Kedves Lelkiatya! Egy munkahelyi szituációban kérem tanácsát. Harmincas nő vagyok, nemrég jöttem át munkahelyen belül egy másik részlegre. Szeretem, amit csinálok. Kevesen vagyunk ezen a részlegen, nyugdíjkorhatárt elért kolléganőmmel ketten osztozunk egy feladaton (ez e-mailek megválaszolását jelenti). Én olyan lelkes voltam az elején, hogy sokat dolgoztam, és a végén azon kaptam magam, hogy a munkát, ami kettőnk feladata lenne, csak én végzem. Kolléganőm csevegéssel, kávézással és internetezéssel tölti az idejét, ráadásul többszörösét kapja az én fizetésemnek, mivel 8 órában dolgozik, én részmunkaidős vagyok. Tudom, szólnom kellene neki, de általában nagyon udvariasan, diplomatikusan lepattint, ha kérem tőle egy-egy komplikáltabb ügy megválaszolását. Alapvetően jó a viszonyunk, ő szereti, ha a kora miatt nagyon tisztelettudóak vele, én maximálisan az is vagyok vele, de belül csak egyre dühösebb vagyok. Nem a munka alól akarok kibújni, csak szeretném, hogy megfelelő arányban vegyük ki részünket a közös feladatból. Tanácsát előre is nagyon köszönöm.
Valóban nem könnyű helyzet. Elöljáróban le kell szögeznünk, nincs igazság itt a földön. Lehet, érdemes megpróbálni közelíteni hozzá, de képtelenség megvalósítani. A szív békéjének egyik sarkalatos pontja ennek elfogadása. Ugyanakkor tennünk is kell érte. Úgy látom, hogy az Ön esetében kezdeményezni kell egy komoly beszélgetést ezzel a munkatársával, amelyben elmondja neki ezeket a dolgokat. Hogy szeret dolgozni, szereti, amit csinál, s lelkesen végzi is, továbbra is, de mégis úgy érzi, igazságtalan, hogy ő nem veszi ki a részét kellőképpen ebből a munkából. Meg kell próbálnia ezt a tisztázást. Ha nem teszi meg, a saját lelkét mérgezi továbbra is ezzel a - mondjuk ki - kétszínű magatartással, hogy mást mutat kifelé, mint amit megél befelé. Ha netán nem sikerülne ez a beszélgetés, tehát az illető teljesen elutasító volna, akkor is megváltozik ezek után a helyzet. Ön tudatta vele, hogy ezt nem tartja így helyénvalónak. Attól kezdve is legyen vele kedves, tisztelettudó, de ez már nem hamis megjátszás lesz, hanem a jó szándékú önuralom eredménye.
Persze, bíznia kell, hogy ez a beszélgetés mégis sikeres lesz, ennek megfelelően kell hozzáállnia. Imádkozza meg előtte a dolgot, kérje az Égiek segítségét (forduljon az Istenszülőhöz!), hogy Isten akaratának megfelelően formálódjék ez a dolog! Meg imádkozzék sokat ezért a munkatársnőjéért is! Ha mindezek ellenére nem sikerül változást elérnie, akkor nyugodjék bele ebbe a kiegyensúlyozatlan helyzetbe. Végezze szépen, türelmesen, odaadóan a munkáját. De ne is hajtsa túl magát. Őrizze meg szívének békéjét, ezt kérje is az Úrtól, s ezen dolgozzék. Ez fontosabb munka ám, mint az e-mailek gondos megválaszolása. Az csak eszköz ennek a belső munkának a végzésében.
Kedves Lelkiatya!
Kiből lehet jó lelki vezető?
Itt most nem is csak a szükséges talentumokra (türelmes, odaadó, segítőkész, alázatos stb.) gondolok, hanem a nemre, képzettségre, életállapotra.
Van pl mentálhigéniás képzés, és a pszichológia/pszichiátria tudományai megtanulhatóak, de vajon nem az Istennek szentelt élet a legfontosabb e szolgálatban? Kire bízhatjuk magunkat?
Válaszát köszönve: Kinga
Kedves Kinga!
