80 000 lépés az Istenszülő oltalma alatt

80 000 lépés az Istenszülő oltalma alatt

2017-09-11 11:23:08
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Oktatás
A hajdúdorogi Szent Bazil középiskolások zarándoklata Máriapócsra

Szilágyi Gábor intézményvezető atya egyik fontos törekvése, hogy minden Szent Bazil középiskolás évente jusson el Máriapócsra. Immár második éve valósult meg ez az álom, szeptember 8-án iskolánk tanárai és diákjai, mindenki vállalása szerint busszal vagy gyalog tette meg az 50 kilométeres távot.140 diák érkezett busszal és közel 180 diák és tanár tette próbára erejét és kitartását gyalogosan. Az ünnepre való tekintettel a két csapat Újfehértón találkozott, és ünnepi liturgián vett részt.

Sokan teszik fel a kérdést, mire is jó egy ilyen zarándoklat? A válasz nagyon összetett. Lehetőséget ad liturgikus énekeink megismerésére, elmélyülésre, találkozásra, ismerkedésre; próbára teszi kitartásunkat, és ez az esemény amolyan csapatépítés görögkatolikus módra, áldást kérve az új tanévre. Utunk során már sokan vártak minket, érezhettük az emberek kíváncsiságát és szeretetét, többen kínálták az elcsigázott zarándokokat frissítővel, gyümölccsel, pogácsával, vagy elkísértek minket egy darabon. Többen kifejezték szándékukat, hogy jövőre talán ők is csatlakoznak. Mindenkit biztatunk a részvételre, mivel a zarándoklat nemcsak életre szóló testi-lelki próbatétel, hanem hitünk elmélyítését is szolgálja.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...