Kedves Lelkiatya!
Ebben a nagy melegben engedélyezve van a papoknak is a szertartás közbeni folyadékpótlás, ha az indokolt?
Nincsen. Ahhoz nagyon vészhelyzetnek kell kialakulnia, hogy egy rosszullét miatt a pap vagy a hívő megszegje az az eucharisztikus böjt előírását. Persze, jogi értelemben, a vízivás nem szegi meg a böjtöt, én mégis azt javaslom híveknek is, de főként a szertartást végző atyáknak, hogy tanuljanak meg magukon uralkodni, viseljék el a pillanatnyi kellemetlenségeket, és ha csak orvosi javaslat nem mond mást, mindnyájan tartózkodjunk a Szent Liturgia megkezdése előtt egy órával minden táplálék és folyadék fogyasztásától. Azt a néhány órát ki lehet bírni. Idős emberek esetén esetleg lehet vizet inni még a Szent Liturgia megkezdése előtt, de közben mindnyájan tartózkodjunk ettől. Ha nehéznek tűnik, gondoljunk Krisztus Urunkra, aki a kereszten szintén szomjazott.
Kedves Lelkiatya! Kérem, levelemet ne közölje! A munkám miatt...
De ennek ellenére tovább nyomta a süket dumáját. Mit javasol, mit lehetne tennem?
Engedje el a füle mellett ezt a süket dumát, ne is törődjék vele! Hogy az illető ilyen hevesen reagált arra, hogy őt a háta mögött bírálták, csak azt árulja el, hogy ő maga nem képes az önvizsgálatra, jelentős hiányosságai vannak az önismeretben. Mindenképpen imádkozzék érte, mert nagyon rászorul erre az imádságra. Egyébként pedig kerülje vele a konfliktust. Hagyja rá a dolgokat, már amit lehet. Eléggé nyilvánvaló már most a munkatársak számára is, vagy ha nem, hát hamarosan azzá válik, hogy milyen személyiséggel is van dolguk. Viszont keresztényként Ön legyen az első, aki megpróbálja őt megérteni, elfogadni és - horribile dictu - szeretni. Az ilyen, nehezen szerethető emberek mindig nagy ajándék az életünkben. Egyrészt szembesít minket saját szeretetképességünk határaival, másrészt lehetőséget ad, hogy azt mégiscsak tágítsuk. A szeretetet lehet gyakorolni. Ez most itt nehezített pálya, amelyen azonban nem kell megtorpanni, hanem szépen lassan, nagy hittel haladni rajta tovább. Ez az élethelyzet késztesse Önt arra, hogy akarjon növekedni a szeretetben! Kérje ehhöz Isten segítségét, erejét, s eljön az idő, amikor hálát fog adni neki, hogy ezt az embert az Ön életébe vezette.
Kedves Lelkiatya!
Mikor várható a következő egyházi év szertartási útmutatójának közzététele a honlapon? (A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan.)
Gondolom, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan.
Kedves Lelkiatya!
Sajnos nagyon stresszes ember vagyok, és rengetegszer vannak álmatlan éjszakáim, csak mert nagyon túlstresszelem magamat az élet dolgain. Mit tud tanácsolni, hogyan tudnám teljesen elengedni azt a sok stresszt, ami megnyomorítja az életemet?
Attól tartok, néhány mondatban nem fogok tudni Önnek erre megoldást kínálni. Nem tudom, hogy nincs-e szüksége szakember segítségére, pszichológusra, mentálos tanácsadóra. Ez egyébként sohasem árt (feltéve, ha keresztény szakemberhöz fordul!). De az igazi megoldás, persze, Istennél van. A tanácsok segíthetnek, de a megoldás Isten kezében van. Az csupán a kérdés, hogy erre hogyan tud eljutni, hogyan találja meg Isten gondolatait, hogyan tud ráérezni Isten terveire. Ugyanis nála van a megváltás, nála van a megnyugvás, nála van a megoldás. Azt mondhatom, imádkozzék többet. Nem tudom, mennyire járja át az életét az ima. Ha csak kevéssé, napi 5-10 perc, akkor egyértelmű, hogy Önnek sokkal több imára, rendszeres szertartásokra van szüksége. Legyen jobban jelen az Istenben, Isten legyen jobban jelen az Ön életében! Ha netán épp az ellenkezője igaz, és Ön nagyon is sokat imádkozik, akkor azt kell mondanom, hogy rosszul imádkozik. Van, hogy az ember riadalmában, kétségebesésében nagy imádságokba, kilencedekbe, hosszú böjtökbe fog. Ez ritkán célravezető. Ez nem igazi hit, inkább kétségbeesett kapaszkodás, emberi próbálkozás. Persze, az irgalmas Isten ezeket a kapaszkodásokat is meg tudja áldani, s van, hogy ezek vezetik előre az embert. De alapvetően nem kapkodva kell imádkoznunk, hanem elmerülni Isten csendjébe, elmélyülni Isten szeretetében. Erre, ezekre törekedjék, és a lelke gyógyulásra lel.
Kedves Lelkiatya! Az normális, hogy valakinek néha meginog a hite? Isten kinyilatkoztatott nekem egy kegyelmet nagyon sokszor, de bizonytalan voltam. Egy tapasztalat után teljesen erős hitem volt. Mintha terméteszesen jött volna, kétely semmi. Szerintem kegyelemből lehetett. Azóta kaptam újabb megerősítéseket atyákon keresztül és mégis inog a hitem. Szerintem az az oka, hogy próbálom racionálisan megközelíteni és nem lehet, ezért egy helyben toporgok. Ráadásul olyan helyzet, hogy meglepő nekem, nem feltételeznék Istenről ilyet. Kértem Istentől és akartam is, de mégis hihetetlen. Egyszerre régi és új. Amikor az atyákon keresztül kaptam a megerősítéseket, akkor nem volt bennem meglepődés, de hazaérve, gondolkodva nem tudtam elfogadni. Utána már nyitottabb lettem, csak hiába nyilatkoztatta ki Isten korábban sokszor, nehezen tudom beleilleszteni az Istenről alkotott elképzeléseimbe. Az is tény, hogy nagyon befolyásol mások hogyan látják Istent és az, hogy egyszerű teremtményként nem is tudom felfogni a misztériumokat. Meg elkezdek gondolkodni, hogy biztos úgy volt-e, de akkor is, amikor Isten egyértelműen mondja. Amikor volt egy bizonyos tapasztalatom, akkor tudtam hinni. Ugyanaz a téma. Mintha akkor nem magamtól hittem volna, hanem valaki belémültette a hitet. Azóta össze-vissza. Olyan ez, mint amikor egy nő szerelmes egy férfiba, a férfi utalgat rá, egyre többször jelzi, végül ki is van mondva és a nő nem hiszi el, hogy a férfinak ő kell. Vagy amikor az ember kér Istentől valamit, amit nagyon szeretne és amikor megkapja, akkor nem hiszi el, mert nem méltó meg nem számított rá. Annyira butaságnak tűnik ez a magatartás, mégis én magam belekerültem ebbe. Tegnap meg is mondtam Istennek, hogy elfogadom, igent mondok, hinni fogok, mégis nehéz. Mit tegyek? Lehet az is az oka, hogy egy dolog valamit kérni és elképzelni és más dolog valóságosan megélni? Lehet arra még nem vagyok felkészülve? Már nem egy atyán keresztül kinyilatkoztatta nekem Isten, nagyon tapasztalt és kifejezetten "elismert" atyák is voltak közöttük. A kételkedésem olyan, mintha őket is megkérdőjelezném, emiatt meg annál furcsábban érzem magam.
Igen, hitünkben, sajnos, vannak megingások. Legjobb ezeknek semmi jelentőséget tulajdonítani. Mivel az emberi lélek csapongó, állhatatlan, sokszor gyönge, ezért ezekre a megingásokra nem kell sokat adni. Hol erre, hol arra hajlik a lélek. A lényeg azonban a szív szándékában van: Uram, szeretlek, add, hogy szerethesselek jobban! Érdemes olykor így imádkozni.
