Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kilenc meg hét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném megkérdezni, hogy lehetséges e hogy a jövőbeni társammal először csak Egyházi esküvőt kössek és csak később polgárit. Számomra ugyanis a legfontosabb, hogy ISTEN Színe előtt legyek házas. Azt szeretném még megkérdezni ezenfelül, hogy mennyi idő alatt lehet ilyen esetben jegyesoktatással együtt leghamarabb megkötni a házasságot ez pedig azért lenne fontos kérdés számomra mert a nemi életet és az összeköltözést is csak házasság után szeretném megélni. A válaszát és segítségét nagy köszönöm!
Nagyon dicséretes az elhatározása, a vágya. Az egyházi esküvőt meg lehet kötni a polgári esküvő nélkül is. Valóban ez az, ami számít. Ettől kezdve már teljes értékű házaséletet élhetnek annak minden örömével és felelősségével. A jegyesoktatás általában hat hétig szokott tartani, hetenkénti, tehát legalább hat alkalommal való találkozással. Remélem, ugyanakkor, hogy az ismeretség már jóval korábbi. Legalább néhány éves udvarlás, ismerkedés kell, hogy megelőzze ezt az életre szóló kapcsolatot. Régen úgy mondták, hét nyár, hét tél kell hozzá. Ha nem is hét év, de azért hosszú időn át tartó őszinte, mély és sokoldalú ismerkedés szükséges, hogy megelőzze ezt a nagyon komoly döntést.
Kedves lelki atya én itt olvastam hogy vannak görög egyháznál nincs kántori szolgalat,én 10 évig voltam kántor szeretném tudni hogy hol és melyik településen nincs kántori szolgalat? van tíz éves tapasztalattal rendelkező kántor vagyok de most nem szolgálók sehol, itt ebben posztokban olvastam hogy hívek és pap énekel ,ha tud valamit üres helyet valamennyiK görög egyháznál, nincs kántori szolgálatra oda el menék ha tud segíteni lelki atya akkor várom a választ.
Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu oldalra. Jobb erről személyesen értekezni, nem ország-világ előtt.
Kedves Lelkiatya! Összetett problémám van, kérem segítsen. Fiatalon megházasodtam, de nem tartott sokáig, elváltam. Római katolikus életet éltem, de ugye a válás után már nem járulhattam szentségekhez. Másodszor is megházasodtam, született is két gyermekem. Sajnos ez a házasság sem jó, tulajdonképpen egymás mellett élünk folytonos vitának és szidalmaknak vagyok kitéve. Én vagyok a rossz a családban. Nagyon rég, több, mint 30 éve kerültem kapcsolatba az ortodoxiával és az élet úgy hozta, hogy ortodox egyházba tértem. Van is nem messze ilyen templom, el is járogattam, gyóntam, áldoztak, de ez is konfliktus forráshoz vezetett, hogy én eljárok itthon meg nem vagyok stb. De nem a példa a lényeges, hanem katolikus templomba tudnék járni, a családom is eljár. Ahogy mondtam, nem élünk keresztény életet. Elvileg az egyházi kánon szerint ebben az élet állapotban tudnék szentségekhez járulnia, mégha pokol is az életem. Lehetséges így, vagy vissza kell térni? A katolikus zsolozsma imaóráit szoktam imádkozni korábban, illetve a rózsafüzért. Kérem segítsen nekem, mert lelkileg mélyen vagyok nagyon. Köszönöm szépen!
Nem teljesen mindegy, hogy hogyan történt az az átlépés az ortodoxiába. Ha olyan hitvallást kellett letennie, amiben megtagadta a katolikus egyházat és annak tanítását, akkor ezt helyre kell tenni. Ha nem volt ilyen aktus, akkor szelídebb a megítélése, hogy jelenleg ortodox szertartásokra jár. De úgy sejtem, a szentségektől egyelőre továbbra is távol kell tartania magát, hiszen még érvényben van az első házassága, így nem tud szentségi házasságban élni jelenlegi férjével. Egyébként ez is okozhatja a házasságuk megromlását, hogy nincs rajta Isten áldása. Ezzel együtt is azt javaslom Önnek, hogy harcoljon ezért a házassági kapcsolatért. Ne adja föl. Talán gyermekeik is vannak. Borzasztó lelki sebekkel sújtjuk a gyermekeinket egy-egy válással. Megdöbbentő, hogy ezzel nem számolnak, ezt nem veszik figyelembe az egymástól elváló szülők. Szóval, hacsak lehet, maradjanak együtt. Ha jó esélyt lát az első házassági annulációjára, akkor indítsa el minél hamarabb. A saját parókusa/plébánosa fog segíteni ebben. Ha a családdal együtt tud járni a katolikus templomba, akkor percig sem kétséges, hogy ezt kell követnie. Járjon el velük együtt, és igyekezzék a saját életében megvalósítani az evangéliumi, a krisztusi életet! Hogy a férje vagy mások a családból nem ezt követik, ez nyilván szomorú, de Önt nem kell, hogy eltántorítsa ettől a krisztusi életre törekvéstől. Amíg nem járulhat szentségekhöz, addig ezt a különleges böjtöt ajánlja föl az Úrnak, mintegy a korábbi élete következményeként. Fontos tudnia, hogy ettől még az Úr ugyanolyan tökéletes szeretettel és megértéssel fordul Önhöz. A szentségektől való tilalom nem az Isten szeretetének elzárását jelenti. Megtalálja az Úr az egyéb csatornákat, csak Ön is keresse azokat. Törekedjék minél odaadóbb imaéletre, akár a rózsafüzérrel, akár szép ortodox imádságokkal, vagy éppen a zsoltárokkal. Ez az út vár Önre, ebben fog tudni fejlődni, előre lépni. Aztán ennek szép következménye lehet, hogy buzgó és hiteles imaéletével később hatni tud majd a környezetére is.
