Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg három? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves lelkiatya! Már régóta be szeretnék álni ministrálni, de nem tudom mikor mit kell csinálni, meg így egyáltalán. Ettől eléggé félek. Félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerülnék. Tudna adni félelmem ellen bátorító szavakat? Illetve a ministrálás menetét esetleg letudná írni? Hálásan köszönöm.
A ministrálás menetét itt nem tudom leírni, hiszen az sokkal több helyet és időt igényelne. Persze, ezzel nem elriasztani akarom, csak azt megerősíteni, hogy azért az nem is annyira egyszerű. Meg jelentősen eltér a római és görögkatolikus egyházban. Nem tudom, melyikre kíváncsi. Viszont nagyon bátorítom a ministrálásra. Ha ez Önben ennyire erősen megfogalmazódott, akkor minden bizonnyal a Szentlélek indíttatása lehet, amelyet érdemes követni. Ezt tudom bátorításul mondani, hogy ez valószínűleg nem csak az Ön egyéni ötlete, hanem hiteles belső indíttatásnak a következménye, amelyet aztán vállalni is kell. A félelemnek nincs helye az Isten szava követésében. Főként nem szabad helyet adni a hiúságnak, hogy mit szólnak mások. Mit szólnak? Teljesen lényegtelen. Szinte bizonyos, hogy elsőre még nem fog menni teljesen hibátlanul, de ez nem számít. A gyakorlás során az ember nem csak megtanulja, hogy mikor mit kell tenni, hanem szép fokozatosan rájön, hogy minden mozdulatnak van jelentése, jelentősége. De ezek csak lassan tárulnak föl. Még akkor is, ha van egy türelmes atya, vagy idősebb ministráns, aki elmagyarázza mind, amit csak szükséges. A személyes fölfedezés akkor is izgalmas folyamat. Tehát ez vár Önre, fiatal barátom. Sem félnie, sem vonakodnia nem kell. Isten örülni fog annak, ha beáll az oltár szolgálatába. S talán még más emberek is. Bár mondom, ez utóbbinak nincs igazán jelentősége. Ez semmiképp se vezesse! De a belső indíttatást mindenképpen kövesse!
Miért nem fogadható el katolikusként a Sola Scriptura elv?
Mert nem csak a Szentírás az egyetlen formája a Kinyilatkoztatásnak. Az Egyház tanítóhivatala megelőzte a Szentírást. Már akkor is volt kegyelemközvetítés és igehirdetés az Egyházban, amikor a Szentírás könyvei még nem rögzültek. Valójában az Egyház határozta meg azt is, hogy mi a Szentírás, melyek azok a szövegek, amelyek sugalmazottnak tekinthetők, s melyek azok, amelyek nem. Tehát az Egyháztól elválasztani és úgy értelmezni a Szentírást jogtalan és félrevezető próbálkozás. A következő képpel próbálom ezt megvilágítani. A kertész gyümölcsfákat ültetett. Később jönnek a vándorok, és enni szeretnének a gyümölcsfákról. A kertész nélkül ezt nem tehetik meg, mert a kertész tudja, hogy mikor melyik fáról lehet enni és melyikről nem - például a permetezés miatt, vagy mert bár tetszetős a gyümölcs de még nem érett. Nyilván a facsemetét meg a növekedést is az Isten adja, nem a kertész, de az Isten a kertészre bízta ezeknek a fáknak a gondozását. Ha a kertész ezeket a fákat nem gondozza, akkor nem is hoznak gyümölcsöt, netán rossz gyümölcsöt hoznak. Ezért jogtalan dolog volna, de balgaság is a kertésszel nem törődni, s követelni, hogy mindenki akkor és annyi gyümölcsöt vehessen magának, amennyit akar. A mi érdekünkben van szükség a kertészre.
Kedves Lelkiatya! Római Katolikus vagyok, vasárnaponként részt szoktam venni misén, vagy felszentelt pap távollétében igeliturgián, ahol ilyenkor áldoztatás van. Manapság felénk a paphiány miatt gyakoribbak ezek az igeliturgiák. Kérdésem az, ha például egyházközségünk bármely tagja vendégül lát egy igeliturgiára meghirdetett hétvégén egy bizánci rítusú papot annak családjával, akkor az igeliturgia felszentelt pap jelenlétében zajlik. Ilyen esetben mi a szokás? Megmarad igeliturgiának felszentelt pap jelenlétében és részvételével, vagy ebben az esetben a felszentelt pap bemutathatja-e római vagy a saját bizánci rítusának megfelelően a misét? Válaszát köszönöm, Gergő
Kedves Gergő! Ha adott esetben az igeliturgián egy görög pap van jelen, attól az még igeliturgia. Volt már arra is példa, hogy római katolikus pap jelenlétében végeztek igeliturgiát, mert például ő gyóntatott. Attól még igeliturgia volt. Görögkatolikus pap római szent misét nem végezhet Ahhoz pápai engedély kell, a Keleti Kongregációtól kell megkérni. Általában - a rítus keveredés kerülése miatt - nem szokták megadni, csak nagyon rendkívüli és valóban indokolt esetben. Ilyen helyzetekben inkább az a helyes megoldás, hogy ha a pap még aznap nem végzett Szent Liturgiát, engedélyt kér a plébánostól, hogy saját rítusában celebrálhassa az Eucharisztiát. Ezt pedig a legtöbb alkalommal meg szokták engedni a római katolikus atyák. Mint ahogyan fordítva is, számtalan példa van arra, hogy görögkatolikus templomban római katolikus szent misét végezzenek - amikor erre szükség van.
DJK! Kedves Lelkiatya! Ha római katolikusként veszek részt görögkatolikus szent liturgián, akkor hogyan vessek keresztet?
Római katolikusként, római módra. A görögkatolikus pedig a görög módra vet keresztet a római templomban is. Esetleg az lehet kérdés, hogy az Evangélium előtt hogyan tegyünk magunkra jelet. Bár nem kérdezte, de azért elmondom az én gyakorlatomat. Ha római katolikus szentmisén veszek részt, akkor az Evangélium fölolvasása előtt három kis keresztet rajzolok a homlokomra, az ajkamra és a szívemre - ahogyan a római katolikusoktól tanultam. Mi, görögkatolikusok az Evangélium előtt és után keresztet vetünk magunkra. De azért is, mert előtte is, utána is áldást is kapunk. Tehát, ha római katolikus megkérdené tőlem, hogy a Szent Liturgián ezen a ponton mit tegyen, azt tanácsolnám neki, hogy ilyenkor ő is vessen magára keresztet, a maga megszokott módján. De az is biztos, hogy ha ilyenkor kis kereszteket rajzol magára, az is teljesen jó. Mint ahogyan egy görögkatolikus részéről is rendben van, ha ő inkább keresztet vet, amikor felhangzik a szentmisén, hogy "Evangélium Szent N. könyvéből."
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Kíváncsi lennék az Ön elgondolására, miszerint egy keresztény hívő ember kimondhatja-e azt, hogy nincs kedve templomba menni. Mit gondol erről? Mit tanácsolna, hogyan lehetne rábírni valakit, akinek a "most nincs kedvem" a mindenkori válasza hívásomra? Szeretném hozzátenni, hogy egy kedves emberről van szó. Válaszát előre is hálás szívvel köszönöm: Renáta
Kedves Renáta! Elgondolásom szerint teljesen jogos lehet kimondani, hogy nincs kedve templomba menni. Ezt érzi, kár volna mást mondania. Hogy el is megy-e a templomba, az pedig ezek után is az ő döntése. Magamnak azt mondom, ha nincs kedvem templomba menni, mert ilyen is van, akkor kedvetlenül megyek a templomba. De tudom, hogy el nem maradhatok onnan. Egyrészt kötelesség is, másrészt jól tudom, hogy csak rosszabbul járnék, ha a pillanatnyi kedvemnek engednék, mert a lelkemben űr keletkezne, még akkor is, ha azt egy ideig nem érzem. Szóval lehet mondani. Hogy például egy szülő mit is mondjon, amikor a gyermeke ezt válaszolja a vasárnapi templomba indulás előtt az már más kérdés. Nagyon is nehéz kérdés. Nagyon szeretnénk, ha a gyermekünk számára természetessé válna, hogy minden vasárnap ott vagyunk a templomban. Ez nem megy másként, ennek egyetlen módja, hogy piciny kortól kezdve valóban mindig ott vannak a templomban. Persze, kamaszodó korban elkezdenek nyafogni, hogy "nincs kedvük". Ha pici korban nyafog - nyilván az is előfordul -, akkor arra nem kell odafigyelni. Meg kell tanítani a gyermeket, hogy azt tegye, amit a szülő mond neki. Ez nagyon fontos! A mai szabadszellemű gondolkodásban néha használnak olyan tanácsokat, hogy hadd tegye a gyermek azt, amihöz kedve van, akkor fog egészségesen fejlődni a személyisége. Persze, amikor csak lehet, hadd tegye, de nem mindig! Van, amikor a felnőttnek kell előre gondolkodnia, hogy hosszú távon mi hasznos a gyermeknek, s azt kell adnia, azt kell megkövetelnie tőle. Ennél hasznosabb és fontosabb pedig nincs, hogy a gyermekünket a legkisebb kortól kezdve bevezessük a templomba, az Egyházba, az Isten világába. Nos, a kamasz gyermekkel való viaskodás terén a következő a tanácsom. Kössünk vele egyességet, hogy 18 éves koráig, amíg még kiskorú, addig minden vasárnap el kell menni a templomba, nincs apelláta. Utána pedig szabadon dönthet. Általában ezt elfogadják a gyermekek. S persze, alig várják, hogy végre nagykorúak legyenek, és végre szabadon kihagyhassák a vasárnapi Liturgiát. Csakhogy ebben huncutság is van, mert a legtöbb esetben 18 éves korára már megkomolyodik annyira, hogy bármennyire is fogadkozott korábban, ekkortól már nem hagyja el a templomot. Vagy legalábbis néhány év múlva rá fog jönni, hogy nem attól boldog felnőtt, hogy nem kell járnia templomba, sőt belátja, hogy mennyire nagy szüksége van neki is erre. Ezt a gyermekekkel kapcsolatban tudom mondani. Ha felnőttről van szó, aki azt mondja: "nincs kedvem menni", akkor pedig a fentebb leírt érvelést érdemes elővenni. Ha kedvetlenül is, ha önmagát legyőzve, de nem hagyhatjuk el a templomot, nem hagyhatjuk el az Egyházat, nem hagyhatjuk el az Istent. Nyilván ez utóbbit senki nem akarja elhagyni, de a kétezer éves tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbbször a templom, a gyülekezet elhagyásával kezdődik a hitehagyás. Ettől Isten óvjon meg mindnyájunkat!
Tisztelt Lelkiatya, a szerzetességgel kapcsolatban van egy kérdésem. Mit lehet tudni a nagy skhémáról? Néhány orosz szerzetesen fedeztem fel, hogy külbönleges, csuklyás az öltözékük, és tele van liturgikus idézetekkel. Pl. Joakim, Ilija, Szerafim szerzetesek. Sajnos nem sokat találtam erről, csak annyit, hogy ezt nevezik a nagy skhémának. Ez egy szerzetesi fokozat? Mit jelent ez? Van a ruházatuknak szimbolikája? Hogy élnek ezek a szerzetesek? Jelen vannak a katolikus keleti körökben is? Köszönettel, Gábor.
Kedves Gábor! Nagy szkémának, nagy angyali öltözetnek nevezzük a nagy fogalmas szerzetesek ruháját, illetve magát ezt a fokozatot is. A tartalma ugyanaz, mint a kis angyali öltözetnek: Krisztus Urunk keresztrefeszítésének a jelei, illetve néhány szó az ő szenvedéséről és megdicsőüléséről, és egy egybefüggő szöveg: Krisztus sebeit viselem testemen. Keleten a szerzetesi létnek három fokozata van: a razofor, a kis angyali és a nagy angyali öltözet. Ez utóbbi a görögöknél és a szlávoknál nem egyenrangú. Általában, 10-15 vagy 20 évi szerzetesség után válhat valaki nagy fogadalmassá, de akkor sem biztos. Van, aki egész életén át razofor marad, vagy kis szkémás. A nagy fogadalommal már sokkal szigorúbb életmód jár együtt, keményebb böjt és jóval kevesebb kapcsolattartás az emberekkel.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem a következő: hogy győzzem le a főiskolai továbbtanulástól való félelmemet? Mindjárt leírom, hogy hogyan kapcsolódik ez a hitemhez. Római katolikus, vallását gyakorló 40-es évei közepét elhagyó nő vagyok. Volt egy időszak az életemben, amikor ( az akkori barátaim példáját látva) nem érdekelt semmi más, csak a tanulás, a karrier, aminek az érdekében mindent elvetettem, még a jóra való törekvésemet is. Néhány éve voltam elsőáldozó, bérmálkozó, azóta elítélem ezt a magatartást. Viszont érzem magamban a tehetséget, és nem szeretném az utolsó lehetőséget kihagyni. De rettenetesen félek, hogy újra visszaesek az általam már elítélt viselkedésmintába. Ön szerint ez már pszichológiai eset? Kérem, adjon tanácsot nekem! Köszönöm előre is!
Egyáltalán nem gondolom pszichológiai esetnek. Inkább kísértésnek látom, amely a jóra való törekvését akarja aláásni. Nagyon is helyesnek tartom a tanulás utáni vágyat. Azt sejtem, hogy régebben valójában nem a tanulás vitte Önt rossz irányba, hanem a hozzá fűződő jelenségek. Most nem a karrier miatt akar tovább tanulni, hanem, hogy a tehetségét kamatoztassa. Minél gyakrabban beszélje meg ezeket a dolgokat imádságban az Úrral. Vigye őelé a dolgait, a tanulmányait, a nehézségeit. Ha ővele beszéli meg, akkor helyes mederben marad a törekvése, és kitisztulnak a kísérő jelenségek is. Most a kísértő más irányból próbálkozik, más irányba akarja terelni. Akkor a tanulmányai felé hajtotta - túlzó mértékben is - hogy a földi hívságokkal távolítsa el Istentől, most viszont a tanulást akarja akadályozni, mert ugyanakkor ez értékes, Isten felé vivő út.
Kedves lelkiatya egy olyan kérdésbe szeretnék választ kapni amit hivö katolikusként nem tudom eldönteni hogy bün e vagy bünrészesség de nagyon vádolom magam hogy belementem Szoval van egy játék a neten amit már régota játszok kikapcsolodásként és a játéktársakal lehet ismerkedni volt ott egy játékos aki rávett több nöi játékost hogy sexchateljen vele és elötte elhitette mindenkivel hogy ö egy áldozata a leendö anyosának aki avval zsarolja hogy ha nem lesznek együtt soha nem fogja hagyni hogy találkozzanak a komába levö lányával aki ennek az illetönek a barátnöje volt Közbe megismerkedtem emailbe ezzel a hölgyel aki lebuktatta ezt a elmebeteg embert de kérte hogy ez csak ugy fog sikerülni ha titokba belemegyek a férfi játékába és lebuktatjuk közösen !!!Sikerült persze ö mindent háritott hogy ö nem hibás de közbe kiderült hogy játékon belül volt hat áldozata !!Atyám a kérdésem mennyire számit ez halálos bünnek mert engem nagyon bánt és nem tudom hogy mit tegyek! Köszönöm a válaszát!!!
Én úgy értelmezem a beszámolójából, hogy Ön segíteni akart, sőt, az aljas tettet meg akarta szüntetni. Ebben tehát nem hogy kivetnivalót nem látok, hanem csak dicsérni tudom. Hogy ennek érdekében milyen dolgokat kellett művelni arról fogalmam sincs, de nem hiszem, hogy ebben a helyzetben ez valami valóban súlyos erkölcstelenség lett volna. Ha mégis volt ebben bármi bűnös az Ön részéről, igyekezzék meggyónni, s ezzel végleg teljesen rendbe teszi a lelkét. Az érzékiséggel, szexualitással kapcsolatos bűnök sokszor azért tűnnek súlyosabbnak, mert az ember egészséges szeméremérzetét sérti. Valójában nem súlyosabb, mint más önzésből, szeretetlenségből fakadó bűn, csak az említett sajátosság miatt súlyosabbnak érezzük. Tehát nem terheli az Ön lelkét semmiféle különösen súlyos bűn. Javaslom azért, hogy menjen el meggyónni, s utána már ne is foglalkozzék ezzel a dologgal, adjon hálát az Úrnak, hogy kiemelte belőle!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! ... közeledtével nagy kínokat élek át. Nyughatatlanság, álmatlanság, szorongás vett erőt rajtam. Sokat imádkozom, de a kínok nem enyhülnek. Nem a hivatásomban rendültem meg. Olyan mintha egy erő elakarna pusztítani... Mintha fizikálisan megakarna törni. Néha nagyon ijesztő tud lenni, amikor légszomj tör rám és mellkasi szorítás párosítva. Ima közben tudok elaludni, de nagyon sok idő telik el, és fáradtan kezdem el a napjaimat. Nehéz időszak ez. Mit tehetek ebben az állapotban? Köszönöm a válaszát.
