Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet küldtem magának "Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem." És azt mondta hogy nyugodtan vágjak bele a küzdésnek. Na igen, én is ezt szeretném, de mindig amikor belevágok elbukok, nem megy, sőt mintha nem is küzdenék. Ezért kérem, segítsen. Hogyan kell? Hogyan kell belevágni. A másik meg hogy mondta gyónjak, áldjak. De én nem vagyok keresztény, csak úgy élek mint egy. És mivel külföldön élek, szerintem egyhamar nem is leszek. Akartam az lenni, de azt mondták hogy készüljek, utánna meg azt hogy nem lehetek az Magyarországon mert akkor kéne hittanra járnom. Tehát az akarok lenni de nem megy. Ez azt jelenti hogy az áldás, gyónás nélkül nem fog jól menni? Isten nem fog annyira segíteni? Nem fogok olyan könnyen szabadulni a kísértéseimtől? Stb. De járok templomba és ott imádkozom. Úgy érzem mintha Isten nem segítene. Kérem hogy segítsen a küzdésben, de nem. Egyszerűen nem. Miért? Akkor hogyan kérjem. Hogyan kérjem a nevében. Ezekre a kérdésekre kérem mind válaszoljon. Hogyan érezem őt? Hogyan szeressem őt? Nagyon úgy tűnik nekem hogy Isten nem akar segíteni amúgy már rég segített volna, ahogy érzek íránta, hogy küzdjek. Pl úgy érzek íránta mint a frász. Nem jól. Nem szeretettel.
Mindenképpen az első lépés a megkeresztelkedés. Természetes, hogy nem tud élni Isten ajándékaival, ha még nem lépett be a szentségi kötelékbe. Isten mindenkinek segít, de azok sokkal jobban tudnak élni ezzel a segítségével, akik az elsőt is elfogadták, a keresztséget. Ez egyáltalán nincs elzárva Ön elől sem. Már mostantól készüljön rá. Ha nem Magyarországon él, ez külföldön is lehetséges. Keressen föl mielőbb egy papot, és közölje vele a szándékát, hogy szeretne megkeresztelkedni. Ő majd elmondja a többit. Ha jár templomba, akkor ez nem is lesz olyan nehéz. Ha mégsem tud otthonosan mozogni az idegen közegben, akkor fölkészülhet távoktatásban Magyarországról is. Ha pedig majd hazajön, akkor megkeresztelkedik itthon. Gondolom, vannak kapcsolatai magyarországi keresztényekkel, esetleg pappal is. Kérjen segítséget tőlük, hogyan keresztelkedhetne meg. (Még az is eszembe jutott, hogy távoktatással én is fölkészíthetem Önt ezen a nyilvános fórumon, amelyből esetleg mások is lelki hasznot meríthetnek.)
Igen, most már értem, hogy miért annyira nehézkes ez a jó szándékú küzdelme. Első lépés a keresztség, illetve az erre való fölkészülés.
Kedves lelkiatya, vasárnap óta a lelkem romokban van! Állandóan rámtör a sírás és a tehetetlen düh miért nem lehet hogy csak egyszer is de kijussunk 40 év után egy VB-re? Én már nem fogok soha meg élni egy VB részvételt sem? Aztán azt sem értem hogy miért vannak olyan emberek akik örülnek ha nem sikerül győzni? Persze hogy vannak fontosabb dolgok is mint a foci, de azért tényleg nem lehet bennünk fájdalom és gyász (tudom hogy nem halt meg senki mégis úgy érzem), mint ahogy nekem mondják sokan? Kérem adjon tanácsot és mondja el a véleményét az egészről. Válaszát előre is köszönöm Fradigirl
Nem tagadom, én is nagy fájdalommal és csalódottan éltem át a szomorú eredményt. Most a gyász időszakát éljük sokan. (Bár van, aki még mindig lát reményt... Adná Isten!) De a csalódásainkra is szükségünk van, ezek is tudnak emelni minket. Mindig rajtunk múlik, hogy a minket ért esemény, legyen az jó vagy rossz, az életünket értékesebbé teszi vagy nem. Nagy szomorúságunk mellett is nem az a dolgunk, hogy keseregjünk, hanem, hogy épüljünk ebből a tényből. Elsősorban focistáink, hogy mit kell még jobban csinálniuk, meg akiknek még erre ráhatása van. De nekünk is dolgunk van vele, akik csak távoli szemlélők vagyunk, s csupán érzelmeink miatt érint közelről minket. Egyik feladatunk, hogy meglássuk, Isten milyen áldást tud kihozni ebből a helyzetből a mi életünkre vonatkozóan. A másik feladat, hogy a megjelenő gyűlölködést is Isten akarata szerint kezeljük. Nem vagyunk egyformák, nem lehet elvárni, hogy más is azt élje át, amit mi. A másik elfogadásának remek gyakorlópályája ez. Számtalan előrevivő eredményt hozhat ez a vereség. Csak rajtunk múlik, hogy így lesz-e.
Ha Isten tudja hogy ki megy a pokolba? Akkor miért tesz embereket a világra hogy szenvedjenek? Nagy szeretete ez. Kérem egyfolytában hogy segítsen. De nem. Tojik rám. A hittem 0. Hajszálnyira vagyok hogy fel adjam mert a hittem annyira lement mert nem segít nekem Isten. Írtam már egy ilyet önnekTisztelt Lelkiatya! Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem.
Isten nem segít mert cserben hagy. Köszönöm ezt neki
Elismerem, hogy ez nehéz küzdelem. Főként az elején. Később, minél több tapasztala van Isten szeretetéről, annál inkább erőt tud ezekből meríteni. Nagyon fontos, hogy éljen a szentségekkel, a szentgyónással, szentáldozással. Azt gyanítom, hogy ez az, ami nagyon hiányzik Önnek. Derék dolog az egyéni erőfeszítés, dehát Isten azért adta nekünk ezeket a földi segítségeket, hogy a testben való ember tudjon mibe kapaszkodni. Elsődleges tanácsom, hogy éljen a szentségekkel. A másik pedig, hogy törekedjék megérteni Isten akaratát. Ne csak a maga kívánságait hajtogassa, hanem inkább kérdezzen: Mit akarsz, Istenem, mit tegyek? Imádkozom Önért, mert zaklatottsága arról árulkodik, hogy nagyon szeretne Istenhöz közelebb kerülni, de valami gát ebben megakadályozza. Imádkozzunk, hogy minél előbb ismerje föl ezt a gátat, és Isten segítségével felül tudjon emelkedni, át tudjon hatolni rajta!
Kedves Lelkiatya!
Mi a hivatalos katolikus egyházi tanítás a marihuána orvosi célokra való felhasználásáról?
Csakis abban az esetben, ha orvos írja elő vagy tanácsolja a használatát. Mivel nem értek hozzá, ezért csak nagyon óvatosan fogalmazom meg a véleményemet. A világhálón egészen eltérő véleményeket lehet találni róla. Szerintem árulkodó, hogy olyan oldalak szólnak a gyógyító hatásáról, amelyek egyben termékeket is árulnak, tehát egyáltalán nem érdek nélkül fogalmazzák meg a mellette szóló álláspontjukat. Erre alapozva mondom, hogy egyéni használata minden körülmények között tilos. Ha az orvos javasolja (feltéve, ha nem titkos díler az illető), akkor szabad elfogadni, más esetekben nem javasolt. Ez az én véleményem, de az egyház hivatalos állásfoglalását ebben a kérdésben nem tudom továbbítani.
Tisztelt Lelkiatya! Tegnap egy lány beszólt nekem ami után rosszakat mondod rólam, ahelyett hogy megbocsájtottam volna neki egy rossz, csúnya dolgot mondtam "Látom miért váltak el a szüleid" tudom hogy nem kellet volna, de minden lánynak elmondta és most minden lány utál. Bárhová megyek egy nézést kapok lányoktól és nagyon de nagyon aggódom, félek, rosszul érzem magam. Imádkoztam ezért a lányért hogy Isten bocsásson meg neki, meg nekem is. És most azért imádkozok hogy ez a csúfolás irántam elmúljon, vagy legalább ne érezzem magam rosszul, aggodalom, stb. Nem azért érzem magam rosszul mert ilyet mondtam, hanem mert minden lány engem lát bűnösnek és pánikolok, aggódom és ez szörnyű . Szerinte, Isten segíteni fog? Vagy hagyja hogy maradjon ez
Nem kell félni. Ez a helyzet hamarosan el fog múlni. Sok igazság van ebben a mondásban: Minden csoda három napig tart. Persze, lehet, hogy nem három nap lesz, ez csak jelképes, de szépen lassan elfelejtődik az egész. Jó volna, ha ezt az esetet valamelyik, környezetében levő lánnyal meg tudná beszélni. Önnek is könnyebb, hogy beszélt róla, meg talán föl tudja mérni, hogy kívülről hogyan látják mások ezt a helyzetet. Jól tenné, ha mielőbb meggyónná (ha lehetséges), hogy a lelkét se terhelje ez a kisebb baklövés. Utána pedig már teljesen megnyugodhat, mert a Jóistennel már rendezte a dolgot. Az emberek pedig majd lassan hozzáigazodnak a valósághoz. Ennek a gyógyulási folyamatnak fontos része, hogy Ön se tulajdonítson túl nagy jelentőséget az esetnek. Ha túlaggódja a dolgot, akkor tovább fog tartani a környezete neheztelése. Viselkedjék minél fesztelenebbül, építse tovább az emberi kapcsolatait. Majd ezek fognak számítani, nem egy pillanatnyi, elfuserált reakcióink. Ha pedig Isten segítségét is kéri hozzá, akkor meg nagyon erős tapasztalatok fognak ebből származni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy milyen szabályok vonatkoznak az emberre hogy ha jó katolikus akar lenni és minden vágya az üdvösség útján járni? Nem tudom pontosan hogy miért de Jézushoz akarok tartozni, bár úgy érzem hogy én nem is ismerem őt csak ő engem. Kérem adjon ötletet hogy változhatnék olyan emberré aki jó és mehet Jézushoz!
