Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhárom meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! A Szent Liturgián láttam és napok óta azon gondolkodom, hogy az áldoztató kanál miért van megjelölve. Ön szerint mi lehet az oka?
Nem tudok erre választ adni. Az atyát kell megkérdezni, akinél ezt a gyakorlatot látta. Én még nem találkoztam ilyennel.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Az Úr lelkemben mintha ma arra emlékeztetett volna, hogy a legszebb, legbensőségesebb ajándékok számára a könnyek, a megbánás és a hála könnyei. Eszembe juttatta a Lélek az Evangélium egy részét, mikor Jézus Urunk megindult bensejében a könnyek láttán és feltámasztotta a halott Lázárt. Az a kérés hangzott fel bensőmben: Uram támasz fel engem a lelki halálból! Kérhetem ezt mindennap? Lehet nem is tudom biztosan mit hívnak lelki halálnak, de olykor mintha mégis megélném. Köszönve válaszát: Anikó
A megbánás, a hála, a boldogság könnyei valóban csodálatos ajándékok. Ezek más jellegű könnyek, mint amikor az ember szomorú vagy valami nagy fájdalma van. Jézus minden bizonnyal végtelen fájdalmában könnyezett, amikor látta Jeruzsálemet, hiszen előre látta a pusztulását, sőt, annak okát is. Ez fájt neki legjobban. (Mt 23,37; Lk 13,34) Egészen más könnyek azok, amelyek valójában abból a boldogságból fakadnak, hogy az ember fölismeri, mennyire szereti őt az Úr - akár bűnbánatban, akár hálával telt szívvel, akár csupán ok nélküli belső felismeréssel. Ha lelkében fohász fogalmazódik meg, ez alighanem a Lélek indíttatása, érdemes élni vele. Elhatározást nem kell tenni, hogy minden nap megteszi, hiszen következhetnek más ajándékok is, de nyugodtan lehet ismételgetni, ameddig a lélek késztetést érez erre.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya, azt szeretném megkérdezni, hogy a szinódussal kapcsolatos információk miért vannak ennyire elrejtve az online térben? Alig lehet megtalálni bármit is róla. Miért nem lehet készíteni egy menüpontot, mint az IEC 2020 esetén? Szó volt róla, hogy a kérdőívet online is ki lehet tölteni, de ez is csak a nyirgorkat oldalán érhető el, ott is csak úgy, ha ismerjük a linket. Én úgy látom, hogy a nyomtatott kérdőív is túl lett gondolva, egyszerű ember számára még a kérdés megértése is fejtörést okoz, valamint az adatok összegyűjtése is fejtörést fog okozni, nem nagyon lehet majd következtetéseket levonni. Nagyon jók a videók, melyekben az atyák útmutatást adnak, de azt látom, sokak számára ez nem teljesen érthető. Köszönöm válaszát! P
Kedves P.! Amennyire én értelmezem, a szinódusi folyamat egyik fő célja az emberek megmozdítása, hogy lépjenek, tegyenek az egyházért. Ennek egyik legfontosabb pillére a közösségeken belüli párbeszéd, a véleményalkotás közös megformálása. Ezért a kérdéseket elsősorban nem a világhálón teszik közzé, hanem azokat a püspök atyák az egyes csoportoknak adják ki, hogy beszéljenek róla, az emberek közösen alkossanak véleményt és azt továbbítsák. Valóban volt arról is szó, hogy lehet a világhálón keresztül is írni válaszokat, meglátásokat, de ez inkább a legvégső eset. Mert nem csak véleményekre van szükség, hanem sokkal inkább ezeknek a közösségeknek, csoportoknak a mozgósítására. Mindenki a maga parókiáján (plébániáján) találhat csoportot, amelyhöz csatlakozhat. A hajdúdorogi főegyházmegyében minden bizonnyal jóval később lesz közzétéve elektronikus formában a kérdésekre adható válasz lehetősége. Mint látható, minden egyházmegyében kicsit más rendszer szerint oldják meg ezt a Ferenc pápa által ránk szabott feladatot. Majd, amikor az egyházmegyék véleményei beérkeznek, akkor fogják a Hierarchák Tanácsának tagjai a munkatársaikkal együtt összegezni a véleményeket, és mint a görögkatolikus metropólia közösen elküldeni a szinódusi bizottságnak. Ez az összegzés lesz egyébként az alapja az ősszel megrendezendő metropóliai gyűlésnek is.
Kedves Lelkiatya! Az imádsággal és a böjttel kapcsolatban lenne kérdésem. Jézus azt mondta, hogy az imádságot úgy kell végezni, hogy az az Isten számára legyen látható és titokban végezzük, ne kérkedjünk vele, ne az emberek szeme láttára. Konkrétan erre gondolok: 6Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (Máté 6) Elnézést ha esetleg rosszul hivatkoztam zárójelben. A kérdésem arra irányulna, hogy mi tekinthető dicsekvésnek az imával kapcsolatban? Mennyire kell azt titokban tartani? Azt biztosan nem támogatná Jézus, hogy kiálljak az utcára és elkezdjem mindenkinek újságolni dicsekedve, hogy én imádkozom és milyen jó hívő vagyok. Ez számomra is egyértelmű, de mi a helyzet a hozzánk közel állókkal? Édesanyám is hívő és imádkozik, de nem nagyon beszél róla, nem köti az orromra, hogy mikor és hogyan és mit. Nekem sem szokásom, ugyanakkor volt már rá példa, hogy kíváncsiságból megkérdezte tőlem valaki, hogy mit fogok csinálni és elmondtam neki, hogy épp imádkozni fogok. Már előre elterveztem, hogy akkor szeretnék és nem hallgattam el amikor rákérdeztek. Ez még belefér a titkos imádság kategóriájába? Arra is volt már példa nem is egyszer, hogy benyitott valaki, amikor imádkoztam, mivel nem tudták, hogy imádkozok. Olyankor vagy megmondtam, hogy épp imádkozok, akkor az illető kiment, én meg folytattam, vagy pedig nem is mondtam meg, hogy imádkoztam, amikor benyitott a szobámba. ilyenkor mi a helyes? A böjttel kapcsolatban is egy hasonló kérdést szeretnék feltenni. Böjtölni nem azért kell, hogy dicsekedjünk vele és az emberek ezért jobb véleménnyel legyenek rólunk. Ennek ellenére ugye jól gondolom, hogy meg lehet velük osztani ezt az információt, amennyiben nem megy át dicsekvésbe? Ha nem egyedül lakik az ember, akkor bárki, akivel lakik, természetesen látni fogja, hogy máshogy étkezik. Amíg nem dicsekszem azzal, hogy böjtölök, annak ellenére, hogy mások is látják, addig ez Isten számára is elfogadható? Imádkozni szoktam, a böjtölés eddig nem foglalkoztatott, de szívesen böjtölnék amióta a hitem megerősödött. A böjtölésnek lehet-e az a célja, a megtisztuláson és befelé forduláson kívül, hogy kimutassam a hitemet Isten felé, hogy tudtára adjam, hogy hiszek benne és szeretnék neki tetsző életet élni? Az mennyire elfogadott, hogy konkrétan valakinek ajánlja a hívő a böjtjét? Például kifejezetten az Atyának vagy kifejezetten Jézusnak vagy valaki másnak. Szabad-e például Jézusnak ajánlani a böjtömet, az ő tiszteletére hálám jeléül? Ha imádságomban hozzá fordulok és azt mondom neki, hogy iránta érzett szeretetem jeléül is végzem ezt a böjtöt, mert ki szeretném fejezni neki, hogy fontos nekem és szeretem, akkor azért vajon haragszik-e rám? Úgy értem ezt a haragvást, hogy nem lesz-e a böjtöm emiatt kevésbé méltó a szemében. Annak ellenére, hogy az Atya és Jézus megegyeznek akaratukat tekintve és mindketten isteni személyek, szabad-e egy böjtöt kifejezetten az egyikőjüknek vagy másikuknak ajánlani? Még egy utolsó kérdést szeretnék feltenni: szükséges-e felkészülni a böjtre, akár lelkileg, akár testileg? Még sohasem böjtöltem, de idén Húsvét előtt szeretnék és arra gondoltam, hogy szívesen elvégeznék egy negyven napi böjtöt, abból is a szigorúbb változatot, amikor naponta egyszer fogyasztok ételt, de folyadékot rendszeresen. Nem azért, hogy mások csodálkozzanak rajta, hogy én kibírom napi egyszeri étkezéssel, hanem azért, mert úgy érzem, hogy ezzel jobban ki tudnám fejezni Isten felé a tiszteletemet,a hálámat, a szeretetemet. Régen megelégedtem azzal, hogy néha elmentem a templomba, imádkoztam és hittem, de már sokat alakult a hitem és valami belső késztetést érzek arra, hogy nagyobb dolgokkal mutassam ki. A böjt nyilván csak egy lehetőség a sok közül. Ezen kívül szükségét is érzem annak, hogy több időt szenteljek a hitemnek, hogy befelé forduljak, hogy kevesebbet törődjek a külvilággal, vágyom arra, hogy kicsit elkülönüljek hétköznapoktól, még akkor is ha ez csak lélekben lehetséges. Így, hogy még sosem böjtöltem egyáltalán, így vajon mennyire lenne merész lépés egy 40 napos, napi egyszer étkezős böjtöt bevállalni? Köszönöm, hogy elolvasta levelem, bízom válaszában, még ha sokat is kérdeztem.
