Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi egy meg egy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Olvastam és hallottam róla, hogy a templomokban március 12. és 19. között van adománygyűjtés Tartós szeretet címen és ebben az időszakban lehet tartós élelmiszert vinni. Az lenne a kérdésem, hogy a 19-e még beletartozik-e ebbe vagy nem. Azért jó tudni, mert ha igen, akkor vasárnap szóval 19-én is elvihetem az adományom ha hamarabb nem sikerül, de ha addig nem jön össze, akkor fontos tudnom, hogy vasárnap is lehet-e, ne feleslegesen vigyem.
Bizonyára ma is (19-én) leadható a tartós élelmiszer ajándék csomag. S meg kell beszélni a parókus atyával, vannak helyek, ahol még vasárnap elmúltával is adakozhatunk, megvan hozzá a szervezés, hogy az adomány eljusson az árszorulókhoz.
Az egyik cikkhez szeretnék hozzászólni. "...hogyan lehetséges az, hogy egyes papok nem tartanak Vecsernyét, Utrenyét." Egyértelmű tény, hogy Görögkatolikus Egyházunkban is van paphiány. Egyes papok 3 Szent Liturgiát is végeznek egy vasárnap, hiszen sok filia tartozik hozzájuk. Ha egy pap 3 Szent Liturgia után nem végez Útrenyét vagy Vecsernyét, azon nem csodálkozom. A Szent Liturgián kívül ott van a gyóntatás, az esetleges keresztelések, temetések. Van olyan pap ismerősöm, aki azzal dicsekszik, hogy Ő minden vasárnap végez Útrenyét és Vecsernyét is a Szent Liturgián kívül, csak azt elfelejtette mondani, hogy nincs filiája és csak egy Szent Liturgiát végez otthon. Így végül Ő is 3 szertartást végez egy vasárnap, mint akinek filiába is kell szaladgálnia.
A három Szent Liturgia valóban túl sok egyetlen papnak egy vasárnapra. Nem is engedi az egyházunk, illetve külön püspöki engedélyhez kötött. Ez azonban nem ment föl az imádság alól. Három Szent Liturgia mellett is el lehet végezni az előesti vecsernyét és a vasár- vagy ünnepnap utrenyéjét. Teréz anyától megtanulhattuk, hogy ha valakinek túl sok a dolga, akkor többet kell imádkoznia. A vecsernye és utrenye elsősorban nem feladat, hanem töltekezés a papnak is, a híveknek is. Ezt nem szabad megvonni magunktól és a hívektől. Ebben él az egyházunk.
Dicsőség Jézus Krisztus kedves lekiatya ,van egy aplikacio amin rajta volt vagy van ,a magyar gorogkatolikus egyháznak az imai és a liturgija,vecsernye stb,az problema hogy nem találtam meg a Google play áruházban,így csak le írom hogy nézet ki ,a maga a applikacio egy fénykép és diakónus háttal áll piros öltözöttévben,a diakónus elott egy ikon volt,a kezdő neve az applikacionak ,"or"aza problema hogy nem találtam meg egy kis segítség kéne a aplikacio teljes neve kéne előre is köszönöm .
Sajnos, nem tudom, mi lehetett az. Íme néhány oldal, amely az egyházunk imáit, szertartásait, énekeit közli: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.edeatya.gorogkatolikusnaptar https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.gerner.napiolvasmanyok https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.gerner.templomikozvetites https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.gerner.paptelefonkonyv Illetve itt van még a mi honlapunkon lévő lehetőség: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-szertartasaink
Tisztelt Lelkiatya ! Tudna e nekem valamely On altal is hasznosnak velt onismereti konyvet ajanlani ! Valaszat koszonom ! Ferenc
Gyökössy Endre: Magunkról magunknak
Kedves Lelkiatya! Jézussal kapcsolatban valami nagyon érdekel. Az üdvösségem nem ezen múlik, egyszerűen kíváncsi vagyok. Mi keresztények, katolikusok, reformátusok, ortodoxok és többen mások is úgy tartjuk, hogy Jézus teljesen Isten és teljesen ember. Kettős természete van, mert van egy isteni és van egy emberi. Már azelőtt is létezett, hogy a földi élete elkezdődött volna. Nagyon érdekesnek tartom azt, hogy vajon milyen lehetett a kapcsolata a többi emberrel, hogyan viszonyult hozzájuk. Konkrétan az keltette fel a kíváncsiságom, hogy vajon mindenkire csak úgy tekintett mint Isten az emberre vagy azért bizonyos emberek jelentettek neki mást is, képes volt vagy lett volna máshogy tekinteni rájuk, úgy mint ember emberre? Az édesanyja Mária neki ugyanolyan volt mint egy másik embernek a saját édesanyja, olyan érzései voltak felé mint egy gyermeknek az édesanyja felé vagy neki Mária is csak egy ember, egy teremtmény volt és úgy nézett rá mint a Szentháromság egyik személye egy emberre tehát nem volt az édesanyja más neki mint akármilyen más