Mindenki mehet Jézushoz, ő mindenkit hív magához. Csak nem mindenki veszi észre. Ön már észrevette ezt a hívást, ezt a vonzást. Az első lépés tehát már megtörtént. Önnek most a következő lépésre van szüksége, nem pedig annak átfogó tudására, hogy milyen szabályok vonatkoznak egy katolikus emberre. Persze, hozzáteszem, hogy kinek-kinek más. Mindenki a saját élet- és lelkiállapotának megfelelően kell, hogy éljen. Sőt, mindenkinek lépegetni kell tovább és tovább. Az Istennel való együttlét folyamatos változás, folyamatos haladás. Persze, a mélyben van valami megingathatatlan állandóság. Az már egyik nagyszerű tapasztalat, amikor az ember rátalál erre az állandóságra a folyamatos változás és fejlődés mélyén. Szóval, Önnek most az első lépéseket kell megtennie. Vegye kézbe a Szentírást és olvassa minden nap. Olvassa végig az Újszövetséget, elejétől a végéig. Nem kell vele sietni, naponta legföljebb egy fejezet, vagy akár csak bekezdésenként is haladhat. Ezeken, amit olvas, mindig gondolkodjék is el. Ha nem érti, semmi baj, nyugodtan menjen tovább. Később megnyílnak azok is, amiket korábban nem értett. A másik, hogy minden nap üljön 5 percet teljes csöndben. Hacsak lehet, külsőleg is csönd legyen, meg belül is. Ha nehéz a teljes belső csöndet megteremteni, akkor mondhat valami nagyon egyszerű fohászt közben: Jöjj el, Uram Jézus! vagy Jézusom, mutasd meg magad! vagy Jézusom, szeretnék hozzád tartozni. Efféléket. De nem váltogatva, hanem mindig ugyanazt ismételgetve. Közben nem engedve a gondolatokat szaladgálni. Eleinte a gondolatok nagyon rakoncátlanok. Ezt a kettőt tegye meg minden nap. S ha teheti, minden vasárnap vegyen részt Szent Liturgián vagy szentmisén. Ha ezt hűségesen megtartja, meglátja, egy év múlva olyan csodálatos tapasztalatokról fog beszámolni, melyeket most még csak nem is tud elképzelni. Ami a bűnöket illeti, azokkal most ne foglalkozzék. Próbálja kerülni, de ha elesik, a kánya vigye! haladjon tovább. Az imádság a fontos, az Istennel való élő kapcsolat, az őrá figyelés. A tettek majd később hozzá igazodnak.
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék választ kérni erre az ellentmondásra.
Lehet nem az, de én nagyon rég jártam hittanra és nem tudom hogy kell helyesen értelmezni.
Azt mondta Jézus mikor megszólták, hogy a vámosokhoz és a bűnösökhöz jár, hogy a betegeknek kell az orvos és hogy nem az igazakhoz jött, hanem a bűnösökhöz
(Mk 9, 10-13)
De aztán meg azt is mondta, hogy ne adjuk azt ami szent, a kutyáknak, mint ahogy a disznók elé se szórunk gyöngyöket, mert megtiporják
(Mt 7,6)
Hogyan kell akkor cselekedni?
