Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhárom meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves lelkiatya nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a mostani helyzet az büntetés, mert több évig nemet mondtam Isten hívó szavára. És csak egy éve tértem vissza hozzá. Mit gondol lehet tényleg bűntetése az Úrnak, hogy még jobban hozzá térjek. Jelenleg csak a misék hiánya és a vágy az Eucharisztia után tölt el. És sokszor megsiratom, hogy évekig semmibe vettem mindent.
Ó, nem! Erre ne is gondoljon. Ez kísértő gondolat. Azt sugallja, hogy Önt csak azzal a feltétellel szereti az Isten, ha megteszi, amit kér Öntől. De ez nem így van. Ön bármit tesz, akkor is végtelenül szereti Önt az Úr. Nem büntet. Inkább arra figyeljen, hogy milyen ajándékokat ad Önnek. Vegye észre a legkisebbet is! Keresse, találja meg ezeket az ajándékokat - naponta többet is kap! - és köszönje meg! Így lehet kigyógyulni abból a téves gondolatból, hogy az Isten korábbi tetteiért bünteti. Persze, a tetteknek megvannak a maguk következményei, de az sohasem büntetés. Jó, nagyon is jó, ha él Önben a vágy a Eucharisztiára. Úgyhogy nincs is semmi baj. Fogadja el a mostani nehéz helyzetet mint próbatételt, mint megerősítő helyzetet, amelyben lehetőséget kap, hogy még jobban kifejezze Isten iránti szeretetét!
Kedves Lelkiatya! Miért mondja az Úr Jézus: Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam (Jn 14, 28) Hogyan, miként érti ezt nagyobbat? Mi kell ahhoz, hogy meglássuk ezt a különbséget az Atya és a Fiú között? Köszönve: Rita
Kedves Rita! Ebben az egy mondatban annyi teológiai tanítás van összesűrítve, hogy képtelenség azt ezen a felületen kifejteni. Megpróbálom néhány egyszerű szóval, ahogy én látom, de egy igazi teológus ennél sokkal többet tudna mondani. Jézus azt mondja: "Ha szeretnétek..." Nem szeretik az apostolok? Persze, a maguk módján igen. Nagyon is. De ez semmi, elenyésző ahhoz a szeretethöz képest, amit adhattak volna. Nem is értették akkor még, hogy mi is ez a szeretet. "Én és az Atya egy vagyunk" - mondta másutt Jézus. Tehát az ő igazi léte az Atyával való együttléte. Itt, földi életében isteni kiüresítettségében él. Ha majd visszamegy az Atyához, akkor minden beteljesül, földi munkáját elvégezte. Mindez bele van sűrítve abba a vágyba, hogy visszatérhessen az Atyához. "Az Atya nagyobb nálam" - mondja szerényen és alázatosan a Fiú, aki valójában egy az Atyával. Nincs közöttük különbség, csak egyetlen dologban: a Fiú az Atyától származik. Fordítva ez nem mondható. Tehát mindennek az eredete az Atya. Erre is vonatkozik a különbségtétel, amelyről Jézus beszél. Mi kell ahhoz, hogy meglássuk ezt a különbséget? Minél mélyebb és minél tisztább teológiai tudás. De olyan teológiai tudás, amely nem a könyvekből gyűjthető össze - bár az olvasmányok segíthetnek ebben -, hanem a személyes Isten-tapasztalás vezeti el az embert, hogy az Isten titkait minél mélyebben, minél teljesebben megérthesse, megélhesse, átélhesse. Mi kell hozzá? Hit. Hit és idő. Hitben eltöltött idő. Az ember idővel a hitében egyre inkább előre haladhat, ezáltal egyre közelebb kerülhet az Istenhöz. Mi kell hozzá? Kérés, alázatos kérés. Ez a tudás nem szerezhető meg pusztán emberi akaratból. Ezt csak Isten ajándékozhatja annak, akinek ő akarja. Jézus egyszer így beszélt: "Hálát adok, Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki. Igen, Atyám, így tetszett neked." (Lk 10,21). Ha vállalom a kicsinységet, akkor jobb esélyem van, hogy valaha eljutok e titkok befogadására, mint ha bölcsnek és okosnak tartom magam.