Kedves Testvérem! Azt javaslom, hogy a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre írjon. Akkor részletesebben tudok Önnek válaszolni.
Kedves Lelkiatya! Létezik olyan, hogy valakit megátkoznak és ez az átok valóban működik?
Nem. Az Isten áldottainak az emberek átkai nem képesek ártani. Akkor "kezd el hatni", akkor érvényesül ebből bármi, ha az ember komolyan veszi, ha elkezd félni tőle. Ennek csaknem inkább lélektani magyarázata van: az ember elkezd félni valamitől, ami aztán meg is jelenik a lelkében. Tehát nem szabad komolyan venni, nem kell tőle félni. Ha emiatt többet imádkozik az ember, az persze, nem baj, az csak jót tesz. Csak ezt se félelemből, riadalomból tegye, hanem az Isten iránti bizalom miatt. Arra megyünk, amerre nézünk. Ha az ember a körülötte ólálkodó veszedelmekre tekint, akkor azok, bizony visszahúzzák. Ha azonban az Úrra, akkor előbb-utóbb kiemelkedik ezekből az oly félelmetesnek tűnő, de valójában erőtlen veszedelmekből.
Tisztelt Lelkiatya! Egy dologban tanácstalan vagyok. Böjti nap a nagyszombat? Ilyenkor szokás szerint böjtölünk, de ez valahogy nem egyeztethető össze a szombattal és a szertartások tartalmával.
Igen, a bizánci hagyományban a szombat és a vasárnap is a böjti idő része. Ilyenkor enyhül ugyan a böjt szigora, módosulnak a böjti imák, de mind az imában, mind az étkezésben azért marad nyoma annak, hogy továbbra is a böjti időszakon belül vagyunk. Ki-ki maga döntse el, hogy hogyan éli meg, hogyan tartja meg a szombatot és a vasárnapot. De teljesen megfeledkeznünk ezen jeles idő sajátosságairól se szombaton se vasárnap nem szabad (nem érdemes).
Hol szerepel az a mondás, hogy ?Legyetek okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok? ?
Mt 10, 16 Az ilyen keresések nagyon egyszerűek a világhálón keresztül. Ha beírja a http://szentiras.hu/SZIT címet, abban van egy kereső ablak. Oda beírja a szentírásnak keresett részletét, vagy annak néhány szavát, és a program kiadja, hogy ez hol található. A mi honlapunkon keresztül is oda tud jutni. A https://hd.gorogkatolikus.hu/ címre kattintva a bal felső sarokban van egy kis könyvet ábrázoló ikon. Arra kattintva szintén ugyanerre a Szentírás szövegre talál.
Tisztelt Lelkiatya! Hallottam már olyan véleményt, hogy Isten minden bűnt megbocsát, amit a megtérésünkig elkövettünk, a megtérésünk után viszont már nem bocsátja meg a nagyon súlyos bűnöket (például gyilkosság, nagy értékű lopás, istenkáromlás). Kétségtelen, hogy megtért, Szentlélekkel betöltekező embertől meglepő lehet ilyen súlyos bűn elkövetése, de én ezzel együtt sem érzem a Szentírással összeegyeztethetőnek ezt a vélekedést. Nem tudom elképzelni, hogy Isten elküldi magától azt az embert, aki őszinte bűnbánattal fordul hozzá, mert a súlyos bűnt megtérése után követte el. Ön mit gondol erről? Előre is köszönöm válaszát!
Egyetértek Önnel. Butaság volna azt gondolni, hogy van bűn, amit az Isten ne bocsátana meg. Igaz, hogy Jézus is mondott hasonlót, mégpedig a Szentlélek elleni bűnről, amely viszont arra vonatkozik, hogyha valaki nem akar együttműködni a Lélekkel, vagyis nem bánja meg a bűnét, nem kér bocsánatot az Istentől, akkor ott valóban nincs bocsánat. Ezeken az Isten sem tud segíteni, mert elzárják magukat az Isten kegyelmétől. Továbbá a Szent Pál-i levelekben is találunk még hasonlót, amely félrevezetheti azt az embert, aki úgy gondolja, hogy a megtérés után elkövetett súlyos bűnöket már nem bocsátja meg az Isten. "Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit, azután mégis elestek, hogy ismét megújuljanak és megtérjenek." (Zsid 6,4) Ez súlyos lélektani tapasztalat, és intő jelként szánja ennek a levélnek az írója, hogy senki se legyen könnyelmű. Valóban, a megtérés utáni bűnök sokkal súlyosabbak, hiszen már az Isten erejével, kegyelmével él az ember, sokkal nagyobb erőt kap a tiszta, evangéliumi élet követésére. Ám az is tapasztalat, hogy ilyenkor jóval nagyobb kísértések is érik az embert. Pontosan ezért szorulunk rá a bűnbánatra, a szentgyónásra. Eleve furcsa volna az a megközelítés is, hogy a megtérés utáni súlyos bűnöket már nem bocsátaná meg az Úr, csak az enyhébbeket? Hol húzódna a határ? Mindezeknél az emberi megfontolásoknál sokkal súlyosabb igazság, hogy az Isten irgalma kimeríthetetlen és végtelen. Ez persze nem arra késztet minket, hogy ezzel visszaéljünk, és nyakló nélkül kövessük el a legsúlyosabb bűnöket. Épp ellenkezőleg, arra sarkall, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legkisebb bűnöket is, az arra vezető alkalmakat is kerüljük.
Tisztelt Lelkiatya! Megtért fiatal férfi vagyok, de sajnos van egy szenvedélyem, amivel régóta küzdök. Néhány napja pedig egy különösen súlyos bűnt követtem el. A szenvedély, amiről beszélek, a pornó. Változó gyakorisággal, de elmondhatom, érzem a Szentlélek szabadítását. Ha visszagondolok, hol tartottam fél évvel, vagy egy évvel ezelőtt, egyértelműen gyengébb az ereje ennek a bűnnek az életemben. Viszont sajnos még mindig előfordul, hogy visszaesek. És sajnos egy ilyen visszaesésemhez társult nemrég egy nagyon súlyos bűn. (...) Nagyon szégyellem magam emiatt, és tudom, hogy Isten minden bűnt megbocsát, de nem értem, hogyan süllyedhettem ilyen mélyre, hogy ezt eltűrtem. Köszönöm, hogy leírhattam ezt. Isten áldását kívánom Önre!
Mindenképpen adjon hálát az Úrnak, hogy szépen lassan kivezeti ebből a lehúzó közegből. Az Isten megbocsát, segít, gyógyít, de a küzdelmet nekünk kell megvívnunk. Mi ezt tudjuk fölajánlani. S természetesen ebben a folyamatban, ebben a küzdelemben sok lélektani elem is van. A múlt hatása nyomot hagy az ember lelkében, amely nem gép, amit egy kattintással át lehetne kapcsolni. De hát ezt nyilván maga az Úr is tudja, illetve nálunk ezt sokkal jobban tudja, éppen ezért őbenne nincsen semmi szemrehányás, vád, számonkérés. Szeret, tanít, erőt ad, de a küzdelmet nem veszi el tőlünk. Gyönyörködik a küzdelmünkben. Ezt egy nagy kísértéseket megélő szerzetesnek mondta el (Remete Szent Antal). Ami Önnel történt, az is mind gyógyítható. Éppen Isten végtelen irgalmának, szeretetének köszönhetően. Legyen tehát hálás, ne adja föl a reményt! Különösen azért, mert az Úr sem adja föl, mindig újra és újra bízik Önben.
