Jézus-ima lelkigyakorlat

Jézus-ima lelkigyakorlat

2017-08-09 12:26:22
Szerző: Inántsy-Pap Ágnes
imádság
"Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk..."(Ef. 2,2-3)

2017. augusztus 4-6 között zajlott Jézus ima lelkigyakorlaton vehettünk rész Bodrogolasziban a Chemin Neuf közösség lelkigyakorlatos házában. A lelkigyakorlatot Kocsis Fülöp érsek atya vezette, aki már az első este arra buzdított minket, hogy vegyük észre az Isten és az ember közötti távolságában rejtőző csodát. Jézus Krisztusban az Isten eggyé lett velünk, „átölelhetővé” vált. Ezzel is megmutatta, hogy mennyire szeret bennünket. Fülöp atya arra bíztatott, hogy a lelkigyakorlat alatt merjünk „odakuporodni” az Istenhez és próbáljuk meg Őt észrevenni és mélyen meghallani az Ő életadó erejét, ami csöndes, de megállíthatatlan. Ehhez elsősorban hit, önfegyelem, összeszedettség, bizalom és együttműködési készség szükséges az imádságunk alatt.

A második nap reggeli elmélkedésének középpontjában a Jézus ima szövegének elemzése állt, majd Szent Pál apostol Efezusiaknak írt levelének 2. fejezetét elemezte Fülöp atya, kiemelve, hogy egykor mindannyian a harag gyermekei voltunk, de az Úr feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket. A bűn Istentől eltávolító erejéről beszélt nekünk, buzdítva arra, hogy kerüljünk minden bűnre vezető alkalmat.

A következő elmélkedés a hit mértékéről és az állhatatosságról szólt Szír Szent Izsák és Lépcsős Szent János gondolataira alapozva. Az Úrszínváltozás ünnepéhez közeledve a lelkünkben mi is igyekeztünk fel a Tábor hegyére, hogy az apostolokkal együtt mi is átérezhessük az Úr végtelen, átölelő szeretetét és dicsőségét. Az ünnepi Szent Liturgiát a bodrogolaszi görögkatolikus hívekkel együtt végeztük. A Szent Liturgia végén két házaspár püspöki megáldásának is részesei lehettünk, akik éppen ebben az időben ünneplik házassági évfordulójukat.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka egy néhány soros verssel fogalmazta meg, hogy mit is élt át ezen a nyáron Bodrogolasziban:

Bodrogolaszi 2017

"Öt kenyerem már csak három...
Uram, szavad szomjan várom.
Halál völgyén halam sincsen.
Lesem kezed, felém intsen.
Imám kábán keres téged:
Kuplerájból tiszta ének.”

VEZETŐ HÍREK
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja

Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség programhoz

Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom delegációjának második napja

Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség programhoz

Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
Lelki híd Bécs és Máriapócs között: a Stephansdom del...
 
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
Ajánlattételi kiírás iskolagyümölcs- és iskolazölds...
 
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej pro...
 
Bécsi zarándokok Máriapócson
Bécsi zarándokok Máriapócson
 
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben
Április utolsó hetében ismét Jézus-ima Debrecenben
 
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi
Kanadába is eljutottak Boldog Orosz Péter Pál ereklyéi