Mindannyian keresztény vallásúak, mert részesültek érvényes keresztségben. Hogy milyen rítusú katolikusok részben attól függ, hogy mikor történt a keresztség szentségének kiszolgáltatása a görögkatolikus édesapa és római katolikus édesanya gyermekei számára. Ha 1991. előtt akkor teljesen biztos, hogy édesapjuk után görögkatolikusok. Ugyanis ekkor lépett életbe a Keleti Egyházjog, amely már föloldja ezt a szabályt, és lehetővé teszi a vegyes rítusú szülők számára, hogy maguk döntsék el, gyermekük melyik rítust követi. A keresztelés szertartása nem határozza meg a rítust.1991 után tehát a szülők közös megegyezése alapján a latin rítusú édesanya után lehettek latin rítusúak is, ha ennek a megegyezésnek a keresztelési anyakönyvben nyoma van, azaz az édesapa nyilatkozott arról, hogy a gyermek az édesanya latin rítusát kapja. Ha ennek nincsen nyoma, akkor a gyermek az édesapa után a görögkatolikus egyház tagja, bizánci rítusú.

Kedves Zsolt! Ma már egyáltalán nem tekinthető sarkalatos különbségnek ez a kérdés. Sajnos a két egyház közötti viták hevében túlhangsúlyozták ezt a különbséget. A katolikus teológia egyértelműen tanítja, hogy a Szentlélek Atyától való származása teológiailag helyes fölfogás. Más értelmezésben mondható az is, hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól származik. Ezt követi a katolikus gyakorlat. Nekünk sok olyan liturgikus szövegünk van, főként Pünkösd környékén, amelyekben azt énekeljük, hogy a Fiú az Atyától származik (amelynek egyébként szentírási alapja is van: Jn 15.26). Ezért természetes, hogy ennek az ortodox értelmezésnek van helye a mi görögkatolikus gyakorlatunkban is. Érdemes tudni, hogy amikor Szent II. János Pál pápa együtt imádkozott Bartolomeosz pátriárkával Rómában a Szent Péter bazilikában, akkor ő is Filioque nélkül mondta a Hiszekegy-et (Filioque = és Fiútól). Ugyanezt tette XVI. Benedek pápa is. Jelezve ezzel, hogy a Hiszekegy eredeti változata is helyes és alkalmazható. Mi, görögkatolikusok a hétköznapi gyakorlatunkban a megszokott módon Filioque beiktatásával imádkozzuk a Hiszekegyet, de a pünkösdi énekeinkben a másik értelmezést követjük. Egyébként emlékeim szerint azt a hitvallást, amire Ön is utal, Ábel atya a jelenlévő munkácsi püspök miatt ószláv nyelven mondta. Fogadja elismerésem, ha erre a részletre fölfigyelt!

