Nem mondhatom, hogy bűn, de legalábbis - szerintem - nem okos lépés. Nyilván azért is teszi föl ezt a kérdést, mert jelez a lelkiismerete, hogy talán nem jó döntést hozott. Az ilyen lépések előtt is nagyon fontos alaposan körüljárni a dolgot, igazán megbízható emberektől kérni tanácsot. És imádkozni is kell a helyes választásért. Az én véleményem, hogy egyáltalán nem érdemes kölcsöt fölvenni efféle vásárlásokhoz. Idejétmúltnak tűnik, pedig ma is érvényes a mondás: "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!" Meglátásom szerint az ilyen vásárlásoknál a hitelfölvétel teljes önbecsapás. Abban a pillanatban több pénzhet jut az ember, de utána meglesz annak a böjtje, hiszen többet kell majd visszafizetni. Nagyon sokan jártak már pórul, hogy azt hitték, később jobb anyagi források állnak majd rendelkezésre, jobb lesz a fizetés vagy valami egyéb szerencsés dolog éri, és vissza tudja fizetni a több pénzt. Csakhogy nem jött be a számítása, később sem lett több a pénze, és csak éveken át nyögi a visszafizetés terhét. Ettől jobb eleve megóvni magunkat. Ha tehát előre kér tanácsot, én azt mondom, ne vegyen föl hitelt. Ha most megtette, igyekezzék tőle minél előbb megszabadulni, tehát keresni a módját, hogy mielőbb törleszhesse tartozását. Ez a részemről nem pénzügyi tanácsadás akar lenni, ahhoz végképp nem értek, de a lélek nyugalma miatt mondom, hogy sokkal jobb a visszafogottabb, szerényebb élet, mint ilyen pénzügyi és lelkiismereti terhekkel élni.

Lehet, hogy már leírtam Önnek, de akkor most ismét leírom. Hagyja a bűnnel való hasztalan viaskodását. Illetve nem is visakodik, ahogy mondja. Nyilvánvalóan beteg a lelke. Az egészséges emberi lélek ilyet nem tesz. Akarjon meggyógyulni! Legfőképpen ezt kérje Istentől! Kérje a Szentlelket, hogy járja át a lelkét, a gondolkodását, az egész valóját! Belülről szerezzen immunitást, mert a külső erőfeszítések nem vezetnek eredményre. Böjtöljön, kérje a lelket! Mi, görögkatolikusok úgyis most fogjuk kezdeni a következő böjti időszakunkat (Apostolok böjtje). Ez a tanácsom, hogy a lelki törekvése legfőképpen erre irányuljon, hogy kérje a Lelket, ezért könyörögjön. Imádkozzék többet, mint szokott, részesüljön gyakran az Eucharisztiában, s akkor is ugyanezt kérje, hogy Isten jelenléte, ereje járja át egész lényét. Amikor csak teheti, figyeljen Istenre. Olvasson Szentírást és más lelki könyveket, amelyek szintén Isten és az ő titkai felé irányítják a figyelmét! Beláthatja, hogy emberi erőfeszítéssel nem képes legyőzni a rosszat. Akkor hát Isten segítségével a jót, azaz Isten jelenlétét erősítse önmagában. Erre is értelmezhetjük Jézus tanácsát: "Ne győzzön rajtad a rossz! Inkább te győzd le a rosszat jóval!" (Róm 12,21) A Jóval, vagyis Istennel.

