Én, mint görögkatolikus, ha elmegyek egy örmény, kopt vagy szír tíupú Szent Liturgiára, akkor áldozhatok?
A mi részünkről igen. Ha van lehetősége, előtte kérdezze meg a szertartást vezető atyát, hogy ő is jónak tartja-e, ha részesüljön az Eucharisztiában. Ha megengedi, akkor lehet. Érthető ez, melyet ennek párja jól megvilágítja: egy protestáns hívő lehetséges, hogy azt gondolja, ő a katolikusoknál is "úrvacsorázhat", de a mi tanításunk szerint ez nem lehetséges. Tehát figyelembe kell venni a saját egyházunk, de az érintett egyház tanítását is.
Hallottam, hogy egy parókust cickánynak hívnak. Ez mit jelent?
Kiss Attila atya, a sajópálfalasi parókus ifjúkori beceneve ez, s barátai ma is így szólítják.
Tisztelt Lelkiatya! Melyik az a biblia mondat/tanítás amin ezzel segítene. Aggódok dolgokon, nem akarok és félek küzdeni, lusta vagyok, mérges vagyok Istenre, nem értem őt, félek az aggodalom miatt, nagyon sok bűnt követek el. Én a 1. Péter 5:7 re gondoltam. Ön mit gondol? Van valami jobb?
Amit önmaga talál, az a legjobb. Az 1Pét 5,7 nagyon találó. De egyetlen mondat nem biztos, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódját. Az a mondat lesz az igazán segítő, amit Istentől kap. Így hát azt javaslom, álljon ki az esőbe, hogy lelkének termőföldje minél több áldásban részesüljön. Azaz napont buzgón olvassa a Szentírást, mintegy kitéve magát annak, hogy az Úr bármikor, bármely verssel megszólíthassa. Kérje ezt tőle és legyen is kész rá a szíve, hogy befogadja. Hiszen a Szentírásból sok bátorító, eligazító mondatot találhatunk. De ezek közül csak az lesz igazán ütős, amely Önt is megérinti, őszinte bűnbánatra indítja. Ennek érdekében minden nap olvassa a Szentírást, s mellette külön a zsoltárokat is, minden napra egy zsoltárt. Ezekre különösen is figyeljen oda. Ezekben lesz elrejtve az Önnek szóló bátorítás, megerősítés.
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írt nekem
Tisztelt Lelkiatya! Bűn a horror film nézés? Nem engeded be a gonoszt az életbe ha igen akkor félek
Legalábbis mindenképpen kerülendő. Nem tesz jót, sőt, rosszat tesz. Fertőzi a gondolkodásunkat, ennek következtében a kapcsolatainkat is. Nem értettem pontosan a szavait, hogy mitől fél. Gondolom, ha nézi a horror filmeket, akkor is fél, de lehet, hogy ha bűnnek minősítem ezt a magatartást, ettől is fél. Én azt mondom, ne féljen semmitől. Persze, ne nézzen ilyen filmet, mert akkor félni fog, és ne féljen attól sem, hogy bűnt követ el. Inkább Istent félje, amely hódolattal összefér az ő szeretete is. Erre törekedjék. Mivel ezt gátolja az ilyen filmek nézése, ezért egyáltalán nincsen helye az életünkben. Ha igazat ad nekem abban, hogy az ilyen filmek valóban távolítanak Istentől, és mégis nézi, akkor az bűn, azt gyónja meg. Remélem tehát, hogy sikerült Önt meggyőznöm arról, hogy jobb, ha kizárja az életéből ezt a nagyon ártalmas szokást.
