Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg húsz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy Mária valóban társmegváltója-e Jézusnak, mint ahogy halottam egy vita során? Ha igen, akkor ez alatt mit kell érteni? Mert ez engem igen összezavart, nagyon szeretem a Szűz Anyát, de csak Jézust tekintettem egyedüli Megváltónak. Válaszát, segítségét előre is köszönöm
Természetesen Jézus az egyedüli megváltó. "Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Apcsel 4,12). A keleti teológia, noha ott is igen erős az Istenszülő tisztelete, de sohasem használta ezt a kifejezést. A latin teológusok közül használták egy ideig, de ma már nem nagyon elterjedt ennek a fogalomnak az említése. Lehet jól is érteni, hiszen Máriának része volt az üdvösségünkben, a megváltásunkban. Ő volt Isten kiválasztott eszköze, akin keresztül megvalósult a megtestesülés, azaz Isten és ember egyesülése. Ez az üdvösségünk, hogy ennek lehetőségét megkaptuk. De tény, hogy kicsit erős őt társmegváltónak nevezni, mintha ketten vitték volna végbe az üdvösség művét. Ugyanis azt hárman vitték vége: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Vagy pontosabb így fogalmazni, hogy az Atya vitte végbe a Fiú által a Szentlélekben. Ebben a "szereposztásban" Márianak nem jut hely. Hallottam olyan nézetet is, amely a társmegváltói szerepből fakadóan Máriát föl akarta emelni a Szentháromság személyei közé. Ez már valóságos eretnekség. Mintha szentnégységet kellene mondanunk. Helyes ezt kétséggel fogadnunk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Most a nagyböjtben szeretném az imádságaimban az imaórát is bevenni. Ezzel kapcsolatos a kérdésem: a papi imákat mondhatom-e, vagy azokat inkább hagyjam ki? Válaszát várva, áldott böjtöt kívánok! Marika
Kedves Marika! A papnak jelzett imákat is lehet mondani az imaórákon. Ez alól csak a kezdőáldás (Áldott a mi Istenünk...), a Miatyánk utáni fennhang (Mert tied az ország...), a Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket..." kezdetű áldás és az elbocsátó ima: "Krisztus, igaz Istenünk..." Ezek rövid fennhangok csupán, amelyek a papnak vannak fenntartva. VAn még egy ima, amely ősi hagyomány szerint szintén a pap mondhatja csak. Ez az 1. imaóra záró imája: "Krisztus, igaz világosság..." De ez mind csak nyilvános végzés esetén kerülendő. Ilyen lehet, ha családban többen is imádkozzák. De ha egyedül imádkozik, akkor mindent mondhat.
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném a tanácsát kérni: párommal szeretnénk összeházasodni, azonban a családom nagyon helyteleníti a döntésünket és elhamarkodottnak tartják, szerintük a vőlegényem befolyásol engem és elrontja az életemet a házassággal. Vőlegényemmel 27 évesek vagyunk mindketten, tíz éve ismerjük egymást, kilenc éve vagyunk közeli barátok és egy éve alkotunk egy párt. December végén történt a lánykérés és őszre tervezzük a templomi és polgári esküvőt, azonban az én családom részéről nagy az ellenszenv, ami megnehezíti számomra a lelki felkészülést a házasságra. (Párom családja nagyon örült azonban a bejelentésünknek és támogatnak minket.) Nagyszüleim házassága nagyon rossz, az én szüleim még gyerekkoromban elváltak és állandó gyűlölködés megy a szüleim családjai között. A szüleim egyáltalán nem beszélnek és nem találkoznak évek óta. Édesanyám múlt év októbere óta helyteleníti a kapcsolatomat a párommal, ami lelkileg nagyon megviselt. Múlt év szeptemberében elveszítettem egy számomra nagyon fontos személyt és ehhez hozzájárult még édesanyám elutasító magatartása is a párommal, akit igyekezett tőlem távol tartani (édesanyámmal éltem ez év februárig, jelenleg külföldre költöztem munkahelyi kiküldetés