Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kettő meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves lelkiatya az esti elmélkedés közben jutott eszembe hogy az Úr azért hagyja hogy elbukjam a bűnben hogy ne érezzem magam tökéletesnek. Ez lehet vagy butaság? Megfogadtam hogy többet nem követek el bűnt soha, de azóta többször is elkövettem olyan bűnöket amiket korábban évekig nem illetve egy csomó mindent sikerült bűnként beazonosítani amikre korábban nem is gondoltam. Illetve egy észrevétel hogy mindig pénteken esem el az önkielégítés bűnében, amit én a legundorítobb bűnnek tartok, már arra gondoltam hogy a sátán külön élvezi hogy a legfájdalmasabb napon szúr.. Sosem voltam képes elfogadni hogy Jézust megöltük a büneinkkel (több olyan jelenésem is volt amelyben ott voltam Jézus kereszthalálán, megakartam akadályozni, de nem sikerült, Jézus rám nézett és azt mondta hogy te még nem érted hogy miért teszem) ... Jól gondolom hogy ha valaki több időt tölt el a gép előtt mint az imával az is bűn? Súlyos bűn? Szerintem az mivel az Úr elé helyez valamit és tudja hogy nem helyes, de jelenleg nem vagyok képes változtatni rajta... Így nem tudom...
Igen, sokszor mondják a lelkiatyák, hogy Isten azért engedi meg a bukásainkat, hogy ezzel alázatra neveljen. Tudna segíteni, hogy ne bukjunk el, de megvan a veszélye annak, hogy ezt magunknak tulajdonítanánk és gőgössé tenne. Ezért nagyon fontos azt is látni, hogy Isten a bűneink ellenére vagy éppen a bűneinken keresztül is tud tanítani, vezetni minket. A pénteki napra vonatkozó megfigyelése is helytálló lehet. Annyit teszek hozzá, hogy akkor érdemes készülnie. Alighanem komolyabban kellene vennie a pénteki böjtöt. Amikor az ember böjtöl, akkor sokkal könnyebben ellen tud állni a kísértéseknek. Attól tartok, én is több időt töltök a gép előtt, mint amennyit imádkozom. De aki a számítógéppel végzi a munkáját, vagy akár hasznos dolgot művel, mondjuk, levelekre válaszol, azért még nem biztos, hogy rosszat tesz vele. Az viszont teljesen igaz, hogy ha haszontalan vagy akár csak szórakozásszerű tevékenység miatt ül a gép előtt és ez több, mint amit imádsággal tölt, az nem vezet jóra, azon változtatni kell. Ha nem megy, akkor kérni kell ehhöz is Isten segítségét.
Kedves Lelkiatya! Az életben MINDEN úgy működik, hogy aminek kezdete van annak vége is van. Én, azaz a lelkem is kezdődött egyszer, teremtetett, hogyan lehet végtelen?
Nagyon izgalmas és találó kérdést tett föl. Igen, a világban minden így működik, hogy kezdete van és van vége is. Éppen azért, mert maga a világ véges. Benne az ember is véges. A gondolkodásunk is véges. Van határa, vagy inkább úgy mondom, vannak határai. Ugyanakkor, minthogy az ember Isten képmása (Ter 1,26-27), ő az egyetlen teremtmény, aki nem csak ebben a világban létezik, hanem túllép rajta. Az értelmünk nem tud túllépni rajta, de van egy képességünk, amellyel túl tudunk lépni. Ez a hitünk. A hitünkkel tudunk Istennel kapcsolatot teremteni. A hitünkkel látunk bele olyan dolgokba, ahová az értelmünk nem jut el. A hitünkkel tudjuk fölfogni a végtelent, amire az értelem nem képes. Tegyen egy próbát! Gondolja el a világegyetem végtelenségét, gondolatban járjon a végére! Hol van, mi van ott, mi van azon túl, stb. Nemde megakad az értelem és nem tud továbblépni. Még inkább így van ez Isten végtelenségével. Mert a világegyetem teremtett végtelen (pontosabban nem tudjuk, nem látjuk a végét), de Isten valóságosan végtelen, túl van az időn, minden számunkra létező korláton. Ezért nem is tudjuk Istent kimerítően megismerni. Ennek ellenére mégis a szívünkbe tudjuk fogadni. Nos, a megteremtett ember az Isten képmásaként végtelen. Ő a semmiből teremtett minket, és végelen életet adott nekünk. Most már érthető? Kötve hiszem. Mindenesetre elképzelhetetlen végtelenségünket Istenben tudjuk megtalálni.