Kedves lelkiatya! Szeretn?m megk?rdezni, hogy a böjti időszakban mi minden lehet az, amiről lemondhatunk, hogy közelebb kerülhessünk a jo Istenhez? ?s hogyan tudunk örömmel böjtölni? Amikor szenvedünk, mert pl dolgozunk egy olyan munkahelyen ahol alig jut időnk rendesen enni ?s vizet inni, fájdalmaink vannak, amikor küzdelmes a munkav?gz?s, ?s ?jszakai műszakban is dolgozni kell, mi az amire gondolhatunk a neh?z pillanatokban ami erőt adhat, segithet? ?n J?zusra szoktam gondolni, töle k?rek eröt. Az Úr J?zus ugye bennünk ?l, ?s ő nagyon szeret minket? K?pesek lehetünk szeretni minden embertársainkat is ugy ahogyan ő szeret minket? Amikor valaki megbánt minket ?s ez nekünk nagyon fáj, könnyek közt eltürjük a bántásokat.. Hogyan lehet megnyugodnunk, megerösödnünk, hogyan lehets?ges megörizni a nyugalmunkat neh?z helyzetekben? Ferenc pápa mondotta azt hogy szeressük egymást J?zus bennünk ?lő sziv?vel.. Oh bárcsak J?zus bennünk ?lő sziv?vel tudnánk szeretni! Istennel m?lyebb bensős?gesebb, közvetlen kapcsolatba hogyan kerülhetünk? Az ?letszents?gre törekedve mi az amit nagyon fontos, hogy megtegyünk? Hogyan ?ljük mindennapi ?letünket Isten jelenl?t?ben, ugy hogy igazán boldogok lehessünk? Köszönöm a válaszát! Editke
Kedves Editke! Egy egész lelkigyakorlatra való kérdést tett föl. Igyekszem válaszolni rá, de egyik sem lehet kimerítő, tehát inkább csak jelzések. De talán ez is segít, hiszen a jelzések az irányt megadják, és abban mindenképpen segítenek, hogy ne tévedjünk el. A böjti fölajánlásunk nagyon sokféle lehet, nem szorítkozik csupán az étkezésre. Jó fölajánlás lehet például a kevesebb tévé vagy számítógép vagy telefon használat. Lemondás lehet valamilyen kedvelt szórakozás elhagyása. Hasznos az is, ha valamilyen rossz tulajdonságot próbál visszaszorítani az ember, például mások megszólását, a sértődékenységet, a szeretetlen visszaszólást, stb., csakhogy ezekre máskor is törekedni kell, az ilyen törekvést nem ildomos a böjti idő után abbahagyni. Szép fölajánlás az is, ha az ember az egyébként elkerülhetetlent ajánlja föl. Nehéz munkában vagy betegségben való fájdalom. Ilyenkor néhány szavas fölajánlással az Úr elé helyezzük az adott nehézséget: "Fogadd el, Uram!" vagy: "Szeretlek, Uram." Igen, az Úr Jézus bennünk él. Minél gyakrabban és minél mélyebben imádkozunk, ez a bennünk való jelenléte annál érzékelhetőbb, annál hatékonyabb. A világon a legjobban ő szeret minket. S nem csak kívülről szeret, nem csak átölel, hanem belülről szeret, valósággal átjárja lényünket az ő szeretete. Amikor bántás ér minket, akkor is őrá kell gondolnunk, aki mindnyájunknál többet szenvedett, és azt tudatosan értünk, szeretetből tette. Ha vele együtt hordozom a bántásokat, fájdalmakat, akkor azok enyhülnek is. Azért is jó a bántások alatt Jézusra gondolnunk, mert akkor nem harag ébred a szívünkben a minket bántó emberekkel szemben, hanem Jézust követjük, aki imádkozott azokért, akik őt bántották és megölték. Mindez nagyban segít, hogy meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, mert a bántást és szenvedést vele együtt viseljük el, tehát még ez is Jézushoz köt minket. Maga Jézus tanította nekünk: Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket (Jn 13,34). Márpedig ő nem ad olyan utasítást, amit ne tudnánk teljesíteni. Persze, mi csak ember léptékkel vagyunk képesek szeretni, de ha megélem, fölismerem, hogy Jézus bennem él, akkor már nem csak a saját emberi szeretetemmel fogom szeretni a másikat, hanem az övével, Jézus szeretetével, Isten szeretetével. Így lehetséges, hogy az ember sokkal többre képes a szeretetben, mint amire egyébként ereje volna. A sok és mély imádság segít ahhoz, hogy Isten jelenléte érzékelhető, hatékony legyen az életünkben. Ezzel együtt jár az a boldogság és béke, amely már itt a földön az Isten országának, az örök boldogságnak az elő íze. Hiszen ott is ez lesz a boldogságunk oka és forrása, az Istennel való elszakíthatatlan együttlét.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...