miatt). Mindezek hatására nagyon rosszul voltam testileg és lelkileg, többször is foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, így szakember segítségét, aki valamennyire segített, elindított a gyász útján és rámutatott, hogy édesanyám elutasító viselkedése inkább abban gyökerezik, hogy fél, hogy elveszít engem, így nem akar elengedni, emellett az ő rossz tapasztalatait még mindig nem dolgozta fel teljes mértékben. Édesanyám szerint én még nem vagyok érzelmileg elég erős egy ilyen mértékű elköteleződésre és feladom az életemet, hogy kiéljem a párom vágyait, akaratát. (Van egy bátyám is, aki osztja édesanyám véleményét és azt mondják, hogy én még gyerek vagyok a házassághoz és előbb tanulnom kell, illetve karriert építeni. Az októberi konfliktus forrását is az okozta, hogy voltak önállósodási kísérleteim is és valószínűleg ezt "nem jól" csináltam, ezt pedig a családom úgy fogta fel, hogy megváltozott a személyiségem a párom miatt, aki befolyásol és "telebeszéli a fejem". Hozzá kell tennem még, hogy a barátságunk kilenc éve alatt nagyon is kedvelték a páromat.) Édesapámmal sajnos eléggé felületes a kapcsolatunk, mivel a válás miatt nem éltem vele együtt, kevésbé ismerem őt, nem volt meghatározó befolyása az életemre, illetve tudat alatt büntettem őt, édesanyám sérelmeit vetítettem ki rá (erre is a szakember sikerült ráébredni). Édesapám a bejelentésnél és a lánykérésnél nem volt ennyire elutasító, ő támogatja a kapcsolatunkat, azonban szintén elhamarkodottnak véli a házasságot. Szerinte legalább egy évig együtt kellene élnünk, hogy biztosan eldönthessük, életünk végéig együtt akarunk-e maradni. Vőlegényem azt szeretné, ha ez a saját döntésem lenne, így igyekszik nem befolyásolni és azt mondja, bármikor meggondolhatom magam a házassággal kapcsolatban (napoljuk el..stb). A családom elutasító magatartását is elviseli és ő nem tanúsít ellenszenvet irántuk, nem beszél róluk rosszindulattal. Amiben a tanácsát szeretném kérni, hogy mégis hogyan készüljek fel én lelkileg a házasságra, külön, hogyan legyek méltó párja a vőlegényemnek, akire ő is támaszkodhat és megbízhat? Ő mélyen hívő és minden tekintetben, társadalmilag, érzelmileg is készen áll arra, hogy házasodjon. Engem viszont nagyon megvisel a családom támogatásának a hiánya és hogy nem beszélhetek velük erről. Szeretnék velük is beszélgetni a házasságról, főképp édesanyámmal, kikérni a tanácsát, már csak olyan praktikus dolgokban is, hogy szeretném elhívni menyasszonyi ruhát nézni. Szeretnék örülni a jegyességnek is, most azonban, ha hazautazom vagy találkozok édesanyámmal, bátyámmal vagy a nagyszüleimmel le kell vennem a jegygyűrűmet is, hogy nehogy bántsam őket vagy kiprovokáljam ezzel a sérelmeiket felém. Közben pedig látom, hogy a vőlegényemnek mennyire fáj, hogy alakoskodnom kell és leveszem a gyűrűmet. Vagy kénytelen vagyok hazudni, hogy édesanyámat kíméljem, ne tudja meg, hogy elkezdtük intézni a házasságunk napját. Édesanyám azt is megmondta egyenesen, hogy valóban így akarok-e házasodni, hogy ők nem támogatnak és helytelenítik ezt. Én egyvalamiben biztos vagyok, hogy a vőlegényemmel kiegészítjük egymást, képesek vagyunk együtt fejlődni és támaszkodhatunk egymásra, képesek vagyunk elfogadni egymást minden tekintetben. Ha arra gondolok, hogy elkezdjük a közös életünket, akkor azt helyesnek érzem. Míg, ha arra gondolok, hogy a családom érdekében vissza kell utasítanom őt, vagy mondjuk évekig úgy élni, hogy a családom akarata alapján tudunk csak találkozni, az elcsüggeszt és úgy érzem, minden erőm elszáll, felesleges tovább küzdenem. Próbáltunk vőlegényemmel együtt közösen leülni édesanyámmal beszélni ezekről a problémákról még januárban, szemtől