Kedves lelkiatya, mit tegyek hogy ne legyek irigy? Nagyon szeretnék ettől megszabadulni. Másik kérdésem hogy hogyan lehet a hirtelen haragot legyőzni? Nem vagyok harag tartó, de sokszor robbanok és utána gyorsan le nyugszom és máris bocsánatot kérek. Nagyon nehezen viselem a változásokat ezen is szeretnék változtatni. Mit javasol mit tegyek?
Legyen kitartó és türelmes ebben a munkában! Petőfi egyik szép képe szerint a szőlőszemnek is egy egész nyár kell, hogy zamatossá érlelődjék, hát még a világnak, ennek az irdatalan nagy szőlőszemnek. No, ilyen az ember személyisége is. Egy nyár nem elég rá. Sokszor egy élet is kevés, de azért szép eredményeket lehet elérni. A legfontosabb, hogy fölismerje az ember, mi az, amiben tehetetlen, amin képtelen változtatni. Ezt érdemes kimondani, világosan leszűrni ezt az tapaszatalatot. Ettől még nem lesz az lehetetlen, csak annyit mér föl az ember, hogy a saját ereje kevés hozzá. Itt jön a következő fölismerés: az Istennek ez lehetséges, és csak neki lehetséges. Akkor kezdjek el ővele közösen dolgozni az ügyön. Mit is mondott, az irígység és a harag? Két pöffeszkedő bűn, igazán nem könnyű tőlük szabadulni. Először is rendszeresen, minden nap imádkozzék ezért. Javaslom, hogy a kettő közül először csak az egyiket válassza ki. Azzal kezdtem, hogy legyen türelmes. Önmagával is. Vegye kézbe az egyiket és erőteljesen kezdjen el imádkozni az e bűnből való szabadulásért. Ha imádkozik ezért, akkor közben érdekes és szép megvilágosodásokat fog kapni, hogy mit kell tennie érte. Én most hiába mondanék ötleteket, az egyáltalán nem biztos, hogy az Ön életében is alkalmazható. Ehhöz is Isten Szentlelkétől kérjen tanácsot! Az irigységben nagyfokú szeretetlenség van, önző szeretetlenség. Ahelyett, hogy örülnék a másik sikerének, engem keserűséggel tölt el. Ahelyett, hogy ezen a ponton is növekedhetnék az öröm, a magam gyarlósága miatt épp ellenkezője történik, csak csökkenni fog. Legalábbis az én lelkemben. Ha imádkozik ezért, akkor például lassan képes lesz a másik embert, annak eredményét Isten szemével látni. Ő őszintén örül minden emberi előrehaladásnak (az igaziaknak!). Minél szorosabb kapcsolatba kerülök vele az imádság által, annál inkább fogok tudni én is úgy gondolkodni, úgy látni, mint ő. A lobbanékony természetétől se féljen. Nagyon helyes, ha tud ezekért bocsánatot kérni. Lehet, hogy megmarad lobbanékonynak, de a környezetét megtanítja helyes módon kezelni a hibáinkat. Tehát nagy haszna is lehet ennek az emberi gyarlóságnak. Ha ezzel kezdené a lelki munkát, akkor csak annyit tanácsolok, hogy igyekezzék minél rövidebbre fogni a reakció-időt. Vagyis a haragból kimondott szavai és az azokért kimondott bocsánatkérés közötti időt. Minél hamarabb fejezze ki, hogy bánja ezt a kirobbanást. Ha kitartóan ezen az időrövidítésen van, akkor egy idő után összeér a kettő, s mihelyt föllobbanna haragja, már ott is a reakció, hogy bűnbánatot tartson. Márpedig egy őszintén bűnbánatot tartó ember nem kiabál a másikkal, hanem épp ellenkezőleg, keresi a vele való békét. És mindig imádkozzék azokért is, akiket hirtelen haragjában megbántott. Ez megint remek stratégia. Mert a kísértő össze akar minket ugrasztani, de a dolog a visszaájára fordul, és ami átoknak indult, abból áldás lesz. Nem tudom, sikerült-e meggyőznöm, hogy az imádságon fordul minden.
