Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nulla meg húsz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Édesanyámmal nagyon rossz a viszonyom. Mindenben ellent mond nekem. Ebből rengeteg vita van. Sokszor az üvöltözésig fajul. Ő csak a rosszat látja bennem. Ez nagyon elkeserít. Imádkozok érte, de nem használ.
Ugye, egy fedél alatt laknak? Ha igen, akkor első javaslatom, hogy költözzenek külön. Másként nem lesz emberi ereje fölülemelkedni ezen a kezelhetetlen helyzeten. Hiába az erős fogadás, hiába az ígérgetés és próbálkozás, hogy fogadják el és szeressék egymást. Az a természetes szeretetkapcsolat, amely édesanya és leánya között van, az Önök esetében visszájára fordult (gyorsan hozzáteszem, hogy ez sajnos nem ritka jelenség!), s amíg ennek kellős közepében van, képtelen lesz rajta változtatni. A fizikai eltávolodás segíthet. Nem old meg mindent, de egyik lépés. Ha sikerült Önnek eltávolodnia egy kicsit az édesanyjától, akkor jobban fogja látni azokat a pontokat, amely miatt benne keserűség van Önnel kapcsolatban. Hisz mindenképp kell, hogy valami oka legyen annak, hogy természetellenes módon ilyen ellenségesen viseltessen Önnel szemben. Ha az okra rájön, már az is segíthet. Még ez sem megoldás, de ez is pici lépés. Javaslom még külső személy bevonását. Legalábbis az Ön részéről legyen valaki, egy lelkiatya, akivel ezt meg tudja osztani, akinek ki tudja, el tudja mondani az élményeit. Ez még akkor is segít, ha az illető nem fog tudni feltétlenül tanácsokat adni. Az még jobb viszont, ha az illető vállal egyfajta közvetítő szerepet, s az édesanyjával is tud beszélni, őt is meghallgatja. Még annyit tudok javasolni, hogy amikor imádkozik, akkor ne csak azt kérje, hogy oldódjék meg ez a lehetetlen helyzet, hanem önzetlenül imádkozzék az édesanyjáért. Ez abban is segít Önnek, hogy a mindig feltörő ellenérzéseit oldja, csillapítsa, Isten szeretetébe vonja. S ne adja föl a hitet, hogy a helyzet mindezek ellenére gyógyítható! Isten mindenre képes, s mindent megad nekünk, ami Hozzá közelebb visz. Az édesanyjával való kibékülés mindenképpen az lesz. Én is imádkozom ezért.
Lelkiatya mit gondol erröl? A "Katolikus Válasz" facebookos oldal ír a pokolról így. Számomra kicsit szektásnak tűnik. Hogy értékeljem ezt? Maroknyi emver üdvözüne csak? "Az emberiség ugyanúgy elbukott, mint a bukott angyalok. A természetes állapotunk a pokolba vezet. Innen csak Isten mentőövébe aktívan kapaszkodva menekülhetünk meg, miközben a bukott angyalok a miénknél sokkal nagyobb hatalommal küzdenek azért, hogy elveszejtsenek. És miközben ezernyi jócselekedet sem üdvözít, egyetlen halálos bűn kárhozatra juttat minket. Ilyen körülmények között az lenne a csoda, ha az emberiség többsége üdvözülne. Nem is üdvözül, ahogy Krisztus és az Egyház mindig következetesen hirdette."
Az itt idézet szövegnek én csak az utolsó két mondatával nem értek egyet. Ez a következtetés nem helyes. Mert bár valóban lehetetlen a saját erőnkből, jó tetteinkből tornyot rakva üdvözülni, ezt Jézus is mondta (Mt 19,26), de ez a szűk értelmezés az Isten hatalmát is leszűkítené, aki viszont azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Van, aki meg ezt a mondatot túlozza el, s ebből következtet arra, hogy senki sem kárhozik el, hiszen az Isten akarata, kivált, ami a végsőre, az üdvösségre vonatkozik, nem hiúsulhat meg. Én nem tudom. Remélem, hogy mindenki üdvözülni fog. De hogy ez így lesz-e, csak akkor fogom megtudni, ha magam is oda jutok. Márpedig ez egyedül Isten irgalmának lesz köszönhető. Ő adja meg, hogy ott majd tovább beszélgethessünk ezekről a dolgokról!
