Kedves Lelkiatya! Lehet szokatlan kérdést teszek fel. Ma az ország több pontján gyönyörű szép vöröses volt az égbolt,sarkifénynek mondják,a meteorológusok. Ez lehet esetleg v.milyen égi jel? Régebben hallottam olyat,hogy lesznek az égen jelek de ne higyjetek mindennek Jézus máskor jön el Köszönöm!!

Köszönöm a leveled,a tanúságtételed, én írtam, hogy könnyű a szenteknek, hiszen ők látták az Urat. Valahol ezt úgy veszem, hogy megjelent nekem az Úr, ha nem is testi alakban, de a válaszodban ott volt. Imádkozz értem kérlek, én is megemlítelek majd naponta ha az Úrhoz fohászkodom! Gyuri

Kedves Lelkiatya! Lehet rosszul gondolkodom,kérem segítsen tisztán látni. Szüleink,nagyszüleink idejében is voltak kísértések ,olyan lányok akik úgymond kaphatóak voltak ,de most a 21.-dik századi fiataloknak ,mintha ezerszer nehezebb lenne ,rengeteg a könnyen kapható lány,a fiúk nem mind de sokan arra mennek csak ,egy pszichológus nőt hallottam beszélni,hogy a világban sok a hazugság. A fiatal lány odaadja magát a fiúnak,hiszen ha nem ,a másik lány aki olyan, örömmel megteszi,kvázi lehet úgy veszíti el a szüzességét a rendes,szerelmes kislány, ahogy nem igazán megálmodta.... A fiúk körében az a szlogen annál nagyobb császár,minél több nőt megkapott,ágyba vitt,és ezt elhiszik majd utána kiszipolyozva,örömtelenek és nem értik mi a baj.... A tisztaság terén is ezerszer nehezebb megállni,mert nagyapámnak 15- 20 évesen nem kellett megküzdenie a pornó világgal ,egy kattintás és ha kíváncsi egy kamasz ,hogy néz ki egy másik nem teste ,már látja is ,nem mint régen,hogy hús vér testet jó esetben csak a nászéjszakán láttak... Ezzel azt akarom mondani,hogy nem szó szerint, ezért írom így,de szinte lehetetlen tisztának maradni ,van akinek igen,de a többség beleesik ezekbe a csapdába,és úgy tűnik, nem is direkt,hogy na akkor nézek pornót,maszturbálás, hogy Istent bántsam a bűnnel ,hanem ,a mai világban a fiatal mit lát ? Reklám,tv ,cikkek is pl mit ír a maszturbálás egészséges teljesen természetes dolog . Amikor ezt egy pszichológus is kimondja,hát.... mert így volt, ember legyen a talpán aki ezt nem hiszi könnyen el,hogy hazugság!! Isten ha tudja ,látja ,hogy a szexuális bűnök terén is hatalmas hanyatlás van 100 év leforgása alatt ,akkor elnézőbb? Mármint tudom nem szereti a bűnt,úgy érteném ,hogy tudja csapdába estek a fiatalok,azt hiszik a rosszra,hogy jó ,és hiába mondja az anyuka,nagymama ez bűn Isten szemében, kinevetik,mama ez a 21.század... Itt már sokan lefeküdnek egymással mikor csak járnak is,és ez így van,tehát nem hazudik,de attól még ez nem helyes.Isten megbocs?jtóbb a mai kamasszal ,mint nagypapámmal?Mert tudja ,ez más nehezebb világ... Hogy lehet kiszabadulni egy fiatalnak ebből ? Rengeteg fiatal nem jár templomba ,ne írja kérem vannak kivételek, nyilván, de mindketten tudjuk nem sok,a másik oldalhoz képest. Rengeteg fiatal meg van keresztelve ,volt esetleg elsőáldozó ,bérmálkozó is,de kb ennyi . Nem ez alapján él,hasonlóan mint a világ fiai. Miért ilyen nehéz nem bűnben élni?? Nagyon szépen köszönöm atya!