Kedves lelkiatya! Az egyik ismerősöm azt javasolta miután elmondtam neki egy februári dolgot az egyik közös ismerősünkkel való konfliktusomat azt tanácsolta hogy beszéljük meg a dolgot. Sajnos az az illető nagyon megbántott ok nélkül mert a párjától kérdeztem valamit és a leányzó obszcén módon beszélt velem. Én úgy gondolom én 3 hónap után nem vagyok hajlandó megkeresni a leányzót aki így beszélt velem, azonnal elnézést kellett volna kérnie. A lányra azt mondják hogy rendes lány. Önnek mi a véleménye? Köszönettel: Ági
Kedves Ági! Az én véleményem a következő. Érdemes követni a zsoltáros szavát: "Keresd a békét és járj a nyomában!" (Zsolt 34,15) Persze, ha még nem érzi rá alkalmasnak, hogy békeszerző legyen, akkor még várjon. A békeszerző nem azt keresi, hogy kinek van igaza, hanem, hogy milyen úton lehet békét teremteni. Van, amikor ez a béketeremtés meglehetősen küzdelmes, nem elegendő egy bocsánatkérés. Néha ki kell tisztázni, amit lehet. Ehhöz mindkét félnek megfelelően nyitottnak kell lenni. Például meg kell várni, hogy a másik fél is nyitott legyen rá. Különben hiába rontok rá a békességteremtő szándékommal, az eredménytelen marad. S látszólag nem én vagyok emiatt a hibás, hanem a másik, aki, ugye, nem fogadta az én békülő közeledésemet. Holott én is hibás vagyok, mert még nem találtam meg rá a kellő időt és alkalmat, hogy kibéküljünk. Bár úgy látom, az Ön által említett esetben még Ön sem jutott el arra a pontra, hogy minden más érvet és érdeket félretéve kezdeményezze a békét. Nem baj. Dolgozzék rajta! Imádkozzék azért, hogy egyszer beköszönjön a béke! Persze, állhatatosan és hittel tegye ezt. A hitetlen imádság igazán nem sokat ér! No, ha eleget imádkozott érte, ezért a békéért meg az illetőért, majd akkor jön el az a pillanat, hogy képesek legyenek békülékeny szándékkal megbeszélni az esetet. Addig sajnos nem. Tehát az Ön ismerősének igaza van abban, hogy ezt meg kell beszélni, de Önnek is igaza lehet, hogy ennek még nem jött el az ideje. De javaslom, dolgozzék rajta, imádkozzék ezért. Hisz Önnek is rossz, az Ön lelkének is árt, ha itt mérgez ez a viszály, ez a békétlenség. Érdemes mihamarabb elűzni. De mondom, megfelelő időben és megfelelő módon.
Kedves Atya! Mikor lehet egy házasságot szentségi házasságnak nevezni? Milyen kritériumoknak kell megfelelni? Nem tudom pontosan. Köszönöm a segítséget!
Jézus Krisztus szentségi rangra emelte a házasságot, mert az szent jel: kegyelmet közvetít, és Krisztusnak az Egyházzal élt misztikus házasságának képe. Két keresztény ember között ? de csak közöttük ? minden érvényes házasság szentség. A katolikus és ortodox keresztények érvényes, szentségi házasságot csak az egyházban köthetnek. Amennyiben mindketten megkereszteltek a házasságuk szentségi házasság lesz, ha azonban csak az egyik fél megkeresztelt, úgy a templomi kötés érvényes, de nem szentégi házasság mindaddig, amíg a másik fél meg nem keresztelkedik. Keresztségének pillanatától az ilyen érvényes de nem szentségi házasság is szentségi lesz. A Katolikus Egyház szerint két protestáns krisztushívő tisztán polgári házassága ? minthogy azt a saját felekezetük házasságnak fogad el ? nem csupán érvényesnek, hanem szentségnek is minősül, és mint ilyen felbonthatatlan. Érdekes és nehezen megoldható visszásság, hogy a katolikus egyház a szentségi kötelék miatt ezt a házasságot is felbonthatatlannak tartja, míg a protestáns egyházak szinte mindegyike a saját házasságát felbonthatónak tartja.
Kedves lelkiatya, a nyelvek adománya azt jelenti, hogy tanulás nélkül fogok különböző nyelveken beszélni?
Nem, nem azt jelenti. A nyelvek adománya egyfajta révült állapot, amelyben az ember úgy imádkozik, hogy talán maga sem érti a szavakat, de egyfajta metakomunikáció révén még a környezete is érzékeli, hogy Istenhez közeli lélekállapotban van. A nagyon racionálisan gondolkodó Szent Pál viszont azt mondja, a nyelvek adományával csak akkor éljenek, ha van, aki meg is magyarázza (1Kor 14,5.27-28).
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Olvasva az itt található kérdéseket és az Ön válaszait, egyértelmű, hogy a görögkatolikus egyház a nép nélkül bemutatott liturgiákat eseti kényszermegoldásnak tartja, és a papság jelentős része nem végez Szent Liturgiát, amíg a nyilvános alkalmak tiltva vannak. A római katolikus teológia ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a szentmise elsősorban Istennek bemutatott engesztelő áldozat, ezért az az ideális, ha a pap minden nap misézik, még akkor is, ha azon a hívek közül nem vesz részt senki. Legyen ez akár járványhelyzetben, akár azon kívül. Az Egyházi Törvénykönyv 904. kánonja nyomatékosan fel is hívja erre a klérus figyelmét: ?A papok sohase feledkezzenek meg arról, hogy az eucharisztikus áldozat misztériumában újra meg újra a megváltás műve valósul meg; gyakran misézzenek, sőt a mindennapi misézés nagyon ajánlott, hiszen a mise, még ha hívők nem lehetnek is jelen, Krisztus és az egyház cselekménye, amelynek végzésével a papok legfőbb feladatukat teljesítik.? Mi az oka ennek a szemléletbeli különbségnek? Hiszen minden katolikus, legyen latin, bizánci vagy bármely szertartású, a szentmisét/Szent Liturgiát ugyanúgy áldozatnak tekinti. Előre is köszönöm válaszát!
Az Ön által észrevételezett szemléletbeli különbség nem csak vagy nem is annyira Kelet és Nyugat között áll fenn, mint inkább különböző korszakok között. Az első négy században az eucharisztikus ünneplés tekintetében még koránt sem feszült olyan szemléletbeli különbség az egyházak között, mint ma. De azt sem mondhatnánk, hogy az egyes egyházakon belül teljes lenne az összhang. Mindig vannak hangsúlyeltolódások. Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy az Eucharisztia nem magánügy. Nem jámborsági gyakorlat, nem valami olyan, amit az egyes keresztény a maga hatáskörében intézhet el, mint mondjuk azt, hogy "én rózsafüzért imádkozom, te meg Jézus-imát". A keleti egyházak egy kissé talán többet őriztek meg ebből az ősi eucharisztikus tudatból, hogy ti. az eucharisztia nem magánügy. Az áldozat teológiájának nagyon is sok köze van a változásokhoz, ahogy Ön említi. Az Eucharisztiát Nyugaton ma hangsúlyosan áldozatnak tekintik. Ugyanakkor világosan kell látnunk, hogy az áldozat-jellegben az Eucharisztia nem merül ki. Sokkal nagyobb az a misztérium, semmint hogy megragadhatnánk egyetlen momentumban. Keleten nem