Két oldalról lehet megközelíteni ezt a kérdést, de ugyanoda lyukadunk ki. Egyrészt az ember szabad a döntéseiben. Azért kapott értelmet, hogy használja azt, és annak segítségével alakítsa az életét. Rengeteg döntést kell hoznunk nap mint nap. Egyáltalán fölkelek-e vagy sem - annak milyen következményei lesznek? Iszom-e kávét reggel vagy nem - annak milyen következményei lesznek? Elindulok-e a munkahelyemre vagy sem - annak milyen következményei lesznek? Ezek, persze, banális dolgok, de végső soron ezek is döntések, csak nyilvánvalóan átlátható, hogy minek mi lesz a következménye. Meg nem is okoz nagy töprengést, mert hisz minden nap meghozzuk nagyjából ugyanazt a döntést. De így van ez a ritkábban előforduló vagy éppen nagyobb horderejű döntéseknél is. Amikor összetettebb egy kérdés, akkor tanácsot is szoktunk kérni, azt mérlegeljük, hisz nem mindenki ugyanazt tanácsolja. Szóval, az életünk tele van döntésekkel, és annál biztosabban tudjuk, hogy mi a helyes döntés, minél erősebbek az elveink, amelyek mentén ezeket a döntéseket meghozzuk. Például, aki rendszeresen segít hajléktalanokon, annak nem nagy kérdés, hogy egy kéregetővel mit kezdjen. Aki viszont ritkán találkozik velük, akár óriási dilemma is lehet neki egy ilyen, viszonylag egyszerű helyzet. Ezért kell kialakítani erős irányelveket, hogy könnyebb legyen egy-egy döntésünk. Persze, így is adódhatnak nagy nehézségek, amikor nem látjuk át világosan annak következményeit. Ilyenkor nagyobb körültekintésre van szükségünk, alaposabban át kell gondolnunk. De ez még mindig az értelmünk használatának a feladata. Persze, mindig maradhat bizonytalanság is. Akiben nagy a bizalom, az nem fél a döntéseitől, mert tudja, hogy minden rosszból kialakulhat valami jó is. Ha az ember alapiránya jó, akkor még a rossz döntések is előre viszik. A másik oldal tehát az Isten akaratának az állandó keresése. Ekkor is használjuk az értelmünket, nyilván, csak ilyenkor még nagyobb teret kap a bizalom, a ráhagyatkozás. Azért fontos mindig keresni Isten akaratát, mert ez segít megerősíteni, megszilárdítani az életünk irányát, idővel annál erősebbek lesznek azok az elvek, amelyek segítenek a döntéseinkben. Nincs arra garancia, hogy mindig megtaláljuk a jó döntést, hogy tisztán meglássuk Isten akaratát. De törekedni kell rá. Azért kell állandó kapcsolatban lenni vele, hogy meglegyen bennem az erre való érzékenység. Általában Isten akaratának a követése békét eredményez a szívünkben. Legalábbis hosszú távon mindenképpen. Lehet, hogy egy adott döntést nehéz meghozni, de ha nehéz is, ha mély megnyugvás követi, akkor az Isten akaratának az útja. Imádságban kérni kell a jó döntés kegyelmét, gyakorolni kell Isten akaratának a követését, s akkor elkerülhetjük a nagy tévedéseket.

Imádkozom, mondhatom, imádkozunk Önért, Önökért.

Valóban, nagy ünnep a pünkösd is, de liturgikus értelemben a kedd már csak olyan, mint a hét többi napja, pünkösd ünnepköréhez tartozó nap. Kétségtelen, hogy létezik olyan hagyomány, amely pünkösdöt is három napos ünnepnek tartja. Egyik faluban viszont azt hallottam - jó harminc éve - hogy a "pünkösd harmadnapja csak a lustáknak ünnep". Ez az élcelődő megjegyzés mégis arra utal, hogy van, volna bizonyos létjogosultsága a 3 napos ünneplésnek, de mégsem teljesen és széles körben elfogadott.

Kialakult ez a bántalmazó viszony, aminek valami módon mindenképpen véget kell vetni. Ön sem fogja tudni sokáig ezt elviselni, és a gyermekei is jelentős mértékben sérülnek ebben. De legfőképpen a férje lelkiállapotára van a legrosszabb hatással, ha ebben a közömbös szívtelenségben marad. Sajnos, ki kell mondani, a férje nem szereti Önt. Nem tudom, hogy indult a kapcsolatuk, eleinte még jó volt és idővel romlott meg, vagy esetleg kezdettől fogva így viselkedett Önnel, csak akkor még Önben is több türelem volt? Mindenesetre az Ön elfogadó magatartása, még ha tehetetlenségből fakadt is, rásegített arra, hogy kialakuljon a férjében ez a hozzáállás. Persze, nem tudom, hogyan tudta volna megakadályozni, és sajnos most sem tudok receptet adni, hogy hogyan szűnhetne meg ez a tűrhetetlen, áldatlan állapot. Mindenesetre azt ki kell mondani, hogy ez így helytelen, és változtatni kell rajta. Első lépésben Önnek van nagy szüksége arra, hogy személyiségében megerősítést kapjon. Keresnie kell olyan szakembert, akinek el tudja mondani ezeket a sérelmeit. Persze, a férje ezt nem akarja majd hagyni, de ezzel egyáltalán ne törődjék! Kell tudni nemet mondani a férjének. Ha lesz külső kapaszkodója, akkor máris tisztábban fog látni, jobban rátalál arra, hogy mit is kell tennie. Persze, első lépésben megszólíthatja a férjét is: Miért vagy velem ilyen? (Nem akarok Jágó lenni, de el tudom képzelni, hogy a férjének van valami másik kapcsolata. Legalábbis, ha a magatartása az utóbbi időben lett ilyen, akkor még valószínűbb. Ha kezdettől ilyen, vagy fokozatosan alakult ki ez a szeretetlen magatartása, akkor nem kell ilyen külső kapcsolatra gyanakodni.) Persze, semmiképp se azzal kezdje, hogy megvádolja őt, hiszen nincs is alapja. De rákérdezni, hogy miért ilyen, az nem haszontalan. Még ha kicsi is az esélye annak, hogy ebből mindjárt elsőre egy tartalmas beszélgetés alakul ki. Tehát, ha lesz Önnek külső kapaszkodója, egy lelkiatya vagy egy mentálos szakember, akkor ezt a férjével való beszélgetést is bátrabban fogja tudni kezdeményezni, irányítani. Mindehhez pedig imádkozzék sokat, mert Isten segítsége nélkül semmit sem tehetünk, kivált ilyen nehéz helyzetben. Én is imádkozom Önökért.