Kedves Lelkiatyám! Mi a fontosabb, hogy mindig törekedjem az Úr cselekedeteinek megértésére az életem folyamán vagy, hogy bízzak benne, ezzel ráhagyva, hogy Ő maga a saját módján tegyé világossá, hogy mi miért történt? Tud mondani olyan élethelyzetet/eket, amikor nem szabad továbblépni kérdezés nélkül? Mikor Jézus meghívja a tanítványokat (Jn, 1, 35-51), azok szinte mind, kérdés nélkül követik Őt. Hol vagyok én ettől a bizalomtól, holott az Úr már hányszor megmutatkozott az életemben! Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Mindig használnunk kell a szívünket is meg az értelmünket is. Egy bölcsesség szerint cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna, s imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Alighanem ez a kettősség jelenik meg az Ön kérdésében is. Mindig törekedjék arra, hogy az Úr akaratát kövesse a tetteiben, ugyanakkor ez nem csak imában bambulást jelent, hanem lelkes cselekvést. Mindig bíznia kell az Úrban, de tetteiben minden összeszedettségével kell a lehető legjobbat kihozni. Szerintem sohasem szabad továbblépni kérdezés nélkül. Mindig az Úrra figyelve kell lépni és cselekedni. De ez nem töprengő tipegést jelent, hanem minél mélyebben gyökerező bizalmat. Azt kell kialakítani, hogy az Istenre figyelés és a ráhagyatkozó bizalom minél természetesebb, minél magától értetődőbbé legyen. Akkor bátran lép az ember, s csak az egyes nehéz helyzeteket kell külön "megimádkozni", azaz külön imádságban kérni az Isten útmutatását. "Add tudtomra, Uram, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emeltem lelkemet!" (Zsolt 142,8)
Tisztelt Lelki Atya! Katolikus lány, vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy mennyire nézhető, tűrhető keresztény szemmel, hogy nem szeretnék egy gyereket sem? Jelenleg 20 éves vagyok, de nem látok/szeretnék gyermeket sem, számomra teher lenne (most), de másnak, aki igazán szeretné, annak tudom, hogy igazi aldás. Félre értés ne essék, nincs bajom velük általában, ha nem neveletlen, hisztiző, testvérem gyereke is sokszor csüng rajtam, semmi bajom vele bizonyos határig. Gyermek helyett tanulnék, utaznék, és segítenék a világban, de sokszor egy úgy érzem, hogy ez gond. Főleg azon gondolkodlok sokat, vajon Égi Édesanyánk, ehhez hogyan viszonyul. Így ezt a dolgot nem tudom, hova rakni magamban, és szégyellem, de csak azért mert elvárják, "egy nőnek szülni kell" elvek miatt SOHA nem szülnék, mert akkor a pici lelke látja kárát, ehhez pedig nincs szívem, hogy egy életet tönkre tegyek. Válaszát előre is nagyon köszönöm szépen!
Életünknek vannak különböző szakaszai, s mindegyik életszakasznak megvan a maga saját életfeladata. Most, a jelen életszakaszban már nem akar gyermekjátékokat játszani, de még saját gyermeket sem szeretne. A fiatal felnőttkor kezdetén még nem az a feladata, hogy gyermeket szüljön (ezért is óvunk a korai szexuális élettől minden fiatalt). Most inkább saját személyisége alakításán kell munkálkodnia. Majd ha kellőképpen megerősödött saját identitása, akkor következhet a házasságkötés, a gyermekvállalás. Erik Erikson azt mondja: aki nem oldja meg az egyik életszakasza feladatát, az nem tud a következőbe lépni. Az, hogy "most" nem tölti el nagy vágyakozással az anyai hivatás, nem jelent betegséget vagy rossz értéktudatot. Majd előjön az anyai hivatás. Egy jó pszichológus azt mondta: az anyai hivatás olyan, mint a palackba zárt szellem, olykor még maga a nő sem sejti, mi minden rejlik benne, sokan el sem tudják képzelni magukat anyának. Aztán amikor kiderül, hogy baba van a pocakjában, akkor ez a palackba zárt szellem kiszabadul, és betölti a nőt, szó szerint testileg-lelkileg. Megszépül, megváltozik, közelebb kerül Isten életteremtő misztériumához, megnyugszik és kiteljesedik nőiessége. Aztán az is fontos, hogy a gyermekről nem egyedül kell döntenie, hanem majd élete párjával. Csak úgy "általában" egy gyereket akarni inkább önzésnek tűnik. De ha majd lesz szerelme, akkor a tőle és a szerelmükből születendő gyermeket fogja szeretni. Isten csodálatos terve az, hogy a gyermekvállalás minden örömében és keresztjében ne egyedül legyen az ember, hanem szerető házastársával kapja meg a gyermekáldás ajándékát. Tehát előbb az igényes párválasztás! Persze, az életbevágóan fontos, hogy a fiatal leány ne tegye tönkre a leendő anyaságát, házasságát, a leendő gyerekei életét a felelőtlen szexuális élettel, a dohányzással, itallal, mozgásszegény életvitellel, abortusszal stb. Isten csodálatosan alkotott meg mindnyájunkat. S persze, nem is egyformának. Mindenki kövesse azt, amit Isten személyesen vár tőle, vagy inkább fogadja el azt, amit személyesen neki kínál föl, és garantáltan boldog lesz az élete.