Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hét meg tizenöt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
DJK! Korábban már többen kérdezték, hogy szabad-e egy keresztény embernek fantasyt (elsősorban a Harry Potter világra gondolok) olvasni, és Önnek nem volt ezzel ellenvetése. Elkezdtem olvasni a könyveket, és nagyon tetszenek. Természetesen csak mint könyv tekintek rájuk, nem fogok emiatt "varázsolni". Viszont az egyik filmben felbukkan egy pentagram egy teremben a földön. Nincs semmi sátáni jelentése a filmben, és utánaolvastam, hogy a szimbólum önmagában nem rossz, ez használattól függ. Viszont őszintén megmondom, megijesztett a szimbólum. Ön szerint ha ilyen jeleket látunk, legyen az bármi, ami jelentHET rosszat, attól még szabad az adott dologgal foglalkozni? Hogyan álljon ehhez egy keresztény? Egyébként erről a fordított kereszt jut eszembe. Sokan azt hiszik, sátáni szimbólum, pedig Pál fordítva lett keresztve feszítve, ugyanis nem gondolta azt, hogy méltó Krisztussal azonos halálra. A köztudatban aztán ez rossz jelként ivódott be. Önmagában a szimbólum nem rossz, csak ha az ember rosszra használja. Ön szerint folytathatom a könyveket, filmeket, vagy ilyen esetben mit kell tenni? Köszönöm előre is
Hogy mennyire nem kell félni az ilyen szimbólumoktól, arra remek példa, hogy annak a különleges alakzatnak, amit pentagram-nak hívnak, egyebek között keresztény értelmezése is van. Ezt találtam róla a gugliban: "A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul sal?s). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. (Jézus a Hajnalcsillag a Jelenések könyvében.) A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is." Nos, ezek után mi félni való volna tőle? S minden más rajzolatra is ezt mondhatjuk. Ugyanígy, még a fordított kereszt is, ahogy Ön is mondja, szintén keresztény jelkép, Szent Péter apostol ikonján vagy képein nem ritkán szerepel. (Ő lett fejjel lefelé keresztre feszítve.) Szóval, pontosan így van, ahogy mondja, ezeknek önmagukban nincsen jelentésük, tartalmuk, erejük, csupán annyi, amennyivel az ember a saját lelkében ezekkel fölruházza. De ekkor máris látjuk, hogy nem a jelnek van itt szerepe, hanem az ember lelkének, hozzáállásának. Csak nyugodtan olvasson jó könyveket, nézzen filmeket. Lehetőleg mindig olyat, aminek irodalmi, művészi értéke is van, illetve ami valóban segít kikapcsolódni, nem pedig értéktelen csacskaságaival kiüresíti az ember lelkét.
Kedves lelkiatya! Görögkatolikusként baj-e, ha nem imádkozom a rózsfüzért. A Jézus imát imádkozom naponta. Abban az imában az elválasztó szemeknél annyit mondok imaként, hogy Istenszülő Szűz esedezz értem. Az üdvözlégy-et egyébként naponta elimádkozom.Templomunkban naponta van rózsafüzér ájtatosság, csak nekem nem megszokott. Édesanyám római katolikus, ő is sokszor imádkozza a rózsafüzért. Mária és más szentek is arra buzdítanak, hogy imádkozzuk a rózsafüzért. Baj, ha én nem? Várom válaszát. Mária
Nem baj. Nagyon jól teszi, ha a Jézus-imát imádkozza. Szerintem még az elválasztó szemeknél sem kell különösebben megállni, hogy a Jézushoz kiáltás minél folyamatosabb legyen. Ugyanis, ha átadja magát az ember ennek a folyamatnak, nem a számolással törődik, akkor ez mélyebbre tudja vezetni. Az én édesanyám is sokszor mondta a rózsafüzért, s engem is megtanított rá, de azért örülök, hogy a Jézus-imát is megtanulhattam. Még arra törekedjék, hogy amikor mondja a Jézus-imát a csotkival, akkor lehetőleg teljes figyelemmel legyen jelen benne, ne foglalkozzék mással, lehetőleg legyen minél teljesebb csönd Ön körül. A Jézus-ima elsősorban a mélység imája. Ugyanakkor lehet ezeket a fohászokat napközben is mondani, mikor mást is csinál az ember, erre is nagyon jó a Jézus-ima, de mégis az igazi helye a csöndben van, ebben a külső-belső csöndben.