Mi van akkor ha nem félek? Csak szeretem nézni? Vagy beengedem így a gonoszt az életemben. Attól félek. Hogy érti hogy féljek Istentől? Miért féljek tőle? Az rossz az nem jó
Elhiszem, hogy nem érez félelmet, amikor horror filmet néz, s valószínű, azért, mert már hozzászokott az ott ábrázolt, eljátszott szörnyűségekhöz. Szerintem ez nem túl egészséges állapot. Azt írja, nem a filmben ábrázoltaktól fél, hanem attól, hogy így beengedi a gonoszt az életébe. Korábbi válaszomban arra utaltam, hogy a gonosztól nem kell félnie. Ne azért kerülje, mert fél tőle, hanem, mert tudja, hogy ha lepaktál vele, akkor el tudja Önt távolítani Istentől. Ettől lehet félni, mert ez a legrosszabb, ami történhet az ember életében. De Ettől is nem félni kell, hanem inkább bölcsen elkerülni. Nem félelemből elkerülni, hanem Isten iránti szeretetből. A következő példával világítom ezt meg. Tegyük föl, van egy fiú, aki szereti nézni a horror filmeket. A lány viszont, akit szeret, nem szereti. Sőt, ő azt szeretné, ha fiú se nézné, mert azt látja, hogy eldurvul tőle, utána nem olyan kedves és szívélyes, mint azokon a napokon, amikor nem néz ilyen brutális filmeket. Nos, ha ez a fiú szereti ezt a lányt, akkor őmiatta inkább lemond erről az ilyen filmek nézéséről. Nem fél semmitől, sem a filmtől, sem a következményeitől, tehát nem ezért kerüli, hanem szeretetből, a leány miatt.
Azt írtam, hogy az ilyen filmek eltávolítanak minket Istentől. Emiatt nem tanácsos nézni őket.
Az utolsó kérdésére válaszolva pontosítanom kell. Nem Istentől való félelelmről beszéltem, hanem istenfélelemről. Figyelemreméltó, hogy ez a szó a mi szép, bizánci Liturgiánkban nagyon hangsúlyos helyen szerepel. Mégpedig a szentáldozás előtt, éppen, amikor a diakónus hív bennünket: "Istenfélelelmmel, hittel és szeretettel közeledjetek!" Ez az "istenfélelem" tehát inkább vonzódást, vágyakozást jelent, amelyben szervesen jelen van a méltatlanság tudata is. Szeretem Istent, de borzongással tölt el a nagysága. Tehát jól jelezte Ön is, hogy Istentől nem kell félni. Viszont Istent félni a hit mélységét jelenti.
Kedves lelkiatya, bűn hogy ha magam elé képzelem hogy Szent Mihály angyal kivont karddal véd engemet mikor megyek haza a sötétben? Félek a sötétben és ilyenkor szoktam imádkozni és magam elé képzelem hogy Szent Mihály angyal kivont karddal jön velem. Tényleg igaz hogy hívő ember nem félhet a sötétben? Válaszát előre is köszönöm
Néha én is félek a sötétben. Én is azt remélem, hogy ez nem bűn. Szent Mihályhoz imádkozni meg nagyon jó megoldás lehet. Ha megpróbálja el is képzelni, akkor ez inkább önszuggeszció, mint imádság, de valószínű, hatékony, ez sem bűn, hisz nincsen benne semmi rossz, semmi bántó. Persze, jobb volna, ha soha nem félnénk, de ez majd csak odaát adatik meg. Javaslom viszont, hogy ne csak a sötétben, ne csak félelmében imádkozzék Szent Mihályhoz. Neki is jobban tetszene, ha más alkalmakkor is eszébe jutna. Az meg még inkább, ha olykor a mi Urunknak meg is köszönné, hogy ad nekünk ilyen védő angyalokat. Meg sok minden mást is érdemes vele megbeszélni. Szóval, ha máskor is imádkozik, főként, ha sokszor ad hálát, akkor ez az önmaga bátorításául használt gyakorlat nagyon is üdvözölhető. Ha netán az egyéb imák hiányoznának, akkor ez a magatartás inkább babonás kapaszkodás. De ez esetben sem beszélem le róla, csak hozzáteszem, hogy mellette máskor is imádkozzék, mégpedig minél többet.