ember akivel találkozott, akit meggyógyított, akinek prédikált? Kétértelmű az egész, mert ugyanúgy megszületett, fokozatosan nőtt fel, feltehetően a szülei adtak neki enni, inni, vigyáztak rá, de már 12 éves korában is felhívta magára az írástudók figyelmét, már akkor bölcsebb volt mindenkinél és akkor is azt mondta szüleinek, hogy az Atyja dolgában kell lennie. A kánai menyegzőn amikor édesanyja megkérte, hogy segítsen mert elfogyott a bor, akkor azt mondta "Mit akarsz tőlem, asszony?" ami nekem kicsit érdekes, bármennyire is megvan teológiailag az oka, de mivel teljesen ember is volt, érdekes megszólítás ez az édesanyjának. A kereszten viszont gondolt édesanyja későbbi sorsára, ezért bízta Jánosra, ahogy a gyermek gondol az édesanyjára. Ugyanezt kérdezhetném másképpen is. Nem tudom, hogy voltak-e barátai, régi ismerősei, de vajon akiket gyerekkora óta ismert, akik látták felnőni vagy barátai lettek, rájuk kicsit azért máshogy tekintett mint egy olyan emberre akit akkor látott először amikor prédikált? Tudott mindenkiről mindent hisz azelőtt is létezett, hogy a földi élete kezdődött volna, de lehet érthető miről beszélek. Elméletileg lehettek ugyanolyan emberi kapcsolatai mint bárki másnak ha akart volna például barátságai vagy ebben megakadályozta volna az isteni természete mert a barátság valahol azt is jelentette volna, hogy ha valaki a barátja, akkor azt az embert jobban szereti mint egy olyat, aki "csak" egy ember neki és szintén szereti, de nem a barátja? A tanítványokról is gondolkodtam már, elgondolkodtató, hogy János a szeretett tanítvány. Szerethette egyik tanítványát jobban mint a másikat vagy mindegyik ugyanolyan volt neki? Az isteni természete szerint mindegyiket pontosan ugyanúgy és ugyanannyira kellett szeretnie, de neki emberi természete is volt és az embereknél nem elképzelhetetlen, hogy az egyiket jobban kedvelik mint a másikat ami persze nem zárja ki, hogy mindet szeresse. Szintén elgondolkodtam, hogy Jézus halála, feltámadása után is megőrizte az emberi természetét vagy onnantól kezdve már csak isteni természete van és az emberi természetének vége lett a földi életének végekor? Most ebben a pillanatban is a mennyben ugyanannyira ember mint amennyire Isten vagy ez már nem érvényes mivel már nincs szüksége az emberi természetére, már nem a földön van? Nekem az egyik keresztény ismerősöm úgy fogalmazott, hogy Jézus nem ember, csak egy emberi testben van (volt). Ezzel nem értek egyet én személy szerint. Ha tényleg kettős természete van, akkor az emberi rész nem lehet csak annyi, hogy a teste emberi, felvett egy emberi formát de ugyanolyan mintha nem lenne ember. Mást jelentene az egyik és a másik. Érdekes és bonyolult téma ez, de pont ezért vagyok kíváncsi. Szerintem ha ezt jobban megérteném, akkor ezzel is könnyebb lenne jobban megismernem Jézust, megértenem hogy milyen is ő. Sokat kérdezek, de még más is van, ami nem egészen világos nekem de tényleg szeretném megkérdezni. Szoktam ezt hallani, olvasni, hogy Jézus olyan főpap, aki megértő, a Biblia fogalmaz így, mert maga is tudja milyen amikor kísértve van az ember, mint tudjuk a Sátán kísértette a sivatagban és a halála előtt is gyötrődött a félelemtől. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy Jézus szükségletei, vágyai, érzései olyanok voltak mint bármely más emberé? Gondolok itt olyanokra, hogy akkor ezek szerint azért szerette az életet és nem csak úgy nézett rá mint valami kötelességére amíg vissza nem tér az Atyához? Vágyhatott arra, hogy finomakat egyen, jó bort igyon, legyen más emberekkel, társaságban? Mértékkel persze, amolyan ínyenc módon, nem túlzásokba esve. Az utolsó kérdésem az lenne, lehet nyilvánvalónak kellene lennie a válasznak, szóval kicsit visszakapcsolódva a másokhoz kötődő viszonyához, hozzáállásához, bár akkor az mindenkinek természetes volt, hogy nem csak egy ember mint akárki más, de ha valaki szeretett volna nem csak úgy nézni rá mint Messiásra hanem azt mondta volna neki, hogy szívesen lenne a barátja, legyenek barátok úgy mint két másik ember, akkor Jézus ezt hogyan fogadta volna? Megharagudott volna, hogy hát hogy merészel rá valaki úgy nézni ahogy ember az emberre, ezzel figyelmen kívül hagyja isteni természetét, milyen tiszteletlenség ez vagy az emberi természetéből adódóan úgy kezelte volna ezt mint egy másik ember? Sok kérdést tettem fel egyszerre, de nagyon érdekel ez és örülnék a válaszának.
Ezek nagyon érdekes és fontos kérdések. Bár valójában egyetlen kérdésről van szó: mit jelent Jézus embersége. És nem is nehéz megválaszolni. Ha Jézus valóságos ember volt, akkor annak minden részleteivel együtt az volt. Az tetszetősnek tűnő gondolat, hogy nem is volt igazán- és teljesen ember. Ezt az értelem jobban el tudja fogadni, volt is több ilyen jellegű tévtanítás az egyháztörténelemben. Mint a másik oldalra csúszásra is, hogy Jézus ember volt, de nem teljes mértékben Isten, nem egylényegű az Atyával. Szeretnénk Jézus Krisztus titkát az emberi értelem kereteibe szorítani, hogy föl tudjuk fogni, el tudjuk fogadni, de bizony, ez lehetetlen. Isten titkait az emberi értelem nem képes teljes mértékben befogadni, a hitünk azonban messzebbre lát. Jézus tökéletes Isten és tökéletes ember. Az emberi kapcsolataiban is tökéletes volt. Szerette édesanyját, mint tökéletes gyermek az anyját. Az biztos, hogy soha nem rosszalkodott, nem volt engedetlen. Arról tudunk, hogy egyszer szomorúságot okozott a szüleinek, de annak is inkább a szülei tudatlansága volt az oka. Tökéletes barát volt. Amit azt is jelenti, hogy ha valakivel jóban volt, az nem jelentett kizárást mások számára. Ezek a mi gyarló tapasztalataink, hogy nekünk ez nem megy, mi ugyanis nem tudunk tökéletesen szeretni. Az igaz barátság soha nincs mások kárára. Legföljebb, ha mások azt irígyen tekintik, azzal maguknak ártanak. Jézus ismerte az élet szépségeit. Meghatotta a madarak éneke, a mezők virágainak bája. Biztosan szerette a jó bort, s nem véletlenül nem lőrét ajándékozott Kánában a vendégseregnek. Tudunk arról is, hogy fáradt volt, szomjazott. Sőt, félt a haláltól, épp azért, mert szerette az életet. Messiási mivolta nem akadályozta meg őt abban, hogy a leghétköznapibb emberi helyzetekben is természetesen, emberi módon viselkedjék.
Tisztelt Lelkiatya! Évek óta küzdök aggályossággal,és jóllehet javult a helyzet, még mindig nem szűnt meg az aggályosságom teljesen.Történt olyan, hogy szentgyónást végeztem, majd néhány nap múlva visszamentem, akkor csak egy bűnt említettem meg a gyónásban.A lelkiatya azt mondta, ez a dolog megítélése szerint nem volt súlyos bűn, így nem is ad feloldozást, mert nincs mi alól.Én nem voltam biztos ebben, de azért mikor újabb szentgyónást végeztem, nem említettem meg ezt a dolgot.Néha kétségem van afelől, hogy ez nem minősül-e súlyos bűn elhallgatásának?Válaszát előre is köszönöm.
Nem minősül súlyos bűn elhallgatásának. Az első gyónásakor minden bizonnyal pedagógiai célzattal nem adott feloldozást az atya, hogy ne erősítse meg Önben azt a késztetést, hogy minden fölismert bűne után máris szaladna meggyónni. Ez valóban nem volna egészséges hozzáállás. Az aggályosságát leginkább Isten irgalmával tudja gyógyítani. Tartson mindig bűnbánatot, de tudva azt, hogy azért tarthatunk bűnbánatot, mert Isten irgalmas szeretetével vágyik arra, hogy megbocsáthasson, hogy feloldozhasson. Haladjon tehát tovább ebben az irányban, hogy az aggályossgát minél inkább a bizalom váltsa fel!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Milyen a szerkezete a Jézus imának? Hogyan szokták végezni? Még nem voltam rajta, de szeretnék menni.
A Jézus-ima fohásza így szól (több változatban): Uram Jézus, könyörülj rajtam! Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön! Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Mint látszik, két részből áll. Az egyikben megszólítjuk, nevén szólítjuk Jézust, a másikban pedig a bűnbánatunkat és irgalmába vetett bizalmunkat fejezzük ki. Fontos mind a két rész. Persze, van, aki semmi más nem mond, csak ennyit ismételget: Jézus! Akár ez is elég lehet. E téren tehát meglehetősen nagy a szabadság. Ezt a fohászt szoktuk ismételgetni. Vagy számolva a csotki (olvasó) szemeit, s így lehet 30x, 50x, 100x, 200x, stb. mondogatni. Vagy lehet egy bizonyos időt szánni rá, s akkor számolás nélkül mondogatni sokszor egymás után. Ez az ismételgetett fohász arra való, hogy a figyelememet teljes egészében Jézusra irányítsam. Közben jönnek, cikáznak a gondolatok, melyek elterelik a figyelmet, de a Jézus-ima ismételgetése segít az összpontosításban. Lehet a Jézus-imát elkülönített térben, csöndben, egyedül vagy akár imaközösségben is mondani, illetve lehet mondani egyéb tevékenységek közben is, melyek ezt megengedik, séta, futás, takarítás, mosogatás, autóvezetés közben. A lényeg, hogy amennyire lehet, a figyelememet Jézusra függesszem, az ő jelenlétében tudjam magam.