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hogy kell értelmezni Jézusnak e kijelentéseit? "Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla." (Mt 19, 12). Az utolsó esetet még értem, s az különállónak is tűnik, mintha ott az Úr Jézus azokra gondolna, akik alkalmasak lennének, de mégis, ennek tudatában lemondanak a házasságról, de az első kettő számomra nem világos. Hogyan kell helyesen érteni? Mi segít ezen esetek megkülönböztetésében? Köszönettel: Gyöngyvirág
Kedves Gyöngyvirág! Ebben a szentírási mondatban Jézus a házasságtól "tartózkodók" három csoportját sorolja fel. 1) Egyeseket a születésüktől meglevő testi vagy pszichikai adottságaik (vagy hiányosságaik) tesznek alkalmatlanná a házaséletre. 2) Mások az ivartalanítás következtében képtelenek a házasságra. Nem kell ezen csodálkozni, az eunuchok, Jézus korában igen nagy számban voltak. 3) Viszont az a lehetőség is fennáll, hogy olyanok, akik emberileg alkalmasok lennének a házasságra, a mennyek országára való tekintettel vagy a mennyek országáért való munkálkodás érdekében, szabadon vállalják a cölebsz életformát. Míg az első két csoportnál a házasságtól való mentesség - önmagában tekintve - nem hordoz értéket, sőt inkább nyomorúságos helyzetet teremt, addig a harmadik csoportnál a cölebsz életmód egyértelműen pozitív irányultságú, s ezért érték. Fontos látni, hogy Jézus mondatában a harmadik lehetőségen van a hangsúly, az első kettő csupán retorikus előkészítés.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! A tanácsára, de leginkább az imájára lenne szükségem. nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy válságba került a kapcsolatunk a férjemmel. Megbomlott az a közös harmónia, ami sokáig jellemezte a házasságunkat. A legfőbb okot abban látom, hogy az elmúlt években nem figyeltünk eléggé egymásra és nem beszéltük át a felmerülő problémákat, nem mondtuk el egymásnak őszintén a sérelmeinket, s ezek folyamatosan megmérgezték a kapcsolatunkat. Nem találjuk a közös hangot, nem tudunk veszekedés nélkül fontos dolgokról beszélgetni, sokszor bántjuk egymást akarva-akaratlanul. Szentségi házasságban élünk, s tudom, hogy ez mindkettőnknek fontos, mégis egy olyan pontra jutottunk el, amiben én személy szerint tehetetlennek érzem magam. Megromlott a szexuális kapcsolatunk is, s innen indult el az ördögi kör. Tudom, hogy a férfiaknál mennyire fontos a testi együttlét, viszont én jelenleg csak egy tárgynak érzem magam, nem tudom őszintén odaadni magam. A férjem úgy gondolja, hogy ha működne a szex, akkor minden rendben volna, szerinte én túlbonyolítom a dolgokat. Egyre inkább úgy érzem, hogy elszigetelődünk egymástól mind lelkileg, mind testileg. A testi távolságtartás okozója egyértelműen én vagyok. Ő minél inkább szeretné, én annál inkább görcsössé válok, és bezárkózom. Sokszor fájdalmas is az együttlét. Próbáltam odaadó és elfogadó lenni, még akkor is, ha ez nem okozott nekem örömöt, hogy hátha változik a helyzet, de most újból zsákutcába kerültem. Bűnösnek is érzem magam amiatt, hogy nem tudok elfogadó lenni, amikor tudom, hogy számára mennyire fontos a testi érintés, de jó-e az, ha már előre félek közeledésétől, mégis igent mondok a békesség kedvéért. Én úgy gondolom, hogy mélyebbre kellene ásni ahhoz, hogy túljussak, túljussunk ezen a krízisen, de az eddigi tapasztalatok alapján nem vezettek eredményre a beszélgetéseink, sőt egyre ritkábban beszélgetünk. Én többször azt javasoltam, hogy kérjünk külső segítséget, ami mintegy katalizátorként működve abban tudna segíteni, hogy meg is halljuk azt, amit szeretnénk egymásnak mondani, mert most elbeszélünk egymás mellett. Tudom, hogy vannak házaspárok számára olyan lelkigyakorlatok, ahol a válságba jutott kapcsolatok is elmozdulhatnak a holtpontról, de a férjem nem nyitott erre jelenleg, pedig évekkel ezelőtt részt vettünk egy ilyen hétvégi alkalmon. Kérem vigasztaló szavait és imáját értünk!