Kedves lelkiatya köszönöm válaszát és segítségét, tanácsai alapján át szerveztem az ima életem és meg is nyugodtam hogy nem bűn ha csak este imádkozik valaki és az énekek hallgatása is ima... Jelenleg reggeli órákban dicsőítéseket hallgatok este pedig 2 tízed rózsafüzér és az egyik Zsolozsma amit imádkozni szoktam.... Napközben pedig a napi evangéliumi szakaszokat olvasom, nem tudom hogy napi Szentírás olvasásnak elég-e... Köszönöm az önkielégítés bűne elleni küzdelemre adott tanácsait, a válasza óta már vannak napok mikor nem bukom el, és a bukások során is rögtön abba hagytam és imádkozom Istenhez, most már rendszeresen gyónok és áldozom, ahol megerősítést kaptam hogy nem halálos bűn... Most olvastam a Miért járjunk misére című könyvet ahol azt írták hogy a gyónásnak nem az a célja Isten bocsánatát kérjük, hanem hogy hálát adjunk érte... És hogy Isten rólunk alkotott véleménye nem változik meg csak a mi véleményünk Istenről. Ez igaz? Valamint hogy a bűn meg van bocsátva mielőtt elkövettük volna... E kapcsán jutott eszembe hogy az Úr tudja hogy hányszor és milyen bűnöket fogunk elkövetni mielőtt elkövetnénk ezért nem változik a rólunk alkotott véleménye? Tudna ajánlani olyan könyvet amely alapján jobban fel tudnék készülni a karácsonyi gyónásra? Tudna valami tanácsot adni a szorongás legyőzésére, azt vettem észre magamon hogy ha erősen szorongok akkor vétkeztem az önkielégítés bűnét...
Istennek legyen hála ezekért az apró győzelmekért. Ez a feladatunk, hogy a lelki életünkben szépen fejlődjünk. Szent Pálnál ezt olvashatjuk: "Megtanultátok, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre!" (1Tessz 4,1) S ennek az előre haladásnak része az is, hogy minél többet megtudjunk Istenről, az ő titkairól. Ezért helyes az a kérdése is, hogy hogyan bocsát meg nekünk Urunk. Egyébként a minap hasonló kérdést tett föl valaki, érdemes az arra adott választ is elolvasnia. Azt kicsit túlzásnak érzem, hogy a gyónásnak nem az volna a célja, hogy Isten bocsánatát kérjük. A bocsánatkérés nagyon is helyénvaló dolog. Az első lépése mégiscsak az, hogy belássam a bűneimet és ezekért bocsánatot kérjek Istentől. Még akkor is, ha azokat ő már előre meg is bocsátotta. Mert ha nem látom be a bűneimet és nem kérek bocsánatot, akkor Isten megelőző szeretetével semmit sem tudok mit kezdeni, számomra az ő bocsánata nem jelent semmit, nem ér el hozzám. Tehát fontos a bocsánatkérés is. Az egyébként szép gyakorlat, ma már egyre több lelkiatya tanítja, hogy az esti lelkiismeretvizsgálatunkat meg a szentgyónásainkat is hálaadással kezdjük. Az áttekintett időszakban - legyen az adott nap vagy a legutóbbi gyónástól eltelt idő - előbb Isten tetteit nézem, ő miket tett az életemben. Azokat megköszönöm, s utána veszem elő a magam hitványságait és kérek értük bocsánatot. Majd a végén meg azt is megköszönhetem, hogy ő már meg is bocsátott nekem. A szorongásnak sok oka lehet, alighanem érdemes ezt feltárni, hogy mi okozza. Azt alaposan átbeszélni egy lelkiatyával vagy pszichológus szakemberrel. Alapvetően azzal lehet feloldani a szorongást, ha sikerül megtalálni és megszüntetni annak okát. Egyébként a Jézus-ima az egyik legjobb módja a feloldásnak. Gépiesnek tűnő fohászkodás, melynek során a figyelmemet Jézusra fordítom, nem az adott helyzetre, amelyben a szorongás kialakult. Jézus pedig gyógyít. Ha csak rátekintek, már erősebb vagyok.
Kedves lelkiatya azt olvastam hogy a bűn meg van bocsátva mielőtt elkövettük volna? Ezt nem értem, el tudná mondani hogy mit értünk e mondat alatt? Hogy kell érteni? Segítségét előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Kétféle módon is meg lehet közelíteni ezt az állítást. Egyrészt filozófiai értelemben. Isten az időn kívül van. Ő egyszerre látja, éli át a mi időhöz kötött világunkat. Úgy lehet ezt elképzelni, mint egy nagy kört, ami az idő menetét, folyását jelzi. Ezen a vonalon történnek az események egymás után. Isten azonban nincs ezen a vonalon, hanem a kör középontjában áll, és egyszerre látja, ami végbemegy a világban. Ha kísértés környékez, és el is bukom, de utána megbánom, meggyónom, majd áldozom, ez az én életemben egy folyamat. Isten azonban egyszerre látja a bűnömet és a bűnbánatomat. S nem csak akkor bocsát meg, amikor én kimondom a bocsánatkérést, hanem a szívében már meg is bocsátott. A másik megközelítés inkább teológiai. Jézus ismer minket, így szeret, ahogy vagyunk. A megváltást egyszer s mindekorra megszerezte nekünk. Már meg vagyunk váltva, de mi még a hitben élünk. Ezért hisszük és reméljük, hogy Isten megbocsát, de Isten már előre meg is bocsátott nekünk, még mielőtt kértük volna. Ezek az okfejtések azonban egyáltalán nem teszik fölöslegessé és hiábavalóvá a mi bűnbánatunkat és bocsánatkérésünket. Mi az időben és a hitben élünk. Nekünk szükségünk van időre és szükségünk van hitre. A hitben az idők során erősödhetünk, a bűnbánatunk közelebb visz Istenhöz. Ezért az, hogy Jézus már előre megbocsátott nekünk, ez hálaadásra késztethet, még buzgóbb életre, de nem renyheségre, hogy úgyis minden mindegy.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a szeretet láng rózsafüzér az egyház által elfogadott? Lehet imádkozni?
Igen, természetesen. Görögkatolikusoknak inkább a Jézus-imát ajánlom.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A vecsernyen énekeljük a Boldog ember ki nem útját járja... ott állni kellene? ..
A Boldog ember... az 1. zsoltár kezdő két szava. Ez nem más, mint a Zsoltároskönyv 1. kahtizmájának, illetve annak néhány kiemelt verse. A kathizma a leülni szóból származik (kathidzo=leülni). Egyes könyveinkben így is van jelölve: leülő ének. Ez arra utal, hogy a zsoltárokat ülve hallgatjuk. Azok ugyanis, miközben szép és tartalmas imádságok, közben tanítást is tartalmaznak, amelyet, mint figyelmes tanítványok, ülve hallgatunk. Ezért a Boldog ember... ének alatt ülni szoktunk. De azért, aki állva marad, az sem vét.
Kedves Lelkiatya! Milyen gondolatokkal álljak a pénzhez? Tudom, hogy nem általa nyerek üdvözülést, de valójában erősen kötődök hozzá. "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába." Sokkal több pénzt keresek, mint a körülöttem élő emberek. Az üzlettel nagy összegeket forgatok, a tisztességes haszonrész is igazán kedvező számunkra. Sokszor hallom, hogy a pénz nem boldogít, amivel nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen nekem valójában örömet szerez, mert finanszírozhatok élményeket, elrepülhetek világotlátni, vásárolhatok jó minőségű ruhadarabokat, ha kedvező áron elérhető valami, akkor bespájzolhatok belőle és még sorolhatnám. Ahogy az üzletben dolgozok, ugyanúgy dolgozok a kapcsolataimon, értve ezalatt az Istennel való kapcsolatot, családot, házastársat. Foglalkoznom kell azzal, hogy az emberekben ne okozzak rossz érzést, hogyha azt látják, hogy fiatal, huszonéves cégtulajdonosként milyen életkörülményt teremtek? Érezhetően nem állnak hozzánk rosszindulattal az emberek, legalábbis nem érzékeljük, de sajnos könnyen kialakul az emberekben, hogy csak a jégyhegy csúcsát látják, a munkát mögötte nem. Az empátia hiánycikk. Már nem magyarázom az embereknek a nehézségeket, azt, hogy ez valójában nem olyan egyszerű, hanem stresszes és sokszor nagy a nyomás, a munkatársakkal való kapcsolat is iszonyatosan nehéz. Rájuk hagyom azt, hogy milyen nézőpontból látják. Azzal foglalkozom inkább, hogy legbelül, magamban hogyan állok hozzá. Meg tudna osztani néhány segítő gondolatot, ami ezt a belső vizsgálódásomat segítené? Mindenszentek napján, ismerve olyan szenteket, akik mindenüket odaadták a szegényeknek, teljes szegénységben éltek, csupa jó tetteik voltak. Isten vajon milyen hozzáállást, milyen segítő cselekedeteket vár tőlem? Ha a vasárnap és ünnepnap megszentelésével áldást kapok a mindennapi munkámra és életemre, hogyan tudom honorálni? Hálásan köszönöm a választ!
