Tisztelt lelki atya!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a férjem bántalmaz, érzelmileg és fizikailag is. Nem vagyunk egyházilag összeházasodva, mégis úgy érzem, hogy bűn lenne elválni. Ön mit tudna nekem tanácsolni?
Nagy kár, hogy a házasságukra nem kérték (még?) az Isten áldását. Akkor sokkal könnyebb volna hordozni, sokkal erőteljesebben tudna támaszkodni a természetfölötti forrásokra. Persze, az egyházi házasságokban is megvannak a nehézségek, küzdelmek. De mint ahogyan könnyebb hittel élni mint hit nélkül, így a házasság is könnyebben megélhető isteni áldással, mint anélkül. Ezzel, persze, nem azt mondom, hogy ezt a szeretethiányos kapcsolatot a házasságkötés szertartásával erősítsék meg, és akkor eltűnnek a nehézségek. Erről szó sincs. Ugyanakkor, ha mégis lehet erről beszélni, és a férje is hajlana rá, akkor ez alkalmat adhat arra, hogy egy atyával elkezdjenek mélyebben beszélgetni a házasságról. Ez is egy út, de nem biztos, hogy a legjobb. Egyszerűen nem tudok Önnek közeli ismeretség nélkül válaszolni. Ha közelebbről ismerném a házasságukat, lehet, hogy azt mondanám, tartson ki, kérje Isten segítségét, de lehet, hogy azt mondanám Önnek, meneküljön ebből a helyzetből. Ha vannak már gyermekek, akkor, persze erősebbek a kitartásra irányuló érvek. Mégis, mivel nincs érvényesen megkötött kötelékük, szabadabban dönthet a sorsáról, jövőjéről. Igaz, ha esetleg egyikük sincs megkeresztelve, akkor a házasságkötésüket az Egyház érvényesnek tartja. Látja, sok tényező van, amelyek ismerete szükséges ahhoz, hogy helyesen lehessen fölmérni a helyzetet és jó javaslatot lehessen adni.
Azt viszont tanácsolom, hogy nagyon mélyen imádkozza meg ezt a helyzetet. Szánjon rá sok időt! Legalább háromszor menjen el a templomba, mindhárom alkalommal kérjen bölcsességet. Imádkozzék bizalommal jó tanácsért. Eközben legyen nyitott mindenre. Arra is, hogy Isten azt tanácsolja, lépjen ki ebből a bántalmazó kapcsolatból, de arra is, hogy maradjon, tartson ki a férje mellett. Akár ezt, akár azt választja, ha Isten akarata szerint dönt, lesz rajta áldás, oly módon, ahogyan azt ma még nem látja, nem is sejti.
Persze, tanácsom még, hogy beszélje át ezt a fontos kérdést egy lelki atyával. Én is imádkozom Önért, a helyes döntésért.
Kedves Lelkiatya!
Nehéz és kényes kérdésben kérnék tanácsot. Házastársammal mindketten tudjuk, hogy az egyház csak a természetes családtervezést fogadja el, semmilyen más módját a gyermekáldás elleni védekezésnek. Működött is ez nálunk több mint 10 éven keresztül, önmegtartóztatás, időzítés, mindig biztosra mentünk, inkább kevesebbszer éltünk házaséletet, minthogy kockáztassunk nem tervezett gyermekkel, stb. De egyszer csak meglepett minket a 3. gyermek híre. Pedig mindent úgy csináltunk, mint az elmúlt években. Tudom, semmi sem száz százalékos, meg a a Jóisten így akarta, s el is fogadjuk azt, örülünk is neki, DE. Így 40 év felett már nem szeretnénk több gyermeket, s itt nem csupán a szülés fájdalmairól vagy a plusz fő eltartásáról van szó, hanem hogy a párom szenved egy kis problémától, mégpedig a beteges aggódástól. Ha a gyerekek betegek, akkor minimum halálos betegek, legalábbis az ő fejében. Most, a 3. gyermekünknél ez még jobban felerősödött, így ha szegény babuci sír, az valami betegséget mutat, ha nem sír, biztos már ereje sincs hozzá, mert beteg. Ha alszik, az a baj, ha nem alszik, az a baj, és még folytathatnám. Pszichológushoz is fordultunk, mert párom is