72 óra kompromisszumok nélkül

72 óra kompromisszumok nélkül

2017-10-08 10:38:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szabadidő
Szociális
A jelentkezés részleteit itt olvashatják

Magyarországon 2017. október 12-15. között rendezik meg már tizedik alkalommal a 72 óra kompromisszumok nélkül nevet viselő rendezvényt. 

A Hajdúdorogi Főegyházmegyénél is lehet jelentkezni a programra, érdeklődni Rakaczkiné Vadász Viktóriánál lehet. Telefon: 0630/768 7821. E-mail: hepi@hd.gorogkatolikus.hu.

Mi is ez?

Egy nagyszabású, országos önkéntes ifjúsági akció. Ennek keretében országszerte fiatalok csoportjai 72 órán, azaz három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív vagy fejlesztő, építő tevékenységeket különböző helyszíneken, a legkülönbözőbb módon segítve a rászoruló embereken és környezetükön. Tapasztald meg idén is az önzetlen segítségnyújtás örömét, és vegyél részt barátaiddal a 72 órában! 

Sok szeretettel jelentjük be idei szlogenünket: Több vagy, ha adsz! A hozzá kapcsolódó bibliai mottón pedig: Aki másokat felüdít, maga is felüdül. (Péld. 11,25) 

A szlogent többek között ez az idézet inspirálta: „Az ember akkor jön rá, hogy mi az Istentől való, amikor valami olyasvalaminek az adására vállalkozik, ami egyáltalán nem is az ő sajátja. S miközben ezt teszi, felfedezi, hogyan szállja meg az Isten az embert, hogyan egészíti ki annak fogyatékosságait.” – Richard Rohr 

További részletek: http://72ora.hu/hirek/segits-te-is-a-2017-es-72-ora-szervezeseben

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá