Nem. Nincs arról rögzített előírás, csak szóbeli megállapítás, hogy amennyiben római katolikus férfi rítusváltással görögkatolikussá lesz, majd később a papságra jelentkezik, akkor az illető tartsa meg a cölibátust. Ez az óvintézkedés azt a célt szolgálja, hogy ne történjék rítusváltás a családos papság lehetősége miatt. Továbbá a rítusváltás semmilyen értelemben nem jelent újraszentelést. A családos ember pedig egyébként sem jelentkezhet a szemináriumba. Tehát a rítusváltás előtt házasságot kötött római katolikus pap nem fogadható be papi szolgálatra a görögkatolikus egyházba.

Az egészen bizonyos, hogy az Úr Jézus nem tekint Önre haraggal, amiért így alakult az elhatározása. Mint korábban is írtam, az sem teljesen biztos, hogy ez helyes elhatározás volt. S ha így van, jobb is, hogy abbahagyta. Ne higgyen annak a félrevezető, gonosz gondolatnak, hogy félnie kell Istentől, hogy ne imádkozhatna hozzá! Ez teljesen téves. Hagyja a csudába azt a Dániel böjtöt. Most egyébként sem a böjtnek van itt az ideje. Készüljön inkább a nagyböjtre, azon keresztül a föltámadás ünnepére. Menjen el minél előbb szentmisére, hogy ott megáldozhasson. És boldog szívvel adjon hálát azért, hogy az Úr Jézus ennyire szereti Önt, hogy arra vágyik, hogy az Eucharisztiában egyesülhessenek. Ez pedig majd erőt ad Önnek arra is, hogy jobban átgondolja, hogyan, mivel mutathatja meg viszontszeretetét neki.

Azt is írtam, hogy mindnyájan bűnben élünk. Krisztus azért jött el, hogy megszabadítson minket a bűneinktől. Ehhöz kétségtelenül bűnbánatra van szükség, anélkül nem részesülünk bocsánatban. De ennek nem egyetlen módja a bűnbánat szentsége, hiszen annak számtalan más útja is van. A gyónás a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb, leghatékonyabb mód, ez igaz. Ezért ezzel mindenképpen élnünk kell, ahogy csak lehet, ahányszor csak lehet, amikor arra szükség van. De jól néznénk ki, ha minden keresztény csak ezt használná bűnbánata kifejezésére. Aki havonta vagy akár hetente gyónik, megelégednék azzal, hogy havonta vagy hetente egyszer tartana bűnbánatot. Isten látja lelkünket, törekvéseinket, ismeri gyöngeségeinket. Nyilván azt is látja, hogy mit tudok megtenni azért, hogy elnyerhessem a bocsánatát, s ezzel mennyire élek, ezt mennyire veszem komolyan. Ezért azt tanácsolom Önnek, hogy bízzon Isten szeretetében - ez az első -, tartson rendszeresen bűnbánatot (hisz nyilván nem ez az egyetlen, és talán nem is a legnagyobb bűne, hogy rendezetlen házasságban él), s amennyire lehet, próbálja az életállapotát is Isten akarata szerint igazítani. Hacsak teheti, formálja át az életét, szüntesse meg az áldatlan állapotot, de ha ezt nem teheti, ha például gyermekei is vannak az új kapcsolatban, akkor is éljen bűnbánat áldott ajándékával és élvezze Isten végtelen és irgalmas szeretetét. A félelmét bizakodás váltsa fel!

Továbbítottam a kérését a szegedi atyáknak. Talán tudnak segíteni.

Igen. A Szentháromság templom, Késmárk u. 7/c.