Fontos kérdést tett föl. Nem szabad összekeverni a lelki vezetőt sem a pszichológussal, sem a mentálhigéniás segítővel. Ezek tudományok mint fontos ismeretek segíthetik a lelki vezető munkáját, jó ha ő is ért ezekhöz, de nem feltétele a lelkivezetésnek. A jó lelki vezető elsősorban az imádságnak, ha úgy tetszik a Léleknek az embere. Aki maga is figyel a Lélekre, s ezáltal válik képessé arra, hogy figyeljen az egyes lelkekre, a hozzá segítségért folyamodókra. A jó lelkivezető nem a saját kútfőből meríti, amit mond a lelki vezetettnek. A tudása nem arra való, hogy az adott helyzetet, nehézséget ezekkel az ismeretekkel kezelje. A lelki vezető emberi tudása arra használatos, hogy még jobban tudjon figyelni, még érzékenyebb legyen a mellette álló személyre, a helyzetére és a tanácsok megfogalmazásában a Lélek irányítására.
A jó lelki vezető tehát elsősorban imádságos ember. És a szeretet embere. Szereti azt - törekszik rá legalábbis - akivel éppen beszél. Enélkül nem tudná Isten üzenetét továbbítani, aki szintén szereti azt az illetőt, és legfőképpen a szeretetével fogja gyógyítani, nem pedig emberi tudással.
Mindezzel nem vonom kétségbe a pszichológus (fontos, hogy ő is hívő keresztény legyen!) vagy a mentálhigéniás tanácsadó (szintúgy csakis keresztény lehet!) létjogosultságát. Ők is sokat tudnak segíteni. De az nem lelki vezetés. Ők az adott helyzet megoldására adnak tanácsot, míg a lelki vezető az Istenhez akarja újra közelebb vinni az illetőt.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Hogyan hallhatom meg Isten hangját? Honnan tudom, hogy Ő vezet?
Sokszor nem tudom hová tenni a keresztény emberek tanúságtételeit,amikor mondják, hogy Isten szólt hozzájuk ..és ezt és ezt mondta..
Igazat mondanak? Vagy kiszinezik a dolgokat? Esetleg ezzel akarják hitelesíttetni belső hangjukat?
Olvasom a napi Szent leckéket, ami megelevenedik számomra, de soha nem hallottam még "Sinkovics Imre" tónusú belső hangot, hogy valamit csináljak,vagy ne csináljak.....
Velem van a gond?
köszönettel Filep
A csöndben. A csöndben lehet meghallani Isten szavát. Természetesen nem úgy, mint az emberi szót, nem úgy, mintha a rádióból jönne. Nem a külső fülünkkel, fizikai hallásunkkal halljuk az Isten szavát, hanem a benső hallásunkkal. Ezzel együtt jár, hogy nem lehetünk olyan biztosak benne, mint ahogyan egy külső személy szólna hozzánk. Szinte mindig marad bizonytalanság, hogy valóban ez az Isten hangja, ezt akarja tőlem? De minél imádságosabb valaki, minél inkább lelki életet él, annál jobban kiélesedik ez a belső hallása. S eljuthat oda is, hogy biztosabban fogja tudni, hogy mit mond neki Isten, mint azt, hogy mit mond a másik ember.
De ehhöz ne várjon Sinkovics tónusú hangot. Nem gép az Isten, hogy gépies módon közöljön parancsokat, de nem is úgy személy, ahogyan a szomszéd vagy valamely rokonom, barátom. Mélyebbről szól hozzám, a lelkem mélyéből.
Ha olvassa rendszeresen a Szentírást, ez eligazítást ad az életében. Nem biztos, hogy azonnal és közvetlenül, bár sok esetben még ezt is megtapasztalhatja, de hosszú távon mindenképp ez az egyik legjobb eszköz arra, hogy fölismerjük az Úr akaratát, meghalljuk az ő szavát: mit mond nekünk, mit vár tőlünk, mit ad nekünk.
