Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi egy meg nyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Kérem, adjon tanácsot. 24 éves fiatalember vagyok, van egy barátnőm, akivel nagyon szeretjük egymást. A probléma ott kezdődik, hogy a barátnőm néha elejt kifejezetten dicsérő megjegyzéseket egyes színészek, ritkán más férfiak szépségére hol nekem, hol a legjobb barátnőjének. Mivel én magamat már azelőtt sem tartottam jóképűnek, mielőtt összejöttünk, és ez azóta sem változott, emiatt sokat veszekedtünk, kétszer majdnem a kapcsolatunkba is került ez az egész. Többek közt az én hibám is, mert hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a féltékenység, holott tudom, hogy nincs okom rá, egyedül ezek a megjegyzései váltják ki belőlem. Ő állítja nekem, hogy szerinte jóképű vagyok, de sokszor felmerül bennem a gyanú, hogy vajon nem csak vigasztalásként mondja-e ezt. Ami viszont megduplázza az elkeseredettségemet, szöget ütött a fejemben a kérdés: Ha nem szeretem a saját arcomat, akkor Isten arcát nem szeretem? (mivel az Ő képmására lettem teremtve)
Kedves fiatal barátom! Mit számít az, hogy önnek milyen az arcberendezése, ha a kedvese így szereti Önt! Ráadásul ennek a kedves leánynak van szeme, mert észrevesz más szépségeket is, és őszintén, természetesen ezt szóba is hozza. Nagyon erősen tanácsolom, hogy ne akarja őt bezárni abba a tiltásba, hogy nem szabad neki észrevennie a szépet, a vonzót, kivált ne kényszerítse abba a meghasonlott helyzetbe, hogy máskor esetleg kimondhatja ezt, de az Ön jelenlétében nem. Örüljön annak, hogy ilyen kedvese van. Pontosan ez a kedvesség, az ő szeretete segítse Önt abban, hogy megszeresse saját magát, saját fizimiskáját. Hát ki másnak akarna Ön tetszeni a szebbnek gondolt kivitellel? Nem, barátom, ez akkora butaság! Örüljön, hogy van, aki szereti Önt, és viszonozza is ezt a szeretetet amennyire csak tudja. Például azzal, hogy engedi őt szabadnak lennie. A záró mondata elgondolkodtató. Igen, van kapcsolat a kettő között. Csakugyan az tudja szeretni Istent és az embertársait is, aki tudja szeretni önmagát. Lám, kettős, hármas ok is van arra, hogy végre elfogadja, szeresse önmagát, ahogyan az Úr Isten is elfogadja és szereti Önt úgy, amint van.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! A tanácsát szeretném kérni, mert nem lelek orvosságot a szégyenérzetre, amely mindannyiszor elfog, ha idegen közegben (családomon, hívő közösségemen kívűl) kell megvallanom a hitemet akár csak egy keresztvetéssel is. Amikor a menzán étkezem vagy a busszal elmegyek egy templom előtt vagy mentőt látok magamban mondok el imát vagy gondolok mennyei Atyára, de nem tudok keresztet vetni, mert magamutogatásnak érzem, mintha a legbensőbb érzéseimet kellene kikiabálnom a világba. Ugyanígy ha az Urat említik napközben munkahelyen vagy bárhol én szinte elnémulok, s nem tudok a védelmére kelni sem, csak a szívemben kezdek imádkozni. A munkahelyemen érzem, hogy mintha sejtenék mennyire szent nekem mindez és van, mikor ezért hozzák szóba vagy káromkodást rám nézve hagynak el, de de kérdezni nem szoktak a hitemről. A családi példa sem segít ebben, mert keresztszüleim meghaltak, s a szülők nem gyakorolják a vallást, így egyedül imádkozom pl az ebédnél is. Annyit fogadtak el, hogy a német evangélikus ismerőseimtől tanult módon meg fogjuk egymás kezét ebéd előtt és kimondjuk együtt németül: Áldott étkezést! Segítségét szívből köszönve: Rita
Kedves Rita! Minden bizonnyal Ön visszahúzódó, csöndes természet. Legalábbis a leírása alapján így gondolom. Ebből nem kell kilépnie, ez is áldott személyiségvonás. S mint mondja, ezzel a csöndes magatartással is tud hatni, tehát anélkül, hogy szóba hozná a hitét, a munkatársai tudnak róla, sőt, hatással van rájuk. Ugyanakkor mégis biztatom, hogy ne féljen ezektől az apró mozdulatoktól. Valójában az említett érv csak önmaga előtti magyarázkodás, hogy nem akar ezzel hivalkodó lenni. A keresztvetés egyáltalán nem hivalkodás, sokkal inkább hitvallás. Gondoljon arra, hogy ha ezt megteszi, lehet, hogy egyesekből rosszallást vált ki, netán gúnyt, értetlenséget, de egészen biztos, hogy olyanok is lesznek, akiket ez megerősít a hitében. Ha másért nem, őmiattuk is érdemes vállalni ezt a helyzetet. Nekem nagyon épületes volt látnom, amikor egy ukrajnai nagy városban a villamoson, ahogy az kanyargott az utcákon, az utasok jó része a maga természetességével keresztet vetett, amikor elmentünk egy-egy templom előtt. Milyen szép lenne, ha a magyar városokban is ez volna a természetes!
Kedves Lelkiatya! A megbocsájtás és kinegesztelődés közötti összefüggés illetve különbség érdekelne érdekelne? Ézsau és Jákob történetében láthatjuk, hogy a két testvér bár kibékül egymással ezt követően mégis külön úton járnak annak ellenére, hogy Ézsau felajánlotta öccsének, hogy társa lesz .A történetnek ezt a részét a békülés szempontjából, hogyan kell értelmezni? Válaszát előre is köszönöm! Tina
Kedves Tina! Egyszerűen talán úgy lehet kifejezni, hogy a megbocsátás egyszeri cselekedet, a kiengesztelődés pedig hosszan tartó folyamat. Nyilván összefügg a kettő, mégsem ugyanaz. Talán azt is ki lehet mondani, hogy mi, emberek teljes kiengesztelődésre képtelenek vagyunk. Számos példa van arra, hogy az ember már teljesen megbocsátott, azt gondolja, hogy el is felejtette a korábbi sérelmeket, nem is akarja fölhánytorgatni egyáltalán, aztán egyszer csak, egy váratlan helyzetben, netán a korábbi sérelem megújulása vagy bármi más esemény kapcsán újra ott találja az ember a szívében a régi neheztelést. Ezt azért fontos tudnunk magunkról, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt az emberi gyöngeségünket az Istenre is kivetítsük, s azt gondoljuk, hogy ő sem tudja ezt másként. Emiatt pedig nem tudjuk, nem merjük elhinni, hogy ő ezt egészen másként kezelni. Ő egyedül képes arra, hogy a megbánás, a bocsánatkérés pillanatában meg is semmisül a vétkünk, arra már ő többé soha nem emlékezik. Mi igen, emiatt mi magunk is sokáig nem tudunk megbocsátani még saját magunknak sem, de hinnünk, hitünkkel tudnunk kell, hogy az Isten viszont tud végérvényesen megbocsátani. Ez a kiengesztelődés. Mondom, erre teljes egészében csak az Isten képes. De azért nekünk is törekednünk kell rá. Csak nem kell csodálkozni azon sem, ha egyetlen elhatározásra azért nem sikerül.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem az lenne ha valaki árt nekünk a viselkedésével pl. titokban iszik és azt mondjuik neki ha azt csinálta legyen átkozott.Az átoknak számít-e? Ilyet mondtam egy családtagomnak, persze nem gondoltam komolyan csak indulatos voltam és mély megvetést, ellenszenvet vált ki bennem a tette,arra gondoltam hátha változtat.Az sem biztos,hogy akkor tényleg azt csinálta de annyira bizalmatlan vagyok vele szemben,hogy nem tudok hinni neki és sajnos okot szolgáltatott rá számtalanszor,hogy ne higgyek neki.Sebeket ejtett a bizalmamon.Néha már minden tette,mozdulata gyanút kelt bennem. Köszönöm a válaszát!
Az indulatból kimondott szitok nem számít átoknak, még ha formálisan azt a szót használta is. Persze, ezzel együtt is óvakodnunk kell az ilyen szélsőségektől. Ugyanakkor érthető is az Ön indulatossága, elkeseredettsége. Javaslom, hogy túl azon, hogy ezt meggyónja, vagyis az Úr elé viszi, hogy ő gyógyítsa meg ezt a helyzetet, még mondjon el az illetőért egy imádságot. Ezen a módon máskor is lehet átkozódást "kiváltani". Még akkor is, ha az átokszót valaki más mondta, de mi imánkkal kisegíthetjük a helyzetet, az illetőt. Minden bizonnyal alkoholfüggő betegről van szó az Ön esetében. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz elviselni, de meg kell értenünk, hogy ez betegség. Még ha nagy felelőssége van is az illetőnek abban, hogy ide jutott. De hát az esetek nagy többségében más betegségeknél is ez a helyzet. Akaratbénultságról van szó, s az illető, még ha akarna is nem inni, képtelen rá. Az alkohol hatása alatt aztán egyéb szörnyűségeket is művelhet. Az ilyen alkohol betegeknek nagy megértésre van szükségük, és jelentős külső segítségre, hogy szabadulni tudjanak. De ezek között egyáltalán nem számítanak hatékony eszköznek az erőszak, a dühből mondott szitokszavak.
DJK! Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogyan lehetséges az, hogy Milan Sasik és Jan Babjak püspök atyák római katolikusok, Milan atya lazarista, Jan Babjak pedig jezsuita szerzetes, de tudtommal Cyril Vasil is jezsuita szerzetes. Tehát hogyan lehet az, hogy ők végül görögkatolikus püspökök lettek, miközben nem görögkatolikus rítus szerint lettek pappá szentelve. Köszönettel.
Milan Sasik püspök atya valóban eredetileg római katolikus volt, de korábbi szolgálatai során nagyon közel került az ukrajnai görögkatolikus egyházhoz, így lett ő a Munkácsi Egyházmegye püspöke. Viszont Jan Babják és Cyril Vasil atyák eredetileg görögkatolikusok voltak, s így léptek be a jezsuita rendbe. Utána jezsuita szerzetesként lettek püspökké kinevezve és a keleti rítus szerint fölszentelve. A jezsuita rendben, de más rendekben is vannak eredetileg görögkatolikusok. Mint ahogyan a római katolikus papok között is vannak többen is, akik eredetileg görögkatolikusok voltak. Illetve fordítva is előfordul. Klerikusok esetében ezekre a váltásokra a Keleti Kongregációnak van joga engedélyt adni.
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném kérdezni, hogy ha egy szentmisére később érek oda, mikor lehet áldozni? Úgy emlékszem, a szentleckére odaérve még lehet!? A következő volt a helyzet: munkából hazamenet bementem az esti misére, könyörgéseknél tarthattak már, gyóntam, és épp mikor ezt befejeztem, volt az áldozás. Nem mentem ki áldozni, kimehettem volna ilyen esetben a gyónás miatt? Köszönöm szépen válaszát.
Igen, ilyen esetben mindenképpen menjen áldozni is. Kivált, ha önhibáján kívül ér késve a szentmisére. De még ha hibázott is, későn indult el, öltöztetni kellett a gyermekeket, előtte hosszasan mással foglalkozott, stb. Ezek azonban nem halálos bűnök, amelyek miatt távol kellene maradnia az Eucharisztiától. Nyilván törekedjék arra, hogy minél kevesebbszer legyen ilyen helyzet. De áldozni akkor is menjen. Az inkább csak mankó a lelkiismeretnek, hogy a katolikus egyház, vagy inkább a szokásjog meghatároz egy bizonyos rendet, hogy legalább az Evangélium olvasásakor legyen ott. Ez jó törekvés, de ha ez sem sikerülne, én akkor is arra biztatom, ne maradjon el a szentáldozástól, ne fossza meg magát ekkora hatalmas ajándéktól.
Dicsőség Lelki Atya! Szoktam bölcs válaszait olvasni, remélem nekem is tud hasznos tanácsot adni. Sajnos testvérem nem hívő, holott szüleim is azok. A bajban nem is tud mibe kapaszkodni, alkoholista lett, közel 10 eve. Nem is dolgozik. Kényszergyógykezelés nincs. Nem hajlandó változni, ill.nem megy neki, elvonón volt, pár hónapos terápián is, de nincs eredmény. Már nem próbálkozik. Súlyos eset. Egyedül rég meghalt volna. Szüleim lelkileg, idegileg, anyagilag rámentek. Lévén gyermekük, erő fölött küzdenek érte. Én hathatósan nem tudok segíteni a javaslataimon és imádságaimon túl. Saját családom is van a magunk nehézségeivel. A sajnálat és düh váltakozva kinoz. Végig kell néznem szenvedésüket, mely miatt magam is szenvedek. Mivel segíthetnék a helyzeten?
Az egyik tanácsom, hogy ne adják föl a gyógyulás, a szabadulás lehetőségét. Az Istennél minden lehetséges. Továbbra is nagyon erősen imádkozzék a testvéréért, és keresse az alkalmat, hátha tehet is érte valamit. Újra és újra próbálkozni kell a lehetséges terápiákkal. Máriapócson évente négyszer van lelkigyakorlat a testvére sorstársai számára. Nagyon szép siker százalékkal dolgoznak. Ez mindenképpen a csodatevő Istenszülő erejének köszönhető. De másutt is vannak eredményes terápiák: Kék csillag, Hivatásőrző ház, RÉV, Szigetvári intézet, Minnesota-program. Sejtem, hogy az alkoholista testvére a szüleivel egy háztartásban él. Ez természetesnek is tűnhet, de szerintem nem az. Igenis, a szülei megérdemlik, hogy amennyire lehet, békés öregkorban éljenek. Ha nem lehetséges, hogy az alkoholista testvére külön költözzék, akkor is érdemes valahogyan megoldani a külön háztartást. Tudom, hogy ez veszélyes próbálkozás, mert esetleg a testvére még mélyebbre is süllyedhet. De beszámolójából azt érzékelem, hogy már nem nagyon van lejjebb. A jelenlegi helyzet pedig nem tudott neki segíteni, csak a szülei rokkannak bele. Általában nem merik megtenni ezt a drasztikus lépést, a jóérzésű ember úgy gondolja, hogy lelkiismereti kötelessége segíteni. Igen, amennyire tud. De azon túl nem okos dolog, mert se segítség nem lesz, sem a segíteni akaró nem tud józan, derűs, boldog életet élni. Persze, hordoznunk is kell egymás terhét, de nem mindegy, hogy hogyan. Ön eleve messzebb van tőlük. Onnan, a messzebbre lévő helyzetből hordozza ezt a terhet. De, ugye, hordozza, a lelke sajog bele. Valahogy ehhöz hasonlóan kellene a szüleit is eltávolítani ettől a helyzettől. Az ilyen drasztikus változás akár jó hatással is lehet a szenvedélybetegre, kijózanítólag is hathat. Legyenek bátrak ebben a lépésben. A megoldást ugyanakkor csak az Istentől várhatják. Kérjék tőle bátor bizalommal!
