Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy lehet eredményesen és jól böjtölni??? El kezdtem a Dánieli böjtöt csak zöldségen és gyümölcsön viszont már az első nap után el kezdtem remegni és össze hánytam magam 21 napos böjtöt szerettem volna megcsinálni természetesen napi imádsággal Most megint kudarcot vallotam Mit rontottam el???
Talán azt, hogy az étkezés túl nagy hangsúlyt kapott ebben az elhatározásban. Netán súlycsökkenés, mint kedvező mellékhatás is szerepelt a rejtett szándékai között? De ha nem, akkor is azt gyanítom, hogy ezzel a diétás törekvéssel nem jó alapokra építkezett. Őszintén szólva, én a Dániel-böjtről csak néhány éve hallottam, tudomásom szerint a keresztény hagyományban korábban nem volt jelen. Azt gyanítom, hogy ez egy új fajta diéta, akár súlycsökkentés, akár un. méregtelenítés szándékával, és nem igazi böjt. Ezek a törekvések nem föltétlenül rosszak, de semmi közük nincs a böjthöz. Ismétlem: semmi közük nincs a böjthöz. El kell dönteni, hogy a böjttel Krisztushoz akarok-e közelebb kerülni, tehát a testemet a lelki törekvésnek vetem alá, vagy a testemet akarom egészségesebbé tenni. A kettő nem keverhető. Ha keveredik, akkor félremegy egyik is, s talán a másik is. Ez történhetett most Önnel is.
A keresztény hagyományban a böjti időszakokat az ünnepekhöz, Krisztus Urunk értünk vállalt nagy tetteihöz kötjük. Ettől függetlenítve nem böjtről beszélünk, hanem célirányos koplalásról, vagy étrendmódosításról. A böjt mindig lelki. Csak lelki és semmi más. Én a Dániel böjtről mindenkit lebeszélek. Lehet 21 napon át mást enni, mint addig, de ne nevezzük böjtnek, mert félresiklik az alapvető szemléletünk. Hogy Ön mindjárt az első napon miért lett ennyire rosszul, ezt talán egy dietetikus meg tudja Önnek mondani. Én csak annyit mondok, ne próbálkozzék vele újra. Kövesse az Egyház tanítását, böjtjét, a böjtjeit igazítsa az egyházi szabályozáshoz. A pénteki aszkézis Krisztus Urunk értünk vállalt szenvedéséhöz köthető. A szerdai is valamelyest, mert ezen a napon árulta el Judás a mesterét. Azt éljük meg bűnbánattal, hogy minden egyes bűnünkkel mi is újra meg újra eláruljuk, megtagadjuk őt. A hétfői böjt már inkább csak a szerzetesi hagyományból fakad, hogy ezt a lelki törekvést, amellyel Krisztushoz akarunk kötődni testileg is, lelkileg is, még teljesebbé tegyük. A bűnbánati, böjti időszakokban (keleti egyházunkban négy ilyen időszak van), ugyanezen napokon lehet még erőteljesebb a böjt. De fontos, hogy mindig a lelkiatyával egyeztessük, kérjünk rá áldást. Főként a komolyabb, szigorúbb böjtökre.
Tisztelt Lelki Atya! Két kérdésem van: (1) A magyarországi Görögkatolikus Metropóliának van-e saját egyházjogi szabályzata? Megtekinthető-e? (2) A miskolci egyházmegyében van Missziós Iroda. A nyíregyházi egyházmegyében és a hajdúdorogi főegyházmegyében nincs. Lehetséges volna-e ezt az irodát jogilag bevinni a kisszeminárium épületébe, hatáskörét kiterjeszteni Metropóliai Missziós Iroda név alatt és minden egyházmegyéből egy-egy missziós munkatársat kinevezni? Az ottani elöljáró alá rendelve.
Igen. Az un. részleges jog. Ennek jóváhagyására várunk, amit remélhetően hamarosan megkapunk. Akkor lesz kihirdetve, nyilvánossá téve. A Missziós irodára vonatkozó javaslatát továbbítom a döntéshozóknak. Én személy szerint nem kapcsolnám össze a Miskolcon működő propedeutikus intézménnyel.
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm válaszát a megváltás mibenlétével kapcsolatban. A szó szerinti idézet valójában Barsi Balázs atyától származik (https://m.youtube.com/watch?v=AeY-g-H1UW4 ---- 27:25-nél kezdi):
"Nem a kereszten történt kegyetlen, iszonyatos, véres, és bestiális kivégzés - iszonyat! -, nem azzal váltott meg: az Utolsó Vacsorán már meg lettünk váltva. ."
Téves lenne, ahogy Balázs atya értelmezi?
Ahogy korábbi válaszomban írtam, a megváltásunk nem köthető egyetlen pillanathoz sem. Balázs atya is ugyanezt mondja, csak szenvedélyes kifejezésmódja miatt érthető esetleg félre. Teljesen igaz, amit mond, hogy nem a bestiális kivégzés szerezte meg nekünk a megváltást. Ezt az Atya nem akarta. Ezt az Atya éppenúgy elszenvedte, mint a Fiú. Az Atya éppenúgy szenvedett Fia szenvedése és a mi bűneink láttán. Az Atya akarata arra irányult, hogy megszabaduljunk a bűneinktől. Ez azáltal történt meg, hogy Jézus, a tökéletes Isten magára vette a mi emberségünket, és önmagában fölemelte azt az isteni létbe. Ez történt meg az emberré válásában, amelynek következményeit vállalta a születéstől egészen a haláláig. Ezt akarta Isten, az Atya is meg a Fiú is, nem a kegyetlen kivégzést és szörnyű kínhalált.
Ha megkérdeznénk Balázs atyát, hogy lehet-e azt mondani, hogy az utolsó vacsora előtti percekben még nem voltunk megváltva, utána pedig már igen, akkor minden bizonnyal azt válaszolná, hogy ez helytelen kérdés, ezt így nem lehet állítani. Krisztus odaadása hozta meg nekünk a megváltást. Talán azt lehet mondani, hogy ennek legérthetőbb, legvilágosabb pillanata az utolsó vacsora és a kereszthalál. Egyébként a kettő sem választható el egymástól.
Kedves Lelkiatya! Nagyon sokat gondolkodom azon hogy vajon a Katolikus egyház jó irányba halad-e??? A Biblia le írja hogy a Szombati napot tartsuk meg! A Katolikus egyház át írta Vasárnapra! A Biblia világosan le írja hogy ne készítsünk és imádkozunk faragott képekhez,szobrokhoz!!!! A Katolikus egyház tele van ilyenekel és bevalom Görög. Katolikusként az én otthonomba is vannak képek, keresztek,szobrok Én úgy tudom hogy a Biblia az egyetlen zsinór mértékünk!!!
Nem a Biblia az egyetlen zsinórmértékünk. A Biblia az Egyház könyve. Az Egyház hamarabb volt, mint a Biblia, az Egyház határozta meg, hogy mi kerül bele a Bibliába és mi nem. Az Egyház a hiteles értelmezője a Bibliának.
Furcsa volna azt gondolni, hogy mindjárt az ősegyház tévedésbe került volna, amikor a föltámadás napját, a szombat utáni első napot választották összejöveteleik kiemelt napjának. Az Újszövetség ilyen módon felülmúlja az Ószövetséget. Az Ószövetség előkészítője volt az Újszövetségnek, amely azt beteljesítette. Az Újszövetség alapján - úgy szoktuk mondani, a feltámadás fényében - kell értelmeznünk az Ószövetséget, és sohasem anélkül. Az apostolok és az ősegyház hívei már sokkal fontosabbnak tartották a föltámadás napját, mint az ószövetségi törvény szerinti Sabbatot.