is alkalmazzák az eucharisztikus ünneplésre az áldozat szót. Egész más szempontból megközelítve a misztériumot, ott azért "liturgia" a neve, mert jobban megőrizte azt a közösségi jellegét. A "liturgia" azt jelenti: "közmunka". Talán ebből is látszik, hogy a közösségi ünneplés jellege a hangsúlyosabb. Nyugaton talán a római kánon, az eucharisztikus ima hatására az áldozat gondolat erősödött meg jobban. Ugyanis a római egyház kánonja többször nevezi az eucharisztiát áldozatnak. De ha alaposan olvassuk annak szövegét, akkor megérthetjük, hogy az áldozat nem abban áll, hogy mi valami új áldozatot mutatunk be, hiszen Krisztus egyszer s mindenkor elégséges áldozatot mutatott be az Atyának (Zsid 10,10). Az áldozat, amiről a római egyház eucharisztikus imája szól, az ünneplő közösség imája, a léleknek az alázatos, hódoló állapota, amely egybegyűjtötte a közösséget. Persze, a keleti egyházaktól sem idegen az áldozat gondolata, amikor Liturgiát ünnepel. De ott jobban hangsúlyt kap, hogy az áldozat mindig Krisztusé, nem a papé. Az ünneplő egyház csak részesévé válik Krisztus megváltói művének, áldozatának, amely elszigetelt maradna térben és időben, ha nem lenne Eucharisztia. A keleti egyházak teológiája számára a magánmise nem "érvénytelen", hanem inkább értelmezhetetlen. Minden eucharisztikus imában azt kéri a pap a hívek nevében, hogy Krisztus testét és vérét magukhoz véve minél inkább egybeforrjanak az ő testében, az Egyházban. De ha nincs kinek egyesülni, mert csak egyedül van a pap, akkor nem végez liturgiát, mert az alapvetően a közösség ünnepe. Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, a szemléletbeli különbség az áldozat-jelleg hangsúlyozásából fakad. Ezt Nyugaton erősítette a kialakult papi lelkiség. A szerzetesek közül Keleten csak annyit szenteltek pappá, amennyire szükség volt, hogy legyen, aki vezesse a szertartásokat. Nyugaton idővel szinte minden szerzetest pappá szenteltek. Gyakran misszióba küldték őket, ezért is volt szükség arra, hogy papok legyenek. De ha nem így alakult, akkor nagy számú pap élt együtt. Ők a papságukat már csak úgy tudták megélni, hogy miséztek. Történelmi fejlődés eredménye ez, de talán látszik, hogy nem ideális helyzet, hiszen a pap nem önmagáért van, hanem a közösségért. Ennek folyományaként Nyugaton a szentmise jobban a papi lelkiség részévé vált, míg Keleten a liturgia jobban megőrizte közösségi jellegét.
Kedves lelkiatya a Mária Litániát hallgattam és megfogott az egyik ének egy sora "virágos május Isten hozott a Szűz Mária magának választott". Mikor és hogyan választotta a Szűz Anya a májust. Nekem két kedvenc Mária ünnepem a gyümölcsolto Boldogasszony és a nagy Boldogasszony egyike sem májusban van. A másik kérdésem pedig az lenne hogy az egyik imában azt kérjük a Szűz Anyától, hogy járjon közben értünk hogy megkapjuk Krisztus ígéreteit. Ezen elgondolkodtam melyek Krisztus ígéretei?
