Kedves Lelkiatya! A babonakban hinni bűn?

Kedves Lelkiatya! Nehéz kérdéssel fordulok Önhöz. Az én családom nem mélyen vallásos, de hisz Istenben. Mikor én 3 éves voltam, apukám meghalt autóbalesetben, anyám pedig 3 hónapos terhesen egyedül maradt velem. Az életem ezután meglehetősen nehéz lett. Viszont 26 évesen megtértem és a Férjem is aki akkor 30 éves volt és sose volt vallásra tanítva csak ellene. Én tinédzser koromban találkoztam vele és Ő azóta hisz, de akkor még nem tértünk meg. A kérdés az, hogy lehet e hogy az Én apám azért halt meg hogy mi megtérhessünk, hogy találkozhassunk és a lelkünk megmeneküljön?. Sokszor mondjuk azt a Férjemmel egymásnak, hogy mi lelkitársak vagyunk és ennek így kellet lennie, az összes bântalmazásnak, amit elszenvedtünk testileg, lelkileg. Ön szerint lehet ez igaz. Az Úr magához venne e valakit csak azért, hogy mások lehetőséget kapjanak az Üdvösségre? Köszönöm, hogy elolvasta és tud nekem erre válaszolni!

Kedves Lelkiatya! Tőlem érkezett a kérdés amiben a tanácsát kértem, mert félek találkozni Jézussal. Segített a válaszával, már egy kicsit nyugodtabb vagyok. Nem tökéletes a helyzet, de jobb mint volt. Sajnálom, hogy ennyi sok idejétől fosztom meg, de szívesen fogadnék még Öntől tanácsot, függetlenül attól, hogy esetleg lesz-e módom másnak beszélni erről. Ahogyan mondtam, aggódok saját magamért de sajnos másokért is. Aggódok azokért, akik fontosak nekem de nem keresztények. Féltem őket, hogy velük mi lesz Jézus ítélőszéke előtt. Szeretném ha hinnének, de egy részük annyira érdektelen, annyira a világi életet szeretik, hogy nem is próbálkoztam még nekik a hitről beszélni, ismerem a személyiségüket és tudom, hogy nem lenne sikeres, másik részüknek beszéltem róla, de hiába. Azt el tudtam érni, hogy kicsit jobb emberek legyenek, azt megértik én miért szeretem Jézust, egyikőjüknek javasoltam egy sorozatot Jézusról, ami nagyon tetszik neki és nézi a részeket sorban, ez nagy dolog nála mert egyáltalán nem foglalkozik amúgy Jézussal, de azt nem tudtam (még) elérni, hogy higgyen benne, hogy Jézus az, akinek mondta magát. Nem okoskodni akartam, csak jót akarok neki(k) és féltem őt (őket). Nem tudom, üdvözülhetnek-e ha nem hisznek Jézusban, de féltem őket. ... A másik problémám kapcsolódik az előző levelemhez, de más szempontból. A bűneimen nem tudom teljesen túltenni magam. Azokon sem, melyekért már bocsánatot kértem Istentől és tudom, érzem, hogy megbocsátotta. Még így is szégyenérzetet keltenek bennem. Nem mások előtt, "csak" Isten előtt. Ha magamra gondolok, csak egy bűnös embert látok. ... A szívem mélyén hiányzik, de már most azt sem tudom hogy közeledjek hozzá, a szégyenérzetem mindig közbeszól és bizonytalan is vagyok, hogy akarja-e egyáltalán, hogy közeledjek hozzá újra vagy neki teljesen mindegy. ... Tervezem, hogy hetente menjek templomba, eddig nem így volt, de akkor az jut eszembe, ezt meg is kell tennem, de ez olyan kis semmiség, ez nem lesz elég. Sőt, ha eltervezem, hogy hetente fogok járni a templomba, önkénteskedni fogok, másokkal megbocsátó leszek, sokat fogok imádkozni, mindegy mit de többet teszek mint heti egyszer templomba menni, akkor is kevésnek érzem. Hogy ez nem fejezi ki eléggé a szeretetem Jézus iránt, ez nem elég ok arra, hogy Isten elégedett legyen velem. Hogy ez olyan kis semmiség, olyan megszokott, átlagos. ... Már olyan gondolatok is jutottak eszembe, hogy akkor fejezhetném ki igazán a szeretetem Neki, akkor érne valamit amit teszek, akkor lenne elég, ha meghalnék érte. Akkor bizonyítanám Neki igazán. ... Fogalmazhatnék úgy is, hogy mintha nem létezne olyan cselekedet, bármi, ami teljesen ki tudná fejezni a szeretetem mértékét. Mennyire helytállóak ezek a gondolatok? Lehet benne igazság vagy túl szigorú vagyok magamhoz? Ez is egy kísértés, hogy kételkedem benne, hogy számít bármit amit teszek? Még ha így is van, olyan tényleg előfordul, hogy az ember úgy érzi, nem fejezheti ki sem szavakkal, sem tettekkel, amit érez? Amikor nagyon szereti.....