szemben édesanyám nem mondott semmi konkrétumot, csak pár nappal később váratlanul nekem kezdte el mondani, hogy mennyire helyteleníti a kapcsolatunkat. Ön szerint is helyes lenne elhalasztani az esküvőt és október helyett később megtartani, vagy mit tehetnék még én személy szerint, vagy közösen a vőlegényemmel? Hogyan tudnánk így megfelelően felkészülni a házaséletre, ha azzal kell szembenéznünk, hogy a családom nem fogad el minket? Nekem nagyon fontos lenne a családom támogatása és felőröl, hogy hallgatnom kell és hazudnom. Hogy ahelyett, hogy bármi örömöm lenne ebben az időszakban, állandóan szomorú vagyok és nem értem, mit csinálok rosszul. Valóban helytelen úgy házasodni, ha ennyire helyteleníti a családom a kapcsolatom? Érdemes ilyenkor az ő tanácsukat követni és felbontani a jegyességet, hiszen ők jobban ismernek engem? Attól is félek, hogy el se jönnének az esküvőnkre vagy pedig aznap is olyan bántó dolgokat mondanának, ami megmérgezi azt a napot. Később pedig mivel kell szembenéznünk, ha gyermeket is szeretnénk? Neki is úgy kell majd felnőnie, mint nekem, hogy állandó ellenségeskedést lát majd a családjában, és folyton valamelyik oldalt kell majd válassza, mert azt hiszi majd, ezzel fejezi ki a szeretetét? Bocsánat, hogy ilyen hosszú levelet küldtem, de nagyon fontos lenne számomra egyházi személy véleménye, segítsége is. Köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: B.
Kedves B. Egyértelmű tanácsom, hogy kövesse a férjét. Igaz, hogy így kicsit nehezebb, hogy nem kap támaszt a saját családjától, de ez csak ideiglenes. Minden bizonnyal úgy van, ahogy Ön is sejti, hogy az édesanyja hirtelen megijedt, és tudatalatt attól fél, hogy elveszíti Önt, ő pedig magára marad. De ez így volna minden egyes esetben, bárki is volna az udvarlója. Így viszont teljesen tönkremenne az Ön élete, hiszen Önre is az vár, hogy családot alapítson, legyen saját, önálló egzisztenciája. Bármilyen fájdalmas, most ebben a lépésben a saját lábára kell állnia, és ha nem is támogatják, érdemes a jövendőbelije mellett kitartania. Ahogy hallom, ő ráadásul nagyon jól áll a dologhoz. Minden bizonnyal jó férje lesz majd. S eljön az idő, hogy a kedves édesanyja is elfogadja a helyzetet. Különösen, ha majd megjelenik az első unoka. Amihöz adjon az Isten mihamarabbi áldást! Majd pedig az újabb jövevényekhöz is, hadd legyen jó nagy családjuk a gyermekeiknek, Önöknek, és a nagyszülők is hadd örvendjenek a sok unokának!
Tisztelt Lelkiatya! Hol találhatók Magyarországon görögkatolikus (esetleg ortodox) fatemplomok?
Csak egy ilyen működő fatemplomról tudok, az Máriapócson van. Igaz, a szentendrei skanzenben is található egy görögkatolikus fatemplom. Az Mándokról származik, de már sajnos csak múzeum, illetve nagyon ritkán van benne görögkatolikus szertartás, talán évente egyszer.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Volna egy fontos kerdesem. Most a nagybojti idoszakban az Eloszenteltek Liturgiajan, a glutenerzekeny is tud sztaldozashoz jarulni vagy erre ott nincs lehetosege? Valaszat elore is koszonom.
Ebben az esetben is fontos jó előre szólni. Akkor a pap a kehelyből átönt egy kevés Szent Vért egy másik kehelybe, és abból áldoztatja meg a gluténérzékeny személyeket. Igaz, hogy ebben már volt egy kis darabka Szent Test, hiszen az vitte át a Szent Vért a kehelybe. De ez egészen bizonyosan nem okoz semmiféle kárt, ebből áldozni nyugodtan mehetnek a gluténérzékenyek. Vannak olyan személyek, akik bár nagyon súlyos cöliákában szenvednek, de ettől függetlenül rendszeresen áldoznak a Szent Testből is. A hitük átsegíti őket, mert hisznek abban, hogy az Eucharisztia nem okozhat betegséget. De kétségtelenül ehhöz nagy hit kell.