Hogy május hónapot az Istenszülő magának választotta volna, erről nem ismerek semmilyen magánkinyilatkoztatást. Szerintem egyszer a sok nyíló virággal pompázó május hónap ihlette meg ennek a jámbor népéneknek a szerzőjét, hogy lelkesedésében így fogalmazzon. Ennél súlyosabb érvet nem tudok, hogy miért lenne május az Istenszülő hónapja. Októbert sem tudom, hogy miért akkor tiszteljük jobban Máriát. Mindenesetre teológiai magyarázata nincsen. A Mária-ünnepek viszont teológia szempontból is szépen beleilleszkednek a liturgikus ünneplésünkbe. Ezek nyilván naptárhoz kötődnek, de itt sincs semmi kiemelése sem az október sem a május hónapoknak. Sajnos a másik kérdésben is tudatlan vagyok. Lehet, hogy valamilyen magánkinyilatkoztatásból származó ígéretekhöz kötődik Mária közbenjárása? Nem tudom. Krisztus Urunk ígéreteihez az Istenszülőnek már nincsen közvetlen kapcsolódási pontja. Megígérte a Szentlelket, el is küldte. Megígérte, hogy majd újra eljön, erre várunk. Ugyanakkor minden Isten elé vitt kérésünkben kérhetjük Mária közbenjárását is. Ezt nem mechanikusan, hierarchikusan kell elképzelni, vagyis hogy a királyné párnán viszi a király színe elé az általunk rápakolt kéréseket. Máriával való közös imádságunk az Egyházzal, a szentekkel való közös imádságunk része. Ha vele együtt kérjük, akkor nem jobban meghallgat minket a Király, hanem az ő közbenjárására mi válunk befogadóbbá, a szentekhöz közelibbé. Kicsit talán sántít a hasonlat, de olyan ez, mint amikor egy szurkolótábor tagjaiként nagyobb lelkesedéssel, s talán nagyobb hatékonysággal is tudunk szurkolni, mint egymagunkban. Azért sántít a hasonlat, mert a mérkőzés eredménye esetleg függhet a szurkolás hatékonyságától, de Isten felénk hajló szeretete nem függvénye annak, hogy hányan kérjük. Ő mindig, minden pillanatban, minden helyzetben a legtöbbet, a végtelent adja nekünk, csak miránk hat a szurkolótábor hangulata, lelkülete, hogy annak hatására egyre befogadóbbá váljunk a ránk áradt isteni kegyelmekre.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy a tömjénezéshez a tömjént csak a pap, vagy diakonus teheti a szénre? Ebben a szokatlan időben nőként én is tehetek tömjént a szénre, vagy csak a pap? Köszönöm a választ Marika
A latin rítusban a tömjénszemek parázsra helyezése mozdulatának nagyobb jelentősége van. Ott elő van írva, hogy a főcelebránsnak kell ezt tennie. A keleti egyházban ez nem így van. Ott a tömjénezés alapvetően a diakónus feladata, általában ő már úgy kapja a tömjénezőt, hogy a parázson rajta van a tömjén. Ezt bárki megteheti. Általában nők nem lehetnek a szentélyben, de ez a szabály nálunk gyakran nem érvényesül. Ha történetesen nem férfi látja el az oltár körüli segédkező szolgálatot, természetesen az illető nő is tehet tömjént a parázsra.
Feltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Az ismert okok miatt itthon csatlakozunk gyönyörű szertartásainkhoz, szent liturgiákhoz. Nagyon hiányzik a templom, a szentségekhez járulás (szinte minden napunkat a templomban indítottuk). Itthon bekapcsolódtunk a nagyheti, ünnepi szertartásokba. Mégis sokszor a kirekesztettség érzése kerített hatalmába, amikor az évtizedek alatt belénk rögződött ima és ének szövegek változása miatt nem sikerült az együtt imádkozás. Biztosan van rá magyarázat (nyelv helyesség, magyartalanság, régi kifejezések,...), de az idősebbeknél ez már az öreg fa átültetésének a kategóriája. Lehet, hogy vétkezek, de nem fogom tudni megtanulni az újított szövegeket. Ha nem mondhatom, jobb ha nem is hallgatom, mert zavar. Köszönöm, hogy meghallgatott Lelkiatyám! A jó Isten bőséges áldását kívánva: Mne P.Teodóra
Kedves Teodóra néni! Elmeséle egy esetet. Az egyik faluban az 50. zsoltár adott versét így mondták a hívek: "...mert ha kedvelnél, bizonyára áldozatot adtam volna, de az égő áldozatokban nem gyönyörködöl." Az ottani atya mesélte, hogy mennyit küzdött azért, hogy a híveknek megtanítsa a helyes szöveget: "...mert ha kedvelnéd, bizonyára áldozatot adtam volna...", de egyszerűen nem fogadták el a hívek, hogy ezen változtassanak. Sajnos vannak rögzült szokásaink, amelyeken nagyon nehezen változtatunk. S ahogy tetszik is írni, idősödő korban ez egyre nehezebb. Az egyház fejlődése során természetesen erre is figyelemmel kell lenni. Ezért nagyon megfontoltan és lassan, fokozatosan kell az elkerülhetetlen módosításokat bevezetni. Én úgy érzékelem, hogy ez a fokozatosság, lassú tempó a mi egyházunkban is megvan. Tény, hogy ezt sem egyformának érzékeljük. Van, akinek ez is gyors, van, akinek ez is lassú. Talán ez a kétféle megítélés igazolja, hogy nagyjából nem rossz ennek az üteme. Az egyház élő szervezet, olyan mint az ember élő teste. Vannak részek, amelyek szinte egyáltalán nem változnak vagy csak egészen lassan, pl. a csontozat, s vannak részek, amelyek szinte naponta változásokon esnek át, például a haj (no, nem a hajfestésre gondolok). Kicsit hasonlóan él az egyház is. Vannak elemei, amelyek változatlanok vagy csak egészen lassan változnak, s vannak elemek, amelyek - nyilván nem naponta - de mégis koronként változnak. Ezzel a változással, az élő egyházzal, az egyház életével együtt kell élnünk. Fontos, hogy törekedjünk arra a rugalmasságra, amely hozzásegít, hogy együtt éljünk az egyházzal.