Nagyon tiszta gondolatok ezek. Isten meg is áldja! Azt javaslom, hogy a vagyonából ne csak magának akarjon kényelmes életet kialakítani, hanem minél több embernek akarjon segíteni. Pontosan erre kapta Ön ezt a képességét, adottságát. Mindenképp javaslom, hogy neveljenek föl sok gyermeket. Ezek szerint ennek anyagi akadálya nem lesz. Ezzel adja meg gyermekeinek a legnagyobb boldogságot, ha sok testvérük van, nem pedig azzal, ha anyagi javakban dúskálnak. Azt úgysem tudják értékelni. Érdekes, de valójában érthető jelenség, hogy a gazdag családok gyermekei nem értékelik különösebben, hogy nekik több minden van. Ebbe születtek bele, ezt tartják természetesnek. A szülő hiába magyarázza, hogy ezért nagyon meg kellett küzdeni. Ez a magyarázat halovány üzenet ahhoz képest, amit maga az élet kínál. A bölcs szülő megtanítja a gyermekét küzdeni. Batthyány Strattman Lászlóról mondták a gyermekei (gazdagok voltak és sok testvér volt a családban), hogy ők gyermekkorukban nem is tudták, hogy gazdagok. Ugyanis ugyanúgy éltek, mint a sok dolgos család körülöttük. Dolgoztak és ugyanolyan körülményeket teremtettek nekik a szüleik. Ez az egyik része a tanácsaimnak, hogy így tekintsen a családjára, gyermekeire. A másik segítsen sok emberen. Nem kell szétosztania a vagyonát, mert akkor csak egyszer fog tudni segíteni. Gyarapítsa a vagyonát józan, megfontolt mértékben, hogy később is minél több embernek tudjon segíteni. Akár azzal, hogy emberséges körülmények között tud nekik munkát adni, akár azzal, hogy rászorulókat támogat (betegeket, szegényeket, stb.) A mindenről való lemondás, amelyet egyesektől kér az Úr, az különleges hivatás, nem mindenkinek szól. Zakeus is csak a vagyona felét adta a szegényeknek, s Jézus azt is jó szívvel fogadta. A krisztusi életet nagyon sokféle képpen lehet megélni. Önnek valószínű, ez az út adatott, ezen keresztül válhat szentté. Ez legyen Önnek is a legfőbb célkitűzése, s akkor meg fogja találni mindig az adott helyzetben, hogy mit kell tennie. Van, amikor adni kell, van, amikor számolni és vagyont gyarapítani. De mindig mindent Krisztusban.
Dicsőség JézusKrisztus, kedves lekiatya már elég volt nem tudok tisztán látni,gogolkodni 2021 óta,nics megfelelő tudásom ,hogy mi a probléma kettő is van gondolataim két hivatáson járnak és már érzelmeket is néha rá tapintanak ,2022 márciusa óta fejben jár a két hivatás az egyikell az probléma hogy nics megfelelő tudásom,másikhoz meg bátorságom,most olyan dolgot fogok írni hogy ön mint lekiatya találkozik ilyen dolgokkal,na de ez nagyon el gondolkotato ,az egyik ilyen hivatás a papság nem az gond hogy meg tudnám csinálni,11 Evel ezelőtt akkor gondoltam hogy pap leszek igen csak hogy az érettségi nem sikerült,2015 Ben,mariapocson meg kértem az szűzMária hogy vegye el tőlem a hivatás gondolatát,és el vette idén 3 személy mondta nekem hogy menyek papnak ,érzelmileg is gondolkodom hogyan csináljam végig,inkább nem fognek bele a hiányos tudásom miatt ,mint csináljak Ezel a hivatasal ?,nem akarok időmet és korom miatt el vesztegetni el pazarolni mert félek attól hogy meget nem fog sikerülni. Második hivatás gondolat és érzelem,a szerzeteseg ebben már részt vettem nem hivatalos formában történetét majd le írom, mult héten és a héten is éjszakát töltöttem az interneten ,férfi szerzeteseg rend honlapját nézegetem és olvastam , monasztikus szerzeteseg olvastam először meg kocsis Fülöp és orosz athanaz püspök atyaiknak a kolostorarol olvastam ,aztán jotek az ortodox szerezesek ok után is olvastam az interneten,ferencesrend,is benceseketis pálosok is ,Domokosokat is ,minoritakat is,bazilitakat is olvastam a honlapjátokat és nem tudom mijert ,valahol úgy érzem hogy a bazilitak ,és keleti másik fajta öltözetu szerzeteseg érdekel a legjobban de hogy mijert nem tudom ,mint gondol erről lekiatya?,... Válaszokat szeretnék mindenképpen ne kérje hogy privátban keresem meg mert nem tudom felmérési legyen szíves agyon valami útmutató lekiatya,előre is köszönöm.robi vagyok Romániából. O