Kedves Lelkiatya! A böjti időszak szól az alazsmináról is és persze a böjtön kívül is fontos a szegények segítése. Nagyon szívesen megteszem ezt az év minden időszakában, részben adományokat adok (élelmiszert, tisztítószert, mikor mit) az adománygyűjtéseken, részben pedig önkéntes munkával mert én magam is szoktam segíteni több szervezetnek a gyűjtésben. Egy valami nem megy. Hogy odamenjek egy hajléktalanhoz egyedül és úgy segítsek neki. Amikor egy hajléktalan jön oda kérni és főleg ha mások is vannak körülöttem, akkor adok neki pénzt. Ha már sokadjára látom és tudom, hogy nem agresszív és mások is ismerik, akkor úgy még könnyebb. Olyan is volt már, hogy odamentem hajléktalanhoz egy kis pénzt adni neki, de akkor volt mellettem valaki, aki szintén adott és így nem féltem egyedül. Ezekben a helyzetekben nincs semmi problémám a hajléktalanok segítésével. Gondoltam is arra, nem tudom, ez lehet-e a Szentlélek sugallata, hogy akit eddig rendszeresen láttam egy helyen ahova mindig megyek, most a böjti időszakban akár élelmiszerrel támogassak, apró dolgokkal. Egy csomag kenyér, egy tábla csoki, ilyesmi. A kérdést most azért írom, mert bár ezeket meg merném tenni és próbálom, de ahhoz nincs bátorságom, hogy odamenjek egy hajléktalanhoz csak úgy egyedül, hogy nincs velem senki. Még ha vannak is körülötte mások, akik csak úgy ácsorognak az utcán. Így, hogy nem tudom, mennyire agresszív, milyen lehet a mentális állapota, így nem merek. Bűntudatom van ha nem megyek oda és nem adok neki semmit, de azért félek is és nem akarom kockáztatni a biztonságom. Kértem már barátomat, hogy menjen oda velem, de nem akart. Egyébként a szociális szférában dolgozik szóval amúgy segít rászorulókon sokat, de nemet mondott. Nem akarta részletezni, de szerinte nincs értelme. Bűnt követek el ha nem merek egyedül odamenni egy hajléktalanhoz és csak az imámat ajánlom fel érte? Azt megteszem. Gondoltam is, hogy mivel az üdvösség a legnagyobb érték, ezért lehet nem rosszabb az ima sem mintha máshogyan segítenék rajta. Vajon Isten megért engem és elfogadja az érte mondott imát irgalmas cselekedetként vagy egészen addig tartozásom lesz és akár bűnös is vagyok, amíg nem megyek oda, ha kell, akár egyedül, úgy, hogy félek? A köztes megoldás, amire gondoltam, az az lenne, hogy veszek némi élelmiszert, először akár egyetlen valamit próbaképpen, egy csomag kekszet vagy kenyeret, odateszem ahol az illető hajléktalan ülni szokott és remélhetőleg megtalálja majd mikor odamegy és el is viszi. Így nem kell közvetlenül találkoznom vele, amitől félnék, de mégis segíthetnék. Megvan a lehetősége, hogy nem ő találja meg hanem más vagy meglátja, de mégsem veszi el. Úgy érzem, ennél többre nem lennék képes. Isten hogy látja vajon ezt a helyzetet? Az imát, az anonim segítséget? Az én félelmeimet ezzel kapcsolatban?
Azt bátran leszögezhetjük, hogy Isten látja ezt a helyzetet, ismeri az Ön vívódását, jól érti, hogy mi vezeti Önt és mi tartja vissza s segítő cselekedettől. Szavaiból azt veszem ki, hogy több alkalommal is segít, adakozik pénzt vagy élelmet, ha olyan helyzetben van, amiben biztonságban érzi magát. Én azt mondom, ne gyötörje magát azon, hogy a hajléktalan egyéni fölkeresése még nem megy. Segít más módon, ez is nagyon jó. Azon sem kell erőlködnie, hogy a leírt rejtett módon juttasson valamit. A szegények, kéregetők mindig megtalálnak minket. Az én véleményem, hogy ne pénzt, hanem élelmet, innivalót, de leginkább néhány jó szót, figyelmet, emberi gesztust adjunk nekik, arra szorulnak rá legjobban. Az ima pedig mindig nagyon jó támasz. Én is gyakran alkalmazom, amikor úgy érzem, nem tudok segíteni - például egy elszáguldó mentőautóban nyilván rászoruló embert visznek, de én csak egy imával tudom őt megsegíteni - vagy amikor utólag tudatosodik bennem, hogy rossz lépést tettem vagy valamit elhanyagoltam, akkor utólag imádkozom azért, akit ilyen módon megkárosítottam, hogy az Istenszülő - többnyire tőle szoktam kérni ezt az utólagos kiigazítást - pótolja az én hiányosságomat. Tehát a hittel mondott imádsággal nagyon sokat tudunk tenni. Amikor olyan élethelyzet van, akkor tevőlegesen is tudunk segíteni. Mikor így, mikor úgy tudunk segíteni.