Kedves Lelkiatya! Én is a gyónással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Idáig úgy gyóntam, hogy minden mise előtt is tartottam lelkiismeret vizsgálatot és a mise bűnbánati részében az összes bocsánatos bűnömet leraktam és megbántam, és 2-3 havonta járok gyónni itt csak azokat a bűnöket említettem, amit az előtte tartott lelkiismeretvizsgálat során felismertem és korábban a misén nem raktam le. Így érvénytelen a gyónás? Illetve egy másik kérdés a gyónással kapcsolatban, gyónás közben eszembe jutott egy bűn, miközben az atya feloldozott, amit még elakartam mondani, de utána elfelejtettem és csak akkor jutott újra eszembe mikor már elhagytam a gyóntató széket, így érvénytelen a gyónás? Szentségtörés?
Szerintem nagyon jó gyakorlat az, ahogyan eddig is tette. Rendszeres, 2-3 havonkénti gyónás mellett szentmise előtti bűnbánattartás - akár egyéni formában, akár a pap fölszólítására: Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket... -, és a szentgyónásban azokat említi, amelyeket az azt megelőző lelkiismeret során föl tudott idézni - ez így nagyon jó. Hiszen amiket jó lelkiismerettel össze tudunk szedni, azokat kell a szentgyónásban elmondani. Abból nyilván sok minden kimarad, hiszen 2-3 hónap távlatából az ember nem emlékezhet minden tettére, ez képtelenség is volna. De azt foglaljuk össze a záró szavakban: Mindezeket és minden más bűnt, amelyre nem emlékszem, töredelmesen megbánok...". Ez magába foglalja azokat a föl nem sorolt bűnöket is mind, amelyeket nem tudott fölidézni. Ha szentgyónás folyamán még eszébe jut az embernek valami, akkor nyugodtan szakítsa félbe az atyát, hogy ez még most eszembe jutott. De ha ez nem történt meg, s végül el is maradt az említése, akkor is benne volt az összes bűn megbánásában. Nem is nagyon helyes a pap szavai közben másra gondolni, még tovább gondolkodni, hogy milyen bűnt követtem is el. Akkor nem hallom meg a pap szavát, tanácsait. De ha önkéntelenül mégis eszembe jut, esetleg épp a gyóntató szavai miatt, akkor még azt jó elmondani. De az el nem mondása semmiképp sem teszi érvénytelenné a gyónást.
Kedves Lelkiatya! "Az egész gyónás érvénytelen, ha az ember bármit, akárcsak kicsi dolgot is szégyenkezésböl vagy más okból tudatosan elhallgat"-ezt hogyan kell érteni? A bocsánatos bünöket ugy tudom nem kötelezö meggyónni. Válaszát elöre is köszönöm.
Semmitsem kötelező meggyónni. Ez egy fölkínált lehetőség, amellyel élhetünk. S minél inkább élünk vele, annál gyümölcsözőbb, annál édesebb gyümölcsöket terem. Ha óvatoskodva végzem el a "kötelező" szentgyónásomat, akkor nem fogom megérezni a fölszabadultságot. Éppen azért nem, mert benthagytam kötelékeket. A szégyenkezés érdekes dolog. Amikor a bűnt elköveti az ember, akkor a szégyenkezés érzését az Úr adja, hogy visszatartson a bűntől. Amikor szentgyónásban jön elő, akkor az ördög adja, hogy visszatartson a bűnbánattól. Ha már egyszer rászánta magát az ember, hogy a bűneit az Úr elé letegye, akkor nagyon fontos az alapos lelkiismeretvizsgálat és az őszinte bánat. Mit számít az, hogy ebből mit tud meg a pap? Hogy mi marad meg, mitől szabadulok, ez annál sokkal fontosabb. Amit nem gyónok meg, az megmarad. Amit elfelejtek vagy észre sem veszem, azt nyilván nem én hagyom ki a gyónásból, hanem akaratomon kívül marad ki. De amit tudatosan elhallgatok, az benne marad. Ezért marad érvénytelen a gyónás. Ne is töprengjünk tehát effélén, hanem igyekezzünk minél alaposabb lelkiismeretvizsgálatot tartani,
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném tudni,hogy mi lesz azokkal a nőkkel,anyákkal,akik abortuszon estek át és nem tudatosítják magukban e bűnt vagy nem mennek el meggyónni? Kárhozat vár rájuk vagy Isten megkegyelmez? (gyónás nélkül is?) És ezek a gyermekek a Mennyben találkoznak e majd egykor szüleikkel? A megnemszületett gyermekeknek a Mennyben van életkoruk? Köszönöm válaszát.