Kedves Testvérem! Köszönöm az őszinteségét: csak bátorítani tudom, hogy lehet és kell segítséget kérni az életünk kényes területein is, érdemes nem eltemetni magunkat, hanem kérdezni, keresni, küzdeni! Bár nem tudom, mennyire nehéz most a házasságuk, mégis hadd mondjam: van a házasságokban is hétköznap. Van úgy, hogy érzelmileg gazdagabb egy-egy szakasz, beérnek az évek, évtizedek, s akkor boldogabb az együttlét - de van úgy, hogy hétköznapibb a házasság. Ez nem baj. A hétköznapot is Isten teremtette. Más emberi kapcsolatainkban is tudnak lenni tartós hétköznapok (gyerekeink, barátaink, közösségeink), de a hivatásunkban, szakmánkban, sőt, a hitünkben is. Ilyenkor alapszabály a hűség. Nem kell rossznak tartani, mert valami tendál a sok pozitívtól a nulla felé, hanem hűségesen benne kell maradni és dolgozni kell. Két dolgot szeretnék nagyon javasolni: Ne ártsanak a helyzetnek. A majdnem nulla még nem mínusz. Ilyenkor könnyen bántjuk egymást, hibáztatjuk magunkat, tág családunkat, akár Istent is. Könnyen követünk el súlyos bűnöket, csakhogy vigasztaljuk önmagunkat, könnyen menekülünk a tv-be, az alkoholba, a sok munkába, vagy éppen szexuális bűnökbe. Erről beszéljenek is, hogy legalább ne bántsák egymást, majd túljutnak a hétköznapokon. Az élet és a házasság egy nagy kaland Istennel, tartogat ő még ünnepnapokat Önöknek, ha hűségesek magadnak hozzá, egymáshoz, és saját magukhoz. Biztos vagyok benne, hogy akik komolyan gondolják a szentségi házasságot, azokon rajta van Isten áldása: van Önöknek sok jó gyümölcsük, s azokat nem szabad feledni, még ha most a hangulat gyengébb is. Isten a múltban nem hazudott: ha engedett jó gyümölcsöket teremni, akkor azt nem vehetjük semmibe: lesznek még gyümölcsök, folytatódik Isten áldása. Akivel voltam boldog, azzal még lehetek boldog. A "ne árts" csak az egyik fele, a másik fele a "munkálkodj a jó kapcsolatért". A házasságban háromféle szeretet van: az erosz (a testi gyöngédség, a szexualitás), a filia (a baráti szeretet, amiben sok a közös érték, érzelem, beszélgetés) és az agapé (amikor közösen szeretjük Istent és engedjük, hogy ő is szeressen minket). Ez a három szeretet egymást kiegészíti, erősíti. Valóban akkor gyengül meg az erosz, ha már alig beszélgetünk, meggyengült a baráti szint, és alig imádkozunk, nincs közös lelki élményünk. Szóval kössenek egyességet: mit szeretne a párja (pl. több szexualitás) és mit szeretne Ön. Csak a több szexualitástól nem lesz jobb egy kapcsolat, de kár lenne a férjét szexuális bűnökbe taszítani, vagy ezzel is mérgező felületet adni. De merjen Ön is kérni. Például kérje, hogy minden hónapban menjenek el csak ketten egy szomszéd kisvárosba. Nézzék meg az egri várat, vacsorázzanak egyet egy étteremben, vegyenek részt egy közeli nagy liturgikus ünnepségen (pl. búcsú, papszentelés). Az a lényeg, hogy ne csak az eroszt akarják javítgatni, hanem a másik kettőt is. S ha elmegyünk valahová, részt veszünk valamin, akkor arra figyelünk, arról beszélgetünk - s nem egymást nézzük és bántjuk. Havi egy nap nem pénz és idő, hanem akarat kérdése, meg tudják oldani. Az egész házasság egy nagy szövetség, most kössenek újabb szövetséget: ki mire vágyik, mitől érezné jobban magát. A nulla felé tendáló kapcsolat nem rossz, de észnél kell lenni. Óvni a kapcsolatot a sok mínusztól, és keresni az alkalmakat, amikor egy kis pluszt lehet bevinni. Isten hűséges, de nem passzív hűségre hív minket, hanem aktívra. Érdemes kapaszkodni Isten Bibliájába, szentségeibe, papjaiba, közösségébe. Ha alázatosan imádkozik, meg fogja kapni Isten vigasztaló szavát, de bátorító küldését is.
Kedves Lelkiatya! Akkor végülis pontosan min is kell változtatni az Amoris Laetitia fényében az újraházasodottakkal kapcsolatban? Mi lett mindenképpen más az AL után ahhoz képest, ami előtte volt?