belátja, hogy ez nem normális, de gyógyszeres kezelést ajánlottak, amit szeretnénk elkerülni, ő viszont mindig is ilyen volt, s nem fog megváltozni. Ez is csak egy kereszt, amit hordozunk, amivel együtt tudtunk eddig is élni, de csak egy bizonyos szintig. De ha még egy gyermekünk születne a jövőben, az már nagyon rossz irányba fordítaná a dolgokat. Mit tehetünk tehát, ha ezek után nem tudunk bízni a természetes családtervezésben, hiszen már egyszer "cserben hagyott bennünket"? Ne éljünk házas életet? Tudom, szép ideál a szűzi házasság, de a szentségre inkább más úton törekednénk. Mit tegyünk? Saját atyánk csak hümmögött a kérdésre, mert maga sem tudja, mit mondjon, hiszen tudja az egyház tanítását, de érzi, hogy a helyzet nem átlagos. Nem akarunk az üdvösségünkkel játszani, de nem akarunk lemondani a testi szerelemről sem, ehhez túl gyengék vagyunk. Az biztos, hogy a természetes családtervezés nem járható út, már nem bízunk benne. Nem akar az ember 5-10-15 év múlva megint így járni, habár még nem leszünk olyan idősek, mint a szentírási agg házaspárok, akik gyermekáldásban részesültek, de akkor is. Tanácstalanok vagyunk. Ha tud nekünk útmutatást adni, megköszönnénk.
Abban kicsit kiigazítom a szavait, hogy az Önök helyzete nem átlagos. Természetesen igaz, hogy nem átlagos, de senkié sem az. Ahogy elmondta, nem kis kereszt ez. Azonban nem látjuk előre az életünket. Az sohasem lineárisan kiszámítható. Ha két gyermeknél még elviselhető volt a terhek hordozása, és három gyermeknél már - az említett okok miatt - még nehezebb, egyáltalán nem biztos, hogy esetleg még egy gyermek megfoganása után a nehézségek újabb sokszorozódása következik be. Nagyon rejtélyes az emberi lény és a teste, a fiziológiája is. Nem kiszámítható. Nem akarom elriasztani a válasszal, nem bíztatni akarom a negyedik gyermek vállalására, csak azt próbálom ecsetelni, hogy mindig érdemes és nagyon nagyon fontos bízni az Úrban, mert sokkal gazdagabb meglepetéseket tartogat mint ahogy mi azt ki tudnánk számolni.
Azért néhány fontos pont. Azt semmiképp sem javaslom, hogy tartózkodjanak a testi kapcsolattól. Ez szerves része a házaséletnek, szerelmük, összetartozásuk fontos kifejezője és hordozója. A gyermekek is érzik, ha a szüleik harmonikus szeretetkapcsolatban vannak - illetve azt is, ha nincsenek! -, s ennek része a szexuális élet is. Ha már megtanulták a természetes családtervezés módját, én azt tanácsolom, hogy továbbra is bátran éljenek ezzel. Illetve jó tudni, hogy vannak egyre kifinomultabb módszerek, érdemes ezeknek is utána nézni. Több is van. Ha a gyóntatójuk lennék, akkor lehet, hogy azt mondanám, a fogamzást meggátló eszközöket is lehet használni. De ezt ide nem volna szabad kiírnom, mert ez nem általános elv, csak az Önök - mégiscsak különleges - helyzetére mondom. De a legfőbb tanácsom ez a teljes Istenre hagyatkozás. Ha mégis, mindezek ellenére kapnak újabb gyermeket, akkor ne féljenek a velejáróktól, azokra mind szükségük van, még adott esetben a vele járó keresztekre is.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit tanácsol, hogyan érezhetek rá és működhetek együtt leginkább Isten akaratával a világban?
A próféta szavával tudok válaszolni: "Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel." (Mik 6,8)
Kedves Lelkiatya!
Gyermeknevelés terén máshogy látunk érzünk dolgokat a férjemmel ,de egyre inkább úgy érzem mi van ,ha ő láthatja helyesen ,és én nem ,ezért is vagyok annyira stresszes,elkeseredett.