A meg nem született gyermekek is teljes személyiségükkel vannak jelen a mennyben. A mennyországban való létünk egyáltalán nem függ attól, hogy milyen korban ért minket a halál. Ott mindenki örök fiatal és örök bölcs. Mindaz a jó, ami megvan az emberben, az ott is megvan minden hiányosság nélkül. Hogy a magzatgyilkos édesanyák hová kerülnek, azt mi nem tudhatjuk. Nem csak ők, hanem mindenki más is, aki bűnbánat és bocsánatkérés nélkül akar az Úr ítélőszéke elé állni, annak számára nincs bocsánat, hiszen azt nem is kéri, ezért az Isten sem adhatja meg neki. Ez a kárhozat. Ha az ember az utolsó pillanatban sem ismeri föl az Isten irgalmas szeretetét. De hogy kinek mi történik az élete utolsó pillanatában, azt szintén nem tudjuk. Jó szándékkal föl kell tételeznünk, hogy az utolsó pillanatokban mégis ráébred, hogy mit tett, és bocsánatot kér. Ezért kell nagyon imádkoznunk hitetlen testvéreinkért, hogy megkapják azt az isteni kegyelmet, hogy haláluk órájában mégis megtérjenek. De ez lehet akár a klinika halál állapotában is, a legeslegutolsó percekben, amelyről már más emberek hozzátartozók vagy orvosok semmit sem tudnak. Ezért is a két legfontosabb pillanat az életünkben az, amit az Üdvözlégyben emlegetünk: most és halálunk órája.
Kedves Lelkiatya! A bűnöknél van egy kis bajom, mikor évekig távol voltam Istentől és nem törődtem vele,amit már azóta amióta visszatértem Hozzá, megbántam és meg is gyóntam, de minden egyes gyónás után eszembe jutnak újabb és újabb bűnök (önmagában súlyosak) amiket akkoriban elkövettem, mikor távol voltam az Úrtól, de nem úgy követtem el, hogy megakarom bántani, hisz eszembe sem volt, nem is gondoltam rá, hogy ez bűn, ezeket is meg kell gyónnom? Addig mehetek áldozni? Segítségét előre is köszönöm
Javaslom, hogy a legközelebbi szentgyónását tudatosan is úgy zárja le, hogy minden bűnét megbánja, amit valaha elkövetett, amire emlékszik és amire nem, amit akkor tudott, s azokat is, amelyeket nem tudott. Ha ezzel a tudatos szándékkal teszi le a bűneit, akkor azoktól egyszersmindenkorra megszabadul. Ha később a gondolataiban mégis előkerül, hogy ez meg ez volt még, akkor nagy megkönnyebbültségében mondja azt, hogy ezeket tudta az Úr, s ezeket is már megbocsátotta. Amit itt mondok, abban nincsen semmi különleges. Minden gyónásunknak ilyennek kell lenni. Van is rá formula: "Minden más szándékos vagy akaratlanul elkövetett bűneimet megbánom, amelyeket tudva vagy tudtomon kívül elkövetettem. Mindezekre kérek üdvös feloldozást. Minden szentgyónásukban megkapjuk a teljes föloldozást minden addig elkövetett bűnünkre. Hacsak valamit tudatosan el nem hallgattunk. Azt nem szabad, az tilos. Az egész gyónás érvénytelen, ha az ember bármit, akárcsak kicsi dolgot is szégyenkezésből vagy más okból tudatosan elhallgat. De úgy látom, az Ön esetében egyáltalán nem erről van szó. Legyen tehát nyugodt, áldozzon bátran és örömmel, bűnbánó lelkülettel, s az Úr minden alkalommal fenntartás nélkül öleli Önt magához.