Szívből köszönve:
Sára
Kedves Sára! Nem annyira nehéz erre a helyes választ megtalálni. Azt kell tisztázni hozzá, hogy kik lehetnek azok, akiket Jézus ilyen kemény jelzéssel illet: kutyák, disznók. Vajon a vámosok, a bűnösök? Nem valószínű. Ők azok, akik rászorulnak Isten irgalmára, akikhöz el kell vinni annak jó hírét, hogy van szabadulás, mégpedig Jézusban. Azokra gondolhatott inkább Jézus, akik nem becsülik az Isten szavát, akik semmibe veszik az Evangéliumot, akik kigyúnyolják Isten szeretetét. Ahhoz, persze, nagy bölcsesség kell, hogy előre lássuk, kik azok, akik ilyen elvetemültek, hogy eleve elutasítják az örömhírrel hozzájuk közeledőt. Annyit tehetünk még hozzá, hogy az első mondatban Jézus az emberekre irányította a figyelmet, akik rászorulnak Isten irgalmára, a másik mondatban pedig inkább magára az isteni ajándékokra, amelyekkel nagy gonddal kell bánnunk. Ez utóbbiban nem pontosította, hogy kik azok, akiket inkább kerülnünk kell. Úgyhogy mi se tévedjünk el a buzdításban. Nem a kutyákat és disznókat kell beazonosítanunk - ez nem kis veszélyeket rejtene magában! -, hanem inkább azt megérteni, mennyire nagy gonddal és odaadással kell kezelnünk a kapott isteni ajándékokat, legyen az szó, szentség vagy egyéb isteni érték.
Kedves lelkiatya azon gondolkodtam hogy az mit jelent hogy Isten szeret minket? Hogy lehet ezt viszonozni ha tényleg így van? Mit tud bennem szeretni? Állandóan csak bűnt követek el! Azt se tudom hogy miért bűn ami nekem jó és örömet okoz? Kemény szívű rossz ember vagyok! Gyűlölöm magam érte, de kő szívem van! Fradigirl
Ha érzékeli ezt a kemény kőszívét, ez azt jelenti, hogy van rá érzékenysége. Sok kemény szívű ember van, aki erről nem is vesz tudomást, és nem is akar tenni ellene. Ön tehát már ennél sokkal előrébb van. Sőt, vágyik arra, hogy megértse (szíve mélyén meg arra, hogy megérezze) Isten szeretetét. Ezek mind nagyon jó jelek. Ha Ön szeretné megérteni, sőt, szeretné viszonozni Isten szeretetét, ez meg már azt jelenti, hogy él Önben ez a szeretet, van rá fogékonysága, csupán ezt szeretné növelni annyira, hogy sokkal erősebb - én inkább úgy mondanám -, hogy meghatározó legyen. Még kevés tapasztalata van Isten szeretetéről, ezért a saját, fölismert méltatlanságát akadálynak látja. Holott épp az az egyik legerősebb érv, hogy minden bűnünk, méltatlanságunk, szégyentelenségünk ellenére Isten nem szűnik meg szeretni minket. Azért is fogjuk föl ezt nehezen, mert mi emberek nem így viselkedünk, mi erre képtelenek vagyunk, és ha a szeretetre gondolunk, akkor legföljebb az emberi szeretetet vetítjük rá Istenre.
Isten mit szeret Önben, kedves testvérem? A lényét, a személyiségét, azt, akit ő maga alkotott meg, aki Önt szeretetből létre hívta, hogy legyen, hogy találkozhasson vele. Teljesen függetlenül a tetteitől. Ez megint csak emberi elképzelés, hogy valakit a tettei miatt és alapján szeretünk. Isten nem így van velünk. Az ő végtelen és határtalan szeretetét mi nem tudjuk lerombolni. Akármennyit vétkezünk is, ez nem érinti az ő irántunk való szeretetét.
Fontos, hogy keresse a vele való kapcsolatot, beszélgessen vele, töltsön időt együtt ővele. Vigye elé a bűneit. Ne egyedül hordozza, közben pedig haragvó gondolatokat küld Isten felé anélkül, hogy odafigyelne rá, hogy meghallgatná, hogy ő mit mond ezekre. Ne a bűneivel törődjék, ne azokra nézzen, hanem Istenre. Emelje föl a fejét, a tekintetét. Szólítsa meg őt: Uram, valóban szeretsz, mindezek ellenére? Mit gondol, mi lesz a válasza? Talán az, hogy nem? Szó sincs róla. De nem elképzelni kell az ő válaszát, hanem a csöndben valóban odafigyelni rá. Meg fogja látni, szép előre lépés és a mostani állapotából való kilépés vár Önre. Csak tartson ki az imádságban!
Kedves Lelkiatya!
A párommal ha vmi rendkivüli esemény nem jön közben,együtt imádkozunk.
Nagyon sok szép Bünbánati imáink vannak.
Ön az Adventi bünbánati időszakban melyiket ajánlja?
Válaszát köszönöm!
Ugyanazt a bűnbánati imát, mint amit nagyböjtben végzünk - legalábbis mi, görögkatolikusok. Valójában a karácsonyi böjtben is vannak olyan napok, amikor a vecsernyében ezeket kellene imádkoznunk.
Szent Efrém fohászai:
Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! (Metánia)
Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! (Metánia)
Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké! (Metánia)
Kedves Lelkiatya, meg a Testvér, aki a nőgyógyászati félelmet kérdezte!