Ebből érthető meg az ikon tisztelet is. Az Ószövetségben azért volt tilos az Isten ábrázolása, mert a környező népeknél ez volt a bálványimádás egyik eszköze. Nem maga az ábrázolás volt tilos (Kiv 25,18-22; 1Kir 6,23--30), hanem az Isten ábrázolása, mivel Istent soha nem látta senki, ezért nem is lehet ábrázolni. Amikor a VII. és VIII. egyetemes zsinat hosszú időn át foglalkozott ezzel a kérdéssel, amely Önt is érdekli, akkor az ikonok tiszteletének alapját a megtestesülésben találták meg. Istent valóban nem lehet ábrázolni, mivel őt nem látta senki. Krisztust azonban látták a kortársai. Márpedig Krisztus valóságos Isten, aki valóságos emberré lett. Tehát az ikonok tisztelete Krisztus kettős természetének és a megtestesülésnek a hitvallása. A szoborábrázolást egyébként a Keleti Egyház sem pártolja, túlságosan naturalisztikus jellege miatt. De alapvetően a nyugati ábrázolás teológiában is a megtestesülés ténye rejlik. Úgyhogy e tekintetben nem megy rossz irányban az egyházunk. Persze, nem szabad túlzásba esni ezen a téren sem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt lelkiatya, olvasván az evangéliumot már többször elakadtam, és nem tudtam megérteni, hogy mit jelent Mt,7,6 - Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket". Ezt a részt a Szent Jeromos Kat.Bibliatársulat fordításából idéztem. Lenne szives megmagyarázni, hogy félre ne értsem ? Válaszát előre is köszönöm, István
Igaza van, valóban nem könnyen érthető részről van szó. De amikor Jézus kifejezetten erős szavakat, meglepő kifejezéseket használ, biztosan nem véletlenül teszi, azokra érdemes komolyabban odafigyelni. Mire gondolhatott Jézus, amikor itt a szent dolgokról, a gyöngyökről beszél? Nyilván a legértékesebb kincseinkről, amelyeket tőle kaptunk. Ennek megfelelően többféle módon is lehet értelmezni, több mindenre is lehet alkalmazni Jézusnak ezeket a szavait. Leginkább a szentségekre szoktuk érteni. Azok olyan kincsek, amelyeket nem hívő emberek nemigen értenek meg. Ne bánjunk a szentségekkel méltatlan módon. Amikor nem hívő embertársainknak beszélünk a hitről, Isten szeretetéről, megtérésről, bűnbocsánatról, akkor ezeket a szentségeket ne azonnal vegyük elő, mert nem fogják azokat helyes érteni. Sokszor így értik ezt a jézusi mondást. De lehet lelki kincsekre is értelmezni. Ha valakinek mély ima-tapasztalata van, ezt ne híresztelje válogatás nélkül mindenki előtt, mert az, ami számára drágagyöngy, mások számára nevetséges és értelmetlen dolognak tűnhet. Mondom, Jézus erős szavakat használ. De azért ennek nyomán nem kell a másik embert, a nem hívőt a sertésekkel azonosítani. Ez az erősen kontrasztos kép inkább arra világít rá, hogy azok az ajándékok, amelyeket Istentől kaptunk, mennyire drágák és értékesek lehetnek. Ennek megfelelően kell velük bánnunk.
Tisztelt Lelkiatya! Azon kívül, hogy valaki súlyos bűnét szándékosan elhallgatja, van-e olyan dolog, ami érvénytelenné teszi a gyónást? Pl. elhamarkodottan mondja, hogy nem jut eszébe több bűn, ahelyett, hogy gondolkozna egy kicsit; zavarodottság miatt elfelejt keresztet vetni a feloldozáskor; a bánatimát hibásan mondja? Válaszát előre is köszönöm.
Amiket soraiban részletez, azok közül egyik sem teszi érvénytelenné a szentgyónást. Sok hibát vétünk, még éppen gyónás közben is. Nem ezek távolítanak el Istentől, hanem a megátalkodottságunk, amikor félelemből vagy téves felfogás miatt nem törekszünk az igazi bűnbánatra, hanem könnyelműen vesszük Isten irgalmát. Hirtelen nem jut eszembe ennek más megjelenése, mint az, ha valaki - mondom, félelemből vagy téves fölfogás miatt - tudatosan elhallgat valamely súlyos bűnt. A kapkodás, a szétszórtság, a zavarodottság alapvetően nem jó dolgok, de azért a szentgyónást nem teszik érvénytelenné.
Kedves Lelkiatya! A PhD-hallgató vagyok, aki korábban is írt Önnek, bár az már régebben volt. Egy kérdés miatt szerettem volna eredetileg írni, de feltennék egy másik kérdést is, ha már írok. ...
Mondtam édesanyámnak, hogy ismerem már őket annyira, hogy tudom, nemet mondanának. Az lenne a kérdésem ennek kapcsán, hogy beleestem-e az ítélkezés bűnébe azzal, hogy anyukámnak ezeket mondtam. ...
Ítélkezés volt anyukámnak azokat mondani, amiket mondtam? Mi a különbség az ítélkezés és az egyszerű feltételezés, megállapítás között? Tulajdonképpen ez tényleg úgy van, hogy azért egy idő után a doktorandusznak már lehet valami sejtése, hogy mennyire látnák szívesen. Ítélkeztem vagy nem? Szívesen fogadnám a válaszát az első, korábban írt és a második kérdésemre is.