Az Ön esetében azonban újra fölhívom a figyelmét, hogy nem érdemes ezeket a belső érzéseket, vizsgálgatni. Ha Önnek volt arról lelki tapasztalata, hogy kapott vagy kapni fog lelki ajándékot, ezért adjon hálát, és ne is foglalkozzék vele tovább. Könnyen elterelheti ugyanis ez az egyébként szép és fontos gondolat a még fontosabbról, a cselekvő keresztény életről. Én azt javaslom, hogy a lelki életében inkább erre helyezzen hangsúlyt. Keresse, hogy hol tud segíteni rászorulókon, öregeken, betegeken. Az a hit és istenkapcsolat, amely Önben él, amelyre eljutott, amit kapott az Úrtól, késztesse ilyen cselekedetekre. Ez sokkal jobban meg fogja erősíteni a hitét, mint az, ha a lelkét vizsgálgatja, hogy éppen milyen állapotban van.
Dicsőség Jézus Krisztus, kedves lelki atya nem vagyok nyugodt az elhunytak kapcsolatban, egy ismerősöm azt állítja hogy meg lehet rontani vagy mágikus erővel átkot szórtni az elhunytak ra, én ebben nem hiszek, mert két féle módon távoznak az elhunytak, az egyik hogy az anya Szentegyház nak részesült szentségében, a másik pedig van minden egyházi felekeznek imája amit arra végeznek el hogy elhunytak át költözzenek a nekik készített országba, Jézus evangéliuma írja hogy aki hiszbene ha meg is hal élni fog, kérem atyát hogy nyutason meg hogy az elhunytak minden rendben és hogy nem lehet őket mágikus erővel megrontani.
Nyugodt lehet. Az elhunytak sorsa teljes egészében Isten kezében van. A Krisztussal való találkozásuk a kritikus pillanat, hogy akkor Krisztus kérdésére milyen feleletet adnak, mellette vagy ellene döntenek. Persze, nagy rejtély, hogy ez hogyan is történik. S az is, hogy ehhez a végső, egyetlen, döntő pillanathoz hogyan járul hozzá a mi imádságunk. Erre vannak mindenféle történetek, de szerintem ezek mind csak emberi próbálkozások - még ha szentek látták is ezeket álmukban - ez számunkra titok marad. Szóval, nem tudjuk, hogy odaát hogy s mint lesz. De az egészen bizonyos, hogy csak imáinkkal tudunk segíteni nekik, ez az egyetlen ami a kezünkben van. Rájuk átkot mondani, effélét utánuk küldeni nevetséges próbálkozás. Mint ha valaki dühösen követ hajigálna a napra, hogy ne süssön már olyan nagyon. Ám, miként a fölfelé hajigált kövek mégsem veszélytelenek, aki ilyesmivel próbálkozik, önmagának azért árthat vele.
Kedves Lelkiatya, abszolùt tiszteletteljes és jòszándékù kérdésem az, hogy miért jelent meg a görögkatolikus közbeszédben, hogy a rózsafűzér a ròmai katolikusok imádsága? Hallottam ilyet is hogy "a Jézus ima olyan mint a ròmai katolikusoknál a rôzsafűzér..."
Vélemenyem szerint a ròzsafűzér közös kincse mindkét rìtusnak, és évszázadokon át az volt.
A korabeli sajtó tanúsága szerint a magyar görögkatolikusoknál a rózsafüzér az 1930-as években kezdett el terjedni. Nagyon érdekes ezeket a cikkeket olvasva megismerni, hogy milyen vitákat indított ez a lelki jámborság. Voltak ellenzői és pártolói szép számmal, mind a két oldalon. Például voltak, akik azt javasolták, hogy ha már terjed ez a római katolikus szokás, akkor is legalább a bizánci egyházban használt változatot mondják az imádkozók, amely így kezdődik: Üdvözlégy, Istenszülő Szűz Mária..., a vége pedig: ..., mert szülted nekünk Krisztust... Szóval ekkor, mintegy száz évvel ezelőtt még nem volt teljesen világos, hogy merre alakul ez a római katolikus szokás. De szépen elterjedt, és sok görögkatolikus imakönyvbe is bekerült. (Benne volt régebbiekben is, de akkor még nem volt annyira elterjedt.) Kétségtelen, hogy az eltelt száz évben nagy lelki buzgóságot eredményezett, sok gyermek is beletanult, sokak napi imájává vált. Azonban ennek a száz évnek az eredménye az is, hogy a korábban sokkal természetesebb keleti imádságok viszont jelentős mértékben háttérbe szorultak. Annak idején természetes volt, hogy a vasárnapi szertartásokhoz szervesen kapcsolódott a szombat esti és vasárnap délutáni vecsernye, illetve reggel, a Szent Liturgiához kötődő utrenye is. Az nagyon sajnálatos, hogy ezek mára kiveszőben vannak, illetve csak az utóbbi években kezdjük fölfedezni újra. A Jézus-ima nem volt elterjedve a görögkatolikus egyházunkban. Európában,az orosz egyház hatására csak a XVIII-XIX. században élte reneszánszát, amikor már nem voltunk egységben a pravoszlávokkal. Viszont a 80-as évektől kezdve egyre ismertebb lett Nyugaton, így nálunk is a Jézus-ima, és most ez van terjedőben, nem is csak a görögkatolikusoknál. Ez az imamód, ha nem is azonos, de sok elemében hasonló a rózsafüzérhöz, ezért szokták keleti rózsafüzérnek nevezni. Mind a kettő jó, mindkettő helyes, de a Jézus-ima közelebb áll a keleti lelkiségi hagyományhoz.
Kedves Lelkiatya! Kérem imátkozon egy veszélyeztetet várandós kismamáért Erikáért és a magzatájért!
Imádkozzunk többen is értük!
Szép Napot!
Tudna esetleg egy telefonszámot adni, szeretném Önöket elérni.
Üdvözlettel:
Balogh Balázs
Kedves Balázs!
Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre. Akkor tudok Önnek személyesen válaszolni vagy egyéb dolgokban segíteni.
Kedves Lelkiatya!
Sokat imádkozom a Nyíregyháza Huszár-telepi gyermekért.
Kérem az ön és az olvasók Imáit.
Imádkozzunk!
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben.Egy ismerősömnek ... Nem tudom, hogy ez olyan esetnek minősül, mikor az anya életének a megmentése a cél, és a baba elvesztése elkerülhetetlen, vagy sem? Válaszát előre is köszönöm.
A gyermek életének kioltása sohasem lehet cél, még az anya életének megmentése érdekében sem. Az olyan beavatkozás azonban, amely az anya életét védi, de közben a gyermek élete veszélyeztetett, sőt, bele is halhat, ez viszont nem minősül abortusznak. Azért, hogy az édesanya meggyógyuljon, vagy akár halálos betegségből megszabaduljon, nem lehet a gyermeket megölni. Akkor végig megmaradna a lelkiismeretfurdalás egy ilyen beavatkozás miatt. Persze, ez végtelenül nehéz dilemma, nem lehet csupán a fölvázolt erkölcsi képlet mechanizmusa szerint dönteni. Nagyon meg kell imádkozni a dolgot, főként az édesapának és édesanyának, de a többi érintett személynek is. Meg kell kérdezni a lelkiatyát is, vele is átbeszélni, és úgy meghozni a döntést. Van, aki épp egy ilyen döntés nyomán lett szentté, Szent Gianna Beretta Molla (Szent Janka), aki inkább vállalta a halált, mint a gyermekének a halálát.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan gyógyítja az imádság a lelki sebzettségeket? Gyógyítja egyáltalán?
Igen. Csak hittel mondott, őszinte imának kell lennie. Minél nagyobb hittel végzünk egy imádságot, annál nagyobb ereje, annál nagyobb hatása van. Hogyan? Az Isten közelsége révén. Amikor imádkozunk, Istenhöz kerülünk közelebb. A végső cél nem csak Isten közelében lenni, hanem egyesülni is ővele. Ez a belső gyógyulás. Ilyenkor az ember már nem önmagát keresi, nem a saját érvényesülését, a saját érdekeit, hanem arra vágyik, hogy minél inkább egyesüljön, sőt, azonosuljon Istennel. Ez a gyógyulás folyamata, ugyanis az ember legnagyobb baja, legsúlyosabb betegsége, hogy nem Istennel él, hanem Isten nélkül, Istennek hátat fordítva. Lehet, hogy a lelki sebek, például a családból származnak (elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek, szeretetlen közegben töltött évek, stb.), de Isten ezeket is meg tudja gyógyítani. Magától értetődően. Tehát akár magunk vagyunk lelki sebzettségeink oka, akár mások, Isten közelsége mindig gyógyító erővel hat. Hangsúlyozom, nem az ima mennyisége számít, hanem a szív állapota, tehát minél odaadóbban kell imádkozni. S ha valaki sokat akar, pl. egész éjjel virrasztani, az erre irányuló vágynak és törekvésnek is ebből az Istenre irányuló szeretetnek kell lennie.
