Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tíz meg húsz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Az utóbbi időben kezembe került néhány protestáns, református írás. Nyitott emberként elkezdtem olvasni. Az érdekelne, hogy az alábbi kérdésben mi a helyes a Bibliára alapozva? (Egyszerre inkább egy témában teszek fel kérdést.) A Bűneset utáni embereknek is van még szabad akaratuk? Krisztus mindenkiért meghalt, vagy csak a kiválasztottakért? (Kálvin tanítása szerint csak a kiválasztottakért.) Az Atya már az idők kezdete előtt eldöntötte, hogy kit teremt üdvösségre és kit kárhozatra? (Kálvin szerint igen.) Kálvin János fő művében többek között ez is olvasható: "Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva." Ezt nevezzük ugye kettős predesztinációnak. De az Atya, aki Szeretet, hogyan tenné meg, hogy egyeseket már eleve az örök kárhozatra rendel el? Tudom, hogy az Ő Kegyelme szükséges az újjászületésünkhöz. De én ezt a Kegyelmet úgy értelmezem, hogy Krisztus kereszthalála által mindenki számára megadta a lehetőséget a hozzá való visszatéréshez, és az embernek maradt annyi szabad akarata, hogy eldönthesse, él ezzel a lehetőséggel, vagy elutasítja azt. Ref. ismerőseim azt mondják, hogy Krisztus csak a kiválasztottakért halt meg, tehát nem minden egyes embernek kínálja fel a lehetőséget. Kálvin írása szerint az embernek nincs szabad akarata, a sorsa (üdvösség vagy kárhozat) már születése előtt eldöntetett, mégis felelősnek is tartja az embert. Ez számomra ellentmondás. Köszönettel: Nikolett
Én úgy tudom, hogy ma már a hivatalos protestán álláspont sem ennyire merev az eleve elrendelés kérdésében, mint ahogyan azt Kálvin János annak idején megfogalmazta. Hogy ne lenne az embernek szabadakarata, ez teljesen téves tanítás. A kereszténységnek éppen az a lényege, hogy Krisztus elhozta nekünk a teljes szabadságot. Nem szabad összekeverni az Isten előre tudását az ember sorsának alakulásával. Valóban Isten tudja előre, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ő így is akarná. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ez fontos hittétel, amelynek világos bibliai alapja is van: 1Tim 2,4. Nem is tudom, hogy Kálvin ezt hogyan hagyhatta figyelmen kívül. Szent Ágoston pedig így fogalmaz: Isten megteremtett a te megkérdezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni a te közreműködésed nélkül. Persze, ahhoz, hogy valóban eljussunk az üdvösségre, ehhöz mindenképpen szükségünk van az Isten kegyelmére, hiszen nem juthatunk oda csupán a magunk erőfeszítései eredményeképpen. De Isten meg is adja minden embernek ezt a kegyelmet. Az pedig a mi döntésünk és tetteink következménye, hogy élünk-e ezzel az isteni ajándékkal.
Kedves Lelkiatya!Prosztatagyulladásom van,az orvos azt mondta, hogy naponta "ürítsem", mert fennáll a veszélye, hogy prosztatarákot kapok.Mondtam, hogy nincs aki segítsen, mondta, hogy segítsek magamon.Ebben az esetben is önkielégítésnek azaz bűnnek számít az aktus? Kérem mielőbb válaszoljon,nagyon fájdalmas ez a betegség.
Nem tudom, ki lehet az az orvos, aki ilyen szakvéleményt és orvosi tanácsot adott. Ugyanis egyáltalán nincs összefüggésben az önkielégítés és a prosztatarák, legalábbis ilyen közvetlen módon semmiképpen sem. Persze, én sem vagyok ennek szakembere, de tájékozódtam ebben a kérdésben. Amikor valaki nem él házaséletet, akkor szervezet természetes módon gondoskodik a felgyülemlett ondó távozásáról, általában havonta vagy néha gyakrabban. Az ilyen éjszakai magömlés természetesen nem bűn, még ha érzéki álomképek kísérik is. Ezt azért is fontos tisztázni, mert sajnos élt régebben olyan morális vélemény, hogy ez is bűnnek számít. Ez leginkább a nőknél jól ismert havi vérzéshez hasonlítható. Az merő önigazolás, aki erre hivatkozva próbálja a tudatos önkielégítést ezzel indokolni. Kétségtelen, nem kis küzdelem ez a tisztaságért, de ne csapjuk be önmagunkat, sem mást ezzel a tévhittel! A prosztatarákot rendszeres vizsgálattal, szűréssel lehet megelőzni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Úgy érzem, a görögkatolikus egyház rossz értelemben gyereknek kezeli a híveit. Évek óta kérdezek rá nyár végén, megtekinthetők-e az egyházmegyéinkben lezajló személyi változások listá, mint a latin testvéreknél. Egyszer tette közzé a hajdudorogi, egyszer a miskolci egyházmegye ezt a listát. Nagyon rossz ennek az üzenete. Azt sugalja, a bölcs klérus majd tudja melyik atya hol fog szolgálni, a laikusoknak nem kell kis fejecskéjét terhelni ezzel a sok információval. Pedig nekünk, laikuspknak se mindegy, egykori papjaink, lelkivezetőink, barátainkat merre vezette a Szentlélek és általa a főtisztelendő püspökatya. Kérem tiszteljenek meg minket azzal, hogy megkapjuk ezt a minket igencsak érintő információkat. Fiúi szeretettel, Egy elkeseredett laikus
Ha megengedi, én egy kicsit másként látom ezt a helyzetet. Valóban, többször érkezett már kérés arra vonatkozóan, hogy a honlapokon tegyék közzé az új helyezéseket. Ezeket a kéréseket rendre továbbítottam is az illetékeseknek, hiszen nem igazán lelki tartalmú kérdésről van szó. Ez a felület nem panaszláda, de amennyire lehet, igyekszem a más jellegű kéréseket, kérdéseket is figyelembe venni. Úgy tűnik, a püspök atyák nem tartják annyira fontosnak, hogy ezt az általános jellegű tájékoztatást közzé tegyék. S mint látjuk, ez mind a három görögkatolikus egyházmegyében így van. A közvetlenül érintettek - atyák és hívek egyaránt - nyilván mindig kapnak tájékoztatást ezekről a változásokról. Akik kapcsolatban vannak valamely atyával vagy közösséggel, ők tőlük értesülhetnek a változásokról. Én is úgy vélem, hogy a nagy általános tájékoztatás nem annyira fontos, hiszen inkább csak a kiváncsiságot elégíti ki. Egy dunántúli közösségben élőket kevéssé érinti, hogy egy tőlük távolabbi parókián éppen milyen személyi változások vannak. Tehát ez a mérsékeltebb körű tájékoztatás mögött inkább ezt a szándékot sejtem, és semmiképpen sem a hívek lenézését. Én így gondolom, s próbálom Önt is megnyugtatni, hogy ne gondoljon többet, rosszabbat e jelenség kapcsán.
Tisztelt Lelkiatya! Római katolikus vagyok és 15 éve özvegy. Férjemmel krisztusi szentségi házasságban éltem és azóta egyedül maradtam. Fogyatékkal élő személy vagyok és a szemműtét ami várható a közeljövőben a szememnek a fejlődési rendellenessége miatt kockázatos lesz a műtét. Másik szememmel nem látok és ez életem megváltozásával fog járni. Az a kérdésem hogy ezt a megváltozott állapotot hogyan fogadjam el Istenről rám nézve? Úgy érzem Istentől a vakság nem büntetés lesz hanem valami más? Akkor mindent el fogok veszíteni ha nem fogok már látni, van lehetőségem egyházi illetve olyan otthont választani ahol életem hátralévő részét megőrizve emberi méltóságomat megőrizve le tudom élni? Segítségét előre is köszönöm, hogy elolvasta a levelemet és megírhattam Önnek.
A keresztek egészen különfélék, amelyeket kapunk az Úrtól. Mind más és más, összehasonlíthatatlanok. Az külön sajátos feladat, ha az ember készülhet arra, készülnie kell, hogy tudja milyen kereszt fog várni rá. Ez igazán nem könnyű, de nagy lehetőség. A keresztek arra valók, hogy közelebb vigyenek minket Istenhöz. Rajtunk múlik, hogy lépcsővé válnak-e, vagy botladozást okozó kövekké. Erre készüljön, ez legyen az imádságaiban, hogy lehetőséget kap a közeledésre. Ami az emberi méltóságot illeti, az sohasem a tulajdonságaink, képességeink függvénye, hanem mindig az ember belső lelkiállapotának az eredménye. A haláltáborokban is voltak olyan nagy lelkek, akik minden szörnyűséges megaláztatásaik közepette is megőrizték Istentől kapott emberi méltóságukat. Ami ennek a kérdésnek a gyakorlati részét illeti, természetesen vannak olyan intézmények, ahol csökkent látású emberek otthont találhatnak. A mi egyházunknak is van ilyen, mégpedig Debrecenben, a Szent Matróna otthonunk. Ha egyebet nem talál, jó szívvel tudom azt Önnek ajánlani.
Kedves lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy ha egy nő feltekeny egy másik nőre az miert áll bosszút? Köszönöm válaszát.
Egyik bűn hozza a másikat. Ezt gyakorta megtapasztalhatjuk saját magunkban, de az emberi kapcsolatokban is. Ne csodálkozzunk tehát. Sőt, inkább legyen jelzés, hogy mivel ez így működik, eleve őrizkedjünk minden bűntől. Talán csodálkozhat, hogy a féltékenységet is bűnnek tartom. Ebben sokszor tévednek az emberek. A féltékenység minden esetben kerülendő. Az nem a szeretetnek, hanem a bizalmatlanságnak a jele. Meg tudja ölni a szeretetet. Minden módon kerülnünk kell.
Tisztelt Lelkiatya! Szent József házaság témába lenne egy kérdésem!!! Mivel nálunk nincs szexuális kapcsolat A szeretünk kifejezésére a férjem este amikor lefekszünk aludni átölel illetve végig simogatja a testemet és ennyi és ez sincs minden este sokszor csak annyira van ereje hogy átölel és már alszunk is, hozzá kell tennem hogy nem mesztelenűl vagyunk az ágyba hanem pólóba és alsóba itt nincs egymás kielégitése!!!! nincs önkielégítés!!!!!nállam még szexuális vágy sincs mikor megölel vagy megsimogat csak szeretet!!! Ennyi és szigorúan csak ennyi belefér e???
Az ölelés és simogatás sokat ad, a szeretet kifejezésének helyén való módja. Ami egyéb érzékiséget hordoz, azzal óvatosan kell bánni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a kánai mennyegzőn amikor Jézus a vizet borrá változtatta miért kellett a Szűz Anya közben járása? Ha Jézus Isten miért csak a Szűz Anya tudta hogy elfogyott a bor? Ő honnan tudta? Mit akar Jézus ezzel a példabeszéddel tanítani?
Jogosnak tűnhet a kérdés, amit nagyon helyes mélyen átgondolni, értelmezni. Először is azt kell látnunk, hogy ez nem egy példabeszéd Jézus részéről, hanem egy valóságos történet, amelyet Szent János evangélista jegyzett föl. Hogy miért így történt, arra nehezen tudunk jó magyarázatot adni. Ezért inkább azt érdemes vizsgálnunk, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága. Hogy Mária vette észre a bor fogyatkozását, ezt én teljesen természetes jelenségnek tartom. Általában a nők a figyelmesebbek ilyen dolgokban. Máriára pedig mindenki másnál kiemeltebben jellemző volt a figyelmes, gondoskodó szeretet. (Azóta is ezt élvezzük, hogy égi édesanyánk lett, erről sok tapasztalatunk lehet.) Jézus Istenként hordozott mindenhatósága nem arra irányult, hogy az emberi csekélységeket megoldja. Talán erre is utalhat Jézus első, csaknem elutasítónak tűnő válasza. De hogy édesanyja szava cselekvésre késztette, ebből látjuk, hogy ez nem valóságos elutasítás volt, hanem egy rejtélyes válasz, amelyet kétezer év óta próbálunk hol így, hol úgy értelmezni. A bizánci egyházban különleges szerepet kap ez az újszövetségi történet. A házasságkötés szertartása során nem csak az evangéliumban, hanem az imádságokban is nagy hangsúlyt kap az, hogy Isten a kánanái menyegzőn való jelenlétével szentelte meg a házasságot. A nagy bűnbánati kánonban, amelyet nagyböjt ötödik csütörtök hajnalán végzünk, szintén találunk erre utalást. ("A házasság tiszteletreméltó, és a nászágy szeplőtelen, mert Krisztus mindkettőt eleve megáldotta, amikor a kánai menyegzőn testileg étkezett, és első csodájaként a vizet borrá változtatta, hogy te is megváltozzál, lelkem" - imádkozzuk.) Tehát igen hangsúlyos szerepet kap ez a történet az egyházi életünkben. De érdemes erről tovább elmélkedni, keresni az ebből fakadó, nekünk szóló, személyes tanítást.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Görögkatolikus papok titulusairól, kinevezés címekről érdeklődnék. Eddig három titulust iismertem: Segéd lelkész, h.lelkész, parókus. Ezek számomra egyértelműek. Aztán lett társlelkész, ezt is értem. Van viszont két kifejezés, amit nem tudom mit is takar. Az egyik az adminisztrátor. Van olyan atya, aki már több éve így van nevezve. A másik pedig, amit eddig a római katolikusoknáll hallottam, hogy kormányzó. Ezt hogyan kell értelmezni? Várom válaszát: Marika
Kelet Egyházunk joggyakorlatában a parókus, káplán (megszokott még ugyanerre a segédlelkész elnevezés) és a templomigazgató szolgálati beosztások, tisztségek léteznek. Ez utóbbi olyan templomban végzi a szolgálatát, amely nem parókiális, sem nem szerzetesi templom. Ezek mellett léteznek még a kórház, iskola, óvoda, börtön, katona- lelkészi beosztások. A társlelkész a római egyházban honos, a plébánia ellátásában a plébánossal azonos rangú papot jelöl. Az adminisztrátor szintén latin elnevezés, a plébániát megüresedés vagy a plébános akadályoztatása idején kormányzó papot jelenti, más néven plébániai kormányzó.
Tisztelt Lelkiatya! Az a kérdésem hogy Görög katolikusként Gyónhatok illetve Áldozhatok e a Római Katolikus egyházbba??
Igen, természetesen. Ugyanabba az Egyházba tartozunk, velük teljes szentségi közösségben vagyunk.
Tisztelt lelkiatya ! Tudom nem ilyen oldal , de kérem ha ideje engedi mondjon egy imát a hétfői vizsgamra. 3gyerek mellett teszem a jogsit és pénz is elfogyott. Köszönöm.
Kérése szerint imádkozom, s úgy sejtem, még sokan mások is, akik e sorokat olvassák. Isten áldja!
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy mi a véleménye az ortodox keresztényekről. Tudok egy római katolikusról, aki gondolkodik az áttérésen, hogy ortodox lesz. A római katolikusok tudomásom szerintem azon az állásponton vannak, hogy csak az a jó ha valaki katolikus, semmi más. A protestáns felekezetekkel annyira én sem szimpatizálok, legalábbis magamnak nem tudnám elképzelni és vannak olyan dolgaik, amelyek nekem nagyon furcsák és nem tudok egyetérteni vele(de én mindig katolikus voltam), de az ortodoxokkal mi a helyzet? Joggal eshetünk kétségbe ha egy katolikusból ortodox lesz mert az nem igazi egyház vagy annyira azért nem rossz a helyzet, mert azért az ortodox nem protestáns és sok mindent úgy tesz ahogy a katolikusok? Én a magam részéről javasoltam az illetőnek, hogy legyen keleti katolikus, mert így megmaradna katolikusnak de nem kellene római katolikusnak lennie. Jól tettem? Hogy hogyan fog dönteni, nem tudom.
Én is azt tanácsolnám az illetőnek, hogy maradjon inkább katolikus. Ha pedig egy ortodox hívő tenne föl hasonló kérdést, neki meg azt tanácsolnám, hogy maradjon inkább ortodox. Lehetőség szerint ne járjunk át egyik egyházból a másikba. Mindkettő ugyannak a krisztusi egyháznak a része, nem szükséges váltogatni. Ahová juttatott minket a Mindenható, ott érdemes kifejteni a tőlünk telhető legtöbbet Isten, az Egyház és az emberek szolgálatára. Szóval kétségbeesni semmiképp sem kell. Az ortodox egyház ugyanolyan teljes értékű egyház, mint a katolikus. De tanácsolni lehet neki, hogy inkább maradjon meg a katolikus egyházban, és ne váltson. Ha ott valamit nem talál megfelelőnek, akkor dolgozzék azon, hogy a saját egyháza minél hitelesebb legyen, ne pedig egy másik hajóra kéredzkedjék föl.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha valaki régen temetés nélkül lett eltemetve, mert öngyilkos lett akkor érte lehet e misét mondatni és valamiképpen megszentelni az árkot ahova elásták. Nem régen tudtam meg hogy az egyik nagyapám így járt és azóta nincs nyugalom a lelkemben. Mit gondol hogy mit tegyek? Ön mit tenne a helyemben? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Javaslom a nem sírként jelzett helyet utólagosan megszentelni, s lehetőség szerint azt továbbra is megszentelt helyként kezelni, vagy legalább emlékhelyként tisztelni. Valamint fontos, hogy az elhunyt üdvösségéért szentmisét mondasson, a halottak napján őróla is emlékezzék meg, vegye föl az elhunytakért való könyörgések sorába. Hogy megjelent az Ön életében ez a fölismerés és késztetés, ezt nyugodtan veheti olyan jelnek, hogy ettől kezdve Önnek kötelessége is lett erről az elhunytjáról lelkileg gondoskodni. Ez egy nagyon reményt adó üzenet is, hogy van reménye az üdvösségre, s amit az Egyházon keresztül megtehetünk érte, azt tegyük is meg.