Kedves Lelkiatya! Családomban van autista személy. Azt vettük észre, hogy nen megy idegen atyahoz gyónni és szentaldozashoz jarulni. Sajnos nagyon fél tőlük. Jelen helyzetben egy Atya van, akihez oda mer menni. Gyóntatótol is retteg, Mit tegyek, hogy változzon a helyzet?

Kedves Lelkiatya! Nyáron apukámnak és ( tudom ,nem így a helyes) de és az élettársának Születésnapi ajándékként egy utazási utalványt vettünk mi a gyermekei. Azért is ,hogy kikapcsolódjanak és ne csak mindig a munka. Sajnos úgy tudjuk ,nem mentek el és november 1 el lejárt a lehetőség. Nagyon elszomorodtam,mert nem is volt olyan olcsó,és bosszant is,mert akárhányszor megkérdezem hogy vannak ,mi újság? Jól ,csak sokat dolgozunk. Apukám 65 éves nyugdíjas,de most idézőjelben " öreg " korára belekezdett a földművelésbe,de sok bosszankodással jár neki azt is látom . Túlzásba viszi a munkát már volt magas vérnyomás gonddal orvosnál. Hogy lehet fontosabb a munka,mint a család pihenés is olykor? Szinte csak születésnapján, és karácsonykor látjuk. Kisunokái sem érdeklik ,mert már 2 éve semmilyen ajándékot nem kapnak tőle,csak Mikulásra,és karácsonyra. Mikor mondtam neki, nyáron, hogy az egyik kisfiam sírt mert már papa nem is jön,nem kap semmit szülinapjára,az volt a válasz én nem vagyok ilyen ajándékozós szegény anyátok( elhunyt) vezette ezt be ,figyelt rá ilyen olyan ajándék névnap stb... De nekem akkor is rosszul esik ,hogy nem jön,nem ad nekik semmit a nagyobbik fiunk kamasz mondta is de van benne igazság, hogy ha papának van szülinapja megy az egész család, ha nekem meg el se jön,Facebookon ír egy jó kívánságot. Látom neki is fáj ez ... Az élettársától se kapnak semmit. Apa özvegy,a nő elvált,de csak úgy együtt élnek,megmondom őszintén nem sok esélyt látok házasságra mert már 7 éve együtt vannak, és idösödnek. Pedig apa anno szentségi házasságban élt anyával. Hogy fogadjam el,hogy a munka, a munka,és nem a család a fontos? Köszönöm szépen!