Kedves Lelkiatya! Többször írtam már Önnek arról, hogy ott akarom hagyni a kőzmunkat felsőfokú képzés kedvéért, de eddig nem mertem ezt megtenni, főleg a szüleim miatt. De most alkalom nyílt arra, hogy otthagyjam ezt a munkát, mert nagyon ki akartak használnii a munkaadók, és ezt már az én békés természetem sem tűrhette tovább. A szüleim is belátták, hogy igazam van ebben az ügyben. Beadtam a jelentkezésem egyetemre, levelezőre. Most várok a ponthatárhúzásig. Gyűjtöttem egy kis pénzt, amivel kihuzom az egyetemi évek alatt. De már 50 éves vagyok, és nem tudom, hogy majd 53 évesen kellék-e majd a munkáltatóknak. Izgulok a tanulás miatt is, mert már régen tanultam. Természetesen munkát is keresek azért. Az imáját szeretném kérni, és mindenkiét is, aki olvassa ezeket a sorokat, hogy sikerüljön, amit terveztem, vagy ha a jó Isten másképp gondolja, el tudjam fogadni az akaratát. Szeretettel és köszönettel egy római katolikus nő
Segítse meg Önt az Úr! S bizonyos vagyok abban, hogy akik olvassák e bejegyzéseket, közülük is sokat társulnak ehhöz az imához. Én is imádkozom Önért.
Tisztelt Lelkiatya! Sokat dilemmázok azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy egyes papok nem tartanak Vecsernyét, Utrenyét. A mi környékünkön se tart soha az atya, ismerőseimtől is hallottam, hogy náluk se végzik soha. A papok vezetőinek ezt nem kell számonkérnie a beosztottaiktól? Köszönöm szépen!
Szerintem, ha tudná a püspöke, hogy ez így van, akkor biztosan rászólna. Ugyanis teljesen jogos az Ön meglátása, a vecsernyét és az utrenyét nem szabad elhagynunk. Mi, keletiek ezekben a zsolozsmákban tudjuk kifejezni, leginkább megélni az egyház idejét, ami az üdvösség ideje is. Nagyon fontos, hogy minden görögkatolikus hívünk részt tudjon venni, el tudjon érni ezekre a nagyon gazdag és mély szertartásokra. Akik távol élnek a parókiájuktól, nekik is legalább alkalmanként meg kell hozni azt az áldozatot, hogy be tudjanak kapcsolódni az egyház zsolozsmájába. Ha viszont még a pap sem végzi, akkor óriási a hiány!
Kedves Lelkiatya! A kereszténységben nagyon fontos a mások iránti szeretet és megbocsátás. Van egy személy, aki régen elég sokszor megbántott és nem csak ő hanem miatta mások is mert befolyásolt másokat ellenem. Akkoriban kifejezetten utáltam. Abban az időben eltávolodtam a hitemtől, pont egy kétségekkel teli, más dolgokat előtérbe helyező, Istenben kételkedő időszakban voltam. Mióta újra hiszek Istenben, sok mindent másképpen látok és Jézus rám gyakorolt hatása és az iránta érzett szeretetem meggyógyította a szívem minden téren. Két éve nem része már az életemnek ez az ember, akiről fent szó volt, ez azért van, mert az egyetemen ismertem meg és azóta otthagyta a képzést, illetve a közös ismerősök is akkor szakították meg vele a kapcsolatot. Amikor megbántott, akkor nem annyira én akartam mindenképp találkozni és beszélni vele hanem a helyzet volt olyan, hogy nem volt más választásom de nem is csak akkor bántott mikor találkoztam vele hanem elég volt ahhoz egy e-mail is. A lényeg nem a múlt lenne, a jelenről kérdeznék. Akkor régen utáltam, rosszat kívántam neki. Jelenleg nem mondanám, hogy utálom, nem kívánok neki rosszat, nem érdekel egyáltalán, hogy mit csinál, nem akarok bosszút állni rajta, de annak nagyon örülök, hogy nem kell már vele találkoznom és nem is akarok. Ha kellene mégis, akkor nem vágnék csúnya dolgokat a fejéhez, nem sértegetném, még magamban sem de közben nagyon örülök, hogy nem kell találkoznom vele, hallani sem akarok róla és sokkal jobb így nélküle az életem. Keresztény szempontból mondhatjuk, hogy megbocsátottam neki vagy nem? Valamelyik pap mondta egyszer, nem emlékszem kicsoda, valamilyen videóban hallottam, hogy akkor bocsátunk meg igazán valakinek ha utána tudunk vele egy légtérben lenni. Ha már nem utálom, nem kívánok rosszat neki, nem sérteném meg, de örülök, hogy nem kell látnom és nem is hallok róla, akkor ez megbocsátás vagy nem? Az természetes dolog ha nem szeretnék olyannal találkozni, aki sokszor megbántott, nemde? Jézus is otthagyta a farizeusokat amikor szándékosan ártani akartak neki. Biztos szerette őket, de nem maradt ott mellettük mikor piszkálták vagy csak annyit amennyit muszáj volt. Ezt az embert nem akarom látni, örülök hogy nem kell, nagyon nem tetszene ha rendszeresen egy légtérben kellene vele lennem. Ha nem olyan lenne már mint akkoriban, úgy már adnék neki egy esélyt ha annyira nem tudnám elkerülni a találkozást de ha azóta sem változott semmit, akkor nem. Ez nem jelenti azt, hogy ha nagy bajban van és véletlenül arra járnék, akkor nem segítenék. Ha éppen az utcán meglátnám, hogy rosszul van és újra kell éleszteni, akkor ha tudnám biztos megpróbálnám vagy ha látnám, hogy ellopták a holmiját, autóját és nem tudja ezt megtenni magának, akkor hívnám a rendőrséget szóval nem tenném meg hogy nagy baj esetén nem segítenék neki de egyébként nagyon örülök, hogy nem az életem része. Megbocsátottam neki vagy Jézus szerint ez nem lenne megbocsátás?
