Kedves Lelkiatya! Az életemben elérkezett egy nagyobb fordulópont, amelynek apropóján eldöntöttem, hogy szeretném életemben először elvégezni az életgyónásomat. 20-as éveimben járó fiatal vagyok, de azt olvastam, hogy ezt kortól függetlenül bárki elvégezheti, ha egy nagy fordulóponthoz ér az élete. Szóval, mik azok a dolgok, amelyekre érdemes odafigyelni a felkészülésben és maga az életgyónás alatt / után is?

Kedves Lelkiatya! Van valami módja annak, hogy úgy tegyek fogadalmat valamivel kapcsolatban, hogy nem magánfogadalom teljesen, vagyis nem csak én tudok róla és nem csak itthon magamnak elmondom, de nem is nagy ceremónia közepette és nem püspök előtt zajlik? A szívemben van egy vágy egy fogadalom iránt, de többre vágyok, mint arra, hogy itthon magamnak tegyem, szerintem úgy betartani is nehezebb lenne, de arra meg nem érzem lelkileg készen magam, hogy nagy ceremónia, nyilvánosság, püspök és sok pap előtt tegyem, mint amikor esküvő van vagy szerzetesrendbe lép valaki. Van a kettő között átmeneti lehetőség? Arra gondoltam, hogy jó lenne egyetlen pap előtt letenni, de anélkül, hogy mások tudnák és valahogy úgy, hogy félhivatalos legyen, vagyis legyen hivatalos, de úgy, hogy ha nagyon úgy érzem később, hogy feloldanám, akkor megtehessem. Olyasmi, mint amikor egy férfi eljegyez egy nőt. Vagy egy nőt eljegyeznek. Még nem házasok, szóval ha mégsem működik, akkor nem válásról van szó (és úgy tudom, az eljegyzés felbontása nem bűn), de egyébként meg azért nem is csak szórakoznak egymással, ezért szeretnének eljegyzést. Nálam nem eljegyzésről van szó, csak próbáltam megvilágítani a kérdésem. Már egy ideje a szívemben van ez a vágy, de nem foglalkoztam vele, mert gondoltam, jó nekem enélkül is meg gondoltam, biztos nincs is lehetőség ilyenre, de nagyon azt érzem, hogy nekem ez jó lenne, segítene rengeteget a lelki életemben és ez a szívem vágya. Azt honnan tudhatom, hogy Jézus mit szeretne ezen a téren? Persze ha nincs ilyen mód, amit én szeretnék, akkor felesleges a kérdésem. Olyan ez tényleg, mint amikor egy férfi érzi, hogy szeretné eljegyezni a nőt, de még nem áll készen arra, hogy azonnal menjen vele az oltárhoz. Érthető ha ez ember ilyen helyzetben van, ugye? Én is egy ilyen köztes állapotban vagyok. Nem tudom, hogy később is mindig így szeretném-e, nem állok lelkileg készen nagy nyilvános ünnepélyes dolgokra, de nagyon ott van bennem ez a kívánság és hiszem, hogy hatalmas segítség lenne nekem a lelkem tisztulásában is.

Tisztelt Lelkiatya! Kerem csak pár szót tegyen ki amiből megismerhetem a válaszát! A férjem depressziós ...

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Nemrég született gyermekem és már többször is hallottam több embertől, amikor a gyermekem az üres falat nézte vagy ha a semmibe mosolygott, hogy "látja az angyalokat" vagy "az angyalokkal beszélget". Van ennek valami alapja vagy csupán egy kedves hagyomány?

Kedves Lelkiatya! Az újfajta Apostolos könyv, amelyeket a kántorok a templomokban használnak, valamikor elérhető lesz a szélesebb nyilvánosság számára is, akár a Kegytárgyboltokban?