Kedves Miklós! Az Ön leírásában keveredik a régi és az új, a keleti és a nyugati. Arról seholsem hallottam, hogy a római katolikusoknál szokás lett volna a hétfő-szerda-péntek böjti napok megtartása. De ez keleten sincs előírva, régen sem volt, inkább csak egyéni buzgóság eredménye. A szerzeteseknél ismert ennek a három napnak böjti megkülönböztetése. A hívek is követhetik ezt, de nem előírás. A római katolikusoknál ismertek azok a kivételek, amikor fölmentettnek érezheti magát valaki, idős kor, kemény munka, üzemi étkezés, utazás és egyebek miatt. Kelet ezt nem ismeri, nem használ ilyen kitételeket, kivételeket. Másként közelíti meg a kérdést. Mindenkit bíztat a minél odaadóbb böjtre, de az kinél-kinél személyre szabott. Jó az, ha az idősek is tudnak böjtölni, amennyire tudnak. Szintén a nehéz munkát végzők. Persze, kell az energia bevitel, tehát azt is figyelembe kell venni, de azért szabad nekik is böjtölni. Vagy az utazásnál sem biztos, hogy indokolt a böjt félretevése. Hogy milyen étkektől való megtartóztatással böjtöljünk, keleten ez is többféle lehet. Az egész apró lemondásoktól a teljes koplalásig. Ki-ki maga válassza meg, s kérjen rá áldást a lelkiatyjától. Ami nálunk, Magyarországon a görögkatolikusoknál előírás: az évközi időben a pénteki hústilalom, böjti időszakokban pedig a szerda és pénteki hústilalom. Nagyböjt első hetében pedig hétfőn is böjt van, mégpedig akkor szigorú böjt. Mézet mindig lehet fogyaszatani, még akár a két legszigorúbb böjti napon, nagyböjt első napján, tiszta hétfőn és nagypénteken is. Érdemes komolyan venni a böjtöt, nagyon sok áldásos gyümölcse van.

Szó sincs róla. Remélem, ezt nem mondta Önnek senkisem. Az Egyház éppen arra törekszik, az egyházi vezetők azon dolgoznak, hogy aki ilyen élethelyzetbe került - függetlenül attól, hogy ebben ő mennyire hibás -, az is az Egyház közösségének része és részese lehessen. Hogy miért nem részesülhet a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében, ez talán nyilvánvaló: a házastársi kapcsolata nem megáldott, ezért, ha gyónni is akarna, azért nem feloldozható, mert folyamatosan bűnben él. Ha pedig nem feloldozható, akkor Euchatisztiában sem részesülhet. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy bűnösebb volna, mint más keresztény, hanem az életállapota nem teszi lehetővé a szentségi életet. Az egyháznak sok más elemében ő is részesülhet, közös imák, közösségi élet, szentelmények, stb. Tehát az újraházasodottak egyáltalán ne érezzék magukat az egyházból kizárt személyeknek. Azt még hozzá kell tennem, hogy senki sem érezheti úgy, hogy bármihöz joga volna. Minden ajándék, ingyenes ajándék. Mindent hálás szívvel kell fogadnunk, mérlegelés, méricskélés nélkül. Tudniillik, hogy kinek mit lehet, mit nem. Az nem vezetne sehova. Bűnbánattal és hálás szívvel kell élnünk az egyházban, tudva, hogy nem vagyunk egyformák. Ugyanakkor tudva, hogy Isten mindnyájunkat egyenként is úgy szeret, ahogy arra nekünk szükségünk van, azt és annyit és úgy ad nekünk, ahogyan azt ő a legjobbnak látja annak érdekében, hogy eljuttasson minket örök országába. Ezzel kell élnünk, ebből élünk.

