Talán az adna Önnek megnyugvást, bizonyosságot, ha megtalálná a saját kereszteléséről szóló bejegyzést annak a falunak a parókiáján, ahol keresztelték. Ugyanis, ha az atya bejegyezte az eseményt, akkor minden bizonnyal elvégzett mindent, amit ilyenkor szükséges. Ha esetleg nem, akkor lehet egy kicsi esélye, hogy szétszórtsága miatt valami hiányozhatott. Bár ennek roppant kicsi az esélye. Ebben az esetben érdemes fölkeresni a jelenlegi parókusát, hogy tanácsot kérjen, mit tegyen.

Igen, ez lehetséges, de ezzel együtt ígéretet kell tenniök, hogy katolikus hitben nevelik föl. Emiatt tehát meggondolandó, hogy vállalják-e. Illetve még egy fontos kitétel, hogy a keresztszülőnek, legalább az egyiknek katolikusnak kell lennie.

Nem túlságosan.

Valóban egyszerre lesz, de nemigen lesz átjárás a kettő között. Illetve a templomi szertartások azok, persze, közösek lesznek. De el kell dönteni, hogy énekelni vagy hallgatni megy most Máriapócsra. Persze, szépen lehet mindkettőt is, illetve, inkább fölváltva, de a két lelkigyakorlat külön tartalmú és célú.

Ha ilyen bűnnel elbukik, attól még menjen áldozni. Persze, nagy bűnbánattal s ugyanakkor hálával. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, legalább havonta, akkor áldozhat is rendszeresen. Ezt és minden egyéb bűnét igyekezzék elkerülni, de ha elesett is, mindig van bocsánat. Ennek a hálájával menjen, hogy az Eucharisztiában egyesülhessen Krisztussal, akinek a befogadására meg egyébként is mindig méltatlanok vagyunk.

Előre soha ne féljen semmitől! Mindig az adott napra kell összpontosítani, azon kell helytállni. Erről még Jézus is beszélt. Azt mondta: "Elég a napnak a maga baja" (Mt 6,34). Ha belevegyül a gondolatába, hogy a jutalom reményében teszi a jót, ez egyáltalán ne zavarja, ne befolyásolja. Persze, eleve nem kell azon töprengenie, hogy az Úr vajon miként ítéli meg a tetteit. Ezt nyugodtan őrá lehet bízni. Ő sokkal irgalmasabb, mint amilyenek mi vagyunk önmagunkhoz. Ezért forduljon többször az Úrhoz. Többet kell imádkoznia. Nem görcsösen, teljesítmény szerűen. De ahhoz, hogy kitalálja az Úr tervét Önnel kapcsolatban, ez elengedhetetlen. Ha sokat imádkozik, sokszor eljár a templomba, szertartásokra, ezek lassan átmossák a lelkét. Hosszú folyamat, de eredményes. Csak legyen türelmes. Ami a gondolatokat illeti, azok pedig lehetnek bármilyen tartalmúak, figyelmen kívül kell hagynia. Tudom, nem könnyű, de ez legyen a cél. Az OCD esetében ezek nem valós gondolatok, hanem zavaró tényezők. Sokkal mélyebben, belül tudja a lelke, hogy mit kell tennie. Ezek a zavaró gondolatok csak összevisszaságot eredményeznek, semmi eligazítást nem adnak. Érdemes volna megtanulnia a Jézus-imát, azaz a belső imát. Akkor gyakorlatot szerez ebben is, hogy a gondolatokat otthagyja, ahol vannak, és tud a lényegesre figyelni, ami jóval mélyebben van. Tegyen sok jót, és ne törődjék azzal, hogy közben milyen gondolatai vannak! Imádkozom is Önért, hogy ezt meg tudja tenni.

Kedves Piroska! Ez, bizony, nem könnyen teljesíthető elégtétel. De meg kell tenni. A legkönnyebb oldaláról úgy lehet ezt megtenni, hogy imádkozik azért a személyért vagy személyekért, akikkel szemben harag van a szívében. Ha már tud értük imádkozni, ez azt jelenti, hogy le akarja győzni a szívében rejlő indulatot és tesz is ezért. Az önmagának megbocsátásáért pedig szintén imádkozzék. Kérje Isten Szentlelkét, hogy irányítsa szíve indulatát, gyógyítsa ezt a mérget, a harag mérgét a lelkében. Erre is ugyanaz érvényes, mint a másoknak való megbocsátásra. Ha nem is sikerül egy csapásra, de lépéseket tesz ennek érdekében.

Van egy női monostor Sajópálfalán. A leányoknak, nőknek ott érdemes jelentkezni. A férfiak esetében ez most nehezebb. Jelenleg nem működik élő közösség. Atanáz atya Miskolcon, Fülöp atya Debrecenben van. De vannak érdeklődő fiúk, férfiak, akik, ha egymásra találnak, akkor a püspök atyák segítségével megkezdődhet a közösségi élet. Egyik vagy másik püspök atyát érdemes megkeresni. Vagy Sajópálfalán beszélni a nővérekkel. Ők az érdeklődő fiúkat, férfiakat is el tudják igazítani.

Igen, folytassa bátran és bizalommal ezt a rendszerességet. Ugye, azt nem gondolja komolyan, hogy emiatt ne szeretné Önt az Úr? Ő végtelenül, kimeríthetetlenül, feltétel nélkül szeret minket. Ha bűnt követünk el, csak mimiattunk szomorú, mert tudja, hogy ezzel magunknak ártottunk. De annál nagyobb szeretettel fordul felénk. A rendszeres gyónás lassan majd letisztítja ezeket a gondolatokat.

Semmit. Legalábbis emiatt semmit. Ha sír, jól teszi, neki ez a feladata. Ön semmit ne azért tegyen, hogy a lelkiatyának kedvezzen. Csakis Jézusért dolgozunk, élünk és vagyunk. Ha Ön is tudja, hogy mely bűnéért siratja Önt, akkor már az is megvan, hogy Önnek mit kell lépnie. Persze, tudom, nem egyszerű a lépés, de legalább az irány ár megvan. Arra haladjon!

Szó sincs róla. Ferenc pápa is nem győzte hangsúlyozni, hogy a szinodalitás, amely mindig is jelen volt az Egyházban, az nem parlamentarizmus. Egészen bizonyosan nem szavazatokat számláltak Niceában. Miként a mostani szinóduson is, az atyák legfőbb törekvése a Szentlélekre való figyelés volt. Hogy ez a gyakorlatban hogyan működik, mi ennek a mechanizmusa, azt nem tudom. De a végeredményt a Szentlélek sugallja, ebben bízhatunk.

Vajon mi okozza ezt a zaklatottságát? Talán az izgalom, hogy költözik haza, Magyarországra? Vagy ez már korábban is megvolt, csak az utazás és az utána várható bizonytalanságok fölerősítik? Akárhogy is van, a környezetváltozás mindenképpen új helyzetet teremt majd. De ne legyenek elvárásai, mert ahhoz képest egészen biztosan csalódni fog. Elképzel valamit, hogy majd hogy lesz, de biztosan nem úgy lesz, akkor meg mi értelme képzelegni? Várja az új helyzetet, ez természetes, de legyen nyitott mindenre. Igen, Ön valóban félreismeri Istent. Hiszen tőle nem félni kell, hanem érdemes minden bajunkban hozzá futni, tőle kérni megértést, bátorítást, segítséget. Persze, ehhöz kell a hit. Vélhetően erről még kevés tapasztalata van, ezért csak olyan távoli elképzelésnek gondolja ezt a hitben megismerhető valóságot. Mit is tegyen? Mindenképp szüksége van külső támaszra, egy atyára vagy mentálos szakemberre, aki megérti, meghallgatja és itt-ott tanácsot is tud adni. Ez a zaklatottsága nem tesz jót, így biztosan nem fogja megtalálni a válaszokat a kérdéseire. Az atyával vagy mentálos szakemberrel beszélje át ezeket a dolgokat, a múltját, hogy mik okozhatták ezt a mostani se ide - se oda állapotot a lelkében. Isten végtelenül szereti Önt. Ez akkor is így van, ha Ön nem hiszi el. Tanácsom, hogy idehaza mielőbb találjon egy közösséget, plébániát/parókiát, ahová rendszeresen, fokozott zaklatottsága miatt azt javaslom, hogy lehetőleg napont eljár a szertartásokra, Szent Liturgián/szentmisén meg is áldozik (ha Ön katolikus). A többin pedig ne rágódjék, hogy Isten majd hogyan fogja Önnek ezt vagy azt megadni. Egy érdekes mondatot olvastam ma: "Egy problémát úgy tudunk a megoldhatatlanságig felfokozni, ha eleget töprengünk rajta." Nem azt mondom, hogy ne tegyen föl kérdéseket, csak inkább azt kérdezze és keresse, hogy mi a feladata. Aztán, hogy annak mi lesz a következménye, arra Isten mit fog adni, azt felejtse is el. Márcsak azért is, mert nyilván nem azért teszi, hogy jutalmat kapjon. Ezeket tudom mondani, de a legfőbb, hogy minden bizonnyal külső segítségre van szüksége, hogy megtanulja ezeket a zaklató gondolatait jól kezelni.