Kedves Lelkiatya! Miért kérdezi meg a gazdag ifjút Jézus (Mk 10, 17): Miért mondasz engem jónak? Másik kérdésem, hogy mire utal később az Úr Jézus ezzel ?Valami hiányzik belőled.? Köszönettel: Lívia
Kedves Lívia! Nagyon sokféle magyarázatot írtak, mondtak már erre. Én is csak egyet tudok mondani a sok közül. Egyébként érdemes hosszan benne maradni a szövegben, elgondolkodni rajta imádságban, hogy az ember a neki szóló, saját, személyes válaszát is megtalálja. Ilyen volt Nagy Szent Antal is, amikor 18 éves korában meghallotta ezt a szakaszt az evangéliumból. Azon nyomban sarkon fordult, és teljesítette is Jézus szavát, eladta minden vagyonát. De azért nem mindenkinek így kell cselekedni, amikor hallja ezt az evangéliumi szakaszt. Több dologra is gondolhatunk. Jézus tudta egyedül, hogy ki az Atya, és emberségében nem mondhatott egyebet, mint azt, hogy egyedül csak az Atya a jó, a földi ember meg sem közelítheti azt. (Nyilván itt nem bonyolódhatott bele abba, hogy "én és az Atya egy vagyunk".) Arra is gondolhatunk, hogy Jézus arra utal, hogy ne csak jót akarjon tenni ez az ifjú, hanem jóval többre törekedjék. Ezért folytatta, hogy még valami hiányzik neked. Érdekes dolog, hogy a Krisztus-követés kiüresítéssel kezdődik. Gazdag ifjú lévén sok mindene megvolt, de ez hiányzott, a kiüresedés. Mégpedig annak érdekében, hogy az Isten teljesen betöltse, ez elengedhetetlen. Persze, már ez is inkább utólagos lelki magyarázat. De mondtam, hogy én is csak egyet mondok a sok közül.
Kedves Lelkiatya! Nem is tudom hol kezdjem. Lassan 4 éves házasságban élek, amelyet két gyermekkel áldott meg a Jóisten. Mégis úgy érzem csapdába estem. A férjem annyi gyermeket szeretne, amennyit a Jóisten szán házasságunkba, én viszont úgy érzem, nulla segítség nélkül, nem tudnék, nem lenne sem lelki, sem fizikai, sem pszichés erőm újabb gyermeket vállalni, és elölről kezdeni a napi mókuskereket a kisbabás nehézségekkel. Míg a férjemnek erre az a válasza, hogy akkor menjek el dolgozni, ha nagyobb lesz már a pici is, merthogy ha egyiket sem bírom, akkor egyáltalán mit akarok. ... Inkább pszichiáterhez/pszichológushoz küld, mert én mindentől félek (új gyermek vállalásától, mert úgy érzem, abba bele rokkannék, kettővel is alig boldogulok "egyedül"), minden miatt szorongok. Pedig ez még ha igaz is, de nem érti meg, hogy mindennek oka van! ... Rövidebben összefoglalva, férjemmel egyetértünk, és házasságunkkor is egyetértettünk a hagyományos családi mintával, miszerint több gyermekünk lesz, bár én mindig hangsúlyoztam neki, h. két gyermeket szeretnék, többel nem tudom, képes lennék-e megbirkózni testileg-lelkileg, mindenféle módon. ... Szóval én erre nem voltam felkészülve, h. eljövök ide férjhez, és senkink sem lesz, h. csak egymásra leszünk utalva a férjemmel, ami nem is lenne baj, ha többet lenne itthon, vagy itthonról dolgozna, és tudna némileg valamiben segíteni nekem, de ez a mai világban csak nagyon keveseknek adatik meg. Bár igaz, hogy néha ezért kéri meg a főnökét, hogy Home Office-ban dolgozhasson, ilyenkor én is nyugodtabb vagyok, még ha semmit sem segít, de látom/tudom, hogy itthon van, és pl. gyerekek nélkül gyorsabban el tudok menni boltba, mert addig tud vigyázni rájuk, stb. ... Szóval sok minden összejött nekünk, de hála Istennek, ezeken túl vagyunk, most viszont nap mint nap attól félek, h. ha eleget teszek házastársi kötelességemnek, és férjem iránt érzett szeretetemet kinyilvánítom, újra teherbe esem, és abba, úgy érzem, beleőrülnék/belerokkannék, a fogamzásgátlást pedig természetesen mindketten elvetjük, de nem látok semmilyen megoldást magam előtt. Kérem, atyám, adjon tanácsot mitévő legyek, hogy megszabaduljak ettől a nagy lelki tehertől, mert úgy érzem, beleőrülök, és nem tudok így élni állandó félelmek, bűntudat, és szorongások közepette.