Kedves Édesanya! Azt remélem, hogy egy elkeseredett pillanatában írta le ezeket a szomorú sorokat, de azért nem minden napja, nem minden perce ennyire elkeserítő. Egy éves házasság után még nem érdemes mindjárt arra gondolni, hogy nem tudunk együtt élni. Minden bizonnyal nagyon szerették egymást, amikor összeházasodtak, meg nyilván előtte is. Aztán az együttélés előhozott olyan részleteket egymás személyiségéből, amelyekre nem is gondoltak. Az egyik leggyakrabb ütközési pont, ha az egyik fél túlzottan ragaszkodik a saját családjához, édesanyjához, nemigen tud elszakadni, s ezért nem vagy csak nagyon nehezen tud összhang kialakulni a két házasfél között. Leírásából úgy tűnik, hogy a férje nemigen mérte föl, hogy mit is jelent a házasélet. Ezen mindenképpen változtatni kell. Javaslom, menjenek el keresztény családterapeutához. Sajnos, erre ma egyre gyakrabban van szükség, mert a fiatalok nincsenek igazán fölkészülve a házasság nehézségeire. Önnek is tudnia kell, hogy minden házasságban vannak nehézségek, néha súlyos válságok. Ezeket meg kell oldani, nem kimenekülni belőlük. Keressék meg a módját, hogy a kapcsolatukat át tudják beszélni, a válság pontjait előre mutatóan együtt próbálják meg kezelni. Például azt javaslom Önnek, hogy egyik este külön ezzel a céllal ültesse le a férjét, és - amennyire csak lehet, nyugodt hangnemben - mondja el, miért képtelen arra, hogy testileg együtt legyen vele. Szerintem ez el fogja őt gondolkodtatni. Fontos, hogy ne akkor próbálja ezt elmondani, amikor tiltakoznia kell, mert az a helyzet nem alkalmas arra, hogy ezt nyugodtan megbeszéljék. Márpedig roppant fontos, hogy nyugodtan, egymásra nyitottan tudjanak erről és általában a kapcsolatukról beszélni. Lehet, most úgy gondolja, hogy ez lehetetlen, úgyis hiábavaló próbálkozás. No, de előtte imádkozzék. Kérje az Isten Szentlelkét a bölcsességre és a férje lehetőség szerinti nyitottságára. Ha hittel kéri, ha valóban meg akarja menteni a házasságukat, akkor ez sikerülni is fog. Csakis ezt tudom Önnek javasolni. Ne azért maradjanak együtt, mert aláírtak egy szerződést a bankkal, hanem, mert Isten színe előtt elkötelezték magukat egymásnak. Tegyenek meg mindent, hogy ebben ki tudjanak tartani. Mondom, imádkozzék ezért sokat. Én is fogok Önökért, a házasságukért, a jövőben megszülető gyermekeikért imádkozni.

A csöndnek több fokozata is van. Már az is nagy eredmény, ha sikerül külső csöndet teremtenie maga körül. Utána jön a belső csönd, amely még nem gondolattalan, de már abba az irányba halad. Már ennek is örülni kell, már ennek is van gyógyító, lelkileg megerősítő hatása. A lelkiatyák azt mondják, nem baj, ha ilyenkor jönnek a gondolatok, hadd jöjjenek, azokat úgysem lehet megállítani. Olyan, mint a szélfújás, megfoghatatlan. Amit ilyenkor tenni kell, hogy az ember igyekszik még mélyebbre húzódni a csöndben. Szélcsöndes helyet keres, ahová nem jutnak el a gondolatok. A gondolatok az értelem terméke, ezért a gondolatok világából le kell szállni a szívbe, oda kell elrejtőzni, mint egy bezárt szobába (Mt 6,6), és ott maradni, amíg csak lehet. Ha az ember újra találkozik a gondolatokkal, akkor ez azt jelenti, hogy újra fölment az értelem szintjére. Semmi baj. Ezt megállapítva újra lefelé, befelé törekszik, oda, ahol szíve mélyén az Isten lakik, hogy ott találkozhasson, ott lehessen együtt vele.