Annak fölmérése, hogy egy adott helyzetben ki hogyan reagál, egyáltalán nem ítélkezés. Ezeket a kérdéseket nap nap után föl kell tennünk, meg kell vizsgálnunk. Föl kell mérni, hogy megáll-e az autó, ha lelépek a járdára vagy nem. Megvár-e a villamosvezető, érdemes-e futnom utána vagy nem. S hasonlók. Nyilván ezek is ítélethozatalok, napi döntések, amelyben a korábbi tapasztalatok alapján ítélem meg, hogy vajon a másik ember hogyan viselkedik. Ez nem hogy nem bűnös, hanem teljesen szükségszerű. Az Ön helyzetében is hasonló történt. Az egyetemi feladatai kapcsán teljesen józanul hozott ítéletet a korábbi tapasztalatok alapján. Ez akkor volna bűnös ítélkezés, ha közben szeretetlenül minősíti az adott tanárt. Az a bűn, amiben nincsen szeretet. Azt szeretettel is ki lehet jelenteni, hogy aki addig nem foglalkoztatta, az vélhetően máskor sem akarja foglalkoztatni. Általánossában azt mondhatom Önnek, hogy nem szükséges azt vizsgálgatni, hogy mikor követtünk el bűnt és mikor nem. Ez félrevezetne minket a lelkiélet igazi céljától. Nyilván ezek a kérdések, amelyeket föltesz, szépen alakítják az Ön gondolkodását, lelkiismeretét is. Tehát nem hiábavalók. Mégis az alapvető hozzáállás ne a bűnök mérlegelése legyen, hanem a szeretetre törekvés. Aztán esténként vagy egy-egy gyónás előtt meg lehet vizsgálni, hogy mi az, amit szeretettel tettem, és mi az, amiben önzés volt, nem szeretet.
Igyekszem visszakeresni a korábbi kérdését és arra is válaszolni.
Kedves Lelkiatya! Szent Faustina nővérnél vagy Eckhart mesternél megjelenik az a gondolat, hogy az ember segítsen Jézus Krisztusnak a megváltásban. A Szentírás úgy szól, hogy Jézus Krisztus megváltása megtörtént, akkor hogyan értelmezhető az a törekvés, hogy segítsünk a megváltásban?
Ennek kapcsán hadd idézzek egy apoftegmát. (Az apoftegmák sivatagi atyák mondásai.) Volt egy remete, aki hatvan éven át egy sírboltban lakott. Onnan soha ki nem jött. Amikor élete vége felé fölkeresték, megkérdezték tőle, mit csináltál itt ennyi éven át. Azt válaszolta: segítettem az Úrnak kormányozni a világot.
Ezt tekinthetjük akár egy magányában megőrült ember fantazmagóriájának is, de minden bizonnyal ennél sokkal mélyebb értelme van ennek a kijelentésnek. Ennek mintájára tudom értelmezni azt, amit Eckhart mester vagy Faustina nővér mondanak. Aki egységben él Krisztussal, az részt vesz Krisztus életében és művében. Nem kimutatható, hogy ez logikailag mit jelent. Ezt nem értelemmel, hanem mélyebb hittel lehet csak fölfogni. De egy egyszerűbb képpel is meg tudom világítani. Ha valaki bűnt követ el, azzal árt minden embernek, gyöngíti az egész közösséget. Még akkor is, ha a tettét titokban követte el, senki nem tud róla. Össze vagyunk kötve láthatatlan és elszakíthatatlan kötelékkel. Aki viszont előrébb jut az életszentségben, az magával húzza fölfelé a többieket is. Így vesznek részt a szentek Krisztus művében, amelyben mindenkit meg akar menteni.
Kedves Lelkiatya! Az imént küldtem Önnek egy kérdést, amiben a hazugságról volt szó és hogy bizonyos helyzetekben bűnt követtem-e el, amikor nem mondtam el, hogy a párom már csak a volt párom. ...
Én most a "bűn" és "nem bűn" és a "hazugság" és "nem hazugság" szempontjából érdeklődnék. Bocsánatot kérek, amiért így két részletben kérdezek.
Az Ön által idézett vélemény teljesen azt támasztja alá, amit az iménti válaszban Önnek megírtam. Nem vagyunk kötelesek mindent föltárni mások előtt, még barátok előtt sem, s az sem kötelesség, hogy vizsálgassuk, a másik mit értett azon, amit mondtunk. Egyébként általában jó tanács, hogy minél kevesebbet beszéljünk - főként önmagunkról - az is segíthet kerülni az ilyen helyzeteket.
