudunk meg, ami igazságtalan, mitől függ, hogy Istenre kell bíznunk ennek a megítélését és nem kell tennünk semmit, vagy foglalkozni kell a dologgal és megakadályozni vagy esetleg tudatni másokkal? Az én esetemben egyszerű, hétköznapi dologról van szó. Ismerek egy személyt, aki minden bizonnyal plágiumot követett el. Doktorandusz az egyik egyetemen, bár lehetséges, hogy már félbehagyta a képzését. Azért írtam, hogy minden bizonnyal plágiumot követett el, mert tanultam már a témáról, ugyanis én is kutatással foglalkozom (magam is doktorandusz vagyok, csak más kutatási témában, de ugyanaz az egyetem) és az egyik kurzuson, ahol erről tanultam, megbeszéltük, hogy mit szabad és mit nem egy kutatás során és kifejezetten ki lett mondva, hogy az, amit ő tett, az nem elfogadható. Persze akkor nem úgy lett kimondva, hogy X.Y. ezt és ezt csinálta hanem úgy általában. Az illető több alkalommal ugyanazt a tudományos cikket publikálta két helyen is, de sehol sem tüntette fel, hogy az már máshol megjelent, sem a folyóiratokban, sem egyéb helyeken, ahol nyilvánosságra hozta. Tulajdonképpen úgy lehetne ezt mondani, hogy ha megír valaki három cikket, de mindet kétszer publikálja, akkor 3 helyett 6 cikke van. Még akkor is ha más címet ad a szövegeknek. Bevallom őszintén, hogy kicsit azért igazságtalannak érzem ezt, mert ha így állnánk hozzá, akkor bárkinek lehetne duplaannyi cikke, mint amennyit valójában megírt. Ha valaki egy alkalommal megteszi ezt, azt még talán el is lehet nézni, de aki háromszor teszi meg, az már kissé túlzás, amennyire én látom és nem hinném, hogy véletlen. Ha arra gondolok, hogy egyesek megdolgoznak minden publikációért és kutatási eredményért, éveken keresztül jön nekik össze a sok cikk és időt-energiát nem sajnálva publikálnak mindig új eredményt, akkor felháborítónak tűnik, hogy mások meg több alkalommal megteszik, hogy ugyanazt publikálják. Jelen esetben ő. Még akkor is ha nem minden egyes cikkét publikálja kétszer. Ha már van három, amit kétszer publikál, vagy kettő, vagy négy, már az is elég. Ez persze elméletileg csökkenti a folyóirat színvonalát is, persze a szerkesztők biztosan nem tudnak róla, hogy ő azt hanyadszor publikálta. Azért sem valószínű, hogy tudják, mert ilyen esetben ha tudják és mégis megjelenik, akkor odaírják a cikkhez vagy eleve elutasítják. Mennyire elfogadható keresztény szempontból, hogy bennem ez amolyan ellenérzést kelt és igazságtalannak tartom? Leginkább azokkal szemben érzem igazságtalannak, akik nem publikálják többször ugyanazt hanem minden publikációért sokat dolgoznak és nem "félvállról veszik" az egészet. Nekem is lett volna lehetőségem, ha nagyon akartam volna, ugyanazt publikálni többször, de mégsem tettem meg. Inkább lassabban és több munkával, de új eredményeket hoztam létre. Nem ugyanazon a szakon tanultunk az illetővel, de amikor én jártam egyetemre, még egyszerű egyetemistaként, nem doktoranduszként, akkor az egyik szemináriumon olyan komolyan vették a plágium-témát, hogy akár meg is buktattak embereket miatta. Pedig itt még csak alapszakos, 2-3 érettségizett emberekről van szó. Ha ebbe belegondolok, akkor sérti az igazságérzetemet, hogy egy doktorandusznál meg nem is tudnak ezekről, amiket csinál vagy esetleg nincs következménye, hiszen ha már egy egyszerű szakdolgozat megírásánál fontos, akkor annál inkább elvárható egy kutatótól, aki közben egy disszertációt ír. Ön szerint, kedves Lelkiatya, keresztény szempontból mennyire elfogadható, hogy én ezt igazságtalannak tartom? Nem jelentettem, mert egyrészt, azt hittem, úgyse foglalkoznának vele (egészen addig, amíg megtudtam, hogy elvileg kellene) másrészt, attól tartottam, hogy ha nem lehetne névtelenül jelenteni, akkor én lennék a gonosz mások szemében. Elméletileg lenne mód rá, hogy jelentsem az illetőt és az egyik oktató azt mondta, hogy kell is az ilyeneket jelezni, de még szinte senkinek se mondtam, hogy ilyeneket vettem észre, mert vagy mindenki lebeszélne róla, mondván, ne nekem legyen bajom belőle, illetve nem akartam túlreagálni. Egyébként sem kedvelem azt az illetőt és azt sem akartam, hogy a közös ismerősök azt mondják, csak azért jelentettem, mert kárt akartam neki okozni. Megjegyezném, hogy ha olyan ember tenne ilyet, akit kedvelek, akkor sem tartanám helyesnek. Tudom, hogy nem szorosan a hithez kapcsolódó kérdés, de Ön szerint keresztény ember természetes, hogy nem helyesli az ilyet és nem tudja elnézni (még ha nem is jelenti) vagy ez gonoszság részemről és amúgy nem kell beleavatkozni semmibe? (Aki kardot ragad, az kard által vész el. - Máté 26, 52)