Azt mondta ma,hogy nem tudunk mit tenni ha a fiunk nem tanul,pontosabban annyit igen ,hogy mondjuk neki tanuljon,legyen ügyes ,de ha nem fogadja meg végső soron ő baja ,ő élete nem lehetünk mindig a sarkában, nem élhetünk helyette.
Ha elakarja rontani az életét elis fogja ,de lehet egyszer észbe kap.
Férjem szerint én hiába aggódok stresszelem magam mi fog változni, semmi csak én megyek rá testileg,lelkileg.
Kérdeztem de hogy tudod ,ezt így ,hogy ennyire nem hat rád?
Azt mondta rájött nem tud mit tenni ,ha fáj sem....elkell fogadnia ha jó,ha nem ez van....
Próbálok én is hasonló elvek mentén élni,és talán könnyebb lesz megélnem a kamaszkort.
Ön szerint jól látja a helyzetet a férjem?
Nagyon szépen köszönöm.
Azt hiszem, igen.
Kedves Lelkiatya!
Ha valakinél kialakul a pánikbetegség és vagy az alkoholizmus ( azt vallják ,már az is betegség) annak mi az oka??
Köszönöm!!
Igen, az alkoholizmus is betegség. Ennek is, a pánikbetegség kialakulásának is számtalan oka lehet, képtelenség volna egyetlen válaszban összeszedni. Ismereteim szerint a pánikbetegség bárkit elérhet, nem valami rossz életvitel következménye. Az alkoholizmus kialakulása esetén azonban sokkal nagyobb az egyén felelőssége. Mindegyik életsorsnál más és más módon. Azt hiszem, mindkettőről elmondható, hogy gyógyíthatatlan, de lehetséges teljesen tünetmentessé tenni. Tehát ezekkel a betegségekkel is lehet teljes értékű boldog életet élni.
Kedves Lelkiatya!
Miként építhető fel egy boldog házasság?Vagy milyen ismertető jegyei vannak .....
Köszönöm szépen!
Érdemes erről szóló könyveknek utánanézni, azokból sokat lehet tanulni. Az alapképlet az, hogy a házasságban a másikat akarjuk boldoggá tenni. Ez az egész életátadásra és annak hétköznapi apró tetteire egyaránt vonatkozik.
Kedves Lelkiatya!
Ha valakinek nem adatik meg természetes úton a gyermekáldás és él a lombikkal ,és idővel mégis sikerül.
Azaz létrejön egy kis élet ,az olyan ,hogy az is Isten ajándéka valamilyen szinten ?
Akarta legyen ?
Mint hogy ?rta egy válaszában,hogy van mikor bűn van ( katona megerőszakol nőt és élet lesz,ajándék de a rosszat nem veszi el ,nem semmisíti attól ,tehát élet lesz,de rossz következtében)
Köszönöm szépen ha válaszol!
Igen. Amikor létrejön a kis élet, az mindig Isten ajándéka, bármilyen körülmények között történt is a foganás.
Onismereti temaban kernem az atya tanacsat! milyen lelki irodalmat vagy pszihologiai konyvet ajanlana ?
Valaszat koszonom ! Szuntelen imaval ! Ferenc
Kedves Ferenc! Korábbi kurta válaszomat most ezekkel a könyvcímekkel egészítem ki. Ezeket tudom Önnek jó szívvel ajánlani:
John Powell: Miért félek attól, aki vagyok?
Otthonról hoztuk - Családi mintáink és a párkapcsolatok
Henri Nouwen: A sebzett gyógyító
Anselm Grün: Belső képeink gyógyító ereje
Anselm Grün: Találd meg a magad útját
Pál Ferenc: Tükör által világosan
Pál Ferenc: Szorongástól az önbecsülésig
Jordan Peterson: 12 szabály az élethez
Gyökössy Endre: Lélekápolás
Bagdy Emőke: Hogyan lehetnék boldogabb
Kedves Lelkiatya!
Volt egy álmom az ördöggel, pontosabban belém bújt. Egy családtagom meg is halt az álmomban. Azt szeretném kérdezni megnyitottam-e valamilyen kaput a gonosz irányába, azzal, hogy cranisacralis kezelésre járok, illetve voltam egy meridián diagnosztikán is?
Nem tudom, hogy ahol lelki blokkokat oldanak fel, az bűnnek számít-e?
Válaszát szívből köszönöm!