Tisztelt Lelkiatya! Én úgy tudom hogy a Görög katolikus és az Ortodox szinte azonosak egy dologban viszont nincs eggyetértés mégpedig az oltakozásba minap láttam egy videót miszerint az Ortodox pap szigorú bírálatot mondott az oltottakra az engesztelés még szivorúbb miszerint az oltott papok püspökök 7 évig nem misézhetnek és a hívek 7 évig napi több imátságot és Rózsafűzért kell mondania és ezek időrendbe be vannak osztva illetve a legkétségbe ejtőb az hogy ki vannak az oltottak zárva az egyházból és 7 évig nem járulhatnak Szentáldozáshoz mivel a fenevad jelének előjelét vették fel!!! Meg szó volt arról is hogy az rMNS vakcinák abortált magzatok sejtvonalait tartalmazák és valami sátáni rituálét is emlitenek a videóba nem tudom pontosan felidézni Megmondom őszintén ha nem áldozhatok akkor én tényleg elveszetnek érezném magam.Valamint a Katolikus hívek között kialakult a megosztotság oltott oltatlan Én nem tudom mi van itt!!! de úgy tudom hogy itthol egy felekezet se gondolta rossz dolognak az oltást. Miért nincs az egyházba eggyetértés ebbe??? Illetve oltotként áldozhatok e??? Illetve mi az ön véleménye

Kedves Lelkiatya! Bocsásson meg kérem a kérdésemért, de tudnom kell a választ. Házasságban élek, és nem a szeretet hiánya miatt, de jelenleg nem tudunk gyakran szexuális életet élni. Akkor is bűn az önkielégítés, ha a zuhany alatt történik, 1perc alatt, úgy hogy nem gondolok szexuális tartalomra, csupán a vízsugár segítségét használom? Elnézést ha valakit megbotránkoztatok, de tudtommal az a paráznaság ha a házastársamon kívül másra gondolok vagy mással csinálom.

Kedves lelkiatya egy gyakorlati kérdésem lenne, mi a helyes hozzáállás hajadonként a szexuális élethez? Hogyan lehet elkergetni a gondolati bűnöket (jelenleg minél erősebben harcolok annál erősebben jelentkezik)? Mit lehet tenni ha már ima közben is megjelennek ilyen gondolatok? Nagyon idegesítő, mert már egy tized rózsafűzér is legalább 20 percig tart e miatt (mindig belezavarodom).... Egyáltalán mi a különbség a kísértés és a bűn között? Másik kérdésem az lenne, hogy a Szentírás olvasásához tudna-e javasolni egy helyes sorrendet? Jelenleg csak vasárnap olvasom az aznapi evangéliumot, de ezt szeretném kibővíteni és nemcsak az evangélium tanítására, de az ószövetségi könyvek zavarosak voltak számomra... napi 5 percre gondoltam... illetve szeretném elkezdeni a zsolozsmát, de az egész ijesztően sok melyiket ajánlaná közülük?