Az Egyháznak mi az álláspontja a gyöngyöspatai üggyel és a börtönperrel kapcsolatban? Keresztényként hogy szükséges ebben a két kérdésben megnyilvánulnunk? Tanácstalan vagyok.
Sajnos kevéssé követem az eseményeket ahhoz, hogy megfelelő eligazítást tudja adni ezen a téren. Nem tudom, mi a valóság sem egyik sem másik helyzetben. Bár tény, hogy most már feladatunkká vált, hogy állást kell foglalnunk. Emiatt tehát erkölcsi kötelességünk lesz minél pontosabb ismeretet szerezni a dolgok hátteréről is, hogy az állásfoglalásunk lehetőség szerint minél inkább közelítsen az igazsághoz. Az egyéni véleményem az, hogy minden bizonnyal súlyos visszaélések történtek mindkét területen. Azt én sem látom megoldásnak, hogy ha valaki nemzeti hovatartozása vagy más egyéb adottsága vagy hiányossága miatt hátrányos helyzetbe került, akkor magas pénzösszeggel ezen a csorbán javítani lehetne. Ez jellemzően nem az evangéliumi út. Ahol ekkora összegek röpködnek, az nekem mindig gyanús, hogy nem az igazság vezeti a folyamatokat. Vajon mit segítünk azzal egy gyermeknek, akit valamilyen bántalom ért, hogy utána számára horribilis méretű összeget kap? Vajon ettől kedvező irányban változik a környezetének róla alkotott véleménye? Hiszen emiatt kapott lelki sebeket. De a börtönben lévő embernek is miféle kártérítés az, ha hirtelen kapott igen magas összeggel a zsebében hagyhatja el a börtön falait? Vajon az életszemléletén ez javítani fog? Ennél sokkal körültekintőbb segítségre van szükség mind a cigány családok, mint a börtönbe került emberek sorsát illetően. Nem az állam, az adófizetők pénzét sajnálnám kifizetni, hanem attól tartok, hogy ez csak látszatmegoldás, és a pénz kifizetésével nem valós segítséget adunk.
Kedves lelkiatya! Sajnos elég erős facebook függő vagyok. Mit javasol mit tegyek, hogy ne legyen elviselhetetlen késztetés, hogy újra és újra fel menjek a facebook-ra?
Azt javaslom, ne egyedül küzdjön. Van-e valaki a közelében, akivel ezt meg tudja osztani, akivel tud erről beszélni, aki figyelmeztetni tudja? Ha igen, akkor ővele kössön egyességet, hogy szóljon, figyelmeztesse, amikor arra van szükség. De ha inkább magányban él, és nincs a közvetlen környezetében ilyen ember, az sem baj, akkor is alakítson ki egy külső személlyel egy megállapodást, hogy neki nagyon őszintén jelzi, hogy hol tart, mennyit töltött a fészbukon, mennyit sikerült lefaragnia belőle. Ugyanis, ha nem egyedül küzd, úgy sokkal könnyebb. Legjobb, ha egy lelkiatya segíti ebben, ha rendszeresen meggyónik nála. Esetleg a kezdeti időben hetente is, mondjuk, húsvétig. Utána lehet ritkítani, de az elején nagy intenzitással forduljon a szentség felé, éljen annak erejével. Ha már beteges jelenségről van szó, akkor szakorvoshoz kell fordulni. Ettől sem kell tartania. Sok esetben nagyon kézenfekvő terápiával tudnak segíteni a szakemberek. Természetesen mindezek előtt és mindenekfölött az Urat kérje erre a szabadításra. Itt, a nagyböjt elején erre különösen is nagy kegyelmet kaphat. Éljen a nagyböjt gazdag lehetőségeivel. Nálunk, görögkatolikusoknál különleges és szép szertartások vannak ebben az időszakban. E téren változtasson az életén, hogy gyakran, ha lehet, minden nap elmegy a templomba. Ezeket az egyszerű dolgokat tudom tanácsolni, és még az imáimat tudom fölajánlani, hogy gyógyuljon meg ebből a megkötözöttségéből.