Kedves Robi! Én is úgy gondolom, hogy jobb, ha a szerzetességet választja, mint a papságot. De remete ne akarjon lenni, mert azt egyedül úgysem lehetséges. Lehet, hogy ez furcsán hat, de az egyházban a remete mindig egy közösség tagja, nem magányos farkas. Az egyházunk közösségébe kell, hogy tartozzon, és az elöljárója engedélyével élhet a közösségen kívül, egyedül, de mégis megmaradva lelki kapcsolatban, s valamelyest fizikai kapcsolatban is a közösségével. Ez a hiteles keresztény remete élet. A remetének is engedelmeskednie kell. Magyarországon most valóban nehéz a keleti katolikusok szerzetesi életének kialakítása. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy nincs egyedül ezzel a vágyával. Több fiatalember és leány is gondolkodik a szerzetesi hivatáson, csak ma nagyon kevesen merik azt vállalni. Az eddigi kudarcok után azt javaslom, hogy keresse föl a bakonybéli bencés atyákat, az elöljárójukat, Baán Izsák atyát. Nem azzal a szándékkal, hogy belépjen közéjük latin rítusú szerzetesnek, hanem mert ott nagyon jól ismerik a mi keleti szerzetességünket is. Rajtuk keresztül többet is megtudhat a keleti szerzetességről és minden bizonnyal gyakorlati tanácsokat is fognak tudni adni Önnek. Kár, hogy nem írhatok Önnek személyesen, de akkor ezekkel a tanácsokkal tudom segíteni. Tartson ki a szerzetesi hivatásában, és Isten meg fogja mutatni Önnek, hogy merre vezet majd az útja. Sok kegyelmet hozzá!
Hogyan lehet valaki szent?
Nagyon egyszerű. Kérni kell. Ha hittel kéri, s ez nem csak az ima szavait, hanem minden tettét, egész életét, lényét átjárja, akkor már el is indult a szentté válás útján. Az előmenetelt nem fogja érzékelni, sőt, épp az ellenkezőjét. De ez ne szomorítsa el, a szentté válás útjának velejárója, hogy egyre jobban fölismeri a bűnösségét és ahhoz képest még inkább az Isten mindenható kegyelmét. Saját erejéből senki sem válhat szentté. Isten viszont mindenkit azzá akar tenni. Azok lesznek szentek, akik együtt akarnak működni vele ebben.
Kedves Lelkiatya! Írtam már egyszer a tanácsát kérve, ... képtelen vagyok elhinni, hogy Jézus szeret engem. Értem is meghalt a kereszten és nekem is megbocsáttatnak a bűneim, meghallgatja az én imáimat is, mégsem tudom szívből elhinni, hogy szeret engem is. A bűneim és a hibáim miatt van. Amiatt a szerelmes érzés miatt. Minden erőmmel elnyomom magamban, nem időzök rajta, biztos elmúlik majd. Ezért nem tudom hinni, hogy Jézus szerethet. Már nagyon sokat kínlódtam, mintha soha nem lenne vége és örökre tartana, hogy nem hiszem a szeretetét. Hiszek Jézusban mint Megváltó, a Messiás mindenkit szeret, a mindenkibe beletartozok én is de nem múlik el a kínlódás. Ez egy ellentmondás és érthetetlen, de ezen megyek keresztül. Másokat tudok szeretni, Jézust elfogadom Megváltónak, aki mindenkit szeret, a mindenkibe én is beletartozok és ennek ellenére nem tudom elhinni, hogy szeret. Mintha én bűnösebb lennék másoknál, alacsonyabb rendű és ezt amiatt érzem, hogy mintha az én iránta érzett szerelmem, - melynek testi erotikus részét nagyon el akartam nyomni és sikert értem el és érzelmes részével még küzdök de tudom hogy el fog múlni - nagyobb bűn lenne mint egy más embernek egy más bűne. Ez nem jelenti azt, hogy másoknak rosszat kívánnék, hogy ellensúlyozzam a magam dolgát, ezt nem is írtam, remélem nem tűnik úgy. Fentebb is részleteztem, hogy inkább imádkozok másokért, segíteni akarok és megbocsátani próbálok. Nem akarok én rosszat senkinek. Azoknak sem, akik valaha ártottak nekem. Azt is tudom, hogy Jézus szerint aki megbocsát másoknak, annak a mennyei Atyánk is megbocsát és mint látja, én megbocsátok másoknak de nem tudom elhinni, hogy Jézus szerethet engem. A legnagyobb szomorúság nekem nem is az, amit iránta érzek vagy éreztem ezelőtt hanem az, hogy nem tudom hinni, hogy szeret. Mintha tőlem emiatt jobban undorodna mint valaki mástól, mintha szégyenletesebb lenne ez mint valami más bűn. Odáig sehogy sem tudtam eljutni, hogy egy papnak meggyónjam ezt. Nem voltam képes rá. Más keresztény testvéreimmel jobban mertem róla beszélni és a fő módszerem az érzések elnyomása és az imádság volt. Volt olyan, hogy mintha maga az Úr üzent volna nekem, hogy