Kedves Lelkiatya! Gábor vagyok, 35 éves. Köszönöm, hogy imádkozik értem! Örülök, hogy üzenetemet megkapta! Nagy segítség, hogy nem egyedül állok Isten előtt! Próbálok imádkozni és két alkalommal már szentmisére is bemerészkedtem! Gyónni, áldozni is szeretnék, de ezekkel a szentségekkel évtizedes távlatban mindig megakadok. A keresztségem, bérmálásom kegyelmeit próbálom felszítani magamban, talán így könnyebb lesz... Vidéken élek - nagyobb városok vannak a közelben - ezért nem kis önmegtagadás lenne beállni a gyónók és áldozók közé! Hiszem hogy Jézus a legtürelmesebb, de azt is tudom, hogy Ő jogosan követel is!
Köszönöm a tanácsát, hogy ne kapkodjak! Remélem, kapok időt! Nincs diagnosztizált betegségem, de továbbra is félek hogy mégis beteg vagyok, leszek! A szívem néha minden ok nélkül felpörög. Ijesztő állapot!
Köszönöm a türelmét és az imáit! Kérem, ha teheti legalább alkalmilag emlékezzen meg rólam a továbbiakban is.
Olvastam, hogy indokolt esetben "privátban" is lehet Öntől kérdezni. Írhatok Önnek?
Kedves Gábor!
Természetesen továbbra is imádkozom Önért. Ha szeretne, nyugodtan írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s igyekszem a Lélek indíttatására figyelve válaszolni, ha szükséges, tanácsot adni.
Kedves Lelki Atya! Római katolikus lány vagyok,
...
Mivel még mindig egy társaságban mozgunk, néha találkozunk, fontos lenne számomra, hogy tényleg meg tudjam neki bocsájtani őszintétlenségét. A barátsága szintén fontos számomra, mert mindezek ellenére értékes, és jó keresztény embernek tartom. Mit tegyek, hogyan viselkedjek? Kérem, hogy levelemet ne közölje teljes terjedelmében. Előre is köszönöm a válaszát, és Isten áldása kísérje emberfeletti munkáját
Úgy sejtem, hogy bizonyos időre van szükség ahhoz, hogy a lelkében ezt az érzelmi sebet kezelni tudja. Ezért nem teszi rosszul, ha erre az időre kerüli ennek a fiatalembernek a társaságát, legalábbis a közvetlen közelségét. Emiatt nem kell más közösségbe mennie, vagy valóban fizikailag kerülni, hogy ne is találkozzanak. Csupán tartózkodást javaslok, nem kell vele beszélgetnie. Ha netán ő kezdeményezi, akkor is nyugodtan, néhány kedves szó után kitérhet előle. Azért is gondolom, hogy erre szükség lehet, mert valószínűnek tartom, hogy ezt a rövid életszakaszt ő másként éli meg, mint Ön. Számára egy próbálkozás volt, ami nem jött össze, vélhetően az érzelmeiben nem vert túl nagy vihart, vagy ha igen, az már hamarabb lecsendesült. Úgy látom, hogy Ön nagyon jól állt ehhöz a helyzethöz. Legyen még egy kis bölcsessége, türelme, hogy a kapcsolatuk - az Ön érzelmi életében is - végképp nyugvópontra jusson. Később minden bizonnyal újra jó kapcsolatba fognak kerülni, de ahhoz most még egy kis gyógyulási időszakra van szükség.
Kedves Lelki Atya!
33 éves nő vagyok és egyszer voltam szerelmes életemben. De az a férfi elhagyott 2 évvel ezelőtt, azóta megnősült, gyermeke születik.
Én próbáltam tovább lépni, ezért dacból megismerkedtem jelenlegi párommal, aki nagyon szeret engem, de én őt annyira nem, mint a korábbi páromat. Tudom, hogy nekem az előző volt az igazi, szerintem annyira már nem is fogok senkit szeretni.
Jelenlegi párommal is jól érzem magam, ragaszkodó, rendes, kedves, tanult fiú, jár velem a templomba, erős barátságot érzek iránta. Jó szeretve lenni, de elégséges-e?
Megkérte a kezem. Menjek hozzá feleségül?
Ez a második fiú a hónapokig tartó, teljes depresszióból mentett ki, mindig felvid?t és a kedvemben jár. Biztosan az Isten küldte. Családot is szeretnék, gyermekeket.
De minden nap gondolok az előző páromra és arra a nagyon jó érzésre, amit 3 éven keresztül átéltünk. És szégyellem mondani, de gyűlölöm a nőt, akit helyettem feleségül vett. Nem kellene már ő nekem újra, mert megbocsáthatatlan, ahogy ő elhagyott, de egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a hiányát. És hiába imádkozom Istenhez "agymosásért". Azt is szégyellem mondani, hogy azt kívánom, bárcsak elválnának.
Lelki Atya!
Kértem az Istent, hogy szabaditson meg a nagy szomorúságomtól és küldjön valakit. Arra viszont nem számítottam, hogy nem leszek szerelmes, pedig már második éve járunk. Ráadásul egy távolabbi városba is el kell költöznöm miatta, amit nem nagyon szeretnék.
Lelki Atya, szabad így házasodni? Vagy egy jó házasságnál a szeretet, tisztelet, barátság értékesebb, mint a szerelem és a vonzalom? Egyedül és terméketlenül viszont nem szeretném leélni az életemet.
Előre is köszönöm segítő szavait!
Ön nagyon szerencsés ember. Pontosabban, Önt nagyon szereti az Úr, és különleges módon segíti. Ezt észre kell vennie. Nagy segítséget kapott, s közben méltatlankodik, hogy nem pont úgy kapta, mint remélte, mint szerette volna. De ezzel nem csak azt akarom mondani, hogy ha az Úr kicsit alá is lőtt a kívánságának, azért örüljön neki, hanem, hogy igyekezzék megérteni, hogy mi az, amit kapott, miért mást, miért másként, mint ahogyan gondolta. A szerelem fiatal korban - persze, néha később is - egyszerre csak megjelenik, lángol, szárnyalásra késztet. De ez még nem minden. Erre nem lehet egy házasságot alapítani. Ha ezt nem kíséri a szeretetben való tovább fejlődés, akkor garantált a házasság megromlása, bármily lángoló is volt a kezdeti szerelem. Igen, Önnek most az a feladata, hogy tanuljon meg szeretni, elfogadni és örülni. Azt megértem, hogy kéri az "agymosást", hogy az Úr egyszer csak vegye el a szívéből a gondolataiból a régi szerelmet. De ezen Önnek is dolgoznia kell. Kérje továbbra is, de ne legyen ebben türelmetlen. Ha Ön dolgozik azon, hogy az új barátját, vélhetően jövendőbeli házastársát önzetlenül szeresse, a házasságukra felelősen készüljön, tervezzék közösen a családjukat, akkor, higgye el, ez a tüzes emlék szépen lassan elhamvad. Egyre világosabb lesz, hogy ez már csak kísértés, amellyel a gonosz tönkre akarja tenni az életét. Hisz hideg fejjel Ön is tudja, hogy annak már semmi távlata, semmi reménye nincsen. Sőt, azt is elég jól érzékeli, hogy ez a régi szerelem már lassan gyűlöletté válik. Ez is árulkodó, nem? Ez volna az Isten akarata? Aligha. Örüljön tehát az ajándéknak, hogy igen hamar kapott egy udvarlót, aki szereti Önt. Hogy úgy mondjam, lehetne ennél még sokkal rosszabb is, s akkor is lehetséges volna, hogy házasságot kössenek. Ebben az új kapcsolatban jóval nagyobb szerepet kap a felelősség, de még inkább a szeretetben való tudatos növekedés, amely hosszú távon a jó házasság alapja lehet.
Kedves lelkiatya! Isten mikor bocs?tja meg a hal?los bűnt? Amikor magamban megb?nom? Amikor meggyónom? Vagy amikor az elégtételt is elvégeztem? Köszönöm.
A megbocsátás pillanatát aligha lehet megragadni. Ez az embernél is így van, - ritka kivételtől eltekintve - az ember nem egy szempillantás alatt bocsát meg, hanem ehhöz hosszas folyamatra van szüksége. Még ha ez aránylag gyorsan is megy, hisz van, aki nem haragtartó, egészen könnyen megbocsát, de még neki is van szüksége bizonyos időre, hogy teljesen eltűnjön belőle a neheztelés.