Kedves Lelkiatya! A papság sapka és mellény viseléséről tudna mondani egy pár szót? Mikor hordhat egy diakónus, áldozópap a reverendájához a kerek sapkát és mellényt? Püspök atyáinkat mindig sapkában látom (A liturgikus öltözeten kívül). Van erre valami szabályozás, vagy esetleg saját belátás alapján viselhetik? Válaszát köszönöm Üdvözlettel, Marcell
Azt hiszem, erre nincs kifejezett előírás a magyar görögkatolikus egyházunkban. A püspök atyák fölszentelt szerzetesek, ez a szerzetesi öltözetük része. Viszont nem csak szerzetesek hordanak papi sapkát, hanem világiak is. A fátyol az, ami igazán megkülönbözteti a szerzetesi és a világi papi fejfedőt. Diakónusi fölszenteltség után már mindenképpen lehet hordani, de talán előbb is, alszerpapi vagy akár felolvasói rendben lévők, akik már rászont (grékát) is hordhatnak.
Kedves Lelkiatya. Az aggódás érzése íratja velem ezeket a sorokat. Nyíregyházi görögkatolikus, templomba járó hívő vagyok. Munkám miatt több helyen is megfordulok a városban. ... Kérdésem, hogy ha ezek a fiatalok is ily módon viselkednek, mit várhatunk más emberektől? Az egészség isteni ajándék melyet mindannyiunknak értékelnünk kell és vigyázni rá. Olyan sok beteg ember él manapság akik mindent elkövetne azért (beleértve engem is) hogy újra egészségesek legyünk. Önnek mi a véleménye?
Mit is mondhatnék Önnek? Teljes mértékben osztom a véleményét és osztozom a szomorúságában. Sajnos hatalmas és félelmetes erők veszik körül, bombázzák a fiatalokat, s próbálják letéríteni őket az Isten követésének útjáról. Azokra még nagyobb erővel támadnak ezek az erők, akik már elköteleződtek, vagy legalábbis megvan bennük az elhatározás, hogy Istent fogják követni és életükben ennek örömét és erejét fogják ők is továbbadni. Nyilván ezt a nemes elhatározást, ezt a belső örömet és derűt ezek az alvilági sötét erők tőlük még inkább törekszenek elvenni, rávenni őket az út elhagyására, mert ez még nagyobb pusztítást hozhat más fiatalok körében. Mindent meg kell tennünk, hogy ifjaink vegyék észre a csapdákat, legyen tiszta gondolkodásuk és Istenben bízó akaraterejük, hogy ne hagyjanak a világ csábításainak. Ezért pedig nekünk, idősebbeknek nagy hittel kell imádkoznunk. Ezt kérem Öntől is.
Kedves Lelkiatya! Kicsit ledöbbentem, amikor egy korábbi kérdésre válaszolva azt írta, hogy nem okos dolog, nem tesz jót, ha valaki egy LMBT irányultságú előadó zenéjét hallgatja. Elnézést a kifakadásért, de ezt végképp nem értem, hogy a szexuális irányultságnak mi köze van az illető szakmai tudásához? Ezek szerint nem helyes az sem, ha a Magyarország című dalt hallgatjuk, hiszen az előadója egy nyíltan LMBT-ember? Az egyik sütőüzemben dolgozó pék például nyíltan meleg, ezek szerint ne vegyek onnan kenyeret, mert egy meleg ember sütötte? Miért ilyen ellenségesek az egyházban az LMBT-emberekkel szemben? Válaszát előre is köszönöm!
Lehet, hogy nem voltam eléggé körültekintő a válaszban, elnézést kérek. Arról szó sincs, hogy bármilyen szexuális irányultságú embernek minden produktuma hordozná ezt a saját irányultságát. Ha kenyeret süt vagy villamost vezet, vélhetően a munkájára semmiféle hatással nincsen az, hogy közben kire gondol, milyen neműekhöz vonzódik. Nagyjából ugyanezt mondhatjuk el a foglalkozások legtöbbje esetében is, legyen az orvos, műszerész, portás, karosszérialakatos vagy bármi. Azonban vannak olyan foglalkozások, amelyek erőteljesebben hatnak a másik ember gondolkodására, személyiségének alakulására. Ilyen a tanár, a művész, a politikus, a pap. Adott esetben náluk is lehet közömbös a szexuális irányultság, ha azt nem terjeszteni akarja, hanem csöndben megéli a személyes életében. Azt látjuk azonban, hogy sokszor, ha nem is minden esetben, de nagyon sokszor ez a fajta természetidegen, a természetestől eltérő irányultság egyfajta harcias eltökéltséggel is párosul, amely szinte minden lehetséges eszközt megragad, hogy ezt a fajta gondolkodását terjessze. A zenész, az énekes olyan eszközzel rendelkezik, amely nagyon hatékonyan képes befolyásolni az emberek gondolkodását, lelkivilágát. Ezért mondtam, írtam, hogy nem okos dolog ezekbe belemenni, veszélyt jelent, ha az ember ilyeneket rendszeresen, kivált, ha nagy rajongással hallgat, mert az esetek nagy részében igenis propagandát is jelent ez a fajta előadóművészet (már amennyire művészetnek lehet nevezni azt, ami nem a transzcendensről beszél). Egy homoszexuális pék aligha terjeszti saját nemi identitásának megvallását a pékárukon keresztül. Egy ilyen zenész, énekes azonban nagy hatással tudja azt terjeszteni. Ennek a nagy hatású terjesztésnek az eredménye, hogy ma sokkal több személy érzi, vallja magát ilyen vagy olyan szexuális beállítottságúnak, mint korábban, amikor ez a fajta ideológia nem terjedt el ennyire, nem volt ennyire erőszakos mások meggyőzésében. Erre a veszélyre igyekeztem fölhívni a figyelmet.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hogy lehet egyensúlyba hozni a serény, alkotó (aktív) és a visszahúzódó, csendes (passzív) lényünket/lelkünket? Ennek feszültsége mintha az Egyházunkban is érezhető lenne: rengeteg videó és média megjelenés szinte harsogja, hogy lássa a világ, mi élünk és mennyire hatékonyan szerepet vállalunk minden fontos kérdésben, de vajon, ha ezt ennyire mutatni kell, nem azt jelzi, hogy nem érezzük a hitünk a rejtekben is él és Isten csendesen áthatja a világot, úgyhogy azt figyelő lélekkel ezek nélkül is érezni lehet.. Magam sokat szenvedek tőle, hogy a szertartások, előadások alatt folyamatosan videóznak, fényképeznek hívőket, hallgatókat, s ezzel pont a liturgia csak akkori és ottani üzenete és isteni kegyelme veszik el, sőt mintha egyenesen ki lenne árusítva. Bocsánat a kemény szavakért, de nagyon nehéz hitelesnek maradni, ha folyton szerepekbe/viselkedésekbe kényszerítenek az ilyen helyzetek és félek nem csak a híveket.. Tünde
Kedves Tünde! Azt hiszem, sok igazság van abban, amit mond. Gyakran élünk annak kísértésében, hogy csak az létezik, amiről hírt tudunk adni. Ez ma nagyon elterjedt közgondolkodás, amely jelentős mértékben beszüremkedett az egyházi életünkbe is. Ugyanakkor nem zárja ki egyik a másikat. Az Egyház a médiát arra használja föl, hogy azon keresztül is továbbadja a hírét, a jóhírt. Nem önmagát ünnepli, hanem a rábízott üzenetet akarja minél több csatornán, minél hatékonyabban továbbadni. Az igazán nem mondható, hogy minden egyes rendezvényről fényképes híradás volna. Nagyon sok olyan esemény van, amely nem kerül föl sehová, amelynek nincs hírértéke, de belső kegyelmi értéke annál nagyobb. Talán csak az érzi, hogy "mindig" fényképezés van, aki nem a csöndes eseményekre megy el, hanem a különlegesekre, amelyről viszont valami ok miatt mégis érdemes hírt adni. Az egyházban mind a kettőre szükség van. A csöndes, észrevétlen, hűséges, kitartó munkára, imádságra is és a híradásra, a közzétételre is, hogy minél több emberhöz jusson el az adott ünnep, esemény híre, teológiai, hitbeli tartalma.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...