Tisztelt Lelkiatya! Régóta munkanélküli vagyok, nemrég elkezdtem egy új szakmát tanulni, amit nagyon szeretek, úgy tűnik, sikeres is lehetek benne. Ma volt egy pillanat, nem tudom pontosan felidézni, de úgy éreztem, hogy megfogadom Istennek, hogy ha sikerül az új szakmámban elhelyezkednem, akkor az első fizetésemet teljes egészében valamilyen egyházi szervezetnek fogom felajánlani. Rögtön úgy éreztem, hogy ez könnyelmű fogadalom volt, nem tudom, szüleim mit szólnának hozzá, ha ezt megtenném, hiszen régóta az ő pénzükből élek, pedig már jócskán túl vagyok a 20-on. Ha lesz állandó jövedelmem, szeretnék rendszeresen adakozni egyházi, és jó célokat szolgáló világi szervezeteknek is, de most nagyon nyugtalanít ez a magamban talán kimondott, könnyelmű fogadalom, amit nem tudom, be tudok e tartani. Előre is köszönöm válaszát!
Bevezetésül csak annyit, hogy ez régi szokás, talán a környező országokban még itt-ott megvan a nyoma, hogy az ember az első fizetését teljes egészében az Istennek ajánlja. Ez tehát az Ön részéről sem felelőtlen gondolat. Biztatom, hogy teljesítse. A szülei talán megértik. Ugyanakkor ne érezze ezt lelkiismereti kötelességének. Az Istennek adott ígéret akkor kötelező érvényű, ha az más személy, lehetőleg lelki atya bevonásával, annak jelenlétében - lelkiatya esetében annak jóváhagyásával - történt. Ez pontosan azt hivatott szolgálni, hogy az ember ne legyen lelkiismereti kétségek között a fogadalmát illetően. Tehát csak a "nyilvános" fogadalom kötelez. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy szép dolog a fölajánlás, és az itt említett segítő óvatosság nem akarja lebeszélni a hívőt a fölajánlása, az elhatározása teljesítéséről. Tegyen tehát belátása szerint. Nem követ el bűnt, ha nem teljesíti ezt a lelkesen tett vagy gondolt ajánlatát, de ha megteszi, az talán még jobb. Bátorítom, tehát rá.
Kedves Lelkiatya! Mit lehet tenni a kétszínű emberekkel? Az olyan emberekkel akiknek csak egy darab kell belőlünk, nem a személyiségünk miatt szeretnének velünk találkozni,hanmem azért mert remélnek tőlünk valamit legyen az akár egy beszélgetés, mert szükségük van a füleinkre, hogy meghallgassuk őket,amivel az a gond,hogy nem tudnak megadni egy alaptiszteletet sem.Gondolok itt arra feltesznek egy kérdést, de csak azért,hogy utána a saját modókájukat folytathassák.Ha a másik emberről kell megemlékezni pl.születésnapja van,bár tudják hogy az van semmibe veszik cinikus megjegyzéseket is tesznek elég gyakran.Ha összejövetelt rendeznek olyankor nem tartanak barátnak bennünket,de szeretik hangoztatni a köztünk lévő nagy barátságot.Másokhoz viszonyítva nem tartanak barátnak bennünket vagyis inkább másodrendű barátnak tartanak.Amikor távolodunk tőlük, akkor igyekszenek "visszaszerezni"bennünket, hogy újra a kegyeinkbe fogadjuk őket.Ha ez megtörténik folytatják újra a játszmáikat, minden visszatér a régi kerékvágásba,már nem igyekeznek,mert újból lovon érzik magukat.Saját tapsztalatból írom egy konkrét személlyel éltem meg ilyen dolgokat és ez még csak egy töredéke annak.Eltávolodtam az illetőtől ,ő időnként próbálkozik, szeretne találkozni, mert hiányolja a "beszélgetéseinket" ezt mondta is,de elszólta magát,hogy hiányoznak a beszélgetéseink , persze te is, de a beszélgetéseink azok nagyon.Ezt pont ezekkel a szavakkal mondta.Az a helyzet vele már nem akarom tartani a kapcsolatot, nem érzem úgy,hogy kellene valamit mondanom.Ha mondanék is neki valamit kíméletlenül az igazságot nem hinném, hogy helyes lenne a szemébe mondani ,hogy kétszínűnek tartom,aki úgy próbálja erősíteni az önbizalmát, hogy a másikat maga alá rendeli.Bizalmam sincs benne.Túl jól nem állnak a dolgaim inkább arra lenne szükségem,hogy valaki előre terelgessen nem arra, hogy a földre terítsen. Egy lelkigyakorlaton egyszer azt hallottam az iylen emberek olyanok mint a cemernt elszívják más éltető nedveit.A cementnek van ilyen tulajdonsága és minél több nedvességet magába szív annál keményebbé válik és nem ad vissza semmit abból. Akkor a lekigyakorlat vezető azt mondta valaki ezt eltúri egy ideig, de az öntudatos ember elhatárlódik tőlük. Válaszát előre is köszönöm! Anni
Kedves Anni! Én is azt tanácsolom Önnek, hogy jobb, ha nem keresi a kapcsolatot ezzel az illetővel, illetve nem is hagyja magát újra a szíve közelébe férkőzni. Különösebben nem is érdemes azon töprengeni, hogy miért viselkedik így ez a személy, miért ilyen. Nyilván sok érdekes lélektani részletet ki lehet mutatni, de jobb, ha Önt nem ez érdekli, hanem a saját élete, saját személyiségének továbbépítése. Keressen, építsen más kapcsolatokat, új barátságokat. Ez talán nem is volt annak nevezhető. Viszont Ön is ügyeljen arra, hogy a kapcsolatokat ne a maga érdekében keresse. Ahogy írja, most arra lenne szüksége, "hogy valaki előre terelgesse". Ne ilyen embert keressen, mert akkor óhatatlanul Ön is beleeshet abba a hibába, hogy a másik személy eszköz a saját életének az érdekében. Törekedjék az önzetlenségre, keresse, hol tehet jót, kinek segíthet, kinek van szüksége arra, hogy meghallgassák, s legyen készséges ebben! Ez egyébként Önnek is segíthet, hogy a személyisége ne csak másoktól függjön, hanem legyen tapasztalata arról, hogy Ön is segíthet, hogy van, aki Önre szeretne támaszkodni, persze, anélkül, hogy ezzel Önt taszítsa mélyebbre, Ez az emberi játék mindig méltatlan, hogy ki a nagyobb, ki az erősebb. A juhok, kecskék között szokott lejátszódni ez az érdekes versengés. Mi emberek vagyunk. Aki első akar lenni, legyen az utolsó - tanított minket Jézus.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Valamelyik nap azon gondolkoztam, hogy a 126. zsoltár szerzőjének építésze vajon anyai ágon melyik izraeli törzsből származik. Tudna nekem segíteni? Sajnos nem találom sehol
Sajnos ebben nem tudok segíteni.
Atyám, kérem segítsen. Több külön fordítást vetettem egybe és egy bizonyos résznél nem értem, hogy más-más fordítások miért térnek el. ,,De megvert Jáhve hetven bét-semesi embert, mert belenéztek Jáhve ládájába, és megvert még a nép közül ötvenezer embert. A nép gyászolt, mert nagy csapással sújtotta a népet Jáhve" (1Sámuel 6, 19) ,,Megverte azonban Jáhve a bétsemesi emberek egy részét, mert megtekintették Jáhve ládáját: hetven embert vert meg a népből és ötvenezret a tömegből." (1Sámuel 6, 19) ,,És megvere Jáhve a Béth-Semesbeliek közül némelyeket, mivel Jáhve ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert." (1Sámuel 6, 19) ,,Ám Jehova lesújtott a bét-semesiekre, mert megnézték Jehova ládáját. Megölt a nép közül 50 070 embert." (1Sámuel 6, 19) ,,És megvert Bét-Sémes emberei közül, mert megnézték Jáhve ládáját, megvert a nép közül hetven embert, ötvenezer embert. S gyászolt a nép, mert megverte Jáhve a népet nagy vereséggel. " (1Sámuel 6, 19) ,,Ám Jechonja fiai nem örültek együtt Bet-Semes lakóival, amikor Jáhve ládáját meglátták. Ezért Jáhve lesújtott közülük hetven emberre." (1Sámuel 6, 19) A kérdésem az lenne, hogy ez a legutolsó, vagyis a Szent István Társulati Biblia fordítása miért tér el a többitől? Bizonyosan elismeri, hogy ez egy teljesen jogos kérdés. Illetve a zsidóknak ez a Jahve istene ma is meg szokott 50.070 embert? Mi a biztosíték rá, hogy nem? Maga úgy gondolja, hogy ha a gyerekeimet elviszem templomba, ahol a prédikátor ebből a könyvből olvas fel, akkor a gyerekeimnek jó hallani azt, hogy Jahve kijön a ládából és megöli az embereket? Vagy elősegíti a lelki fejlődését a magyar gyerekeknek, ha azt hallják, hogy a zsidók megöltek több tízezer embert, de a nőket és a csecsemőket is szétvágták? Kérem a legmélyebb tisztelettel kérdezem önt Atyám, hogy ha ön ezen igehelyeket nem is olvassa fel a gyülekezetnek, ám ha a gyermekek kezébe adok egy Bibliát, akkor ők ezen történeteket olvashatják ön szerint? Dícsértessék a Jézus Krisztus. Kérem magyarázza meg nekem ezeket, adjon felvilágosítást, hisz az ön szent kötelessége a hívek tájékoztatása.