Kedves Lelkiatya! Kicsit szégyellve teszem fel a kérdést, de az önkielégítéssel kapcsolatos. A katolikus egyház szerint bűn, de vannak esetek, amikor nem az? Konkrétan arra gondolok, amikor nem a saját test okozta vágy és a saját öröm miatt történik. Ha van egy jegyesség és a menyasszony/vőlegény nagy vágyat tapasztal a szerelme mellett és kielégíti magát, az bűn? Számít az, hogy a másik fél előtt vagy egyedül teszi? Amikor nem gerjeszti ezt magában, nem tesz semmit ezért, nem néz erotikus tartalmakat, igazán először magát sem érinti, csak támad egy nagy vágy benne a szeretett személy hatására. Olyan esetekre gondolok, amikor egyik fél a másik iránt vágyakozik és ez okozza a kívánságot benne. Ha valaki ilyet érez, az biztosan kísértés vagy nem feltétlenül? És mi a helyzet akkor ha már férj és feleség (de valamiért nem lehetnek együtt)?
Mindig bűn, nincs helye ennek az életünkben. Természetesen a körülményektől függően lehet más, más súlyosságú. Még a házasságon belül is, amikor adott esetben lehetne akár egymás iránti szeretet kifejezése, akkor is, ha a testi egyesülésnek akadálya van, akkor a várakozás, az önmegtartóztatás kell, hogy egymás iránt szeretet kifejezése legyen, nem pedig az, hogy egyik vagy másik egyedül kielégül. Ennek az isteni ajándéknak a lényege a közös öröm. Érdekes módon a magyar szó a "közösülést" használja erre, nyilván nem véletlenül. Ha a másik iránti szerelem gerjeszti az emberben ezt a vágyat, az is önbecsapás, mert jóllehet a másik iránti szerelemből indul, de az egyéni - a másikra hatás nélküli - önző örömszerzéssé degradálódik. Nyilvánvalóan kísértés lyenkor is, csak raffinált módon érveket lehet mellé állítani, hogy ennek az önző örömnek mégis utat engedjünk. A megtartóztatás, a tisztaságért való küzdelem sokkal közelebb tudja vinni egymáshoz a szerelmeseket, mint ez az egyéni, gondolatokkal kiegészített kielégülés.
Kedves Lelkiatya! Nem kérdezni szeretnék most, hanem inkább megosztani néhány gondolatomat a szinódussal kapcsolatban, görögkatolikus vonatkozásban. Egy kisebb egyházközség tagja vagyok. Hozzánk el se jutott ennek az egésznek a híre, de néhány szomszédos egyházközség 1-2 tagja is ugyanezt mondta a saját egyházközségéről. Ezért mi nem teljesen látjuk ennek az egésznek az "értelmét". Úgy érezzük, hogy sajnos a kisebb egyházközségek, mint mi is, ki lettünk hagyva ebből az egészből, pedig az egész szinódusi útban mi is, "kis egyházközségek" is nagyon fontos szerepet játszanánk. Nem jó látni ezt nekünk.