Hogy más lett-e, azt nem tudom, de amire jobban oda kell figyelni, az a lelkipásztori hozzáállás. A fölkészületlenség, s talán a szeretetlenség miatt is, korábban nagyon sokszor az ilyen helyzetbe került emberek egyszerűen elutasítást kaptak az egyháztól. Lehet, hogy csak egyszer mondta neki szeretetlenül a pap vagy a hívő társak, hogy "Bűnben élsz!", s ez elég volt arra, hogy úgy érezze, kitaszították. Fölhívom a figyelmet ennek a mondatomnak a lényegére! Nem az a baj, ha kimondta valaki, hogy "Bűnben élsz!", mert ez egy igaz tartalmú állítás, amelyet adott esetben ki is kell mondani. A bűnt nem szabad elkendőzni. De ha valaki ezt szeretet nélkül mondja ki, akkor a nagy igazságmondás kíméletlen ítélkezéssé válik, amely az egyébként is nehéz, zavart lelki helyzetben élő ember számára egyenlő a kivetéssel. Ebben kell változnunk, papoknak és híveknek egyaránt. S ez független attól, hogy az illető személy mennyire hibás a korábbi házasságának a megromlásában, az új kapcsolat létesítésének kezdeményezésében. Minden bizonnyal ezekért is felelős. De megint ezt kimondani, ezt firtatni nagyon kényes kérdés. Mindenképpen van helye ennek is, hiszen az embernek látnia kell - már amennyire lehetséges - a saját felelősségét, de ebben is sokkal nagyobb megértésre, újra mondom: szeretetre van szükség, mint nagy igazságmondásokra. Az természetesen téves következtetés volna, hogy ebben a nagy megértésben, szeretetteli lelkipásztori hozzáállásnak az volna az eredménye, hogy a rendezetlen házassági kapcsolatban élő embert az Eucharisztiában részesítsék anélkül, hogy a szentgyónásban föl lehetett volna oldozni. Kivált az a második következtető lépés volna súlyos, hogy ebben a megértő lelkipásztori környezetben a házasság fölbonthatatlansága is meginogna. Ez valóban téves következtetés volna, s egyáltalán nem következik az Amoris Laetitia szövegéből. Ha valaki úgy gondolja, hogy rendezetlen házassága ellenére "joga van áldozni", mert nem bűnösebb, mint a többi ember, az egyszerűen nem érti az Eucharisztia lényegét. (Nem vitás, hívek, papok, - Isten bocsássa meg - püspökök között is vannak ilyenek.) Arra egyiküknek sincsen sem joga, sem fölhatalmazása. Arra egyikünk sem méltó. Teljesen ingyenes ajándék, amelyet nagy félelemmel és hálával kell magunkhoz vennünk. Viszont aki ezt nem teheti rendezhetetlen életállapota miatt, az sincs kizárva sem az Egyházból, sem a kegyelem közvetítéséből, mert az irgalmas Isten megtalálja a módját, hogy más módon részesítse őt, őket a kegyelemben.
Kedves Lelkiatya! Agg?dva n?zem kamasz, 17 éves fiam. Gyakorta lehangolt, melankolikus, kevtelen, motiválatlan. Vannak jobb napjai, de általában csöndben, a szobájában üldögél, telefonozik. Apukájával igyekszünk gyakran felkelteni az érdeklődését valami érdekességgel, de nagyon nehezen motiválható, sokszor sikertelen a próbálkozáaunk. Nagyon aggódunk miatta, félünk, hogy a depresszió jeleit látjuk rajta. Sajnos nehezen nyílik meg felénk, ha beszélgetést kezdeményezünk, általában elutasító. Csak annyit tudtunk meg, hogy haszontalannak és feleslegesnek érzi magát. Szeretnénk szakemberhez fordulni, ha kell pszichológus segítségét lerni. Kétségbe vagyunk esve, attól félünk, hogy valami butaságot tesz magával. Nagyon aggódunk miatta. Kedved Lelki atya! Kérjük segítsen! Mit tanácsol nekünk, kihez forduljunk, tud-e ajánlani számunkra szakembert? Várjuk mihamarabbi válaszát.
Kedves Szülők! Nem tudom, vigasztalásul szolgál-e, de sajnos nincsenek egyedül ezzel a helyzettel. A mai kor betegségét kapta el gyermekük, amelyből nem könnyű meggyógyulni. Ami igazi reménységet jelenthet, hogy talán csak életkori jelenségről van szó. Gyakori, hogy a kamaszkor bizonyos szakaszában rátör az ifjúra az értelmetlenség, a kiúttalanság, következésképp a feleslegesség érzése. Ez még a legjobb, nagy szeretetben élő családokban is előfordul. Természetesen hatványozott erővel azokban az esetekben, amikor a gyermek korábban látszólag mindent megkapott (játékok, ruhák, lehetőségek), csak éppen a szülői figyelmet, testvérek szeretetét nem kapta meg. Ez a tárgyak sokasága között megélt szeretethiány a legfőbb melegágya a fiatalkori depressziónak. Súlyosabb esetekben - illetve sajnos a mai, ebben az irányban megkönnyített környezetben - a fiatal a drogokhoz fordul, s onnan aztán még sokkal nehezebb a visszatérés, a helyes útra találás. De azért erre is sok példa van. Aggódniuk nem kell, mert az Önöket is reményvesztésbe sodorja. De imádkozni érte, hittel, bizalommal(!), az nagyon fontos. Hogy mit tehetnek még? Néhány tanács. A legjobbnak az tűnik, ha a fiatal a saját korosztályából kap támogatást. Ha a szülei próbálják meggyőzni, azt legtöbbször dacosan visszautasítja, mintegy ellenséget látva bennük. Ennek az az oka, hogy úgy érzi, éppen azok a hibásak az állapotáért, akik "eddig" gyereknek tartották, holott ő már nem az. Ha egy kortársa, régi barátja szólítja meg, hívja el programokra, vagy esetleg célirányosan beszélget vele, az tűnik a leghatékonyabbnak. Ezért a szülők számára tanácsos megelőző hadművelet az lehet, hogy már gyermekkorban olyan környezetet alakítanak ki számukra, hogy mire a második dackorszakba, a kamaszkorba érnek, addigra legyenek jó, megbízható barátai, olyan baráti közössége, ahol továbbra is megkapja a helyes irányba vezető értékeket. Ne féljenek attól sem, hogy szakember segítségét kérjék. De ezt is nagy körültekintéssel kell tenni, mert ezt a kezdeményezést is fogadhatja ellenségesen, s esetleg még erősebb bizalomvesztés lesz az eredménye. Ha van olyan keresztény pszichológus (lehetőleg katolikus, de mindenképpen keresztény!), akivel föl tudják venni a kapcsolatot, akkor előbb tőle kérjenek tanácsot már arra is, hogy hogyan szólítsák meg a fiút. Ennél még jobb, ha van egy jó lelkiatya a közelben, akivel van valamilyen megelőző lelki kapcsolata. Tőle is lehet segítséget kérni. (Ennek is fontos előzménye, hogy már gyermekkorban kialakuljon ez a fajta bizalom a pap bácsi iránt.) De mindenekelőtt a hittel és bizalommal végzett erős imádság. Ha úgy érzik, korábban hibát követtek el a gyermekük nevelésében, akkor se önváddal gondoljanak erre, hanem bűnbánattal. Szépen gyónják meg a korábbi tévedéseiket, és kérjék ne csak a feloldozást, hanem a továbblépéshöz a kegyelmet és bölcsességet is. Adja Isten, hogy fiuk jelenlegi helyzete valóban csak időszaki jelenség legyen, és hamar ki tudjon lépni ebből a súlyos és nehéz állapotából! Én is imádkozom ezért.
Tisztelt Lelki Atya! kerdesem a kovetkezo, hol lehet panasszal elni egy lelkesz ellen es hogy a papoknak kell-e szamlat adni egy temetes kifezeteserol a hozzatartozoknak?
Arról, hogy lelkész ellen hol lehet panasszal élni a protestáns testvérek hasonló oldalán kell érdeklődni. Bevallom, hiányosak az ismereteim ezen a téren. Ha a kérdés katolikus papra vonatkozott (aki nem lelkész, hanem áldozópap), akkor minden lehetőséget ki kell használni a személyes megbeszélésre az érintettek között, amire az evangéliumi tanítás is buzdít. Ha ez nem vezet eredményre, akkor meg kell keresni a parókus/plébános közvetlen felettesét, azt az esperes atyát, akihez az illető pap tartozik. Az esperes az első fórum, az ő segítsége a legtöbb esetben elegendő a nézeteltérések feloldására. Amennyiben nem, akkor ő az, aki eligazítást ad a továbbiakkal kapcsolatban. Számlát a pap nem tud adni, ellenben a befizetett összegről (stóladíjról) minden esetben köteles bevételi bizonylatot készíteni a hozzátartozók számára.
Tisztelt Lelkiatya! Azzal kéréssel fordulok Önhöz, hogy imádkozzon értem és a családomért! Köszönöm! Kati
Kedves Kati! Segítse Önt, Önöket az Úr! Mint kérte, imádkozom és imádkozni fogok Önökért. Szeretettel, a lelkiatya
Tisztelt Lelkiatya! Egy családtagom aki kereszténynek mondja magát sajnos szoros kapcsolatban van egy fehér mágussal. Ő ezt így helyesnek tartja, nem tehetek semmit, amúgy is sokat veszekszünk, nem értünk egyet. Mi lenne a helyes magatartás vele szemben? Köszönöm. ... Amióta Magyarországra beszabadultak ezek az irányzatok, őt ez azóta érdekli. Én távol tartom magamat az ilyesmitől, rossz érzést kelt bennem. Időnként templomba is eljön velem, nála ezek összeférnek.
Sajnos, elég nagy baj, ha bárki - úgynevezett - fehér mágiával foglalkozik, akár katolikus, akár nem, akár hívő ember, akár nem. A transzcendens világ nem játék. Nincs más isten, csak egyedül a Teremtő. Tehát valaki vagy ővele tartja a kapcsolatot, követi szavát, keresi akaratát, vagy olyan szellemekkel, amelyek csak látszatban vezetik jóra az embert, a valóságban azonban félrevezetik és eltávolítják az Istentől. De az Ön kérdése arra vonatkozott, hogy hogyan viszonyuljon ehhöz a személyhöz. Szeretettel és nyitottsággal. Nem kell félnie tőle. Ha megnevezhetetlen szellemekkel van is kapcsolatban, ez nem tevődik át, nem fertőzi meg a másik embert, egyedül akkor, ha ő is megnyitja magát az efféle erőknek. A gyermekekre is inkább akkor van rossz hatással az ilyen személy, ha már pszichés jelei vannak annak, hogy hosszú távon nem az Isten útján jár. Inkább ezek a pszichés zavarok lehetnek ártalmasak a kicsikre. Illetve az is, ha netán őket is be akarná vonni. Erre ügyelni kell, hogy ne tehesse meg. De a személlyel viszont nyitottan és szeretettel kell viseltetni, nehogy az elutasító magatartás miatt még rosszabb helyzetbe kerüljön.