Ezt nem is annyira egyszerű megválaszolni. Az ortodox hagyományban legtöbb helyen a temetést fehér színben végzik, hiszen ez a szertartás nem csak búcsúzás, hanem a feltámadás hitének a megéneklése is. Régen nálunk is fehérben temettek. A jól ismert latinizálódás folyamat során nálunk is elterjedt a fekete szín. (Hozzáteszem, hogy ez sok ortodox egyházra is hatott.) Ezt akarta módosítani, kicsit keletiesíteni Timkó Imre püspök atya, és ő rendelte el a piros színben való temetést a nyolcvanas években. Akkor is, mint mindig az ilyen jellegű rendelkezésekkel szemben volt némi ellenállás. Úgy tudom volt meghatározva bizonyos türelmi idő is. De mára már széles körben elfogadott lett, hogy a görögkatolikus temetés Magyarországon pirosban történik. Fényes héten, illetve egyes helyeken egész húsvét ünnepkörében fehérben temetnek. Másik oldalról a piros ugyanakkor a böjt színe is, ezért tűnik úgy, hogy böjti színű liturgikus ruhában végezzük a temetést, de a kettőnek, a temetésnek és a böjtnek egyéb kapcsolódási pontja a színen kívül nincsen.

Ön még fiatal, nagyon sok minden egyebet is meg kell tanulnia. Ez is egy tapasztalat volt az életében. Ha nem a másik emberben keresi az okot, akkor azt tudja megfogalmaznia tanulságként ebből az élethelyzetből, hogy Ön még nincs az életszentségnek azon a fokán, hogy mindent és mindenkit el tudjon viselni. Tehát még van mit dolgoznia a saját lelkén. Isten pedig újra tartogat Önnek valami mást. Legyen erre nyitott. Bizalommal tekintsen a jövőre. Például azt sem kizárva, hogy ha most netán hosszabb időn keresztül nem kap munkát, az is fontos lelki tapasztalatokkal jár, lehet, abból meg azt kell megtanulnia. De az is lehet, hogy más, jobb állás vár Önre. Legyen mindenre nyitott, mindenből tanulhat, csak az Ön hozzáállásán múlik, ezek az események, helyzetek a javára válnak-e vagy sem. "Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik." (Róm 8,28)

Nem azért jutunk pokolra, mert nem megyünk vasárnap templomba, hanem, mert nem szerettünk eléggé. A rendszeres templombajárás segít nekünk abban, hogy Isten közelségében és egymással nagyobb szeretetben éljünk. Tény, hogy a katolikusoknak az egyház bizonyos pontokon magasabb követelményeket támaszt, mint másoknak. Ez vajon baj? Szeretnénk megúszni, szeretnénk az olcsóbb megoldást, a keskeny helyett a szélesebb utat választani? Isten mindenkit a saját lelkiismerete szerint ítél meg, nem aszerint, hogy melyik felekezetbe tartozik, és ott hogyan teljesít. Amikor egyházunk előírja nekünk, hogy minden vasárnap ott a helyünk a templomban, ezzel a legnagyobb lehetőséget kínálja, a szentek közösségével való közös dicséreten túl részesíteni akar Isten Testében és Vérében. Emiatt panaszkodni, ettől húzódozni olyan, mint ha valaki az ünnepi asztal melletti boldog, családi együttlét helyett a sötét szobában révülten nyomogatja a telefonját. Hirtelen ez a bugyuta példa jutott eszembe. Meg vagyunk híva a lakomára, és panaszkodunk, hogy miért kell nekünk odamennünk? Ajjaj! Krisztus Urunk beszélt azokról, akik kifogásokat kerestek, hogy miért utasítják vissza az isteni meghívást! Örökös igazság: soha ne a másik emberhöz hasonlítsuk magunkat. Az mindig rossz képlethez vezet. Akkor is, ha jobbnak, akkor is, ha rosszabbnak találjuk magunkat ebben az összehasonlításban. Mindenkitől mást kér, mást vár a mi Istenünk. Nekünk aszerint kell cselekednünk, aszerint kell élnünk, amit személy szerint kaptunk tőle. Azt tanácsolom Önnek, hogy, lehetőség szerint ne csak vasárnap, hanem hétköznapokon is vegyen részt szentmisén/Szent Liturgián. Lassan majd kialakul Önben az a fölismerés, hogy mennyire más ezzel a rendszeres energiatöltéssel élni, gyakorta erőt meríteni a szentekkel való közös imádságból és az Eucharisztiából.