Kedves Lelkiatya ! Kerestem a Dámócon szolgálatot teljesítő lelkészeket, Palatitz Jenő tisztelendő urat nem találtam a felsorolásban. Mi az oka ?
Köszönjük az észrevételt. Máris továbbítom az illetékeseknek. Szerencsére azért van, ahol nem maradt ki a sorból: http://www.byzantinohungarica.com/index.php/palatitz-istvan-jeno-dr1926-1997
Kedves lelkiatya, köszönöm válaszát, megnyugtatott hogy nem baj hogy nem tudok annyit imádkozni, tanácsai alapján sokkal nyugodtabban imádkozom és többet imádkozom úgy hogy nincs bűntudatom, hogy nem érek a zsolozsmák végére. Piroska
Legyen rajta Istenünk áldása! Javaslom, Pünkösdre készülve bátran és bizalommal kérje a Szentlelket, hogy adjon isteni bölcsességet, hogyan végezze jól az imáját és az életét.
Tisztelt Lelkiatya! A hetedik mennyország című sorozat mennyire tükrözi a kagolikus pap csaladjanak az életet ?
Sajnos ebben nem tudok eligazítást adni. Én nem ismerem ezt a sorozatot.
Tisztelt Atya! Kinek kell fizetnem az egyházi hozzájárulást? Ha már hosszú idő óta nem a lakhelyemen tartózkodom, és nem is az ideiglenes lakóhelyemen járok misére, hanem egy 3. helyre, ahová nem fűz semmilyen okirat, csak az ott miséző pap figyelemfelkeltő prédikációi. Ha bemegyek az itteni plébániára fel tudnak venni a közösséghez, annak ellenére, hogy nincs lakcímem? Ilyenkor mi a teendő?
Egyházunkban általában lakó- és pótlakóhelyünkkel tartozunk a parókiális közösséghez. Indokolt esetben valaki tartós vagy állandó jelleggel csatlakozhat egy másik parókiához, amelynek életébe bekapcsolódik és azt támogatja. Ennek a parókiának papjával személyes megbeszéléssel érdemes mindezt rögzíteni. Fontos, hogy döntésünk hosszú távra szóljon, kerüljük a váltogatás gyakorlatát.
Köszönöm a gyors választ! Gondolom itt a gondolatban történő szövetségkötést a gonosszal, ha még formailag is, de átvitt értelemben kell érteni.
Igen. A legtöbb esetben igen. Ezért említettem a sátánista szekták gyakorlatát, ahol ennek külső jelei is lehetnek. De hála Istennek ez rettentő szélsőséges, ezért viszonylag ritka is. Bár egyetlen ilyen csoport, abba belekeveredő egyetlen ember is súlyos kár és veszteség az Egyháznak és az egész emberiségnek. De igaza van, a hétköznapi élet küzdelmeiben ez a "formai" szövetségkötés átvitt értelemben veendő, a legtöbb esetben csak a gondolatokban játszódik le.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...