Az első kérdésem, hogy van-e lelkivezetője, állandó gyóntatója? Ha még nincs, föltétlenül keressen, és kezdjék el a lelki munkát. Mindenképpen nagy szüksége van arra, hogy valakinek, aki odafigyel Önre, el tudja mondani a bánatát, akár örömeit is, ezzel egyidejűleg az Isten színe elé is viszi. Lehet ez akár a legközelebbi pap is, egy 10 ezres városban nem tudom, talál-e többet, akik közül lehet választani. Ha van görögkatolikus pap, akkor keresse föl őt. De ez még csak az első, de fontos lépés. A házasságuk kétségtelenül nagy veszélyben van, ezt a férjének is meg kellene érteni. Ha azt mondja Önnek, hogy menjen pszichológushoz, akkor javasolja, hogy menjenek együtt. De mindenképpen keresztény, lehetőleg katolikus szakemberhöz forduljanak. Mindkettejüknek szükségük van tanácsadóra. Nem akarom a férjére tolni a felelősséget, de ebben a helyzetben neki kell megértenie, hogy Önnek több segítségre van szüksége. Ki nem fejezhető az a különbség, hogy neki ott van a közelben az édesanyja, minden bizonnyal a barátai is, Önnek pedig most nincsenek. Sokat számítanak ezek a személyes kapcsolatok. Tehát beszélniük, sokat kell beszélgetniük a kapcsolatukról, a megoldási lehetőségekről. Ezek mind megelőzik a házastársi kapcsolat meg a gyermekvállalás témáját. Teljesen megértem Önt, hogy ilyen elhagyatott helyzetben fél, szinte retteg az új gyermekáldástól. Nagyon fontos, hogy a gyermekáldás vállalása közösnek döntés legyen, a férje nem hagyhatja Önt magára ebben a nagyon súlyos dologban. Bár én is arra bátorítanám, hogy ne álljanak meg itt, csodálatos családdá válhatnak, ha több testvér nő föl együtt. De mindez csak akkor lehetséges, ha ezt közösen építik. S nem is csak a terhek igazságos megosztásáról van szó, hanem arról, hogy örömük és bánatuk közös legyen, azok ne elválasszák Önöket, hanem összekössék. Megható, hogy elárulta, már az is sokat jelent Önnek, ha a közelében van, ha nincsen távol. S tudom, nem is csak a bevásárlás megkönnyítése miatt. Nyilván vágyik emberi kapcsolatra, megértésre, gyöngédségre. Ezért is még súlyosabb teher, hogy ami egymás iránti szeretetüket kifejezhetné, a testi egyesülés, az Ön számára, a helyzet megoldatlansága miatt rettegést jelent. Nem, ennek nem szabad sokáig így maradnia. Beszéljen csak nyugodtan erről a férjével. Most az imádsága leginkább erre irányuljon, hogy sikerüljön nyíltan beszélgetniük. Első körben nem is annyira a gyermekvállalásról, hanem a kettejük kapcsolatáról. Kérje a Mindenhatót, hogy minél hamarabb sikerüljön ez a beszélgetés, amelyet majd kövessen sok hasonló, és nyugodtan fordulhatnak külső segítőhöz is, akiben megbíznak. Adja Isten, hogy minél hamarabb feloldódjék ez a gát a lelkében és a kapcsolatukban! Én is imádkozom ezért.
Kedves Lelkiatya! Korábbi válaszaiból kiderítettem, hogy nem támogatja a szerelmes, de nem házas párok együtt alvását. Az lenne a kérdésem ennek ellenére, hogy elfogadhatónak tartja-e az együttalvást abban az esetben, ha a fiataloknak nem áll szándékukban a nemi egyesülés? Illetve akkor, ha mások ("felügyelők") jelenlétében teszik azt?
Igen, ezt megerősíthetem, hogy nem támogatom. Még akkor sem, ha nagy elhatározást tesznek, hogy tartózkodnak a nemi egyesüléstől. Azt hiszem, korábban is azt írtam, hogy nem érdemes játszani a tűzzel. Ha nagyon közel kerül hozzá az ember, könnyen megégetheti magát. Lehet, hogy egyszer sikerül megállni, de nem biztos, hogy itt meg is áll a dolog. Ha már egyszer együtt aludtak, akkor nagyon szeretnének máskor is, hisz annyira jó. Elhiszem. De mondom, nem veszélytelen. Meg aztán az együtt alvásnak szintén nagyon szép következménye az együtt ébredés, s kézenfekvő következménye a reggeli tevékenységek együttes végzése. Ezek is már mind olyan dolgok, amelyek az egybekelés, tehát a házasélet gyönyörű elemei. Ne lopkodjuk ki belőle előre ezeket sem. Minél tartózkodóbbak a fiatalok egymással a testi közeledés terén, annál szebb és tartósabb lesz majd a házasságban a testi kötelékük. Érdemes várni, ezekre a csodálatos ajándékokra készülni, s nem idő előtt behabzsolni. A "felügyelők" jelenléte, gondolom azt jelenti, hogy a szülők is a közelben vannak, nincsenek egyedül a fiatalok. Régen azt mondtam, még csak ne is aludjon a legény a lányos házban. Most is ezt mondom, de ha mégis, akkor is mindenképpen külön szobában.
Tisztelt Lelkiatya .A görögkatolikusoknal hány éves korig lehet papnak menni? Ha valakiben 30 éves kor felett jön az elhivatottság érzése mit lehet tenni ebben a helyzetben! Válaszát köszönöm! Üdvözlettel : Levente
Kedves Levente! Azt tanácsolom, hogy keresse föl bátran a lakhelye szerint illetékes püspököt, és vele személyesen beszélje meg a dolgot. Ebben a korban már elég kicsi az esélye, hogy valaki pappá lehessen, hiszen annak feltétele a szeminárium elvégzése. Család mellett ez lehetetlen. Nem családos illető esetében sem könnyű dolog. Ezzel együtt is sok mindenre van lehetőség Krisztus egyházában, ezért javaslom, hogy keresse föl a püspök atyát. Családos emberek közül vannak viszont olyanok, akik már megbízható egzisztenciával rendelkeznek, és elvégzik a megfelelő teológia tanulmányokat, hogy az adott közösségnek állandó diakónusává váljanak. Ehhöz természetesen az adott helyi közösség és annak lelkipásztora is hozzá kell, hogy járuljon. Még annyit kell hozzátennem, hogy a mi egyházunkban mindez csak görögkatolikus személyeknek lehetséges.
Kedves Lelkiatya! Egyik barátommal azon gondolkoztunk, hogy Jézusnak voltak-e testvérei? A Bibliában gyakran lehet olvasni, hogy "testvéreivel", "testvéreim" szóhasználatot. Szerintem ez csak átvitt értelemben használták. Köszönöm válaszát.
Világos dolog, hogy nem voltak. Legalábbis édestestvérei bizonyosan nem, hiszen Máriának, az édesanyjának ő volt az egyszülött gyermeke. A Szentírásban találunk rá utalást, hogy Jézusnak voltak testvérei, amit az adelfosz szóval jelölnek. Ez azonban - mint olykor a magyar nyelvben is - nem csak a közvetlen édestestvért jelöli, hanem a tágabb értelemben vett rokoni kapcsolatot is. Jakabot a Szentírás is és az ősegyház hagyománya is úgy tartja, hogy ő Jézus testvére. Minden bizonnyal valamilyen rokonságban voltak, de nem lehet tudni, hogy pontosan milyenben. Vannak feltételezések, hogy esetleg József özvegy volt, és az első házasságából való személyeket jelölik a szövegek Jézus testvéreinek. De ez is csak egy megoldási kísérlet, nincsen rá bizonyíték.
Két kérdésem lenne az idézett linkek tartalmával kapcsolatban, mindkettő a szentségek kiszolgáltatását érinti. 1. Az első forrásban azt írják, hogy az Orosz Orthodox Egyház nem fogadja el a szakadárok szentségeit, még a keresztségüket sem. Ezt nem tiltják az orthodox kánonok? 2. Az orosz szinódusi közlemény szerint a Konstantinápolyi Egyházban döntés született arról, hogy papoknak kiszolgáltathatják a második házasságot. Ez valóban olyan súlyos probléma, mint ahogy azt a szinódusi atyák vélik? Mennyiben fogja ez nehezíteni Konstantinápoly Rómával való kommunikációját, ahol a szentelés utáni házasságkötés még a diakónusok számára is meg van tiltva?
A címeket nem idéztem, de a kérdés mások számára is érthető így is. Úgy sejtem, azt nem tiltják az ortodox kánonok, hogy a szakadárok szentségeit ne fogadják el. Épp ellenkezőleg, ez különösen is jellemző rájuk. Különben nem hozott volna az Orosz ortodox egyház ilyen döntést. Inkább az a kérdés, hogy kit tekint szakadárnak. Az viszont valóban nagyon súlyos tény, mindnyájunknak hatalmas fájdalom, hogy kimondták a szentségi különválást, tehát a konstantinápolyi pátriárkát és egyházát szakadárnak tartják. Ez valóban nagyon súlyos. Hogy a másodházasság engedélyezése mennyire érinti a Rómával való kapcsolattartást, ezt nem tudom. Nem hiszem, hogy nagyon közelről érintené, hiszen a katolikus egyházban ilyen jelenség egyáltalán nincsen, hogy papoknak a házasságát hogyan rendezzék. Ugyanakkor én is fölteszek magamnak egy kérdést. Miért érdekel ez bennünket annyira? Tény, hogy nagyon súlyos dolgokról van szó. De vajon mi meg tudjuk ezt oldani? Tudunk ezen a helyzeten segíteni? Ha csak a kíváncsiság vezet, akkor az nem jó tanácsadó. Ha az értük való imádság miatt foglalkoztat ennyire, akkor azt megértés nélkül is végezhetem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Hívő görögkatolikusnak tartom magam és kifejezetten szeretem a Liturgiánk és szertartásaink dallamvilágát. Ezért is tartom mindig fontosnak azt, hogy bármerre is járok az országban el tudjak jutni az adott település, város görögkatolikus templomába, kápolnájába, hogy részt vegyek a vasárnapi Liturgián, esetleg vecsernyén. Ehhez kapcsolódna két kérdésem is. Az első, hogy miért van az, hogy több dallama is van a Liturgiának? Nem rég jártam ismét a debreceni székesegyházban és teljesen máshogy énekeltek, mint amit én megszoktam a saját templomunkban. Ennek mi lehet az oka? Így nehezebben tudtam énekelni és el is szégyelltem magam, hogy nem tudtam együtt énekelni a hívekkel, akik láthatólag már ismerték ezt az újdonságot. A másik kérdésem pedig sokkal inkább szakmai ártalom. Énektanárként mindig is fontos volt számomra, hogy olyan legyen a kántor, hogy tudjak vele együtt énekelni és ő tényleg vezesse az éneket. Sajnálatos módon nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy nincsenek meg ezek a karizmatikus kántorok. Mi alapján választják ki a kántorokat? Válaszát előre is köszönöm János
Kedves János! Meglep, amit debreceniként ír. El nem tudom képzelni, mit énekelnek a debreceniek teljesen máshogy, mint más templomokban. Régebben általában arra volt panasz, hogy szinte minden templomban más-más volt az ének, nagyon sokféle dallamváltozat élt. A Szent Atanáz Főiskolán működő kántorszak egyébként nagy erőfeszítéseket tesz, hogy ezeket a dallamváltozatokat feldolgozza és megőrizze. Vannak közöttük értékesebb és kevésbé értékes dallammotívumok. Általában mindenki a sajátját tudta, s ha elment más helyre, akkor próbált igazodni az ott énekelt változathoz. Budapesten vagy más szórvány helyen nem kevés feszültség volt abból, hogy melyik vidék, melyik parókia dallama legyen a kialakult új helyen az uralkodó. Nagyjából az döntött, hogy ki képviselte erőteljesebben a saját gyakorlatát. Mára már ez a szórvány közösségekben nagyjából megoldott, legalábbis nem jelent akkora feszültséget, mint korábban. Ugyanakkor állandó változásban is van az énekkultúránk. Az említett zenei szak munkájának része az is, hogy minél szebb legyen a magyar görögkatolikus liturgikus ének. Nagy gondot fordítanak az egyes kántorok helyes énekvezetésének kialakítására, pontosan azon elvek alapján, amit Ön is említett. Tény azonban, hogy a sok erőfeszítés ellenére még mindig sok olyan kántorunk van, aki nem mindig figyel kellő mértékben a jelenlevő hívekre, nem tudja, vagy nem akarja őket figyelembe venni. Holott nyilvánvaló - Önnek ebben teljesen igaza van -, hogy éppen az a feladata, hogy a hívek énekét, imádságát segítse. Ugyanakkor lehetnek új dallamok is, vagy régen használt, de újra elővett énekek, amelyeket érdemes neki is, a híveknek is megtanulniok, hogy még szebb, még értékesebb legyen a liturgiánk.
Kedves Lelkiatya! Volt még egy olyan dogma a szeplőtelen fogantatás tanán kívül az Egyházban az I. Vatikáni zsinat előtt, amelyet nem az egyetemes zsinat, hanem a pápa önhatalmúlag hirdetett ki? Ha jól gondolom, addig, amíg a pápai tévedhetetlenséget nem fogadta az I. Vatikánum, a híveknek nem kellett volna feltétlenül elfogadniuk a szeplőtelen fogantatás dogmáját tévedhetetlen tanításként, mert a pápa hirdette ki, akinek a megnyilatkozásáról akkoriban még nem lehetett tudni teljes bizonyossággal, hogy tévedhetetlen. Nem volt ez IX. Piusz részéről visszaélés a pápai hatalommal, hogy egy olyan bizonytalan joggal élt, amiről még nem döntött a zsinat? Honnan tudta előre, hogy a szent zsinat tévedhetetlennek fogja tekinteni az "ex chatedra" megnyilvánulásokat?