Kedves Lelkiatya! Jézus azt mondja hogy úgy böjtöljünk hogy mások ne lássák De a kolléganőm meg kérdezte hogy én milyen böjtöt válaltam én el mondtam neki mivel úgy is látni fogja hogy én csak kenyeret és vizet eszem Most én fel fedtem ezt a kolléganőm előt így félek hogy milyen jutalmat várhatok Jézustól.
Helyzete válogatja. Ha kérdeznek a böjtünkről, szerintem elmondhatjuk, hogyan böjtölünk. Ez tanulságos lehet. Szabad ezekről a dolgokról, személyes tapasztalatokról beszélni, sőt, hasznos is ezekről beszélgetni. Az fontos, hogy ne legyen benne kérkedés, erre nagyon oda kell figyelni. Valóban, ezt kerülendő szoktuk inkább elhallgatni azt, hogy hogyan böjtölünk. Ez is érthető és jogos is. Szóval, ha nem kérdezik, semmiképp se tegyük közhírré, hogy hogyan tartjuk a böjtöt. De ha a kérdező jó szándékú, ha az erről való beszélgetés épületes lehet, akkor nem látom akadályát annak, hogy őszintén válaszoljunk.
Kedves Lelkiatya! Meg szoktam tartani, igyekszem legalábbis, a szerdai és pénteki böjtöt, ilyenkor tartózkodom a hústól. A nagyböjttel kapcsolatban sok minden nem világos nekem, mert csak néhány éve vagyok ismét gyakorló görögkatolikus. Azt hiszem, hogy azt olvastam, hogy a nagyböjtben csak az első napon és nagypénteken kötelező a hústól tartózkodni, illetve ajánlott egyébként egész évben szerdán és pénteken. Megtehetem azt, hogy a nagyböjt során is csak a szerdai és pénteki böjtöt tartom meg a húst tekintve és egyébként nem 40 napos húsmentes böjttel hanem máshogyan próbálom kimutatni a szeretetem Jézusnak, illetve közelebb kerülni hozzá, a lelkiéletem javítani? Még nem tudom mit is csinálnék pontosan, de gondoltam virrasztásra, hogy bizonyos napon vagy napokon minden héten virrasztok vagy több imára, esetleg új imák bevonására. A virrasztás esetén van valamilyen szabály? Nem baj ha nem egész éjszaka vagyok fent hanem csak pár órát imádkozok éjszaka? Nem mernék vállalni egész éjszakát, mert nem vagyok hozzászokva. Talán 2 óra az, amit próbálnék. Az egész éjszakás virrasztással kapcsolatban azonban mégis lenne egy kérdés, most, hogy így átgondolom. Gondoltam már tavaly is arra, csak akkor nem sikerült, hogy a nagycsütörtök éjszakát virrasztással tölthetném. Ezzel kimutatva Jézusnak, hogy gondolatban vele vagyok a szenvedései közben. Amikor a kertben vért verítékezik, amikor letartóztatják, amikor kihallgatják és vádolják jogtalanul. Valóságosan nem tudtam ott lenni mert még nem is léteztem akkor, de most szimbolikusan ezt pótolni. Ön mit gondol erről, jó ötlet ez? Már tavaly is volt egy ilyen késztetésem, de akkor elaludtam. Nem volt elég erőm hozzá, pedig ez nagyon jól tükrözné, hogy milyen fontos nekem az Úr. Attól kissé tartok, hogy nagypénteken összeesnék....de nem biztos, mert volt már, hogy keveset aludtam és másnap is valahogy kibírtam és ha elkezdek virrasztani, kisebb virrasztásokkal, akkor lehet addigra edzettebb leszek. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint Jézus vajon mit gondolhat erről, örülne-e ennek vagy ellenezné. Próbáljam meg majd és ha annyira nem bírom, akkor úgyis elalszok, ha meg sikerül, akkor jó? A nagyböjttel kapcsolatban általában nem vagyok biztos, mert nem tudom, hogy bárhogyan végezhetem, csak vigyen közelebb Istenhez, Jézus szenvedéseihez, a lemondáshoz vagy vannak valamilyen szabályok, kötött dolgok, amiket muszáj betartani és csak azok után jöhetnek az egyéni vállalások. Még két kérdésem lenne: 1. Az egyik kérdésem az, hogy ha olyat vállalok, amit mostanában nem csináltam, de amúgy régen nekem napi tevékenység volt szóval éppen ezért nem is teljesen újdonság és nem is csak a böjthöz köthető, az ugye nem von le az értékéből? Gondolok itt önkéntes munkára, napi szentliturgiára, bizonyos imákra. 