nem ítél el engem. Mintha ő szólt volna hozzám ilyen-olyan módon és azt mondta volna, nem ítél el. Ezt nem részletezném, mert lehet csak butaság. Még a mások iránti törődésemben, szeretetemben, az imádkozásban nem is akadályoz meg annyira hogy teljesen tönkremenjen mindent, de van bennem egy szomorúság. Szomorúság, hogy Jézus szemében szégyenteljesebb, bűnösebb, undorítóbb vagyok mint valaki más. Mintha megszégyenülnék előtte, legalábbis ettől tartok mindig. Lehet ő nem így gondolja, de én azt mondtam csak, ami bennem van. Az érzésem túljutni, azt elnyomni, annak az elmúlása, még ez egy dolog, nekem nem ez a zavaró tényező, de azt hogy lehet elviselni, megoldani ha nem tudom elhinni, hogy Jézus szeret engem amiatt a bizonyos érzelem miatt? Hogyan tudnám elhinni? Meglehetősen elszomorító ez. Ez is ellentmondásos, mert tudom hogy szeret, de mégsem tudom elhinni. Ismerem és tudom, hogy amennyire van emberi, annyira van isteni oldala, megvált minket a bűneinktől, szerette a leprást is, akit meggyógyított, szerette azt a bűnöst is akit mellette feszítettek keresztre és akinek megbocsátott abban az utolsó órában és engem is szeret, de sokszor van, hogy nem tudom elhinni. Ha el is hiszem, nem érzem magam méltónak. Imádkozni szoktam erről és segít is, de könnyen kezdődik elölről. Egyébként is sok aggodalom gyötör mert mindenféle gondjaim vannak nem ezzel kapcsolatban. Nagyon szomorú vagyok, amikor úgy érzem, az nem szeret(het!) engem, akit én a világon mindennél jobban szeretek. Aki olyan nekem, mint senki más. Ezt a levelet is szégyellem. Sajnálom, hogy nem mertem elmondani, hogy én vagyok én. Kérem, bocsásson meg.
Mint látja, kicsit rövidítettem levelének itt közölt részét, és csak a válaszolandó kérdését tettem ide. Ezt tartom ugyanis a legfontosabbnak. Korábban talán már írtam arról, Önnek, vagy más kérdezőnek, hogy tovább kell tisztulnia az Ön szívében lévő Jézus-képnek. Még nem ismeri őt eléggé. Most is azt mondom, az a nagyfokú szeretet, érzelem, amelyet Jézus iránt érez, az minden bizonnyal a Szentlélektől van. De ez még nem mentesíti attól, hogy ezt az érzelmet kezelje, jól kezelje, helyére tegye. Igen, Ön már megismert valamennyit Jézusból. Vele szemben átérzi a saját bűneit, méltatlanságát. Ez teljesen rendjén van. Amire figyelnie kell, hogy azokat a gondolatokat messze űzze el, amelyek összehasonlítást késztetnek másokkal. Ez mindig téves, erre sosem szabad odafigyelni. Mindenkinek saját útja van. Az Ön útja ezen a nagyon heves érzelmeken keresztül vezet, ebben még nincs semmi baj. De jobban meg kell ismernie Jézust, hogy igazán szerethesse őt. A szeretet ismeretet is jelent, Ha nem ismerem, aki szeretek, akkor nem őt szeretem, hanem a bennem róla kirajzolódott képet. Ez az Istennel szemben is gyakran előfordul az emberekben. Az a tanácsom, hogy ezekkel a Jézushoz fűző érzelmekkel egyáltalán ne törődjék. Nincs jelentősége. Vagy van, vagy nincs. Ma van, holnap nincs. Ez csak kísérője a Jézussal való kapcsolatunknak, de nem föltétlen kifejezője. Amire ehelyett figyeljen, az Jézus valódi személye. Olvassa sokszor a Szentírást, a Jézus-történeteket. De az Apostolok Cselekedeit meg a páli leveleket is lehet. Meg még ajánlom hozzá a Zsoltároskönyvet, a zsoltárokat. Ezek mind úgy visznek közelebb Jézushoz, hogy észre sem vesszük. Ezekkel a szövegekkel találkozzék minden nap! Mélyedjen el bennük! Akkor szépen háttérbe szorulnak ezek az érzelmek körüli gondolatok. Felejtse el őket, nincs jelentősége. S ezen egyre mélyülő ismereten keresztül megérti majd, hogy az Ön bűnössége egyáltalán nem akadály az Istennel való kapcsolatának. Sőt! Minél bűnösebbnek érzi magát, annál nagyobb hálával csodálkozik rá Isten szeretetére, annál inkább megtapasztalja az ő irgalmát, megtartó kegyelmét. Ennek tapasztalata hiányzik még az Ön hitéből. Ezzel teszi lassan helyére az önostorozó gondolatokat. Ne azon bánkódjék, hogy bűnös ember, hanem afelett örvendezzék, hogy ennek ellenére Jézus mégis szereti Önt. Ez sokkal több, sokkal nagyobb, mint az Ön bűnössége. Ezt kell látnia. Ennek belátásán, fölismerésén fáradozzék!