Minden bizonnyal ez egy nem könnyen érthető szöveghely, amelynek különböző fordítási kísérleteivel találkozhat az ember. Azt is megjegyezhetjük, hogy a héber szöveg néhány kéziratából hiányzik is ez a szám, és csak a 70-es szám szerepel. Ez is szerepet játszhatott a magyar fordításnál. Érdekes, hogy a Neovulgata is csak az utóbbi számadatot tartalmazza. A héber szövegben (azokat a kéziratokat illetően, amelyekben mindkét számadat jelen van) a két számadat (70 és 50000) egyszerűen egymás mellett van, összeadás nélkül. Ezért a szöveg szó szerinti fordítása ez: ?megvert a nép közül hetven embert, ötvenezer embert?. Ez így meglehetősen sajátos konstrukció, aminek értelmezése nem könnyű feladat. A szövegben semmiféle alapja sincs annak, hogy a 70 fő a népből, az 50000 pedig a tömegből származna. A két számot össze lehet adni, de magában a szövegben ez nem történik meg. Ezért egy másik értelmezési lehetőség is fennáll: hetven embert ötvenezer emberből. Az értelmezésnél a szöveg műfaját is figyelembe kell venni. Szövegünk nem krónika, vagyis nem szigorú értelemben vett történeti beszámoló. Abban az időben nem voltak a Szentföldön olyan települések, amelyeken több mint 50000 ember lakott volna. Még Jeruzsálem lakossága sem érte el ezt a szintet. A szóban forgó mondat egy olyan tanító célzatú elbeszélés része, amelyben a szövetség ládája (más néven: frigyláda) áll a figyelem középpontjában. A szövetség ládája a tízparancsolat kőtábláit tartalmazta, s ezért különösen is szentnek tartották, vagyis olyan tárgynak, amely nagyon közel áll Istenhez. Ez a tény, mármint a szövetség ládájának szent volta, nagyfokú tiszteletet követel. A szóban forgó szöveg, meglehetősen kezdetleges szemléletet tükrözve, azt tudatosítja, hogy súlyos büntetés vár arra, aki tudatosan megsérti az Isten által lefoglalt dolgokat. Az idézett mondat olyan szemléletet tükröz, amelyet későbbi bibliai szövegek, főleg az Újszövetség szövegei, meghaladnak. Jézus Krisztusban Isten egész közel jött hozzánk, de nem azért, hogy elpusztítsa, hanem hogy megmentse az embereket. Jézus Krisztus az őt ért bántalmakat nem viszonozta, hanem türelemmel elviselte, sőt imádkozott az őt keresztre juttatókért. Egyébként mi katolikusok is ismerünk szent helyeket és szent tárgyakat (ereklyéket), és megkívánjuk ezek tiszteletét, de nem állítjuk, hogy a sértőket azonnali büntetés érné. A Biblia olvasását fontosnak tartjuk, de megfelelő előkészület után. Emellett nem ugyanazt a jelentőséget tulajdonítjuk az Ószövetségnek, mint az Újszövetségnek. Szó sincs arról, hogy mindenféle kísérő segítség nélkül gyermekek kezébe adnánk a Bibliát, hogy regényhez hasonlóan olvassák. A gyermekek számára egyébként külön kiadványok készültek, amelyek átfogó módon adnak betekintést a Biblia világába, külön hangsúlyt helyezve azokra a részekre, amelyek valóban elősegítik az olvasók hitbeli és lelki fejlődését.