2. A másik kérdésem arról szólna, hogy vállalhatok-e olyat is, ami nem biztos, hogy sikerül. Mondjuk úgy, csoda lenne ha sikerülne. Az utóbbi időben kicsit nehezebb aktívan megélnem a hitemet, ennek oka volt részben a sok betegségem is mostanában, és egyébként szeretném aktívan megélni, liturgia, önkéntes munka, ima, de közben nagyon próbáltam a lehető legtöbbször ellenállni a kísértéseknek, Isten kegyelmes is hozzám, mert néhányat el is vett már tőlem és egyre jobban úgy érzem, mintha ez lenne az utam, hogy nem feltétlenül aktívan mutassam ki mindig Istennek a szeretetem, hanem inkább azzal, hogy igyekezzek a vétkezést elkerülni és ezért nagyon nagy erővel küzdjek. Nem a felebaráti szeretet helyett, ima helyett, önkéntes munka helyett, liturgia helyett, hanem ezek mellett. Úgy, hogy ez legyen egy alapvető módja annak, ahogy kimutatom Jézusnak a szeretetem. Nyilván összefügg ez a felebaráti szeretettel, mert az is felebaráti szeretet ha igyekszek nem elveszíteni a türelmem mikor a felebarátom sürget valamivel vagy amikor vétkezik és én ítélkezés meg harag helyett türelmes vagyok és imádkozok érte. Volt egy olyan gondolatom, hogy talán lehetne ez egy nagyböjti vállalásom, kitűzni célul, hogy 40 napig ne vétkezzek. Nem megígérni, hogy megcsinálom és márpedig sikerülni is fog, mert ígérni nem jó olyat, ami nem biztos, csak megpróbálni. Azt mondani az Úrnak, hogy ez lenne az én egyik vállalásom a 40 napra, kimutatnám neki a szeretetem ezzel, meg fogom próbálni és amennyire sikerülni fog, azt ajánlom majd fel neki. Már azzal is tanulnék, hogy egyáltalán kitűzöm ezt a célt és megpróbálom. Ha 1 napig sikerül, akkor legalább megpróbáltam, ha sikerül egy hétig, akkor azt az egy hét tisztaságot felajánlom neki, ha meg sikerül 40 napig, de úgysem fog, akkor meg még jobban örülünk. Az Úr és én is. Ez egy olyan dolog lenne, amire egyébként is nagy hívást érzek, hogy törekedjek a bűnök leküzdésére és ez azért is lenne jó, mert az Isten fia a bűneink miatt halt meg és pont azért jött, hogy az alól szabadítson fel. Ha ezt megpróbálnám és kitűzném célul, akkor pont az ellen küzdenék, ami a szenvedését okozta. Ezáltal a vállalásom nagyon szorosan kapcsolódna az ünnephez, amire készülünk. Nem vagyok tökéletes és elismerem, hogy lehetnék szentebb és csinálhatnék jobban több mindent, de Isten kegyelme már sok bűntől és kísértéstől megszabadított és ezzel a vállalásommal akár a hálámat is igyekeznék kifejezni az eddigiekért. Nem ígéret lenne, nem megígérném. Ezt nem tehetném, mert akkor büszke lennék, öntelt lennék. Hatalmas kegyelem lenne ha megkapnám, hogy 40 napig ne vétkezzek és mivel én nem vagyok méltó semmilyen kegyelemre, így nem is ígérhetek ilyet. Nem lehetek biztos abban, hogy sikerül. Nem megígérném, csak azt ígérném meg, hogy megpróbálom, de nem azt, hogy sikerülni is fog. Szabadna ezt célul kitűznöm a nagyböjtre? Nem baj ha olyat vállalok, ami csoda lenne ha sikerülne?
Először is bocsánatát kérem, mert ezt a kérdést még jóval a böjt kezdete előtt tette föl, de csak most értem oda, hogy válaszolni tudjak rá. Előbb a szabályokról. Nálunk, görögkatolikusoknál a két szigorú böjti napot, a tiszta hétfőt (nagyböjt első napja) és nagypénteket úgynevezett száraz böjtnek nevezzük. Ez azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetűt nem fogyasztunk (mézet lehet!), és amit eszünk, azt is csak nyersen, főzés nélkül. Ezen kívül a szerda és pénteki napokat hústalanul töltjük. Ennél lehet komolyabb vállalás is, ki mire képes, mire elszánt. De azért ez a minimum. A virrasztás nagyon jó dolog. De mint a böjtöt, ezt sem szabad, egyszerűen nem érdemes túlzásba vinni. Ha tud vállalni éjszakai imádságot, akár csak egy-két órát, már az is nagyon jó, ezeket nagyon szívesen veszi az Úr, de helyesebb azt mondani, hogy ezek által sokat gazdagodhatunk. Persze, ezt az egy-két órát is fontos jól tölteni. Nem lehet csak arról szó, hogy később fekszünk le, hanem akkor ezt imádságban, szentírás olvasásban, vagy belső imában töltjük. Még jobb a hajnali órákban virrasztani. Talán nehéz fölkelni, de utána nagyon termékeny tud lenni az imádságunk. Az egész éjszakai virrasztást nagypéntek éjszakájához szoktuk kötni. Igaz, nálunk, a nagycsütörtök esti szertartás is egyfajta virrasztás. Ekkr van a kínszenvedési evangéliumok olvasása, amelyeket állva szoktunk végig hallgatni, a hozzávaló énekeket énekelni. Igaz, ez csupán 2-3 óra, de nagyon sokat adhat, ha ezen odaadó módon veszünk részt. Nagypéntek éjjel szoktunk egész éjszakai virrasztást tartani. Van, aki végig ott van, van, aki egy-két órát tud ott tölteni. Minden nagyon jó, nagyon kedves az Úrnak, hasznos a lelkünknek. De ha a szervezetünk nem bír többet, hát, Istenem. Ezt is elnézi nekünk a mi irgalmas Urunk. Azt azonban semmiképp sem javaslom, hogy azt fogadja meg, nem vétkezik egész nagyböjt idején. Két ok miatt. Egyrészt fontos, hogy olyat fogadjunk meg, amit meg tudunk tartani. Inkább kisebbet, kevesebbet, de amihöz hűségesen tudunk ragaszkodni, amelynek van esélye, hogy meg tudjuk tartani. A másik ok pedig, hogy a lemondásban lehetőleg ne bűnökről mondjunk le. Ez visszás helyzetet teremthet. A bűnöktől mindig tartózkodni kell, nem csak böjti időben. Ha arról való lemondásra törekszünk, akkor a böjti idő után netán visszatérhetünk azokhoz? Húsvétkor meg utána már követhetünk el bűnöket? Éppen úgy, sőt épp akkor még inkább törekedni kell a bűn kerülésére, jóllehet a böjtnek akkor már vége van. Azt tanácsolom tehát, hogy inkább kisebb dolgokat fogadjon meg, azt ajánlja föl az Úrnak jó szívvel, imádságos lelkülettel, azokban legyen hűséges.
Kedves Lelkiatya! A klippel kerdezőnek koszonnem meg a kerdeset magam eddig nem mertem itt ilyet kerdezni de megnyugtato a valasz hogy ilyen mogottes gondolatok vannak/lehetnek egy-egy dontes mogott. van egy masik klipp ami regota erdekel, s ha ismereteim nem csalnak az a Csepeli gorogkatolikus templomban készült. Itt is hasonló tortent? Koszonettel!
Mint látja, a válasz során ki is töröltem annak a másik videoklippnek a címét, mert igazán nem szeretném terjeszteni. Rákérdeztem. A csepeli templomban két ilyen fölvételt is készítettek, mindkettő egyházi engedély, jóváhagyás nélkül történt. Azokat egészen bizonyosan nem engedélyezte volna senki. Sajnálatos, hogy megtörtént. Valóban nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne használják ki az atyák jóhiszeműségét, jószándékát, illetve nekünk is nagyobb gonddal kell őriznünk ezeket a csodálatos kincseinket. Nem azért, hogy mások ne férhessenek hozzá, hanem azért, hogy megmaradjunk hitelesnek az Isten titkainak és ajándékainak kezelésében. Hogy úgy tudjuk azokat továbbadni, hogy valóban Istenhöz közel vigye a keresőket, és más, alantasabb célra ne használhassák őket. Jézus keményen megfeddte Pétert, amikor emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodott (Mt 16,23). Erre mindig oda kell figyelnünk.
Kedves Lelkiatya! Mentális betegségben szenvedek, de nem szeretném magam leszázalékoltatni, mert úgy érzem, hogy akkor hátrányos helyzetbe kerülnék. Elmúltam 50 éves, kevés ledolgozott időm van. Van érettségim, és sok tanfolyami végzettségem is. Nem tudom, hogy merjek-e tanulni még, vagy vállaljak mondjuk takarítást. Szívesen végezném ez utóbbit is, de sokszor fáj mindenem, reumatológiára is járok. Szeretném kérni az Ön javaslatát és imáját is, ha lehet. Ha az ezeket a sorokat olvasók között is van valaki, aki akar és tud segíteni, nagyon szívesen venném a tanácsokat. Az egyik orvosom azt mondta, hogy nem a tanulástól félt, hanem inkább a vizsgával járó stressztôl. Előre is köszönöm szépen mindenkinek!
Én magam nem javaslom a további tanulásokat. Nem azért, mert félteném ennek feszültségkeltő hatásától, hanem azért, mert sokkal fontosabb valamiféle megállapodásra jutnia az életben. Persze, mindig jó tanulni, egyre többet tudni, de az Ön esetében fontosabbnak tartom, hogy munkát találjon, egzisztenciát építsen. Ehhöz képest a tanulás csak további elodázását jelentené ezeknek a fontos dolgoknak. A leszázalékolást sem javaslom, mert az meg egyfajta lemondást, a küzdelem föladását jelentené. Azt tanácsolom, hogy vállaljon valamilyen munkát, amit jó szívvel el tud látni. Ez lehet bármi, akár takarítói állás is. (Érdekes, nem régen tudtam meg, hogy a kukásautói állásra túljelentkezés van, nehéz oda bejutni.) De nem titkolom, hogy ez a válaszom már annak ismeretében írom, hogy azóta megírta, sikerült takarítói állást találnia. Ezt nagy ajándéknak tartom. Talán az imáink is hozzásegítettek. Ebben tartson ki! Ha ebben bármilyen nehézséget talál, Istentől kérve segítséget, küzdjön meg vele! Imádkozunk Önért továbbra is.