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy félálomban el lehet e követni halálos bűnt? Piroska

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Tud olyan lelki vezetőt ajánlani, akár csak privát e-mailben, aki a misztikus élet tapasztalataival tud segíteni azok helyes megítélésében? Ezek a misztikus élmények Isten kegyelme szerint nagyon sokfélék lehetnek, de Istennek bizonyosan számdéka is van velük. Nagy segítség lenne ha érteném miért és milyen szolgálathoz kapok ekkora ajándékokat. igazán nagyon rászorulok a lelki támaszra és gondviselésre, hogy megmaradhassok hűségben és igazságban. Szívből köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Azt olvastam szentírásmagyarázatban, hogy a húsvéti vacsora során a bárányhoz kovásztalan kenyeret és keserű salátát ettek, és négy kehely bort ittak.Nem tudom, mekkora volt egy kehely, mindenesetre ma egy pohár boron 2 dl-t szoktak érteni, négyszer 2 dl bor megivása pedig meg szokott ártani.Ennek ellenére sem Jézus, sem az apostolok magatartása az utolsó vacsora során és utána nem utalt arra, hogy leittasodtak volna.

Kedves Lelkiatya! A napokban költözünk be új otthonunkba a kérdésem az lenne hogy beköltözésünk előt hívjak egy Görög katolikus papot aki fel szenteli??? vagy mivel pár hónapunk van vízkeresztig várjak vele addig mert akkor úgy is járják az Atyák a házakat szentelni. Válaszát előre is köszönöm Ildikó

Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy az állatoknál is bün e az eutanázia? Az egyik cicánkat sajnos le kellet altatni és most félek hogy bünt követtem el

kedves lelkiatya mi a hosszú élet titka?