Az indulataink lehetnek jó is és rosszak is. Attól függ, hogy mire irányul, mire használjuk. Érdekes, hogy Szent Pál különválasztja a bűntől: Ha haragszotok is, ne vétkezzetek; a nap ne nyugodjék le haragotok fölött, (Ef 4,26) Egyébként ebben a zsoltárt idézi (Zsolt 4,5). Vajon lehet haragudni úgy, hogy az nem bűn? Igen, például a bűnre haragudni. Semmiképpen sem kibékülni vele. Vagy a kísértésre, vagy lehet nyugodtan a kísértőre is. Amikor Jézus kiűzte a kereskedőket, akkor is a bűnre haragudott, nem azokra az árusokra, akik egyszerűen csak követték koruk szokásait. Tehát voltak őbenne is indulatok, amelyekkel szintén az Atya akartát szolgálta, teljesítette. Erre kell törekednünk nekünk is.

Hasznosak az erről szóló lelki irodalmak, de mindenképpen szüksége van lelkiatyára is, akivel a tapasztalait megbeszélheti. Ezt nagyon hangsúlyozzák az atyák. Mindazonáltal nem kell semmilyen elvárással lennie. Lehet, van egy elképzelése, hogy mit is kell éreznie, milyennek kellene lennie ennek az imának. Ezt az elképzelést engedje el, mert egészen biztosan nem olyan lesz, amit most elképzel. Ha bármilyen elvárásai volnának, hogy milyennek is kellene lennie ennek az imának, azzal saját magát leplezi le, mert voltaképpen ez a vágyott eszme vezeti, az ima által azt szeretné elérni, amit erről gondol. Amíg ezek így élnek Önben, ott lebegnek lelki szemei előtt, addig nem lesz előre haladás az imában, mert csak délibábot kerget. Végezze hűségesen ezt az imát a napi csendjében és a napi feladatai közben egyaránt. Csöndben is és más tevékenységek közben is. Ez a kettő egymást erősíti. És tartson ki. Az imádságnak egyik fontos fegyvere a kitartás, nem szabad belefáradni (Lk 18,1) Isten a megfelelő időben majd megnyitja Önnek az imádság édenkertjét. Addig pedig tartson ki!

Az biztos, hogy aki már az Úrnál van, az nem szeretne ide visszajönni. Azt a boldogságot, ami ott vár ránk, el sem tudjuk képzelni. De akinek hite van, az ezt a boldogságot már itt, ezen a világon is valamelyest megtapasztalja. Ugyanis annak a végtelen boldogságnak az oka és forrása nem más, mint maga Isten, az ő ránk áradó végtelen szeretete. Ez most is árad ránk éppen úgy, semmivel sem kevésbé, mint majd a mennyországban, csak ezt most nem vesszük észre, nincs rá érzékszervünk. Illetve, csak nagyon picikét, nagyon homályosan. Amikor egy-egy imádságban eltölt az öröm, de olyankor is, amikor szeretetben vagyunk egymással. Ez az Isten terve és szándéka, hogy ebben a boldogságban éljünk. Akik ezt nem látják, azok nem is értik, hogy miféle boldogságról beszélnek a hívő keresztények. Van bennem egy gyanú, hogy amikor az egyházat, a papokat, olykor magát Istent is szidják, ez voltaképpen az ő legbelső vágyuk Isten és az igazi boldogság után, de tehetetlen dühösséggé fordul át bennük. Amikor egy papot vagy az egyházat szidják, akkor imádkoznunk kell azért a szegény emberért, aki ezt teszi, mert végképp nem ért semmit abból a hatalmas ajándékcsomagból, amit kaptunk. Ön se vesztegesse az idejét, erejét, figyelmét ezekre a beszólongatásokra. Érveléssel meggyőzni őket úgysem lehet. Sokkal jobb válasz az, hogy csöndben marad, eltűri a megalázó szavakat, helyzeteket, s magában imádkozik értük. Jézus is ezt tette a kereszten. Elhiszem, hogy ez nem könnyű, de erre érdemes törekedni. A krisnások is Krisztust keresik, csak találtak erre egy nagyon vonzó, tetszetős módszert. De emberi találmány, nem pedig Krisztus kinyilatkoztatását követik. Azt tanácsolom Önnek, hogy ne háborogjon az emberek hitetlensége, szeretetlensége miatt sem. Az semmi többletet nem ad. Tűrjön és imádkozzék értük, ezzel nagyon sokat adhat. S nem is csak az imádság kegyelmét, de egyszercsak azt látják, hogy van itt valaki, aki másként viselkedik, mint az emberi logika diktálná. Lehet, hogy az Ön békés magatartása indít el valakit arra, hogy elgondolkodjék, mégis honnan van Önnek ez az ereje. Ez Krisztus ereje, melyet a Szentlélek által kapunk meg. Ezzel éljen, ennek örvendezzék. Hátha