Tisztelendő Atya! Elérkeztem életem azon szakaszába, ahol döntenem kell arról, mit csinálok majd a hátralevő részében. 5 éve tértem meg, előtte abszolút nem vallásos családban nevelkedtem. Ministrálassal kezdtem, aztán szinte megszállottsággá vált bennem a katolicizmus, és a keresztény hit. Nagyon eltérek a közeli kortársaimtól, mind érdeklődési köreimben, mind viselkedésben és tevékenységekben. Rendszeresen és aktívan részt veszek az anyaszentegyház életében. (Például ma végeztem oltárszolgálatot püspökömnek egy ifjusági találkozón) El sem hinné, hogy ezt egy tinédzser mondja, de a liturgikus- és antikvár egyházi könyvek gyűjtése szinte már a perverzióm. Hitemet megélem, másoknak is átadom, de mostanság egyre több kétellyel találkozom életemben. Ezek közül az, ami talán a legfontosabb és ebből származik a legtöbb más kétely is, az a hivatásom. Érzem legbelül a hívást, de nem vagyok benne biztos. Nem merek rá válaszolni. Félek. Egyrészről édesszüleim nem néznék jó szemmel, nekik nem akarnék ily módon ellenszegülni, netán fájdalmat okozni. Másrészről jómagamat is egyfajta fájdalommal tölti el, ha elgondolkodom a kérdésen, "legyek-e pap?" A fő fájdalmat talán ki is találta már lelkiatya eddigre. Nem más az, mint a cölibátus. Egyszerűen túl nehéz meghozni a döntést, főleg ha a szülők részéről feszült nyomás érkezik. Édesanyám egyenest egyházellenes... Mit tanácsolna ebben az esetben Lelkiatya? Én érzem a hívást, szívesen csinálnám, hittel, áhítattal, teljes odaadással, de ez a kettő dolog visszatart a válasz adástól Istennek. Előre is köszönöm megtisztelő válaszát! Dicsérjük az Úr Jézus Krisztust!
Ha jól értem, két fő ok nehezíti azt a döntés, hogy vállalja-e a papságot. Az egyik a család ellenkezése, a másik a cölibátus nehézsége. Mindkettő természetes, mindkettő küzdelmet jelent. Jogos és dicséretes, hogy nem szeretne a szüleinek bánatot okozni, ugyanakkor nekik meg kell érteniök, hogy gyermeküknek le kell válnia, el kell szakadnia tőlük. Ez mindig nagy küzdelmet okoz, főként az édesanyának. S óriási nehézségeket jelent, ha ezt az édesanya nem tudja elfogadni. Akár teljesen tönkre is tudja tenni saját gyermeke sorsát azzal, hogy túlságosan ragaszkodik hozzá, ha nem tudja elengedni. Pedig mindeképpen meg kell tenniök. Persze, lehet, most az édesanyja azt mondaná, abba bele tud menni, hogy Ön megházasodjék, és így induljon el a saját életében. De az igazi elengedés az, hogy semmiféle feltételt nem szab meg a gyermekének. Nem mondja neki, hogy ezt vagy azt teheted vagy éppen nem. Hanem teljes egészében a gyermeke boldogságát nézi, és akkor válik boldoggá, ha nem az ő elképzelése, hanem a gyermeke vágya teljesül. Ha Ön vágyik a papságra, akkor az édesanyjának is el kell fogadnia, hogy így lehet boldog. Tény, hogy tizenévesen ez még sokkal nehezebb, ilyenkor még erősebb a ragaszkodás. De az évek teltével mégis egyre inkább erre kell fölkészülniök. A cölibátus valóban nem könnyű dolog, nagy küzdelmekkel jár. De akit papnak hív az Úr, az ezt a küzdelmet egyáltalán nem fájdalmas hiányként éli meg, hanem lelkesíti az a tény, hogy ezzel a küzdelemmel is kifejezheti Isten iránti elkötelezettségét. Semmiképp se úgy tekintsen a cölibátusra, mintha valami jó dolgot veszítene el. Amit ezzel együtt kaphat az elkötelezett ember, az sokkal több, sokkal boldogítóbb. Az Istenért vállalt lemondás az egyik legnagyobb erőt jelenti az Isten szolgáinál. De ez csakis azoknál működik, akik valóban erre kaptak hivatást. Akik csak a maguk erejéből és lelkesedéséből próbálják megvalósítani ezt, azoknak kínkeserves gyötrelem. Éppen ezért azt kell minél tisztábban látni, hogy mire hívja Önt az Úr. Ha papnak, cölebsz férfinek, akkor nem is fogja másban, másutt megtalálni a boldogságát. Azt javaslom, hogy Istennel tartsa minél szorosabban a kapcsolatot, tőle kérjen tanácsot, eligazítást és erőt. Az legyen az imádsága: "Mindegy mit kérsz, Uram, én is azt akarom, csak te adj hozzá erőt."