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy Isten minden embert szeret? Azt is aki nem ismeri Őt? Azt is aki fél Tőle? Úgy tanították hogy Isten olyan mint az apja az embernek, akkor van mitől félni... Rengeteg szabályt szegtem meg és sokszor nem is tudom hogy miért nem szabad megtenni bizonyos dolgokat. Szűz Anya megvéd minket mint egy édesanya? Az baj hogy a Szűz Anyát szeretem és kérem hogy imádkozzon értem mert félek a büntetéstől? Olyan jó hogy van egy égi édesanyám. Válaszát előre is köszönöm fradistákgyöngye
Kedves Testvérem. Örömmel látom, hogy egyre közelebb kerül a krisztusi igazságokhoz, sőt, magához, Istenhöz is. A válaszom egyértelmű: igen, Isten mindenkit szeret, függetlenül attól, hogy ki hogyan viselkedik, ki mennyire ismeri őt. Ez hatalmas titok, hogy Isten ezt hogy is csinálja, de biztosak lehetünk afelől, hogy ő nem szereti jobban Teréz anyát, mint Hitlert, Szent II. János Pál pápát, mint Lenint. De ennek elemzése messzire vezetne, hagyjuk is! Csupán érzékeltetni próbálom, hogy Isten szeretete nem függ attól, hogy mi hogyan viselkedünk. Igen, atyai szeretettel szeret, de ez a kép csak azoknak segít, akiknek szerető édesapjuk volt, akiknek az életében csecsemő kortól kezdve érezhetően jelen volt ez az édesapai szeretet. Akiknek ez esetleg nem jut osztályrészül, sajnos sok ilyen is van, nekik sokkal jobban meg kell küzdeni, hogy letisztuljon az Isten-képük. Sok imádság, szertartásokon való részvétel, szentírásolvasás tud ebben segíteni. Isten nem bíró és nem rendőr. A törvényeket azért adta, hogy azokkal nekünk segítsen helyesen és boldogan élni. Ha nem sikerült betartani, nincs vész, bocsánatot kell kérni. Tudta ezt előre az Úr, ezért adta nekünk a szentgyónás lehetőségét. Ha bűnt követünk el, ilyenkor mi távolodunk el Istentől, nem ő mitőlünk. Az viszont teljesen igaz, hogy az Istenszülő nagyon sokat tud nekünk segíteni. Ő is Isten ajándéka a számunkra, hogy még élhetőbbé, még érzékelhetőbbé tegye nekünk a tőle jövő szeretetet. Aki Istentől fél, az nem Istentől fél, hanem attól az ismeretlen alaktól, amit ő maga vetít rá Istenre. Ennek kell folyamatosan tisztulnia, hogy az élő és szerető Istenhöz minél közelebb kerülhessünk.
Kedves Lelkiatya!
Nemrég XIV. Leó pápa Konstantinápolyba látogatott és ennek kapcsán kérdezném. Bement a kék mecsetbe, és nem ment be a Hagia Sophiába. Engem mindkét döntése megdöbbentett, de az utóbbi jobban. Könnyű lenne ítéletet kimondani emiatt, de ezt sem szeretném, nincs is rá semmilyen jogom. Egyszerűen csak nem értem, de szeretném megérteni, mert ezt fájdalmasnak élem meg és azt hiszem sokan mások is. Úgy érzem segítene, ha megtudhatnám Öntől, hogy mit gondol minderről és hogyan lehet elfogadni, ami történt.
Engem nem. Egyáltalán nem látom át, hogy ha valóban így volt, miért volt így. Sem azt, hogy egy ilyen döntés mögött mi minden és ki mindenki van. Egyszerűen örültem, hogy Leó pápa ott járt, és sok kereszténynek, sőt, nem kereszténynek is hatalmas örömet szerzett, megerősítést nyújtott. Miért kellene nekünk a pápa döntését mérlegelnünk, kivált felülbírálnunk? Hála Istennek, ez nem feladatunk. Arra sem fölhatalmazva, sem fökészülve nem vagyunk.
Kedves lelkiatya olvastam az egyik válaszát a gitáros misékkel kapcsolatban, ehhez kapcsolódik az én kérdésem is, hogy ha valaki tudja hogy a reggeli mise gitáros lesz, ezért nem megy el és az esti misére se tud menni mert a szülei féltik a sötétben a rossz közbiztonság miatt akkor bűnt követ el? Az a helyes hogy elmegy a gitáros misére ahol rosszul érzi magát és teljesen meg van feszülve, képtelen imádkozni vagy az ha inkább az esti misére megy ahol tud imádkozni és csak a közbiztonság miatt félnek a szülők? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Ha Piroska még nem múlt el 18 éves, akkor kövesse a szülei tanácsát. Ha ők azt kérik, hogy ne menjen este misére, mert féltik, akkor inkább reggel menjen. (Nyilván el nem maradhat a szentmise semmiképpen.) De megbeszélheti velük azt is, hogy kísérjék el, ha féltik. Ha viszont már elmúlt 18 éves, tehát felnőtt korú, akkor döntsön saját belátása szerint. Azt tegye, amit a lelkiismerete diktál. Fontos, hogy a szentmisén jó lélekkel vegyen részt. De ez akár azt is jelentheti, hogy legyőzi az ellenérzéseit és csak Jézusért megy a misére, nem másért és másokért. De ha úgy látja jobbnak, hogy elmélyültebben tud imádkozni egy másik misén, akkor nyugodtan választhatja azt. Felnőtt korúként már a szüleinek is meg kell érteniök, hogy ennyi önállóságot már hagyniok kell.
Kedves Lelkiatya! Egy Református esküvő után ha idővel elválnak a párok kötethetnek Katolikus házaságot???
Az az érdekes helyzet, hogy a Katolikus Egyház szerint minden saját életkör szerint megkötött házasság érvényes házasság. Ha két református kötött saját egyházának megfelelő keretek között házasságot, az érvényes házasság. Ha két nem megkeresztelt ember kötött házasságot a saját életfelfogásuk szerint, tehát polgári kötelékben, az is számukra érvényes házasság. Akkor nem érvényes, ha a kettő keveredik és a házasságkötéskor ez nincs tisztázva. Ha tehát egy keresztény ember nem kereszténnyel köt házasságot, akkor az nem érvényes. Ezen akadály alól a püspök adhat fölmentést, és ha adott, akkor az érvényessé teszi a valláskülönbséggal megkötött házasságot. Ha viszont más felekezetű kereszténnyel történik házasságkötés, akkor az vegyes házasság, de nem érvénytelen. A vegyesházasság akadálya alól szintén a püspök adhat fölmentést. Ha ad fölmentést, akkor megengedetten kötnek vegyes házasságot, ha nem ad fölmentést, például ha nem kérnek ilyen engedélyt, akkor nem megengedetten történik a házasságkötés, de attól az még az érvényes.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha valaki nem megy gitáros misére csak orgonás misére az baj? Legutóbb mikor megláttam hogy gitáros mise lesz kimentem a templomból és átmentem egy másik misére, de azt mondták hogy ez bűn? Mi a véleménye erről? Fradistákgyöngye
Ha el tudott menni másik szentmisére, akkor ezt egyáltalán nem tartom bűnnek, sőt, rossznak sem. Ha emiatt kihagyta volna a vasárnapi szentmisét, az már az volna. Nem vagyunk egyformák. Nyilván nem a külsőségek miatt megyünk a templomba, de emberből lévén nem tudjuk magunkat függetleníteni a külsőségektől. Az a kérdés, hogy milyen eredménnyel. Ha el tudott menni másik misére, akkor nincsen ebben semmi rossz. Arra kell még ügyelnie azonban, hogy miként Önnek sem esik jól, ha megszólják, mert nem tetszik a gitáros mise, Ön se engedjen a lelkében ítélkező gondolatokat azokról, akik viszont ezt szeretik. Erre kell csak ügyelni. Meg igazán arra, hogy mindig, minden körülmények között Istent keresse. Néha pedig ezért a nehézségeket is vállalni kell.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Mi az a "terirem"? Ezt úgy olvastam egy angol cikkben, hogy egy sajátos görög dallamelem. Ezzel kapcsolatban van információja? Esetleg a saját rítusunkba megjelenik-e ez?