Szilvia
Hogy van-e kapcsolat a furcsa álma és az említett kezelések között, nem tudom. Könnyen lehetséges. Mindenesetre azt nagyon határozottan tudom Önnek tanácsolni, hogy sem egyik, sem másik kezelésre ne járjon, hagyja abba. Attól tartok, az orvosi megalapozás is erősen megkérdőjelezhető mindkét esetben, de még inkább a lelki szempontot szeretném a figyelmébe ajánlani. Amennyi időt tölt vagy a jövőben töltene ezzel, azt töltse a templomban, főként valamilyen szertartáson, az sokkal többet segít Önnek. Ha azt a pénzt, amit erre költené, a szegényeknek adja, sokkal értékesebb dolog az életében, mint ezeket a szervezeteket, személyeket gazdagítani.
Kedves lelekiatya ,egyházi jogrebdről kérdeznék mert még történt eset ,a egy gorogkatolikus lelkesz azt monta nekem hogy ki fognak lökni a templomból hívek ha én fogom énkelni a 8 hangot ,ezen agyalok egy éve hogyan tudnék megszabadúlni az egyházközégtől ,milyen egyházi kánjogi alapja van enek ?,arra gondoltam én hogy aláírást gyűjtök a hiveknél de saját magam ellen hogy lássam ki az aki ki akkor lökni a templomból ,vagy forduljak az egyházjogi bírósághoz ,mint csináljak hogy én kerüljek ki ebből ,a saját egyhazköségem van ellenem már 3 éve nem voltam a templomban más egyházköségben járok ,ott meg húznak be felé a templomban hogy énekelek, egem nem zavar hogy ki akarnak lökni de akkor ne várják el hogy fizessek egyház adót,szóval mijen jogi alapja van enek ?
Ez nem annyira jogi kérdés, mint inkább emberi bölcsességet kíván. Nem javaslom a harcot. Ha szívesen fogadják az énekét, énekeljen, ha nem, nincs mit tenni, csöndesen énekeljen. Vagy ha megteheti, hogy máshová megy, akkor nyugodtan mehet oda is. Ahhoz nagyon súlyos ok kellene, hogy valakit a magatartása miatt eltiltsanak a szentségtől. A templomból kizárni nem lehet egyházjogi úton, erre nincs törvény. De ismétlem, igazán nem érdemes harcolnia. Ha beleáll, még megosztást is okozhat, ami végképp nagyon nagy baj lenne. Azt tanácsolom, fogadja el ez a helyzetet csöndesen, alázattal, Krisztus szenvedéséhez kötődve. Ha pedig van megoldás, hogy máshová járjon, a békesség kedvéért nyugodtan megteheti ezt is.
Kedves Lelkiatya! Hálásan köszönöm válaszát múltkori levelemre, melyben arról írtam, hogy mennyire szeretem Jézust és nagyon szeretnék többet is tenni érte, csak nem merek. Akkor nem tudom, említettem-e, de akkor volt az, hogy szerettem volna önkéntes munkára jelentkezni, gondolkodtam ezen meg bármi mást tenni Jézus iránti szeretetem kifejezésére, csak nem volt bátorságom, féltem.
...
Nem akartam butaságot kérdezni, de annyira érdekel, hogy mi lehet ez az érdekes élmény, amit tapasztalni szoktam, még ha nem is mindig. Bár nem mindig tapasztalom, de mély nyomot hagy bennem, felejthetetlen számomra és már rágondolni is jó érzés. Bocsásson meg, kérem, a nagyon hosszú levelemért, de szerettem volna jól megmagyarázni amit kérdezek és inkább egy levélben fogalmaztam meg több kérdésem. Ha megtisztel válaszával, nagyon megköszönöm.
Ha nem haragszik, hosszú levelét ezúttal most nem közlöm. Csak a választ írom le arra, amit kérdésként föltett.