Kedves Lelkiatya! Krisztus, aki a legteljesebben magában hordozta mindig és mindenhol az Atyaistent, mikor imádkozott, elvonult. Miért tette? A magány miatt, a csend miatt vagy mert az Atyával való együttléte számára és számunkra is így valósulhat meg a legteljesebben?
Nagyon érdekes kérdés, amelyre a válasz nem egyszerű, csak tapogatózunk. Igazi teológiai kérdés, amellyel mégis foglalkoznunk kell. A Szentírás több alkalommal beszél arról, hogy Jézus az egész éjjelt Isten imádásában töltötte. Mint ember vagy mint Isten imádkozott? Ketté lehet-e ezt választani benne. Azt hiszem, nem, ugyanakkor mégis más a galileai vagy júdeai földeken eltöltött idő imádsága, és más az, amikor a Szentháromságos közösségben az Isteni Személyek együtt vannak. Vajon Jézus földi életében hiányzott ez a teljes egység? Azt hiszem, nem, hiszen miközben emberré lett, nem távolodott el az Atyától. Ráadásul mi, emberek is, amikor imádkozunk, akkor ezt az állapotot közelítjük meg, hogy az Atyával minél szorosabb együttlétre jussunk, amely viszont Jézusban tökéletesen benne volt. Tehát ő emberként is tökéletesen tudott imádkozni. Ez a gondolatmenet azt is megvilágítja, hogy az imádság nem csupán szavak, gondolatok cseréje, kérések elhangzása, köszönetek kifejezése. A mélyben ez mind egy, ahol már nincs is más, csak az együttlét, az egyesülés. Ez tölthette ki Jézus éjszakai imáit. Amikor nem kellett másokra figyelnie, nem kellett tanítania, csak maga lehetett az Atyával. Ez minden bizonnyal öröm volt neki, maga a boldogság és az erő. De valószínű, mégsem azért imádkozott, hogy legyen ereje helyesen hirdetni a kinyilatkoztatást. Ezt én nem nagyon hiszem. Egész egyszerűen csak együtt volt az Atyával, s ez végtelen öröm volt neki. Így van minden imádkozó ember, csak mi beleszőjük a bűnbánatunkat is. Az az ő imájából nyilván hiányzott.
Kedves Lelkiatya! Nagyon, nagyon szeretnék terhes lenni. A férjemmel sajnos gondok vannak, de az orvos szerint így is sikerülhet. Voltam Máriapócson is. Kérem szépen, imádkozzon Ön is értünk!
Imádkozom Önökért. De tanácsom is van. Ne siettesse ezt a dolgot. Imádkozzék Ön is türelmesen, Isten akaratát nyugodtan elfogadva. Ez lelki értelemben is fontos, hogy ne akarjuk kényszeríteni az Urat, mintegy előre megírva neki, hogy hogyan és mikor teljesítse a kérésünket. Mindig úgy kell imádkozni, hogy hozzátesszük - mégpedig őszinte szívvel! -, hogy legyen meg a Te akaratod. De a lelki szempont mellett pszichésen, sőt, biológiailag is fontos, hogy ne akarja sürgetni. Mert nem lehet. Sőt, az ellenkezőjét okozhatja. Ha a nagy gyermekvárásban ez egy állandósult feszültségforrássá válik akár csak az anya lelkében, de még inkább, ha a házastársak kapcsolatában, akkor pont az ellenkezőjét váltja ki. S amíg le nem csillapodtak, el nem fogadták az adott helyzetet, addig nem is tud ebben a feszültségben megfoganni a baba. Úgyhogy imádkozzék hittel és várjon türelemmel! Én is ezt teszem. Ha majd megfogant a baba, kérem, arról is írjon.