Kedves Lelkiatya! Segítségét szeretném kérni egy számomra roppant kellemetlen ügyben. Három gyermekes édesanya vagyok, még nagyon picik a gyerekeim (a nagyobb alig múlt kettő,az ikrek nyolc hónaposak),de ahogy lehetőségem engedte,vittem őket is a templomba. Ha valami miatt ők mégsem jöttek velem, akkor egyedül mentem szentmisére, divatos szóval élve ott töltöttem ki az "énidőmet". Pár éve egy fiatal káplán érkezett a városunkba. Nagyon örültünk neki, hiszen helyes, mosolygós fiatal férfi, gondoltuk kiválóan meglesz a fiatalokkal is. Ez így is van, mindenkivel nagyon kedves - kivéve engem és a gyerekeimet. Többször is előfordult hogy csúnyán nézett rám,mikor a gyerekek felsírtak, a babakocsis áldáskor minket egyszerűen kikerült. A gyermekeim keresztelését sem vállalta, azt a plébános atyára bízta. Kisfiam keresztanyja régi ismerőse,mikor bemutatkoztam neki és mondtam a nevem,a nyújtott kezemet ugyan vonakodva elfogadta,de csak annyit mormogott,hogy "tudja, hogy ki vagyok". Mikor a városban,parkban összefutunk,csak akkor köszön,mikor a férjem is ott van,akkor még beszélgetni is szokott vele, már-már mézesmázasan. De rólam akkor sem vesz tudomást, szabályosan hátat fordít. A legsértőbb megnyilvánulása akkor volt,mikor egyedül voltam szentmisén és a papság fontosságát hangsúlyozta. Akkor prédikáció közben konkrétan rám nézett és azt mondta:"Nem muszáj mindenkinek családot alapítania." Bevallom,ez nagyon rosszul érintett,hiszen a gyermekeim a gyenge pontjaim. Most már ott tartok,hogy inkább egyedül megyek templomba és megkönnyebbülök,mikor nem ő miséz. Ha gyóntat, hozzá nem megyek be,mert egész egyszerűen nem merek. Többször volt már,hogy a plébániai ügyintézés során meglátott,majd köszönés nélkül feliszkolt a lépcsőn. Ez az atya annak az iskolaközpontnak az iskolalelkésze, ahová majd a gyermekeimet szánom. El sem tudom képzelni,hogy miként fogom azt megélni,ha a gyermekeimmel nem megfelelően bánik majd,csak azért,mert én vagyok az édesanyjuk. Mielőtt idejött,sosem találkoztunk, így még az sem lehetséges,hogy valamikor a múltban megbántottam. Illetve, azért van köztünk bő 7-8 év az én javamra,nem hinném hogy valaha voltunk egy társaságban. Bizonyára nem vagyok neki szimpatikus,ami nem baj,hisz nekem sem az mindenki,de ezzel egy lelkipásztornak nem kellene tudni megbirkózni? Kérem adjon ötletet,mit tehetnék ebben a lehetetlen helyzetben. Köszönettel, egy elkeseredett édesanya

Kedves Lelkiatya! Mindenhol azt hallom vagy olvasom, hogy sokat kell imádkozni, de hogyan csináljam? A kötött imák monoton ismétlése álmosít, semmit sem érzek közben, ha a saját szavaimmat használom, nem tart tovább 2percnél a mondandóm, hálát adok, dicsőítek kérek. Hogyan lehet sokat imádkozni, hisz sosincs válasz? Biztosan bennem van a hiba, senki sem tanított meg.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! A rítusváltással kapcsolatban visszaolvastam a korábbi válaszokat. Említve volt szinte mindegyik esetben a "nyomós indok". Jómagam latin rítusú vagyok, és a felmenők között nem tudok görögkatolikusról. Keresztségem után nemsokkal magával ragadott a keleti kereszténység. Talán mondhatom, hogy nem fellángolás, hiszen jó pár év telt el azóta. Szent Liturgiákra és a többi szertartásra is szoktam járni. Említve volt korábban, hogy ugyanúgy részesedhet a szentségekben, illetve lelkileg tagja is lehet az adott görög közösségnek egy latin rítusú ember is. Érzem is a lelkiségüket és mondhatom szerényen, hogy a görög templomba nagyon szívesen járok, mintha hazamennék. Mi a helyzet azzal a latin rítusú emberrel aki a papi hivatáson gondolkodik a görögkatolikus egyházban? Bevallom, mégha méltatlanul is, de foglalkoztat a gondolat. Nyilván egyből arra gondolnak az emberek, hogy a nős papság az első ami vonzza a római katolikusokat. De nem csak az, vagy inkább nem ez az első gondolatom (Bár gyönyörű hivatás a nős papság, a maga egészében). Minden Liturgián, és minden percben mikor a hétköznapokban felcsendül bennem, hogy "Áldott az Atya, és Fiú és Szentlélek országa..." meg a gyönyörű dallamok, kiráz a hideg. A papi hivatás szépségébe és nehézségébe belegondolva is hasonló érzések vannak bennem, mint a Liturgia szépsége kapcsán. És ha talán nem is fiatalon hívna az Úr, hanem kipróbált férfiként, családos emberként? Van-e bármi lehetsége annak, hogy latinból áttérjen görögbe az illető, egy esetleges papihivatás magvetése céljából? Köszönöm válaszát!