Kedves Lelkiatya Két kérdésem is lenne! 1: Aki Görög katolikusnak van Keresztelve az a keresztelésnél a bérmálást is meg kapja vagy ezt külön szertartásba kapja 2:A héten kezdődött el a nagy böjt ilyenkor csak a szerda és a pénteki napok a kötelezöek vagy a teljes 40 nap. Válaszát előre is köszönöm!!!
A görögkatolikusoknál a hármas beavató szentséget együtt ünnepeljük. Ez azt jelenti, hogy egy szertartáson belül megkereszteljük a gyermeket, megbérmáljuk, utána pedig részesítjük az Eucharisztiában. Előfordul, hogy a kereszteléshöz nem közvetlenül kapcsolódik a szentáldozás, ilyenkor a legközelebbi Szent Liturgián részesül a megkeresztelt gyermek az Eucharisztiában. Felnőttek esetén is ugyanez a helyzet. Az alapvető előírás a szent negyven napra az, hogy szerdán és pénteken tartózkodunk a húseledelektől. Ez az alap, de lehet ennél többet is fogadni és tartani.
Tisztelt Lelkiatya! Miért súlyt egyes népcsoportokat éhinségel a Jó Isten míg másutt ugyanolyan gyarló emberek átlagos Jó létben élnek Ezt a kérdést a fiam tette fel nekem és nem tudtam rá mit mondani!!!
Sok kérdés van, amire nem tudunk választ adni. Ezt is nyugodtan meg lehet mondani a kérdező legénynek. Ugyanakkor nem biztos, hogy a jólétben élő emberek boldogabbak, mint a szegénységben élők. Az szerintem sokkal fontosabb, hogy az ember boldog legyen, mint az, hogy jólétben élhessen. Ahogy az emberek, úgy a népek is más és más életkörülmények között élnek. Nem akkor volna igazságos az Isten, ha mindenki egyforma fizetést kapna, hanem azzal, hogy mindenkinek megadja a maga lehetőségét a kibontakozásra. Onnan, ahol születik, abból, amiben éppen van. És ki-ki annyi kegyelmet kap ehhöz, amennyit kér, amennyivel él. Isten sokkal igazságosabb, mint mi vagyunk, mint a mi szűk látókörű szemléletünk ezt megítélné.
Római katolikus vagyok, de minden-négy-féle történelmi egyházbol vannak rokonaim. +Görögök is. Magam nagyon javallom a papi cölibátust ezért (is) nem lettem pap, hanem papa. Hogy van ez a nös-papság? 1_ha válik hogyan hat ez a papságára? 2_hány százaláka válik a papoknak a pápahü görögöknél? 3_hány-százalékuk nem nös-ként akar pap lenni? 4_hogyan állanak gyakorlatban a homo-atyákhoz, "csak ne beszéljünk róla"-vagy repülnek? 5_szabad-e már minden különlegesség nélkül latin ritusu templomi plebániát vezessen plebanoskent a görög pap (magyarban?) vagy más országokban?
Igyekszem én is pontokba szedve válaszolni Önnek. 1. Hála Istennek, a magyar görögkatolikus papság körében igen ritka a válás, de sajnos van rá példa. Nagyon súlyosan hat a papságra. Ha egy pap elválik a feleségétől, még akkor is, ha a feleség hagyja ott őt, attól kezdve nem kaphat parókusi feladatkört. Végezhet papi feladatokat, de parókus már nem lehet. 2. Nem tudok százalékot mondani. Mintegy háromszáz görögkatolikus pap él Magyarországon, és én 4-5 válásról tudok. 3. Jelenleg nagyon kevés a cölebsz pap. Régebben több volt. Az elmúlt évtizedekben majdnem csak a szerzetességet vállalók voltak a nőtlenséget választók. Újabban talán ismét megjelenik, hiszen nagy értéket képviselnek a keleti egyházban is a cölibátusban élő papok. 4. Arra gondol, hogy ha valaki a papok közül homoszexuális? Nem tudok ilyenről. Arra volt példa, hogy a szemináriumban kiderült valakiről, akkor azonnal távoznia kellett. Mégpedig azért, mert próbálkozott ezt meg is élni. Ennek nyilvánvalóan nincs helye a férfi közösségben. Ha valakiben ilyen hajlam van, attól még lehet pap, de csak abban az esetben, ha azt jól éli meg. Vagyis, ha nem akarja ezt a hajlamát bűnre használni, vagy magát följogosítani arra, hogy szexuális bűnöket kövessen el. 5. Magyarországon nincs erre példa. Macedóniában és Szíriában van olyan görögkatolikus püspök, akikre rómaiak is rá vannak bízva.