Levelének egyik nagyon fontos része az, hogy amikor az ember hitben él, erős hite vezeti, akkor sokkal erősebb a másokkal való kapcsolattartásban is. Akkor sokkal kevésbé tudják megsérteni, megbántani. Az ilyen embernek is fáj a bántás, de sokkal hamarabb túl tud rajta lépni. Ó, bár megtudnák, megértenék ezt azok, akik gúnyolják a hitünket, hogy mekkora erő van ebben! Ön most már tehát sokkal erősebb, mint annak idején. S nem azért, mert már nem találkozik ezzel az emberrel, hanem, mert azóta megerősödött a hitében. Igen, lehet azt mondani, hogy Önben már begyógyultak azok a sebek, amelyeket az illető akkor ejtett. Hiszen nem haragszik rá, s ha rászorulna, segítene is neki. Azzal lehet még ezt kiegészíteni, hogy imádkozik ezért az emberért. Akiért tudunk imádkozni, azt már nem gyűlöljük. Hogy nem szeretne vele találkozni, ez teljesen természetes. Ez önmagától működő óvakodás. Ugyanis nem szeretné, ha újabb sebeket ejtene az ilyen találkozás. Megjegyzem, könnyen lehet, hogy az illető is változott az elmúlt évek során. Mindenesetre nincs abban semmi rossz, ha óvatosságból inkább kerülné. Az volna szeretetlenség, ha adott esetben Önhöz fordulna és ezt elutasítaná. Azt javaslom, tehát, hogy imádkozzék ezért az emberért, aztán már nem is kell többet rá gondolnia.
Tisztelt Lelkiatya!!! Mélyen Istenszerető Görög. kat. vallású vagyok!!! Viszont szívesen megnézek egy- egy horror filmet!!! Kérdésem hogy bün e horrorfilmet néznem??? Válaszát előre is köszönöm!!! Ildikó
Kedves Ildikó! Az egyház tanítása nem tér ki a horrorfilmekre. A hivatalos tanítás annyit mond, hogy a média többek között kultúrára és szórakozásra is való. A felnőtt ember felnőttségére bízza, hogyan valósítja ezt meg. Nem is lenne jó, ha az egyház ennyire részletekbe menően szabályozná, hogy mit szabad és mit nem. Felnőttként kezel minket, akiknek saját döntéseik, saját felelősségük van. Tanácsot azért adhatok. Lehet, hogy a szórakozásban kaphat helyet néha egy-egy rémítő film, krimi. Ugyanakkor felelősségünk van a belső világunkért, s ehhez őrizni kell a kapukat: nem mindegy, mi jut be a szem, a fül, a test kapuján. Amilyen a belső világunk (a szív, a gondolatvilág, az érzelmek) az jön napvilágra, az valósul meg a külső viselkedésünkben. A belső világra így is ömlenek a szörnyű képek és hírek. Feladat, hogy tudatosan sok szépet, igazat, jót vigyek be a belső világomba. Az is fontos, hogy ne merüljek bele a szórakozásnak csak egy-egy formájába. Annak számtalan módja lehet, s annál színesebb a saját világom, minél inkább fölfedezem a külső világ sokszínűségét. El ne maradjon a szellemi növekedésem, mivel ezen a téren egy színvonalon ragadtam! Továbbá fontos, hogy a kiskorúakat óvjuk ettől. A gyermeknek nem szabad látnia ilyet, mert rá hatványozottan rossz hatással van. Nem mindegy, hogy milyen példát mutatok neki. Végül érdemes gondolni a strukturális hatásra is: nem mindegy, hogy a kultúra milyen szegmensét támogatom a saját vásárlásaimmal. Van felelősségünk a szép kultúra életben tartásáért is.
Kedves Lelkiatya! Fiatalabb koromban tisztasági fogadalmat tettem az Úrnak és ezt szeretném is megtartani házasságig. Manapság azonban egyre inkább azt látom hogy ezt mások elfogadhatatlannak tartják szerintem viszont ez a helyes út. Szomorú vagyok hogy minden a testiség körül forog úgy érzem az emberek elfelejtik igazán megismerni és szeretni egymást illetve félnek az elköteleződéstől. Sokan azt is mondják így egyedül fogok megöregedni de én hiszem hogy nem így lesz. Igaz hogy helyes és fontos tisztaságban élni házasságig?
Bár mindenki úgy gondolkodnék, mint Ön! Természetesen nagyon helyes elhatározást tett, és nagyon buzdítom, hogy minden ellentétes késztetés ellenére is tartson ki ebben. A házasságok jó része azért megy tönkre, mert nem tartják elég fontosnak ezt a tisztaságot. Ha házasságkötés előtt belekóstoltak, hogy testi kapcsolatuk legyen a köteléken kívül, akkor erre később is könnyebben találnak késztetést, hogy már házasként is kóstolgassák a köteléken kívüli testi kapcsolatot, vagyis már lélektanilag előkészítették a házasságtörést. Nagyon igaza van abban is, hogy az emberek gondolkodása gyakran a testiség körül forog, s ez valóban háttérbe szorítja az igazi megismerést, a mélyebb emberi kapcsolatokat. De higgye el, ha kevesen is vannak, akik így gondolkodnak, nincs ezzel egyedül. Bár el tudnánk érni, hogy minél többen újra ráébredjenek, hogy mennyire fontos a házasságuk, boldog családi életük érdekében megőrzini a testi tisztaságot. Akkor a nászágy is tiszta lesz és az egész házasság is.
+! Kedves, Főtisztelendő Atya! Nem tudom mit gyónjak, a lelki tükrökben nem találtam mulasztást, nagyon igyekszem tisztán élni, naponta szentmisén ministrálok, 84 éves özvegy vagyok. Bánt, ha katolikus hitemet támadják, egyik rokonom mindig provokál, emiatt hangossá válik a vitánk, megzavarja a lelki nyugalmamat. "A Biblia a kat. egyház könyve. Az ökumenizmus és a tolerancia diktatúrájában élünk. Minden igazságnak az elkenése és bemocskolása folyik..." - idéztem valakitől egy lelki írásban, amely írást lakótársaim között szoktam kiosztani (kat. otthonban lakom) - "és ezért csak a katolikus egyház tanítóhivatalára hallgassunk, mert csak ő tudja hitelesen magyarázni a Szentírást." Hhú-ú-ú, mit kaptam a pünkösdi felekezetű rokonomtól! Személyes sértésnek vette, ez "gyűlölet beszéd" - ordította. Ez a harcunk 60 éve folyik, amióta 20 évesen rátaláltam - nagy örömömre a katolikus tanításra és megkeresztelkedtem. Bűnöm-e, hogy az ökumenizmust jelenlegi formájában nem tudom jónak ítélni, mert azt tapasztalom, hogy semmi közeledésük nincs a protestánsoknak AZ IGAZSÁG tisztázására és elfogadására, inkább lazaságokat hoznak és terjesztenek (nem kell közbenjáró: pap, egyház, gyóntató, Szűz Mária, mert egyedül Jézus elég közbenjárónk és a Szentlélek egyedileg irányít mindenkit stb.). Sok lelki szenvedést viselek a vallásom miatt. Az Ökumenikus hét alatt szenvedtem az állandóan hangoztatott "mindegy milyen vallású valaki, csak olvassa a Bibliát és akkor üdvözül. Hát én nagyon sajnálom azokat, akik bele tudnak nyugodni abba, hogy keresztények ennyifélék és egymással szemben tanítanak, mert mit és mennyire fognak szenvedni a tisztítótűzben (remélem csak ott) azért, hogy nem keresték meg AZ IGAZSÁGOT, mert az csak egy van. Ez nevetséges: neked is igazad van, neked is, neked is... Köszönettel várom a választ, Isten gazdag áldását kívánom kedves mindnyájukra! Tisztelettel Mária
Kedves Mária! Soraiból azt olvasom ki, hogy Önnek e viták miatt inkább csak rossz tapasztalatai vannak a más felekezetűekkel való kapcsolat terén. Ez nagyon nagy kár, ez nem csak "rossz ökumenizmus", ez nem ökumenizmus. Annak lényege ugyanis egymás ítélkezés nélküli meghallgatása. Tény, hogy ez nem könnyű. De az alapja az, hogy a másik embert tisztelem, tiszteletben tartom a gondolkodásmódját. Ha így közelítünk egymás felé, akkor van esélye annak, hogy az álláspontjaink is közelednek. Kiderül, hogy a mélyben nem is annyira szembenálló tanításokról van szó. Persze, vannak különbségek. Azokat nem szabad elmosni. Az megint a rossul értelmezett ökumenizmus volna. Azt azonban be kell látnunk, hogy nem csak a római katolikus egyház tanítása tartalmazza a keresztény kinyilatkoztatást. A keletiek lényegében ugyanazt tanítják, csak más hangsúlyokkal. De ha nem figyelünk oda ezekre az árnyalatokra, hangsúly különbségekre, akkor nem értjük meg a másikat, sem a gondolkodását, sem őt magát. Az Ön helyében nem hangoztatnám, hogy csak a katolikus egyház tagjai üdvözülhetnek. Ez nincs is így, de nyilvánvalóan nem az egymás iránti bizalom és elfogadás légkörét kelti. Szabad vitázni hittani elvekről, azzal nincs is baj, az nagyon izgalmas tud lenni. Mégis fontos elfogadni a másikat, a másik álláspontját. Ezen a téren dolgozhat a saját lelkén, lelkületén, kedves Mária. A szentgyónásaiban ez jó szempont lehet, hogy mennyire vagyok türelmes a másként gondolkodókkal szemben, mennyire tudom elfogadni őket, még ha a tanításukat értelemszerűen nem is fogadhatom el. Azt tanácsolom Önnek, ha nem is nagyon látja a bűnöket, azért csak gyónjon rendszeresen.