T. Atya, Nagyszulo megkereszteltethet unokakat, akik mar 4 es 2 evesek? (Szuloi beleegyezessel termeszetesen.)
Javaslom, hogy a nagyszülő fektessen bele még nagyobb energiát abba is, hogy a szülők ne csak éppen beleegyezzenek a keresztelésbe, hanem valóban maguk is akarják. Emellett pedig olyan keresztszülőt kell választani, aki szintén nem csak éppen beleegyezik ebbe a szerepbe, hanem maga is akarja, hogy ezek a gyermekek keresztények legyenek, s meg is tesz ezért mindent. Természetesen ezt a nagyszülőnek is meg kell tenni, de mennyivel többet jelent, ha több oldalról is ugyanez a hatás éri a gyermeket, mint ha csak a nagyszülő egyedül törekedne erre. Nagy felelősség a keresztelés is, mert kötelességet jelent, hogy a gyermek abban is nőjön föl. Tehát mindenképpen dicséretes ez a törekvés, hogy a gyermekek meg legyenek keresztelve, de ezzel még ne legyen megelégedve a nagyszülő, dolgozzék azon, hogy a leginkább segítő körülmények is meglegyenek a most még gyermekek keresztény fejlődésére.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus, középkorú, egyedülálló nő vagyok. Az a visszatérő problémám, hogy ha összecsapnak a fejem felett a problémák, akkor pornóképek nézésébe menekülök, amik között sok a homoszexuális tartalmú kép. Szeretném megkérdezni, hogy hogyan tudnám rávenni végre magam arra, hogy végleg szakítsak ezzel a bűnnel. Fél évig is bírtam már enélkül, de sajnos visszaestem Régebben,fiatalon, csak a férfiak érdekeltek. Rendszeresen gyónok, de már ég a képemen a bőr. Egyben szeretném megkérdezni, hogy tudna-e nekem segíteni egy debreceni hívő pszichológus keresésében Előre is köszönöm.
Nem biztos, hogy beteges jelenségről van szó, az is lehet, hogy nem más ez, mint a bűn jól ismert mechanizmusa. Ennek lényege, hogy mindig hazudik, és mindig többet követel. Azt kínálja, hogy megnyugvást ad, ezért fut bele az ember olyankor, amikor valami vigasztaló, kikapcsoló helyzetre vágyik, s hiába tudja az értelem, hogy ezt nem fogja nyújtani, mégis, rosszra hajló természete miatt újra és újra belecsúszik. S ha már benne van, sohasem elég, újabb és újabb dolgokat kínál - az értelem kapálózik - de a bűn lefelé húzó spirális vonzása erősebbnek bizonyul. Ez az oka annak, hogy idővel még torzabb módon jelenik meg a perverzió. Nagyon jól teszi, ha újra és újra meggyónja ezt a tévedését. Ez eleve mutatja, hogy nem adja föl a küzdelmet. Ez nagyon jó. Aztán különösen is szép eredmény, hogy már volt egy fél éve, amit ettől mentesen tudott átélni. Nagyon jó, adjon hálát érte! Ez megint azt jelzi, hogy le lehet győzni. Ezeket azért is mondom, mert nem szabad úgy tekintenie erre a jelenségre, mint ami legyőzi Önt. Sok csatát vesztett már, kétségtelen, de a győzelem az Öné lehet, ha nem adja föl, és ha Krisztushoz fordul. Csodálatos élmény lesz, amikor már teljesen megszabadul tőle. Ezt hittel, bizalommal, elszántsággal kell kérnie Krisztustól. Gyakorlati tanácsom, hogy amikor még kicsi a kígyó, akkor csípje nyakon, akkor tapossa el. Vagyis, amikor megjelenik a kísértés, amikor bekapcsolja a számítógépet, amikor az első kattintást tenné abba az irányba, akkor vegyen nagy erőt, akkor kiáltson teljes elszántsággal az Úrhoz: "Könyörülj rajtam!" "Ments meg, Uram!" Tehát még mielőtt belecsúszna. Aztán, ha ennek ellenére esetleg mégis csúszik lefelé, ezt a kiáltást abba ne hagyja. Krisztus bármelyik pillanatban meg tudja fogni a kezét, csak bele kell kapaszkodnia. S természetesen ne csak a kialakuló baj idején legyen ez a kiáltása, imája, hanem békésebb időszakokban is. Akkor hiteles, hogy valóban szeretne szabadulni. Ha mindezek nem bizonyulnának elégséges erőfeszítésnek - esetleg netán valóban kóros elemek is vegyülnének bele, tehát orvosi segítségre is szorul - szívesen adok telefonszámot. Ha ezt szeretné, akkor írjon közvetlenül a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, és személyesen Önnek megadom ezt az elérhetőséget.