Kérdését olvasva Szent Pál szavai jutottak eszembe: "Ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében." (Gal 6,1). Őt magát lehet figyelmeztetni, de másoknak beszélni az illető hibájáról nem tanácsos. Még Szent Pál is hozzáteszi: "De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!" (uo.) Az mindig nagy kísértés, ha mások hibáját látjuk, és azt ki akarjuk igazítani. Erről meg maga Jézus beszélt a gerendáról meg a szálkáról szólva. Abban teljesen igaza van, hogy az említett magatartás jogtalan, méltatlan, másokat is sértő. Tehát, ha van lehetősége rá, ne hagyja szó nélkül, beszéljen ezzel az illetővel. De másnak erről szólni nem érdemes. Ha megmarad ez a társa ebben a magatartásában, akkor bizony előbb vagy utóbb súlyosan megüti a bokáját. Most látszólag jól halad a könnyen szerzett pontokkal, de hosszú távon ez mindig megbosszulja magát. Ezért hát, könyörületből, irgalmasságból jól teszi, ha szól neki, de másnak ne. A névtelen jelzés pedig végképp méltatlan, azt semmilyen körülmények között nem szabad alkalmazni. Úgyhogy, leginkább türelemre, békére buzdítom Önt, s ha lát ilyen visszásságot, ez csak abban erősítse, hogy Ön mindenképp kerülje azt.
Kedves Lelkiatya! Évek óta szeretnék gyermeket, de a férjemnek olyan rosszak az eredményei, hogy nem lehet. Imádkozom értünk....de nagyon el vagyok keveredve. Úgy érzem megbántam, hogy férjhez mentem hozzá. Köszönöm a segítő szavait!
Ez nagyon veszélyes pont! Magányossá válhat a férje mellett, ha egyedül rágódik ezen a fájdalmán. Persze, megértem, hogy esetleg tapintatból sem veszi elő ezt a kérdést, ha egyértelmű, hogy a foganás elmaradásának fő oka a férje oldalán van. Nagyon alaposan át kell gondolni az életét. Szerette a férjét, amikor a menyasszonya volt? Egész életére hűséget fogadott neki? Akkor mit szeretett benne, hogy ilyen hatalmas döntéssel összekötötte vele az életét? Föl kell idéznie ezt a kezdeti szeretetet. Illetve emellett végig kell gondolnia, hogy meg tudja-e őt újra szeretni, hogy az életüket együtt tudják élni. Mindezt teljesen függetlenül a gyermektől. A házastársával való kapcsolata egyáltalán nem lehet függvénye a gyermek születésének. Elhiszem, hogy mint várományos édesanya, nagyon szeretne gyermeket. Ez nagyon szép, Isten adta gyönyörű ajándék, hogy a legtöbb nőben ellenállhatatlan vágy ébred a gyermek iránt. (Nem mindenkiben, és nem beteges az, ha valakiben nem!) De ez csak egyik része az életének. Bizonyára munkája is van, az emberi kapcsolatokban is sok jót és értékeset tehet. Nem szabad az élete egyetlen értelmét abban keresnie, hogy lesz gyermek vagy sem. Ezzel ugyanis zsákutcába jutnak. Minél inkább ez köti le a vágyait, annál keserűbbé válik a kudarc, amelyet egyébként lehet, hogy éppen a túlzott elvárás okoz. A meddőségnek (főként az időszaki meddőségnek) nagyon sok pszichés oka is lehet. Beszélje meg a férjével ezt a kérdést, még ha nehéznek is tűnik. Beszélni kell róla sokat. E beszélgetések során felszínre kerülhetnek olyan gondolatok, amelyek addig nem. Beszéljék meg, hogy tudnak-e örökbefogadni gyermeket. Arra döntésre is juthatnak, hogy nem, vagy most még nem. De ne hátráljon meg attól, hogy ezeket alaposan, őszintén átbeszéljék. Az eleve sátáni gondolat, hogy elhagyja a férjét és mást keres, akitől majd lehet gyermeke. A férfi nem arra való, hogy gyereket csináljon a nőnek. És fordítva. A gyermek ajándék. S minél jobban tudják szeretni egymást, annál jobb helye lesz majd a megszülető vagy másképpen érkező gyermeknek. Ez tehát a tanácsom, hogy most elsősorban a férjével való szeretetkapcsolaton dolgozzon, ehhöz kérje a szeretet Istenének megerősítő segítségét. Ha ebben hisz, ha ezért vállalja a lépéseket, akkor ez közelebb viszi majd élete céljához, öröméhöz.
