Hat püspök részvételével, a béke jegyében ünneplik idén a virágvasárnapot Debrecenben

Hat püspök részvételével, a béke jegyében ünneplik idén a virágvasárnapot Debrecenben

2022-04-01 14:14:14
Szerző: DMJV, fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
ökumenikus
Húsvét
2019 után ismét a hagyományos keresztút valósul meg virágvasárnapon Debrecen belvárosában. A Nagytemplom előtt kezdődő programon a történelmi egyházak debreceni elöljárói mellett három nagyváradi püspök is jelen lesz. Az esemény középpontjában a határokon átívelő béke áll majd - jelentették be sajtótájékoztatón a szervezők 2022. április 1-jén.

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt videóüzenetekre korlátozódott a virágvasárnap megünneplése Debrecenben. Idén azonban ismét együtt zarándokolhatnak a hívek a Nagytemplomtól a Szent Anna Székesegyházig.

Ennek a városnak a történelmi múltja, jelene és bízom benne, hogy a jövője is erősen kötődik a hithez, a valláshoz. Amikor évekkel ezelőtt a virágvasárnapi keresztút gondolata megszületett, akkor ez volt az egyik cél, hogy a templomok falai közül kilépve a hit közösségi erejét együtt a város utcáin is meg tudjuk élni, felekezetektől függetlenül” – fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere.

Ebben az évben a Nagytemplom előtt kezdődik Jézus bevonulásának ünneplése. A központi helyszínen igei szolgálatot végez majd Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, és Virgil Bercea, aNagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke. Itt barkaszentelés és folklórműsor is várja az érdeklődőket. Ezt követően indul a zarándoklat aKossuth tér – Virágpiac – Szent István-szobor – Csonkatemplom – Kormányhivatal útvonalon a Szent Anna Székesegyházig. Az egyes stációknál a helyi gyülekezetek és debreceni, erdélyi, illetve kárpátaljai színművészek segítségével Jézus szenvedésének állomásain elmélkedhetnek a hívek. Ebben Fülöp érsek-metropolita atya gondolatait tartalmazó füzet is segít majd.

„A római katolikus egyházban jól ismert tizennégyplusz egy állomásos keresztútból hatot válogattunk ki, azon eseményeket, amelyek a Bibliában is megjelennek. Abban bízunk, hogy így közös imádságra tudjuk buzdítani a más felekezetűeket is” – mondta el a főpásztor.

A Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, Palánki Ferenc kiemelte, hogy a hat történelmi felekezet közösimádsága –, bevonva most már határon túliakat is – a nemzetek közötti szeretetet és békét munkálja.

„Így tudjuk segíteni egymást, járva a keresztúton, hogy mindenki érezze azt a szeretetet, amit Istentől, az embertársainkon keresztül kapunk. Ha ezzel példát mutatunk, akkor nemcsak itt, városunkban, hanemkiterjesztve többfelé is, ahová eljut ennek a híre, ott a béke növekedhet” – tette hozzá Palánki Ferenc püspök atya.

A keresztút végén a Szent Anna Székesegyházban vehetnek részt a Csokonai Színház énekkarának koncertjén a zarándokok. 16.30 órától Pergolesi Stabat Materét mutatja be az Ács János karmester vezette énekkar.

„Pergolesi fiatalkorában elveszítette édesapját, édesanyját, két fiútestvérét és húgát is, és ő maga is sok betegsége mellett mindössze 26 évig élt. Afájdalomról ő valószínűleg tényleg annyit tudott, ami nagyon kevés embernek adatik meg. Ez a műve pedig a zenetörténet egyik legnagyobb remekműve. Bízom benne, hogy valamelyest méltók leszünk arra, hogy ezt megéreztessük mindazokkal, akik ott lesznek ezen az eseményen” – fogalmazott Ács János.

Végezetül egy második koncert zárja le a virágvasárnapot. A Nagytemplomba visszaérkezve18.00 órától lehet részt venni a Debrecen Helyőrségi Zenekar Dominica Palmarum ajándékkoncertjén, melynek fővédnöke a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fekete Károly a világban zajló folyamatokra is utalva a béke jelentőségét hangsúlyozta.

„El kell indulnunk ezen az úton, hogy mi belül találjunk magunkban békességet, amit aztán ki tudunk sugározni. Annak pedig szintén üzenete van, hogy Nagyvárad és Debrecen egyházi vezetői együtt mehetünk majd, hiszen bár vannak vetélkedések a két szomszédvár között, ha mi, a történelmi egyházak példát tudunk mutatni, akkor ebben az irányban is békességet munkálunk” – emelte ki Fekete Károly.

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
 
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján