Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi húsz meg hét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Krisztus Urunknak mikortól lehetett tudomása isteni mivoltáról?Valahol azt olvastam, hogy fogantatástól tudatában volt,már az anyaméhben értünk szenvedett, máshol, hogy pubertásként, mint ember kezdett ráeszmélni. Melyik lehet a valószínűbb?
Én is úgy gondolom, hogy Jézus mint valóságos ember ugyanazokon a pszichés formálódáson ment keresztül, mint minden ember. Meg kellett tanítani járni, beszélni, sőt, imádkozni is. Persze, később, illetve igen hamar ezt a szüleitől tanult imádságot jóval túllépte. Egyre mélyebb lett az Atyával való kapcsolata. Tehát szerintem emberként neki is szüksége volt a ráébredésnek erre a folyamatára. De ez csak vélemény, biztos tudásunk nemigen lehet erről.
Kedves Lelkiatya! Valaki kérdezte nemrég, hogy hol van lehetőség skapuláré felvételére vidéken, esetleg Máriapócson, mert Máriapócshoz lakik közel. Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya társszékesegyházban szokott lenni lehetőség a felvételre. A Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréját lehet felvenni. Ott érdemes érdeklődni. Remélem, hogy tudtam segíteni.
Köszönjük szépen a tájékoztatást.
Kedves Lelkiatya, a véleményét, tanácsát szeretném kérni. Még sosem böjtöltem annak ellenére, hogy régen keresztény vagyok és arra vonatkozóan szeretném a véleményét kérni, hogy a böjtnek mely módjai, fajtái értékesek Isten előtt és egyáltalán hogyan érdemes belekezdeni ha én még sosem csináltam. Nem Húsvétkor kezdeném hanem inkább még előtte, akár nemsokára. Tekintettel arra, hogy még nem böjtöltem, gondolom célszerű lenne egy kevésbé szigorú böjttel kezdenem. Úgy értem a kevésbé szigorút, hogy nem napi egy étkezésre csökkenteni a mennyiséget hanem napi 3 fő étkezés helyett csak 2-t megtartani. Sejtésem szerint az is elfogadható ha először csak bizonyos ételekről mondok le, de nem a napi három fő étkezésről. Valószínűsítem, jobb lenne enyhébb böjttel kezdeni és fokozatosan szigorítani. Mit javasolna nekem, hogyan érdemes kezdeni? A bevitt étel mennyisége vagy típusa az, amiről érdemesebb lemondani? Harmadik megoldáson is gondolkodtam vagyis az étel mennyiségét és típusát is korlátozni nagy mértékben, de nem sokáig hanem egy hétig csak. Tényleg úgy van, ahogy gondolom, hogy fokozatosan célszerű csinálni és nem azonnal nagy mennyiségben csökkenteni az elfogyasztott ételt? Számít egyáltalán Istennek, hogy mennyire szigorú a böjt? Tehát: ha egyre szigorúbb böjtöket tartok, lehetőleg a józan ész határain belül és nem az egészségem rovására, akkor az többet ér Istennek mintha minden alkalommal ugyanazt a böjtöt végezném? A böjtök hatékonysága függ a böjt módjától?
Talán kicsit másként kell megfogalmazni ezt a kérdést. Ugyanis nem a böjt ilyen vagy olyan fajtája vagy erőssége tetszik Istennek. Bár a böjtöt valóban Istennek ajánljuk föl, de értünk van, nekünk segít, a mi imaéletünket mélyíti. Abban azonban teljesen igaza van, hogy a fokozatosságot érdemes megtartani. De ezt is nem azért, mert ez tetszik Istennek, hanem azért javasolja ezt a lelki bölcsesség, mert az emberi tapasztalat szerint ez a legcélravezetőbb. Ha az ember hirtelen komoly böjtbe kezd, akkor nagyon hamar kifárad. Ha erőnek erejével mégis hosszabban kitart, akkor akár meg is utálhatja ezt az egyébként csodálatos lelki eszközt. Szóval, fokozatosan. Elsőként nem a mennyiségre tenném a hangsúlyt, hanem a minőségre. Azaz érdemes megjelölni bizonyos ételeket, amelyekről egyébként nehéz lemondani, és azokat félretenni a böjti napokon, böjtre szánt időszakokban. Ez lehet édesség, fagylalt, kávé, szódavíz, bármi, amit az ember szeret, és nem könnyű róla lemondani. Nagyon fontos azonban hozzátenni, akár ki is mondani, hogy "Fölajánlom ezt neked, Uram." Tehát kössük hozzá az imádságot is, ez a legfontosabb. A böjtünk legyen imádság! Ez kedves Istennek, mert tudja, hogy ezzel nyerünk a legtöbbet. Később aztán, amikor szigorítja a böjtöt, ebben a saját lelke indíttatását kell kutatnia. Csak akkor szabad fokozni, ha arra valóban belső késztetést érez, és nem csupán hideg fejjel jut arra, hogy ez lehetne akár több is. Távolinak tűnik a hasonlat, de talán segít megérteni: A szerelmes férfi nem azért csókolja meg többször is a kedvesét, mert arra a következtetésre jut, hogy ez a gesztus erősíteni fogja kettejük egymáshoz fűző érzelmét. Inkább belső tűz ég benne, hogy szerelmét még jobban szerethesse. Ilyen a böjt is. Isten iránti szeretetünk kifejése. Az előírt, tehát a böjti szint legalját meg kell tartani, mert az Egyház iránti hűségünk és engedelmességünk ezt megkívánja, de erre mindig tehetek többet, szívem buzgósága szerint.