Kedves Lelkiatya! Azt tudjuk, hogy a hazugság bűn, de bűn-e az is ha egész egyszerűen csak nem mondok meg valamit valakinek vagy egy kétértelmű helyzetet nem teszek egyértelművé? Volt egy párkapcsolatom, aminek vége lett, szakítottam a párommal. Több rokon és ismerős tudott a kapcsolatról, egy részük tudja már, hogy vége lett, valakik nem tudják. Az egyik ismerősöm egyszer hivatkozott úgy a volt páromra mint én páromra és akkor még nem mondtam el neki, hogy de amúgy már vége a kapcsolatnak és nem a párom. Később végül mire már legközelebb találkoztam vele, akkor megmondta neki anyukám. Akkor ott abban a helyzetben mikor nem mondtam meg neki, nem akartam mondani, mert épp egy villamoson ültünk és nem akartam, hogy ott kezdjen el valamit kérdezgetni mások előtt. Ha a megszokott baráti társasággal lettünk volna valamelyikünk házában, akkor úgy elmondtam volna. A másik hasonló eset volt, amikor édesanyám hivatkozott úgy az volt páromra mint barátomra. Én akkor nem voltam biztos benne, hogy ezt hogyan érti, mert ezt mondják egy párkapcsolatban is meg mondják barátságban is egymásra. Mindenesetre, nem javítottam ki, hogy "volt barátom" vagy valami hasonló. Barátok maradtunk, de csak a barátom és a kapcsolatunknak vége lett. Már meg is bántam, hogy volt párkapcsolatom, volt benne jó is meg rossz is, már képtelen lennék egy nem keresztény párkapcsolatban lenne, ez még a "második megtérésem" előtt volt és egyébként ha őszinte akarok lenni, most nem szeretnék semmi ilyesmit mert nekem most Isten van minden és mindenki előtt az életemben és nekem ez jó így. Azt szeretném kérdezni, hogy bűnt követtem-e el, amikor az első esetben nem közöltem, hogy a párom már nem a párom és hogy bűnt követtem-e el a második esetben, amikor nem javítottam ki édesanyámat, hogy már csak a volt barátom az illető. Valószínűleg ez az ismerős azt hiszi, hogy még nem szakítottunk. Édesanyám szerint nem lényeges neki tudni, hogy szakítottunk. Valószínűleg azért, mert nem egy közeli ismerős. De a hazugság mindig hazugság, akármennyire közeli vagy távoli ismerős valaki és nekem az számít, hogy ne essek bűnbe. Ugye jól gondolom, hogy most bűnbe estem? Vagy még nem estem bűnbe, csak mondjam meg legközelebb a valódi helyzetet?
Ezzel a hallgatással nem követett el bűnt. Egyáltalán nem kötelessége a belső világát mások előtt föltárni. Még barátok előtt sem. Azzal, hogy valamit elhallgatunk, még nem követünkel hazugságot. Főként, ha ennek megvan az oka. Akárcsak annyi, ahogyan Ön is írta, hogy a villamoson nem illdomos erről beszélgetni. Adott esetben azt is mondhatja az illetőről, hogy a barátja - ha a barátja maradt -, ez sem hazugság. Nem kell a végére járni, hogy ez alatt a másik mit is ért.
Melyek lehetnek az ellenszenves magatartásformák?
Nem a pletykára, rosszindulatú megjegyzésekre, agresszíóra gondolok.
Ha valakinek gondjai vannak, nem tudja megosztani.
" Nem mosolyogsz eleget"
Negatív vagy!"
"A munkád nem jó."
Borzasztó ez a kirekesztés.
Illetve tapasztalom, hogy a 25 év alatti fiatalokat részesítik előnyben a munkahelyen, közel 40 éves vagyok.
A régi munkahelyem egy kolléga ismerősének kellett.