Tisztelt Lelkiatya! Érvényes-e a gyónás, ha a gyóntató atyán nem volt stóla a gyóntatás alatt, valamint ha ennek következtében a feoldozást is anélkül végezte? Mi az, amihez ragaszkodjunk a gyónás szentsége esetén? Válaszát kérve: Adelaide
Igen. Szükség helyzetben ez megengedhető. Törekedni kell arra, hogy a szentgyónás minden előírt imáját és körülményeit megtartsuk. Ez a papra és a hívőre is vonatkozik. De az érvényességhöz nem minden ilyen feltétel szükséges.
Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye az Amoris Laetitia püspöki korrekciójáról, az ún. "hitvallásról" (https://www.lifesitenews.com/news/full-text-of-kazakhstan-catholic-bishops-statement-on-amoris-laetitia)? Helyes, hogy a püspökök ilyet adtak ki? Athanasisus Schneider püspök egy interjújában eléggé elítéli a kialakult téves gyakorlatot az elváltak áldoztatásával kapcsolatban: "Az olyan lelkipásztori normák elterjedése, amelyek lehetővé teszik, hogy egyedi esetekben szentáldozásban részesüljenek azok, akik mindeközben életvitelszerűen és szándékosan more uxorio [szexuális kapcsolatban] élnek olyan személlyel, aki nem törvényes házastársuk, jelentős és egyre növekvő zavart okoztak a hívők és a papság körében. Olyan zavar ez, ami az Egyház életének központi elemeit érinti, mint amilyen a szentségi házasság és a legszentebb Oltáriszentség is. Ezeket a normákat még Ferenc pápa is jóváhagyta, ezért tisztában voltunk a súlyos felelősségünkkel és kötelességünkkel a hívők felé, akik az igazság és az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos változhatatlan tanításának nyilvános és egyértelmű megvallását várják tőlünk. Amikor az Egyház életében közös lelki veszély áll fenn, a püspököknek kötelessége felemelnie a szavát, máskülönben bűnösök lennének a tévedés hallgatólagos jóváhagyásával. A pápa hivatala nem egy diktátoré, aki felé senki sem merhet akár magánúton, akár nyilvánosan megalapozott aggályokat kifejezni. A püspökök a pápa testvérei és kollégái. Krisztus különösen Pétert, az Ő helytartóját figyelmeztette, hogy az apostoli szolgálatában kerülje az olyan viselkedést a többi testvére felé, ami a világi hatalmasságokra jellemző: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen." (Mt 20,25-26). A "hitvallás az igazságok mellett" valódi segítség kíván lenni a pápa számára, hogy ő maga és az egész Egyház, minden püspökkel és hívővel együtt, komoly megfontolás alá vegye az említett lelkipásztori normákban rejlő veszélyt, ami tagadhatatlanul meggyengíti az Egyház megalkuvás nélküli tanúságtételét a házasság felbonthatatlanságáról, és hogy szintén megfontolás alá vegye az Egyháznak azt a kötelességét, hogy elkerülje még a legkisebb kételynek az árnyékát is, hogy a gyakorlatban együttműködik "a válás járványának" terjedésével. Őszintén meg vagyunk róla győződve, hogy a történelem igazolni fog minket, és hogy maga a pápa hálás lesz nekünk, amikor majd Krisztus ítélete alá kerül. Az Egyházban azok, akik olyan szentségi gyakorlatot ajánlanak, ami végső soron jóváhagyja - akár csak közvetett módon és egyedi esetekben - a válást, megosztást keltenek, és elszakítják magukat Krisztus szavától, és az Egyház kétezer éves gyakorlatától. Az Egyház kétezer éven át mindig és mindenhol egyértelműen tiltotta az olyan személyek szentáldozását, akik more uxorio élnek együtt olyasvalakivel, aki nem a törvényes házastársuk, és akik mindemellett még nyilvános fórumon hivatalossá is tették ezt a házasságon kívüli kapcsolatot, és nincs bennük szilárd elhatározás arra, hogy felhagyjanak egy ilyen szexuális kapcsolattal. Mivel az Egyháznak ez az egyetemes gyakorlata a szentségek lényegi elemeit érinti, ezt reformálhatatlannak kell tekintenünk." (https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/08/12/athanasius_schneider_puspok_a_kezbe_aldozasrol_az_egyhaz_valsagarol_es_megreformalasarol_es_az_al_pu)
Az a véleményem, hogy ez egy nagyon összetett és kényes kérdés, amelyhez szikével kell nyúlni, nem pedig bárddal, pallossal. Az Amoris Laetita arra hívja föl a figyelmet, hogy ezeket az emberi helyzeteket sokkal gondosabban, nyitottabb lelkülettel kezeljük, mint amilyen volt a korábbi egyházi gyakorlat. A pápai buzdító levél világos, építő, sok tanulsággal szolgáló írás. Ha a szövegkörnyezetéből kiemelve hangoztatunk belőle néhány mondatot, akkor óhatatlanul félreértjük az alapvető mondanivalóját. Ez történik abban az esetben is, amikor valaki azt olvassa ki belőle, hogy most már áldozhatnak az újraházasodottak, de akkor is, ha valaki az újraházasodottak szeretetteli lelkipásztori gondoskodásából azt olvassa ki, hogy most már az egyházban megingott a házasság fölbonthatatlanságának tanítása. Egyáltalán nem arról szól. De hogy az egyház korábban sokszor merev elutasításán változtatni kellett, az nagyon helyes meglátása a pápának. Érdemes azt követnie papoknak és híveknek egyaránt, és semmi mást nem belemagyarázni vagy kikövetkeztetni a szövegből.