Kedves Lelkiatya! Ha hamar közzétenné levelem, nagyon örülnék, mert annak a levélírónak szánnám részben, akinek a kérdésére most válaszolt ( kérném is tőle, hogy olvassa el a levelem, még ha hosszú is) és ha ez is hamar megjelenne az oldalon, sok más levél előtt, akkor lehet jobban észrevenné az, aki a másik levelet írta. Az illető azt írta, hogy "könnyű a szenteknek, hiszen ők látták az Urat, megjelent nekik, onnantól pedig nem hitük volt hanem tudásuk róla. Ha nekem is megjelenne akár "csak" egy angyal, mennyivel jobb ember lehetnék.." Nem tudom, hogy ez az egész levél volt-e vagy kimaradtak-e részek, de szeretném a saját véleményem elmondani saját tapasztalat alapján. Biztosan emlékszik rám, kedves Lelkiatya, mert több levelet is írtam Önnek régen, illetve Ön válaszok ezekre és akkor mondtam el Önnek, hogy nagy vágya a szívemnek, hogy lássam Jézust. Ön azt mondta, ez bizonyára a Szentlélektől jön nálam, akkor részletesen leírtam a találkozással kapcsolatos érzéseimet, azt is írta nekem, hogy kérjem bátran ezt a kegyelmet, de hagyjam Istenre, mikor és milyen formában adja meg nekem. Ennek kapcsán annyit érdemes leírnom, hogy látomásom nem volt, nem láttam Jézus arcát, nem jelent meg nekem fizikai testében, "csak" olyan élményeim voltak, hogy éreztem a jelenlétét. Nem állandóan, hanem ritkán imádság közben és bizonyos nehéz helyzetekben, például amikor nagyon féltem valamitől. Ilyen volt a vérvételes eset, amiről írtam Önnek, hogy végig éreztem, hogy Jézus mellettem van, még azt is, hogy melyik oldalamon megy vagy hogy hol áll amíg én ülök a folyosón. Akkor ezt egész biztosan éreztem, kértem is előtte tőle, hogy legyen velem, jöjjön el velem, segítsen rajtam. Nem erőltettem és erősen erre gondoltam meg elképzeltem hanem csak elmondtam neki, hogy szeretném ezt, örülnék ha megadná nekem, ezt még 1-2 nappal a vérvétel előtt és aztán azon a napon megtörtént. Kaptam is egy üzenetet tőle, ami nagyon érdekes volt, amiben még ezelőtt tudatta velem, hogy minden rendben lesz, szóval sejtettem, hogy nem kell félnem, de ez, hogy érezhettem a jelenlétét, sokat számított.Volt másik hasonló eset akkor amikor vizsgázni mentem és egyszer amikor sötétben mentem haza a templomból. Ezek nem látomások, de ezeket is nagyon tudom értékelni, mert hiszem, hogy ez egy ajándék volt nekem Jézustól és hálásnak kell érte lennem. A vizsgázós esetnél még csak nem is kértem Jézustól, akkor kivételesen megadta magától, meg is lepődtem. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de éreztem, hogy ott van velem. Hirtelen éreztem. Volt egy pont, ami után éreztem. Ezt csak úgy elmondtam, hogy pontosítsam, látomásaim nem voltak, "csak" ilyen jellegű élmények, de szeretnék valami egyebet is elmondani, ami szerintem más megvilágításba helyez mindent a másik levélíró számára és akár más keresztények számára. Mint említettem, egy időben nagyon nagy vágyam volt találkozni Jézussal, én kifejezetten őt szerettem volna látni, ennek lehet részben oka volt a vele való elég közeli kapcsolatom, hosszú lenne elmondani, hogy miért kerültem nagyon közel hozzá. Részben szomorúságom, problémáim, részben az iránta érzett szeretetem, a találkozás vágya miatt szerettem volna látni. Csak azt szeretném mondani, hogy utólag már sok mindent máshogy látok. Bevallom, van még a szívem mélyén egy vágy arra, hogy lássam Jézust, hogy megjelenjen nekem. Szeretem is nagyon és tudom, hogy ez megváltoztatná az életem. Nyilván hálás lennék ha esetleg ez megtörténne velem. Még mindig van egy ilyen vágyam, de már nem gondolok rá annyira. Viszont azt akartam mondani, hogy igazság szerint egyáltalán nem bánom, hogy nem adta meg nekem a jelenést, amikor kértem, amikor annyira szerettem volna. Sőt, azt mondom, hogy örülök neki, hogy nem adta meg nekem! Hadd mondjam el, hogy miért. Ez lenne a levelemnek az a része, ami lehet a legfontosabb. Ez körülbelül 3 évvel ezelőtt volt, vagy legalábbis az volt az az időszak, amikor a legjobban akartam látni. A lényeg az, hogy teljesen más az életem most és teljesen más volt akkor. Akkor én egy hitemet elhagyó időszak után tértem vissza tehát az előzőekhez képest ez is újszerű volt, de az, ami most van az életemben, még másabb. Biztos sokat jelentett volna ha akkor megjelenik nekem és látom, de utólag rájöttem, hogy nem lettem volna méltó rá, hogy lássam és hogy azóta rengeteget változtam én és az életem. Akkor még "csak" rendszeresen imádkoztam és nagyon szerettem Jézust, de azóta az évek alatt ez az iránta érzett szeretetem még jobban erősödött. A leveleimben ezt meg is osztottam Önnel, azt írta nekem, ez Isten ajándéka számomra, hogy így tudom Jézust szeretni. Nos, szeretem is nagyon, szavakkal kifejezhetetlen, hogy mennyire és ez egyre jobban megváltoztatta az életem. Az iránta érzett nagy szeretetem miatt úgy éreztem, ki akarom neki fejezni. Nem tehetem meg, hogy ne legyen nyoma annak, amit érzek iránta. És gondoltam, ha már szavakkal szinte nem tudom kifejezni, akkor megpróbálom a tetteimmel. 3 éve mikor annyira szerettem volna látni Jézust, akkor még csak imádkoztam és hittem. Most már nem csak hetente vasárnap megyek a templomba, hanem ha megtehetem, plusz egy misére elmegyek hét közben, elmegyek heti egyszer szentségimádásra, bár görög katolikus vagyok, nyáron életemben először végeztem önkéntes munkát adománygyűjtésen, most az ünnepek előtt jelentkeztem 6 önkéntes munka alkalomra és biztosan szívesen mennék utána is, már többet imádkozok mint régen, naponta körülbelül ötször, általában megvan az öt és ha nem felejtem el, akkor próbálom a Bibliámat is olvasni, az Evangéliumokat és megfigyelni Jézus tanításaiból, hogy mi az, ami hiányzik, amivel még jobb lehetnék. Különben ezen nem hatalmas dolgok, de nekem sokat jelent mert látom hogyan haladok. A kísértéseimet is sokkal jobban le tudom küzdeni mint régen mert bár voltak konkrét módszereim is erre, amit most a terjedelem miatt nem részleteznék, de ezzel is a Jézus iránti szeretetem akartam kifejezni. Most már annyira szeretem, hogy már egy mondjuk önkielégítés általi pár perces öröm nekem semmit nem érne. Nem arra a pár perc örömre vágyok, az nekem nem kell ha helyette lehet nekem Jézus, mindig. Már szinte el is tűnt egyébként a kísértés nagyon sok bűnre, bizonyára Isten kegyelméből és ha mégis kísértve vagyok, akkor nagyon könnyen legyőzöm, mert már az első pillanattól a Jézus iránti szeretetem irányít és erőt ad. Már haragudni sem akarok másokra, mert Jézus mindenkinél