Ha megengedi, nem a kérdésére válaszolok. Ugyanis nem ellenszenves magatartásformák léteznek, hanem ellenszenves emberek, kinek ez, kinek az, ez roppant szubjektív. Az Ön helyzete azért nehéz, mert vagy valóban vannak olyanok a környezetében, a munkahelyén, akik még csak nem is leplezik ellenszenvüket, vagy lehet, hogy ezzel az undok viselkedésükkel már elő akarják Önt kiközösíteni, s így készíteni elő a helyet valaki másnak. Egyik is, másik is elfogadhatatlan, szeretetlen magatartás. Bizony, nem könnyű az ilyen kapcsolatokat jól kezelni. Ehhöz az egyik alapvető elem, hogy az ember saját magával legyen tisztában, legyen meg a saját önbecsülése, önértékelése, amely egyáltalán nem függ, vagy legalábbis minél kevésbé függ mások véleményétől, ítéletétől. Elsőként ennek a világos önismeretnek, belső önérzetnek a megszerzését javaslom Önnek. Ez nem megy egyik napról a másikra, hosszú folyamat, de érdemes belekezdeni. Ennek, persze, már most is része, hogy nem törődik azzal, ki mit mond Önről. Ezt már most is tanácsolhatom. Jó, ha van legalább egy, még jobb, ha több barátja, barátnője, akivel őszintén és higgadtan meg tudják beszélni, hogy miben kell Önnek változtatnia, s mi az, ami csak rosszindulatú ítélkezés, a többi ember véleményével azonban egyáltalán nem foglalkozik. Persze, ha van a háttérben egy döntés, hogy Öntől el akarják venni az adott munkahelyet, akkor igen nehéz azzal szemben bármit is tenni. Én legalábbis békés természetű emberként így látom. Szerintem akkor nem nagyon érdemes harcolni a helyért, sem az emberek barátságáért. Lehet, hogy Isten Önnek másutt jobb helyet készít. Ez is része a tanácsomnak, hogy fogadja el ezt a helyzetet, ezeket az embereket úgy, ahogyan vannak. Megváltoztatni őket nemigen lehet, csak a saját hozzáállásunkat tudjuk megváltoztatni. Ehhöz mindenképp tegye hozzá, hogy Önt viszont az Úr Jézus teljesen megérti, ővele mindent megbeszélhet, s ráadásul neki hatalma van arra is, hogy ezekből a bántásokat, igazságtalan, szeretetlen helyzetet valamiképp az Ön javára fordítsa. "Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28)
Kedves Lelkiatya! Egy keresztény családapa tett fel egy videót amibe arról beszél hogy benne van a bibliába és fel is olvasta miszerint az asszony ne hordjon férfi ruhát a férfi pedig ne hordjon női ruhát azaz a nő ne hordjon szűk nadrágokat,farmereket,csak ruhát illetve szoknyát,a férfiak pedig csak nadrágot hordjanak és ez a bibliába világosan le van írva parancsba!!!! Sajnos én nőként csak nadrágot viselek ez nekem eszembe se jutott ameddig nem láttam meg ennek a családjának a videóját a feleségét nem is engedi nadrágban öltözni vagy ruha vagy szoknya Azt mondja hogy a Biblia világosan leírja hogy az Úr meg veti aki máskép cselekszik!!! És bevallom el gondolkoztam rajta hogy nagymamám 35 éve halt meg 85 évesen de én az ő kevés ruhatárába egyetlen egy nadrágot nem találtam volt 2-3 db vastag ruhája meg 2-3 db vékony ruhája meg persze fehérneműk,harisnyák és kardigánok de nadrágja soha nem volt!!! Én pedig most 47 évesen úgy nőttem fel a Görög katolikus templom falai között hogy ősztől tavaszig nadrágban látom a nők legalább 80%-át (időseket is) A másik a fátyol ez is le van írva a Bibliába hogy nő fedetlen fővel ne imádkozon Na ilyet meg aztán végképp nem láttam senkinek se a 40 évem alatt Pedig ezek parancsba
vannak adva Mi erről a véleménye??? Válaszát előre is köszönöm!!!
Az ilyen jellegű érvelésre egy másik bibliai előírást szoktunk előhozni: "Viselj ásócskát az öveden, s ha leülsz, áss egy gödröt, aztán a kiásott földdel fedd be azt, amivel megkönnyebbedtél" (MTÖrv 23,14). Értelemszerűen ennek a merőben higiéniai előírásnak ma már nincs semmi jelentősége. Vagy egy másik, öltözködésre vonatkozó előírás: "ne hordj magadon kétféle színű ruhát" (más fordításban: "Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát. Lev 19,19). Vannak a Bibliában korhoz és kultúrához kötött igazságok. Nem azzal vagyunk hűségesek Istenhöz, ha ezeket precízen betartjuk, hanem, ha a tanítások mélyére figyelünk. Nem mondom, hogy az öltözködésre vonatkozó előírásoknak semmi jelentőségük nincsen. De bizonyosan nem az a feladat, hogy ezeket szó szerint kövessük, hanem annak mélyebb értelmét, t.i., hogy ne legyünk hivalkodóak vagy másokat megbotránkoztatóak. Ma már senki nem botránkozik meg azon, ha egy nő nadrágot visel. 60-80 évvel ezelőtt erről másként gondolkodtak. Vagy ma is vannak olyan népek, ahol természetes a kendő viselete. Nagyon is szép, amikor a nők kendőben mennek be a templomba. Ez is egy fontos belső magatartást tükröz. De van, ahol ez már elveszítette a jelentőségét. A fontos dolgokra kell figyelnünk, nem a részletekre. Illetve néha a részletek is fontosak, de azoknak is az értelmét kell keresnünk és követnünk.