Kedves Lelkiatya! Nem tudom, reménykedhetek-e abban, hogy tud válaszolni, de megpróbálom feltenni a kérdésem. Természetesen, ha nem tud választ adni, azt is elfogadom. Nem szokás ilyet tenni tehát lehet rosszul tettem, de megkértem valakit, hogy járjon közben értem és ez még nem is lenne baj, de az illető nem kanonizált szent. Éppen emiatt az atyák, akikkel ezt megosztottam, sem értettek mindig egyet ezzel. Igazság szerint oka volt annak, hogy őt kértem meg. Tudtam, hogy életében hasonló kísértésekkel küzdött, láttam a hasonlóságokat kettőnk között és úgy éreztem, alázatra segít ha kérem az imáit éppen azért, mert egyébként nem volt egy tipikus szent ember a földön, még ha egyébként tett is sok mindent Jézusért. Azt vettem észre, hogy kialakult bennem egy szeretet iránta és ez segített abban, hogy tudjak másokat is szeretni, még akkor is, amikor megbántanak. Igazából nem csak arról van szó, hogy megkértem, imádkozzon értem. Nem egyszer úgy éreztem, választ is kapok, amikor hozzá fordulok, de nem mindig. Erre nem számítottam, én csak úgy megosztottam vele dolgokat és kértem az imáit, de nem azért, hogy bármi is történjen ennyire észlelhetően. Nem a hangját hallottam, hanem sugallataim voltak és valahogy úgy tudtam, hogy mit mond, hogy a hangját nem hallottam. Lehet, hogy hatalmas hibát követtem el és bűnt. Bár, éppen ez az érdekes, hogy úgy éreztem, nagyon sokat segít és gyümölcsöző eredménye volt ennek a dolognak. Éppen azért, mert nem tudtam biztosan, hogy szabad-e kérnem az imáit, leveleket írtam neki és nem a hagyományos módon szólítottam meg. Valamiért azt hittem, hogy ez egy arany középút. Szóval úgy éreztem, sokat segít nekem ez. Tudnék konkrét példákat mondani. Egy alkalommal meg voltam kísértve arra, hogy ne menjek a vasárnapi liturgiára és ne részesüljek az eucharisztiában, megosztottam ezt a dolgot ezzel az illetővel és valami sugallatom lett, ami körülbelül ezt mondta "Szerinted hogy esne neki ha visszautasítanád?", mármint ez Jézusra utalt. Ekkor úgy éreztem, igen, ez így van, összeszedtem az erőm és mentem a liturgiára. Egy másik alkalommal nem mertem elmenni az önkéntes munkára, mert volt ott valaki, akivel nem akartam találkozni és az ismerőseim nem lettek volna ott és ezt is megírtam levélben ennek az illetőnek és valami sugallat azt súgta nekem, hogy "Ők nem lesznek ott, de Jézus igen." És, megintcsak, összeszedtem magam és elmentem. Nem ő az egyetlen, akinek az imáit kértem, általában azért kanonizált szenteket szoktam kérni,hogy segítsenek és akkor is megkértem őket, amikor ezt az illetőt, de sokat küzdöttem azzal, hogy a méltatlanságom miatt nehéz volt nekem Jézushoz fordulni. Ezt szintén megosztottam egyszer ezzel az illetővel, hozzátéve, hogy én nagyon szeretem Jézust, el is sírtam magam közben a Jézus iránti szeretetem miatt és mintha valaki azt sugalmazta volna, hogy "Ha szereted, menj hozzá." És akkor ez adott egy lökést, hogy több napnyi nagyon kevés ima és elhidegülés után odamenjek az Úrhoz. A tegnap nap történt egy hasonló eset. Jézus elhívott egy nagyon különleges, kegyelmekkel teli szolgálatra, de egy rossz tapasztalat miatt nagyon elszomorodtam és azon gondolkodtam, hogy nem tudom lenne-e erőm ehhez és ott motoszkált a gondolataim közt, hogy feladjam. Ez az illető is volt már ilyen helyzetben, talán ezért, talán másért, de volt egy olyan érzésem, hogy ha valaki imádkozhatna értem (ha a mennyben van), akkor talán pont ő az, aki legjobban érti mit jelent ez és így megírtam neki egy újabb levelet. Ez ismét gyümölcsöt hozott, mert olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy ne kövessem el az ő hibáját. És úgy egyébként is valahogy onnantól kezdve rájöttem, hogy ha ad nekem az Úr egy hatalmas kegyelmet, akkor sértés visszautasítani és különben is, akkor is meg kell látnom a jót másokban ha elszomorítanak és megbántanak. Lelkiatya, szeretném a véleményét kérdezni erről. Nem tudom, rosszul tettem-e, amit tettem. Az atyákkal beszéltem már erről és ez is nagyon érdekes volt, hogy volt, aki először helytelenítette, de a legközelebbi találkozásunkkor azt mondta, úgy érezte, üzen neki Isten és azt mondja, hogy nekem van igazam. Eleve azért kezdtem bele ebbe és egy ideig kértem ennek a személynek az imáit, mert egy atyával beszélgettem erről és előbb ő nem akarta azt mondani, hogy bármit is tud, nem is nagyon tudott mit mondani, de lett egy sugallata, egy megérzése, hogy ez a személy üdvözült és ha nem is úgy kezelem mint egy kanonizált szentet, de kérhetem a segítségét. Bízom benne, hogy nem ítél el engem lelkiatyám. Nem volt bennem semmi rossz szándék, csak akkor is egy nehéz időszakon mentem keresztül, nagyon nehéz volt Jézushoz fordulnom, de még a kanonikus szentekkel is nagyon küzdelmes volt a kapcsolatom, mert az ellenség kísértett mindig és azt mondta, hogy engem Jézus nem szeret úgy mint őket. Valójában hozzájuk is azután tudtam jobban odafordulni, hogy megkértem ezt a személyt, imádkozzon értem, mert éppen az a tény, hogy Jézus őt is szereti és nem csak a glóriás kanonizált szenteket, éppen ez segített Jézus szeretetében hinnem. Elgondolkodtam sokszor. Ha az illető a mennyben van, akkor érthető, ami történt, de vajon miért ilyen különös módon segített nekem az Úr. Ha meg nem üdvözült, az egy elég rémisztő dolog, de akkor meg nem áll össze a kép, még ha lehetett is ez a gonosz kísértése, miért érte meg neki kísérteni engem valakivel, aki nem üdvözült, ha ez nekem olyan sokat segített az imában, a Jézushoz odafordulásban, hogy a liturgiára elmenjek, hogy Krisztus testében részesüljek, hogy egy kegyelmekkel teli szolgálatot elvégezzek. Az Úr pedig miért használna fel egy nem üdvözült személyt a megsegítésemre? Elképzelhető ez ha megvan az Úrnak az oka rá? Ön szerint ha rosszul tettem, amit tettem, akkor is megért engem az Úr és számít neki a sok jó, ami ebből származott? Van valami módja annak, hogy tudjam, a Szentlélektől jött-e vagy a kísértőtől? A legérdekesebb az egészben, hogy a kanonizált szentek esetében sokkal ritkábban volt sugallatom és persze éreztem, hogy meghallgatnak, de konkrét válaszokat sokkal ritkábban kaptam. Valójában mindvégig a Jézus iránti szeretetem vezérelt. Ne haragudjék rám, ha ezt itt nem illett megkérdeznem, de bízom benne, hogy elolvassa a levelem és elfogadom őszinte válaszát.

Kedves Lelkiatya. Már egy ideje küzdök saját magammal és a féltékenység, irigység bűnével. Vagyis idáig úgy gondoltam. Munkahelyemen már egy ideje igazságtalanul bánnak velem. Nem kaptam béremelést, elvettek tőlem minden segítséget és annak adják folyamatosan aki hasonló pozícióban a dupláját keresi és mégsem érkezik soha semmit. Természetesen szóltam a felettesemnek de mondvacsinált kifogásokkal mindig elutasít. Sajnos e miatt gyakran felháborodok és haragot érzek ami aztán lelkiismeret furdaláshoz vezet. Nehezen tudom leküzdeni. Sokáig úgy gondoltam hogy irigy és féltékeny vagyok de én nem sajnálok semmit a kollégától. Nem azt akarom, hogy neki ne legyen csak fáj az igazságtalanság. Ön mit gondol erről? Bűn ilyenkor felháborodni? Rendszeresen imádkozom érettük de nem tudom hogy kezeljem ezeket az érzelmeket amiket kiváltanak belőlem. Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Lekiatya, egy ismerősömnek meghalt a gyermeke. Nagyon régóta nem tartom vele a kapcsolatot, de ez az esemény annyira megérintett, hogy többször ( pár hónap alatt 3szor) jeleztem neki , hogy gondolok Rá ezekben a nehéz napokban. Szeretnék időnként írni neki, hogy tudja, hogy vele vagyok-fohászokkal- ebben a fájdalomban. Viszont, szinte mindig mikor erre gondolok...az a gondolat is előjön bennem, hogy de ezt most csak azért teszem, hogy én jól érezzem magam, mikor visszaír, hogy köszöni, jólesik neki?..Mert igazából elmondhatom a fohászokat, és kész...Isten akkor is meghallgatja, ha az ismerősömnek ezt nem mondom el, nem zavarom vele...Sokszor szinte úgy érzem, hogy ő van a fájdalomban, és még neki "kell, illik majd megköszönnie" , hogy gondoltam rá... Hogy most ez rólam szól, vagy őróla? Mintha kicsit én lennék valahogy "magasabb szinten" ezzel hogy, na látod, gondolok Rád ...Bocsánat, nem tudom, érthető-e ez a kérdés...Tehát, hogy mennyire önző dolog ez, vagy esetleg néha valóban lehet szükséges és vigasztaló a másiknak erről tudni...vagy mennyire kell-e ezen egyáltalán gondolkoznom?

Milyen kötelességei vannak egy papnövendék barátnőjének?