Szólítson meg egy atyát, és mondja meg neki, hogy szeretne meggyónni. Ebben a gyónásban mondja el a történetét, amit csak fontosnak tart, vagy jólesik elmondani. Az atya a végén azt fogja megállapítani, hogy Ön föloldozható és fel is fogja oldozni. Ezek után pedig hálával csordultig tele szívvel részesüljön a Szent Eucharisztiában, majd ettől fogva rendszeresen gyónjon és áldozzon. Önt semmi nem akadályozza abban, hogy szentségi életet éljen. Éljen hát vele!

A karácsonyra való felkészülés a bizánci egyházban kezdetben csupán két hétre korlátozódott (Ősatyák vasárnapjától). Csak a XI. században vezették be a negyven napos böjtöt. Egyfajta fokozatosság figyelhető meg egyébként is ebben az ünnepi készületben. Ugyanakkor nem indokolja semmi, hogy a böjt első napjától kellene ezt a katavásziát énekelnünk. Nagyböjtünket sem kíséri végig egyetlen katavaszia. Az un. időszaki katavásziák általában valamely ünnephöz kötődnek. November 15-én nincsen semmilyen ünnep, csak majd ez, a 21-ei. Karácsonyi katavászia: november 21-től december 31-ig. Vízkereszti katavászia: január 1-től 14-ig. Találkozási (gyertyaszentelő) ünnep katavásziája: Január 15.—február 9. stb.

Nem tudok Önnek mást mondani, mint korábban. Igen, Önnek Krisztusra van szüksége, akit még nem ismer, csak halvány fogalmai vannak róla. Él a szívében a vágy, hogy közelebb kerüljön hozzá - s ennek jótékony következményei - de egyelőre csak bírkózik, bírkózik önmagával. Nem tudok Önnek olyan gyakorlati tanácsokat adni, amelyek pótolhatnák az isteni kegyelmet. Önnek erre a kegyelemre, isteni erőre van szüksége. Szó sincs arról, hogy ettől bármi miatt el lenne zárva. A hittan nem más, mint az a folyamat, amely során mélyebben megismerkedik ezzel a világgal. Ezt nem lehet megspórolni. Induljon el ezen az úton. Szólítson meg egy atyát ezzel a szándékával, hogy szeretne megkeresztelkedni, és kövesse a tanácsait. Ha valami ok miatt mégis falba ütközne, akkor azt vegyük jelnek, hogy elindítsunk egy ilyen nyilvános fölkészítést. (Ezen még nekem is töprengenem kell, hogy tud-e működni, hogy megvalósítható-e. De figyeljünk a jelekre! Most az a tanácsom, hogy keressen föl egy papot, és induljon el a keresztségre fölkészítés útján.

Nem mondhatom, hogy általános, de legalábbis nem ismeretlen. Jól ismert ez a kísértés, hogy belerángat valamilyen bűnbe, utána pedig azt mondja, most már úgyis mindegy, vétkezz nyugodtan tovább. A másik így fogalmaz: úgyis mész gyónni, ez meg ez még belefér. Meg kell tanulnunk bánni ezekkel az agyafúrt kísértésekkel. Első lépés, hogy fölismerem, honnan származik, beazonosítom, hogy ez kísértés. Minél hamarabb, annál jobb. Ugyanis minél később, annál nehezebb. Ilyen a bűn természete. Az a fontos, hogy ne adjuk föl a küzdelmet. Ha újra és újra elesünk, újra és újra föl kell kelnünk. Isten sohasem unja meg. Az állandó fölkelés is energiát ad, mert új és új tapasztalattal gazdagít. Ilyen értelemben még az elbukásainkból is építkezhetünk. Az a tanácsom, hogy törekedjék minél hamarabb fölismerni ezeket az ármány gondolatokat, és nyomban határolódjék el tőlük. Ezt gyakorolja, és idővel egyszercsak majd valóban föléjük kerül. Persze, csakis Isten segítségével. Csakis annak erejéből, hogy ő mindig megbocsát és mindig új lehetőséget ad, és ahhoz mindig új erőt is.