Krisztusban szeetett Lelkiatya! Hogyan kell értsük Jézus szavait? Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Mt 10, 34 Lilla
Kedves Lilla! Ez az imént küldött válaszomból valamelyest talán megérthető.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem segítsen helyesen érteni Jézus e szavait (Lk): 49 Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! 50 Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. 51 Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem ? mondom nektek ? meghasonlást
Jézusnak e szenvedélyes szavai már a beteljesülésre vonatkoznak. Mindkét értelemben. Egyrészt földi életének szenvedésteli befejezésére, másrészt a második eljövetel végidejére. A keresztséggel való megkeresztelkedése a kínszenvedésére és kereszthalálára utal. Az ettől való szorongás a getszemáni kertben való vérrel való verejtékezéssel is összekapcsolható, de azzal a szavával is, amelyet az utolsó vacsora asztalánál mondott: "vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt elkölthessem veletek ezt a pászkavacsorát" (Lk 22,15). Jézus emberként félt a szenvedéstől és haláltól, de végtelen szeretetében vágyott is arra a beteljesülésre, amely meghozza nekünk a megváltást. A meglepő szava, hogy nem békét jött hozni, szintén e szenvedélyes fogalmazásnak köszönhető. Nyilván nem áll szemben azon sokkal többször olvasható szavakkal, hogy "békességet hagyok rátok" (Jn 14,27), "boldogok a békességszerzők..." (Mt 5,9), stb. Itt most a küzdelmet emeli ki, amelyet szintén nem tagad le. "Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" (Jn 15,20), "aki utánam akar jönni, tagadja meg magát" (Mk 8,34).
Kedves Lelkiatya! Istennek lehet célja az, hogy én magányos legyek? Sok embert ismerek, mégis magányos vagyok és nem sokan szeretnek. Nincsenek barátaim. Csak rövid ideig vagyok másoknak érdekes. Volt barátnőm mivel lány, de már nincs, egyre kevesebb ideje volt rám mióta elköltözött egy másik városba és egyre több munkája lett és sokat is változott, már nem olyan mint régen volt. Ha találkozok emberekkel, nem leszünk barátok, mert mindenkinek megvan addigra a korábban kialakult baráti köre és ahhoz ragaszkodik. Az egyetemen az egyik lány jóban volt velem, de csak azért, hogy segítsek neki tanulni, kétszer voltunk együtt pizzázni, de barátság így sem lett belőle. Én megnyíltam neki jobban, ő nekem nem. A többi lánnyal még ilyen kapcsolatom sem volt. Az egyikőjükkel addig voltam jóban, amíg valamiben nem lett teljesen más véleményem, amit ki is mondtam és ő nem akarta elfogadni, hogy én nem úgy gondolok, nem úgy akarok bizonyos dolgokat ahogyan ő. Onnantól kezdve alig szólt hozzám és ha én mondtam neki valamit, akkor is távolságtartó volt. Órák közötti szünetekben jellemzően az történt, hogy egy ember kivételével mással nem is tudtam beszélni, mert hozzá sem tudtam szólni az ő témáikhoz, annyira más érdekelt minket. Ők mind lányok voltak. Ismerek sok olyan embert is, akik szeretnek szórakozni, iszogatni, koncertekre járni, velük maximum néhány beszélgetésig jutok, elbeszélgettem velük, de egyáltalán nem illettünk össze és egy idő után nem volt közös téma és a szabadidőnket sem tudtuk volna eltölteni együtt. Nemrég egy régi, gimnáziumi osztálytársammal levelezni kezdtem, de ezek is csak időszakos levelek. Örülök neki, de ő sem lesz igazi barátom, akivel rendszeresen találkozzak. Érdekel minket, hogy mi van a másikkal, de annyira nem vagyunk hasonlóak, hogy tényleg a barátom legyen és neki egyébként is van már párja, akivel együtt lakik, a régi baráti társasága, kialakult élete. A legnagyobb "baj" az, hogy én tényleg más vagyok mint mások. Én sosem ittam, nem buliztam, nem voltam kétszínű, sajnos sokan olyanok voltak, egyetemen hallottam, ahogy kibeszélnek valakit az egész csoport előtt, amikor nem volt ott, de szemtől szembe szépen beszéltek vele. Két lány nagyon jóban volt, gyakran találkoztak, még az egyetemen is puszival köszöntötték egymást, állandóan együtt voltak, de amikor egyikőjük nem jelentkezett egy következő képzésre, ahogy mi, és nem jött többet az egyetemre, akkor már az a barátnője, aki mindig vele volt, már nem is tartotta vele a kapcsolatot és semmit nem tudott róla, hogy mi van vele. Egy másik lánnyal ugyanez történt, nekem is egyre kevesebbet írt, de mások is mondták, hogy nekik semmit nem ír mióta nincs az egyetemen, kérdezték én tudok-e valamit róla, mert ők semmit. Nem tudom, hogy ez ma egy általános jelenség-e, de így volt. Hosszú távon nem kellek másoknak, csak addig vagyok jó nekik míg minden úgy van ahogy ők akarják, ha valakihez képest más vagyok akkor nem érdeklem, mindenkivel csak úgy lehetne barátkozni ha én igazodnék az ő érdeklődési köréhez de ők az enyémhez nem akarnak. Eddig lányokról írtam, de a fiúkkal sem volt jobb a helyzet, pedig lehetőség lett volna. Egy férfinak tetszettem, de ő nekem nem és egyébként sem lett volna ideális a párkapcsolat, mert az ország másik végén lakik, de a külseje sem jött be, ezt el is mondtam neki őszintén. És látszott rajta, hogy nagyon nem olyan mint én, nem illettünk volna össze. Azt mondta, hogy akkor kénytelen beletörődni a barátságba ha több nem lehet. Nem úgy tűnt, hogy beletörődött volna, továbbra is bókolt, feltett olyan kérdéseket, ami nem