Persze, a Mindenható Istennél egészen más ok miatt megragadhatatlan a megbocsátás pillanata. Neki ehhöz nincsen szüksége időre, az Ő cselekvései időn kívüliek. Már akkor megbocsát, abban a pillanatban, amikor az ember első bűnbánó gondolatával hozzá fordul. Sőt, már előbb is, mert mintegy várja, hogy az ember a bűnbánatával mikor válik alkalmassá és képessé arra, hogy az Istennek ezt a már jól előre elkészített bocsánatát be tudja fogadni.
Ugyanakkor arra sem kell törekedni, hogy megérezzem a megbocsátást. Van, amikor megérzem, van, amikor nem. Nincs szoros összefüggés az én belső érzetem és az Isten teológiai cselekedeti között.
Így nem tudok a kérdésére válaszolni, nem tudom, hogy melyik pillanatban történik meg a megbocsátás. Válaszul inkább annyit mondok, soha ne halogassuk sem a bűnbánatot, sem pedig a jóvátételt!
Jézusban szeretett Lelkiatya!
Mettől-meddig kell a szertartást végző atyának szigorúan az oltárnál maradnia Krisztus mellett?
Ezt azért is kérdem, mert megtörtént, hogy a padokban egy hívő az Úr felmutatás alatt hirtelen rosszullét miatt elájult és a miséző pap nem mozdult el, hanem közénk küldte az egyetlen ministránsát segítségül. Lehet, hogy épp az előírások miatt?
Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Nem lehet mindig mindent előírni. A papnak a Szent Liturgia során mindig meghatározott helye van. Ez nem jelenti azt, hogy onnan nem mozdulhat el egy tapodtat sem, de mégis törekednie kell arra, hogy a Szent Liturgiát méltósággal, szépen, az előírt rendnek megfelelően végezze. Vannak kivételek, vannak rendkívüli helyzetek. Ekkor a papnak személyesen kell eldöntenie, hogy mit tesz, az előírásokat követi vagy attól a szükséghelyzet miatt eltér. Ha valaki rosszul lesz a templomban, a jelenlevő híveknek kell elsősorban cselekedniök, s nem a paptól várni a helyzet megoldását, aki az oltárnál áll, akinek nem volna szabad megszakítania a liturgia menetét. Ismétlem, lehetnek kivételek. Az Ön által említett helyzetben az atya szerintem a lehető legjobban járt el, mert megpróbált segíteni, de fölmérte, hogy nem biztos, hogy neki kell otthagynia a szent cselekményt, hogy orvosi vagy egyéb segítséget adjon.
Kedves Lelkiatya!
Egy kevésbé lelki kérdést tennék fel, de kíváncsi lennék a válaszra: miért háromajtós a legtöbb gyóntatószék? Két ember úgysem tudja használni egyszerre... Válaszát előre is köszönöm.
Azokon a helyeken szokott két ajtós gyóntatószék lenni, ahol elég sok a gyónó, s általában két sorban is állnak, hogy odajussanak az atyához. Ilyenkor az a rend, hogy egyszer az egyik oldalról, másszor a másik oldalról lépnek be. Így a bent ülő atya számára is egyértelmű az érkezők rendje. Adná Isten, hogy sok ilyen gyóntatószékre legyen szükség.
A keleti egyház gyakorlata inkább az, hogy nem gyóntatószékben, hanem az ikonosztázion Krisztus ikonja elé állva végzik a hívek a szentgyónásukat. Sokféle gyakorlat létezik.
Tisztelt Lelkiatya! 18 éves vagyok római katolikus. Az imával kapcsolatba kérnék tanácsot. Én általában különböző módon imádkozom, tehát van amikor zsolozsmát, van amikor kissé karizmatikus imákat, van amikor pedig saját szavaimmal, és ezeket sokszor vegyítem, tehát van amikor egy imádság során kétfélét is mondok. De az a baj hogy elrontottnak érzem az imaéletem, mert van amikor nem imádkozom, mert sok a dolgom, vagy épp nem vagyok olyan lelkiállapotban, általában 3-4-szer szoktam de van amikor csak egyszer, és ekkor lelkiismeret furdalásom van ,hogy elhanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat, és úgy érzem késő elkezdeni mindent,
Mit gondol erről, és mit tanácsol?