Tisztelt Lelkiatya! Az utóbbi időben nagyon ki ábrándultam az életből ! Ugy látom hogy teljes mértékben igazságtalan hozzám! Az elmúlt időszakban egy számomra elég fájó kellemetlen meglepetést hozott a sors és megpedig azt hogy rá jöttem nem attól lessz jobb hogy imádkozok és hogy templomba járok! Az élet be bizonyította és jön hogy sirjak csalódottságomban! Hogy az amibe én eddig vadőrömmel kapaszkodtam (ima, Templomba járás) hatástalan maradt! És látom hogy akik nem törődnek ezekkel a dolgokkal épp úgy élnek vagy még sokkal jobban! Nagyon sok mindent nem tettem meg amihez nem volt bátorságom az életben és hiába kertem nem kaptam bátorságot! Tele vagyok betegségekkel fiatalon és nem látom a kiutat! Amikor imáról lenne szó csak bólogatok és csalódottan le legyintem hogy nem segít! Minden amiben hittem másnak tűnik már! De a legfájóbb hogy az imádság ereje számomra nem működik! Kérem pár mondatban mutasson nekem valami irányt vagy meglátását írja le! Köszönöm!
Kedves Testvérem! Sokan vívódunk ezzel, hogy az imádságnak mikor és hol jelenik meg az eredménye. Az is örök kérdés, hogy miért látjuk, hogy a bűnösöknek jobban megy a soruk, mint az istenfélőknek. Jeremiás híres panasza ma is eszünkbe juthat: "Biztos, hogy neked lesz igazad, Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek?" (Jer 12,1). S erre a választ nem is igen tudjuk megadni. A bölcsesség azt tanácsolja, hogy jobb, ha nem hasonlítgatjuk össze az emberi sorsokat, sem a magunkét, sem a másokét. Nem látunk bele ugyanis mások életébe. Lehet, hogy egyesek élete kívülről rózsásnak, gondtalannak tűnik, ám nem tudjuk, hogy valóban igazi boldogságban élnek-e azok, akik magukról ezt állítják vagy mutatják. De ismétlem, nem érdemes más sorsát nézegetni a magunkéhoz hasonlítgatni, nem tudjuk, kinek mit ad, mit enged meg az Úr és miért. Ami ennél azonban sokkal fontosabb, az Ön kapcsolata Istennel. Úgy érzi csalódott benne, mert többször nem kapta meg azt, amit várt, amit kért. Annyit el kell fogadnia, hogy a Biblia igazsága megingathatatlan. Ha Szent Pál azt írja (Róm 8,28), hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, akkor el kell fogadnom, hogy ez így is van, ez nem hazugság, nem áltatás, nem tartalmatlan, hamis vígasztalás. Ez a képlet így is lefordítható: amilyen mértékben szeretem Istent, olyan mértékben látom meg az eseményekben az ő keze nyomát. Természetesen nem azt mondom, hogy olyan mértékben kerül el engem a baj, vagy olyan mértékben lesz majd szerencsém. Egyfajta amerikai vallásosság (legalábbis ott meglehetősen sokan hangoztatják ezt), hogy a hitünk sikeressé tesz bennünket. Ez nem csak nem így van, hanem ez egyenesen hazugság. Az ilyen szemlélet Isten kegyelmét hazug módon világi javakra akarja fordítani. Az ószövetség embere is ebben a hitben élt, hogy aki gazdag, sok gyermeke van, azt megáldotta Isten, akinek nincs gyermeke, nincs vagyona, aki beteg, attól elfordult Isten. Azt kell mondanom - remélem, nem bántom meg vele -, hogy az Ön eddigi vallásossága jobban az ószövetségi fölfogáshoz állt közelebb. Ez óhatatlanul csalódást hoz. Isten sok esetben másként segít meg minket, mint mi gondoljuk, mint ahogyan kérjük. De az biztos, hogy soha, soha nem hagy meghallgatatlanul. Értelmetlen is volna. Ő, a végtelen szeretet Istene hogy is ne akarná mindenben a legjobbat nekünk. Amiben, akiben csalódott, az nem Isten. Az egy kép, egy elképzelés, ahogyan eddig Isten látta, amilyennek elképzelte. Igen, az ilyen csalódásokon keresztül tud tisztulni az Isten-képünk. Önnek meg kell keresnie az igaz Istent, aki valóban a szeretet Istene, a jóság forrása, az irgalom tengere. Önben igen nagy a buzgóság, ez nagyon jó. Élete jelenlegi tragédiájának oka, hogy olyanba vetette bele magát nagy buzgalommal, amely nem a valós Isten. Attól kért segítséget és meghallgatást, aki igazából nincsen. Ezt a nagy buzgalmát és odaadását most az igaz Isten keresésébe fektesse! Ez tehát a tanácsom, kezdje el keresni, megtalálni azt a jóságos Istent, aki Önt valóban megteremtette és megváltotta. Higgye el, Isten maga fog segíteni Önnek ebben a keresésben, hiszen erre várt már régóta, hogy elinduljon ezen az úton. Meglátja, ebben segíteni fogja Önt. Imádkozom is ezért, Önért.