Hűha! Valóban nem könnyű döntés! Ne kapkodja el, fontolja meg, imádkozza meg ezt a döntést, de ebben valóban befelé figyeljen, Isten útmutatására, ne csak az emberi logikát használja a megfontolásban! Nem tudok egyértelmű tanácsot adni. Egyik és másik mellett is lehetnek érvek. Ha jól értem, jóindulat és jó szándék által vezettetve választotta a mostani, segítő szakmát. Ám vélhetően mégsem ez az Ön útja, mivel nem érzi jól magát benne. De arra ügyelni kell, hogy ne a kezdeti nehézségek, csalódások vezessék a döntésben. Lehet jó döntés az is, hogy az első fokozatig végig csinálja azt, amibe belekezdett, s nem mindjárt az elején dobja be a törölközőt, s majd utána vált, ha még mindig akar. Ám az sem kizárt, hogy a belső világa azonnal jelzett, hogy nem elég a jószándékú logika mentén dönteni, kell a belső fölismerést is figyelembevenni. Nem gondolom, hogy a gazdasági terület, a turisztika színesebb, kalandosabb volna, mint a szociális, segytő szakma. Van, aki épp ellenkezőleg látja. Hallatlan sok érdekes és izgalmas feladatot lehet találni ezen a téren is, de csak akkor, ha azt valóban sajátjának érzi az ember. Úgyhogy nem kizárt, hogy jogos ez az érzékelés, a belső világa határozottan jelez, hogy máshová, más irányba kell lépnie. Attól ne féljen, hogy ez hálátlan, szeretetlen lépés volna. Önnek saját magát kell megtalálnia, nem pedig egy külső logikát kell követnie. Gazdasági szakemberként is tudhat nagyon sokaknak segíteni, csak másként. Ez az, amit viszont erősen hangsúlyozok, hogy a mások szolgálatának fontosságát soha ne tévessze szem elől. Ne azért menjen más szakmára, mert ott többet keres, jobban érvényesülhet, kényelmesebben élhet. Ezek soha nem előre mutató szempontok, ezek mindig tévesek. A feladatunk a szolgálat. De ezt nagyon sokféleképpen lehet megélni. Önnek a sajátját kell megtalálnia. Hogy az adottságai, az irányultságai alapján rájöjjön, mire hívja Önt az Úr, mi az, amire teremtette. Ezt kell keresnie, s akkor megtalálja a hozzá vezető kisebb lépéseket is.

Az első kérdésére én azt válaszolom, hogy ha már hitvalló, hitterjesztő tartalmakat tesz föl, azt miért nem teszi közkinccsé, miért nem osztja meg mindenkivel, aki csak láthatja? Persze, ezzel kiteszi magát a rosszindulatú hozzászólásoknak is, dehát mit számít az? Ha csak egyetlen embert is közelebb visz Istenhöz, akkor már megérte minden seb, amit közben szerzett. Én így látom. Ha csak a barátaival, sőt, azok közül is csak a közvetlenebbekkel osztja meg ezeket a tartalmakat, akkor valóban úgy tűnik, az üzenetek azt rejtik: nézzétek, milyen is vagyok én. Holott - azt nagyon jól érzékeli - hogy ilyenkor nyilván a szebb, jobb oldalát mutatja az ember, s a küzdelmeit, bukásait nem teszi az ablakba. Szerintem előre felé érdemes menekülni, és azzal olthatja kis a magamutogatás kísértését, ha válogatás nélkül mindenki elé tárja a mondanivalóját, vállalva vele az érkező bántásokat is. De óvatosan írom azért ezt is, mert jól érzékeli, hogy ezekkel a széles körű üzenetekkel valóban növelheti magában a hiúságot. A sivatagi atyák erre azt mondanák, inkább menekülj, s hagyj föl az ilyen tevékenységgel, semhogy kitedd magad ennek a kísértésnek. Nem tudom, tehát, hogy valóban jó tanácsot adok-e Önnek ezzel. Könnyen lehet, hogy egy nálam mélyebb lelkiéletet élő atya azt tanácsolná, hogy jobb a kísértéseket kerülni bármi áron is. Én a mai világot szemlélve azt látom, a világháló jó lehetőséget ad arra, hogy értékes tartalmakat osszunk meg. Aki képes arra, hogy ilyeneket készítsen, az csak tegye is meg, ezzel is segítsük egymást.

Igen, kifejezetten azt javaslom, hogy hagyjon föl az önigazolással, a replikázással. Még akkor is, ha teljesen bizonyos abban, hogy Önnek van igaza. Ugyanis szócsatával nem lehet igazságot tenni. Nem könnyű lecke, de nagyon sokra vezet, ha elfogadja a kritikát, sőt, bocsánatot is kér a férjétől, ha valami nem úgy alakult, mint ahogy ő szerette volna. Ez nem önmegalázás, hanem az az alázat, amely fölemel. Még azt is mondhatnánk, hogy a másik fölé emel, de ebben már benne rejlene a másik elítélése, amit viszont érdemes inkább kerülni. Aki ezt meg tudja tenni, nagy alázatra tesz szert. S elképzelhető, hogy ezzel az alázatos magatartásával tudja megnyerni a férjét. Ha nem is az igazság kiderítésében, de a szeretetkapcsolatuk erősítésében.