Tisztelt Lelkiatya, Kb hat éve kötöttem egy házasságot. Kb öt éve elvált tolem a férjemnek nevezett ember. Nem éltunk egyutt. Olyan tortént a válás után ami végleg kitorolte ot belolem. Egy kisfiunk van aki a jegyességnek nevezett idoszak alatt lett. Semmilyen kapcsolatot nem tartunk a volt férjemmel. Mindenki azt mondja érvénytelenittessem ezt. Valaki még fenyegetett is az ervenytelenites szukségessegevel. Én is azt gondolom ez nem érvényes. De akkor is öt éve gondolkodom rajta hogy érvénytelenitessek e. Én leginkább már egyedul szeretnék maradni. Nem szeretném tovább bonyolitani az életem. Nem igy terveztem. De el tudom fogadni ezt is. Az érvénytelenitést én joszivvel nem tudom csinálni. A családom ezért meg kb gyulol ha nem csináltatom meg. Igy biztos hogy nem csináltatom meg. Én elzárkozom a további szerelem házasság család kérdésétol. Mivel egy gyermekem van ezért nem csináltatom meg az érvénytelenittetést noha gyontatok javasolták. Miota élek csak magamra számithatok lelkileg és a gyermekemre. Nekem nem szukséges ez a per. Most hogy lássak tisztán ?
A helyzet nehézsége nem abban van, amire rákérdezett. Valóban, nem szükséges ezt az egyházi vizsgálatot elindítani. Ön így is élheti békében az életét. Az annuláció, vagyis a házasságkötés érvénytelenségének vizsgálat utáni kimondása leginkább akkor válik szükségessé, ha valaki szeretné, hogy egy új kapcsolattal mégis házasságban élhessen, ennek pedig ez elengedhetetlen feltétele. De azt érzem ki a szavaiból, hogy főként azért vonakodik ettől, mert kényszeríteni akarják rá. Amit, természetesen nem tesznek helyesen, de arra Önnek kell ügyelni, hogy az erre adott válasza helyes, igaz, evangéliumi legyen. Tudom, hogy ez nem könnyű, de leginkább erre törekedjék, erre biztatom. Nyugodtan leszögezheti, hogy nem indítja el ezt a folyamatot, elvégre ez az Ön élete, ne más akarja irányítani. Csak közben ügyeljen saját lelkére, hogy ez ne vegye el a békéjét, ne legyen dacos, ne legyen akaratos. Ez a jövő életére is igen rossz hatással lenne, de a gyermekére is. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek... (Mt 5,45)
Tisztelt Lelkiatya ! Egy 4.5 éve történt eseményt nem tudok feldolgozni. Senki sincs aki felém fordulna és megszolitana. Ellenben megvetéseket mutogatásokat tapasztalok. Nem tudom a gyulolet megnyilvánulását és a szeretet hiányát hogyan elfogadni az esemény kapcsán és ota. En senkinek nem vagyok fontos senki nem örul nekem senki nem volt jo hozzám. Az ember hogyan legyen ember ? Ha válásrol van szo vagy értékes ember elveszésérol ez már meg sem ráz. 33N
Kedves 33N! Az a kérésem, hogy vagy ide, erre a fórumra, vagy a lelkiatya@gorogkatolikus.hu emil címre írjon kicsit részletesebben, hogy mi volt az az eset, amit azóta sem sikerült feldolgozni. Ha ezt a részletet nem ismerem, akkor csak általánosságokat tudok mondani, amely Önnek most nem segítene, azokat mind tudja Ön is. De imádkozom is Önért, hogy igenis sikerüljön ez a földolgozás, és a boldog, derűs önmagára találás.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...