Nem tudom. Erre a kérdésre már nem tudok válaszolni. Én nem akadok fenn ilyen dolgokon, és nem is feszegetem ezen a téren a miérteket, mert értelmetlennek tartom. Az, hogy az Istenszülő szeplőtelen, a Keleti Egyház is kezdetektől vallja. Ennek tételszerű kimondása nem hozott semmi újat. Nem hiszem, hogy a pápa visszaélt volna a hatalmával, amikor ezt kimondta. De én nem értek hozzá, úgyhogy ezt ne tekintse válasznak, csupán tudatlanságom megvallásának.
Kedves Lelkiatya! Válaszában írja, hogy az érvénytelenség fogalmát nem alkalmazhatjuk József és Mária "házassági kapcsolatára" annak későbbi volta miatt. Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy akkor miért alkalmazhatjuk a tévedhetetlenség dogmáját (I. Vatikáni zsinat, 1869-1870) IX. Piusznak egy azt megelőző kijelentésére, miszerint Mária mentes volt az eredeti bűntől (Ineffabilis Deus, 1854)? A pápa "ex chatedra" nyilatkozott még azelőtt, hogy erre az egyetemes zsinat felhatalmazást adott volna számára... Persze a zsinat tanítását felfoghatjuk úgy is, hogy a pápa a kezdetektől birtokolta ezt a hatalmat, de jogi szempontból mégiscsak furcsa ez a megnyilatkozás. ..
A zárómondatával megelőzött. Természetesen az infallibilitás nem azt jelenti, hogy akkortól érvényes, amikor kimondták, s előtte nem lett volna az. Az Egyház számtalan dogmát fogalmazott meg, amelyek jóval megelőzték a tévedhetetlenség tanításának kimondását. Véleményem szerint jogi szempontból tehát ebben semmi furcsaság nincsen.
Kedves Lelkiatya! Olvastam egy Filioque-val kapcsolatos kérdésre adott válaszát, amiben azzal érvelt e betoldás eltörlésével szemben, hogy nem lehet a gyakorlatot egyik napról a másikra megváltoztatni. Erre éppen az ellenkezőjére látunk példát a XX. század katolicizmusában: boldog VI. Pál pápa új misekönyve szakított a hagyományokkal és egy teljesen más struktúrájú (persze lényegét tekintve a régi misével azonos értékű), népnyelvnek is teret adó miseliturgiát vezetett be, mégpedig drasztikus gyorsasággal. Ezt az emberek 20-30 év alatt végül is elfogadták, persze ellenzők mindig is akadtak. Nem gondolja a lelkiatya, hogy ez egy drasztikusabb változás volt az egyház liturgikus hagyományában, mintha visszatérnénk a betoldás nélküli Credo-hoz? Nagyobb zavart érezne a katolikus hívek közössége, ha két szóval kevesebbet mondanának a szertartásokon? Itt kell egyébként megemlíteni még a "mindenkiért-sokakért" változást az alapító szavakban, amelyet a nyugalomba vonult Benedek pápa javasolt a püspöki karok számára. Ebben az esetben is jelentős szemléletbeli különbség van a két formula között, amit sokan sokféleképpen magyaráznak... A római szentszék Filioque-kérdéshez való hozzáállásából az ember kissé úgy érzi, hogy itt semmiképpen sem gyakorlati akadályról van szó, hanem elméletiről, a változás útjában pedig a túlságosan konzervatív, nem megengedő teológus főpapok állnak, akik ebben a kérdésben a katolikus tanítás csorbulását látják. Hasonló, kevésbé teológiai probléma a húsvét időpontja. Ferenc pápa beszélt egyszer arról, hogy bizonyos fajta megosztottságot jelent, hogy az "én Krisztusom csak a jövő héten fog feltámadni"... Javaslatot tett arra, hogy essen mindig ugyanarra a vasárnapra, ami ellentétes a niceai zsinat kánonjaival. Mennyivel egyszerűbb lenne azt mondani, hogy elfogadjuk az alexandriai patriarchátus által számított húsvétnapot?! Mennyiben változtatna a tanításon és a hagyományon? A háttérben ugyanazok a főpapok állhatnak, akik a Filioque kérdés kapcsán említettem. Mit gondolok rosszul?