Nem tudom, van-e védőnő, vagy nő- nőgyógyász, akitől vizsgálat előtt meg lehet kérdezni, mivel jár. Ultrahang, méhnyakrákszűrés, általános vizsgálat? De közvetlen a vizsgálat előtt is meg kell mondani, hogy félek mert, és válaszolni fognak rá. összerándul a hüvely, méhnyak, védekezünk, úgymondt a nemkiívánt behatolás ellen. Pl: én is mondtam az ultrahang után, méhnyakráknál, hogy érzékeny, mert fájt. De segítenek, pl: az asszisztenső kérdez valamit eltereli a figyelmem. Kulcs, hogy lehessen kérdezni, választ kapni. A férfi orvosok dúrvák voltak velem, a nők megértőbbek, mintha ők is átélték volna...De tényleg, ezt én kérdezem, hogy miért van az, hogy az ember elmegy vizsgálatra, egészségmegörzés, kontroll, találnak valami gombát, úgy lecseszik a fejemet, hogy csak na. Ahelyett, hogy értékelnék, hogy vigyázok magamra. Az, hogy beteg leszek, előfordulhat. Aztán felajánlás, eleve imádkozom a kezelőorvosért, a vizsgálat sikeréért, azért, hogy elfogadja, ha rossz eredményt kapok, a rózsafüzért szoktam mondani, míg várok. Aztán meg hálaadás. Akár misét is mondatok.
Nem könnyű feladatot bízott ránk az Úr: "Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok." (Róm 12,14). Pedig, az orvos elvileg nem üldöz minket, mégis, ha érzéketlenül, együttérzés nélkül végzi a munkáját (hála Istennek, nem mindegyikük ilyen, sőt, intelligensek lévén, sokkal több közöttük a jó szándékú, segítőkész ember), szóval az ilyen embereket is áldani kell. Ahogyan Ön is teszi, mint látom. Hogy miért ilyenek? Erre nem könnyű válaszolni. Alapvetően a bűn miatt, amelynek terhe alatt mi is vagyunk. Mi is vétkezünk, tehát ne ítéljük meg a másikat, aki szintén. Ő itt, én másutt hibázom. Az a legjobb - amit Ön is tesz - bármilyen orvos keze alá kerülök is, imádkozom érte.
Tisztelt Lelkiatya! Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem.
"Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül" (Mt 10,22). Ne adja föl a küzdést! Van, amikor nagyon jól megy, van, amikor meg csapnivalóan. Mint a foci. De amikor nehéz, akkor is tudnia kell, hogy ilyenkor Isten nem hagyja magára, hanem viszi, segíti a nehéz időszakon át is. Rendben van, ha kér dolgokat. Erre buzdított is minket Jézus: "Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek" (Jn 14,14). Csak meg kell tanulni az ő nevében kérni. Erre nem elég, ha hozzátesszük: "Jézus nevében..." Rá kell hangolódnunk Jézus lelkületére, Jézus gondolataira. Akkor fogunk tudni valóban az ő nevében kérni.
Ön már fölismeri a gyarlóságait, ez jó, csak most még inkább bosszankodik miattuk. Ahelyett, hogy ezekkel odamenne az Úrhoz, és letenné a lábai elé. Ezt tegye rendszeresen, merem mondani, akár gyakran is. Úgy látom, hogy formálódóban van az érzékeny lelkiismerete, és ez is nagyon jó. De még nem tudja kellőképpen használni, még nem annyira erős, hogy a tetteit irányítsa. Ezt gyakorolni kell. Ne féljen, álljon bele!
