Igen, minden bizonnyal a cölibátusban élő férfiak is tudnak szerelmessé válni. Ez nem könnyű küzdelem, amikor ilyen adódik. De ebben nem a Szentlélek hiányát látom, hanem az egészséges ember élettani jelenségét. A férfi vonzódik a nő iránt és viszont. Ezt szépen megteremtette így az Úr. Vannak személyiségek, akik felé jobban vonzódunk, ezek a barátságok, van, akikhez kevésbé, ezek a nehezebben szerethető emberek. S ennek része az is, amikor egy férfi és egy nő személyiségének találkozásakor föllép az erős vonzódás. Ráadásul a mindkettőben megtalálható érzékesség miatt ez erős testi vonzódást is jelenthet. Ezek természetes folyamatok, amelyeket helyesen kell kezelni. A házasságban élőknek éppen úgy, mint a szüzességben élőknek is. Bizony, még egymást szerető házasfelek esetében is megjelenhet a szerelmi vonzódás egy másik személy iránt. Az a lényeg, hogy ezt hogyan kezeli az ember. A házasságban élőnek ilyenkor nagyon tudatosan és erős akarattal, fokozott szeretettel kell a saját házastársa felé fordulni, a szüzességben élőnek pedig ugyanígy az Úr Isten felé.

Kedves Testvérem! Mindenképpen dicséretes, hogy ilyen nagy erővel küzd a bűn elkövetése ellen. Ez igen kedves az Úrnak. Ezekben a küzdelmekben sokat tanul az ember. Van, hogy nem megfelelő eszközöket választ a küzdelemhöz, s néha ez egészen súlyos következményekkel is járhat, mert még rosszabb helyzetbe is kerülhet vele. Jézus is beszélt hasonló esetről (Mt 12,45). Ebben tud sokat segíteni a lelkiatya, aki figyelmeztet, ha nem jó eszközt választottam. Ezért is nagyon fontos, hogy a lelkileg törekvő embernek legyen saját lelkivezetője. (Tegyük hozzá, minden kereszténynek lelkileg törekvőnek kellene lennie, de sajnos, ez nem mindig van így.) Viszont az irgalmas Isten rendjében van egy másik lehetőségünk is: a hibáinkból is tanulhatunk, azok is javunkra válhatnak (hisz az Istent szeretőknek minden javukra válik Róm 8,28). Tehát nem kell még a hibáinktól, a kudarcainktól sem félnünk. Ön a küzdelmében rossz eszközt választott. Ezt hamar belátta. Fontos azt is leszögezni, hogy a fogadalom csak akkor súlyos erejű, ha az az Egyház színe előtt, de legalábbis egy pap hitelesítésével történik. Ha valaki csak magában tesz fogadalmat, akár gondolatban, akár kimondott szóval, de nem mások előtt, nem egy pap által hitelesített fogadalommal, kivált, ha nem is teljes tudatossággal, inkább félelemből, tehetetlenségből, nos, akkor ez a fogadalom korántsem minősül súlyos erejűnek. Nyilván kerülni kell a könnyelmű fogadalmakat, s még inkább azok megszegését, be nem tartását, de ez még nem minősül súlyos bűnnek. Az Ön esetére térve az így megfogalmazott ígéret megszegését sem nevezném súlyos bűnnek. Egyszerűen tanuljon belőle. Nem javaslom, hogy ilyet tegyen, és inkább azt, hogy keresse a hatékony eszközöket ehhöz a küzdelméhöz. Ezek közül az egyik legfontosabb az Isten irgalmába, szeretetébe vetett hit. Isten nem azt várja tőlünk, hogy egyedül küzdjünk, hanem segít is nekünk, kegyelmet ad. Az Isten irgalmába vetett hit azt jelenti, hogy élek vele, hiszem, hogy megbocsát, hiszem, hogy engem bűnösen is szeret. Ez a szeretet késztet engem a bűn kerülésére. (Sok esetben az is a rossz eszközök közé tartozik, hogy inkább emberi okok késztetnek a bűn kerülésére, szégyen, hiúság s hasonlók, nem pedig az, hogy Isten iránti szeretetemet ezzel a küzdéssel mutassam meg.) Másik tanácsom, hogy ne a bűntől függjön a lelki élete, Istennel való kapcsolata. Rendszeresen gyónjon, de ne a bűn függvényében. Ezzel elkerülheti azt az aggályoskodást, hogy csak akkor érzi magán Isten szeretetét, ha nem követi el a bűnt. Valójában mindnyájan ezzel küzdünk, hogy rendszeresen ugyanazokat gyónjuk. Megbánjuk, elmondjuk a pap előtt, aztán újra beleesünk. Ezek lehetnek rossz szokások, nehezen leküzdhető rossz tulajdonságok. Ezért kell a rendszeres gyónás, hogy hosszú távon legyen fejlődés, módszeres legyen a küzdelem a bűneikkel szemben. Ennek sajnálatos része, hogy újra elesek, de ennél fontosabb eleme, hogy mindig újra fölkelek. Éppen azért, mert bízom az Isten irgalmában. Ez nem vezethet könnyelműségre, hogy "nem baj, ha vétkezem, úgyis meggyónom". Az Isten iránti szeretetem nem engedné meg ezt az alávaló hozzáállást. De rémüldöznie, félnie nem kell a saját gyöngesége miatt. Szeresse az Istent, fedezze föl, hogy ő mennyire szereti Önt, s ez vezesse a lelki küzdelmében a lelkiéletében!