Kedves Lelkiatya! Szemöldök tetoválást szeretnék csináltatni. Természetes hatásút: szálas szemöldök tetoválást. A hajam sötét színű a szemöldököm pedig nagyon világos így napi szinten sminkceruzával szoktam megrajzolni, hogy adjon egy keretet az arcomnak. Férjem szerint ez a tetoválás is tetoválásnak számít hiába fél-1 évig van fent és a sátánhoz köthető. Kérdésem pedig erre irányulna, hogy bűnnek számít-e ez a típusú kozmetikai szolgáltatás? Ha igen, hogy tudom elérni azt, hogy ne akarjak olyan dolgot ami nem Istent szolgálja? Válaszát előre is köszönöm. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Dicsőség mindörökké! Előbb hadd válaszoljak az utolsó kérdésére. Ugyanis talán ez a legfontosabb. Nem tudjuk minden pillanatban garantálni azt, hogy csak Isten akarata szerint cselekszünk. Érdemes, sőt, kell is erre törekednünk, de embernek ezt megvalósítani lehetetlen. Viszont éppen az ilyen lépések vezethetnek a helyes irányba bennünket, amelyet Ön is föltett most nekem, meg korábban a férjének. Amikor kérdéseket teszünk föl, töprengünk, gondolkodunk, ez éppen az a folyamat, amelynek során lassan megvilágosul az elménk, hozzá igazodik az akaratunk, hogy fölismerjük Isten akaratát és meg is tudjuk tenni azt. Természetesen én sem tudom megmondani, hogy mi Isten akarata. Erre a válasz egyedül az Ön lelkében fog megszületni. De helyes dolog kérdezni, a válaszokat meghallgatni, és a döntésket imádságban ezek után meghozni. Azt nem mondanám, hogy a tetoválás a sátánhoz köthető. Én sem javaslom senkinek, de nem azért, mert sátáni dolognak tartom, hanem, mert olyan divat, ami az emberi személyt meglehetősen lealacsonyítja, az emberi testet elcsúfítja. Ugyanis az ember úgy szép, úgy a legszebb, ahogyan Isten megteremtette. Minden rá felhordott festék csak csúnyábbá teszi. Ennek enyhébb változata a smink, és sokkal durvább változata a tetoválás. Természetesen nem azt mondom, hogy a sminkelés bűn volna, s azt sem, hogy a tetoválás bűn. De nagyon alaposan meg kell gondolnia az embernek, hogy él-e vele vagy sem, s ha igen, akkor mennyire él vele. Ugyanis ez valójában a pszichére ható nagyon erős, mondhatni erőszakos hatás, diktátum (a divatdiktárok által!), amelynek nem volna szabad bedőlni. Ennél az egyes ember sokkal nagyobb méltósággal rendelkezik. Nos, tehát az a sminkszerű tetoválás, amit Ön tervez, szerintem szintén nem bűn. De nagyon fontolja meg, hogy él-e vele vagy sem. Ebben elsősorban a férje véleményére adjon. Ha ő ellenzi, akkor valójában már meg is van a válasz. Hiszen elsősorban őneki akar tetszeni, nem igaz? De én is azt mondom, jobb, ha nem bajlódik sem naponta, sem évente ilyesmivel, hanem elfogadja az arcát, a haja színét, az alakját olyannak, amilyennek adatott. A reggeli sminket idejét pedig érdemes imádsággal helyettesíteni.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...