Kedves Lelkiatya! Mit mondjak arra a református vádra, miszerint a Szűzanya csak egy ember, semmi több, nem szabad hozzá imadkozni mivel:1 Timótheus 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. A Szűzanya közbenjár értünk egyszülött fiánál, és Jézus közbenjár értünk az Atyánál, nemde?

Tisztelt Lelkiatya! Keresztény vagyok, de a Bibliát nem szoktam olvasni, csak nagyon ritkán teszem ezt meg. Változtatni szeretnék ezen. A tervem az, hogy minden nap reggel és este is olvassam. A legjobb lenne reggel és este is. Ezzel kezdeni és ezzel zárni a napot. A keresztények többsége csak az Újszövetséggel foglalkozik, de én hallgatnék azokra, akik szerint az Ószövetség is fontos a keresztényeknek, nem lehet csak úgy szőnyeg alá söpörni, többek között amiatt sem, mert ez alapján bizonyította Jézus is hogy ő a Messiás. Ezt csak úgy netes videókban láttam, hogy ezt mondják egyesek, néhány egyházi személy, de személyesen nem ismerem őket. Valóban olvashatom az Ószövetséget is? Az egész Biblia olvasását hogy érdemes csinálni? Két megoldásra jutottam, de nem döntöttem el véglegesen, melyik legyen. Az egyik, hogy elolvasom teljesen az Ószövetséget és csak utána kezdem az Újszövetséget és azt is teljesen. Ha végeztem vele, akkor újra elölről. A másik, hogy párhuzamosan tehát reggel egy fejezet az Ószövetségből, este egy fejezet az Újszövetségből. A fejezeteket sorrendben, ahogy követik egymást, így jobbnak tűnik mintha véletlenszerűen amelyiknél kinyílik a könyv. Jobban tetszene az, hogy az Ó-és Újszövetség párhuzamosan, de laikus hívő vagyok, nem tudhatom. Ha olvasnám, akkor azért egy órát is rászánnék egyszerre, nem hagynám abba 10 perc múlva. Mennyi időt érdemes rászánni egyszerre? Jobb lenne azt mondani, hogy legyen egy óra és az alatt addig jutok, ameddig jutok vagy tervezzem el, hogy minden nap egy könyvet vagy fejezetet és amennyi időbe telik, annyiba telik, csak jussak a végére és ne szedjem szét? Az első napon Mózes első könyve, ami 50-60 oldal és azon akkor reggel menjek végig, inkább egyben olvassam el, akkor is ha sokkal több idő, második napon reggel Mózes második könyve, harmadik napon a harmadik és így sorban. Este ugyanígy az Újszövetséggel, első este Máté Evangéliuma 40 oldal, második este Márk Evangéliuma, harmadik este Lukács Evangéliuma és így folytatva. Így kellene vagy inkább egyszerre kevesebbet olvassak, nem baj ha nem jutok Mózes I. könyvének/Máté Evangéliumának a végére? Talán nem is kellene elterveznem, csak úgy kezdjem el és majd ahogy kedvem-energiám engedi?. Isten mit gondol egyébként a Szentírás olvasásáról? Jézus idejében természetes volt, hogy ismerték, hallgatták róla a prédikációkat, annak alapján éltek, ma már nagyon kevesen olvassák csak úgy, hogy az otthonukban, őszinte érdeklődésből és minden nap. Istennek számít az bármit is, hogy olvasom vagy nem ? Értékeli a kitartó, érdeklődő olvasást vagy ha már hiszek Jézusban, akkor már elérte a célját az Evangélium, onnantól kezdve Istennek mindegy? A Szentírás olvasása is tekinthető imádságnak? Nem szabadna vele helyettesíteni, de ez érdekelne engem. Olyan tudatlannak, butának érzem magam, de most életemben először szeretnék rendszeresen Bibliát olvasni és szeretném helyesen csinálni.