Első kérdésére azt mondhatom, igen. A másodikra pedig, hogy nem. Olyan pontokat említ, amelyek általában nehéz helyzeteket teremtettek az Egyházban. Ilyen szempontból jól gondolja, hogy a Filioque-kérdés is ezek közé tartozik. Ugyanakkor nem minden itt említett nehézség azonos szintű és súlyú. A kicsit titokzatosan említett főpapok vélhetően nem mindenütt ugyanazok a személyek. Úgyhogy nem annyira személyektől, mint inkább helyzetektől függ, hogy mikor hogyan lép az Egyház, és azon lépéseknek milyen a befogadása. Természetesen személyek hozzák meg a döntéseket, és személyek azok is, akik így vagy úgy fogadják ezeket, de általánosítani ezek között egyáltalán nem lehetséges. A Filioque-kérdés önmagában is sokrétű. Van görögkatolikus egyház, ahol ennek használata semmilyen nehézséget nem jelent, vannak teológusok, akik fenntartás nélkül elfogadják. Más helyeken, más személyek viszont nem. Az én személyes véleményem, hogy legalábbis Magyarországon még nem érett meg erre a helyzet. Már egy ideje jóval nyíltabban beszélünk erről mint, mondjuk néhány évtizeddel ezelőtt - én már ebben is fejlődést látok -, de azért a magyarországi hívek jó része ezen a változtatáson inkább megrökönyödne, mintsem közelebb kerülne általa a krisztusi igazsághoz. Előadásokra, tanulmányokra, ismeretterjesztő írásokra van szükség, hogy jobban elő legyen készítve egy ilyen változtatás.
Kedves Lelkiatya! Az utóbbi időben eléggé magam alatt vagyok.Nem tudom,hogy lehet kiutat találni a helyzetemből.Minden próbálkozásom kudarcot vall.Napi szinten sírok,néha éjszaka is.Ahogy telik a nap rosszabb hangulatba kerülök.Egyfajta belső zaklatottság van bennem.Nullának érzem az életemet,se a magánélet nem jött össze,se a munka,a közeli családtagokkal se jó a kapcsolatom.Ezek nem átmeneti dolgok,szinte az egész életemet végigkísérik,persze nem mindig volt mindegyik jelen a rossz dolgokból,volt amikor azt mondhatom valamennyire jól mentek a dolgok.Dolgoztam is,a minkanélküliség is felőröl. Most az életemnek nincs egy működőképes területe sem.Úgy érzem nem bíom ezt az állapotot.Ha nem ebben a környezetben vagyok nem így érzem magam.Voltam néhány napos zarándokúton külföldön ott nagyon jól éreztem magam,de visszakellett jönni...és azonnal visszaestem ezkebe a dolgokba,a hétköznapi monotonitásba,családi problémákba.Minden nap ugyanolyan,már semmi jóban nem merek reménykedni,mert csak csalódok,a földre huppanok vagy két szék közé esek,amikor úgy látszik rendeződnének a dolgok.Felbukkan egy munkalehetőség vagy igérnek valamit utána semmi.Ez olyan mintha elhúznák előttem a mézesmadagot.Sokáig bennem élt a remény,hogy lesz jobb,de mostmár az is elhagyott.Imádkozni imádkozok,előfordul,hogy azt is hanyagolom,de a saját nehézségeimről,szükségeimről nem tudok beszélni Istennek,már sokszor elétártam és mégsem fordul semmi jobbra annak ellenére,hogy megteszem a tőlem telhetőt.Ez is nagy csalódás.Kezdek belefásulni mindenbe az ingyen munkákba,volontőrködésbe,ingyen hitoktatásba és újságcikk írásba.Ezek a helyzetemen nem javítanak.Ebből nem tudok saját anyagi biztonságot termeteni,függetlenedni,ellátni magamat.Ami a munkát illeti járok egy helyre takarítani,főzni abból csurran csöppen valamennyi.Szívesen elmennék innen egy időre,de ahhoz is pénz kell.Nem tennék kárt magamban,de sokszor kértem Istentől szólítson magához,mert ennek így nincs értelme.Ráasául egy több évig tartó hétvégi iskolát is fejeztem.Oda szerettem járni,de most hogy annak vége és semmi más új dolog nem lépett a helyébe ez is ürességet hagyott maga után.Olyan érzés ez mintha ezt az örömet is elvették volna tőlem.A környzetemebn ahol élek-kisebb helyiség nem tudok igazán kapcsolódni másokhoz.Azok a kapcsolatok üresek.Inkább azokról az emberekről szólnak.Hiányzik a minőséges időtöltés, kommunikáció,ami itt nem lehetséges.Mozgolódok másfelé is,de sajnos nem tudok állandóan ott lenni,mivel itt élek.Az a kevés belső erő ami bennem Istentől jön.Néha úgy érzem mélyen belülről minden jó lesz,de nagyon nem úgy állnak a dolgok. Ön mit tanácsolna ebben a helyzeeben? Válaszát előre is köszönöm! Tina