Kedves Lelkiatya! Az rossz vagy jó ha valakinek bűntudata van? Sokat változtam a megtérésem óta. Ezzel egyidőben viszont minél jobb lettem a régihez képest, annál elégedetlenebb lettem magammal és fokozatosan egyre alakult a bűntudatom is. Most olyasmit élek meg, hogy akkor is bűntudatom van, amikor inkább örülhetnék vagy legalábbis nem kellene tragikusan felfogni ami történt. Amikor valamennyire belecsúszok a bűnbe, de közben sikerül kimásznom belőle, abbahagyom a bűnös tettet. Amikor egy kicsit, egy minimálisat követek el bűnt, ami ahhoz képest nagyszerű, hogy régen sokkal nehezebben szabadultam tőle. Régen sokkal többet veszekedtem másokkal és sokkal csúnyábban és ma már ha egy csúnya szót se mondok és nem is kiabálok, de kicsit ingerlékeny vagyok vagy máskor éppen türelmetlen vagyok vele, akkor már az is bántja a lelkem. Olyankor eszembe jut, hogy minden, amit mással teszek, olyan mintha Jézussal tenném és Jézussal igazán nem kellene türelmetlennek lennem vagy akár csak olyan szavakat mondani neki, hogy "szar". A tudat, hogy türelmesnek, segítőkésznek, megértőnek kellene lennem, ez ad egy bűntudatot és nagyon akarok más lenni. Mindig amikor egy kicsit követek el bűnt, valamit nem teljesen jól csinálok, olyan nekem mintha becsapnám Jézust, mert azt mondtam neki, hogy igyekezni fogok megszabadulni a bűneimtől egyik után a másiktól. Azt is mondtam neki, hogy szeretném ha minden szavammal és tettemmel őt tükrözném másoknak. Azt is, hogy hadd legyek olyan mint ő, még ha az Isten báránya soha nem is leszek, mert nekem ez a legnagyobb vágyam és nem akarnám amúgy se megbántani a bűneimmel. Ígéreteket is tettem neki, hogy mit hogy fogok csinálni, ez gondolom veszélyesnek tűnik, de rám jó hatással van, mert könnyebb úgy kibírni kísértéseket és úgy megtartani jó szokásokat ha rá gondolok, hogy megígértem neki. Megígértem neki, hogy minden nap olvasni fogom a Szentírást. Azt eddig sikerült tartanom, ugyan egyik nap elfelejtettem, lefekvés után jutott eszembe, de akkor se halasztottam el, inkább felkeltem az ágyból és pótoltam. Ígértem neki, hogy hetente egyszer elmegyek minden héten a templomba. Eddig sikerrel jártam, remélem így marad. Igaz, szívesen megyek amúgy is. A harmadik ígéretem az volt, hogy soha többé nem fogok önkielégíteni. Ez volt az, ami körülbelül működik, de amikor belecsúsztam és elkezdtem, de abbahagytam és közbe az járt a fejemben, hogy mit ígértem neki, akkor is olyan szomorú lettem mintha végigcsináltam volna. Volt olyan, hogy egyébként még amikor elkezdtem, akkor sem teljesen belemerülve élvezettel hanem közben mondtam magamban, hogy nem felejtem el mit ígértem neki és ő fontosabb a kísértéseknél. Máskor meg azt, hogy "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni". Mégis jó az ha megígérek neki valamit, mert ez jobban erőt ad nekem mintha csak arra gondolnék, hogy nem szabad, nem illik, nem kellene. Amennyire tőlem telik, vissza akarom adni neki, amit kaptam tőle. Kísértve volt, mégsem követett el bűnt. Azt mondom magamban mindig, hogy ha Jézus kibírta értem, akkor én is ki fogom érte. Úgy gondolom, hogy tartozom ezzel neki, az Atyának és még Szűz Máriának is, hogy tisztuljak meg. Az Atyának nem volt kötelessége elküldeni közénk Jézust, hagyni szenvedni, örök életet adni nekünk általa, meg se érdemeltük. Mária látta a saját fia szenvedését, milyen érzés lehetett neki, el se tudom képzelni. A fia azért halt meg, mert az emberek bűnre léptek és ez volt az új esély. Ha már így lett, nem hagy engem a lelkiismeretem csak úgy nyugodtan bűnösen élni mint régen és legyinteni a bűneimre. Ma már van egy belső igényem rá, hogy tisztuljak meg ahogyan tudok. Az is olyan jó érzés, amikor győzök és a kísértés ellenére nem esek bűnbe. Akkor nehéz, de megéri. Utána érzem, hogy nem estem szégyenbe, erős voltam, örülök magamnak és táncra tudnék perdülni. Nem csak az motivál, hogy mit ígértem vagy nem ígértem hanem valami belül azt mondja, hogy sokkal jobb lehetek mint régen voltam és még annál is jobb mint ami most vagyok. Érzem, hogy van bennem több és ha kitartó vagyok, erős vagyok, akkor eljuthatok oda. Egy magasabb szintre. Nem tudom pontosan mi van ott, milyen lesz, mikor jutnék el oda, de elérhetem, tudom. Valamikor olyan erősnek éreztem magam mintha semmi a világon nem tudna megállítani. Látom a hibáimat és a hiányosságaimat is, nem tartom magam tökéletesnek, de nagyon harcolok a tisztulásomért. A bűntudat viszont erősebb tehát olyan dolgok miatt is elégedetlen vagyok magammal, olyanokon is akarok változtatni, ami mások szerint semmiség. A Szentlélektől jöhet ez a nagy akaratom, hogy tisztuljak meg még jobban és többre vagyok képes?