Már amennyire tudok válaszolni. Az imádság 9 szintjéről írt. Ezekben én sajnos, nem vagyok járatos. Amit mondhatok ennek kapcsán, hogy haladásunk közben nem érdemes vizsgálgatni, hogy vajon melyik szinten vagyunk. Azt hiszem, ez félrevezető volna. Azért is, mert miként írja, ezzel én is egyetértek, hogy valószínű, nem csak téglákként épülnek egymásra ezek az imatapasztalatok, egyik a másik után, hanem érkezhetnek más sorrendben is. Én mindegyik szintet isteni ajándéknak tartom. Mert ha szavakkal imádkozik is az ember, vagy végzi a zsolozsmát, a zsoltározást, akkor is Isten ajándéka az, ami akkor a lélekben történik. Ez tehát az én egyszerű tanácsom, hogy ne akarja elemezni, értékelni, hogy melyik fokozatokat élte már át, s melyeket még nem. Törekedjék minél többet, minél mélyebben az Úrral lenni! Ez elég. Írtam már Önnek, hogy úgy sejtem, valóban nagyon szép és értékes lelki ajándékokat kapott az Úrtól. Erre válasz nem is lehet nagyon más, mint a minél teljesebb odaadás. Például nagyon jó dolog a gyalogolás a templomba, az önkéntes munka, bármilyen más áldozathozatal, legyen az kisebb vagy nagyobb.
Ami a lélek sötét éjszakáját illeti, én azt mondom, azt felejtse el. Amíg az ember bizonytalankodik, hogy ez vajon az-e, addig az nem az. Amikor az ember ideér, akkor ez egyáltalán nem válik számára kétségessé, akkor nem kérdez meg mást, hogy ez most vajon az-e. Ebből fakadóan azt mondhatom, ez nem az, de ne is gondoljon rá. Ha Isten méltónak találja majd egyszer, akkor megadhatja, de jobban jár, ha inkább elkerüli.
Talán Önnek mondtam már, lehet, másnak, de nagyon hangsúlyozom, hogy állandó, személyes lelkivezetőre van szüksége. Az általam leírt tanácsok nagyon általánosak, lehet, hogy nem is helyénvalóak, vagy Önnek nem arra van szüksége, amit én a távolból mondani tudok. Igen, Ön sokat kapott az Úrtól, s minden bizonnyal azért, mert sokat is vár Öntől (Lk 12,48). Ez nagyon boldogító út. Viszont nem kis alázat és belátás kell ahhoz, hogy az ember önként alávesse magát a lelkivezetőnek. Segíteni fog Önnek ebben is az Úr.
Kedves Lelkiatya!
Sokszor hallani ,olvasom viseljük keresztünket.
Vagy ,hogy mindenkinek megvan a maga keresztje.
Ezt mire értik?
Hogy értsem ?
Köszönöm szépen!!
A mondás Krisztusra vezethető vissza, aki azt mondta: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem." (Mt 16,24; Mk 8,34; Lk 9,23) Pedig ekkor még nem feszítették keresztre, de persze, tudta előre, hogy milyen halállal fog meghalni. A kereszt a szenvedés jelképe. Elsősorban Krisztus szenvedésének a képe. Mivel azonban Krisztus éppen a kereszt által váltott meg, ezért az a föltámadás és Krisztus győzelmének is a képe. Amikor keresztet vetünk (mi, görögkatolikusok igen gyakran), akkor ez egyfajta hitvallás is. Megvalljuk Krisztus győzelmét, de azt is beleértve, hogy ő szenvedésével váltott meg minket. Krisztusnak köszönhetően tehát a szenvedés egész más értelmet nyert. Krisztus arra buzdít minket, hogy ne féljünk a szenvedéstől, hanem ismerjük föl, hogy abban már a győzelem is el van rejtve. De nem úszhatjuk meg, nem kerülhetjük el. Ezért ne menekülni akarjunk a szenvedések elől, hanem fogadjuk el azokat, mint Krisztus is a keresztet, öleljük magunkhoz szenvedéseinket. A fent idézett mondatával azt is előre jelezte, hogy az ő követése, vagyis a keresztény élet küzdelmekkel jár, önmegtagadással, lemondásokkal. Mindenkinek van tehát szenvedése, amelyet úgy kell hordoznunk, hogy az Krisztushoz kössön minket. Ő értünk szenvedett, mi se féljünk vele együtt szenvedni!
Kedves Lelkiatya!
Írtam már Önnek a kamasz fiúnkról korábban,hogy nem érdekli a tanulás,pontosabban minden más érdekelné.
A héten kapott egyes jegyeket,ma nagyon szeretett volna elmenni a barátnőjével találkozni egy kicsit ,és a legjobb barátjával ,haverral lenni ,de elősször összevesztünk csak,mert én semmiképpen nem akartam engedni így,ő meg azzal érvelt ettől nem fog jobban tanulni,kijavítja nyugodjak meg.
Utána már eljutottunk odáig,hogy azt írta messengeren, hogy gyűlöl, nagyon rossz anyuka vagyok ,mindig csak a suli ,a jegy,ő nem számít!!!Nem szeretem érzi ,csak ,a jegy legyen jobb .
Írtam neki azért ez túlzás, de mit mondhatnék ne tanulj?
Csak ne egyes,kettes akarjon lenni.Hogy hagyjam már békén a jegyekkel sulival.Vele foglalkozzak ,ő hogy van mire vágyik....Rúgott 2 gólt miatta nyert a csapat az nem lényeg ,a suli jegy igen!!!
Azért messengeren írtunk mert ő meccsről jött haza busszal ,és útközben írogatott.
Mire hazaért már annyira fájtak a szavai,hogy azt mondtam na ezek után pláne nem mész.
Később odajött hozzám bocsánatot kérni.
Hogy dühös volt és nem úgy érti,csak mondja mondja.
Kihozom ezt belőle, de tényleg szeret.De szerinte rosszul mutatom ki,hogy én is szeretem őt!!
Furcsa dolog történt ezután.
Kérlelt engedjem már el és bocsássak már meg neki,mert ő bocsánatot kér,én meg kitartok haragomban, azt mondta ez így nem tetszhet Istennek sem ,ő azt akarná bocsássak meg neki, én meg sértődötten ,makacsul nem mehetsz nem ,nem felejtem el amit mondtál én nem fogok megbocsájtani egy darabig fix....
De utána arra gondoltam mikor kiment mire megyek a haragommal megsértettségemmel....
Nagyon fáj amit mondott írt,de akkor is a kisfiam.Szeretem.
Jézust is megbántották mégis megbocsátott ellenségeinek.
A rosszat legyőzte a jó a szeretet.....
Kihívott a konyhába beszélgetni ,hogy kössünk kompromisszumot, felveszi videóra mit mond ,mit tesz,ha a rossz ellenére megbocsájtok és elengedem.
Hogy holnap minden házi munkát megcsinál amire kérem,megcsináljuk a házit leellenőrizhetem ,jegyeket jövő héten kijavítja amint lesz rá esélye,ha ezeket nem tartja be legközelebb hétvégén sehova nem mehet....
A vége az lett a történetnek ,hogy elengedtem.
Apukája úton volt haza vele is megbeszélte.
Amikor elment adott egy puszit és megölelt.
Annyira nehezen élem meg ezt a kamaszkort iskolai időszakot.
Ön szerint jól jártunk el??
Sajnos mi van ha úgy jön le megint ,na anya mondott valamit ,de mégis elértem ,hogy elengedjen....
De nehéz gyermeket nevelni jól nevelni,tudom Isten segíteni is tud,erőt ad ,de viccesen megszoktam már jegyezni,hogy ha a jó Isten egyszerre megmutatta volna a szülés után na ez vár rád,ha 15 éves lesz,hát ott sírtam volna el lehet magam....
Apukája szerint fogni kell ,de mindentől nem tilthatjuk el annál erősebb ellenállásba torkollhat van,helyzet mikor jobb engedni....
Hogy legyek jó anyukája?
Köszönöm szépen atyám..
A kamaszok magatartásáról, annak néhány alapvető okáról írtam nemrégiben. Akkor kihagytam egy fontos jellemzőt, amelyet most e levele kapcsán szóba tudok hozni. Gyakran tapasztalható náluk az érzelmi hullámzás. Minthogy átmeneti állapotról van szó, sokszor ők maguk sincsenek tisztában saját magukkal, saját érzéseikkel. (Egyébként ez okozza bizonyos esetekben a nemi identitásban való elbizonytalanodást is ebben a korban, amelyet mint egy sárkány meglovagol az erőszakos gender ideológia. Holott legtöbb esetben átmeneti élethelyzetről van szó, amelyet fatális tévedés volna nemváltással kezelni!) Egyik pillanatban szúrós, mint a sündisznó, másik pillanatban apja vagy anyaja nyakán csüngene, mint pici korában. Ha erre föl vagyunk készülve, akkor könnyebben tudjuk kezelni. Egyszer belénk szúr, utána meg át akar ölelni, s bizony, nekünk, a másik oldalról nem olyan könnyű ez a gyors váltás. Ez történhetett az Ön által leírt esetben is.