Az alázat. Alázat nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül sincs alázat. Lehet látványosan végbevinni a szeretet tetteit, de abba rengeteg torzító elem keveredhet. Ha alázat van az emberben, akkor hiteles a szeretete. De éppen így nem lehet szeretet nélkül sem alázatosnak lenni. Az megnyomorodott lélek, ha valaki tetteiben alázatosnak tűnik, de ebben nem a szeretet, az önzetlenség, az odaadás vezeti, hanem más okok, amelyeknek nincs közük a szeretethöz.

Igen, erre továbbra is van lehetőség. Viszont a szakemberhöz fordulás feltétele egy görögkatolikus pap ajánlása. Előtte tehát keresse föl, szólítsa meg az egyik görögkatolikus atyát. Ha ismeri Önt, akkor nyomban fog ajánlást adni. Ha tán nem, akkor elbeszélgetnek, s majd utána fog Önnek tanácsot adni, hogy milyen lépést tegyen, hogyan érheti el a pszichológust.

Kedves Viktor! Hat vaskos kötet tartalmazza az év minden napjára szóló liturgikus szövegeket. Ezek jó része még kapható a Szent Atanáz könyvesboltunkban, de van ami már elfogyott. Persze, reméljük, lesz még újabb kiadása ezeknek a könyveknek, hisz egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik ezek iránt. Ugyanakkor a honlapunkon megtalálható az esti szertartásoknak, a vecsernyéknek a változó részei. Az e hetit itt találja meg: http://hd.gorogkatolikus.hu/A-zsolozsma-az-egyhaz-imadsaga-2018-majus-28-junius-1-2018-majus-28 A görög vagy szláv illetve latin nyelven valóban kicsit más az íze az imádságnak. De csak akkor érdemes idegen nyelven imádkozni, ha az ember valóban ismeri is azt az adott nyelvet.

Kedves Ferenc! Természetesen bármikor nyitva áll az ember előtt a lehetőség, hogy közelebb lépjen Istenhöz. Ennek legkézenfekvőbb módja a szentségekkel való élet. Javaslom, hogy keresse meg az Önökhöz legközelebbi görögkatolikus atyát, és vele beszéljék meg a részleteket. Ő fog segíteni Önöknek, hogy elmondja, mi szükséges ehhöz a nagy lépéshöz.

Az nem állítható, hogy nincsen szentségimádás a görögkatolikus egyházban, csak annak egészen más formájában jelenik meg. A rítusba ágyazottsága más. Sok olyan szertartás van a görögkatolikus rítusban, amely nincsen meg a latin rítusban és fordítva. A Szentségben jelenlévő Istent mi is imádjuk, s ez sok esetben még erőteljesebben jelenik meg, mint a latin rítusban. Egyrészt minden egyes Liturgiában tömjénezzük a Szentséget. Nem mindenütt, de van, ahol a pap, sőt, akár a hívek is az Szent Liturgiában a földre borulnak előtte az epiklézis (a Szentlelket lehívó imádság) után. S van egy különleges szertartásunk, amikor viszont többször is leborul a pap és a hívek is, ez pedig az Előszenteltek Liturgiája. A Keleti Egyházban a Eucharisztia előtti hódolat mindig a Szentség vételével is kapcsolatban van, attól nem választható el. Talán ez a szembetűnő különbség a két rítus között. Az új lelkiségi mozgalmak valóban nagy megújulást hoznak, hozhatnak az Egyházban. Az Egyház folyamatosan változik, hiszen él. Az Egyház keleti részének viszont az a sajátossága, hogy erősen ragaszkodik a hagyományokhoz. Ez is nagy érték. A kettőnek együtt kell hitelesen jelen lennie az élő Egyházban. Mi inkább ezt a vonalat képviseljük, ezt várja tőlünk a Katolikus Egyház. Mint azt világosan megfogalmazta Szent II. János Pál pápa az Orientale Lumen apostoli buzdításában. Mindenki a maga értékeivel tud hozzájárulni a közös kincshöz.

Ennek kölcsönös megegyezéssel kell működni. Beszélni kell róla. Sokszor azzal rontják el a házasok, hogy nem mernek beszélni erről. Ha a nő nem szeretné, ezt ne akkor mondja meg a férjének, amikor az éppen szeretné, mert ilyenkor, hogy úgy mondjam, már késő. Persze, a férfinek ilyenkor is figyelemmel kell lennie a másikra, s nem szabad erőszakosnak lenni. De ezekben a pillanatokban ez már nagyon nehéz, szinte nem is elvárható. Ezért kell külön beszélni róla. Egy délutáni kávé, egy séta, egy vacsorai beszélgetés során előhozni. Akkor van helye a testi együttlétnek, ha mindketten szeretnék. A férfinek nincsen kiváltsága ezen a téren (sem). Ennek is közös döntésnek, közös akarásnak kell lennie. Ennek a leginkább. Ha mer róla beszélni, akkor nagyobb esélye van annak, hogy a nő is el tudja fogadni, hogy van, amikor együtt vannak, s így a férfi is, hogy van, amikor nem. Illetve fordítva. Ezért a legfontosabb a házastársi kapcsolatban a beszélgetés, az őszinteség. S persze, a közös imádság.

Elsősorban a Szentírást magyarázó kommentárokat érdemes figyelembe venni, melyek az egyes könyvek előtt vagy után találhatók, Főként az újszövetségi könyvekre gondolok. Kiinduló pont lehet a katolikus szentírások egyes könyvek előtti magyarázatai. A protestáns egyház Jubileumi Bibliakommentár, illetve a katolikusok Jeromos Bibliakommentárja (I-II.) talán az, ami leginkább az Ön célját szolgálhatja. Sokat adhatnak még a Katolikus Egyház Katekizmusa, és a Kompendium. Illetve még néhány könyv: Gyökössy Endre: János evangéliuma Jeromos kommentár: Az Újszövetség könyveinek magyarázata Rudolf Schnackenburg: Jézus Krisztus személye a négy evangélium tükrében A szexualitásról: Szent II. János Pál pápa: Férfi és nő Benedek pápa: Deus caritas est Családok Pápai Tanácsa: Az emberi szexualitás jelentése és jelentősége John Meyendorff: A házasság misztériuma Mary Beth Bonacci: Igazi szerelem Tomka Ferenc: Biztos út (hittankönyv fiataloknak) M. Abiven: Élet kettesben Jean Vanier: Férfinak és nőnek teremtette Angelo Scola: Férfi+nő Gyökössy E.: Életápolás, és Ketten hármasban Lawrence Crabb: Nők és férfiak Valamint nagyon tudom ajánlani Ross Campbell és Gary Chapman könyveit.

Inánsty-Pap Ágnes tanárnő a verseny egyik fő szervezője. Elérhetősége: inantsypapagnes@googlemail.com

Kedves Dániel! Tudomásom szerint ezeket kizárólag a Szent Atanáz Könyvesboltunk forgalmazza. Viszont van világhálós elérhetőségük, azon keresztül is megszerezhetők a portékáik. Bár pontosítani, kell, mert a felsoroltak közül egyelőre csak Pentekosztárion és Ménea kötetek kaphatók. Triódion egyelőre nincs a raktáron, de reméljük, hamarosan lesz annak újabb kiadása. Az Oktoéchosz pedig még nem készült el.

Kedves Csenge! Nem az a kérdés, hogy az ember ezt észreveszi-e vagy sem, hanem, hogy lelkében hogyan kezeli. Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be, hanem ami belőle származik. Ezt ugyan Jézus nem a látványról, hanem az ételről mondta, de a lényege ugyanaz (Mk 7,15). Ha meglátom, a szememen keresztül eljut az értelmemhöz a jelenség, hogy az atya fáradt vagy lelkes, ez még önmagában semmit nem befolyásol semmit. Az minősít engem és a jelenlétemet, hogy ennek kapcsán mire jutok. Megítélem, hogy mit hibázott, hogy fáradt, netán elindul a fantáziám, hogy mi lehet a háttérben, stb. Vagy együtt érzek vele, s a szeretetemet növeli az élmény, a gondolat. Ha tehát észreveszek bármilyen jelenséget, a pap fáradságát, a mellettem ülő mocorgását, jelenlévő gyermek hangoskodását, ez egyáltalán ne befolyásolja az imádságomat, illetve még jobban késztessen a nagyobb odaadásra. Ha úgy tetszik, egy pillanat erejéig az együtt érzésre, de még inkább arra, hogy ne e külső körülményekre figyeljek, hanem a belső folyamatokra, ami a szívemben, ... aki a szívemben van. A keleti templomok érdekes sajátossága, hogy egy vagy több strucctojást függesztenek ki az imádkozók szeme elé. Ennek az az üzenete, hogy mint a strucc csak nézi a tojását, és a nap melegétől várja, hogy kikeljen belőle az új élet, úgy az imádkozó ember is a szemét állandóan az Istenre függessze, és tőle várja a szíve fölmelegedését, szeretetének fölgyulladását. A strucctojás látványa mindig arra készteti, hogy a figyelme ne kalandozzon el máshová.

Kedves Zsóka! Belátom, hogy ez egyáltalán nem könnyű küzdelem. A kísértő elképesztő erővel és rafinériával próbál minket rávenni arra, hogy fordítsuk el tekintetünket az Úrról, hogy feledkezzünk meg róla, távolodjunk el tőle. Jól érzékeli, hogy a plakátok, reklámok legnagyobb része erre késztet minket. De ha ez tudatosul az emberben, az már fél siker, akkor tudja, hogy bármilyen óriásiak is ezek a plakátok, azért nem kényszeríthetnek minket az ott közölt üzenetek elfogadására. El kell jutni arra a belső szabadságra, amely nem is fél ezektől, nem ellenséget lát bennük, de nem is követi őket gondolkodás nélkül. Ehhöz szükség van egy erős elhatárolódásra: nem vagyok hajlandó azonosulni az üzenetükkel. Tehát nem föltétlenül harcos ellenállásra van szükség, mint inkább belső bizonyosságra, azt kimondani, hogy én ezekkel nem azonosulok, a villódzó erőszakosságuk ellenére sem figyelek rájuk. Legjobb ilyenkor is a Jézus-imát választani, vagy a rózsafüzért. Tehát imádságra használni a fölismert ingereket, amelyek, persze, egészen mást akarnak elérni bennem, de a belső szabadságom és bizonyosságom erősebb annál, semmint ezeknek engedelmeskedjem. Ha ilyenkor elkezdi mondani a Jézus-imát vagy más fohásszal, zsoltárverssel az Úrra tereli a figyelmét, akkor a rosszra késztetést jóra használja föl. Még egy játékot is tudok javasolni. Amikor megpillant egy ilyen reklámot, akkor keressen hozzá olyan szentírási mondatot vagy lelki tartalmú mondást, amely a hirdetett szlogenek szavait használja föl. Valójában ez a módszer sem más, mint hogy a kísértésre használt eszközöket más, Istenhez vezető célra használjuk.

Ebben a nem könnyű helyzetben a legfontosabbnak azt tartom, hogy a férjével őrizzék meg a harmóniát, békét, az együtt gondolkodást. Lehet éppen nézeteltérés, de azt mindig beszéljék meg, s mindig legyenek készek a bocsánatkérésre és a megbocsátásra. Ha Ön is látja az édesanyja természetének nehézségeit, ez már eleve jó helyzet. Ez ad esélyt arra, hogy a helyzet ne eltávolítsa a férjétől, hanem a közösen vállalt nehézségek inkább egymáshoz még közelebb hozzák kettejüket. Az édesanyjának meg kellene értenie, hogy egyáltalán nem volna beleszólnia az Önök családi életébe. Még akkor sem, ha egy fedél alatt laknak. Próbálja meg, hogy egyszer leülnek és kettesben őszintén elbeszélgetnek erről. Ne akkor vegye elő ezt a kérdést, amikor éppen áll a bál, amikor valami összetűzés van, hanem egy nyugodt, semleges időszakban. Ilyenkor van esélye annak, hogy az édesanyja is indulatok, heves érzelmek nélkül átgondolja a helyzetüket. Egy ilyen beszélgetés során kérje meg - hangsúlyozom, hogy indulatok, szemrehányások nélkül -, hogy engedje, hadd éljék Önök is a maguk kis családi életét. Nyilván sokat kell ezért imádkoznia. Én is megteszem, mint az kérte.

Az ünnepek rendje a rítus szerves elemei közé tartozik. Amikor létrejött a Rómával való egyesülés, akkor a görögkatolikussá váló ortodox őseinknek egyik feltétele volt, hogy az ünnepeiket mind megtarthassák. Így alakult ki az a történelmi helyzet, hogy általában a görögkatolikusoknak több ünnepük van, mint a római katolikusoknak, azoknak pedig több, mint a protestánsoknak. (Nem kevés vita volt emiatt az évszázadok során, például protestáns földbirtokosok és katolikus, görögkatolikus jobbágyaik között. Ez is oka volt a "cuius regio, eius religio" elv kialakulásának, miszerint akié a föld, annak vallását kell követni a rajta élőknek. Lám, ilyen súlyos következményei voltak e felekezeti különbségnek.) Amikor tehát a pápa elrendel egy ünnepet, akkor az csak a római katolikusokra vonatkozik. Az viszont tény, hogy nekünk, görökatolikusoknak is tisztelnünk kell a magyar szenteket. Tesszük is, de sajnos, kissé hiányosan. Ugyanis mind a mai napig nem születtek meg ezeknek a szenteknek az "officiumai", vagyis azok a liturgikus szövegek, amelyekkel az adott szentet ünnepelni, tisztelni lehetne. Voltak ugyan próbálkozások, de úgy tűnik, még nem született olyan magyar anyanyelvű himnuszköltő, aki ezt a nagyszabású feladatot el tudta volna végezni. Ismereteim szerint csak néhány magyar szentnek van teljes officiuma (teljes vecsernye és utrenye szöveg), ezek azonban nem magyar nyelven íródtak, hanem csak a fordításuk van meg magyarul. Ilyen például Magyar Mózes és a testvére, Efrém, Árpádházi Szent Piroska, Boldog Romzsa Tódor. És ilyen Szent István és Szent Hierotheosz püspök, akiknek officiumát 2000-ben írta meg egy görög himnuszköltő, s amely szöveget Orosz Atanáz atya fordította le magyarra.