Igen, ez a Szentlélek munkája az Ön lelkében. Istennek legyen hála! Rájött erre is, hogy ha megfogad valamit, annak megtartó ereje van. Arra kell ügyelni, hogy ezeket a fogadalmakat ne szaporítsuk túlságosan, illetve olyan dolgokat fogadjunk meg, amelyeknek reménye is van, hogy meg tudjuk tartani. Amit Ön leírt, az nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik. Ne változtasson ezen hamar! Ebben kell kitartania, és meg fogja élni ezt a továbblépést, amire Önnek is van vágya és késztetése. A kitartás az egyik legfontosabb dolog a lelkiéletünkben. Éppen ezért nem nagyon nagy dolgokat kell megfogadni, hanem viszonylag kisebbeket, amelyek megtarthatók hosszú távon. Isten nagyon szívesen veszi az ilyen buzgóságot és gazdagon meg is áldja. Ismétlem, tartson ki benne.
Kedves Lelkiatya! Jellemző rám a kényszeresség, ami az utóbbi időben a gyónásaimba is beszivárgott. Régen havonta-kéthavonta gyóntam. Most, gyónás után már aznap találok valami bűnt és újra gyónni szeretnék. Pár nap múlva újra elmegyek. Néha áldozás előtt is agyalok hogy valami bűn volt, vagy nem, bocsánatos, vagy súlyos, végül nem megyek áldozni, nehogy méltatlanul tegyem. Bármilyen bűnt találok, úgy érzem, méltatlan vagyok az áldozásra. Volt, hogy a gyóntatóatya mondta, hogy azokkal a bűnökkel, amiket meggyóntam, nem kellett volna pár nap után gyónni mennem, meggyónhattam volna pl. egy hónap múlva is, egy rendszeres gyónás keretében. Ha nem követek el egyértelműen súlyos bűnt, menjek ki áldozni és havonta egyszer gyónjak meg minden bűnt, amit felfedeztem az elmúlt hónapban? Legutóbb társaságban szóba került az egyházi adó. Én viccként azt mondtam, érdemes abba az egyházmegyébe költözni, ahová én költöztem, mert ott csak fél százalék a kért hozzájárulás. Ahogy kimondtam, már megbántam, hiszen miért akarnám a minimumot teljesíteni? Lelkiatya szerint ez bocsánatos, vagy súlyos bűn? Meg kell-e gyónni? Ha igen, hogyan tudom ezt megfogalmazni? Ez is gondot szokott okozni. Olyan furcsa bűnöket fedezek fel, amiket nem tudom, hogyan fogalmazhatnék meg a gyóntatófülkében. Ha leegyszerűsítem (?erkölcstelenül viccelődtem?) nem tudja az atya, miről beszélek. Ha részletesen elmesélem az egész történetet, idétlennek tűnik. Nagyon köszönöm Lelkiatya iránymutatását!
Én is azt tanácsolom Önnek, hogy rendszeresen gyónjon, havonta gyónni nagyon építő dolog. Ennél gyakrabban csak akkor, ha azt a lelkiatya jóváhagyja. Mert abba a hibába eshet az ember, mint ami Önt se kerülte el. Az efféle aggályosság ugyanis nem vezet előre, épp ellenkezőleg, gátolja az igazi lelki fejlődést. Nem tudom, mi az oka ennek a kényszerességnek. Vajon régóta meglévő jelenség, vagy csak az utóbbi időben erősödött föl? Ha ez a második, akkor ennek a kialakulását érdemes megvizsgálni, mi az oka, mi erősítette föl. Lehet, hogy mostanában jelent meg erősebben a gyónásaiban? Könnyen lehet, hogy ez egész egyszerűen kísértés. Nyilván, ha Ön hajlik erre a kényszerességre, akkor ezt a gyöngeségét használja föl az ellenség. Lényeg az, hogy fontos tudni, ez kísértés, ez nem visz előre. Az említett vicc nem is bűn. Tréfának jó lehetett, semmi jelentősége nincsen. Általában a bűnöket sem kell részletezni, de ez kivált érvényes az érzékiséggel kapcsolatos bűnökre. Ott nem kell a dolgot részletesen elmondani, csak bevallani, a bűnt. Igen, menjen áldozni minden egyes Szent Liturgián / szentmisén. Hiszen ezért kaptuk ezt a hatalmas ajándékot, ez a Szent Liturgia / szentmise lényege. Előtte - mindkét rítusban - bűnbánati imát mondunk, kifejezzük méltatlanságunkat. Sokkal fontosabb a rendszeres lelkiélet, mint a kapkodó, amelyet az elkövetett bűnök rángatnak. Isten irgalma, békét adó kegyelme sokkal nagyobb.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...