Kedves Lelkiatya! Az alábbi (Katounakiai Efraimtól származó) idézetre lettem figyelmes a Moszkvai Patriarchátus Magyar Orthodox Egyházmegyéjének facebook oldalán (https://www.facebook.com/moe1949/): "Amikor mondod a Jézus imát , és ezt rokonaidért , és ismerőseidért mondod akkor nem vesztegeted az idődet. Az Úr megsegíti őket amikor szükségük lesz rá. És még valami! A Jézus ima ki tudja szabadítani a lelkeket a pokolból. Látjátok , mekkora ereje van az imának." Mit jelent az, hogy a Jézus ima ki tudja szabadítani a kárhozatra ítélt lelkeket? Válaszát előre is köszönöm.
Fordítási nehézség szülte ezt a kérdést. Sok esetben az alvilág szót a mi liturgikus szövegeink is pokolnak fordítják. Jézus valójában nem a pokolra szállt alá, hanem az alvilágba, hogy az ott letartott lelkeket kiszabadítsa. Ha ilyen (tehát alvilág) értelemben használjuk a pokol szót, akkor lehet azt mondani, hogy akik odajutottak, azokért lehet és érdemes imádkozni, mert Krisztus kegyelméből rájuk is az üdvösség vár. Ezt az állapotot nevezi a nyugati teológiai szóhasználat tisztítótűznek, amely elmélet - Szent Pál tanítása révén (1Kor 3,15) - tudni véli, hogy bizonyos tűzben való megtisztulás után lehet az örök boldogságba jutni. Ezt a kifejezést a keleti teológia nem használja, mivel nem firtatja, hogy hogyan is lehetséges az elhunytakért imádkozni. Minthogy ott már nincs idő, ezért önellentmondás volna azt gondolni, hogy mikor már letelt valakinek a tisztulásának ideje a tisztítótűzben, akkor mehet be a mennybe. Mégis, a Keleti Egyház is tanítja és gyakorolja is az elhunytakért való imádságot, amelynek, az említett írás szerint egyik hatékony módja lehet a Jézus-ima is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Az apokrif iratokkal kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy mi alapján döntötték el, hogy az nem hiteles? Mi van akkor, ha van közte olyan, ami hiteles, csak azt akkor nem tudták?
A Szentírásba azok az iratok tartoznak, melyek hitünk mércéi. Ezeket kánoni könyveknek nevezzük (kánon=mérce). Ezeket tekintjük sugalmazottnak, tehát szerzőjük Isten és ember együtt. A lényeg, hogy a kánon az egyház hitről vallott tanúságtételének egyik formája, a hit folyamatának eredménye. Mögötte van a teljes történelmi és teológiai hagyomány. A Szentírás hitelessége kapcsán alapvető fontosságú, hogy az Egyház nélkül nem tudnánk, hogy mit kell annak tekinteni, ezért ebben a kérdésben az Egyházra szükséges hagyatkoznunk. A zsidóság és a protestánsok ma is azt tekintik alapelvnek, hogy csak a héber nyelvű szövegeket fogadják el kánoninak. A katolikus és az ortodox egyház is, az LXX (Szeptvaginta), vagyis az Ószövetség görög változatát veszi alapul, ezért a kánon kiegészül az un. deuterokanonikus könyvekkel (1,2 Makk, Judit, Tób, Bölcs, Bár, Sir, Eszt és Dán egyes részei.) Ezekből az utóbbiakból találtak a qumrani leletek között héber részeket is, tehát kiderült, hogy legalábbis ezeknek volt héber hátterük, amely alátámasztja a katolikus hagyományt. Az ószövetségi deuterokanonikus könyveket a protestánsok apokrifoknak nevezik, tehát a szóhasználat nem ugyanaz, s erre tekintettel kell lenni. Az újszövetségi kánonról az első niceai zsinat (325.) után, a IV. században hozták az első döntéseket, s az V. századtól gyakorlatilag véglegessé vált (419. Karthagói zsinat). A Tridenti zsinat 1546. IV. 8-án véglegesen meghatározta az újszövetségi könyvek számát és terjedelmét. A legújabb Világkatekizmus is ezt szentesíti. (Vö.: KEK 120. pont). Amennyiben apokrif iratról kiderülhetne, hogy mégis hiteles, az egyház újra megvizsgálhatja a kánon kérdését. Mivel a kétezer év alatt többször fölmerültek ezek a problémák, és az egész hitrendszer és a hagyomány tanúi alapján döntött az egyház a Szentlélek vezetésével, így újabb korrekciót nehéz elképzelni, vagy legalábbis ehhez nagyon nyomós leletek s érvek kellenének. Miután a kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával lezárult, így biztosak lehetünk abban, hogy amit tudnunk kell és lehet a kinyilatkoztatott hit tartalmát illetően, annak már a Szentlélek, és az általa vezetett Egyház működése következtében birtokában vagyunk, s ha valami még szükséges lenne, azt is az Egyházon keresztül kapnánk meg.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...