Mindenképpen az első lépés a megkeresztelkedés. Természetes, hogy nem tud élni Isten ajándékaival, ha még nem lépett be a szentségi kötelékbe. Isten mindenkinek segít, de azok sokkal jobban tudnak élni ezzel a segítségével, akik az elsőt is elfogadták, a keresztséget. Ez egyáltalán nincs elzárva Ön elől sem. Már mostantól készüljön rá. Ha nem Magyarországon él, ez külföldön is lehetséges. Keressen föl mielőbb egy papot, és közölje vele a szándékát, hogy szeretne megkeresztelkedni. Ő majd elmondja a többit. Ha jár templomba, akkor ez nem is lesz olyan nehéz. Ha mégsem tud otthonosan mozogni az idegen közegben, akkor fölkészülhet távoktatásban Magyarországról is. Ha pedig majd hazajön, akkor megkeresztelkedik itthon. Gondolom, vannak kapcsolatai magyarországi keresztényekkel, esetleg pappal is. Kérjen segítséget tőlük, hogyan keresztelkedhetne meg. (Még az is eszembe jutott, hogy távoktatással én is fölkészíthetem Önt ezen a nyilvános fórumon, amelyből esetleg mások is lelki hasznot meríthetnek.) Igen, most már értem, hogy miért annyira nehézkes ez a jó szándékú küzdelme. Első lépés a keresztség, illetve az erre való fölkészülés.

Nem tagadom, én is nagy fájdalommal és csalódottan éltem át a szomorú eredményt. Most a gyász időszakát éljük sokan. (Bár van, aki még mindig lát reményt... Adná Isten!) De a csalódásainkra is szükségünk van, ezek is tudnak emelni minket. Mindig rajtunk múlik, hogy a minket ért esemény, legyen az jó vagy rossz, az életünket értékesebbé teszi vagy nem. Nagy szomorúságunk mellett is nem az a dolgunk, hogy keseregjünk, hanem, hogy épüljünk ebből a tényből. Elsősorban focistáink, hogy mit kell még jobban csinálniuk, meg akiknek még erre ráhatása van. De nekünk is dolgunk van vele, akik csak távoli szemlélők vagyunk, s csupán érzelmeink miatt érint közelről minket. Egyik feladatunk, hogy meglássuk, Isten milyen áldást tud kihozni ebből a helyzetből a mi életünkre vonatkozóan. A másik feladat, hogy a megjelenő gyűlölködést is Isten akarata szerint kezeljük. Nem vagyunk egyformák, nem lehet elvárni, hogy más is azt élje át, amit mi. A másik elfogadásának remek gyakorlópályája ez. Számtalan előrevivő eredményt hozhat ez a vereség. Csak rajtunk múlik, hogy így lesz-e.

Elismerem, hogy ez nehéz küzdelem. Főként az elején. Később, minél több tapasztala van Isten szeretetéről, annál inkább erőt tud ezekből meríteni. Nagyon fontos, hogy éljen a szentségekkel, a szentgyónással, szentáldozással. Azt gyanítom, hogy ez az, ami nagyon hiányzik Önnek. Derék dolog az egyéni erőfeszítés, dehát Isten azért adta nekünk ezeket a földi segítségeket, hogy a testben való ember tudjon mibe kapaszkodni. Elsődleges tanácsom, hogy éljen a szentségekkel. A másik pedig, hogy törekedjék megérteni Isten akaratát. Ne csak a maga kívánságait hajtogassa, hanem inkább kérdezzen: Mit akarsz, Istenem, mit tegyek? Imádkozom Önért, mert zaklatottsága arról árulkodik, hogy nagyon szeretne Istenhöz közelebb kerülni, de valami gát ebben megakadályozza. Imádkozzunk, hogy minél előbb ismerje föl ezt a gátat, és Isten segítségével felül tudjon emelkedni, át tudjon hatolni rajta!

Csakis abban az esetben, ha orvos írja elő vagy tanácsolja a használatát. Mivel nem értek hozzá, ezért csak nagyon óvatosan fogalmazom meg a véleményemet. A világhálón egészen eltérő véleményeket lehet találni róla. Szerintem árulkodó, hogy olyan oldalak szólnak a gyógyító hatásáról, amelyek egyben termékeket is árulnak, tehát egyáltalán nem érdek nélkül fogalmazzák meg a mellette szóló álláspontjukat. Erre alapozva mondom, hogy egyéni használata minden körülmények között tilos. Ha az orvos javasolja (feltéve, ha nem titkos díler az illető), akkor szabad elfogadni, más esetekben nem javasolt. Ez az én véleményem, de az egyház hivatalos állásfoglalását ebben a kérdésben nem tudom továbbítani.

Nem kell félni. Ez a helyzet hamarosan el fog múlni. Sok igazság van ebben a mondásban: Minden csoda három napig tart. Persze, lehet, hogy nem három nap lesz, ez csak jelképes, de szépen lassan elfelejtődik az egész. Jó volna, ha ezt az esetet valamelyik, környezetében levő lánnyal meg tudná beszélni. Önnek is könnyebb, hogy beszélt róla, meg talán föl tudja mérni, hogy kívülről hogyan látják mások ezt a helyzetet. Jól tenné, ha mielőbb meggyónná (ha lehetséges), hogy a lelkét se terhelje ez a kisebb baklövés. Utána pedig már teljesen megnyugodhat, mert a Jóistennel már rendezte a dolgot. Az emberek pedig majd lassan hozzáigazodnak a valósághoz. Ennek a gyógyulási folyamatnak fontos része, hogy Ön se tulajdonítson túl nagy jelentőséget az esetnek. Ha túlaggódja a dolgot, akkor tovább fog tartani a környezete neheztelése. Viselkedjék minél fesztelenebbül, építse tovább az emberi kapcsolatait. Majd ezek fognak számítani, nem egy pillanatnyi, elfuserált reakcióink. Ha pedig Isten segítségét is kéri hozzá, akkor meg nagyon erős tapasztalatok fognak ebből származni.

Mindenki mehet Jézushoz, ő mindenkit hív magához. Csak nem mindenki veszi észre. Ön már észrevette ezt a hívást, ezt a vonzást. Az első lépés tehát már megtörtént. Önnek most a következő lépésre van szüksége, nem pedig annak átfogó tudására, hogy milyen szabályok vonatkoznak egy katolikus emberre. Persze, hozzáteszem, hogy kinek-kinek más. Mindenki a saját élet- és lelkiállapotának megfelelően kell, hogy éljen. Sőt, mindenkinek lépegetni kell tovább és tovább. Az Istennel való együttlét folyamatos változás, folyamatos haladás. Persze, a mélyben van valami megingathatatlan állandóság. Az már egyik nagyszerű tapasztalat, amikor az ember rátalál erre az állandóságra a folyamatos változás és fejlődés mélyén. Szóval, Önnek most az első lépéseket kell megtennie. Vegye kézbe a Szentírást és olvassa minden nap. Olvassa végig az Újszövetséget, elejétől a végéig. Nem kell vele sietni, naponta legföljebb egy fejezet, vagy akár csak bekezdésenként is haladhat. Ezeken, amit olvas, mindig gondolkodjék is el. Ha nem érti, semmi baj, nyugodtan menjen tovább. Később megnyílnak azok is, amiket korábban nem értett. A másik, hogy minden nap üljön 5 percet teljes csöndben. Hacsak lehet, külsőleg is csönd legyen, meg belül is. Ha nehéz a teljes belső csöndet megteremteni, akkor mondhat valami nagyon egyszerű fohászt közben: Jöjj el, Uram Jézus! vagy Jézusom, mutasd meg magad! vagy Jézusom, szeretnék hozzád tartozni. Efféléket. De nem váltogatva, hanem mindig ugyanazt ismételgetve. Közben nem engedve a gondolatokat szaladgálni. Eleinte a gondolatok nagyon rakoncátlanok. Ezt a kettőt tegye meg minden nap. S ha teheti, minden vasárnap vegyen részt Szent Liturgián vagy szentmisén. Ha ezt hűségesen megtartja, meglátja, egy év múlva olyan csodálatos tapasztalatokról fog beszámolni, melyeket most még csak nem is tud elképzelni. Ami a bűnöket illeti, azokkal most ne foglalkozzék. Próbálja kerülni, de ha elesik, a kánya vigye! haladjon tovább. Az imádság a fontos, az Istennel való élő kapcsolat, az őrá figyelés. A tettek majd később hozzá igazodnak.