Azt javaslom, függetlenítse az Eucharisztia vételét a lelki harcokban vívott küzdelmeinek sikerétől. Ne csak akkor áldozzék, amikor minden rendben van, hanem tépett lelkülettel és menjen az Úrhoz, irgalomért esedezve fejezze ki iránta való szeretetét, vágyát. Hozzáteszem, hogy nem biztos, hogy a kapcsolatteremtési nehézségeivel hozható összefüggésbe ez az emberi gyöngesége. Vagy lehet, hogy ifen, de akkor is sokkal közvetettebb, áttételes módon. Talán tudja, például, hogy a házasságban élők között is van, aki küszködik az önkielégítés bűnével. Nem is igen illik összakapcsolni a kettőt. Ugyanis a párkapcsolatban a másik nem arra való, hogy az ember a szexuális vágyait kielégítse. Ráadásul, ha végre kialakul egy jó viszony, abból még nagyon sokára, majd csak a házasságkötés után formálódhat egészséges, tiszta szexuális kapcsolat. Az udvarlás idején ennek még nincs helye. Szóval nem szentségtörés az ilyen bűn állapotában áldozni. S ahogy az elején mondtam, a Szentség vétele ne a bűnös állapotától függjön, ez érvényes a szentgyónásra is. Javaslom, hogy gyónjék rendszeresen - még akár lehet hetente is, amíg ez a kísértés ilyen erős - de ne akarjon mindjárt szaladni gyónni, amikor elbukott. Nyilván nem jó hosszú ideig tartogatni sem, de a legjobb a rendszeres gyónás. Hiszen más bűnei is vannak, amelyet nem szégyell annyira, de nem biztos, hogy attól még azok kisebb súlyúak lennének. Gyónjon, áldozzon rendszeresen, akkor tud jól élni Isten kegyelmével.

Kedves Marika! Erre vonatkozóan nincsen semmilyen szabályozás. Az én véleményem az, hogy templomainkban a karácsonyi ünnepkör lezárultával, december 31-ével már nincsen helye semmilyen karácsonyi utalásnak. Ilyenkor bevesszük a karácsonyi ikont is, végképp elmaradnak a karácsonyra utaló liturgikus szövegek. Illetve érdekes módon átalakulnak, és a vízkereszti szövegekben sok utalást találunk a karácsonyra. Pl.: "Fényes volt az előbbi ünnep, de fényesebb a közeledő..." Tehát azért van kapcsolat a karácsony és vízkereszt között, de a karácsonyi díszeknek már ekkor nincs helyük. Az egy érdekes szokás, bár erről sincsen semmilyen előírás, hogy a karácsonyi ünnepkörben (elő- és utóünnepen) a kerubéneket az egyik szláv karácsonyi énekünk dallamára szoktuk énekelni, és ez több helyen kitart egészen vízkereszt ünnepzárásáig.

Ne is hagyja! Legyen erős és határozott! Inkább szánja az ilyen embert, mint mérges legyen rá. Persze, jobb kerülni és a saját álláspontját (erkölcsi és egyéb értelemben) bátran képviselni. De nem annyira szavakkal - az könnyű lenne -, sokkal inkább a tetteivel, a magatartásával. Az a tudat adjon erőt, hogy ezzel más munkatársait is megerősítheti.

Igen, több évtizede működik ortodox közösség Debrecenben. Saját templomuk is van. Most közösségi házat is szeretnének építeni, amelynek a javára jótékonysági hangversenyt szerveznek február 1-jén, a Szent Anna római katolikus székesegyházban. A templomról és a közösségükről ezen az oldallon lehet többet megtudni: http://debrecen.orthodoxia.org/

Amennyire visszaemlékszem, több alkalommal is meg volt hirdetve ez az állás. Tehát keresik az arra alkalmas személyt. Ugyanakkor, szerintem nem rossz az, ha több kántor is van, hiszen ilyen nagy parókián igen jelentős mértékben igénybe van véve az énekeket vezető személy a különböző szertartásokon, főként, ha számbavesszük a templomon kívüli szolgálatokat is. Szerintem az lesz az előrevivő fejlemény, ha lesz megfelelő jelentkező. Akár ezen a fórumon is lehet továbbadni ennek a hírét. Köszönjük észrevételét.