Istenre mérgesnek lenni butaság. Ez olyan, mint ha ráznánk az öklünket a viharfelhő felé, hogy nehogy essen az eső. Isten a legjobbat akarja, a legjobbat adja nekünk. Csak még vaksi a szemünk, és nem könnyű ezt belátni. De idővel menni fog. Ne hagyja abba: olvassa továbbra is minden nap a Szentírást. Gyónjon legalább havonta és áldozzon minden vasárnap, de lehet hétköznap is. Ez az erőfeszítése, még ha nehezére is esik, nagyon szép gyümölcsöket fog teremni. Garantálom Önnek.;-)
Kedves Lelkiatya! Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre Isten akaratával (és, a konkrét példában, az eljegyzéssel) kapcsolatban. Lenne még egy kérdésem: mit tehetek, ha valamikor úgy tűnik, Jézus üzen nekem nagyon egyértelműen és én még sem tudom elhinni? Hogy ha Isten akarata egyértelműnek tűnik, de nem merem elhinni, mert valami hatalmas kegyelemről van szó vagy éppen arról, hogy akarata szerint való valami, amit nagyon szeretnék és éppen ezért nem merem elhinni, nehogy ezzel elbízzam magam? Több dologgal kapcsolatban is jártam már így....Úgy éreztem, hogy Jézus válaszol a kérdéseimre, láttam az ő nézőpontját, kiderült, hogy megkapok-e valamit, amit kértem tőle, ez volt az egyik, a másik meg az, hogy valamiben megegyezett az akaratunk és ez egy hatalmas kegyelem is volt....Próbálok bízni is benne és hinni is benne, de félek, hogy hibát követek el, mert nagyon nagy kegyelmekről van szó. Ha nem probléma, nem írnám le. Eddig is adott hatalmas kegyelmeket...olyanokat, amikről sose gondoltam volna, hogy megadja. Őszintén szólva elég látványosan és ezért vannak olyanok is, amikről mások is tudnak a katolikus közösségünkben és mondták is nekem, hogy nem véletlenül kaptam azokat és hogy én voltam a megfelelő személy ezekre, csak máshogy fogalmaztak. Nem dicsekszek sose, félreértés ne essék, ők maguk hozták fel a témát. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy eddig is kaptam sok kegyelmet és éppen ezért kellene talán hinnem, sőt, akkor is kellene ha azokat nem kaptam volna, de hajlamos vagyok félni, hogy félreértek valamit. Úgy érzem, hogy pont akkor lenne pedig jobb a hitem, ha a hihetetlenül jó dolgokban is mernék hinni. Nem mintha én hozzá hasonló lennék, de felmerült bennem, mi lett volna ha Mária is elkezdett volna kételkedni mikor megjelent neki az angyal? Mária sokszor példa előttünk...talán éppen ebben is, hogy akkor is merjek elhinni valamit, ha valami hihetetlenül nagy kegyelem lenne? Jobb elhinni és ezzel erős hitet mutatni, mert Isten akkor se haragszik, ha félreértem? Máskor is volt már olyan, hogy valahogy nem értettem Jézus mit miért mond nekem, de igaza lett....Korábban sokat gyötrődtem, mert nem voltam boldog egy párkapcsolatban, nem is volt katolikus kapcsolat, engem nagyon Jézus felé húzott a szívem, egy teljesen más életre, de az akkori párom meg még szeretett, én mondtam ki a kapcsolat végét. Nem tudtam, hogy bűn vagy nem, hogy elhagyom és neki meg ezzel fájdalmat okozok és amúgy is, vajon ezt akarná-e az Úr. Akkor egy igeszakaszt találtam, egyébként angolul, de valamilyen olyan fordítás volt, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy nem lenne bűn, de mindig más addigi fordításnál egyértelműbb volt, mert egyszerűen más volt a megfogalmazás. Megléptem ezt, akkor borzalmasan nehéz volt, de nem bántam meg. Csak ezért írom ezt, mert ez is egy olyan dolog volt, hogy akkor nem értettem, Jézus mit miért mond és mégis beigazolódott, hogy úgy van, ahogy mondja. Ez már a múlt, a kérdésem most inkább a levél első felére vonatkozik. Remélem érthető, hogy mire lennék kíváncsi. Hálás lennék a válaszáért.
Az idők során ezek tisztulni fognak. Ha megmarad az imádságos, Krisztust követő életben, akkor ezek a tapasztalatok hozzásegítik majd ahhoz, hogy egyre hamarabb és egyre világosabban ráérez, rátalál az Isten akaratára. Most még bizonytalanságok fűződnek hozzá, de ezek idővel letisztulnak. Teljesen sosem múlik el, de viszonylagos nyugvópontra kerül. Azt tanácsolom, minél inkább bízzon Istenben, az ő ajándékaiban. A gőgöt mindig kerülje, mindig ismerje föl, ha jelentkezik egy-egy szép tapasztalat mellékzöngéjeként. De a gőg kísértése ne térítse el attól, hogy bátran merje Isten újtát követni!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit kell tenni hogy érezzük az ünnep örömét? Milyen egy jó keresztény adventi készülődés? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Aki arra készül, hogy érezze az ünnep örömét, az óhatatlanul csalódni fog. Az érzelmeinket nemigen tudjuk irányítani, csak nagyon közvetett módon. De azért is, mert a jó érzés keresése, várása az önzésen alapul: én szeretném magamat jól érezni az ünnep hangulatában. Ez olyan, mintha csak a kirakaton át gyönyörködnék az üveg másik oldalán lévő dolgokban. Szép, tetszetős, de nem tudom megfogni, megragani. Ahhoz, hogy belépjek a kincsek közé, önmagamba kell szállnom. Csak a belülről átélt ünnep adja át igazán az ünnep tartalmát. Van, amikor ezt jó érzés kíséri, van, amikor nem. Nem az érzés, a dolgok, az események látványa emel be és föl az ünnepbe, hanem az, ha én is részese vagyok. Nem véletlenül alakultak ki a misztériumjátékok, amelyekben eljátszák az egyes eseményeket, hogy átélhessük azokat. A keresztény ünneplés ennél jóval többet ad. Nem csak segít átélni az eseményt, hanem valóságosan be is kapcsol abba. Erre kell készülnünk az ünnep előtt. Nálunk 40 nap, a rómaiaknál 4 hét az előkészület. Ennek minden napján kell, hogy legyen figyelmünk a befelé fordulásra. Ebben segít a napi szentírásolvasás, lelki olvasmány (mi is kínálunk minden napra egy rövid elmélkedést, amit a kispapok írtak), többlet imádság. De ezt ne csak letudni akarjuk, hanem legyen lehetőség a mélyebben önmagunkba tekintésre. Ha erre minden nap szán legalább 5 percet, akkor ez fogja eredményezni, hogy mire odaér, valóban belülről lesz fölkészülve az ünnepre.
Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy egy megválaszolhatatlan kérdést teszek fel, bár talán egyáltalán nem is bonyolult: honnan tudhatja valaki, hogy az ő akarata megegyezik-e Istenével? Főleg, amikor komoly dolgokról van szó és más személyek is érintettek. Nem egészen egyezik meg a helyzetemmel, de azért hasonló is hozzá: ha egy férfi szívében ott a vágy, hogy eljegyezze a szerelmét, akkor honnan tudhatja, hogy ez Isten akarata-e vagy csak a sajátja és elvakítják az érzelmei? Akár fordítva is, bár ez kicsit másabb: amikor egy nő nagyon vágyik arra, hogy a férfi, akit szeret jegyezze el vagy viszont szeresse és csak az övé legyen, akkor honnan tudhatja, hogy ez Isten akarata-e? Ha már évek óta egyre jobban szereti és az érzelmileg "hűvösebb" időszakok ellenére sem múlt el a szerelem, egy ideje már inkább egyre erősebben érzi, hogy nem akarna másé lenne és még azt is, hogy ez az út vezetné legjobban a szentségre, akkor sejtheti, hogy ez Isten akarata, vagy még ilyen körülmények között sem biztos? Tegyük fel, hogy nagyon úgy tűnik, vagy akár ki is van mondva, hogy a másik fél viszonozza ezeket a dolgokat....Most inkább a saját érzés + Isten akarata szempontjából kérdezem ezt az egészet. Az, hogy jegyesoktatás van meg a házasságot át kell gondolni, ezek érthető dolgok, de valami oka annak is van, hogy valaki a jegyesség mellett dönt, odáig is el kell jutni. Erről kérdeznék inkább, nem arról, ami utána van és egyértelmű és pap bevonásával történik meg szentségi kötelékkel. Éppen arról az időszakról, ami elvileg bizonytalanabb. Vagyis amikor az ember nagyon biztosan érezni véli, amit érez, de mi van ha mégsem az Isten akarata? Vagy ha annyira erősen érzi, hogy szeretné és még a szentséghez is hozzásegítené, akkor annyira nem ronthatja el a dolgot, azért az már valószínű, hogy Istentől jön? Hálás lennék, ha a következőre is választ adna: normális ha az emberben félelmet is kelt egy ilyen szituáció? Nincs abban valami ijesztő, ha az ember egy komoly dologban, hosszú távra egy döntést hoz? Ha tegyük fel mégsem ez lenne Isten akarata és közben ezt az ember eldönti, akkor ez bizony jól el lett rontva, nem? Vagy, felmerülhet az emberben, hogy mi van ha félreért valamit és csak hiszi, hogy ez Isten akarata? Úgy értem, lehet az ember akármilyen szerelmes valakibe, ha Istennek az nem tetszik mert valamiért nem szánja egymásnak azt a két embert, akkor nem ér semmit az érzelem.