Kedves Sára! Nem annyira nehéz erre a helyes választ megtalálni. Azt kell tisztázni hozzá, hogy kik lehetnek azok, akiket Jézus ilyen kemény jelzéssel illet: kutyák, disznók. Vajon a vámosok, a bűnösök? Nem valószínű. Ők azok, akik rászorulnak Isten irgalmára, akikhöz el kell vinni annak jó hírét, hogy van szabadulás, mégpedig Jézusban. Azokra gondolhatott inkább Jézus, akik nem becsülik az Isten szavát, akik semmibe veszik az Evangéliumot, akik kigyúnyolják Isten szeretetét. Ahhoz, persze, nagy bölcsesség kell, hogy előre lássuk, kik azok, akik ilyen elvetemültek, hogy eleve elutasítják az örömhírrel hozzájuk közeledőt. Annyit tehetünk még hozzá, hogy az első mondatban Jézus az emberekre irányította a figyelmet, akik rászorulnak Isten irgalmára, a másik mondatban pedig inkább magára az isteni ajándékokra, amelyekkel nagy gonddal kell bánnunk. Ez utóbbiban nem pontosította, hogy kik azok, akiket inkább kerülnünk kell. Úgyhogy mi se tévedjünk el a buzdításban. Nem a kutyákat és disznókat kell beazonosítanunk - ez nem kis veszélyeket rejtene magában! -, hanem inkább azt megérteni, mennyire nagy gonddal és odaadással kell kezelnünk a kapott isteni ajándékokat, legyen az szó, szentség vagy egyéb isteni érték.

Ha érzékeli ezt a kemény kőszívét, ez azt jelenti, hogy van rá érzékenysége. Sok kemény szívű ember van, aki erről nem is vesz tudomást, és nem is akar tenni ellene. Ön tehát már ennél sokkal előrébb van. Sőt, vágyik arra, hogy megértse (szíve mélyén meg arra, hogy megérezze) Isten szeretetét. Ezek mind nagyon jó jelek. Ha Ön szeretné megérteni, sőt, szeretné viszonozni Isten szeretetét, ez meg már azt jelenti, hogy él Önben ez a szeretet, van rá fogékonysága, csupán ezt szeretné növelni annyira, hogy sokkal erősebb - én inkább úgy mondanám -, hogy meghatározó legyen. Még kevés tapasztalata van Isten szeretetéről, ezért a saját, fölismert méltatlanságát akadálynak látja. Holott épp az az egyik legerősebb érv, hogy minden bűnünk, méltatlanságunk, szégyentelenségünk ellenére Isten nem szűnik meg szeretni minket. Azért is fogjuk föl ezt nehezen, mert mi emberek nem így viselkedünk, mi erre képtelenek vagyunk, és ha a szeretetre gondolunk, akkor legföljebb az emberi szeretetet vetítjük rá Istenre. Isten mit szeret Önben, kedves testvérem? A lényét, a személyiségét, azt, akit ő maga alkotott meg, aki Önt szeretetből létre hívta, hogy legyen, hogy találkozhasson vele. Teljesen függetlenül a tetteitől. Ez megint csak emberi elképzelés, hogy valakit a tettei miatt és alapján szeretünk. Isten nem így van velünk. Az ő végtelen és határtalan szeretetét mi nem tudjuk lerombolni. Akármennyit vétkezünk is, ez nem érinti az ő irántunk való szeretetét. Fontos, hogy keresse a vele való kapcsolatot, beszélgessen vele, töltsön időt együtt ővele. Vigye elé a bűneit. Ne egyedül hordozza, közben pedig haragvó gondolatokat küld Isten felé anélkül, hogy odafigyelne rá, hogy meghallgatná, hogy ő mit mond ezekre. Ne a bűneivel törődjék, ne azokra nézzen, hanem Istenre. Emelje föl a fejét, a tekintetét. Szólítsa meg őt: Uram, valóban szeretsz, mindezek ellenére? Mit gondol, mi lesz a válasza? Talán az, hogy nem? Szó sincs róla. De nem elképzelni kell az ő válaszát, hanem a csöndben valóban odafigyelni rá. Meg fogja látni, szép előre lépés és a mostani állapotából való kilépés vár Önre. Csak tartson ki az imádságban!

