Ha megengedi, én egy kicsit másként látom ezt a helyzetet. Valóban, többször érkezett már kérés arra vonatkozóan, hogy a honlapokon tegyék közzé az új helyezéseket. Ezeket a kéréseket rendre továbbítottam is az illetékeseknek, hiszen nem igazán lelki tartalmú kérdésről van szó. Ez a felület nem panaszláda, de amennyire lehet, igyekszem a más jellegű kéréseket, kérdéseket is figyelembe venni. Úgy tűnik, a püspök atyák nem tartják annyira fontosnak, hogy ezt az általános jellegű tájékoztatást közzé tegyék. S mint látjuk, ez mind a három görögkatolikus egyházmegyében így van. A közvetlenül érintettek - atyák és hívek egyaránt - nyilván mindig kapnak tájékoztatást ezekről a változásokról. Akik kapcsolatban vannak valamely atyával vagy közösséggel, ők tőlük értesülhetnek a változásokról. Én is úgy vélem, hogy a nagy általános tájékoztatás nem annyira fontos, hiszen inkább csak a kiváncsiságot elégíti ki. Egy dunántúli közösségben élőket kevéssé érinti, hogy egy tőlük távolabbi parókián éppen milyen személyi változások vannak. Tehát ez a mérsékeltebb körű tájékoztatás mögött inkább ezt a szándékot sejtem, és semmiképpen sem a hívek lenézését. Én így gondolom, s próbálom Önt is megnyugtatni, hogy ne gondoljon többet, rosszabbat e jelenség kapcsán.

A keresztek egészen különfélék, amelyeket kapunk az Úrtól. Mind más és más, összehasonlíthatatlanok. Az külön sajátos feladat, ha az ember készülhet arra, készülnie kell, hogy tudja milyen kereszt fog várni rá. Ez igazán nem könnyű, de nagy lehetőség. A keresztek arra valók, hogy közelebb vigyenek minket Istenhöz. Rajtunk múlik, hogy lépcsővé válnak-e, vagy botladozást okozó kövekké. Erre készüljön, ez legyen az imádságaiban, hogy lehetőséget kap a közeledésre. Ami az emberi méltóságot illeti, az sohasem a tulajdonságaink, képességeink függvénye, hanem mindig az ember belső lelkiállapotának az eredménye. A haláltáborokban is voltak olyan nagy lelkek, akik minden szörnyűséges megaláztatásaik közepette is megőrizték Istentől kapott emberi méltóságukat. Ami ennek a kérdésnek a gyakorlati részét illeti, természetesen vannak olyan intézmények, ahol csökkent látású emberek otthont találhatnak. A mi egyházunknak is van ilyen, mégpedig Debrecenben, a Szent Matróna otthonunk. Ha egyebet nem talál, jó szívvel tudom azt Önnek ajánlani.

Egyik bűn hozza a másikat. Ezt gyakorta megtapasztalhatjuk saját magunkban, de az emberi kapcsolatokban is. Ne csodálkozzunk tehát. Sőt, inkább legyen jelzés, hogy mivel ez így működik, eleve őrizkedjünk minden bűntől. Talán csodálkozhat, hogy a féltékenységet is bűnnek tartom. Ebben sokszor tévednek az emberek. A féltékenység minden esetben kerülendő. Az nem a szeretetnek, hanem a bizalmatlanságnak a jele. Meg tudja ölni a szeretetet. Minden módon kerülnünk kell.

Az ölelés és simogatás sokat ad, a szeretet kifejezésének helyén való módja. Ami egyéb érzékiséget hordoz, azzal óvatosan kell bánni.

Jogosnak tűnhet a kérdés, amit nagyon helyes mélyen átgondolni, értelmezni. Először is azt kell látnunk, hogy ez nem egy példabeszéd Jézus részéről, hanem egy valóságos történet, amelyet Szent János evangélista jegyzett föl. Hogy miért így történt, arra nehezen tudunk jó magyarázatot adni. Ezért inkább azt érdemes vizsgálnunk, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága. Hogy Mária vette észre a bor fogyatkozását, ezt én teljesen természetes jelenségnek tartom. Általában a nők a figyelmesebbek ilyen dolgokban. Máriára pedig mindenki másnál kiemeltebben jellemző volt a figyelmes, gondoskodó szeretet. (Azóta is ezt élvezzük, hogy égi édesanyánk lett, erről sok tapasztalatunk lehet.) Jézus Istenként hordozott mindenhatósága nem arra irányult, hogy az emberi csekélységeket megoldja. Talán erre is utalhat Jézus első, csaknem elutasítónak tűnő válasza. De hogy édesanyja szava cselekvésre késztette, ebből látjuk, hogy ez nem valóságos elutasítás volt, hanem egy rejtélyes válasz, amelyet kétezer év óta próbálunk hol így, hol úgy értelmezni. A bizánci egyházban különleges szerepet kap ez az újszövetségi történet. A házasságkötés szertartása során nem csak az evangéliumban, hanem az imádságokban is nagy hangsúlyt kap az, hogy Isten a kánanái menyegzőn való jelenlétével szentelte meg a házasságot. A nagy bűnbánati kánonban, amelyet nagyböjt ötödik csütörtök hajnalán végzünk, szintén találunk erre utalást. ("A házasság tiszteletreméltó, és a nászágy szeplőtelen, mert Krisztus mindkettőt eleve megáldotta, amikor a kánai menyegzőn testileg étkezett, és első csodájaként a vizet borrá változtatta, hogy te is megváltozzál, lelkem" - imádkozzuk.) Tehát igen hangsúlyos szerepet kap ez a történet az egyházi életünkben. De érdemes erről tovább elmélkedni, keresni az ebből fakadó, nekünk szóló, személyes tanítást.