tartozott volna rá, mindig a párkeresésről beszélt meg hogy szerinte milyennek kell lennie egy párkapcsolatnak és megelégeltem, letiltottam, hogy ne tudjon írni nekem. Egyszer találkoztunk személyesen nem ismerkedés céljából hanem egy programon ahol ott volt. Egy másik férfival azt hittem, hogy lehetünk barátok, az tartott is évekig, de egy idő után én kérdeztem tőle valamit, aminek hatására kiderült, hogy tetszettem neki, csak nem akart közeledni és úgy tűnik egyébként is félreértette a szándékaimat. Segítettem neki állást keresni, sokat beszélgettünk, sokat járkáltunk együtt, egyszer még a lakásán is voltam fent és főzött kettőnknek, egyszer utaztunk egy napot vonattal együtt és még terveztük is, hogy megyünk újra. Ő amerikai volt, itt dolgozott, közben el kellett mennie vissza a hazájába, de akkor még úgy volt, hogy visszajön. Nagyon elszomorított, hogy elmegy. Nem kell ahhoz, hogy szex és párkapcsolat, hogy valaki fontos legyen nekem. Az, hogy tetszettem neki, ez már akkor derült ki, amikor ő már Amerikába visszament. Az is szerepet játszott abban, hogy már nem jött vissza, hogy a szerelemben nem találta amit keresett. Azt mondta, hogy különleges vagyok, szerencsés az, akibe szerelmes leszek, olyan értékes vagyok. Az is kiderült, hogy magányában, mert nem volt itt senkije Magyarországon, inni kezdett és akkor kezdte jobban érezni magát lelkileg, amikor velem többet kezdett találkozni és akkor hagyta abba az italozást. Azóta is beszélünk, hogy kiderült, ami kiderült, de ebből nyilvánvalóan nem lehet igazi barátság. Hogy mondhatnám neki, hogy jöjjön ide vissza ha neki kellemetlenek az emlékei, szerelem-párkapcsolat témáról hogy tudnék vele őszintén beszélni ha egyszer szerelmes volt belém. Azóta mióta elmondta, hogy tetszettem neki, már néha meg is gondolom mit írjak neki és mit ne. Egy harmadik férfinak is tetszettem, de azon kívül, hogy egyszer ezt felhozta és hirtelen írt nekem, hogy hogy vagyok és bejön-e nekem és tudja, hogy nekem ő nem tetszik, én neki tetszettem korábban is, nem lett ebből semmi. A lányok közül sem lettek barátaim, de a másik nemmel sem voltam szerencsésebb, mert mindig mást akartak tőlem, nyíltan vagy titokban. Még ha tartom is a kapcsolatot vele, az akkor se igazi barátság. Más lányoknak, fiatal nőknek vannak nő+férfi barátai is, nekem semmilyen. Nemcsak nem barátkoznak velem emberek hanem különben sem érdeklem őket, ezt értem arra, hogy a tanáraim nem értékelték általában a teljesítményemet, elért eredményeimet, csak nagyon ritkán. Az egyetemen van a tanszéken egy ügyintéző, vele azért nem lettem annyira jóba mint mások mert én nem vigyorgok és csiripelek folyton. Rámosolygok és kedves vagyok vele, de akivel tényleg jóban volt, ő az a fajta lány volt, aki mindig vigyorgott, valahogy magához édesgette az embereket, mondott nekik szépeket, de abban az egészben volt valami mesterséges. Ő volt egyébként az, akiről írtam, aki csak addig volt érdeklődő velem, amíg egyszer nem mondtam ki, hogy máshogy gondolok valamit és máshogy szeretnék. Onnantól kezdve levegőnek nézett, ha mondtam neki valamit, távolságtartó volt, különben hozzám se szólt. A könyvtárossal már sokkal inkább jó (volt) a kapcsolatom, mert vele jól tudtam beszélgetni úgy, hogy önmagam voltam és neki nem volt baj, hogy nem mosolygok mindig széles vigyorral. Ezek nem barátok, de jól tudtam vele érzékeltetni, hogy miért kedvel az egyik ember és miért nem a másik. Édesanyámat zavarja, hogy nincsenek barátaim és szerinte én tehetek róla. Más is volt, aki azt mondta, szintén nálam idősebb személy, hogy én hibám. Szerintem meg nem. Én érdeklődő, kedves vagyok másokkal, önzetlen, segítőkész, kimozdulok olyan helyekre, ahova tényleg szívesen megyek, én nem gondolom, hogy kifejezetten csak és kizárólag az én hibám lenne. Egy zenei koncertre, főleg ha az iszogatással és éjszakai szórakozással párosul, nem vagyok köteles elmenni, miért menjek el ha nem nekem való. A magam szintjén szívesen kimozdulok, de én nem tehetek róla, ha hegyet mászni senki nem akar és engem meg az nem érdekel, ami őket. Csak hogy nagyon leegyszerűsítsem. Nem tudok hegyet mászni, túrázni szeretek, de most azért ezt írtam, mert valamit írnom kellett. Arról sem tehetek, hogy mindenki ragaszkodik a kialakult baráti köréhez, ami megvan neki évek óta. Arról sem tehetek, hogy néhányan csak pár emberrel barátkoznak és a többiekkel nem akarnak. Szerintem az sem az én hibám, hogy a férfiaknak nem kellek barátkozás céljából. Lelkiatya is engem hibáztat? Nem kellemes annyira, hogy nincs senki, akit érdekelnék, de már beletörődtem. Nem vagyok pedig rosszabb ember másoknál. Én is vagyok annyira jó ember, őszinte, megbízható, segítőkész, mint azok, akiknek nagyon sok barátja van. Én mindenkit úgy szeretek ahogy az Isten is akarja, még idegenekkel is igyekszek kedves lenni, nagyon szívesen segítek akinek ahol tudok, másokkal próbálok megbocsátani, beismerem a hibáimat de azért elvárom mástól, hogy ő is ismerje el, változok jó irányba, de azt várnám mástól is, hogy ő is változzon. Ha nem változik, nem erőltetem, de ha változik jó irányba, örülök neki. Őszinte vagyok és nem csak szépeket mondok, de ettől még fontos nekem a másik ember és tudnék jó barát lenni. Lehet, hogy nem mennék el koncertekre, szórakozóhelyekre, sörözni, házibulikba, de ha lennének barátaim, akik elfogadnák, hogy nem vagyok egy éjszakai bagoly, akkor azokkal elmennék egy süteményt megenni, forró csokit meginni, vásárolni, ebédelni, strandolni meg ahova szívesen megyek és ahova ők is mennének. A jó tulajdonságaim, jó cselekedeteim, jó képességeim ellenére senkinek nem vagyok fontos. Ezt azért mondtam el, hogy egyetlen kérdést feltegyek. Szeretném megtudni, mi ennek az oka. Tudok hatni másokra, lettek már emberek jobb emberré az én hatásomra, de barátként senkinek nem kellek. Én nem tudom elhinni, hogy az én hibám lenne. Én miért nem vagyok olyan értékes és szerethető mint mások, akiket sokan körülrajonganak? Én mások szerint miért nem vagyok elég értékes? Lehet, hogy Istennek ez a szándéka, hogy csak ő legyen nekem és a szűk családom? Hogy annál jobban inkább rá hagyatkozzak és hozzá közeledjek? Hogy ő töltse be az űrt? Én is próbáltam rájönni, hogy ez miért lehet így, mert nem kellemes, de azért nem hiszem, hogy az én hibám. Azon is töprengtem, hogy nem arról lehet-e szó, hogy Isten azt akarja, hogy inkább megváltoztassak embereket, jó hatással legyek rájuk ahelyett, hogy barátjuk lennék. Mi Isten szándéka velem? Szégyenletesnek tartom, hogy nincsenek barátaim. Az játszódik le a fejemben, hogy ha az embereknek nem vagyok érdekes, akkor Istennek miért lennék? Jézus mindig nagy kísérettel járt, tanítványai, barátai voltak, férfiak és nők is, népszerű volt. És akkor vagyok én, aki ennek ellenkezője. A zsidók is nagy társasági emberek, összeülnek sokan enni-inni, táncolni, Jézus idejében is így volt ez, a kereszténységnek is része az, hogy sokan vannak együtt. Isten ezt preferálja. Már a teremtésnél is ott volt ez a kérdés, ezért teremtett nőt is a férfi mellé, azt akarta, hogy sok ember legyen. Az embert közösségbe teremtette, nem egyedül. Akkor Isten előtt szégyellnem kellene, hogy nincsenek barátaim? Isten szerint én vagyok a hibás? Mi lehet velem a szándéka? Én a leginkább egy magyarázatot szeretnék az egészre, már nem is az érdekel, hogy vannak-e, akik szeretnek, megbecsülnek, barátkoznak-e velem hanem, hogy tudjam az okát a hiánynak. Ha tudnám, hogy mi az oka, akkor el tudnám fogadni és nem foglalkoznék vele, nem idegesítene.
Ha az okot megfejteni egy levélváltás során nem is lehet, tanácsot azért adhatok. Ugyanis sok múlik azon is, hogy az ember másokat hogyan lát. Mintha a leírásából az derülne ki, hogy mindenki boldog, megtalálta a helyét, a párját, a társaságát. Pedig a világ egyáltalán nem ilyen. Ez a látszat, ami nem szabad, hogy megtévesszen minket. Ha ilyennek higgyük el a világot, akkor joggal érezhetjük azt, hogy nekünk is ilyennek kell lennünk. Csakhogy a világ egyáltalán nem ilyen. S innentől téves az Ön okfejtése. A világ, minden egyes emberi élet tele van gyötrelemmel, kisebb-nagyobb szorongással, bevallott, de legtöbbször inkább letagadott bizonytalansággal. Egyáltalán ne gondolja azt, hogy a "többiek" mind a helyükön vannak, szép kapcsolatokban élnek. Ön azt hangsúlyozza, hogy nekik legalább néhány barátjuk van, de Önnek meg egy sem. Elárulom, hogy nagyon nagyon ritka az igazi barátság. Van rá példa, de egyáltalán nem hétköznapi jelenség. Sokkal inkább ezek az időszaki kapcsolatok jellemzőek ránk, amelyekről Ön is ír. Hogy mit akart a Teremtő? Az bizonyos, hogy az embert közösségi létre alkotta - mivel ő is közösségben, Szent Háromságban él, mi pedig az ő képére lettünk megalkotva. De hogy ez a közösségbe tartozás mit jelent pontosan, annak nagyon sok értelmezési lehetősége van. Egészen biztosan nem merül ki abban, hogy az embernek sok barátja van, akikkel bulizni, szórakozni, beszélgetni lehet. A közösség, közösségbe tartozás ennél sokkal mélyebb. Semmiképp sem szabad Önnek szégyenkeznie, hogy nincs barátja. Láthatóan volnának, akik érdeklődnek Ön iránt, tehát lesz is még, aki szemrevalónak és meghódítandónak tartja Önt. Ezt várja ki szépen, türelemmel. És azt tanácsolom, hogy legyen bátran önmaga. Egyáltalán ne törődjék azzal, hogy a többiek milyenek, hogy mit várnak el Öntől. Nem vagyunk egyformák. A társasági életben és a magányhoz vonzódásban is fokozatok vannak. Ki így, ki úgy éli meg. Mindenkinek van szüksége magányra, csöndre, is, mint ahogyan szükségünk van társaságra, közösségre is. De ez az igényünk nem azonos, és az egyes emberben is hol ez, hol az jelenik meg inkább. Azt tanácsolom tehát Önnek, hogy örüljön annak, hogy Ön ilyen. Közben ne ítélje el azokat, akik mások, akikben több felszínességet lát. Ön is engedje meg nekik, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Ne várja el tőlük a változást. Hozzáteszem, hogy nem is lehet, de inkább saját hozzáállása miatt mondom, hogy ne hagyja magát ilyen gondolatokkal megzavarni. Fedezze föl saját személyiségét, az értékeit és hiányosságait Istentől kapta. Az egyiket, hogy fejlessze tovább, a másikat, hogy dolgozzon rajta. Ezzel a személyiséggel is lehet boldog életet élni. Nem olyat, mint mások, mert senkinek sem olyan az élete, mint másoké. Találja meg tehát a saját életének célját, hol és hogyan tudja magát hasznossá tenni mások számára. Ne az elvárásokat nézze, hanem Isten terveit kutassa. Önnek is tartogat társat. Ebben pedig legyen türelmes!
Kedves Lelkiatya! Evangélikus istentiszteleten azt mondták az áldoztatáskor az ostyát adva: Krisztus teste és öntve a borból: Krisztus vére. Ezek szerint ott is megtörténik az átváltoztatás? Én legalábbis Ámennel feleltem, mert boldogan hiszem. Akkor már csak a reformátusoknál maradt megemlékezésként az Úrvacsora?
A kérdés ennél jóval összetettebb. Ha a gyermekek otthon a sekrestyéből csent ostyával misét játszanak, és elmondják a mise szavait, egymásnak odaadják az ostyát, hogy "Krisztus teste", attól még ez a játékuk nem nevezhető áldozásnak. Ez, persze, csak példa, hiszen a protestáns egyházaknál sem játékról van szó, mégis egészen másról, mint a katolikus vagy ortodox egyházban. Más az Eucharisztia felfogásuk. S ez a különbség nem írható le pusztán azzal, hogy átváltozik-e az ostya meg a bor vagy sem. Egy egész egyházi hagyomány és hitrendszer kapcsolódik hozzá. Minthogy ez a hitfelfogás nem egyezik a protestáns és katolikus egyházak között, ezért fontos hűségesen és engedelmesen megtartani az adott egyház előírását. A katolikusok ne vegyenek részt protestáns úrvacsorán és fordítva! Ennek mélyebb magyarázatát nehéz volna néhány sorban megfogalmazni, mindenesetre az előírás világos, és jobban tesszük, ha követjük azt.
Tisztelt Lelkiatya! Három dolgot szeretnék kérdezni. 1. Mikor áldozok,előfordul,hogy nehezen nyelem le a szentostyát. Úgy tudom, hogy a szentostyát egészben, rágás nélkül kell lenyelni, de hallottam már ezzel ellentétes kijelentést is .Melyik az igaz? 2.Egyszer pappal beszélgetve azt mondtam: "Előfordul, hogy beugrik, hogy ez vagy az a dolog bűn;megtegyem, ne tegyem? Megteszem.Egy pillanat múlva már megbánom, de már megtettem!" Az atya azt mondta, ilyen esetben nincs szó halálos bűnről.Előfordul azonban, hogy- gondolkozásom meglassulása miatt, vagy mert külső tényező elvonja a figyelmem- néhány másodperces késéssel indítom fel a tökéletes bánatot.Ilyenkor mi a helyzet? 3.Egyszer régen felolvastak egy körlevelet, amelyben többek között ez állt:" Isten akarata az, hogy a szlovákok szlovákok, a románok románok, a magyarok magyarok legyenek." Mármost vannak, akik tudják, hogy ők ilyen és ilyen nemzetiségűek, de az adott nép nyelvét a családjuk nemzedékekkel korábban elfelejtette.( Például a moldvai csángók egyes falvaiban csak az öregek tudnak magyarul, más falvaikban ők sem; egyes cigány népcsoportok nemzedékek óta csak románul, magyarul, szlovákul tudnak; az írek, skótok több, mint 90 %-a angol anyanyelvű) Az ilyen embereknek kötelességük-e újratanulni a nyelvet? Válaszát előre is köszönöm.
1. A szentostyát egészen biztosan meg lehet rágni. Hiszen mi, görögkatolikusok kovászos kenyeret használunk az Eucharisztiához, amelyet nem is igen tudnánk másként magunkhoz venni. 2. Erre is azt mondom, amit az illető atya. Ezen esetekben sem lehet szó halálos bűnről. Azt ugyanis néhány perc alatt nem lehet elkövetni. Súlyos dologban tudatosan szembefordulni Istennel, nos, ez hosszú megátalkodottság eredménye lehet csak. 3. Mindenki az legyen, aminek teremtette Isten. Ez ma is áll és érvényes. Hogy ki hogyan éli meg a saját nemzet tudatát, ez viszont teljesen más kérdés. Vannak sokan, akiknek kettős nemzettudatuk van, például a cigány testvéreink, de más élethelyzeteket is hozhatnánk. Hogy ki milyen nyelvet beszél, ez is a körülmények eredménye. Senkinek nem kötelessége "újratanulni a nyelvet". Mindenki ott álljon helyt, ahol éppen él, s úgy, amint arra adottsága van. Nem kell sem nyelvet, sem nemet változtatni.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy Magyarországon,vidéken hol van lehetőség vidéken a Skapuláré felvételére? Máriapócson szokott ilyen alkalom lenni? Ahhoz lakunk közel. Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos erre nem tudok válaszolni. Szerintem Máriapócson nem szokott ilyen alkalom lenni, legalábbis én nem tudok róla.
Tisztelt Lelkiatya! Egy elég fontos kéréssel fordulnák Önhöz! Kérem imádkozzon értem hogy tálalják egy olyan lelkiatyát aki segít nekem az élet nehézségein át vergődni (lelki értelemben) . Az előző lelki atya szép csendesen passzívan persze nem latvanyosan le mondott rólam. ( meg szabadult tőlem) Illetve kérem tanácsát én személy szerint hogy imatkozzak ezért! ( amúgy az illető atyáért is imádkoztam és fogok is .) Ez így érzem nagyon fontos lenne. Előre is köszönöm ha időt szám rám az imádságba. Ferenc
Kedves Ferenc! Természetesen készséggel imádkozom a kért szándékáért. S aki meg teheti, másokat is buzdítok, hogy csatlakozzék, s imádkozzunk Ferenc testvérünkért.
Kedves Lelkiatya! Badacsony közelében hol lehet Görögkatolikus misére menni?
Badacsony területe a veszprémi parókiához tartozik. Attól tartok, nincs közelebb görögkatolikus szertartás. De érdemes fölvenni a kapcsolatot Feri atyával, a veszprémi parókussal, mert lehetséges, hogy időről időre azért másutt, Önökhöz kezelebb is végez Szent Liturgiát. A másik oldalon pedig Elek Tóni atya van Sopronban, aki Zalaegerszegen és a környéken is szokott végezni szertartásokat. Őt is meg lehet erről kérdezni. Figyelmébe ajánlom a honlapunknak egy értékes szolgáltatását az ADATTÁR menüben a TELEPÜLÉSJEGYZÉK rovatot: https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek. Ott megtalálja Magyarország összes településének besorolását valamelyik élő parókiához. A keresett település nevét beírva megkapja, hogy az melyik parókiához tartozik. Vagy akár az ország térképét kinagyítva is böngészhet a különböző helyek között, melyekre kattintva nem csak a vonatkozó parókia nevét kapja meg, hanem az ottani lakosság száma mellett az ott lakó görögkatolikusok száma is látható. Érdemes rajta nézelődni.
Tisztelt Lelkiatya! Nem olyan régen kérdeztem már, én írtam azt a kérdést, hogy elégedetlen vagyok az életemmel és semmi nem tesz boldoggá. Nagyon köszönöm, hogy válaszolt nekem. Tudom, látom az oldalt nézve, hogy mennyire elfoglalt. Abban a kérdésemben azt is leírtam, hogy több nyelven tudok, öt nyelvet tanultam. Amennyire vissza tudok emlékezni, azt nem mondtam, hogy fordítói diplomám van, de talán kiderült, mert írtam, hogy lenne bennem hajlandóság a képességeim fejlesztésére, szakfordító képzéseket elvégezni. Most azért kellett pontosítanom és megírni, hogy rendelkezek ilyen végzettséggel, mert ehhez kapcsolódva kérdeznék. Kezdő fordítóként vállalnék ingyenesen, önként és pénzért is fordításokat. Vannak erre különböző lehetőségek, mármint arra, hogy megbízást szerezzek, jelentkezzek meghirdetett szövegeket fordítani, nemrég kaptam is egy megbízást egy tudományos szöveg fordítására. Még nincs elég megbízásom, de már akad valami. Már egy ideje foglalkoztat valami a szakmával kapcsolatban, ami most vallási szempontból érdekelne engem. Keresztényként fordíthatok-e más vallású személyeknek? Bárkinek, aki valamilyen más vallásban hisz: zsidó, muszlim, buddhista, akármilyen vallású személy. Szabad-e vagy elítélendő-e más vallásokról szóló szövegeket fordítani? Vállalhatok-e keresztényként akár önként is ilyet ha csak úgy tekintenék arra a szövegre mint fordítandó munka, tapasztalatszerzés a fordításban és nem térnék át emiatt más vallásra? Nem korlátoznám a munkám ilyen szövegekre, de ha nem bűn, akkor ilyet is szívesen fordítanék, mert minden szöveg hozzátesz a szakmai tapasztalatomhoz, minden szöveggel fejlődök, mindenből tudok újat tanulni. Leginkább zsidó kapcsolódású szövegekre gondoltam, mert találtam olyan zsidók által készített, nekik szóló honlapokat, melyek részben le vannak különböző nyelvekre fordítva, de azért annyira nem sok nyelvre, hogy ne tudnék akár én dolgozni rajta. Boldogan fordítok én mást is, a zsidó témájú szövegek nem kizárólagos érdeklődésemet jelentik. Ha esetleg fordíthatok ilyet, akár megkeresésre, akár önkéntesen, akkor számít bármit is a szöveg tartalma? Egy magyarországi zsidó zsinagóga, hitközség honlapját lefordítani szabad-e nekem mint keresztény embernek? Vagy ha ilyet teszek, akkor hozzájárulok ahhoz, hogy a zsidók ne fogadják el Jézust? Én csak egy szöveget fordítanék, nem én lennék az akadály, ami a zsidó emberek és Jézus közé áll. És a külföldi, izraeli zsidókra ugyanez vonatkozik vagy az súlyosabb eset? Én nem vagyok nagyon Izrael-szakértő, de már amennyire olvasom, látom az ottani híreket, azt veszem észre, hogy a Templom-hegy kapcsán viszonylag gyakran cikkeznek mostanában és egyre fontosabb a zsidó embereknek, sőt egyesek azt is szeretnék, hogy ott épüljön meg az úgynevezett Harmadik Templom. A Harmadik Templom tudtommal majd az Antikrisztus temploma lesz, mert eljön majd a "Messiás", akikről a zsidók azt fogják hinni, hogy ő az, de persze Jézus az, csak ők még nem tudják. Több ezzel a templommal és a zsidó vallás más aspektusaival kapcsolatos szöveget, pontosabban honlapot is találtam, ami egyébként nem egy nagyon nehéz nyelvezetű, de azért nem is túl könnyű, a héber mellett angolul elérhető és felmerült bennem a kérdés, önkéntes alapon vállalhatnám-e ilyenek fordítását angolról egyéb nyelvekre, amit ismerek. Azért fordult meg a fejemben, mert ezeknek a személyeknek, akik ebben hisznek, akik ezekről írnak, fontos, hogy minél több emberhez eljusson az, amivel foglalkoznak, támogassák őket és a több nyelv ezt segíti elő tehát lehet könnyen szerezhetnék ilyen téren tapasztalatot ha ilyen helyen próbálkozok fordítóként, lehet örülnének is neki ha önként fordítanám azokat. Ha bűn az ilyeneket lefordítani, akkor persze nem fordítanám le, egyébként önkéntes alapon gondoltam, más szövegeket is fordítottam önként, csak azok nem vallási témák voltak. Keresztény, kereszténységgel kapcsolatos szövegek, honlapok, online elérhető tartalmak fordítása is az elképzeléseim között volt persze. Arra nyilván máshogy tekintenék hiszen én magam is keresztény vagyok, az olyan lenne számomra mint a fordításaimon keresztül Jézusnak dolgozni. Természetesen Jézus nekem a legfontosabb, az irányadó, a Megváltóm, mindenek felett áll, ami nem ellene van, azt megcsinálom, ami viszont ő ellene szól és vele szemben bűn, azt akkor se tenném meg ha milliókat fizetnének érte. A kérdésemet is azért tettem fel, hogy nehogy olyan szöveg fordítására vállalkozzak, akár önként, ami bűn Jézussal szemben. Egyszer amúgy jártam úgy, hogy ne csak zsidókat említsek, hogy muszlim nőknek szóló internetes webáruház, online ruhabolt honlapját kellett volna fordítani. A termékek a muszlim vallás szokásait, szabályait követték. Egy kisebb szövegrészt bíztak rám, meg voltak elégedve a fordításommal, de végül nem én fordítottam az egész honlapot. Most a leírtak alapján felmerülhet itt is a kérdés, hogy ez bűn-e vagy sem. Akkor eszembe nem jutott, hogy ez bűn lenne, az ember kezdő fordítóként boldog ha fordíthat és tapasztalatot gyűjthet. Előre is köszönöm ha megválaszolja a kérdésem.
Azt hiszem, a legtöbb ilyen módon fölmerülő szöveg nem lehet ártalmas. Ezért nemigen lehet azt állítani, hogy ezeket lefordítani más nyelvre bűn volna. Abban igaza van, hogy mégis mérlegelni kell, hogy milyen szövegek terjesztésében veszünk részt. Alapvetően azt mondhatom, hogy zsidó, muszlim vagy más vallások szövegeinek a fordítása hasznos lehet, hiszen ismeretet terjeszt - Önnek pedig tapasztalati és némi anyagi hasznot is hoz. Ha azonban olyan propaganda szövegekről van szó, melyek az olvasót arra késztetik, hogy saját hitét elhagyva csatlakozzanak az illető valláshoz. Ebben közreműködni nem szabad.
Kedves Lelkiatya! Simon Attila okleveles kántor kiadta az"Uram nyisd meg ajkaimat" című kottás könyvet Dr. Kruppa Tamás atya ajánlásával. Szerintem nagyon jó, hiánypótló könyv. Már több kántornál is láttam ezt, amit szívesen forgatnak, hiszen nagy segítséget kapnak munkájukhoz. Hol lehet ezt kapni? Várom válaszát.
Valóban nagyon jól szerkesztett könyv. Egy sok évtizedes kántori tapasztalat után megszerkesztett gyűjtemény. Nagy hiányossága azonban, hogy sajnos nem vette figyelembe az elmúlt 10 év dallamgondozási munkáinak eredményét, ezért csupán azt rögzítette, ahogyan a korábbi évtizedekben a templomainkban elhangzottak ezek az énekek. Továbbá, jóllehet egyházi tartalmú kiadvány, a szerkesztő nem kért rá püspöki jóváhagyást. Ezért ez a könyv nem terjeszthető, a könyvesboltjainkban nem kapható. A másik oldalról viszont nagy hiányosság a hivatalos énekek gyűjteményének hasonló a kiadása. Éppen ezért az említett könyv valóban hiánypótló lehetett volna. Reméljük, hamarosan megjelenik egy hivatalos kiadása is ennek a dallamgyűjteménynek.