Kedves Lelkiatya! Kérem, nézze el nekem, hogy én is írok úgy, hogy nem vagyok pap, de szeretnék hozzászólni a júdáscsók kérdéséhez. Én is Önnel értek egyet, hogy a Jézusnak adott puszi nem bűn és csak azt szeretném elmondani, hogy szerintem mi az egyértelmű bizonyíték erre és talán meg is osztanám az én érzéseim. Ha jobban belegondolunk abba, hogy Júdás mikor mit tett és milyenek voltak a körülmények, akkor teljesen világos lesz, hogy nem bűn sem a Jézusnak adott puszi (bár, mivel most nincs itt, ezt be kell vallanom, nem értem, így nem csókolhatjuk meg, legfeljebb az ikont), sem az ikon megcsókolása. Júdás árulásában nem a csók volt az árulás. Az csak annak kifejezője volt. Az árulás az volt, amikor odament Jézushoz, amikor még azelőtt odavezette a katonákat, amikor benne volt az a belső érzés, hogy meg akarja ezt tenni. A csók ennek csak egy része volt. Ha nem csókolta volna meg Jézust, hanem csak mondta volna a katonáknak, Jézus elé állva, hogy "Ő az, fogjátok el!", akkor azzal ugyanúgy elárulta volna, és a csók sehol sincs. Szerintem ez nagyon jól tükrözi, hogy a csók nem lehet egyszer és mindenkorra az árulás jele. Akkor sem ha Jézus kapja. Még akkor sem ha Júdás éppen ezért választotta jelnek (szándékosan a szeretet jelével elárulva). Nem tudom ez így van-e, de hallottam már olyat, hogy Jézus korában a csók egy átlagos köszönési forma volt. Ha ez igaz, nem tudom így van-e, akkor ez azt jelentené, hogy mindenki bűnbe esett mikor köszönt neki és megcsókolta. Érdemes abba is belegondolni, hogy Júdás nem az egyetlen személy volt Jézus körül. Szerintem biztosan megcsókolta az édesanyja is. Nyilván nem mondhatjuk, hogy az is júdáscsók volt, hiszen az édesanyja nem az árulója és az édesanyja különben is bűntelen. Véleményem szerint sokkal árnyaltabb a helyzet, az előbb említett okok miatt és azért is, mert a csók helye sem mindegy. Azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy Júdás Jézus lábát csókolja meg és úgy árulja el, hiszen az inkább egy bűnbánó bűnös csókja lenne. Az árulás közben Júdásban szerintem még meg sem fogalmazódott még az a kétségbeesésbe vezető szomorúság sem, amit később érzett. Nem tudhatom mikor mit érzett, de szerintem akkor még nem tartott ott. Ha odament volna Jézushoz bocsánatot kérni, akkor ott már el tudnám képzelni, hogy megcsókolja a lábát, de az már egy teljesen más helyzet. Érdekes, egyik is csók és a másik is. Ha viszont a személytől, Mária és Júdás különbsége, és a csók helyétől függ a jelentése, akkor mindez azt bizonyítja, hogy önmagában a csók nem bűn és nem szeretetlenség Jézussal szemben. Akkor is ha ott csókoljuk meg ahol Júdás. Csak ezt szerettem volna hozzáfűzni.
Köszönöm szépen. Én is hasonlóan gondolom.
Kedves Lelkiatya! Ha valaki meg van keresztelve egy gyülekezetbe (bemerítkezet) akkor Katolikus templomba is Gyónhat,áldozat???
Csak a katolikusok részesülhetnek az egyház többi szentségében. Alapvetően a bérmálás szentsége, tehát a Szentlélek eltörölhetetlen pecsétje szükséges ahhoz, hogy valaki az Anyaszentegyház többi szentségével éljen. Ahhoz, hogy valaki gyónhasson, áldozhasson, előtte bérmálkoznia kell. (A római katolikusoknál ez lelkipásztori szempontok miatt megfordult, de teológiailag ott is ugyanez igaz.)
Dicsértessék Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! Római katolikus vagyok,úgy alakult,hogy felnőtt korban találtam meg Istent. Szerdától ugye kezdődik a böjt,nálunk római katolikusoknál az q szabály,hogy hamvazószerdan,nagypénteken és természetesen péntekenként kell a hús ételektől tartozkodni. Én viszont tavaly úgy csináltam és idén is úgy tervezem,hogy a böjt egésze,tehát 40 napig nem ettem sem húst sem olyan ételt amiben hús főtt. Kérdésem az lenne,hogy szabályos így? Nem követek el bűnt ezzel vagy bármi rosszat,hogy így csinálom?Előre is köszönöm.
Nagyon is szép dolog, ha több lemondást vállal, mint a mindenkire kötelező minimum. Ezt megáldja az Úr. Arra ügyeljen, hogy ezzel ne kérkedjék, még belül, gondolatban sem, ne nézze le azokat, akik ennél kevesebbet vállalnak, hanem hálával élje meg, hogy erre a lemondásra készteti a Szentlélek, és az Úr meg is adja hozzá az erőt, hogy meg tudja tartani. Hozzáteszem, ez nagyon is hasznos. Annál szebb az ember böjti időszaka, és így a húsvéti öröme is, minél odaadóbban éli meg azt.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...