Igen sajnálom, hogy ezt tapasztalták. Engem meg is lep, hiszen a püspök atyák nagy gondot fordítottak arra, hogy már az indításkor csoportokat szervezzenek, ahol közösen megbeszélve lehet hozzászólni a fölvetett kérdésekhöz, illetve föl lehetett vetni más témákat is. Az első körben végzett csoportbeszélgetések eredményét összegezték az egyházmegyék, majd a három egyházmegye eredményét összesítve küldtük el azt Rómába. Minket pedig még közvetlenebbül érintett, hogy nagyjából ezen bejövő vélemények, meglátások, javaslatok szolgáltak alapul az első Metropóliai Gyűlésünknek, amelyet 2022 októberében tartottunk Máriapócson. Ennek eredményét közzé is tettük itt, a honlapunkon: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/b3e6071e6fc4d23fd28be4af5cfae4e7.pdf Ha röviden össze akarnánk foglalni ennek lényegét, két pontot találunk: - Az emberszerető Isten evangéliumát keleti lelkiségünkben közösségi, vonzó és örömteli módon éljük meg. - Hitvalló életre biztatjuk a világi híveket, az eddig megszokottnál tágabb teret biztosítva nekik a tevékenyebb közösségi szerepvállalásukhoz. Érdemes közösen gondolkodni azon, hogy ennek a két, egyszerűen megfogalmazott célkitűzésnek hogyan tehetünk eleget, mit tehetünk ezek megvalósításáért. Ugyanis teljesen igaza van Önnek abban, hogy senkinem sem volna szabad kimaradni ebből a közös törekvésből. Főként a kis egyházközségek esetében van kiemelt szerepe annak, hogy az egyházi vezetők őrájuk is tudjanak számítani. A fenti két pont átgondolásán, egyéni és közösségi megvalósítási lehetőségein kívül azt tudom Önnek tanácsolni, hogy szólítsák meg a parókus atyát - még jobb, ha többen együtt teszik - hogy beszéljék át ennek lehetőségeit és feladatait és tegyék meg együtt a szükséges lépéseket a szinodalitás útjának hazai pályán való megvalósítása érdekében. Soha sem egymásra vagy a vezetőinkre kell várnunk, hanem meghallva a saját benső indíttatásunkat, bátran lépni kell. A Szentlélek rajtunk keresztül akarja megújítani az Egyházat.
Tisztelt lelkiatya! Naív emberekként 2018-ban rászedett bennünket egy házaspár, akikkel sem rokoni, sem baráti, - csak ismerősi - kapcsolatban voltunk, hogy legyünk a gyermekük keresztszülei egy szertartáson. Időközben eltávolodtunk a pártól, de nem volt rossz a viszony. Az elmúlt hónapban viszont történt a pár egyik felétől egy olyan erkölcstelen megnyilvánulás felénk, ami miatt a keresztszülőség gyakorlását végérvényesen megszakítottuk. Azt szeretnénk megtudni, hogy egyháznál milyen módon tudunk nyilatkozni a keresztszülőség lemondásáról?
Nincs szükség hivatalosan dokumentálni a keresztszülőségről való lemondást. De nem is nem lehetséges ez, hiszen az, amit az Anyakönyv rögzített, az a keresztelés eseménye, hogy akkor kik vállalták a gyermek keresztény nevelésének felelősségét. Hogy aztán utána mik történtek az életben, ezt nem követi nyomon, nem rögzíti az Anyakönyv. Nyilván kitörölni, meg nem történtté tenni az akkori eseményt nem lehet. Ha jól értem, azóta már sok idő el is telt, tehát az akkor megkeresztelt gyermek, az Önök keresztgyermeke talán már fel is cseperedett. Nincs nagyon módjuk, lehetőségük, hogy a keresztény életét nyomon kövessék. Az imádság azonban megmaradhat. Ezt javaslom is Önöknek. Ha a szülőkkel meg is romlott a viszony, sőt, ha ellenségessé is lett, attól még az Önök keresztgyermeke továbbra is rászorul a lelki támogatásra. Amit azonban, mint mondtam, ma már csak legföljebb az érte mondott imádságon keresztül tehetnek meg. Én azt javaslom, ezt azért ne hanyagolják el. Ha valami módon szeretnék kifejezni rosszallásukat az illető házaspár, tehát a keresztgyermekük szülei felé, akkor ezt tegyék más módon, ne a keresztszülőség utólagos elutasításával. Ne a gyermeket (aki azóta talán már felnőtt is lett) büntessék a szüleik magatartása miatt! Ezt tudom Önöknek tanácsolni.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...