Kedves Lelki Atya! Köszönöm, hogy imádkozik értem a gyermekáldásért. Máriapócsra is elmentünk már épp ezért, akkor sajnos a mi a hangunk nem ért fel elég magasra...majd legközelebb gondolom. Elnézést a következő kérdésért, de olyan érdekes, hogy a cigány családokban általában 'ha kell, ha nem' jön a gyerek. Ma találkoztam olyan cigány anyukával, aki az 5. gyerekét adta intézetbe. Lehetséges, hogy ezek a párok boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek, jobban szeretik egymást, mint én és a férjem? Vagy Isten szereti őket jobban, hogy gyermekkel ajándékozza meg őket? Talán fel kellene mondanom nekem is a munkahelyen és csak otthon lenni és az ilyesmire koncentrálni? Ha a gyermek ajándék, akkor Isten neki miért ad és nekem miért nem? Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az enyém bizonyára ez...de akkor sincs igazság. A volt párom, aki rútul elbánt velem, most boldog családban él és állítom, hogy egy fél imát sem mondott el azért, hogy így legyen. Azt mondják a poklot a Földön kell keresni....van olyan nap, mikor ezt sajnos el is hiszem. Néha nagyon nehéz optimizmust erőltetni magamba és bizakodóan kérni Istent, hogy tegyen csodát, mert mintha Isten az én kéréseimnél a rossz szemüvegét vette volna fel, mert a cigány asszony 5 gyerekéből legalább hármat hozzám kellett volna küldenie...
Teljesen megértem a bánatát, fájdalmát. Ez hozza ki azokat a botor gondolatokat is, hogy tanácsot adna az Úrnak, hová ossza szét a gyermekeket. Nem biztos, hogy örülne, ha hirtelen kapna három cigány gyermeket. Nem így van? Egyébként ennek kapcsán hirtelen az is eszembe jutott, hogy miért nem fogadnak örökbe gyermeket. Sok családot ismerek, ahol nagy boldogságban élnek az örökbefogadott gyermekekkel. Amit mégis lelkileg tanácsolok, az a türelem. Isten is türelmes velünk, végtelenül türelmes. Nekünk is törekednünk kell a hosszútűrésre. Ismerek családot, ahol 10 év után született meg a gyermek, természetes úton, hosszas várakozás után. Mondják a szakemberek, hogy időszaki meddőséget okozhat az a lelkiállapot is, hogy nagyon erősen szeretnének gyermeket. A foganás rejtelmes, nagy csoda. Isten ajándéka, de még azon belül is sok szövevényes okozója van, melyek egy részét már ismerjük, nagy részét pedig továbbra sem. Mindenesetre, ha ajándék, akkor nem követelhetjük. Ne legyünk olyanok, mint az önző gyermekek, akik hasonlítgatják az ajándékot, hogy ki kapott többet, szebbet, nagyobbat. Az ajándékra csak várni lehet, azt követelni nem. De teljesen megértem az Ön türelmetlen várakozását is. Azt tanácsolom tehát, hogy a férjével imádkozzanak minden este az Istenszülőhöz. (Remélem, valóban a férjével él és tőle várja a gyermekláldást, az előző párja pedig csak egy kezdeti, sikertelen próbálkozás volt. Ugyanis nagyon fontos, hogy szentségi kötelékben éljenek.) Tehát imádkozzanak közösen és bízzanak. Ugyanakkor érdemes elmenniök orvoshoz is, aki kifejezetten ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Egészen meglepő eredményeket tudnak hozni. Debrecenben a metropóliai központban is működik erre vonatkozó lelki- és szaktanácsadás.
Dicsőség J?zus Krisztusnak! Tisztelt Lelki Atya! A tanácsát kérem! A vejem visszafogott, csendes, szorgalmas ember. Néhány éve fiatalok lettek a szomszédaik. A gyerekeik is hasonló óvodáskorúak. Bar?tkoznak, közös programokat csin?lnak, ami nagyon jó. A baj csak az, hogy a vőm az egyik szomszédnál túlságosan sok időt tölt, olyankor is amikor a férj nincsen otthon. Az a meglátásom, hogy különösebb vonzalom van közöttük. A lányomhoz néha nagyon nyers, arogáns, stb. Ez a helyzet már több hónapja fennáll. Eddig én tartózkodtam attól, hogy szóvá tegyem a dolgot,de látom a kisunok?mon|akit nagyon szeret,] hogy szenved. Egyre nehezebben tudom viselni ezt az állapotot. Mit tegyek? Köszönettel várom a válaszát, tanácsát. Mamy
Kedves Mamy! Valóban nincs könnyű helyzetben. Szinte látja a bajt, és tehetetlennek érzi magát. S majdhogynem én is azt tanácsolom, hogy ne is tegyen semmit. Legalábbis nagyon nagy óvatosságra intem, hogy az imádságon kívül bármit is tegyen, lépjen ebben az ügyben. Veszélyes, ha az anyós akar rendet tenni a fiatalok házasságában. Ezt, hacsak lehet, mindig kerülni kell. S vélhetően, amikor az anyós mégis beleszól, akkor azért teszi, mert úgy ítéli meg, hogy már tarthatatlan a helyzet, s neki lépnie kell. Nemde, nagyon hasonló helyzetben van Ön is. Ezzel nem akarom lekicsinyelni a problémát, sajnos, van rá esély, hogy a gyanakvása jogos. Mit tud tehát tenni? Mindenképpen és nagyon erősen imádkozzék! Imádkozzon azért, hogy tévedjen, hogy csak a látszat legyen ilyen, s ne a valóság. Ez volna a legjobb megoldás. De persze, a megoldást is az Úrra kell bízni. Úgyhogy imádkozzék! Kérjen bölcsességet is a maga számára, hogy kapjon kellő megvilágosodást ahhoz, hogy jól, helyesen tudjon lépni. Ha beszélni kell valakivel, az a lánya legyen. Közösen beszéljék át a dolgot, de nagyon törekedve arra, hogy a kialakított véleményük minél reálisabb legyen. És majd ő, a feleség hozza elő a férjénél ezt a kérdést. Ez lehet a lépések megfelelő útja.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...