Kelet Egyházunk joggyakorlatában a parókus, káplán (megszokott még ugyanerre a segédlelkész elnevezés) és a templomigazgató szolgálati beosztások, tisztségek léteznek. Ez utóbbi olyan templomban végzi a szolgálatát, amely nem parókiális, sem nem szerzetesi templom. Ezek mellett léteznek még a kórház, iskola, óvoda, börtön, katona- lelkészi beosztások. A társlelkész a római egyházban honos, a plébánia ellátásában a plébánossal azonos rangú papot jelöl. Az adminisztrátor szintén latin elnevezés, a plébániát megüresedés vagy a plébános akadályoztatása idején kormányzó papot jelenti, más néven plébániai kormányzó.

Igen, természetesen. Ugyanabba az Egyházba tartozunk, velük teljes szentségi közösségben vagyunk.

Kérése szerint imádkozom, s úgy sejtem, még sokan mások is, akik e sorokat olvassák. Isten áldja!

Én is azt tanácsolnám az illetőnek, hogy maradjon inkább katolikus. Ha pedig egy ortodox hívő tenne föl hasonló kérdést, neki meg azt tanácsolnám, hogy maradjon inkább ortodox. Lehetőség szerint ne járjunk át egyik egyházból a másikba. Mindkettő ugyannak a krisztusi egyháznak a része, nem szükséges váltogatni. Ahová juttatott minket a Mindenható, ott érdemes kifejteni a tőlünk telhető legtöbbet Isten, az Egyház és az emberek szolgálatára. Szóval kétségbeesni semmiképp sem kell. Az ortodox egyház ugyanolyan teljes értékű egyház, mint a katolikus. De tanácsolni lehet neki, hogy inkább maradjon meg a katolikus egyházban, és ne váltson. Ha ott valamit nem talál megfelelőnek, akkor dolgozzék azon, hogy a saját egyháza minél hitelesebb legyen, ne pedig egy másik hajóra kéredzkedjék föl.

Javaslom a nem sírként jelzett helyet utólagosan megszentelni, s lehetőség szerint azt továbbra is megszentelt helyként kezelni, vagy legalább emlékhelyként tisztelni. Valamint fontos, hogy az elhunyt üdvösségéért szentmisét mondasson, a halottak napján őróla is emlékezzék meg, vegye föl az elhunytakért való könyörgések sorába. Hogy megjelent az Ön életében ez a fölismerés és késztetés, ezt nyugodtan veheti olyan jelnek, hogy ettől kezdve Önnek kötelessége is lett erről az elhunytjáról lelkileg gondoskodni. Ez egy nagyon reményt adó üzenet is, hogy van reménye az üdvösségre, s amit az Egyházon keresztül megtehetünk érte, azt tegyük is meg.

Mindig bűn, nincs helye ennek az életünkben. Természetesen a körülményektől függően lehet más, más súlyosságú. Még a házasságon belül is, amikor adott esetben lehetne akár egymás iránti szeretet kifejezése, akkor is, ha a testi egyesülésnek akadálya van, akkor a várakozás, az önmegtartóztatás kell, hogy egymás iránt szeretet kifejezése legyen, nem pedig az, hogy egyik vagy másik egyedül kielégül. Ennek az isteni ajándéknak a lényege a közös öröm. Érdekes módon a magyar szó a "közösülést" használja erre, nyilván nem véletlenül. Ha a másik iránti szerelem gerjeszti az emberben ezt a vágyat, az is önbecsapás, mert jóllehet a másik iránti szerelemből indul, de az egyéni - a másikra hatás nélküli - önző örömszerzéssé degradálódik. Nyilvánvalóan kísértés lyenkor is, csak raffinált módon érveket lehet mellé állítani, hogy ennek az önző örömnek mégis utat engedjünk. A megtartóztatás, a tisztaságért való küzdelem sokkal közelebb tudja vinni egymáshoz a szerelmeseket, mint ez az egyéni, gondolatokkal kiegészített kielégülés.