Különbséget kell tenni a jelenség, tehát a személyi adottság és az ebből fakadó cselekedetek között. A Biblia és az Egyház azt a cselekedetet minősíti súlyos bűnnek, ha valaki a szexuális vágyait önző módon testi örömökre használja. A homoszexualitás megélése is ilyen, hiszen meddő, nyilvánvalóan nem része a természetes nemi életnek, amely csak a házasfelek között lehet egészséges és termékeny. Ha valakiben ilyen hajlam van, az természetesen ezért még nem bűnös. Ezt sokan félreértik vagy félre is magyarázzák. A homoszexuális ember nem bűnösebb, mint a heteroszexuális. De egyik is, másik is bűnt követ el, ha házastársi kapcsolaton kívül keresi a szexuális örömöket. Csak mivel az utóbbi lehet természetes része az emberi életnek, rávezető előjátéka a házasságnak, ezért ennek meg is van a természetes helye. Isten így alkotta meg az embert, hogy a nő és a férfi kölcsönösen vonzzák egymást, erre épül a szerelem, a házasság, ennek gyümölcse a gyermeknemzés. Azonos neműek szexuális vonzódása azonban természetellenes, beteges, amelyet nem vállalni, megélni, hanem gyógyítani, kiigazítani kell. Ez a gyógyulási folyamat nem saját lényének megtagadása, hanem annak helyes, előremutató kezelése. Ha például valaki hisztériás alkat, az még nem kap fölmentést arra, hogy hisztériázzon, hanem törekednie kell, hogy ebből a rossz tulajdonságából kinőjön, megtanulja gyakorolni a türelmet, önuralmat. Kicsit ehhöz tudom hasonlítani a homoszexuálitás jelenségét. Ha valakiben ez megvan, valami gyermekkori rossz hatás miatt kialakult, érdemes arra törekedni, hogy ebből kigyógyuljon. Épp nemrégiben volt erről nemzetközi konferencia Magyarországon, ahol azok a szakemberek találkoztak, akik igazolják, hogy ez lehetséges, hogy ez az egészséges kezelése a homoszexualitás kezelésének. https://www.mediaklikk.hu/video/ez-itt-a-kerdes-2019-01-16-i-adas-3/

Kedves Édesanya! Valóban nagyon súlyos teher az, amely a lelkét nyomja, de Isten jóságának és szeretetének köszönhetően mindentől meg lehet szabadulni. Első és legfontosabb dolog, hogy ettől a tehertől akarjon is szabadulni. Nem pusztán a lelkiismeret furdalástól, attól sajnos jó ideig nem is olyan könnyű. De magától a bűn terhétől lehet nagyon hamar megszabadulni. Tegye is ezt meg halogatás nélkül. Menjen el, és gyónja meg a bűnét egy katolikus atyának. Leginkább azt javaslom, menjen el Máriapócsra vagy valamelyik közelebb lévő Mária-kegyhelyre és ott gyónjon meg. Fontos, hogy mondja el, ami történt, mondja ki másnak is hallhatóan. (Már ez is egy kevés megkönnyebbülést hozott Önnek, hogy nekem leírta, de ennél sokkal többet jelent majd, ha ki is mondja.) Az atya pedig Isten erejéből feloldozza Önt. Ekkor megszabadul a tehertől. Potyogni fognak a könnyei a megkönnyebbüléstől! Minden bizonnyal valamilyen komolyabb penitenciát is fog kérni az atya, de ezt majd örömmel teljesítse. Ez, természetesen nem a bűn ellentételezése. Isten mindig ingyen, feltételek nélkül megbocsát nekünk, ha őszinte bánattal fordulunk hozzá. Viszont a lélek gyógyulásának része ez is, hogy az ember elvégzi a feladott penitenciát. Remélem, beszélni fog Önnek majd az az atya az Isten megbocsátó szeretetéről. Arról, hogy a feloldozás után már egyáltalán nem kell tartania a korábbi bűne következményeitől. Nagyon nagyon fontos, hogy higgyen ebben, hogy az Isten nem akarja és nem fogja megbüntetni Önt, nem áll bosszút. Ezt olyan sokan rosszul gondolják róla. Nem, ő igenis mindig megbocsát és gyógyít, ő az, aki bekötözi, kezeli a sebeinket. Minden bizonnyal egy újabb gyermek megszületése óriási balzsam lesz majd a lelkének maga ütötte sebére. Persze, lehet, hogy más utat talál majd a Teremtő, a Megváltó, de ezt bízzuk őrá. S van még egy tanácsom. Lehet, hogy ezt még nehezebbnek tartja, de én elengedhetetlennek látom. Amikor már sikerült meggyónnia, a lelke elindult a gyógyulás útján, akkor beszéljen erről a férjével is. A kapcsolatuknak ki kell bírnia ezt a súlyos megpróbáltatást. Ugyanis fontos, hogy ne egyedül hordozza ezt a múltat, hanem ezt is ossza meg a férjével. Persze, tanácsolom, hogy előtte ezt is beszélje meg az illető gyóntató atyával. Nem minden esetben kell, szabad ezt megtenni. Jelentős mértékben függ a férje személyiségétől, hogy ez valóban gyógyítóan hat-e. De az mindenesetre nagyon rossz volna, hogy egy egész életet úgy kellene leélnie, hogy erről a fájó titokról sohasem beszélhet vele. Ezért javaslom. De ezt is imádkozza meg előtte. Nagyon örülök, hogy írt. Nem kell félnie a jövőtől, csak Istenben bízva cselekednie ezek után. Meg fogja tapasztalni, hogy ez a súlyos dolog, ami az életében történt, még szép gyümölcsöket is fog teremni. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy még ezt is megadja Önnek.

Ha Ön már érettségizett fiatalember, akkor akár egyenesen is beadhatja a jelentkezését a lakóhelyéhöz legközelebbi püspökségre. Mindig a püspöknél kell jelentkezni, ugyanakkor az ehhöz szükséges főiskolára is be kell iratkozni. Ha Ön görögkatolikus, akkor bátran vegye föl a kapcsolatot a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolával. Úgy tudom, február közepéig lehet jelentkezni. Ha római katolikus, akkor pedig a helye szerinti hittudományi főiskolára adja be a jelentkezését. De ezekkel egyidejűleg levélben értesítse a saját püspökét a szándékáról. Ha azonban még úgy érzi, hogy érlelni kell ezt a döntést, akkor keressen föl egy atyát, akivel elbeszélgetnek, aki tanácsokat ad Önnek. Fontos tanácsom még, hogy a templomban is, az otthonában is buzgón imádkozzék azért, hogy valóban fölismerhesse az Isten akaratát, és kérjen is erőt ahhoz, hogy tudja azt teljesíteni.

Ebben az esetben valóban szakember segítségére van szükség. Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, és személyes eligazítást tudok adni. Hála Istennek, azért vannak keresztény, katolikus pszichológusok, akik megtalálhatók akár a világhálón keresztül is. Ha ír, személyesen fogok Önnek tanácsot adni, hogy kihöz forduljon. S természetesen imádkozom is Önért.

Úgy gondolom, mindenképpen külső segítségre van szüksége, attól tartok, egyedül nem fogja tudni megoldani ezt az élethelyzetét. Forduljon bizalommal egy közelben lévő atyához vagy esetleg családsegítő szakemberhez, ha van ilyen a közelében. Fontos, hogy ez utóbbi is katolikus, de legalább keresztény legyen. Valóban nehéz lett volna azt mondania a 18 éves lányának, hogy ne jöjjön vissza. Viszont, ha ennyire súlyos károkat okoz a jelenléte, mivel már nagykorú, megteheti, hogy függetlenedik tőle. A mostani férje mennyire segíti Önt ebben? Nagyon fontos, hogy ő is Ön mellett álljon. Kell bizonyos határozottság is, hogy a gyermekének az erőszakosságát kezelni tudják. Ettől nem kell félni, ez nem szeretetlenség. De tudom, hogy nem könnyű megtalálni ebben a helyes egyensúlyt. Ezért javaslom, hogy keressen föl egy atyát. Még ha nem is áldozhat, azért az Egyház nem tagadja ki Önt, épp ellenkezőleg, annál nagyobb szeretettel próbál segíteni. Ha nem is oldozhatja föl a pap, de imádkozik Önért, és jó tanácsokat fog adni.

Inkább bizalmatlanság. Nem merünk hinni abban, hogy Isten szeretete önmagában elég. Az az önféltő önzés jelenik meg benne, amely megakadályoz a teljes ráhagyatkozásban. Alapvetően természetes az, hogy "szeretném, hogyha szeretnének" (Ady), de akik megismerik Isten szeretetét, azoknak föl kell ismernie azt is, hogy ez a szeretet mindennél hatalmasabb, hiszen végtelen. Aki nem mer bízni ebben a végtelen szeretetben, az szeretné az apróbb szeretetmorzsákat összecsipegetni. Egy lefekvéshöz készülődő kislányt hiába vigasztalt az édesanyja azzal, hogy a Jóisten vele van, nem kell félnie. Ő azt válaszolta erre: "De én olyan Istent szeretnék, akin bőr van." Sokan még ilyen gyermekded vágyakozással gondolunk Istenre, s emiatt körbevesszük magunkat az élet plüssmacijaival, hogy legyen mit szorongatni. Ezek csak pótlékok. Házastársat ne azért keressek, hogy legyen, aki érezhetően simogat engem. Szent Pál szava: "Törekedjetek a szeretetre!" nem arra vonatkozik, hogy engem szeressenek, hanem, hogy én szeressek minél jobban.

Ez a kissé felszínes bölcsesség igaz de nem mindenre alkalmazható. Az elengedés művészetéről beszél, de nem mindenre vonatkozik. Igen, bizonyos értelemben személyre is vonatkoztatható. Ha uralkodni akarok a másikon, akkor ő nem az enyém, csak vágyaim tárgya. Akkor lesz igazán az enyém, és én az övé, ha elengedjük ezt a másikon uralkodni akarást. A hiábavaló üres célkergetéstől is óv, mert sokszor öncélúan akarunk elérni valamit, s nem vesszük észre, hogy mi vagy ki az, akire igazán vágyunk. A vágyakozásunk akarása eltakarja előlünk azt, amit, akit sokkal egyszerűbben megkaphatnánk. Az önzés mindig bezár. Ugyanakkor semmiképp sem olvasható ki belőle, hogy nem is kell keresnünk életünk párját. Nem lehet ez minden mást kizáró célkitűzés, vak akarkodás, mert akkor bizonyosan nem találom meg, aki keresek. De nem jelenthet lustaságot sem, restséget a kapcsolatokban, mert az is feladataink közé tartozik, hogy megtaláljuk élethivatásunkat, és megtaláljuk életünk párját. Ezen dolgoznunk is kell, de az Istenben bízó ráhagyatkozással.

Valóban az a legszebb kapcsolat, amikor mindkét fél mélyen éli hitét, mindketten tudják, hiszik, vallják, hogy a köztük lévő szeretetkapcsolat nem más, mint Isten ajándéka. Ám sajnos ez meglehetősen ritka, hiszen nagyon különbözőek vagyunk. Még ha két hívő ember ismerkedik is össze, nagyon valószínű, hogy a hitük mélysége, annak megélt ereje különbözik. A jó kapcsolatnak az is fontos része, sőt, egyik legfontosabb része, hogy miközben egymást egyre jobban megismerik, egyre mélyebben megszeretik, ezáltal Istenhez is közelebb jussanak, istenhitük is mélyüljön. Ha nem így van, akkor az vészes jelzés, hogy nem jó irányba halad a kapcsolatuk, az életük. Tehát Ön nagyon helyesen gondolja, hogy szeretné, ha az Ön hite a párjára is ilyen jó hatással lenne. Erre törekednie is kell. De vigyázat, ebben nem szabad (ebben sem szabad) erőszakosnak lenni! Az eleve nem jó kapcsolat, ha az egyik félnek az a szándéka, hogy a másikat megváltoztassa. Nem, ha szeretem őt, ha azt szeretném, hogy életem párja legyen, akkor úgy kell elfogadnom, ahogy van, tulajdonságaival, hiányosságaival együtt. Így remélhetem, hogy az enyéimet is majd elfogadja. A másik kérdésére adott válaszban nem egységes még a lelki tanítók véleménye sem. Én azt vallom - de nem mindenki így tartja -, hogy így van, ahogyan írja is: Isten rendel nekünk párt, akit meg kell találnunk. Csak nem szabad mindezt mechanikusan elképzelnünk, hogy úgy kell keresnünk a nekünk megfelelőt, mint egy gép, s ha szerencsénk van, rátalálunk. Akkor valóban nem is volna szabad döntésünk. Fontos azt is látni, hogy a párválasztásban, kapcsolatépítésben is teljesen szabadok vagyunk. Isten azt áldja meg, akit választunk. Viszont akit kapunk (aki szóba áll velünk :-), őt mindenképp Isten ajándékának kell tekintenünk. S már a lelkiismeretünk is jelez, ha olyan személy iránt közeledünk, aki minket nem fog Isten felé segíteni. Nem kell ehhöz nagy, isteni jelre várni. Az életünk útja a szívünkbe van írva. Ha követjük a szívünket, akkor követjük az Isten által nekünk szánt utat is.

Kedves szép korú ifjú házasok! A gyűrűkarikák megszentelésének nincs lényegi hatása a házasság érvényességére. Ezt a két tárgyat nem a tárgyért, hanem azt azt kifejező cselekményért és annak eredményéért áldja meg az Egyház. Önök már Isten és az Anyaszentegyház előtt összekötötték az életüket, ennek csak az emberek felé való külső jele a két gyűrű. Ugyanakkor szép gondolat, hogy az azóta még nemesebb anyagú új gyűrűket éppen az évfordulón áldják meg. Bár, ismétlem, nem lényegi elem, de azért tanácsolom, hogy kérjék az atyától, hogy ezen a napon, vagy ehhöz közel áldja meg ezeket a gyűrűket is.

Nem tudom. Valószínű, ezt a nehéz kérdést majd csak odaát fogjuk megérteni. Nem is vállalkozom arra, hogy próbáljak választ találni rá. De ha földi szemléletünket kivetítve azt gondolnánk, hogy amíg van földi szenvedés, addig nincs mennyei boldogság, akkor aligha értjük meg ezt a mennyei végtelen boldogságot. Teljesen el kellene vonatkoztatnunk ettől a földi szemléletünktől, hogy valamelyest megközelíthessük ezt az igazságot. Megérteni nem, legföljebb valamelyest megtapasztalni lehet ezt a tényt. Amikor az Istenben élő, imádkozó ember boldog, ez nem azt jelenti, hogy nem akar, nem tud együtt érezni a szenvedőkkel, de valahogyan mégis ebből a fölfoghatatlan végtelen boldogságból részesül már itt, a földön is.

Kedves Ferenc! Valószínű, nagyrészt igaz, amit ezek az emberek mondanak, s az ő rendszerükben talán működik is a dolog. Könnyen lehet, hogy ha valaki megtartja a tanácsaikat, akkor jó eséllyel sikeres emberré válhat. A hiba azonban ott van, és ez a lényeg, hogy attól még nem lesz valaki boldog ember, ha sikereket könyvelhet el. Itt van a mai világ hazugsága: a sikert azonosítja a boldogsággal. Ez teljesen félrevezető. Jézus nem sikeres életet ígért nekünk. Sajnos van, aki félrevezető módon a kereszténység nevében ezt hirdeti. Jézus azt mondja: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét. A Krisztus-követés kereszthordozással jár. Jézus földi élete teljes kudarc volt, s arról is beszél, hogy nem nagyobb a tanítvány mesterénél, ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztény élet csupa szenvedésből áll, hanem azt, hogy az élet minősége nem annak külső eredményein múlik. Lehet valaki emberi szempontból sikeres, ugyanakkor a lelki békéjét nem találja, és fordítva. Hangsúlyozom, ez korántsem jelenti, hogy a jó keresztények eleve lúzerek, hanem azt, hogy a kettőt nem lehet azonos mércének tekinteni. S ezért félrevezető az, amit ezek a látványos eredményeket ígérő emberek tanítanak. A fent leírt bevezető mondatom ellenére senkit nem bíztatok arra, hogy ezeket kövesse.