Kedves Lelkiatya!
Mi a püspök feladata, jelentősége az Egyház életében véleménye szerint?
Eredeti értelmében, és a görög szó jelentése szerint nem túl magasztos: episzkoposz azt jelenti felügyelő. Aki az egész közösséget felügyeli, figyeli, vezeti, irányítja. Hála Istennek, teológiai értelemben ennél sokkal többről van szó. Ha ő a közösség vezetője, feje, akkor ő az, aki az egész Test Fejének a megjelenítője. Az egész Test maga az Egyház, a Fő pedig Krisztus. Őt jeleníti meg a közösségben. Ez elsősorban a liturgikus, azaz közösségi imák vezetésében jelenik meg a maga titokzatosságával, de minden más vezetési döntésben is. Ezért kiemelten fontos, hogy a püspök Krisztus-követő legyen, hogy igaz legyen, hogy amit tesz, azt valóban Krisztus szerint, Krisztus nevében teszi. Ebből pedig az is következik, hogy nem csak maga követi Krisztust a döntéseiben, az irányító, szervezői munkájában, hanem a rábízottak, papok és hívek számára példaképpé válik, akiknek szintén Krisztust kell követniök. Ebből fakad a püspök erkölcsi és hitbeli felelőssége.
Kedves Lelkiatya!
Korábbi levélíró, Zsuzsa tünetei az alvásparalízis tipikus esetei. Természetesen lehet, hogy természetfeletti ok is megbújik a háttérben, de érdemes lenne ezt szskemberrel kivizsgáltatni.
Köszönöm. Közzéteszem ezt a választ, ezt a lehetséges megoldást is.
Kedves Lelkiatya! Talán furcsa lesz ami pár napja történt velem de érdekel a veménye ,mi lehetett amit tapasztaltam pár nappal ez előtt ! A történetem a következő!: Éjjel volt Már aludtam ,amikor azt éreztem ,hogy az ágyra leül valaki , megsüpoedt a matra mellettem! Fel akartam nyitni a szemem , meg akartam mozdulni ,de nem bírtam ! Le voltam merevedve Nem tudom mennyi ideig tartott ez az állapot ,de végül sikerült kinyitni a szemem ,és szétnéztem , Senki nem tartózkodott rajtam kívül a szobában! Nemtudom mennyi idő múlva visszaaludtam ,és ismét ezt tapasztaltam, most még azt is hallottam ,mintha össze dörzsölte volna valaki a kezét! Szintén nem bírtam felébredni , kiabálni is akartam ,de nem jött ki hang a torkomon!on ! Ön szerint mi lehetett ez ? Okozhatja ezt bármilyen gonosz vagy jó természet feletti erő/entitas ? Az egyhazunknak mi az álláspontja a gonosz és a jó természet feletti erőkről/ entitasokrol ?Köszönöm a válaszát , Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Igen, sajnos olykor találkozunk ilyen jelenségekkel. Tapasztalatom szerint azért, ha ilyen történik, annak van valamilyen előzménye. Pl. az illető foglalkozott sötét erőkkel, kártyavetőkkel, jósokkal, még ha csak komolytalan szándékkal is. Csak ha megnyitjuk magunkat a sötét erőknek, akkor tudnak bármit is tenni velünk. De megengedem, elképzelhető az is, hogy Isten egyfajta próbatételnek engedi meg ezeket, hogy általuk a hitünkben megerősödjünk. Igen, ezt kell tenni, imádkozni kell. Ezért (is) érdemes megtanulni a Jézus-imát, mert ilyenkor ez a legkézenfekvőbb kapaszkodó. Nem kell gondolkodni, hogy rémültünkben mit tegyünk, hanem egész egyszerűen csak segítségül hívjuk az Úr nevét.