Igen sajnálom, hogy ezt tapasztalták. Engem meg is lep, hiszen a püspök atyák nagy gondot fordítottak arra, hogy már az indításkor csoportokat szervezzenek, ahol közösen megbeszélve lehet hozzászólni a fölvetett kérdésekhöz, illetve föl lehetett vetni más témákat is. Az első körben végzett csoportbeszélgetések eredményét összegezték az egyházmegyék, majd a három egyházmegye eredményét összesítve küldtük el azt Rómába. Minket pedig még közvetlenebbül érintett, hogy nagyjából ezen bejövő vélemények, meglátások, javaslatok szolgáltak alapul az első Metropóliai Gyűlésünknek, amelyet 2022 októberében tartottunk Máriapócson. Ennek eredményét közzé is tettük itt, a honlapunkon: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/b3e6071e6fc4d23fd28be4af5cfae4e7.pdf Ha röviden össze akarnánk foglalni ennek lényegét, két pontot találunk: - Az emberszerető Isten evangéliumát keleti lelkiségünkben közösségi, vonzó és örömteli módon éljük meg. - Hitvalló életre biztatjuk a világi híveket, az eddig megszokottnál tágabb teret biztosítva nekik a tevékenyebb közösségi szerepvállalásukhoz. Érdemes közösen gondolkodni azon, hogy ennek a két, egyszerűen megfogalmazott célkitűzésnek hogyan tehetünk eleget, mit tehetünk ezek megvalósításáért. Ugyanis teljesen igaza van Önnek abban, hogy senkinem sem volna szabad kimaradni ebből a közös törekvésből. Főként a kis egyházközségek esetében van kiemelt szerepe annak, hogy az egyházi vezetők őrájuk is tudjanak számítani. A fenti két pont átgondolásán, egyéni és közösségi megvalósítási lehetőségein kívül azt tudom Önnek tanácsolni, hogy szólítsák meg a parókus atyát - még jobb, ha többen együtt teszik - hogy beszéljék át ennek lehetőségeit és feladatait és tegyék meg együtt a szükséges lépéseket a szinodalitás útjának hazai pályán való megvalósítása érdekében. Soha sem egymásra vagy a vezetőinkre kell várnunk, hanem meghallva a saját benső indíttatásunkat, bátran lépni kell. A Szentlélek rajtunk keresztül akarja megújítani az Egyházat.

Nincs szükség hivatalosan dokumentálni a keresztszülőségről való lemondást. De nem is nem lehetséges ez, hiszen az, amit az Anyakönyv rögzített, az a keresztelés eseménye, hogy akkor kik vállalták a gyermek keresztény nevelésének felelősségét. Hogy aztán utána mik történtek az életben, ezt nem követi nyomon, nem rögzíti az Anyakönyv. Nyilván kitörölni, meg nem történtté tenni az akkori eseményt nem lehet. Ha jól értem, azóta már sok idő el is telt, tehát az akkor megkeresztelt gyermek, az Önök keresztgyermeke talán már fel is cseperedett. Nincs nagyon módjuk, lehetőségük, hogy a keresztény életét nyomon kövessék. Az imádság azonban megmaradhat. Ezt javaslom is Önöknek. Ha a szülőkkel meg is romlott a viszony, sőt, ha ellenségessé is lett, attól még az Önök keresztgyermeke továbbra is rászorul a lelki támogatásra. Amit azonban, mint mondtam, ma már csak legföljebb az érte mondott imádságon keresztül tehetnek meg. Én azt javaslom, ezt azért ne hanyagolják el. Ha valami módon szeretnék kifejezni rosszallásukat az illető házaspár, tehát a keresztgyermekük szülei felé, akkor ezt tegyék más módon, ne a keresztszülőség utólagos elutasításával. Ne a gyermeket (aki azóta talán már felnőtt is lett) büntessék a szüleik magatartása miatt! Ezt tudom Önöknek tanácsolni.

Augusztus 6-án, Nyíradonyban.

Nem. A gyónót nem köti a gyónási titok, az csak a papra vonatkozik. Ugyanakkor érdemes okosan bánni ezekkel a szavakkal. A pap nyilván egyedül a gyónónak szánja a szavait, senki másnak. Óhatatlan, hogy ha valaki arról beszél másoknak, hogy mit mondott neki a gyóntató, akkor ezzel akaratlanul is elárulhatja, hogy milyen bűnt gyónt meg, amire azokat a szavakat mondta válaszul. De ezt is mérlegelve, meg hogy a hallgatóság megfelelően kezeli-e azt, amit hallottak. Érdemes tehát diszkréten kezelni ezeket a dolgokat. De az állítható, hogy nem követ el bűnt arról beszél, amit neki a pap lelki tanácsul mondott.