Köszönöm!
A terirem hangcsoportnak nincsen jelentése. Azért nem mondom szónak, mert valóban nem fejezünk ki vele semmit. Arra jó, hogy ezt a néhány hangot fölhasználva az énekes, tehetsége szerint díszítse az éneket, általában annak lezárását. Ez csak a görög liturgikus éneklésben van jelen, a miénkben nincsen helye. Ugyanis ez teljesen improvizatív elem, amely nálunk egyáltalán nem található meg.
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon rossz a helyzetem. Mindig megkérdezem magamtól hogy biztos a kereszténység az igazság? Nem muslim? És belegondolok ebbe és félek. És Isten nem tesz semmit. Segítség kérem mert ez nagyon rossz. Szeretve akarok lenni de Jézus nem segít nekem.
Akkor fogja megtapasztalni a szeretetet, ha elkezd szeretni. Ha várja, hogy szeressék Önt, akárha Jézus szeretetére is vár, nem fog megérkezni. Mert még nem nyitotta meg a saját kapuját a szeretet áramlásának. Az igaz, hogy Isten előbb szeret minket, mint mi őt, de ezt csak akkor tapasztaljuk meg, ha megtesszük az első lépést a szeretet felé. A muszlim vallás semmit sem mond a szeretetetről. Legalábbis arról a végtelen szeretetről, amely akár arra is képes, hogy az ellenség felé irányuljon. Persze, ez nagyon messze van, ezt majd valóban Isten fogja megadni, de addig nekünk is nagyon sok lépést kell tennünk. Azt mondhatom, ne kérdezgessen magától semmit, hanem kezdjen el cselekedni. Inkább ezt gondolja át, hogy hol tud jót tenni, hol tud másoknak a szolgálatára lenni, mégpedig viszonzás nélkül. Kezdjen el szeretni, akkor meg fogja látni, hogy Isten mennyire szereti Önt.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet szeretni önmagunkat? Tudom hogy kellene mert Isten szeret engem de nem tudom mégsem szeretni magam. Tudom hogy Isten nem teremtett selejtet mégis annak érzem magam. Isten nőnek teremtett de én csak fiúként tudok magamra gondolni. Haragszom magamra hogy nem vagyok igazi nő és haragszom Istenre is hogy minek teremtett nőnek ha csak mint fiú tudok működni. Gyűlölöm magam mert nem tudok férjhez menni (nem tehetem tönkre egy másik ember életét) és házasság nélkül nem lehet nemi életet élni de nem bírom ki hogy ne végezzek önkielégítést (naponta elbuktam de most már heti egyszer bukom el, de így is egy luzer vagyok). Soha nem mertem elmondani de mindig az atyák tetszenek meg, ezért nem is nézek már férfiakra (mert úgy is tilos)... Bonyolítja a helyzetet hogy 6 éves koromtól 12 éves koromig rendszeresen szexuális visszaélés ért. Kezdetben csak pornó nézés és fénykép volt, később már egyéb is, de nem emlékszem mindenre és nem is szabad sohasem elmondani. Ez idő alatt rögzült be a pornó és az önkielégítés is amit az elején még nem is értettem és játéknak is állította be a nagybátyám. A pornó már ritkábban van mint régen köszönhetően a bérmálkozás során kapott kegyelemnek, de az önkielégítés bűne állandóan visszatért főként mióta újra Istené akarok lenni. Az ördög nem enged el ez a bűn örökre elszakit Istentől. Meggyóntam meg is bántam és pár napig nem követek el bűnt, de utána már nem bírtam tovább és újra és újra elbukom. Felnőttként is nehéz elhinni hogy ez is zaklatás volt. Vágyom rá mert akkor legalább szerettek. De közben meg is vetem magam mert a bűnre vágyom. 44 éves Onegirl aki inkább 12 éves oneboy