Meglátásaim. Egyrészt nem szerencsés, ha a gyermekünkkel sms-ben vagy más hasonló rövid üzenetekben érintkezünk. Sajnos, nagyon megszoktuk már, nehéz volna ezt félretenni, de aki még nem vezette be, azt óva intem ettől. Sok fölösleges torzulást kerülhetünk el, ha ragaszkodunk gyermekünkkel való személyes kapcsolattartáshoz. Persze, nem a napi teendőkről beszélek, hanem a komoly beszélgetésekről: szeretlek vagy nem szeretlek, elengedlek vagy nem, eltiltalak valamitől vagy nem, s hasonlók. Ezeket lehetőleg mindig szóban beszéljük meg a gyermekünkkel. Amíg nem találkozunk, addig nincs váltás, változás. A leírt esetnek nagyon egyszerű lett volna a kezelése. (Persze, jól tudom, hogy mennyivel könnyebb a távolból tanácsokat adni, mint ott helyben a magatartásunkat kézben tartani.) Nagyon szép érzelmi közeledés indult meg. Ez az, amit azonnal jól kell fogadni. A szurkáló megjegyzést sem szabad igazán komolyan venni. Bántani akar - ebben áll a lázadása - de nem gondolja komolyan. Ha viszont kifejezi az érzelmi kötődést, akkor ezt ugyanolyan érzelmi nyitottsággal kell fogadni. Ez viszont nem befolyásolja a következetes magatartást. Ha akkor Ön azt mondja: "De jó, hogy most egészen másként tudunk beszélgetni, mennyivel jobb ez így. Én is szeretlek téged." Még bocsánatot is kérhet, ha élesen, bántóan szólt, vagy üzent. Viszont ez nem változtatja meg a döntést. Ha megvolt a tiltás, szeretjük egymást, de kötjük magunkat a kimondott szóhoz. Ez neki is értésére adja, hogy a szeretet kifejezése nem zsarolási technika. Megtanulja azt is, hogy az adott szóhoz igazodni kell, s még inkább, hogy a tiltás az nem a szeretetlenség kifejezése. Hisz nagy szeretettel is lehet tiltani. Ilyenkor van mód alaposabban is elmagyarázni, hogy mi miért van, mi minek a következménye, stb.
Türelem, higgadtság, nagy-nagy szeretet és rendíthetetlen következetesség. Ezeket tudom tanácsolni.
Tisztelt Lelkiatya! Most nem kérdéssel fordulok Önhöz, hanem szeretnék hálát és köszönetet adni a papunkért, ...atyáért. Hittant tart a lányomnak. Első hittan óra után úgy jött haza hogy a papbácsi megérintette őt a lelkét, és árad belőle a szeretet, és még nem tudja szavakkal kifejezni. Azóta minden este imádkozunk közösen ...atyaért. A kislányom most már komolyabban érdeklődik a hite iránt. Ezáltal én is újra visszatértem Istenhez. Bár az atya engem személyesen még sajnos nem ismer, de már így is nagy dolgot tett velük. Nagyon köszönjük, hogy van nekünk, és imádkozunk érte és a családjáért is ! Tisztelettel: egy nagycsoportos kislány anyukája
Köszönjük szépen ezt a kedves jelzést. Itt ugyan kihagytam az atya nevét, de eljuttatam a püspökéhez, aki minden bizonnyal továbbítja neki ezeket az elismerő szavakat. Köszönjük imáikat.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit jelent az alszerpap ők nem is nosulhetnek?
Az egyházi rendnek három fokozata van: diakónus, pap, püspök. A kisebb rendeknek is vannak fokozatai: felolvasó és alszerpap. Kisebb rendek esetén van lehetőség a rend fölvétele után is a házasságkötésre. Csak a papi rend esetében nem lehetséges, tehát ha valakit diakónussá szenteltek, utána már nem részesülhet a házasság szentségében.