fontosabb nekem. És ha ő azt mondja, hogy ne tartsak haragot, akkor nem fogok, mert az amit ő akar, fontosabb nekem a mai szokásoknál, mások véleményétől, saját sértettségemtől. Nem beszélve arról, hogy Jézus gyógyította be sok lelki és testi sebemet, adott nekem reményt és olyan lelki békét, ami már önmagában egy kegyelem nekem még ha nem is kapok látomást, nekem innentől kezdve ő a legfontosabb, minden fölé őt akarom helyezni, de legalábbis nagyon igyekszek. Úgy vagyok vele, a lehető legjobb változatomat akarom neki nyújtani és életem minden napján éreztetni akarom vele, hogy szeretem. Ezzel kapcsolatban két olyan dolog van, ami kapcsolódik a másik levélíró leveléhez. Az egyik az, hogy amiket leírtam, hogy teszek, nem azért írtam, hogy magam dicsérjem, hanem azt akartam mondani, a 3 évvel ezelőtti állapotomhoz képest mintha ég és föld lenne a különbség, akkor több bűnöm volt, többféle meg gyakrabban is, nem figyeltem ennyire oda a lelkem tisztaságára, nem tettem Jézusért annyit és igazából most már még így sem érzem magam méltónak arra, hogy lássam Jézust. Valójában minél több bűnömtől megszabadulok, annál jobban zavar a megmaradó kevés bűnöm. Minél többet teszek és több okom lenne magamnak örülni, annál jobban látom azt, hogy lehetnék jobb mint amilyen vagyok és tehetnék még többet. Tehát elvileg méltóbb vagyok most Jézussal találkozni mint amennyire 3 éve voltam, de most még jobban látom a saját méltatlanságom mint amikor még kevésbé voltam méltó. Ezzel azt akarom mondani, főleg a másik levélírónak üzenni, hogy ilyen dolgok is befolyásolhatják a csodák, látomások iránti vágyat és ez tulajdonképpen mintha fordítva működne. 3 éve el sem tudtam volna képzelni, hogy ma olyan leszek, amilyen és azt gondolom, amit gondolok. A másik dolog, amit mondani akartam, az az, hogy miért is örülök, hogy nem adta meg Jézus amit kértem és úgy ahogy kértem szóval egy jelenést, látomást. Mint írtam, tiszta szívemből szeretem Jézust. Egyre többet és többet tettem és teszek az érzéseim kifejezésére és azért is örülök, hogy nem jelent meg nekem Jézus, amikor kértem, mert így ha valamikor találkozok vele, akár megad nekem egy jelenést, akár az ítélőszéke előtt találkozok vele, akárhogy is, akkor úgy állhatok előtte, hogy elmondhatom neki, hogy megtettem amit tudtam, hogy igyekeztem kimutatni a szeretetem, hogy egyre jobb és jobb akartam lenni és jobb lenne ebben a jobb formámban találkozni vele mint ahogyan 3 éve látott volna. És így, hogy nem adta meg amit kértem tőle, így úgy érzem, bizonyos szinten önzetlenül teszek érte mindent. Azért, mert tiszta szívemből szeretem. Ha nem ad nekem látomást, nem jelenik meg nekem, én ezeket akkor is megteszem, hogy kimutassam, mennyire szeretem. Nem amiatt teszem, amit esetleg jutalmul kaphatnék ha kapok egyáltalán, hanem azért amit érzek iránta. Mert annyira szeretem, hogy úgy érzem nem tehetek mást, mint hogy kimutassam. Van szabad akaratom, de az iránta érzett szeretetem nem engedi meg nekem, hogy ne mutassam ki, hogy ne tegyek érte, hogy ne küzdjek, hogy ne tisztuljak. Nos, és úgy érzem, jobb érzés ezeket nekem úgy megtenni, hogy nem adott nekem látomást, jelenést, eucharisztikus csodát mint a vérző szentostya, nem küldött nekem