Ugyanazt a bűnbánati imát, mint amit nagyböjtben végzünk - legalábbis mi, görögkatolikusok. Valójában a karácsonyi böjtben is vannak olyan napok, amikor a vecsernyében ezeket kellene imádkoznunk. Szent Efrém fohászai: Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! (Metánia) Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! (Metánia) Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké! (Metánia)

Nem könnyű feladatot bízott ránk az Úr: "Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok." (Róm 12,14). Pedig, az orvos elvileg nem üldöz minket, mégis, ha érzéketlenül, együttérzés nélkül végzi a munkáját (hála Istennek, nem mindegyikük ilyen, sőt, intelligensek lévén, sokkal több közöttük a jó szándékú, segítőkész ember), szóval az ilyen embereket is áldani kell. Ahogyan Ön is teszi, mint látom. Hogy miért ilyenek? Erre nem könnyű válaszolni. Alapvetően a bűn miatt, amelynek terhe alatt mi is vagyunk. Mi is vétkezünk, tehát ne ítéljük meg a másikat, aki szintén. Ő itt, én másutt hibázom. Az a legjobb - amit Ön is tesz - bármilyen orvos keze alá kerülök is, imádkozom érte.

"Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül" (Mt 10,22). Ne adja föl a küzdést! Van, amikor nagyon jól megy, van, amikor meg csapnivalóan. Mint a foci. De amikor nehéz, akkor is tudnia kell, hogy ilyenkor Isten nem hagyja magára, hanem viszi, segíti a nehéz időszakon át is. Rendben van, ha kér dolgokat. Erre buzdított is minket Jézus: "Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek" (Jn 14,14). Csak meg kell tanulni az ő nevében kérni. Erre nem elég, ha hozzátesszük: "Jézus nevében..." Rá kell hangolódnunk Jézus lelkületére, Jézus gondolataira. Akkor fogunk tudni valóban az ő nevében kérni. Ön már fölismeri a gyarlóságait, ez jó, csak most még inkább bosszankodik miattuk. Ahelyett, hogy ezekkel odamenne az Úrhoz, és letenné a lábai elé. Ezt tegye rendszeresen, merem mondani, akár gyakran is. Úgy látom, hogy formálódóban van az érzékeny lelkiismerete, és ez is nagyon jó. De még nem tudja kellőképpen használni, még nem annyira erős, hogy a tetteit irányítsa. Ezt gyakorolni kell. Ne féljen, álljon bele! Istenre mérgesnek lenni butaság. Ez olyan, mint ha ráznánk az öklünket a viharfelhő felé, hogy nehogy essen az eső. Isten a legjobbat akarja, a legjobbat adja nekünk. Csak még vaksi a szemünk, és nem könnyű ezt belátni. De idővel menni fog. Ne hagyja abba: olvassa továbbra is minden nap a Szentírást. Gyónjon legalább havonta és áldozzon minden vasárnap, de lehet hétköznap is. Ez az erőfeszítése, még ha nehezére is esik, nagyon szép gyümölcsöket fog teremni. Garantálom Önnek.;-)