Nem kétséges, hogy olykor zavarba ejt bennünket ez a kettősség. Egyik oldalról fontos, hogy ne kérkedjünk sem az imánkkal, sem a böjtünkkel. Ahogy Jézus fogalmaz: ha elismerést vívunk ki vele mások előtt, akkor ezzel már "magkaptuk jutalmunkat", egyéb hasznos lelki gyümölcse nem lesz. Tehát gyakorlatilag a kérkedő ima és böjt meddő. Másik oldalról azonban annak is van szerepe, hogy ne féljünk megvallani a hitünket ilyen módon is. Letagadni sem kell azt, ha imádkozunk, ha böjtölünk. Minthogy ma sokkal kevésbé van jelen a köznapi életben az ima és a böjt, például, mint Jézus idejében, ezért kicsit átértékelődik a dolog, s nagyobb szerepet kap azok megvallása, mint azok elrejtése. A kérdés valójában nem a tetteink szintjén dől el, hanem mélyebben. Ha ha hajlok a kérkedésre, akkor jobb, ha elrejtem ezeket a kincseket, de ha nem a magamutogatás vezet, akkor egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten jónak látom, hogy a magam természetességével kezeljem ezeket is. Ha olvasás közben megszólít valaki, nyilván nem tagadom le, hogy olvasok. Ugyanígy nem szükséges elhallgatni azt, hogy éppen imádkozom. A böjtölésnél is hasonlóképp tehetünk. Ha valaki megkínál olyan étellel, amelyből a böjt miatt nem akarok enni, nyugodtan mondhatom, hogy most ebből nem kérek. Ha rákérdeznek, hogy miért, akkor azt felelem, mert böjtölök. Hasonlóan, mint amikor valamely betegség miatt nem ehetünk ebből vagy abból. Visszautasítjuk a kínálót, mert abból nem ehetünk. Ha rákérdez, hogy miért, nem kell rejtegetni, hogy mert erre vagy arra érzékeny a gyomrom. Szóval, kezeljük természetesen ezeket a dolgokat! Nagyon helyes az a gondolat, hogy a megtisztuláson és befeléforduláson túl az Isten iránti szeretetemet is ilyen módon fejezzem ki. Sőt, mindig érdemes is hozzátenni akár a legkisebb böjti lemondásunkhoz, hogy: "Jézusom, fogadd el tőlem szeretetem jeléül ezt az apróságot!" Ami viszont a böjti fölajánlást illeti, azt másokért szoktuk fölajánlani, más emberekért. Az isteni személyek között igazán nem szükséges, sőt, félrevezető volna, ha ilyen módon különbséget tennénk, s egyik vagy másik Személynek akarnánk fölajánlani. Úgy adom oda a Szentháromságos Istennek, ahogy tudom, ő pedig azt tesz vele, amit akar, amit jónak lát. Kérdezte még a fölkészülést. Igen, ez is nagyon fontos. Keleti egyházunk kifejezetten előírja a böjti fölkészülési időt. Még nem vagyunk a nagyböjtben, de már hetek óta készít rá bennünket. Épp most kezdődik a húshagyó hét, amikor már valamiről, kisebb dolgokról lemondhatunk (egyesek ilyenkortól kezdve már nem esznek húst). De az igazi fölkészülés lélekben történik, hogy jól megfontoltan tegyek elhatározást, olyat, amit meg is tudok tartani, kössem hozzá a többlet imádságot, még jobb, ha a többlet szellemi-lelki töltekezést is hozzáteszek. Tehát valamilyen lelki könyvet vagy a Biblia valamelyik könyvét, fejezeteit naponta olvasom a szent negyven napon át. Azt nem javaslom, hogy végig csak naponta egyszer étkezzék. Első lendületben ez túl erős. Ha szeretne ilyen komoly böjtöt, akkor is azt javaslom, hogy csak minden másnap tegyen így, hétfőn, szerdán és pénteken. Vasárnap pedig legyen valami könnyítés. Nem minden nap egyforma a negyven napon át. Vigyázni kell, hogy ne vállaljunk túlságosan nagy dolgot sem. A helyes mérték megtartása is nagyon fontos. Áldott böjtöt!
Tisztelt Lelkiatya! Hogy látja a közeljövőnket? Lesz hatása a népszámlálásnak a hitünkre?
Nagyon érdekesen fogalmazott. Első gondolatommal azt válaszolnám, hogy a hitünknek kell, hogy legyen hatása a népszámlálásra, és nem fordítva. Tehát nem a számokat kell növelni, hanem a hitünket, s annak eredményeképpen majd egyre többen fogják követni Jézust. Ha nem növekszik a hitünk, nem fog növekedni a hívek száma sem. Ugyanakkor helyes az Ön fogalmazása is. Ha el tudjuk érni, hogy minden magyar görögkatolikus hívünk bevallja egyházunkhoz tartozását, ez megerősítőleg hathat mindnyájunkra. Ezért is igyekszik az egyházunk lépéseket tenni azért is, hogy minél többen vallják magukat görögkatolikusnak. Legalábbis pont annyi legyen a számuk a statisztikában, mint a valóságban, eggyel sem kevesebb. Ennek érdekében nagy összefogásra van szükség, hogy mindenkihöz eljusson ennek a feladatnak a híre: valljuk meg görögkatolikusságunkat! De hogy a kérdésére is válaszoljak: igen, szerintem jóval többen fogják 2022-ben görögkatolikusnak vallani magukat, mint 2011-ben.
Kedves Lelkiatya! Egyszer már írtam ide és köszönettel vettem a válaszát, bár kicsit a mundér becsülete védelmét láttam benne, amit megértek, de tetszett az őszintesége, és hogy a töredékére nyilvánosan válaszolt. ... Tudom, nálunk civileknél is van hasonló helyzet, nekem is volt már borzalmas főnököm, kollégám, akitől idegbajt kaptam néha, és azt is elismerem, hogy ha mi, civilek gondoljuk, munkahelyet, vagy szakmát válthatunk. De akkor sincs joga senkinek se ilyet tenni, egy papnak meg végképp nem. Hol van az embersége? Hol a fennen hirdetett nagy szeretet? Hogy ül be a gyóntatószékbe? Előttem egy pap eddig mindig ?tisztelendőként? jelent meg, de egy ilyen magatartással nem is tudom mihez hasonlítsam őket. Mi változott meg az utóbbi időben? Avilág förtelmes zaja ilyen hatással van az egyháziakra is?! Konkrétumot nem hallottam ... Nálunk a cégnél meg se moccanhatok felettesem jóváhagyása nélkül. És ott mindennek van következménye. Az egyházban nem látom. Lophatnak: átteszik egy másik helyre. Kikészítheti a másikat: átteszik egy másik helyre, és ha ügyeskedő, talán jobb helyre? és sorolhatnám. De a szertartásoknál is ezt látom. ... a mi templomunkban vecsernyét még sosem hallottak a hívek. Nem egységes a görög egyház? Végzi a pap, ha akarja, ha nincs kedve, akkor nem??! A kérdésem tehát, van-e felelőssége a papnak, vagy a felettesének? Van- e ellenörzés az egyházban? (Nem pénzügyire gondolok, azt tudom, h van, mert képviselőtestületi tag vagyok.) Köszönöm választ!
Valóban nem tagadom, hogy amikor paptestvéreimet bírálat éri, mindig keresem a mentséget számukra, hogy mi okozhatta azt a magatartásukat. Bár igaz, erre törekszem minden ember esetében, amikor valami súlyos vagy kevésbé súlyos hibát látok. Szerintem érdemes mindig ezt követni. Ugyanakkor ez nem jelentheti azt, hogy ha valaki helytelent tesz, azt nem kellene komolyan venni, legalábbis a tettének a súlyában. Mint látja, - utólagos engedelmével - most is kihagytam több részletet a leveléből, hiszen e rovatban igyekszem inkább lelki tanácsokat adni, nem pedig igazságot osztani. Ha megengedi, most is inkább a paptestvérek védelmére kelek. Hogy valamely paptestvérem, vagy akár többen is közülük galádul viselkedik, ez végtelenül szomorú. Ugyanakkor nem szabad egyik vagy másik hibája, bűne miatt az egész papságra kiterjeszteni a vádjainkat. Ha egy papban megingott a bizalma, ez nem jelentheti azt, hogy egyikben sem bízhat többé. Abban teljesen igaza van, hogy a "világ förtelmes zaja" miránk is roppant káros hatással van. Holott épp ebben a förtelmes zajban van szükség a papok tiszta szavára, tiszta tekintetére, tiszta lelkületére. De hála Istennek, találunk is ilyet közöttük, nem is keveset. A lelki tanácsom egész egyszerűen az, hogy imádkozzék az illető atyáért, és ne hozzá menjen gyónni, hanem máshoz, akiben jobban megbízik, akit könnyebben tud szeretni. Jogos lehet a fölháborodása, mert a papok sem lophatnak, nem készíthetik ki a másikat, nem ügyeskedhetnek. Ha egyik-másik megteszi, meglesz annak a következménye. Éppen úgy mint más embereknél. Azt látom, hogy a püspök atyák is igyekeznek irgalmasak lenni nem csak a hívekkel, hanem a papokkal is. Nyilván ők is tévedhetnek egy-egy rendelkezésükben. Sajnos, ilyen az egyházunk. Az a vígasztaló azonban, hogy Krisztus így is föl tud használni minket, és bűneink ellenére tudja közvetíteni rajtunk keresztül is az ő végtelen kegyelmét. Az engem is elszomorít, ha valahol nem végzik az előírt szertartásokat. Minden templomunkban - lehetőség szerint - végezni kell a vasárnapi Szent Liturgiákkal együtt a szombat esti vecsernyét és a vasárnap reggeli utrenyét. Ahol ezt nem végzi a helyi atya, nyugodtan kérjék rajta számon. Ezt egyébként a püspök is, sőt még rendszeresebben az esperes is vizsgálja. De hívek is segíthetnek ebben. Ha jelzik, hogy erre igényük van, akkor az atya is nagyobb lelkesedéssel fogja végezni ezeket a szertartásokat. Van, hogy azért hagyja el az atya ezeket, mert azt mondja, hogy nem jönnek el rá a hívek. Az ilyen érvelésre találóan fogalmazott annak idején megboldogult Dudás Miklós püspök atya: "Miért, azt gondolod, hogy ha nem végzed, akkor majd többen fognak jönni?" Szóval, imádkoznunk kell a papokért, a papokkal és a papok nélkül is. Isten hatalmát nézzük, az sokkal lelkesítőbb, ne pedig a papok bűneit, ami valóban lehangoló volna.
Kedves lelkiatya én bazil.atyaval álmodottam meg múlt hónapban egy ajtót mutatott nekem és fehér ruha volt rajta ,kérdésem az lenne hogy mit jelent az ajtó és mikért álmodottam elhunyt bazil.atyaval aki szerzetes pap ken élt szoktam holtakért imádkozni, én elindultam egy jó nak tűnő út és érről az útról nem térek le mert hiszek az isteben
Nagyon helyes, hogy elindult ezen az úton. Főként, hogy érzékeli azt, hogy úton van. Az az érdekes hírem, hogy ez az út egész életén át tart majd. Folyamatosan közeledhetünk Istenhöz, de majd csak odaát tudjuk őt elérni, teljesen befogadni - már amennyire a teremtett ember erre az örökéletben is képes. Egy fontos figyelmeztetés: hogy erről az útról le is lehet térni, sőt, számolni kell azokkal az erőkkel, hatásokkal, amelyek le is akarnak téríteni minket. De ez ne riassza el Önt, ezektől nem kell félni. Sőt, a lelkiatyák tanácsa, hogy a kísértéseket egyszerűen meg kell vetni, hiszen nem lehetnek erősebbek nálunk, feltéve, ha Jézusba kapaszkodunk, ha az erőt az ő Szentlelkéből merítjük. Nos, tehát Ön nagyon jó úton van. Hogy ezen az úton mit jelent az álombeli megjelenés, azt nem tudhatjuk. Nem is kell különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek. Bazil atyát úgy ismertem, mint egy szentéletű szerzetes. Nem kizárt, hogy Önnek odaföntről is segít. De ez nem az álomkép üzenete. Hogy róla álmodott, inkább csak annak jele, hogy Ön szerette őt, valójában ma is gondol rá, ezért jut eszébe álmában is. Az ajtó és egyéb tárgyak, fények, képek, jelenségek értelmezésével sem érdemes bajlódni. Nagy ritkán vannak olyan álmok, amelyeknek fontos jelentéstartalmuk van, de ezek mindig nagyon világosak, egyértelműek. Amikor töprengeni kell rajta, hogy ez vagy az mi lehet, akkor már hagyjunk is föl a további kutatással, mert akkor az nem üzenet-álom. Lehet, hogy ez az álomélmény, amelyet e kérdésében megfogalmazott, leginkább arra volt jó, hogy most, sok hónap múlva ezeket a bíztató szavakat leírjam Önnek. Csak haladjon tovább Jézus felé ezen az úton!
Tisztelt Lelkiatya! A kérdésem az érzelmekkel kapcsolatos és szeretném véleményét kérni a témában. Ön szerint lehet-e irányítani az érzelmeinket? Esetemben konkrétan arról lenne szó, hogy ha valakit nagyon szeretek, valahogy akarattal, szándékosan tudnám kevésbé szeretni? Vagy egyáltalán nem? Előre is köszönöm válaszát.
Igen. Közvetlenül nem, de közvetve igen. Azonban a szeretetet nem lehet túlzásba vinni. Nem elegendő annak intenzitásán visszavenni. Ezt talán nem is lehet. Hanem okosan kell szeretni. A tetteket kell jól megválasztani, amelyek kifejezik, fokozzák vagy átalakítják, helyes mederbe terelik a szeretetet.
Kedves Lelkiatya! Hazudtam édesanyámnak azzal kapcsolatban, hogy kölcsönadtam-e pénzt egy kolléganőmnek. Azt mondtam, hogy nem adtam, pedig adtam egy relatíve nagyobb összeget. Nem akartam családi perpatvart. A gondolatomban pedig már az is benne volt, hogy nem is kérem vissza az összeget, mert úgysem tudná megadni az illető, csak nagyon nehezen. Otthon élő felnőtt nő vagyok. Ezt az egészet nem gyóntam meg, úgy vettem magamhoz Krisztus testét. Halálos bűnt követtem el? Köszönettel várom válaszát.
Azt javaslom, hogy gyónja meg ezt a tettét, mert terheli a lelkét. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez egyáltalán nem súlyos bűn. Az sem biztos, hogy bűn, hiszen mind a két irányban jót akart vele tenni, s ezért volt kénytelen ezt a megoldást választani. De gyónja meg, az Úr tudja, látja, hogy ebben mennyi az Ön felelőssége. Ugyanakkor azt tanácsolom, hogy bátran vállalja a saját döntéseit. Az édesanyjának is fokozatosan meg kell értenie, hogy Ön már nem tőle függ, olyan döntéseket hoz, amilyeneket a lelkiismerete diktál. Ezekbe ő már ne akarjon beleszólni. Talán ez az a feladat, ami elől hosszú távon Önnek sem lehet elbújnia, vállalnia kell.
Dícsértessék a Jézus Krisztus!Tisztelt lelkiatya,a kérdésem az lenne,hogy amikor imádkozunk,milyen nyelven imádkozzunk?Feltétlen?l ragaszkodnunk kell az anyanyelv?nkhöz?Azért kérdem,mert állítólag van egy olyan nézet,mely szerint az anyanyelven elmondott ima hatásosabb,mert jobban befolyásolja a tudatalattit. Az idegen nyelven elmondott imáról is van egy nézet,éspediglen az,hogy ilyenkor szó szerint pofont adunk a sátánnak,mivel ilyenkor elismerj?k azt,hogy más nyelv is értékes és szép,és sovvinizmusnak ellene mondunk. Szeretném tudni,hogy Önnek mi a véleménye erről.
Úgy imádkozzunk, ahogy jól esik, ahogy a legjobban megy, ahogy leginkább ki tudjuk fejezni magunkat Isten előtt! Kézenfekvő, hogy ez elsősorban az anyanyelvünkön lehetséges. Ám, ha valaki hosszú időn át tartózkodik idegen nyelvterületen, akkor eljuthat arra a nyelvi ismeretre, hogy már nem az anyanyelvén, hanem az adott idegen nyelven gondolkodik, tehát már nem fordít az agyában, hanem sajátjaként tudja használni az idegen nyelvet. Ilyenkor akár az is lehetséges, hogy az ilyen nyelvismerettel rendelkező ember számára nem okoz nehézséget az adott nyelven való imádkozás. Egy másik jelenséget is lehet említeni, amikor valamely szent nyelven imádkozunk. A hébert, a görögöt, a latint és az ószláv nyelvet szokták így nevezni. Ezeken a nyelveken nagyon sok imádság, teológiai értekezés keletkezett, annyira, hogy e szövegek ezen nyelvek formálódását is befolyásolták. Akik járatosak ezekben a szövegekben, azok számára - éppen költői vagy teológia veretességük miatt - jobban használhatók az imádságra. A sovinizmus elkerülése végett való más nyelveken mondott imádság érve nekem gyermetegnek tűnik. A sátán sokkal agyafúrtabb annál, semhogy ilyen szemfényvesztéssel be lehetne csapni. A sovinizmus nem a nyelv használatában, hanem a szív állapotában érhető tetten. Attól még valaki lehet soviniszta, hogy sok nyelvet ismer. Illetve lehet nagyon nyitott lelkületű ember az is, aki soha nem tanult idegen nyelvet.
Kedves Lelkiatya! A mintadallamok kottait hol lehet nyomtatott formaban megtalalni? Lekottazva talan konnyebb lesz.. Koszonom valaszat
Egyelőre nem található meg parlando formában lekottázva ez a zenei anyag. Régebbi kottákban itt-ott megtalálható a kottás változat, de szándékosan nem tették közzé ezeket, hogy ne a hangjegyek alapján tanulják meg az énekesek ezeket a sztihirákat, hanem ahogyan születtek, énekelt szövegek formájában. Igaz, a dallamok ismeretének elsajátítása könnyebb - legalábbis zeneértőknek -, ha előttük van a kotta, ám az a tapasztalat, hogy a leírt kottához való kötődés nem segíti a szabad éneklési módot. Ez az oka annak, hogy a szervezők csak megjelölt szövegekkel, illetve - egy kis segítség gyanánt - hangfelvételekkel segítették a fölkészülést.
Kedves lelkiatya a bibliát olvasva arra döbbentem rá hogy nem értem a kivonulás könyvét. Folyamatosan azt olvastam hogy az Úr megkeményítette a fáraó szívét ezért nem engedi el a zsidó népet ezért megy utána amikor elengedte őket... Az Úr miért akarja a sok egyiptomi ember halálát? Mit üzen nekünk ez az írás? Mi is halálra vagyunk ítélve mert nem vagyunk zsidók? Ráadásul a szabad akarat kérdése is fel merült bennem, a fáraó nem volt felelős tetteiért hiszen az Úr keményítette meg a szívét. Azt hittem hogy a szabad akarat szent és azt még az Úr is tiszteletben tartja.
Nem csak a Kivonulás könyvét, hanem az egész Ószövetséget sem érthetjük, ha csupán történelemkönyvként tekintünk rá. Elég csak a 2 teremtés elbeszélésre gondolni, ahol néhány oldal különbséggel egészen eltérő leírással találkozunk. Az ószövetség emberének istenképe nem azonos az újszövetség emberének istenképével (éppen Jézus Krisztusnak köszönhetően). Ez is okozza, hogy az ószövetségi szentírásban megfogalmazott tanítás nem mindig áll közel a mi elképzelésünkhöz. A fáraó szívének megkeményítése nem a szabad akarat elvételét vagy hiányát akarja hangsúlyozni, hanem azt, hogy az ószövetségi választott nép Istene egy hatalmas földi uralom vezetőjét - annak eredeti szándéka és ellenállása ellenére - büntető csodái révén képes rávenni arra, hogy elengedje a fogságból a zsidó népet, amelyet kiválasztott, amelyet védelmez és amelynek gondját viseli. A kijelentés inkább azt hivatott jelezni, hogy Jahve nagyobb, mint a fáraó. A sok ember halála megdöbbentő ugyan, de érthetővé válik az ószövetség emberének gondolkodásmódja, amikor azt látjuk, hogy nemcsak a nem zsidó nép ellenségei halnak meg, hanem zsidó nép tagjai is, ha Isten parancsát nem veszik komolyan: az ószövetség embere számára kizárólag az egyetlen igaz Isten parancsa szerinti élet ad létjogosultságot, földi üdvösséget. Az Ószövetséget nekünk már az Újszövetség fényében kell értelmeznünk. Szó sincs arról, hogy halálra volnánk ítélve. Épp ellenkezőleg! Jézus Krisztusban meg vagyunk híva az életre. A szabadakarat pedig nem csorbul, mert csak akkor tudunk élni ezzel a meghívással, ha ezt szabadon elfogadjuk. Elsősorban ezt jelenti az, hogy Isten tiszteletben tartja a mi szabadakartunkat.
Kedves Lelkiatya! Egyik válaszában azt írta, hogy Isten szeretetünkkel az emberszeretetünk is növekszik, ezek együtt fejlődnek. Miért van az mégis, hogy bár a szentek egyre jobban vágynak az Istennel val? egyesülésre, együttlétre de ezzel együtt egyre kevésbbé az emberek társaságára. Mintha egy idő után, a szeretet egyfajta mélységét elérve már dönteni kéne Isten mellett a továbblépéshez.. De akkor ez azt is jelenti, hogy a házasságban, ha csak az egyik félnek van igénye a testi kapcsolatra, akkor ezzel határt szab a másik Istenhez törekvésének? Ha választani kell az a nagyobb önzés, ha az Istennel való együttlétet választom a társam helyett vagy fordítva? Nem azt mondom, hogy nem szeretném a párom, csak hogy az Istenkapcsolat mélyülésével a szerelmeskedés már olykor csak megfelelési kényszerré vágyik, mert erősebb/másabb erő az, ami magával ragadja a lelkem. Persze vannak kísértések és kísértő gondolatok, csak mintha már nem lenne éle e kardnak, a kísértő is fegyvert kezd váltani. Köszönve gondolatait: Péter
Kedves Péter! Nagyon érdekes ez a kérdésfölvetés. Az Istennel való mind szorosabb kötelék során valóban van egyfajta eltávolodás az emberektől. Legalábbis fizikai értelemben. Ha nem is minden esetben, de tény, hogy többször találkozunk ezzel a szentek életében. Ám mégsem törvényszerű ez, hiszen, akiknél a szentté válásuk folyamata épp az emberek szolgálatában teljesedett ki, például Teréz anyánál, ott igazán nem mondható, hogy az illető a lelkiekben előre haladva távolodott volna az emberektől. Ráadásul a magány utáni vágy, ha az hitelesen Isten hívására adott válasz, egyáltalán nem szeretetlenség. A remete nem kevésbé szereti az embereket, hanem másként. Számtalan példa van erre is, hogy az elvonult emberrel való találkozás rendkívüli szeretetélményt jelent. Talán ez a megoldása a kérdésnek, hogy az ilyen ember nem kevésbé, hanem másként szeret. Viszont úgy érzem, a házasság példájában, amit említett, nem ugyanerről van szó. Amikor a házas ember előrébb jut az Isten iránti szeretetben, akkor ennek nem feltétlen következménye, hogy kevésbé kívánja a testi szerelmet. Sőt, ha valóban fejlődést él meg a szeretetben, akkor ennek kifejeződései is egyre kifinomultabbak, hogy úgy mondjam, az ágyban is egyre tökéletesebb, mert egyre jobban tud szeretni. Ha megfelelési kényszernek tűnik a szerelmeskedés, akkor ennek szerintem más oka van, amely nem az Isten-kapcsolatban, annak fejlődésében keresendő. A testi szerelem ugyanis alapvetően az önzetlenség aktusa, amikor az egyik fél a másikat a teljes odaadásával akarja boldoggá tenni. A szeretetben való előrehaladás egyben az önzetlenségben való előrehaladással is kell, hogy járjon. Ugyanakkor az is igaz, hogy a testi kapcsolatban való önzetlenség csak akkor lehet igazán értékes és szép, ha az mind a két félnek egyaránt öröm, nem pedig kínosan meghozott áldozat.
Tisztelt Lelkiatya1 Mi?rt van az, hogy más evangéliumi szakaszt olvasnak vasárnaponként a római illetve a görögkatolikusok? Mi ennek a különbségtételnek az oka és megtartôja? Hogyan lehet ezek mellett mégis megtalálni az egységet a katolikusságunkban az egyházi év során? Adél
Kedves Adél! Egészen más rendszer szerint van a szentírási szakaszok beosztása a római és a bizánci rítusban. Ez már az ókeresztény egyházban szétvált. S természetesen nem is csak ez a kettő, hanem nagyon sokféle hagyomány fejlődött ki az évszázadok során. Erről én nem tudok többet, a liturgiatörténészek bizonyára sok érdekességet el tudnának mondani. Eleve jelentős különbség, hogy a római katolikusoknál 3 éves ciklusban váltakoznak a szentírási szakaszok, míg a bizánci rítusban egy év alatt, húsvéttól a következő év húsvétjáig ér körbe az újszövetség olvasása. Érdekes különbség még, hogy nálunk a Jelenések könyve egyáltalán nem jelenik meg a szertartások olvasmányaiban, az ikonográfiában azonban annál inkább.
Kedves Lelkiatya! van-e olyan oldal, szabóság ahol méretre lehet reverendákat szabatni?
Nem tudok ilyen címet megadni. Sok helyen készítenek papi reverendát, de nekem nincs közvetlen kapcsolatom egyikkel sem. Ám épp a minap egy olyan szabóságról hallottam, ahol készítettek egy reverendát, noha korábban még soha nem készítettek ilyet, de nagyon ügyesen lemásoltak egy másikat, s úgy készítették el. Tehát vannak szabóságok, akik többnyire valamely püspökséggel vannak kapcsolatban, hozzájuk lehet fordulni ilyen kéréssel, de rajtuk kívül minden bizonnyal más is tud készíteni reverendát.
    ... 4 5 6 7 8 
9
  10 11 12 13 14 ...