angyalokat. Így őszintébbnek érzem mindazt, amit teszek. Biztos akkor is szeretném Jézust és akkor is akarnék tenni érte ha megjelent volna nekem már, de így, hogy ez nem történt meg, így teljesen egyértelmű, hogy az iránta érzett szeretetem indít mindenre. Ha mondjuk idén szenteste megajándékozna egy jelenéssel, mert akkor gondolná úgy, hogy meg akarja nekem ezt adni, akkor jó érzés lenne, hogy még ha nem is vagyok 100% tökéletes, de úgy találkozok vele, hogy önzetlenül tettem érte amit tudtam, igyekeztem, sokkal többet teszek és tisztább a lelkem, szeretem tiszta szívemből. Csak ezeket szerettem volna megosztani másokkal, mert három éve még teljesen máshogy láttam ezt a kérdést és gondoltam, érdemes lehet több szempontból is megvizsgálni. U.i.: Tamás apostol jut erről eszembe. Nem hitt Jézus feltámadásában, egészen addig, amíg nem jelent meg neki Jézus és nem érintette a sebeit. Jézus azt mondta neki, hogy ő látott és hisz, de boldogok, akik nem láttak és hisznek. Azt hiszem, ha mi mai emberek hiszünk Jézusban, az bizonyos szempontból értékesebb mintha úgy hittünk volna benne, hogy kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben vagy a Galileai-tónál éltünk volna, láttuk volna a csodáit, hallottuk volna ott személyesen a tanításait. Éppen így, talán pont az a jobb ha valaki úgy követi Jézust, pláne ha szentté válik, hogy nem kapott különleges ajándékokat. Mármint, tulajdonképpen az is különleges szerintem, amiket én kaptam, azt sem kap mindenki, de most itt olyan dolgokra értem, mint például látomások és jelenések. Én például amiket én magam tettem, amiket felsoroltam, már többe nézem, értékesebbnek tartom így, hogy nem jelent meg nekem Jézus mintha megjelent volna. Most már ha mégis megjelenne nekem, elvégre kizárni nem lehet, hogy egyszer megadná nekem, még ha csekély is erre az esély,akkor utólag belegondolva nagyon örülnék, hogy ezeket megtettem mielőtt megjelent volna nekem, mert így éreztettem is vele a szeretetem meg hitelesebbnek tűnik. Így érzem azt, hogy a Jézus iránti szeretetem mindezt értékessé teszi és nem volt szükségem a jelenésre ezekhez, megerősödtem, persze isteni segítséggel, de nem baj, hogy meg kellett küzdenem dolgokért, ezt akartam mondani. Bocsánat a hosszú levélért, de szerintem ezt fontos volt elmondanom.

Lelkiatyám, könnyű a szenteknek, hiszen ők látták az Urat, megjelent nekik, onnantól pedig nem hitük volt hanem tudásuk róla. Ha nekem is megjelenne akár "csak" egy angyal, mennyivel jobb ember lehetnék..

Kedves Lelkiatya! Tud olyan atyáról, aki mentálhigiénével foglalkozik? Lenne valamilyen elérhetősege?

Kedves Lelkiatya! Decemberben mikor lesz Jézus ima a Budapest Rózsák terén?

Tisztelt Lelkiatya! Római katolikus testvéreink szerveznek imákat a békéért. Érdeklődni szeretnék, hogy lesz-e ilyen imaalkalom ismét a Görögkatolikus Egyházban is illetve esetlegesen együtt a latin testvérekkel?

Kedves Lelkiatya! Egy nap hányszor szabad szentaldozashoz jarulni? Sokan csak a szentaldozasra érnek oda..

Kedves Lelkiatya! Ez miként kell helyesen értelmezni? Nem értem.Köszönöm a segítséget!! Az embert nem Isten taszítja,küldi a pokolba. Oda az ember magától megy,és már itt a földön maga teremti meg magának a maga poklát!!