El tudom képzelni, hogy régebben, amikor "küzdött", az még az út eleje volt, és sokkal több támogatást kapott Istentől, amire úgy tekintett boldogan, hogy ez az Ön küzdelme. Amit most átél, valójában ez sokkal inkább az Ön küzdelme. Azért írok küzdelmet, jóllehet, Ön azt erősítgeti, hogy épp az a baj, hogy nem küzd, mert látható, hogy ennyire szenvedélyesen fáj Önnek ez a szomorú valóság. Ha nem küzdene, akkor nem is fájna, akkor közömbösen élné a napjait. Igaz, nem csak a küzdelmek gyötrelme nélkül, de boldogtalanul is. Ez most a küzdelem ideje, ne féljen tőle. Eljön az a nap, az a pillanat, amikor Isten újra a hóna alá nyúl és fölemeli. Igen, el fog jönni ez a pillanat, csak erre Önnek várnia kell. Nem közömbösen, nem tétlenül, hanem folytatva ezt a sziszifuszinak tűnő küzdelmet. Azt javaslom, fordítsa tekintetét teljes egészében Istenre. Ne önmaga tehetetlenségére, ne a bűneire nézzen, hanem Istenre, az ő irgalmas szeretetére. Higgyen abban, hogy ebben a tehetetlenségben sem hagyja el, hogy tartogat Önnek egy egészen más fajta örömet. De ezen a hasztalannak tűnő küzdelmen át kell mennie. Ebben az imádságban tartson ki: "Hiszek, Uram, benned, hogy a te jóságod egy nap kiemel engem életem szennyéből." Higgyen ebben és imádkozzék ezért! Higgye el, Isten nem véletlenül helyezte az Ön lelkébe ezt az érzékeny lelkiismeretet. Ezzel neki célja van. Amennyire tud, tartson ki, veselkedjék neki újra meg újra, ne adja föl! De a megoldást egy nap majd az Isten ajándékként fogja átnyújtani Önnek. Szent Antalnak, hosszú éveken át tartó küzdelmei végén ezt mondta: gyönyörködtem küzdelmedben. Ne adja fel, és higgyen a szabadulás reményében!

Szerintem nem lódít azzal, ha erre a kérdésre azt válaszolja, hogy Ön katolikus. Legalábbis a szívében már az, s ha jól értem, már fontolgatja annak lépéseit, hogy ez hivatalossá is váljon. Tehát egy folyamat része, amely folyamatnak azonban - jobb esetben - soha nem lesz vége. Ha eljut oda, hogy megbérmálkozik, hogy részesülhet az Eucharisztiában, az csak egy további jelentős állomása lesz ennek a folyamatnak, de majd minden egyes szentgyónása, sőt, minden napi imádsága újabb és újabb lépés lesz befelé az Egyházba, egyre közelebb Jézus szívéhöz. Mindazonáltaln buzdítom Önt, hogy ne halogassa ezeket a lépéseket. Sürgetni sem akarom, mindennek megvan a maga ideje, de fontos tudnia, hogy ez nem pusztán adminisztratív lépés. Jelentős kegyelemközvetítés, amely átalakítja a lelki életet. Javaslom még, hogy már most tegyen mindent úgy, mint ha Önre vonatkoznának a katolikus Egyház előírásai. Ugyanis már ezek is kegyelemközvetítők, érdemes élni velük.

lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu