72 óra kompromisszumok nélkül a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

72 óra kompromisszumok nélkül a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

2019-10-15 09:39:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Pályázat
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Szent Bazil Oktatási Központ
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola felső tagozatos diákjai illetve a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ tanulói idén ismét csatlakoztak a háromnapos önkéntes ifjúsági akcióhoz, melynek mottója: "Több vagy, ha adsz!"

A három történelmi egyház által szervezett program Magyarország fiatalságát hívja közös, önkéntes összefogásra, melynek keretében megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek együtt. Célja, hogy közös összefogással tegyünk másokért, környezetünkért önzetlenül. A diákok mindig lelkesen készülnek erre az akcióra, melynek programjai már hagyománnyá váltak a nyíradonyi iskolában.

Új dolgokat is vállalnak, de a régiek is megmaradtak. Idén is több csoportban, illetve osztály szinten is megmozdultak a felsősök. A 7. a osztály az Ápolási Otthon lakóinak kedveskedtek az Idősek Napja alkalmából egy szívhez szóló műsorral. Mindig nagy örömmel és izgalommal várják a diákokat az otthon lakói, a gyerekek pedig szívvel – lélekkel készülnek a találkozásra. Egy – egy gyerekcsoport idős emberekhez ment, és a ház körüli teendőknél segített.

Volt, aki kukoricát pakolt, fát hordott be, de szükség volt az udvar takarítására, kiskert gyomlálására is. Mindenütt nagy örömmel fogadták őket. Az ötödik évfolyamos diákok az iskola és az óvoda környezetét takarították, szépítették. Csatlakozva az „Ültess egy fát” mozgalomhoz fát is ültettek. Az időjárás is kedvezett, így a verőfényes napsütésben vidáman, szorgalmasan dolgoztak, öröm volt nézni lelkesedésüket. Lelkesedésük átragadt az alsó tagozatosokra is, ők is kedvet kaptak a takarításhoz.

Néhány diák nagy izgalommal várta, hogy a kis óvodásoknak felolvassák a délutáni alvás előtti mesét. Nagy volt a meglepetés a csoportokban, a „mesemondó lányok” érkezésekor. Egy – egy osztály a templomkertet, valamint a temető környékét tette rendbe, de voltak, akik az erre az időszakra meghirdetett papírgyűjtésnél segédkeztek, hogy megtöltsék a konténereket. Reméljük, sokaknak szereztek ismét örömöt, varázsoltak boldog mosolyt az arcokra. Mint mondták: azáltal lehetnek ők is boldogok, ha másokat is boldoggá tesznek. Ebben a szellemben tették dolgukat a 72 órában. Mindenkinek köszönet, aki részt vett, ha csak egy kis szeletet is adott az idejéből.

A hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ diákjai is szorgoskodtak a 72 óra kompromisszumok nélkül program keretében: egyebek mellett rendezték a templom, az általános iskola, a gimnázium és a kollégiumok kertjét. Sírokat gondoztak, és a kollégiumokban belső munkát is végeztek.

A nap végén pedig a vendéglátós növendékek kínálták körbe a saját maguk által készített édességet.

A program az EFOP-1.2.2-15-2016-00244 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. 

VEZETŐ HÍREK
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünnepi Szent Liturgiát

A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezdetét a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága

Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mottóval hirdetik meg a házasság hetét
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
 
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
 
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
 
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
 
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
 
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...