Kedves Lelkiatya! Valami nem fér a fejembe a teremtéssel kapcsolatban. Miért van az, hogy az Úr, aki a jóság, a szépség és a harmónia Istene, olyan elképesztően gusztustalan dolgokat teremtett, mint amelyek a teremtés koronája, az ember életfunkcióinak velejárói (példákat nem akarok említeni, de bizonyára érthető, hogy milyen dolgokra gondolok)? Miért akarja az Úr, hogy saját magunkat és a másik embert büdösnek érezzük? Értem, hogy például ha valami büdös, akkor azt elkerüljük, s ezzel óvjuk magunkat attól, hogy valami fertőzést elkapjunk, de ha ezek nem lennének fertőzőek, akkor nem kellene elkerülnünk sem... Szóval ezek az alkotásokról nehéz úgy vélekednem, hogy ezek Isten szeretetéről tanúskodnának... Hogyan kell ehhez az egészhez helyesen viszonyulni? Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Én görögkatolikus vagyok, a férjem római. Római katolikus szertartás szerint házasodtunk össze. Házasságunk valószínűleg érvénytelen. Muszáj a római katolikusoknál kezdeményezni az eljárást?

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hogyan lehetünk nyitottak Isten boldogságára? Anna

Kedves Lelkiatya, Kérdésem a következő. Református úrvacsorát lehet e venni, úgy hogy görögkatolikusnak kereszteltek, vagy ahhoz át kell keresztelkednem? Református szempontból ezt megtehetem, viszont ,ha ezt a görögkatolikus előírások nem teszik lehetővé, akkor ez egy megoldási opció lehet. A kérdés azért foglalkoztat, mert mind liturgia, mind közösség tekintetében az utóbbi 15 évben inkább a református istentiszteleteket látogatom családommal együtt (őket már reformátusnak is kereszteltük). A bevett gyakorlat szerint engem is reformátusnak kellett volna keresztelni édesanyám után, de édesapám ezt nem engedte, szóval igazából lehet csak összenő ami összetartozik...

Kedves Lelkiatya! Köszönöm a válaszát, amit a kérdésemre küldött (a szerelemről és bűnről). Már így sokkal világosabb minden, de egy valamit még szeretnék megkérdezni erről: "Az érzés lehet, hogy nem bűn, mégis lehet felelőssége az embernek abban, hogy milyen érzések jelennek meg benne. De az is igaz, hogy ez nem mindig van így. Megjelenhet az érzelem anélkül is, hogy az ember azt tudatosan vagy nem tudatosan előkészítette volna." Tegyük fel, hogy beleszeret az ember valakibe, akivel addig csak barátok voltak. Az nyilvánvaló, hogy szabad akaratából találkoztak, tartották a kapcsolatot, a szerelmes ember is szabadon döntött így és ebben az értelemben előkészítette a szerelmet. Ezzel együtt hiába szabad akaratából találkozott és beszélt vele, nem szándékosan szeretett bele, tényleg csak baráti szándékai voltak és a szerelembe esés csak úgy megtörtént. Valami olyasmit szeretnék kérdezni, hogy ez előkészítésnek számít vagy nem? A barátság azért barátság, mert beszélnek, találkoznak, megbeszélik a dolgaikat, számíthatnak egymásra a nehézségekben, az igazi barát akár élete árán is segít a másiknak. Ha egy barát igazi barát, főleg ha keresztény is ráadásul, akkor egy nagyon önzetlen, szeretetet adó, megértő, nem ítélkező, segítőkész valaki. A mai világban elképesztően ritka az ilyen. Még a keresztények között is, nemhogy a nem keresztények között. Nem törvényszerű, hogy így legyen, de nem csoda ha valaki beleszeret egy barátjába, mindig számíthat rá, önzetlen, akkor is ott van neki mikor senki más, tanácsot ad és jót akar neki, közben nem ítélkezik. Ha végképp nincs senki más, aki ennyire segítsen neki, értékelje, más barátai elhagyják, akkor még könnyebben szeret bele, még jobban bízik benne. Nem beszélve a depressziós emberekről, akik orvosi értelemben tényleg depresszióban szenvednek, mert valami olyan tragédia történt velük. Akkor egy igazi barát nagyon sokat jelent, akár az életét is köszönheti neki és a gyógyulását. Ha esetleg neki köszönheti, hogy meggyógyult lelkileg, akkor számára az a személy olyan lesz mint senki más. Ha lelkileg annyira közel van az emberhez valaki, akkor könnyű beleszeretni és ha egy borzalmas időben mellette volt, akár az életét is megmentette, az olyan szeretet tud elindítani, amit más iránt nem érez az ember. Mi a helyzet ilyen esetben, ilyenkor bűn a szerelem vagy nem bűn? Nem szexuális kapcsolat, nem randizás, nem szexuális fantáziák, nem házasságtörés, a barát lehet amúgy is egyedülálló, csak maga az érzés minden csábítási és tettlegességi szándék nélkül, a szerelem érzése. A szerelmes ember nem tehet arról, amit érez, mert nem volt neki szándéka, hogy beleszeressen, csak megtörtént. A körülmények hozzájárulhattak, de azokat az akkor már meglévő barátság hozta és nem szerelem céljából barátkozott.

Kedves Lelkiatya! Valamit nagyon szeretnék megérteni, de nem egy konkrét helyzetre vonatkozóan hanem a dolog elméletét, teológiai hátterét szeretném tudni. Előfordul, hogy az ember olyanba lesz szerelmes, akivel valamiért nem lehetne kapcsolata, és ha lenne, az bűn lenne. Az most mindegy, hogy mi miatt helytelen a kapcsolat, mert ez másodlagos a kérdés szempontjából. A kérdéseim a következők lennének: 1. Már maga a szerelem érzése is bűn ilyenkor vagy az nem? 2. A szerelem ebben az esetben kísértés vagy még csak annak sem mondható? 3. A szerelem ebben az esetben se nem kísértés, se nem bűn, mert a kísértés például az lenne ha lenne lehetőség, nagyon konkrét helyzet cselekedetté alakítani az érzéseket? Nem a kapcsolat helytelenségének oka a fontos, teológiailag szeretném megérteni. Szerintem ez egy olyan téma, amiről sok szó esik, de nem olyan egyértelmű. Jézus azt mondta, hogy már az is paráznaság ha bűnös vággyal tekintünk valakire, de ha belegondol az ember, azért nem ugyanaz a kategória gondolni valamire és megtenni. És egy 4. kérdés, ami engem nagyon érdekel, nagyon kérném erre a válaszát: Jézus említi a bűnös vágyat, de igazam van ha azt mondom, Jézus a szexuális vágyra gondolt itt és nem a szerelemre? Az én véleményem szerint , Jézus véleményétől függetlenül , biztosan el kell(ene) különíteni a kettőt, de Jézus is így gondolná vagy egy kalap alá venné? Az nem lenne igazságtalan? A szerelem a szexuális vágyhoz képest, még akkor is ha van benne vonzalom is, akkor is egy mélyebb, őszintébb érzés, nem csak a teste miatt szeretünk bele valakibe. Ezen kívül: a szerelem nem mindig jelent szexuális kapcsolatot... A Jézusról szóló kérdésre is, ahol írtam, hogy szerintem nem kellene egy kalap alá venni a szexualitásra korlátozódó testi vágyat és a testet-lelket szerető őszinte szerelmet, persze a többi kérdésre is.

Kedves Lelkitya! Miért jó ha házi/asztali tömjénezőt használni otthoni imádságainkhoz? Hogyan lehet ezt is lelki javunkra fordítani? Köszönöm a válaszát