Teljesen érthető és jogos a kérdése. Ezzel sokat kell foglalkozni. Persze, nem csak magán a kérdésen agyalni, hanem sok oldalról körbejárni. Érdemes sok könyvet elolvasni a szerelemről, párválasztásról. Beszélgetni emberekkel, akiknek jól sikerült házasságuk és olyanokkal, akiknek nem, s vajon miért nem. Az Isten akaratát mindenben keresnünk kell. Vannak dolgok, amiben könnyű megtalálni, van, amiben nem. Hogy vasárnap menjek-e templomba, hétfő reggel iskolába vagy munkahelyre, ezekre a kérdésekre elég könnyű megtalálni, hogy Isten mit is vár el tőlünk. Az összetettebb, mélyebb kérdésekre pedig, mint a párválasztásnál is mondtam, széles körűen kell készülni. A gyakori szentírásolvasás, a rendszeres imádság, az értelmes emberekkel való beszélgetések, az irodalmi művek olvasása és még sok hasznos emberi tevékenység mind hozzájárulnak ahhoz, hogy minél tisztább gondolkodásúak legyünk. Aztán, amikor közvetlen döntés előtt állunk, akkor ezekből táplálkozunk. Illetve fontos és hasznos ilyenkor tanácsot kérni olyan személyektől, akiknek bízunk az értékítéleteiben. S ami a legfontosabb, a döntés előtt alaposan meg kell imádkozni a dolgot. Hozzáteszem, hogy amíg testben élünk, sohasem lehetünk teljesen bizonyosak egy-egy döntésünkben. Ha kicsiny mértékben is, de minden lépésünk hordoz bizonytalanságot. De ezzel nincs is semmi baj, nem vagyunk tökéletesek. Ha netán rosszul döntöttünk, mindig van lehetőség azt kijavítani. Még ha az emberi logika ezt cáfolná is, az Isten mindenhatósága felülírja az emberi logikát, ő mindig ki tudja hozni a rossz döntéseinkből is a jót.
A kérdése azért különösen is fontos, mert jelentős mértékben érinti az érzelmeket. Ez az a terület, ahol az ember legkönnyebben eltévedhet. Van, amikor hallgathatunk az érzelmeinkre, s van, amikor azok félrevezetnek minket. Ezért fontos, hogy az értelmünket is használjuk a döntéseinkben, ne csak az érzelmekre figyeljünk.
Párválasztásnál az európai kultúránk hosszú időt ad a megfontolt döntésre. Ha érzelmek szövődnek egy fiú meg egy leány között, ez jele lehet annak, hogy összetartoznak. Ilyenkor szabad és érdemes is elindulni egymás felé, egyre jobban megismerni a másikat. Az ismerkedés során tisztul a kép. Vagy növekszik az érzelem vagy kihúny. Egymás megismerése során összetevődnek azok az elemek, amelyek erősítik az összetartozást, és megjelennek olyanok is, amelyek nehezítik. Ezekre is oda kell figyelni. Szabad a szívünkre hallgatni. Ez nem csak az érzelmeket jelenti, hanem a teljes lényünket, belső világunkat. Ebben is sokat segít a sok imádság, mert az hozzászoktat minket ahhoz, hogy tudjunk befelé figyelni. Isten akarata szerinti döntés békét hoz a szívünkbe, az attól eltérő pedig előbb utóbb zavart. Ez is jele lehet annak, hogy jó úton járunk-e vagy sem. Ha tiszta szívből kéri Istent, hogy mutassa meg, mi a helyes döntés, előbb vagy utóbb kivilágosodik, hogy mi az Isten akarata.
Kedves Lelkiatya!
Olvastam a kérdést, hogy szabad e borotválni a férfiaknak az intim területeit. Válasza az volt, hogy nem.
Ezt egyáltalán nem értem. Miért ne lehetne levágni a hónalj szőrét egy férfinek? Engem nagyon zavar, ha nagyra nő, és jobban izzadok. Ezért rendszeresen trikó trimmelem. Ugyanúgy az intim területeimet is legalább havi egyszer. Szerintem higiéniai okok miatt ezt érdemes.
Kérem, magyarázza el miért rossz ez? Miért bűn esetleg? Egyáltalán nem értem mi köze van ehhez az egyháznak.
Köszönöm
Valaki megkérdezte a véleményemet erről a kérdésről és én elmondtam. Ez nem az Egyház hivatalos állásfoglalása. Ha jól emlékszem, még utaltam is erre, de lehet, hogy csak akartam. Lelkiatyaként szólalok meg, aki, értelemszerűen a lelki dolgokat helyezi előtérbe. Lelki szempontból feleslegesnek és ezért károsnak tartom, ha erre időt veszteget bárki is. Évszázadokon át megvoltunk enélkül. Most, amikor indokolatlanul nagy hangsúlyt kap a test ápolásának szokásvilága (nem akarom kultúrának nevezni, de akár azt is lehet mondani), ennek a túlkapásnak egyik elemét látom ebben, hogy még a férfiak is elkezdtek ezzel foglalkozni. Fölösleges divat, mint a tetoválás, köröm- vagy hajfestés. Időt, pénzt, energiát fordítunk ezekre a hiábavalóságokra. Az erre fordított pénzt oda lehetne adni a szegényeknek, az erre fordított időt az igazi kultúra ápolására, vers és egyéb irodalmi művek olvasásának szentelve. Ezeket százszor hasznosabbnak tartom. Ezért mondom, ezért írtam, hogy ilyen fölösleges dolgokkal nem érdemes üresíteni az életünket. Szerintem minden mellette szóló érvelés csak önáltatás.