Kedves Tina! Minden bizonnyal egymásra torlódtak a dolgok, s azért érzi annyira maga alatt saját magát. Az a belső érzés, hogy jobb lesz, nem hazug és üres képzelgés. Higgyen benne, kérje is Istentől lankadatlan, és persze, tegyen is meg mindent ezért. Az a gyanúm, hogy mivel ilyen sok kudarc érte, már a lelke is megsérülhetett, ami még nehezebbé teszi a dolgok helyes földolgozását. Úgy értem, most már még érzékenyebben veszi észre a rossz és kevésbé a jó dolgokat. Volt egy utazás, az jó, de utána annak is inkább az üresség érzete maradt meg. Volt ez a hétvégi képzés, s abból is az maradt meg inkább, hogy most már oda nem járhat. Két fontos tanácsom van. Az egyik, hogy mindenképpen keressen olyan embert, akinek ezeket elmondhatja, ha úgy tetszik, kipanaszkodhatja magát. Olyan személyre gondolok, lelkiatyára vagy lelki segítőre, aki egyrészt meghallgatja, másrészt segít feldolgozni ezeket a kudarcokat. Egyedül ugyanis ez senkinek nem megy. Ez volna a legfontosabb. Ez lehet akár egy pszichológus is, de csak akkor, ha jó szándékú, önzetlen, lehetőleg katolikus, de legalábbis keresztény vallású. Különben kicsi az esélye annak, hogy jó tanácsokat fog adni. A másik tanácsomat kicsit félve fogalmazom meg. Alighanem Önnek el kell költöznie egy másik helyre. Olyan sok rossz élmény köti már ehhöz a helyhöz, hogy még lelki segítséggel is nehezen fog tudni belsőleg elmozdulni, ha a külső nem változik. S persze, ami a legfontosabb, imádkozzék hittel és folyamatosan éljen a szentségekkel, vagyis a szentgyónással, szentáldozással. Ezek olyan támaszpontok, amit a világ sehol sem tud kínálni. De hangsúlyozom, e hatékony eszközöktől is akkor várhatunk igazi segítséget, ha mi is megtesszük a szükséges lépéseket. Mondja ugyan, hogy már mindent megtett, de hiszen minden nap egy új lehetőség, minden helyzet kínálhat új utakat. Meg fogja találni, higgye el! Én is imádkozom ezért.
DJK Lelkiatya! Mostanában alig ismerek önmagamra. Elköltöztem otthonról, alig járok be az egyetemre, helyette folyton bulizok. A fiúk terén is össze vagyok zavarodva. Érzem és tudom, hogy ez így nem jó, így igyekszem sokat imádkozni. Mégis, minden imádság után még jobban összezavarodom, pedig úgy érzem, hogy hallom Isten válaszát. Mit tegyek?
Már megtette a változáshoz az első lépést, hogy írt. Tehát szeretne változtatni. Kell is, mert így nem maradhat az élete. Legjobb, ha fölkeres egy papot, bárkit, aki elérhető, és vele beszéli meg, hogy mi is juttatta ide. De már előtte imádkozhat ezért, kérje Istent, hogy emelje ki ebből a gödörből. De mindenképpen szüksége van egy külső segítségre is, ezért javaslom, hogy keressen föl egy atyát és beszélgessen el vele.
Kedves Lelkiatya! Az egyik kérdezőnek - aki ún. szentjózsefi házasságban él - azt válaszolta, hogy idézem: "Annyira, hogy még érvénytelen is a házasság, ha egyáltalán nem létesült közöttük testi egyesülés, jogi kifejezéssel: nem történt "elhálás". " Ezek szerint Szűz Mária és Szent József házassága érvénytelen volna? Üdvözlettel László
Természetesen. De nemigen mondhatjuk, hogy csupán az "elhálás" hiánya miatt. Kapcsolatuknak ezt a részét tiszteletből nem szoktuk feszegetni. Nyilvánvaló, hogy nem volt közöttük házastársi kapcsolat, hiszen a hagyomány Máriát egyértelműen szűznek tartja a szülés előtt, alatt és utána is. Erre utal az Istenszülő ikonokon a három csillag Mária homlokán és két vállán. De nem is házasodtak össze, mivel Józsefet mindig csak Mária jegyesének mondjuk. József pedig nyilvánvalóan csak nevelőapja Jézusnak. Mindazonáltal az "érvénytelenség" kifejezést sem alkalmazhatjuk kettejükre, hiszen az egy jóval későbbi, keresztény jogi fogalom.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...