Tisztelt Lelkiatya!
Nagyon rossz az életem. A férjem is én köztem majdnem 20 év van . Van 3 gyermekünk. A férjem egész nap alszik vagy tévézik. Nem foglalkozik a gyerekkkel semmivel. Ha szólok hozzá rögtön anyazik és a gyerekeknek is. Mindig mindent én csinalok. Ha épp fürdők vagy ő eszik rögtön hozzám küldi őket. Nagyon fáj ahogy lattom másnak milyen jó férje van . Már igazából ez által undorodok tőle külön szobába alszok a gyerekekkel. Azért imádkozom hogy özvegy legyek. Kérem segítsen valamit tanáccsal.
Kedves Édesanya! Miközben teljesen együttérzek Önnel, mégis hangsúlyoznom kell, hogy ezen fájó hiány mellett Önnek nagyon sok öröme is van. Gyönyörködjék a három gyermekében! Ápolgassa, építse a velük való kapcsolatát, meg az egymás közötti kapcsolatukat is! Aztán ott van egy nagyon fontos feladat, amire minden nap figyelhet: fontos, hogy a gyermekeik szeressék az édesapjukat. Ez számukra meghatározó a későbbi életükben, meg persze, a mostaniban is. Elképzelhető, hogy a férje ezért nem sokat tesz. Viszont a gyermekeinek erre óriási szüksége van, s ezért kell Önnek roppant találékonynak lennie, hogy ne vegyék észre náluk jóval idősebb édesapjuk hiányosságait. Az életének azt a részét el kell engednie, hogy olyan férje legyen, mint amire vágyik. Hogy más asszonyoknak milyen férjük van, ez ne legyen mérce, ez mindig félrevezető. Mindenkinek csak kívülről látszik olyan szépnek az élete. Az életünk boldogságát nem a körülmények adják, hanem a mi látásmódunk. Ha már hasonlítgatni akar, nézze azokat a családokat, ahol nincs gyermek pedig nagyon szeretnének, vagy beteg gyermek, gyermekek vannak. Nyilván ezek is lehetnek nagyon boldog családok, de mindenki másként és más miatt.
Ezt tudom Önnek tanácsolni, hogy fogadja el az élethelyzetét úgy, ahogy van. Nagyjából úgy él, mintha egyedül volna, mert a férje nem társa semmiben. Talán néha mégis segít, egy-egy fizikai, technikai dologban, nem tudom. Ha igen, ezeket is vegye észre, értékelje. De ha netán ennyi sincs, akkor is innen induljon, innen kell fölépítenie az Ön - és gyermekei! - boldog életét. Higgye el, az Ön élete is lehet nagyon boldog ezekkel a fájó hiányokkal együtt is!
És még egy fontos dolog. Ha magányosnak érzi magát a házasságában, egy percre se feledkezzék meg arról, hogy Jézus minden pillanatban ott van Ön mellett. Igenis, van az életében valaki, aki Önt tökéletesen szereti. Azért erről se feledkezzék meg egyetlen pillanatra sem!
Kedves Lelkiatya, nagyon szeretném tudni leszármazottjaimat.
Van e mód arra, hogy segítsen nekem ebben.
Módán János és Módán Jánosné/ Szakál Erzsébet/ nagyszüleim, akik sajnos már nem élnek. A Görög Demeter utcában éltek, nyaranta mindig náluk voltam 1 hónapot kiskoromban.
Szeretném megtalálni a nagyszüleim szülei illetve azok szülei nevét születési évét. Családfámat igyekszem összeállítani, csak sajnos elakadtam a nagyszüleimnél. Szeretném tudni a Módán név eredetét is, seholsincs utalás rá, mitöbb lehet , hogy velem ez a név kihal.
Honnan jöttek vajon a drága apai őseim, ki vagyok én? . ..
Nagyon köszönöm, ha tud segíteni nekem????
Módán Ágnes
Kedves Ágnes! Egy hozzáértő ember ezt válaszolta a kérdésére.
Ha tudja a nagyszülei születési időpontját és helyét, vallását, akkor az adott település egyházi anyakönyvi kivonatában megtalálható a keresztelési bejegyzésük, amin szerepel a szülők neve is, tehát azok is meglesznek.