Válaszát előre is tisztelettel köszönöm
Ezek fontos kérdések, köszönöm, hogy megfogalmazta.
Az imádságban egyik legfontosabb elem a kitartás. Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18,1). Az imádság nem függhet a hangulatomtól vagy lelkiállapotomtól. Legalábbis törekedni kell arra, hogy minél kevésbé függjön. Ennek érdekében azt szokták tanácsolni, hogy legyen meg az a napi "ima adag" (bocsánat a méltatlannak tűnő kifejezésért!), amelyet mindenképpen megtart az ember, amit soha nem hagy el. Ez az adag lehet egészen különböző mértékű. Van, akinél napi egy-két óra, van, akinél napi egy-két perc. Úgy sejtem, hogy az Ön esetében ez a kettő között, valahol félúton van. Ennél adott esetben imádkozhat többet, amikor jólesik, amikor teheti, de kevesebbet nem, bármilyen fáradt vagy kedvetlen.
A másik fontos elem az imádságban a figyelem. Figyelmetlenül imádkozni valóban méltatlan dolog. Joggal van ilyenkor az embernek lelkiismeret furdalása. Ugyanakkor, mondjuk ki, a legtöbbször mégis beleesünk ebbe a hibába. Ezt a gyöngeségünket az Úr is nagyon jól ismeri. (Senki ne gondolja, hogy emiatt szemrehányást tesz nekünk!) Törekedjünk tehát rá, de semmi vész, ha nem sikerül. Az a fontos, hogy ilyenkor, emiatt ne hagyja abba az ember az imát.
A harmadik, amit még mondhatok, a rendszeres gyónás. Mit említettem, joggal lehet lelkiismeret furdalásunk, ha nem elég odaadó az imánk. De emiatt nem kell aggódnunk, csak a rendszeres gyónással tartsuk életben a bűnbánatunkat, s egyszersmind a bizalmunkat, hogy az Úr mindig megbocsát, sohasem neheztel, a legkisebb törekvésünket is nagy örömmel és szeretettel fogadja.
Kedves Lelkiatya! Tud-e ajánlani olyan rövid, megerősítő fohászokat, melyek egy adott (élet)helyzetben történő helytállásomban megerősítenek, illetve "visszabillentenek" az istenbizalom, életbizalom, és korábbi elhatározásaim irányába? Alaptermészetem szerint szétszórt figyelmű vagyok és hullámzó önbecsüléssel, hangulatváltozásokkal küzdök nap mint nap a munkámban és magánéletemben egyaránt. A "felszínen maradás" mindennapos küzdelem számomra, ahogyan minden bizonnyal sok más embernek is. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: "Ladislaus"
Kedves "Ladislaus"!
Nagyon helyesen fogalmazta meg a kérését. Abban az élethelyzetben, amiben van, valóban ez a legjobb imamód, a rövid megerősítő fohászok ismételgetése. Olyan ima, amely nem a szövegének szépségén, tartalmán, körülményein múlik, hanem egészen lecsupaszítva, leegyszerűsítve sallangok nélkül közvetíti a kegyelmet. Igen, most pontosan erre van Önnek szüksége. Hogy erre ráérzett, hogy éppen ezt kérte, már ez is kegyelem, annak jele, hogy figyel Önre az Úr, tanítgatja, vezetgeti. Már ezért is legyen hálás.
Viszont éppen emiatt az egyszerűség miatt nemigen lehetséges kívülről megmondani Önnek, hogy melyik a hatékony imafohász. Mert nem a megnevezett fohász tartalma, szavainak összeállítása adja a hatékonyságot, hanem a mód, ahogyan kimondja, a szív állapota. Kézenfekvő, hogy az ősi Jézus-imát javasoljam, amely közel kétezer éven át adott megerősítő támaszt a szent atyáknak: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" De lehet más is, mondom, nem a szavak tartalmában van a lényeg. Bár kétségtelen, ezek itt nagyon erősen megszentelt szavak, a bibliai eredete és a sok ezer imádkozó használata egészen fényesre csiszolta. De mondom, lehet más is.
Ne a felszínen akarjon maradni. Ne az emberek elvárásainak akarjon megfelelni. Élje az életét bátran Krisztusban! Fogadja el önmagát, fogadja el ezt a hullámzó hangulatát! Tudom, nem kellemes, de ez is lehet áldás, ne ellene akarjon küzdeni, hanem vele, ennek segítségével. De a rövid fohászok mondogatása segítségére is lesz ebben. Ha nem ezt a Jézus-imát mondja, hanem valami mást, akkor is lehetőleg legyen benne a segítségkérés: Segíts, Jézusom! Könyörülj rajtam, Uram! Ments meg, Uram! Ez mind olyan kimondott szó, amely kifejezi a rászorultságot, de egyben kifejezi a bizalmat is, hogy az Úr valóban tud segíteni. Tehát nem rémüldözve kell ezeket ismételgetni, hanem nyugalommal, bizalommal. Az Úr mindenható és szereti Önt. Ez a két igazság teszi helyre az Ön életét.
Kedves Lelkiatya!
Gábor vagyok, 35 éves. Három hónapja pánikrohamok, halálfélelem, szívpanaszok (melléütések) stb kínoznak. Szeretném megtalálni a Társamat, Hivatásomat. Szeretném megtalálni Jézust és az Egyházat. Rengeteg dolgot kellene bepótolnom és helyrehoznom, nem is tudom hol kezdjem. Szeretnék testben-lélekben egészséges lenni és teljes Életet élni. Kérem, ha nem nagy teher, emlékezzen meg rólam imáiban, szentmiséjében. Köszönöm!
Kedves Gábor!
Mint kérte, imádkozom Önért. Annyit teszek még hozzá, hogy ne féljen és ne kapkodjon. Mindenekelőtt Jézussal és az Egyházzal erősítse meg a kapcsolatát, s Tőle kérje, hogy az életén, a kapcsolatain is legyen áldás. Ha hittel és bizalommal kéri, meg fogja kapni. Én is erre kérem Őt.
Kedves Lelkiatya!
Úgy tudom, hogy az Ortodox Egyházban Szent Ágostont nem tisztelik szentként. Ez igaz? Ha igen, mi ennek az oka?
Válaszát előre is köszönöm. Roland
Kedves Roland!
Ez így aligha állítható. Amennyire én tudom, a szentségének kérdését sohasem vitatták. Ezen a címen például ikon is található róla: https://hu.pinterest.com/pin/302515299952042708/
A kegyelemtani szemléletével sokat vitáztak, de nem csak az ortodoxok. De ez - amennyire én tudom - nem érinti a szentségi tiszteletét.
Kedves lelkiatya!
Az egyik régi ismerősöm múlthónap elején ismerkedett meg egy tőle 8 évvel fiatalabb lánnyal egy hét után bemutatta a barátainak is. A fiatalember a szomszéd városban dolgozik és véletlenül a munkahelye előtt sétáltam el és a telefonomon egy nem fogadott hívást kaptam. Majd kérdőre vontam hogy ő hívott e a munkahelyi telefonszámon. Azt mondta hogy ő nem tud róla biztos a kolleganői hívtak fel és megkérdeztem tőle hogy honnan tudják a telefonszámomat és úgy gondoltam hogy csak neki lehet meg a számom és azt mondta hogy a kolleganői azt akarták hogy menjek be az irodába de ő nem dolgozott aznap. Miért tagadta le hogy nem ő volt? Nem veszi komolyan a párját?
Keveset kell foglalkoznunk azzal, hogy ki mit miért csinál? Ezzel ugyanis önkéntelenül is eltereljük a figyelmünket arról, hogy mi mit miért csinálunk. Márpedig ez ezerszer lényegesebb. Szerintem ne rágódjék azon, hogy ez az illető milyen viszonyban van a párjával, azzal meg végképp nem, hogy mikor kit és miért hív telefonon. Ha Önnek volt fogadatlan hívása, azzal se sokat törődjék. Ha fontos, majd újra hívják, ha nem, kár vele foglalkozni. Így sokkal egyszerűbbé válhat az életünk, ha önmagunkra figyelünk, hogy tetteinkben Krisztust kövessük, s nem mások tetteit elemezzük, értékeljük.
Tisztelt Atya!
A hivatalos latin katolikus katekizmusban az Egyház 5 parancsolata így hangzik.
2042 Primum praeceptum (? Diebus Dominicis ceterisque festis de praecepto Missam audire et ab operibus servilibus vacare ?) a fidelibus exigit diem in quo resurrectio Domini commemoratur, necnon praecipuas liturgicas festivitates quae Domini, beatae Virginis Mariae et sanctorum honorant mysteria, sanctificare, imprimis eucharisticam participando celebrationem, in qua communitas congregatur christiana, atque ab illis requiescere laboribus et negotiis quae talem horum dierum sanctificationem possint impedire. 265
Secundum praeceptum (? Peccata saltem semel in anno confiteri ?) ad Eucharistiam praestat praeparationem per receptionem sacramenti Reconciliationis, quod opus conversionis et veniae prosequitur Baptismi. 266
Tertium praeceptum (? Eucharistiae sacramentum saltem in Paschate recipere ?) minimum praestat in corporis et sanguinis Domini receptione in conexione cum festis Paschalibus, origine et centro liturgiae christianae. 267
2043 Quartum praeceptum (? Diebus ab Ecclesia statutis ab esu carnium abstinere et ieiunium servare ?) tempora tuetur asceseos et paenitentiae quae nos ad festa praeparant liturgica et ad acquirendum in nostros instinctus dominium et cordis libertatem. 268
Quintum praeceptum (? Ecclesiae necessitatibus subvenire ?) enuntiat, fideles praeterea obligari ad subveniendum, singulos secundum suam facultatem, materialibus Ecclesiae necessitatibus. 269
A Magyar Katolikus Katekizmusban ez szerepel:
Az Anyaszentegyház Ötparancsolata
1. A vasárnapot és az ünnepeket szentmisével és munkaszünettel szenteld meg!
2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg!
3. Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál!
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon
neveld!
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!
Mi az oka annak, hogy a házasságkötés és gyermeknevelés kötelessége a latinban nincs benne, de a KEK-ben sem. (Katolikus Egyház Katekizmusa)
Tisztelettel Dobai István plébános, Ludas, Szerbia
Főtisztelendő István atya!
Az egyházi törvény (lex ecclesiastica) világához tartozik speciálisan az Egyház öt parancsa. Ezeket először Kanizius Péter Katekizmusa fogalmazta meg 1555-ben azzal a céllal, hogy az egyházhoz tartozásnak kontúrosabb kritériumokat adjon. Ezek a keresztény közgondolkodásban a legutóbbi időkig jelen voltak. Most is élnek, de bizonyos fokig a püspöki konferenciáknak jogában áll, hogy a sajátosságokat területenként és koronként érvényesítsék bennük. Ezért lehetséges az, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) és az egyes nemzeti katekizmusok pl. az Egyház öt parancsa egy-egy tételében, a keresztény életvitel hangsúlya szempontjából, eltérnek egymástól. Az Egyház tanítóhivatalának csak annyi az elvárása, hogy a nemzeti katekizmusok a Világkatekizmus (KEK) alapján készüljenek, és hit és erkölcs dolgában tévedést ne tartalmazzanak, hanem annak teljes mértékben megfeleljenek. A Világkatekizmus 1993-ban jelent meg. A Magyar Katolikus Katekizmus 1995-ben, s ezt nem harmonizálták teljesen a KEK-el az egyház parancsai vonatkozásában. Ezért tudomásul véve a KEK szempontjait, hazánk viszonyaira tekintettel mégis jogosan tarthatjuk meg az általunk korábban is ismert, a házasságra és a gyermeknevelésre vonatkozó előírás megtartásával az Egyház öt parancsát, hisz a benne szereplő követelmény a Világkatekizmus szemléletének megfelel. Csak a XX. század második felétől figyelembe véve a változásokat, a Világkatekizmus a harmadik variációját nyújtja az Egyház parancsainak megfogalmazásában, s talán a jövő újabb módosulásokat is tartogat a következő nemzedékek számára anélkül, hogy a hittartalom lényegesen megváltozna.