Ugyanaz, mint a Katolikus Egyháznak. Nem támogatja, de elfogadja. Korábban erőteljesebben ellenezte, de mivel annyira széles körűvé vált, számolva a realitással, nem tiltja, de azért nem is ajánlja. (Például ma már a görögkatolikus templomokban is vannak urnatemetők.) Kötelező azonban a hamvakat sírhelyszerű módon elhelyezni. Nem szabad a hamvakat hazavinni, otthon a kertben eltemetni. Kifejezetten tilos a hamvakat folyóba önteni, szétszórni vagy más, manapság divatos módon megsemmisíteni. Elhunytjaink emlékét nem szabad eltörölni. Ezt a halottak iránti tisztesség is megkívánja, de még inkább a gyászolók lelki szükséglete. Nem szabad az emlékeket eltörölni, ugyanakkor kell tudni azoktól eltávolodni. Amikor hazaviszik, egy ideig megható érzés még az elhunyt földi maradványai közelében lenni, de egy idő ez terhessé válik, egyre kínosabbá válik. Számtalan példát ismerünk erre. Hasonlóképpen a saját kertben való elhelyezés vagy szétszórás esetén is idővel kezelhetetlen traumát építenek be az emberek a saját életükbe. Hamvasztás esetén a legjobb az, hogy a holttest mellett még elvégzik a temetési szertartást. Ebben énekeljük, például azt, hogy "...látom a koporsókban nyugvó, isteni képre teremtett szépségünket, elhervadva s dicsőséghagyottan, emberi alak s ékesség nélkül. Óh, rejtélyes csoda..." Ezeket a pillanatokat át kell élnünk. Ez után következik a hamvasztás, utána pedig a hamvakat rövidebb szertartás mellett elhelyezik a sírba vagy az urna falba. Több országban, közöttük a szomszédos Szlovákia ez igen elterjedt gyakorlat.

Az első három lépés elengedhetetlen a buzgó keresztény élethez: keresztség, bérmálás és Eucharisztia. A római katolikus egyházban meglehetősen régen, a XIII. században (1215: a IV. lateráni zsinat) írták elő, hogy szentáldozásban csak az értelmük használtára jutott gyermekek részesülhessenek. A keleti egyházban elterjedt gyakorlat, hogy már kisgyermekeket is megáldoztatnak, miután a bérmálás szentségében részesültek. E három szentséghöz még hasonló fontossággal társul a szentgyónás szentsége, melyet keletieknél szintén a bérmálás után lehet gyakorolni. Az Eucharisztia és a szentgyónás az, amelyekkel rendszeresen kell élnünk. A többi szentség már életállapothoz van kötve. A házasság és a papság szentsége egyszer vehető föl. A betegek szentsége akár többször is, de nem lehet vele rendszeresen élni, nem arra való. Ugyanakkor nem csak ezek a kegyelmközvetítő eszközök. Sok más szertartásunk is van, amelyekkel fontos élni, hogy szerves, élő tagjai legyünk Krisztus testének, az Egyháznak. S minden más jámbor cselekedet, minden imádság, emberek szolgálata szintén hozzásegíthet minket a Krisztushoz tartozáshoz, ahhoz, hogy éltessen minket az ő titokzatos testének vérkeringése.

Kicsit félve mondom, nehogy félreérthető legyen, de az igazságot ki kell mondani. Természetesen alkoholos állapotban is lehet imádkozni. Templomba azonban ne menjen be, a Szent Liturgián/szentmisén ne vegyen részt. Ha úgy tetszik, ezzel büntesse saját magát, ez legyen a figyelmeztető, hogy lehetőleg kerülje az alkoholos állapotot. Hátha ez visszatartja. Egyébként is, ha ilyen állapotban megy be a templomba, vesz részt a szertartáson, akkor egy hatalmas önbecsapásnak esik áldozatul. Olykor ilyen állapotban jobban megy az ima, mélyebbről szakad föl a könyörgés, jobban át tudja élni az éneket. De ez csak álkép. Az ilyen "megtérés" nem eredményez semmit. Épp lehet, hogy nagyon jó érzés, de nem igazi imádság. Az előírt imát, beleértve a kötelező szertartásokat mindig józanul kell megélni. Erre törekedjék! Ám, ha mégis alkoholos állapotban találja magát, azt ne vélje, hogy ilyenkor nem lehet imádkozni. Ilyenkor is lehet szólni, kiáltani Istenhöz. Legfőképpen azt kérni, hogy segítse hozzá, hogy józanul is minél buzgóbban tudjon imádkozni.