Ami a helyzetének a "bonyolítását illeti", ott van az egész problémának a nyitja. Sajnos, erre vezethetők vissza a lelkének sérülései, amelyeknek az itt leírt jelenségek csak tünetei. A gyermekkori abúzus súlyos károkat okozott a lelkében. Ennek része az is, hogy szégyelli magát amiatt, amiért Ön egyáltalán nem hibás. Úgy érzi, nem szabad elmondania azt, amit pedig mindenképpen ki kellene mondania magából. Ez már majdnem maga a gyógyulás lehet, mégis egy erős gátat érez jelenleg. Mindenképpen szakemberhöz kell fordulnia, hogy ezeket a gyermekkori traumáit fel tudja oldani. Szó sincs arról, hogy Ön egy félresikerült ember volna. Ha bárki más hasonlót élt volna át, mint amit Ön 6-12 éves kora között, ugyanilyen problémákkal küzdene. Hálás szívvel kell örülnie annak, hogy sem a pornó, sem az önkielégítés már korántsem olyan uralkodó az életében, a gondolataiban, mint régebben. Ez már nagy előre lépés. De mindenképpen kell egy gyógyító terápia is. Azért nem tudja szeretni önmagát, mert gyermekkorában a felnőttek (egy vagy többnek a súlyos bűne és felelőssége) eltorzították a lelkében a szeretetről való ismereteit. Ezt nem olyan könnyű helyretenni, néhány magyarázattal, jó tanáccsal nem is lehet. Szüksége van erre a terápiára, erre a gyógyulásra. Ismétlem és hangsúlyozom, ez lehetséges. Meg kell találni ehhöz a megfelelő embert. Ha gondolja, írhat erről nekem külön is a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre, s ezen keresztül tudok személyes tanácsot is adni. Igen, meg kell gyógyulnia és minden a helyére kerülhet az életében. Isten már nagyon sokat segített Önnek, Ön is nagy harcokat vívott. Ezek nem múlnak el nyomtalanul. Most van itt az ideje a továbblépésnek.
DJK! Azt szeretném kérdezni, mitől függ, hogy a liturgiákon a főpásztoraink kezében a hosszabb, kígyós végű pásztorbot vagy a rövidebb van? Van-e esetleg a megnevezésükben is eltérés?
Nem ugyanazt jelképezi a két bot. A kisebbet bármikor lehet használni. Az elöljáróság jele, püspökök bárhol és bármikor használhatják, általában szertartások közben szokott a kezükben lenni. Egyfajta gyakorlati haszna is van a hosszú szertartások alatt. A nagyobb méretű, két kígyó közül kiemelkedő kereszt díszítéssel ellátott bot a püspök joghatóságát jelképezi. Ezt a psüpök csak saját egyházmegyéje területén használhatja. A metropolita, értelemszerűen az egész metropólia területén, de azon kívül ő sem. Ez utóbbi neve a püspöki vagy pásztorbot, a kisebbnek nincs külön neve.
Kedves Lelkiatya!
Férfiként amióta az eszemet tudom vonzódtam a nők iránt. Ennek a vonzalomnak és a gyermeki kíváncsiságnak köszönhetően 12 éves korom körül elkezdtem lengén öltözött nőkről képeket nézni. Ez önkielégítéssel is társult.
Kérem az írásom e szöveg alatti részét ne közölje az oldalon.
Később, középiskolai éveim során, sajnos stressz kezelési formaként a pornó fogyasztás (és önkielégítés) alakultak ki. Ennek kapcsán érzem saját felelősségemet (tudnom kellett volna, hogy ez rossz), osztálytársaim felelősségét (bizonyos emberek "poén" szintjén kezelték a pornó fogyasztást, egyáltalán nem szégyelve azt) és a szüleim felelősségét (soha nem volt téma, ami főleg korai serdülő éveim alatt segített volna, azóta édesapámnak már beszéltem a problémáról).
A pornó fogyasztás és önkielégítés az egyetemen is folytatódott, rosszabb időszakaimban naponta buktam el, annak ellenére, hogy többször is nagyon elszántnak éreztem magam.
Párkeresés terén sokáig a nagy szégyen miatt nem voltam aktív. Úgy voltam vele, hogy jobb lenne először abbahagyni. Voltak viszont olyan atyák akik azt mondták (egymástól függetlenül), hogy ez a probléma majd ha párkapcsolatban leszek megoldódik.
Később be is léptem életem első párkapcsolatába. Az ismerkedés elejétől egyre ritkábban fogyasztottam pornót, a járás után pár nappal volt több visszaesésem, az azóta eltelt hónapokban viszont egyáltalán nem volt még kisértésem sem arra, hogy pornó videót/képet nézzek (párommal a szex mindenféle formáját kerüljük az összejövetelünk óta)! Nem tudom, hogy miért van ez és persze nincs garancia arra, hogy ez mindig így lesz. Bízom benne, hogy az igazi, valódi romantikus szeretet kapása és adása miatt múlt el a pornó iránti vágyam.
Akadt viszont még problémám a pornóval: bár már nem fogyasztom, a barátnőmnek még nem mondtam el, hogy korábban (és sajnos a járás kezdete előtt és pár nappal annak kezdete után is) fogyasztottam pornót. Hogyan közöljem párommal ezt az egész harcomat a pornóval? Attól félek, hogy csalódást, fájdalmat okozok neki (egy nagyon tiszta lelkű katolikus lányról van szó, aki sokkal "tisztább" környezetben nőtt fel nálam). Úgy gondolom, hogy a fájdalom okozása elkerülhetetlen, ha a legnagyobb titkomat meg akarom osztani vele mégpedig meg akarom osztani vele, hiszen bízom benne, hogy egy napon a feleségem lesz. Válaszát előre köszönöm!
Igen, ez egy nehéz, szívet szorongató kérdés. De ne féljen tőle. Be kell következnie ennek a pillanatnak, amely eleinte nehéz, később azonban felszabadító lesz. Azt kell meggondolnia, hogy mikor érkezett el ez a pillanat, amikor erről beszélhet. Nem kell vele sietnie. Amikor már elég érett erre a kapcsolatuk, akkor tárja föl. Igaz, hogy fájdalmat és csalódást okoz vele, de azt gyógyítani fogja az őszinteség, amely fontosabb kettejük között. Ez a múlté, ne rágódjék rajta. Inkább adjon hálát Istennek, hogy ma már egészen másként gondolkodik. Annál is inkább, mert tudnia kell, hogy később újra elő fog még jönni ez a kísértés. De már egyszer megküzdött vele. Jól gondolja, tehát, hogy föl kell tárnia, de majd akkor, amikor a kapcsolatuk ezt el fogja viselni. Még erősítsen rajta, udvaroljon sokat a kedvesének, halmozza el szeretetével, gazdagítsa az együttlétüket értékes tevékenységekkel, sok játékkal, nevetéssel. Az udvarlásban legyen igényes, akkor majd lesz olyan erős a bizalmi viszonyuk, hogy a múlt eseményei nem fogják tudni kikezdeni.