Kedves Lelkiatya! Miért azokat szeretik, akik gőgösek, lenézőek, és megvetik a hitet?Azt vettem észre, hogy az ilyenek maguk között nagyon jól megvannak, a magamfajta jóra törekvő ember pedig levegő nekik. Ez sajnos munkahelyi problémám. Nagyon erősen észreveszem az önzést, és ilyenkor lelkileg valósággal megdermedek. Sokáig magamban kerestem a hibát, de most már egyre inkább elkülönülő lelkileg a környezetemtől. Kezdek nem odafigyelni rájuk, azt vettem észre, hogy közönyös lettem egyre jobban feléjük. Ez pedig a szeretet ellentéte. Jól teszem azt, hogy ennyi magát istenítő ember között inkább a saját gondolataimmal és a hitemmel foglalkozok? Sokszor örülök, ha hazaérek. Köszönettel Egy római katolikus
Javaslom, főként a zsoltárokkal vigasztalódjék, azokból merítsen erőt. Ott sokszor találkozik hasonló helyzetű ember panaszával, imájával. Például javaslom a 11. zsoltárt (görögöknél 10.), amely a gonoszok által körülvett igazról szól. Már azért is nyújthatnak vigasztalást a zsoltárok, mert arról tanúskodnak, hogy mindig volt ilyen helyzet, az emberiség történelmében folyamatosan. Úgyhogy nagyon csodálkozni rajta nem kell. Örökös jelenség. Persze, ez a nagyobb kérdés, hogy Ön mit kezd ezzel. Nyugodtan tekintsen közömbösen erre a helyzetre és ezekre az emberekre. Nem lenézéssel, nem részvétlenséggel, de a magatartásuk egyáltalán ne keltsen Önben semmilyen reakciót. Ők ilyenek, és kész. Sem megváltoztatni nem tudja őket, sem hatni rájuk, legalábbis közvetlenül. Akkor meg miért bajlódna ezzel? Ez nem szeretetlenség, még csak nem is védekezés, hanem józan magatartás. Ön végezze a maga feladatát a lehető legnagyobb odaadással, gondossággal. Az emberi kapcsolataiban pedig legyen krisztusi, vagyis ő legyen a mérce: amit ő tenne az Ön helyében, Ön is azt tegye! Tehát ez a közömbössége nem elzárkózóvá teszi, hanem érinthetetlenné, bölccsé, erőssé. Erre törekedjék! S ha ezt Krisztusra tekintve próbálja megvalósítani, ő is segíteni fog Önnek. Javaslom még, hogy imádkozzék ezekért a munkatársaiért. Higgye el, nagyon rászorulnak!
Kedves Lelkiatya! Mi a nagyobb baj a félelem vagy a kiváncsiság? Zakkeus kivâncsisága rejtve volt a sűrű levelek közt az Úr mégis meglátta és olyan erővel hívta, hogy nem félt mindenki szeme láttára lekászálódni a fáról. Vajon a kiváncsiságunkkal győzhetjük le a félelmünket vagy van jobb mód? Köszönve: Lívia
Nem összehasonlíthatók, nem párba állíthatók. Mind a kettő lehet jó is, lehet rossz is. Attól függ, hogy mi az indítéka. Ha önzés van benne, akár egyikben, akár másikban, ha önös cél vezet, akkor rossz mind a kettő. Ha nemesíti, gazdagítja a lelket, akkor mind a kettő jó is lehet. A kiváncsiság nem arra való, hogy legyőzzük a félelmünket. Ebben az esetben a félelmem is önféltés, meg a kiváncsiságom is öncélú. A kiváncsiságot arra kaptuk, hogy megismerjük a világot, önmagunkat, Istent. Nagy lehetőség, nagy ajándék, amely szinte fáradhatatlanná teszi az embert a megismerésben. A félelem pedig alázatossá, segít fölismerni, hogy vannak nálam nagyobbak. Nem tőlük félek, az önféltés lenne, hanem őket félem. Megilletődöttséggel, meghatottsággal tudok fölnézni rájuk. Ez a helyes félelem. Ez vezet a helyes istenfélelemre is. Miként a kiváncsiság is egyre közelebb vihet Istenhöz. Nem rossz tehát egyik sem, csak jól kell használni.
Kedves Lelkiatya! Tudom,hogy erre a kérdésre már válaszolt, mert más már kérdezte, de csak kérdésre találtam rá, a választ nem látom, nem találom. A kérdés érvényes-e a gyónás ha az atyán gyónás közben nem volt gyóntató stóla? Köszönöm válaszát!
Igen, érvényes. A papnak föl kell vennie a stólát (nálunk epitracheliont), de ha valami ok miatt ez elmarad, a gyónás és feloldozás attól még érvényes.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...