Ha lehet tudni, hogy ezek a dédszülők ugyanazon a településen születtek, akkor türelemmel visszafelé keresni kell a keresztelési anyakönyvekben, míg meg nem találja őket, a keresztelési bejegyzésben szerepel a születési dátum és a szülők neve is.
A házassági anyakönyvekben lehet keresni a dédszülők házasságának időpontját is, itt meg szokták jelölni az életkorukat és születési helyüket. Ennek alapján meg lehet találni őket a születési anyakönyvekben, és így tovább.
Fontos tudni, hogy régen - főleg falun - nem tudták pontosan számolni az éveket, tehát például, ha a házassági bejegyzésben a menyasszony 18 évesként szerepel, könnyen lehet, hogy az 16, vagy éppen 22.
A familysearch.com-on is sok adat található. A kérdésre válaszoló meg is találta az említett nagyszülőket, és ott szerepel a két dédszülő is!
Kedves Ágnes! A levéltárunk munkatársai is megfogalmaztak Önnek egy választ. Minthogy nem ismerem a drótposta címét, csak itt tudom megjelentetni.
Tisztelt Módán Ágnes!
Tájékoztatjuk, hogy a hajdúdorogi anyakönyvek a Görögkatolikus Metropóliai és Főegyházmegyei Levéltárban találhatóak. A levéltári kutatásban készséggel segítünk Önnek mint a levéltár munkatársai, de a kutatás megkezdéséhez szükség van néhány további adatra a felmenőivel kapcsolatban (évszámok, településnév.)
Kérjük, hogy a kutatás megkezdéséhez szükséges adatokat az alábbi e-mail címre küldje el nekünk: leveltar@hd.gorogkatolikus.hu
Krisztus születik!
Nem tudom, hogy ez-e a legjobb fórum, hogy megosszam ellenvetésemet a legutóbbi Szemlélet első oldalain olvasottakkal kapcsolatban. Az egyébként kiváló folyóiratban az áll hogy karácsony napja a Sol Invictus ünnep kiszorítása miatt került december 25-re. Ez az érv viszont tudtommal épp a keresztény-szkeptikusok felkapott félrevezető taktikája, hogy a kereszténységet mintegy rátelepült utógondolatként állítsák be, egy másodhegedűsnek ami csak egy meglévő idealógiára képes rákaszkodni saját alap nelkül. Holott tudjuk, hogy nagyon is saját, sőt az isteni megalapozás ellenére is bármilyen ünnepet vagy pogány hagyományt is meg tudunk keresztelni. A Sol Invictust is új, igazhitű tartalommal tölthettük volna fel - ámbár úgy néz ki, 25-én nem volt rivális előd-ünnep.
https://www.catholic.com/magazine/online-edition/why-december-25
Ez a cikk például összefoglalja, hogy keresztény forrásokban jóval egy évszázaddal hamarabb feltűnik 25-e mint Urunk születésével összekapcsolt nap, mint ahogy erre a napra vonatkozó pogány ünneppel találkoznánk. De mindenesetre is - ahogy a cikk Benedek pápát idézi - az Örömhírvétel napjától (amit a korabeli szimbolizmus az első nagypéntek és a világ teremtésének napjával von egybe) való 9 hónapnyi távolsága miatt szögeződött az ünnep 25-ére.
Ha az üzenetem megtalálja az újságcikk szerzőjét és ezzel kapcsolatban pontosabb ismeret áll rendelkezésre, azt válaszban megköszönném, mert érdekel a naptár, a liturgikus év, ilyesmi.
Köszönöm.
A.
Bevallom, annak idején én is így tanultam - de nem az iskolai oktatásban, hanem hittanórán is - hogy a december 25-e a Sol invictus pogány ünnep ellensúlyozásaként rögzült a katolikus hagyományban. Azóta már tudom, hogy ez sokkal összetettebb kérdés, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. Ebben tehát Önnek és az Ön által idézett cikknek igaza van. De nem kell ebben az érvelésben egyházellenes propagandát sem látni. Ahogy Ön is utal rá, valóban sok olyan nem keresztény hagyomány emelődött be az egyház gyakorlatába, amely eredetileg nem pogány szokás volt, de azt mintegy megkereszteltük. A karácsony ünnep meghatározásának nem vagyok szakértője, tehát csak ennyit tudok mondani, hogy jogos az észrevétele, de én magam az érintett kérdésben nem tudok pontosabb ismereteket közölni. Ha többet szeretne erről megtudni, figyelmébe ajánlom a következő könyvet: Paul F. Bradshaw—Maxwell E. Johnson, The origins of feasts, fasts and seasons in early Christianity, London 2011.
